2020. augusztus 22., szombat

Nimbárka ácsárja: Srí Rádhástaka-sztótram


namas te śriyai rādhikāyai parāyai
namas te namas te mukunda-priyāyai |
sadānanda-rūpe prasīda tvam antaḥ-
prakāśe sphurantī mukundena sārdham ||1||


Hódolat néked Srí Rádhiká, a Legfőbb!
Hódolat, hódolat néked Mukunda kedvese!
Formát öltött örök gyönyör! Kérlek téged,
Mukunda társaságában ragyogd be szívem rejtekét!

töltsd el fénnyel szívem: a szövegben antaḥ-prakāśe sphurantī, azaz „belső megnyilvánulásban/fényben megjelenő”. Más értelmezés szerint: Rádhá neve lehet antaḥ-prakāśā, azaz Belső Fény, ebben az olvasatban az utolsó páda őt megszólítva: „ó, Belső Fény!, légy Mukundával együtt megjelenő!”


sva-vāsopahāraṁ yaśodā-sutaṁ vā
sva-dadhy-ādi-cauraṁ samārādhayantīm |
sva-dāmnodare yā babandhāśu nīvyā
prapadye nu dāmodara-preyasīṁ tām ||2||


Saját ruháját adta Jasódá fiának,
és hagyta, hogy elrabolja joghurtját, így téve őt boldoggá.
Kendőjével derekát is átkötötte hamarjában –
őnála, Dámódar legkedvesebbjénél keresek oltalmat.

Saját ruháját adta, hagyta, hogy elrabolhassa joghurtját: A strófa kulcsszava a samārādhayantīm, „boldoggá tevőnél”, Dámódar legkedvesebbjénél keresek oltalmat. Miként tette boldoggá (a szó gyökében – rādh – Rádhiká nevét találjuk) Rádhiká Dámódart? Hagyta, hogy ellopja a ruháját – utalás a Jamunában fürdőző gópík ruháinak elcsenésére. Engedte, hogy elrabolhassa joghurtját – a vámszedő kedvtelésre tett utalás. Édesanyja kötéllel kötözte a vajköpülő edényhez a kis Krsnát, Rádhiká azonban kacéran, ruhája szegélyével kötötte magához Dámódart.
A „saját” más olvasata: Rádhá sajátja a ruhatolvaj, a joghurtot megvámoló Krsna.

durārādhyam ārādhya kṛṣṇaṁ vaśe taṁ
mahā-prema-pūreṇa rādhābhidhābhūḥ |
svayaṁ nāma-kīrtyā harau prema yacchat-
prapannāya me kṛṣṇa-rūpe samakṣam ||3||


A nehezen elnyerhető Krsnát vágyom elégedetté tenni,
rajongó szeretettel eltelve. A Rádhá név maga
– jelentését megdicsőítve – a Hari iránti szeretetet adományozza,
őhozzá folyamodom hát itt, Krsna jelenlétében.

A versben – nyíltan vagy burkoltan – háromszor is megjelenik Rádhá neve (durārādhyam, ārādhya, rādhā-abhidhā-bhūḥ). Rádhá nevét a rādh – boldoggá tesz, vagy az ā igekötővel kiegészített ā-rādh – imád, elégedetté tesz, elnyer igéből eredeztetik. A Csaitanja-követő vaisnavák számára a legnagyobb tekintéllyel bíró szentírás, a Bhágavata-purána tulajdonképpen nem is említi Rádhá nevét, ám mégis, burkoltan utal rá. A 10.30. fejezetben, mikor Krsna a rásza-tánc éjszakáján hirtelen eltűnik a gópík közül, akik feldúltan kutatnak utána. Keresés közben lábnyomokra akadnak, Krsna és párja nyomaira. S ki lehet a lány Krsna mellett?

anayārādhito nūnaṁ bhagavān harir īśvaraḥ |
yan no vihāya govindaḥ prīto yām anayad rahaḥ || 28 ||


Bizonyára boldoggá tette Harit, a magasztos Urat,
mert az elégedett Góvinda minket elhagyva egy magányos helyre vezette őt.

Dzsíva gószvámí így kommentálja a Bhágavata-purána e versét: anayā rādhayā bhagavān rādhitaḥ sādhito vaśīkṛta ity-arthaḥ – „általa, Rádhá által Bhagaván boldoggá lett (rādhitaḥ), legyőzötté (sādhitaḥ) és alárendeltté (vaśīkṛtaḥ) vált – ez a magyarázat.” (Príti-szandarbha 109.)
Krsnadász Kavirádzs gószvámí pedig így ír a Csaitanja-csaritámrtában: kṛṣṇa-vāñchā-pūrti-rūpa kare ārādhane | ataeva 'rādhikā' nāma purāṇe vākhāne || – „Imádata teljesen betöltötte Krsna vágyát, ezért a puránák Rádhiká néven említik őt.” (Cscs. 1.4.87.)

A nehezen elnyerhető (dur-ārādhya) Krsnát elégedetté téve (ārādhya) – mondja a Nimbárka. Krsnát pedig a hatalmas, rajongó szeretet (mahā-prema) teszi elégedetté… így töltötte be Rádhá is önnön nevének jelentését – rādhā-abhidhā-bhūḥ. Az abhidhā a szó közvetlen jelentése, a közvetlen, kimondott jelentés (más megjelöléssel: vācya. A jelzett, másodlagos, származtatott értelem a lakṣya, míg a sugallt jelentés a vyaṅgya.) Nevének betöltése – azaz Krsna boldoggá tétele – folytán vált híressé, így vált dicsővé a Rádhá név.
S mert Rádhá a Krsna iránti szeretet adományozója, ezért aki erre az istenszeretetre vágyik, hozzá folyamodjék.

mukundas tvayā prema-ḍoreṇa baddhaḥ
pataṅgo yathā tvām anubhrāmyamāṇaḥ |
upakrīḍayan hārdam evānugacchan
kṛpāvartate kārayāto mayīṣṭim ||4||


Mukunda a szereteted kötelékével megkötött
madárként köröz körülötted,
téged követ, s a szerelembe feledkezve táncol.
Könyörületet árasztó! keltsd fel bennem is a vágyat!

vrajantīṁ sva-vṛndāvane nitya-kālaṁ
mukundena sākaṁ vidhāyāṅka-mālām |
samāmokṣyamāṇānukampā-kaṭākṣaiḥ
śriyaṁ cintaye saccidānanda-rūpām ||5||


Örökkön a Vrndávanban barangolón meditálok,
ki Mukundával együtt lábnyomaik füzérét hagyják maguk mögött.
A könyörületes oldalpillantásokat vető
Sríre gondolok, a lét, tudat és gyönyör formájú Úrnőre.

mukundānurāgeṇa romāñcitāṅgair
ahaṁ vepyamānāṁ tanu-sveda-bindum |
mahā-hārda-vṛṣṭyā kṛpāpāṅga-dṛṣṭyā
samālokayantīṁ kadā māṁ vicakṣe ||6||


Vajon mikor láthatom e Mukunda iránti szeretettől
lúdbőrző tagokkal remegő leányt,
kinek testét az olthatatlan szerelem verítékcseppei borítják,
s aki könyörületesen reám is veti pillantását?

yad aṅkāvaloke mahā-lālasaughaṁ
mukundaḥ karoti svayaṁ dhyeya-pādaḥ |
padaṁ rādhike te sadā darśayāntar-
hṛdi-sthaṁ namantaṁ kirad-rociṣaṁ mām ||7||


Mukunda, kinek lábain a világ meditál,
mohón epedve merül el lábnyomaid kutatásában.
Ó, Rádhiká! hadd láthassam mindig szívem
mélyén tündöklő lábaid fényár-ragyogását. Néked hódolok!

Mukunda, a dheya-pādaḥ azaz „meditálandó lábú”, akinek lábain meditálnak, Vradzsa erdeiben Rádhiká lábnyomait kutatja. A pāda szó elsődleges jelentésében lábat jelent, ám fénysugarat is – ezen alapul a strófa végének asszociációja: a lábad kirat-rociṣam, azaz szétszóródó fényét vágyom látni.

sadā rādhikā-nāma jihvāgrataḥ syāt
sadā rādhikā-rūpam akṣy-agra āstām |
śrutau rādhikā-kīrtir antaḥ-svabhāve
guṇā rādhikāyāḥ śriyā etad īhe ||8||


Legyen nyelvem hegyén mindig Rádhiká neve,
szemem örökkön Rádhiká szépséges alakját lássa,
fülemben Rádhiká dicsősége zengjen, szívem mélyén pedig
Srí Rádhiká csodás tulajdonságaira vágyakozom.

idaṁ tv aṣṭakaṁ rādhikāyāḥ priyāyāḥ
paṭheyuḥ sadaivaṁ hi dāmodarasya |
sutiṣṭhanti vṛndāvane kṛṣṇa-dhāmni
sakhī-mūrtayo yugma-sevānukūlāḥ ||9||


Akik e Dámódar kedvesét, Rádhikát magasztaló
nyolcstrófás költeményt olvassák örökkön,
őket örömmel fogadják Vrndávanban, Krsna hajlékán,
és barátnőként szolgálhatják az Isteni Párt.

su-tiṣṭhanti – szó szerint „jól állnak”, azaz kedvező pozícióba kerülnek, megalapozzák a hírnevüket
A versek versmértéke: bhujaṁgaprayāta (kígyósiklás) υ – – υ – – υ – – υ – –

2020. augusztus 8., szombat

Rámánanda-szamvád – együttlét és elválás


prabhu kahe – jāniluṅ kṛṣṇa-rādhā-prema-tattva |
śunite cāhiye duṅhāra vilāsa-mahattva ||186||
rāya kahe – kṛṣṇa haya dhīra-lalita |
nirantara kāma-krīḍā yāṅhāra carita ||187||


(186) Az Úr szólt: Megértettem most Krsna és Rádhá szerelméről szóló igazságot,
ám kettejük szerelmes kedvteléseinek hevéről is vágyom hallani!
(187) Rámánanda Ráj így felelt: Krsna vakmerő és játékos.
Szakadatlan szerelmes játékok – ez az ő élete.

Vakmerő és játékos – dhīra-lalita. A dhīra jelentése bátor, vakmerő ugyanakkor a szó jelent józant is, míg a lalita játékos és szerelmes – dhīra-lalita a drámák egyik tipikus hős alakja, aki a bátor, eltökélt, ugyanakkor játékos is.


vidagdho nava-tāruṇyaḥ parihāsa-viśāradaḥ |
niścinto dhīra-lalitaḥ syāt prāyaḥ preyasī-vaśaḥ ||188||


(188) Leleményes üde ifjú, aki a járatos a dévaj tréfálkozásban,
ugyanakkor elszánt – ilyen a vakmerő és játékos hős, aki általában elbűvöli és irányítja kedvesét.
(Rúpa gószvámí: Bhakti-raszámrta-szindhu 2.1.230.)

rātri-dina kuñje krīḍā kare rādhā-saṅge |
kaiśora vayasa saphala kaila krīḍā-raṅge ||189||


(189) Éjt nappallá téve a bokrok közi ligetekben élvezi Rádhá társaságát.
Így telik fiatalsága, a szerelmes kedvtelések gyümölcseit ízlelve.

Fiatalsága: a szövegben szereplő kaiśora egészen pontosan serdülő életszakaszt jelent. A felcseperedő gyerek életszakaszait a szanszkrt nyelvben a következőképpen nevezik: bālya a csecsemő-, és óvodáskorú kisgyermekkor (azaz nagyjából az első öt év), a következő szakasz a paugaṇḍa, ami a kamaszkor kezdetéig tart (tíz éves korig), majd a kaiśora, a kamaszkor következik (tizenöt-tizenhat éves korig). Aztán az ifjúkor, a yauvana kezdődik.
Ám Krsna gyermekkorának szakaszait másként számolják. Az első három év és négy hónapot, amit Mahávanában töltöttek a pásztorok tekintik a bālya időszakának, a Gókulában töltött időt, míg hat éves és nyolc hónapos nem lett a paugaṇḍa idejének, majd a Nandagrámban töltött időt a kaiśora időszakának – egészen tíz éves és hét hónapos koráig, ekkor utazott ugyanis Akrúra szekerén Mathurába.
Ugyanakkor Krsna nem közönséges gyermek, a gyermekként töltött idő nem korlát, hanem játék a számára. A kisgyermekkor, a bālya idején környezete szeretetét a vātsalya rasa, a szülői gyöngédség hangulatában ízleli. A gyerekkor, a paugaṇḍa idején elsősorban barátai szeretetében, a sakhya rasában él, míg a kaiśora idején a mādhurya rasát, a gópík szerelmének hangulatait kóstolgatja.

vācā sūcita-śarvarī-rati-kalā-prāgalbhyayā rādhikāṁ
vrīḍā-kuñcita-locanāṁ viracayann agre sakhīnām asau |
tad-vakṣoruha-citra-keli-makarī-pāṇḍitya-pāraṁ gataḥ
kaiśoraṁ saphalī-karoti kalayan kuñje vihāraṁ hariḥ ||190||


(190) Amikor Krsna szavaival nyíltan az éjszaka gyönyöreire utalt, Rádhiká
szégyenében lehunyta szemeit. Ekkor ő – barátnői előtt –
ügyesen egy delfin képét rajzolt Rádhá keblére.
Így telt Hari fiatalsága, a bokrok közi ligetekben a szerelmes kedvtelések gyümölcseit ízlelve.
(Rúpa gószvámí: Bhakti-raszámrta-szindhu 2.1.231.)

A dhīra-lalita hős látszólag kézben tartja a helyzetet, és uralja a szereplőket. Valójában azonban maga is egyre mélyebben lekötelezetté válik. A történet első hallásra némileg aggályos: a hős kétszer is szégyenbe hozza a kedvesét annak barátnői előtt! Ám ezzel csak szorosabbra fűzi a szálakat mindannyiuk közt – a szégyenkezéssel való játék a korlátok teljes lebontását jelképezi, a feltétel nélküli teljes önátadás kibontakozását. Míg végül Krsna maga is azt mondja: „Képtelen vagyok ezt az elmondhatatlanul tökéletes találkozást kellően megszolgálni nektek, még az istenek élethossza alatt sem!” (Bhág. 10.32.22.)
A játék attól játék, hogy kétoldalú, azaz máskor Rádhá hallgattatja el, szégyeníti meg fortélyosan Krsnát. A költők által megénekelt egyik kedves ilyen jelenet, mikor az éj közepén Krsna Rádhá ajtajához oson, és halkan megkocogtatja az ajtót:

ko’yaṁ dvāri hariḥ prayāhy upavanaṁ śākhāmṛgeṇātra kiṁ
kṛṣṇo’haṁ dayite bibhemi sutarāṁ kṛṣṇaḥ kathaṁ vānaraḥ |
mugdhe’haṁ madhusūdano vraja latāṁ tām eva puṣpānvitām
itthaṁ nirvacanīkṛto dayitayā hrīṇo hariḥ pātu vaḥ ||

– Ki van itt az ajtónál? – Hari! – Menj csak tovább, a kertbe! Mit keres itt egy ágakon ugráló majom?
– Krsna vagyok, kedvesem! – Ó, jaj, nagyon félek: egy fekete majom vagy?!
– Szépségem, én vagyok, Madhuszúdana! – Nosza, akkor menj csak azokhoz a virágos bokrokhoz!
A kedvese által így elhallgattatott, s megszégyenített Hari oltalmazzon benneteket!

A vers Subhankara költeménye, a Szad-ukti-karnámrta (A füleket nektárral elárasztó szép szavak) című versgyűjteményből, 1.56.2. Krsna az ajtón kopog, ám a kopogásra felriadt Rádhá – bár jól tudja, hogy kedvese áll az ajtónál – nem engedi be, tréfálkozik vele. Halkan kiszól:
– Ki az?
– Hari – súgja Krsna. A szanszkrt nyelvben egy-egy szónak akár tucatnyi jelentése is lehet. A hari jelenthet színt: sárgászöldet, vörösesbarnát. A szó töve a hṛ elragad, elvesz, így aztán a vadakat elragadó oroszlán is hari, de a majom is. Rádhiká kicsúfolja hát Krsnát:
– Talán egy majom van itt? Nosza, a majom ugráljon csak a fák ágain, maradj hát kinn a kertben!
A śākhā-mṛga („ág-vad”) ágakon ugráló állatot jelent, majmot vagy mókust.
Krsna tovább kérleli:
– Engedj be, én vagyok az, Krsna!
A kṛṣṇa szó is értelmezhető többféleképpen, jelent többek között fekete színt is. Rádhá tehát így fűzi a szót
– Szóval te egy hatalmas, fekete majom volnál. Dehogy engedlek be, félek tőled!
– Madhuszúdana vagyok! – próbálkozik Krsna tovább. A név Krsnával kapcsolatban Madhu démon elpusztítóját jelenti. A madhu szó azonban mézet is jelent, a madhu-sūdana így méz-pusztítót, azaz méhet.
– Szóval méh vagy? Akkor csak keresgélj nektárt amott, a virágos bokroknál! – kacag Rádhá.

prabhu kahe – eho haya, āge kaha āra |
rāya kahe – ihā va-i buddhi-gati nāhi āra ||191||
yebā prema-vilāsa-vivarta eka haya |
tāhā śuni' tomāra sukha haya, ki nā haya ||192||
eta bali' āpana-kṛta gīta eka gāhila |
preme prabhu sva-haste tāṅra mukha ācchādila ||193||


(191) Az Úr szólt: Úgy van! kérlek, mondd tovább!
Rámánanda Ráj így felelt: Az értelem nem képes ennél messzebb menni.
(192) Bár van még egy dolog: a szerelmes kedvtelések átalakulása.
Ezt hallván nem tudom, elégedett leszel-e vagy sem.
Így szólt, majd egy maga komponálta dalt kezdett énekelni,
ám az Úr szeretetében nyomban betapasztotta száját.

pahilehi rāga nayana-bhaṅge bhela |
anudina bāḍhala, avadhi nā gela ||
nā so ramaṇa, nā hāma ramaṇī |
duṅhu-mana manobhava peṣala jāni' ||
e sakhi, se-saba prema-kāhinī |
kānu-ṭhāme kahabi vichurala jāni' ||
nā khoṅjaluṅ dūtī, nā khoṅjaluṅ ān |
duṅhukeri milane madhya ta pāṅca-bāṇa ||
ab sohi virāga, tuṅhu bheli dūtī
su-purukha-premaki aichana rīti ||194||


A vonzalom kezdetben a szemek táncát jelentette,
majd napról napra fokozódva minden határon túl nőtt.
Nem két személy – ő egy szerelmes férfi, és én egy szerelmes leány –,
hanem eggyé préselődött a két szív! Ez a Szerelem, tudom.
Ezek, barátom, mindazon szerelmes szavak, melyeket
Gyönyörűm színe elé érve, kérlek, mondj el, hisz talán már is feledett!
Valaha nem kereste őt hírnök, nem kereste senki más,
együtt voltunk, s a szerelem öt nyila fűzött össze bennünket.
Ám most, az elválás idején légy te hírvivőm!
Látod, ez a vége, ha ilyen határtalan szépségbe leszünk szerelmesek!

Rámánanda Ráj dala az elválás fájdalmában perzselődő Rádhá kesergő szavait énekli meg. Ez a hangulat, melyben Csaitanja is utolsó éveit éli – Rádhá hangulatában mindenütt Krsnát keresve. A szerelmes kedvtelések átalakulása (prema-vilāsa-vivarta) ez a kétségbeesett kutatás. Jele, hogy mindenütt és mindenben csak kedvesét látja a szerelmes, vagy vele kapcsolatosként érzékel mindent – miként Rádhá a fekete kérgű tamála fát Krsnának, vagy Csaitanja a tengerparti homokdűnéket Góvardhannak látja.

Az Amarakósa szerint a Szerelemisten öt nyila:

unmādanas tāpanaś ca śoṣaṇaḥ stambhanas tathā |
saṁmohanaś ca kāmasya pañca-bāṇāḥ prakīrtitāḥ ||


Mámorító (unmādana), perzselő (vagy hevítő: tāpana) sorvasztó (śoṣaṇa) és bénító (stambhana),
továbbá megigéző (sammohana) – ezeket ismerik a Szerelemisten öt nyilaként.

rādhāyā bhavataś ca citta-jatunī svedair vilāpya kramād
yuñjann adri-nikuñja-kuñjara-pate nirdhūta-bheda-bhramam |
citrāya svayam anvarañjayad iha brahmāṇḍa-harmyodare
bhūyobhir nava-rāga-hiṅgula-bharaiḥ śṛṅgāra-kāruḥ kṛtī ||195||


(195) Rádhá s a te szíved sellakját verítékeitekkel feloldva lassanként
egybeolvasztod, ó, Góvardhan ligeteinek elefánt-ura, így feledtetve az elválásból fakadó félreértést.
S hogy fokozd e csodát, magad festetted be itt, a világ-palota közepén
a friss szerelem bíbor-özönével, ó, mester, művésze a szerelemnek!
(Rúpa gószvámí: Uddzsvala-nílamani 14.155.)

A sellak természetes gyanta, vöröses vagy arany színárnyalatban lelhető fel. Dzsíva gószvámí megjegyzése szerint a sveda (veríték) szó az ellágyult szív kívül látható jelére, illetve a tűzforróra hevült érzelmekre is utal (a szó másik jelentése meleg, hőség). A friss szerelem (nava-rāga) az örök, ám mindig új ízeket jelentő transzcendentális szerelmet írja le. A citra pedig jelenthet csodát, különös és szépséges jelenséget, de képet, festményt is – Rádhá és Krsna ellágyult, s egybeolvadó szíve így Csaitanja alakját rajzolja ki.

prabhu kahe – sādhya-vastura avadhi ei haya |
tomāra prasāde ihā jāniluṅ niścaya ||196||


(196) Az Úr szólt: Ez a tökéletesség legvégső határa,
és kegyed révén most kétségtelenül megértettem.


A sorozat többi írása itt érhető el: Rámánanda-szamvád

2020. július 25., szombat

Rámánanda-szamvád – hládiní sakti


ei ta' saṅkṣepe kahila kṛṣṇera svarūpa |
ebe saṅkṣepe kahi śuna rādhā-tattva-rūpa ||150||
kṛṣṇera ananta-śakti, tāte tina pradhāna |
cic-chakti, māyā-śakti, jīva-śakti-nāma ||151||
antaraṅgā, bahiraṅgā, taṭasthā kahi yāre |
antaraṅgā svarūpa-śakti sabāra upare ||152||


(150) (Rámánanda Ráj folytatta:)
Röviden beszéltem Krsna természetéről,
halld most összefoglalómat a Rádhá helyzetéről szóló tanról.
(151) Krsna energiái végtelenek, ám közülük három az alapvető,
tudatos (lelki) energia, illúziókeltő energia, és az élőlények – így nevezik őket.
(152) Más néven: belső rész, külső rész, és határhelyzetű.
Közülük a belső rész, a személyes energia a legfőbb.

A 119. strófában Csaitanja több témáról kérdez: Krsna természetéről, Rádhá természetéről, a raszáról, a prémáról. Rámánanda Ráj válaszában a 134-149. versekben Krsna természetéről beszélt, e szakaszban pedig Krsna energiáiról, kiemelten a hládiní saktiról, majd annak megtestesítőjéről, Rádháról szól.


Elsőként a megszámlálhatatlan isteni energiákat sorolja három nagy csoportba. A śakti szó szokásos fordítása: energia, ám a fogalom szélesebb az energia arisztotelészi „működésben lévő”, „valóságos” jelentésnél, magába foglalja az erőt, képességet, hatalmat is. Sőt, tulajdonképpen minden Istenhez tartozik, tőle ered, ezért minden – beleértve a világot és az élőlényeket is – isteni energia, śakti. (lásd: „Pók gyanánt burkolózik ősanyag-hálójába természete szerint az egyedüli Úr”, Svétásvatara up. 6.10.)
A csoportosítás alapja az Istennel való kapcsolatról való tudatosság. Az antar-aṅgā (belső rész) Istent magát jelenti, közvetlen környezetével együtt. Bahir-aṅgā (külső rész) neve az anyagvilágnak, melyet éppúgy áthat Isten, és éppúgy őhozzá tartozik, ám tudat nélküli tompa volta, vagy illúziója révén nem tudatos erről. Éppen ezért a belső rész a cit-śakti, a tudatos energia, míg a külső rész neve māyā-śakti, azaz illúzió, illúziókeltő energia. A harmadik rész e kettő közt ingadozik, ők az élőlények (jīva-śakti). E rész másik megnevezése taṭasthā-śakti, part-helyzetű, azaz határenergia. A taṭa szó partot jelent, s ha a parti fövenyre gondolunk, akkor nyomban szemléletessé válik az elnevezés: a föveny ugyan talaj, ám homokos, laza, vízzel átitatott, így víz is és szárazföld is. Határ-helyzetű, mert az illúziókeltő energia hatása alatt nem tudatos Istenhez fűződő örök kapcsolatáról, ám az illúzión túllépve tudatossá válhat róla – a külső energia hatása alól a belső energia hatása alá kerül.

A felosztás mindig hármas: a Rg-véda is arról beszél, hogy Visnu három léptével feszíti ki a mindenséget. Így a három rész újra meg újra felbukkan, akár különféle hármasságokra vonatkoztatva: föld, levegőég, menny vagy anyagvilág, Vaikuntha a fenséges lelki világ, és Gólóka, a rajongó szeretet világa, de a három időre, a három kötőerőre is gondolhatunk, ha csupán az anyagvilágra tekintünk.

A saktikat bemutató vers után hivatkozásként egy erről szóló slóka következik:

viṣṇu-śaktiḥ parā proktā kṣetrajñākhyā tathā parā |
avidyā-karma-saṁjñānyā tṛtīyā śaktir iṣyate ||153||


(153) Visnu energiája felsőbb, a mező-ismerő szintén felsőbb,
tudatlan tett jellegű a harmadik energiaként nevezett, ezektől eltérő.
(Visnu-purána 6.7.61.)

A Visnu-purána ezen részében Késidhvádzsa király beszél a jógáról, s ezen belül a Visnun való meditációról. A purána megelőző versei az anyagvilágot írják le, ehhez képest felsőbb Visnu belső világa, és a mező-ismerő (kṣetra-jña), az élőlény. A Bhagavad-gítá 13. fejezetének eleje beszél e mezőről: az érzékeken keresztül a birtoklás, az élvezet lakhelye, az anyagi test a mező (kṣetra), a világi tettek és az élvezet mezeje. A mező-ismerő pedig az élőlény, aki megtapasztalja a testi létezést, aki az „én és enyém” felfogással bírva kötődik ehhez a létezéshez, vagy ezt maga mögött hagyva megszabadul tőle. A Gítában folytatódik a gondolatsor: mező-ismerő éppúgy Isten is, Felsőlélekként – ám a Visnu-purána e versében a mező-ismerő önálló kategóriaként csupán az élőlényekre vonatkozik.

sac-cid-ānanda-maya kṛṣṇera svarūpa |
ataeva svarūpa-śakti haya tina rūpa ||154||
ānandāṁśe hlādinī, sad-aṁśe sandhinī |
cid-aṁśe samvit, yāre jñāna kari' māni ||155||


(154) Lét, tudat és boldogság jellegű Krsna eredeti természete,
ezért a személyes energiája szintén három rétű.
(155) A boldogság rész neve gyönyör-adás (hládiní), a lét-jellegű részé a lét teljessége (szandhiní)
a tudat-részé pedig szamvit (mindentudás), melyet tudásnak is neveznek.

hlādinī sandhinī samvit tvayy ekā sarva-saṁśraye |
hlāda-tāpa-karī miśrā tvayi no guṇa-varjite ||156||


(156) A gyönyöradás, a teljes létezés, és a mindentudás egy benned, s ez mindennek az alapja.
Mentes vagy az anyagi kötelékektől, melyek az örömöt, a szenvedést és a kettő elegyét okozzák.
(Visnu-purána 1.12.69.)

A végtelen isteni energiákat három nagy csoportba osztottuk, majd a belső energiát további három részre. A tudat-nélküli (acit) világgal szemben a lélekkel kapcsolatban három alapvető tulajdonságot sorolnak fel: sat, cit és ānanda. A sat létezőt jelent, a szó voltaképpen az as létigéből képzett folyamatos melléknévi igenév. Az élők első fontos tulajdonsága tehát maga a létezés. Az óind felfogás szerint a nemlétből nem keletkezik lét, így a létezés szükségképpen örökkévaló. A létező különféle formákat ölt, vagy a formák átalakulnak egymásba, ám a lét maga nem keletkezik, és nem szűnik meg. Miként a Bhagavad-gítá is megerősíti:

na jāyate mriyate vā kadācin
nāyaṁ bhūtvā bhavitā vā na bhūyaḥ |
ajo nityaḥ śāśvato’yaṁ purāṇo
na hanyate hanyamāne śarīre ||


Nem születik, s nem is hal meg soha,
nem keletkezett, s nem lesz ismét létrejövő.
Születetlen, örök, maradandó, ősi,
s a pusztuló testben sem hal meg. (Bg. 2.20.)

A létező érzékel, az érzékelő pedig feldolgozza a begyűjtött információkat, és szervezi, alakítja maga körül a világot. Ez a működés a lélek három alapvető tulajdonság közül már a másodikhoz, a tudatossághoz kapcsolódik. A cit tudatosságot, gondolatot, értelmet jelent – a tudatos létező pedig kutat. Kutatja a körülötte lévő világot, kutatja saját eredetét, ám a stabil, harmonikus élet lehetőségét is. Ez utóbbi már a harmadik alapvető tulajdonságból, a boldogság (ānanda) igényéből fakad.

Istennel kapcsolatban a lét-tudat-boldogság hármasa jóval mélyebb. A lét vele kapcsolatban a lét teljessége (sandhinī), a tudatosság egyenesen a minden tudása (samvit), a boldogság nem csupán annak keresése vagy megízlelése, hanem kiárasztása is: gyönyöradás (hlādinī). A hlādinī szó a hlād – örvendezik igéből származik. Az -in (nőnemben -inī) képző melléknevet képez a szóból, mint a magyar -os -es -ös képző. A hlādinī tehát jelentése tehát: „örömös”, amit örvendező, vagy gyönyört adó, boldogító értelemben is használnak. „A hládiní energia ad örömet Krsnának, és táplálja Krsna bhaktáit.” – olvassuk a Csaitanja-csaritámrtában (1.4.60.). Az óind tradíció személyként tekint mindenre, így ezen energiákat, isteni tulajdonságokat is egy-egy isteni személy forma képvisel. A lét teljességét az erőt adó és megalapozó Balarám képviseli, a mindentudást Vászudév-Krsna, míg a gyönyöradó energia személyes megjelenése Rádhá.

A Svétásvatara-upanisad is ugyanezt a három saktit írja le, csupán a szavak tűnhetnek első pillanatra másnak:

na tasya kāryaṁ karaṇaṁ ca vidyate
na tat-samaś cābhyadhikaś ca dṛśyate |
parāsya śaktir vividhaiva śrūyate
svābhāvikī jñāna-bala-kriyā ca ||


Teendője és (anyagi) érzékszerve nincs neki,
senki sem egyenlő, vagy több nála.
Felsőbb energiái sokfélék:
a tudás, az erő és a tett. (Svét. 6.8.)

Az erő (bala) a megalapozó, a létezést alátámasztó, energiával ellátó sakti. A fenség világában a végtelenség kígyója, Ananta-sésa jeleníti meg ezt a saktit, az ő összetekeredett teste alkotja az ágyat, amin Nárájan nyugszik. Nárájan a mindentudást képviseli… látszólag nem cselekszik – hiszen pihen a kígyó-ágyon –, ám tudatos mindenről, és akarata irányítja az egész mindenséget. Az upanisad hármasában ő a tudás (jñāna), míg a tett (kriyā) az aktív, az ösztönző, a kreatív energia, Laksmí. Rámánanda felsorolásában ez az energia a gyönyöradó, boldogító, a hlādinī śakti.

kṛṣṇake āhlāde, tā'te nāma hlādinī |
sei śakti-dvāre sukha āsvāde āpani ||157||
sukha-rūpa kṛṣṇa kare sukha āsvādana |
bhakta-gaṇe sukha dite hlādinī kāraṇa ||158 ||
hlādinīra sāra aṁśa, tāra prema nāma |
ānanda-cinmaya-rasa premera ākhyāna ||159||


(157) Megörvendezteti Krsnát, ezért mondják gyönyör-adónak (hládiní).
E sakti révén ő maga kóstolja az örömöket.
(158) A megtestesült öröm, Krsna így ízleli az örömöt,
ám a bhakták sokaságát is a gyönyör-adó (hládiní) energia örvendezteti meg.
(159) A gyönyör-adó (hládiní) energia lényegi részét rajongó szeretetnek (préma) nevezik.
A gyönyör és (lelki) tudatosság esszenciája a préma kifejtése.


A sorozat többi írása itt érhető el: Rámánanda-szamvád

2020. július 11., szombat

Rámánanda-szamvád – Krsna természete


parama īśvara kṛṣṇa svayaṁ bhagavān |
sarva-avatārī, sarva-kāraṇa-pradhāna ||134||
ananta vaikuṇṭha, āra ananta avatāra |
ananta brahmāṇḍa ihāṅ, sabāra ādhāra ||135||
sac-cid-ānanda-tanu, vrajendra-nandana |
sarvaiśvarya-sarvaśakti-sarva-rasa-pūrṇa ||136||


(134) (Rámánanda Ráj folytatta:) A Legfőbb Isten, Krsna, maga az Isteni Személy,
minden isteni megjelenés (avatár) és minden ok alapja.
(135). Számtalan Vaikuntha-világ, számtalan avatár,
és számtalan univerzum van a mindenségben, s ő mindnek támasza.
(136) Ő Vradzsa vezérének fia, testét az öröklét, tudatosság és gyönyör jellemzi.
Minden fenséggel, az összes isteni erővel, és a lelki ízek egészével teljes.

īśvaraḥ paramaḥ kṛṣṇaḥ sac-cid-ānanda-vigrahaḥ |
anādir ādir govindaḥ sarva-kāraṇa-kāraṇam ||137||


(137) Krsna a Legfőbb Isten. Formáját öröklét, tudatosság és gyönyör jellemzi.
Kezdet nélküli ő, ám maga a kezdet, Góvinda, minden ok végső oka.
(Brahma-szanhitá 5.1.)

Krsna a Legfőbb Isten (paramaḥ īśvaraḥ). Ez a kijelentés nem úgy értendő, hogy sok – különböző – Isten közül ő volna a leghatalmasabb. A Csaitanja-csaritámrta egy másik verse így beszél erről:

eka īśvara bhaktera dhyāna-anurūpa |
eka-i vigrahe kare nānākāra rūpa ||


Isten egy. Hívei meditációja szerint
ez az egy formájú számtalan alakban jelenik meg. (Cscs. 2.9.155.)

Az egy, ám sokféle alakban megnyilvánuló Isten alakjai közt a legfőbb Krsna, a Brahma-szanhitá megállapítása szerint.


vṛndāvane aprākṛta navīna madana |
kāma-gāyatrī kāma-bīje yāṅra upāsana ||138||


(138) Vrndávanban ő az anyagi vonásoktól teljesen mentes szerelemisten.
A káma-gájatrí mantra magjával, a káma-bídzsával (klím) imádják őt.

A Csaitanja-csaritámrta egy másik részlete a a káma-gájatrí mantra huszonnégy és fél szótagját a Krsna testének holdjaiként írja le:
„(125) A káma-gájatrí mantra magát Krsnát formázza,
a huszonnégy és fél szótagjával.
E szótagok a Krsnában felkelő holdak,
melyek vágyakozással töltik el a három világot .
(126) Drága barátom, Krsna arca a bráhmanák urának (a Holdnak) királya,
ki Krsna testének trónusán ülve irányítja birodalmát,
a holdak világát.
(127) Két orcáját, melyek csillogása elhomályosítja a drágakövek ragyogását,
két teliholdként látom.
Homlokán félhold, s rajta a szantálpötty
egy újabb telihold.
(128) Ujjainak körmei is teliholdak tündöklése. A fuvolán táncolnak ők,
s daluk a fuvola muzsikája.
Lábujjain a körmök is megannyi telihold. A földön táncolnak ők,
daluk a bokacsengettyűk zenéje.
(129) Cápaalakú fülönfüggői a szemek játékára illegetik magukat,
ahogy a játékos Holdkirály táncoltatja őket.
Szemöldökei az íj, szemei a nyílvessző; az íj húrját két fülére illeszti,
s átüti a célt, a lányok szívét.
(130) A nagy hold, Krsna arca így táncolva kiárad, s megnyitja a holdak piacát,
ahol szétosztja mind saját nektárját.
Egyeseket édes mosolyának nektárjával, másokat ajkainak ambróziájával,
de az egész világot elégedetté teszi.”
(Cscs. 2.21.125-130.)

puruṣa, yoṣit, kibā sthāvara-jaṅgama |
sarva-cittākarṣaka, sākṣāt manmatha-madana ||139||


(139) Férfi, nő, mozgó és mozdulatlan lények –
mindenkinek szívét és gondolatait ő vonzza, ki még a szerelemistent is mámorossá teszi.

tāsām āvirabhūc chauriḥ smayamāna-mukhāmbujaḥ |
pītāmbara-dharaḥ sragvī sākṣān manmatha-manmathaḥ ||140||


(140) Megjelent köztük Sauri, lótusz-orcáján mosollyal,
sárga ruháját viselve, virágfüzéresen, Ő maga, kibe a Szerelem szerelmes!
(Bhág. 10.32.2.)

nānā-bhaktera rasāmṛta nānā-vidha haya |
sei saba rasāmṛtera viṣaya āśraya ||141||


(141) Sokféle bhakta, s megannyi nektári hangulat,
ezek mind a nektári hangulatok alapja (āśraya) és célja (viṣaya).

Az āśraya szó jelentése: kiindulópont alap, menedék, fenntartó. A szó gyöke az ā-śri – valakihez fordul. A hangulatok szempontjából a kiindulópont az élőlény. A viṣaya jelentése cél, objektum – az istenszeretet hangulatai Istenre irányulnak, így a cél Isten.

akhila-rasāmṛta-mūrtiḥ
prasṛmara-ruci-ruddha-tārakā-pāliḥ |
kalita-śyāmā-lalito
rādhā-preyān vidhur jayati ||142||


(142) Ő a lelki hangulatok egészének megtestesítője,
kiáradó ragyogásának ölelésébe zárja Tárakát és Pálit,
Sjámát és Lalitát is ő hódítja meg.
Dicsőség az Úrnak, Rádhá kedvesének!

A vers kettős értelmű, más olvasatban:

Ő a lelki hangulatok egészének megtestesítője,
kiáradó ragyogása körbeöleli a csillagok végtelen sorát,
az éjsötétben szerelmeskedők megértő jóbarátja.
Győzedelmeskedik a Hold, a Rádhá-naksatrában tündöklő!
(Rúpa gószvámí: Bhakti-raszámrta-szindhu 1.1.1.)

Lelki hangulatok egészének megtestesítője: A vers Krsnát magasztalja. Az első megállapítás, hogy mindenféle lelki hangulat teljességét élik meg Krsnával azok, akik közvetlen kapcsolatba kerülnek ővele. A Bhágavata-purána például így számol be a pillanatról, amikor Krsna és Balarám Mathurában beléptek Kansza birkózóversenyének küzdőterére:

mallānām aśanir nṛṇāṁ nara-varaḥ strīṇāṁ smaro mūrtimān
gopānāṁ sva-jano 'satāṁ kṣiti-bhujāṁ śāstā sva-pitroḥ śiśuḥ |
mṛtyur bhoja-pater virāḍ aviduṣāṁ tattvaṁ paraṁ yogināṁ
vṛṣṇīnāṁ para-devateti vidito raṅgaṁ gataḥ sāgrajaḥ ||


A birkózók számára a mennykő, a férfiaknak a legkiválóbb férfiú, a hölgyeknek a testetöltött szerelemisten,
a pásztoroknak a családtagjuk, a gonosz királyoknak a büntetés, szüleinek a kisfiuk,
Kanszának, a bhódzsák királyának maga a halál, a tudatlanoknak az univerzális forma (más olvasatban: a tudatlanoknak közönséges ember), a jógíknak az Abszolút Igazság,
a vrsniknek az imádott istenség – így látták őt, mikor testvére oldalán belépett az arénába. (Bhág. 10.43.17.)

A vers a tízféle érzelmet illusztrálja, mellyel az aréna közönsége Krsnát látja. Srídhar Szvámí kommentárjában az alábbi verset idézi, mely felsorolja ezen érzelmeket: raudro'dbhutaś ca śṛṅgāro hāsyaṁ vīro dayā tathā | bhayānakaś ca bībhatsaḥ śāntaḥ sa-prema-bhaktikaḥ – „Harag, csodálkozás, szerelem, humor, hősiesség, sajnálat, félelem, irtózat, békesség, és a szerető imádat.” Ellenfelei, a birkózók haraggal tekintettek rá, a férfiközönség csodálta, míg a nőkben szerelem gyúlt iránta. Tehénpásztor barátai csak mosolyogtak, jól ismerték Krsnát, bíztak erejében. A gonosz királyok becstelenségük fenyegető büntetését látták benne, harcra készen megragadták hát fegyvereiket. Nanda, és az idősebb pásztorok a kisgyermeket látták, akit most veszély fenyeget, s ez szánakozással töltötte el őket. Kansza rettegett, hiszen sorban veszítette el legyőzhetetlennek hitt szolgáit. A tudatlanok ajakbiggyesztve nézegették: mit keresnek itt ezek a gyenge kis gyerekek?, míg a jógík az Abszolút Igazságot szemlélve a legfőbb békességet érték el, a Vrsni dinasztia tagjai pedig szerető odaadással imádták őt.

Visszakanyarodva Rúpa gószvámí versére: a rákövetkező három pádában említett gópík a kapcsolat erősségének sorrendjében említtetnek. Dicsőség az Úrnak: a strófa utolsó sora egészen pontosan állítást fogalmaz meg… szó szerinti fordításban: „győzedelmeskedik (jayati) az Úr (vidhuḥ).” A vidhu szót a vidhū – leráz, elpusztít igéből (mint a problémák, bajok elpusztítója), vagy a vidhā – elrendez, ad (mint a bőkezűen ajándékozó, illetve a bűnök és erényes tettek jutalmának kiosztója) igei gyökből eredeztethető. A vidhu így Isten megjelölése – ám a vidhu szóval jelölik a Holdat is. A Hold eloszlatja az éj sötétjét, vagy a nappali forróság okozta nehézségeket, és boldogsággal, gyönyörrel áld meg mindenkit. E versben a Hold említése Krsna-csandrára tett finom utalás: ő Isten, kinek legfontosabb tulajdonsága nem hatalma, teremtő, fenntartó vagy megsemmisítő-újraalkotó funkciója – mindezek csupán mellékes jellemzők –, hanem szépsége és nyájassága, ezért szimbóluma nem a Nap, hanem a nektár forrása, a Hold.

Kövessük tovább a vers kétféle olvasatának értelmezési lehetőségeit! Kiáradó ragyogása ölelésébe zárja Tárakát és Pálit: A második pádában a ruci tündöklést, de vágyat, kedvességet, szerelmet is jelent, míg jelzője, a prasṛmara kiáradó, vagy cseppenő, folyó. Így a páda olvasható ekképpen is: „lágy kedvessége lenyűgözi Tárakát és Pálit”. A vidhu szó Holdként való értelmezésével, s mert a tārakā szó csillagot, a pāli pedig valaminek a sorát jelenti, még egy olvasat tárul elénk, a tārakā-pāliḥ szóösszetételt birtokos szerkezetként kibontva: „kiáradó ragyogása körbeöleli a csillagok sorát”.

Sjámát és Lalitát is ő
hódítja meg: A kalita jelentése legyőz, kisajátít, birtokba vesz, ám megértett jelentésben is használatos. A sötét jelentésű śyāmā az éjszakára utal, a lalita jelentése pedig enyelgő, játszó, szerelmeskedő. A vidhu szót Holdként értelmezve a harmadik páda a teliholdra utal, az éjjel szerelmeskedők megértő barátjára.

Rádhá kedvese: a Holddal kapcsolatos értelmezést tovább szőve: Rádhá a 27 holdház egyikének a neve (más néven Visákháként is ismeretes ez a holdház – nakṣatra). Tavasszal (májusban), a vaisákha (Madhuszúdana) hó teliholdjakor van a Hold ebben a házban, így a tavaszi teliholdhoz kapcsolódik a Rádhá-naksatra.

A pontosság kedvéért emlékezzünk meg arról, hogy bár Krsnadász Kavirádzs gószvámí Rámánanda Ráj gondolatának alátámasztására idézi e verset, valójában Rúpa gószvámí azt Csaitanja és Rámánanda találkozása után írta – mint ahogy más verseket is találunk a beszélgetésben, melyeket Csaitanja-követő vaisnavák írtak, így a beszélgetés során nem hangozhattak el - ám jól illenek annak gondolatmenetébe.

śṛṅgāra-rasarāja-maya-mūrti-dhara |
ataeva ātma-paryanta-sarva-citta-hara ||143||


(143) Ő szerelem, az érzelmek királyának megtestesítője,
ezért elragad minden szívet, még saját magáét is.

viśveṣām anurañjanena janayann ānandam indīvara-
śreṇī-śyāmala-komalair upanayann aṅgair anaṅgotsavam |
svacchandaṁ vraja-sundarībhir abhitaḥ praty-aṅgam āliṅgitaḥ
śṛṅgāraḥ sakhi mūrtimān iva madhau mugdho hariḥ krīḍati ||144||


(144) Mindenkit megörvendeztető, gyönyört záporozó kék lótuszok
sokaságának tűnő sötét, lágy karjaival elhozza a szerelem ünnepét.
Vradzsa szépségei kedve szerint ölelik tagjait –
nézd, barátnőm, akár a testet öltött Szerelemisten, úgy játszik e tavaszon a vonzó Hari!
(Dzsajadév: Gíta-góvinda 1.11.)

Hari jelzője, a mugdha talányos szó. A muh – megzavarodik, eszméletét veszti igei gyökből képzett befejezett melléknévi igenév. Jelent zavarodottat, bódultat, de ifjúi egyszerűségében, ártatlan szépségében vonzót is. A vers első és utolsó szavai így ellentétben állnak egymással: a mindenkit, az egész mindenséget megörvendeztető Isten az egyik oldalon, a lányok ölelésében ártatlan szépségében, zavartan forgolódó Hari pedig a másikon.

lakṣmī-kāntādi avatārera hare mana |
lakṣmī-ādi nārī-gaṇera kare ākarṣaṇa ||145||


(145) A szerencseistennő férjének, s a többi avatárnak szívét is elrabolja,
Laksmít, s minden más asszonyt is ő vonz.

dvijātmajā me yuvayor didṛkṣuṇā
mayopanītā bhuvi dharma-guptaye |
kalāvatīrṇāv avaner bharāsurān
hatveha bhūyas tvarayetam anti me ||146||


(146) Látni vágytalak benneteket, ezért hoztam el magamhoz
a bráhmana fiait. A dharma megoltalmazása végett
részemként jelentetek meg a földön, s most, hogy a démon-sokaságot
elpusztítottátok, kérlek, mihamarabb térjetek vissza hozzám.
(Bhág. 10.89.58.)

Történt egyszer Dvárakában, hogy egy bráhmana fia születése után nyomban meghalt. A bráhmana az uralkodó elé járult, és felpanaszolta: méltatlan posztjára a király, hiszen birodalmában nincs rend: a gyermek hamarabb hal meg, mint szülei. Ardzsuna vállalta, hogy megoltalmazza a bráhmana következő gyermekét, ám ez az újszülött is meghalt. Ardzsuna ekkor Krsna társaságában útnak indult, s vándorútjuk végén, az univerzumon túl Mahávisnuval találkoztak. Mint kiderült, ő vette magához a fiúkat, mert látni szerette volna Krsnát. S ez az a mozzanat, ami miatt ideillik a versek sorába – az avatárok, még a Purusa-avatár is Krsnát vágyja látni.
Kalā-avatīrṇau – rész-avatárok! – szólítja meg Mahávisnu Ardzsunát és Krsnát. A kommentárok szerint: Ardzsunának okulására tett utalásról van szó, alászálltatok, részeitekkel együtt – ez a „rész” szó értelme.

kasyānubhāvo 'sya na deva vidmahe
tavāṅghri-reṇu-sparaśādhikāraḥ |
yad-vāñchayā śrīr lalanācarat tapo
vihāya kāmān su-ciraṁ dhṛta-vratā ||147||


(147) Ó, Uram! Vajon minek a következménye, – nem tudhatjuk –, hogy ő
felhatalmazást nyerhetett lótuszlábad porának érintésére,
míg Srí, a szerencseistennő ugyanerre vágyva hosszasan vezekelt,
vágyairól lemondva, nehéz fogadalmakat vállalva.
(Bhág. 21.16.36.)

A vers Kálija kígyó feleségeinek fohászából kiemelt részlet. Az ő így Kálijára vonatkozik, kinek csuklyás fejein Krsna táncolt.

āpana-mādhurye hare āpanāra mana |
āpanā āpani cāhe karite āliṅgana ||148||


(148) Saját szépsége is elragadja saját elméjét,
ő maga is ölelni vágyja saját magát.

aparikalita-pūrvaḥ kaś camatkāra-kārī
sphurati mama garīyān eṣa mādhurya-pūraḥ |
ayam aham api hanta prekṣya yaṁ lubdha-cetāḥ
sa-rabhasam upabhoktuṁ kāmaye rādhikeva ||149||


(149) Korábban nem ismertem, vajon ki lehet? Csak csodálkozom,
hogy bukkant fel hirtelen ily mérhetetlen szépség-áradat!
Ó, látván őt utána sóvárog szívem,
s hevesen ölelni vágyom, akár Rádhiká engem!
(Rúpa gószvámí: Lalita-mádhava 8.34.)

Krsna dvárakábéli palotájában éppen virágkoszorút fűzne, mikor a drágaköves falon megpillantja saját tükörképét – ekkor fakadnak ajkáról e szavak.


A sorozat többi írása itt érhető el: Rámánanda-szamvád

2020. június 27., szombat

Rámánanda-szamvád – Rádhá szerelme


prabhu kahe – ei sādhyāvadhi suniścaya |
kṛpā kari' kaha, yadi āge kichu haya ||96||


(96) Az Úr szólt: ez kétségtelenül a tökéletesség legvégső határa,
de kérlek, légy kegyes, mondd tovább, ha van még ezen túl is valami.

rāya kahe – ihāra āge puche hena jane |
eta-dina nāhi jāni, āchaye bhuvane ||97||
iṅhāra madhye rādhāra prema sādhya-śiromaṇi |
yāṅhāra mahimā sarva-śāstrete vākhāni ||98||


(97) Rámánanda Ráj így felelt: Mindezidáig nem ismertem
senkit e világban, ki ennél tovább kérdezett volna.
(98) A tökéletesség koronaékszere mindenek közül Rádhá szerelme,
ennek dicsőségét zengi valamennyi szentírás.


yathā rādhā priyā viṣṇos tasyāḥ kuṇḍaṁ priyaṁ tathā |
sarva-gopīṣu saivaikā viṣṇor atyanta-vallabhā ||99||


(99) Miként Visnunak kedves Rádhá, az ő tavacskája éppúgy kedves néki.
Minden gópí közül egyedül ő Visnu legeslegszeretettebbje.
(Padma-purána, Rúpa gószvámí: Laghu-bhágavatámrta 2.1.45.)

anayārādhito nūnaṁ bhagavān harir īśvaraḥ |
yan no vihāya govindaḥ prīto yām anayad rahaḥ ||100||


(100) Bizonyára boldoggá tette Harit, a magasztos Urat,
mert az elégedett Góvinda minket elhagyva egy magányos helyre vezette őt.
(Bhág. 10.30.28.)

Bár e vers (és a Bhágavata-purána) név szerint nem említi Rádhát, a szövegösszefüggésből következően nyilván róla van szó. Krsna a rásza-tánc éjszakáján hirtelen eltűnik a gópík közül, akik feldúltan kutatnak utána. Keresés közben lábnyomokra akadnak, Krsna és párja – Rádhá – nyomaira. Ekkor beszélnek így egymást közt.

prabhu kahe – āge kaha, śunite pāi sukhe |
apūrvāmṛta-nadī vahe tomāra mukhe ||101||
curi kari' rādhāke nila gopī-gaṇera ḍare |
anyāpekṣā haile premera gāḍhatā nā sphure ||102||
rādhā lāgi' gopīre yadi sākṣāt kare tyāga |
tabe jāni, rādhāya kṛṣṇera gāḍha-anurāga ||103||


(101) Az Úr szólt: Folytasd kérlek! Boldogságban úszom, ahogy hallom
az ajkaidról felfakadó páratlan nektárfolyam hömpölygését!
(102) Elrabolta Rádhikát a gópík köréből, attól tartva,
hogy mások előtt a szerelem valódi heve nem mutatkozhat meg.
(103) Rádhához ragaszkodva még a gópík társaságáról is lemondott –
ebből érthetjük meg Krsna Rádhá iránt érzett nagyon mély szeretetét.

rāya kahe – tabe śuna premera mahimā |
tri-jagate rādhā-premera nāhika upamā ||104||
gopī-gaṇera rāsa-nṛtya-maṇḍalī chāḍiyā |
rādhā cāhi' vane phire vilāpa kariyā ||105||


(104) Rámánanda Ráj így felelt: Hallj most a rajongó szeretet (préma) dicsőségéről!
Rádhá szeretetének a három világban nincs párja!
(105) Krsna a rásza-táncot lejtő gópík körét elhagyva,
Rádhára vágyva, bánatosan bolyongott az erdőben.

kaṁsārir api saṁsāra-vāsanā-baddha-śṛṅkhalām |
rādhām ādhāya hṛdaye tatyāja vraja-sundarīḥ ||106||
itas tatas tām anusṛtya rādhikām
anaṅga-bāṇa-vraṇa-khinna-mānasaḥ |
kṛtānutāpaḥ sa kalinda-nandinī
taṭānta-kuñje viṣasāda mādhavaḥ ||107||


(106) Kansza ellenségének gondolatai is csak Rádhá körül forogtak, a reá emlékezés kötötte őt gúzsba.
Szívében Rádhát hordozva elhagyta Vradzsa szépséges leányait.
(107) A Szerelemisten nyilától sebzett, bánatos szívű Mádhavát a bűntudat emésztette. Mindenhová követte Rádhiká nyomait,
(ám mert nem találta őt sehol) leroskadt a Jamuná menti lugasban, s ott búslakodott.
(Dzsajadév: Gíta-góvinda 3.1-2.)

A Gíta-góvinda második fejezete Rádhá Krsna iránti érzelmeit ecseteli… most pedig Krsna érzéseiről olvashatunk. Ezért az is (api) szócska a versben: Rádhá szenved Krsna távollétében, és Krsna is szenved Rádhá távollétében.
Kanszári, szanszára… nem csupán az összecsengés kedvéért illeszti egymás mellé e szavakat Dzsajadév. Krsna hős – Kansza legyőzője (kaṁsa-ariḥ) –, most mégis alulmaradt, megbéklyózták, hiszen gondolatai csak Rádhá körül forognak, Rádhá, Rádhá szerelme ejtette őt foglyul. Másra nem is tud gondolni, így otthagyja a szépséges gópík körét, és Rádhiká keresésére indul. Ráadásul a rákövetkező vers Mádhavaként, Laksmí anya, a szerencseistennő uraként utal rá: Krsna nem csupán hős, hanem maga Nárájan, Isten… ám mind a szerencse istennője, mind Vradzsa szépségeinek társasága jelentéktelenné válik Rádhá hiányában.

ei dui-ślokera artha vicārile jāni |
vicārite uṭhe yena amṛtera khani ||108||
śata-koṭi gopī-saṅge rāsa-vilāsa |
tāra madhye eka-mūrtye rahe rādhā-pāśa ||109||
sādhāraṇa-preme dekhi sarvatra'samatā |
rādhāra kuṭila-preme ha-ila vāmatā ||110||


(108) E két vers értelmében elmerülve világossá válik,
hogy itt egész nektár-bánya bukkan a felszínre!
(109) Krsna sok millió gópí társaságában a rásza-táncot élvezte,
ám egyetlen, eredeti formájában mindig Rádhá mellett maradt.
(110) Az isteni szeretet általában mindenkire egyenlően árad,
ám Rádhá huncut szerelme ellenkező természetű.

aher iva gatiḥ premṇaḥ svabhāva-kuṭilā bhavet |
ato hetor ahetoś ca yūnor māna udañcati ||111||


(111) A szerelem természete akár a kígyó siklása, kanyargós.
Ezért a fiatalokban – okkal vagy ok nélkül – felébred a neheztelés (māna).
(Rúpa gószvámí: Uddzsvala-nílamani 15.102.)

E strófa kommentárjai az Alankára-kausztubha (A poézis ékköve) című mű idevágó részletét idézik:

nadīnāṁ ca vadhūnāṁ ca bhujagānāṁ ca sarvadā |
premṇām api gatir vakrā kāraṇaṁ tatra neṣyate |


A folyók, az asszonyok és a kígyók is mindig
– miként a szerelem – kanyargósan haladnak, ám ennek oka ismeretlen.

krodha kari' rāsa chāḍi' gelā māna kari' |
tāṅre nā dekhiyā vyākula haila śrī-hari ||112||
samyak-sāra vāsanā kṛṣṇera rāsa-līlā |
rāsa-līlā-vāsanāte rādhikā śṛṅkhalā ||113||
tāṅhā vinu rāsa-līlā nāhi bhāya citte |
maṇḍalī chāḍiyā gelā rādhā anveṣite ||114||
itas tataḥ bhrami' kāhāṅ rādhā nā pāñā |
viṣāda karena kāma-bāṇe khinna hañā ||115||
śata-koṭi-gopīte nahe kāma-nirvāpaṇa |
tāhātei anumāni śrī-rādhikāra guṇa ||116||


(112) (Rádhá) haragosan és sértődötten hagyta ott a rásza-táncot,
s mert nem látta őt, Srí Hari nagyon megijedt.
(113) A rásza-tánc Krsna vágyának legteljesebb lényege,
ám a rásza-lílá vágyában Rádhiká az összekötő kapocs.

Azaz Krsna rásza-lílára irányuló vágyának Rádhiká a megtestesítője, ő a béklyó (a śṛṅkhalā szó jelentése lánc, béklyó), ami/aki fogva tartja Krsnát.

(114) Nélküle a rásza-lílá nem ragyog Krsna szívében,
ezért a körből kilépve nyomban Rádhá keresésére indult.
(115) Ide-oda kóborolt, ám mert sehol nem találta Rádhát,
a szerelemisten nyilától sebzetten búslakodni kezdett.
(116) Még a sok millió gópí közt sem csillapult vágya!
Ebből láthatjuk Srí Rádhiká csodás tulajdonságait.

Ebből láthatjuk: szó szerint anumāni, azaz „következtethetünk”

prabhu kahe – ye lāgi' āilāma tomā-sthāne |
sei saba tattva-vastu haila mora jñāne ||117||
ebe se jāniluṅ sādhya-sādhana-nirṇaya |
āge āra āche kichu, śunite mana haya ||118||
kṛṣṇera svarūpa kaha rādhāra svarūpa |
rasa kon tattva, prema kon tattva-rūpa ||119||
kṛpā kari' ei tattva kaha ta' āmāre |
tomā-vinā keha ihā nirūpite nāre ||120||


(117) Az Úr szólt: Ami miatt hozzád jöttem,
azokat immáron mind a végső valóság leglényegeként tudhatom.
(118) Megértettem következtetéseidet a végső célról és a hozzá vezető útról.
Ám ha van más, több ennél, akkor szívem azt is hallani vágyja!
(119) Beszélj kérlek Krsna természetéről és Rádhá tulajdonságairól!
Milyen a rasza természete? A préma a valóság mely formája?
(120) Légy kegyes! Tárd fel előttem e valóságokat!
Rajtad kívül senki sem képes megmutatni őket!

Milyen a rasza természete: szó szerint: mi a raszáról szóló igazság, valóság (tattva)?
Megmutatni
: a szövegben szereplő nirūpite szó gyökének (nirūp) jelentései: felfog, megállapít, meghatároz, kijelöl.


A sorozat többi írása itt érhető el: Rámánanda-szamvád

2020. június 13., szombat

Rámánanda-szamvád – a raszák


Csaitanja Maháprabhu tanításában az Istenhez fűződő kapcsolatokat ötféle fő-, és hétféle mellékhangulat jellemzi. Elsődlegesek (pradhāna-rasa) a békesség (śānta), a szolgáló (dāsya), baráti (sakhya), szülői, vagy gyermekszerető (vātsalya), és a szerelem (śṛṅgāra, vagy mādhurya). A másodlagos, vagy mellérendelt hangulatok (gauna-rasa) színesítik az előbbieket, ezek klasszikus kilences lista többi tagja: humor (hāsya), bánat, sajnálat, megrendültség (karuṇa), düh (raudra), hősiesség (vīra), ijedtség (bhayānaka), undor (bībhatsa), csodálat (adbhuta).


Rámánanda Ráj a préma témájának tárgyalásakor az elsődleges raszákat sorolja fel, ám a raszák felsorolását a szolgáló szeretetével kezdi. Nem említi a śānta (békés, kiegyensúlyozott) hangulatot, melynek fő jellemzője a kiegyensúlyozottság, nyugalom, azaz a śama.
A megértés nem lehet teljes e nélkül, így hát vessünk egy pillantást a higgadt, áhítatos śānta-rasára is, a lelki béke jellemezte hangulatra. A śānta szó a śam (lecsillapodik, megnyugszik) igéből képzett befejezett melléknévi igenév: a lecsillapodott, megnyugodott, aki az anyagvilág zavaraival szemben, azok ellenére is békés. A továbbiakban áhítatos imádatként utalunk rá, talán e szókapcsolat fejezi ki legpontosabban a śānta-rasa Isten felé fordulásának jellegét. A Bhakti-raszámrta-szindhu meghatározása szerint:

śamo man-niṣṭhatā buddher iti śrī-bhagavad-vacaḥ |
tan-niṣṭhā durghaṭā buddher etāṁ śānta-ratiṁ vinā ||47||
nāsti yatra sukhaṁ duḥkhaṁ na dveṣo na ca matsaraḥ |
samaḥ sarveṣu bhūteṣu sa śāntaḥ prathito rasaḥ ||48||


(47) „A nyugalom az értelem nékem szentelése” ezek a Magasztos Úr szavai.
E kiegyensúlyozott vonzalom nélkül lehetetlen az értelem néki szentelése.
(48). Kiben nincs sem öröm, sem bánat, sem gyűlölet sem irigység,
ám egyenlő minden lénnyel, az ő hangulata az áhítatos imádat (śānta-rasa).

A hívő hite szilárd (nisthā) Istenben, s mert teljességgel őfeléje fordult, közömbössé vált az anyagvilág dolgai iránt – az anyagi vágyak teljes feladása (tṛṣṇā-tyāga) jellemzi. Történhet bármi, minden nehézség közepette, akár a halál árnyékában is csupán béke lesz szívében, semmi más. Mindegy számára, hogy pokol vagy üdvösség jut osztályrészéül.
Mégsem üres – a hála, kegyelem és oltalom tölti be. A śānta-rasa tiszteletteljes kapcsolat hívő és Isten közt, ugyanakkor ez a tisztelet némi távolságot is eredményez – ám ez a távolság nem hiányolja a meghittséget, természetes velejárója a kapcsolatnak, ezért nem okoz zavart. Áhítatos imádat hangulata jellemzi például a Kumárákat.

A raszákra gondolva ne feledjük, hogy bár a megnevezések a hétköznapi tapasztalatainkban megismert kapcsolatokra utalnak, ám e
hétköznapi tapasztalataink nem azonosak az istenszeretettel, csupán halvány visszfényei annak. Amikor erről kérdik őket, a raszákat megélők helyzete nem különbözik a látótól, aki a születése óta vaknak próbálja elmagyarázni a színek közti különbségeket. Lehetnek támpontjai, beszélhet benyomásokról, ám az élmény maga nem adható át.

prabhu kahe – eho haya āge kaha āra |
rāya kahe – dāsya-prema sarva-sādhya-sāra ||71||


(71) Az Úr szólt: Úgy van! kérlek, mondd tovább!
Rámánanda Ráj így felelt: A szolgáló szeretet – ez a tökéletesség leglényege.

yan-nāma-śruti-mātreṇa pumān bhavati nirmalaḥ |
tasya tīrtha-padaḥ kiṁ vā dāsānām avaśiṣyate ||72||


(72) Csupán nevét hallván az ember makulátlanul tisztává válik,
lába nyomai a szent zarándokhelyek – van-e hát lehetetlen az ő szolgáinak?
(Bhág. 9.5.16.)

Van-e lehetetlen az ő szolgáinak: a versben szó szerint: „vajon mi marad az ő szolgáinak?”, azaz van –e még további teendőjük, vagy olyan, ami elérhetetlen, lehetetlen volna számukra.
A vers a Bhágavata-purána kilencedik énekéből való, Ambarísa és Durvászá történetéből. Bár Durvászá egy vélt sértés miatt meg akarta ölni Ambarís királyt, ám ő továbbra is az ő jólétéért imádkozott. Durvászá a királyt magasztalta e szavakkal, miután felismerte Ambarís nagylelkűségét.

bhavantam evānucaran nirantaraḥ
praśānta-niḥśeṣa-mano-rathāntaraḥ |
kadāham aikāntika-nitya-kiṅkaraḥ
praharṣayiṣyāmi sa-nātha-jīvitam ||73||


(73) A szakadatlanul téged szolgáló
szívének minden vágya teljesen lecsendesül.
Mikor leszek örök szolgád,
s örvendezem majd veled, urammal-éltetőmmel?
(Jámunácsárja: Sztótra-ratna 43.)

Szívének minden vágya: költőien utal a vers a vágyakra: mano-ratha, az elme szekere. A szolgálóra a finom hangulatú anu-caran, azaz „utána járó”, társ, követő szó utal – aki ura mellett, annak nyomaiban jár, azaz ura közvetlen, személyes szolgálója.
A szolga ura oltalmát élvezi, szíve békés, mert együtt örvendezik urával, éltetőjével. A szilárd hit, és az anyagvilággal szembeni közömbösség éppúgy jellemzi őt, mint az áhítatos imádat hangulatában élőt, ám az kapcsolata urával személyes és szoros, elkötelezett az isteni fenség, és a szolgálatnak szentelődés mellett. A szolgáló szeretet jó példája Hanumán.

Az illúzió két jellemzője, hogy az ember magát gondolja a középpontnak, s hogy magáénak véli a dolgokat (ahantā – „énség”, mamatā – „enyémség”). A śānta-rasa teljességgel mentes az illúziótól, így az önteltségtől és a birtoklásérzettől is. A dāsya-rasāban azonban újra felbukkan valamiféle birtoklásérzet: az én uram! A teljes önátadás – én a tiéd vagyok – mellett megjelenik a „te az enyém” tudata is, mely a további raszákban csak fokozódik majd.

prabhu kahe – eho haya kichu āge āra |
rāya kahe – sakhya-prema sarva-sādhya-sāra ||74||


(74) Az Úr szólt: Úgy van! van még ennél több?
Rámánanda Ráj így felelt: A baráti szeretet – ez a tökéletesség leglényege.

itthaṁ satāṁ brahma-sukhānubhūtyā
dāsyaṁ gatānāṁ para-daivatena |
māyāśritānāṁ nara-dārakeṇa
sārdhaṁ vijahruḥ kṛta-puṇya-puñjāḥ ||75||


(75) A szentek brahman-örömének forrásával,
a szolgálatnak szentelődők Legfőbb Istenségével,
s az illúzióban élők ember-gyerekével
játszadoztak együtt ők, kik mögött jámbor tettek sokasága van.
(Bhág. 10.12.11.)

A felidézett vers egészen más hangulatot tár elénk. Krsna gyerekkora barátai körében telik, s Bhágavata-purána e részlete színesen meséli el, miként játszottak Krsna és barátai:

(7) Néhányan fuvolán játszottak, mások bivalyszarv kürtöt fújtak,
volt, aki a méhekkel zümmögött együtt, vagy a kakukk hangját utánozta.
(8) A madarak árnyékát kergették, vagy a hattyúkkal vonultak,
némán figyeltek, akár a darvak, és pávákkal táncoltak.
(9) A majomcsemetéket csalogatták, felkapaszkodtak a fákra,
vagy őket utánozva, velük együtt himbálóztak a levelek közt.
(10) Mások a békákkal ugrándoztak, pancsoltak a vízben,
nevetgéltek a tükörképükön, és feleseltek a visszhangjukkal.

A baráti szeretet hangulatában az áhítat és tisztelet háttérbe szorul, helyét a meghitt, bizalmas légkör veszi át. Ugyanakkor megmaradhat a szolgálatkészség is… miként olyan barátok közt, akik szívesen állnak egymás szolgálatára – kölcsönösen. A korábban említett birtoklásérzet (mamatā) tovább erősödik: a barátok egyenlőnek, azonosnak látják egymást.
Ugyanakkor, e a meghitt légkörbe is utat találhat az isteni fenség (aiśvarya) tudata. Példa erre Ardzsuna: miután a kuruksétrai csatamezőn megpillantotta Krsna univerzális formáját, nyomban imáit felajánlva könyörgött bocsánatért korábbi tiszteletlennek vélhető szavaiért (Bg. 11.41-42.), miközben Vradzsában a pásztorfiúk bármikor fesztelenül játszanak vele. A démonok felett aratott rendkívüli és csodás győzelmek csupán örömujjongást váltanak ki, megkülönböztetett tiszteletet nem, s bár látták rendkívüli hatalmát, a fiúk továbbra is lelkesen mérik össze erejüket Krsnával birkózásban. Sőt, ha győznek, akkor Krsna a vesztesre rótt büntetésként a vállán viszi játszótársát (Bhág. 10.18.-24.).

prabhu kahe – eho uttama āge kaha āra |
rāya kahe – vātsalya-prema sarva-sādhya-sāra ||76||


(76) Az Úr szólt: Ez a legkiválóbb! kérlek, mondd tovább!
Rámánanda Ráj így felelt: A szülői szeretet – ez a tökéletesség leglényege.

A vātsalya szó gyöke a vatsa (borjú, kisgyermek), így a vātsalya a gyermekek, általános értelemben a kicsik, az alárendeltek iránti gyöngéd szeretet. A vātsalya-rasa a gyermek Krsna iránti szeretetet jelenti.

nandaḥ kim akarod brahman śreya evaṁ mahodayam |
yaśodā vā mahā-bhāgā papau yasyāḥ stanaṁ hariḥ ||77||


(77) Ó, bráhmana, vajon milyen emelkedett és áldásos tettet végezhetett Nanda,
vagy a szerencsés Jasódá, kinek tejét Hari itta?
(Bhág. 10.8.46.)

nemaṁ viriñco na bhavo na śrīr apy aṅga-saṁśrayā |
prasādaṁ lebhire gopī yat tat prāpa vimukti-dāt ||78||


(78) Sem Brahmá, sem Siva, s még Laksmí sem, ki pedig mindig az ő mellkasán pihen
nem érhette el ezt a kegyet, amit e gópí kapott a megszabadulás adományozójától!
(Bhág. 10.9.20.)

A fenti két vers Paríksit király és Suka beszélgetéséből való, a kis Krsna megkötözésének történetéből. A szülői szeretet az előbbi hangulatok tulajdonságait magában foglalja. A meghittség tovább fokozódik, és megjelenik két új vonás: a gondoskodás, illetve a dorgálás, büntetés.
Miként a baráti szeretetben, a szülői szeretetben is felbukkanhat a fenség tudata. Mikor Vaszudév és Dévakí kiszabadultak börtönből, s végre találkozhattak Krsnával és Balarámmal, ahelyett, hogy a szokások szerint a gyermekek szüleik lábaihoz borultak volna, a szülők hajtották meg fejüket hódolattal fiaik előtt, felismerve isteni mivoltukat. Hasonlóképp szembesült Krsna csodálatos, isteni mivoltával Jasódá is Vrndávanban, mikor a megevett rögöt keresve belenézett fia szájába, ám ott nem csupán egy kis maszatos földdarabot látott, hanem az egész mindenséget – ő azonban a következő pillanatban már meg is feledkezett a látványról, és keblére szorította kisfiát.

Mert Rámánanda Ráj gondolatsora a hívő és Istene közti hangulatokat fejtegeti, ezért nem beszél róla, de vātsalya, a kicsinyek felé forduló szeretet Isten hívei felé forduló gondoskodása is. Rúpa gószvámí a Padjávalí című antológiában Daksinátja versét idézi Isten szeretetének illusztrálására:

atandrita-camūpati-prahita-hastam asvīkṛta-
praṇīta-maṇi-pādukaṁ kim iti vismṛtāntaḥpuram |
avāhana-pariṣkriyaṁ pataga-rājam ārohataḥ
kari-pravara-bṛṁhite bhagavatas tvarāyai namaḥ ||50||


A figyelmes őrparancsnok kinyújtott kezéből felajánlott
ékköves lábbelit „miért is?” felkiáltással utasítja el, miközben királynőit feledve
dísztelen hátasára, Garudára pattan.
Az elefánttrombitálást meghalló magasztos Úr sietségének ajánlom hódolatom!

Bhaktái hívásának eleget téve oly sietősen pattan a madárkirály (pataga-rāja), Garuda hátára, hogy nincs idő Garuda illő felékesítésére, megfeledkezik királynőiről (az antaḥpura szó szerint belső palotát jelent, a király feleségeinek lakrészét, átvitt értelemben pedig magukat a királynőket), s nem is érti, miért nyújtja felé az őrparancsnok ékkövekkel díszített lábbelijét.
Az elefánttrombitálás utalás Gadzséndra történetére: a bajba jutott és kétségbeesett elefántkirály utolsó erejével egy sietve leszakajtott lótuszvirágot ajánl az Úrnak.

prabhu kahe – eho uttama āge kaha āra |
rāya kahe – kāntā-prema sarva-sādhya-sāra ||79||


(79) Az Úr szólt: Ez a legkiválóbb! kérlek, mondd tovább!
Rámánanda Ráj így felelt: A szerelmes ragaszkodás – ez a tökéletesség leglényege.

nāyaṁ śriyo 'ṅga u nitānta-rateḥ prasādaḥ
svar-yoṣitāṁ nalina-gandha-rucāṁ kuto 'nyāḥ |
rāsotsave 'sya bhuja-daṇḍa-gṛhīta-kaṇṭha-
labdhāśiṣāṁ ya udagād vraja-sundarīṇām ||80||


(80) Ez nem a hőn szeretett, mellkasán pihenő hitves, Srí iránti szívélyesség,
nem is a mennyek hajadonjainak lótusz-illatú szépsége, mit sem szólva másokéról!
A rásza-tánc ünnepén az Ő karjai ölelték nyakukat,
ebben az áldásban részesültek Vradzsa szépségei!
(Bhág. 10.47.60.)

A verset a Vrndávanba látogató Uddhava mondja a gópíkról, a gópíknak.

tāsām āvirabhūc chauriḥ smayamāna-mukhāmbujaḥ |
pītāmbara-dharaḥ sragvī sākṣān manmatha-manmathaḥ ||81||


(81) Megjelent köztük Sauri, lótusz-orcáján mosollyal,
sárga ruháját viselve, virágfüzéresen, Ő maga, kibe a Szerelem szerelmes!
(Bhág. 10.32.2.)

A vers a Bhágavata-purána rásza-táncot leíró részéből való.
Kibe a Szerelem szerelmes: szó szerint: manmatha-manmathaḥ. A man-matha jelentése szívet felkavaró, ez a Szerelemisten, és a szerelem megjelölése is egyben.

A szerelmes ragaszkodás magában foglalja a Krsna iránt mélységes ragaszkodást (kṛṣṇa-niṣṭhā), a szolgálat odaadó, szívbéli voltát (sevā atiśaya), a barátság szabad fesztelenségét (asaṅkoca), és a szülői szeretet gyöngéd gondoskodását, dédelgető cirógatását (lālana), ám mindezek összeadódnak és egészen felfokozódnak a teljes önátadásban.

kṛṣṇa-prāptira upāya bahu-vidha haya |
kṛṣṇa-prāpti-tāratamya bahuta āchaya ||82||
kintu yāṅra yei rasa, sei sarvottama |
taṭa-stha hañā vicārile, āche tara-tama ||83||


(82) Krsna elérésének számos módja létezik,
és Krsna elérésének fokozatai is számosak.
(83) Bár mindenkinek az a legmagasabb rendű, amilyen hangulat (őt fűzi Istenhez),
elfogulatlan szemmel nézve mégis vannak jobbak és még jobbak.

Az istenszeretetben megélt érzelmek tökéletesek, lényegük a szünet nélküli heves boldogság, ahogy Rúpa gószvámí fogalmaz a Bhakti-raszámrta-szindhuban (sāndrānanda-viśeṣātmā, Brsz.1.1.17.). Mert tökéletesek, az adott hangulatban élő nem érez semmilyen hiányosságot, s nem is vágyik másféle hangulat megélésére. Ám mégis beszélhetünk az egyes raszák kapcsán jobbakról és még jobbakról, azok színességének, változatosságának tekintetében. Erről szólnak a következő versek:

yathottaram asau svāda-viśeṣollāsa-mayy api |
ratir vāsanayā svādvī bhāsate kāpi kasyacit ||84||


(84) A különféle ízek öröm-lényege sorban egymás után (fokozódik),
s a vágy révén egyszer csak megjelenik a szeretet (rati) édes íze.
(Rúpa gószvámí: Bhakti-raszámrta-szindhu 2.5.38.)

pūrva-pūrva-rasera guṇa pare pare haya |
dui-tina gaṇane pañca paryanta bāḍaya ||85||
guṇādhikye svādādhikya bāḍe prati-rase |
śānta-dāsya-sakhya-vātsalyera guṇa madhurete vaise ||86||
ākāśādira guṇa yena para-para bhūte |
dui-tina krame bāḍe pañca pṛthivīte ||87||
paripūrṇa-kṛṣṇa-prāpti ei 'premā' haite |
ei premāra vaśa kṛṣṇa - kahe bhāgavate ||88||


(85) A megelőző ízek tulajdonságai jelen vannak a rákövetkezőkben,
kettő, majd három, összeadódva növekszik az ötödikig bezáróan.
(86) A tulajdonságok fokozódásával növekszik a zamat minden hangulatban.
A nyugodt, szolgai, baráti és szülői hangulatok tulajdonságai mind megjelennek a szerelemben.
(87) Miként a tér és a többi elem tulajdonságai megjelennek a rákövetkezőben,
kettőé, háromé, majd a földben együtt mind az öt.

Az öt durva fizikai elem a tér, a levegő, a tűz, a víz, a föld. A tér, ami helyet ad a betöltekezésnek, a levegő e teret mozgással, keveredéssel tölti meg. A tűz, az energia a felfokozott mozgás, míg a víz a kohézió, a föld pedig a szilárd anyag. Az áhítatos imádattól (śānta-rasa) kezdődően hasonlóképpen fokozódnak és szélesednek a raszák jellemzői.

(88) Krsna tökéletes elérése ez a préma.
Ez a préma még Krsnát is irányítása alá vonja – ő maga mondja a Bhágavatamban.

mayi bhaktir hi bhūtānāmv amṛtatvāya kalpate |
diṣṭyā yad āsīn mat-sneho bhavatīnāṁ mad-āpanaḥ ||89||


(89) Az irántam való szeretet minden lényt alkalmassá tesz a halhatatlanságra.
Szerencsére ti az irántam érzett gyöngédségetek révén elértek engem!
(Bhág. 10.82.44.)

kṛṣṇera pratijñā dṛḍha sarva-kāle āche |
ye yaiche bhaje, kṛṣṇa tāre bhaje taiche ||90||


(90) Krsna ígérete határozott, mindenkor:
aki ahogy őt szereti, Krsna akképpen viszonozza néki szeretetét.

A bhaj ige többes jelentésű szó: oszt, imád, tisztel, magasztal, de választ, élvez, kegyel értelemben is állhat. Ezért kétféleképpen is gondolhatunk rá. Egyfelől a rákövetkező Gítá vers értelmében: a bárki, bármilyen módon is – akár elutasítással – fordul Isten felé, ő akképpen osztja ki neki tettei gyümölcsét („Tőle származik minden eredmény, mert ez indokoltabb” – phalam ata upapatteḥ, mondja a Védánta-szútra 3.2.39.). Másfelől pedig a szó szeret értelmében: a szeretetteljes közeledést szeretettel viszonozza. A rajongó szeretettel kapcsolatos gondolatsorba az utóbbi értelmezés illik inkább.

ye yathā māṁ prapadyante tāṁs tathaiva bhajāmy aham |
mama vartmānuvartante manuṣyāḥ pārtha sarvaśaḥ ||91||


(91) Miként hozzám folyamodnak, én éppen úgy viszonzom közeledésüket.
Az én utamon járnak az emberek mind, Pártha!
(Bg. 4.11.)

ei 'premera anurūpa nā pāre bhajite |
ataeva ṛṇī haya - kahe bhāgavate ||92||


(92) E szeretetet illőn nem képes viszonozni,
ezért adóssá válik – ahogy a Bhágavatam is mondja:

na pāraye 'haṁ niravadya-saṁyujāṁ
sva-sādhu-kṛtyaṁ vibudhāyuṣāpi vaḥ |
yā mābhajan durjaya-geha-śṛṅkhalāḥ
saṁvṛścya tad vaḥ pratiyātu sādhunā ||93||


(93) Képtelen vagyok ezt az elmondhatatlanul tökéletes találkozást
kellően megszolgálni nektek, még az istenek élethossza alatt sem!
Engem imádtok, még az elszakíthatatlan családi kötelékeket
is elvágva! Saját jótetteitek erénye legyen hát a viszonzás.
(Bhág. 10.32.22.)

yadyapi kṛṣṇa-saundarya mādhuryera dhurya |
vraja-devīra saṅge tāṅra bāḍaye mādhurya ||94||


(94) Noha Krsna szépsége édességének legfelsőbb foka,
Vradzsa leányai társaságában édessége csak növekszik.

Bár az isteni tulajdonságok sora megszámlálhatatlan, Rúpa gószvámí a Bhakti-raszámrta-szindhuban (2.1.23-44.) felsorolja a hatvannégy legfontosabbat – e tulajdonságok az Isten iránti ragaszkodás megalapozói (ālambana). A tulajdonságok egy részével az élőlények is rendelkezhetnek, nagyobb hányadukkal az avatárok, ám van négy tulajdonság, mely egyedül Krsna sajátja. A felsorolásban a szépség különleges helyet foglal el. A tulajdonságok sora a szépséggel kezdődik: teste elbűvölő szépségű (suramyāṅga), s mint majd látjuk, a felfokozott, páratlan szépséggel zárul. Az utolsó négy, egyedül Krsnára jellemző tulajdonságról az alábbi versek szólnak:

sarvādbhuta-camatkāra-līlā-kallola-vāridhiḥ |
atulya-madhura-prema-maṇḍita-priya-maṇḍalaḥ ||41||
trijagan-mānasākarṣi-muralī-kala-kūjitaḥ |
asamānordhva-rūpa-śrī-vismāpita-carācaraḥ ||42||


(41) Mindenkit ámulatba ejtő csodás kedvtelései hullámával hömpölygő óceán,
páratlan szerelemmel ékesített, szerető társai veszik körbe,
(42) a három világban mindenki szívét felkavaró lágy fuvolamuzsikája,
végül páratlan, mindenek felett álló szépsége és bája, mely ámulatba ejti a mozgó és mozdulatlan lényeket egyaránt.

Csodás kedvtelései, szerető társai, mindenkit megigéző és invitáló fuvolajátéka, és végezetül szépsége. Ami mégsem ugyanaz, mint a tulajdonságok közt az első… szép bárki lehet, ám Krsna maga a testet öltött Szépség, ahogy Rádhá a testet öltött Szeretet.

E négy tulajdonságot együtt jeleníti meg a rásza-tánc:

tatrātiśuśubhe tābhir bhagavān devakī-sutaḥ |
madhye maṇīnāṁ haimānāṁ mahā-marakato yathā ||95||


(95) Általuk tündökölt ott az Úr, Dévakí fia,
akár egy csodás smaragd, az aranyba foglalt ékkövek körében.
(Bhág. 10.33.6.)

A strófa a Bhágavata-purána rásza-táncról szóló fejezetéből való.


A sorozat többi írása itt érhető el: Rámánanda-szamvád

2020. május 30., szombat

Rámánanda-szamvád – préma-bhakti


prabhu kahe – eho haya āge kaha āra |
rāya kahe – prema-bhakti sarva-sādhya-sāra ||68||


(68) Az Úr szólt: Úgy van! kérlek, mondd tovább!
Rámánanda Ráj így felelt: A rajongó szeretet (prema-bhakti) – ez a tökéletesség leglényege.

nānopacāra-kṛta-pūjanam ārta-bandhoḥ
premṇaiva bhakta-hṛdayaṁ sukha-vidrutaṁ syāt |
yāvat kṣud asti jaṭhare jaraṭhā pipāsā
tāvat sukhāya bhavato nanu bhakṣya-peye ||69||


(69) A szenvedők barátjának számtalan felajánlással végzett szerető imádata megolvasztja híve szívét,
mint ahogy megörvendezteti az evés-ivás is azt, akit éhség mardos és szomjúság gyötör.


Idézz slókákat – volt Csaitanja kérése, utalva arra, hogy a Rámánanda az eszmények sorát a szentírásból vett idézetekkel alapozza meg. Rámánanda eddig a pontig hűen követte is a kérést, most azonban saját verseit szavalja. A rajongó szeretet, a préma-bhakti szétfeszíti az írások kereteit. Úgy tartják, a Véda szava akár a mesteré, az itihászák és puránák (eposzok és ősi mítoszok) a tanácsot adó jóbarát, a költészet pedig a szerető feleség édes szavához fogható. És a rajongó szeretethez igazán ez utóbbi illik.

Szenvedők barátja (ārta-bandhu) áll a versben. Az első gondolatunk az lehet, hogy ez talán a négyféle istenkeresőre tett utalás. A Bhagavad-gítában így szól Krsna: „Négyféle jámbor imád engem, ó Ardzsuna, a szenvedő, a kíváncsi, a vagyonvágyó és a bölcs.” (Bg. 7.16.) Isten enyhíti a szenvedő fájdalmát, kielégíti a kíváncsi tudásvágyát, megtölti a vagyonvágyó zsebét és kezeit, s legfőképpen pedig a bölcs igaz társa.
Ám a fenti versben a szenvedők barátja egészen mást jelent. Az itt említett szenvedés oka nem anyagvilág hányattatása, hanem a távollét, az elválás érzete. E ponton a hívő számára az anyagvilág már nem nyújt elégedettséget, annak múlandó látszat-örömét messze meghaladta, ugyanakkor az Istentől való távolság leküzdhetetlennek látszik – ez szenvedésének, kétségbeesésének forrása. Bár az isteni kegy átöleli, mégsem érzi azt, csupán e kegy utáni kínzó vágyat. Mit tehet? Az értelem tudja, hogy Isten a szenvedők barátja, ezért folytatja a napi imádatát… abban a tudatban, hogy még ha e pillanatban nem is érzem, ám tudom, hogy ő az én Uram, és a tenyerén hordoz engem. E ez az állhatatosság aztán meglágyítja szívét – és valóban megéli a vigaszt.

kṛṣṇa-bhakti-rasa-bhāvitā matiḥ
krīyatāṁ yadi kuto 'pi labhyate |
tatra laulyam api mūlyam ekalaṁ
janma-koṭi-sukṛtair na labhyate ||70||


(70) A Krsna iránti szerető odaadás ízeivel átitatott értelmet
vedd csak meg, bárhol is kapható!
Sóvárgás annak az egyedüli ára,
milliónyi élet jótetteivel sem érhető el.

Mi is ez a préma, amiről a versek szólnak? Gondoljuk át újra a Rámánanda által felvetett eszmények sorát. A kiindulópont a hétköznapi ember hétköznapi élete… ezért az első felvetés a hétköznapi erények szerinti élet: 1) megtalálni a helyem a világban (sva-dharmācaraṇe), majd 2) életünknek nem evilági célt találni tetteink Istennek ajánlásával (kṛṣṇe karmārpaṇa). Ezután, és csak ezután következik 3) a világi erények és kötelességek meghaladása (svadharma-tyāga), 4) a megértéssel társult szeretet (jñāna-miśrā bhakti), és 5) a megértés vágyától mentes, tiszta szeretet (jñāna-śūnyā bhakti).

A fenti sorban a szeretet szót használtuk, ám ez a fogalom pontosításra szorul. A szanszkrt nyelv a kapcsolat alá-fölérendeltsége szerint különbözteti meg a szeretetet. Az alárendeltek, a nálunk kisebbek iránti gyöngéd érzés neve sneha. A szó jelent olajosságot, vagy olajat is – ez az ellágyult szív gyöngéd érzése. Fordított viszonyban, a feljebbvalók felé a szeretet bizalomként, hitként jelenik meg, ez a śraddhā. Az egyenrangú felek közti szeretet a prema, legyen az szerelem, vagy baráti vonzalom, míg az istenszeretet neve: bhakti.

Kísérlet fogalmának a bhakti meghatározására

A bhakti sokféle jelentéssel, jelentésárnyalattal bíró szó. A szó gyökéből fakadóan (bhaj – oszt, imád, tisztel, magasztal) jelent osztást (a matematikai műveletet) vagy osztozást, e részesedést viszonzó hűséget, tiszteletet, imádatot, odaadást, vallásos hitet és szeretetet egyaránt. Az Istent szeretők részesülnek az ő viszonzó gondoskodásában – bár céljuk nem e viszonzás kivívása. A Bhágavata-puránában Szúta gószvámí így beszél Naimisa bölcseihez:

sa vai puṁsāṁ paro dharmo yato bhaktir adhokṣaje |
ahaituky apratihatā yayātmā suprasīdati ||


Bizony az az emberiség legmagasztosabb dharmája, ami Isten iránti szeretethez vezet,
indokolatlan és töretlen istenszeretethez, miáltal a lélek teljesen elégedetté válik. (Bhág. 1.2.6.)

A bhakti teljességgel mentes a gyümölcs, a viszonzás iránti vágytól, és nincs akadály, ami úrrá lehetne fölötte. Ám az osztozás, viszonzás jellege a bhakti kétirányú voltára utal, akárha lelki gravitációs erő volna – ami egymás, és a középpont felé húzza a hatalmas Istent és a parányi lelket egyaránt. Abhay Narayan megfogalmazásában: „… a bhaktát Isten felé vonzza, őt pedig hívei, bhaktái felé. Olyan erő ez, amely két irányba hat: egyrészt szívünkben kiirtja az összes egoista, a középponttól elragadó impulzust, valamint felszabadítja a lényeges erőket, amely oda vezet, hogy minden képességünket Isten szolgálatába tudjuk állítani. Istenre is hat, mégpedig a következőképpen: kieszközli kegyét, kioldja a felszabadító, megváltó erőket, ami végül a lélek egységét eredményezi az isteni akarattal. A Bhagavad-gítában (18.64.) Krsna kijelenti, ha Ardzsuna teljesen átadja magát az isteni akaratnak, akkor megszabadul minden előző tettének visszahatásától.” (B.A.Narayan: Csaitanja Maháprabhu élete és tanítása)

A bhakti az Isten iránti szerető önátadás – s mégis e tiszta istenszeretetet Rámánanda Ráj tovább fokozza! A bhakti jelzője Rámánanda ajkán a prema lett. A prema (a szótő: preman) a kedvesség (priya), a szerető, ragaszkodó érzelem megnevezése, a szó gyöke a prī (megörvendeztet, boldoggá tesz, kedvesen bánik valakivel). A bhakti jelzőjeként való használata az istenszerető kapcsolat meghittségére utal – így fordul elő az a paradoxnak tűnő helyzet, hogy az egyenrangúak közti szeretet fogalmával utalunk a felfokozott istenszeretetre. A szónak ebben az értelemben való használata nem Rámánanda sajátja, Nárada Bhakti-szútrái ebben az értelemben definiálják a bhaktit is:

athāto bhaktiṁ vyākhyāsyāmaḥ | 1
sā tvasmin parama-prema-rūpā | 2
amṛta-svarūpā ca | 3


(1) Most a bhaktiról szólok.
(2) A (bhakti) alapvető jellemvonása az őiránta érzett leghőbb rajongás (préma),
(3) és nektárédes az.

A bhakti számos jelentésárnyalata miatt a szerző nyomban egy pontosítással kezdi a fogalom meghatározását: a bhakti mélyén nem a tisztelet, hanem a préma rejlik. A préma tehát minősített bhakti, olyan szeretet, melyben nyoma sincs elvárásnak vagy félelemnek. Körülírni lehet, ám pontos definíciót Nárada sem alkot:

anirvacanīyaṁ prema-svarūpam | 51
mūkāsvādanavat | 52
prakāśate kvāpi pātre | 53


(51) A rajongó szeretet természete leírhatatlan.
(52) Miként a néma (ételt) kóstoló.
(53) A méltó személy előtt olykor mégis megnyilvánul.

Néma ételt kóstoló: az élmény nem foglalható szavakba úgy, hogy az is értse, akinek nincs hasonló tapasztalata. Az 53. szútrában a kvāpi (valahol, valamikor, olykor) szó bizonytalanságot fejez ki, mert a préma alászálló, azaz pusztán törekvéssel nem érhető el – ellenben a méltó jelölt előtt feltárul. „Ez a lélek tudós magyarázatokkal, mérhetetlen értelemmel, de sok-sok hallással sem érhető el. Csakis az érheti el, akit Ő választ magának, s néki saját formájában mutatkozik.” (Kaṭha-upaniṣad 1.2.23.)

Rúpa gószvámí a Bhakti-raszámrta-szindhu (A bhakti ízeinek nektáróceánja) című művében ekképpen határozza meg a bhakti e magas fokát:

anyābhilāṣitā-śūnyaṁ jñāna-karmādy-anāvṛtam |
ānukūlyena kṛṣṇānuśīlanaṁ bhaktir uttamā ||11||


Másra irányuló vágytól mentes, a tudással, rítussal és a többi (úttal) nem elfedett,
véle összhangban lévő Krsnának szentelődés – ez a legkiválóbb szeretetteljes odaadás (bhakti).

Krsnának szentelődés (kṛṣṇa-anuśīlanaṁ): A śīl igei gyök jelenthet meditálást, szolgálást és imádást is, az anu- igekötővel kiegészülve mindezek gyakori, ismétlődő végzését. A Krsnának szentelődés cselekvő, és érzelemgazdag, erre utalunk, amikor a bhakti szót a szeretetteljes odaadás, vagy önátadó szeretet kifejezéssel fordítjuk.
Véle összhangban lévő (ānukūlyena): A kūla szó partot jelent, az anukūla pedig partmentit. Partmentiesen – e szóval fejezi ki a szanszkrt nyelv az áramlattal tartó, kedvező irányú dolgot, vagy a kedves, barátságos, nyájas személyt. A Krsnának szentelődés nem minden esetben pozitív – gondoljunk csak a Krsnát elpusztítani vágyó Kansza esetére –, ezért szükséges jelző a meghatározásban.

Szavai alátámasztására a Bhakti-raszámrta-szindhu szerzője verseket idéz… elsőként a másra irányuló vágytól mentességet értelmezi a Nárada-panycsarátra versével:

sarvopādhi-vinirmuktaṁ tat-paratvena nirmalam |
hṛṣīkeṇa hṛṣīkeśa-sevanaṁ bhaktir ucyate ||12||


Minden hátsó szándéktól mentes, az őnéki szentelődés által makulátlanná vált
érzékekkel az érzékek urának szolgálata - ezt tartják a szeretetteljes odaadásnak (bhakti). (Brsz. 1.1.12.)

Ezután a Bhágavata-puránából idéz, illusztrálva azt, hogy a bhakti útján járó közömbös mindenféle más eredménnyel szemben:

lakṣaṇaṁ bhakti-yogasya nirguṇasya hy udāhṛtam |
ahaituky avyavahitā yā bhaktiḥ puruṣottame ||13||
sālokya-sārṣṭi-sāmīpya- sārūpyaikatvam apy uta |
dīyamānaṁ na gṛhṇanti vinā mat-sevanaṁ janāḥ ||14||


Az anyagi vonások nélküli bhakti-jóga jelei az alábbiak:
indokolatlan és közvetlen bhakti a Legfőbb Személy iránt.
A véle azonos világban élés, a hasonló hatalom, közelség, hozzá hasonlóvá válni vagy eggyéválni vele –
híveim az én szolgálatom lehetősége nélkül nem fogadják el mindezeket, még ha önként kínálkozna is. (Bhág. 3.29-12-13.)

Majd felsorolja a bhakti legfontosabb jellemvonásait, hogy jól azonosíthassuk: amit az alábbi jelek kísérnek, az bizonnyal bhakti:

kleśaghnī śubhadā mokṣa-laghutā-kṛt sudurlabhā |
sāndrānanda-viśeṣātmā śrī-kṛṣṇākarṣiṇī ca sā ||17||


Bánatot elűző, áldásosztó, az üdvösséget megvető, nehezen elérhető,
lényege a szünet nélküli heves boldogság, és Srí Krsnát vonzza ez (a szívbéli szeretet.) (Brsz. 1.1.17.)

A bhakti fokozatai

A Nárada Bhakti-szútrák szerint a bhakti azért jelentősebb más utaknál, mert a bhakti esetében az út és a cél is azonos: Isten szerető szolgálata:

sā tu karma-jñāna-yogebhyo'py-adhikatarā | 25
phalarūpatvāt | 26


(25) Ám (a bhakti) több a karmánál, a gjánánál, és a jógánál is.
(26) Mert magában hordozza az eredményt.

Bár ebben az értelemben a bhakti egy, mégis megkülönböztethető az út, az eszköz (sādhana), és a cél, a tökéletesség (sādhya). Az utóbbit rāgātmikā bhaktinak, spontán ragaszkodás természetű szeretetnek is nevezik.

A sādhana-bhakti további két részből áll, vaidhī (szabálykövető), és rāgānugā (a spontán szeretetben élőt követő) bhakti. Abhay Narayan így jellemzi e két részt: „Az előző az Írások szabályait, előírásait (vidhi) követi, vagyis meglehetősen formális, mechanikus és – a szabályok megszegésétől való félelem miatt – eléggé kötött.
Kétféle szabály létezik: amelyek megteremtik a bhaktira való hajlamot (pravrtti-hétuh), és a tiltott, illetve ajánlott cselekedetek, melyek célja e hajlamok megszilárdítása.
A rágánugá bhakti ezzel szemben spontán és kötetlen, ami az Írások parancsainak megszegésétől való félelmet illeti. Azért hívják így, mert Bhagaván meghitt társai nyomdokában járva szüntelenül a rágátmika-bhaktit, az Istenhez fűződő ragaszkodást és odaadást követi (anugá), ami egyben lehetetlenné teszi a bhakta számára a vaidhí-bhakti előírásai, szabályai követését. E kétfajta bhaktit úgy is lehetne hívni, mint a Törvény (vaidhí) Életét, illetve a Szeretet (rága) Életét.” (B.A.Narayan: Csaitanja Maháprabhu élete és tanítása)

A Rámánanda Ráj által zengett két vers a gyakorló istenszeretetet (sādhana-bhakti), és a spontán rajongó szeretetet (rāgātmikā bhakti) állítja elénk. Az első vers a szívet megolvasztó imádatról a gyakorló istenszeretetre, míg a heves vágy a spontán rajongásra utal – ami nem külső tényező, hanem a szív sajátja.


A sorozat többi írása itt érhető el: Rámánanda-szamvád