az illúzió legyőzése – Prabhuddha tanítása

A Bhágavata-purána 11.3. fejezetében Nimi király imígyen faggatja a bölcs Prabhuddhát: „Miképpen győzheti le az isteni illúziókeltő energiát (māyā) a durva gondolkodású ember, aki testét hiszi önvalójának s elméjét sem képes fegyelmezni?”

Prabhuddha válaszában elsőként (18-20. versek) azokról beszél, akik nem képesek az illúzión túljutni.

karmāṇy ārabhamāṇānāṁ duḥkha-hatyai sukhāya ca |
paśyet pāka-viparyāsaṁ mithunī-cāriṇāṁ nṛṇām ||18||

Figyeld meg, amint az emberek házaspárként azon fáradoznak, hogy örömöt merítsenek s elkerüljék a szenvedést, de csak az ellenkezőjét érik el.

A mithuna, mithunī szó párt jelent, a mithunī-cārin szó szerint párosodással foglalkozó: a nemi életre, de a házasságra is utalhat.

Az anyagi tettekkel felhalmozott vagyon nem vezet boldogsághoz:

nityārti-dena vittena durlabhenātma-mṛtyunā |
gṛhāpatyāpta-paśubhiḥ kā prītiḥ sādhitaiś calaiḥ ||19||

Miféle boldogság származhat a nehezen elérhető, véres verejtékkel megszerzett gazdagságból, ami végül romláshoz vezet? Miféle örömöt nyújthat a ház, gyermekek, barátok, rokonok vagy jószágok mulandó birtoklása?

evaṁ lokaṁ paraṁ vidyān naśvaraṁ karma-nirmitam |
sa-tulyātiśaya-dhvaṁsaṁ yathā maṇḍala-vartinām ||20||

Vedd észre, hogy a tettek eredményeképpen elérhető mennyei bolygók éppúgy ideiglenesek (s ott is a szenvedés az úr), (s akárcsak ebben a világban), ott is versengés folyik a feljebbvalókkal, kölcsönös a viszály az egyenlők közt, gyűlölik az alárendelteket s rettegnek a bukástól, akárcsak itt a vezérek közt.

Srídhar Szvámí kommentárjában a Cshándógja-upanisadot idézi: „S ahogy itt a Földön elenyészik minden, amit az ember erőfeszítésével elért, ugyanúgy elenyészik mindaz, amit jámbor tetteivel (áldozatai fejében) nyerhet a túlvilágon. Ezért aki úgy távozik e világból, hogy nem ismerte meg a Lelket és az igazi vágyakat, az egyetlen világban sem lesz szabad. De aki úgy távozik e világból, hogy megismerte a Lelket és az igazi vágyakat, az szabad lesz bármely világban.” (Cshánd. 8.1.6.)
A vezérek (maṇḍala-vartin) szó az egymással rivalizáló kisebb királyságok uralkodóira vonatkozik.

Mit tegyen tehát az, aki le akarja győzni az illúziót?

tasmād guruṁ prapadyeta jijñāsuḥ śreya uttamam |
śābde pare ca niṣṇātaṁ brahmaṇy upaśamāśrayam ||21||

tasmād – ezért; gurum – mestert; prapadyeta – keressen fel (keressen nála oltalmat); jijñāsuḥ – a tudásra vágyó; śreyaḥ – jobbat; uttamam – legfőbbet; śābde – kinyilatkoztatásban („a hanggal kapcsolatosban”); pare – legfőbben; ca – és; niṣṇātam – járatost; brahmaṇi – brahmanban; upaśama-āśrayam – önfegyelemhez (megnyugváshoz) folyamodott (vagy az önfegyelem tulajdonságával rendelkező)

Aki a legfőbb jó felől tudakozódik, forduljon egy olyan tanítómesterhez, aki alaposan ismeri a Védákat (Brahman hangzó megtestesülését) s a Legfelsőbbet, megvalósította a végső igazságot, valamint mentes a ragaszkodástól és a gyűlölettől.

Az illúziót legyőzni vágyó, az abszolút jó tudására szomjazó keresse egy mester oltalmát. Ki a mester? Aki jól ismeri a hangzó brahmant (śābda-brahman), azaz a kinyilatkoztatást, és a Legfőbbet (para-brahman). A mester harmadik jelzője, az upaśama-āśraya (elcsendesülés-oltalom) szóösszetétel többféleképpen is értelmezhető. Az āsraya jelenthet menedéket, hajlékot, így olyan személyre utal, aki az önfegyelem tárháza, az önfegyelem tulajdonságával rendelkezik, azaz felülemelkedett a ragaszkodás és gyűlölet kettősségén.
Az āśraya oltalomkeresésre is utalhat: a mester a Legfőbb Nyugalomnál lelt menedéket.
Srídhar Szvámí a niṣṇāta (járatos, hozzáértő) kifejezés magyarázatában felveti, hogy mert a mester az igazság tudója, ezért képes mások kételyeit eloszlatni… ennek a fényében az upaśama-āśraya a tanítvány lecsillapodásának menedékére is vonatkozik.
A Bhágavata-purána 5.14.41. versének magyarázatában Sríla Prabhupád így értelmezi e verset: „Akinek komolyan szándékában áll, hogy elérje az igazi boldogságot, annak fel kell keresnie egy hiteles lelki tanítómestert, és az avatás révén menedéket kell keresnie nála. Egy igaz lelki tanítómester meditáció útján már megvalósította az írások végkövetkeztetését, és képes meggyőzni másokat is ezekről. Tudnunk kell, hogy azok a nagy személyiségek, akik a Legfelsőbb Istenségnél kerestek menedéket, és félretettek minden anyagi gondolkodást, azok hiteles lelki tanítómesterek.” A „mások meggyőzése” Srídhar Szvámí kommentárjával összhangban a tanítvány kételyeinek eloszlatására utal, míg a „nagy személyiségek, akik a Legfelsőbb Istenségnél kerestek menedéket, és félretettek minden anyagi gondolkodást” az upaśama-āśraya két első értelmezését foglalja össze.

Mit tanuljon meg a tanítvány mestere oltalmában? A következő versek ezt tárják fel:

tatra bhāgavatān dharmān śikṣed gurv-ātma-daivataḥ |
amāyayānuvṛttyā yais tuṣyed ātmātma-do hariḥ ||22||

Mesterét szeresse úgy, mint önmagát, részesítse Istennek kijáró tiszteletben, és őszintén, nagy odaadással szolgálva őt, útmutatását követve sajátítsa el az Úr vallásának ama elemeit, melyekkel örömöt szerezhet az Úr Harinak, aki még saját magát is átadja híveinek.

A tanítvány mestere mellett Istenhez fűződő kapcsolatáról, s az ebből fakadó kötelességeiről (bhāgavata-dharma) tanul. Mesterét oltalmazó istenségeként imádja (ātma-daivata), s úgy érzi, a mestere teszi őt valójában élővé. (Dzsíva gószvámí az ātma szót a jīvana – élet, élővé tevő – szinonimával magyarázza.) Őszintesége (amāyā) és engedelmes szolgálata (anivṛtti) elégedetté teszi Harit, aki önmagát adja a tanítványnak. Visvanáth kommentárja szerint a „saját magát is átadja” a múrtira vonatkozik, melyet a tanítvány láthat, megérinthet, s közvetlenül szolgálhat. Ugyanakkor maga a mester Hari képviselője… így a mester személyében Hari önmagát adja a tanítványnak.

Majd a bhágavata-dharma elsajátítandó elemeit sorolja fel:

sarvato manaso’saṅgam ādau saṅgaṁ ca sādhuṣu |
dayāṁ maitrīṁ praśrayaṁ ca bhūteṣv addhā yathocitam ||23||

A tanítvány elsőként azt tanulja meg, miként vonhatja vissza elméjét minden tárgyról (test, gyermekek etc.), s hogyan kell társulnia a szentekkel. Tanuljon őszinte könyörületet (az alárendeltek iránt), barátságosságot (a vele egyenrangúakkal) s alázatot (feljebbvalóival szemben).

A tanítvány adja fel ragaszkodását minden más iránt, ragaszkodjék a szentek társaságához (a saṅga szó társaságot és ragaszkodást is jelent).

śaucaṁ tapas titikṣāṁ ca maunaṁ svādhyāyam ārjavam |
brahma-caryam ahiṁsāṁ ca samatvaṁ dvandva-saṁjñayoḥ ||24||

Legyen tiszta (külsőleg és belsőleg), fegyelmezett és kitartó, szabályozza beszédét, tanulmányozza a szent írásokat, gyakorolja az egyszerűséget s őszinteséget, önmegtartóztatást, erőszakmentességet és higgadtságot még a kettősségek (öröm vagy fájdalom, nyereség vagy veszteség) nyomása alatt is.

sarvatrātmeśvarānvīkṣāṁ kaivalyam aniketatām |
vivikta-cīra-vasanaṁ santoṣaṁ yena kenacit ||25||

Mindenben látnia kell az átmát (az értelem hordozóját) és a mindent átható Ísvarát (a Legfelsőbb Irányítót). Magányban kell élnie, s nem ragaszkodhat lakóhelyéhez, viseljen tiszta öltözetet vagy egyszerű kéregruhát s legyen elégedett azzal (az étellel), ami jut neki.

śraddhāṁ bhāgavate śāstre’nindām anyatra cāpi hi |
mano-vāk-karma-daṇḍaṁ ca satyaṁ śama-damāv api ||26||

Higgyen az Urat dicsőítő szent írásokban de ne becsüljön le más írásokat, s légzése, szavai és tettei szabályozásával zabolázza meg elméjét, beszédjét és tetteit. Legyen igazmondó, fegyelmezze érzékeit és gondolatait.

śravaṇaṁ kīrtanaṁ dhyānaṁ harer adbhuta-karmaṇaḥ |
janma-karma-guṇānāṁ ca tad-arthe’khila-ceṣṭitam ||27||

Hallgassa, zengje és tartsa emlékezetben az Úr csodálatos megjelenésének, tetteinek s tulajdonságainak történetét, minden cselekedetével csak az Ő örömét szolgálja.

iṣṭaṁ dattaṁ tapo japtaṁ vṛttaṁ yac cātmanaḥ priyam |
dārān sutān gṛhān prāṇān yat parasmai nivedanam ||28||

Szentelje a Legfelsőbb Úrnak minden áldozati cselekményét, ajándékát, vezeklését, halkan elmondott fohászait (dzsapa), erényes életmódját és mindent, amit magának szeretne, (sőt) hitvesét, gyermekeit, otthonát s egész életét is.

evaṁ kṛṣṇātma-nātheṣu manuṣyeṣu ca sauhṛdam |
paricaryāṁ cobhayatra mahatsu nṛṣu sādhuṣu ||29||

Jószívvel barátkozzék ama emberekkel, akik az Úr Krsnát tekintik lelkük urának, szolgálja a mozgó és mozdulatlan élőlényeket (mint az Úr parányi hasonmásait), valamint az embereket, különösképp a kötelességeikhez jámboran ragaszkodókat s az Úr híveit.

Srídhar szvámí kommentárja szerint az ubhayatra (mindkettő iránt) a mozgó és mozdulatlan élőlényeket jelenti. A bhakta legyen készen minden élőlény szolgálatára, különösképpen az emberek (nṛ), a dharmájukat komolyan követő szádhuk, és az Úr hívei (mahat) iránt.

parasparānukathanaṁ pāvanaṁ bhagavad-yaśaḥ |
mitho ratir mithas tuṣṭir nivṛttir mitha ātmanaḥ ||30||

Tanulja meg magasztalni az Úr szent dicsőségét, hirdesse azt a bhakták közt, s másokkal elégedettségben s örömben társulva megtisztul majd elméje az önzéstől.

Visvanáth Csakravartí kommentárja szerint a nivṛttir mitha ātmanaḥ a bhaktival ellentétes dolgok élvezetétől való elállást jelenti, a megtisztulást minden nemkívánatos vonástól.

Mestere oltalmában, az Úr hívei társaságában élő bhakta így megtisztul, szerető odaadása révén kibontakozik benne a rajongó szeretet (prema), melyről a következő versek szólnak… s így sikerrel legyőzheti az isteni illúziókeltő energiát.

PDF

hódolat Srí Gaurakisór Bábádzsí Mahárádzsnak

Śrī Gaurakiśora-namaskāra-daśakam

guror guro me paramo gurus tvaṁ
varenya gaurāṅga-gaṇāgragaṇe |
prasīda bhṛtye dayitāśrite te
namo namo gaurakiśora tubhyam ||1||

Mesterem mestere, paramgurudévám,
a legkiválóbb vagy te Gauránga bensőséges társai között!
Kérlek, légy kegyes kedves szolgád szolgájához!
Újra meg újra néked hódolok, ó, Gaurakisór!

A dayitāśrita (kedves szolga) jelző kettős értelmű, a dayita (kedves) szó Gaurakisóra bábádzsí tanítványára, Bhaktisziddhánta Prabhupádra (Vārṣabhānavī-dayita dāsa) utal, így a dayitāśrita – Dayita szolgája. A verset Bhakti Raksak Srídhar Mahárádzs, Bhaktisziddhánta Szaraszvatí Prabhupád tanítványa írta.

sarasvatī-nāma-jagat-prasiddhaṁ
prabhuṁ jagatyāṁ patitaika-bandhum |
tvam eva deva prakaṭī-cakāra
namo namo gaura-kiśora tubhyam ||2||

Szaraszvatí néven lett híres e világban,
mesterem, az elesettek egyetlen barátja e földkerekségen,
s te voltál az uram, ki felfedted őt.
Újra meg újra néked hódolok, ó, Gaurakisór!

kvacid-vrajāraṇya-vivikta-vāsī
hṛdi vraja-dvandva-raho-vilāsī |
bahir virāgī tv avadhūta-veṣī
namo namo gaura-kiśora tubhyam ||3||

Olykor magányosan Vradzsa erdejében élsz,
ám szívedben az isteni pár titkos kedvteléseiben lakozol,
miközben külsőleg olykor lemondottként, máskor avadhútaként viselkedsz.
Újra meg újra néked hódolok, ó, Gaurakisór!

Az avadhúta a világi életen teljesen felülemelkedett személyre utal, aki így függetlenné vált minden előírástól. A szó gyöke a dhú (ráz) ige, melyhez az ava (le, el) igekötő társul (leráz), a ta a befejezett melléknévi igenév képzője (lerázott). Sríla Prabhupád így magyarázza az avadhúta kifejezést: „Az avadhúta szó azt jelenti, hogy a »legszabadabb«. Aki elérte az avadhúta szintet, azt semmilyen szabály vagy rendelet nem korlátozza, vagyis azt tesz, amit akar. Ez az avadhúta szint éppen olyan, mint a levegő, ami nem törődik semmilyen akadállyal.” (Bhág. 4.29.11. kommentárjában) Srídhar Mahárádzs magyarázata: „Az avadhúta pedig nem szannjászí, hanem inkább olyan kiváló személy, aki nem sokat törődik a világgal, s néha közönséges módon cselekszik; olyasmit tesz, amit talán nem kellene. Bár ő maga a világi cselekvés fölött áll, némely tette mégis alacsonyrendű. Az ava jelentése alacsony, dhúta pedig az, aki eltávolít vagy megtisztít.” (Az arany avatár)

kvacit punar gaura-vanāntacārī
surāpagā-tīra-rajo-vihārī |
pavitra-kaupīna-karaṅka-dhārī
namo namo gaura-kiśora tubhyam ||4||

Máskor Gauravana erdejének határán barangolsz,
a Gangesz partmenti homokjában,
s a lemondottak szent ágyékkötőjét, és vizesedényét hordozod.
Újra meg újra néked hódolok, ó, Gaurakisór!

Gauravana Navadvíp határában található.

sadā harer nāma mudā raṭantaṁ
gṛhe gṛhe mādhukarīm aṭantam |
namanti devā api yaṁ mahāntaṁ
namo namo gaura-kiśora tubhyam ||5||

Mindig Hari nevét zenged,
miközben házról házra járva koldulsz.
Dicső szent, még a félistenek is meghajolnak előtted!
Újra meg újra néked hódolok, ó, Gaurakisór!

A mádhukarí házról házra járva, koldulva él, miként a méh is virágról virágra szállva gyűjti a virágport. A madhu-kara jelentése „méz-csináló”, méh, a mádhukarí e szóból képzett melléknév („méhecskés”).

kvacid-rudantañ ca hasan naṭantaṁ
nijeṣṭa-deva-praṇayābhibhūtam |
namanti gāyantam alaṁ janā tvāṁ
namo namo gaura-kiśora tubhyam ||6||

Olykor zokogsz, vagy nevetve táncolsz,
ahogy eláraszt a szeretet imádott Urad iránt,
máskor csak énekelsz, s az emberek mind leborulnak előtted.
Újra meg újra néked hódolok, ó, Gaurakisór!

mahāyaśo-bhaktivinoda-bandho
mahāprabhu-prema-sudhaika-sindho |
aho jagannātha-dayāspadendo
namo namo gaura-kiśora tubhyam ||7||

A dicső Bhaktivinód barátja vagy,
Maháprabhu rajongó szeretetének páratlan nektáróceánja!
Dzsagannáth kegyét befogadó hold!
Újra meg újra néked hódolok, ó, Gaurakisór!

Gaurakisóra dász bábádzsí a mai Bangladés területén született, egy Bagdzsan nevezetű kis faluban. Gabonakereskedőként dolgozott. Felesége halála után visszavonult a világi élettől, és Vrndávanba költözött, s ott Bhágavata dász bábádzsítól, Dzsagannáth dász bábádzsí tanítványától kapott beavatást. Később Dzsagannáth dász bábádzsí utasítására Navadvíp mellé költözött, itt találkozott, s barátkozott össze Bhaktivinód Thákurral.

samāpya rādhā-vratam uttamaṁ tvam
avāpya dāmodara-jāgarāham |
gato'si rādhādara-sakhya-riddhiṁ
namo namo gaura-kiśora tubhyam ||8||

Betöltve a szent Rádhá-fogadalmat,
Dámodar napjára virradóan
öltötted fel örök alakod, szakhíként, Rádhá társaságában.
Újra meg újra néked hódolok, ó, Gaurakisór!

Gaurakisóra dász bábádzsí Kárttik (Dámódar) hó telő holdas kéthetében, ékádasí napján távozott e világból.

vihāya saṅgaṁ kuliyā-layānāṁ
pragṛhya sevāṁ dayitānugasya |
vibhāsi-māyāpura-mandira-stho
namo namo gaura-kiśora tubhyam ||9||

Feladtad Kulija lakóinak társaságát,
hogy elfogadd Dajita követőinek szolgálatát,
így most a májápuri templomban lakozol.
Újra meg újra néked hódolok, ó, Gaurakisór!

A „Dajita követői” utalás Bhaktisziddhánta Szaraszvatí Prabhupád (Vārṣabhānavī-dayita dāsa) tanítványaira.

sadā nimagno'py aparādha-paṅke
hy ahaitukīm eṣa kṛpāñ ca yāce |
dayāṁ samuddhṛtya vidhehi dīnaṁ
namo namo gaura-kiśora tubhyam ||10||

A bűn mocsarában örökkön elmerülve,
indokolatlan kegyedért esedezem.
Add kegyed, hogy megmentsd ezt az elesett lelket.
Újra meg újra néked hódolok, ó, Gaurakisór!

PDF

Srí Srí Guru-Gaurángau dzsajatah!

Srídhar Mahárádzs a Prapanna-dzsívanámrta (A meghódolt lelkek életadó nektárja) című művének bevezetőjében így fohászkodik:

śrī-guru-gaura-gāndharvā-
govindāṅghrīn gaṇaiḥ saha |
vande prasādato yeṣāṁ
sarvārambhāḥ śubhaṅkarāḥ ||1||

Srí Guru, Gaura, Gándharvá és Góvinda, s örök társaik lótuszlábait magasztalom, kik kegyéből minden törekvés sikeressé válik.

gaura-vāg-vigrahaṁ vande
gaurāṅgam gaura-vaibhavam |
gaura-saṅkīrtanonmattam
gaura-kāruṇya-sundaram ||2||

Gaura megtestesült tanítását magasztalom! Alakja aranyfényben pompázik. Maháprabhu dicsőségének (kiterjedése ő), ki megmámorosodott Gaura szankírtanjától, míg szépsége Gaura kegyét árasztja.

E vers Bhaktisziddhánta Szaraszvatí Prabhupádot, Srídhar Mahárádzs mesterét magasztalja.

guru-rūpa-hariṁ gauraṁ
rādhā-ruci-rucāvṛtam |
nityaṁ naumi navadvīpe
nāma-kīrtana-nartanaiḥ ||3||

A tanítóként testet öltött Harit, Gaurát, kit Rádhá tündöklésének fénye ölel, magasztalom mindig Navadvípban, a szent név dicsőítésével, és tánccal.

A vers többféleképpen értelmezhető, a nāma-kīrtana-nartanaiḥ utalhat társakra is: a szent nevet dicsőítő táncosokkal együtt.

PDF

fohászok a lelki tanítómesterhez

oṁ ajñāna-timirāndhasya
jñānāñjana-śalākayā |
cakṣur unmīlitaṁ yena
tasmai śrī-gurave namaḥ ||
ajñāna-timira-andhasya – a tudatlanság sötétségétől vaké; jñāna-añjana-śalākayā – a tudás balzsamos pálcájával ; cakṣuḥ – szemet; unmīlitam – kinyitottat; yena – aki által; tasmai – őnéki; śrī-gurave – Srí Gurunak; namaḥ – hódolat

Óm! Hódolat Srí Gurunak, ki a tudás balzsamával felnyitotta a tudatlanság sötétségétől elvakult szemem!

A felvételen Szvámí Szadánanda dász zengi a mantrát

mūkaṁ karoti vācālaṁ
paṅguṁ laṅghayate girim |
yat-kṛpā tam ahaṁ vande
śrī-guruṁ dīna-tāraṇam ||
mūkam – némát; karoti – teszi; vācālam – beszédessé; paṅgum – a bénát; laṅghayate – átkelésre készteti; girim – a hegyen; yat-kṛpā – akinek kegye; tam – őt; aham – én; vande – magasztalom; śrī-gurum – Srí Gurut; dīna-tāraṇam – az elesettek megmentőjét

A néma beszédes lesz,
a béna átkel a hegyen,
az ő kegyéből. Néki hódolok hát,
Srí Gurunak, az elesettek megmentőjének!

he śrī guro jñāna-da dīna-bandho
svānanda-dātaḥ karuṇaika-sindho |
vṛndāvanāsīna hitāvatāra
prasīda rādhā-praṇaya-pracāra ||
he śrī guro – ó, Srí Guru!; jñāna-da – tudás adományozója!; dīna-bandho – elesettek barátja!; sva-ānanda-dātaḥ –önnön boldogságod adományozója; karuṇā-eka-sindho – a könyörület egyetlen óceánja!; vṛndāvan-āsīna – Vrndávanban lakozó!; hita-avatāra – a jóakarat alászállása!; prasīda – kérlek!, légy könyörületes!; rādhā-praṇaya-pracāra – Rádhá szerelméről tanító!

Ó, Srí Guru, a tudás adományozója, elesettek jóbarátja!
A könyörület egyetlen óceánjaként önnön boldogságod záporozod reánk!
Vrndávanban lakozol, ám isteni jótevőként alászállsz e világba,
kérlek, taníts minket Rádhá szerelméről!

A vers első pádáját több forrás is a śrī szó nélkül közli, ám mert e nélkül a versmérték (indravajrā, – – υ – – / υ υ – υ – υ) hibás volna, valószínűleg ez a helyes változat.

Meghallgatom, ahogy Krsnadász Bábádzsí Mahárádzs zengi

a hanganyagok forrása:
http://www.sadananda.com/
http://www.vaisnava.com/variouskirtanmp3.html
PDF

kapcsolódó írások:
· Raghunáth dász gószvámí: fohász Srí Guruhoz

a régiek borának seprője - kínai történet

Huan hercege a Nagy Csarnokban olvasgatott, a csarnok előtt meg Pien, a kerékgyártó egy keréken munkálkodott. Egyszer csak félretette szerszámait, felment a lépcsőkön, és így szólt a herceghez: „Szabad-e megkérdeznem uram, mit olvas?” „A bölcsek szavait” – mondta a herceg. „Élnek még ezek a bölcsek?” – kérdezett tovább. „Már rég meghaltak” – volt a válasz. „Így hát csak a régiek borának seprője az, amit nagyuram olvas.” A herceg erre így szólt: „Hogy jön egy kerékgyártó ahhoz, hogy leszólja olvasmányunkat? Ha van mit felhozni mentségedre, hát ki vele, ha nincs, meghalsz!” A kerékgyártó így felelt: „Szolgád csak saját mesterségéből tud példát mondani. Ha kereket csinálok, és csak gyengén szorítom meg, nem tart majd eléggé. Ha meg túl erősen, akkor nem illik egybe. Se túl gyengén, se túl erősen – akkor a kezemnek éppen úgy sikerül, ahogy elgondoltam. Szavakkal nem lehet ezt elmondani, ennek külön fogásai vannak. Még saját fiamnak sem tudnám elmagyarázni, és ő sem tudná megtanulni tőlem. Így van ez; hetvenedik évemet taposom, és öregségemre még mindig kerekeket csinálok. A régieknek is volt átadhatatlan tudásuk. Ők már mind halottak, hát ezért van, hogy amit nagyuram olvas, a régiek borának seprője csupán.”

(A pillangó álma című kötetből)

Sríla Prabhupád: ki a guru?

Az ácsárja, vagyis a lelki tanítómester az Istenség Személyiségének felhatalmazott inkarnációja. Nem szabad az Úr teljesrész-kiterjedésének tekinteni, ám a lelki tanítómester kétségkívül nagyon kedves Istennek. A tanítvány Isten hiteles képviselőjét látja az ácsárjában. Az ácsárjának nincs más dolga, mint hogy szolgálja az Istenség Személyiségét, és az Úr nevében oltalmat adjon a törekvő tanítványnak.
Ám aki anélkül válik úgymond lelki tanítómesterré, hogy nem szolgálja szívvel-lélekkel az Istenség Személyiségét, az valójában nem guru, s tettei sem követendők. A guru jellemének teljességgel az Istenség Személyiségére kell emlékeztetnie, ami abban nyilvánul meg, hogy a tanítómester minden percben Istent szolgálja. Az érzéki örömöknek élő tömegek olykor megirigylik az igazi ácsárját. De az ácsárja az Istenség Személyisége transzcendentális testének egyenértékű kiterjedése, aki pedig megirigyli az ilyen lelki tanítómestert, számolhat azzal a következménnyel, hogy elesik az Úr kegyétől.
A lelki tanítómester az Úr Csaitanja örök szolgája, mégis úgy kell tisztelni, mint magát az Úr Csaitanját. A lelki tanítómester az Úr Csaitanja természetét tükrözi. Azt azonban sohase gondoljuk, hogy a lelki tanítómester teljes mértékben azonos Istennel, mint ahogy a májávádí filozófusok vélik. A vaisnavák az acsintja-bhédábhéda-tattva szellemében tekintenek a lelki tanítómesterre, vagyis az Istenség Személyiségével egyidejűleg azonosnak látják, ugyanakkor tőle különbözőnek is.
Az odaadó szolgálat szabályait ismertető lelki tanítómestert siksá-gurunak, vagyis oktató lelki tanítómesternek nevezik. Nem lehet lelki tanítómester az, aki nem szolgálja az Istenség Személyiségét és beteges rossz szokások rabja.
Az oktató lelki tanítómester kétféle lehet: a) önmegvalósult lélek, aki szakadatlanul szolgálja az Istenség Személyiségét, b) tiszta tudatállapotban lévő lélek, aki állandó tanácsaival nyújt segítséget az Úr kedvező szolgálatában. Az Isten szolgálatára vonatkozó instrukciók is kétfélék lehetnek: a) a szolgálat céljára vonatkozó, és b) a szolgálat szabályozó elveire vonatkozó instrukciók.
Az élőlényt az Istenség Személyiségével, Srí Krsnával a felavatás révén összekapcsoló lelki tanítómester a díksá-guru, vagyis beavató lelki tanítómester. Nincs különbség az oktató és a beavató lelki tanítómester között. Mindketten oltalmat jelentenek a tanítványnak, ásraja-vigrahák, vagyis oltalmat nyújtó személyiségek, akik védelmében megalapozható az Istenhez fűződő örök kapcsolat, s elsajátítható az Úr megközelítésének szolgálatkész módja. Vétek az egyik lelki tanítómestert tisztábbnak tekinteni, mint a másikat.

(részlet Az élet végső célja című könyvéből)

Nitjánandástaka

Ma ünnepeljük Vrndávan dász Thákur, a Csaitanja-bhágavata szerzőjének születésnapját. Vrndávan dász Nitjánanda Prabhu tanítványa volt, mesterét magasztalva írta az alábbi költeményt:

śarac-candra-bhrāntiṁ sphurad-amala-kāntiṁ gaja-gatiṁ
hari-premonmattaṁ dhṛta-parama-sattvaṁ smita-mukham |
sadāghūrṇan-netraṁ kara-kalita-vetraṁ kali-bhidaṁ
bhaje nityānandaṁ bhajana-taru-kandaṁ niravadhi ||1||

Az őszi Hold fényénél barangoló, elefánt-járású, makulátlan, tündöklő szépséget,
a transzcendentális erények tárházát (magasztalom), ki a Hari iránti szeretettől mámoros. Arca mosolyog,
szemeit forgatja, (miközben) a kezében tartott pásztorbottal elpusztítja Kalit.
Nitjánandát, a szerető odaadás fájának gyökerét imádom mindörökké.

Elefánt-járású: fenséges megjelenésű személy
A körbeforgó szemek a mámort, a pásztorbot pedig Balarám hangulatát jelzi.

rasānām āgāraṁ svajana-gaṇa-sarvasvam atulaṁ
tadīyaika-prāṇa-pramita-vasudhā-jāhnava-patim |
sadā-premonmādaṁ param aviditaṁ manda-manasām
bhaje nityānandaṁ bhajana-taru-kandaṁ niravadhi ||2||

A lelki ízek hajlékát, hívei sokaságának mindenét, az összehasonlíthatatlanul kiemelkedőt,
Vaszudhá és Dzsáhnavá férjét (magasztalom), kik életük értelmeként tekintettek rá.
Mindig a rajongó szeretet mámorában él, így érthetetlen marad a világi értelműek számára.
Nitjánandát, a szerető odaadás fájának gyökerét imádom mindörökké.

Vaszudhá és Dzsáhnavá nővérek voltak, mindketten Nitjánanda Prabhu feleségei.

śacī-sūnu-preṣṭhaṁ nikhila-jagad-iṣṭaṁ sukha-mayaṁ
kalau majjaj-jīvoddharaṇa-karaṇoddāma-karuṇam |
harer ākhyānād vā bhava-jaladhi-garvonnati-haraṁ
bhaje nityānandaṁ bhajana-taru-kandaṁ niravadhi ||3||

Sacsí fiának legkedvesebbjét, a mindenség imádottját, a megtestesült boldogságot (magasztalom),
kinek végtelen könyörülete felemeli a kali-kor óceánjában elmerült lelkeket.
Hari (nevének) zengésével vet véget a létóceán öntelt kiáradásának,
Nitjánandát, a szerető odaadás fájának gyökerét imádom mindörökké.

aye bhrātar nṝṇāṁ kali-kaluṣiṇāṁ kiṁ nu bhavitā
tathā prāyaścittaṁ racaya yad-anāyāsata ime |
vrajanti tvām itthaṁ saha bhagavatā mantrayati yo
bhaje nityānandaṁ bhajana-taru-kandaṁ niravadhi ||4||

„Ó, testvér, vajon mi lesz (a sorsa) a kali-kor bűneivel bemocskolt embereknek?
Kérlek, tedd lehetővé, hogy valamiképpen jóvátehessék bűneiket,
és eljuthassanak hozzád!” – erről tanácskoznak (újra meg újra) a Magasztos Úrral, Csaitanjával.
Nitjánandát, a szerető odaadás fájának gyökerét imádom mindörökké.

yatheṣṭaṁ re bhrātaḥ kuru hari-hari-dhvānam aniśaṁ
tato vaḥ saṁsārāmbudhi-taraṇa-dāyo mayi laget |
idaṁ bāhu-sphoṭair aṭati raṭayan yaḥ pratigṛham
bhaje nityānandaṁ bhajana-taru-kandaṁ niravadhi ||5||

„Ó, testvérem, zengd szüntelen szíved szerint: Hari! Hari!,
így menekedhetsz meg a szanszára óceánjából! Csatlakozz hozzám!”
E szavakkal vándorol házról házra, ujjongva, kitárt karokkal.
Nitjánandát, a szerető odaadás fájának gyökerét imádom mindörökké.

balāt saṁsārāmbhonidhi-harana-kumbhodbhavam aho
satāṁ śreyaḥ sindhūnnati-kumuda-bandhuṁ samuditaṁ |
khala-śreṇī-sphūrjit-timira-hara-sūrya-prabham ahaṁ
bhaje nityānandaṁ bhajana-taru-kandaṁ niravadhi ||6||

Hatalmánál fogva ő a szanszára óceánját felhörpintő Agasztja muni.
A szentek erényének végtelen tengeréből felkelő Holdat,
a gonoszok seregeinek sötétségét eloszlató tündöklő Napot,
Nitjánandát, a szerető odaadás fájának gyökerét imádom mindörökké.

Agasztja muni „korsóból született” (kumbhodbhava), Mitra elhullott magjából. Történt egyszer, hogy a kálakéja démonok rettegésben tartották a világot. Elrejtőztek az óceán mélyén, s csak éjjel jöttek elő, hogy a bráhmanákra támadjanak. Agasztja ekkor tenyerébe vette és kiitta az óceánt, így Indra végezhetett a démonokkal. (A történetet a Mahábharata Vana-parvája beszéli el.)
A kumuda egy olyan fehér tavililiom, mely éjszaka tágra nyitja szirmait, nappal pedig összecsukja. Kumuda-bandhu, a kumuda barátja így a Hold. A sindhu-unnati (óceánból kiemelkedő) vonatkozhat a tejóceánból született Holdra is, de a vízből kiemelkedő kumudára is.

naṭantaṁ gāyantaṁ harim anuvadantaṁ pathi pathi
vrajantaṁ paśyantaṁ svam api na dayantaṁ jana-gaṇam |
prakurvantaṁ santaṁ sa-karuṇa-dṛg-antaṁ prakalanād
bhaje nityānandaṁ bhajana-taru-kandaṁ niravadhi ||7||

Táncol, énekel, Hari (neveit) ismételgeti, miközben mindenfelé
barangol, és mindenkinek elfogulatlanul osztogatja adományát,
szeme sarkából könyörületesen reájuk pillantva.
Nitjánandát, a szerető odaadás fájának gyökerét imádom mindörökké.

su-bibhrāṇaṁ bhrātuḥ kara-sarasijaṁ komalataraṁ
mitho vaktrālokocchalita-paramānanda-hṛdayam |
bhramantaṁ mādhuryair ahaha madayantaṁ pura-janān
bhaje nityānandaṁ bhajana-taru-kandaṁ niravadhi ||8||

Testvére, (Csaitanja Maháprabhu) lágy lótuszvirág kezeit fogva
egymásra pillantanak, s orcájuk látványától túlcsordul szívükben a transzcendentális boldogság.
Városról városra járva szépségével tesz mámorossá mindenkit.
Nitjánandát, a szerető odaadás fájának gyökerét imádom mindörökké.

rasānāṁ ādhāraṁ rasika-vara-sad-vaiṣṇava-dhanaṁ
rasāgāraṁ sāraṁ patita-tati-tāraṁ smaraṇataḥ |
paraṁ nityānandāṣṭakam idam apūrvaṁ pathati yaḥ
tad-aṅghri-dvandvābjaṁ sphuratu nitarāṁ tasya hṛdaye ||9||

A lelki ízek tárházát, az ízeket értő legkiválóbb szent vaisnavák kincsét,
az ízek hajlékát, mely megmenti az elesett lelkek sokaságát, ha csak emlékeznek rá,
e transzcendentális és kivételes Nitjánandástakát aki csak olvassa,
annak szívében mindig jelenjen meg Nitjánanda Prabhu lótuszvirág lába!

a versmérték: śikhariṇī (koronás): υ – – – – – / υ υ υ υ υ – – υ υ υ –

PDF

atha paríksanam – ím, a vizsgálódás

Mielőtt a tanítvány elszegődne a mester mellé, s a mester elfogadná a tanítványt, alaposan vizsgálják meg egymást. A Hari-bhakti-vilász miután tisztázta a mester és a tanítvány kívánatos és nemkívánatos tulajdonságait, e kölcsönös vizsgálódás szükségességéről szól:

mantra-muktāvalyāṁ
tayor vatsara-vāsena jñātānyonya-svabhāvayoḥ |
gurutā śiṣyatā ceti nānyathaiveti niścayaḥ ||74||

A Mantra-muktávalíban:
Egy éves együtt éléssel ismerjék meg egymás természetét,
mesteri mivoltát és tanítványi mivoltát. Erre nincs más mód, ez bizony így van.

śrutiś ca
nāsaṁvatsara-vāsine deyāt ||75||

A sruti hasonlóképp (ezt mondja):
Ne adjon (beavatást) egy év együttélés nélkül.

sāra-saṅgrahe’pi
sad-guruḥ svāśritaṁ śiṣyaṁ varṣam ekaṁ parīkṣayet ||76||
rājñi cāmātyajā doṣāḥ patnī-pāpaṁ sva-bhartari |
tathā śiṣyārjitaṁ pāpaṁ guruḥ prāpnoti niścitam ||77||

A Szára-szangrahában:
Az igaz mester a hozzá folyamodó tanítványt egy esztendeig vizsgálja meg.
Miként a miniszterek hibáját a király, a feleség vétkét saját férje,
hasonlóképp a tanítvány által elkövetett vétség (következményét) mestere viseli bizonyosan.

krama-dīpikāyāṁ tu
santoṣayed akuṭilārdratarāntarātmā
taṁ svair dhanaiś ca vapuṣāpy anukūla-vāṇyā |
abda-trayaṅ kamalanābha-dhiyā ’tidhīras
tuṣṭe vivakṣatu gurāv atha mantra-dīkṣām ||78||

(Késava ácsárja ezt mondja) a Krama-dípikában (4.3.):
Az egyenes és lágyszívű (jelölt) tegye elégedetté
(mesterét) vagyonával, testével és kedves szavaival.
Három esztendeig a lótuszköldökű úrra emlékezve a higgadt (tanítvány)
miután elégedetté tette mesterét, kérjen mantra-beavatást.

A Krama-dípiká e részlete a Nárada-pancsarátra 3.7. fejezetével azonos.
A tanítvány jelzöje a vers harmadik pádájának végén ati-dhīra. A dhīra az állhatatos, higgadt, józan, éleseszű ember jelzője, az ati előtag pedig ez esetben fokozást jelent.
Krsna a Gítában arról beszél Ardzsunának, hogy a tudást meghódolással (praṇipāta), tudakozódással (paripraśna), szolgálattal (sevā) ismerje meg. A tanítvány „testével”, azaz fizikai erejével, szolgálataival is álljon a mester rendelkezésére. A „kedves szavak” nem hízelgő beszédet jelentenek (hiszen a tanítvány jelzője a versben akuṭila, azaz nem csavaros, nem őszintétlen, egyenes), hanem a Gítában is említett alapos, körültekintő tudakozódást, azonban a tanítvány ezt tegye kellő tisztelettel.

PDF

atha aguru-laksanam – az alkalmatlan tanító jellemzői

A Hari-bhakti vilász 1.47-52. verseiben arról olvashatunk tanácsokat, hogy milyen kaszthoz tartozó mestert fogadjon el a tanítvány: bár mindenhol lehetnek kiváló tulajdonságokkal megáldott személyek, a tanítvány ne kapjon avatást alacsonyabb kasztú mestertől. A rákövetkező versek szerint a mester legyen Visnu híve. Majd a szöveg az alkalmatlan tanító jellemzőiről idéz verseket:

tattva-sāgare—
bahvāśī dīrgha-sūtrī ca viṣayādiṣu lolupaḥ |
hetu-vāda-rato duṣṭo’vāg-vādī guṇa-nindakaḥ ||56||
aromā bahu-romā ca ninditāśrama-sevakaḥ |
kāla-danto’sitauṣṭhaś ca durgandhi-śvāsa-vāhakaḥ ||57||
duṣṭa-lakṣaṇa-sampanno yadyapi svayam īśvaraḥ |
bahu-pratigrahāsakta ācāryaḥ śrī-kṣayāvahaḥ ||58||

A Tattva-szágarában:
„(Az alkalmatlan tanító) nagyevő, halogató, az érzékek tárgyai után sóvárgó,
az ellenkezéshez csökönyösen ragaszkodó, bűnös, a megnevezésre nem méltóról beszélő, másokat ócsárló,
szőrtelen és dús-szőrű, megvetett iskola szolgálója,
fekete fogú és sötét ajkú, rossz leheletű,
rossz tulajdonságokban bővelkedő. Noha ő maga kompetens,
az ilyen sok adományhoz ragaszkodó tanító a jószerencse romlásának előidézője.”

„A megnevezésre nem méltóról beszélő” (avāg-vādī): Az avāc („nem beszéd”) jelenthet némaságot, szótlanságot, illetve megnevezésre nem méltót, elmondhatatlant, azaz rosszat, hitványat. A kommentár szerint ez utóbbiként értelmezendő: így az avāg-vādī olyan személyt jelent, aki nagy kedvvel ecseteli mások bűneit, hibáit.
„Noha ő maga kompetens” (yadyapi svayam īśvaraḥ): Az īśvaraḥ szó jelentései hatalmas, erős, valamire képes, uralkodó, tehetős ember vagy Isten. Szanátan gószvámí értelmezésében ez a vagyon s más hasonlók tekintetében való jó képességeket jelent, erre utal a sok adományhoz való ragaszkodás említése is.
Egyes testi jelek bűnös előző életekre utalnak, a fekete fogak a részegeskedés, a bűzös lehelet a rágalmazó hajlam következtében jelenik meg.

PDF

atha visesatah srí-gurór laksanáni – Srí Guru különleges tulajdonságai

A Hari-bhakti-vilász miután számos idézettel nyomatékosítja, hogy a törekvő jelölt keresse egy lelki tanítómester oltalmát, a mester tulajdonságairól szóló idézeteket sorakoztatja fel. A versek az első vilászból valók.

mantra-muktāvalyām
avadātānvayaḥ śuddhaḥ svocitācāra-tat-paraḥ |
āśramī krodha-rahito vedavit sarva-śāstravit ||38||
śraddhāvān anasūyaś ca priya-vāk priya-darśanaḥ |
śuciḥ suveśas taruṇaḥ sarva-bhūta-hite rataḥ ||39||
dhīmān anuddhata-matiḥ pūrṇo’hantā vimarśakaḥ |
sad-guṇo’rcāsu kṛtadhīḥ kṛtajñaḥ śiṣya-vatsalaḥ ||40||
nigrahānugrahe śakto homa-mantra-parāyaṇaḥ |
ūhāpoha-prakāra-jñaḥ śuddhātmā yaḥ kṛpālayaḥ |
ity ādi-lakṣaṇair yukto guruḥ syād garimā-nidhiḥ ||41||

A Mantra-muktávalíban:
„Jó családból származik, szentéletű, a helyes viselkedés gyakorlója,
az ásramok rendjében élő, mentes a haragtól, a véda tudója és minden sásztra ismerője.
Hithű és jóindulatú, kedves beszédű, kellemes megjelenésű,
tiszta, jólöltözött, fiatal, minden teremtmény jólétéért tevő,
intelligens, alázatos szívű, elégedett, mentes az erőszaktól, megfontolt,
erényes, jártas az imádatban, hálás, és szeretetteljesen viselkedik tanítványaival.
Hozzáértőn alkalmazza a fenyítést és jutalmazást, vonzódik a tűzáldozathoz és a mantrához.
A dolgokat több oldalról is megvizsgálja, tiszta szívű és könyörületes –
e tulajdonságok jellemzik a mestert, ki legyen a jótulajdonságok kincstára.”

Néhány tulajdonság kommentárja:
„Jó családból származik”: a családja mentes a romlottságtól, s a többi hibától.
„Szentéletű” (eredetiben: śuddha): ő maga is mentes a romlottságtól, s a többi hibától.
„Az ásramok rendjében élő” (āsramī): a varnásram dharmában élő.
A jelzők természetesen nem a mai fogalmaink szerint valók, így a „jólöltözött” sem az legutolsó divat szerinti öltönyre, hanem egyszerű és tiszta öltözék viselésére vonatkozik.
„A dolgokat több oldalról is megvizsgálja”: ūha-apoha-prakāra-jñaḥ, a pro- és kontra érvelés módszerének ismerője.
Számos további vers szól arról, milyen tulajdonságokkal rendelkezzék a mester. Szanátan gószvámí kommentárjában példaként a Bhágavata-puránából Prabuddha szavait idézi: aki a legfőbb jó felől tudakozódik, forduljon olyan mesterhez, aki jártas a védákban (śābde brahmaṇi niṣṇāta), a megállapodott Legfelsőbben (pare brahmaṇi niṣṇāta), továbbá a nyugalom (higgadtság, önfegyelem) tárháza (upaśama-āśraya) – így mentes a haragtól, a mohóságtól, s a többi hibától. (Bhág. 11.3.21.)

agastya-saṁhitāyāṁ ca
devatopāsakaḥ śānto viṣayeṣv api niḥspṛhaḥ |
adhyātmavid brahma-vādī veda-śāstrārtha-kovidaḥ ||42||
uddhartuṁ caiva saṁhartuṁ samartho brāhmaṇottamaḥ |
tattvajño yantra-mantrāṇāṁ marma-bhettā rahasyavit ||43||
puraścaraṇa-kṛd dhoma-mantra-siddhaḥ prayogavit |
tapasvī satya-vādī ca gṛhastho gurur ucyate ||44||

Az Agasztja-szanhitá szerint:
„Az istenség imádója, békés, nem fűzi ragaszkodás az érzékek tárgyaihoz,
a Legfelsőbb Lélek ismerője, a brahman (Véda) tanítója, a Véda és a sásztrák értelmének tudója.
Hozzáértő (az erények) felemelésében, és (az akadályok) elpusztításában, kiváló bráhmana,
az igazság tudója, a jantrák és a mantrák ismerője, a hiányosságok szétzúzója, a titkok tudója.
Purascsaranát végez, a jártas a tűzáldozatban és a mantrákban, jártas a gyakorlatban,
mértékletes, és igazmondó – ilyen a családos tanítómester.”

A brahma-vādī megjelölés a versben nem a kevala-advaita iskolához tartozó személyre vonatkozik, hanem olyan személyre, aki a brahmanról beszél.
A hiányosságok, vagy gyönge pontok (marman) a kételyekre vonatkoznak, így a „hiányosságok szétzúzója” a kételyek csomójának kettészelőjét jelentik.
A puraś-carana (előkészületi tevékenység) elvileg jelenthet speciális bevezető szertartásokat, a tanítvány számára jelenthet beavatást is, mint lelki életének kezdetét. Az Agasztja-szanhitá azonban így definiálja a purascsaranát: „Naponta háromszor rendszeres múrtiimádatot, a mantrameditációt, vízáldozatot és tűzáldozatot, valamint a bráhmanák megvendégelését nevezik purascsaranának.” (pūjā traikālikī nityaṁ japas tarpaṇam eva ca | homo brāhmaṇa-bhuktiś ca puraścaraṇam ucyate)
„Jártas a gyakorlatban” (prayoga-vid): A prayoga szó jelentése használat, alkalmazás… a mester nem csak az elmélet, hanem a gyarkorlat ismerője is.

viṣṇu-smṛtau
paricaryā-yaśo-lābha-lipsuḥ śiṣyād gurur nahi |
kṛpā-sindhuḥ susampūrṇaḥ sarva sattvopakārakaḥ ||45||
niḥspṛhaḥ sarvataḥ siddhaḥ sarva vidyā viśāradaḥ |
sarva saṁśaya saṁchettānālaso gurur āhṛtaḥ ||46||

A Visnu-szmrti szerint:
„Nem mester az, aki tanítványától imádatot, hírnevet vagy vagyont kíván szerezni,
ám aki a könyörület óceánja, teljesen elégedett, mindenki jótevője,
vágytalan, mindenképp tökéletes, minden tudásban jártas,
minden kételyt eloszlat, s nem tétlen – őt valóban mesternek nevezik.”

(A képen Bhaktisziddhánta Szaraszvatí tanítványok és követők körében. a kép forrása)
PDF

(folytatása következik)

ahol mindenki guru

Krsna hajlékán mindenki guru. Vaikunthán vagy Gólókán mindenfelől tanítók vesznek körül, sőt a környezetet is gurunak kell tekinteni, hiszen még a porszemek is Krsnára emlékeztetnek. A legfelsőbb szinten minden élmény okulásunkra szol­gál, és Krsna szolgálatára ösztönöz. Aki kötelességünk teljesítésére buzdít, az lelki tanítómesterünk. A legfelsőbb szinten csak a Krsna iránti odaadást látjuk majd. Maháprabhu minden erdőben Vrndávant, és minden folyóban a Jamunát látta, s bármelyik hegyre esett is pillantása, mindig a Góvardhan rémlett föl előtte. Minél fejlettebb szintre jutunk, annál több lelki tanítómestert veszünk észre. Az odaadás tiszta szintjén pedig mindenütt látjuk majd a gurut, s az összes vaisnavát lelki tanítómesternek tekintjük. Bár különböző szinten állnak, mégis mindegyikük előtt kifejezzük hódolatunkat, hiszen mi csak szolgák vagyunk.

(részlet Bhakti Raksak Srídhar: Srí guru és kegye című könyvéből)

töredékek

Bhakti Abhay Narayan leckéjéből, 1986. április 24.

A guru tisztelete nem egyfajta személyi kultusz, hanem a tanításának megértése, átültetése a gyakorlatba. Ez a tanítás pedig nagyon sokféle módon nyilvánul meg. Nemcsak Bhágavata-leckék közben, vagy felolvasáskor, hiszen a guru minden egyes szavával azt próbálja megmutatni, milyen úton járjon a tanítvány, hogyan viszonyuljék a Krsna-tudathoz, hogyan szolgálja Krsnát. Ezért jobb lenne nemcsak a leckéken figyelni, illetve jobb lenne úgy fogalmaznom, hogy miután megértettük, milyen fontos a leckéken figyelni, azt is meg kell értenünk , hogy nemcsak ilyenkor, hanem minden pillanatban figyelni kell. Hiszen a lecke legföljebb egy-két óra, és nagyon sokszor nem is lehetünk személyesen jelen, a távolság, vagy valamilyen más ok miatt. Ezért saját fejlődésünk érdekében nagyon jó, ha minden szót igen komolyan veszünk.

~~~~~~~~

Még egyszer szeretném kihangsúlyozni, hogy a bhakti jógában nem szabad feltételeket szabni. Annak feltétel nélkülinek kell lennie. Végezzünk el bármit, amit kérnek tőlünk, tegyünk meg, adjunk át mindent – s mindezt feltételek nélkül. Ez ugyan nem valami magas szint, de legalább ide el kell jutnunk, amikor valóban, szívből úgy érezzük, hogy bábuk vagyunk Krsna kezében, Ő rángatja a zsinórokat, az Ő kívánsága szerint táncolunk, teljesen átadjuk magunkat az Ő akaratának. Ha tehát valaki szeretne gyorsan fejlődni a bhakti jógában, az mindig vegye nagyon komolyan az utasítást, s végezze a tőle telhető legtökéletesebben a feladatát, legyen az akár egyszerű fizikai munka, vagy esetleg olyasmi, amitől különben viszolyogna, amit nem szeretne. A bhakti jógában nemcsak ímmel-ámmal kell végeznünk a dolgunkat, hanem szívvel-lélekkel. Semmit sem lehet szeretettel csinálni, ha nincs ott az elménk, a szívünk. Ha pedig hanyagul dolgozunk, akkor az nem odaadó szolgálat, hanem valamiféle kényszerhelyzet. Ezért ilyen esetben nem is kapjuk meg az odaadó szolgálat eredményét, ami nem valami anyagi dolog, hanem lelki fejlődés, a szív tisztulása, a bhakti-latá erősödése, ami végül meghozza a maga gyümölcsét, a krsna-prémát. De ha nem szívvel-lélekkel végezzük azt a szolgálatot, ami éppen megkívántatik, akkor nem érjük el a bhakti célját. A bhakta azon meditáljon, hogyan végezhetné el a feladatát a lehető legjobban, legszebben, legnagyobb lelkesedéssel – Krsnának. Azt a munkát, amire éppen szükség van.

tanítványok vagyunk, s örökre azok is maradunk

Bizonyos dolgokat az írásokból is megtudhatunk, de a lényeget csakis a vaisnaváktól. A bhakták minden tettét áthatja a Krsna iránti vonzalom. Magával ragadó lendületük, szándékuk tisztasága, a szívük mélyén rejlő kincs az, amire vágyunk.
...

A lelki tanítómester szavait nem könnyű megérteni. Gurudév a határtalan abszolútat képviseli, s mindig róla beszél. Ne gondoljuk, hogy már mindennek a végére jártunk, amit tőle kaptunk. Tanítványok vagyunk, s örökre azok is maradunk.

B.R. Srídhar Mahárádzs

bizalom

A rossz szándék azt jelenti amikor elfelejtesz mások lelki hasznára dolgozni. Ezt hívjuk hinszának, erőszaknak. A fizikális erőszak nem olyan nagy bűn, mert csak a testnek okozol sérülést. A lelki erőszak azonban valóban bűnös cselekedet. Mert ez által a lelket próbálod meg befolyásolni, a léleknek okozol nehézséget.
A rossz szándék épp olyan mint az örvény. Egy rossz gondolattal indul és aztán legyőzi az elmét, majd a mélybe húz. Nem hiszem, hogy egy igaz vaisnava képes lenne így gondolkodni: „Aggodalmat fogok okozni másoknak!” Ez túl van azon, amit el tudok képzelni. De lehet, hogy túl naiv vagyok. És azt sem tudom mit hoz még a kali-juga ebben a tekintetben...
Hogyan kerülhetjük el ezt a gyakorlatban – mindenkinek ugyanazon elv szerint kellene élnie: „Trnádapi szunícséna.” Ápoljuk vágyainkat és érzéseinket. Úgy mondják szívünkben ápoljunk gyöngyőrű, meleg érzelmeket a bhaktákkal kapcsolatban.
El kell jutni arra a magas szintre ahol tökéletesen értjük egymást. A légkörnek nagyon nyíltnak és bizalommal telinek kell lennie és a kommunikációnak is nagyon nyitottnak. Természetesen bizalmi légkör nélkül nem lehet nyílt a kommunikáció sem. Ezért úgy gondolom ez az első.
Az írásokban azt olvassuk, hogy a vaisnavák gyöngyszemek, a világ igazgyöngyei. Ezek után nem hiszünk benne, hogy a mellettünk ülő vaisnava is az?! Szabaduljunk meg ettől a fajta gondolkodástól. Mindig készek vagyunk meglátni a hibákat vagy az aggodalmaskodni. Még fényes nappal is démonokat látunk.
Védd magad, ne csatlakozz olyan beszélgetéshez ahol két bhakta egy harmadikról beszélget, de nem szépen.
Azonnal kritizálni kezdik a harmadikat, negyediket, és az ötödiket… Ez nem szádhu-szanga. Ez pletyka. Ne csatlakozz ehhez, mert ez tökreteszi, megmérgezi a hangulatot. Mert ha rossz dolgokat mondasz egy harmadik személyről el tudod képzelni mi fog történni ha nem leszel jelen? Ugyanaz. Véget kell tehát vetnünk ennek az irányzatnak. Teremtsük meg a bizalom légkörét.
Aztán a következő lépés, ennek a légkörnek a megteremtésében az, hogy hagyjunk fel a kritizálással. A második pedig a nyílt beszéd. Ha van valami gondom veled, akkor HOZZÁD kell fordulnom, nem egy harmadik személyhez. Nyitottnak, elég tisztulnak, és elég bátornak kell lennünk ahhoz, hogy beszélgessünk egymással.
Ha valaki nem kéri a segítséget akkor nagyon alázatosnak, erősnek és könyörületesnek kell lenned, hogy tudj segíteni. Másképp az emberek erőszaknak érzik majd, lelki erőszaknak. Ha valaki tehát nem kér meg: „Kérlek mond el a hibáimat”, akkor NE adjunk egy hibalistát, sokkal inkább egy pozitív listát. A vaisnavák is emberi lények. Általában. Lehet, hogy van néhány angyal is köztük, de általában egyszerű emberi lények. Ha úgy állsz hozzá: „Gurudév megmondta, hogy kelj fel korábban és végezz több szolgálatot!” Az illető meg fogja tenni, de nem könnyű szívvel. De ha azt mondod: „Gurudév mindig értékeli az igyekezeted. Krsna biztosan elfogadja szolgálataidat.” És ez nem csak hízelgés! Azt mindenképpen el kell kerülnünk, mert az a csalás egy másik formája. Azonban tényleg értékelni mások jó tulajdonságait és azokra koncentrálni, próbáld ki és megtörténik a csoda. Nemcsak másokban hanem saját elmédben, saját gondolkodásmódodban is. Szárnyalni fognak és téged is jóérzés tölt majd el.
Látnunk kell ezt a tendenciát, és meg kell próbálnunk a jót látni. Ily módon Krsnához hasonlóvá válnak a bhakták. És már sokszor mondtam nektek: Krsnát nem érdeklik a hibáid és rossz tulajdonságaid. Hanem meglátja azt az apró szikrát benned és friss levegőt ad ennek a kis szikrának, hogy lángra kaphasson. Nem érdeklik a hibáid. Csakis az igyekezeted a jóra érdekli és azt próbája meg erősíteni. Nekünk is hasonlóan kell gondolkodnunk – a jószándékot kell meglátnunk, a jó képességeket, a jóra való hajlamot másokban és figyelmen kívül hagyni vagy megbocsájtani a hiányosságokat. Mi a fontosabb, egy apró hiba, vagy a nagy odaadás?
Ha az a szolgálatod, hogy felhívd a bhakták figyelmét a hibáikra, akkor nagyon nehéz szolgálatot kaptál. Ez csak az elsőrendű bhaktának való. Mert ezt szolgálatot úgy hívják „guru”. Néha a hibáidra is figyelnie kell. A gurut nem szennyezi be ha a hibáidra figyel. Azonban ha mi fordítjuk figyelmünket mások hibáira beszennyeződünk. Akkor a hiba nem kívül jelenik meg, a másik személyben, hanem a saját elmémben. Ezért mindenképpen el kell kerülnünk ezt.
Váljatok tehát olyanná mint Krsna! Mindig lássátok meg a jót másokban! Fejlesszük, oktassuk magunkat. Az alázatos lelkek sosem vesznek el. Soha.

(Részlet Szvámí Bhakti Kamala Tírtha
2005 áprilisában Szófiában megtartott leckéjéből,
forrás: Saranágati hírlevél)

a négy tudatállapot

Az upanisadok négy tudatállapotról beszélnek. Éber (jāgrat) a tudat, amikor az érzékek a külvilágban csaponganak. Az álom állapotában (svapna) a külvilág helyett a belső világára fókuszál a tudat. Ez a mentális működés világa. A mélyálomban (suṣupta) elnyugszik a belső érzékelés is, a mentális működést mélyebb, a mindenséggel együtt létező megismerés váltja fel. A negyedik tudatállapot (a szanszkrt neve egyszerűen turiya, azaz „negyedik”) maga a szamádhi állapota.

E négy tudatállapotot elemzi a Cshándógja-upanisadban olvasható történet is. Pradzsápati Brahmá így szól a lélekről (ātman): A bűntelen (apahatapāpmā), nem vénülő (vijara), halhatatlan (vimṛtyu), szenvedéstől (viśoka), éhségtől (vijighatsa) és szomjúságtól (pipāsa) mentes Léleknek igaz a vágya (satyakāma, azaz vágyai a végső valóságra irányulnak), igaz a döntése (satyasaṅkalpa, vagyis szándéka mindig valóra válik, minden külön erőfeszítés nélkül teljesül, amit elhatároz).
Meghallják e tanítást a dévák és az aszurák is, s elhatározzák, hogy megszerzik maguknak. A dévák Indrát, az aszurák Virócsanát küldik Brahmához: tanítványként ismerjék meg a lelket.
Harminckét esztendeig élnek hű tanítványként mesterük mellett, mikor is megkérdi Brahmá: miért jöttetek, fiaim? Elmondják vágyukat: a lelket szeretnék megismerni!
– A lélek a szemben látható lény – tanítja őket Brahmá. – Nézzetek csak egy tál vízbe, mit láttok ott?
S a tanítványok meglátták magukat, sokéves vezeklő életmód után, gubancos hajjal, piszkosan, gyűrötten.
– Nosza, fürödjetek meg szépen, öltsétek fel legjobb ruhátokat, s nézzetek bele úgy a tál vízbe!
A tanítványok így tettek, s elámultak önnön szépségükön.
– Nos, ez a halhatatlan, rettenthetlen lélek! – szólt Brahmá, s a tanítványok elégedetten hazaindultak. Virócsana boldogan tanította az aszuráknak a tant: a testet kell megörvendeztetni, a testért kell élni! Bizony, így gondolkodnak az aszurák ma is…

Indra azonban elgondolkodott hazafelé menet: igaz, szép volt a kép a vízben, ám ha a test nyomorék, a tükörkép is nyomorék… vajon hogyan egyeztethető össze mindazzal, amit mesterem a lélekről mondott? E gondolatokat forgatva fejében visszament Brahmához, s mestere elé tárta kételyeit.
– Jól van – szólt Brahmá, – tanítalak tovább.
Eltelt újabb harminckét esztendő, majd Brahmá így oktatta Indrát:
– Álmában boldog a lélek! Ha a test nyomorék is, álmában ismét új, és egész.

Indra boldogan hazaindult, ám útközben ismét csak elgondolkodott: igaz, hogy a nyomorék is ép álmában, ám olykor mégis rémálmokat lát az ember, álmában valóságosnak éli meg a szenvedést is… vajon hogyan egyeztethető össze mindazzal, amit mesterem a lélekről mondott? Megint csak visszament mesteréhez, s feltárta kételyeit.
Újabb harminckét esztendő telt el majd Brahmá e szavakkal tanította:
– Az álomtalan alvásban leled meg a lelket!
Indra éppen csak kitette a lábát az ásram ajtaján, mikor megértette: ebben az állapotban az ember még önmagáról sem tudatos, olyan, mintha megsemmisült volna! Vissza is fordult nyomban.
– Tovább tanítalak téged – szólt Brahmá, – élj még egy kicsit mellettem!
Öt év múltán mestere így tanította:
– A test múlandó, mégis otthona a halhatatlan testetlen léleknek. A testetöltött lelket a gyönyör és szenvedés kettőssége tartja rabságban, ám ezek nem érintik a testetlen lelket. Mikor az üdvösségre jutott lélek kiszáll a testből a legfőbb fénybe jut, eredeti helyzetét nyeri el, s ott játszadozik nők, járművek, és más rokonlelkek társaságában.
Ezt tanulta Indra Brahmától. (a Cshándógja-upanisad 8.7-8.12. szakaszai alapján)

Ez utóbbi gondolat nyilván nem a csajok, haverok, kocsik mélymaterialista „szentháromságát” dicséri. Felhívja a figyelmet, hogy e negyedik legmagasztosabb állapotra nem a mindenségben való feloldódásként kell gondoljunk. A lélek a Legfelsőbbhöz válik hasonlatossá, az ő társaságát nyeri el, s a lelki ízek kibontakozása és megélése lesz a kenyere.
Tanulságos az is, ahogyan a mester lépésről lépésre, a tanítvány megértéséhez igazodva fedi fel a lélekről szóló tant. Nem vezeti félre a tanítványait: a lélek jelen van testközpontú világi életben is… ám ez nem a végső igazság. S ha a felületes kereső megelégszik ennyivel, legyen boldog így. Ám a komoly kereső előtt nincs titok… a valóság újabb és újabb szintjeit ismerheti meg.

a bhakta útja

Szúta Gószvámí e szavakkal szól Naimisáranja bráhmanáihoz:

śuśrūṣoḥ śraddadhānasya vāsudeva-kathā-ruciḥ |
syān mahat-sevayā viprāḥ puṇya-tīrtha-niṣevaṇāt || 16 ||
śuśrūṣoḥ – a hallani vágyóé (szolgálóé); śraddadhānasya – hithűé; vāsudeva-kathā-ruciḥ – a Vászudéváról szóló történetek után vágyakozás; syāt – lehet; mahat-sevayā – a dicsők szolgálata által; viprāḥ – bráhmanák!; puṇya-tīrtha-niṣevaṇāt – jámbor szentek szolgálata folytán

Ó, bráhmanák, a hithű hallani (és szolgálni) vágyóban a Vászudéváról szóló történetek iránti vágyakozás ébred a nagy (bhakták) s a jámbor szentek szolgálata által.

A śuśrūṣu szó a śru – hallgat, figyelemmel kísér, engedelmeskedik, követ igéből származik. A gyök ismétlődése itt az adott cselekvés iránti vágyakozást jelenti: hallás iránti vágyakozás. Olyasvalakiről van tehát szó, aki figyelmesen hallgat, majd engedelmesen követi a hallott tanítást. A śuśrūśā maga a cselekvés: hallásvágy, engedelmes kötelességtudat és szolgálat, a śuśrūṣu pedig olyan személyt jelent, akiben felébredt a tanítás hallása iránti vágy, és hűséggel szolgálja tanítóját.

śṛṇvatāṁ sva-kathāḥ kṛṣṇaḥ puṇya-śravaṇa-kīrtanaḥ |
hṛdy antaḥ-stho hy abhadrāṇi vidhunoti suhṛt satām || 17 ||
śṛṇvatām – a hallóké; sva-kathāḥ – saját történeteit; kṛṣṇaḥ – Krsna; puṇya – jámbor, áldásos; śravaṇa – hallás; kīrtanaḥ – dicsőítés; hṛdi-antaḥ-sthaḥ – (az ember) szívében lakozó; hi – bizonyára; abhadrāṇi – romlottságokat, gonoszságokat, bűnöket; vidhunoti – tisztít; suhṛt – jószívű; satām – az őszintének

A róla szóló történeteket hallgató, őszinte és jószívű embereket megtisztítja bűneiktől Krsna, a szívükben lakozó, kit áldásos hallani s dicsőíteni.

naṣṭa-prāyeṣv abhadreṣu nityaṁ bhāgavata-sevayā |
bhagavaty uttama-śloke bhaktir bhavati naiṣṭhikī || 18 ||
naṣṭa – elpusztult; prāyeṣu – sokaságában/kor; abhadreṣu – bűnökben/kor; nityam – rendszeresen; bhāgavata sevayā – Bhágavata szolgálatával; bhagavati – Bhagaván iránt; uttama-śloke – transzcendentális imákkal magasztalt iránt; bhaktiḥ – szerető szolgálat; bhavati – lesz; naiṣṭhikī – visszavonhatatlan

Mikor a Bhágavata rendszeres szolgálata révén elenyészik a bűnök sokasága, megszilárdul a transzcendentális imákkal magasztalt Bhagaván iránti szerető odaadás.

A Bhágavata szó a Bhagavánhoz, a személyes Istenhez kötődőt jelent, így egyaránt vonatkozhat Isten híveire, és az Istent magasztaló szentírásra.

tadā rajas-tamo-bhāvāḥ kāma-lobhādayaś ca ye |
ceta etair anāviddhaṁ sthitaṁ sattve prasīdati || 19 ||
tadā – akkor; rajas tamas bhāvāḥ – a szenvedélyből és tudatlanságból fakadó létállapotok; kāma lobha ādayaḥ – kéj, a sóvárgás, és a többi; ca – és; ye – amik; cetaḥ – elme, szív; etaiḥ – ezek által; anāviddham – anélkül, hogy hatással lenne rá („át nem döfött”); sthitam – szilárd; sattve – jóságban; prasīdati – elégedetté válik, lecsillapodik

Ekkor a szív mentes marad a szenvedélyből és tudatlanságból fakadó létállapotoktól, a kéjtől és a kapzsiságtól, megszilárdul a jóságban, és lecsillapodik.

Dzsíva gószvámí e vers kommentárjában a bölcs Havi szavait idézi a Bhágavata-puránából: „Az Úr Visnu híveinek legjobbja mindig Őrá emlékezik, s a három világ uralmáért sem cserélné el fél pillanatra sem az Úr lótuszvirág lábainak imádatát, amit a félistenek s a legyőzhetetlen Úron meditálók is szeretnének elnyerni.” (Bhág. 11.2.53.) Az ilyen imádatra nem a jóság kötőereje, hanem a śuddha-sattva, a tiszta jóság minősége a jellemző.

evaṁ prasanna-manaso bhagavad bhakti-yogataḥ |
bhagavat-tattva-vijñānaṁ mukta-saṅgasya jāyate || 20 ||
evam – így; prasanna – elégedett, örvendező; manasaḥ – szívé; bhagavat-bhakti – az Úr odaadó szolgá¬lata; yogataḥ – következtében; bhagavat-tattva – Bhagaván igaz természete; vijñānam – megértés; mukta saṅgasya – mentes ragaszkodástól (a manas – a szív jelzője); jāyate – megszületik

A (világi) ragaszkodásaitól megszabadult s elégedetté vált szívben a Bhagaván iránti szerető odaadás következtében megszületik a megértés a magasztos Úr igaz természetéről.

bhidyate hṛdaya-granthiś chidyante sarva-saṁśayāḥ |
kṣīyante cāsya karmāṇi dṛṣṭa evātmanīśvare || 21 ||

bhidyate – el van vágva; hṛdaya-granthiḥ – a szív csomója; chidyante – fel van darabolva, meg van semmisítve; sarva-saṁśayāḥ – minden kétség; kṣīyante – meg van szűnve; ca – és; asya – övé; karmāṇi – tettei (a tettek láncolata); dṛṣṭe – megpillantása után; eva – bizonyára; ātmani-īśvare – a Lélek, az Úr (megpillantása után), vagy: az elmében az Úr (megpillantása után)

A Legfelsőbbet megpillantva széthasíttatik a szívet gúzsba kötő csomó, megszűnnek a kétségek és megszakad a cselekedetek láncolata.

A szívet gúzsba kötő csomó a tudatos (cit) lelket, és az érzéketlen (jaḍa), tudat nélküli anyagot összekapcsoló hamis ego (ahaṅkāra).

(Bhág.1.2.16-21.)

Visvanáth Csakravartí e verseket kommentálva az alábbiak szerint foglalja össze a bhakta útjának állomásait:

satāṁ kṛpā mahat-sevā śraddhā guru-padāśrayaḥ |
bhajaneṣu spṛhā bhaktir anarthāpagamas tataḥ ||
niṣṭhā rucir athāsaktī ratiḥ premātha darśanam |
harer mādhuryānubhava ity arthāḥ syuś caturdaśe ||
(1) A szentek kegye, (2) a nagy lelkek szolgálata, (3) hit, (4) a mester lábainak oltalma.
(5) az imádat utáni vágy, (6) a szerető odaadás, majd (7) az anarthák elmúlása.
(8) A megszilárdult hit, (9) az íz, s (10) a ragaszkodás, (11) a szeretet, (12) a tiszta szeretet, majd (13) a látás,
(14) s Hari édességének megízlelése – íme a tizennégy elem.

(Sārārtha-darśiṇī)

A tizennégy mozzanat két hetes csoportra bontható: az első hét állomás az evilági tényezőktől való megtisztulás fokai, a második hét a továbblépés, a lelki vonzalom megerősödésének és beteljesülésének állomásai. Az alábbiak szerint azonosítja a szövegben e tizennégy állomást:

„16. Ó, bráhmanák, a (3) hithű hallani (és szolgálni) vágyóban a (5) Vászudéváról szóló történetek iránti vágyakozás ébred (2) a nagy (bhakták) (4) s a jámbor szentek szolgálata által. (1: A hallásvágy forrása pedig a szentek mástól nem függő kegye.)
17. A róla szóló történeteket hallgató, őszinte és jószívű embereket (7) megtisztítja bűneiktől Krsna, a szívükben lakozó, (6) kit áldásos hallani s dicsőíteni.
18. Mikor a Bhágavata rendszeres szolgálata révén elenyészik a bűnök sokasága, (8) megszilárdul a transzcendentális imákkal magasztalt Bhagaván iránti szerető odaadás.
19. Ekkor a szív mentes marad a szenvedélyből és tudatlanságból fakadó létállapotoktól, a kéjtől és a kapzsiságtól, (9: megérzi az odaadás gyakorlatainak valódi ízét,) (10) megszilárdul a jóságban, és (11) lecsillapodik. (Visvanáth értelmezésében: azért érezheti a kírtana, s a többi gyakorlat igazi ízét, mert nem a betegség és öregség gyötörte, étel s többi burkolatú testben leli örömét, hanem az istenszerető érzelmekben, ez a rati, vagy bháva.)
20. A (világi) ragaszkodásaitól megszabadult s elégedetté vált szívben a (12) Bhagaván iránti szerető odaadás következtében megszületik (14) a megértés a magasztos Úr igaz természetéről (azaz alakjának, tulajdonságainak, kedvteléseinek édességéről).
21. (13) A Legfelsőbbet megpillantva széthasíttatik a szívet gúzsba kötő csomó, megszűnnek a kétségek és megszakad a cselekedetek láncolata.”

Rúpa gószvámí hasonlóképp írja le a rajongó szeretethez vezető lépéseket a Bhakti-raszámrta-szindhuban (ādau śraddhā..., 1.4.15-16.), ám erről egy másik írás szól majd itt a slókamálán.

––––––––––––––––––

Fordítsuk most figyelmünket a fenti szakasz utolsó versére (Bhág. 1.2.21.)!

bhidyate hṛdaya-granthiś chidyante sarva-saṁśayāḥ |
kṣīyante cāsya karmāṇi dṛṣṭa evātmanīśvare || 21 ||

A Legfelsőbbet megpillantva széthasíttatik a szívet gúzsba kötő csomó, megszűnnek a kétségek és megszakad a cselekedetek láncolata.

E verset szinte szó szerint megtaláljuk a Bhágavata-purána 11. énekében is, melyben Krsna így beszél Uddhavának a bhakti-jógáról:
„26. Erény az, ha az ember következetesen ragaszkodik személyes feladatköréhez (a bűn pedig annak elhanyagolása). Az erény és bűn ilyetén megkülönböztetése korlátozza a természetüknél fogva tisztátalan tetteket s így az ember képes lesz föladni (anyagi) ragaszkodását.
27-28. Kiknek szívében már föltámadt a tisztelet a rólam szóló történetek iránt, kik már az önérdekű cselekvéshez fűződő minden vonzalmukat elvesztették, s akik már látták, hogy az érzéki örömök bánatot és szenvedést rejtenek magukban, de még nem tudnak felhagyni velük, azok imádjanak engem szeretettel s elszánt hittel. Élvezzék ugyan az életet, de soha ne feledjék, hogy ez minden baj és szenvedés forrása.
29. Mivel a szívükben lakozom, hamarosan minden kíntól és gyötrelemtől megszabadítom azokat a bölcseket, akik az odaadás elvei szerint imádnak engem.
30. Az egoizmus szívet kínzó görcsei megszűnnek, minden kétség szertefoszlik s a tettek nyomasztó visszahatásai mind kifakulnak abban a pillanatban, amint fölismernek engem, az univerzum lelkét. (bhidyate hṛdaya-granthiś chidyante sarva-saṁśayāḥ | kṣīyante cāsya karmāṇi mayi dṛṣṭe’khilātmani ||)” (Bhág. 11.20.26-30.)

Az utolsó versnek csupán a negyedik pádája különbözik, ennek szó szerinti fordítása: az Egyetemes Lélek (akhila-ātmani), az én (mayi) megpillantásom után (dṛṣṭe).

Hasonlóképpen a Muṇḍaka-upaniṣadban is:
„7. A legbölcsebb, a mindentudó, kinek nagysága megnyilvánul a Földön, ebben az éterben (a szívben), s Brahman fényes városában Lélekként ismeretes.
8. Gondolat a lénye, ő a test és az érzékek irányítója. A durva testben (ételben) is ő lakik, s uralja a szívet. Mikor örömteliként és halhatatlanként megmutatja magát, a bölcsek szívük tisztaságával érzékelik őt.
9. A Legfelsőbbet megpillantva széthasíttatik a szívet gúzsba kötő csomó, megszűnnek a kétségek és megszakad a cselekedetek láncolata. (bhidyate hṛdayagranthiśchidyante sarvasaṁśayāḥ | kṣīyante cāsya karmāṇi tasmin dṛṣṭe parāvare ||)
10. A legfőbb aranyburokban lakozik a szenvedélytől s összetettségtől mentes Brahman. Tiszta ez, a fények fénye, amit az Önvaló ismerői ismernek.
11. Ott nem a Nap világít, sem a Hold vagy csillag, sem e villámok fénye, még kevésbe közönséges tűz. Azzal a fénnyel fényeskedik minden, az ő világossága ragyogja be a mindenséget.
12. Bizony Brahman ez a halhatatlan, ott van keleten és nyugaton, északon és délen, az ég magasán és alján. Brahman áthat mindent. Brahman a Teljesség, ez a legkiválóbb.” (Muṇḍaka-upaniṣad 2.2.7-12.)

Srídhar Mahárádzs Visvanáth Csakravartí kommentárjának szellemében így bontja ki e verset:

Az eksztázis (rasa) iránti belső sóvárgásunk gúzsbakötött és lepecsételt szívünk mélyén rejlik. Ám Krsna dicsőségének hallása és zengése feltöri a pecsétet, szívünk feleszmél és kitárulkozik, hogy befogadja Krsnát, minden gyönyör forrását, magát a rajongó eksztázist.
Szívünket a rajongás, a báj és a kellem tartja vonzásában. Ezt a szív érzi s nem az ész; ezért tartják legfontosabbnak a szívet. A bhakti másik hatása a tudás síkján mutatkozik meg. Egy kis ízelítő az isteni gyönyörökből minden kétséget eloszlat (rasa-varjaṁ raso’py asya paraṁ dṛṣṭvā nivartate, Bg. 2.59.). Ha az ember ténylegesen ráérez az igazi eksztázisra, a raszára, akkor minden kétsége szertefoszlik. A bhakti íze rabul ejti az ember szívét, s megindul az istenszeretet eksztázisának (prema) árja. Az elégedett szív így fog szólni: „Ez az, amit kerestem!” Mire az ész is a nyomába lép: „Semmi kétség, ez kutatásunk legfőbb célja. Hajíts el minden egyebet!”
– Érjen hát véget minden evilági cselekedet! – szól a szív, ha elnyerte a legfőbb kincset, az istenszeretetet. Ekkor a karma abbamarad.
A bhakti hatására először föleszmél a szív. Mikor szívünket elragadja az istenszeretet, eszünk is jóváhagyja vonzalmunkat, s a mindig rosszra csábító karma megszűnik. A bhakti-jóga a szív igazi kincse.

PDF