nőkről

A bhakti-jóga iránt érdeklődő emberek közt forgolódva olykor kényelmetlenül érzem magam, mikor a nőkről beszélnek. E cikk célja néhány gyakran hallott gondolatot kissé körbejárni.
Sok minden keveredik ezekben a gondolatokban. Élettan, hagyomány, szokásrend… nem egyszerű feladat a tisztánlátás. Ott a hagyomány, ami más életet tart ideálisnak a férfiak és mást a nők számára. Itt a bennünket körülvevő világ, amiben néha eltúlzottan is egyformának tekintik a nemeket (szemléletes példa a traktoroslány). A téma tengeréből most csupán egy cseppecskét vizsgálnék meg alaposabban.
A patriarchális hagyományból fakadóan sokáig és sokan a nőket alacsonyabbrendűnek tekintették. Ez a gondolat a vallásgyakorlatba is mélyen beágyazódott… és szerte a világon a kinyilatkoztatás köntöse mögé bújva ma is hat. Mennyire általánosan? csupán a hangulat felidézésének kedvéért néhány idevágó gondolat a kereszténység világából:

„A nő hiányos és satnya, mert a férfi magvában lévő aktív erő hajlamos tökéletes hímnemű utódot létrehozni, míg a nő az aktív erőbe került hibából születik.” (Aquinói Tamás)

„A férfiaknak széles a válluk és keskeny a szájuk, ezért intelligensek. A nőknek ezzel szemben keskeny a válluk és széles a szájuk. A nők teremtettségi vonásai mutatják, hogy otthon kell maradniuk, mert széles a csípőjük és tomporuk, amin ülhetnek, hogy őrizzék a házat.” (Luther Márton)

„Nem helyes, ha a férfiak leülnek, hogy hallgassanak egy nőt… Még akkor is csekély hatásúak a nők szavai, ha csodálatra méltó vagy akár jámbor dolgokat mond, hiszen nő szájából származnak.” (Origenész)

És olykor egymásnak ellentmondónak tűnik a keresztény álláspont is: „Mint a szentek minden egyházában, az asszonyok hallgassanak összejöveteleiteken. Nincs megengedve, hogy beszéljenek, nekik engedelmeskedniük kell, ahogy a törvény is mondja. Ha tudni akarnak valamit, kérdezzék meg otthon a férjüktől, mert az asszonynak nem illik az Egyházban beszélnie.” (1Kor 14.34-35.) – írja Pál, míg másutt: „Nincs többé zsidó vagy görög, rabszolga vagy szabad, férfi vagy nő, mert mindannyian eggyé lettetek Krisztus Jézusban.” (Galata 3.28.)

Ám nem a kereszténységről szeretnék beszélni… hanem a Csaitanja-követő vaisnavák közt hallott néhány érvről. Vizsgáljuk meg őket kicsit mélyebben… hátha másról szólnak, mint első pillantásra látszik.

„ne bízz a nőkben és a politikusokban”

A gyakran visszatérő megállapítással Sríla Prabhupád kommentárjaiban is találkozunk, egy példa: „Csánakja Pandit azt tanácsolta: viśvāso naiva kartavyaḥ strīṣu rāja-kuleṣu ca. „Sose bízz nőkben vagy politikusokban!” Mindenki feltételekhez kötött és elesett, amíg nem emelkedik a lelki tudat szintjére, különösen a nők, akik kevésbé intelligensek, mint a férfiak. A nőket a súdrákhoz és a vaisjákhoz hasonlítják (striyo vaiśyās tathā śūdrāḥ). A lelki szinten azonban, amikor valaki felemelkedik a Krsna-tudat síkjára, lehet akár férfi, akár nő, súdra vagy bárki más, mindenki egyenlő.” (Bhág. 9.14.36. kommentárja)

Az idézett Csánakja-vers a Níti-darpana (Az erény tükre) 1.15. strófája, így hangzik:

unmattānāṁ bhujagānāṁ śṛṅgiṇāṁ śastra-pāṇinām |
viśvāso naiva kartavyaḥ strīṣu rāja-kuleṣu ca ||

Részegben, kígyóban, szarvval rendelkező állatban, felfegyverzett emberben
nőkben és az udvartartásban ne bízzék (az ember).

A szöveg más változata a folyót és a karommal rendelkező állatokat tartja még megbízhatatlannak. A részeg ember éppúgy kiszámíthatatlan, mint a veszélyes vadak, a felfegyverzett ember készen áll mások elpusztítására. S aki hatalommal bír, azt megkörnyékezik: nők a másik nem iránti vonzalmán keresztül, az udvartartás, a család (a kula szó családot, nemzetséget jelent elsődlegesen), a miniszterek pedig gyakran a saját érdekükben lobbiznak – s nem a közjót, vagy egyszerűen csak az ország, az uralkodó érdekét szolgálják. Ha hatalmad van, akkor könnyen megeshet, hogy a hatalmad a vonzó, és nem te… Csánakja itt inkább erről szól, mint a nők megbízhatatlanságáról.
Ugyanakkor: valóban, Csánakja versei közt számos nőket bíráló verset találunk… ahogy a férfiak gyengeségéről, vagy rossz tulajdonságairól is.

„a nők kevésbé okosak”

A fent idézett kommentár is megemlíti, hogy a nők kevésbé intelligensek, mint a férfiak, ám van, ahol – úgy tűnik –, a sásztra állítja ezt. A Bhágavata-purána 1.4. fejezetében a mű keletkezéséről olvashatunk. Vjásza összeállította a Védákat, s külön a Mahábháratát. Az 1.4.25. versből, kiknek kedvéért, kinek áldására írta a Mahábháratát:

strī-śūdra-dvija-bandhūnāṁ trayī na śruti-gocarāḥ


A nők, a súdrák, a kétszerszületettek barátai, a három (védához) nem folyamodók…

A vers nem az intelligenciáról szól, hanem egyszerűen más életfeladatról. A hagyomány szerint a védahimnuszok recitálása a bráhmana, ksatrija és a vaisja férfiak feladata… elsősorban a bráhmanáké. Az ő képzésük foglalta magában a véda-tanulmányokat. Számukra nem lehetőség, nem jog, hanem kötelesség a véda recitálása. A nők és a súdrák nem részesültek ilyen természetű képzésben... egyszerűen más volt a társadalomban betöltött szerepük. A nők a mai normáinkhoz képest korán férjhez mentek, és a mai normáinkhoz képest sokkal több gyerek felnevelésével törődtek… és ez más életet követelt. A vers a szemléletes śruti-gocara szót használja… a go-cara szó szerint tehén-járásnyit jelent, ameddig a jószág elballag a legelőn. Átvitt értelemben valaki/valami hatókörét… a nők, s súdrák és a kétszerszületettek barátai nincsenek a három véda hatókörében. Kik ezek a barátok? Srídhar szvámí kommentárja szerint: dvija-bandhavas traivarṇikeṣv adhamāḥ, azaz a három varna tagjai közül az alantasok – akiknek bár kötelességük volna, mégsem zengik a védahimnuszokat.
Összefoglalva: mindegy miért, tanulmányaik, képességeik, vagy éppen hiányosságaik miatt nem zengik a védát – könyörületesen, az ő javukra gondolva mondja tollba Vjásza Mahábháratát.

De hát Sríla Prabhupád is megerősíti számos helyen a kommentárjában, hogy a nők kevésbé intelligensek – hangzik az ellenvetés. Tisztelettel... ám nem értek egyet ezzel a gondolattal. Igen, más felépítés, az agyféltekék, nem ugyanolyan a férfi és a nő… s erről lehet józanul beszélgetni. Ám nem tartom helyes következtetésnek, hogy attól lesz valaki okosabb, mert más kromoszómakészlettel született e testbe.
Sríla Prabhupád ifjúkorában a 20. század elejének tudományos szemlélete szerint tanult nyugati szellemiségű iskoláiban. S akkoriban valóban azt gondolták, hogy az okosság az agytérfogat függvénye, s mert a nők agyának térfogata kisebb, ezért eleve kevésbé okosak… az idézett kommentárokban is ez a szemlélet tükröződik. Ám ezt a nézetet ma az élettan tudósai cáfolják, s rámutatnak: a barázdáltság mértéke sokkal fontosabb mutató.

A nők nem kevésbé okosak az óind tradíció szerint... csak éppen más a feladatuk. És e kötelességük állhatatos végzése bölcsességgel áldja meg őket – olvashatjuk a Mahábháratában. Ott a történet, a könnyen haragra gyúló bráhmanáról, és a neki alamizsnát adó asszonyról. Vagy Szávitríről, aki a halál urát győzte le, hogy visszahozza az életbe férjét. S ha tudós asszonyokra gondolunk, a Brhadáranjaka-upanisad juthat eszünkbe, s ott a történet a vitáról Dzsanaka király udvarában. A jelenlevő bráhmanák körében Gárgí, Vacsaknu leánya is vitázott Jágjavalkjával (Brh. 3.6.)
Szintén a Brhadáranjaka-upanisadból ismerjük, Jágjavalkja miként vonult vissza a családos élettől. Két felesége volt, Kátjájaní, és Maitréjí.

„Maitréji – szólt egyszer Jágjavalkja – bizony elhagyom ezt a (családos) állapotot. Hadd osszam szét mindenemet közted s Kátjájaní között!
Szólt Maitréjí:
– Kedves uram, mondd meg nékem, ha enyém volna kerek e világ minden kincsével együtt, vajon halhatatlan volnék, avagy sem?
– Nem – felelte Jágjavalkja –, hanem úgy élnél, mint a gazdagok. Ám a vagyon nem nyújthat halhatatlanságot.
Szólt Maitréjí:
– Mit kezdjek olyasmivel, ami nem tesz halhatatlanná? Uram, inkább azt mondd el nekem, amit tudsz (a halhatatlansághoz vezető útról)!” (Brh. 2.4.1-3.)

Végezetül hadd idézzek fel egy történetet a Mahábháratából. Bhísma meséli el egy Csirakárí nevű bráhmana sorsát, aki apja parancsa és anyja oltalmazásának kötelessége közt őrlődik. Számbaveszi az érveket, s így gondolkodik édesanyjáról: „ő az oltalom, a gyógyír minden bajban. Egészséges vagy nem, sovány vagy nem, az anya mindig védi a fiát. Az elrendelés szerint a fiúnak nincs más védelmezője. A fiú akkor öregszik meg, akkor sújtja a bánat, akkor tűnik a szemében üresnek a világ, amikor elveszti az anyját. Nincs még egy olyan menedék, mint az anya. Nincs olyan védelem, mint az anya. Senki sem olyan kedves, mint az anya. Ő a fiú fenntartója (dhátri), mivel a méhében hordozta. Dzsanani, mert a születésének fő oka. Ambá, mert fölnevelte. Viraszu, mert bátor gyermeket szült. Szurá, mert etette és törődött vele.”

Így tekint a óind tradíció a nőre: elsősorban anyaként.

A fenti posztot egy örvendetes hír is inspirálta: a nyugati vaisnavizmus legnépesebb közösségében immáron nő is szolgálhat diksá-guruként.

(az illusztráció forrása)

kezdetben a bizalom… – a rajongó szeretet ébredése

ādau śraddhā tataḥ sādhu-saṅgo 'tha bhajana-kriyā |
tato 'nartha-nivṛttiḥ syāt tato niṣṭhā rucis tataḥ ||
athāsaktis tato bhāvas tataḥ premābhyudañcati |
sādhakānām ayaṁ premṇaḥ prādurbhāve bhavet kramaḥ ||

ādau – kezdetben; śraddhā – hit; tataḥ – azután; sādhu-saṅgaḥ – szent-társaság; atha – azután; bhajana-kriyā – az imádat végzése; tataḥ – ezért, azután; anartha-nivṛttiḥ – haszontalanság/baj/nehézség távozása; syāt – legyen; tataḥ – azután; niṣṭhā – szilárd hit; ruciḥ – íz; tataḥ – azután; atha – azután; āsaktiḥ – ragaszkodás; tataḥ – azután; bhāvaḥ – érzelem; tataḥ – azután; prema – istenszeretet; abhyudañcati – felemelkedik; sādhakānām – a gyakorlóké; ayam – ez; premṇaḥ – rajongó szereteté; prādurbhāve – megjelenésében; bhavet – lehet; kramaḥ – lépés, mód, időrend

Kezdetben a bizalom, majd a szent társulás, s az imádat gyakorlata következik.
Ezáltal elenyésznek az anarthák, a hit rendíthetetlenné válik, (s a bhakta megérzi az istenszeretet) ízeit,
ami fokozza ragaszkodását, fellobbantja szerető érzelmeit, s a rajongó szeretetben tetőzik.
A gyakorló (szívében) e mozzanatokkal ébred a rajongó szeretet.

(Bhakti-raszámrta-szindhu 1.4.15-16) (Cscs.2.23.14-15, Szanátan siksá)

Rúpa gószvámí a prémához vezető út kilenc állomását sorolja fel. Az első a śraddhā. A szó hitet, bizalmat, meggyőződést jelent. A bizalom abban, hogy az út bejárható, a szentírásba, a szentek társaságába vetett bizalom. Bhaktivédánta Szvámí Prabhupád értelmezésében: közönyösség a világi témákkal szemben, és érdeklődés a lelki fejlődés iránt (Cscs. 2.23.14., szómagyarázat). A Bhágavata-purána az 1.2. fejezetében Szúta gószvámí Naimisáranja bráhmanáihoz szólva szintén e témát taglalja, ám ő a világ iránti közömbösséget nem említi, csupán a bizalmat és a hallás- illetve szolgálatvágyat: „Ó, bráhmanák, a hithű hallani (és szolgálni) vágyóban a Vászudéváról szóló történetek iránti vágyakozás ébred a nagy (bhakták) s a jámbor szentek szolgálata által.” (Bhág. 1.2.16. a vers śuśrūṣu szava olyan személyt jelent, aki meghallgatja a tanítást, és aszerint is él, sőt, vágyja mindezt) S nem azért, mert a világ iránti közömbösség mellékes volna, hanem mert nem kezdeti feltétel, hanem fokozatosan kibontakozó és megerősödő tapasztalás. Hiszen: „Az Istenség Személyiségének, Srí Krsnának végzett odaadó szolgálat által az ember azonnal indokolatlan tudásra tesz szert, s eltávolodik a világtól.” (Bhág. 1.2.7., vāsudeve bhagavati bhakti-yogaḥ prayojitaḥ | janayaty-āśu vairāgyaṁ jñānaṁ ca yad ahaitukam ||)

A következő lépés a sādhu-saṅga, azaz a szentek társasága, a szent társulás. Alászálló folyamatról beszélünk… elengedhetetlenül fontos elem a gyakorló saját próbálkozása – már csak azért is, hiszen ez az, ami a kezében van, amit megtehet – ám az eredmény nem csupán a próbálkozástól függ. Az ajándék, indokolatlan – nem kiérdemelt – kegy. Ilyen felbecsülhetetlen értékű ajándék egy szenttel való találkozás. Mi jellemző az ilyen szentekre? A Nárada Bhakti-szútrák így jellemzi őket: „67. A kizárólagos (szeretetben élő) hívek a legfőbbek. 68. Elcsukló hangon, meg-megborzongva, (szemükben) könnyekkel beszélgetnek egymással. Megtisztítják ők családjaikat, és a világot is. 69. Zarándokhellyé teszik a fürdőket, erénnyé a közönséges cselekedeteket, és ők teszik szentté a tant. 70. (Mert Isten) tölti be őket. 71. (Miattuk) örvendeznek az ősatyák, táncolnak az istenek, s védelmezőt (nyer) a Föld. 72. Nem (helyes) születés, műveltség, szépség, család, vagyon, tevékenység, vagy más szerint különbség(et tenni köztük). 73. Mert az övéi (ők).” Csaitanja Maháprabhu szerint: „A legkiválóbb vaisnava az, akinek pusztán látása másokat is arra ösztönöz, hogy Krsna nevét zengjék.” (Cscs. 2.16.74.)
S mi légyen a teendő, ha éppen nem adatik ilyen lehetőség? A gyakorló forduljon megbecsüléssel minden élőlény, különösképpen a vaisnavák iránt: „Tisztelje gondolataiban azt, aki így kiált „Krsna!”. Értékelje hódolatának felajánlásával azt, kinek beavatása van, s Istent imádja. Ám becsülje szolgálataival és társaságának keresésével azt az imádatban jártast, ki osztatlan (figyelemmel gondol Krsnára) és szíve mentes mások megvetésétől és más kedvezőtlen vonástól.” (Rúpa gószvámí: Upadésámrta, 5.) Továbbá keresse azok társaságát, akiktől tanulhat: „A hasonló vágyú (vagy: hasonló érzésű), nálánál jobb, szeretetteljes, szentéletű (szádhu) társasága (kívánatos).” (Brsz. 1.2.91.)
És a szent társaságában legyen a társulás módja is szent: tiszta, önzetlen, segítő.

A szent társaságában a gyakorló tanulmányozza, és a saját életében megélt valósággá formálja a tant – ez a bhajana-kriyā, az imádat gyakorlata.

Ez az imádat kisöpör a szívéből minden, az istenszeretettől eltávolító tényezőt – ezek az anarthák. Az artha szó értéket, célt jelent, az an-artha pedig ennek ellentétét – mindazt, ami a céltól eltávolít, ebben az értelemben haszontalan, értéktelen. „Nemkívánatos szokás” – ahogy Bhaktivédánta Szvámí Prabhupád fordítja. Mukunda dász gószvámí kommentárjában a jelen születésben, és a megelőző születésben elkövetett bűnök megszűnésével azonosítja az anarthák elenyészését – miként Szúta gószvámí is a bűnök sokaságának elenyészéséről szól ( „Mikor a Bhágavata rendszeres szolgálata révén elenyészik a bűnök sokasága” naṣṭa-prāyeṣv abhadreṣu nityaṁ bhāgavata-sevayā, Bhág. 1.2.18.)

Az így megtisztult szívben megszilárdul a hit – ez a niṣṭhā. A szó nagyon szemléletes… a sthā gyök jelentése áll, míg a ni- igekötő lefelé irányuló mozgásra, olykor intenzitásra utal. A niṣṭhā így meggyökerezést, visszavonhatatlan, végérvényes és stabil megállapodást jelöl.
A niṣṭhā választóvonal… olyan, akár napkelte. Nap a horizont alatt is eloszlatja a sötétséget, ám csak napkelte után mutatja meg magát – hasonlóképpen, a gyakorló, akinek az anarthák terhelik szívét csak halvány visszfényét érzi az istenszeretet valódi ízeinek. Eddig a tisztulás fokait járta a gyakorló, ezután a szeretetteljes vonzalom megerősödésének és beteljesülésének örvénye ragadja magával. A megélt istenszeretet ízeire, s az ennek nyomán ébredő lelki vágyra utal a ruci – íz, ragyogás, kívánság kifejezés. Mukunda dász gószvámí a bűn magjának megsemmisülése után a bhakti édességének megízleléséről ír, míg Dzsíva gószvámí a lelki vágy ébredésére helyezi a hangsúlyt, mely azonban tudatos, akaratlagos viselkedés, szemben az āsakti-val, ami a spontán ragaszkodás felébredése – ami együtt jár a tudatlanság, az avidyā végérvényes megszűnésével.

Az örvény következő állomása a szerető érzelmek fellobbanása, a bhāva. A szó a bhū létigéből származik, így jelent létezést, életet, létállapotot, realitást… ám érzelmet is. Itt elsősorban az utóbbit, ám a további jelentéseivel a szó azt sugallja, hogy ez az érzelem az élőlény természetes állapota. Az istenszerető érzelmek látható, külső jeleit Rúpa gószvámí ekképpen írja le: „1) türelem, 2) az idő hasznos eltöltése, 3) vágymentesség, 4) a megbecsülés vágyának nemléte, 5) reménység, 6) sóvárgás, 7) a szent név éneklésének örökös íze, 8) ragaszkodás az ő tulajdonságainak elbeszéléséhez, 9) vonzalom az ő lakhelyeihez – ezek, s a többi a külsődleges jelei az ember rügyező érzelmeinek.” (Brsz. 1.3.25-26.)

Végezetül a szerető érzelmek a rajongó szeretetben tetőznek, ez a prema. A prema a priya (kedves, szerető) melléknévvel jelzett érzelem megjelölése – a teljesen önzetlen, makulátlan szeretet.

Bhakti Abhay Narayan a két vers alapján így összegzi a préma, vagy príti feljődésszakaszait: „Az első lépcső tehát a sraddhá, a hit. Ez nemcsak a lelki folyamatokra, hanem az élet minden területére vonatkozik. Hit nélkül az ember semmihez sem foghat hozzá még hétköznapi életében sem. Például, ha nem hinnénk az orvosokban vagy a természetgyógyászokban, betegségünkkel nem fordulnánk hozzájuk. Csaitanja Maháprabhu tanításában fontos szerepet játszik a pozitív gondolkodás, a hit Istenben, az Írásokban és a szentekben.
A hittel rendelkező embert a sors előbb-utóbb elvezeti a szádhukhoz, szentéletű emberekhez. Az ilyenfajta társulás nem hatástalan: az ember kedvet kap az olyan lelki gyakorlatok megismerésére és elsajátítására, mint a sravana, kírtana stb. Így tisztul meg (nivrtti) a szív minden rossz gondolattól és vágytól, minden értéktelen (anartha) dologtól. Egyedül e megtisztult létállapotban erősödhet meg az ember hite, s válhat bizalommá (nisthá). Természetesen a hit előlegezi a bizalmat, ám ha az ember maga is megtapasztalta a lelki dolgokat, bepillantást nyert a felsőbb, transzcendens szférába, átérezte Istent (hacsak egy pillanatra is), akkor hite bizonyosságot nyer, mély gyökeret ereszt, s ez a nisthá. E megingathatatlan bizalom birtokában ízlelheti meg a bhakta igazából az olyan lelki dolgokat, mint Bhagaván szent nevein való meditálás, az Ő kedvteléseinek hallása, a bhakták önzetlen szolgálata stb. Mindez természetesen erős vonzódást (ászakti) eredményez, úgy a bhakták, mint a lelki élet iránt. Ezután hajthat ki szívében a vegyítetlen odaadás magja, s ezt a csírát lelki érzelemnek (bháva vagy rati) hívják, amely végül prítivé vagy prémává (istenszeretetté) érlelődik.
A bháva nem hasonlítható a pszichológiában tárgyalt érzelmekhez. Nem az anyagi érzékek, sőt, még csak nem is az anyagi világ az eredete, hanem Bhagaván szvarúpa-energiája. A bháva az istenszeretet felkelő napjának első sugara, amely beragyogja a hívő szívének horizontját.”

Visvanáth Csakravartí a Bhágavata-purána 1.2. fejezetének verseit kommentálva a fentiekhez hasonlóan, az alábbi tizennégy mozzanatban azonosítja a rajongó szeretethez vezető állomásokat:

satāṁ kṛpā mahat-sevā śraddhā guru-padāśrayaḥ |
bhajaneṣu spṛhā bhaktir anarthāpagamas tataḥ ||
niṣṭhā rucir athāsaktī ratiḥ premātha darśanam |
harer mādhuryānubhava ity arthāḥ syuś caturdaśe ||

A szentek kegye, a nagy lelkek szolgálata, hit, a mester lábainak oltalma.
az imádat utáni vágy, a szerető odaadás, majd az anarthák elmúlása.
A megszilárdult hit, az íz, s a ragaszkodás, a szeretet, a tiszta szeretet, majd a látás,
s Hari édességének megízlelése – íme a tizennégy elem.

Bilvamangala: Góvinda-Dámódara himnusz

Bilvamaṅgala: Govinda-dāmodara-stotram

A Bhágavata-purána tizedik énekének, Krsna történetének megrendítő-gyönyörű pillanata, mikor Krsna Akrúra kocsijára száll, s a magukról megfeledkező gópík e neveket kiáltva sírnak utána: Govinda Dāmodara Mādhava!
A történet kezdete Nárada Muni nevéhez fűződik – ő keresi fel Kanszát Mathurában, hogy elmondja: megjósolt végzete, Vaszudév nyolcadik fia még él, Vradzsában cseperedik. Kansza nyomban Akrúrát hívatta: a jámbor Akrúra bizonnyal Mathurába tudja invitálni Vaszudév fiait, s ott majd végeznek velük! Akrúra el is utazott, hogy találkozzék Krsnával és Balarámmal. Átadta nekik Kansza meghívását, de hűen feltárta azt is, milyen cselvetésre készül a király. Másnap kora reggel a fiúk fel is szálltak Akrúra kocsijára, hogy útnak induljanak. A gópík gyötrődtek: hogy lehet, hogy az Krsna és Balarám idősebb pártfogói elengedik őket erre a veszélyes útra… hiszen a vesztükbe rohannak? Állítsuk meg őket? de hát eddig titokban találkoztunk, ha utánuk szaladunk, lelepleződünk, mindenki megtudja, hogy rajongunk érte! Ám ahogy látták, hogy a kocsi elindul, semmivel nem törődve, kétségbeesetten szaladtak után. Sukadév gószvámí így számol be a történtekről:

evaṁ bruvāṇā virahāturā bhṛśaṁ
vraja-striyaḥ kṛṣṇa-viṣakta-mānasāḥ |
visṛjya lajjāṁ ruruduḥ sma su-svaraṁ
govinda dāmodara mādhaveti ||

Így szóltak Vradzsa hajadonjai, kiken úrrá lett az elválás fájdalma, s olyannyira ragaszkodta Krsnához,
hogy szégyenlősségüket feledve hangosan zokogtak: Góvinda! Dámódara! Mádhava! (Bhág. 10.39.31.)

A verset recitálva feltűnhet, hogy az első három sor versmértéke eltér az utolsóétól. Az első három páda 12 szótagból áll, a versmérték vaṁśasthavila – azaz a „bambuszfuvola ürege” – talán nem véletlen, hogy a versmérték is a fuvolaszavával a leányok szívét meghódító Krsnára utal. Az utolsó páda azonban egy szótaggal kevesebb, a sor ritmikája hasonló, ám az utolsó szótag elmarad – így lesz a fuvola szavából indravajrā, Indra gyémántkemény villáma –, a hiány pedig a gópík hangjának elcsuklását jelzi.

A déli-indiai költő Bilvamangala a Krsna után zokogó fejőslánykák kiáltozását fűzte költeményének refrénjébe. A vers mozaikszerű életképek, és fohászok sora: a képecskéken megannyi apró jelenet, melynek szereplői így kiáltoznak, zokognak, mormolnak, dadognak, meditálnak, korholnak vagy fohászkodnak: Góvinda! Dámódara! Mádhava! Mindig, minden helyzetben zengd az Úr nevét – ez a vers alapgondolata. Ez zsong a gópíkban, és ezzel nekünk is példát mutatnak, hogy ezt zengjük boldogság vagy bánat közepette, vagy ha éppen kilátástalan helyzetbe kerülünk.

A nevek értelmezése, és a költemény rövidebb (laghu) változata e hivatkozásra kattintva olvasható.

agre kurūṇām atha pāṇḍavānāṁ
duḥśāsanenāhṛta-vastra-keśā |
kṛṣṇā tadākrośad ananya-nāthā
govinda dāmodara mādhaveti ||1||

Mikor a kuruk s pándavák előtt Duhsászana megragadta ruháját s haját
Krsná, kinek nincs más ura, így zokogott: Góvinda, Dámódara, Mádhava!

śrī kṛṣṇa viṣṇo madhu-kaiṭabhāre
bhaktānukampin bhagavan murāre |
trāyasva māṁ keśava lokanātha
govinda dāmodara mādhaveti ||2||

Srí Krsna, Visnu, Madhu és Kaitabha ellensége, híveihez könyörületes magasztos úr, Mura végzete,
ments meg engem, ó, Késava, világok ura, Góvinda, Dámódara, Mádhava!

vikretu-kāmā kila gopa-kanyā
murāri-pādārpita-citta-vṛttiḥ |
dadhyādikaṁ moha-vaśād avocad
govinda dāmodara mādhaveti ||3||

A fejőslánykák gondolatai csupán Murári lába körül forogtak, így mikor az aludtejet árulták,
a csodálattól elbűvölve akkor is csak ezt mondogatták: Góvinda, Dámódara, Mádhava!

Az árusok általában portékáikat kínálják, ám a fejőslánykák a tejtermékek eladása közben is csak Krsna nevét mondogatták.

ulūkhale sambhṛta-taṇḍulāṁś ca
saṅghaṭṭayantyo musalaiḥ pramugdhāḥ |
gāyanti gopyo janitānurāgā
govinda dāmodara mādhaveti ||4||

S miközben a mozsárban összegyűjtött rizst zúzzák, a teljesen meghódított
szívű gópík, kikben lángra gyúlt a szerelem, így énekelnek: Góvinda, Dámódara, Mádhava!

A pramugdha szó pontos jelentése: megzavarodott, elájult. A versben arra utal, hogy Krsna teljesen, és végérvényesen meghódította a gópík szívét, kikben feléledt (janita) a szerelem (anurāga).

kācit karāmbhoja-puṭe niṣaṇṇaṁ
krīḍā-śukaṁ kiṁśuka-rakta-tuṇḍam |
adhyāpayām āsa saroruhākṣī
govinda dāmodara mādhaveti ||5||

Kezei lótusz-kelyhében ülő kis kedvencét, piros csőrű papagáját
így tanítgatta egy lótuszszemű leány: Góvinda, Dámódara, Mádhava!

gṛhe gṛhe gopa-vadhū-samūhaḥ
prati-kṣaṇaṁ piṇjara-sārikānām |
skhalad-giraṁ vācayituṁ pravṛtto
govinda dāmodara mādhaveti ||6||

A pásztorok asszonyai minden házban újra meg újra
így beszéltetik elcsukló hangon papagájaikat: Góvinda, Dámódara, Mádhava!

paryyaṅkikābhājam alam kumāraṁ
prasvāpayantyo’khila-gopa-kanyāḥ |
jaguḥ prabandhaṁ svara-tāla-bandhaṁ
govinda dāmodara mādhaveti ||7||

A bölcsőben fekvő fiúcskát elaltató pásztorlányok
fáradhatatlanul tapsolnak, s így dúdolnak: Góvinda, Dámódara, Mádhava!

rāmānujaṁ vīkṣaṇa-keli-lolaṁ
gopī gṛhītvā navanīta-golam |
ābālakaṁ bālakam ājuhāva
govinda dāmodara mādhaveti ||8||

Jasódá pillantása egyik fiúról a másikra rebbent, majd megragadott egy friss vaj-gombócot,
s így csalogatta kisfiát, Ráma öccsét: Góvinda, Dámódara, Mádhava!

vicitra-varṇābharaṇābhirāme
’bhidhehi vaktrāmbuja-rājaḥaṁse |
sadā madīye rasane’gra-raṅge
govinda dāmodara mādhaveti ||9||

A szépséges szavak ékességében gyönyörködő, ajkaim lótusza közt játszadozó királyi hattyú,
ó, táncra perdülő nyelvem, zengd mindig: Góvinda, Dámódara, Mádhava!

ankādhirūḍhaṁ śiśu-gopa-gūḍhaṁ
stanaṁ dhayantaṁ kamalaika-kāntam |
sambodhayām āsa mudā yaśodā
govinda dāmodara mādhaveti ||10||

Mikor Kamalá egyetlen ura pásztorok közt rejtőzködő gyermekként az ölébe mászott, s mellét szopta,
a boldog Jasódá így szólongatta őt: Góvinda, Dámódara, Mádhava!

kamalaika-kāntam: „Kamalá, azaz Laksmí egyetlen ura”, Visnu neve

krīḍantam antar-vrajam ātmānaṁ svaṁ
samaṁ vayasyaiḥ paśu-pāla-bālaiḥ |
premṇā yaśodā prajuhāva kṛṣṇaṁ
govinda dāmodara mādhaveti ||11||

Mikor Vradzsában a hasonló korú fiúkkal együtt vigyázta a jószágot,
Jasódá nagy szeretettel így hívogatta Krsnát: Góvinda, Dámódara, Mádhava!

yaśodayā gāḍham ulūkhalena
go-kaṇṭha-pāśena nibadhyamānaḥ |
ruroda mandaṁ navanīta-bhojī
govinda dāmodara mādhaveti ||12||

Jasódá a tehénfékező kötéllel szorosan a mozsárhoz kötözte
a vajtolvajt, s halkan így sóhajtozott: Góvinda, Dámódara, Mádhava!

nijāṅgaṇe kaṅkaṇa-keli-lolaṁ
gopī gṛhītvā navanīta-golam |
āmardayat pāṇi-talena netre
govinda dāmodara mādhaveti ||13||

Krsna a kertben kuporgott, s egy karpereccel játszadozott, mikor Jasódá mama megragadott egy friss vaj-gombócot,
másik tenyerével eltakarta kisfia szemét, s így szólt hozzá: Góvinda, Dámódara, Mádhava!

gṛhe gṛhe gopa-vadhū-kadambāḥ
sarve militvā samavāya-yoge |
puṇyāni nāmāni paṭhanti nityaṁ
govinda dāmodara mādhaveti ||14||

Az asszonyok minden egyes házban újra meg újra összegyűlnek,
s ott szakadatlan szent neveit zengik: Góvinda, Dámódara, Mádhava!

A ház asszonynépe a napi munka közben is csak Krsnára emlékezik.

mandāra-mūle vadanābhirāmaṁ
bimbādhare pūrita-veṇu-nādam |
go-gopa-gopī-jana-madhya-saṁsthaṁ
govinda dāmodara mādhaveti ||15||

A szépséges arcú neveit zengik, ki bimba-piros ajkaival fújja fuvoláját, s a korall-fa alatt áll
a tehenek, a pásztorok, s a fejőslánykák körében. Góvinda, Dámódara, Mádhava!

utthāya gopyo’para-rātra-bhoge
smṛtvā yaśodā-suta-bāla-kelim |
gāyanti proccair dadhi-manthayantyo
govinda dāmodara mādhaveti ||16||

Kora hajnalban kelve a fejőslánykák Jasódá fiacskájának gyermeki játékaira emlékeznek,
s míg az aludtejet köpülik, hangosan énekelnek: Góvinda, Dámódara, Mádhava!

jagdho’tha datto navanīta-piṇḍo
gṛhe yaśodā vicikitsayantī |
uvāca satyaṁ vada he murāre
govinda dāmodara mādhaveti ||17||

Valaki megette a vajgombócokat! Jasódá gyanakodva így faggatózik:
mondd meg nekem az igazat, Murári! Góvinda, Dámódara, Mádhava!

abhyarcya gehaṁ yuvatiḥ pravṛddha-
prema-pravāhā dadhi nirmamantha |
gāyanti gopyo’tha sakhī-sametā
govinda dāmodara mādhaveti ||18||

Egy fiatalasszony túláradó szeretet heves árjában végezte otthoni imádatát, s köpülte a vajat.
Most barátnői körében énekel: Góvinda, Dámódara, Mádhava!

kvacit prabhāte dadhi-pūrṇa-pātre
nikṣipya manthaṁ yuvatī mukundam |
ālokya gānaṁ vividhaṁ karoti
govinda dāmodara mādhaveti ||19||

Egy másik fejőslányka éppen leteszi a köpülőfát, ahogy megjelenik a vaj az edényben,
mikor megpillantja Mukundát, s ő is dalolni kezd: Góvinda, Dámódara, Mádhava!

krīḍāparaṁ bhojana-majjanārthaṁ
hitaiṣiṇī strī tanujaṁ yaśodā |
ājūhavat prema-pari-plutākṣī
govinda dāmodara mādhaveti ||20||

A szeretettől csillogó szemű Jasódá, aki csak fiacskája javára gondolt,
így hívogatta vacsorázni és fürödni a játékba belefeledkezett fiacskáját: Góvinda, Dámódara, Mádhava!

sukhaṁ śayānaṁ nilaye ca viṣṇuṁ
devarṣi-mukhyā munayaḥ prapannāḥ |
tenācyute tanmayatāṁ vrajanti
govinda dāmodara mādhaveti ||21||

Nárada – az isteni bölcs – vezette szentek az ágyán elégedetten fekvő Visnu előtt hódolnak,
s így válnak egylényegűvé Acsjutával. Ekképp fohászkodnak: Góvinda, Dámódara, Mádhava!

vihāya nidrām aruṇodaye ca
vidhāya kṛtyāni ca vipramukhyāḥ |
vedāvasāne prapaṭhanti nityaṁ
govinda dāmodara mādhaveti ||22||

Hajnalban, az álmokat maguk mögött hagyva s kötelességeiknek eleget téve a bráhmanák gyöngyei
a védamantrák zengése után mindig ezt recitálják: Góvinda, Dámódara, Mádhava!

vṛndāvane gopa-gaṇāś ca gopyo
vilokya govinda-viyoga-khinnam |
rādhāṁ jaguḥ sāśru-vilocanābhyāṁ
govinda dāmodara mādhaveti ||23||

Vrndávanban a pásztorok és fejőslánykák látva a Góvindától való elválás mélységes bánatát,
könnyben úszó szemmel így énekelnek Rádhának: Góvinda, Dámódara, Mádhava!

prabhāta-sañcāra-gatā nu gāvas
tad-rakṣaṇārthaṁ tanayaṁ yaśodā |
prābodhayat pāṇi-talena mandaṁ
govinda dāmodara mādhaveti ||24||

A tehenek pirkadatkor útnak indulnak a legelőre, Jasódá pedig fiacskáját, a kis pásztorlegényt
ébresztgeti lágyan simogatva őt: Góvinda, Dámódara, Mádhava!

pravāla-śobhā iva dīrgha-keśā
vātāmbu-parṇāśana-pūta-dehāḥ |
mūle tarūṇāṁ munayaḥ paṭhanti
govinda dāmodara mādhaveti ||25||

A levegővel, vízzel és falevelekkel táplálkozó, megtisztult vezeklők hosszú haja korallként tündököl.
Ott ülnek ők a fák tövében, és ezt recitálják: Góvinda, Dámódara, Mádhava!

evaṁ bruvāṇā virahāturā bhṛśāṁ
vraja-striyaḥ kṛṣṇa-viṣikta-mānasāḥ |
visṛjya lajjāṁ ruruduḥ sma su-svaraṁ
govinda dāmodara mādhaveti ||26||

Így szóltak Vradzsa hajadonjai, kiken úrrá lett az elválás fájdalma, s olyannyira ragaszkodtak Krsnához,
hogy szégyenlősségüket feledve hangosan zokogtak: Góvinda, Dámódara, Mádhava!

Bilvamangala költeményének refrénje a Bhágavata-purána e versének (10.39.31.) részlete.

gopī kadācin maṇi-piñjara-sthaṁ
śukaṁ vaco vācayituṁ pravṛttā |
ānanda-kanda vraja-candra kṛṣṇa
govinda dāmodara mādhaveti ||27||

Egy fejőslányka a drágaköves kalitkában lakó papagáját e nevekre tanítgatja:
Gyönyör forrása! Vradzsa holdja! Krsna! Góvinda, Dámódara, Mádhava!

go-vatsa-bālaiḥ śiśu-kāka-pakṣaṁ
badhnantam ambhoja-dalāyatākṣam |
uvāca mātā cibukaṁ gṛhītvā
govinda dāmodara mādhaveti ||28||

A lótuszszemű legényke egy pásztorfiú haját éppen a borjú farkához csomózta, ám
anyja rajtakapta őt, s az állát fölemelve így szólt: Góvinda, Dámódara, Mádhava!

A kāka-pakṣam kifejezés szó szerint varjúszárnyat jelent, a fiatal fiúk oldalt meghagyott hosszú hajára utal.

prabhāta-kāle vara-vallavaughā
go-rakṣaṇārthaṁ dhṛta-vetra-daṇḍāḥ |
ākārayāmāsur anantam ādyam
govinda dāmodara mādhaveti ||29||

Hajnalban kezükben botjaikkal megjelentek a pásztorok, hogy vigyázzanak a jószágra.
Így invitálták a Végtelen, Őseredeti urat: Góvinda, Dámódara, Mádhava!

jalāśaye kāliya-mardanāya
yadā kadambād apatan murārīḥ |
gopāṇganāś cukruśur etya gopā
govinda dāmodara mādhaveti ||30||

Mikor Murári a kadamba-fáról a vízbe ugrott, hogy elpusztítsa Kálija kígyót,
a pásztorok leányai és fiai mind odasereglettek, s így jajgattak: Góvinda, Dámódara, Mádhava!

akrūram āsādya yadā mukundaś
cāpotsavārthaṁ mathurāṁ praviṣṭaḥ |
tadā sa paurair jayatīty abhāṣi
govinda dāmodara mādhaveti ||31||

Mukunda Akrúra mellé ülve útnak indult, hogy részt vegyen az íj-áldozaton. Mikor megérkezett Mathurába,
a polgárok így kiáltoztak: Dicsőség néked, Góvinda, Dámódara, Mádhava!

kaṁsasya dūtena yadaiva nītau
vṛndāvanāntād vasudeva-sūnau |
ruroda gopī bhavanasya madhye
govinda dāmodara mādhaveti ||32||

Amikor Kansza küldötte magával vitte Vaszudév mindkét fiát Vrndávanból,
akkor egy gópí otthonában zokogott: Góvinda, Dámódara, Mádhava!

sarovare kāliya-nāga-baddhaṁ
śiśuṁ yaśodā-tanayaṁ niśamya |
cakrur luṭantyaḥ pathi gopa-bālā
govinda dāmodara mādhaveti ||33||

Kálija-kígyó már egészen rácsavarodott Jasódá fiacskájára a tó közepén –
a hír hallatán a pásztorfiúk kétségbeesetten roskadtak az út porába: Góvinda, Dámódara, Mádhava!

akrūra-yāne yadu-vaṁśa-nāthaṁ
saṁgacchamānaṁ mathurāṁ nirīkṣya |
ūcur viyogāt kila gopa-bālā
govinda dāmodara mādhaveti ||34||

Rádöbbenve, hogy a Jaduk vezére Akrúra kocsiján Mathurába indul,
az elválás fájdalmában a pásztorlányok így kiáltoztak: Góvinda, Dámódara, Mádhava!

cakranda gopī nalinī-vanānte
kṛṣṇena hīnā kusume śayānā |
praphulla-nīlotpala-locanābhyāṁ
govinda dāmodara mādhaveti ||35||

A lótusz-erdő szélén egy Krsnától megfosztott gópí a virágok közt feküdt, s keservesen zokogott
tágranyílt kék-lótusz szemeiből peregtek a könnyek: Góvinda, Dámódara, Mádhava!

mātā-pitṛbhyāṁ parivāryamāṇā
gehaṁ praviṣṭā vilalāpa gopī |
āgatya māṁ pālaya viśvanātha
govinda dāmodara mādhaveti ||36||

Egy anyja és apja által szigorúan ellenőrzött gópí otthonába érve így sóhajtott:
Hazaértem. Oltalmazz engem, Mindenség ura, Góvinda, Dámódara, Mádhava!

vṛndāvana-sthaṁ harim āśu buddhvā
gopī gatā kāpi vanaṁ niśāyām |
tatrāpy adṛṣṭvāti-bhayād avocad
govinda dāmodara mādhaveti ||37||

Az éjszaka közepén egy gópí megtudta, hogy a vrndávani Hari az erdőben van, hát nyomban odasietett.
Nem találta meg, s félelemtől reszketve így szólongatta: Góvinda, Dámódara, Mádhava!

sukhaṁ śayānā nilaye nije’pi
nāmāni viṣṇoḥ pravadanti martyāḥ |
te niścitaṁ tanmayatāṁ vrajanti
govinda dāmodara mādhaveti ||38||

A halandók, kik saját házaikban kényelmesen heverésznek, s ott mondogatják Visnu e neveit,
még ők is kétségtelen üdvösségre jutnak: Góvinda, Dámódara, Mádhava!

Az üdvösséget a vers a tan-mayatā fogalommal írja le: „őbelőle állóság”.

sā nīrajākṣīm avalokya rādhāṁ
ruroda govinda-viyoga-khinnām |
sakhī praphullotpala-locanābhyāṁ
govinda dāmodara mādhaveti ||39||

Góvindától való elválás kínjától szenvedő lótuszszemű Rádhát látva
zokogó barátnője tágranyílt lótusz szemeiből is könnyek hullottak: Góvinda, Dámódara, Mádhava!

jihve rasajñe madhura-priyā tvaṁ
satyaṁ hitaṁ tvāṁ paramaṁ vadāmi |
āvarṇayethā madhurākṣarāṇi
govinda dāmodara mādhaveti ||40||

Ó, nyelvem, ízek ismerője! Az édességet kedveled, és hidd el javadra szólok, mert az igazat mondom:
zengd az édes szavakat: Góvinda, Dámódara, Mádhava!

akṣara: e szövegösszefüggésben szót, beszédet jelent, ám elsődleges jelentésében a-kṣara mozdíthatatlan, nem múlandó, a Legfelsőbb jelzője.

ātyantika-vyādhiharaṁ janānāṁ
cikitsakaṁ veda-vido vadanti |
saṁsāra-tāpa-traya-nāśa-bījaṁ
govinda dāmodara mādhaveti ||41||

Az emberek legsúlyosabb betegségét gyógyító orvosságról a védákat ismerő bölcsek így beszélnek:
íme a létforgatag szenvedését megszüntető gyógyír – Góvinda, Dámódara, Mádhava!

tātājñayā gacchati rāmacandre
sa-lakṣmaṇe’raṇyacaye sa-sīte |
cakranda rāmasya nijā janitrī
govinda dāmodara mādhaveti ||42||

Miután Rámacsandra apja parancsára az erdei száműzetésbe indult Szítával és Laksmannal,
édesanyja így zokogott: Góvinda, Dámódara, Mádhava!

ekākinī daṇḍaka-kānanāntāt
sā nīyamānā daśakandhareṇa |
sītā tadākrośad ananya-nāthā
govinda dāmodara mādhaveti ||43||

Mikor a Dandaka-erdőből a tízfejű Rávana elrabolta
Szítát, ő, aki nem ismer más férjet így sikoltott: Góvinda, Dámódara, Mádhava!

Más szövegváltozatban (jelentésmódosulás nélkül) a harmadik páda akrośat szava helyett akrandat áll.

rāmād viyuktā janakātmajā sā
vicintayantī hṛdi rāma-rūpam |
ruroda sītā raghunātha pāhi
govinda dāmodara mādhaveti ||44||

Dzsanaka leánya, kit elszakítottak férjétől szívében Ráma alakját idézte fel,
s így sóhajtozott: Ó, Raghunáth, oltalmazz engem! Góvinda, Dámódara, Mádhava!

prasīda viṣṇo raghu-vaṁśa-nātha
surāsurāṇāṁ sukha-duḥkha-heto |
ruroda sītā tu samudra-madhye
govinda dāmodara mādhaveti ||45||

Könyörgök uram, Visnu! Raghu dinasztia feje! Az istenek és démonok örömének és bánatának forrása!
Így fohászkodott Szítá az óceán közepén: Góvinda, Dámódara, Mádhava!

antar-jale grāha-gṛhīta-pādo
visṛṣṭa-vikliṣṭa-samasta-bandhuḥ |
tadā gajendro nitarāṁ jagāda
govinda dāmodara mādhaveti ||46||

Mikor megragadták a lábát, elkergették és gyötörték társait,
Gadzséndra, az elefántok királya így fohászkodott szüntelen: Góvinda, Dámódara, Mádhava!

haṁsadhvajaḥ śaṇkha-yuto dadarśa
putraṁ kaṭāhe prapatantam enam |
puṇyāni nāmāni harer japantaṁ
govinda dāmodara mādhaveti ||47||

Hanszadhvadzsa papja, Sankha társaságában figyelte üstbe eső fiát,
ki e szent neveket zengte: Góvinda, Dámódara, Mádhava!

A történet akkoriban esett meg, mikor Judhisthir király koronázására készültek. A koronázás előtt szabadjára engednek egy fehér lovat, és amerre a ló halad, azt a földet a ló nyomában haladó sereg meghódoltatja – az ott lakók adófizetőkké válnak, vagy szembefordulnak a leendő uralkodóval. Csampá királya Hanszadhvadzsa szembeszállt Judhisthir seregével. Szigorú rendeletben szabta meg, hogy minden ksatrija gyűljön össze a csatára, s hozzátette: forró olajban égessék meg mindazokat, akik nem engedelmeskednének parancsának. A király egyik fia, Szudhanvá nem jelent meg a kellő időben, ezért főpapjai, Likhita és Sankha rávették a Hanszadhvadzsát, hogy statuáljon példát a saját fián. Ám amint a forró olajjal teli üstbe lökték Szudhanvát, ő Visnu neveit zengte (az uralkodó és családja is vaisnava volt), s mindenki meglepetésére épen és egészségesen lépett ki az üstből. Végül Krsna összebékítette Hanszadhvadzsát és a pándavákat.

durvāsaso vākyam upetya kṛṣṇā
sā cābravīt kānana-vāsinīśam |
antaḥpraviṣṭaṁ manasājuhāva
govinda dāmodara mādhaveti ||48||

Durvászá szavait hallván a bajba került Draupadí az erdőlakók Istenét szólította,
gondolataiban a szívben lakozó Úrnak áldozva: Góvinda, Dámódara, Mádhava!

dhyeyaḥ sadā yogibhir aprameyaḥ
cintā-haraś cintita-pārijātaḥ |
kastūrikā-kalpita-nīla-varṇo
govinda dāmodara mādhaveti ||49||

A jógík mindörökké őrajta meditálnak, bár teljességgel kifürkészhetetlen. Megfoszt minden aggodalomtól, hiszen ő a vágyak kívánságteljesítő fája.
Testének színe sötétkék, akár a mósusz – Góvinda, Dámódara, Mádhava!

saṁsāre-kūpe patito’tyagādhe
mohāndha-pūrṇe viṣayābhitapte |
karāvalambaṁ mama dehi viṣṇo
govinda dāmodara mādhaveti ||50||

A létforgatag mélységesen mély kútjába zuhantam, hol az illúzió vaksötétje honol, és az érzéki élvezetek perzselnek.
Nyújtsd segítő kezed felém, óh Visnu! Góvinda, Dámódara, Mádhava!

tvām eva yāce mama dehi jihve
samāgate daṇḍa-dhare kṛtānte |
vaktavyam evaṁ madhuraṁ su-bhaktyā
govinda dāmodara mādhaveti ||51||

Ó, nyelvem, csupán annyit kérek tőled, hogy mikor találkozunk a büntetés botjával tetteinket bevégző nagyúrral,
nagy odaadással, csak e neveket ismételd: Góvinda, Dámódara, Mádhava!

bhajasva mantraṁ bhava-bandha-muktyai
jihve rasajñe su-labhaṁ manojñam |
dvaipāyanādyair munibhiḥ prajaptam
govinda dāmodara mādhaveti ||52||

Ó, nyelvem, ízek ismerője! Hogy megszabadulhass a lét kötelékeitől, imádd a vonzó, s oly könnyedén elérhető mantrát,
mit a Vjásza vezette bölcsek is mormolnak: Góvinda, Dámódara, Mádhava!

gopāla vaṁśīdhara rūpa-sindho
lokeśa nārāyaṇa dīna-bandho |
ucca-svarais tvaṁ vada sarvadaiva
govinda dāmodara mādhaveti ||53||

Gópál! Fuvolás! Szépség óceánja, Világok ura! Nárájan! Elesettek barátja!
Zengd mindig hangosan az Úr neveit! Góvinda, Dámódara, Mádhava!

jihve sadaiva bhaja sundarāṇi
nāmāni kṛṣṇasya manoharāṇi |
samasta-bhaktārti-vināśanāni
govinda dāmodara mādhaveti ||54||

Ó, nyelvem! Imádd szakadatlan Krsna szíveket meghódító szépséges neveit,
melyek véget vetnek minden híve gyötrelmének: Góvinda, Dámódara, Mádhava!

govinda govinda hare murāre
govinda govinda mukunda kṛṣṇa |
govinda govinda rathāṅga-pāṇe
govinda dāmodara mādhaveti ||55||

Góvinda, Góvinda, Hari, Murári! Góvinda, Góvinda, Mukunda, Krsna!
Góvinda, Góvinda, csakra a kezedben! Góvinda, Dámódara, Mádhava!

A ratha-aṅga szó szerint szekér-alkatrészt jelent, de általában a szekér kerekére vonatkozik. Így a ratha-aṅga-pāṇi, a „szekérkereket fogó” a csakrát a kezében tartó Krsnára, Visnura vonatkozik, ám Krsna esetében a csata hevében felkapott szekér-kerékre is vonatkozhat.

sukhāvasāne tv idam eva sāraṁ
duḥkhāvasāne tv idam eva geyam |
dehāvasāne tv idam eva jāpyaṁ
govinda dāmodara mādhaveti ||56||

A boldogság elmúlásakor ez a legfontosabb, dalold, ha véget ér a boldogtalanság,
s ezt zengd a halál pillanatában is: Góvinda, Dámódara, Mádhava!

durvāra-vākyaṁ parigṛhya kṛṣṇā
mṛgīva bhītā tu kathaṁ kathañcit |
sabhāṁ praviṣṭā manasājuhāva
govinda dāmodara mādhaveti ||57||

Rádöbbenve az elfogadhatatlan utasításra, Draupadí megrettent őzsutaként
belépett a tanácsterembe, s szívében így fohászkodott: Góvinda, Dámódara, Mádhava!

A Mahábhárata történetének egyik legfontosabb fordulópontja az, mikor unokatestvérei kockajátékra veszik rá Judishtirt. Hamis játszmák sorozatával mindent elnyernek tőle… vagyonát, testvéreit. Végül saját magát is felteszi tétként, s megint veszít. Legutolsó kincse, felesége, Drupada király leánya, Krsná (vagy ahogy apja után nevezik: Draupadí)… végül ő lesz a tét. S ahogy elveszíti Draupadít is, Judhisthir ellenfelei rabszolgaként bánnak a büszke asszonnyal: a tanácsterembe parancsolják, hogy ott díszes ruháitól is megfosszák. Draupadí végső kétségbeesésében Krsnához fohászkodik – ő pedig végtelenre nyújtja Draupadí száriját, így mentve meg hívét a gyalázattól.
Fohászkodott: a versben szereplő ājuhāva ige voltaképpen invitálást jelent. A szó (āhu) az áldozat bemutatásával kapcsolatos, használják „áldozni” értelemben is, s mikor az áldozat közepette szólítják az Urat, ez a hívás, szólongatás az „āhu”. Kedves Krsnám, megadom magam, a tiéd vagyok, történjék minden tetszésed szerint! – erre a sóhajra, erre a fohászra utal a vers.

śrī kṛṣṇa rādhāvara gokuleśa
gopāla govardhana-nātha viṣṇo |
jihve pibasvāmṛtam etad eva
govinda dāmodara mādhaveti ||58||

Srí Krsna! Rádhá kedvese! Gókula ura! Gópál! Góvardhan-hegy ura! Visnu!
Ó, nyelvem, csak e nektárt kortyold: Góvinda, Dámódara, Mádhava!

śrīnātha viśveśvara viśva-mūrte
śrī devakī-nandana daitya-śatro |
jihve pibasvāmṛtam etad eva
govinda dāmodara mādhaveti ||59||

Srínáth! Mindenség ura! Mindent átható! Dévakí kedves fiacskája, démonok ellensége!
Ó, nyelvem, csak e nektárt kortyold: Góvinda, Dámódara, Mádhava!

gopīpate kaṁsa-ripo mukunda
lakṣmīpate keśava vāsudeva |
jihve pibasvāmṛtam etad eva
govinda dāmodara mādhaveti ||60||

Fejőslánykák ura! Kansza végzete! Mukunda! Laksmí ura! Késava! Vászudév!
Ó, nyelvem, csak e nektárt kortyold: Góvinda, Dámódara, Mádhava!

gopī-janāhlāda-kara vrajeśa
go-cāraṇāraṇya-kṛta-praveśa |
jihve pibasvāmṛtam etad eva
govinda dāmodara mādhaveti ||61||

Fejőslánykák boldogsága! Vradzsa ura! Eljöttél az erdőbe, hogy legeltesd jószágaid!
Ó, nyelvem, csak e nektárt kortyold: Góvinda, Dámódara, Mádhava!

prāṇeśa viśvambhara kaiṭabhāre
vaikuṇṭha nāṛāyaṇa cakra-pāṇe |
jihve pibasvāmṛtam etad eva
govinda dāmodara mādhaveti ||62||

Életem ura! Mindenség fenntartója! Kaitabha végromlása! Vaikuntha! Nárájan! Csakrapáni!
Ó, nyelvem, csak e nektárt kortyold: Góvinda, Dámódara, Mádhava!

Csakrapáni: Aki a csakra-fegyvert tartja kezében.

hare murāre madhusūdanādya
śrī rāma sītāvara rāvaṇāre |
jihve pibasvāmṛtam etad eva
govinda dāmodara mādhaveti ||63||

Hari! Mura és Madhu végzete! Őseredeti úr! Srí Ráma! Szítá választottja! Rávana legyőzője!
Ó, nyelvem, csak e nektárt kortyold: Góvinda, Dámódara, Mádhava!

śrī yādavendrādridharāmbujākṣa
go-gopa-gopī-sukha-dāna-dakṣa |
jihve pibasvāmṛtam etad eva
govinda dāmodara mādhaveti ||64||

Jaduk vezére! Hegyemelő! Lótusz-szemű! Oly rátermetten teszed boldoggá a teheneket, pásztoraikat s a fejőslánykákat!
Ó, nyelvem, csak e nektárt kortyold: Góvinda, Dámódara, Mádhava!

dharābharottāraṇa-gopa-veśa
vihāra-līlā-kṛta-bandhu-śeṣa |
jihve pibasvāmṛtam etad eva
govinda dāmodara mādhaveti ||65||

Tehenészlegény képében szabadítod meg a Földet terheitől! Játékos kedvteléseidben Ananta-sésa lett a társad!
Ó, nyelvem, csak e nektárt kortyold: Góvinda, Dámódara, Mádhava!

bakī-bakāghāsura-dhenukāre
keśī-tṛṇāvarta-vighāta-dakṣa |
jihve pibasvāmṛtam etad eva
govinda dāmodara mādhaveti ||66||

Pútaná, Baka, Agha és Dhénuka démonok végzete! Kési és Trnávarta elpusztítója!
Ó, nyelvem, csak e nektárt kortyold: Góvinda, Dámódara, Mádhava!

śrī jānakī-jīvana rāmacandra
niśācarāre bharatāgrajeśa |
jihve pibasvāmṛtam etad eva
govinda dāmodara mādhaveti ||67||

Dzsánakí szeme fénye! Rámacsandra! Az éjjeljáró démonok végzete! Bharata bátyjaura!
Ó, nyelvem, csak e nektárt kortyold: Góvinda, Dámódara, Mádhava!

nārāyaṇānanta hare nṛsiṁha
prahlāda-bādhāhara he kṛpālo |
jihve pibasvāmṛtam etad eva
govinda dāmodara mādhaveti ||68||

Nárájan! Ananta! Hari! Nrszinha! Könyörületes úr, ki megszabadítottad Prahládot gyötrelmeitől!
Ó, nyelvem, csak e nektárt kortyold: Góvinda, Dámódara, Mádhava!

līlā-manuṣyākṛti-rāma-rūpa
pratāpa-dāsīkṛta-sarva-bhūpa |
jihve pibasvāmṛtam etad eva
govinda dāmodara mādhaveti ||69||

Uram, Ráma, ki játékosan emberi formát öltesz, s vitézségeddel meghódolttad a föld királyait!
Ó, nyelvem, csak e nektárt kortyold: Góvinda, Dámódara, Mádhava!

śrī kṛṣṇa govinda hare murāre
he nātha nārāyaṇa vāsudeva |
jihve pibasvāmṛtam etad eva
govinda dāmodara mādhaveti ||70||

Srí Krsna! Góvinda! Hari! Mura végzete! Ó, uram, Nárájan, Vászudév!
Ó, nyelvem, csak e nektárt kortyold: Góvinda, Dámódara, Mádhava!

vaktuṁ samartho’pi na vakti kaścid
aho janānāṁ vyasanābhimukhyam |
jihve pibasvāmṛtam etad eva
govinda dāmodara mādhaveti ||71||

Mondhatnák, mégsem zengi senki sem, az emberek inkább a nyomorúság felé fordulnak!
Ó, nyelvem, csak e nektárt kortyold: Góvinda, Dámódara, Mádhava!

Nárada: Bhakti-szútrák, 2.

Második fejezet – összevetés – a bhakti jelentősége

sā tu karma-jñāna-yogebhyo'py-adhikatarā | 25

sā – az; tu – ám; karma-jñāna-yogebhyaḥ – karmánál, tudásnál, jógánál; api – is; adhikatarā – több

Ám (a bhakti) több a karmánál, a gjánánál, és a jógánál is.

E fejezet szútrái a bhakti viszonyát taglalják a többi jógafolyamathoz képest. Csaitanja Maháprabhu – e témáról szólva – Szanátan gószvámínak az alábbi példabeszédet mondja el. Egy szegény embert felkeresi házában Szarvagja, az asztrológus, és így szól hozzá: Apád gazdag ember volt, nagy kincset hagyott rád, a házad alatt. De vigyázz, nem mindegy, hogy melyik oldalról próbálod meg kiásni. Ha délen próbálkozol, darázsfészekbe nyúlsz. A nyugati oldalon egy jaksa-szellem ütött tanyát, ha megzavarod, ő kísért majd, míg az északi oldalon egy óriáskígyó lakik, aki elnyel, ha közel merészkedsz hozzá. Ám keleten csak egy kevés földet kell kiásni, és rátalálsz a kincsre!
A történetben szereplő szegény ember az anyagvilágban szenvedő élőlény, Isten gyermeke. Ahogyan Szarvagja (nevének jelentése: mindentudó) szavai megalapozták a szegény ember kapcsolatát a kinccsel, a szentírások így mutatnak rá Istennel való örök kapcsolatunkra – ez a ház (anyagi test) alatt rejlő kincs. A különböző irányokból való próbálkozások a különféle jógafolyamatokban rejlő veszélyekre, téves motivációkra utalnak. A déli oldal (a nyüzsgő, az aktív) a karma-jóga útja – mint anyagi célok (vagyon, egészség, előnyös születés) érdekében végzett rituális imádat. A nyugati irány (a napkeltével szembeni, a Nap lenyugvásának, eltűnésének iránya) a száraz tudás szellemét idézi. Ez – bár felülemelkedik az anyagvilágon – míg csupán lemondás és puszta elméleti ismeretgyűjtés, nem visz közelebb Istenhez. Észak – a Patanydzsali-féle meditáció – a jóga-sziddhikbe való belefeledkezés, s az „én vagyok Isten” képzetének veszélyét hordozza, ami óriáskígyóként, egészben nyeli el a keresőt. Keleten sem hull a kereső ölébe a kincs, itt is el kell hánynia egy kevés földet, itt is meg kell szabadulni a félreértésektől, a rossz beidegződésektől, és felül kell emelkedni a kötőerőkön… ám a siker jóval közelebb.
A karma-jógát gyakran önzetlen cselekvésként határozzák meg – e példabeszédben a déli irány nem az önzetlen cselekvésre vonatkozik, hanem a haszonvágyó motivációra. A Bhagavad-gítá tizenkettedik fejezetében Krsna így tanítja Ardzsunát: „Egyedül rám irányuljon elméd, csakis rám összpontosítsd értelmed, így velem élsz majd ezután, semmi kétség. Ha gondolataidat képtelen vagy szilárdan reám irányítani, akkor a gyakorlás jógájával igyekezz elérni engem, Dhananydzsaja! Ha nem tudod gyakorolni (a reám emlékezést), szenteld minden tetted nekem, mert ha értem cselekszel, eléred majd a tökéletességet. S ha ezt sem tudod megtenni, akkor végezd jógámat úgy, hogy feladod tetteid minden gyümölcsét. Fegyelmezd így elmédet! Mert a gyakorlásnál jobb a tudás, ám a tudást fölülmúlja a meditáció, és a meditációnál is (jobb) a tett gyümölcsének feladása, hiszen ebből fakad a (belső) béke.” (Bg. 12.8-12.) Azaz: ha nem tudjuk minden tettünket Istennek szentelni, akkor szabaduljunk meg az önzéstől: ne magunkért dolgozzunk, hanem a szűkebb-tágabb környezetünkért – az ind szerzők kedves példája a kútásás és kórházalapítás –, jótékonysággal fegyelmezzük önzésünket. Ez az önzetlen cselekvés magától értetődően kívánatos és helyes, miként annak megértése is (jñāna-yoga), hogy a lélek nem anyagi természetű, ezért nem az én-központú anyagvilág, hanem az istenszeretet az igazi közege.

phalarūpatvāt | 26

phala-rūpatvāt – a gyümölcs-alakúság miatt

Mert magában hordozza az eredményt,

A szanszkrt phala szó gyümölcsöt jelent, átvitt értelemben eredményt, következményt. A gyümölcs-alakúság azt jelenti, hogy a bhakti természete a kívánt eredménnyel azonos – az út is és a cél is Isten szerető szolgálata.

īśvarasyāpy-abhimāna-dveṣitvāt dainya-priyatvāt ca | 27

īśvarasya – istené; api – még; abhimāna-dveṣitvāt – büszkeség-gyűlölés miatt; dainya-priyatvāt – alázatosság-szeretés miatt; ca – és

továbbá Isten büszkeség-gyűlölete és alázatosság-szeretete miatt.

A finom árnyalatokat kedvelő olvasó az előző szútra olvastán felkaphatja a fejét: hiszen a cél a préma, s az út a bhakti – s bár mindkettő szeretetteljes istenkapcsolat, mégsem ugyanaz a kettő! Ráadásul ott az odaadó szeretet a fenség hangulatában, és az isteni fenségről megfeledkező szeretet (lásd a 24. szútrát).
Vegyük sorra a fenti érveket! A préma a bhakti magasfoka, ami örök lehetőségként ott lakozik az élőlényben – hiszen létezésének beteljesülése, ha a kiáradó isteni szeretetnek részese és viszonzója lehet. S pusztán a bhaktit gyakorolva megtisztul a szív, s felcsillan a mélyén lakozó préma – ezért helyes az állítás, hogy az út és a cél azonos. Csaitanja Maháprabhu így beszél erről Szanátan gószvámínak: „A Krsna iránti örökkön tökéletes rajongó szeretet nem elérendő külső cél (sādhya), hanem a hallás, s a többi lelki gyakorlat révén tűnik elő a megtisztuló szívben.” (nitya-siddha kṛṣṇa-prema 'sādhya' kabhu naya | śravaṇādi-śuddha-citte karaye udaya || Cs.cs. 2.22.106.)
A második felvetéssel kapcsolatban: valóban, pusztán az előírások követése nem vezet el a rajongó istenszeretetig.: „Karma, önfegyelmezés, jóga, tudás, a bhakti előírásai, mantrazengés, meditáció – mindezzel az (istenszerelem) édessége nem ízlelhető meg, ám könnyedén feltárul annak, aki a spontán rajongás útján imádja Krsnát nagy szeretettel” (karma, tapa, yoga, jñāna, vidhi-bhakti, japa, dhyāna, ihā haite mādhurya durlabha | kevala ye rāga-mārge, bhaje kṛṣṇe anurāge, tāre kṛṣṇa-mādhurya sulabha || Cs.cs. 2.21.119.) – mondja Csaitanja Maháprabhu. A írások szerinti szerető odaadás, a vaidhí-bhakti nem tetőzik spontán rajongásban, azt a rágánuga, a spontán odaadást élők követése hozza meg. A rágánuga összetett szó (rāga-anuga), a rága jelentése érzés, vonzalom, szerelem, míg az anu-ga „utána megy” pedig követést jelent, így a rágánuga a rajongó szeretetben élők követése.
Az isteni fenségről megfeledkező rajongó szeretet olyannyira lebilincseli Krsnát, hogy ő maga is átadja magát ennek a hangulatnak, és híve alárendeltjévé válik. Dzsajadév így énekli meg e fordulópontot a Gíta Góvindában: „Kansza ellenségének gondolatai is csak Rádhá körül forogtak, a reá emlékezés kötötte őt gúzsba. Szívében Rádhát hordozva elhagyta Vradzsa szépséges leányait. A Szerelemisten nyilától sebzett, bánatos szívű Mádhavát a bűntudat emésztette. Mindenhová követte Rádhiká nyomait, (ám mert nem találta sehol) leroskadt a Jamuná menti lugasban, s ott búslakodott.” (G.G. 3.1.) Bilvamangal költeménye Krsnáról, a legkiválóbb tolvajról szól, aki ugyan elvesz hívétől mindent, ám annak szeretete mindörökre rabul ejti: „Elragadtad a vagyonom, a személyemet övező megbecsülést, sőt, érzékeimet és életemet is, mindenemmel együtt. Hová iszkolsz? Ó, te tolvaj, most elfoglak, és megkötözlek szeretetemmel. … Szívemben, a rettentő sötét tudatlanság e nyomorúságos tömlöcében kötlek gúzsba, s itt nyered majd el végül tolvaj hajlamod méltó büntetését, ó, Hari, én tolvajom! Szívem börtönében maradsz mindörökké, szerető odaadásom kötelével szorosan megkötözve, ó, Krsna, mindenem tolvaja, világkorszakok milliói múltán sem bocsátalak el szívemből!” (Śrī Caurāgragaṇyaṁ Puruṣāṣṭakam 5., 7-8.)

tasyāḥ jñānam eva sādhanam ity-eke | 28

tasyāḥ – annak (a bhaktinak); jñānam – tudás; eva – bizony; sādhanam – eszköz; iti – így; eke – egyesek

Egyesek szerint (a bhaktinak) a tudás a módszere,

anyonyāśrayatvam-ity-anye | 29

anyonya-āśrayatvam – kölcsönös támogatás; iti – így; anye – mások

(míg) mások szerint kölcsönösen támogatják (egymást).

svayaṁ phala-rūpateti brahma-kumāraḥ | 30

svayam – önmaga; phala-rūpatā – gyümölcs-alakúság; iti – így; brahma-kumāraḥ – Brahmá fia

Brahmá fia szerint önmaga jelenti az eredményt.

Brahmá fia utalhat Náradára, a szútrák szerzőjére, ám a Náradát oktató Szanat-kumárára is. „Önmaga jelenti az eredményt” – a 26. szútrát idézi.

rāja-gṛha-bhojanādiṣu tathaiva dṛṣṭatvāt | 31

rāja-gṛha-bhojana-ādiṣu – a király palotájában étkezésben s egyebekben; tathā – miként; eva – bizony; dṛṣṭatvāt – látottság

Bizony, akár a király palotája, a lakoma, s egyebekben a szemléltség folytán,

na tena rājā paritoṣaḥ kśuccāntirvā | 32

na – nem; tena – általa; rājā – király; paritoṣaḥ – elégedettség; kśud-śāntiḥ – az éhség csillapítása; vā – vagy

(hiszen pusztán nézés által) nem lesz elégedett a király, vagy csillapul az éhség.

A bhakti nem elmélet. Pusztán beszélni róla olyan, mint a kirakat üvegén keresztül éhesen bámulni a terített asztalt, s nem belekóstolni a finomságokba. A királynak sem elég, ha csupán trónkövetelőként, távolról szemléli a palotát, el kell foglalnia, be kell laknia, és országa javára kell használnia.

tasmāt saiva grāhyā mumukśubhiḥ | 33

tasmāt – ezért; sā – az (a bhakti); eva – bizony; grāhyā – elérendő, megragadandó; mumukśubhiḥ – megszabadulni vágyók által

Ezért a (bhakti útját) a megszabadulni vágyók is követik.

Szúta gószvámí szerint a megszabadultak is a bhakti útját járják: „Az átmárámák, a bölcsek, s még az (anyagi) kötelékeiktől megszabadultak is indokolatlan szeretettel fordulnak a Nagyléptű Visnu felé – ily csodálatosak az ő tulajdonságai!” (ātmārāmāś ca munayo nirgranthā apy urukrame | kurvanty ahaitukīṁ bhaktim ittham-bhūta-guṇo hariḥ || Bhág. 1.7.10.) Mint mondhatnánk hát a megszabadulásra vágyakozókról?!

~~~~~~~~~~~~
· Bhakti Kamala Tírtha Mahárádzs irodalmi fordítása, megjelent a Kagylókürtben
· Nárada: Bhakti-szútrák a Slókamálán

telihold üzenete - a minden vágyat teljesítő

paśyataitān mahā-bhāgān
parārthaikānta-jīvitān |
vāta-varṣātapa-himān
sahanto vārayanti naḥ || 32 ||

aho eṣāṁ varaṁ janma
sarva-prāṇy-upajīvanam |
su-janasyeva yeṣāṁ vai
vimukhā yānti nārthinaḥ || 33 ||

patra-puṣpa-phala-cchāyā-
mūla-valkala-dārubhiḥ |
gandha-niryāsa-bhasmāsthi-
tokmaiḥ kāmān vitanvate || 34 ||

etāvaj janma-sāphalyaṁ
dehinām iha dehiṣu |
prāṇair arthair dhiyā vācā
śreya ācaraṇaṁ sadā || 35 ||

„Nézzétek csak ezeket az áldott fákat,
ők csakis másokért élnek!
Eltűrik a szelet, az esőt, a nap hevét
és a hideget is, sőt, másokat is megóvnak mindettől.

Óh, milyen csodálatos! Övék a legkiválóbb születés,
hiszen minden lényről gondoskodnak.
Miként a nagy személyiségek, akiktől senki sem
távozik csalódottan ha kéréssel fordult hozzájuk.

Leveleikkel, virágjaikkal, gyümölcsükkel, árnyékukkal,
gyökerükkel, kérgükkel, és fájukkal,
illatukkal, gyantájukkal, hamujukkal, magjaikkal
és hajtásaikkal teljesítik mindenki vágyait.

Éppígy az életünk is akkor lesz gyümölcsöző,
ha e világban mások javára
életünkkel, vagyonunkkal, értelmünkkel és szavainkkal
mindig csak jót cselekszünk."

Krsna és pásztorfiú barátai beszélgetnek így a Bhágavata-puránában (10.22. fejezet).

Vannak személyek/dolgok, kikhez/melyekhez szorosan kapcsolódnak fogalmak… kedves idevágó példám: a védai esküvő egyik rítusa, mikor este az ifjú pár közösen megnézi a Sarkcsillagot... mert a Sarkcsillag a szilárdság, az állhatatosság szimbóluma, és azután majd minden este a fejük felett ragyogva emlékezteti őket az egymásnak tett fogadalmuk szilárdságára.
A fák éppígy a béketűrés és önzetlenség megtestesítői… így nézzünk hát rájuk!

(illusztráció forrása)

telihold üzenete - eső-áldás és adózás

A Manu-szanhitá (9.304-305.) tanácsot ad a királynak, miként járjon el az adóztatással kapcsolatban: kövesse az esők urának és a Napnak példáját.

vārṣikāṁś caturo māsān yathendro'bhipravarṣati |
tathābhivarṣet svaṁ rāṣṭraṁ kāmair indravrataṁ caran ||

Miként Indra záporozza eső-áldását négy hónapon keresztül,
úgy árassza el, s teljesítse be népe vágyait az Indraként viselkedő uralkodó.

A forrást mindehhez az adóztatás biztosítja:

aṣṭau māsān yathādityas toyaṁ harati raśmibhiḥ |
tathā haret karaṁ rāṣṭrān nityam arkavrataṁ hi tat ||

S ahogy a Nap issza fel sugaraival a vizet nyolc hónapon át,
éppígy, sugaras Napként viselkedve szedje királyságában az adót.

Az adó szokásos mértékét egyhatod részben (~16%) állapították meg. Ám az uralkodó a beszedett adóval az alattvalók tettei egyhatodának karmáját is átveszi: „Népét oltalmazva a király elnyeri jótetteik egyhatodát, ám aki csak az adót hajtja be, s nem védelmezi alattvalóit, azt megfosztják erényeitől, az ilyen adószedő csak bűnhöz jut.” (Bhágavata-purána 4.20.14.)

Bála-Mukunda

A Bhágavata-purána 12. énekének három fejezete Mrkandu fiának, Márkandéjának történetét beszéli el. Márkandéja hosszú életű látnok bölcs, rsi. Miután beavatást kapott a tanba, fogadalmat tett a vezeklő életmódra: egyszerű brahmacsárí életet élt, s oly elszántan hogy a halált is legyőzte. Mikor Indra tudomást szerzett Márkandéja szigorú, fegyelmezett életéről, megpróbálta megingatni őt: mennyei énekeseket és táncosnőket, sőt, magát szerelemistent is elküldte, hogy kizökkentsék Márkandéját meditációjából - ám minden próbálkozásuk kudarcot vallott.
Márkandéja állhatatosságát látva Nara és Nárájan rsik, Visnu avatárjai is megjelentek Márkandéja kunyhójánál. Márkandéja odaadó szeretettel fogadta vendégeit, imáit ajánlotta fel. Nara és Nárájan áldását ígérte, Márkandéja pedig elmondta: az illúzió-keltő energia működését szeretné látni - hiszen az evilági lét az illúzió markában van, ezért megértésre így tehet szert.
Hogy mi történt ezután, miként élte át Márkandéja a világvégét, s mit látott eközben, azt a Bhágavata-purána 12.9. fejezetében olvashatjuk:

7. Szúta szólt: “Úgy legyen!” – szólt a mindenható Úr, miután a bölcs így magasztalta és imádta Őt, majd pedig mosolyogva Badarikásram felé vette útját, óh, Saunaka.

Visvanáth Csakravartí kommentárjáben hozzáteszi: azért húzódott mosolyra az Úr szája, mert az illúziókeltő energia látása általában az evilági lét és szenvedés oka - ám nem tagadta meg híve kérését, hanem úgy teljesítette, hogy a bölcs iránta való ragaszkodása még hevesebb legyen.

8-9. Márkandéja (minden percben) hőn óhajtott céljára (Májá megpillantására) gondolt, majd ő is hajlékára indult. Mindenütt az Úr Harit látta: a szent tűzben, a Napban s a Holdban, a föld-, víz-, lég-elemben s az éterben és saját szívében is, s gondolatban (válogatott) fölajánlásokkal imádta Őt. Olykor azonban olyannyira hatalmába kerítették transzcendentális érzelmei, hogy megfeledkezett még az Úr imádatáról is.
10. Óh, (Saunaka) bráhmana, Bhrguk ékessége! Egy este a bölcs éppen az Úr imádatával foglalatoskodott a Puspabhadrá-folyó partján, mikor hirtelen félelmetes szélroham kerekedett.
11. A félelmetesen bömbölő szélroham nyomán ijesztő fellegek gyülekeztek az égen. Dörgött, villámlott, s úgy zuhogott, mintha dézsából öntötték volna.
12. Majd pedig a négy égtáj felől az óceánok már-már elönteni látszottak a szárazföldet. Félelmetes örvények kavarogtak, a vihar magasra korbácsolta a hullámokat, morajlott a víz, s nyüzsögtek benne a rettentő szörnyek.
13. A bölcs szívét aggodalom fogta el és rémülten szemlélte a már-már víz alá kerülő szárazföldet, az égigérő hullámoktól, villámoktól és égzengéstől kínzott, külső és belső gyötrelmeknek kitett négyféle (elevenszülő, tojásrakó, verejtékből, illetve földből sarjadó) teremtett lényt s önmagát.
14. Amíg így szemlélődött, a szélvihartól felkorbácsolt vizű, félelmetes hullámokat hányó határtalan óceán, amit a szakadatlan esők vize is duzzasztott, elöntötte az egész Földet, kontinenseivel (Dvípáival), vidékeivel (a varsákkal) s hegyeivel egyetemben.
15. Az egész univerzum - a föld, a levegőég, a mennyek és a világító égitestek (s az összes teremtmény) - szerte a négy égtájon víz alá került. Egyedül a nagy bölcs, Márkandéja maradt életben, s szinte eszét vesztett, vak lényként sodródott, a hullámok összegubancolódott hajába kapaszkodtak.
16. Éhség és szomjúság gyötörte, alligátorok és cetek kísérték, a vihar s a hullámok cibálták. Egyre kimerültebb lett, s a végtelen sötétségben a bölcs nem észlelte sem az égtájakat, sem az eget vagy földet.
17. Egyszer az örvény rántotta magával, másszor a hullámok dobálták, olykor a vízi élőlények martak belé, vagy egymást falták föl.
18. Hol a bánat kerítette hatalmába, hol az elragadtatottság, egyszer nyomorultnak érezte magát, másszor öröm járta át, vagy félelem vett erőt rajta, s mintha meghalt volna, máskor mintha betegség kínozta volna.
19. Millió és millió év pergett le a bölcs szeme előtt ahogy az özönvíz hullámain sodródott, mert értelmét elhomályosította az Úr Visnu káprázata.
20. Ahogy a vízen sodródott, a bráhmana egyszerre egy kis földhalmot vett észre (a víz közepén) rajta egy pompás levélruhába öltözött, gyümölcsöktől roskadozó fiatal banjan-fával.
21-25. A fa észak-keleti ágán, egy levél ölén megpillantott egy csecsemőt, akinek ragyogása fény volt a sötétségben. A legkiválóbb bráhmana (Márkandéja) döbbenten szemlélte a páratlanul szép, smaragdzöldes bőrszínű csecsemőt. Egész megjelenése egy lótuszvirágra emlékeztetett, nyaka akár a kagyló héja, mellkasa széles, orra szép metszésű, szemöldökei elbűvölőek, s ahogy lélegzett, szép hajfürtjei hullámzottak. Fülei akár a gránátalmafa virága, (fülének) nyílása akár a kagylókürté, mosolyát - amely vakító volt, akár a tej - korall-színű ajkai tették rózsássá. Szeme sarka pirosas, akár a lótuszvirág szirma, pillantását a mindenki szívét elbűvölő mosolya tette még csodásabbá. Hasa a szent fügefa levelére emlékeztetett, köldöke mély volt, körülötte pihe szőrzet, s (hasa) légzése ritmusára hullámzott. A gyermek szájába vette lótuszvirághoz hasonlatos lábaujját. Kecses kezeivel fogta lábát, úgy szopta lábaujját.

26. A kisgyermek láttán nyomban eloszlott a bölcs minden fáradtsága, szívének s szemének lótuszai az örömre nyíltak, megborzongott az örömtől s a gyermek felé sietett, hogy tudakozódjon kiléte felől, bár a csodálatos látvány félelemmel vegyes tiszteletet keltett benne.
27. A kisgyermek lélegzetvételével beszippantotta Bhrgu utódját (Márkandéját), mintha csak egy szúnyog lett volna. A bölcs (a gyermek hasában) megpillantotta a világegyetem egészét, épp olyan elrendezésben, mint (a vízözön) előtt. Ettől egészen zavarba jött.
28-29. Látta a Földet, a levegőeget és a mennyeket, a fénylő égitestek sokaságát, a hegységeket és tengereket, a kontinenseket és vidékeket, az égtájakat, a félisteneket és démonokat, erdőket, országokat és folyókat, városokat és bányákat, paraszti gazdaságokat és hajlékokat, tehénlegelőket, a (négy) társadalmi- és életrendet, feladataikkal együtt, valamint az öt durva fizikai elemet és termékeiket is, továbbá az időt s (az időegységeket) a jugákat és kalpákat, s mindazt, ami lehetővé teszi a világi létet. Az egész univerzum teljességgel valósághűnek tűnt.
30. Látta továbbá a Himálaja-hegységet, a Puspabhadrá-folyamot s partján saját remetelakát s az ott élő bölcseket. Ám miközben így látta az egész univerzumot, a gyermek kilélegzése magával sodorta s mint ismeretes, hirtelen visszazuhant a tengerárba.
31-32. Újra maga előtt látta a földmagaslaton nőtt banjan-fát s rajta a levél kelyhében fekvő kisgyermeket, aki a szeme sarkából pillantott rá, ajkán a szeretet nektári mosolyával. A bölcs teljességgel lenyűgözve sietett volna átölelni a kicsit, aki maga sz Úr Visnu volt. (Márkandéja) a látásán keresztül már a szívébe zárta Őt.
33. Ebben a minutumban a kisgyermek - maga a mindenható Úr, a jóga mestere, a mindenki szívében ott lakozó - hirtelen eltűnt, mint az ügyetlen ember törekvésének eredménye, így a bölcs hiába próbálta (átölelni).
34. Óh, bölcs bráhmana, az Úr nyomában egy pillantás alatt eltűnt a banjan-fa, az áradás vize, s a világvége is a bölcs elől, aki ismét remetelakában találta magát.

Svétadvípa

A Brahma-szanhitában Brahmá fohászainak utolsó gondolatai így hangzanak:

śriyaḥ kāntāḥ kāntaḥ parama-puruṣaḥ kalpa-taravo
drumā bhūmiś cintāmaṇi-gaṇa-mayī toyam amṛtam |
kathā gānaṁ nāṭyaṁ gamanam api vaṁśī priya-sakhī
cid-ānandaṁ jyotiḥ param api tad āsvādyam api ca ||

sa yatra kṣīrābdhiḥ sravati surabhībhyaś ca su-mahān
nimeṣārdhākhyo vā vrajati na hi yatrāpi samayaḥ |
bhaje śvetadvīpaṁ tam aham iha golokam iti yaṁ
vidantas te santaḥ kṣiti-virala-cārāḥ katipaye ||

A szerencse istennői a szeretett Legfőbb Személy kedvesei,
a fák kívánságfák, a föld lelki csodakövekből való, a víz nektár,
minden szó egy dal, minden lépés egy táncmozdulat, s a fuvola a legkedvesebb társ.
A ragyogás maga a lelki gyönyör, biz’ a Legfőbb az, mi megízlelhető ott.

Nagyszerű világ az, hol tejóceán árad a Szurabhí tehenekből,
s egy fél pillanat se múlik az örökkévalóságból.
Svétadvípát imádom, mit Gólókaként
ismer az a néhány szent, ki közöttünk jár. (Bsz. 5.56.)

Svéta-dvípa (fehér vagy tiszta sziget) megjelölés Gólókára, Krsna hajlékára utal. Sziget, mert lótuszvirághoz hasonlatosan emelkedik a mindenség fölé, ahogyan az a Gópálatápaní-upanisadban is olvasható: „miként a lótuszvirág nő a tó vizén” (yathā sarasi padmaṁ tiṣṭhati tathā bhūmyāṁ hi tiṣṭhati, Gtu. 2.38.)

Dzsíva gószvámí kommentárjában kifejti, hogy a szerencseistennők (śriyaḥ) alatt Vradzsa szépségei értendők, akiket mantrákkal és meditációkkal magasztalnak. S bár a fejőslánykák megszámlálhatatlanok, egy a kedvesük (kāntaḥ), ki magasztosabb (parama-puruṣaḥ) a dicsősége teljében pompázó Nárájannál is.
Mi egyébre volna szükség, ha a föld és a fák minden kívánságot valóra váltanak, ha a patak vize édesebb a nektárnál is?
Majd Dzsíva gószvámí a Bhágavata-puránából idéz. Egy alkalommal Nanda, a pásztorok vezére ékádasít követő hajnalban még napkelte előtt – így kedvezőtlen időpontban – vett fürdőt a Jamunában. Varuna egy szolgája ezért fogságba ejtette őt, ám Krsna közbenjárására Varuna nyomban szabadon engedte. A pásztorokban – Nanda történetét hallván – felébredt a vágy, hogy a Legfelsőbb Úr hajlékát láthassák.

iti sañcintya bhagavān mahā-kāruṇiko hariḥ |
darśayām āsa lokaṁ svaṁ gopānāṁ tamasaḥ param ||14||
satyaṁ jñānam anantaṁ yad brahma-jyotiḥ sanātanam |
yaddhi paśyanti munayo guṇāpāye samāhitāḥ ||15||
te tu brahma-hradam nītā magnāḥ kṛṣṇena coddhṛtāḥ |
dadṛśur brahmaṇo lokaṁ yatrākrūro 'dhyagāt purā ||16||
nandādayas tu taṁ dṛṣṭvā paramānanda-nivṛtāḥ |
kṛṣṇaṁ ca tatra cchandobhiḥ stūyamānaṁ su-vismitāḥ ||17||

Megfontolva mindezt Hari, a könyörületes Magasztos Úr
megmutatta a pásztoroknak saját hajlékát, mi messze túl a sötétségen.
A legfelsőbb valóság, a tudatos, határtalan, örök lelki ragyogás,
mit a bölcsek látnak transzukban, miután felülemelkedtek a kötőerőkön.
A Brahma-hrada tóhoz vezette őket, s ott megmerítkeztek.
Brahmalókát, a lelki világot látták, mit Akrúra is látott korábban.
A Nanda vezette pásztorokat a legfőbb gyönyör töltötte el, mikor látták
Krsnát, akit a megszemélyesült védák magasztaltak. (Bhág. 10.28.14-17.)

Az anyagvilágban az idő természete az elmúlás, a hanyatlás: „Idő vagyok, világok hatalmas pusztítója” (kālo’smi loka-kṣaya-kṛt pravṛddhaḥ, Bg. 11.32.) mondja Krsna a Bhagavad-gítában. S milyen az idő természete Svétadvípán? Ott halvány árnyéka sincs a múlandóságnak, miként a Bhágavata-purána kijelenti: „(ott) nincs az időnek hatalma” (na ca kāla-vikramaḥ, Bhág. 2.9.10.)

A Brahma-szanhitá e verseinek versmértéke śikhariṇī (koronás), hiszen ez teszi fel Brahmá fohászaira a koronát.

az illusztráció forrása

Krsna lakhelyei és ifjúságának életszakaszai

Mikor Krsna megjelent e világban, Vaszudév Mathurá várának tömlöcéből Gókulába vitte. Kisgyermekkorát itt töltötte. Három éves és négy hónapos volt, mikor a pásztorok tanácskozásra gyűltek össze. Sok megdöbbentő, félelmetes esemény tanúi voltak az utóbbi időben: látták Pútaná, Sakatászura és Trnávarta támadását, látták, hogy a két ardzsuna-fa majdnem a kis Krsnára esett… elhatározták hát, hogy elköltöznek Gókulából. A költözés körülményeiről így számol be a Bhágavata-purána (10.11.21-30.):

Az idősebb tehénpásztorok, miután Brhadvanában* megtapasztalták a szerencsétlenségeket,
Nanda vezetésével összegyűltek, hogy megfontolják, mi volna a legjobb a közösség számára..
A gyűlésen felszólalt Upánanda, aki életkora és tudása miatt is nagy tekintélynek örvendett.
Jól ismerte a helyet, az időt s a körülményeket, s a két fiú, Ráma** és Krsna jóakarója volt:
„Ha jót akarunk Gókulának nyomban kerekedjünk fel, s hagyjuk el a környéket,
mert itt különösen szokatlan esetek történnek, hogy elpusztítsa a fiúkat.
Ez a gyerek valahogy megszabadult a csecsemőgyilkos boszorkánytól,
s bizonnyal Hari kegyéből történt az is, hogy a kézikocsi nem esett rá.
Majd egy démon forgószéllel az égbe emelte,
és onnan sziklára zuhant, ám az istenek urának kegyéből megmenekült.
S hogy nem halt meg a kidőlt fák között sem e fiúcska,
sem más gyermek, az is Acsjuta oltalmának köszönhető.
Míg ezen a vészjósló, veszedelmes fenyegetésen nem leszünk úrrá,
addig a fiúkkal s népünkkel együtt menjünk máshova.
Ott a Vrndávan nevezetű erdő, ami alkalmas a jószágnak,
nagyszerű hely volna a pásztoroknak és családjuknak is, áldásos magaslatokkal, fűvel és fákkal.
Induljunk oda már ma! Rögvest készítsük fel a szekereket,
s a teheneket magunk előtt hajtva keljünk útra – ha elfogadjátok a javaslatomat.”
Ezt hallván a pásztorok egyhangúan kiáltották: „úgy legyen, úgy legyen!”,
majd összeterelték a csordát, szekerekre rakták a holmijukat, s útnak indultak.

(a térkép kattintásra nagyítható)

A pásztorok később Nandagrámba költöztek, majd Krsna tizenegy éves volt, mikor Akrúra szekerén Mathurába utazott, s ott legyőzte Kanszát. Életkora Uddhava szavaiból derül ki, aki így beszél Vidurához:
Majd Nanda legelőire ment, mert apja féltette őt Kanszától.
Rejtett lámpásként tizenegy évet töltött ott Balarámmal együtt.(Bhág. 3.2.26.)

Az életkor megjelölése azért meghökkentő, mert gyakorta tizenhat évesnek, kaisóra korúnak mondják, mikor fuvolájával a gópíkat az erdőbe csábítja. A fiatalok életkorának szokásos felosztása szerint a kisgyermekkor (bálja, vagy kaumára) 5 éves korig tart, a gyermekkor (pauganda) a 6 és 10 éves kor közötti életszakasz, a fiatalkor vagy serdülőkor (kaisóra) pedig a 11 és 15 év közötti. Krsna és Balarám isteni voltára utal, hogy nem a szokásos módon, hanem annál gyorsabban növekedtek. Krsna számára a bálja a Gókulában töltött idő (tehát nem öt, hanem három és fél éves korig tart), a paugandát a Vrndávanban eltöltött évek jelentik, a kaisóra pedig a Nandagrámban töltött időszak, a Mathurába utazásig.

A hagyomány szerint Krsna huszonnyolc éves volt, mikor Dvárakába költözött, majd 126 évesen, ie. 3102-ben, február 18.-án (a Szúrja-sziddhánta szerint) hagyta el ezt a világot: és beköszöntött a kali-korszak.

______________________________
* Brhadvana más néven Mahávana (mindkét szó jelentése: „nagy erdő”)
** Ráma, azaz Balarám
az illusztráció forrása

a Gaudíja Math címere

Bhaktisziddhánta Szaraszvatí 1920-ban alapította misszióját, a Gaudíja Mathot (gaudīya maṭha). A Gauda szó egy országra, tartományra utal Nyugat-Bengálban, a gaudíja ebből képzett melléknév, gauda-béli – Csaitanja Maháprabhu navadvípi missziójára vonatkozik. A math jelentése gyülekezet vagy templom.

Vegyük sorba a Gaudíja Math címerén látható szimbólumokat és feliratokat!
Elsőként tekintsük át a külső kört: az alap a mester és a tan – ezért hat óránál a vaisnava tilak mellett a guruḥ (mester) és a gaudīyaḥ (itt a tanra, Csaitanja Maháprabhu tanítására utaló jelző) szavakat látjuk.

A köríven két irányban haladhatunk felfelé: az egyik irány a szabálykövető odaadás, a törvény szerinti élet (vaidhi-bhakti) a másik a szeretet szerinti élet (rága-bhakti) útját jelzi. A törvény szerinti élet középpontja az isteni pár fenséges alakja – ezért kilenc óránál Laksmí-Nárájant látjuk a trónuson ülni, alattuk a felirat: vidhiḥ (rítus, szabály). Hét óránál az imádat módja és kellékei: arcanam (imádat) a csengő és a ghílámpás mellett. Tizenegy óránál az imádatot megalapozó írás, a pañcarātram („öt éjszaka”, a Nárada-pancsarátra című kézikönyv).

A szeretet szerinti élet középpontjában Rádhá-Krsna áll, őket látjuk három óránál a vamsí-vatánál – alattuk a felirat: rāgaḥ (érzelem, szerelmes ragaszkodás). Öt óránál a mód és a kellékek: kīrtanam (dicsőítés), egy agyagdob, és egy nyomdagép.
Azt gondolom, a nyomdagépnél érdemes megállnunk egy pillanatra… megfontolhatjuk az elméleteket lemondásról, ragaszkodásmentességről, megvitathatjuk a yukta-vairāgya elvét^*, de többet mond erről ez a képecske: a az agyagdob, a mrdanga döndülése elhallatszik néhány száz méterre, a kírtan hangját így sokan hallhatják, de a nyomdagéppel (ahogy Bhaktisziddhánta Prabhupád emlegette: brhat-mrdanga – nagy dob) előállított újság vagy könyv sokkal messzebbre elhallatszik térben és időben egyaránt. Bár modern eszköz mégis ott a helye a tradíciót ma felmutató közösség címerén.

Egy óránál a szerető ragaszkodás alapműve, a Csaitanja-követő vaisnavák legfontosabb szentírása, a bhāgavatam, a Bhágavata-purána. A külső kör csúcspontjában, tizenkét óránál pedig Csaitanja Maháprabhu táncol.

A belső kört övező feliratok a hat isteni tulajdonságot sorolják fel: yaśaḥ (hírnév, jóhír, tisztelet), śrīh (szépség), jñānam (tudás), vairāgyam (függetlenség, lemondás), aiśvaryaḥ (isteni erő) és vīryaḥ (hősiesség).

A középpontban pedig a szent név: om nāma.

*yukta-vairāgya: „összekötött lemondás”, oximoronnak tűnő szóösszetétel, hiszen a yukta felszereltet, birtoklót is jelent, ám itt a Legfelsőbbel kapcsolatban állót, összekapcsoltat jelent. A yukta-vairāgya az az elv, miszerint a lemondás helyes értelmezése nem a tárgyak használatának elutasítása, hanem a hozzájuk fűződő önérdek elutasítása.

a méh

A szanszkrt nyelvű költészet számos utalása nem csupán a nyelvi akadályok miatt érthető nehezen a nyugati olvasó számára – a megszokottól eltérő kultúrkör, sokszor egyszerűen csak a különböző éghajlat más megvilágításba helyezi a jól ismert szavakat, fogalmakat. Példaként gondoljunk csak az esőre… a nyugati művészetben az eső a bánat, a könnyek szimbóluma, ám egészen mást jelent Indiában. A forró, tikkasztó nyár után megváltásként érkezik a monszun. Az eső új életet hoz, áldásként záporoz… ezért is pardzsanja, másokat tápláló, gyarapító a neve. Ezzel a szemmel érdemes nézni arra költői képre is, mely Krsna feketés testszínét a gyülekező esőfellegekhez hasonlítja – nem az őszi ég szürke mélabújára, hanem az új élet örömére utalva.

E cikkben, és terveim szerint néhány következőben a szanszkrt versek élővilággal kapcsolatos toposzai közül szemezgetnék, a méhekkel kapcsolatos versekkel kezdve a sort.

A méh számos szanszkrt neve közül az egyik a madhupa, azaz nektár-kortyoló. A madhu többjelentésű szó… melléknévként édes, kellemes, vonzó, csábító, így főnévként jelenthet mézet, a virág nektárját, édességet, de édes részegítő italt, likőrt is. A madhupa így nem csupán kortyolja a nektárt, hanem meg is mámorosodik tőle, miképpen Krsna az örvendező fejőslánykák lótusz-ajkainak csókjaitól:

kadācit kālindī-taṭa-vipina-saṅgītaka-ravo
mudābhīrī-nārī-vadana-kamalāsvāda-madhupaḥ |
ramā-śambhu-brahmāmara-pati-gaṇeśārcita-pado
jagannāthaḥ svāmī nayana-patha-gāmī bhavatu me ||1||
 
(Dzsagannáth) olykor zenés mulatságot (rendez) a Jamuná parti ligetben,
s az örvendező pásztorlánykák lótusz orcájának mézét kortyolja, akár egy méhecske.
Az ő (lótusz)lábát imádja Laksmí, Siva, Brahmá, (a halhatatlanok ura) Indra és Ganésa.
Bárcsak mindig láthatnám az Úr Dzsagannáthot!

(Sankara: Dzsagannáthástaka)

S amilyen az úr, olyanok a hívei is: a bölcsek, mint megannyi méhecske döngicsélnek Krsna virágfüzére, máskor lótusz-keze, lótusz-lába, lótusz-szeme körül, s megrészegülnek annak nektárától:

(kṛṣṇa) deva bhavantaṁ vande |
man-mānasa-madhukaram arpaya
nija-pada-paṅkaja-makarande ||
 
Uram (Krsna), néked hódolok!
Kérlek vezesd elmém méhecskéjét
lótuszlábad nektárjához!

(Rúpa gószvámí: Krsna! Déva! Bhavantam vandé)

pārāśarya-vacaḥ sarojam amalaṁ gītārtha-gandhotkaṭaṁ
nānākhyānaka-keśaraṁ hari-kathā-sambodhanābodhitam |
loke sajjana-ṣaṭpadair aharahaḥ pepīyamānaṁ mudā
bhūyād bhārata-paṅkajaṁ kali-mala-pradhvaṁsi naḥ śreyase ||6||
 
Parásara fiának szavából született a makulátlan (lótusz), melynek csodás illata a Gítá mondandója,
rostjai a megszámlálhatatlan történet, melyek a Hariról szóló történetektől virágzanak.
E világ szentjei méhecskeként nap mint nap kortyolják, s megmámorosodnak nektárjától,
áldjon meg hát bennünket a Mahábhárata lótusza, Kali szennyének eltörlője!

(Sankara: Srí Gítá-dhjánam)

yadīya-rīti-rāga-raṅga-bhaṅga-digdha-mānaso
naro`pi yati tūrṇam eva nārya-bhāva-bhājanam |
tam ujjvalākta-cittam etu citta-matta-śatpado
bhajāmy-ahaṁ gadādharaṁ supaṇḍitaṁ guruṁ prabhum || 8 ||
 
Ha szerető ragaszkodásának egyetlen csöppje megérinti a szívet,
még a (világi) ember is könnyen méltóvá válhat a gópí-létre,
csak döngicséljenek gondolatai mámoros méhecske gyanánt Gadádhar szerelemmel ékesített szíve körül!
Gadádhart imádom hát, a tanult bölcset, a mestert, az Urat!

(Szvarúp Dámódar: Srí Gadádharástaka)

Ha a bölcsek a Krsna körül döngicsélő méhecskék, akkor zümmögésük a szakrális tudás továbbadásának szimbóluma:

pārāvatānyabhṛta-sārasa-cakravāka-
dātyūha-haṁsa-śuka-tittiri-barhiṇāṁ yaḥ |
kolāhalo viramate 'cira-mātram uccair
bhṛṅgādhipe hari-kathām iva gāyamāne ||
 
A galambok, kakukkok, darvak, vadludak,
csátakák, hattyúk, fogolymadarak és flamingók hangzavara
nyomban elcsendesül, mikor magas hangján
a méhek királya a Hari-kathá éneklésébe kezd.

(Bhágavata-purána 3.15.18.)

A méhek zümmögése gyakran a szerelem hangulatának kifejezője. Dzsajadév versében minden kis apró részlet az ébredező szerelemre utal: a lágyan lengedező déli szellő, tavasz (aki a szerelemisten felesége), a szegfűszeg bimbózása, és a kakukkok éneke is:

lalita-lavaṅga-latā-pariśīlana-komala-malaya-samīre |
madhukara-nikara-karambita-kokila-kūjita-kuñja-kuṭīre ||
viharati harir iha sarasavasante
nṛtyati yuvati-janena samaṁ sakhi virahi-janasya durante ||1||
 
A Malaja-hegy felől lengedező szellő lágyan simogatja a szegfűszeg zsenge bimbóit.
Méhzümmögés vegyül a kakukkok dalába, a ligetbéli kis kunyhónál,
ahol Hari mulat. E csodás (szerelemillatú) tavaszon
ott táncol (ő) a fiatal lánykákkal, ó, barátném, az elhagyatott bánatára.

(Dzsajadév: Gíta Góvinda 1.3.1.)

Máskor a méhek felbukkanása egyszerűen csak ürügy arra, hogy a szerelmesek átöleljék egymást:

mauli-mālā-milan-matta-bhṛṅgī-latā
bhīta-bhīta-priyā-vibhramāliṅgitaḥ |
srasta-gopī-kucābhoga-saṁmelitaṁ
sañjagau veṇunā devakī-nandanaḥ ||5||
 
A füzére körül zümmögő mámoros méhektől megrettent kedvese sietve belékapaszkodott,
így a leány keble a mellkasához ért, mikor Dévakí fia a fuvoláján játszott.

(Bilvamangal: Rásza-krídástaka)

Talán a leggyakoribb költői kép szerint a nappali lótusz kelyhe éjszakára összezárul, és rabságba ejti a virágméz szívásába belefeledkezett, mohó méhet.

mṛdula-malaya-vātācanta-vīci-pracāre
sarasi nava-parāgaiḥ piñjaro’yaṁ klamena |
prati-kamala-madhūnāṁ pāna-matto dvirephaḥ
svapiti kamala-kośe niścalāṅgaḥ pradośe ||
 
A lágy déli szellő vizet szürcsöl a tó hullámfodrairól,
s lám, egy méhecske elbágyadt a nektár-tehertől!
Megrészegült a lótuszok mézének kortyolásától,
s most moccanatlan alszik a lótusz kelyhében, bár jő az alkony.

(Rámánanda Ráj: Srí Dzsagannáth-vallabha)