A megállapodott értelmű, szamádhiban élő bölcs

sthita-prajñasya kā bhāṣā samādhisthasya keśava |
sthita-dhīḥ kiṁ prabhāṣeta kim āsīta vrajeta kim ||54||

sthita-prajñasya – a megállapodott értelműé; kā bhāṣā – mi a definíció? (vagy: beszéd, nyelv); samādhi-sthasya – a szamádhiban élőé; keśava – Késava!; sthita-dhīḥ – megállapodott értelmű; kim prabhāṣeta – mit beszél?; kim āsīta – hogyan ül?; vrajeta kim – hogyan megy?;

A Bhagavad-gítá 2.54. versében Ardzsuna így kérdezi Krsnát: „Milyen jelekről ismerhetem fel azt, akinek tudata ily módon a Transzcendensbe merült? Hogyan, milyen szavakkal beszél ő? Miként ül, és hogyan megy?”
E versben négy kérdést is feltesz egyszerre:
1, mi a megállapodott értelmű, szamádhiban élő bölcs definíciója,
2. hogyan beszél,
3. hogyan ül és
4. hogyan jár az ilyen bölcs?

Mit jelentenek e kérdések, és hogyan válaszol rájuk Krsna? Válaszol-e egyáltalán, vagy tekintsük csak költői kérdésnek? Vekerdi József fordításában a kérdés így hangzik: „Az elnyugodott lelkű egyén beszél-e? ül-e? jár-e?” Nyelvtanilag ez a fordítás is lehetséges, hiszen a kim kérdőszó, állhat ki, mi, kit, mit értelemben, lehet hova vagy hogyan is, de használatos eldöntendő kérdésben is, ha a várható válasz nemleges: a szamádhiban élő ugye nem beszél, ül, jár?
Valójában azonban Krsna sorban megválaszolja Ardzsuna minden kérdését, lássuk, hogyan!

Az első kérdésre a választ az 55-56. versekben olvassuk: „Óh, Pártha, amikor az ember feladja az elme által kitalált érzéki vágyak összes fajtáját, és elméje egyedül az önvalóban elégül ki, akkor nevezhető tiszta transzcendentális tudatúnak. Aki a háromfajta szenvedés ellenére is háborítatlan, akit a boldogság nem mámorít, s aki mentes a vonzódástól, a félelemtől és dühtől, azt rendíthetetlen elméjű bölcsnek hívják.”

Hogyan beszél? A válasz az 57. versben: „Aki mentes a vonzalomtól és gyűlölettől, s ha jó éri, nem ujjong, ha pedig rossz, nem panaszkodik, az szilárdan gyökerezik a tökéletes tudásban.”
Szavai árulkodnak kiegyensúlyozott mentalitásáról: nem ujjong, s nem is panaszkodik.

Hogyan ül? „Aki képes úgy visszavonni érzékeit az érzékszervek tárgyairól, mint ahogyan a teknősbéka húzza be a páncéljába tagjait, az igaz tudással rendelkezik.” – áll az 58. versben. A kérdés és a válasz kétféleképpen is értelmezhető, egyfelől úgy, hogy miként ül, azaz miként meditál? A meditáció első lépése az érzékek visszavonása a külvilágból, az érzéktárgyakról, ezt nevezik pratjáhárának. A másik értelmezés szerint a megállapodott értelmű bölcs helyzetének szilárdságára vonatkozik a kérdés és a válasz, erre utal Sríla Prabhupád is, mikor a kommentárjában így ír: „Ez a válasz a jógí helyzete felől érdeklődő kérdésre.” Azaz a bölcs elért helyzetében szilárd, Krsna szolgálatának felsőbb íze tölti el elégedettséggel, emellett minden más jelentéktelenné válik.

A „hogyan jár” kérdés is kétféleképpen értelmezhető. Ha kim kérdőszót hova-ként fordítjuk, akkor a kérdés így hangzik: „hova megy”, azaz mire jut, milyen eredményt ér el? A bölcs maradandó, igaz békét ér el, és Isten birodalmába lép (brahma-nirvána), mondja Krsna a fejezet végén. A másik értelmezés szerint: az „ül” az érzékek visszafogására vonatkozik, a „jár” pedig ezt kiegészítve az érzékek használatára. A bölcs mentes a ragaszkodástól s irtózattól, elégedett az odaadásban, értelme szilárd. Maradandó békét ér el, mert nem befolyásolják az elméjében forgolódó vágyak. Bensőjében lemondott, s a Legfelsőbbel kapcsolatban cselekszik. Erről az 59. vers szól:

viṣayā vinivartante nirāhārasya dehinaḥ |
rasa-varjaṁ raso’py asya paraṁ dṛṣṭvā nivartate ||59||

viṣayāḥ – érzéktárgyak; vinivartante – elkerülik, visszatérnek, abbamaradnak; nirāhārasya – étek nélkülié; dehinaḥ – testetöltötté, itt testi felfogásúé; rasa-varjaṁ – a vonzalom kivételével; rasaḥ – íz, hajlam, vonzalom; api – még; asya – övé; param – felsőbb(et); dṛṣṭvā – nézve, felfogva, megértve; nivartate – visszatér, eltűnik, abbamarad;

A vers szó szerinti fordítása a következő: Az érzéktárgyak (viṣayāḥ) elkerülik (vinivartante) a fegyelmezett (szó szerint koplaló – nirāhāra) testetöltöttet (dehinaḥ), a vonzalom kivételével (rasa-varjaṁ). Még (api) a vonzalma (rasaḥ, a szilárd értelműé – asya) is abbamarad (nivartate), megpillantva (dṛṣṭvā) a Legfelsőbbet (paraṁ).

A vers Srídhar Mahárádzs értelmezésében így hangzik: „Habár a durva test-tudattal bíró személy kifelé lemondást színlelve elkerülheti az érzéktárgyakat, mohó vágya az érzéki élvezetre mégis megmarad. Ezzel szemben a rendíthetetlen értelmű bölcs érzéktárgyakhoz való belső ragaszkodása természetes módon illan el a Legfelsőbb Igazság mindenkit vonzó szépségére vetett egyetlen futó pillantásnak köszönhetően.”

Sríla Prabhupád fordítása: „A megtestesült élőlény ugyan elállhat az érzéki örömöktől, ám az érzékek tárgyai utáni szomj megmarad. Ettől csak úgy válhat meg, ha előbb felsőbbrendű ízt tapasztal, és így tudata rendíthetetlenné válik.”
A felsőbbrendű íz, amit Sríla Prabhupád említ tehát nem más, mint Krsna, Krsna szépségének megpillantása.

PDF