Bejegyzések
parama īśvara kṛṣṇa svayaṁ bhagavān |
sarva-avatārī, sarva-kāraṇa-pradhāna ||134||
ananta vaikuṇṭha, āra ananta avatāra |
ananta brahmāṇḍa ihāṅ, sabāra ādhāra ||135||
sac-cid-ānanda-tanu, vrajendra-nandana |
sarvaiśvarya-sarvaśakti-sarva-rasa-pūrṇa ||136||
(134) (Rámánanda Ráj folytatta:) A Legfőbb Isten, Krsna, maga az Isteni Személy,
minden isteni megjelenés (avatár) és minden ok alapja.
(135). Számtalan Vaikuntha-világ, számtalan avatár,
és számtalan univerzum van a mindenségben, s ő mindnek támasza.
(136) Ő Vradzsa vezérének fia, testét az öröklét, tudatosság és gyönyör jellemzi.
Minden fenséggel, az összes isteni erővel, és a lelki ízek egészével teljes.
īśvaraḥ paramaḥ kṛṣṇaḥ sac-cid-ānanda-vigrahaḥ |
anādir ādir govindaḥ sarva-kāraṇa-kāraṇam ||137||
(137) Krsna a Legfőbb Isten. Formáját öröklét, tudatosság és gyönyör jellemzi.
Kezdet nélküli ő, ám maga a kezdet, Góvinda, minden ok végső oka.
(Brahma-szanhitá 5.1.)
Krsna a Legfőbb Isten (paramaḥ īśvaraḥ). Ez a kijelentés nem úgy értendő, hogy sok – különböző – Isten közül ő volna a leghatalmasabb. A Csaitanja-csaritámrta egy másik verse így beszél erről:
eka īśvara bhaktera dhyāna-anurūpa |
eka-i vigrahe kare nānākāra rūpa ||
Isten egy. Hívei meditációja szerint
ez az egy formájú számtalan alakban jelenik meg. (Cscs. 2.9.155.)
Az egy, ám sokféle alakban megnyilvánuló Isten alakjai közt a legfőbb Krsna, a Brahma-szanhitá megállapítása szerint.
vṛndāvane aprākṛta navīna madana |
kāma-gāyatrī kāma-bīje yāṅra upāsana ||138||
(138) Vrndávanban ő az anyagi vonásoktól teljesen mentes szerelemisten.
A káma-gájatrí mantra magjával, a káma-bídzsával (klím) imádják őt.
A Csaitanja-csaritámrta egy másik részlete a a káma-gájatrí mantra huszonnégy és fél szótagját a Krsna testének holdjaiként írja le:
„(125) A káma-gájatrí mantra magát Krsnát formázza,
a huszonnégy és fél szótagjával.
E szótagok a Krsnában felkelő holdak,
melyek vágyakozással töltik el a három világot .
(126) Drága barátom, Krsna arca a bráhmanák urának (a Holdnak) királya,
ki Krsna testének trónusán ülve irányítja birodalmát,
a holdak világát.
(127) Két orcáját, melyek csillogása elhomályosítja a drágakövek ragyogását,
két teliholdként látom.
Homlokán félhold, s rajta a szantálpötty
egy újabb telihold.
(128) Ujjainak körmei is teliholdak tündöklése. A fuvolán táncolnak ők,
s daluk a fuvola muzsikája.
Lábujjain a körmök is megannyi telihold. A földön táncolnak ők,
daluk a bokacsengettyűk zenéje.
(129) Cápaalakú fülönfüggői a szemek játékára illegetik magukat,
ahogy a játékos Holdkirály táncoltatja őket.
Szemöldökei az íj, szemei a nyílvessző; az íj húrját két fülére illeszti,
s átüti a célt, a lányok szívét.
(130) A nagy hold, Krsna arca így táncolva kiárad, s megnyitja a holdak piacát,
ahol szétosztja mind saját nektárját.
Egyeseket édes mosolyának nektárjával, másokat ajkainak ambróziájával,
de az egész világot elégedetté teszi.”
(Cscs. 2.21.125-130.)
puruṣa, yoṣit, kibā sthāvara-jaṅgama |
sarva-cittākarṣaka, sākṣāt manmatha-madana ||139||
(139) Férfi, nő, mozgó és mozdulatlan lények –
mindenkinek szívét és gondolatait ő vonzza, ki még a szerelemistent is mámorossá teszi.
tāsām āvirabhūc chauriḥ smayamāna-mukhāmbujaḥ |
pītāmbara-dharaḥ sragvī sākṣān manmatha-manmathaḥ ||140||
(140) Megjelent köztük Sauri, lótusz-orcáján mosollyal,
sárga ruháját viselve, virágfüzéresen, Ő maga, kibe a Szerelem szerelmes!
(Bhág. 10.32.2.)
nānā-bhaktera rasāmṛta nānā-vidha haya |
sei saba rasāmṛtera viṣaya āśraya ||141||
(141) Sokféle bhakta, s megannyi nektári hangulat,
ezek mind a nektári hangulatok alapja (āśraya) és célja (viṣaya).
Az āśraya szó jelentése: kiindulópont alap, menedék, fenntartó. A szó gyöke az ā-śri – valakihez fordul. A hangulatok szempontjából a kiindulópont az élőlény. A viṣaya jelentése cél, objektum – az istenszeretet hangulatai Istenre irányulnak, így a cél Isten.
akhila-rasāmṛta-mūrtiḥ
prasṛmara-ruci-ruddha-tārakā-pāliḥ |
kalita-śyāmā-lalito
rādhā-preyān vidhur jayati ||142||
(142) Ő a lelki hangulatok egészének megtestesítője,
kiáradó ragyogásának ölelésébe zárja Tárakát és Pálit,
Sjámát és Lalitát is ő hódítja meg.
Dicsőség az Úrnak, Rádhá kedvesének!
A vers kettős értelmű, más olvasatban:
Ő a lelki hangulatok egészének megtestesítője,
kiáradó ragyogása körbeöleli a csillagok végtelen sorát,
az éjsötétben szerelmeskedők megértő jóbarátja.
Győzedelmeskedik a Hold, a Rádhá-naksatrában tündöklő!
(Rúpa gószvámí: Bhakti-raszámrta-szindhu 1.1.1.)
Lelki hangulatok egészének megtestesítője: A vers Krsnát magasztalja. Az első megállapítás, hogy mindenféle lelki hangulat teljességét élik meg Krsnával azok, akik közvetlen kapcsolatba kerülnek ővele. A Bhágavata-purána például így számol be a pillanatról, amikor Krsna és Balarám Mathurában beléptek Kansza birkózóversenyének küzdőterére:
mallānām aśanir nṛṇāṁ nara-varaḥ strīṇāṁ smaro mūrtimān
gopānāṁ sva-jano 'satāṁ kṣiti-bhujāṁ śāstā sva-pitroḥ śiśuḥ |
mṛtyur bhoja-pater virāḍ aviduṣāṁ tattvaṁ paraṁ yogināṁ
vṛṣṇīnāṁ para-devateti vidito raṅgaṁ gataḥ sāgrajaḥ ||
A birkózók számára a mennykő, a férfiaknak a legkiválóbb férfiú, a hölgyeknek a testetöltött szerelemisten,
a pásztoroknak a családtagjuk, a gonosz királyoknak a büntetés, szüleinek a kisfiuk,
Kanszának, a bhódzsák királyának maga a halál, a tudatlanoknak az univerzális forma (más olvasatban: a tudatlanoknak közönséges ember), a jógíknak az Abszolút Igazság,
a vrsniknek az imádott istenség – így látták őt, mikor testvére oldalán belépett az arénába. (Bhág. 10.43.17.)
A vers a tízféle érzelmet illusztrálja, mellyel az aréna közönsége Krsnát látja. Srídhar Szvámí kommentárjában az alábbi verset idézi, mely felsorolja ezen érzelmeket: raudro'dbhutaś ca śṛṅgāro hāsyaṁ vīro dayā tathā | bhayānakaś ca bībhatsaḥ śāntaḥ sa-prema-bhaktikaḥ – „Harag, csodálkozás, szerelem, humor, hősiesség, sajnálat, félelem, irtózat, békesség, és a szerető imádat.” Ellenfelei, a birkózók haraggal tekintettek rá, a férfiközönség csodálta, míg a nőkben szerelem gyúlt iránta. Tehénpásztor barátai csak mosolyogtak, jól ismerték Krsnát, bíztak erejében. A gonosz királyok becstelenségük fenyegető büntetését látták benne, harcra készen megragadták hát fegyvereiket. Nanda, és az idősebb pásztorok a kisgyermeket látták, akit most veszély fenyeget, s ez szánakozással töltötte el őket. Kansza rettegett, hiszen sorban veszítette el legyőzhetetlennek hitt szolgáit. A tudatlanok ajakbiggyesztve nézegették: mit keresnek itt ezek a gyenge kis gyerekek?, míg a jógík az Abszolút Igazságot szemlélve a legfőbb békességet érték el, a Vrsni dinasztia tagjai pedig szerető odaadással imádták őt.
Visszakanyarodva Rúpa gószvámí versére: a rákövetkező három pádában említett gópík a kapcsolat erősségének sorrendjében említtetnek. Dicsőség az Úrnak: a strófa utolsó sora egészen pontosan állítást fogalmaz meg… szó szerinti fordításban: „győzedelmeskedik (jayati) az Úr (vidhuḥ).” A vidhu szót a vidhū – leráz, elpusztít igéből (mint a problémák, bajok elpusztítója), vagy a vidhā – elrendez, ad (mint a bőkezűen ajándékozó, illetve a bűnök és erényes tettek jutalmának kiosztója) igei gyökből eredeztethető. A vidhu így Isten megjelölése – ám a vidhu szóval jelölik a Holdat is. A Hold eloszlatja az éj sötétjét, vagy a nappali forróság okozta nehézségeket, és boldogsággal, gyönyörrel áld meg mindenkit. E versben a Hold említése Krsna-csandrára tett finom utalás: ő Isten, kinek legfontosabb tulajdonsága nem hatalma, teremtő, fenntartó vagy megsemmisítő-újraalkotó funkciója – mindezek csupán mellékes jellemzők –, hanem szépsége és nyájassága, ezért szimbóluma nem a Nap, hanem a nektár forrása, a Hold.
Kövessük tovább a vers kétféle olvasatának értelmezési lehetőségeit! Kiáradó ragyogása ölelésébe zárja Tárakát és Pálit: A második pádában a ruci tündöklést, de vágyat, kedvességet, szerelmet is jelent, míg jelzője, a prasṛmara kiáradó, vagy cseppenő, folyó. Így a páda olvasható ekképpen is: „lágy kedvessége lenyűgözi Tárakát és Pálit”. A vidhu szó Holdként való értelmezésével, s mert a tārakā szó csillagot, a pāli pedig valaminek a sorát jelenti, még egy olvasat tárul elénk, a tārakā-pāliḥ szóösszetételt birtokos szerkezetként kibontva: „kiáradó ragyogása körbeöleli a csillagok sorát”.
Sjámát és Lalitát is ő hódítja meg: A kalita jelentése legyőz, kisajátít, birtokba vesz, ám megértett jelentésben is használatos. A sötét jelentésű śyāmā az éjszakára utal, a lalita jelentése pedig enyelgő, játszó, szerelmeskedő. A vidhu szót Holdként értelmezve a harmadik páda a teliholdra utal, az éjjel szerelmeskedők megértő barátjára.
Rádhá kedvese: a Holddal kapcsolatos értelmezést tovább szőve: Rádhá a 27 holdház egyikének a neve (más néven Visákháként is ismeretes ez a holdház – nakṣatra). Tavasszal (májusban), a vaisákha (Madhuszúdana) hó teliholdjakor van a Hold ebben a házban, így a tavaszi teliholdhoz kapcsolódik a Rádhá-naksatra.
A pontosság kedvéért emlékezzünk meg arról, hogy bár Krsnadász Kavirádzs gószvámí Rámánanda Ráj gondolatának alátámasztására idézi e verset, valójában Rúpa gószvámí azt Csaitanja és Rámánanda találkozása után írta – mint ahogy más verseket is találunk a beszélgetésben, melyeket Csaitanja-követő vaisnavák írtak, így a beszélgetés során nem hangozhattak el - ám jól illenek annak gondolatmenetébe.
śṛṅgāra-rasarāja-maya-mūrti-dhara |
ataeva ātma-paryanta-sarva-citta-hara ||143||
(143) Ő szerelem, az érzelmek királyának megtestesítője,
ezért elragad minden szívet, még saját magáét is.
viśveṣām anurañjanena janayann ānandam indīvara-
śreṇī-śyāmala-komalair upanayann aṅgair anaṅgotsavam |
svacchandaṁ vraja-sundarībhir abhitaḥ praty-aṅgam āliṅgitaḥ
śṛṅgāraḥ sakhi mūrtimān iva madhau mugdho hariḥ krīḍati ||144||
(144) Mindenkit megörvendeztető, gyönyört záporozó kék lótuszok
sokaságának tűnő sötét, lágy karjaival elhozza a szerelem ünnepét.
Vradzsa szépségei kedve szerint ölelik tagjait –
nézd, barátnőm, akár a testet öltött Szerelemisten, úgy játszik e tavaszon a vonzó Hari!
(Dzsajadév: Gíta-góvinda 1.11.)
Hari jelzője, a mugdha talányos szó. A muh – megzavarodik, eszméletét veszti igei gyökből képzett befejezett melléknévi igenév. Jelent zavarodottat, bódultat, de ifjúi egyszerűségében, ártatlan szépségében vonzót is. A vers első és utolsó szavai így ellentétben állnak egymással: a mindenkit, az egész mindenséget megörvendeztető Isten az egyik oldalon, a lányok ölelésében ártatlan szépségében, zavartan forgolódó Hari pedig a másikon.
lakṣmī-kāntādi avatārera hare mana |
lakṣmī-ādi nārī-gaṇera kare ākarṣaṇa ||145||
(145) A szerencseistennő férjének, s a többi avatárnak szívét is elrabolja,
Laksmít, s minden más asszonyt is ő vonz.
dvijātmajā me yuvayor didṛkṣuṇā
mayopanītā bhuvi dharma-guptaye |
kalāvatīrṇāv avaner bharāsurān
hatveha bhūyas tvarayetam anti me ||146||
(146) Látni vágytalak benneteket, ezért hoztam el magamhoz
a bráhmana fiait. A dharma megoltalmazása végett
részemként jelentetek meg a földön, s most, hogy a démon-sokaságot
elpusztítottátok, kérlek, mihamarabb térjetek vissza hozzám.
(Bhág. 10.89.58.)
Történt egyszer Dvárakában, hogy egy bráhmana fia születése után nyomban meghalt. A bráhmana az uralkodó elé járult, és felpanaszolta: méltatlan posztjára a király, hiszen birodalmában nincs rend: a gyermek hamarabb hal meg, mint szülei. Ardzsuna vállalta, hogy megoltalmazza a bráhmana következő gyermekét, ám ez az újszülött is meghalt. Ardzsuna ekkor Krsna társaságában útnak indult, s vándorútjuk végén, az univerzumon túl Mahávisnuval találkoztak. Mint kiderült, ő vette magához a fiúkat, mert látni szerette volna Krsnát. S ez az a mozzanat, ami miatt ideillik a versek sorába – az avatárok, még a Purusa-avatár is Krsnát vágyja látni.
Kalā-avatīrṇau – rész-avatárok! – szólítja meg Mahávisnu Ardzsunát és Krsnát. A kommentárok szerint: Ardzsunának okulására tett utalásról van szó, alászálltatok, részeitekkel együtt – ez a „rész” szó értelme.
kasyānubhāvo 'sya na deva vidmahe
tavāṅghri-reṇu-sparaśādhikāraḥ |
yad-vāñchayā śrīr lalanācarat tapo
vihāya kāmān su-ciraṁ dhṛta-vratā ||147||
(147) Ó, Uram! Vajon minek a következménye, – nem tudhatjuk –, hogy ő
felhatalmazást nyerhetett lótuszlábad porának érintésére,
míg Srí, a szerencseistennő ugyanerre vágyva hosszasan vezekelt,
vágyairól lemondva, nehéz fogadalmakat vállalva.
(Bhág. 21.16.36.)
A vers Kálija kígyó feleségeinek fohászából kiemelt részlet. Az ő így Kálijára vonatkozik, kinek csuklyás fejein Krsna táncolt.
āpana-mādhurye hare āpanāra mana |
āpanā āpani cāhe karite āliṅgana ||148||
(148) Saját szépsége is elragadja saját elméjét,
ő maga is ölelni vágyja saját magát.
aparikalita-pūrvaḥ kaś camatkāra-kārī
sphurati mama garīyān eṣa mādhurya-pūraḥ |
ayam aham api hanta prekṣya yaṁ lubdha-cetāḥ
sa-rabhasam upabhoktuṁ kāmaye rādhikeva ||149||
(149) Korábban nem ismertem, vajon ki lehet? Csak csodálkozom,
hogy bukkant fel hirtelen ily mérhetetlen szépség-áradat!
Ó, látván őt utána sóvárog szívem,
s hevesen ölelni vágyom, akár Rádhiká engem!
(Rúpa gószvámí: Lalita-mádhava 8.34.)
Krsna dvárakábéli palotájában éppen virágkoszorút fűzne, mikor a drágaköves falon megpillantja saját tükörképét – ekkor fakadnak ajkáról e szavak.
A sorozat többi írása itt érhető el: Rámánanda-szamvád
