vanāni dahato vahneḥ sakhā bhavati mārutaḥ |
sa eva dīpanāśāya kṛśe kasyāsti sauhṛdam ||
Az erdőket felégető (hatalmas) tűznek barátja lesz a szél,
ám ugyanez a barát kicsiben eloltja a mécsest.
A verset olvasva felmerül a kérdés: valóban, ez nem a világi lét rendje? A világ támogat, ha erősnek lát, ám elsodor, ha gyengének mutatkozol. Míg a könyörület világában a gyengét, az elesettet emelik fel az erősek! Ám ismerni kell a világ működését akkor is, ha a szívünkben más eszményeket táplálunk. Egy régi történet szerint volt egy kígyó, aki elszegődött egy mester mellé növendéknek. Így aztán a viselkedése is tapintatos, finom lett. Ám az emberek látván ezt, rögvest visszaéltek a jóságával, kövekkel meg botokkal támadtak rá. A kígyó, mikor legközelebb találkozott a mesterével, panaszkodott neki: Gurudév, felhagytam azzal a rossz szokásommal, hogy megmarjam az ártatlan élőlényeket, ám most ők dobálnak engem. Mestere így tanította: Ne marj meg senkit, de el ne felejtsd a csuklyádat kiterjeszteni, mintha marni akarnál! Támadóid mind elmenekülnek majd.
A növendék - bár bensőjében tűzvihar ég -, viselkedjék szerény mécsesként. Ám ha a világ eltiporná, ne hagyja magát, emelje fel csuklyáját... ne ragadja el a hév, maradjon józan, de ne hagyja magát.
amantram akśaraṁ nāsti nāsti mūlam anauśadham |
ayogya puruśaḥ nāsti yojakas tatra durlabhaḥ ||
Nincs betű, mely ne volna mantrába foglalható,
nincs gyökér, mely ne volna gyógyszer,
hasonlóképpen nincs haszontalan ember,
legfeljebb a jó szervező található meg nehezen.
A jó szervező az, aki a mások szerint haszontalannak tűnő ember számára is megtalálja a hozzáillő, s a tulajdonságait leginkább kibontakoztató feladatot – mindenkinek megvan a maga feladata a világ jobbításában. A vers hasonlata a gyógyítás klasszikus eszköztárát sorolja: a gyógyfű, a mantra (és harmadikként a drágakő) az óind orvoslásban használatos eszközök. A szervező szó (a szanszkrtban: jódzsaka) töve ismerős lehet a jógázóknak is: a jóga jelentése összekapcsolás, a jódzsaka, a szervező a feladathoz kapcsolja azok beteljesítőit.
Murári Gupta Srí Krsna-csaitanja-csaritámrta című költeményének 3.9. fejezete.
Csaitanja Maháprabhu a szerzetesi fogadalomtétele után Puríba indult. Az út Siva lakhelyén, Bhuvanésvaron vezet keresztül. Maháprabhu bhaktáival felkereste Mahésvar templomát, hódolatát és fohászait ajánlotta a bhakták legkiválóbbjának, Sivának. Ezután hívei körében lepihent – e ponton kapcsolódunk be a történetbe:
1. A magasztos Úr megmártózott Bindu tavában, meglátogatta Sivát, a világok urát, majd elégedetten leült, és elmerült a rajongó szeretet gyönyörhullámaiban.
2. Elfogyasztotta az ételt, mellyel a hívei tették elégedetté, aztán lepihent, és túláradó örömmel meditált Krsna lótuszlábain.
3. Később így tűnődött: „Milyen örömteli is volna, ha hozzájuthatnék az istenek istenének, a szigonyos nagyúrnak mahápraszádjához!”
4. Ez járt a fejében, mikor megállt előtte egy bráhmana. Egy kis mahádév-praszádot kínált neki a tenyeréből,
5. és így szólt: „Kérlek, fogadd el Mahádév ételmaradékát!” Hallván ezt az Úr nyomban felemelkedett, és fejét meghajtva fogadta el az ételt.
6. Átvette a mahápraszádot, és szolgái körében nektárként tisztelte azt meg. Így mutatta meg Hari, hogy Srí Krsnának mily nagyon kedves Siva.
7. Kora reggel aztán boldogan felserkent, sietve megmerítkezett a Bindu-tóban, hódolatát ajánlotta Sivának, majd nyomban útra kelt.
8. Mikor a kiváló Srí Dámódar pandit tudomást szerzett arról, hogy az Úr miként tisztelte meg Siva ételmaradékát, így szólt:
9. „Nem ajánlatos Sivadév ételmaradékát elfogyasztani, hiszen Bhrgu átka ül rajta – jól tudja ezt Urunk. Miként történhetett hát, hogy mégis evett belőle?”
Csaitanja Maháprabhu Krsna maga – ám bhakta képében alászállva bhaktaként viselkedik, olykor meglepve környezetét. Bhrgu átka régi történet, a Bhágavata-purána 4.2. fejezetében olvashatunk róla. Egy alkalommal az univerzum kiválóságai áldozatra gyűltek össze. Mikor Daksa a gyülekezetbe lépett, mindenki tisztelettel feláll, ám Siva (akit Daksa csupán vejének tartott) ülve maradt. Daksa becsmérelni kezdte Sivát, végül megátkozta őt: az áldozati felajánlásokból a dévák mind részesülnek, ám Siva nem! Hallván ezt Nandísvar, Siva híve emelkedett szólásra, Daksát, és a Daksa szavait némán tűrő bráhmanákat kárhoztatva: lényeglátás híján, anyagi szemmel nézve a világot maguk is materialistává válnak: szülessenek meg hát újra meg újra a szanszára világában! Nandísvar átkára válaszolva átkozta meg Bhrgu Siva híveit: pásandi, azaz hitetlen képmutató az, aki arra tesz fogadalmat, hogy Sivát elégedetté teszi, az ilyen a tan ellenségévé válik!
10. Hallotta ezt Murári, a bráhmanák gyöngye, s így felelt: „Hallgass meg kérlek, s elmondom, miért ette meg az Úr Sivadév ételének maradékát.
11. Mikor Srí Krsna megérkezett, Mahádév áldottnak érezte magát, és vendégeként, nagy örömmel fogadta őt. Hallgasd meg kérlek a másik okot is.
12. A bhakták a legkiválóbb vaisnavaként imádják Mahésvart, ezért az általuk felajánlott ételt dicső, tisztító erejű kegyként kell fogadni.
A Bhágavata-purána nevezi Sivát a legkiválóbb vaisnavának: „A folyók közül, mint a Gangá, az istenek közül, mint Acsjuta, a vaisnavák közül, mint Sambhu éppoly kiváló e purána.” (Bhág. 12.13.16.)
13. Elbuknak azok, kik elkülönülten gondolkodnak Srí Krsnáról és Krsna bhaktáiról. Bhakta képében maga Hari jelent meg, hogy az ilyen viszályt szító embereket oktassa.
14. Az istenek ura, minden lény jóakarója saját viselkedésével tanított, mikor elfogadta a mindenség urának ételmaradékát.
15. Ahol elkülönült szemléletmóddal imádják Siva múrtiját, ott érvényes a bráhmana átka, éppen az egység látásának hiánya miatt.
16. Azonban Harit és Sankarát egységben, a Siva-lingam jelenlétében, osztatlan értelemmel imádva az átok elenyészik,
17. hiszen így csak fokozódik a hívek szeretete Hari, és Sankara iránt is. Ilyen összhangban imádni Sivát kiváló dolog.
Murári két kiváló választ ad Dámódar pandit felvetésére. Az egyik azért szép, mert nagyon személyes: Csaitanja Maháprabhu maga Krsna, s ha ő meglátogatja kedves hívét, Sivát, akkor természetes, hogy vendéglátója gondoskodik a vendégéről. A másik válasz pedig felülemelkedik az „én istenem te istened” típusú kettősségen: Sivát a legkiválóbb vaisnavaként, a szent zarándokhelyek őrzőjeként imádni áldásos tett.
18. A mahápraszádot e szellemben megízlelve az ember elérheti a megszabadulást, felgyógyulhat súlyos betegségéből, és zavartalan jólétet nyer.
19. Ám akik illúziójuk folytán elutasítják a mahápraszádot, ők Hari és Siva ellen is vétkeznek, elvesztik jószerencséjüket, még egészségüket is.
20. Ahol a vaisnavák Srí Siva örök múrtiját azért imádják megkülönböztetett tisztelettel, hogy Krsna iránti szeretetük még inkább fokozódjék,
21. ott nem merül fel kétely az ételmaradék elfogadásával kapcsolatban. Ó, bráhmana, az ilyen odaadás bizony áldásos minden lény számára.
Az aditi szó gyökerei a do igéhez nyúlnak vissza, a do jelentése: vág, oszt, tagol. A diti szó így vágást, hasadékot, de osztást, így nagylelkűséget és bőkezűséget is jelent. Az a-diti pedig osztás nélkülit, azaz határtalant, korlátlant, teljest, továbbá kimeríthetetlent, kötetlent, szabadot is. Aditi így a szabadság, a kimeríthetetlen bőség és biztonság úrnője.
A Rg-véda is e teljességként magasztalja Aditit:
aditir-dyaur aditir-antarikṣam
aditir-mātā sa pitā sa putraḥ
viśve devā aditiḥ pañca-janā
aditir-jātam aditir janitvam
Aditi a menny, Aditi a levegőég,
Aditi anya az atya, s a gyermek is.
Aditi a mindenség istenei, s az ötféle teremtmény,
Aditi a születettek, és Aditi a majdan megszületők. (Rg. 1.89.10.)
A patriarchális társadalmi berendezkedés leképeződése – mondják egyesek –, az isteni rend megmutatkozása – így mások – arról, hogy az Isten mellett megjelenő Istennő többnyire alárendelt szerepben mutatkozik: ő az energia (sakti) az energia birtokosa (saktimán) mellett. az anyagi természet (prakrti) a lélek (purusa) mellett, a befogadó Földanya az esőt hullajtó (magot adó) atya, az ég mellett. Vegyük észre, mennyire más hangulatban szól a vers Aditiről: ő a menny, s a levegőég, a határtalan. Nem csupán anya, hanem atya és fiú is egyszerre: ő a mindenség.
Daksa leányai révén népesült be a lények legkülönfélébb csoportjaival az univerzum, Aditi e leányok egyike, ő az istenek anyja, már csak neve alapján is ellenpontja testvérének, Ditinek, aki a démoni nemzetségek ősanyja lett. Ne feledjük a szavak jelentését: a diti (a felosztottság) a démoni lét forrása, míg aditi (az egységes, nem felosztott) pedig az isteni lété.
Aditi anyja Vámanának és Dévakíként megszületve Krsnának is.
Boldogok akarunk lenni. Ez minden törekvésünk.
De mi a boldogság?
A testi-embernek testi jóérzések: rakott tál, tölt kancsó, heverés, állat-gyilkolás, kártya, no meg a pénz, amely ezeknek a meg nem szűnését biztosítja.
A lelki-ember tudja már, hogy ezek illékony javak; van ezeknél különb, tartósabb. Ő már a salaktalan jóra tör, olyan javakra, amely után nem marad keserű szájíz, amelyeket nem követ levertség, bánat, üresség érzete.
(Gárdonyi Géza)
āhāra nidrā bhaya maithunaṁ ca
sāmānyaṁ etad paṣubhir narāṇāṁ |
dharmo hi teśāṁ adhiko viṣeśaḥ
dharmeṇa hīnāḥ paṣubhis samānāh ||
Az ember evése, alvása, félelme és párzása akár az állaté.
Csakis a dharma különböztet meg, dharma nélkül az ember olyan, mint az állat.
A dharma szót nehéz egy szóval kifejezni magyarul: jelent vallást, erényt, kötelességet, törvényt, jogot, jámborságot... s ezt mind együtt. Talán közelebb jutunk a fogalomhoz, ha megvizsgáljuk a szó eredetét: a dhr ige jelentése "fenntart", a dharma így az az elv, ami fenntartja a mindenséget. Ebben mindenkinek megvan a maga hivatása, ez az ő saját (szva) dharmája. Tulajdonképpen nem is egyféle saját dharmánk van: férfi vagyok vagy nő, felnőtt vagy gyermek - e változó helyzetekből megannyi eltérő kötelesség, megannyi dharma fakad. S mindezen változó körülmény mögött ott az állandó, örök dharma: Isten szeretetének viszonzó részesévé válni - ez a lélek örök dharmája.
Bár korábban is megemlíti, ám mélyebben csupán a kilencedik fejezettől világítja meg Krsna isteni természetének jellegét. A fejezet huszonkettedik versében az egyik legalapvetőbb emberi szükséglet, a biztonságérzet eléréséről olvashatunk. A vers így szól:
ananyāś cintayanto māṁ ye janāḥ paryupāsate |
teṣāṁ nityābhiyuktānāṁ yoga-kṣemaṁ vahāmy aham ||22||
Ám akik nem egyéb (terveket) fontolgatnak, hanem engem imádnak mindenükkel,
nékik, az irántam örökre elkötelezetteknek elhozom azt, amire szükségük van, s megőrzöm azt, amijük van.
Az előző két vers a Védák azon követőiről szól, akik bűneiktől való megtisztulásra vágyva, a mennyei jutalom reményében végzik imádatukat. Sikerrel járva ők valóban elnyerik erényes életük dicső eredményét, ám jámbor tetteik fogyatkozásával ismét visszakerülnek a halandók világába. Ám akik efféle önös szándék nélkül fordulnak Isten felé kizárólag az Ő oltalmát keresve, ők „mindig összekötöttek” (nitya abhiyukta) maradnak, s az isteni gondviselés szerető oltalmában élnek. Yoga-kṣemaṁ vahāṁi – elviszem nekik a yogakṣemát – mondja Krsna.
A yoga-kṣema összetett szó: a yoga etimológiailag az összekapcsol, egyesít (yuj) cselekvés megnevezése, azaz összekapcsolás, egyesítés. Ezenfelül számos más jelentése is létezik: iga, használat, alkalmazás, alkalmasság, a matematikában: összeadás, csillagok együttállása, egy tanrendszer neve, elnyerés, vagyon. A kṣema pedig biztonságot, bizonyosságot, megőrzést, illetve melléknévként előnyöst* jelent. A yogakṣema így lehet a vagyon megőrzése**, lehet a jógából, az isteni kapcsolatból következő biztonságérzet, bizonyosság, illetve mellérendelő szóösszetételként: megszerzés és megőrzés.
Sankara értelmezésében ez utóbbiról van szó: a yoga a még el nem értek elnyerése, a kṣema amazok megőrzése, hiszen hívei különösen kedvesek Krsnának, ő maga mondja: „a bölcsre úgy tekintek, mint saját magamra” (Bg. 7.18.)
Rámánudzsa kommentárjában pontosítja a megszerzést és megőrzést: biztosítom, hogy elérjenek engem – ez a yoga –, s megadom a bizonyosságot, hogy soha nem térnek vissza a szamszárába - ez a kṣema.
Baladév Vidjábhúsan kétféle értelmezést is kínál az olvasó számára: a megszerzés és a megoltalmazás a létfenntartásra vonatkozhat: az ételre, s más hasonlókra. Miként a családfenntartó gondoskodik az övéiről, úgy gondoskodik az Úr híveiről. Másfelől Rámánudzsa értelmezését is osztja: a jóga Krsna elérésének lehetősége, a kséma a biztonság, hogy Krsna soha nem válik meg hívétől.
Sríla Prabhupád megemlíti Baladév mindkét magyarázatát: a vers szószedetében a yoga-kṣemát szükségletként fordítja (Baladév létfenntartásra vonatkozó megjegyzésével összhangban), majd így ír: „A hívő egyetlen kívánsága, hogy elnyerje az Istenség Legfelsőbb Személyiségének társaságát – ezt nevezik jógának. Az Úr kegye jóvoltából az ilyen bhakta sohasem tér vissza az anyagi életfeltételek közé. A kséma az Úr oltalmazó kegye. Az Úr segíti hívét, hogy a jóga által elérje a Krsna-tudatot, s ha a bhakta teljesen Krsna-tudatúvá vált, akkor megvédi attól, hogy visszaessen a szenvedésekkel teli feltételekhez kötött életbe.”
A Gópála-tápaní upanisad szerint: „Krsnát akkor szolgálhatja odaadással a lélek, ha szíve sem ebben, sem a következő életében nem sóvárog már anyagi előnyökre. Ez az igazi szabadulás a karma rabságából.” (1.15.) A szerető odaadásban élő lélek felad mindent, ám az Úr gondoskodik róla – megerősíti ezt a szent hagyomány is: „Kedves Brahmā, lótuszvirág szülötte! Én éppúgy eltartom gyermekeimet (híveimet), akár a madarak, akik táplálják fiókáikat, a teknőcök, akik meditálnak kicsinyeiken, vagy a halak, akik nézésükkel gondoskodnak ivadékaikról.” (Padma-purána)
Gandhi arra hívja fel a figyelmet a vershez fűzött kommentárjában, hogy az igaz jógí, vagy bhakta három tulajdonsággal bír: kiegyensúlyozott gondolkodás (egyenlően tekint mindenre), rátermettség a cselekvésben, és osztatlan odaadás. E három tulajdonság teljességgel harmóniába kerül: hiszen a bhakta az Isten iránti odaadás következtében egyenlően, testvérként tekint minden létezőre, s ez megfordítva is igaz: a kiegyensúlyozottság hiánya, azaz az önző vagy elvakult mentalitás önimádathoz vagy fanatizmushoz vezet, nem pedig odaadáshoz. A szívbéli odaadás mércéje pedig az odaadó cselekvés.
* utóbbira példa a Bhagavad-gítá 1.45 verse: előnyösebb lesz számomra, ha Dhrtarástra fiai megölnek a csatamezőn (dhārtarāṣṭrā raṇe hanyus tan me kṣemataraṁ bhavet)
** a Manu-szanhitá 7.127. versében a szöveg a kereskedésre kivetett adóról beszél: felhívja a király figyelmét a figyelembe veendő költségekre, így az áru őrzésének (yogakṣema) költségére
Śrīnivāsa Ācārya: Śrī Śrī Ṣaḍ-gosvāmy-aṣṭaka
kṛṣṇotkīrtana-gāna-nartana-parau premāmṛtāmbho-nidhī
dhīrādhīra-jana-priyau priya-karau nirmatsarau pūjitau |
śrī-caitanya-kṛpā-bharau bhuvi bhuvo bhārāvahantārakau
vande rūpa-sanātanau raghu-yugau śrī-jīva-gopālakau ||1||
A Krsnát dicsőítő éneklésnek és táncnak szentelik magukat ők, a szeretet nektárócánjai.
A bölcsek, de az oktalanok is kedvelik és magasztalják őket, mert kedvesek (mindenkihez), s (teljességgel) mentesek az irigységtől.
Srí Csaitanja kegyének sokaságát (bírják), s e földön (járva) elveszik mind a világ terheit.
Rúpát és Szanátant, a két Raghut, Srí Dzsívát és Gópált magasztalom!
nānā-śāstra-vicāraṇaika-nipuṇau sad-dharma-saṁsthāpakau
lokānāṁ hita-kāriṇau tri-bhuvane mānyau śaraṇyākarau |
rādhā-kṛṣṇa-padāravinda-bhajanā-nandena mattālikau
vande rūpa-sanātanau raghu-yugau śrī-jīva-gopālakau ||2||
Járatosak a tengernyi szentírás értelmezésében, ezért alapozzák meg ők a szent dharmát,
(hiszen) ők az emberiség jótevői. Mindhárom világban megbecsülés övezi őket, a (kiáradó isteni) oltalom forrásait.
Mámoros méhecskeként gyönyörrel imádják Rádhá és Krsna lótuszlábait –
Rúpát és Szanátant, a két Raghut, Srí Dzsívát és Gópált magasztalom!
Az ālika jelenthet méhecskét, nőnemben pedig barátnőt, társnőt. A lótusz körül döngicsélő mámoros méhek így Rádhá és Krsna találkáit elrendező fejőslánykák boldogságos szolgálatát idézik.
śrī-gaurāṅga-guṇānuvarṇana-vidhau śraddhā-samṛddhy-anvitau
pāpottāpa-nikṛntanau tanu-bhṛtāṁ govinda-gānāmṛtaiḥ |
ānandāmbudhi-vardhanaika-nipuṇau kaivalya-nistārakau
vande rūpa-sanātanau raghu-yugau śrī-jīva-gopālakau ||3||
Oly hűen jellemzik ők Srí Gauránga nagyszerű tulajdonságait! Rátermetten gyarapítják a (jámborok) hitét,
s a Góvindáról szóló dalok nektárözönével törlik el a testetöltött lelkek bűneiből fakadó szenvedését.
Nagy gyakorlattal duzzasztják a lelki boldogság óceánját, a személytelen üdvösségtől mentve meg (a lények sokaságát).
Rúpát és Szanátant, a két Raghut, Srí Dzsívát és Gópált magasztalom!
Személytelen üdvösségtől megmentő, vagy az elkülönüléstől megszabadító: a kaivalya szó szó szerint elkülönülést, kizárólagosságot jelent. Elkülönülésként a lélek anyagtól való elválását is, melyet az advaita tanítás a Legfelsőbb Lélekkel való azonosulásként értelmez, ebben az értelemben vonatkozik a személytelen üdvösségre.
tyaktvā tūrṇam aśeṣa-maṇḍala-pati-śreṇīṁ sadā tuccha-vat
bhūtvā dīna-gaṇeśakau karuṇayā kaupīna-kanthāśritau |
gopī-bhāva-rasāmṛtābdhi-laharī-kallola-magnau muhur
vande rūpa-sanātanau raghu-yugau śrī-jīva-gopālakau ||4||
Hirtelen hagyták el az előkelő társaságot, (s úgy viselkednek, mintha) jelentéktelen (koldusokká)
váltak volna: ágyékkötőt és foltozott ruhát viselnek, s könyörületesen oltalmazzák az elesett lelkeket.
Újra meg újra megmártóznak a fejőslánykák érzelmei nektáróceánjának sodró árhullámában –
Rúpát és Szanátant, a két Raghut, Srí Dzsívát és Gópált magasztalom!
kūjat-kokila-haṁsa-sārasa-gaṇākīrṇe mayūrākule
nānā-ratna-nibaddha-mūla-viṭapa-śrī-yukta-vṛndāvane |
rādhā-kṛṣṇam ahar-niśaṁ prabhajatau jīvārthadau yau mudā
vande rūpa-sanātanau raghu-yugau śrī-jīva-gopālakau ||5||
A daloló kakukkok, hattyúk és darvak seregeiben bővelkedő, pávákkal teli,
fái gyökerei közt ékkövekkel díszes Vrndávanban
Rádhát és Krsnát imádják éjt nappallá téve, (miközben) örömmel ajándékozzák meg a lelkeket (az élet) végső céljával.
Rúpát és Szanátant, a két Raghut, Srí Dzsívát és Gópált magasztalom!
saṅkhyā-pūrvaka-nāma-gāna-natibhiḥ kālāvasānī-kṛtau
nidrāhāra-vihārakādi-vijitau cātyanta-dīnau ca yau |
rādhā-kṛṣṇa-guṇa-smṛter madhurimānandena sammohitau
vande rūpa-sanātanau raghu-yugau śrī-jīva-gopālakau ||6||
A szent nevek éneklésével s dandavatjaik felajánlásával telik (drága) idejük,
megfegyelmezik alvásukat étkezésüket és pihenésüket, s végtelen alázatosak.
Elbűvöli őket a Rádhára és Krsnára emlékezés édes gyönyöre –
Rúpát és Szanátant, a két Raghut, Srí Dzsívát és Gópált magasztalom!
rādhā-kuṇḍa-taṭe kalinda-tanayā-tīre ca vaṁśīvaṭe
premonmāda-vaśād aśeṣa-daśayā grastau pramattau sadā |
gāyantau ca kadā harer guṇa-varaṁ bhāvābhibhūtau mudā
vande rūpa-sanātanau raghu-yugau śrī-jīva-gopālakau ||7||
Rádhá tavacskájának partján, a Jamuná mentén, máskor a Vansí-vatánál
örökös elragadtatásban, a rajongó szeretet mámorától vezérelve az eksztázis jelei mutatkoznak rajtuk.
Túlcsorduló érzelmeikkel énekelnek Hari tulajdonságainak kiválóságáról –
Rúpát és Szanátant, a két Raghut, Srí Dzsívát és Gópált magasztalom!
A daśā (állapot) az eksztázis állapotaira utal – a szó elmeállapotot is jelent, s a grasta (megragadott) szóval együtt arra utal, hogy úrrá lett rajtuk az eksztázis különféle tünetei, elmeállapotai. Ezek az aggodalom (cintā), álmatlanság (jāgara), zaklatottság (udvega), lesoványodás (tānava), bepiszkolódás (malina-aṅgatā), tébolyult beszéd (pralāpa), lebetegedés (vyādhi), tébolyult viselkedés (unmāda), eszméletvesztés (moha), megsemmisülésérzet (mṛtyu).
he rādhe vraja-devīke ca lalite he nanda-sūno kutaḥ
śrī-govardhana-kalpa-pādapa-tale kālindī-vane kutaḥ |
ghoṣantāv iti sarvato vraja-pure khedair mahā-vihvalau
vande rūpa-sanātanau raghu-yugau śrī-jīva-gopālakau ||8||
Ó, Rádhá! Vradzsa úrnője! Lalitá! Nanda fia! hol vagytok?
A Góvardhan kívánságfáinak tövében, vagy a Jamuná menti erdőkben? hol vagytok?!
Így kiáltoztak Vrndávanban mindenfelé, zaklatottan, szívszaggató gyötrelemmel.
Rúpát és Szanátant, a két Raghut, Srí Dzsívát és Gópált magasztalom!
A szerző, Srínivász ácsárja a Csaitanja Maháprabhut követő vaisnava generáció kiváló tanítója. Bengálban született, a szülei is Csaitaanja Maháprabhu követői voltak. Elindult, hogy felkeresse a visszavonultságban élő Csaitanja Maháprabhut Puríban, ám addigra ő már eltávozott, így Gadádhar Pandit mellett lelt menedékre. A Bhágavata-puránát tanulta volna tőle, ám a Puríban fellelhető kézirat lapjai már szétáztak Gadádhar könnyeitől... így Srínivász visszatért Bengálba egy másik kéziratért. Időközben azonban Gadádhar Pandit is elhagyta e világot. Később Vrndávanba utazott, hogy a hat gószvámíval találkozhasson, ám mire odaért, Szanátan és Rúpa gószvámík szintén eltávoztak. Gópál Bhatta gószvámítól kapott beavatást, és Dzsíva gószvámí mellett tanult, majd a gószvámík írásaival visszaindult Bengálba, megházasodott, s kiváló vaisnavák tanítómestere lett.
Dzsíva, a tudós, Gópál Bhatta, a múrtiimádat mestere, Szanátan és Rúpa, a szambandha- és abhidhéja ácsárjái, Raghunáth Bhatta, a kírtanácsárja, és Raghunáth dász, a lelki távlatok atyamestere
A hat gószvámí Csaitanja Maháprabhu jeles követői, ők foglalták írásba Csaitanja Maháprabhu tanítását. Szanátan és Rúpa gószvámí bengáli bráhmana családban születtek, ám később a muszlim uralkodó tanácsosai lettek. Csaitanjával való találkozásuk után otthagyták az uralkodó szolgálatát, majd Maháprabhu Vrndávanba küldte őket, hogy írásnak, a tanításnak, a múrtiimádatnak és a szent helyek felkutatásának szenteljék életüket.
Dzsíva gószvámí Szanátan és Rúpa testvérének fia, fiatalon csatlakozott nagybátyjaihoz, Rúpa gószvámí tanítványa, majd eltávozása után a bhakta-közösség vezetője lett.
Raghunáth dász gószvámí bengáli születésű, előkelő család sarja. Puríba szökött Csaitanja után, ott csatlakozott a bhakták társaságához. Komolysága és odaadása olyannyira elégedetté tette Csaitanját, hogy egy gunydzsá-málát, és még imádott múrtiját (egy Góvardhan-silát) is nekiadta. Raghunáth dász Csaitanja Maháprabhu eltávozása előtt csatlakozott a vrndávani gószvámíkhoz.
Gópál Bhatta gószvámí kisgyermekként, apja házában találkozott Csaitanjával, aki náluk töltötte az esős évszak idejét. Gópál Bhatta nagybátyja, Prabódhánanda Szaraszvatí tanítványa lett, majd szülei halála után Vrndávanba költözött. Jeles tudós, a múrtiimádat avatott mestere.
Raghunáth Bhatta gószvámí Tapana Misra, Csaitanja benáreszi bhaktájának fia. Tanulmányai végeztével Puríba ment, ott szolgálta Csaitanját – énekével elégedett Maháprabhu saját kanthimáláját akasztotta Raghunáth nyakába. A gószvámík közül ő volt az egyetlen, aki nem írt könyveket, ám csodásan zengte a Bhágavatam, és más művek verseit.
Bejegyzések
