az odaadás lépcsőfokai a Bhagavad-gítá 12. fejezetében

mayy eva mana ādhatsva mayi buddhiṁ niveśaya |
nivasiṣyasi mayy eva ata ūrdhvaṁ na saṁśayaḥ ||8||

Egyedül rám irányuljon elméd, csakis rám összpontosítsd értelmed,
így velem élsz majd ezután, semmi kétség.

A manas szó jelenthet elmét, gondolatot és értelmet is. A szó gyöke a man – gondol, vél jelentésű ige, ezért tudatos megfontoltságra utal, ám gyakran az érzékeket összefogó spontán működésünket írjuk le vele. E versben a buddhi (értelem) szó mellett szerepel, s ez többet jelent egyszerű ismétlésnél: a manas, azaz elme a zsigeri elfogadás és elutasítás (saṅkalpa, vikalpa) színtere, a buddhi (értelem) pedig az elemző és határozott megkülönböztető képességé. A rajongó odaadásban élő bhakta spontán és tudatosan csak Krsnát látja – a különféle raszák szerinti módon. Ki Krsna? Sankara kommentárja szerint az univerzális formáját feltáró Isten, Visvanáth Csakravartí szerint a sárgaruhás, erdei virágok füzérét viselő Sjámaszundar – irányuljon reá meditációnk.

atha cittaṁ samādhātuṁ na śaknoṣi mayi sthiram |
abhyāsa-yogena tato mām icchāptuṁ dhanaṁjaya ||9||

Ha gondolataidat képtelen vagy szilárdan reám irányítani,
akkor a gyakorlás jógájával igyekezz elérni engem, Dhananydzsaja!
 
Ha csapongó gondolatainknak még van más tárgya is, mint Isten, még nem élünk szamádhiban (cittaṁ samādhātum), úgy legyen mindennapos gyakorlatunk a reá való emlékezés. Sankara szerint a gyakorlás a szerteágazó gondolatok összegyűjtése és egyetlen pontra rögzítése újra meg újra. Rámánudzsa kommentárjában arról ír, hogy az Úr megannyi nagyszerű tulajdonsága lehetőséget nyit számunkra, hogy erre emlékezve, ezeket magasztalva reá irányítsuk kósza figyelmünket. A szádhana-bhakti útja éppen erről szól. Krsna Dhananydzsajaként, gazdagság meghódítójaként szólítja Ardzsunát, utalva arra, hogy a szádhana-bhakti követése nem pótcselekvés: a gyakorló a legnagyobb kincs birtokába jut.

abhyāse’py asamartho’si mat-karma-paramo bhava |
mad-artham api karmāṇi kurvan siddhim avāpsyasi ||10||

Ha nem tudod gyakorolni (a reám emlékezést), szenteld minden tetted nekem,
mert ha értem cselekszel, eléred majd a tökéletességet.

A versnek kétféle értelmezésével találkozhatunk. Sríla Prabhupád kommentárjának megvilágításában tekintve a versre az alábbi gondolatmenetet követhetjük: az asamartha melléknév jelent alkalmatlant, de gyöngét, erőtlent is – a meditáció gyakorlása elmaradhat emiatt is. Ám a lehetőségek nem zárultak le, ha nincs a szívünkben spontán odaadás, és gyöngeségünk miatt a figyelmünket sem tudjuk irányítani, akkor változtassunk a tetteink motivációján: ajánljuk minden cselekvésünket Istennek.
Rámánudzsa, Srídhar Szvámí, Visvanáth Csakravartí és Baladév Vidjábhúsan szerint a gyakorlás (abhyāsa) kifejezetten a meditáció gyakorlását jelenti, míg tetteink Istennek szentelése a szabálykövető odaadás (vaidhi-bhakti) elemeire vonatkozik. Srídhar Szvámí az ékádasí böjti fogadalmát, a púdzsá-szertartást és náma-szankírtant nevesíti, Visvanáth a hallással és zengéssel kezdődő kilenc gyakorlatot említi.

athaitad apy aśakto’si kartuṁ mad-yogam āśritaḥ |
sarva-karma-phala-tyāgaṁ tataḥ kuru yatātmavān ||11||

S ha ezt sem tudod megtenni, akkor végezd jógámat úgy,
hogy feladod tetteid minden gyümölcsét. Fegyelmezd így elmédet!

Az előző vers kétféle értelmezéséből kiindulva e versnek is kétféle olvasatával találkozunk. Ha nem tudjuk minden tettünket Istennek szentelni, akkor szabaduljunk meg az önzéstől: ne magunkért dolgozzunk, hanem a szűkebb-tágabb környezetünkért – az ind szerzők kedves példája a kútásás és kórházalapítás.
Más olvasatban a tettek gyümölcséről való lemondás azok Istennek ajánlását jelenti. Láthatjuk: a Gítá ezen verseinek értelmezései bár egy-egy ponton eltérnek, szellemiségükben hasonlóak. Az áhítat jógájának széles a spektruma: a legjobb, ha az ember minden gondolata Isten körül jár, ha csak őt látja… Nárada szavaival: „az istenszeretet az, ha a hívő minden tettét Istennek szenteli, s elviselhetetlen fájdalmat érez, ha egy percre is megfeledkezne róla.” (Bhakti-szútrák 19.) Ha nincs a szívünkben spontán rajongás, gyakoroljuk a meditációt, s az imádatot, hiszen ez megtisztítja a szívet, s a tiszta szívben bizonnyal kivirágzik majd a rajongás. Ha nem tudjuk gyakorolni az imádatot sem, tetteinket ajánljuk Istennek, ha pedig ezt sem tudnánk gyakorolni, legalább fegyelmezzük jótékonysággal önzésünket.
Végezd jógámat, fegyelmezd így elmédet: értelem szerinti fordítás, a szövegben e fordulatok a mondat alanya, „légy az én jógámhoz forduló” (mad-yogam āśritaḥ), „fegyelmezett elmével bíró” (yata-ātmavān). Sríla Prabhupád értelmezésében ez utóbbi felszólítás: horgonyozz az önvalóban!

Lókanáth Prabhu magasztalása

śrī-śrī-lokanātha-prabhu-varāṣṭakam

Lókanáth dász gószvámí (1485 - 1588) Bengálban, a mai Bangladés területén született, vaisnava családban – édesapja Advaita Ácsárja követője volt. Mikor felkereste Nimái panditot Navadvípban, ő már a szerzetesi fogadalmára készült, ezért arra kérte Lókanáthot, hogy költözzön Vrndávanba. Így Lókanáth Bhúgarbha gószvámí társaságában a szent zarándokhely lakója lett. Céljuk az volt, hogy felkutassák Krsna vradzsabéli kedvteléseinek helyszíneit. Itt csatlakozott később hozzájuk a hat gószvámí.

yaḥ kṛṣṇa-caitanya-kṛpaika-vittas
tat-prema-hemābharaṇāḍhya-cittaḥ |
nipatya bhūmau satataṁ namāmas
taṁ lokanāthaṁ prabhum āśrayāmaḥ ||1||

Egyedüli vagyona Krsna-Csaitanja kegye, szíve az őiránta érzett szeretet aranyfényében tündököl.
Mindörökkön őelőtte hódolunk, a földre omolva, keressük hát Lókanáth Prabhu menedékét!

yo labdha-vṛndāvana-nitya-vāsaḥ
parisphurat-kṛṣṇa-vilāsa-rāsaḥ |
svācāra-carya-satatāvirāmas
taṁ lokanāthaṁ prabhum āśrayāmaḥ ||2||

Vrndávan örökös lakója ő. Gondolatai egyedül Krsna kedvtelései körül forognak,
ez az ő mindennapos elfoglaltsága, mindörökkön, szünet nélkül. Keressük hát Lókanáth Prabhu menedékét!

A satata és az avirāma határozószók használata nem fölösleges szószaporítás: a satata állandót, időben kiterjedőt jelent, az a-virāma pedig szünet nélkülit… Lókanáth Prabhu meditációja egy pillanatra sem szakadt meg.

sadollasad-bhāgavatānuraktyā
yaḥ kṛṣṇa-rādhā-śravaṇādi-bhaktyā |
ayātayāmīkṛta-sarva-yāmas
taṁ lokanāthaṁ prabhum āśrayāmaḥ ||3||

Fényesen tündöklő szent ragaszkodással merül el Rádhá és Krsna szerető szolgálatában,
számtalan módot találva, soha el nem múlón. Keressük hát Lókanáth Prabhu menedékét!

Lókanáth dász gószvámí Rádhá-vinód múrtiját imádta… egy vászonzacskóban mindig a nyakában viselte őket.

vṛndāvanādhīśa-padābja-sevā-
svāde’numajjanti na hanta ke vā |
yas teṣv api ślāghatamo’bhirāmas
taṁ lokanāthaṁ prabhum āśrayāmaḥ ||4||

Ki ne merülne alá Vrndávan ura lótuszlába szolgálatának nektári ízeiben?
Ám mind közül ő a legdicsőbb, keressük hát Lókanáth Prabhu menedékét!

yaḥ kṛṣṇa-līlā-rasa eva lokān
anunmukhān vīkṣya bibharti śokān |
svayaṁ tad-āsvādana-mātra-kāmas
taṁ lokanāthaṁ prabhum āśrayāmaḥ ||5||

Mikor ráeszmélt, hogy az emberek nem sóvárognak Krsna kedvteléseinek nektáríze után, mély fájdalom töltötte el,
s csupán arra vágyakozott, hogy valóban megízlelhessék azt. Keressük hát Lókanáth Prabhu menedékét!

kṛpā-balaṁ yasya viveda kaścit
narottamo nāma mahān vipaścit |
yasya prathīyān viṣayoparāmas
taṁ lokanāthaṁ prabhum āśrayāmaḥ ||6||

Könyörületének erejét Naróttam, a nagy bölcs értette meg valójában.
Végérvényesen felhagyott az érzéktárgyakhoz való ragaszkodással – keressük hát Lókanáth Prabhu menedékét!

Lókanáth dász gószvámí nagyon egyszerű életet élt. Vradzsában a helybéliek egy kis kunyhót szerettek volna építeni neki, ám ezt sem fogadta el… inkább behúzódott egy fa tövébe, ahol éppen ráesteledett.
Egyetlen tanítványa Naróttam dász Thákur, így fohászkodik a Srí guru-vandaná című dalában:
śrī-guru karuṇā-sindhu, adhama janāra bandhu
lokanāth lokera jīvana
Srí guru a könyörület óceánja, az elesett lelkek jóbarátja,
ő Lókanáth, az egész emberiség (lokera) élete (jīvana).

rāgānugā-vartmani yat-prasādād
viśantyavijñā api nirviṣādāḥ |
jane kṛtāgasy api yas tv avāmas
taṁ lokanāthaṁ prabhum āśrayāmaḥ ||7||

Kegyéből még a tudatlan ostobák is megmenekednek a kiábrándultságukból, és a rágánugá bhakti útjára lépnek.
Ő még a vétkezőkkel sem elutasító – keressük hát Lókanáth Prabhu menedékét!

yad-dāsa-dāsānugadāsa-dāsāḥ
vayaṁ bhavāmaḥ phalitābhilāṣāḥ |
yadīyatāyāṁ sahasā viśāmas
taṁ lokanāthaṁ prabhum āśrayāmaḥ ||8||

Mindannyian az ő szolgája szolgái követőit szolgálók szolgái vagyunk, reménykedve, hogy elérhetjük amit ő,
s olyanná válhatunk, mint ő. Keressük hát Lókanáth Prabhu menedékét!

Lókanáth dász gószvámí Csaitanja Maháprabhu szolgája, s az őt követő tanítványi sor a következő: Naróttam dász, Gangánárájan, Krsnacsarana, Rádhá-raman, majd Visvanáth Csakravartí, aki így a Lókanáth dász gószvámí utáni ötödik generáció tagja.

śrī-lokanāthāṣṭakam atyudāraṁ
bhaktyā paṭhed yaḥ puruṣārtha-sāram |
sa mañjulālī-padavīṁ prapadya
śrī-rādhikāṁ sevate eva sadyaḥ ||9||

Ki e felettébb jeles költeményt, a Lókanáthástakát odaadással olvassa,
az hamarosan eléri az emberi élet legvégső célját, és a gópík társaságába kerülve Srí Rádhikát szolgálja majd.

so’yaṁ śrī-lokanāthaḥ sphuratu puru-kṛpā-raśmibhiḥ svaiḥ samudyan
uddhṛtyoddhṛtya yo naḥ pracuratama-tamaḥ kūpato dīpitābhiḥ |
dṛgbhiḥ sva-prema-vīthyā diśam adiśad aho yāṁ śritā divya-līlā-
ratnāḍhyaṁ vindamānā vayam api nibhṛtaṁ śrīla-govardhanaṁ smaḥ ||10||

Ragyogjanak hát Lókanáth dász gószvámí könyörületének tündöklő sugarai!
Fénylő pillantása megóv bennünket, kiemel a mélységes sötétség kútjából,
és megmutatja a rajongó szeretet útját. Az ő kegyéből még mi is
menedéket lelünk az isteni kedvtelések ékköveiben gazdag Góvardhan lábánál!

A költeményhez illesztett utolsó strófa sragdharā (virágfüzéres) versmértékben íródott. Megközelítjük, menedéket lelünk az isteni kedvteléseknél (a śritāḥ egyaránt jelent valakit felkeresőket, és valakinél oltalmat találókat), és megértjük azok valódi természetét (a vindamānāḥ jelentése: valamit megértők, megélők).

Srí Naróttamástakam

Visvanáth Csakravartí Naróttam dász Thákurt magasztaló költeménye, a mestereit magasztaló versciklusból.

śrī-kṛṣṇa-nāmāmṛta-varṣi-vaktra-
candra-prabhā-dhvasta-tamo-bharāya |
gaurāṅga-devānucarāya tasmai
namo namaḥ śrīla-narottamāya ||1||
Orcájának fényes holdja Srí Krsna neveinek hűsítő nektárját záporozza, eloszlatva a tudatlanság sűrű sötétségét.
Gaurángadéva hű követőjének, Sríla Naróttamnak ajánlom hódolatom újra meg újra!

saṅkīrtanānandaja-manda-hāsya-
danta-dyuti-dyotita-diṅ-mukhāya |
svedāśru-dhārā-snapitāya tasmai
namo namaḥ śrīla-narottamāya ||2||
A szankírtan önfeledt gyönyörében szelíd mosolyra húzódik szája, fogai tündöklése beragyogja a világtájakat.
Patakzó könnye, és verítéke mossa testét – Sríla Naróttamnak ajánlom hódolatom újra meg újra!

mṛdaṅga-nāda-śruti-mātra-cañcat-
padāmbujāmanda-manoharāya |
sadyaḥ samudyat-pulakāya tasmai
namo namaḥ śrīla-narottamāya ||3||
Megdöndülnek a mrdangák, s e hang nyomban megindítja szívét: lótuszlábai a magasba szökkennek,
szőrszálai mind az égnek merednek – Sríla Naróttamnak ajánlom hódolatom újra meg újra!

gandharva-garva-kṣapaṇa-svalāsya-
vismāpitāśeṣa-kṛti-vrajāya |
sva-sṛṣṭa-gāna-prathitāya tasmai
namo namaḥ śrīla-narottamāya ||4||
Tündéreket megszégyenítő tánca ámulatba ejti a földkerekséget!
Szépséges dalait énekli, erről nevezetes ő – Sríla Naróttamnak ajánlom hódolatom újra meg újra!

ānanda-mūrcchāvanipāta-bhāta-
dhūlī-bharālaṅkṛta-vigrahāya |
yad-darśanaṁ bhāgya-bhareṇa tasmai
namo namaḥ śrīla-narottamāya ||5||
A gyönyörtől aléltan omlik a földre, tündöklő testét por ékesíti.
Őt látni maga a jószerencse – Sríla Naróttamnak ajánlom hódolatom újra meg újra!

sthale sthale yasya kṛpā-prapābhiḥ
kṛṣṇānya-tṛṣṇā jana-saṁhatīnām |
nirmūlitā eva bhavanti tasmai
namo namaḥ śrīla-narottamāya ||6||
Faluról falura járván a könyörület kútja volt ő, így az emberek minden anyagi vágya
gyökerestül megsemmisült. Sríla Naróttamnak ajánlom hódolatom újra meg újra!
 

E versszak az ellentmondást hordozó költői kép szép példája: A prapā szó közkutat jelent, melyből a szomjas vándor vizet meríthet. Ám most a vándorszerzetes Naróttam a kút, melyből a helybéliek vizet – isteni kegyet – meríthetnek, s e víz oly hathatósan csillapítja szomjukat (tṛṣṇā), hogy a világi léttel (nem Krsnával) kapcsolatos minden vágy gyökerestül megsemmisül. A tṛṣṇā szó egyszerre jelent szomjúságot, vágyat, mohóságot.

yad-bhakti-niṣṭhopala-rekhikeva
sparśaḥ punaḥ sparśa-maṇīva yasya |
prāmāṇyam evaṁ śrutivad yadīyaṁ
tasmai namaḥ śrīla-narottamāya ||7||
Nyakéke Krsna szerető szolgálatába vetett szilárd hite, érintése akár a bölcsek köve,
szava a védák kinyilatkoztatásához fogható. Sríla Naróttamnak ajánlom hódolatom!
 

 A prāmānya szó szerint bizonyosságot, hitelességet jelent: bizonysága – azaz kimondott szava – akár a védai kinyilatkoztatás (śrutivat).

mūrtaiva bhaktiḥ kim ayaṁ kim eṣa
vairāgya-sāras tanumān nṛloke |
sambhāvyate yaḥ kṛtibhiḥ sadaiva
tasmai namaḥ śrīla-narottamāya ||8||
Vajon ki lehet ő? Talán a testetöltött odaadás, a világi léttől való függetlenség maga
született meg az emberek világában? Sríla Naróttamnak ajánlom hódolatom!
 

 A harmadik páda kṛtibhiḥ (tetteivel együtt) szava arra utal, hogy a testetöltött odaadás (mūrtā bhaktiḥ), s a lemondás, a világi léttől való függetlenség leglényege (vairāgya-sāraḥ) tetteivel, azaz kedvteléseivel együtt jelent meg e világban: ez ismételt utalás Naróttam nagyszerű dalaira és csodás táncára.

rājan-mṛdaṅga-karatāla-kalābhirāmaṁ
gaurāṅga-gāna-madhu-pāna-bharābhirāmam |
śrīman-narottama-padāmbuja-mañju-nṛtyaṁ
bhṛtyaṁ kṛtārthayatu māṁ phaliteṣṭa-kṛtyam ||9||
Sríla Naróttam lótuszlábainak a mrdangák és karatálok hangján örvendező, Gaurángáról szóló dalok mézétől édes, elbűvölő tánca teljesítse be szolgájának odaadó törekvését!

A versmérték upajāti: (indravajrā: – – υ – – / υ υ – υ – υ és upendravajrā υ – υ – – / υ υ – υ – υ sorok együtt)
Az utolsó strófa vasantatilakā (a tavasz ékessége): – – υ – υ υ υ – / υ υ – υ – –

Srí Gangánárájan Csakravartí magasztalása

śrī-śrī-gaṅgā-nārāyaṇa-devāṣṭakam

Gangánárájan Csakravartí tudós bráhmana volt, aki Naróttam dász Thákur tanítványául szegődött. Családos ember volt, s mert fia nem született, sajátjaként nevelte hittestvére, Srí Rámakrsna Bhattácsárja fiát. E fiú volt Krsna-csarana, és Visvanáth Csakravartí az ő tanítványának lett tanítványa.

kula-sthitān karmiṇa uddidhīrṣur
gaṅgaiva yasmin kṛpayāviśeṣa |
śrī-cakravartī dayatāṁ sa gaṅgā-
nārāyaṇaḥ prema-rasāmbudhir mām ||1||

Miként a munkájuk gyümölcseire vágyó családosokat felemelni vágyó könyörületes Gangesz,
Srí Gangánárájan Csakravartí, rajongó szeretet nektáróceánja, kérlek, légy kegyes hozzám!
 

A csakravartí szó nem név, hanem megtisztelő titulus: aki emberek széles körére (csakra) gyakorol mély benyomást (vartin: mozgató, működtető).

narottamo bhakty-avatāra eva
yasmin sva-bhaktiṁ nidadhau mudaiva |
śrī-cakravartī dayatāṁ sa gaṅgā-
nārāyaṇaḥ prema-rasāmbudhir mām ||2||

A tiszta szeretet megtestesülése, Naróttam dász boldogan ruházta rád saját odaadását –
Srí Gangánárájan Csakravartí, rajongó szeretet nektáróceánja, kérlek, légy kegyes hozzám!
 

 Más olvasatban sva-bhaktim (saját odaadását) helyett sva-śaktim: saját energiáját.

vṛndāvane yasya yaśaḥ prasiddhaṁ
adyāpi gīyeta satāṁ sadaḥsu |
śrī-cakravartī dayatāṁ sa gaṅgā-
nārāyaṇaḥ prema-rasāmbudhir mām ||3||

Dicsőséged mind a mai napig megéneklik Vrndávanban, a szentek gyülekezetében –
Srí Gangánárájan Csakravartí, rajongó szeretet nektáróceánja, kérlek, légy kegyes hozzám!

govinda-deva-dvibhujatva-śaṁsi-
śrutiṁ vadan sad-vipadaṁ nirāsthat |
śrī-cakravartī dayatāṁ sa gaṅgā-
nārāyaṇaḥ prema-rasāmbudhir mām ||4||

Kifejtetted a kétkarú Góvinda-dévát magasztaló szentírásokat, elhárítván ezzel a bhaktákra leselkedő vészt –
Srí Gangánárájan Csakravartí, rajongó szeretet nektáróceánja, kérlek, légy kegyes hozzám!
 

Mikor a nem bráhmana születésű Naróttam dász Thákur bráhmana családból való fiúkat fogadott tanítványává, a helyi brahmin közösség ezt sértőnek találta. A királyhoz fordultak, hogy segítse ügyüket, és egy nagyhírű tudós pandit társaságában Kéthuri-grámba (a mai Bangladés területén fekvő település), Naróttam lakhelyére indultak, hogy vitában győzzék le őt. Gangánárájan és barátja, Rámacsandra Kavirádzs hírét vette a pandit és az uralkodó érkezésének, és elébük siettek. A szomszéd városka, Kumárapur piacán felállítottak egy-egy árusítóhelyet, és agyagedény-, illetve bételdióárusként kínálták a portékájukat az utazóknak – így a király kíséretének is. Ékes szanszkrt nyelven szólították meg őket, akik megdöbbentek ennek hallatán (a szanszkrt a tudás nyelvének számított, a művelt bráhmanák ismerték), s beszélgetésbe elegyedtek az árusokkal. Hamarosan komoly filozófiai vita alakult ki, melyben végül Ganganárájan és Rámacsandra Kavirádzs diadalmaskodtak. A pandit és a király megértették a leckét, és büszkeségüket félretéve, alázatos szívvel keresték fel Naróttam dász Thákurt… később mindketten tanítványai lettek.

sauśīlya-yukto guṇa-ratna-rāśiḥ
pāṇḍitya-sāraḥ pratibhā-vivasvān |
śrī-cakravartī dayatāṁ sa gaṅgā-
nārāyaṇaḥ prema-rasāmbudhir mām ||5||

A tiszta jellem, a jótulajdonságok drágakövének csodás tárháza, a műveltség tündöklő Napja –
Srí Gangánárájan Csakravartí, rajongó szeretet nektáróceánja, kérlek, légy kegyes hozzám!

janān kṛpā-dṛṣṭibhir eva sadyaḥ
prapadyamānān sva-pade’karod yaḥ |
śrī-cakravartī dayatāṁ sa gaṅgā-
nārāyaṇaḥ prema-rasāmbudhir mām ||6||

Könyörületesen nézel a nálad oltalmat keresőkre, s lábaid árnyékában nyomban menedéket nyújtasz nékik –
Srí Gangánárájan Csakravartí, rajongó szeretet nektáróceánja, kérlek, légy kegyes hozzám!

loke prabhutvaṁ sthira-bhakti-yogaṁ
yasmai svayaṁ gaura-harir vyatānīt |
śrī-cakravartī dayatāṁ sa gaṅgā-
nārāyaṇaḥ prema-rasāmbudhir mām ||7||

Maga Gaurahari adományozta néked bhakti-jóga kincsét, mely a legdicsőbb dolog az egész földkerekségen –
Srí Gangánárájan Csakravartí, rajongó szeretet nektáróceánja, kérlek, légy kegyes hozzám!
 

Naróttam dász Thákur szervezte azt a híres ünnepséget Khéturi-grámban melyre messze földről elzarándokoltak Csaitanja Maháprabhu követői. Az ünnepség tetőpontja természetesen a kírtana volt, melyről a Bhakti-ratnákar így számol be: „S ekkor, mint ahogyan a ragyogó napsugár áttör a felhőkön, Gauránga Maháprabhu megjelent örök társaival együtt. Hogyan is lehetne szavakba önteni a bhakták határtalan örömét, hiszen személyesen láthatták a könyörületes Csaitanját, amint köztük énekel és táncol?” Gangánárájan az ünnepet követően lett Naróttam dász Thákur tanítványa.

vṛndāvanīyātirahasya-bhakter
jñānaṁ vinā yaṁ na kuto’pi siddhyet |
śrī-cakravartī dayatāṁ sa gaṅgā-
nārāyaṇaḥ prema-rasāmbudhir mām ||8||

A vrndávani bizalmas odaadó szeretet ismerete nélkül sehogy sem érhetünk célt –
Srí Gangánárájan Csakravartí, rajongó szeretet nektáróceánja, kérlek, légy kegyes hozzám!

viśrambhavān yaś caraṇeṣu
gaṅgā-nārāyaṇa-premāmbu-rāśeḥ |
etat paṭhed aṣṭakam eka-cittaḥ
sa tat-parīvāra-padaṁ prayāti ||9||

Az a szilárdhitű, ki a rajongó szeretet nektáróceánja, Srí Gangánárájan Csakravartí lábainál
nagy figyelemmel olvassa e költeményt, elnyeri e nagy szent társaságát.

Visvanáth Csakravartí mesterei

Bhaktisziddhánta Szaraszvatí dalában azt énekeljük: „Visvanáth Csakravartí Thákur egyetlen vágya Naróttam dász Thákur lótuszvirág lábainak szolgálata volt” („narottama … jāra pada viśvanātha-āśa”). Tudjuk, hogy Naróttam dász a 16. században élt, míg Visvanáth Csakravartí a 17. század második felében. Hogy is van ez? merülhet fel a kétely… miképpen lehetséges, hogy nem egy időben éltek, mégis közvetlen egymás után soroljuk fel őket a mesterek sorában… netán egy jó százéves lyuk tátongana a szampradájában?
Nem, nem erről van szó, a dal csupán a legnevesebb tanítókat veszi sorra. Naróttam dász után sem szakadt meg a mesterek sora, hanem így folytatódott: Naróttam dász, Gangánárájan, Krsnacsarana, Rádhá-raman, Visvanáth Csakravartí... ő tehát a negyedik a Naróttam dászt követő tanítványi láncban. Az alábbiakban Visvanáth Csakravartí mesteréhez írott versét olvashatjátok, s a jövőben igyekszem megosztani a param-guruihoz írott magasztaló költeményeit is, melyeket a Sztavámrta-lahari (Dicshimnuszok nektárhulláma) című műben találtam.

śrī-guru-caraṇa-smaraṇāṣṭakam
Meditáció Srí Guru lótuszlábain, nyolc versben

prātaḥ śrī-tulasī-natiḥ sva-karatas tat-piṇḍikā-lepanaṁ
tat-sāmmukhyam atha sthitiṁ smṛtir atha sva-svāminoḥ pādayoḥ |
tat-sevārtha-bahu-prasūna-cayanaṁ nityaṁ svayaṁ yasya taṁ
śrī-rādhā-ramaṇaṁ mudā guru-varaṁ vande nipatyāvanau ||1||

Hajnalban meghajol Srí Tulaszí előtt, sajátkezűleg ajánlja fel talapzatánál az illatszert,
könyörületes természetén meditál, majd, hogy mesterei lótuszlábait
szolgálhassa, virágokat szed, mindig személyesen, ő maga.
Leborulok mesterem, Srí Rádhá-raman előtt, őt magasztalom boldogan!
 

Visvanáth Csakravartí gurujának, Rádhá-ramannak urai (sva-svāminoḥ), pontosabban úrnője és ura: Rádhá és Krsna.
A vers refrénszerűen ismétlődő negyedik pádájában magasztaló jelzőként a guru-varam, azaz a legkiválóbb mester kifejezés szerepel – ne egy tárgyszerű összehasonlítás eredményének közléseként, hanem a tanítvány szerető szívéből fakadó fohászként olvassuk.

madhyāhne tu nijeśa-pāda-kamala-dhyānārcanānnārpaṇa-
prādakṣiṇyanati-stuti-praṇayitā nṛtyaṁ satāṁ saṅgatiḥ |
śrīmad-bhāgavatārtha-sīdhu-madhurāsvādaḥ sadā yasya taṁ
śrī-rādhā-ramaṇaṁ mudā guru-varaṁ vande nipatyāvanau ||2||

Napközben ura lótuszlábain meditál, őt imádja, néki ajánl ételt,
körbejárja, leborul, fohászokat zeng, utána epekedik, néki táncol, a szentek társaságát keresi,
és a Srímad Bhágavatam jelentései nektárjának mézét ízlelgeti.
Leborulok mesterem, Srí Rádhá-raman előtt, őt magasztalom boldogan!

prakṣālyāṅghri-yugaṁ nati-stuti-jayaṁ kartuṁ mano’tyutsukaṁ
sāyaṁ goṣṭham upāgataṁ vana-bhuvo draṣṭuṁ nija-svāminam |
premānanda-bhareṇa netra-puṭayor dhārā cirād yasya taṁ
śrī-rādhā-ramaṇaṁ mudā guru-varaṁ vande nipatyāvanau ||3||

Alkonyatkor az erdőből Vrndávanba megy, hogy láthassa urát,
megmoshassa lótuszlábait, és földre borulva fohászokkal magasztalhassa. Vágyakozva nézi,
miközben a rajongó szeretet könnyei potyognak szeméből.
Leborulok mesterem, Srí Rádhá-raman előtt, őt magasztalom boldogan!
 

 A könnyebb érthetőség kedvéért az első és második páda fordítását megcseréltem.

rātrau śrī-jayadeva-padya-paṭhanaṁ tad-gīta-gānaṁ rasā-
svādo bhakta-janaiḥ kadācid abhitaḥ saṅkīrtane nartanam |
rādhā-kṛṣṇa-vilāsa-kely-anubhavād unnidratā yasya taṁ
śrī-rādhā-ramaṇaṁ mudā guru-varaṁ vande nipatyāvanau ||4||

Éjszakánként Dzsajadév verseit olvassa, dalait énekli, azokat ízlelgeti.
vagy a bhakták társaságában táncol a szankírtan közepette,
máskor Rádhá és Krsna kedvtelésein meditál szakadatlan.
Leborulok mesterem, Srí Rádhá-raman előtt, őt magasztalom boldogan!

szakadatlan: a versben az unnidratā szó szerepel, minek pontos jelentése éberség, álmatlanság.

nindety-akṣarayor dvayaṁ paricayaṁ prāptaṁ na yat-karṇayoḥ
sādhūnāṁ stutim eva yaḥ sva-rasanām āsvādayaty anvaham |
viśvāsyaṁ jagad eva yasya na punaḥ kutrāpi doṣa-grahaḥ
śrī-rādhā-ramaṇaṁ mudā guru-varaṁ vande nipatyāvanau ||5||

„Megvet” – e két szótag sehogy sem fér meg fülében,
ám nyelvét nap nap után a szentek magasztalására használja.
Bízik ő az emberekben, s nem hibakereső –
leborulok mesterem, Srí Rádhá-raman előtt, őt magasztalom boldogan!

A nindā szó becsmérlést, megvetést, gyalázkodást jelent egyaránt – egy bhakta nem ilyen kincseket gyűjtöget.

yaḥ ko’py astu padābjayor nipatito yaḥ svīkaroty eva taṁ
śīghraṁ svīya-kṛpā-balena kurute bhaktau tu matvāspadam |
nityaṁ bhakti-rahasya-śikṣaṇa-vidhir yasya sva-bhṛtyeṣu taṁ
śrī-rādhā-ramaṇaṁ mudā guru-varaṁ vande nipatyāvanau ||6||

Elfogad ő mindenkit, aki oltalmat keres lótuszlábánál,
s kegyének erejével hamar az odaadó szolgálatba fogadja.
Az odaadás legmélyebb titkait tárja fel hívei számára –
leborulok mesterem, Srí Rádhá-raman előtt, őt magasztalom boldogan!

sarvāṅgair nata-bhṛtya-mūrdhni kṛpayā yasya sva-pādārpaṇaṁ
smitvā cāru kṛpāvaloka-sudhayā tan-mānasodāsanam |
tat-premodaya-hetave sva-padayoḥ sevopadeśaḥ svayaṁ
śrī-rādhā-ramaṇaṁ mudā guru-varaṁ vande nipatyāvanau ||7||

Megszánja a dandavatjait felajánló tanítványát, a fejére teszi lábát,
kedvesen mosolyogva nektár-pillantásával messzire száműzi szívéből (az anyagi vágyakat),
és az odaadó szolgálatról tanítja, hogy felébredhessen benne a rajongó szeretet.
Leborulok mesterem, Srí Rádhá-raman előtt, őt magasztalom boldogan!

A vers harmadik pádájában szó szerint ez áll: „saját lábainak szolgálatának oktatása” (sva-padayoḥ sevā upadeśaḥ), ám itt nem valamiféle személyi kultuszról van szó, hanem a szentek nyomdokainak követéséről. Az istenszeretet kincse a szentek szívének mélyén rejtezik, ahogy a Mahábháratában Judhisthir király megfogalmazza: „A dharma igazsága a nagy lélek szívének rejtekén lakozik, az út az, amit ő járt be.” Miképpen juthatunk e kincs birtokába? E szenteket követve, nyomdokaikban járva, őket szolgálva. A tanítás így nem pusztán elméleti megfontolásokat jelent, hanem személyes példát és szolgálatot.

rādhe kṛṣṇa iti pluta-svara-yutaṁ nāmāmṛtaṁ nāthayor
jihvāgre naṭayan nirantaram aho no vetti vastu kvacit |
yat kiñcid vyavahāra-sādhakam api premnaiva magno’sti yaḥ
śrī-rādhā-ramaṇaṁ mudā guru-varaṁ vande nipatyāvanau ||8||

Rádhé! Krsna! Ura, s úrnője nevének nektárját
táncoltatja szüntelenül nyelve hegyén, nem ismer semmi egyebet.
Számára még a hétköznapi tettek is a prémáról szólnak, hiszen a rajongó szeretetben merült el –
leborulok mesterem, Srí Rádhá-raman előtt, őt magasztalom boldogan!

rādhe kṛṣṇa iti pluta-svara-yutam – pluta intonációval invitálja Rádhát és Krsnát – olvassuk az első pádában, azaz a nevek második magánhangzót hosszan megnyújtva kiáltozik, vagy sóhajtozik az isteni pár után. (a „Rádhé” Rádhá nevének megszólító alakja)

tvat-pādāmbuja-sīdhu-sūcakatayā padyāṣṭakaṁ sarvathā
yātaṁ yat-paramāṇutāṁ prabhu-vara prodyat-kṛpā-vāridhe |
mac-ceto-bhramaro’valambya tad idaṁ prāpyāvilambaṁ bhavat-
saṅgaṁ mañju-nikuñja-dhāmni juṣatāṁ tat-svāminoḥ saurabham ||9||

Legkiválóbb mester! Áradó kegy-óceán! E nyolcstrófás költemény lótuszlábad nektárjának apró töredékét mutathatta fel csupán.
Hadd nyugodjon rajta szívem méhecskéje, hogy így, társaságod elnyerve Vradzsa szépséges ligeteiben úrnőd s urad illatát ízlelgethesse!
 

Mestere lábának lótuszát itt (idam), azaz e világban elérve a méhecske késedelem nélkül (avilambam) Vrndávanban (mañju-nikuñja-dhāmni, a szépséges liget-hajlékban) találja magát, az isteni pár közelében.
A versmérték: śārdūlavikrīḍita (tigrisjáték).

ne legyen mester…

gurur na sa syāt sva-jano na sa syāt
pitā na sa syāj jananī na sā syāt |
daivaṁ na tat syān na patiś ca sa syān
na mocayed yaḥ samupeta-mṛtyum ||

Ne legyen mester, sem családtag,
se apa vagy anya,
félisten, vagy családfő,
ki nem szabadít meg a haláltól.
 

 (Bhágavata-purána 5.5.18., 
Rsabhadév tanítja így fiait)

A verssel kapcsolatban felmerülhet a kérdés: vajon ne legyenek gyermekei annak, aki nem bizonyos abban, hogy képes megszabadítani őket a születés és halál létkörforgatagából? – ez a vers egyik értelmezése.
Srídhar Szvámí kommentárjában felvet egy másik értelmezést is: az odaadás útjának tanításával gondoskodhat az ember a reá bízottakról – ez a mester, rokon, apa, anya, félisten vagy férj kötelessége. Nem lesz tehát rossz apa, anya, vagy rokon, aki nem szabadítja meg a szamszárából a gyermekeit, családtagjait, ám gondosan igyekezzék a helyes irányba fordítani családtagjai figyelmét.
Visvanáth Csakravartí konkrét példákra hivatkozva megfordítja a gondolatot: nem lehet mester, s a többi, ki nem oktat az odaadásra; így e kötelesség elmulasztása esetén az alárendelt utasítsa el feljebbvalóját. Hiszen így utasította el Bali király is mesterét, Sukrácsárját, mikor az nem támogatta, hogy a király Vámana kérését – a három lépésnyi föld-adományt – teljesítse. Így szállt szembe Vibhísana bátyjával, Rávanával, mikor az Ráma ellen fordult. Prahlád atyjával, Hiranjakasipuval szállt szembe, Bharata herceg, Ráma testvére pedig saját édesanyját tagadta meg, mikor Kaikéjí fondorlata Rámát száműzetésbe kényszerítette. Khatvánga király Indra áldását utasította el: a király félistenek oldalán harcolt, s mikor a csata végeztével hőstetteiért Indra meg kívánta őt jutalmazni, a királyt nem érdekelte a mennyei ajándék, inkább hazament, s meditációba mélyedt, figyelmét Isten lótuszlábaira irányítva. Vrndávan bráhmanáinak feleségei pedig férjük ellen fordultak, mikor a tiltakozásuk ellenére Krsnához vitték az áldozati ételeket.

PDF

a Szárártha-varsiní versei 3.

... az első hat fejezet összefoglalása
... a második hat fejezet összefoglalása


namo’stu bhagavad-bhaktyai kṛpayā svāṁśa-leśataḥ |
jñānādiṣv api tiṣṭhet tat sārthakī-karaṇā yayā ||
ṣaṭke tṛtīye’tra bhakti-miśraṁ jñānaṁ nirūpyate |
tan-madhye kevalā bhaktir api bhaṅgyā prakṛṣyate ||
trayodaśe śarīraṁ ca jīvātma-paramātmanoḥ |
jñānasya sādhanaṁ jīvaḥ prakṛtiś ca viśiṣyate ||

Hódolat az Úr iránti odaadó szeretetnek! Ha kegyesen csupán szemernyi is
lakozik belőle a gjánában, s más hasonló folyamatokban, beteljesíti azokat.
Az utolsó hat fejezetben többnyire az odaadással vegyített tudásról lesz szó,
ám a közepén módot talál a kizárólagos odaadás kiemelésére is.
A tizenharmadik fejezet az anyagi test, az egyéni- és felsőlélek, valamint
a róluk szóló tudás módjai, az élőlény és az anyagi természet fogalmát pontosítja.

Az előző fejezetek témája a bhakti, a Gítá harmadik harmada azonban elsősorban a tudásról szól. Ám a tudás csak akkor vezethet sikerre, ha odaadással vegyül.

dvayoḥ kṣetrajñayor madhye jīvātmā kṣetra-dharma-bhāk |
badhyate mucyate jñānād ity adhyāyārtha īritaḥ ||13||

A (tettek) mezejének két tudója közül az egyéni lélek osztozik a tettekhez kötődő kötelességekben,
ám az ilyen megkötött, rab lélek a tudás révén megszabadul – erről szól e fejezet.

guṇāḥ syur bandhakās te tu phalair jñeyāś caturdaśe |
guṇātyaye cihna-tatir hetur bhaktiś ca varṇitā ||

A gunák kötelékek. Ezeket eredményeikkel együtt vizsgálja a tizennegyedik fejezet.
A szerető odaadás az oka mindazon jeleknek, melyek a kötőerők megszűnését mutatják.

A guṇa szó tulajdonságot, minőséget jelent (a sattva, rajas és tamas hármasát), ugyanakkor szálat, köteléket, akár íjhúrt is. Visvanáth megállapítja, hogy a guṇa (mint három minőség) az anyagvilághoz láncoló kötelék – ezt fejezzük ki mikor a „kötőerő” kifejezéssel fordítjuk e szót.

anartha eva traiguṇyaṁ nistraiguṇyaṁ kṛtārthatā |
tac ca bhaktyaiva bhavatīty adhyāyārtho nirūpitaḥ ||14||

A (lelki élet előtt tornyosuló) akadályok a három kötőerő következményei, míg a célba érés mentes a kötőerőktől,
és a szerető odaadás révén következik be – ezt állapítja meg e fejezet.

saṁsāra-cchedako’saṅga ātmeśāṁśaḥ kṣarākṣarāt |
uttamaḥ puruṣaḥ kṛṣṇaḥ iti pañcadaśe kathā ||

A világi lét (fáját) kivágó, kötetlen lélek Isten része. A gyarlót és a tévedhetetlent is
felülmúló Legfőbb Személy Krsna – a tizenötödik fejezet erről szól.

Az anyagi lét fájáról, s annak kivágásáról a fejezet elején, míg a gyarlón és tévedhetetlenen túli Legfőbb személyről a 15.16-18. versekben olvashatunk.

jaḍa-caitanya-vargāṇāṁ vivṛtaṁ kurvatā kṛtam |
kṛṣṇa eva mahotkarṣa ity adhyāyārtha īritaḥ ||15||

E szolga (a szerző, Visvanáth) világossá tette a tudatnélküli anyag és a lélek különbségét.
Krsna a legfőbb – ez a fejezet jelentése.

ṣoḍaśe sampadaṁ daivīm āsurīm apy avarṇayat |
sargaṁ ca dviviadhaṁ daivam āsuraṁ prabhur ākṣayat ||

A tizenhatodik fejezetben az Úr az isteni és démoni felvirágzás jellemzőit magyarázta el,
és a kétféle mentalitást, az istenit és a démonit foglalta össze.

āstikā eva vindanti sad-gatiṁ santa eva te |
nāstikā narakaṁ yāntīty adhyāyārtho nirūpitaḥ ||16||

A vallás útján járó szentek elérik a végső célt,
míg az istentagadók a pokolba jutnak – erről szól e fejezet.

atha saptadaśe vastu sāttvikaṁ rājasaṁ tathā |
tāmasaṁ ca vivicyoktaṁ pārtha-praśnottaraṁ yathā ||

E tizenhetedik fejezetben a jóságot, a szenvedélyt, és
a tompaságot elemzik külön-külön, Pártha kérdését megválaszolva.

ukteṣu vividheṣv eva sāttvikaṁ śraddhayā kṛtam |
yat syāt tad eva mokṣārtham ity adhyāyārtha īritaḥ ||17||

E sokféle jellemző közül csakis a jó, és hitben gyökerező élet
vezethet az üdvösség felé – ezt mondja a fejezetben az Úr.

sannyāsa-jñāna-karmādes traividhyaṁ mukti-nirṇayaḥ |
guhya-sāratamā bhaktir ity aṣṭādaśa ucyate ||

Ismerteti a lemondás, a tudás, a tett, s a többi (kötőerők szerinti) háromféle módját, megvizsgálja az üdvösséget,
s a titkok leglényegét, a szerető odaadást beszéli el a tizennyolcadik fejezetben.

sārārthavarṣiṇī viśva-janīnā bhakta-cātakān |
mādhurī dhinuyād asyā mādhurī bhātu me hṛdi ||18||

E mindenkire áldást hozó mű, a Szárártha-varsiní méze örvendeztesse meg a csátaka-madárként szomjazó bhaktákat, és zamata tárulkozzék fel szívemben is.

A csátaka madárról úgy tartják, hogy csak esőcseppeken él – a bhakták is hasonlóképp szomjazzák Krsna tanítását, s a Gítá kommentárjának édes záporát.

PDF

a Szárártha-varsiní versei 2.

(... az első hat fejezet összefoglalása)

kadā sad-ānanda-bhuvo mahāprabhoḥ
kṛpāmṛtābdheś caraṇau śrayāmahe |
yathā tathā projjhita-mukti-tat-pathā
bhakty-adhvanā prema-sudhām ayāmahe ||

Maháprabhu a lelki boldogság hajléka,
a könyörület nektáróceánja. Vajon mikor folyamodunk lábaihoz oltalomért,
hogy magunk mögött hagyva az üdv-keresés útját,
a bhakti ösvényén a rajongó szeretet nektárjához érhessünk?

saptame bhajanīyasya śrī-kṛṣṇaiśvaryam ucyate |
na bhajante bhajante ye te cāpy uktāś caturvidhāḥ ||7||

A hetedik fejezet az imádandó Srí Krsna nagyságáról szól,
s a négyféle (emberről), akik imádják, s akik nem imádják őt.

Az aiśvarya szó az īśvara (hatalmas, erős, valamire képes, úr, Isten) szóból képzett fogalom, jelentése emberfölötti erő, felsőbbség, isteni hatalom.

pārtha-praśnottaraṁ yogaṁ miśrāṁ bhaktiṁ prasaṅgataḥ |
śuddhāṁ ca bhaktiṁ provāca dve gatī api cāsṭame ||

Ardzsuna kérdéseire válaszolva a jógával kevert bhaktiról
és a tiszta bhaktiról beszél, továbbá a kétféle útról (mellyel az ember távozhat e világból).

bhaktānāṁ sarvataḥ śraiṣṭhyaṁ pūrvoktaṁ teṣv api sphuṭam |
ananya-bhaktasyety artho’trādhyāye vyañjito’bhavat ||8||

A bhakták mindenek feletti nagyságáról már korábban is volt szó. Köztük nyilvánvalóan
az osztatlan odaadású a legfőbb – ezt fejti ki ebben a fejezetben.

Az „osztatlan odaadású” (ananya-bhakta) az alábbi versre utal:
puruṣaḥ sa paraḥ pārtha bhaktyā labhyas tv ananyayā |
yasyāntaḥ-sthāni bhūtāni yena sarvam idaṁ tatam ||22||
„A Legfelsőbb Személy – akiben a lények lakoznak, s aki betölt mindent – csakis színtiszta odaadással érhető el, Pártha.” (Bg. 8.22.)

ārādhyatve prabhor dāsair aiśvaryaṁ yad apekṣitam |
tat śuddha-bhakter utkarṣaś cocyate navame sphuṭam ||

Az Úr imádatához szükséges, hogy szolgáik tisztában legyenek uruk isteni természetével –
erről, s a tiszta odaadás emelkedettségéről beszél nagyon világosan a kilencedik fejezet.

pātrāpātra-vicāritvaṁ sva-sparśāt sarva-śodhanam |
bhakter evātraitad asyāḥ rāja-guhyatvam īkṣyate ||9||

Megfontolja ki méltó, s ki méltatlan, ám érintésével mindenkit (egyaránt) megtisztít
az istenszeretet – ez a királyi titok.

„Megfontolja ki méltó, s ki méltatlan”: egyesek az Indra vezette félistenekhez fordulva közvetve imádnak engem (9.20.), mások közvetlenül felém fordulnak – mondja Krsna. Ám a bhakti mindenkit megtisztít, akár a gonosztevőket is (9.30.)

aiśvaraṁ jñāpayitvoce bhaktiṁ yat saptamādiṣu |
sa-rahasyaṁ tad evoktaṁ daśame sa-vibhūtikam ||

A hetedik fejezettől kezdődő rész az isteni mindenhatóságot kifejtve beszélt a bhaktiról.
Ennek titkát, s önnön isteni fenségét tárja fel a tizedik fejezet.

viśvaṁ śrī-kṛṣṇa evātaḥ sevas tad-dattayā dhiyā |
sa evāsvādya-mādhurya ity adhyāyārtha īritaḥ ||10||

Minden Srí Krsna. Ezért a tőle kapott értelemmel őt szolgálva
ízlelhető meg igazán ő, a mézédes nektár – ez a fejezet jelentése.

ekādaśe viśvarūpaṁ dṛṣṭvā sambhrānta-dhīḥ stuvan |
pārtha ānandito darśayitvā svaṁ hariṇā punaḥ ||

A tizenegyedik fejezetben az univerzális forma látványától zaklatottá vált, s fohászokat zengő
Párthát örvendeztette meg Hari, mikor ismét saját alakjában mutatkozott.

kṛṣṇasyaiva mahaiśvaryaṁ mamaivāsmin raṇe jayaḥ |
ity arjuno niścikāyety-adhyāyārtho nirūpitaḥ ||11||

Krsnáé az isteni hatalom, s az enyém lesz e harcban a győzelem!
– vált világossá Ardzsuna számára – ez a fejezet jelentése.

dvādaśe sarva-bhaktānāṁ jñānibhyaḥ śraiṣṭhyam ucyate |
bhakteṣv api praśasyante ye’dveṣādi-guṇānvitāḥ ||

A tizenkettedik fejezet elbeszéli, miképpen teljesebb a gjánánál a bhakti.
A bhaktákban elcsendesednek a (rossz tulajdonságok), őket a „gyűlölködéstől mentes”, s a többi erény jellemzi.

A strófa első fele szó szerinti fordításban: „a tizenkettedikben minden(féle) bhaktának a gjáníkhoz képesti felsőbbsége beszéltetik el.” A Gítá 12.6-8. verseiben Krsna a legmagasabb rendű odaadásról szól, majd a felsorolja az ehhez vezető állomásokat. A „minden” szóval Visvanáth ezen állomásokra utal: a szív útjának, a bhaktinak bármely fokozata felette áll az értelem útjánál, a gjánánál.
A fejezet utolsó nyolc versében Krsna híveinek jótulajdonságait magasztalja. Akár egy himnusz, a „ki az én hívem, az kedves nekem” (yo mad-bhaktaḥ sa me priyaḥ) refrénnel.

sarva-śreṣṭhā sukha-mayī sarva-sādhya-susādhikā |
bhaktir evādbhuta-guṇety adhyāyārtho nirūpitaḥ ||
nimba-drākṣe iva jñāna-bhaktī yadyapi darśite |
ādīyate tad apy ete tat-tad-āsvāda-lobhibhiḥ ||12||

A legkiválóbb az öröm-természetű, minden célt tökéletesen beteljesítő
istenszeretet, s ennek csodás természetéről szól a fejezet.
A gjánát és a bhaktit, mint a citromot és a szőlőt említi –
mindegyiket elfogadják azok, kik éppen azt az ízt kívánják.

A vers a nimba (ním) fa keserű gyümölcsét állítja szembe az édes szőlővel – a hasonlatot honosítottam, a nimba helyére így került a savanyú citrom.

PDF

a Szárártha-varsiní versei 1.

A Sārārtha-varṣiṇī (az esszenciális értelmezések zápora) Visvanáth Csakravartí Bhagavad-gítá kommentárja. Közeleg a Gítá-dzsájantí ünnepe, ezért három részben e kommentár verseit fűzöm fel a slókamálá füzérére. Az invokációt követő kommentár szövege természetesen próza, ám minden fejezethez tartozik egy bevezető és egy lezáró vers. S bár a fejezetekhez tartozó versek nem közelítik meg az invokáció verseinek szépségét, alkalmasak arra, hogy vezérfonalként emlékeztessenek a Bhagavad-gítá egyes részeiben kifejtett gondolatokra.

gaurāṁśukaḥ sat-kumuda-pramodī
svābhikhyayā gos-tamaso nihantā |
śrī-kṛṣṇa-caitanya-sudhā-nidhir me
mano’dhitiṣṭhan svaratiṁ karotu ||

Az aranyló fénysugár (gyöngéd érintése) megörvendezteti az éjszakai lótuszokat,
tündöklésével eloszlatja a világ sötétségét.
Srí Krsna Csaitanja, a (transzcendentális ízek) nektáróceánja,
lakozzék szívemben, s ébressze fel bennem a szeretetet önmaga iránt!

Az amśuka nem vakító fénysugár, hanem gyöngéd, lágy fénypászma. Forrása az aranyló Gauracsandra (Aranyló Hold), mely érintése nyomán a holdkeltekor nyíló fehér lótuszok (kumuda), tágra nyitják virágaikat – ők azok a bhakták, kiket örömmel tölt el a Bhagavad-gítá olvasása. Az abhikhyā szó a költői képhez illően többjelentésű: jelent szépséget, fenségességet, ragyogást, ám elmondást, kijelentést, kinyilvánítást is… az aranyló fénysugár szépséges fénye eloszlatja az éj sötétjét, a Gítá kinyilatkoztatása eloszlatja tudatlanság sötétségét.

prācīna-vācaḥ suvicārya so’ham
ajño’pi gītāmṛta-leśa-lipsuḥ |
yateḥ prabhor eva mate tad atra
santaḥ kṣamadhvaṁ śaraṇāgatasya ||

A régiek tanítását jól megfontolva
a Gítá nektárjának cseppecskéje után vágyakozom. S bár tudatlan vagyok
a szerzetessé lett Úr (Gauracsandra) tanítását illetően, ezt
a szentek (kegyesen) bocsássák meg nékem, az oltalomkeresőnek.

E két vers a kommentár bevezető versei. A továbbiakban az egyes fejezeteket kezdő, és azokat lezáró versek következnek. A záróversek után az eligazodást megkönnyítendő a fejezet sorszámát írtam.

ātmānātma-vivekena śoka-moha-tamo nudan |
dvitīye kṛṣṇa-candro’tra proce muktasya lakṣaṇam ||

A lélek és nem-lélek megkülönböztetésével messze űzi a bánatot, az illúziót és a tudatlanságot.
Krsnacsandra a második fejezetben a (születés és halál kötelékéből) megszabadultak jellemzőit is elmagyarázza.

jñānaṁ karma ca vispaṣṭam aspaṣṭaṁ bhaktim uktavān |
ata evāyam adhyāyaḥ śrī-gītā-sūtram ucyate ||2||

Nyíltan beszél a gjánáról és a karmáról, s áttételesen utal a bhaktira is,
ezért ezt a fejezetet a Gítá vezérfonalának (összefoglalásának) nevezik.

Mert a fejezet röviden minden fontos témát érint (bár az odaadásról nem szól nyíltan) ezért nevezik a Gítá összefoglalásának.

niṣkāmam arpitaṁ karma tṛtīye tu prapañcyate |
kāma-krodha-jigīṣāyāṁ viveko’pi pradarśyate ||

A harmadik fejezet ismerteti a vágynélküli (áldozatként végzett) cselekvést,
majd a vágy és harag legyőzésének vizsgálata is szóba kerül.

adhyāye’smin sādhanasya niṣkāmasyaiva karmaṇaḥ |
prādhānyam ūce tat-sādhya-jñānasya guṇatāṁ vadan ||3||

E fejezet a vágynélküli cselekvés, a szádhana-bhakti
nagyszerűségét írta le, és elmondja a tökéletességre jutott tudásának kiválóságát.

„A tökéletességre jutott tudásának kiválósága”: a vágy és harag legyőzése, lásd a 3.37. verstől.

turye svāvirbhāva-hetor nityatvaṁ janma-karmaṇoḥ |
svasyoktiṁ brahma-yajñādi-jñānotkarṣa-prapañcam ||

A negyedik fejezetben önnön megjelenésének okáról, születésének és tetteinek örökkévalóságáról
szól, valamint rávilágít a brahman-áldozat, s a többi tudás kiválóságára is.

brahmārpaṇaṁ brahma havir brahmāgnau brahmaṇā hutam |
brahmaiva tena gantavyaṁ brahma-karma-samādhinā ||
Brahman az áldozat, Brahman a (felajánlott) ghí, a Brahman-tűzben Brahman áldoz,
s a Brahman-tettben elmélyülő (áldozó) célja is Brahman. (Bg. 4.24.)

ukteṣu mukty-upāyeṣu jñānam atra praśasyate |
jñānopāyaṁ tu karmaivety adhyāyārtho nirūpitaḥ ||4||

Az üdvösség módszerei közül e részben a tudást magasztalja,
ám a tudás a kötelesség (végrehajtásához vezet) – ez a fejezet értelme.

A karmaiva (karma eva, bizony a kötelesség) a fejezet 15. versére utal:
evaṁ jńātvā kṛtaṁ karma pūrvair api mumukṣubhiḥ |
kuru karmaiva tasmāt tvaṁ pūrvaiḥ pūrvataraṁ kṛtam ||
Ezt tudván cselekedtek a (világi kötelékektől) szabadulni vágyó ősök is,
végezd hát te is kötelességed, miként hajdan elődeid cselekedtek. (Bg. 4.15.)

proktaṁ jñānād api śreṣṭhaṁ karma tad-dārḍhya-siddhaye |
tat-padārthasya ca jñānaṁ sāmyādyā api pañcame ||

(Korábban) elhangzott, hogy a tudásnál jobb a cselekvés – e (gondolat) megszilárdítása,
a Legfelsőbbről szóló tudás, az egyenlő (szemlélet), és más témák (találhatók) az ötödik fejezetben.

niṣkāma-karmaṇā jñānī yogī cātra vimucyate |
jñātvātma-paramātmānāv ity adhyāyārtha īritaḥ ||5||

Vágynélküli cselekvéssel a gjání és a jógí is megszabadul,
(egyaránt) felismerve a lelket és a Felsőlelket is – ez a fejezet értelme.

ṣaṣṭheṣu yogino yoga-prakāra-vijitātmanaḥ |
manasaś cañcalasyāpi naiścalyopāya ucyate ||

A hatodik fejezetben arról szól, hogy a jóga ösvényén miként halad a fegyelmezett elméjű gyakorló,
s hogy miként szilárdítsa meg csapongó gondolatait.

agrimādhyāya-ṣaṭkaṁ yad bhakti-yoga-nirūpakam |
tasya sūtramayaṁ ślokā bhakta-kaṇṭha-vibhūṣaṇam ||
prathamena kathā-sūtraṁ gītā-śāstra-śiromaṇiḥ |
dvitīyena tṛtīyena tūryeṇākāma-karma ca ||
jñānaṁ ca pañcamenoktaṁ yogaḥ ṣaṣṭhena kīrtitaḥ |
prādhānyena tad apy etaṁ ṣaṭkaṁ karma-nirūpakam ||6||

A fejezetek első csoportja az odaadás jógáját vizsgálja,
versei gyöngysorként ékesítik a bhakták nyakát.
Az első fejezet a történeti szál, a Gítá koronaékszere
a második, a harmadik és a negyedik témája a vágynélküli cselekvés
és a tudás, erről tanít az ötödik is, a hatodik pedig a jógával foglalkozik.
Az első hatos tárgya legfőképp a karma-jóga.

PDF

olvasnivaló a slókamáláról:
· harcra fel! (az enciklopédikus Gítá)
· Jamunácsárja: a Bhagavad-gítá esszenciája (1-4.)

az illúzió legyőzése – Prabhuddha tanítása

A Bhágavata-purána 11.3. fejezetében Nimi király imígyen faggatja a bölcs Prabhuddhát: „Miképpen győzheti le az isteni illúziókeltő energiát (māyā) a durva gondolkodású ember, aki testét hiszi önvalójának s elméjét sem képes fegyelmezni?”

Prabhuddha válaszában elsőként (18-20. versek) azokról beszél, akik nem képesek az illúzión túljutni.

karmāṇy ārabhamāṇānāṁ duḥkha-hatyai sukhāya ca |
paśyet pāka-viparyāsaṁ mithunī-cāriṇāṁ nṛṇām ||18||

Figyeld meg, amint az emberek házaspárként azon fáradoznak, hogy örömöt merítsenek s elkerüljék a szenvedést, de csak az ellenkezőjét érik el.

A mithuna, mithunī szó párt jelent, a mithunī-cārin szó szerint párosodással foglalkozó: a nemi életre, de a házasságra is utalhat.

Az anyagi tettekkel felhalmozott vagyon nem vezet boldogsághoz:

nityārti-dena vittena durlabhenātma-mṛtyunā |
gṛhāpatyāpta-paśubhiḥ kā prītiḥ sādhitaiś calaiḥ ||19||

Miféle boldogság származhat a nehezen elérhető, véres verejtékkel megszerzett gazdagságból, ami végül romláshoz vezet? Miféle örömöt nyújthat a ház, gyermekek, barátok, rokonok vagy jószágok mulandó birtoklása?

evaṁ lokaṁ paraṁ vidyān naśvaraṁ karma-nirmitam |
sa-tulyātiśaya-dhvaṁsaṁ yathā maṇḍala-vartinām ||20||

Vedd észre, hogy a tettek eredményeképpen elérhető mennyei bolygók éppúgy ideiglenesek (s ott is a szenvedés az úr), (s akárcsak ebben a világban), ott is versengés folyik a feljebbvalókkal, kölcsönös a viszály az egyenlők közt, gyűlölik az alárendelteket s rettegnek a bukástól, akárcsak itt a vezérek közt.

Srídhar Szvámí kommentárjában a Cshándógja-upanisadot idézi: „S ahogy itt a Földön elenyészik minden, amit az ember erőfeszítésével elért, ugyanúgy elenyészik mindaz, amit jámbor tetteivel (áldozatai fejében) nyerhet a túlvilágon. Ezért aki úgy távozik e világból, hogy nem ismerte meg a Lelket és az igazi vágyakat, az egyetlen világban sem lesz szabad. De aki úgy távozik e világból, hogy megismerte a Lelket és az igazi vágyakat, az szabad lesz bármely világban.” (Cshánd. 8.1.6.)
A vezérek (maṇḍala-vartin) szó az egymással rivalizáló kisebb királyságok uralkodóira vonatkozik.

Mit tegyen tehát az, aki le akarja győzni az illúziót?

tasmād guruṁ prapadyeta jijñāsuḥ śreya uttamam |
śābde pare ca niṣṇātaṁ brahmaṇy upaśamāśrayam ||21||

tasmād – ezért; gurum – mestert; prapadyeta – keressen fel (keressen nála oltalmat); jijñāsuḥ – a tudásra vágyó; śreyaḥ – jobbat; uttamam – legfőbbet; śābde – kinyilatkoztatásban („a hanggal kapcsolatosban”); pare – legfőbben; ca – és; niṣṇātam – járatost; brahmaṇi – brahmanban; upaśama-āśrayam – önfegyelemhez (megnyugváshoz) folyamodott (vagy az önfegyelem tulajdonságával rendelkező)

Aki a legfőbb jó felől tudakozódik, forduljon egy olyan tanítómesterhez, aki alaposan ismeri a Védákat (Brahman hangzó megtestesülését) s a Legfelsőbbet, megvalósította a végső igazságot, valamint mentes a ragaszkodástól és a gyűlölettől.

Az illúziót legyőzni vágyó, az abszolút jó tudására szomjazó keresse egy mester oltalmát. Ki a mester? Aki jól ismeri a hangzó brahmant (śābda-brahman), azaz a kinyilatkoztatást, és a Legfőbbet (para-brahman). A mester harmadik jelzője, az upaśama-āśraya (elcsendesülés-oltalom) szóösszetétel többféleképpen is értelmezhető. Az āsraya jelenthet menedéket, hajlékot, így olyan személyre utal, aki az önfegyelem tárháza, az önfegyelem tulajdonságával rendelkezik, azaz felülemelkedett a ragaszkodás és gyűlölet kettősségén.
Az āśraya oltalomkeresésre is utalhat: a mester a Legfőbb Nyugalomnál lelt menedéket.
Srídhar Szvámí a niṣṇāta (járatos, hozzáértő) kifejezés magyarázatában felveti, hogy mert a mester az igazság tudója, ezért képes mások kételyeit eloszlatni… ennek a fényében az upaśama-āśraya a tanítvány lecsillapodásának menedékére is vonatkozik.
A Bhágavata-purána 5.14.41. versének magyarázatában Sríla Prabhupád így értelmezi e verset: „Akinek komolyan szándékában áll, hogy elérje az igazi boldogságot, annak fel kell keresnie egy hiteles lelki tanítómestert, és az avatás révén menedéket kell keresnie nála. Egy igaz lelki tanítómester meditáció útján már megvalósította az írások végkövetkeztetését, és képes meggyőzni másokat is ezekről. Tudnunk kell, hogy azok a nagy személyiségek, akik a Legfelsőbb Istenségnél kerestek menedéket, és félretettek minden anyagi gondolkodást, azok hiteles lelki tanítómesterek.” A „mások meggyőzése” Srídhar Szvámí kommentárjával összhangban a tanítvány kételyeinek eloszlatására utal, míg a „nagy személyiségek, akik a Legfelsőbb Istenségnél kerestek menedéket, és félretettek minden anyagi gondolkodást” az upaśama-āśraya két első értelmezését foglalja össze.

Mit tanuljon meg a tanítvány mestere oltalmában? A következő versek ezt tárják fel:

tatra bhāgavatān dharmān śikṣed gurv-ātma-daivataḥ |
amāyayānuvṛttyā yais tuṣyed ātmātma-do hariḥ ||22||

Mesterét szeresse úgy, mint önmagát, részesítse Istennek kijáró tiszteletben, és őszintén, nagy odaadással szolgálva őt, útmutatását követve sajátítsa el az Úr vallásának ama elemeit, melyekkel örömöt szerezhet az Úr Harinak, aki még saját magát is átadja híveinek.

A tanítvány mestere mellett Istenhez fűződő kapcsolatáról, s az ebből fakadó kötelességeiről (bhāgavata-dharma) tanul. Mesterét oltalmazó istenségeként imádja (ātma-daivata), s úgy érzi, a mestere teszi őt valójában élővé. (Dzsíva gószvámí az ātma szót a jīvana – élet, élővé tevő – szinonimával magyarázza.) Őszintesége (amāyā) és engedelmes szolgálata (anivṛtti) elégedetté teszi Harit, aki önmagát adja a tanítványnak. Visvanáth kommentárja szerint a „saját magát is átadja” a múrtira vonatkozik, melyet a tanítvány láthat, megérinthet, s közvetlenül szolgálhat. Ugyanakkor maga a mester Hari képviselője… így a mester személyében Hari önmagát adja a tanítványnak.

Majd a bhágavata-dharma elsajátítandó elemeit sorolja fel:

sarvato manaso’saṅgam ādau saṅgaṁ ca sādhuṣu |
dayāṁ maitrīṁ praśrayaṁ ca bhūteṣv addhā yathocitam ||23||

A tanítvány elsőként azt tanulja meg, miként vonhatja vissza elméjét minden tárgyról (test, gyermekek etc.), s hogyan kell társulnia a szentekkel. Tanuljon őszinte könyörületet (az alárendeltek iránt), barátságosságot (a vele egyenrangúakkal) s alázatot (feljebbvalóival szemben).

A tanítvány adja fel ragaszkodását minden más iránt, ragaszkodjék a szentek társaságához (a saṅga szó társaságot és ragaszkodást is jelent).

śaucaṁ tapas titikṣāṁ ca maunaṁ svādhyāyam ārjavam |
brahma-caryam ahiṁsāṁ ca samatvaṁ dvandva-saṁjñayoḥ ||24||

Legyen tiszta (külsőleg és belsőleg), fegyelmezett és kitartó, szabályozza beszédét, tanulmányozza a szent írásokat, gyakorolja az egyszerűséget s őszinteséget, önmegtartóztatást, erőszakmentességet és higgadtságot még a kettősségek (öröm vagy fájdalom, nyereség vagy veszteség) nyomása alatt is.

sarvatrātmeśvarānvīkṣāṁ kaivalyam aniketatām |
vivikta-cīra-vasanaṁ santoṣaṁ yena kenacit ||25||

Mindenben látnia kell az átmát (az értelem hordozóját) és a mindent átható Ísvarát (a Legfelsőbb Irányítót). Magányban kell élnie, s nem ragaszkodhat lakóhelyéhez, viseljen tiszta öltözetet vagy egyszerű kéregruhát s legyen elégedett azzal (az étellel), ami jut neki.

śraddhāṁ bhāgavate śāstre’nindām anyatra cāpi hi |
mano-vāk-karma-daṇḍaṁ ca satyaṁ śama-damāv api ||26||

Higgyen az Urat dicsőítő szent írásokban de ne becsüljön le más írásokat, s légzése, szavai és tettei szabályozásával zabolázza meg elméjét, beszédjét és tetteit. Legyen igazmondó, fegyelmezze érzékeit és gondolatait.

śravaṇaṁ kīrtanaṁ dhyānaṁ harer adbhuta-karmaṇaḥ |
janma-karma-guṇānāṁ ca tad-arthe’khila-ceṣṭitam ||27||

Hallgassa, zengje és tartsa emlékezetben az Úr csodálatos megjelenésének, tetteinek s tulajdonságainak történetét, minden cselekedetével csak az Ő örömét szolgálja.

iṣṭaṁ dattaṁ tapo japtaṁ vṛttaṁ yac cātmanaḥ priyam |
dārān sutān gṛhān prāṇān yat parasmai nivedanam ||28||

Szentelje a Legfelsőbb Úrnak minden áldozati cselekményét, ajándékát, vezeklését, halkan elmondott fohászait (dzsapa), erényes életmódját és mindent, amit magának szeretne, (sőt) hitvesét, gyermekeit, otthonát s egész életét is.

evaṁ kṛṣṇātma-nātheṣu manuṣyeṣu ca sauhṛdam |
paricaryāṁ cobhayatra mahatsu nṛṣu sādhuṣu ||29||

Jószívvel barátkozzék ama emberekkel, akik az Úr Krsnát tekintik lelkük urának, szolgálja a mozgó és mozdulatlan élőlényeket (mint az Úr parányi hasonmásait), valamint az embereket, különösképp a kötelességeikhez jámboran ragaszkodókat s az Úr híveit.

Srídhar szvámí kommentárja szerint az ubhayatra (mindkettő iránt) a mozgó és mozdulatlan élőlényeket jelenti. A bhakta legyen készen minden élőlény szolgálatára, különösképpen az emberek (nṛ), a dharmájukat komolyan követő szádhuk, és az Úr hívei (mahat) iránt.

parasparānukathanaṁ pāvanaṁ bhagavad-yaśaḥ |
mitho ratir mithas tuṣṭir nivṛttir mitha ātmanaḥ ||30||

Tanulja meg magasztalni az Úr szent dicsőségét, hirdesse azt a bhakták közt, s másokkal elégedettségben s örömben társulva megtisztul majd elméje az önzéstől.

Visvanáth Csakravartí kommentárja szerint a nivṛttir mitha ātmanaḥ a bhaktival ellentétes dolgok élvezetétől való elállást jelenti, a megtisztulást minden nemkívánatos vonástól.

Mestere oltalmában, az Úr hívei társaságában élő bhakta így megtisztul, szerető odaadása révén kibontakozik benne a rajongó szeretet (prema), melyről a következő versek szólnak… s így sikerrel legyőzheti az isteni illúziókeltő energiát.

PDF

az odaadás gyümölcse

Nimi király imígyen faggatta a bölcs Prabhuddhát: „Miképpen győzheti le az isteni illúziókeltő energiát a durva gondolkodású ember, aki testét hiszi önvalójának s elméjét sem képes fegyelmezni?” Fontos kérdés, és a későbbiekben Prabuddha válaszát részletesen is megvizsgáljuk… most azonban fordítsuk figyelmünket a tanítást megkoronázó két versre (Bhág. 11.3.31-32.):

smarantaḥ smārayantaś ca mitho’ghaugha-haraṁ harim |
bhaktyā sañjātayā bhaktyā bibhraty utpulakāṁ tanum ||31||

smarantaḥ – emlékezők; smārayantaḥ – emlékeztetők; ca – és; mithaḥ – egymást; agha-ogha-haram – a bűn sokaságát eltávolítót; harim – Harit; bhaktyā – odaadással; sañjātayā – keletkezettel; bhaktyā – odaadással; bibhrati – eltölt, táplál, birtokol; utpulakām – izgatottat, örömtelit; tanum – testet

(Így) emlékezve s emlékeztetve egymást az Úr Harira, aki (egy pillanat alatt) tömérdek bűnt old föl,
odaadásuk isteni szeretetbe fordul s az elragadtatott bhaktákat öröm(mámor) járja át.

bhaktyā sañjātayā bhaktyā (odaadással keletkezett szeretettel) : szádhana-bhakti, a lelki gyakorlatok segítenek a megtisztulásban, s így kibontakozhat a rajongó szeretet, a préma-bhakti. A szeretet szeretetet szül.

kvacid rudanty acyuta-cintayā kvacid-
dhasanti nandanti vadanty alaukikāḥ |
nṛtyanti gāyanty anuśīlayanty ajaṁ
bhavanti tūṣṇīṁ param etya nirvṛtāḥ ||32||

kvacit – olykor; rudanti – zokognak; acyuta-cintayā – Acsjuta-gondolattal; kvacit – olykor; hasanti – nevetnek; nandanti – örvendeznek; vadanti – beszélnek; alaukikāḥ – nem evilágiak, szokatlanok; nṛtyanti – táncolnak; gāyanti – énekelnek; anuśīlayanti – imitálják; a-jam – születetlent; bhavanti – válnak; tūṣṇīm – csöndessé; param – Legfőbbet; etya –elérve; nirvṛtāḥ – örvendezők

Acsjutára gondolva olykor zokognak, máskor
nevetnek, örvendeznek, vagy beszélnek (hozzá), e transzcendentális személyek.
Örömtáncot lejtenek, énekelnek, a megszületetlen (Krsna kedvteléseit) játsszák,
s elcsöndesednek a Legfőbbet elérő elégedett bölcsek.

Visvanáth Csakravartí így magyarázza e verset: „Eltelt ez a nap, s nem értem el Krsnát… vajon mit tegyek? Hova menjek? Kit kérdezzek? Ki segíthet elérni őt?” – erre gondolva zokognak hívei. Máskor kacagnak: „Sötét az éjszaka, Krsna biztosan a pásztorok asszonyainak házához oson, lopni! Az udvar szögletében álló fa árnyékában rejtőzik, mikor egyszer csak meghallja valamelyik idősebb férfi hangját: ki az ott? ki vagy?! S az iszkolni igyekvő Krsnát biztosan észreveszik!” Megint máskor örvendeznek: megpillantják őt (szívükben), s ez transzcendentális boldogságot okoz. Vagy beszélnek hozzá: „Ó, uram, oly sok nap után ma végre elértelek téged!”.
Az alaukikā jelentése a világon felülemelkedett, nem evilági. (A szó ugyanakkor szokatlant is jelent..) A születetlent, Srí Krsnát imitálva Hari kedvteléseit játsszák el: a rásza-tánc idején Krsna eltűnt a gópík szeme elől, kik ekkor reá emlékezve rajongó szeretetükben utánozni kezdték őt, s eljátszották csodás tetteit (Bhágavata-purána 10.30. fejezet).
A versmérték vaṁśasthavila (a bambusznád ürege), félreérthetetlenül Krsna fuvolájára utalva.

Dzsíva gószvámí a Príti-szandharbában (158. fejezet) e két vers kapcsán a raszák jellemzőire utal: „E két vers az Úr iránti szeretet raszáit mutatja be. Hari az érzelmek közvetlen kiváltó oka (ālambana), míg a reá emlékezés fokozza az érzelmeket (uddīpana). Az emlékeztetés a cselekedetekben megjelenő érzelmeket (udbhāsvara), s az érzelmek külső jeleit (anubhāva) mutatja. A test megborzongása az eksztázis nyolcféle jelére utal (sāttvika-bhāva, a nyolc jel a következő: stambha – kábultság; sveda – verítékezés; romañca vagy pulaka – borzongás; svarabhaṅga – a hang elcsuklása; vepathu vagy kampa – remegés; vaivarṇya – sápadtság; aśru – könnyek; pralaya – eszméletvesztés). Az Acsjutáról szóló gondolatokban elmerülés a tovatűnő érzelmekre vonatkozik (vyabhicārin, vagy sañcārin, melyek felbukkannak s eltűnnek, mint az állandó érzelmek óceánján hömpölygő hullámok). Az odaadásból kibontakozó rajongó szeretet pedig az állandósult eksztázis (sthāyī-bhāva). »elcsöndesednek a Legfőbbet elérő elégedett bölcsek« e részlet a raszák kombinációjára utal. A Legfőbb a rasza-lényegű Valóságra vonatkozik. A szeretet jellege szerint ötféle lehet ez a rasza, gjána-bhakti-természetű, bhakti-természetű, baráti, szülői és szerelmes.”

PDF

az aranyló fénysugár gyöngéd érintése

Visvanáth Csakravartí e verssel kezdi Gítá-kommentárját:

gaurāṁśukaḥ sat-kumuda-pramodī
svābhikhyayā gos-tamaso nihantā |
śrī-kṛṣṇa-caitanya-sudhā-nidhir me
mano’dhitiṣṭhan svaratiṁ karotu ||

Az aranyló fénysugár (gyöngéd érintése) megörvendezteti az éjszakai lótuszokat,
tündöklésével eloszlatja a világ sötétségét.
Srí Krsna Csaitanja, a (transzcendentális ízek) nektáróceánja,
lakozzék szívemben, s ébressze fel bennem a szeretetet önmaga iránt!

Az amśuka nem vakító fénysugár, hanem gyöngéd, lágy fénypászma. Forrása az aranyló Gauracsandra (Aranyló Hold), mely érintése nyomán a holdkeltekor nyíló fehér lótuszok (kumuda), tágra nyitják virágaikat – ők azok a bhakták, kiket örömmel tölt el a Bhagavad-gítá olvasása. Az abhikhyā szó a költői képhez illően többjelentésű: jelent szépséget, fenségességet, ragyogást, ám elmondást, kijelentést, kinyilvánítást is… az aranyló fénysugár szépséges fénye eloszlatja az éj sötétjét, a Gítá kinyilatkoztatása eloszlatja a tudatlanság sötétségét.

PDF

a Félelem féli e nevet

Saunaka az összegyűlt bölcsek szószólójaként kérdéseket tett fel Szúta gószvámínak. Beszélj a magasztos Krsnáról – kérlelte őt – hiszen ő az…

āpannaḥ saṁsṛtiṁ ghorāṁ yan-nāma vivaśo gṛṇan |
tataḥ sadyo vimucyeta yad bibheti svayaṁ bhayam ||

āpannaḥ – megtörtént, elért (valamilyen helyzetbe került); saṁsṛtim – világ folyásába, lélekvándorlásba, a születés és halál menetébe (sṛti); ghorām – rettentőbe; yad-nāma – akinek a nevét; vivaśaḥ – fegyelmezetlen; gṛṇan – zengő; tataḥ – abból; sadyas – gyorsan, azonnal; vimucyeta – megszabadulhat; yad – akit; bibheti – fél; svayam – maga; bhayam – félelem

… kinek nevét még ha figyelmetlenül is zengi a születés és halál szörnyű körforgásába jutott (ember),
ama (körforgásból) hamarost megszabadulhat, hiszen maga a Félelem féli (e nevet).

A vaśa szó alárendeltséget, függőséget jelent, a vi- előtaggal fegyelmezetlent, féktelent, vagy éppen tehetetlent, irányítás alatt állót (a vi- kifejezhet tagadást, de jelenthet fokozást is). Dzsíva gószvámí értelmezésében: annak ellenére, hogy más dolgokhoz ragaszkodik, mástól függ.
Visvanáth Csakravartí Adzsámil példájára emlékeztet: csupán kimondta Nárájan nevét, s így meghátrálni kényszerültek a jamadúták. Krsna nevétől a megtestesült Félelem, Mahákála (Siva rettenetes, pusztító arculata) is retteg, mit sem szólva Jamáról, a Halálistenről, vagy a jamadútákról, az ő követeiről.
Sríla Prabhupád az öntudatlanul, nem tudatosan szóval fordítja a vivaśaḥ kifejezést, s leszögezi: „Krsna transzcendentális neve még akkor is segíthet megszabadulni a születés és halál csapdájából, ha valaki csupán a körülmények kényszerítő hatására vagy nem tudatosan mondja ki.”

PDF

a tökéletesség csak keveseké

manuṣyāṇāṁ sahasreṣu kaścid yatati siddhaye |
yatatām api siddhānāṁ kaścin māṁ vetti tattvataḥ ||3||

manuṣyāṇām – emberek közül; sahasreṣu – ezer közül; kaścit – valaki; yatati – törekszik; siddhaye – tökéletességért; yatatām – törekvők közül; api – még; siddhānām – tökéletesek közül; kaścit – valaki; mām – engem; vetti – ismer; tattvataḥ – igazán, valójában

Sok ezer ember közül talán egy törekszik tökéletességre,
s a tökéletességet elértek közül igazán alig ismer engem egy is. (Bg. 7.3.)

Vajon mi a tökéletesség, s milyen fokozatai léteznek? Lapozzuk fel a Bhagavad-gītā néhány kommentárját, miként magyarázzák e verset!

Śaṅkara: „Emberek ezrei, azaz számtalan ember közül egyvalaki tesz erőfeszítéseket a tökéletesség érdekében. S a tökéletesek, azaz az üdvösségre törekvők közül is ha egy ismer engem igazán.”

Śaṅkara értelmezésében a tökéletesség tehát a mokṣa, a saṁsārāból való megszabadulás, az üdvösség.

Rāmānuja: „Az emberek, azaz a śāstrák előírásait szem előtt tartók ezrei közül talán egy törekszik tökéletességre, ám a tökéletességre törekvők között is csak kevés az olyan, ki általam (azaz kegyem folytán) engem megismerve halad a tökéletesség felé. S bizony az engem ismerők ezrei közül senki sem ért engem valójában. Erről szólnak a későbbi versek is: »az ilyen nagy lélek felettébb ritka« (sa mahātmā sudurlabhaḥ, 7.19.), »ám engem nem ismer senki sem.« (māṁ tu veda na kaścana, 7.26.)”

Rāmānuja felhívja figyelmünket, hogy már a vers első szava, a manuṣyāṇām (emberek közül) is egy nagyobb csoport szűkítése. A milliárdnyi élőlény közül azok tekinthetők embernek, akik emberhez méltó, a dharma elveit követő életet élnek. Majd megállapítja: a vers második felében említett valódi megismerésnek nem csupán a célja, hanem a forrása is Kṛṣṇa. Ám Isten végső teljességében felfoghatatlan.

Az előző versben Kṛṣṇa így szólt: „Most hiánytalanul elmondom néked a jñānát a vijñānával együtt, mit tudván nem marad más tudnivaló e világon.” (Bg. 7.2.)
Śrīdhara Svāmī kommentárjának gondolatmenete szerint Kṛṣṇa az általa feltárandó tudás megértésével foglalkozik: „A következő vers e tudásra vonatkozik, mely elérhetetlen a Krsna iránt érzett odaadás nélkül. A megszámlálhatatlan sok élőlényt (jīva) az emberek kivételével egyáltalán nem foglalkoztatja a végső jó.”

A végső jóra a szöveg a śreyas kifejezést használja, melynek pontos jelentése: „jobb”. Az emberek cselekedetei kétfélék: a rövid távú érdekeket szem előtt tartó, azaz a „kedvesebbet” előtérbe helyező a preyas, míg a hosszú távú jó érdekében cselekvő a śreyas. Śrīdhara Svāmī leszögezi: csak az emberek képesek a hosszú távú jó, az üdvösség érdekében cselekedni.

„Az emberek ezrei között is ha egyet találunk, ki jámbor tettek segítségével a tökéletességre, a Lélek ismeretére törekszik. Az így cselekvők ezrei közül néhányan – szent életük folytán – megismerhetik a Lelket, ám az ilyen lélek-tudók (ātma-jña) ezrei közül is csak kevesen ismerhetik meg kegyem folytán a Felsőlelket. Bizony, nagyon nehéz megérteni azt a tudást, amit most elmondok néked, kedves Arjunám.”

Viśvanātha Cakravartī kommentárja így szól: „Ezt a rólam szóló tudást, a jñānát és a vijñānát a hatodik fejezetben jellemzett jñānīk és jógík nagyon nehezen érhetik csak el. A számtalan élőlény közül csak néhányan születnek emberként, s az emberek ezrei közül csak néhányan törekednek a végső jóra (śreyas). Az ilyen emberek ezrei között is kevés akad, aki igazán ismer, közvetlen megéléssel érzékel engem, Syāmasundart. A nirviśeṣa-brahman (a megkülönböztetéstől mentes Brahman) érzékelésének örömének ezerszerese a saviśeṣa-brahman (sajátságos tulajdonságokkal rendelkező Brahman) érzékelésének öröme.”

Viśvanātha az ismeret fogalmát pontosítja, nem pusztán elméleti megértésről van szó, hanem közvetlen érzékelésről (anubhū). Bhakti Rakṣaka Śrīdhara Mahārāja értelmezése hasonló, ám ő a tökéletesség első fokát, a végső jót az egyéni és Felsőlélek megismerésével azonosítja.

Baladeva Vidyābhūṣaṇa szinte az előző kommentárok összefoglalóját adja: „A rólam szóló tudás nehezen elérhető – szól (Kṛṣṇa) e versben. A sokféle élőlény közül néhányan emberként születnek, s közülük a szentírások előírásait szem előtt tartók egynémelyike a transzcendenshez való vonzódása folytán a tökéletességre, a Felsőlélek megpillantására törekszik. Az ilyen törekvők közül néhányan elérik a (kívánt) tökéletességet, megpillantják a Felsőlelket, ám ezer ilyen ember közül talán egy ismer meg engem, Krsnát igazán.
A szentírások előírásait követő emberek önnön lelküket, e tudat-parányt, és kiterjedésemet, a Felsőlelket érzékelve megszabadulnak (az anyagi világból). Ám engem, Yaśodā kisfiát, Kṛṣṇát, ki most a kocsihajtód, a transzcendenshez való vonzódása révén elnyert irántam való odaadása révén ismerheti meg igazán az ember. Ilyenkor közvetlenül érzékel (anubhū) engem, a teljes-Brahmant, felfoghatatlan, végtelen hatalmam teljében, mint mindennek az oka, mindent tudó és mindent irányító, híveim társaságában, kik a szülői s a többi raszában körülvesznek engem, a megszámlálhatatlan jótulajdonság drágakőbányájaként. Erről szólnak a későbbi versek is: »az ilyen nagy lélek felettébb ritka« (sa mahātmā sudurlabhaḥ, 7.19.), »ám engem nem ismer senki sem.« (māṁ tu veda na kaścana, 7.26.) ”

PDF