Az abszolút igazság olyan rokon az emberi lélekkel, hogy szinte intuitív módon járja azt át. Így hát az igaz vallás tanításához nincs szükség sem különösebb erőfeszítésre, sem szabályozott életmódra, vagy akár gyakorlati megvalósításra? – hallani sokszor ilyen és ehhez hasonló kijelentéseket, amik – ellentétben az igazsággal – felettébb gyorsan terjednek. Az ilyen, megtévesztő állítás. Igaz lehet az erkölcsre és a vallás ábécéjére nézve, de nem a hit legmagasabb formájára, mert azt csupán a fennkölt lélek képes megérteni. Bizony, nagyon is szükséges, hogy a lélek előzőleg jártasságot szerezzen a vallás alapelemeiben, miként a törtekkel számolónak is előbb gyakorlottá kell válnia az alapfokú számtanban és a geometriában.
Az igazság jó – ezt az elemi igazságot hamarabb elfogadja a tömeg. De ha azt hallja az egyszerű ember, hogy Isten végtelenül értelmes és hatalmas a maga lelki természetében, egészen mást fog érteni ezen, mint amit kellene. Minden magasabb igazság megértéséhez, bármilyen intuitív legyen is az, szükség van az egyszerűbbekben való előzetes jártasságra. Az a vallás a legtisztább, amely Isten legtisztább eszméjét adja; az abszolút vallás velejárója, hogy az ember abszolút fogalommal rendelkezik önnön lelki természetéről. Másképp miként volna lehetséges, hogy a tudatlan – amíg csak tudatlan marad – sohasem képes az abszolút vallást magáévá tenni ?
Oly kedves vagy Srímat Dzsagannáth Prabhunak, s egy vagy Gaurakisórral. Gauránga kegyével teljes! Vajon mikor emlékezhetek reád mindig, uram, Bhaktivinód?
Bhaktivinód Orisszában, Puríban volt hivatalnok, így Dzsagannáth Prabhu jelentheti a nagytemplom múrtiját, de utalhat Dzsagannáth dász bábádzsíra is, Bhaktivinód siksá-gurujára is.
Mintát adtál nekünk, miként cselekedjünk a Szent Név csodakövének prédikálásában. Vajon mikor virrasztasz mindig emlékezetem templomában, uram, Bhaktivinód?
Bhaktivinód Thákur egyik fontos könyve is a Srí Hari-náma-csintámani (Srí Hari nevének csodaköve) címet viseli. Napirendje nagyon feszes volt, alvásra, pihenésre mindösszesen napi két-három órát engedélyezett magának.
Nyilvánosságra hoztad a vétkektől mentes Szent Név dicsőségét, s oly együttérző vagy a lényekkel, vajon mikor foglalsz helyet gondolataimban, uram, Bhaktivinód? gaurasya gūḍha-prakaṭālayasya sato’sato harṣa-kunāṭyayoś ca | prakāśako gaurajano bhavet kiṁ smṛtyāspadaṁ bhakti-vinoda-devaḥ ||5|| gaurasya – Gauráé; gūḍha-prakaṭa-ālayasya – a titok megnyilvánításának hajlékáé; sataḥ asataḥ – szenté, nem szenté; harṣa-kunāṭyayoḥ – örömé és irigységé; ca – és; prakāśakaḥ – megnyilvánító; gaura-janaḥ – Gaura híve; bhavet – lesz; kim – vajon; smṛti-āspadam – emlékezetem szobája; bhakti-vinoda-devaḥ – Bhaktivinód déva
Feltártad Gaura születési helyének titkát, megörvendeztetve a szenteket, iriggyé téve a gonoszokat. Csaitanja örök társa vagy, vajon mikor emlékezhetem majd rád, uram, Bhaktivinód?
Minden akadályt elhárítasz, s az egész világot megmented az odaadó szeretet Gangesz-folyamának áramával, miként hajdan Bhagíratha király. Vajon mikor emlékezhetem majd rád, uram, Bhaktivinód?
Bhagíratha király invitálta a mennyből a Gangeszt a Földre. Ősei hamvaihoz vezette a folyót, akik így megtisztulhattak. (Bhágavata-purána 9.8-9. fejezetek)
viśveṣu caitanya-kathā-pracārī māhātmya-śaṁsī guru-vaiṣṇavānām | nāma-grahādarśa iha smṛtaḥ kiṁ citte bhaved bhakti-vinoda-devaḥ ||7|| viśveṣu –mindenségben; caitanya-kathā-pracārī – Csaitanja-kathát prédikáló; māhātmya-śaṁsī – dicsőséget magasztaló; guru-vaiṣṇavānām – a mester és a vaisnaváké; nāma-graha-ādarśaḥ – Név ismétlésének modellje (eredeti, minta); iha – itt; smṛtaḥ – emlékezett; kim – vajon; citte – elmében; bhavet – lesz; bhakti-vinoda-devaḥ – Bhaktivinód déva
Csaitanjáról tanítasz szerte a világon, miközben a Guru és a vaisnavák dicsőségét magasztalod, s jó példával jársz elől a Szent Név zengésében. Vajon mikor emlékezhetem majd rád, uram, Bhaktivinód?
Prajódzsana-tattvaként, a Bhaktisziddhánta Szaraszvatíként alászálló abhidhéja-tattva, s Gaura- kisór, a szambandha-tattva megszemélyesítőjének társaságában vajon mikor költözöl szívembe, uram, Bhaktivinód?
A Srí Csaitanja-siksámrtát, a Szaddzsana-tósanít, a Hari-náma-csintámanit és a Dzsaiva-dharmát megírva Csaitanját ajándékozod a világnak. Vajon mikor gondolok majd mindig rád, uram, Bhaktivinód?
A vers Bhaktivinód Thákur számos írása közül csak néhányat említ meg: Srí Csaitanja-siksámrta (Csaitanja nektári tanítása), a Szaddzsana-tósaní (A szenteket boldoggá tevő) magazin, a Hari-náma-csintámani (Hari nevének csodaköve) és a Dzsaiva-dharma (A lélek tettei).
Ásádha (Vámana) hónap újholdján távozott el ő (e világból) ki nem különbözik Csaitanja Maháprabhu transzcendentális erejétől, Gadádhar pandittól. Vajon mikor jelensz meg újra közöttünk, ó uram, Bhaktivinód?
Vámana hó újholdas napján hagyta el e világot Gadádhar pandit és Bhaktivinód Thákur is. a versmérték: indravajrā.
kṛṣṇa-nāma dhare koto bal viṣaya-vāsanānale mora citta sadā jvale ravi-tapta maru-bhūmi-sam karna-randhra-patha diyā hṛdi mājhe praveśiyā variṣoya sudhā anupam
Milyen mérhetetlen hatalom rejlik a szent névben? Szívem az anyagi vágyak állandó tüzében ég, mint a nap perzselte sivatag, de a hallásomon keresztül a szívemig hatoló szent név páratlan nektárt záporoz a lelkemre.
A szent név a szívemből szól, nyelvem hegyére tolul és az isteni hangként folyton nyelvemen táncol. Elszorul a torkom, testem hevesen remeg, lábam össze-vissza kalimpál.
cakṣe dhārā dehe gharma pulakita saba carma vivarna hoilo kalevara mūrchita hoilo man pralayera āgaman bhāve sarva-deha jara jara
Szememből patakzanak a könnyek, egész testem verejtékben úszik. A rajongástól végigfut rajtam a borzongás, minden hajam szála az égnek mered, bőröm elsápad, színét veszti. Elmémet ájulás környékezi, valósággal megsemmisülök. A rajongás hullámai darabokra szaggatják testem.
kori’ eto upadrava citte varṣe sudhā-drava more ḍāre premera sāgare kichu nā bujhite dilo more to’ bātula koilo mora citta-vitta saba hare
Míg ilyen eksztatikus zavarokat okoz a szent név, szívemet nektárözönben fürdeti és az istenszeretet óceánján ringat. Nem hagyja, hogy bármit is megértsek, hisz valósággal elvette az eszemet és minden vagyonomat de szívemet is elrabolta.
loinu āśroya jā’r heno vyavahāra tā’r varnite nā pāri e sakal kṛṣṇa-nāma icchā-moy jāhe jāhe sukhī hoy sei mora sukhera sambal
Ilyen a szent név hatása, pedig most ez az egyedüli oltalmam. Képtelen vagyok szavakba önteni, amit érzek. Krsna szent neve teljesen önálló és szabad akarata szerint függetlenül cselekszik. Bármi szerezzen is néki örömöt, az az én boldogságom is.
A szent név az istenszeretet virágjának rügyecskéje, az odaadás csodás ízeinek tárháza. Ilyen a szent név hatalma: ha csak egy kicsit is megmutat magából, máris föltárja Krsna isteni alakját és tulajdonságait, elrabolja és Krsna elé viszi a szívemet.
pūrna vikaśita hoiyā braje more jāya loiyā dekhāy more svarūpa-vilās more siddha-deha diyā kṛṣṇa-pāśe rākhe giyā e dehera kore sarva-nāś
Mikor teljesen megnyilvánul, a szent név magával visz Vradzsába s bepillantást enged saját isteni szerelmes kedvteléseibe. Föltárja örök lelki formámat, megtart Krsna közelében és teljességgel megsemmisíti anyagi énemet.
kṛṣṇa-nāma-cintāmaṇi akhila rasera khani nitya-mukta śuddha-rasa-moy nāmera bālāi jata saba lo’ye hoi hata tabe mora sukhera udoy
Krsna szent neve transzcendens csodakő, minden odaadó érzelem kiapadhatatlan forrása, örökre tökéletes, a tiszta rasza megtestesítője. Akkor leszek igazán boldog, ha a tiszta mantrázás útjából elháríttatik és megsemmisíttetik minden akadály.
Közel láncolsz magadhoz, és gondoskodsz rólam, én pedig a küszöbödnél maradok. A veled szembeszállókat nem engedem be, hanem a házadat övező árok szélénél tartom őket.
Bár megélhetésemre külön gondot sohasem fordítok, életem mindig örömteli lesz. Bhaktivinód Thákur (Bhaktivinód szolgája, Rádhá szolgája) Téged fogad el egyetlen eltartójaként.
Bhaktivinód Thákur a Srí Krsna-szanhitá című könyvében Krsna kedvteléseinek szimbolikus jelentésére is rávilágít. Az események ilyesfajta megközelítése gazdagítja Krsna kedvteléseiről alkotott képünket, s vigaszt is nyújt: a szent név zengése, az imádat során elenyészik minden olyan nemkívánatos tulajdonság (anartha), mely hátráltatja a törekvő transzcendentalistát. A szív megtisztul, Krsna sorra győzedelmeskedik a gyakorló előtt tornyosuló akadályok, a szív démonai felett.
A versek a Srí Krsna-szanhitá nyolcadik fejezetéből valók:
etasyāṁ vraja-bhāvānāṁ sampattau pratibandhakāḥ |
aṣṭādaśa-vidhāḥ santi śatravaḥ prīti-dūṣakāḥ ||13|| E vradzsa-bháva (a szerető érzelmek) beteljesedésének tizennyolcféle akadálya van, ők azok az ellenségek, kik bemocskolják a szeretetet.
ādau duṣṭa-guru-prāptiḥ pūtanā stanya-dāyinī |
vātyā-rūpa-kutarkas tu tṛṇāvarta itīritaḥ ||14|| Az első a hamis tanítóval való találkozás, ő Pútaná, a tejet-adó (dajka). (A második) a forgószélként megtestesülő hamis érvelés, Trnávarta – így beszélik.
1. Pútaná ölébe vette a csecsemő Krsnát, hogy megszoptassa, ám előtte keblét méreggel dörzsölte be, hogy így ölje meg őt. Ám Krsna nem csupán a tejet, hanem az életerőt is kiszívta a boszorkányból. A pútana szó holttestet jelent, talán a pūta – tiszta szó tagadásaként (a na jelentése: nem). A tanító úgy táplálja a tanítványát, miként anya a gyermekét, ám az élvezet és az önös üdvösség tanítói méreggel etetik követőiket. 2. Trnávarta („füvet forgató”, azaz forgószél) tornádóként kapta fel, s ragadta el a kisgyermeket. Krsna azonban hirtelen elviselhetetlenül súlyossá vált számára, így a démon a földre zuhant. Ő képviseli a megtévesztő, hamis érvelést, továbbá az értelmetlen vitát, mely forgószélként ragadja el az értelmet, s az ember józan eszét, ám Krsna a szelet is megállítja, megbékélést, harmóniát hoz.
tṛtīye bhāra-vāhitvaṁ śakaṭaṁ buddhi-mardakam |
caturthe bāla-doṣāṇāṁ svarūpo vatsa-rūpa-dhṛk ||15|| A harmadik a terheket cipelő szekér, az értelempusztító, a negyedik pedig a gyermeki hibákat megtestesítő, borjú formát öltött (démon).
3. Mikor Krsna egyéves születésnapján elaludt, Jasódá egy kézikocsi árnyékában tette le aludni. Krsna éhesen ébredt, s ahogy rugdalózott, összetörte a kocsit. A szekér (śakata – „szekér”) összetörése az értelempusztító felesleges terhektől való megszabadulást jelenti. Ilyen terhet jelentenek a régi és új megrögzött szokások, mindaz a lom, amivel Krsna helyett töltjük meg szívünket. A vaidhi-bhakti szabályozó elveinek követése hasonlóképpen nehézséget, terhet jelenthet a gyakorlónak, mert ha nem látja azok jelentőségét, akkor csupán formálisan gyakorolja, így később esetleg mellékesnek tekinti, és elhagyja őket. A szekér összetörése ennek az akadálynak a felszámolását is jelenti: ekkor éppen az életszabályok jelentőségének felismerése, tehát az értelem zúzza össze a kocsit. 4. Vatsza („borjú”, vagy „gyermek”) a borjak között rejtőzött el, hogy így közel férkőzve Krsnához váratlanul támadhasson rá, ám Krsna észrevette, megragadta hátsó lábainál fogva, s felhajította egy fára. A lélek természete szerint józan, ám a test összezavarja – az ebből fakadó ragaszkodás a lélek gyerekbetegségének tekinthető. Vatszászura így az én-hez és az enyém-hez való ragaszkodás, valamint az ebből eredő gonosz tettek jelképe.
pañcame dharma-kāpaṭyaṁ nāmāparādha-rūpakam |
baka-rūpī mahā-dhūrto vaiṣṇavānāṁ virodhakaḥ ||16|| Az ötödik a képmutató vallásosság, a megtestesült náma-aparádh. Fortélyos gém alakjában (jelent meg) a vaisnavák eme ellenfele.
tatraiva sampradāyānāṁ bāhya-liṅga-samādarāt |
dāmbhikānāṁ na sā prītiḥ kṛṣṇe vraja-nivāsini ||17|| Így azon iskolák követői, (hol csupán az odaadás) külső jeleire fordítanak figyelmet álszentek, s nem (ébredhet bennük) az a szeretet, mit Vradzsa lakói éreznek Krsna iránt.
5. A Jamuná partján támadt Krsnára Bakászura, egy gém alakjában. Először megpróbálta lenyelni, ám mikor tűzforrónak érezte, inkább a magasba köpte, és a csőrével próbált végezni Krsnával. Ő azonban szétfeszítette a madár-démon csőrét, s elpusztította. Ahogyan a magyar gondolkodásban a róka a ravaszság megtestesítője, úgy képviseli a hinduk számára a daru a képmutatást. A baka szó egyaránt jelent darut és képmutató embert is, aki másnak akar látszani, mint ami valójában. Egy másik helyen (a 4.22. versben) még annyit tesz hozzá Bhaktivinód Thákur, hogy a képmutatást a tiszta értelemmel (śuddha-buddhena)pusztítja el Krsna.
nṛśaṁsatvaṁ pracaṇḍatvam aghāsura-svarūpakam |
ṣaṣṭhāparādha-rūpo'yaṁ vartate pratibandhakaḥ ||18|| A züllöttség és erőszakosság öltött testet Aghászuraként, ő a hatodik vétekként megjelent akadály.
6. Ez a démon hatalmas kígyótestet öltött, hogy elnyelje Krsnát, a pásztorfiúkat, a borjakat s Vradzsa egész népét. Krsnát is elnyelte, ő azonban hirtelen nála is nagyobbra nőtt, így ölte meg a démont. Az agha szó jelentése bűn, kín, fájdalom, ezért Agha a megtestesült bűn.
bahu-śāstra-vicāreṇa yan moho vartate satām |
sa eva saptamo lakṣyo brahmaṇo mohane kila ||19||
A sokféle tan vizsgálata által még a szentek is megtévednek, hetedikként erre utal Brahmá illúziója.
7. Brahmá elrabolta a pásztorfiúkat s a borjakat is, ám Krsna önmagát kiterjesztve felvette alakjukat, ezzel lepve meg az univerzum első élőlényét. A védákat a négy szájából kiárasztó Brahmá képviseli a zavart, amit a gyakorló érezhet elveszve a sok tan számtalan véleménye között, illetve a karma és gjána műveléséből fakadó szkepticizmust.
Dhénuka a tompa értelem megtestesítője, a pálma gyümölcsét irigyen őrző szamár, ki nyolcadikként jelzi a szentek szampradájájára (leselkedő) nagy veszélyt.
8. Dhénuka, a szamárdémon nem tudott enni a pálmafa édes gyümölcseiből, ám senkit sem engedett még a fák közelébe sem. A Tálavana erdejét rettegésben tartó démonnal Balarám végzett. A világi értelem hasonlóan viselkedik: még ha esetleg tanulmányozza is a szentírásokat, csupán intellektuális témának tekinti, s így nem érinti meg szívét. A démonokat többnyire Krsna győzi le, s ez azt jelenti, hogy a szádhana-bhakti gyakorlása révén ezen akadályokat maga Hari hárítja el. Dhénukát ellenben Balarám öli meg: a tompa értelem fölött a lélek maga lesz úrrá.
Érzékeket szolgálva egyesek elhagyják az áldásos szabálykövető odaadást, erre utal kilencedikként a bikadémon, kit Krsna ereje elpusztít.
9. Arista („legyőzhetetlen”) hatalmas bika képében támadt a falura. Krsna letörte szarvait, majd könnyedén végzett vele. Az elhatározásában ingatag hívő feladná a szabálykövető bhakti útját, mert a legyőzhetetlen érzékek úrrá lesznek rajta, ám Krsna ereje révén megfegyelmezheti őket.
Tizedik a gonoszság, a kígyó alakban támadó Kálija, majd a viszály a szampradájában, az erdőtűz következik.
10. Kálija, a hatalmas fekete sokfejű kígyódémon megmérgezte a Jamuná vizét, Krsna azonban győzedelmeskedett fölötte – fejein táncolt. Kálija így meghódolt Krsna előtt, aki az óceánba száműzte. A sokfejű kígyó a gonoszság, a rosszakarat számtalan formáját jelenti. 11. A pásztorok s a jószágok a Jamuná partján éjszakáztak, amikor kitört az erdőtűz. Krsna, hogy megmentse népét, elnyelte a tomboló lángokat. Az erdőtűz a vita, a mások véleményével való ellenkezés, a szembenállás, a más közösségek iránti gyűlölködés, a mások által tisztelt vallások megvetését jelenti, mely tomboló erdőtűzként (dāvānala,azaz dāva-anala – erdőt felemésztő) emészt fel mindent.
A tizenkettedik, Pralamba, a brahma-vádík lélek-tolvaj mentalitása, a vaisnavák tolvaja, ki (színleg) Krsna szolgálatába állt.
12. Pralamba, az aranysisakos démonóriás pásztorfiú képét öltötte, hogy közel férkőzhessen Krsnához és Balarámhoz, s elrabolhassa őket. A játékban vállára vette Balarámot, hogy eliszkoljon vele, ám Balarám felismerte és végzett vele. Pralambát („nagyszerű”) is az ateizmus megtestesítője, Kansza küldte Vradzsába – ő képviseli a személytelen üdvösség csillogásával (aranysisak) csábító lélek-tolvaj mentalitást.
A tettek gyümölcsét szem előtt tartva Indra, s a többi félisten imádata a tizenharmadik akadály, mely sietve elhagyandó.
13. A tehenek számára nagyon fontos a jó legelő, a pásztorok ezért az éltető esőt küldő Indra kegyét keresték imádatukkal. Ám olyannyira szerették Krsnát, hogy kérésére nyomban felhagytak az imádat eme időtlen szokásával. Az Indra-áldozat a sokistenhit, és a rítus gyümölcseiért sóvárgó félistenimádat szimbóluma.
A tolvajlás és hazudozás természetű bűnt testesíti meg Vjómászura, a Srí Krsna szeretetét elérni vágyó emberek akadálya.
14. A fiúk éppen tolvajosdit játszottak (a „tolvajoknak” az „őrök” közül kellett kilopni a „bárányokat”), mikor a démon Maja fia, Vjóma („égbolt”) pásztorfiúnak álcázva magát sorban elrabolta a játszadozókat, és egy sziklabarlangba zárta őket. Krsna azonban végzett vele, s kiszabadította a fiúkat. Vjómászura a hazug és tolvaj mentalitás megtestesítője. A tolvajlás nem csupán mások javainak elvételét jelenti, erre a történetben az hívja fel figyelmünket, hogy Vjóma a Krsnának kedves pásztorfiúkat ragadja el.
A szívet felvidító Nanda Varuna hajlékára került – a szentek mindig hagyják el azt, amitől megfeledkeznének önmagukról.
15. Nanda az ékádasí böjt végén fürdőt vett a Jamunában, ám az időpontot a vizek urának, Varunának egyik szolgája nem tartotta megfelelőnek, ezért Nandát mestere elé hurcolta. Krsna azonnal leszállt a vizek mélyére, ahol Varuna tisztelettel fogadta, s átadta néki apját. Nanda („öröm”, „boldogság”) a szív örömének szimbóluma, a szeszesital (váruní) pedig az óceánhoz kötődik… egészen pontosan a tejóceánhoz, hiszen abból köpülték ki a szeszt még a nektár megjelenése előtt. Az óceán ura Varuna, így ő uralja a szeszt is. Némelyek a bhakti örömét fokozandó itallal, vagy más mámorító szerrel próbálkoznak, ám ez tévút – erre utal Nanda megmentése.
Az élvezetvágyból, ál-bhaktival (elnyert) tekintély – e tizenhatodik akadályt Sankhacsúdának nevezik.
16. Sankhacsúda („kagyló-fejékes”) kéjvágyón a gópíkat próbálta elrabolni. Krsnát látva elfutott, ám Krsna utolérte, megölte, s elvette fejékét. A fejék a hírnevet jelképezi, melyet később Krsna Balarámnak (a gurunak) adományoz.
ānanda-vardhane kiñcit sāyujyaṁ bhāsate hṛdi |
tan nanda-bhakṣakaḥ sarpas tena muktaḥ suvaiṣṇavaḥ ||28||
A boldogság fokozódása során a szívben szájudzsja-üdvösség tűnhet fel, ez a Nandát elnyelő kígyó. Nagyszerű vaisnava az, ki megszabadul tőle.
17. A pásztorok zarándokúton voltak, mikor Nandára támadt egy hatalmas kígyó s elnyelte. Krsna lábának érintése nyomán a kígyó szépséges félistenné változott. A szív örömét (Nanda) a személytelen üdvösség kígyója nyelheti el. (sāyujya – azonosulás, eggyéválás)
bhakti-tejaḥ-samṛddhyā tu svotkarṣa-jñānavān naraḥ |
kadācid duṣṭa-buddhyā tu keśighnam avamanyate ||29||
A bhakti erejében bővelkedő, saját kiválóságának tudatában lévő ember olykor gonosz értelemmel Késí végzetét (Krsnát) is alábecsüli.
18. Késít („sörényes”) a hatalmas lódémont is Kansza küldte Vradzsába. Tombolva érkezett a pásztortanyára, üvöltve kereste Krsnát, ám Krsna könnyűszerrel végzett vele. Késí a kiválóság hamis érzete, mely a sikeres prédikátorra leselkedhet.
E tizennyolc hibát, a bhakta szívében támadó ellenségeket a törekvés és Krsna örömének szolgálata pusztítja el.
A Krsna által megölt démonok jelképezte akadályokat a náma-bhadzsan eredményeként maga Krsna hárítja el, a Balarám által elpusztítottakkal (8. Dhénuka, 12. Pralamba) viszont a szádhaka törekvése végez.
A Bhágavata tizenegyedik énekében a bhakti gyakorlati részéről is szó esik. Részletesen közli mindazt a módszert, amivel az ember tovább edzheti magát a fentebb említett préma-bhakti felé. Azt a tanácsot kapjuk, hogy először is váljunk Isten hálás szolgájává, ami az embertársainkkal való kapcsolatot illeti. Természetünket úgy írja le, mint a világgal szembeni viszonyunk három különböző fázisát. Ezek neve szattva, rádzsa és tama. A szattva a jóság kötőereje (guna); természetünknek az a része, amely olyan tiszta, amilyen csak lehet jelenlegi állapotunkban. A rádzsa-gunára a szenvedély jellemző, maga ez az állapot se nem jó, se nem rossz. A tama-guna viszont igen gonosz kötőerő. A hajlamainkról és vágyainkról úgy írnak, mint minden tettünk rugójáról. Feladatunk, hogy hajlamainkat és ragaszkodásainkat a szattva síkjára fejlesszük, amint azt az erkölcs elveimegkövetelik. Természetesen ez nem könnyű. Magatartásunk minden rugóját féltve kell őriznünk a tama-gunától, a rossz elvtől, azzal, hogy először a rádzsa-gunát sajátítsuk el, majd miután ez megtörtént, győzzük le a rádzsa-gunát a természetes szattva-gunával, amelyet ha kifejlesztünk, a leghatalmasabb az összes kötőerő között. A bujaság, alustálkodás, a bűnös cselekedetek, az emberi természet lealacsonyítása mámorító szerek által egytől-egyig a tama-guna, a természet gonosz harmadának részei. Ezeket fegyelmeznünk kell a házasság, a hasznos munka segítségével, s azáltal, hogy tartózkodunk a részegítő italoktól és szerektől, valamint az embertársainkkal és azállatokkal szemben tanúsított rossz bánásmódtól, erőszaktól. Ha szívünkben már a rádzsa-guna a domináns, kötelességünk, hogy azt szattva-gunára, a túlnyomórészt jóra változtassuk. A házastársi szeretetet ezután szent, jó és lelki szeretetté, más szóval lélek és lélek közötti szerelemmé kell nemesíteni। A hasznos munkát szeretetből, nem pedig kedvetlenül, vagy kötelességből kell végezni। A rossz dolgoktól való tartózkodásnak pedig oda kell fejlődnie, hogy eltűnjék minden erőltetett és negatív vonása, hogy pozitív jó válhassék belőle. Ezek után minden élőlényt ugyanúgy kell szemlélnünk, mint saját magunkat, azaz: önzésünket át kell változtatnunk a lehető legönzetlenebb tevékenységgé magunk körül, minden irányban. Szeretet, jótékonyság, jótettek, odaadás Isten iránt: csak ez legyen a célunk. Isten szolgájává oly módon válhatunk, hogy fenséges és szent akaratának engedelmeskedünk. Így alakulunk át lassan magunk is bhaktává, s lelki természetünk fogékonnyá válik a további tökéletesedésre, ahogy erről fentebb már szó esett.
Bhaktivinód Thákur szépséges dalában a szívbéli imádatról énekel. A templomban virágfűzért akasztanak a múrti nyakába, szantálpéppel kenik, ghílámpással és vízzel imádják. A szív templomában a szerető odaadás a virágfüzér, a rajongó szeretet a szantálpép, a bhakta szemeinek fénylő lámpása, és könnyeinek áradata az imádat „kellékei”. A felvételen a dalt Szvámí Bhakti Kamala Tírtha énekli.▼
mama mana mandire raha niśidin
kṛṣṇa murāri śrī kṛṣṇa murāri
és szemeim Jamuná-folyama árad szakadatlan,
mert távol vagy tőlem, Giridhári!
Kedves Krsnám, kérlek, lakozz mindig a szívem templomában! Kedvedre való szép költeményeket éneklek majd rólad. Kérlek fogadd el odaadásom és szeretetem, a szép virágfüzért és csandant, mert Te vagy az életem és halálom. Ez az én felajánlásom imádatra méltó lótuszvirág lábaidnál. Óh, Krsna, mivel Te oly gyönyörű vagy, hogy elcsábítottad szívem és elmém, ezért énekelni fogok neked és áratit ajánlok fel szemem lámpásának fényével és könnyeim vizével. Óh, kedves Giridhárim, számomra nagyon fájdalmas, hogy nem vagyunk együtt, ezért csak sírok mindig. Kérlek, jöjj el hozzám!
āmnāyaḥ – a szentírás; prāha – mondja; tattvaṁ – az igazságot (valóságot); harim – Harit; iha – itt; paramaṁ – legfőbbet; sarva-śaktim – minden energiát; rasa-abdhiṁ – rasza-óceánt; tad-bhinna-aṁśān – az ő elkülönült részeit; ca – és; jīvān – az élőlényeket; prakṛti-kavalitān – az (anyagi) természet által elnyelteket; tad-vimuktān – attól megszabadultakat; ca – és; bhāvāt – léttől; bheda-abedha-prakāśaṁ – azonos és különböző megnyilvánulást; sakalam – minden; api – még; hareḥ – Haritól; sādhanaṁ – módszer; śuddha-bhaktiṁ – tiszta odaadás; sādhyaṁ – beteljesülés; tat-prītim – az ő szeretete; eva – bizony; iti – így; upadiśati – tanít; janān – embereket; gaura-candraḥ – Gauracsandra; svayaṁ – maga; saḥ – ő; [1] A szentírás beszél a Valóságról: [2] Hari a legfőbb, [3] minden energia (forrása), [4] a rasza-óceán. (Beszél Hari) [5] elkülönült részeiről, az élőlényekről, [6] kiket elnyelt az (anyagi) természet, [7] s akik megszabadultak az (anyagi) létezéstől. (Beszél arról, hogy) [8] minden Harival azonos, s tőle különböző megnyilvánulás. [9] A módszer a tiszta odaadás, [10] a beteljesülés az ő szeretete – maga Gauracsandra tanítja ezt az embereknek.
(Daśamūla-niryāsaḥ – A tíz alapelv esszenciája, 1.)
A verset más szövegváltozatban is felleltem, eltérés csak a szöveg végén mutatkozik: ... upadiśati harir gauracandro bhaje tam – Hari, Gauracsandra tanítja ezt; őt imádom.
Kedves Olvasó, azt javaslom, mielőtt folytatnád az olvasást, lapozd fel a Gítát, és próbálj a fenti tíz tételhez (a dasamúlához) illeszkedő, azokat kommentáló verseket keresni. Egy lehetséges megoldás Bhakti Pradípa Tírtha Mahárádzsé (ő Bhaktivinód Thákur tanítványa), aki az alábbi verseket idézi:
1. Pramāṇa (bizonyság, igazolás) „Én vagyok .... a tudás tárgya, a tisztító, az OM mantra, a Rg-, a Száma- és a Jadzsur-véda is.” (9.17.) „Az Írások irányadásából kell megérteni, hogy mi a kötelesség és mi nem. Miután az ember megismerte e szabályokat, cselekedjék úgy, hogy fokozatosan fejlődhessék általuk.” (16.24.)
2. Kṛṣṇa-tattva (a Krsnáról szóló igazság) „Óh, bőség meghódítója, Nálamnál nincsen felsőbb igazság. Minden Rajtam nyugszik, mint gyöngysor a fonálon.” (7.7.)
3. Kṛṣṇa-śakti (Krsna energiái) „Föld, tűz, víz, levegő, éter, elme, értelem és hamis ego – e nyolc képezi az Én különálló anyagi energiámat. Óh, Erős-karú, ezen alsóbbrendű természeten kívül van egy felsőbbrendű energiám, mégpedig az anyagi természettel küzdő élőlények, akik fenntartják az univerzumot. Meggyőződhetsz arról, hogy Én vagyok a forrása és a feloszlása minden anyaginak és lelkinek.” (7.4-6.)
4. Kṛṣṇa-rasa (Krsna minden lelki íz kútfője) „Az ostobák, akik nem ismernek Engem, azt hiszik, úgy öltöttem fel ezt a formát és személyiséget. Csekély tudásuk révén nem ismerik felsőbb természetemet, mely változatlan és páratlan.” (7.24.) „Az ostobák kigúnyolnak, mikor alászállok emberi alakomban. Nem ismerik transzcendentális természetem és mindenek felett álló, páratlan uralmam.” (9.11.)
A 7. 24. vers Krsna örökkévaló (változatlan: avyaya) és fölülmúlhatatlan (páratlan: anuttama) legfelsőbb természetéről szól (paraḥ bhāvaḥ), a 9.11. szintén e legfelsőbb természetről beszél, mely emberi alakhoz hasonlatos, mégsem evilági. E felsőbb természetről szólva a Rg-véda 1.154.6. versét szokás idézni: „Oda, kettőtök házaiba vágyunk eljutni, hol a pompás szarvú tehenek kószálnak. Akkor ragyog (tárul) fel e Földön a végnélkül magasztalt (urugāya) kegyet záporozó (vṛṣan) legfelsőbb lakhelye.” A pompás szarvú tehenek lakta hely Gólókaként, Rádhá és Krsna otthonaként, a mádhurja-rasza kútfőjeként azonosítható, az evilágban felragyogó isteni lakhely pedig Gókula.
5. Jīva-tattva (az élőlényről szóló tanítás) „Ebben a feltételekhez kötött világban az élőlények az Én örökkévaló, parányi részeim.” (15.7.)
6. Baddha-jīva (a feltételekhez kötött lélek) „Az anyagi világban az élőlény különböző életfelfogásait úgy viszi egyik testből a másikba, mint ahogyan a szél szállítja az illatot egyik helyről a másikra.” (15.8.) „Az alábbi bűnös emberek nem hódolnak meg Előttem: a felettébb ostobák, az emberiség alja, akiket az illúzió megfosztott tudásuktól, s akik a démonok ateista természetével rendelkeznek.” (7.15.)
7. Mukta-jīva (a megszabadult lélek) „A nagy lelkek, az odaadó jógík, miután elértek Engem, soha többé nem térnek vissza ebbe a szenvedésekkel teli, átmeneti világba, mert már abszolút tökéletességre jutottak.” (8.15.) „Az anyagi természet három kötőerejéből álló Isteni energiámat nagyon nehéz legyőzni. De akik átadták magukat Nekem, azok könnyen túllépnek rajta.” (7.14.)
8. Sambandha-tattva (az isteni kapcsolatról szóló tan) „Megnyilvánulatlan formámban ezt az egész univerzumot áthatom. Minden lény Bennem van, de Én nem vagyok bennük. És mégsem nyugszik Bennem minden teremtett. Íme misztikus hatalmam! Habár Én vagyok az összes élőlény fenntartója, s jelen vagyok mindenhol, mégis Én Magam vagyok a teremtés eredeti forrása.” (9.4-5.)
9. Abhidheya-tattva (az út tana) „Óh, Prthá fia, a nagy lelkek, akik nincsenek illúzióban, az Isteni természet védelme alatt állnak. Teljesen lefoglalják magukat az odaadó szolgálatban, mert az Istenség Legfelsőbb Személyiségeként, eredetinek és kimeríthetetlennek ismernek Engem. Ezek a nagy lelkek állandóan az Én dicsőségem zengik, nagy elszántsággal igyekeznek, s leborulva Előttem szüntelen odaadással imádnak Engem.” (9.13-14.)
10. Prayojana-tattva (a távlat tana) „De akik odaadással imádnak Engem, transzcendentális Formámon meditálva, azoknak elhozom, amire szükségük van, s megőrzöm, amijük van.” (9.22.) „Én mindenkivel szemben egyenlő vagyok: senkire sem irigykedem, és olyan sincs, akivel pártoskodnék. De aki odaadással szolgál Engem, az Bennem van, a barátja vagyok, s Nekem is barátom ő.” (9.29.)
A 9.29. vers szó szerint így fordítható: ám (tu) akik (ye) odaadással (bhaktyā) imádnak (bhajanti) engem (mām) bennem (mayi) vannak ők (te), s (ca) bizony (api) én (aham) is bennük (teṣu) vagyok. A „bennük vagyok és ők bennem” gondolatát szépen fejti ki a Bhágavatam 9.4. fejezete, melyben Nárájan így oktatja Durvászát: Én bhaktáim rabszolgája vagyok, egyéni szabadságom nincsen; tőlük függök minden tekintetben, az ő szívükben lakozom. (63.) ... A szentek a szívemben élnek, és én is az ő szívükben. (68.)
Bejegyzések
