rajtam nyugszik, mint gyöngysor a fonálon

mattaḥ parataraṁ nānyat kiñcid asti dhanañjaya |
mayi sarvam idaṁ protaṁ sūtre maṇi-gaṇā iva ||7||

mattaḥ – nálamnál; parataram – felsőbb; na – nincs; anyat – más; kiñcit – valami; asti – van; dhanañjaya – Dhananydzsaja!; mayi – bennem; sarvam – minden; idam – itt; protam – felfűzött; sūtre – fonalon; maṇi-gaṇāḥ – ékkövek sokasága; iva – mint

Nálamnál nincs felsőbb semmi, Dhananydzsaja, ami csak létezik,
mind rajtam nyugszik, mint gyöngysor a fonálon.

(Bhagavad-gítá 7.7.)

Fontos megállapítása ez a Bhagavad-gítának. Milyen természetű a Legfelsőbb? – vetik fel olykor a kérdést, s a különféle iskolák egymásnak ellentmondó véleményeket fogalmaznak meg. Az advaita iskolák személytelennek, tekintik a Legfelsőbb Brahmant, mely maga a tiszta lét és tudat, a végtelenség és a makulátlan tisztaság, így
tulajdonságok nélküli (nirguṇa). E felfogás szerint a tulajdonságokkal rendelkező Brahman (saguṇa) alacsonyabbrendű, hiszen a világi kötőerők (guṇa) érintik.
E versben azonban Krsna, a személy mondja: „nálamnál nincs felsőbb semmi.” Vajon akkor Krsna nirguṇa, vagy saguṇa mikor e szavakat mondja? – teszi fel a kérdést Baladév Vidjábhúsan a Góvinda-bhásjában, az 1.1.10. szútrát magyarázva. Hiszen ha tulajdonságokkal rendelkezőnek tekintjük, akkor nem mondana igazat… felsőbb volna nála a nirguṇa Brahman. Így csakis nirguṇa lehet… de akkor miképpen tulajdonságok nélküli?
Következtetésében Baladév egyfelől elveti a nirguṇa és saguṇa Brahmanra vonatkozó advaita értelmezést: „A védák tételeinek közös vonása az, hogy egyöntetűen egy olyan Legfelsőbb Lényről tanítanak, aki maga a megtestesült tudat, mindentudó, mindenható, makulátlanul tiszta, az univerzum oka, híveinek felszabadítója. Ez a tanítás minden védában közös. Ennek folytán csak egyetlen Brahmanról lehet szó. A védákban nincs helye Brahman saguṇa és nirguṇa megkülönböztetésének.”
Ám e fogalmak valóban szerepelnek a védákban. Baladév kommentárja folytatásában a nirguṇa fogalmának tisztázásával oldja fel az ellentmondást. A tulajdonságok nem csupán evilági kötőerőket jelenthetnek, hanem transzcendentális tulajdonságokat is. A nirguṇa így a világi kötőerőktől nem érintett, a saguṇa pedig a transzcendens tulajdonságokban bővelkedő Brahmanra vonatkozik.
Így fordulhat elő, hogy pl. a Svétásvatara-upanisad versében a nirguṇa Brahman mégis cselekvő: „Minden lényben ott rejlik az egy Isten, a lények mindentudó belsőura (antaryāmī). / Tetteket elrendez, és mindent áthat a vonásanincs (nirguṇa) egyedüli tanú.” (6.11.)
Hasonlóképpen a Bhágavata-purána, mely világi kötelékektől mentesnek (nirguṇa) nevezi a személyes Istent, Harit, s az őt imádó makulátlan szenteket is:
harir hi nirguṇaḥ sākṣāt puruṣaḥ prakṛteḥ paraḥ | sa sarva-dṛg-upadraṣṭā taṁ bhajan nirguṇo bhavet ||
Mert Hari anyagi kötelékektől mentes, az anyagi természeten túli Istenszemély maga, / ki mindent lát, s mindennek tanúja – az őt imádó maga is kötelékektől mentessé válik. (Bhág. 10.88.5.)


Krsna nagyon szemléletes hasonlattal él: „mind rajtam nyugszik, mint gyöngysor a fonálon”. Ha ránézünk egy gyöngysorra, látjuk az egyes gyöngyszemeket, éppúgy, mint a világban észleljük a különféle jelenségeket. A gyöngyszemek eltakarják a fonalat, mely azonban összerendezi a gyöngyöket, hasonlóképpen, a különállónak látszó jelenségek mögött ott az isteni rendező elv.
A védák máskor a szövés allegóriájával szemléltetik ugyanezt: Visnu lépi ki, feszíti ki a világot, s ő is hatja át. Ota-protam (széltében-hosszában) – mondja a szanszkrt –, az ota a vetülékfonal, a prota a láncfonal, a függőleges, rögzített szál neve. A Gítá verse a protam (felfűzött) szó használatával finoman utal e képre.
Az összefűzöttség (protam) összekapcsolt létet is jelent, minden hozzám kapcsolódik, Felsőlélekként, belső irányítóként (antaryāmī) áthatom a mindenséget, és rajtam, tőlem függ minden, legyen bár tudatos vagy tompa (lélek vagy anyag), miként a gyöngyök sokasága a fonálon – mondja Krsna.

PDF

ajánlott olvasmány:
Abhay Narayan: a nehézségekről
a Bhagavad-gítá és a dasamúla

a szerzetesi életrend megszentelése

Ötszáz évvel ezelőtt választotta Nimái pandit a szerzetesi életrendet. Murári Gupta így számol be az avatási ceremóniáról a Kṛṣṇa-Caitanya-caritāmṛta (Krsna-Csaitanja nektári életútja) 3.2. fejezetében:

sannyāśāśrama-pāvanam
A szerzetesi életrend megszentelése

nṛtyāvasāne bhagavān ruroda
premṇā hareḥ so’pi vibhinna-dhairyaḥ |
dṛṣṭvā tadā tatra samāgatā vai
rudanti te prema-jalāvilākṣāḥ ||1||

A tánc végeztével az Úr zokogni kezdett. Túláradó szeretete teljesen elsöpörte higgadtságát.
Az összegyűltek látván ezt, szintén az istenszeretet könnyeit hullatták.

tataḥ samutthāya hariḥ sagadgada-
svareṇa tān prāha samāgatān janān |
māṁ tāta mātaś ca vidhehi sāmprataṁ
śubhāśiṣo yena hari-smṛtiḥ syāt ||2||

Majd Hari felállt, s elcsukló hangon így szólt az összesereglett tömeghez:
„Ó, atyáim és anyáim, kérlek adjátok most nekem áldásaitokat, hogy mindig emlékezhessem az Úr Harira!”

śrutvābhilajjākulitā vivastrā
gatās tatas te prarudantam eva |
śrī-kṛṣṇa-premā-paripūrṇa-dehā
babhūvuḥ sad-bhakti-rasena pūrṇāḥ ||3||

E szavak hallatán (az embereket) elöntötte a szégyen, s úgy felzaklatták őket (az Úr szavai), hogy ők is leplezetlenül sírtak.
Testük csordultig telt a Srí Krsna iránti rajongással, s elárasztották őket az istenszeretet ízeinek hullámai.

tān śāntvayitvā nija-darśanāmṛtaiḥ
sa gauracandro bhagavān jagāma |
guror nivāsaṁ saha vaiṣṇavāgraiḥ
śrī-keśavākhyasya mahānubhāvaḥ ||4||

Önnön látványának ambróziájával megbékítette őket, majd a magasztos Úr, Gauracsandra
a legkiválóbb vaisnavák társaságában guruja, Srí Késava kunyhójához lépett.

natvā guroḥ pāda-yugaṁ nivāsaṁ
tasmin sa cakre karuṇāmbudhir hariḥ |
śrī-rāma-nārāyaṇa-nāma-maṅgalaṁ
gāyan guṇān prema-vibhinna-dhairyaḥ ||5||

Hari, a könyörület óceánja meghajolt guruja lábai előtt, majd letelepedett előtte.
Srí Ráma és Nárájan áldásos neveit és tulajdonságait dalolta, miközben tébolyulttá tette a rajongó szeretet.

tathāparāhne nṛ-harer avāptyai
nyāsokta-karmāṇi cakāra śuddhaḥ |
ācārya-ratno bhagavāṁś cakāra
kṛṣṇasya pūjāṁ vidhivad vidhi-jñaḥ ||6||

Délutánra járt az idő, mikor a makulátlan és tiszteletreméltó Ácsárjaratna (Csandrasékhara Ácsárja), a ceremóniák jó ismerője elvégezte Hari szerzetesi rendbe lépéséhez szükséges rítusokat. Krsnát imádta az előírások szerint.

tataḥ samīpaṁ sa guror hitārthī
gatvāvadat karṇa-samīpa īśaḥ |
svapne mayā mantra-varo hi labdhaḥ
śṛṇuṣva tat kiṁ tava sammataṁ syāt ||7||

Majd az Úr, a legfőbb jóakaró gurujához lépett s e szavakat súgta a fülébe:
„Álmomban kaptam egy nagyszerű mantrát. Hallgasd meg kérlek, s (mondd el róla) a véleményed!”

vāra-trayaṁ tac-chravaṇāntikaṁ svayaṁ
provāca nyāsokta-manuṁ viśuddham |
śrutvāvadat so’pi harer idaṁ syāt
sannyāsa-mantraṁ paramaṁ pavitram ||8||

Ő maga súgta háromszor is a fülébe e tökéletes szannjász-mantrát.
Miután meghallgatta, (Késava így felelt): „Bizony, Hari e szannjász-mantrája a legszentebb!”

vyājena dīkṣāṁ gurave sa dattvā
lokaika-nātho gurur avyayātmā |
guro dadasvādya manīṣitaṁ me
sannyāsam ity āha puṭañjaliḥ prabhuḥ ||9||

Ilyen csellel adott gurujának avatást ő, ki örökkön örökké a világok egyeduralkodója és mestere.
„Kedves tanítóm, még ma töltsd be vágyam, s add meg nékem a szannjászt!” – kérlelte az Úr összetett kézzel.

tataḥ śubhe saṅkramane raveḥ kṣaṇe
kumbhaṁ prayāti makarān manīṣī |
sannyāsa-mantraṁ pradadau mahātmā
śrī-keśavākhyo haraye vidhāna-vit ||10||

Az áldásos pillanatban, mikor a Nap a Bakból a Vízöntőbe lépett, a bölcs
Srí Késava, a nagy lélek, a szertartások tudója átadta Harinak a szannjász-mantrát.

A Makara (cápa) a Bak csillagkép, a Kumbha (korsó) a Vízöntő csillagkép neve.

tatah sa-romañcita-deha-yaṣṭir
ānanda-netrāmbubhir ārdra-vakṣā |
sannyasta evāham iti svayaṁ hariḥ
sa-gadgada-vākyam uvāca devaḥ ||11||

Testének szőrszálai az égnek meredtek, az örömkönnyek áztatták mellkasát.
„Mindenről lemondtam!” szólt elcsukló hangon Hari, az Úr.

A szövegben svayam szó arra utal, hogy spontán, saját elhatározásából szólt.

gacchantam ālokya hariṁ guruḥ svayaṁ
daṇḍaṁ sa-celaṁ tvarayā dadau kare |
bho bho gṛhāṇeti vadan guror vacaḥ
śrutvā gṛhītvā guru-bhakti-lampaṭaḥ ||12||

Látva, hogy Hari útnak ered, guruja a dandát s a szerzetesi öltözéket is gyorsan átadta neki.
„Uram, uram, fogd ezt is!” – szólt a guru. Szavait hallván átvette őket, majd a tanítója kedvére téve

guror nideśaṁ bahu-manyamānas
tatrāvasat tad-divasaṁ jitāriḥ |
rātrau vasan kīrtanam āśu cakre
nṛtyaṁ ca tasmin guruṇā samaṁ prabhuḥ ||13||

aznap még ott maradt az ellenségei fölött győzedelmeskedő Úr, ki nagyra becsülte guruja utasítását.
Éjjel pedig mesterével együtt az Úr hirtelen énekelni és táncolni kezdett.

guru-bhakti-lampaṭaḥ – a guru-szeretetet sóvárgó, azaz aki tanítója iránti szeretet után vágyakozik
jitāriḥ – az ellenségeit (āri) legyőző (jita) utalhat a szenvedélyeket megfékezőre is

nanarta tasmin jagatāṁ guror guruḥ
kṛṣṇena sārdhaṁ mahatā sukhena |
ānanda-pūrṇas tu punaḥ sa mene
brāhmaṁ sukhaṁ tucchataraṁ mahātmā ||14||

Ott táncolt nagy boldogan a mindenség mesterének guruja Krsnával.
A gyönyörrel töltekezve e nagy lélek brahmanból származó boldogságot immáron jelentéktelennek vélte.

Késava Bháratí advaita szerzetes volt, ám most ő maga is vaisnava lett.

nṛtyāvasāne harim abravīt sa
ko’pīha me daṇḍam imaṁ karāgrāt |
ākṛṣya māṁ prāha bhuja-dvayena
spṛṣṭvā svayaṁ tvaṁ naṭanaṁ kuruṣva ||15||

A tánc végeztével így szólt Harihoz: „Vajon ki vette el ujjaim közül e dandát?
(Ki vagy te, hogy) két karoddal magaddal víve érintéseddel táncra perdítesz?

tato’ham ānanda-paripluto mudā
praviśya nṛtyaṁ kṛtavān suvihvalaḥ |
śrutvā vacas tasya suvismitās te
sa vaiṣṇavāḥ prema-vibhinna-dhairyāḥ ||16||

S én pedig a gyönyör óceánjában alámerülve, megmámorosodva, magamról megfeledkezve táncolni kezdek?”
E szavak hallatán a vaisnavák mind nagyon meglepődtek, s úrrá lett rajtuk a szeretet.

prema-vibhinna-dhairyāḥ – szeretet által megtört nyugalmúak (miként az 1. és 5. versekben is)

śrutvā guror vākyam analpam arthavan
nanarta tasmin svajanair anuvrataḥ |
harṣeṇa yukto mahatā mahātmā
svayaṁ hariḥ svātma-rato guṇāśrayaḥ ||17||

Guruja fontos és jelentőségteljes szavait hallva hívei és követői körében ismét táncolni kezdett
Hari, a nagy lélek, az isteni tulajdonságok tárháza, ki elégedett önmagában, ám most túláradó örömöt érzett.

sa bhāratī prema-pariplutātmā
kamaṇḍaluṁ daṇḍam apīha dūre |
kṣiptvā nanarta prabhuṇā samaṁ vai
sannyāsa-dharmasya pavitra-hetunā ||18||

És az a szeretet óceánjában elmerült Bháratí a vizesedényt és a dandát messze
hajítva együtt táncolt az Úrral, hogy megszenteljék a szannjász-dharmát.

iti svayaṁ yad bhagavat-kṛtaṁ śubhaṁ
sannyāsam ānanda-karaṁ dvi-janmanām |
śṛṇoti yas tasya bhaved vimuktir
labhec ca tat tan manasā yad icchati ||19||

Aki meghallgatja ezt az áldásos, a kétszerszületettek szívét megdobogtató (elbeszélést) arról, hogy a magasztos Úr miként lépett a szannjásza rendbe,
övé lesz az üdvösség, s elérheti azt, amire csak szívében vágyakozik.

PDF

a védákon keresztül elérhetetlen

A Brahma-szanhitá egyik versében ez áll:

advaitam acyutam anādim ananta-rūpam
ādyaṁ purāṇa-puruṣaṁ nava-yauvanaṁ ca |
vedeṣu durlabham adurlabham ātma-bhaktau
govindam ādi-puruṣaṁ tam ahaṁ bhajāmi ||

advaitam – páratlant; acyutam – tévedhetetlent, múlhatatlant („nem elesett”); anādim – kezdetnélkülit; ananta-rūpam – végtelen formájút; ādyam – kezdetet; purāṇa-puruṣam – régi személyt; nava-yauvanam – zsenge ifjúságút; ca – és; vedeṣu dur-labham – a védákban nehezen elérhetőt; adurlabham – könnyen elérhetőt; ātma-bhaktau – a lélek odaadásában; govindam – Góvindát; ādi-puruṣam – eredeti személyt; tam – őt; aham – én; bhajāmi – imádom;

Góvindát imádom, az őseredeti Urat, aki a Védákon keresztül elérhetetlen marad, viszont a lélek makulátlanul tiszta odaadása által könnyen megismerhető; kinek alakja páratlan, múlhatatlan, kezdet nélküli s korlátlan, aki maga a kezdet s az örök Purusa, s aki mégis a múlhatatlan ifjúság öröküde szépségében tündöklik.

(Brahma-szanhitá 5.33.)

Brahmá a fuvoláján játszó Krsnát magasztalja: Góvinda „nem kettős” (advaita), azaz túl van a kettősségek világán. Tévedhetetlen vagy múlhatatlan (acyuta), hiszen mindig, minden körülmények között megőrzi transzcendens helyzetét, bár megszámlálhatatlan formában (ananta-rūpa) tűnik fel hívei örömére. Istennek nincs kezdete (anādi), ám ő maga a kezdet (ādya). Ő az Öregisten (purāṇa-puruṣa), mégis örökifjű (nava-yauvana).
A védákban elérhetetlen, ugyanakkor tiszta odaadással könnyen megközelíthető.

Fölmerülhet a kérdés: hogy lehet az, hogy a szent tant leíró Védák is kevésnek bizonyulnak a Legfelsőbb eléréséhez? A Mundaka-upanisad kétféle tudásról beszél:
„3. A tehetős Saunaka a hagyomány szerint felkereste Angiraszt, s így kérdezte:
Mi az, uram, amit megismerve minden ismertté válik?
4. Ő így válaszolt: Kétféle tudást kell megismerni – mondták valaha a Brahman ismerői – a magasabb, és az alacsonyabb rendűt.
5. Itt van az alacsonyabb rendű, (azaz a négy véda,) a Rg-, a Jadzsur-, Száma- és Atharvavéda, (továbbá a hat védánga,) a hangtan, a rítus, a nyelvtan, a szómagyarázat, a versmértékek tana és a csillagászat. S ím a magasabb rendű, mellyel a Múlhatatlan felfogható:” (Mundaka-upanisad 1.1.3-5.)
Majd a szöveg a Múlhatatlan (akṣara) jellemzésével foglalkozik, megkísérli leírni a leírhatatlant. Az upanisad e részletét így kommentálja a Visnu-purána: „A Mundaka-upanisad Atharvana sruti szövege kijelenti, hogy két tudományt kell elsajátítani. Az egyik a felsőbb tudomány, amely elvezet a Múlhatatlanhoz, a másik pedig a Rg- s egyéb védák alsóbb tudománya. Ez a Múlhatatlan meg nem nyilvánult, nem hanyatlik, felfoghatatlan, nem született, változatlan, meghatározhatatlan, nincsen keze s lába, sem alakja, mindenható, mindenütt jelenlévő, örök, minden lény forrása, önmagának oka, aki behatol mindenbe, jóllehet saját integritását megőrzi, akiből minden származik (a Múlhatatlant jellemző versek summázata -acsd). Ezt látják a bölcsek, ez Brahman, ez a végső cél, amin a felszabadulásra vágyóknak meditálnia kell. Ez a finom Brahman az Úr Visnu legfelsőbb trónusa, ahogyan azt a sruti mondja. Bhagaván néven ismeretes ez az elsődleges és múlhatatlan örök önvaló. Ilyen az emberi lélek lényege. Aki ismeri ezt a legfőbb igazságot, ismeri a végső igazságot, melyhez képest minden egyéb tudás alacsonyrendű és a védák hármas tudásába tartozik.” (Visnu-purána 6.5.65-70.)
A védák, s a védamantrák helyes zengésével kapcsolatos tudás révén az ember felismerheti a dharmáját, s Istent imádva helyesen élhet e világban. Ám az upanisadban említett „magasabb rendű tudás” ennél tovább vezet. A Gópálatápani-upanisadban (1.2-3.) e Bhagavánról szóló magasabb rendű tudással kapcsolatban a Kumárák így kérdik atyjukat: „ki az, akit megismerve minden ismertté válik?”, s Brahmá válasza a következő: „Gópídzsanavallabhát megismerve válik minden ismertté.”
Gópídzsanavallabha, a vrndávani fejőslánykák kedvese nem érhető el könyvekkel, tudós magyarázatokkal, érvekkel, még a véda-mantrák zengésével sem… megismerni, kiismerni őt nem lehet. Ám mégis elérhető: a gópík éjszaka meghallják fuvolájának szavát, s minden másról megfeledkezve szaladnak hozzá. Szerető hívei így válaszolnak a Szépséges Fuvolás hívására.

PDF

lelki gyakorlatok

na vinā sādhanair devo jñāna-vairāgya-bhaktibhiḥ |
dadāti sva-padaṁ śrīmān atas tāni budhaḥ śrayet ||

na vinā – nélkül; sādhanaiḥ – lelki gyakorlatokkal; devaḥ – Isten; jñāna-vairāgya-bhaktibhiḥ – tudással, higgadtsággal (lemondással), odaadással; dadāti – ad; sva-padam – saját lábát (hajlékát, helyzetét); śrīmān – a szerencseistennő párja; atas – ezért; tāni – azokat; budhaḥ – bölcs, értelmes; śrayet – alkalmazza, szentelje magát ennek;

A Legfelsőbb Úr nem mutatja meg magát igazi mivoltában a megfelelő gyakorlatok híján, melyek lényege a bölcsesség, a higgadtság és a szeretet. A bölcs ezért gyakorolja e három erényt!

A verset Baladév Vidjábhúsan írta, ezzel vezeti be a Góvinda-bhásja harmadik könyvét, mely a Brahman elérését célzó lelki gyakorlatokkal foglalkozik. A Védánta-szútra első mondata kitűzi a célt: itt az ideje, hogy tudakozódjunk Brahman felől (athāto brahma-jijñāsā), s az első könyv kibontja, ki is a Brahman, aki felől ajánlatos tudakozódnunk – a versben erre a jñāna – tudás, bölcsesség szó utal.
Miután tudjuk, hogy kiről halljunk, megvizsgáljuk, hogy mitől forduljunk el… a második könyv ennek szellemében az ellentétes nézetek cáfolatát adja, a versben erre a vairāgya szó vonatkozik. A kifejezést gyakran lemondásként fordítják, ám nem kényszerű vagy keserű elfordulásról van szó: a rāga jelentése szenvedély, vonzalom, ragaszkodás, a vairāgya pedig a ragaszkodástól való mentességet, így higgadtságot, függetlenséget jelent.
A Védánta-szútra harmadik könyve pedig a Brahman eléréséről szól, ennek módja (sādhana) pedig a bhakti – a szerető odaadás.

A sva-padam kifejezés a Rg-véda nevezetes versére utal: tadviṣṇoḥ paramaṁ padaṁ.

A śrīmān szó értelmezése a következő: a śrī szó szépséget, gazdagságot, bőséget, nagyszerűséget jelent, s ez a szerencseistennő, Laksmí neve is. A -mat képzővel azt fejezzük ki, ha valaki rendelkezik az adott dologgal, így a śrīmat szó szépet, gazdagot, szerencsést, sikerest, nagyszerűt jelent, de jelentheti Nárájant is, kit mindig hitvese, Laksmí kísér. A śrīmān pedig egyszerűen a śrīmat szó alanyesetben ragozott alakja, így a versben a mondat alanya, a devaḥ szóval együtt.

PDF

nirguna és szaguna

A guṇa szó tulajdonságot, minőséget jelent. A saguṇa szóban a sa- előtaggal együtt áll, mely a magyar -val, -vel ragnak felel meg, így a saguṇa jelentése: tulajdonságokkal rendelkező. A nirguṇa szóban pedig a nir- fosztóképzővel együtt azt jelenti: tulajdonságok nélküli.
Ennyit tudhatunk meg a szótárból, a nagy kérdés az, hogy a tulajdonság szót miképpen értelmezzük. Az advaita iskolákban kétfajta Brahmanról beszélnek, a tökéletes állapot a nirguṇa brahman, mely leírhatatlan, változás nélküli, nem tapasztaló tiszta tudatosság – a nirguṇa kifejezés e fogalomrendszerben tehát mindenféle tulajdonságot jelent. Terminológiájuk szerint ez a felsőbb (param) Brahman. A másik a megnyilvánult, a tulajdonságokkal rendelkező, saguṇa Brahman, vagy alsóbb (aparam) Brahman. Ilyennek tekintik a személyes alakkal és tulajdonságokkal rendelkező Istent (Īśvara).
Mert álláspontjuk szerint Isten az illúzió birodalmának (māyā) része, ezért ezt a tanrendszert ellenfeleik olykor az illúzió-tan (māyā-vāda) névvel illetik, és számos kritikával illetik. Csupán egy példa: a Bhagavad-gítá 7.7. versében így szól Krsna: mattaḥ parataraṁ nānyat kiñcid asti dhanañjaya – Nálamnál nincs felsőbb semmi, Dhananydzsaja!, márpedig ha Krsnára saguṇa brahman-ként tekintenénk, felsőbb volna nála a nirguṇa brahman, s ez a következtetés ellentmondana Krsna kijelentésének.
A vaisnava iskolákban kétféleképpen is értelmezik a guṇa kifejezést, olykor anyagi tulajdonságokat (kötőerőket), máskor transzcendens, isteni tulajdonságokat jelöl. Így a saguṇa brahman szó jelölheti az anyagvilágban élő élőlényeket, kiket az anyagi kötelékek béklyóznak meg, s ezzel szemben a nirguṇa brahman a kötőerőktől mentes Legfelsőbbre utal. A saguṇa brahman máskor a transzcendens tulajdonságokkal bíró isteni személyre (Bhagavān) utal, akit ezért sajátos vonásokkal rendelkezőnek (saviśeṣa) is neveznek, míg az e tulajdonságokat nélkülöző nirguṇa brahman a személytelen, homogén (nirviśeṣa) Brahman.
Így elmondhatjuk, hogy Hari nirguṇa és saguṇa is egyszerre, hiszen mentes az anyagi kötöttségektől, ugyanakkor transzcendens tulajdonságokkal teljes. Ezzel összhangban az upanisad-irodalomban néhol arról beszélnek, hogy Brahman tulajdonságok nélküli, máskor pedig éppen tulajdonságait magasztalják, miként a Taittiríja-upanisadban is:

oṁ brahmavidāpnoti param | tadeṣā'bhyuktā | satyaṁ jñānamanantaṁ brahma | yo veda nihitaṁ guhāyāṁ parame vyoman | so'śnute sarvān kāmān saha | brahmaṇā vipaściteti ||

Óm! A legmagasabbra Brahman ismerője jut. Erről mondják: „Valóság, tudás, végtelenség – ez Brahman, s aki tudja, hogy ott lakozik a szív rejtekén s a felsőbb világban, annak a mindentudó Brahman által beteljesül minden vágya.” (Taitt. 2.1.1.)

A Bhágavata-purána 10.88.5. verséből pedig kiderül, hogy Hari híve is nirguṇa, kötőerőktől mentes, a kötelékektől megszabadult lesz:

harir hi nirguṇaḥ sākṣāt puruṣaḥ prakṛteḥ paraḥ |
sa sarva-dṛg-upadraṣṭā taṁ bhajan nirguṇo bhavet ||

hariḥ – Hari; hi – mert; nirguṇaḥ – anyagi tulajdonságok nélküli; sākṣāt –közvetlenül; puruṣaḥ – a személyes Isten; prakṛteḥ – az anyagi természetnél; paraḥ – túl, felsőbb; saḥ – ő; sarva-dṛś – mindent látó; upadraṣṭā – tanú (aki észlel); tam – őt; bhajan – imádó; nirguṇaḥ – anyagi tulajdonságok nélküli; bhavet – lesz;

Mert Hari anyagi kötelékektől mentes, az anyagi természeten túli Istenszemély maga,
ki mindent lát, s mindennek tanúja – az őt imádó maga is kötelékektől mentessé válik.

PDF

Raghupati Upádhjája versei

Mikor Csaitanja Maháprabhu Prajágnál járt, egy Mithilából (ma Dzsanakpur, Nepál) való bráhmanával, Raghupati Upádhjájával (tanító), találkozott. A találkozásnak az adott különös jelentőséget, hogy Raghupati Upádhjája Mádhavéndra Puri tanítványa volt, s Csaitanja param-guruja szintén Mádhavéndra Puri volt.
Csaitanja arra kérte Raghupatit, hogy beszéljen neki Krsnáról, mire ő elmondta néhány versét:

śrutim apare smṛtim itare bhāratam anye bhajantu bhava-bhītāḥ |
aham iha nandaṁ vande yasyālinde paraṁ brahma ||

śrutim – a kinyilatkoztatást; apare – mások; smṛtim – a szent hagyományt; itare – mások; bhāratam – a Mahábháratát; anye – mások; bhajantu – imádják!; bhava-bhītāḥ – a léttől rettegők; aham – én ; iha – itt ( e világban); nandam – Nandát; vande – magasztalom; yasya – akié; alinde – udvarában; paraṁ brahma – a Legfőbb Brahman;

Imádják csak a léttől rettegők a kinyilatkoztatást, a szent hagyományt és a Mahábháratát! Én inkább Nandát magasztalom, kinek udvarában ott a Legfőbb Brahman.

Srídhar Mahárádzs így interpretálja a verset:
„Fohászában Raghupati Upádjája is hasonló érzéseket fogalmaz meg:
– Nem akarok belebonyolódni az írások részletekbe menő elemzésébe, inkább meghódolnék Nanda és társai előtt. Szeretnék ott feliratkozni, ahol Nanda a mester.
Munkálkodásával (karma) az ember jó eredményt érhet el. Ha már nincs hite munkája eredményében, tudatsíkja emelésével (gjána) törekedhet az üdvözülésre. Ha viszont Nandától és a magasabb lelki világ más hozzáértőitől tudakozódunk az élet kérdései felől, eljuthatunk a szeretet és önátadás birodalmába.” (Az Arany Avatár)

Oly sokféle módon, hangulatban imádják az emberek Istent! A védák, puránák számos megközelítést tárnak a hívő elé – számtalan néven nevezik Istent, mert sokféle módon jelenik meg hívei előtt. Raghupati számára – mint kiderül –, a vrndávani elöljáró, Nanda fiacskája, Krsna jelenti a mindent. Mestereink hasonlóképpen fogalmaznak: az Isten-tudaton belül el kell jutnunk a Krsna-koncepcióhoz. De kicsoda Krsna? Erről szól a következő vers:

śyāmam eva paraṁ rūpaṁ purī madhu-purī varā |
vayaḥ kaiśorakaṁ dhyeyam ādya eva paro rasaḥ ||

śyāmam – Sjáma; eva – bizony; param rūpam – a legfőbb forma; purī – város; madhu-purī –varā – a legjobb; vayaḥ – életkor; kaiśorakaṁ – fiatalság; dhyeyam – meditálandó; ādya – az eredeti; eva – bizony; paraḥ rasaḥ – a legfőbb íz;

Sjáma a legfőbb forma, Mathurá a legnagyszerűbb város, legyen a fiatalság a meditáció tárgya, s az eredeti íz (a szerelem íze) a legfőbb.

E versben Raghupati és Csaitanja mesterükhöz, Mádhavéndra Purihoz tartozva azonos hangulatukat azonosítják. Az imádat helye a tudatszintet, a meditáció módját jelenti: Krsnát Dvárakában uralkodó hercegként, pompás körülmények között imádják, Mathurá környékén, Vrndávanban pedig egyszerűen csak rajongva szeretik. Feketésen ragyogó elbűvölő pásztorfiúként, Sjámaszundarként itt játszik fuvoláján, a pásztorlánykákat az erdőbe csábítva. Vrndávani kedvteléseit három korszakra bonthatjuk: gyermekkorát (bálja, vagy kaumára, a gyermek 5 éves koráig tartó kor) a szülői szeretet jellemzi. Kisfiúkorában (pauganda, 6 és 10 éves kora között) már rábízzák a borjak őrzését, társaival hancúrozik az erdőben, mezőkön – így ennek az időszaknak a baráti hangulat a jellemzője. A fiatalkorát (kaisóra, 11 és 15 év között) azonban a gópík szerelme határozza meg, mely elsődleges ízként a legfőbbnek tekinthető. Raghupati tovább szavalt:

kaṁ prati kathayitum īśe samprati ko vā pratītim āyātu |
go-pati-tanayā-kuñje gopa-vadhūṭī-viṭaṁ brahma ||

kaṁ prati – kinek; kathayitum – elmondani; īśe – képes vagyok; samprati – most; kaḥ – ki; vā – vagy; pratītim – hitet; āyātu – jöjjön!; go-pati-tanayā – a Nap-leány („az egek ura leánya”); kuñje – ligetben; gopa-vadhūṭī-viṭam – tehenész-leányok kedvese; brahma – Brahman;

Kinek mondhatnám el, s ki hinné el, hogy Brahman a Jamuná-parti ligetben a fejőslánykák kedvese?

Csaitanja Maháprabhu nagy örömmel hallgatta Raghupati verseit, testén az eksztázis jelei mutatkoztak, miket látva Raghupati felismerte, hogy az előtte álló szerzetes maga Krsna. Csaitanja túláradó boldogságában átölelte Raghupatit, majd az Úr és szerető híve táncra perdültek.
Vendéglátójuk, Vallabha ácsárja csodálkozva látta örömtáncukat, a fiait is előhozta, hogy hódolatukat ajánlhassák, s a falubeliek is ámulva sereglettek össze.

A történet a Csaitanja-csaritámrta 2.19.92-108. részben olvasható.

PDF

lásd még: a szanódijá bráhmana