számok a költészetben

Rūpa gosvāmī e verssel zárja az Utkalikā-vallarī (A sóvárgás liánja) című költeményét:

candrāśva-bhuvane śāke
pauṣe gokula-vāsinā |
iyam utkalikā-pūrvā
vallarī nirmitā mayā ||

candra-aśva-bhuvane śāke – hold-ló-világban, a saka korban; pauṣe – pausa hónapban (december-január); gokula-vāsinā – Gókula lakosa által; iyam – ez; utkalikā-pūrvā vallarī – sóvárgással jellemzett (kísért) lián; nirmitā – megalkotott; mayā – általam

Miképpen értsük e vers első szavait? Hold-ló-világ? A saka kor az Indiában használatban lévő kalendáriumra utal, mely Sálivahana király trónralépésével kezdődött, Krisztus után 78-ban. A hold-ló-világ nem más, mint a mű keletkezésének évét leíró szám, 1471. Így a fordítás:
A saka kor 1471. esztendejében, pausa hónapban (azaz 1549 december végén, vagy 1550 január elején) írta e művet, a Sóvárgás liánját Gókula egy lakosa.

A klasszikus szanszkrt költészetben a „prózai” számokat gyakran egy-egy olyan fogalommal jelölik, melyet az olvasó azonnal a hozzá tartozó számmal társít. Egy Hold világlik az égen, ezért a „Hold” magától értetődően csak az egyest jelentheti, a Nap szekerét hét ló húzza, ezért a „ló” a hetes számjegyre utal, s a védák tizennégy világról írnak, ezért a „világ” tizennégyet jelent. Bár a számjegyeket szokásosan a betűkkel egyezően balról írjuk, a költészet mégis külön világ – itt a szimbólumok sorrendje is felcserélődik. A hold-ló-világ jelentése tehát 1,7,14 megforduló sorrendben 1471.

Az alábbi táblázatban megkíséreltem összefoglalni és értelmezni néhány hasonló számértéket is hordozó szimbólumértékű kifejezést. Nem soroltam fel minden szinonimát, az ég, a Föld, Hold, stb. jelentésű más szavak is természetesen ugyanazt a számértéket hordozzák. Máskor nem egyértelmű a megjelöléshez kapcsolódó szám, például Bhú-mandalát, a Föld szféráját hét óceán osztja hét szigetre, ezért az óceánok száma hét, ám sokszor négy óceánról beszélnek (talán a végtelen óceán négy iránya miatt), ezért az óceán a négyes számra is utalhat.

0
bindu (vindu): csepp, pont
viyat, vyoma: ég, űr
śūnya: üres

1
anantā, ksmā, kṣoṇi, bhū, bhūmi: Föld
indu, candra, śaśaṅka: Hold
rūpa: forma (minta)

2
akṣi (akṣiṇī), dṛś, netṛ: szem(ek) – olykor a hármas számra is utal, lásd: haranetra
aśvin, dasrau: a két Asvin, az istenek orvosai
pakṣa:szárny
yama: iker

3
agni, anala, dahana, jvalana, pāvaka, śikhin: tűz, a háromféle áldozati tűz után. Ezek: a családi tűzhely (gárhapatja), melyet a házasember atyjától örököl, s utódainak örökít, s melyből fellobbantják az áldozati lángot, maga az áldozati tűz (áhavaníja), és az ételkészítés tüze (anváhárja)
guṇa:a három anyagi minőség, kötőerő (jóság, szenvedély, tompaság)
rāma:a három Ráma (1. Dzsámadagja Ráma, azaz a csatabárdos Parasuráma, 2. Rámacsandra, Ajódhjá hercege, a Rámájana hőse, 3. Balaráma, Krsna bátyja)
haranetra: Siva-szeme (Siva három szeme a Nap, a Hold és a tűz, melyet rendre az intelligenciával, az elmével, és a transzcendens tudással is azonosítanak)

4
amṛta: halhatatlanság, üdvösség – a négyféle üdvösség: Istennel egy világban élni (szálókja), hasonló formát ölteni (szárúpja), közelében lenni (számípja), hasonló ranggal bírni (szársti)
abdha, ambudhi, jaladhi, jaladhini, toyanidhi: óceán (olykor négy, máskor hét óceánt sorolnak fel)
aṁhri: láb
kṛta: a dobókocka nyerő oldala, melyen négy pont van
yuga: világkorszak (krta vagy szatja, trétá, dvápara és kali) olykor tizenkettőt is jelent
veda: tudás, a négy Véda után

5
indriya: érzék (látás, hallás, szaglás, tapintás, ízlelés)
iṣu, bāṇa, mārgaṇa, śara: nyílvessző; A Szerelemisten öt nyilával sebzi az embereket. Ezeket olykor az ötféle érzéktárggyal azonosítják: forma, íz, illat, hang és érintés, az Amarakósa lexikon szerint azonban a szerelem öt hatását jelentik: „Mámorító, hevítő, sorvasztó és bénító, / továbbá megigéző – ezeket ismerik a Szerelemisten öt nyilaként.” Mások szerint e nyilak virágnyilak.
pavana: „tisztító”, szél (az ötféle prána, életlevegő)
bhūta: elem (az öt elem a tér vagy éter, szél, tűz, víz, föld)
viṣaya: érzéktárgy

6
aṅga: „rész”; A védángák, a védatanulmányozás segédtudományainak száma. A hat védánga a fonetika (siksá), a versmérték (cshandasz), a nyelvtan (vjákarana), az etimológia (nirukta), a csillagászat (dzsjótis), és rítus tana (kalpa).
arāti, ari: „ellenség”, az elmét háborgató ellenségek, legyőzendő tulajdonságok: a kéj (káma), düh (kródha), kapzsiság (lóbha), illúzió (móha), bódulat (mada), irigység (mátszarja)
ṛtu: évszak; Indiában hat évszak ismeretes: hűvös télutó (sisira), tavasz (vaszanta), nyár (grísma), esős (varsá) ősz (sarad), tél (hima)
guhaka: Guha (más néven Szkanda, vagy Kárttikéja) fejei – a harc istenének hat feje van
tarka: a hat filozófiai rendszer (vaisésika, nyjája, szánkhja, jóga, karma-mímánsza, uttara-mímánsza, vagy védánta)

7
aga, acala: „mozdulatlan” az egyes kontinenseket uraló hegyek száma
adri, bhūdhara,bhūmidhara, mahīdhara, parvata: hegy, a földrészeket elválasztó hegyvonulatok: Himaván („havas”, a Himalája, szanszkrtosan: Himálaja, a hó hona), Hémakúta, Nisadha, Méru, Csaitra, Karní, Srngí
abdhi, sāgara: óceán (máskor a négyes számot jelöli)
aśva, haya: ló (a Nap szekerét hét ló húzza)
nāga: kígyó (A Mahábháratában említett kígyódémonok száma. Olykor azonban a nyolcas számra utal.)
muni, ṛṣi: bölcs (a hét bölcs, Kasjapa, Atri, Vaszistha, Visvámitra, Gautama, Dzsamadagni és Bharadvádzsa. A Göncölszekér csillagai e hét ősbölcs lakhelye.)
svara: hangjegy

8
bhujaga: kígyó (olykor a kígyók száma hét)
gaja, karin: elefánt (a nyolc irány – a négy fő- és a négy köztes égtáj – elefántja)
vasu: az istenek egy csoportja (Dharmarádzsa és Vaszu gyermekei), nyolcan vannak

9
aṅka: horog (talán a kilences szám írásjegyével való hasonlóság miatt)
graha: bolygó
nanda: Nanda; A Bhágavata-purána szerint kilenc uralkodó neve a kali-kor hajnalán
ratna: drágakő
randhra: lyuk, nyílás (a test kilenc nyílására utalva)

10
diś:irány (a szélrózsa nyolc iránya, továbbá lenn és fenn)

11
īśa, īśāna, rudra: a 11 Rudra

12
amśu, arka, mārtaṇḍa, ravi, sūrya: a Nap és a fénysugár jelentésű szavak (a zodiákus 12 jegyére utalva)
māsa: hónap

14
bhuvana: világ (az univerzumot hét alsó, és hét felső-bolygó alkotja)

27
nakṣatra, bha: csillagzat, lunáris ház

32
danta, rada: fog

33
amara, sura: „halhatatlan” a félistenek száma (a nyolc Vaszu, a tizenegy Rudra, a tizenkét Áditja, és a két Asvin)

49
anila: szél, a 7*7 szélistenről

–––––––––––––––––––––––– = o O o = ––––––––––––––––––––––

Végezetül példaként álljon itt két részlet a huszadik század jeles vaisnava szentjének költeményéből. Szvámí Bhakti Raksak Srídhar versében Csaitanja Maháprabhut magasztalja. A 65. strófában ezt olvassuk:

sindhu-śūnya-veda-candra-śāka-kumbha-pūrṇimā
sāndhya-cāndrakoparāga-jāta-gaura-candramā |
snāna-dāna-kṛṣṇa-nāma-saṅga-tat-parātparaṁ
prema-dhāma-devam eva naumi gaurasundaram ||

sindhu-śūnya-veda-candra-śāka-kumbha-pūrṇimā – tenger (7) üres (0) tudás (4) hold (1) saka (kor szerint) vízöntő teliholdja; sāndhya-cāndraka-uparāga – szürkületi holdfogyatkozás(kor); jāta – született; gaura-candramā – Gauracsandra, az aranyló hold; snāna-dāna-kṛṣṇa-nāma-saṅga-tat-parātparam – fürdő-adományozás-Krsna neve társaság annak legeslegfelsőbb; prema-dhāma-devam – a szeretet-hajlék-istent; eva – bizony; naumi – magasztalom; gaura-sundaram – Gauraszundart, a szépséges Gaurát

A saka kor 1407. (esztendejében) a vízöntő teliholdjakor,
szürkületkor, holdfogyatkozás idején született Gauracsandra (az aranyló hold),
(mikor szent) fürdőt (véve), adományokkal és Krsna nevét (zengve hódoltak) a hívek a Legfelsőbbnek.
A szeretet isteni lakhelyét, a szépséges Gauraszundart magasztalom!

Majd a költemény 68. strófája, a költői szárnyalást szikár adatokká alakítva:

sindhu-vindu-veda-candra-śāka-phālgunoditaṁ
nyāsa-soma-netra-veda-candra-śāka-bodhitam |
vāṇa-vāṇa-veda-candra-śāka-locanātaraṁ
prema-dhāma-devam eva naumi gaurasundaram ||

sindhu-vindu-veda-candra-śāka-phālguna-uditam – óceán (7) csepp (0) tudás (4) hold (1) saka (kor szerint) phálgunakor (február-március) született; nyāsa-soma-netra-veda-candra-śāka-bodhitam – lemondás hold (1) szem (3) tudás (4) hold (1) saka (kor szerint) feltárta (oktatta, vagy kinyilatkoztatta, kimutatta); vāṇa-vāṇa-veda-candra-śāka-locana-ātaram – nyíl (5) nyíl (5) tudás (4) hold (1) saka (kor szerint) a szem (elől) átkelőt; prema-dhāma-devam – a szeretet-hajlék-istent; eva – bizony; naumi – magasztalom; gaura-sundaram – Gauraszundart, a szépséges Gaurát

A saka kor 1407. esztendejében, phálguna havában született,
1431-ben lépett a lemondott életrendbe,
majd 1455-ben távozott (a világ) szeme elől.
A szeretet isteni lakhelyét, a szépséges Gauraszundart magasztalom!


(megjelent a Kagylókürt 59. számában)

Upadésámrta 5. – a háromféle bhakta megbecsülése

kṛṣṇeti yasya giri taṁ manasādriyeta
dīkṣāsti cet praṇatibhiś ca bhajantam īśam |
śuśrūṣayā bhajana-vijñam ananyam anya-
nindādi-śūnya-hṛdam īpsita-saṅga-labdhyā ||5||

kṛṣṇa – Krsna!; iti – ”; yasya – akié; giri – beszédben (megszólításban, dicshimnuszban); tam – őt; manasā – elme által; ādriyeta – kívánatos, hogy tisztelje, megbecsülje, elismerje; dīkṣā – beavatás; asti – van; cet – ha; praṇatibhiḥ – meghajlásokkal, hódolatnyilvánításokkal; ca – és; bhajantam – imádót; īśam – Istent; śuśrūṣayā – szolgálattal (hallásvággyal); bhajana-vijñam – imádatban jártast (azt mélyen ismerőt); ananyam – „nem-másos” osztatlan, összpontosított; anya-nindā-ādi-śūnya-hṛdam – más megvetésétől (becsmérlésétől) s egyebektől mentes szívűt; īpsita-saṅga-labdhyā – óhajtott társaságának elérésével

Tisztelje gondolataiban azt, aki így kiált „Krsna!”. Értékelje hódolatának felajánlásával azt, kinek beavatása van, s Istent imádja.
Ám becsülje szolgálataival és társaságának keresésével azt az imádatban jártast, ki osztatlan (figyelemmel gondol Krsnára) és szíve mentes mások megvetésétől és más kedvezőtlen vonástól.

A vers arról szól, miképpen becsülje, értékelje a gyakorló a bhaktákat – állítmánya az ādriyeta, azaz tiszteljen, becsüljön, magasztaljon, tartsa elismerésre méltónak másokat. Kiket? Rúpa gószvámí Csaitanja Maháprabhu tanítását követve a bhakták három csoportjáról ír. E csoportokról a Csaitanja-csaritámrta így számol be:

Miután Csaitanja szerzetesként Puríba költözött, a bengáli bhakták rendszeresen felkeresték őt, s hónapokat töltöttek társaságában. Egy alkalommal, mikor hazaindultak, egyikőjük, Szatjarádzs Khán így kérdezett:
– Mi legyen a lelki gyakorlatom (sādhana)?
– A vaisnavák szolgálata (vaiṣṇava-sevana), és Krsna nevének zengése (kṛṣṇa-nāma-saṅkīrtana).
– Ki a vaisnava? – folytatta Szatjarádzs.
– Aki csak egyszer is kimondta Krsna nevét, ő a legkiválóbb. Nincs szükség semmi másra, nem számít a beavatás (dikṣā), vagy a beavatást megelőző életszabályok követése (puraścaryā-vidhi), a szent név zengése kihúzza az embert a létforgatagból, gondolatait és szívét Krsnához fűzi, és felébred szívében a szeretet. Aki Krsna nevét zengi, az a vaisnava! – hangzott Csaitanja Maháprabhu válasza. (Cscs. 2.15.102-111.)
Egy év elteltével Szatjarádzs Khán a téma további kifejtésének vágyával ismét feltette ugyanezt a kérdést.
– A legkiválóbb vaisnava az, akinek pusztán látása másokat is arra ösztönöz, hogy Krsna nevét zengjék. – felelte Csaitanja, majd a vaisnavák három csoportjának jellemzőiről beszélt. (Cscs. 2.16.69-75.)
E témáról Szanátan gószvámít is oktatta:
A hit az a szilárd bizonyosság, miszerint Krsna imádatával minden egyéb kötelességnek eleget tesz az ember, miként a fa gyökerét öntözve tápláljuk az ágait és leveleit is. A bhakta az ilyen hithű ember, s a hitük szerint sorolják őket a legkiválóbb, közbülső, vagy legkisebb tekintélyű csoportokba. (Cscs. 2.22.62-64.)
A vonatkozó szanszkrt terminológia adhikārī megbízottat, felhatalmazottat, azaz tekintélyt jelent (az igei gyök a kṛ tesz, az adhi – rá, fölé, oda – igekötővel kiegészítve). Ki a tekintély? A Manu-szanhitá szerint: „A tekintély alapja bráhmanák közt a tudás, ksatriják közt a hősiesség, az erő, vaisják közt a vagyon, míg súdrák közt az életkor.” (viprāṇāṁ jñānato jyaiṣṭhyaṁ kṣatriyāṇāṁ tu vīryataḥ | vaiśyānāṁ dhānyadhanataḥ śūdrāṇām eva janmataḥ || Msz. 2.155.) Ám vaisnavák közt a tekintély alapja a hit (śraddhā) erőssége, a szentírásban, annak alkalmazásában, annak következtetéseiben való jártasság (śāstra-yukti), s hogy miként tekint másokra – erről beszélt Csaitanja Maháprabhu Szanátan gószvámínak:
– A legnagyobb tekintély (uttama-adhikārī) az a mélységes hitű, ki a sásztra következtetéseiben felettébb jártas, bizony, ő szabadítja fel az egész világot! Aki a sásztra következtetéseiben kevéssé járatos, ám hite rendíthetetlen, ő a közepes tekintélyű (madhyama-adhikārī), áldott helyzetű. A törékeny hitű a legkisebb tekintélyű (kaniṣṭha-adhikārī), ám fokról fokra ő is uttama adikārīvá válhat. (Cscs. 2.22.65-71.)
Elgondolkodtató a sásztra következtetéseiben való jártasság kérdése. A kaniṣṭha adikārī számára a lelki élet még ismeretlen vidék, ezért még nehezen igazodik el benne, nem tud helyesen különbséget tenni, s ha tesz is, azt anyagi látásmóddal teszi. A madhyama adikārī biztosan átlátja az összefüggéseket, otthonosan eligazodik, míg az uttama adikārī már nem lát különbséget, ő a sásztra következtetései felett áll. Míg a madhyama adikārī ismeri a sásztrát, az uttama adikārī éli azt.
Csaitanja Maháprabhu ezután a Bhágavata-purána vonatkozó verseit idézte:
– Az a legkiválóbb bhakta, aki saját magából kiindulva minden lényben látja a lelki azonosságot s minden élőlényben a Legfelsőbbet, s minden lényt a Legfelsőbben lát. Közbülső szinten áll az a bhakta, aki imádja az Urat, barátságos a többi bhaktával, könyörületes az ártatlanokkal és közömbös ellenségeivel szemben. Anyagias (prákrta) bhakta pedig az az ember, aki ugyan hittel imádja a templomi kegyszobrokat, de nem szolgálja az Úr híveit s a többi élőlényt. (Bhág. 11.2.45-47., Cscs. 2.22.72-74.)

Foglaljuk össze az olvasottakat:

adhikārī („felhatalmazott”, tekintély)	kaniṣṭha („legkisebb”)	madhyama („középes”, „közbenső”)	uttama („legfelsőbb”, „legkiválóbb”)
hite	törékeny („lágy”)	erős, szilárd	mélységes, rendíthetetlen
jártassága a sásztrában	-	kevéssé jártas	jártas
miként tekint másokra?	szűklátókörűen	józanul különbséget tevőn	lelki azonosságot látón

Rúpa gószvámí a bhakták háromféle „fejlettségi szintjéről” beszél, ám rögtön a rákövetkező versben a világi nézőpontú megítélés veszélyére inti az olvasót. Ugyanezzel az óvatossággal találkozunk a Csaitanja-csaritámrta történetében is. Ki a vaisnava? – hangzik a kérdés, melyre Csaitanja válasza: aki – akár egyszer is – kimondta Krsna nevét! S nagysokára, csak egy év múltán beszél a vaisnavák csoportjairól: vaisnava, vaisnavább (vaiṣṇavtara), legvaisnavább (vaiṣṇavatama) – mondja, véletlenül sem lefelé nivellálva, hanem a melléknévfokozás képzőivel egyre magasabb szinteket határozva meg. A jelzői is ehhez igazodva kedvesek, finomak, például a magyarul „törékeny hitként” fordítható komala śraddhā szókapcsolatban a komala szó szerint lágyat, finomat, kényeset jelent, lágyat, mint a virágszirom – a rendíthetetlen (szó szerint dṛḍha – szilárd, erős, rögzített) hitűvel szemben arra utalva, hogy nem elég szilárd, könnyen hajlítható. S mindig ott a figyelmeztetés: ma talán ingatag, ám holnapra erős hitűvé válhat, hiszen Krsna nevét zengi!

Miért beszélünk egyáltalán a bhakták csoportjairól? Egyrészt útjelzőként saját magunk számára. Másokat nem jó megítélni (hacsak külön, nem kértek meg erre), ám a magunk helyzetét helyes felmérnünk. Másrészt: bár nem ajánlott méricskélni másokat, azt mégis jó megvizsgálni, a környezetemben kihez hogyan viszonyuljak? kitől tanuljak? esetleg kit tanítsak? Miközben nem egyszer összemosódhatnak ezek a szerepek: míg egyvalamit tőlem kérdeznek, ugyanattól a személytől más témában én is tanulhatok. Hiszen a tanítvány mindig tanul…

Miképpen írja le tehát Rúpa gószvámí a gyakorló helyes viszonyulását másokhoz? Mindenkire vonatkozik a „becsülje meg”, ādriyeta.
Kit gondolatban, mert Krsna neve zeng ajkain (a szövegben egészen pontosan: a torkában), Krsnát szólongatja, őt magasztalja. Csaitanja definíciója szélesebb körű: „aki csak egyszer is kimondta Krsna nevét”, s mert Krsna Isten neve, ez mindenkire vonatkozik aki Istenhez tartozónak véli magát. Mindenkiben megkeresni azt, amiért tisztelhetjük – azt gondolom, ez általában is helyes felfogás.
Becsülje, értékelje hódolatának felajánlásával azt, kinek beavatása van, s Istent imádja: Isten imádatát a kommentárok gyakran a múrti-imádattal azonosítják, bár az „imádót” (bhajantam) ennél általánosabb. Ide illik egy Srídhar Mahárádzs által elbeszélt eset. Történt, hogy Bhaktisziddhánta Szaraszvatí Prabhupád a Csaitanja-bhágavata kommentárjának írásába mélyedt. Ekkor betoppant néhány bhakta, és a templom pénzügyeiről kezdett beszélni, a mester pedig félretette az írást, és a pénzügyi adminisztrációval kapcsolatos kérdések felé fordította figyelmét. Helyes ez? – merült fel többekben a kérdés – kizökkenteni akkor, mikor a legmagasabb világról elmélkedik? Igen – hangzott az egyik idősebb tanítvány válasza – Krsna háztartásának ügyeit intézi, ami pedig Rádhárání kötelessége, így az adminisztráció is Rádhá szolgálata!
És becsülje meg szolgálataival, és társaságának óhajtásával az uttama-adhikárít, kinek szíve tiszta, mentes mások megvetésétől, ki osztatlan figyelemmel már csak az isteni létben, imádatban él. A szolgálatot a vers a śuśrūśā szóval fejezi ki, ami szó szerint hallásvágyat jelent… a tanítvány hallani vágyik mestere szavát, s ez elválaszthatatlanul összekapcsolódik szolgálatkészségével.

A versmérték: vasantatilakā (a tavasz ékessége).

~~~~~~~~~~~~
· az Upadésámrta versei a Slókamálán

az imádat dicsősége

Rúpa gószvámí Rádhá-Krsnát, a szívbéli odaadást, a bhaktákat dicsőítő, nagyszerű tulajdonságaikat, tetteiket ecsetelő költeményekből szőtte a Padjávalí szőttesét. A Padjávalí („versfüzér”) vaisnava antológia, mely 123 szakaszra osztja a gyűjtemény 392 versét. A költemények közt találunk verseket puránákból, a szerzők közt föllelhetünk ismert, kevéssé ismert költőket is, sőt, magát Csaitanja Maháprabhut is – a Siksástaka strófáit e műben jegyezték le először.
Az alábbiakban az imádat dicsősége (bhajana-māhātmyam) című fejezet versei olvashatók. A fejezet első versével már korábban találkozhattál a Slókamálán: http://slokamala.blogspot.hu/2013/12/indokolatlan.html

anucitam ucitaṁ vā karma ko ’yaṁ vibhāgo
bhagavati param āstāṁ bhakti-yogo draḍhīyān |
kirati viṣamahīndraḥ sāndra-pīyūṣam indur
dvayam api sa maheśo nirviśeṣaṁ bibharti ||9||

Jó vagy rossz tettek – mi a különbség?
Csak a magasztos úr iránti szerető odaadás legyen bizonyosság!
A kígyókirály mérgét szórja szét, a Hold nektárt áraszt,
ám Siva különbséget nem téve viseli mindkettejüket.

Siva fejéke a nektárt záporozó félhold, nyakán pedig Vászuki, a kígyókirály tekergőzik.

yadi madhu-mathana tvad-aṅghri-sevāṁ
hṛdi vidadhāti jahāti vā vivekī |
tad-akhilam api duṣkṛtaṁ tri-loke
kṛtam akṛtaṁ na kṛtaṁ kṛtam ca sarvam ||10||

Ó, Madhu végzete! Ha egy józan bölcs szívében lábaid szolgálja, akkor bármi rosszat is tett e három világban, az mind meg nem történtté válik – ám ha elhagyja szolgálatod, még amit nem követett el, az is fejére hullik.

kāśāyan na ca bhojanādi-niyamān no vā vane vāsato
vyākhyānād athavā muni-vrata-bharāc cittodbhavaḥ kṣīyate |
kintu sphīta-kalinda-śaila-tanayā-tīreṣu vikrīḍato
govindasya padāravinda-bhajanārambhasya leśād api ||11||

Nem a vörös ruha viselése, sem az evés, s a más hasonlók fegyelmezése, sem az erdőben lakozás,
még csak a szentírások magyarázata, vagy a buzgó hallgatási fogadalmak megtartása sem fékezi meg a szerelemistent,
csakis a hatalmas Kalinda-hegy leányának partján játszadozó
Góvinda lótuszlába imádatának egy csekélyke töredéke.

Kalinda-hegy leánya: a Jamuná folyó

alam alam iyam eva prāṇināṁ pātakānāṁ
nirasana-viṣaye yā kṛṣṇa kṛṣṇeti vāṇī |
yadi bhavati mukunde bhaktir ānanda-sāndrā
viluṭhati caraṇābje mokṣa-sāmrājya-lakṣmīḥ ||12||

Krsna! Krsna! Csupáncsak e szavak kimondása elegendő a lények bűneinek messze űzéséhez.
S ahol Mukunda örömteli szolgálata is megjelenik, ott az üdvösség királynője, Laksmí is a földre borul.

nānopacāra-kṛta-pūjanam ārta-bandhoḥ
premṇaiva bhakta-hṛdayaṁ sukha-vidrutaṁ syāt |
yāvat kṣud asti jaṭhare jaraṭhā pipāsā
tāvat sukhāya bhavato nanu bhakṣya-peye ||13||

A szenvedők barátjának számtalan felajánlással végzett szerető imádata megolvasztja a híve szívét,
hasonlóképp: akit éhség mardos és szomjúság gyötör, azt megörvendezteti az evés-ivás.

Csaitanja Maháprabhu arra kérte Rámánanda Rájt, idézzen verseket az élet végső céljáról. Rámánanda különböző célokat jelölt meg, ám Csaitanja mindegyiket felszínesnek tartotta. Az eszmények sorában elértek a préma-bhaktiig, a rajongó szeretetig – Rámánanda ekkor saját költeményeit szavalta – ezt és a rákövetkező verset. Csaitanja a verseket hallván így kiáltott: „Úgy van! Kérlek, mondd tovább!” A két vers a bhakti kétféle útjára mutat rá, e vers rituális bhaktit méltatja, míg a következő a spontán odaadást.

kṛṣṇa-bhakti-rasa-bhāvitā matiḥ
krīyatāṁ yadi kuto 'pi labhyate |
tatra laulyam api mūlyam ekalaṁ
janma-koṭi-sukṛtair na labhyate ||14||

A Krsna iránti szerető odaadás ízeivel eltöltött értelmet
vedd csak meg, bárhol is kapható!
A sóvárgás az egyedüli ára,
milliónyi élet jótetteivel sem érhető el.

jñānam asti tulitaṁ ca tulāyāṁ
prema naiva tulitaṁ tu tulāyām |
siddhir eva tulitātra tulāyāṁ
kṛṣṇa-nāma tulitaṁ na tulāyām ||15||

A lelki tudás értéke mérhető, ám a rajongó szeretet mérhetetlen.
A tökéletesség mérhető, ám Krsna neve felmérhetetlen!

A lelki tudás (jñāna) és a jógík által elnyert tökéletességek (siddhi) nagy erőt képviselnek, komoly súllyal esnek latba – ám mérhetőek, míg a rajongó szeretet és Krsna neve nem állítható mérlegre… összehasonlíthatatlanok, felmérhetetlenek. E vers szerzője Srídhar Szvámí, a Bhágavata-purána jeles kommentátora.

Himnusz, a Srí Krsna kedvtelései nektárjával áradó tíz névvel

śrī-kṛṣṇasya śrī-līlāmṛta-nāmaka-daśa-nāma-stotram

Rúpa gószvámí költeménye Krsna tíz nevét sorolja fel, Rádhá és Krsna szerelmes kedvteléseire emlékezve. A puránák többnyire* sakti-saktimán-ként beszélnek Rádháról és Krsnáról: Rádhá a sakti (erő, energia, képesség), míg Krsna e sakti birtokosa. Így Rádhá alárendelt, míg Krsna uralkodó. Rúpa gószvámí megközelítése alapvetően más: Rádhá és Krsna kölcsönösen elvarázsolják egymást.

rādhikā-hṛdayonmādi-vaṁśī-kvāṇa-madhu-cchaṭaḥ |
rādhā-parimalodgāra-garimākṣipta-mānasaḥ ||1||

Fuvolája méz-szavával mámorítja Rádhiká szívét,
ám gondolatai csak a Rádhából áradó elbűvölő illat körül forognak.

kamra-rādhā-mano-mīna-baḍiśīkṛta-vibhramaḥ |
prema-garvāndha-gāndharvā-kilakiñcita-rañjitaḥ ||2||

Dévaj bolondozása a horog, ami elragadja a gyönyörű Rádhá szívének halát,
őt pedig a szerelmes büszkeségétől elvakult Gándharvá évődése teszi boldoggá.
 

 A Gópála-tápaní-upanisad Gándharvá névem említi Rádhát.

lalitāvaśyadhī-rādhāmānābhāsa-vaśīkṛtaḥ |
rādhā-vakrokti-pīyūṣa-mādhurya-bhara-lampaṭaḥ ||3||

Leigázza a kacér és engesztelhetetlen Rádhá színlelt féltékenységből fakadó haragja,
míg csupán Rádhá csalafinta szavainak nektár-édességének megízlelésére sóvárog.

mukhendu-candrikodgīrṇa-rādhikā-rāga-sāgaraḥ |
vṛṣabhānu-sutā-kaṇṭha-hāri-hāra-harin-maṇiḥ ||4||

A hold-orcájából kiáradó ragyogás (kavarja fel) Rádhiká szerelmének óceánját,
ám ő Vrsabhánu leányának nyakát ékesítő gyönyörű füzér smaragdja.

A Hold vonzereje a tengerek árapályának oka, hasonlóképpen Rádhá szerelmének óceánjában keltett mindig megújuló kiáradás oka Krsna orcájának holdsugara.

phulla-rādhā-kamalinī-mukhāmbuja-madhuvrataḥ |
rādhikā-kuca-kastūrī-patra-sphurad-uraḥ-sthalaḥ ||5||

Ő a Rádhá kinyílt lótuszvirághoz hasonlatos orcája körül döngicsélő méhecske,
mellkasát a Rádhiká keblén illatozó mósusz ékesíti.

iti gokula-bhūpālī-sūnu-līlā-manoharam |
yaḥ paṭhen nāma-daśakaṁ so’sya vallabhatāṁ vrajet ||6||

Ím Gókula hercegének elragadó kedvtelései.
Aki e tíz nevet olvassa, kedvessé válik az Ő számára.

* Rádhá-Krsna kapcsolatát a fenséges Krsnát imádó hangulatban bemutató részletek a Brahma-vaivarta puránából:
- fohász Rádhá neveivel – a fenséges Rádhárání
- Rádhá és a védák (a Rádhá és Krsna házasságát elbeszélő 4.15. fejezetből)
Ellenpélda a Brahmánda-puránából való Rádhá-sztótram mely Krsna Rádhát magasztaló szavait idézi

Rúpa gószvámí: Srí Csaitanjástaka, 3

śrī-caitanya-devasya tṛtīyāṣṭakam
Az Úr Csaitanját magasztaló harmadik vers

upāsita-padāmbujas tvam anurakta-rudrādibhiḥ
prapadya puruṣottamaṁ padam adabhram udbhrājitaḥ |
samasta-nata-maṇḍalī-sphurad-abhīṣṭa-kalpa-drumaḥ
śacī-suta mayi prabho kuru mukunda mande kṛpām ||1||

A Siva vezette félistenek imádják lótuszlábad, s te
felkeresve a Legfelsőbbet (Dzsagannáthot), s dicsőséges hajlékát
kívánság-faként tündökölsz meghódolt híveid körében.
Ó, uram, Sacsí fia! Üdvözítő! Kérlek, könyörülj meg e bolondon!

na varṇayitum īśate gurutarāvatārāyitā
bhavantam uru-buddhayo na khalu sārvabhaumādayaḥ |
paro bhavatu tatra kaḥ paṭurato namas te paraṁ
śacī-suta mayi prabho kuru mukunda mande kṛpām ||2||

Senki sem képes méltóképpen beszélni rólad, sem a nagy avatárok,
sem az oly nagy tudósok, mint Szárvabhauma.
Ki más lehetne ennyire tiszta értelmű? Hódolat néked!
Ó, uram, Sacsí fia! Üdvözítő! Kérlek, könyörülj meg e bolondon!

na yat katham api śrutāv upaniṣadbhir apy āhitaṁ
svayaṁ ca vivṛtaṁ na yad gurutarāvatārāntare |
kṣipann asi rasāmbudhe tad iha bhakti-ratnaṁ kṣitau
śacī-suta mayi prabho kuru mukunda mande kṛpām ||3||

Sem a kinyilatkoztatás, sem az upanisadok nem adták át,
s amit a híres avatárok sem hirdettek,
a lelki ízek óceánjából származó odaadás ékkövét most te szóród szét az egész Földön!
Ó, uram, Sacsí fia! Üdvözítő! Kérlek, könyörülj meg e bolondon!

nija-praṇaya-visphuran-naṭana-raṅga-vismāpita
trinetra-nata-maṇḍala-prakaṭitānurāgāmṛta |
ahaṅkṛti-kalaṅkitoddhata-janādi-durbodha he
śacī-suta mayi prabho kuru mukunda mande kṛpām ||4||

Eksztatikus szeretettel teli táncod csodálatot ébresztett
még Sivában is. A meghódolt lelkeknek feltártad az odaadás nektárját,
ám a büszkeségtől fertőzött felfuvalkodottak nem érthetnek téged.
Ó, uram, Sacsí fia! Üdvözítő! Kérlek, könyörülj meg e bolondon!

bhavanti bhuvi ye narāḥ kalita-duṣkulotpattayas
tvam uddharasi tān api pracura-cāru-kāruṇyataḥ |
iti pramuditāntaraḥ śaraṇam āśritas tvām ahaṁ
śacī-suta mayi prabho kuru mukunda mande kṛpām ||5||

Akadnak e földön alacsony származású emberek,
ám végtelen kegyed folytán te felemeled őket.
Ezért örvend szívem, s oltalomért folyamodom hozzád,
ó, uram, Sacsí fia! Üdvözítő! Kérlek, könyörülj meg e bolondon!

mukhāmbuja-pariskhalan-mṛdula-vāṅ-madhūlī-rasa-
prasaṅga-janitākhila-praṇata-bhṛṅga-raṅgotkara |
samasta-jana-maṅgala-prabhava-nāma-ratnāmbudhe
śacī-suta mayi prabho kuru mukunda mande kṛpām ||6||

Lótusz-ajkaid közül szétáradó lágy szavaid édességét
méhecskeként kortyoló meghódolt híveid serege övez.
Te, a mindenkire áldást hozó Szent Név ékkövének óceánja!
Ó, uram, Sacsí fia! Üdvözítő! Kérlek, könyörülj meg e bolondon!

Az ékkövek az óceánból származnak, ám nem a drágakövek alkotják az óceánt – ezért a harmadik pádát úgy értelmeztem, hogy a Csaitanja az óceán, ahonnan a Szent Név ékköve származik.

mṛgāṅka-madhurānana sphurad-anidra-padmekṣaṇa
smita-stavaka-sundarādhara viśaṅkaṭoras-taṭa |
bhujoddhata-bhujaṅgama-prabha manoja-koṭi-dyute
śacī-suta mayi prabho kuru mukunda mande kṛpām ||7||

Orcád, akár az édes telihold, éber tekinteted lótuszvirághoz hasonlatos,
szépséges ajkaidon mosoly játszik. Ó, széles mellkasú!
Égnek emelt karjaid, akár két tündöklő kígyó! Milliónyi szerelemistenként ragyogsz
ó, uram, Sacsí fia! Üdvözítő! Kérlek, könyörülj meg e bolondon!

ahaṁ kanaka-ketakī-kusuma-gaura duṣṭaḥ kṣitau
na doṣa-lava-darśitā vividha-doṣa-pūrṇe’pi te |
ataḥ pravaṇayā dhiyā kṛpaṇa-vatsala tvāṁ bhaje
śacī-suta mayi prabho kuru mukunda mande kṛpām ||8||

Aranyfényű kétakí virágként tündöklő Gaurám! Hitvány vagyok,
csordultig telve számtalan hibával, ám te észre sem veszed.
Alázatos szívvel téged imádlak, elesettek megmentője!
Ó, uram, Sacsí fia! Üdvözítő! Kérlek, könyörülj meg e bolondon!
 

 A sárga virágú kétakí a kiengesztelés virága.

idaṁ dharaṇi-maṇḍalotsava bhavat-padāṅkeṣu ye
niviṣṭa-manaso narāḥ paripaṭhanti padyāṣṭakam |
śacī-hṛdaya-nandana prakaṭa-kīrti-candra prabho
nija-praṇaya-nirbharaṁ vitara deva tebhyaḥ śubham ||9||

Ó, uram, Földkerekség örömünnepe, Sacsí kedves fia! Dicsőség fényes Holdja! Kérlek, add meg mérhetetlen szereteted áldását a lábnyomaidat elmélyült meditációban követőknek, kik e költeményt olvassák!

A versek pṛthivī (széles) versmértékűek: υ – υ υ υ – υ – / υ υ υ – υ – – υ –

Rúpa gószvámí: Srí Csaitanjástaka, 2

śrī-caitanya-devasya dvitīyāṣṭakam
Az Úr Csaitanját magasztaló második vers

kalau yaṁ vidvāṁsaḥ sphuṭam abhiyajante dyuti-bharād
akṛṣṇāṅgaṁ kṛṣṇaṁ makha-vidhibhir utkīrtanamayaiḥ |
upāsyaṁ ca prāhur yam akhila-caturthāśrama-juṣāṁ
sa devaś caitanyākṛtir atitarāṁ naḥ kṛpayatu ||1||

Kit ragyogása miatt a kali-korban még a művelt tudósok is magasztalnak,
őt, a nem feketés színben megjelenő Krsnát, kit a szankírtan-áldozattal
imádnak, s aki a negyedik életrendben élők istene –
kegyeljen minket ő, a Csaitanja alakját felöltő Úr!

A vers Karabhádzsana rsi szavait idézi a Bhágavata-puránból: „A kellő értelemmel rendelkezők a kali-korban a szankírtan-áldozattal, Krsna szent nevének zengésével fogják imádni a társaival együtt megjelenő Urat.” (Bhág. 11.5.32.) A negyedik életrend nem csupán sorszám, ez az életrendek betetőzése.

caritraṁ tanvānaḥ priyam aghavadāhlādana-padaṁ
jayodghoṣaiḥ samyag-viracita-śacī-śoka-haraṇaḥ |
udañcan-mārtaṇḍa-dyuti-hara-dukūlāñcita-kaṭiḥ
sa devaś caitanyākṛtir atitarāṁ naḥ kṛpayatu ||2||

Lénye a bűnösök számára is menedéket nyújtott.
Mikor így kiáltott: dzsaja! Sacsí minden bánata eloszlott.
Ruhájának tündöklése még a felkelő Nap aranyfényét is elhomályosítja–
kegyeljen minket ő, a Csaitanja alakját felöltő Úr!

Az első páda arra utal, hogy Csaitanja a legkönyörületesebb avatár, az isteni kegy megtestesülése: érdem nélkül, még a bűnösök is oltalmat lelnek nála.

apāraṁ kasyāpi praṇayi-jana-vṛndasya kutukī
rasa-stomaṁ hṛtvā madhuram upabhoktuṁ kam api yaḥ |
ruciṁ svām āvavre dyutim iha tadīyāṁ prakaṭayan
sa devaś caitanyākṛtir atitarāṁ naḥ kṛpayatu ||3||

Mohón kutatta az egyik gópí által érzett határtalan
ízek kavalkádját, s kóstolgatta az édes nektárt.
Saját színét elrejtve kedvese ragyogását öltötte fel –
kegyeljen minket ő, a Csaitanja alakját felöltő Úr!

anārādhyaḥ prītyā ciram asura-bhāva-praṇayināṁ
prapannānāṁ daivīṁ prakṛtim adhidaivaṁ trijagati |
ajasraṁ yaḥ śrīmān jayati sahajānanda-madhuraḥ
sa devaś caitanyākṛtir atitarāṁ naḥ kṛpayatu ||4||

A démoni létet kedvelők nem imádják,
ám e három világban ő az isteni természet oltalmában élő, meghódolt lelkek istensége.
Veleszületett öröme és édessége mindörökkön győzedelmeskedik –
kegyeljen minket ő, a Csaitanja alakját felöltő Úr!

gatir yaḥ pauṇḍrāṇāṁ prakaṭita-navadvīpa-mahimā
bhavenālaṁkurvan bhuvana-mahitaṁ śrotriya-kulam |
punāty aṅgīkārād bhuvi paramahaṁsāśrama-padaṁ
sa devaś caitanyākṛtir atitarāṁ naḥ kṛpayatu ||5||

A bengáliak menedéke Navadvípban tárta fel önnön dicsőségét.
Születésével a nagyra becsült védatudó bráhmanák közösségét ékesíti
és megszenteli a hattyútiszta szerzetesek rendjét –
kegyeljen minket ő, a Csaitanja alakját felöltő Úr!

mukhenāgre pītvā madhuram iha nāmāmṛta-rasaṁ
dṛśor dvārā yas taṁ vamati ghana-bāṣpāmbu-miṣataḥ |
bhuvi premṇas tattvaṁ prakaṭayitum ullāsita-tanuḥ
sa devaś caitanyākṛtir atitarāṁ naḥ kṛpayatu ||6||

Először ajkaival kortyolta a szent név nektárjának édességét,
majd könnyhullatást színlelve szemei kapuján árasztotta ki azt,
a rajongó istenszeretet igazságát nyilvánítva ki e világban.
Kegyeljen minket ő, a Csaitanja alakját felöltő Úr!

tanūm āviṣkurvan nava-puraṭa-bhāsaṁ kaṭi-lasat-
karaṅkālaṅkāras taruṇa-gaja-rājāñcita-gatiḥ |
priyebhyo yaḥ śikṣāṁ diśati nija-nirmālya-rucibhiḥ
sa devaś caitanyākṛtir atitarāṁ naḥ kṛpayatu ||7||

Feltárta aranyfényben tündöklő alakját: csípőjét
ivóedénye ékesíti, járása akár az ifjú királyi elefánté.
Társait a felajánlás maradékának megtisztelésével tanította –
kegyeljen minket ő, a Csaitanja alakját felöltő Úr!

„Csípőjét ivóedénye ékesíti”: az ivóedény a szerzetesek egyetlen vagyona.

smitālokaḥ śokaṁ harati jagatāṁ yasya parito
girāṁ tu prārambhaḥ kuśala-paṭalīṁ pallavayati |
padālambaḥ kaṁ vā praṇayati nahi prema-nivahaṁ
sa devaś caitanyākṛtir atitarāṁ naḥ kṛpayatu ||8||

Mosolya mindenki bánatát elűzi az univerzumban,
szavai nyomán az áldásosság fája is kihajt.
Lótuszlábait megragadva ne ébredne szívünkben rajongó istenszeretet?
kegyeljen minket ő, a Csaitanja alakját felöltő Úr!

śacīsūnoḥ kīrti-stavaka-nava-saurabhya-niviḍaṁ
pumān yaḥ prītātmā paṭhati kila padyāṣṭakam idam |
sa lakṣmīvān etaṁ nija-pada-saroje praṇayitāṁ
dadānaḥ kalyāṇīm anupadam abādhaṁ sukhayatu ||9||

Az örvendező szívű olvasót, ki e költeményt, Sacsí fia dicsőség-bokrétájának illat-felhőjét recitálja, az Úr lótuszlába iránti szeretettel ajándékozza meg, és elhárítja az akadályokat minden lépése elől!

A versek śikhariṇī (koronás) versmértékűek: υ – – – – – / υ υ υ υ υ – – υ υ υ –

Rúpa gószvámí: Srí Csaitanjástaka, 1.

śrī-caitanya-devasya prathamāṣṭakam
Az Úr Csaitanját magasztaló első vers

sadopāsyaḥ śrīmān dhṛta-manuja-kāyaiḥ praṇayitāṁ
vahadbhir gīrvāṇair giriśa-parameṣṭhi-prabhṛtibhiḥ |
sva-bhaktebhyaḥ śuddhāṁ nija-bhajana-mudrām upadiśan
sa caitanyaḥ kiṁ me punar api dṛśor yāsyati padam ||1||

Mindörökké urunkat imádják az emberi testet öltött, szeretettel
csordultig telt, Siva és Brahmá vezette istenek.
Saját imádatának páratlan titkát tanítja híveinek –
vajon megpillanthatom-e még valaha Csaitanját?
 

Az emberek fohászaikkal (gīr) a dévákhoz fordulnak, ám ők Maháprabhut imádják.

sureśānāṁ durgaṁ gatir atiśayenopaniṣadāṁ
munīnāṁ sarva-svaṁ praṇata-paṭalīnāṁ madhurimā |
viniryāsaḥ premṇo nikhila-paśu-pālāmbuja-dṛśāṁ
sa caitanyaḥ kiṁ me punar api dṛśor yāsyati padam ||2||

Ő a félistenek vezéreinek erővel elérhetetlen célja, az upanisadok
és a bölcsek mindene, az alázatos bhakták édessége,
a lótuszszemű fejőslánykák szeretetének esszenciája.
Vajon megpillanthatom-e még valaha Csaitanját?

svarūpaṁ bibhrāṇo jagad-atulam advaita-dayitaḥ
prapanna-śrīvāso janita-paramānanda-garimā
harir dīnoddhārī gajapati-kṛpotseka-taralaḥ
sa caitanyaḥ kiṁ me punar api dṛśor yāsyati padam ||3||

E világban egyedülálló formát öltött, meghallgatván Advaita kívánságát.
Ő Srívász oltalma, ki tiszteli Paramánanda Purí kiválóságát.
Ő Hari, az elesettek megmentője, ki Gadzsapati Pratáparudrára záporozza kegyét.
Vajon megpillanthatom-e még valaha Csaitanját?
 

 Paramánanda Purí Mádhavéndra Purí tanítványa, kit ezért Csaitanja úgy becsült, mint mesterét. A Gaura-ganóddésa-dípiká szerint Paramánanda Purí a Krsna-lílában Uddhava volt.

rasoddāmā kāmārbuda-madhura-dhāmojjvala-tanur
yatīnām uttaṁsas taraṇi-kara-vidyoti-vasanaḥ
hiraṇyānāṁ lakṣmī-bharam abhibhavann āṅgika-rucā
sa caitanyaḥ kiṁ me punar api dṛśor yāsyati padam ||4||

Lelki ízeket kóstoló pompás alakja milliónyi szerelemisten méz-hajléka.
A szerzetesek koronaékszere, kinek Napként tündöklő ruhája,
és testének ragyogása elhomályosítja még az arany fényét is.
Vajon megpillanthatom-e még valaha Csaitanját?

hare kṛṣṇety uccaiḥ sphurita-rasano nāma-gaṇanā-
kṛta-granthi-śreṇī-subhaga-kaṭi-sūtrojjvala-karaḥ
viśālākṣo dīrghārgala-yugala-khelāñcita-bhujaḥ
sa caitanyaḥ kiṁ me punar api dṛśor yāsyati padam ||5||
 
 „Haré Krsna” – táncol hangosan nyelvén, s a szent neveket
szépséges kezével övének csomóin számlálja.
Szemei nagyok, s hosszú karjait az égnek emeli –
vajon megpillanthatom-e még valaha Csaitanját?

payorāśes tīre sphurad-upavanālī-kalanayā
muhur vṛndāraṇya-smaraṇa-janita-prema-vivaśaḥ
kvacit kṛṣṇāvṛtti-pracala-rasano bhakti-rasikaḥ
sa caitanyaḥ kiṁ me punar api dṛśor yāsyati padam ||6||

Mikor az óceán partján szeme elé táruló ligeteket megpillantotta,
Vrndávanra emlékezve ragadták el őt a szeretet hullámai.
Máskor Krsna neveit ismételve ízlelgette az odaadás érzéseit.
Vajon megpillanthatom-e még valaha Csaitanját?

rathārūḍhasyārād adhipadavi nīlācala-pater
adabhra-premormi-sphurita-naṭanollāsa-vivaśaḥ
sa-harṣaṁ gāyadbhiḥ parivṛta-tanur vaiṣṇava-janaiḥ
sa caitanyaḥ kiṁ me punar api dṛśor yāsyati padam ||7||

A szekér-trónuson ülő Dzsagannáth, Nílácsala ura előtt
elöntötte a szeretet árja, és boldogságban úszva lejtette táncát,
örömmámorban éneklő bhaktái körében.
Vajon megpillanthatom-e még valaha Csaitanját?

bhuvaṁ siñcann aśru-śrutibhir abhitaḥ sāndra-pulakaiḥ
parītāṅgo nīpa-stabaka-nava-kiñjalka-jayibhiḥ
ghana-sveda-stoma-stimita-tanur utkīrtana-sukhī
sa caitanyaḥ kiṁ me punar api dṛśor yāsyati padam ||8||

Könnyeinek árja a földet öntözte, borzongó testét pedig
mintha friss kadambavirág-szirmok borították volna.
A szankírtan öröme közepette verítékében fürdött –
vajon megpillanthatom-e még valaha Csaitanját?

adhīte gaurāṅga-smaraṇa-padavī-maṅgalataraṁ
kṛtī yo viśrambha-sphurad-amala-dhīr aṣṭakam idam
parānande sadyas tad-amala-padāmbhoja-yugale
parisphārā tasya sphuratu nitarāṁ prema-laharī ||9||

A bölcset, ki tiszta értelmében kibontakozó hittel e Gaurángára emlékező felettébb áldásos verset olvassa, töltsék el a rajongó szeretet hullámai, az úr tündöklő lótuszlábai iránt.

A versek śikhariṇī (koronás) versmértékűek: υ – – – – – / υ υ υ υ υ – – υ υ υ –

a szabadság szabályozó elvei

Kaptam egy mondatot.

Szabadon mozogni a karma világában és a szabadság szabályozó elveit követve élni a szabadsággal és nem visszaélni azzal – ez az emberi hivatás.

A szabadság eszményét sokféleképp értelmezik. Abszolút értelemben nyilván nem rendelkezünk teljes és korlátlan szabadsággal. Hiába szeretnék mondjuk felszállni a Kanári-szigetekre menő repülőre, hogy ott süttessem a hasam a napon, ennek megvannak a feltételei... s ha nem rendelkezem a szükséges feltételekkel, akkor nem áll a szabadságomban megtenni ezt. Más dolgokat azért nem tehetek meg, mert mások szabadságába ütközne.
Ám ha eltekintünk ezektől az extrém esetektől, vajon van-e önrendelkezésünk? Ebben az értelemben korlátozott szabad akarat, vagy teljes predesztináció? Erről nyitható vita... hosszasan... ezt most nem tenném meg.

A szabadság kincs. Isteni adomány... az ember ugyanis nem robotnak teremtetett... döntési szabadságot kapott Istentől, aminek ugyan van korlátja... de ezek a korlátok nem másból, mint a saját tetteiből fakadnak - ez a karma. Ezért az első lépés ennek az önrendelkezésnek a megélése... minden téren. Apró példa: a személyes életben is a kamaszkor az, amikor a szülői gondoskodásból tör ki a fiatal ember... hogy elnyerje az önrendelkezést... legalább annak illúzióját. De nem csak erről van szó... hanem felelős önrendelkezésről.

„Szabadon mozogni a karma világában” – a kijelentés önellentmondásnak tűnik. A karma világa a megkötések, a feltételek világa. Olyan korlátozott mozgástér, melynek korlátait magunk állítottuk magunknak – ám ezek a korlátok erősek. Megszülettünk oda ahova, olyan hatások értek bennünket amilyenek, a tehetségeink, gondolkodásunk vakfoltjai lehetőségek, és korlátok is egyben. Járjuk be e rendelkezésünkre álló mozgásteret, ismerjük fel, és éljünk jól a lehetőségeinkkel, legyenek ezek erőforrásaink. A korlátok ne rettentsenek, hanem olykor feszüljünk neki, és próbáljuk tágítani őket. Ne sodorjanak az események, hanem vegyük kézbe életünk irányítását. És a felelős önrendelkezéssel, a kivívott szabadsággal a legszebb amit az ember tehet, ha azt felajánlja másnak... ez szeretet.
A ki nem vívott szabadság átadása nem valós, pusztán szavakban megnyilvánuló jószándék.

A szabadságért tehát tenni kell – élni vele – ám valójában mégis lehetőség, isteni ajándék: visszaélünk vele, ha magunk, vagy mások ellen fordítjuk, illetve ha eltékozoljuk.

Ez külső szabadság, ami a körülményekhez való viszonyunkkal kapcsolatos. Az idézet második fele („a szabadság szabályozó elveit követve élni a szabadsággal és nem visszaélni azzal”) a belső szabadságról beszél. Az ember testbe zárt lélek. Olyan helyzet ez, mint a kalitkába zárt madáré: a kalitka jó, mert megóvja a veszélyektől, biztonságos világot teremt, ám megfosztja lakóját a függetlenségtől, a repülés szabadságától. A test ugyanígy jó: elkülönít Istentől és a többi lélekszikrától, teret ad, ahol megpróbálhatjuk megvalósítani önmagunkat - kapcsolatot egy olyan világgal, amelyet megpróbálhatunk uralni. Tudom, kedves olvasó, most felkapod a fejed: de ez a kísérlet eleve kudarcra ítélt!... igazad van, ám a lélek mégis ide, s erre vágyik... tehát akkor úgy véli, ez számára jó.
Másfelől a test bezár az érzékek, a késztetések kalitkájába. A belső szabadság a késztetéseken való felülemelkedés, mikor már nem a saját teste rángatja zsinóron a lelket. Miképpen érhető el ez a szabadság? Ez „a szabadság szabályozó elvei”.  A szófordulat Sríla Prabhupád leleménye, a Bhagavad-gítá fordításából. A Gítá 2.64. verse így szól:

rāga-dveṣa-viyuktais tu viṣayān indriyaiś caran |
ātma-vaśyair vidheyātmā prasādam adhigacchati ||64||

Ám aki ragaszkodástól és gyűlölettől mentes, fegyelmezett érzékekkel fordul az érzékek tárgyai felé, az az engedelmes lélek eléri az Úr kegyét, a szív békéjét.
(A prasādam kegyet, de nyugalmat is jelent.)

Sríla Prabhupád a vidheyātmā (engedelmes, kezes lélek) szóösszetételt fordítja a szabadság szabályozó elveinek gyakorlásaként. A vers a romlás útjának leírása után következik, annak ellenpontja: „Az érzéktárgyakon merengő emberben felébred a ragaszkodás az érzéktárgyak iránt, a ragaszkodásból vágy, a vágyból pedig düh születik. A düh következménye az elvakultság (teljes illúzió), az elvakultság emlékezetzavarhoz vezet, s így elvész az értelem is, s emiatt véglegessé válik a bukás. Ám aki ragaszkodástól és gyűlölettől mentes, fegyelmezett érzékekkel fordul az érzékek tárgyai felé, az az engedelmes lélek eléri az Úr kegyét, a szív békéjét.” (Bg. 2.62-64.)
A szabadság szabályozó elvei így voltaképpen arról szólnak, a karma világában élve az ember miként forduljon a külvilág, az érzéktárgyak felé. Rúpa gószvámí ugyanezt yukta-vairāgyának (helyes lemondás) nevezi, s így határozza meg: „Mikor független (ragaszkodástól mentes) személyek (a világi) tárgyakat a megfelelő módon, Krsna szolgálatában eltökélten használják, azt helyes lemondásnak (yukta-vairāgya) nevezik.” (Brsz. 1.2.255.)
Vegyük sorra a kritériumokat: a yukta-vairāgya szerint élő személy i.) mentes a világi ragaszkodástól, ii.) a világi dolgokat a megfelelő módon, mértékkel, azaz odaadása mértékéhez szabottan használja iii.) Isten szolgálatában, e szolgálatban eltökélten, ehhez ragaszkodva – a szabadság szabályozó elvei tehát ezt jelentik.

A szabadság témában elmélkedésre ajánlom még ezt a cikket: http://slokamala.blogspot.hu/2015/07/aditi.html

Srínivász Ácsárja: Fohász a hat gószvámíhoz

Śrīnivāsa Ācārya: Śrī Śrī Ṣaḍ-gosvāmy-aṣṭaka

kṛṣṇotkīrtana-gāna-nartana-parau premāmṛtāmbho-nidhī
dhīrādhīra-jana-priyau priya-karau nirmatsarau pūjitau |
śrī-caitanya-kṛpā-bharau bhuvi bhuvo bhārāvahantārakau
vande rūpa-sanātanau raghu-yugau śrī-jīva-gopālakau ||1||

A Krsnát dicsőítő éneklésnek és táncnak szentelik magukat ők, a szeretet nektárócánjai.
A bölcsek, de az oktalanok is kedvelik és magasztalják őket, mert kedvesek (mindenkihez), s (teljességgel) mentesek az irigységtől.
Srí Csaitanja kegyének sokaságát (bírják), s e földön (járva) elveszik mind a világ terheit.
Rúpát és Szanátant, a két Raghut, Srí Dzsívát és Gópált magasztalom!

nānā-śāstra-vicāraṇaika-nipuṇau sad-dharma-saṁsthāpakau
lokānāṁ hita-kāriṇau tri-bhuvane mānyau śaraṇyākarau |
rādhā-kṛṣṇa-padāravinda-bhajanā-nandena mattālikau
vande rūpa-sanātanau raghu-yugau śrī-jīva-gopālakau ||2||

Járatosak a tengernyi szentírás értelmezésében, ezért alapozzák meg ők a szent dharmát,
(hiszen) ők az emberiség jótevői. Mindhárom világban megbecsülés övezi őket, a (kiáradó isteni) oltalom forrásait.
Mámoros méhecskeként gyönyörrel imádják Rádhá és Krsna lótuszlábait –
Rúpát és Szanátant, a két Raghut, Srí Dzsívát és Gópált magasztalom!

Az ālika jelenthet méhecskét, nőnemben pedig barátnőt, társnőt. A lótusz körül döngicsélő mámoros méhek így Rádhá és Krsna találkáit elrendező fejőslánykák boldogságos szolgálatát idézik.

śrī-gaurāṅga-guṇānuvarṇana-vidhau śraddhā-samṛddhy-anvitau
pāpottāpa-nikṛntanau tanu-bhṛtāṁ govinda-gānāmṛtaiḥ |
ānandāmbudhi-vardhanaika-nipuṇau kaivalya-nistārakau
vande rūpa-sanātanau raghu-yugau śrī-jīva-gopālakau ||3||

Oly hűen jellemzik ők Srí Gauránga nagyszerű tulajdonságait! Rátermetten gyarapítják a (jámborok) hitét,
s a Góvindáról szóló dalok nektárözönével törlik el a testetöltött lelkek bűneiből fakadó szenvedését.
Nagy gyakorlattal duzzasztják a lelki boldogság óceánját, a személytelen üdvösségtől mentve meg (a lények sokaságát).
Rúpát és Szanátant, a két Raghut, Srí Dzsívát és Gópált magasztalom!

Személytelen üdvösségtől megmentő, vagy az elkülönüléstől megszabadító: a kaivalya szó szó szerint elkülönülést, kizárólagosságot jelent. Elkülönülésként a lélek anyagtól való elválását is, melyet az advaita tanítás a Legfelsőbb Lélekkel való azonosulásként értelmez, ebben az értelemben vonatkozik a személytelen üdvösségre.

tyaktvā tūrṇam aśeṣa-maṇḍala-pati-śreṇīṁ sadā tuccha-vat
bhūtvā dīna-gaṇeśakau karuṇayā kaupīna-kanthāśritau |
gopī-bhāva-rasāmṛtābdhi-laharī-kallola-magnau muhur
vande rūpa-sanātanau raghu-yugau śrī-jīva-gopālakau ||4||

Hirtelen hagyták el az előkelő társaságot, (s úgy viselkednek, mintha) jelentéktelen (koldusokká)
váltak volna: ágyékkötőt és foltozott ruhát viselnek, s könyörületesen oltalmazzák az elesett lelkeket.
Újra meg újra megmártóznak a fejőslánykák érzelmei nektáróceánjának sodró árhullámában –
Rúpát és Szanátant, a két Raghut, Srí Dzsívát és Gópált magasztalom!

kūjat-kokila-haṁsa-sārasa-gaṇākīrṇe mayūrākule
nānā-ratna-nibaddha-mūla-viṭapa-śrī-yukta-vṛndāvane |
rādhā-kṛṣṇam ahar-niśaṁ prabhajatau jīvārthadau yau mudā
vande rūpa-sanātanau raghu-yugau śrī-jīva-gopālakau ||5||

A daloló kakukkok, hattyúk és darvak seregeiben bővelkedő, pávákkal teli,
fái gyökerei közt ékkövekkel díszes Vrndávanban
Rádhát és Krsnát imádják éjt nappallá téve, (miközben) örömmel ajándékozzák meg a lelkeket (az élet) végső céljával.
Rúpát és Szanátant, a két Raghut, Srí Dzsívát és Gópált magasztalom!

saṅkhyā-pūrvaka-nāma-gāna-natibhiḥ kālāvasānī-kṛtau
nidrāhāra-vihārakādi-vijitau cātyanta-dīnau ca yau |
rādhā-kṛṣṇa-guṇa-smṛter madhurimānandena sammohitau
vande rūpa-sanātanau raghu-yugau śrī-jīva-gopālakau ||6||

A szent nevek éneklésével s dandavatjaik felajánlásával telik (drága) idejük,
megfegyelmezik alvásukat étkezésüket és pihenésüket, s végtelen alázatosak.
Elbűvöli őket a Rádhára és Krsnára emlékezés édes gyönyöre –
Rúpát és Szanátant, a két Raghut, Srí Dzsívát és Gópált magasztalom!

rādhā-kuṇḍa-taṭe kalinda-tanayā-tīre ca vaṁśīvaṭe
premonmāda-vaśād aśeṣa-daśayā grastau pramattau sadā |
gāyantau ca kadā harer guṇa-varaṁ bhāvābhibhūtau mudā
vande rūpa-sanātanau raghu-yugau śrī-jīva-gopālakau ||7||

Rádhá tavacskájának partján, a Jamuná mentén, máskor a Vansí-vatánál
örökös elragadtatásban, a rajongó szeretet mámorától vezérelve az eksztázis jelei mutatkoznak rajtuk.
Túlcsorduló érzelmeikkel énekelnek Hari tulajdonságainak kiválóságáról –
Rúpát és Szanátant, a két Raghut, Srí Dzsívát és Gópált magasztalom!

A daśā (állapot) az eksztázis állapotaira utal – a szó elmeállapotot is jelent, s a grasta (megragadott) szóval együtt arra utal, hogy úrrá lett rajtuk az eksztázis különféle tünetei, elmeállapotai. Ezek az aggodalom (cintā), álmatlanság (jāgara), zaklatottság (udvega), lesoványodás (tānava), bepiszkolódás (malina-aṅgatā), tébolyult beszéd (pralāpa), lebetegedés (vyādhi), tébolyult viselkedés (unmāda), eszméletvesztés (moha), megsemmisülésérzet (mṛtyu).

he rādhe vraja-devīke ca lalite he nanda-sūno kutaḥ
śrī-govardhana-kalpa-pādapa-tale kālindī-vane kutaḥ |
ghoṣantāv iti sarvato vraja-pure khedair mahā-vihvalau
vande rūpa-sanātanau raghu-yugau śrī-jīva-gopālakau ||8||

Ó, Rádhá! Vradzsa úrnője! Lalitá! Nanda fia! hol vagytok?
A Góvardhan kívánságfáinak tövében, vagy a Jamuná menti erdőkben? hol vagytok?!
Így kiáltoztak Vrndávanban mindenfelé, zaklatottan, szívszaggató gyötrelemmel.
Rúpát és Szanátant, a két Raghut, Srí Dzsívát és Gópált magasztalom!


A szerző, Srínivász ácsárja a Csaitanja Maháprabhut követő vaisnava generáció kiváló tanítója. Bengálban született, a szülei is Csaitaanja Maháprabhu követői voltak. Elindult, hogy felkeresse a visszavonultságban élő Csaitanja Maháprabhut Puríban, ám addigra ő már eltávozott, így Gadádhar Pandit mellett lelt menedékre. A Bhágavata-puránát tanulta volna tőle, ám a Puríban fellelhető kézirat lapjai már szétáztak Gadádhar könnyeitől... így Srínivász visszatért Bengálba egy másik kéziratért. Időközben azonban Gadádhar Pandit is elhagyta e világot. Később Vrndávanba utazott, hogy a hat gószvámíval találkozhasson, ám mire odaért, Szanátan és Rúpa gószvámík szintén eltávoztak. Gópál Bhatta gószvámítól kapott beavatást, és Dzsíva gószvámí mellett tanult, majd a gószvámík írásaival visszaindult Bengálba, megházasodott, s kiváló vaisnavák tanítómestere lett.

Dzsíva, a tudós, Gópál Bhatta, a múrtiimádat mestere, Szanátan és Rúpa, a szambandha- és abhidhéja ácsárjái, Raghunáth Bhatta, a kírtanácsárja, és Raghunáth dász, a lelki távlatok atyamestere

A hat gószvámí Csaitanja Maháprabhu jeles követői, ők foglalták írásba Csaitanja Maháprabhu tanítását. Szanátan és Rúpa gószvámí bengáli bráhmana családban születtek, ám később a muszlim uralkodó tanácsosai lettek. Csaitanjával való találkozásuk után otthagyták az uralkodó szolgálatát, majd Maháprabhu Vrndávanba küldte őket, hogy írásnak, a tanításnak, a múrtiimádatnak és a szent helyek felkutatásának szenteljék életüket.
Dzsíva gószvámí Szanátan és Rúpa testvérének fia, fiatalon csatlakozott nagybátyjaihoz, Rúpa gószvámí tanítványa, majd eltávozása után a bhakta-közösség vezetője lett.
Raghunáth dász gószvámí bengáli születésű, előkelő család sarja. Puríba szökött Csaitanja után, ott csatlakozott a bhakták társaságához. Komolysága és odaadása olyannyira elégedetté tette Csaitanját, hogy egy gunydzsá-málát, és még imádott múrtiját (egy Góvardhan-silát) is nekiadta. Raghunáth dász Csaitanja Maháprabhu eltávozása előtt csatlakozott a vrndávani gószvámíkhoz.
Gópál Bhatta gószvámí kisgyermekként, apja házában találkozott Csaitanjával, aki náluk töltötte az esős évszak idejét. Gópál Bhatta nagybátyja, Prabódhánanda Szaraszvatí tanítványa lett, majd szülei halála után Vrndávanba költözött. Jeles tudós, a múrtiimádat avatott mestere.
Raghunáth Bhatta gószvámí Tapana Misra, Csaitanja benáreszi bhaktájának fia. Tanulmányai végeztével Puríba ment, ott szolgálta Csaitanját – énekével elégedett Maháprabhu saját kanthimáláját akasztotta Raghunáth nyakába. A gószvámík közül ő volt az egyetlen, aki nem írt könyveket, ám csodásan zengte a Bhágavatam, és más művek verseit.

csakraváka

A csakraváka, a vörös ásólúd (Anas casarca) az együttlét és elválás szimbóluma. E madarak párban járnak, a hím és a tojó napközben együtt marad, ám alkonyatkor különválnak, s az éjszakát külön töltik, messziről szólongatva egymást.

Rúpa gószvámí drámájában Vrndá csüggedten így sóhajtozik:

pibati na makarandaṁ vṛndam indindirāṇāṁ
vanam api na mayūrās tāṇḍavair maṇḍayanti |
vidadhati ca rathāṅgāḥ svāṅganābhir na saṅgam
sarati sarasijākṣe goṣṭhataḥ paṭṭanāya ||

A méhek már nem kortyolják a nektárt,
pávák sem díszítik az erdőt a táncukkal,
a csakravákák nem találkoznak feleségeikkel,
mióta a lótuszszemű Vradzsából a városba ment.

(Rúpa gószvámí: Lalita Mádhava 3.43.)

Búskomorrá váltak a méhek, a máskor önfeledten táncoló pávák is csak bánatosan tipegnek, mert Vrndávanra leszállt a sötét éjszaka: a lótuszszemű Krsna Mathurába utazott, s így elszakadt kedvesétől, miként a csakraváka madarak szakadnak el egymástól éjszakára.A vradzsa szó egyik jelentése csorda, karám, így ennek szinonimáit (e versben: goṣṭha) gyakran használják a pásztorok és jószágaik lakta Vradzsa megjelölésére is.

jala-keli-tarala-kara-tala-
mukta-punaḥ pihita-rādhikā-vadanaḥ
jagad avatu koka-yūnor
vighaṭana-saṅghaṭana-kautukī kṛṣṇaḥ

Tenyerével a vizet paskolva
újra meg újra elfedte, majd kitakarta Rádhiká arcát.
oltalmazza a világot az ifjú vadliba-pár
elválásában és egymásra találásában kedvét lelő Krsna!

(ismeretlen költő verse, Padjávalí 302.)

sura-ripu-sudṛśām uroja-kokān
mukha-kamalāni ca khedayann akhaṇḍaḥ |
ciram akhila-suhṛc-cakora-nandī
diśatu mukunda-yaśaḥ-śaśī mudaṁ vaḥ ||

Az aszurák feleségeinek vadliba-kebleit
és lótusz-orcáját bánattal borító,
ám csakóra madárhoz hasonlatos barátait örökkön felvidító
Mukunda dicsőségének Holdja örvendeztessen meg mindnyájótokat!

(Rúpa gószvámí: Lalita Mádhava 1.1.)

A Hold fénye örömmel tölti el a holdfényen élő csakóra madarat, ám ugyanez a Hold az éjszaka kezdetét is jelenti, ami elszakítja a csakravákát párjától – miképpen a démonokat elpusztító Krsna is elszakította az aszurák feleségeitől férjeiket. Rúpa gószvámí verse a csakravákával kapcsolatos másik kedvelt hasonlatot is említi: a vörös vadlúd a hölgyek vörös kunkummal ékesített keblét idézi.

Sjámalá gópí

A śyāmala szó melléknévként feketést, sötét színűt jelent, nőnemű főnévként pedig: 1. a Jamuná folyó egyik neve, 2. Durgá neve, 3. hölgy, akinek a feketésen ragyogó Sjámaszundar a mindene… és Rádhá egyik társnőjének is ez a neve.

Rúpa-gószvámí a Bhakti-raszámrta-szindhu bevezető fohászában a gópík szívét meghódító Krsnát magasztalja:

akhila-rasāmṛta-mūrtiḥ
prasṛmara-ruci-ruddha-tārakā-pāliḥ |
kalita-śyāmā-lalito
rādhā-preyān vidhur jayati ||

Ő minden lelki íz ambróziájának megtestesülése,
áradó, ragyogó szépsége meghódította Tárakát és Pálit,
elnyerte Sjámá, Lalitá szerelmét,
Rádhá kedvese! Dicsőség Krsna-csandrának!

A kommentárok szerint a név szerint említett fejőslánykák a gópík különböző csoportjait jelképezik. Táraká a rivális (vipakṣā) gópík képviselője, Páli a két oldal között álló semleges (taṭasthā) fejőslánykáké, Sjámá (Sjámalá nevének rövidebb alakja) a Rádhához húzó, vele barátkozó (suhṛd) gópíké, míg Lalitá Rádhá legbensőségesebb barátnőinek képviselője.

A Rádhá és Krsna örök társait számbavevő Rádhá-Krsna-ganóddésa-dípiká is e csoport kimagasló alakjaként beszél Sjámaláról. A mű gópík csoportjait felsoroló részlete így hangzik:

lalitādyā aṣṭa-sakhyo mañjaryas tad-gaṇaś ca yaḥ |
sarvā vṛndāvaneśvaryāḥ prāyaḥ sārūpyam āgatāḥ ||
kānanādi-gatāḥ sakhyo vṛndā-kundalatādayaḥ |
dhaniṣṭhā guṇamālādyā vallaveśvara-gehagāḥ ||
kāmadā nāma dhātreyī sakhi-bhāva-viśeṣa-bhāk |
rāgalekhā-kalākelī-mañjulādyās tu dāsikāḥ ||
nāndīmukhī-bindumatīty ādyāḥ sandhi-vidhāyikāḥ |
suhṛt-pakṣatayā khyātāḥ śyāmalā maṅgalādayaḥ ||
pratipakṣatayā khyātiṁ gatāś candrāvalī-mukhāḥ |
kalāvatyo rasollāsā guṇatuṅgā svaroddhurāḥ ||
gandharvās tu kalākaṇṭhī sukaṇṭhī pika-kaṇṭhikā |
yā viśākhā-kṛta-gītīr gāyantyaḥ sukhadā hareḥ ||
vādayantyaś ca suṣiraṁ tatānaddha-ghanāny api |
māṇikī-narmadā-premavatī-kusuma-peśalāḥ ||

A Lalitá vezette nyolc barátnő, a manydzsarík s társaik
mind nagyon hasonlítanak Vrndávan úrnőjéhez.
Az erdei kedvtelésekben Vrndá, Kundalatá és társaik a fő szövetségesek,
míg Dhanisthá és Gunamálá a pásztorok vezére (Nanda) házában segédkeznek.
Kámadá, Rádhá mostohanővére (dajkájának leánya) az ő különlegesen kedves barátnője,
Rágalékhá, Kalákélí, Manydzsulá és mások pedig szolgálóleányai.
Nándímukhí és Bindumatí a találkák megszervezésében ügyeskednek,
Sjámalá és Mangalá pedig Rádhá jóakaróinak élén állnak.
A riválisok vezetője Csandrávalí.
A jó hangú Kalávatí, Raszóllászá és Gunatungá
s a muzsikus tündérek: Kalákanthí, Szukanthí és Pikakanthiká
Vísákhá dalait énekelték Hari nagy örömére,
míg a muzsikusok: Mánikí, Narmadá, Prémavatí, Kuszumapésalá
különféle fúvós-, húros- és ütőhangszereket szólaltatnak meg.

Dzsíva gószvámí a Gópála-csampú 1.25.33. részében a bal oldali gópík csoportjába sorolja Sjámalát, s így ír róla: „Egy gópí felemelte Krsna szantálpéppel megkent karját, s a saját vállára tette, így fejezte ki szerelmes vonzalmát iránta.”

A Príti-szandarbha 367. fejezetében Sjámalát jellemezve a Visnu-puránából (5.13.44.) idéz:

kācid āyāntam ālokya govinda-mati-harṣitā |
kṛṣṇa kṛṇeti kṛṣṇeti prāha nānyad udīritam ||

Egy gópí szívét a közeledő Góvindát megpillantva eltöltötte a boldogság,
s így kiáltott: „Krsna, Krsna! Krsna!”, s elakadt a hangja.

jukta-vairágja

A Gaudíja Math címerének kapcsán merült fel a jukta-vairágja (yukta-vairāgya) fogalma, s azt gondolom, az ottani rövid megemlítésen túl részletesebb kifejtésre érdemes.

A vairágja szót általában lemondásként szokás fordítani, a szó azonban kicsit mást jelent. Nyelvünkben lemondás a szóban forgó dologról szól: lemond valamiről, például a fogyókúra sikerének reményében lemondok a csokoládéról, a politikus lemondott a pozíciójáról, és így tovább. A vairágja azonban a személyről szól, rága, azaz szenvedély, ragaszkodás nemléte. Ragaszkodásmentesség, függetlenség… e szavak pontosabban fejezik ki a vairágja jelentését.

A jukta szó a judzs gyökből képzett befejezett melléknévi igenév, elsődleges jelentései: egyesített, összekapcsolt. Számos más jelentésárnyalatban használják: elkísért, igába fogott, elrendezett, valamit birtokló, valamivel felszerelt (ezért is meghökkentő a jukta-vairágja szóösszetétel: „birtokló lemondás”), tevékeny, alkalmas valamire.

Rúpa gószvámí a Bhakti-raszámrta-szindhuban definiálja a jukta-vairágját (helyes lemondást), ekképpen:

anāsaktasya viṣayān yathārham upayuñjataḥ | nirbandhaḥ kṛṣṇa-sambandhe yuktaṁ vairāgyam ucyate ||
Mikor független (ragaszkodástól mentes) személyek (a világi) tárgyakat a megfelelő módon, Krsna szolgálatában eltökélten használják, azt helyes lemondásnak (jukta-vairágja) nevezik. (1.2.255.)

Vegyük sorra a kritériumokat: a jukta-vairágja szerint élő személy i.) mentes a világi ragaszkodástól (anāsakta), ii.) a világi dolgokat a megfelelő módon, mértékkel (yathā arham), azaz odaadása mértékéhez szabottan használja iii.) Isten szolgálatában, e szolgálatban eltökélten, ehhez ragaszkodva (nirbandha). Ellenpontja a hamis lemondás:

prāpañcikatayā buddhyā hari-sambandhi-vastunaḥ | mumukṣubhiḥ parityāgo vairāgyaṁ phalgu kathyate ||
(Ám) ha az üdvkereső megtévedt értelemmel lemond a Harival kapcsolatos dolgokról, azt hiábavaló lemondásnak (phalgu-vairágja) nevezik. (1.2.256.)

A phalgu szó jelentései: hiábavaló, jelentéktelen, értéktelen. A hiábavaló lemondást Krsnadász Kavirádzs gószvámí száraz, vagy terméketlen lemondásnak (śuṣka-vairāgya) nevezi, mikor így foglalja össze Csaitanja Maháprabhu Szanátanhoz intézett tanítását: „A helyes lemondás helyzetét oktatta, / a száraz lemondást és tudást pedig megtiltotta.” (Cscs. 2.23.105.) Ez utóbbit olykor határozottan elutasítva markata-vairāgya, azaz „majomszerű lemondás” névvel is illetik. A majmok az erdőben élnek, akár a remeték, egyszerűen táplálkoznak, akár a remeték, látszólag lemondottnak is tűnhetnének. A tudatuk azonban ragaszkodó. Majmol - mondja a magyar, s valóban a markata lemondás csupán utánzó – így haszontalan.

A jukta-vairágja kényes fogalom… jól, pontosan kell lássuk a meghatározásban szereplő kritériumokat… mert könnyen adódhat a gondolat, hogy Krsna szolgálatának örve alatt olyasmit cselekedjék az ember, ami voltaképpen távol áll e szolgálattól. Láthatjuk, a jukta-vairágja nem jelent felmentést a lemondás alól – megköveteli a teljes függetlenséget. Dzsíva gószvámí kommentárjában józanságra intő és gyakorlatias gondolattal értelmezi Rúpa gószvámí definícióját: a megfelelő mérték legyen önnön odaadásunk mértéke.

hódolat Nandának és Jasódának

Két rövid fejezet Rúpa gószvámí antológiájából, a Padjávalíból:

Śrī Nanda-praṇāmaḥ – hódolat Nandának

śrutim apare smṛtim itare bhāratam anye bhajantu bhava-bhītāḥ |
aham iha nandaṁ vande yasyālinde paraṁ brahma ||

Imádják csak a léttől rettegők a kinyilatkoztatást, a szent hagyományt és a Mahábháratát!
Én inkább Nandát magasztalom, kinek udvarában ott a Legfőbb Brahman.
 

 A vers szerzője Raghupati Upádhjája.

bandhūkāruṇa-vasanaṁ sundara-kūrcaṁ mukunda-hṛta-nayanam |
nandaṁ tundila-vapuṣaṁ candana-gaura-tviśaṁ vande ||

Öltözéke pirosas, akár a bandhúka virága, szakálla tekintélyes, pillantását Mukunda ejti rabul.
Testes alakja szantál-arany fényben tündököl – őt, Nandát magasztalom!

Śrī Yaśodā-vandanam – hódolat Jasódának

aṅkaga-paṅkajanābhāṁ navya-ghanābhāṁ vicitra-ruci-sicayām |
viracita-jagat-pramodāṁ muhur yaśodāṁ namayāmi ||

Ölébe veszi ő a Lótuszköldökű urat, tündököl, akár a friss esőfelleg.
Színes ruhái szépségesek, ékességeivel pedig az egész világot megörvendezteti. Jasódát magasztalom újra meg újra!

A „lótuszköldökű” (paṅkaja-nābha) több, mint a szépség jelzője: a mindenség óceánján kígyóágyon fekvő Visnu köldökébe freccsent vízcsepp taván úszó lótuszvirág ad otthont a három világnak, ezért a „lótuszköldökű” a teremtő isteni személyre, a purusa-avatár Visnura utal – ám e hatalmasság most Jasódá ölében fészkelődik.

(az illusztráció forrása)

csakóra

A csakóra olyan fogoly-madár, ki a költők szerint kizárólag holdfényen él. A Hold a nektár forrása, így a holdfény a nektár tündöklése – a csakóra madarat pedig csak ez teszi elégedetté (a madár megnevezése a cak – megelégszik igéből származik). Másfelől a heves, ám viszonzatlan szerelem szimbóluma is: hiszen a földön szaladó madár számára a Hold elérhetetlen messzeségben ragyog az égen.

A szépséges szempár jelzője, ha a csakóra madárhoz hasonlítják: a cakora-dṛś, cakora-netra, cakora-akṣa, nayana-cakora egyaránt csakóra-szeműt jelent:

śravaṇa-madana-rajjū sajjayal lajji-rādhā-
nayana-cala-cakorau bandhum utkaḥ kiśorau |
kṛta-makara-vataṁsa-snigdha-candrāṁśu-cāraḥ
pratapati giri-paṭṭe suṣṭhu gopāla-rājaḥ ||8||
 
Fülei, akár a szerelemisten két kötele, megbéklyózzák a szemérmes Rádhá nyugtalan csakóra-szemeit,
akár egy cápa-alakú fülönfüggőkkel ékesített hold sugár-pászmái. A pásztorok vezére tündököl ott, a hegyek koronáján!

(Raghunáth dász gószvámí: Srí Gópála-rádzsa sztótram 8.)

A szerelemisten zászlaján cápa díszlik, ezért cápa-alakúak Krsna fülönfüggői is.
 
 Ami a szem számára a hold nektár-sugarai, az a fül számára – Csaitanja Maháprabhu Rádhá hangulatában így emlékezik Krsna szavaira:

se amṛtera eka-kaṇa, karṇa-cakora-jīvana,
karṇa-cakora jīye sei āśe
bhāgya-vaśe kabhu pāya, abhāgye kabhu nā pāya,
nā pāile maraye piyāse

E nektár egyetlen cseppje is élteti fülünk csakóra madarát.
A csakóra madarat csak ez a remény élteti –
jószerencséjének köszönhetően talán elnyeri, vagy éppen nem részesül belőle,
s bizony, ha nem jut hozzá, szomjanhal.

(Csaitanja-csaritámrta 3.17.45.)

Krsna is hasonlóképp gondol Rádhára… Rúpa gószvámí Krsna versében Krsna szól:

vihāra-sura-dīrghikā mama manaḥ-karīndrasya yā
vilocana-cakorayoḥ śarad-amanda-candra-prabhā |
uro'mbara-taṭasya cābharaṇa-cāru-tārāvalī
mayonnata-manorathair iyam alambhi sā rādhikā ||

Ő az örömliget mennyei tava gondolataim elefánt-királya számára,
az őszi telihold tündöklő fénye szemeim csakóra madarának,
a gyönyörű csillagfüzér ékesség mellkasom egének horizontján!
Túláradó vágyódásom révén végre elnyerhettem őt, Rádhikát!

(Rúpa gószvámí: Lalita Mádhava 2.10.)

Gadzséndra, az elefántok királyának története a Bhágavata-purána nyolcaik énekében olvasható. Az elefánt-király a mennyei ligetekben egy tóban játszott párjai társaságában… mikor megmártózott a tóban, minden fáradtsága elszállt. Ezt a boldogságot jelenti Krsna gondolatai számára Rádhá. A vers a vágyakat a gondolatok szekerének (mano-ratha) nevezi, hiszen a vágyak megsokszorozzák a gondolatok sebességét.

Raghunáth dász gószvámí verse pedig a fejőslánykák érzéseit önti szavakba:

cakorīva jyotsnāyutam amṛta-raśmiṁ sthira-taḍid
vṛtaṁ divyāmbhodaṁ navam iva ratac-cātaka-vadhūḥ |
tamālaṁ bhṛṅgīvodyata-ruci kadā svarṇa-latikā-
śritaṁ rādhāśliṣṭaṁ harim iha dṛg eṣā bhajati me ||

Miként a holdfénnyel átszőtt nektár-sugarat a csakóra, a heves villámlásoktól
tündöklő viharfellegeket a síró-rívó csátaka,
a felkúszó arany-liánnal ékesített tamál fát a méhecske,
vajon mikor imádják majd így szemeim Harit, kit Rádhá ölel át.

(Raghunáth dász gószvámí: Srí Prárthanámrta 17.)

a fotó forrása

csátaka

A cātaka madár egy kakukkféle, a fekete-fehér kakukk (Pied Cuckoo). Taréja mint egy második csőr az égnek mered, mintha örökkön az esővizet várná. A népi megfigyelés szerint a forró évszakban (a monszun előtt) hangosan és panaszosan énekel – innen ered a neve is, a cātaka ugyanis a cat – könyörög szógyökből származik, a cātaka jelentése: cat kartari – „könyörgést tevő”. Vándormadár, Afrikából az Arab-félszigeten átvonulva érkezik Indiába, a monszun előtt… így a monszun hírnökének tartják. Valójában rovarokkal, hernyókkal táplálkozik, ám a költők szerint csakis esővízen él. Srídhar Mahárádzs így jellemzi a csátakát: „Csakis esőcseppeken él. A földről nem vesz magához vizet, de folyóból, forrásból vagy állóvízből sem. Csőre folyton az ég felé áll, esővízre áhítozva. A zápor szakadhat, mintha dézsából öntenék, nemcsak kicsiny begyét tölti tele, de egész testét elsodorhatja. Csapkodhatnak a villámok, agyon is sújthatják, de ő mégis mindig az esőért fohászkodik.”

garjasi megha na yacchasi toyaṁ
cātakapakśī vyākulito'ham |
daivādiha yadi dakśiṇavātaḥ
kva tvaṁ kvāhaṁ kva ca jalapātaḥ ||
 
Ó, felhő, csak zengedezel, ám nem adsz egy csepp vizet sem,
csak felzaklatsz engem, a csátaka-madarat.
Ha majd a sors kegyéből eljő a déli szél,
hol leszel te? Hol leszek én, s hol lesz az eső?

puraḥ-phalāyām āśāyāṁ
janaḥ kāmaṁ viḍambyate |
āsanne hi ghanārambhe
dvi-guṇaṁ rauti cātakaḥ ||
 
Az azonnali gyümölcs reménye utáni vágyakozás rászedi az embert,
(miként) a közeledő felhők érkezésekor is kétszerte hangosabban kiált a csátaka.

(Rúpa gószvámí: Vidagdha Mádhava 4.18.)

Bharthari versében a könyörgő-madarat, a csátakát arra inti, jól fontolja meg, kihez könyörög:

re re cātaka sāvadhānamanasā mitra kṣaṇaṁ śrūyatām
ambhodāḥ bahavo vasanti gagane sarve’pi naikādṛśāḥ |
kecidvṛṣṭibhirādrayanti dharaṇīṁ garjanti kecidvṛthā
yaṁ yaṁ paśyasi tasya tasya purato mā brūhi dīnaṁ vacaḥ ||
 
Csátaka-madár, kedves barátom, kérlek hallgass figyelmesen!
Számos felhő úszik az égen, s mind különböznek egymástól:
az egyik bőséges esővel áztatja a földet, míg a másik csak üresen dörög.
Ne könyörögj hát bárkinek, akit csak meglátsz!

(Bhartrhari: Nítisatakam 51.)

viracaya mayi daṇḍaṁ dīna-bandho dayāṁ vā
gatir iha na bhavattaḥ kācid anyā mamāsti |
nipatatu śatakoṭir nirbharaṁ vā navāmbhas
tad api kila payodaḥ stūyate cātakena ||
 
Ó, elesettek barátja! Büntess meg, vagy légy könyörületes,
rajtad kívül nincs más menedékem!
Hulljon csak rám Indra százélű villáma, vagy az eső mértéktelen,
hisz a csátaka madár is az esőfelhőt magasztalja!

(Rúpa gószvámí: Sztavávalí)

Mikor Csaitanja Maháprabhu déli-indiai zarándokútjáról visszatért Puríba, Szárvabhauma Bhattácsárja e szavakkal mutatta be a bhaktákat neki:
tṛṣita cātaka yaiche kare hāhākāra
taiche ei saba, – sabe kara aṅgīkāra
 
Miként a szomjazó csátaka madár panaszkodik fájdalmasan
olyanok voltak ők is mind – fogadd hát el őket, kérlek!

(Csaitanja-csaritámrta 2.10.40.)

A feketés esőfellegek felé kiáltó csátaka madár a feketés Krsna után vágyakozó bhakták szimbóluma:

kāhāṅ se muralī-dhvani, navābhra-garjita jini',
jagat ākarṣe śravaṇe yāhāra
uṭhi' dhāya vraja-jana, tṛṣita cātaka-gaṇa,
āsi' piye kānty-amṛta-dhāra
 
Hol zeng Muralí, kinek hangja felülmúlja az esővel terhes fellegek dörgését,
s akit hallva elcsábul az egész világ?
Vradzsa lakói felpattannak, és rohannak, akár a szomjazó csátakák,
hogy Krsna szépségének nektárát kortyolhassák.

(Csaitanja-csaritámrta 3.19.42.)

a méh

A szanszkrt nyelvű költészet számos utalása nem csupán a nyelvi akadályok miatt érthető nehezen a nyugati olvasó számára – a megszokottól eltérő kultúrkör, sokszor egyszerűen csak a különböző éghajlat más megvilágításba helyezi a jól ismert szavakat, fogalmakat. Példaként gondoljunk csak az esőre… a nyugati művészetben az eső a bánat, a könnyek szimbóluma, ám egészen mást jelent Indiában. A forró, tikkasztó nyár után megváltásként érkezik a monszun. Az eső új életet hoz, áldásként záporoz… ezért is pardzsanja, másokat tápláló, gyarapító a neve. Ezzel a szemmel érdemes nézni arra költői képre is, mely Krsna feketés testszínét a gyülekező esőfellegekhez hasonlítja – nem az őszi ég szürke mélabújára, hanem az új élet örömére utalva.

E cikkben, és terveim szerint néhány következőben a szanszkrt versek élővilággal kapcsolatos toposzai közül szemezgetnék, a méhekkel kapcsolatos versekkel kezdve a sort.

A méh számos szanszkrt neve közül az egyik a madhupa, azaz nektár-kortyoló. A madhu többjelentésű szó… melléknévként édes, kellemes, vonzó, csábító, így főnévként jelenthet mézet, a virág nektárját, édességet, de édes részegítő italt, likőrt is. A madhupa így nem csupán kortyolja a nektárt, hanem meg is mámorosodik tőle, miképpen Krsna az örvendező fejőslánykák lótusz-ajkainak csókjaitól:

kadācit kālindī-taṭa-vipina-saṅgītaka-ravo
mudābhīrī-nārī-vadana-kamalāsvāda-madhupaḥ |
ramā-śambhu-brahmāmara-pati-gaṇeśārcita-pado
jagannāthaḥ svāmī nayana-patha-gāmī bhavatu me ||1||
 
(Dzsagannáth) olykor zenés mulatságot (rendez) a Jamuná parti ligetben,
s az örvendező pásztorlánykák lótusz orcájának mézét kortyolja, akár egy méhecske.
Az ő (lótusz)lábát imádja Laksmí, Siva, Brahmá, (a halhatatlanok ura) Indra és Ganésa.
Bárcsak mindig láthatnám az Úr Dzsagannáthot!

(Sankara: Dzsagannáthástaka)

S amilyen az úr, olyanok a hívei is: a bölcsek, mint megannyi méhecske döngicsélnek Krsna virágfüzére, máskor lótusz-keze, lótusz-lába, lótusz-szeme körül, s megrészegülnek annak nektárától:

(kṛṣṇa) deva bhavantaṁ vande |
man-mānasa-madhukaram arpaya
nija-pada-paṅkaja-makarande ||
 
Uram (Krsna), néked hódolok!
Kérlek vezesd elmém méhecskéjét
lótuszlábad nektárjához!

(Rúpa gószvámí: Krsna! Déva! Bhavantam vandé)

pārāśarya-vacaḥ sarojam amalaṁ gītārtha-gandhotkaṭaṁ
nānākhyānaka-keśaraṁ hari-kathā-sambodhanābodhitam |
loke sajjana-ṣaṭpadair aharahaḥ pepīyamānaṁ mudā
bhūyād bhārata-paṅkajaṁ kali-mala-pradhvaṁsi naḥ śreyase ||6||
 
Parásara fiának szavából született a makulátlan (lótusz), melynek csodás illata a Gítá mondandója,
rostjai a megszámlálhatatlan történet, melyek a Hariról szóló történetektől virágzanak.
E világ szentjei méhecskeként nap mint nap kortyolják, s megmámorosodnak nektárjától,
áldjon meg hát bennünket a Mahábhárata lótusza, Kali szennyének eltörlője!

(Sankara: Srí Gítá-dhjánam)

yadīya-rīti-rāga-raṅga-bhaṅga-digdha-mānaso
naro`pi yati tūrṇam eva nārya-bhāva-bhājanam |
tam ujjvalākta-cittam etu citta-matta-śatpado
bhajāmy-ahaṁ gadādharaṁ supaṇḍitaṁ guruṁ prabhum || 8 ||
 
Ha szerető ragaszkodásának egyetlen csöppje megérinti a szívet,
még a (világi) ember is könnyen méltóvá válhat a gópí-létre,
csak döngicséljenek gondolatai mámoros méhecske gyanánt Gadádhar szerelemmel ékesített szíve körül!
Gadádhart imádom hát, a tanult bölcset, a mestert, az Urat!

(Szvarúp Dámódar: Srí Gadádharástaka)

Ha a bölcsek a Krsna körül döngicsélő méhecskék, akkor zümmögésük a szakrális tudás továbbadásának szimbóluma:

pārāvatānyabhṛta-sārasa-cakravāka-
dātyūha-haṁsa-śuka-tittiri-barhiṇāṁ yaḥ |
kolāhalo viramate 'cira-mātram uccair
bhṛṅgādhipe hari-kathām iva gāyamāne ||
 
A galambok, kakukkok, darvak, vadludak,
csátakák, hattyúk, fogolymadarak és flamingók hangzavara
nyomban elcsendesül, mikor magas hangján
a méhek királya a Hari-kathá éneklésébe kezd.

(Bhágavata-purána 3.15.18.)

A méhek zümmögése gyakran a szerelem hangulatának kifejezője. Dzsajadév versében minden kis apró részlet az ébredező szerelemre utal: a lágyan lengedező déli szellő, tavasz (aki a szerelemisten felesége), a szegfűszeg bimbózása, és a kakukkok éneke is:

lalita-lavaṅga-latā-pariśīlana-komala-malaya-samīre |
madhukara-nikara-karambita-kokila-kūjita-kuñja-kuṭīre ||
viharati harir iha sarasavasante
nṛtyati yuvati-janena samaṁ sakhi virahi-janasya durante ||1||
 
A Malaja-hegy felől lengedező szellő lágyan simogatja a szegfűszeg zsenge bimbóit.
Méhzümmögés vegyül a kakukkok dalába, a ligetbéli kis kunyhónál,
ahol Hari mulat. E csodás (szerelemillatú) tavaszon
ott táncol (ő) a fiatal lánykákkal, ó, barátném, az elhagyatott bánatára.

(Dzsajadév: Gíta Góvinda 1.3.1.)

Máskor a méhek felbukkanása egyszerűen csak ürügy arra, hogy a szerelmesek átöleljék egymást:

mauli-mālā-milan-matta-bhṛṅgī-latā
bhīta-bhīta-priyā-vibhramāliṅgitaḥ |
srasta-gopī-kucābhoga-saṁmelitaṁ
sañjagau veṇunā devakī-nandanaḥ ||5||
 
A füzére körül zümmögő mámoros méhektől megrettent kedvese sietve belékapaszkodott,
így a leány keble a mellkasához ért, mikor Dévakí fia a fuvoláján játszott.

(Bilvamangal: Rásza-krídástaka)

Talán a leggyakoribb költői kép szerint a nappali lótusz kelyhe éjszakára összezárul, és rabságba ejti a virágméz szívásába belefeledkezett, mohó méhet.

mṛdula-malaya-vātācanta-vīci-pracāre
sarasi nava-parāgaiḥ piñjaro’yaṁ klamena |
prati-kamala-madhūnāṁ pāna-matto dvirephaḥ
svapiti kamala-kośe niścalāṅgaḥ pradośe ||
 
A lágy déli szellő vizet szürcsöl a tó hullámfodrairól,
s lám, egy méhecske elbágyadt a nektár-tehertől!
Megrészegült a lótuszok mézének kortyolásától,
s most moccanatlan alszik a lótusz kelyhében, bár jő az alkony.

(Rámánanda Ráj: Srí Dzsagannáth-vallabha)