az elhagyatott gópí éneke

śrī gopikā-viraha-gītam

A népszerű dal szerzője ismeretlen… olykor Dzsajadév, máskor Mírá Báí verseként hivatkoznak rá, bár valószínűleg egyik sem helytálló. A dal ugyanakkor szép:

ehi murāre kuñja-vihāre
ehi praṇata-jana-bandho |
he mādhava madhu-mathana
vareṇya keśava karuṇā-sindho ||

Jöjj el, Murári, Ligetekben kóborló!
Jöjj el (hozzám), meghódolt lelkek barátja!
Ó, Mádhava! Madhu végzete!
(Szívem) választottja! Késava! Könyörület óceánja!

A dal a hiány megéneklése… esdeklés: jöjj el hozzá, hallgass meg, hiszen te vagy a könyörület óceánja! Először Murárinak, Mura ellenségének szólítja Krsnát. Mura démon Narakászura várát védte, az erődítményt övező árok vizében élt. Krsna akkor győzte le, amikor a tizenhatezer hercegnőt kiszabadította. Az említés finom szemrehányás: tudom, boldoggá tetted a hercegnőket… most én következem! Gyere, rád vár a szerelem-liget! Lásd, a lábaidhoz borulva hódolok előtted! Nyoma sincs az ellenkezésnek, a dacnak: te a meghódoltak barátja vagy, hallgasd meg hát szavam!

rāsa-nikuñje guñjati niyataṁ bhramara-śataṁ kila kānta
ehi nibhṛta-patha-pāntha |
tvām iha yāce darśanadānaṁ he madhusūdana śānta ||1||

A szerelem-ligetben még mindig ott döngicsélnek a méhrajok, kedvesem!
Jöjj el (hozzám), Rejtekutak vándora!
Madhuszúdana, Elcsendesült! Kérve kérlek, add hogy láthassalak téged!

A méhek, a rejtekutak mind a titkos szerelem hangulatát fokozzák. Minden rád emlékeztet, céltalan-nyugtalanul bolyongunk az egykorvolt boldog kedvtelések színterén. Te elcsöndesült, megbékélt (śānta) vagy, megadhatod hát a mi szívünknek is e nyugalmat! A Madhuszúdana (Madhu elpusztítója) immáron a madhuval, mézzel kapcsolatos harmadik utalás, a refrénben kétszer is felbukkan: mādhava, madhu-mathana. A madhu szó mézet, melléknévként édeset, kellemest, vonzót jelent, ami a szanszkrt nyelvben elválaszthatatlan a szerelemtől (mādhurya). A Madhu végzete, elpusztítója (madhu-sūdana, madhu-mathana) Visnu neve: a teremtés hajnalán két démon Madhu és Kaitabha akarta elpusztítani Brahmát, s Hajagríva („lónyakú”) alakjában oltalmazta meg őt Visnu. A Mádhava név mézest, tavaszt – azaz a szerelem beteljesedését – jelenti, a Madhu végzete azonban éppen ellentétesen: a szerelem lerombolását. Itt állok az érzelmek megsemmisítő viharában: békíts meg, kérlek – énekel a gópí. A Madhu-szúdana névnek van egy további áthallása is: a sūdana szó gyöke, a sūd kettős jelentésű: elpusztít, illetve beleegyezik, megígér. A Madhu-szúdana így Madhu elpusztítója, de mézes, szerelmes ígéretet is jelent egyben. A refrén kétféle vágya e strófában egy szóban jelenik meg.

śūnyaṁ kusumāsanam iha kuñje śūnyaḥ keli-kadambaḥ
dīnaḥ kekikadambaḥ |
mṛdu-kala-nādaṁ kila sa-viṣādaṁ roditi yamunā svambhaḥ ||2||

Virág-vánkosod üresen árválkodik a ligetben, a kadamba-fád is téged nélkülöz,
a szomorúan lépkedő pávákkal együtt.
A Jamuná vize is csak csöndesen-lágyan csordogál, bánatosan ontva könnyeit.

A strófa tovább folytatja a környezet megfestését: nélküled üres virág-ülőhelyed, s a kadamba-fa is a Jamuná partján. Utóbbi a gópík ruháinak ellopásának történetére tett utalás – Krsna egy kadamba-fára aggatta az ellopott ruhákat. A máskor büszkén lépegető pávák most kedvtelenül lépegetnek, s a Jamuná is csak zokog.

nava-nīraja-dhara śyāmala-sundara candra-kusuma-ruciveśa
gopīgaṇa-hṛdayeśa |
govardhana-dhara vṛndāvana-cara vaṁśī-dhara parameśa ||3||

Kezedben friss lótusz, szépséges-feketén ragyogsz, pávaszem és virágdíszek ékesítik ruhád,
ó, gópík szívének kedves ura!
Góvardhan-hegy felemelője! Tulaszí-erdőben barangoló! Fuvolás! Legfelsőbb Úr!

A strófa Krsnát szólongatja, az első felét csupán a szebb olvashatóság kedvéért fordítottam leírásként.

rādhā-rañjana kaṁsa-niṣūdana praṇati-stāvaka-caraṇe
nikhila nirāśraya-śaraṇe |
ehi janārdana pītāmbara-dhara kuñje manthara pavane ||4||

Rádhá boldogsága! Kansza végzete! dalnokod lábadnál hódol
minden menedéknélküli oltalmánál.
Jöjj Dzsanárdan, Sárgaruhás! A ligetben, a lágy szellőben (várok rád)!

B.R. Srídhar: Mindenki guru

Fejlődésünkhöz valamennyien hozzájárulnak valamivel, s egyszer majd megértjük, be kell lépnünk a guruk birodalmába. Mindenkit, aki Krsna keresésére és Krsna szolgálatára ösztönöz, guruként tisztelek. Mindannyian segítenek, hogy elérjek a középpontig. Igen szerencsés ez a helyzet: mindenkiben, mindenhol gurut látunk, senki nem a szolgánk és senki sem közömbös számunkra. A legfőbb jószerencsénk: ha elérjük a legfelsőbb lelki környezetet, ahol mindenki a gurunk. Itt alant mindenki szolgálónk, még apánk és anyánk is. A kizsákmányolás e világában mindenkitől valamit szerezni akarunk. Ha a lemondást választjuk, mindez megszűnik, de egyben íztelenné és értelmetlenné válik – elhagyatott hely ez. Ha az örökkévalóság birodalmába akarunk bebocsáttatást, akkor észre kell vennünk, hogy mindenki gurunk, s mi szolgálóik vagyunk.

Mindannyian a mestereink, guruk – s ez azt jelenti, hogy valamennyien jóakaratú oltalmazóink. Azon a síkon minden forrásból a gondviselés italát ihatjuk. Mindenünnen áldásuk és kegyük árad. Mindannyian legfőbb jószerencsénk felé vezetnek bennünket. Ez magától értetődő.
Mégis vannak azért fokozatok, éppúgy, mint ahogy Isten megnyilvánulásaiban is léteznek: Vászudéva, Visnu, Nárájana, Dvárakésa, Mathurésa, Szvajam Bhagaván Krsna – megannyi szint létezik. A fokozatosság mindig benső érettségünkhöz igazodik, így hát nincs mitől tartanunk. Természetesen van, amikor kedvezőtlen a külső környezet, s nélkülözzük a tiszta hívek társaságát. Ebben az esetben lehet, arra intenek: ne keveredjünk a májávádíkal, a buddhistákkal, Sankara híveivel, a nágá bábákkal s megannyi más, úgynevezett szádhufélével; nehogy ide-oda futkossunk, csak hogy bármilyen tanácsadó gurura leljünk. „Ne próbálj erőnek erejével mindenhol gurut látni!" - azért intenek erre, hogy a kedvezőtlen körülményektől megvédjenek minket. Egy bizonyos szinten túl, mikor megszilárdult már bennünk az igazság érzése, elérkezünk arra a síkra, ahol mindenki a gurunk, és támogat célunk elérésében.
Kezdetben indokolt az óvatosság, mert sok csaló egyszerűen bekebelezne bennünket. Különösen a kezdeti szinten összpontosítsunk kizárólag a saját gurunkra, így haladjunk a cél felé, s kerüljük el a buddhistákat, májávádíkat, ateistákat, s mindazokat, akik a szádhuság, az életszentség nevében narancs-vörös lepleket öltenek.
Mégis valamennyi szampradája és vallási hagyomány használta már a következő trükköt: „Csak ide hallgass! Maradj a gurud szavainál! Ragaszkodj saját gurud intelméhez! Ne próbálkozz mindenfelé, ne futkoss ide-oda jótanácsért! Számtalan tanító a te gurud ellensége. Nem a való igazságot hirdetik.” Bizonyos szinten még szükség van az ilyen figyelmeztetésre. „Ne próbálj mindenhol gurut látni, mert ebben a világban sok ember hordja a szádhuk jelmezét, s ezenközben alantas dolgokat művel.” E figyelmeztetés szükségszerű a kezdő szinten.

(Srí guru és kegye)

Bilvamangala: Góvinda-Dámódara himnusz

Bilvamaṅgala: Govinda-dāmodara-stotram

A Bhágavata-purána tizedik énekének, Krsna történetének megrendítő-gyönyörű pillanata, mikor Krsna Akrúra kocsijára száll, s a magukról megfeledkező gópík e neveket kiáltva sírnak utána: Govinda Dāmodara Mādhava!
A történet kezdete Nárada Muni nevéhez fűződik – ő keresi fel Kanszát Mathurában, hogy elmondja: megjósolt végzete, Vaszudév nyolcadik fia még él, Vradzsában cseperedik. Kansza nyomban Akrúrát hívatta: a jámbor Akrúra bizonnyal Mathurába tudja invitálni Vaszudév fiait, s ott majd végeznek velük! Akrúra el is utazott, hogy találkozzék Krsnával és Balarámmal. Átadta nekik Kansza meghívását, de hűen feltárta azt is, milyen cselvetésre készül a király. Másnap kora reggel a fiúk fel is szálltak Akrúra kocsijára, hogy útnak induljanak. A gópík gyötrődtek: hogy lehet, hogy az Krsna és Balarám idősebb pártfogói elengedik őket erre a veszélyes útra… hiszen a vesztükbe rohannak? Állítsuk meg őket? de hát eddig titokban találkoztunk, ha utánuk szaladunk, lelepleződünk, mindenki megtudja, hogy rajongunk érte! Ám ahogy látták, hogy a kocsi elindul, semmivel nem törődve, kétségbeesetten szaladtak után. Sukadév gószvámí így számol be a történtekről:

evaṁ bruvāṇā virahāturā bhṛśaṁ
vraja-striyaḥ kṛṣṇa-viṣakta-mānasāḥ |
visṛjya lajjāṁ ruruduḥ sma su-svaraṁ
govinda dāmodara mādhaveti ||

Így szóltak Vradzsa hajadonjai, kiken úrrá lett az elválás fájdalma, s olyannyira ragaszkodta Krsnához,
hogy szégyenlősségüket feledve hangosan zokogtak: Góvinda! Dámódara! Mádhava! (Bhág. 10.39.31.)

A verset recitálva feltűnhet, hogy az első három sor versmértéke eltér az utolsóétól. Az első három páda 12 szótagból áll, a versmérték vaṁśasthavila – azaz a „bambuszfuvola ürege” – talán nem véletlen, hogy a versmérték is a fuvolaszavával a leányok szívét meghódító Krsnára utal. Az utolsó páda azonban egy szótaggal kevesebb, a sor ritmikája hasonló, ám az utolsó szótag elmarad – így lesz a fuvola szavából indravajrā, Indra gyémántkemény villáma –, a hiány pedig a gópík hangjának elcsuklását jelzi.

A déli-indiai költő Bilvamangala a Krsna után zokogó fejőslánykák kiáltozását fűzte költeményének refrénjébe. A vers mozaikszerű életképek, és fohászok sora: a képecskéken megannyi apró jelenet, melynek szereplői így kiáltoznak, zokognak, mormolnak, dadognak, meditálnak, korholnak vagy fohászkodnak: Góvinda! Dámódara! Mádhava! Mindig, minden helyzetben zengd az Úr nevét – ez a vers alapgondolata. Ez zsong a gópíkban, és ezzel nekünk is példát mutatnak, hogy ezt zengjük boldogság vagy bánat közepette, vagy ha éppen kilátástalan helyzetbe kerülünk.

A nevek értelmezése, és a költemény rövidebb (laghu) változata e hivatkozásra kattintva olvasható.

agre kurūṇām atha pāṇḍavānāṁ
duḥśāsanenāhṛta-vastra-keśā |
kṛṣṇā tadākrośad ananya-nāthā
govinda dāmodara mādhaveti ||1||

Mikor a kuruk s pándavák előtt Duhsászana megragadta ruháját s haját
Krsná, kinek nincs más ura, így zokogott: Góvinda, Dámódara, Mádhava!

śrī kṛṣṇa viṣṇo madhu-kaiṭabhāre
bhaktānukampin bhagavan murāre |
trāyasva māṁ keśava lokanātha
govinda dāmodara mādhaveti ||2||

Srí Krsna, Visnu, Madhu és Kaitabha ellensége, híveihez könyörületes magasztos úr, Mura végzete,
ments meg engem, ó, Késava, világok ura, Góvinda, Dámódara, Mádhava!

vikretu-kāmā kila gopa-kanyā
murāri-pādārpita-citta-vṛttiḥ |
dadhyādikaṁ moha-vaśād avocad
govinda dāmodara mādhaveti ||3||

A fejőslánykák gondolatai csupán Murári lába körül forogtak, így mikor az aludtejet árulták,
a csodálattól elbűvölve akkor is csak ezt mondogatták: Góvinda, Dámódara, Mádhava!

Az árusok általában portékáikat kínálják, ám a fejőslánykák a tejtermékek eladása közben is csak Krsna nevét mondogatták.

ulūkhale sambhṛta-taṇḍulāṁś ca
saṅghaṭṭayantyo musalaiḥ pramugdhāḥ |
gāyanti gopyo janitānurāgā
govinda dāmodara mādhaveti ||4||

S miközben a mozsárban összegyűjtött rizst zúzzák, a teljesen meghódított
szívű gópík, kikben lángra gyúlt a szerelem, így énekelnek: Góvinda, Dámódara, Mádhava!

A pramugdha szó pontos jelentése: megzavarodott, elájult. A versben arra utal, hogy Krsna teljesen, és végérvényesen meghódította a gópík szívét, kikben feléledt (janita) a szerelem (anurāga).

kācit karāmbhoja-puṭe niṣaṇṇaṁ
krīḍā-śukaṁ kiṁśuka-rakta-tuṇḍam |
adhyāpayām āsa saroruhākṣī
govinda dāmodara mādhaveti ||5||

Kezei lótusz-kelyhében ülő kis kedvencét, piros csőrű papagáját
így tanítgatta egy lótuszszemű leány: Góvinda, Dámódara, Mádhava!

gṛhe gṛhe gopa-vadhū-samūhaḥ
prati-kṣaṇaṁ piṇjara-sārikānām |
skhalad-giraṁ vācayituṁ pravṛtto
govinda dāmodara mādhaveti ||6||

A pásztorok asszonyai minden házban újra meg újra
így beszéltetik elcsukló hangon papagájaikat: Góvinda, Dámódara, Mádhava!

paryyaṅkikābhājam alam kumāraṁ
prasvāpayantyo’khila-gopa-kanyāḥ |
jaguḥ prabandhaṁ svara-tāla-bandhaṁ
govinda dāmodara mādhaveti ||7||

A bölcsőben fekvő fiúcskát elaltató pásztorlányok
fáradhatatlanul tapsolnak, s így dúdolnak: Góvinda, Dámódara, Mádhava!

rāmānujaṁ vīkṣaṇa-keli-lolaṁ
gopī gṛhītvā navanīta-golam |
ābālakaṁ bālakam ājuhāva
govinda dāmodara mādhaveti ||8||

Jasódá pillantása egyik fiúról a másikra rebbent, majd megragadott egy friss vaj-gombócot,
s így csalogatta kisfiát, Ráma öccsét: Góvinda, Dámódara, Mádhava!

vicitra-varṇābharaṇābhirāme
’bhidhehi vaktrāmbuja-rājaḥaṁse |
sadā madīye rasane’gra-raṅge
govinda dāmodara mādhaveti ||9||

A szépséges szavak ékességében gyönyörködő, ajkaim lótusza közt játszadozó királyi hattyú,
ó, táncra perdülő nyelvem, zengd mindig: Góvinda, Dámódara, Mádhava!

ankādhirūḍhaṁ śiśu-gopa-gūḍhaṁ
stanaṁ dhayantaṁ kamalaika-kāntam |
sambodhayām āsa mudā yaśodā
govinda dāmodara mādhaveti ||10||

Mikor Kamalá egyetlen ura pásztorok közt rejtőzködő gyermekként az ölébe mászott, s mellét szopta,
a boldog Jasódá így szólongatta őt: Góvinda, Dámódara, Mádhava!

kamalaika-kāntam: „Kamalá, azaz Laksmí egyetlen ura”, Visnu neve

krīḍantam antar-vrajam ātmānaṁ svaṁ
samaṁ vayasyaiḥ paśu-pāla-bālaiḥ |
premṇā yaśodā prajuhāva kṛṣṇaṁ
govinda dāmodara mādhaveti ||11||

Mikor Vradzsában a hasonló korú fiúkkal együtt vigyázta a jószágot,
Jasódá nagy szeretettel így hívogatta Krsnát: Góvinda, Dámódara, Mádhava!

yaśodayā gāḍham ulūkhalena
go-kaṇṭha-pāśena nibadhyamānaḥ |
ruroda mandaṁ navanīta-bhojī
govinda dāmodara mādhaveti ||12||

Jasódá a tehénfékező kötéllel szorosan a mozsárhoz kötözte
a vajtolvajt, s halkan így sóhajtozott: Góvinda, Dámódara, Mádhava!

nijāṅgaṇe kaṅkaṇa-keli-lolaṁ
gopī gṛhītvā navanīta-golam |
āmardayat pāṇi-talena netre
govinda dāmodara mādhaveti ||13||

Krsna a kertben kuporgott, s egy karpereccel játszadozott, mikor Jasódá mama megragadott egy friss vaj-gombócot,
másik tenyerével eltakarta kisfia szemét, s így szólt hozzá: Góvinda, Dámódara, Mádhava!

gṛhe gṛhe gopa-vadhū-kadambāḥ
sarve militvā samavāya-yoge |
puṇyāni nāmāni paṭhanti nityaṁ
govinda dāmodara mādhaveti ||14||

Az asszonyok minden egyes házban újra meg újra összegyűlnek,
s ott szakadatlan szent neveit zengik: Góvinda, Dámódara, Mádhava!

A ház asszonynépe a napi munka közben is csak Krsnára emlékezik.

mandāra-mūle vadanābhirāmaṁ
bimbādhare pūrita-veṇu-nādam |
go-gopa-gopī-jana-madhya-saṁsthaṁ
govinda dāmodara mādhaveti ||15||

A szépséges arcú neveit zengik, ki bimba-piros ajkaival fújja fuvoláját, s a korall-fa alatt áll
a tehenek, a pásztorok, s a fejőslánykák körében. Góvinda, Dámódara, Mádhava!

utthāya gopyo’para-rātra-bhoge
smṛtvā yaśodā-suta-bāla-kelim |
gāyanti proccair dadhi-manthayantyo
govinda dāmodara mādhaveti ||16||

Kora hajnalban kelve a fejőslánykák Jasódá fiacskájának gyermeki játékaira emlékeznek,
s míg az aludtejet köpülik, hangosan énekelnek: Góvinda, Dámódara, Mádhava!

jagdho’tha datto navanīta-piṇḍo
gṛhe yaśodā vicikitsayantī |
uvāca satyaṁ vada he murāre
govinda dāmodara mādhaveti ||17||

Valaki megette a vajgombócokat! Jasódá gyanakodva így faggatózik:
mondd meg nekem az igazat, Murári! Góvinda, Dámódara, Mádhava!

abhyarcya gehaṁ yuvatiḥ pravṛddha-
prema-pravāhā dadhi nirmamantha |
gāyanti gopyo’tha sakhī-sametā
govinda dāmodara mādhaveti ||18||

Egy fiatalasszony túláradó szeretet heves árjában végezte otthoni imádatát, s köpülte a vajat.
Most barátnői körében énekel: Góvinda, Dámódara, Mádhava!

kvacit prabhāte dadhi-pūrṇa-pātre
nikṣipya manthaṁ yuvatī mukundam |
ālokya gānaṁ vividhaṁ karoti
govinda dāmodara mādhaveti ||19||

Egy másik fejőslányka éppen leteszi a köpülőfát, ahogy megjelenik a vaj az edényben,
mikor megpillantja Mukundát, s ő is dalolni kezd: Góvinda, Dámódara, Mádhava!

krīḍāparaṁ bhojana-majjanārthaṁ
hitaiṣiṇī strī tanujaṁ yaśodā |
ājūhavat prema-pari-plutākṣī
govinda dāmodara mādhaveti ||20||

A szeretettől csillogó szemű Jasódá, aki csak fiacskája javára gondolt,
így hívogatta vacsorázni és fürödni a játékba belefeledkezett fiacskáját: Góvinda, Dámódara, Mádhava!

sukhaṁ śayānaṁ nilaye ca viṣṇuṁ
devarṣi-mukhyā munayaḥ prapannāḥ |
tenācyute tanmayatāṁ vrajanti
govinda dāmodara mādhaveti ||21||

Nárada – az isteni bölcs – vezette szentek az ágyán elégedetten fekvő Visnu előtt hódolnak,
s így válnak egylényegűvé Acsjutával. Ekképp fohászkodnak: Góvinda, Dámódara, Mádhava!

vihāya nidrām aruṇodaye ca
vidhāya kṛtyāni ca vipramukhyāḥ |
vedāvasāne prapaṭhanti nityaṁ
govinda dāmodara mādhaveti ||22||

Hajnalban, az álmokat maguk mögött hagyva s kötelességeiknek eleget téve a bráhmanák gyöngyei
a védamantrák zengése után mindig ezt recitálják: Góvinda, Dámódara, Mádhava!

vṛndāvane gopa-gaṇāś ca gopyo
vilokya govinda-viyoga-khinnam |
rādhāṁ jaguḥ sāśru-vilocanābhyāṁ
govinda dāmodara mādhaveti ||23||

Vrndávanban a pásztorok és fejőslánykák látva a Góvindától való elválás mélységes bánatát,
könnyben úszó szemmel így énekelnek Rádhának: Góvinda, Dámódara, Mádhava!

prabhāta-sañcāra-gatā nu gāvas
tad-rakṣaṇārthaṁ tanayaṁ yaśodā |
prābodhayat pāṇi-talena mandaṁ
govinda dāmodara mādhaveti ||24||

A tehenek pirkadatkor útnak indulnak a legelőre, Jasódá pedig fiacskáját, a kis pásztorlegényt
ébresztgeti lágyan simogatva őt: Góvinda, Dámódara, Mádhava!

pravāla-śobhā iva dīrgha-keśā
vātāmbu-parṇāśana-pūta-dehāḥ |
mūle tarūṇāṁ munayaḥ paṭhanti
govinda dāmodara mādhaveti ||25||

A levegővel, vízzel és falevelekkel táplálkozó, megtisztult vezeklők hosszú haja korallként tündököl.
Ott ülnek ők a fák tövében, és ezt recitálják: Góvinda, Dámódara, Mádhava!

evaṁ bruvāṇā virahāturā bhṛśāṁ
vraja-striyaḥ kṛṣṇa-viṣikta-mānasāḥ |
visṛjya lajjāṁ ruruduḥ sma su-svaraṁ
govinda dāmodara mādhaveti ||26||

Így szóltak Vradzsa hajadonjai, kiken úrrá lett az elválás fájdalma, s olyannyira ragaszkodtak Krsnához,
hogy szégyenlősségüket feledve hangosan zokogtak: Góvinda, Dámódara, Mádhava!

Bilvamangala költeményének refrénje a Bhágavata-purána e versének (10.39.31.) részlete.

gopī kadācin maṇi-piñjara-sthaṁ
śukaṁ vaco vācayituṁ pravṛttā |
ānanda-kanda vraja-candra kṛṣṇa
govinda dāmodara mādhaveti ||27||

Egy fejőslányka a drágaköves kalitkában lakó papagáját e nevekre tanítgatja:
Gyönyör forrása! Vradzsa holdja! Krsna! Góvinda, Dámódara, Mádhava!

go-vatsa-bālaiḥ śiśu-kāka-pakṣaṁ
badhnantam ambhoja-dalāyatākṣam |
uvāca mātā cibukaṁ gṛhītvā
govinda dāmodara mādhaveti ||28||

A lótuszszemű legényke egy pásztorfiú haját éppen a borjú farkához csomózta, ám
anyja rajtakapta őt, s az állát fölemelve így szólt: Góvinda, Dámódara, Mádhava!

A kāka-pakṣam kifejezés szó szerint varjúszárnyat jelent, a fiatal fiúk oldalt meghagyott hosszú hajára utal.

prabhāta-kāle vara-vallavaughā
go-rakṣaṇārthaṁ dhṛta-vetra-daṇḍāḥ |
ākārayāmāsur anantam ādyam
govinda dāmodara mādhaveti ||29||

Hajnalban kezükben botjaikkal megjelentek a pásztorok, hogy vigyázzanak a jószágra.
Így invitálták a Végtelen, Őseredeti urat: Góvinda, Dámódara, Mádhava!

jalāśaye kāliya-mardanāya
yadā kadambād apatan murārīḥ |
gopāṇganāś cukruśur etya gopā
govinda dāmodara mādhaveti ||30||

Mikor Murári a kadamba-fáról a vízbe ugrott, hogy elpusztítsa Kálija kígyót,
a pásztorok leányai és fiai mind odasereglettek, s így jajgattak: Góvinda, Dámódara, Mádhava!

akrūram āsādya yadā mukundaś
cāpotsavārthaṁ mathurāṁ praviṣṭaḥ |
tadā sa paurair jayatīty abhāṣi
govinda dāmodara mādhaveti ||31||

Mukunda Akrúra mellé ülve útnak indult, hogy részt vegyen az íj-áldozaton. Mikor megérkezett Mathurába,
a polgárok így kiáltoztak: Dicsőség néked, Góvinda, Dámódara, Mádhava!

kaṁsasya dūtena yadaiva nītau
vṛndāvanāntād vasudeva-sūnau |
ruroda gopī bhavanasya madhye
govinda dāmodara mādhaveti ||32||

Amikor Kansza küldötte magával vitte Vaszudév mindkét fiát Vrndávanból,
akkor egy gópí otthonában zokogott: Góvinda, Dámódara, Mádhava!

sarovare kāliya-nāga-baddhaṁ
śiśuṁ yaśodā-tanayaṁ niśamya |
cakrur luṭantyaḥ pathi gopa-bālā
govinda dāmodara mādhaveti ||33||

Kálija-kígyó már egészen rácsavarodott Jasódá fiacskájára a tó közepén –
a hír hallatán a pásztorfiúk kétségbeesetten roskadtak az út porába: Góvinda, Dámódara, Mádhava!

akrūra-yāne yadu-vaṁśa-nāthaṁ
saṁgacchamānaṁ mathurāṁ nirīkṣya |
ūcur viyogāt kila gopa-bālā
govinda dāmodara mādhaveti ||34||

Rádöbbenve, hogy a Jaduk vezére Akrúra kocsiján Mathurába indul,
az elválás fájdalmában a pásztorlányok így kiáltoztak: Góvinda, Dámódara, Mádhava!

cakranda gopī nalinī-vanānte
kṛṣṇena hīnā kusume śayānā |
praphulla-nīlotpala-locanābhyāṁ
govinda dāmodara mādhaveti ||35||

A lótusz-erdő szélén egy Krsnától megfosztott gópí a virágok közt feküdt, s keservesen zokogott
tágranyílt kék-lótusz szemeiből peregtek a könnyek: Góvinda, Dámódara, Mádhava!

mātā-pitṛbhyāṁ parivāryamāṇā
gehaṁ praviṣṭā vilalāpa gopī |
āgatya māṁ pālaya viśvanātha
govinda dāmodara mādhaveti ||36||

Egy anyja és apja által szigorúan ellenőrzött gópí otthonába érve így sóhajtott:
Hazaértem. Oltalmazz engem, Mindenség ura, Góvinda, Dámódara, Mádhava!

vṛndāvana-sthaṁ harim āśu buddhvā
gopī gatā kāpi vanaṁ niśāyām |
tatrāpy adṛṣṭvāti-bhayād avocad
govinda dāmodara mādhaveti ||37||

Az éjszaka közepén egy gópí megtudta, hogy a vrndávani Hari az erdőben van, hát nyomban odasietett.
Nem találta meg, s félelemtől reszketve így szólongatta: Góvinda, Dámódara, Mádhava!

sukhaṁ śayānā nilaye nije’pi
nāmāni viṣṇoḥ pravadanti martyāḥ |
te niścitaṁ tanmayatāṁ vrajanti
govinda dāmodara mādhaveti ||38||

A halandók, kik saját házaikban kényelmesen heverésznek, s ott mondogatják Visnu e neveit,
még ők is kétségtelen üdvösségre jutnak: Góvinda, Dámódara, Mádhava!

Az üdvösséget a vers a tan-mayatā fogalommal írja le: „őbelőle állóság”.

sā nīrajākṣīm avalokya rādhāṁ
ruroda govinda-viyoga-khinnām |
sakhī praphullotpala-locanābhyāṁ
govinda dāmodara mādhaveti ||39||

Góvindától való elválás kínjától szenvedő lótuszszemű Rádhát látva
zokogó barátnője tágranyílt lótusz szemeiből is könnyek hullottak: Góvinda, Dámódara, Mádhava!

jihve rasajñe madhura-priyā tvaṁ
satyaṁ hitaṁ tvāṁ paramaṁ vadāmi |
āvarṇayethā madhurākṣarāṇi
govinda dāmodara mādhaveti ||40||

Ó, nyelvem, ízek ismerője! Az édességet kedveled, és hidd el javadra szólok, mert az igazat mondom:
zengd az édes szavakat: Góvinda, Dámódara, Mádhava!

akṣara: e szövegösszefüggésben szót, beszédet jelent, ám elsődleges jelentésében a-kṣara mozdíthatatlan, nem múlandó, a Legfelsőbb jelzője.

ātyantika-vyādhiharaṁ janānāṁ
cikitsakaṁ veda-vido vadanti |
saṁsāra-tāpa-traya-nāśa-bījaṁ
govinda dāmodara mādhaveti ||41||

Az emberek legsúlyosabb betegségét gyógyító orvosságról a védákat ismerő bölcsek így beszélnek:
íme a létforgatag szenvedését megszüntető gyógyír – Góvinda, Dámódara, Mádhava!

tātājñayā gacchati rāmacandre
sa-lakṣmaṇe’raṇyacaye sa-sīte |
cakranda rāmasya nijā janitrī
govinda dāmodara mādhaveti ||42||

Miután Rámacsandra apja parancsára az erdei száműzetésbe indult Szítával és Laksmannal,
édesanyja így zokogott: Góvinda, Dámódara, Mádhava!

ekākinī daṇḍaka-kānanāntāt
sā nīyamānā daśakandhareṇa |
sītā tadākrośad ananya-nāthā
govinda dāmodara mādhaveti ||43||

Mikor a Dandaka-erdőből a tízfejű Rávana elrabolta
Szítát, ő, aki nem ismer más férjet így sikoltott: Góvinda, Dámódara, Mádhava!

Más szövegváltozatban (jelentésmódosulás nélkül) a harmadik páda akrośat szava helyett akrandat áll.

rāmād viyuktā janakātmajā sā
vicintayantī hṛdi rāma-rūpam |
ruroda sītā raghunātha pāhi
govinda dāmodara mādhaveti ||44||

Dzsanaka leánya, kit elszakítottak férjétől szívében Ráma alakját idézte fel,
s így sóhajtozott: Ó, Raghunáth, oltalmazz engem! Góvinda, Dámódara, Mádhava!

prasīda viṣṇo raghu-vaṁśa-nātha
surāsurāṇāṁ sukha-duḥkha-heto |
ruroda sītā tu samudra-madhye
govinda dāmodara mādhaveti ||45||

Könyörgök uram, Visnu! Raghu dinasztia feje! Az istenek és démonok örömének és bánatának forrása!
Így fohászkodott Szítá az óceán közepén: Góvinda, Dámódara, Mádhava!

antar-jale grāha-gṛhīta-pādo
visṛṣṭa-vikliṣṭa-samasta-bandhuḥ |
tadā gajendro nitarāṁ jagāda
govinda dāmodara mādhaveti ||46||

Mikor megragadták a lábát, elkergették és gyötörték társait,
Gadzséndra, az elefántok királya így fohászkodott szüntelen: Góvinda, Dámódara, Mádhava!

haṁsadhvajaḥ śaṇkha-yuto dadarśa
putraṁ kaṭāhe prapatantam enam |
puṇyāni nāmāni harer japantaṁ
govinda dāmodara mādhaveti ||47||

Hanszadhvadzsa papja, Sankha társaságában figyelte üstbe eső fiát,
ki e szent neveket zengte: Góvinda, Dámódara, Mádhava!

A történet akkoriban esett meg, mikor Judhisthir király koronázására készültek. A koronázás előtt szabadjára engednek egy fehér lovat, és amerre a ló halad, azt a földet a ló nyomában haladó sereg meghódoltatja – az ott lakók adófizetőkké válnak, vagy szembefordulnak a leendő uralkodóval. Csampá királya Hanszadhvadzsa szembeszállt Judhisthir seregével. Szigorú rendeletben szabta meg, hogy minden ksatrija gyűljön össze a csatára, s hozzátette: forró olajban égessék meg mindazokat, akik nem engedelmeskednének parancsának. A király egyik fia, Szudhanvá nem jelent meg a kellő időben, ezért főpapjai, Likhita és Sankha rávették a Hanszadhvadzsát, hogy statuáljon példát a saját fián. Ám amint a forró olajjal teli üstbe lökték Szudhanvát, ő Visnu neveit zengte (az uralkodó és családja is vaisnava volt), s mindenki meglepetésére épen és egészségesen lépett ki az üstből. Végül Krsna összebékítette Hanszadhvadzsát és a pándavákat.

durvāsaso vākyam upetya kṛṣṇā
sā cābravīt kānana-vāsinīśam |
antaḥpraviṣṭaṁ manasājuhāva
govinda dāmodara mādhaveti ||48||

Durvászá szavait hallván a bajba került Draupadí az erdőlakók Istenét szólította,
gondolataiban a szívben lakozó Úrnak áldozva: Góvinda, Dámódara, Mádhava!

dhyeyaḥ sadā yogibhir aprameyaḥ
cintā-haraś cintita-pārijātaḥ |
kastūrikā-kalpita-nīla-varṇo
govinda dāmodara mādhaveti ||49||

A jógík mindörökké őrajta meditálnak, bár teljességgel kifürkészhetetlen. Megfoszt minden aggodalomtól, hiszen ő a vágyak kívánságteljesítő fája.
Testének színe sötétkék, akár a mósusz – Góvinda, Dámódara, Mádhava!

saṁsāre-kūpe patito’tyagādhe
mohāndha-pūrṇe viṣayābhitapte |
karāvalambaṁ mama dehi viṣṇo
govinda dāmodara mādhaveti ||50||

A létforgatag mélységesen mély kútjába zuhantam, hol az illúzió vaksötétje honol, és az érzéki élvezetek perzselnek.
Nyújtsd segítő kezed felém, óh Visnu! Góvinda, Dámódara, Mádhava!

tvām eva yāce mama dehi jihve
samāgate daṇḍa-dhare kṛtānte |
vaktavyam evaṁ madhuraṁ su-bhaktyā
govinda dāmodara mādhaveti ||51||

Ó, nyelvem, csupán annyit kérek tőled, hogy mikor találkozunk a büntetés botjával tetteinket bevégző nagyúrral,
nagy odaadással, csak e neveket ismételd: Góvinda, Dámódara, Mádhava!

bhajasva mantraṁ bhava-bandha-muktyai
jihve rasajñe su-labhaṁ manojñam |
dvaipāyanādyair munibhiḥ prajaptam
govinda dāmodara mādhaveti ||52||

Ó, nyelvem, ízek ismerője! Hogy megszabadulhass a lét kötelékeitől, imádd a vonzó, s oly könnyedén elérhető mantrát,
mit a Vjásza vezette bölcsek is mormolnak: Góvinda, Dámódara, Mádhava!

gopāla vaṁśīdhara rūpa-sindho
lokeśa nārāyaṇa dīna-bandho |
ucca-svarais tvaṁ vada sarvadaiva
govinda dāmodara mādhaveti ||53||

Gópál! Fuvolás! Szépség óceánja, Világok ura! Nárájan! Elesettek barátja!
Zengd mindig hangosan az Úr neveit! Góvinda, Dámódara, Mádhava!

jihve sadaiva bhaja sundarāṇi
nāmāni kṛṣṇasya manoharāṇi |
samasta-bhaktārti-vināśanāni
govinda dāmodara mādhaveti ||54||

Ó, nyelvem! Imádd szakadatlan Krsna szíveket meghódító szépséges neveit,
melyek véget vetnek minden híve gyötrelmének: Góvinda, Dámódara, Mádhava!

govinda govinda hare murāre
govinda govinda mukunda kṛṣṇa |
govinda govinda rathāṅga-pāṇe
govinda dāmodara mādhaveti ||55||

Góvinda, Góvinda, Hari, Murári! Góvinda, Góvinda, Mukunda, Krsna!
Góvinda, Góvinda, csakra a kezedben! Góvinda, Dámódara, Mádhava!

A ratha-aṅga szó szerint szekér-alkatrészt jelent, de általában a szekér kerekére vonatkozik. Így a ratha-aṅga-pāṇi, a „szekérkereket fogó” a csakrát a kezében tartó Krsnára, Visnura vonatkozik, ám Krsna esetében a csata hevében felkapott szekér-kerékre is vonatkozhat.

sukhāvasāne tv idam eva sāraṁ
duḥkhāvasāne tv idam eva geyam |
dehāvasāne tv idam eva jāpyaṁ
govinda dāmodara mādhaveti ||56||

A boldogság elmúlásakor ez a legfontosabb, dalold, ha véget ér a boldogtalanság,
s ezt zengd a halál pillanatában is: Góvinda, Dámódara, Mádhava!

durvāra-vākyaṁ parigṛhya kṛṣṇā
mṛgīva bhītā tu kathaṁ kathañcit |
sabhāṁ praviṣṭā manasājuhāva
govinda dāmodara mādhaveti ||57||

Rádöbbenve az elfogadhatatlan utasításra, Draupadí megrettent őzsutaként
belépett a tanácsterembe, s szívében így fohászkodott: Góvinda, Dámódara, Mádhava!

A Mahábhárata történetének egyik legfontosabb fordulópontja az, mikor unokatestvérei kockajátékra veszik rá Judishtirt. Hamis játszmák sorozatával mindent elnyernek tőle… vagyonát, testvéreit. Végül saját magát is felteszi tétként, s megint veszít. Legutolsó kincse, felesége, Drupada király leánya, Krsná (vagy ahogy apja után nevezik: Draupadí)… végül ő lesz a tét. S ahogy elveszíti Draupadít is, Judhisthir ellenfelei rabszolgaként bánnak a büszke asszonnyal: a tanácsterembe parancsolják, hogy ott díszes ruháitól is megfosszák. Draupadí végső kétségbeesésében Krsnához fohászkodik – ő pedig végtelenre nyújtja Draupadí száriját, így mentve meg hívét a gyalázattól.
Fohászkodott: a versben szereplő ājuhāva ige voltaképpen invitálást jelent. A szó (āhu) az áldozat bemutatásával kapcsolatos, használják „áldozni” értelemben is, s mikor az áldozat közepette szólítják az Urat, ez a hívás, szólongatás az „āhu”. Kedves Krsnám, megadom magam, a tiéd vagyok, történjék minden tetszésed szerint! – erre a sóhajra, erre a fohászra utal a vers.

śrī kṛṣṇa rādhāvara gokuleśa
gopāla govardhana-nātha viṣṇo |
jihve pibasvāmṛtam etad eva
govinda dāmodara mādhaveti ||58||

Srí Krsna! Rádhá kedvese! Gókula ura! Gópál! Góvardhan-hegy ura! Visnu!
Ó, nyelvem, csak e nektárt kortyold: Góvinda, Dámódara, Mádhava!

śrīnātha viśveśvara viśva-mūrte
śrī devakī-nandana daitya-śatro |
jihve pibasvāmṛtam etad eva
govinda dāmodara mādhaveti ||59||

Srínáth! Mindenség ura! Mindent átható! Dévakí kedves fiacskája, démonok ellensége!
Ó, nyelvem, csak e nektárt kortyold: Góvinda, Dámódara, Mádhava!

gopīpate kaṁsa-ripo mukunda
lakṣmīpate keśava vāsudeva |
jihve pibasvāmṛtam etad eva
govinda dāmodara mādhaveti ||60||

Fejőslánykák ura! Kansza végzete! Mukunda! Laksmí ura! Késava! Vászudév!
Ó, nyelvem, csak e nektárt kortyold: Góvinda, Dámódara, Mádhava!

gopī-janāhlāda-kara vrajeśa
go-cāraṇāraṇya-kṛta-praveśa |
jihve pibasvāmṛtam etad eva
govinda dāmodara mādhaveti ||61||

Fejőslánykák boldogsága! Vradzsa ura! Eljöttél az erdőbe, hogy legeltesd jószágaid!
Ó, nyelvem, csak e nektárt kortyold: Góvinda, Dámódara, Mádhava!

prāṇeśa viśvambhara kaiṭabhāre
vaikuṇṭha nāṛāyaṇa cakra-pāṇe |
jihve pibasvāmṛtam etad eva
govinda dāmodara mādhaveti ||62||

Életem ura! Mindenség fenntartója! Kaitabha végromlása! Vaikuntha! Nárájan! Csakrapáni!
Ó, nyelvem, csak e nektárt kortyold: Góvinda, Dámódara, Mádhava!

Csakrapáni: Aki a csakra-fegyvert tartja kezében.

hare murāre madhusūdanādya
śrī rāma sītāvara rāvaṇāre |
jihve pibasvāmṛtam etad eva
govinda dāmodara mādhaveti ||63||

Hari! Mura és Madhu végzete! Őseredeti úr! Srí Ráma! Szítá választottja! Rávana legyőzője!
Ó, nyelvem, csak e nektárt kortyold: Góvinda, Dámódara, Mádhava!

śrī yādavendrādridharāmbujākṣa
go-gopa-gopī-sukha-dāna-dakṣa |
jihve pibasvāmṛtam etad eva
govinda dāmodara mādhaveti ||64||

Jaduk vezére! Hegyemelő! Lótusz-szemű! Oly rátermetten teszed boldoggá a teheneket, pásztoraikat s a fejőslánykákat!
Ó, nyelvem, csak e nektárt kortyold: Góvinda, Dámódara, Mádhava!

dharābharottāraṇa-gopa-veśa
vihāra-līlā-kṛta-bandhu-śeṣa |
jihve pibasvāmṛtam etad eva
govinda dāmodara mādhaveti ||65||

Tehenészlegény képében szabadítod meg a Földet terheitől! Játékos kedvteléseidben Ananta-sésa lett a társad!
Ó, nyelvem, csak e nektárt kortyold: Góvinda, Dámódara, Mádhava!

bakī-bakāghāsura-dhenukāre
keśī-tṛṇāvarta-vighāta-dakṣa |
jihve pibasvāmṛtam etad eva
govinda dāmodara mādhaveti ||66||

Pútaná, Baka, Agha és Dhénuka démonok végzete! Kési és Trnávarta elpusztítója!
Ó, nyelvem, csak e nektárt kortyold: Góvinda, Dámódara, Mádhava!

śrī jānakī-jīvana rāmacandra
niśācarāre bharatāgrajeśa |
jihve pibasvāmṛtam etad eva
govinda dāmodara mādhaveti ||67||

Dzsánakí szeme fénye! Rámacsandra! Az éjjeljáró démonok végzete! Bharata bátyjaura!
Ó, nyelvem, csak e nektárt kortyold: Góvinda, Dámódara, Mádhava!

nārāyaṇānanta hare nṛsiṁha
prahlāda-bādhāhara he kṛpālo |
jihve pibasvāmṛtam etad eva
govinda dāmodara mādhaveti ||68||

Nárájan! Ananta! Hari! Nrszinha! Könyörületes úr, ki megszabadítottad Prahládot gyötrelmeitől!
Ó, nyelvem, csak e nektárt kortyold: Góvinda, Dámódara, Mádhava!

līlā-manuṣyākṛti-rāma-rūpa
pratāpa-dāsīkṛta-sarva-bhūpa |
jihve pibasvāmṛtam etad eva
govinda dāmodara mādhaveti ||69||

Uram, Ráma, ki játékosan emberi formát öltesz, s vitézségeddel meghódolttad a föld királyait!
Ó, nyelvem, csak e nektárt kortyold: Góvinda, Dámódara, Mádhava!

śrī kṛṣṇa govinda hare murāre
he nātha nārāyaṇa vāsudeva |
jihve pibasvāmṛtam etad eva
govinda dāmodara mādhaveti ||70||

Srí Krsna! Góvinda! Hari! Mura végzete! Ó, uram, Nárájan, Vászudév!
Ó, nyelvem, csak e nektárt kortyold: Góvinda, Dámódara, Mádhava!

vaktuṁ samartho’pi na vakti kaścid
aho janānāṁ vyasanābhimukhyam |
jihve pibasvāmṛtam etad eva
govinda dāmodara mādhaveti ||71||

Mondhatnák, mégsem zengi senki sem, az emberek inkább a nyomorúság felé fordulnak!
Ó, nyelvem, csak e nektárt kortyold: Góvinda, Dámódara, Mádhava!

Srí Krsna száznyolc nevének himnusza

śrī kṛṣṇāṣṭottaraśatanāmastotraṁ

Srí Krsna száznyolc nevének himnusza a Nárada-panycsarátrában olvasható – a végtelenség kígyója, Anantasésa ezernyi szájával zengi a Legfelsőbb dicsőségét, ő zengi e himnuszt is. Hódolatfelajánlásként Krsna neveit külön-külön magasztalva is zengik, ez a „Srí Krsna neveinek füzére” (śrī kṛṣṇa-nāmāvalī) című szöveg, a versek után e változatot is közöljük.

om asya śrī kṛṣṇāṣṭottaraśatanāmastotrasya |
śrīśeṣa ṛṣiḥ anuṣṭup-chandaḥ śrīkṛṣṇo devatā śrīkṛṣṇaprītyarthe śrīkṛṣṇāṣṭottaraśatanāmajape viniyogaḥ |

Óm! Íme a dicshimnusz Srí Krsna száznyolc nevével
Srí Sésa (zengi e himnuszt) anustup mértékben, Srí Krsna oltalmában, hogy Srí Krsna száznyolc nevének fohászával elnyerhessük a Srí Krsna iránti szeretet.

śrīśeṣa uvāca |

Srí Sésa szólt:

om śrīkṛṣṇaḥ kamalā-nātho vāsudevaḥ sanātanaḥ |
vasudevātmajaḥ puṇyo līlāmānuṣavigrahaḥ || 1||

Óm! Srí Krsna, Laksmí ura, Vászudéva, az Örökkévaló,
Vaszudév fia, az erényes, aki emberi alakot ölt, hogy kedvteléseinek hódoljon.

śrīvatsa-kaustubha-dharo yaśodā-vatsalo hariḥ |
catur-bhujātta-cakrāsi-gadā-śaṅkhāmbujāyudhaḥ || 2||

(Ő) a Srívatsza-jel és a Kausztubha ékkő viselője, Jasódá kisfia, az elragadó Hari,
négy-kezében fegyvereit: a csakrát, a buzogányt, a kagylókürtöt és a lótuszt ragadja meg.

A Srívatsza fehér szőrtincs Krsna és Visnu mellkasán, annak jeleként, hogy Srí, a szerencseistennő mindig ott pihen. A Kausztubha ékkő a tejóceán kiköpülése során bukkant a felszínre, és Visnu mellkasát díszíti.

devakīnandanaḥ śrīśo nandagopapriyātmajaḥ |
yamunā-vega-saṁhārī balabhadrapriyānujaḥ || 3||

Dévakí boldogsága, a szerencseistennő ura, Nanda, a pásztor kedves fia,
a Jamuná árját megfékező, Balabhadra kedves öccse.

Mikor Vászudév Gókulába menekítette újszülött kisfiát, éppen vihar tombolt, ám a szelek korbácsolta Jamuná folyó utat nyitott előtte.

pūtanā-jīvita-haraḥ śakaṭāsura-bhañjanaḥ |
nanda-vraja-janānandī sac-cid-ānanda-vigrahaḥ || 4||

A Pútaná életét elvevő, Sakatászura elpusztítója,
Nanda, és Vradzsa népe boldogsága, a lét-tudat-gyönyör formájú.

navanīta-viliptaṅgo navanīta-naṭo’naghaḥ

(Ő) a friss vajtól maszatos, a friss vajért táncoló, a bűntelen.

A friss vajért táncoló: Az idősebb asszonyok kedves szokása volt, hogy táncoltatták és énekeltették a kisfiút, majd persze megjutalmazták. A Bhágavata-purána így számol be erről:
gopībhiḥ stobhito 'nṛtyad bhagavān bālavat kvacit | udgāyati kvacin mudghas tad-vaśo dāru-yantravat ||Az asszonyok olykor biztatgatták, a Magasztos Úr pedig kisgyermekként táncolt / vagy hangosan énekelt, ártatlanul s a kedvük szerint akár egy marionett-bábu. (Bhág. 10.11.7.)
A Nárada-panycsarátra rendelkezésemre álló szövege nem tartalmazta ezt a verssort, ám a Srí Krsna-námávalíban itt következtek sorban e nevek.

navanītanāvahārī mucukundaprasādakaḥ |
ṣoḍaśastrīsahasreśastribhaṅgo madhurākṛtiḥ || 5||

A friss vaj tolvaja, Mucsukunda pártfogója,
a tizenhatezer feleség ura, kinek édes alakja három ívban hajlik.

śuka-vāg-amṛtābdhīndur govindo yogīnām patiḥ |
vatsa-pālana-sañcārī dhenukāsura-bhañjanaḥ || 6||

(Ő) a Suka szavai nektáróceánjából (felkelő) hold, Góvinda, a jógík ura,
ki a borjakat oltalmazva a (mezőkön) kószál. (Ő) végez Dhénukászurával,

Más szövegváltozatban a yogīnām patiḥ helyett govidām patiḥ, a pásztorok ura olvasható. A Srí Krsna-námávalíban a Dhénukászura végzete előtt az Ananta (végtelen) név is szerepel, s ott dhenukāsura-bhañjanaḥ helyett dhenukāsura-mardana áll.

tṛṇīkṛta-tṛṇāvarto yamalārjuna-bhañjanaḥ |
uttālatālabhettā ca tamālaśyāmalākṛtiḥ || 7||

semmibe veszi Trinávartát, kidönti a két Ardzsuna-fát,
és összezúzza a hatalmas pálmát. Testszíne akár a tamála-fa sötétje.

Semmibe veszi Trinávartát: szójáték, a szalmaszálat felkavaró ( tṛṇa-āvarta) forgószéldémont szalmaszálnak tekinti, „szalmává teszi” (tṛṇī-kṛ).
A hatalmas pálmát összezúzó: Dhénukászura, a szamárdémon és társai a pálmaerdőben (Tálavana) ütöttek tanyát, és irigyen őrizték a fák gyümölcseit. Krsna és Balarám megragadták, és a magas fák tetejére hajították őket. Dhénukászurával Balarám végzett. Felhajította a démont egy hatalmas fára, mely a súly alatt kettéhasadt.

gopa-gopīśvaro yogī sūrya-koṭi-sama-prabhaḥ |
ilāpatiḥ paraṁjyotiryādavendro yadūdvahaḥ || 8||

A tehénpásztorok és fejőslánykák ura, a misztikus, ki milliónyi napként tündököl.
A Föld ura, a Legfelsőbb Ragyogás, a jaduk vezére, a jadu dinasztia csillaga.

vanamālī pītāvāsaḥ pārijātāpahārakaḥ |
govardhanācaloddhartā gopālaḥ sarvapālakaḥ || 9||

(Nyakában) erdei virágok (füzérét viseli), ruhája sárga. (Ő) rabolta el a páridzsáta fát,
s emelte fel a Góvardhan-hegyet. (Ő) a tehenek oltalma, s a mindenkit megoltalmazó.

A páridzsáta fa a tejóceánból származott, és Indra mennyét díszítette. Felesége, Szatjabhámá kérésére Krsna elragadta Indrától e csodás növényt, és palotájuk kertjébe ültette el.
Krsna felemelte a Góvardhan-hegyet, hogy Indra pusztító viharától menedéket adjon Vradzsa lakóinak, és jószágaiknak, ám nem csupán a vradzsabéliek találhatnak oltalomra Krsnánál, hiszen ő a mindenséget oltalmazó Isten.

ajo nirañjanaḥ kāmajanakaḥ kañjalocanaḥ |
madhuhā mathurānātho dvārakānāyako balī || 10||

Születetlen, makulátlan, a (fejőslánykák) vágyait felszító, lótusz-szemű,
Madhu végzete, Mathurá ura, Dváraká vezére, a nagyerejű.

vṛndāvanānta-sañcārī tulasī-dāma-bhūṣaṇaḥ |
syamantaka-maṇer hartā nara-nārāyaṇātmakaḥ || 11||

A Vrndávan határainál barangoló, tulaszí-füzért viselő,
a Szjamantaka ékkő visszaszerzője, ki maga magának Nara-Nárájan.

A Szjamantaka ékkövet a Napisten adta Szatrádzsit királynak, aki nagyon büszke volt e drágakőre, templomot emelt neki, és bráhmanákat fogadott fel kincse imádatára. Krsna ezt nem támogatta, álláspontja szerint a drágakő a királyt illette volna meg. Egy nap Szatrádzsit öccse kilovagolt az erdőbe, nyakában az ékszerrel. Ott megtámadta és megölte egy oroszlán, akivel viszont Dzsámbaván (Rámacsandra hű bhaktája) végzett. Szatrádzsit Krsnát tette felelőssé öccse haláláért, azzal rágalmazta meg, hogy Krsna megölte öccsét majd elrabolta tőle a drágakövet. Krsna az erdőbe indult rá is bukkant a Szjamantakára – Dzsámbaván kisfia játszadozott vele. Dzsámbaván először nem ismerte föl Krsnát, úgy vélte, bántani akarja kisfiát, így harcba keveredtek. Krsna győzedelmeskedett, Dzsámbaván rádöbbent, hogy szeretett ura áll előtte, így természetesen örömmel adta át neki az ékszert, s ráadásul lányát, Dzsámbavatít is felajánlotta neki. Krsna így szerezte vissza a drágakövet, amit tulajdonosának, Szatrádzsitnak adott. Szatrádzsit megbánta a Krsnára szórt rágalmakat, Krsnának ajándékozta a Szjamantakát, s hogy kiengesztelje, leánya, Szatjabhámá kezét is Krsnának adta.

kubjākṛṣṭāmbaradharo māyī parama-puruṣaḥ |
muṣṭikāsura-cāṇūra-mahā-yuddha-viśāradaḥ || 12||

A Kubdzsá által felajánlott szantálpépet viselő, az illúziókeltő energia, a Májá ura, a Legfőbb Személy,
Mustikászura és Csánúra elleni harc mestere.

A Srí Krsna-námávalí szövegében mahā-yuddha (nagy harc) helyett malla-yuddha (birkózó-harc) szerepel.

saṁsāra-vairī kaṁsārir murārir narakāntakaḥ |
anādir brahmacārī ca kṛṣṇa-vyasana-karṣakaḥ || 13||

A létforgatag ellenfele, Kansza és Mura démonok ellensége, Naraka végzete,
az örökkévaló, a brahmacsárí, a sötét balszerencsétől megmentő.

A Srí Krsna-námávalí e vers harmadik pádájának két nevét összevonja: anādi-brahmacārī – az örök brahmacsárí. A Gópála-tápaní upanisad második fejezetében a gópík átkelnének a Jamunán, hogy praszádamot vigyenek a túlparton lakó szentéletű remetének. Krsnától kérnek tanácsot, miként juthatnának át a túlpartra. Mondjátok: Krsna brahmacsárí!, és a folyó utat enged nektek – válaszolja nékik Krsna.
A sötét balszerencsétől megmentő: szójáték, a kṛṣṇa szó sötétet, feketét jelent, ám a kṛṣ szógyök jelentése: húz, így Krsna a sötét bajból (kṛṣṇa-vyasana) kihúzó (karṣaka). Más szövegváltozatban kṛṣṇā-vyasana-karṣakaḥ, azaz „Draupadít (azaz Krsnát) a bajból megmentő” a Mahábhárata történetére utalva, melyben a kuruk gyülekezetében Draupadí száríját meghosszabbítva óvja meg őt a szégyentől.

śiśupāla-śiraschettā duryodhanakulāntakṛta |
vidurākrūravarado viśvarūpapradarśakaḥ || 14||

A Sisupál fejét lemetsző, Durjódhana dinasztiájának végzete,
Vidura és Akrúra jótevője, az univerzális formáját felfedője.

satyavāk satya-saṅkalpaḥ satyabhāmārato jayī |
subhadrā-pūrvajo viṣṇur bhīṣma-mukti-pradāyakaḥ || 15||

(Ő) az igaz-szavú, igaz-akaratú, Szatjabhámá megörvendeztetője, a győzedelmes,
Szubhadrá testvérbátyja, Visnu, aki Bhísmát megajándékozta az üdvösséggel.

jagad-gurur jagannātho veṇu-vādya-viśāradaḥ |
vṛṣa-bhāsuravidhvaṁsī bāṇāsurabalāntakṛt || 16||

A mindenség mestere, a világ ura, a fuvolaszó mestere.
Vrsabhászura elpusztítója, ki véget vetett Bánászura erejének.

A Srí Krsna-námávalíban a második páda: venu-naḍa-śarada, azaz a fuvola hangját árasztó. A śarad szó őszt jelent, Krsna fuvolájának hangja az őszi éjszakát édesítette meg a gópík füle számára. Ugyanakkor a śara nyílvesszőt is jelent, a śara-da a „nyílvesszőt adományozó” – Krsna fuvolájának hangja a szerelem nyilait lövi a fejőslánykákra.
Véget vetett Bánászura erejének: a Srí Krsna-námávalíban bāṇāsura-karantaka – Bánászura végzete.

yudhiṣṭhira-pratiṣṭhātā barhi-barhāvataṁsakaḥ |
pārtha-sārathir avyakto gītāmṛta-mahodadhiḥ || 17||

A Judhisthir királyt trónra emelő, a pávatollas varkocsú,
Ardzsuna kocsihajtója, a felfoghatatlan, a Gítá végtelen nektáróceánja.

kālīya-phaṇi-māṇikya-rañjita-śrī-padāmbujaḥ |
dāmodaro yajñabhoktā dānavendravināśanaḥ || 18||

Lótuszlábai rubinpirosra festik Kálija csuklyáját. (Ő) Dámódar, a megkötözött derekú,
az áldozati felajánlás elfogyasztója, a démonok uralkodóit elpusztító.

nārāyaṇaḥ parambrahma pannagāśanavāhanaḥ |
jalakrīḍāsamāsaktagopīvastrāpahārakaḥ || 19||

(Ő) Nárájan, a Legfőbb Brahman, kinek a kígyóevő Garuda a hátasa,
s elcseni a vízben játszadozó fejőslánykák ruháit.

puṇya-ślokas tīrtha-karo veda-vedyo dayā-nidhiḥ |
sarva-tīrthātmakaḥ sarva-graha-rūpī parāt-paraḥ || 20||

(Ő az, kinek) jó a neveit (zengeni), a zarándokhelyek megszentelője, a védák célja, az együttérzés óceánja,
minden zarándokhely lelke, a testet öltött teljes megértés, ki a Legeslegfelsőbb.

Neveit jó zengeni (puṇya-śloka): A puṇya jelentése erényes, megszentelt, tiszta, áldásos, kellemes, a śloka pedig dicsőítő verset, vagy jó hírnevet, megbecsülést jelent. A puṇyaśloka így jelenthet jóhírűt (a Mahábháratában ebben az értelemben említik például Judhisthir királlyal kapcsolatban), ám e nevek füzérébe talán jobban illik az „akit szent versekkel magasztalnak”, vagy „akihez jó dicsőítő verseket zengeni” értelmezés.
Zarándokhelyek megszentelője: Tīrtha-kara (szó szerint: „gázló-készítő”) az, aki megszenteli a zarándokhelyeket.
A védák célja (veda-vedya): a vedya szót megismerendőt jelent. A szóösszetétel kétféleképpen olvasható: egyfelől érthetjük úgy, hogy ő a védák célja, de úgy is, hogy megismerhető a védák tanulmányozásán keresztül. A Brahma-szanhitá versére emlékezve (vedeṣu durlabham adurlabham ātma-bhaktau – a védával elérhetetlen, ám a lélek tiszta odaadása által könnyedén elérhető, 5.33.) választottam a „védák célja” értelmezést.
Minden zarándokhely lelke (sarva-tīrthātmaka): A Srí Krsna-námávalí szövegében: minden létező lelke (sarva-bhūtātmaka). A -ka utótag olykor nem változtat a szó jelentésén, máskor kicsinyítő értelmű, ez lehet a méret kicsinysége (vṛkṣa-ka – kis fa) olykor kedvesség (putra-ka – kedves fiú), máskor hitványság (aśva-ka – rossz ló) kifejezése. Minden (sarva) teremtmény (bhūta) Felsőlelke (ātma) most kicsiny fiúcskaként él Nanda otthonában – ez indokolhatja a kicsinyítő képző használatát. Az ātmaka szó ugyanakkor valamiből állót, valamilyen természetűt jelent, így e név „minden létezőből álló”-ként, azaz minden teremtmény összességeként is értelmezhető.
A testet öltött teljes megértés (sarva-graha-rūpī): A graha szó a grah – megragad gyökből származik, jelentései: megragadás, bolygó, megértés, állhatatosság, míg a rūpin utótagként valamilyennek tűnő, a megtestesült valami jelentésű. A név ezért olvasható ekképp is: „a bolygók együtteseként megjelenő”.

–––––––––––––––––––––––– = o O o = ––––––––––––––––––––––

śrī kṛṣṇa-nāmāvalī
Srí Krsna neveinek füzére

1. oṁ śrī-kṛṣṇāya namaḥ
Óm! Hódolat Srí Krsnának!

2. oṁ kamalā-nāthāya namaḥ
Óm! Hódolat Laksmí urának!

3. oṁ vāsudevāya namaḥ
Óm! Hódolat Vászudévának!

4. oṁ sanātanāya namaḥ
Óm! Hódolat Szanátannak, az örökkévalónak!

5. oṁ vasudevātmajāya namaḥ
Óm! Hódolat Vaszudév fiának!

6. oṁ puṇyāya namaḥ
Óm! Hódolat az erényesnek!

7. oṁ līlā-mānuṣa-vigrahāya namaḥ
Óm! Hódolat az emberi formában kedvteléseinek hódolónak!

8. oṁ śrīvatsa-kaustubha-dharāya namaḥ
Óm! Hódolat a Srívatsza-jel és a Kausztubha ékkő viselőjének!

9. oṁ yaśodā-vatsalāya namaḥ
Óm! Hódolat Jasódá kisfiának!

10. oṁ haraye namaḥ
Óm! Hódolat Harinak!

11. oṁ caturbhujātta-cakrāsi-gadā-śaṇkhāṁbujāyudhāya namaḥ
Óm! Hódolat a négy-kézzel csakrát, buzogányt, kagylókürtöt és lótuszt megragadónak!

12. oṁ devakī-nandanāya namaḥ
Óm! Hódolat Dévakí boldogságának!

13. oṁ śrīśāya namaḥ
Óm! Hódolat a szerencseistennő urának!

14. oṁ nanda-gopa-priyātmajāya namaḥ
Óm! Hódolat Nanda, a pásztor kedves fiának!

15. oṁ yamunā-vega-saṁhārine namaḥ
Óm! Hódolat a Jamuná árját megfékezőnek!

16. oṁ balabhadra-priyanujāya namaḥ
Óm! Hódolat Balabhadra kedves öccsének!

17. oṁ pūtanā-jīvita-harāya namaḥ
Óm! Hódolat a Pútaná életét elvevőnek!

18. oṁ śakatāsura-bhañjanāya namaḥ
Óm! Hódolat a Sakatászura elpusztítójának!

19. oṁ nanda-vraja-janānandine namaḥ
Óm! Hódolat Nanda, és Vradzsa népe boldogságának!

20. oṁ sac-cid-ānanda-vigrahāya namaḥ
Óm! Hódolat a lét-tudat-gyönyör formájúnak!

21. oṁ navanīta-viliptaṅgāya namaḥ
Óm! Hódolat a friss vajtól maszatosnak!

22. oṁ navanīta-naṭāya namaḥ
Óm! Hódolat a vajért táncolónak!

23. oṁ anaghāya namaḥ
Óm! Hódolat a bűntelennek!

24. oṁ navanītanavaharāya namaḥ
Óm! Hódolat a friss vaj tolvajának!

25. oṁ mucukuṇḍa-prasādakāya namaḥ
Óm! Hódolat a Mucsukunda pártfogójának!

26. oṁ ṣoḍaśa-strī-sahasreśāya namaḥ
Óm! Hódolat a tizenhatezer feleség urának!

27. oṁ tribhaṅgi-madhurākṛtaye namaḥ
Óm! Hódolat a három ívben hajló édes alakúnak!

28. oṁ śuka-vāg-amṛtābdhīndave namaḥ
Óm! Hódolat a Suka szavai nektáróceánjából (felkelő) holdnak!

29. oṁ govindāya namaḥ
Óm! Hódolat Góvindának!

30. oṁ yogīnām pataye namaḥ
Óm! Hódolat a jógík urának!

31. oṁ vatsa-pālana-saṁcāriṇe namaḥ
Óm! Hódolat borjakat oltalmazó, (mezőkön) kószáló (pásztorfiúnak)!

32. oṁ anantāya namaḥ
Óm! Hódolat Anantának, a végtelennek!

33. oṁ dhenukāsura-mardanāya namaḥ
Óm! Hódolat Dhénukászura elpusztítójának!

34. oṁ tṛṇī-kṛta-tṛṇāvartāya namaḥ
Óm! Hódolat a Trnávartát semmibe vevőnek!

35. oṁ yamalārjuna-bhajanāya namaḥ
Óm! Hódolat a két Ardzsuna-fa kidöntőjének!

36. oṁ uttāla-tāla-bhetre namaḥ
Óm! Hódolat a hatalmas pálmát összezúzónak!

37. oṁ tamāla-śyāmalākrtaye namaḥ
Óm! Hódolat a tamála-faként sötétlő testűnek!

38. oṁ gopa-gopīśvarāya namaḥ
Óm! Hódolat tehénpásztorok és a fejőslánykák urának!

39. oṁ yogine namaḥ
Óm! Hódolat a jógínak!

40. oṁ koṭi-sūrya-sama-prabhāya namaḥ
Óm! Hódolat a millió napként ragyogónak!

41. oṁ ilāpataye namaḥ
Óm! Hódolat a Föld urának!

42. oṁ parasmai jyotise namaḥ
Óm! Hódolat a Legfelsőbb Ragyogásnak!

43. oṁ yādavendrāya namaḥ
Óm! Hódolat a Jaduk vezérének!

44. oṁ yadūdvahāya namaḥ
Óm! Hódolat a Jaduk csillagának!

45. oṁ vanamāline namaḥ
Óm! Hódolat az erdei virágok füzérét viselőnek!

46. oṁ pītā-vāsase namaḥ
Óm! Hódolat a sárga-ruhásnak!

47. oṁ pārijātāpahārakāya namaḥ
Óm! Hódolat a páridzsáta fa elrablójának!

48. oṁ govardhanācaloddhartre namaḥ
Óm! Hódolat a Góvardhan-hegy felemelőjének!

49. oṁ gopālāya namaḥ
Óm! Hódolat a tehenek oltalmának!

50. oṁ sarva-pālakāya namaḥ
Óm! Hódolat a mindenkit megoltalmazónak!

51. oṁ ajāya namaḥ
Óm! Hódolat a születetlennek!

52. oṁ nirāṅjanāya namaḥ
Óm! Hódolat a makulátlannak!

53. oṁ kāma-janakāya namaḥ
Óm! Hódolat a (fejőslánykák) vágyait felszítónak!

54. oṁ kañja-locanāya namaḥ
Óm! Hódolat a lótusz-szeműnek!

55. oṁ madhughne namaḥ
Óm! Hódolat Madhu végzetének!

56. oṁ mathurā-nāthāya namaḥ
Óm! Hódolat Mathurá urának!

57. oṁ dvārakā-nāyakāya namaḥ
Óm! Hódolat Dváraká vezérének!

58. oṁ baline namaḥ
Óm! Hódolat nagyerejűnek!

59. oṁ vṛndāvanānta-saṅcārine namaḥ
Óm! Hódolat a Vrndávan határainál barangolónak!

60. oṁ tulasī-dāma-bhūṣanāya namaḥ
Óm! Hódolat a tulaszí-füzért viselőnek!

61. oṁ syamantaka-maner hartre namaḥ
Óm! Hódolat a Szjamantaka ékkő visszaszerzőjének!

62. oṁ nara-nārāyaṇātmakāya namaḥ
Óm! Hódolat magának Nara-Nárájannak!

63. oṁ kubjākṛṣtāmbara-dharāya namaḥ
Óm! Hódolat a Kubdzsá által felajánlott szantálpépet viselőnek!

64. oṁ māyine namaḥ
Óm! Hódolat az illúziókeltő energia, a Májá urának! (vagy: Hódolat a szélhámosnak!)

65. oṁ parama-puruṣāya namaḥ
Óm! Hódolat Legfőbb Személynek!

66. oṁ muṣṭikāsura-cāṇūra-malla-yuddha-viśāradāya namaḥ
Óm! Hódolat a két birkózó, Mustika és Csánúra elleni harc mesterének!

67. oṁ saṁsāra-vairiṇe namaḥ
Óm! Hódolat létforgatag ellenfelének!

68. oṁ kaṁsāraye namaḥ
Óm! Hódolat Kansza ellenségének!

69. oṁ murāraye namaḥ
Óm! Hódolat Mura ellenségének!

70. oṁ narakantakāya namaḥ
Óm! Hódolat Naraka végzetének!

71. oṁ anādi-brahmacāriṇe namaḥ
Óm! Hódolat az örök brahmacsárínak!

72. oṁ kṛṣṇavyasana-karṣakāya namaḥ
Óm! Hódolat sötét balszerencsétől megmentőnek!

73. oṁ śiṣupāla-śīras-chetre namaḥ
Óm! Hódolat Sisupál fejét lemetszőnek!

74. oṁ duryodhana-kulantakāya namaḥ
Óm! Hódolat Durjódhana dinasztiája végzetének!

75. oṁ vidurākrūra-varadāya namaḥ
Óm! Hódolat Vidura és Akrúra jótevőjének!

76. oṁ viśvarūpa-pradarśakāya namaḥ
Óm! Hódolat az univerzális formáját felfedőnek!

77. oṁ satya-vāce namaḥ
Óm! Hódolat az igaz-szavúnak!

78. oṁ satya-saṅkalpāya namaḥ
Óm! Hódolat az igaz-akaratúnak!

79. oṁ satyabhāmā-ratāya namaḥ
Óm! Hódolat a Szatjabhámát megörvendeztetőnek!

80. oṁ jayine namaḥ
Óm! Hódolat a győzedelmeskedőnek!

81. oṁ subhadrā-pūrvajāya namaḥ
Óm! Hódolat Szubhadrá testvérbátyjának!

82. oṁ viṣṇave namaḥ
Óm! Hódolat Visnunak!

83. oṁ bhīṣma-mukti-pradāyakāya namaḥ
Óm! Hódolat a Bhísmának üdvösséget adományozónak!

84. oṁ jagad-gurave namaḥ
Óm! Hódolat a mindenség tanítójának!

85. oṁ jagannāthāya namaḥ
Óm! Hódolat a mindenség urának!

86. oṁ venu-naḍa-śaradāya namaḥ
Óm! Hódolat a fuvola hangját árasztónak!

87. oṁ vṛṣabhāsura-vidhvamsine namaḥ
Óm! Hódolat Vrsabha démon elpusztítójának!

88. oṁ bāṇāsura-karantakāya namaḥ
Óm! Hódolat Bánászura végzetének!

89. oṁ yudhisthira-pratiṣṭhātre namaḥ
Óm! Hódolat a Judhisthir királyt trónra emelőnek!

90. oṁ barhi-barhāvatamsakāya namaḥ
Óm! Hódolat a pávatollas varkocsúnak!

91. oṁ pārtha-sārathaye namaḥ
Óm! Hódolat Ardzsuna kocsihajtójának!

92. oṁ avyaktāya namaḥ
Óm! Hódolat a felfoghatatlannak!

93. oṁ gītāmṛta-mahodadhaye namaḥ
Óm! Hódolat a Gítá végtelen nektáróceájának!

94. oṁ kāliya-phaṇi-māṇikya-rañjita-śrī-padambujāya namaḥ
Óm! Hódolat a Kálija csuklyáját rubinpirosra festő lótuszlábaknak!

95. oṁ dāmodarāya namaḥ
Óm! Hódolat Dámódarnak, a megkötözött derekúnak!

96. oṁ yajña-bhoktre namaḥ
Óm! Hódolat az áldozatok elfogyasztójának!

97. oṁ dānavendra-vināśakāya namaḥ
Óm! Hódolat a démonok uralkodóit elpusztítónak!

98. oṁ nārāyaṇāya namaḥ
Óm! Hódolat Nárájannak!

99. oṁ para-brahmane namaḥ
Óm! Hódolat a Legfőbb Brahmannak!

100. oṁ pannagāśana-vāhanāya namaḥ
Óm! Hódolat néked, kinek a kígyóevő Garuda a hátasod!

101. oṁ jala-krīḍāsamāsakta-gopī-vastrāpaharakāya namaḥ
Óm! Hódolat a vízben játszadozó fejőslánykák ruháit elcsenőnek!

102. oṁ puṇya-ślokāya namaḥ
Óm! Hódolat néki, kinek jó a neveit zengeni!

103. oṁ tīrtha-karāya namaḥ
Óm! Hódolat a zarándokhelyek megszentelőjének!

104. oṁ veda-vedyāya namaḥ
Óm! Hódolat a védák céljának!

105. oṁ dāya-nidhaye namaḥ
Óm! Hódolat az együttérzés óceánjának!

106. oṁ sarva-bhūtātmakāya namaḥ
Óm! Hódolat minden létező lelkének!

107. oṁ sarva-graha-rūpiṇe namaḥ
Óm! Hódolat a testet öltött teljes megértésnek!

108. oṁ parāt-parāya namaḥ
Óm! Hódolat a Legeslegfelsőbbnek!

Visnu négy attribútuma

A fenséges Istent, Visnut szokásosan négy karral ábrázolják, mindegyik kezében egy-egy reá jellemző attribútumával. A több kar a hindu istenábrázolások megszokott módján az emberfelettiség, a mindenhatóság jelképe. Visnu négy karjában lótuszvirágot, csakrát, kagylókürtöt és buzogányt tart.

Vajon ezek az attribútumok eszközök, vagy társak? Nem csupán neveken nevezett tárgyakról beszélhetünk, a tradíció személynek is látja őket. Az Úr társaiként elkísérik őt a földi megjelenéseik során, a Padma-purána elbeszélése szerint például mikor Rámacsandra megjelent e világban, testvérei, Laksman, Bharata és Satrughna rendre Anantasésa (a végtelenség kígyója, amin Nárájan pihen), a Szudarsan-csakra, és Pánydzsadzsanja (Visnu kagylókürtje) megtestesülései voltak. Nimbárka ácsárját követői a Szudarsan-csakra avatárjának tartják, és a Srí szampradája álvár szentjeit is hasonlóan Visnu egy-egy „attribútuma” megtestesülésinek látják.

(Srí vaisnava tilak, Garuda és Hanumán által imádott csakrával és kagylókürttel)

Milyen jelentést hordoznak ezek a szimbólumok? Ezt kutatva két forrás, a Visnu-purána és a Gópálatápaní-upanisad kínálkozik.

A Visnu-purána 1.22. fejezetében Maitréja Visnu attribútumainak jelentéséről kérdezi a bölcs Parásart. A válasz néhány további ismertetőjegy és fegyver jelentéséről is szól:
„67. A leírhatatlan és hatalmas Visnunak hódolok, s elmondom, amit egykoron Vaszistha beszélt el nekem. 68. E világ leglényegét (átman) a makulátlan és hibátlan Kausztubha ékkőként viseli a magasztos Úr, Hari. 69. Az őstermészet (pradhána), az őselemek hajléka, a Srívatsza, Mádhava intelligenciája (buddhi) pedig a buzogány. 70. Az Úr (Ísvara) a hamis énkép (ahankára) kétféle megnyilvánulását, az elemeket és az (információszerző és cselekvő) érzékeket birtokolja a kagylókürt és az íj formájában. 71. A mindörökkön csapongó természetű szélsebesen tovatűnő az elmét Visnu csakraként tartja kezében. 72. Ó, bráhmana, öt drágakőből formált füzére, a Vaidzsajantí, a teremtés öt alapelemének forrása. 73. Dzsanárdana megszámlálhatatlan nyila képében hordozza az érzékelés és cselekvés (lehetőségét). 74. Acsjuta ragyogó kardként viseli a tudást, amelyet néha elfed a tudatlanság kardhüvelye.”

Kausztubha: ékkő, mely Visnu mellkasát díszíti. A tejóceán kiköpülésekor került a felszínre.
Srívatsza: fehér szőrpamacs Visnu bal mellkasán
Vaidzsajantí: „győzedelmes”, az öt alapelem és az őket jelképező drágakövek: gyöngy – víz, rubint – tűz, smaragd – föld, zafír – levegő, gyémánt – tér-éter. Krsna vaidzsajantí virágfüzére nem drágakövekből, hanem öt különböző színű virágból készül, s térdéig ér.

A Gópála-tápaní upanisad második fejezetében maga Nárájan beszél az univerzális forma attribútumainak jelentéséről:
„70. A Nap, a tűz, a szó, a Hold ereje heve és fénye (tédzsasz) a Kausztubha-ékkő ragyogásából származik – mondják az Isten-ismerők. (Dzsíva gószvámí kommentárjában hozzáteszi: ez minden élőlény menedéke.) 71. (Az univerzális forma) négy karja a jóság, szenvedély, tompaság s a hamis ego (ahankára). Az öt elem jellegű kagylókürt a szenvedély-kézben nyugszik. 72. A mindig gyermeki természetű elme a csakra, az illúziókeltő energia (májá) forrása a Sárnga szaru íj, a lótuszvirág pedig a mindenség (az Úr univerzális formájának) kezében. 73. Az eredeti tudás (vidjá) a buzogány, melyet mindenkor kezemben tartok, az erényt (dharma), a gyarapodást (artha) és az érzéki élvezetet (káma) karperecként ismerik az isteni világok nagyjai.”

Dzsíva gószvámí és Prabódhánanda Szaraszvatí kommentárjai azonosítják az egyes eszközöket tartó kezeket is. Az upanisad szerint a kagylókürt a szenvedély-kézben van, a kommentárok szerint a csakra a jóság-kézben, a lótusz a tompaság-kézben, a buzogány pedig az ahankár-kézben – míg az íj olykor a tompaság-kézben olykor pedig az Úr előtt hever.

Parásar szerint a világot átható és fenntartó Visnu (a név gyöke a viṣ ige, melynek jelentései: átjár, átitat) attribútumai az anyagvilággal hozhatók kapcsolatba. A Gópála-tápaní upanisad az univerzális formáról szól, mely az anyagvilág teljességének forrása, előképe.
Összevetve a két leírást láthatjuk, hogy alapvetően ugyanarról szólnak, támogatják, kiegészítik egymást:

attribútum	Visnu-purána	Gópála-tápaní upanisad
Kausztubha	e világ leglényege	a Nap, a tűz, a szó, a Hold ereje heve és fénye
Srívatsza	az őstermészet hajléka
lótuszvirág		a mindenség
csakra	az elme forrása	az elme forrása
kagylókürt	az elemek forrása	az elemek forrása
buzogány	az intelligencia forrása	az eredeti tudás
íj	érzékek forrása	az illúziókeltő energia forrása
nyilak	érzékelés és cselekvés
karperecek		az emberi élet céljai
Vaidzsajantí	az öt elem forrása
kard (Vidjádhara, „tudást-hordozó”)	tudás

Parásar ugyan nem szól róla, ám a lótuszvirág (padma) a teremtés szimbóluma, hiszen az anyagvilág Visnu köldökének taván virágzó lótusz szárában bontakozik ki. Ezen felül szokásosan a lelki tisztaság jelképe is, hiszen a növény bár az iszapban gyökerezik, a víz fölé nyúlva virágzik, s a ráfröccsenő víz sem érinti – lepereg róla.

A csakra 15-30 cm átmérőjű, peremén élesre fent, kerék alakú, 50-100 méteren belül hatásos hajítófegyver. Elhajítás előtt a harcos ujja körül megpörgeti, hogy így adjon neki nagyobb kezdősebességet, így igen gyorsan repül – forgása, és gyorsasága miatt adódik Visnu csakrájának és az univerzális elmének párhuzama. Visnu csakrája személyként is megjelenő társa, neve Szudarsan („szép-látvány”). Ő oltalmazza meg Ambarísa királyt Durvásza haragjától a Bhágavata-purána 9. énekében. Hívei oltalma, ellenfelei veszedelme. A forgó csakra ugyanakkor az idő kerekét, az idő múlását is szimbolizálja.

A kagylókürt (sankha) jeladó hangszer. A kagyló végét levágva befúvónyílást hoznak létre, majd a hangszer megfújáskor a befúvónyíláshoz illesztett összezárt ajkak rezgésének hangja felerősödik a spirális kagylóban rezonálva, s így a kagylókürt nagy erővel képes megszólalni. Visnu kagylókürtjének hangja a teremtő hangot, az Óm mantrát jelenti. A hang mint érzéktárgy a legfinomabb elemmel, a térrel (éterrel) áll kapcsolatban, a teret a rezgés jelöli ki, tölti be. Ugyanakkor e mantra a Véda forrása is, ezért a kagylókürt a szakrális tudás, Véda szimbóluma is.
Amikor az apjára haragvó Dhruva („Szilárd”) herceg vezeklésbe fogott, hogy isteni segítséggel visszaszerezhesse jussát, Visnu megjelent előtte, és kagylókürtjét a herceg homlokához érintette. A hercegre ekkor rászállt a Védák minden végkövetkeztetése. Felismerte: üvegcserepek után vágyakozott, ám Visnu imádatával valódi drágakőre talált.
A megszabadító Isten fúj bele isteni kürtjébe, s végtelenség tudása szólal meg a feltekeredett téren, a kagylókürt testén át. A szertartások idején pedig a templomokban is megszólal a kagylókürt – felajánlásként, s válaszul az isteni hívásra: felébredtem az illúzió álmából, itt vagyok!
Visnu kagylókürtjének Pánycsadzsanja a neve.

Visnu negyedik attribútuma a buzogány (gadá). A buzogány a pusztító erő jelképe, az isteni hatalom és uralom szimbóluma – s emlékezzünk az írások szavaira: nem pusztán erő, hanem az intelligencia és az eredeti (anyagot és lelket, rosszat és jót megkülönböztető, szétválasztó) tudás szimbóluma is, ami az uralkodás szükséges feltétele. Visnu buzogányának neve Kaumódakí.

szentnek kell tekinteni?

A Bhagavad-gítá 9.30. versét Sríla Prabhupád így fordítja: „Még ha valaki a legszörnyűbb tettet is követi el, ha odaadó szolgálatot végez, szentnek kell tekinteni, mert a helyes utat járja.”
Felmerül a kérdés: vajon miként értelmezendő ez a gondolat? Valóban lássuk szentnek az elfogadhatatlan módon viselkedő bűnöst? Egyáltalán: hogyan lehetséges, hogy Isten felé forduló személy bűnössé válik?

Utóbbi kérdést Sríla Prabhupád kommentárjában úgy válaszolja meg, hogy rávilágít: tetteink kétfélék, cselekszünk az ideiglenes anyagi feltételek és körülmények hatására, illetve örök, lelki természetünk szerint is. És olykor megesik, hogy e kettő ellentétbe kerül egymással, az anyagi kötelékek erős befolyása miatt a még komoly törekvő is megtévedhet. Súlyos gondolat… hiszen a lelki életben komolyan törekvő eszményei szerint nem önmagáért cselekszik. Ám jelzi, hogy a dolgok nem fehérek-feketék, az eszmények és a megvalósulás olykor kettéválnak.

Más fordítók a hangsúlyt inkább a változásra teszik: az ember, aki valaha a múltban gonosz tetteket végzett, ám ma már túllépett ezeken, és Isten felé fordul, nem előbbi, hanem utóbbi tette szerint értékelendő. Nincs örök kárhozat, nincs megbocsájthatatlan bűn! Az ilyen emberben tiszteljük szent elhatározását, a szembenézés bátorságát, és az erőt, amivel képes meghaladni önmagát.
Bhakti Raksak Srídhar Mahárádzs így interpretálja a verset: „Még ha valaki a legförtelmesebb tetteket követi is el, ha minden kihasználáson és lemondáson alapuló, nem odaadó törekvést feladva elkezdi kizárólagos és háborítatlan odaadó szolgálatomat, akkor tiszteletreméltó, mint egy szent, mert magához ölelte az élet forradalmi síkját.”
Bhakti Gaurava Nrszinha Mahárádzs fordításában ugyanezzel az értelmezéssel él: nem szent, de tekintsük úgy, becsüljük úgy, mint egy szentet: „Még egy amúgy durva ember is, aki förtelmes dolgokat tett, ha vegyítetlen odaadással engem imád, az ilyen személyt a szentekhez hasonlónak kell tekinteni, mert a szándéka tökéletes."
Illetve Bakos Attila fordításában: „Még ha valaki a bűnösök legbűnösebbje is, ha eltérés nélküli imádatomba kezd, szentnek kell tekinteni, mert a helyes ösvényt választotta.”

A versről tűnődve jó emlékeznünk arra, hogy a vers nem önmagában álló, hanem Krsna bhaktit magasztaló gondolatmenetének része, a Bhagavad-gítá királyi tudásról szóló fejezetéből:

samo’haṁ sarva-bhūteṣu
na me dveṣyo’sti na priyaḥ |
ye bhajanti tu māṁ bhaktyā
mayi te teṣu cāpy aham ||9.29.||

Mindenkivel egyenlően (viselkedem),
nincs, akit gyűlölnék, nincs akit kedvelnék.
Ám akik szeretettel imádnak engem,
ők bennem vannak, és én bennük.

Mindenkivel egyenlő, ám akik szeretettel (bhaktyā) fordulnak felé, szeretettel imádják, azokkal mégis különlegesen erős a kapcsolata. Olyannyira, hogy:

api cet sudurācāro
bhajate mām ananya-bhāk |
sādhur eva sa mantavyaḥ
samyag vyavasito hi saḥ ||9.30.||

Még ha nagy gonosztevő
imád (is) engem eltérés nélkül,
ő bizony szádhunak tekintendő,
mert eltökéltsége helyes.

S a rákövetkező versben indoklást is ad:

kṣipraṁ bhavati dharmātmā
śaśvac-chāntiṁ nigacchati |
kaunteya pratijānīhi
na me bhaktaḥ praṇaśyati ||9.31.||

Hamar dharma-természetű lesz,
(és) tartós békét ér el.
Kauntéja, hirdesd!,
az én hívem nem bukik el.

Az imádás módját leíró „eltérés nélkül” (ananya-bhāj) kifejezésben a bhāj ugyanúgy a bhaj igei gyökből származó szó, az an-anya jelentése nem más, így az ananya-bhāj nem mást imádót, magát nem másnak szentelőt jelent. A 31. vers „béke” (śānti) szava kicsit más hangulatú, mint a magyar nyelvben: a szó a śam megnyugszik, lecsillapodik igéből képzett, a cselekvést megnevező kifejezés, így voltaképpen lecsillapodottságot jelent – nem csupán a tartós nyugalom állapotát, hanem azt a folyamatot, melynek során megszűnik a zavarodottság, és beáll a nyugalom.

A gondolatmenet elsősorban nem a bhakta esetleges helytelen viselkedéséről szól, hanem arról, hogy Krsna szorosan összetartozik az őt szeretettel imádó híveivel. Ezért a szóban forgó vers inkább extrém, szélsőséges példa, valami egészen elképzelhetetlen dolog. Ám ha mégis bekövetkezne, akkor – kedves Ardzsuna –, lásd világosan: ez csak egy pillanatnyi kilengés, hívem hamar dharma-természetűvé válik, és tartós békéjű lesz.
S ettől a pillanattól rajtunk áll: mire fókuszálunk: botlására, vagy szilárd hitére? Mit látok benne? a hibáit, vagy az erényét? A tengert nem a felszín hullámai, hanem mélye jelenti igazán – éppígy az, ami meghatározza az embert az eszményei – a bhaktát a szilárd hite (helyes eltökéltsége, állhatatossága – samyag vyavasitaḥ) –, s nem az átmeneti folt a tetteiben.
Ám ez nem azt jelenti, hogy vakká kellene válnunk… főleg nem kölcsönösen, egymás hátát veregetve hunynunk szemet vétkeink felett. Vagy mégis? Hiszen Visvanáth Csakravartí kommentárjában ezt olvashatjuk a 30. strófa mantavyaḥ (=tekintendő) szavával kapcsolatban: „A »tekintendő« előírást (kifejező) szó, máskülönben (az ember) visszaeshet. (Minderre) az én útmutatásom a bizonyság– ez a magyarázat”. Baladév Vidjábhúsan hasonlóképpen megismétli e gondolatot: „a »tekintendő« (az Úr) személyes utasítása, máskülönben visszaesik (az ember)”. A visszaeséssel (csökkenés, bűn, szó szerint visszafordulás, elfordulás valamitől: pratyavāya) fenyegetés szigorúan hangzik. Ám tovább olvasva a kommentár szövegét világossá válik: szó nincs takargatásról, képmutatásról vagy vakságról, éppen ellenkezőleg: a bűnös szembesüljön az elkövetett bűnnel, a környezete azonban elítélés helyett legyen együttérző, és vegye észre, lássa meg a vétkes többi erényét. A szembesülés fontos feltétel… Visvanáth Csakravartí kommentárjában ezt így fogalmazza meg: „(az ilyen szádhunak tekintendő ember) nagyszerű elhatározásra jut: pokolra, vagy állati sorba kerülök bűnös tetteim miatt, ám nem adom fel Krsna egyhegyű imádatát!”

Rámánudzsa kommentárjában felveti a kérdést: vajon elérheti-e a bűnös Istent egyáltalán? Az ellenvéleményt megfogalmazó vitapartnere e kérdésre határozott nemmel válaszol, és a Katha-upanisadot idézi: „Helytelenül cselekedő, zaklatott, szétszórt értelmű, zabolátlan gondolatú – a Lélekről egyik sem tud.” (Katha-up. 1.2.24.) Míg Rámánudzsa szerint e fölvetésre Krsna válasza: igen, elérheti, mert a bhakti olyannyira erőteljes, hogy annak gyakorlója hamar túllép a kötőerőkön.
A Bhágavata-purána tizenegyedik szkandhájában Krsna arról tanítja Uddhavát, hogy akár felemás módon is, de az ember forduljon szeretettel Isten felé: „26. Erény az, ha az ember következetesen ragaszkodik személyes feladatköréhez (a bűn pedig annak elhanyagolása). Az erény és bűn ilyetén megkülönböztetése korlátozza a természetüknél fogva tisztátalan tetteket s így az ember képes lesz föladni (anyagi) ragaszkodását.
27-28. Kiknek szívében már föltámadt a tisztelet a rólam szóló történetek iránt, kik már az önérdekű cselekvéshez fűződő minden vonzalmukat elvesztették, s akik már látták, hogy az érzéki örömök bánatot és szenvedést rejtenek magukban, de még nem tudnak felhagyni velük, azok imádjanak engem szeretettel s elszánt hittel. Élvezzék ugyan az életet, de soha ne feledjék, hogy ez minden baj és szenvedés forrása. 29-30. Mivel a szívükben lakozom, hamarosan minden kíntól és gyötrelemtől megszabadítom azokat a bölcseket, akik az odaadás elvei szerint imádnak Engem. Az egoizmus szívet kínzó görcsei megszűnnek, minden kétség szertefoszlik s a tettek nyomasztó visszahatásai mind kifakulnak abban a pillanatban, amint fölismernek engem, az univerzum lelkét.” (Bhág. 11.20.26-30.)

káma-sztuti

oṁ ka idaṁ kasmā ādat
kāmaḥ kāmāyādāt
kāmo dātā kāmaḥ pratigrahītā
kāmaḥ samudram āviveśa
kāmena tvā pratigṛhnāmi
kāmaitat te

Ki adta ezt a szívet és kinek adta?
A szerelem adta a szerelemnek.
A szeretet az, aki adta, s a szeretet az aki elfogadta.
A szerelem a szerelem óceánjába merült.
Szeretettel fogadlak.
(Óh, szeretet,) legyen tiéd ez a szív!

(Atharva-véda szanhitá, 3.29.7.)

A Gópál Bhatta gószvámí által összeállított szertartáskönyvben, a Szat-krijá-szára-dípikában (A szent rítusok lényegének megvilágítása) az esküvői ceremónia egyik szép mozzanata, mikor a vőlegény a menyasszony szívét megérintve zengi a Káma-sztutit.

(az illusztráció Michael Speller alkotása)