Rámánanda-szamvád – préma-bhakti

prabhu kahe – eho haya āge kaha āra |
rāya kahe – prema-bhakti sarva-sādhya-sāra ||68||

(68) Az Úr szólt: Úgy van! kérlek, mondd tovább!
Rámánanda Ráj így felelt: A rajongó szeretet (prema-bhakti) – ez a tökéletesség leglényege.

nānopacāra-kṛta-pūjanam ārta-bandhoḥ
premṇaiva bhakta-hṛdayaṁ sukha-vidrutaṁ syāt |
yāvat kṣud asti jaṭhare jaraṭhā pipāsā
tāvat sukhāya bhavato nanu bhakṣya-peye ||69||

(69) A szenvedők barátjának számtalan felajánlással végzett szerető imádata megolvasztja híve szívét,
mint ahogy megörvendezteti az evés-ivás is azt, akit éhség mardos és szomjúság gyötör.

Idézz slókákat – volt Csaitanja kérése, utalva arra, hogy a Rámánanda az eszmények sorát a szentírásból vett idézetekkel alapozza meg. Rámánanda eddig a pontig hűen követte is a kérést, most azonban saját verseit szavalja. A rajongó szeretet, a préma-bhakti szétfeszíti az írások kereteit. Úgy tartják, a Véda szava akár a mesteré, az itihászák és puránák (eposzok és ősi mítoszok) a tanácsot adó jóbarát, a költészet pedig a szerető feleség édes szavához fogható. És a rajongó szeretethez igazán ez utóbbi illik.

Szenvedők barátja (ārta-bandhu) áll a versben. Az első gondolatunk az lehet, hogy ez talán a négyféle istenkeresőre tett utalás. A Bhagavad-gítában így szól Krsna: „Négyféle jámbor imád engem, ó Ardzsuna, a szenvedő, a kíváncsi, a vagyonvágyó és a bölcs.” (Bg. 7.16.) Isten enyhíti a szenvedő fájdalmát, kielégíti a kíváncsi tudásvágyát, megtölti a vagyonvágyó zsebét és kezeit, s legfőképpen pedig a bölcs igaz társa.
Ám a fenti versben a szenvedők barátja egészen mást jelent. Az itt említett szenvedés oka nem anyagvilág hányattatása, hanem a távollét, az elválás érzete. E ponton a hívő számára az anyagvilág már nem nyújt elégedettséget, annak múlandó látszat-örömét messze meghaladta, ugyanakkor az Istentől való távolság leküzdhetetlennek látszik – ez szenvedésének, kétségbeesésének forrása. Bár az isteni kegy átöleli, mégsem érzi azt, csupán e kegy utáni kínzó vágyat. Mit tehet? Az értelem tudja, hogy Isten a szenvedők barátja, ezért folytatja a napi imádatát… abban a tudatban, hogy még ha e pillanatban nem is érzem, ám tudom, hogy ő az én Uram, és a tenyerén hordoz engem. E ez az állhatatosság aztán meglágyítja szívét – és valóban megéli a vigaszt.

kṛṣṇa-bhakti-rasa-bhāvitā matiḥ
krīyatāṁ yadi kuto 'pi labhyate |
tatra laulyam api mūlyam ekalaṁ
janma-koṭi-sukṛtair na labhyate ||70||

(70) A Krsna iránti szerető odaadás ízeivel átitatott értelmet
vedd csak meg, bárhol is kapható!
Sóvárgás annak az egyedüli ára,
milliónyi élet jótetteivel sem érhető el.

Mi is ez a préma, amiről a versek szólnak? Gondoljuk át újra a Rámánanda által felvetett eszmények sorát. A kiindulópont a hétköznapi ember hétköznapi élete… ezért az első felvetés a hétköznapi erények szerinti élet: 1) megtalálni a helyem a világban (sva-dharmācaraṇe), majd 2) életünknek nem evilági célt találni tetteink Istennek ajánlásával (kṛṣṇe karmārpaṇa). Ezután, és csak ezután következik 3) a világi erények és kötelességek meghaladása (svadharma-tyāga), 4) a megértéssel társult szeretet (jñāna-miśrā bhakti), és 5) a megértés vágyától mentes, tiszta szeretet (jñāna-śūnyā bhakti).

A fenti sorban a szeretet szót használtuk, ám ez a fogalom pontosításra szorul. A szanszkrt nyelv a kapcsolat alá-fölérendeltsége szerint különbözteti meg a szeretetet. Az alárendeltek, a nálunk kisebbek iránti gyöngéd érzés neve sneha. A szó jelent olajosságot, vagy olajat is – ez az ellágyult szív gyöngéd érzése. Fordított viszonyban, a feljebbvalók felé a szeretet bizalomként, hitként jelenik meg, ez a śraddhā. Az egyenrangú felek közti szeretet a prema, legyen az szerelem, vagy baráti vonzalom, míg az istenszeretet neve: bhakti.

Kísérlet fogalmának a bhakti meghatározására

A bhakti sokféle jelentéssel, jelentésárnyalattal bíró szó. A szó gyökéből fakadóan (bhaj – oszt, imád, tisztel, magasztal) jelent osztást (a matematikai műveletet) vagy osztozást, e részesedést viszonzó hűséget, tiszteletet, imádatot, odaadást, vallásos hitet és szeretetet egyaránt. Az Istent szeretők részesülnek az ő viszonzó gondoskodásában – bár céljuk nem e viszonzás kivívása. A Bhágavata-puránában Szúta gószvámí így beszél Naimisa bölcseihez:

sa vai puṁsāṁ paro dharmo yato bhaktir adhokṣaje |
ahaituky apratihatā yayātmā suprasīdati ||

Bizony az az emberiség legmagasztosabb dharmája, ami Isten iránti szeretethez vezet,
indokolatlan és töretlen istenszeretethez, miáltal a lélek teljesen elégedetté válik. (Bhág. 1.2.6.)

A bhakti teljességgel mentes a gyümölcs, a viszonzás iránti vágytól, és nincs akadály, ami úrrá lehetne fölötte. Ám az osztozás, viszonzás jellege a bhakti kétirányú voltára utal, akárha lelki gravitációs erő volna – ami egymás, és a középpont felé húzza a hatalmas Istent és a parányi lelket egyaránt. Abhay Narayan megfogalmazásában: „… a bhaktát Isten felé vonzza, őt pedig hívei, bhaktái felé. Olyan erő ez, amely két irányba hat: egyrészt szívünkben kiirtja az összes egoista, a középponttól elragadó impulzust, valamint felszabadítja a lényeges erőket, amely oda vezet, hogy minden képességünket Isten szolgálatába tudjuk állítani. Istenre is hat, mégpedig a következőképpen: kieszközli kegyét, kioldja a felszabadító, megváltó erőket, ami végül a lélek egységét eredményezi az isteni akarattal. A Bhagavad-gítában (18.64.) Krsna kijelenti, ha Ardzsuna teljesen átadja magát az isteni akaratnak, akkor megszabadul minden előző tettének visszahatásától.” (B.A.Narayan: Csaitanja Maháprabhu élete és tanítása)

A bhakti az Isten iránti szerető önátadás – s mégis e tiszta istenszeretetet Rámánanda Ráj tovább fokozza! A bhakti jelzője Rámánanda ajkán a prema lett. A prema (a szótő: preman) a kedvesség (priya), a szerető, ragaszkodó érzelem megnevezése, a szó gyöke a prī (megörvendeztet, boldoggá tesz, kedvesen bánik valakivel). A bhakti jelzőjeként való használata az istenszerető kapcsolat meghittségére utal – így fordul elő az a paradoxnak tűnő helyzet, hogy az egyenrangúak közti szeretet fogalmával utalunk a felfokozott istenszeretetre. A szónak ebben az értelemben való használata nem Rámánanda sajátja, Nárada Bhakti-szútrái ebben az értelemben definiálják a bhaktit is:

athāto bhaktiṁ vyākhyāsyāmaḥ | 1
sā tvasmin parama-prema-rūpā | 2
amṛta-svarūpā ca | 3

(1) Most a bhaktiról szólok.
(2) A (bhakti) alapvető jellemvonása az őiránta érzett leghőbb rajongás (préma),
(3) és nektárédes az.

A bhakti számos jelentésárnyalata miatt a szerző nyomban egy pontosítással kezdi a fogalom meghatározását: a bhakti mélyén nem a tisztelet, hanem a préma rejlik. A préma tehát minősített bhakti, olyan szeretet, melyben nyoma sincs elvárásnak vagy félelemnek. Körülírni lehet, ám pontos definíciót Nárada sem alkot:

anirvacanīyaṁ prema-svarūpam | 51
mūkāsvādanavat | 52
prakāśate kvāpi pātre | 53

(51) A rajongó szeretet természete leírhatatlan.
(52) Miként a néma (ételt) kóstoló.
(53) A méltó személy előtt olykor mégis megnyilvánul.

Néma ételt kóstoló: az élmény nem foglalható szavakba úgy, hogy az is értse, akinek nincs hasonló tapasztalata. Az 53. szútrában a kvāpi (valahol, valamikor, olykor) szó bizonytalanságot fejez ki, mert a préma alászálló, azaz pusztán törekvéssel nem érhető el – ellenben a méltó jelölt előtt feltárul. „Ez a lélek tudós magyarázatokkal, mérhetetlen értelemmel, de sok-sok hallással sem érhető el. Csakis az érheti el, akit Ő választ magának, s néki saját formájában mutatkozik.” (Kaṭha-upaniṣad 1.2.23.)

Rúpa gószvámí a Bhakti-raszámrta-szindhu (A bhakti ízeinek nektáróceánja) című művében ekképpen határozza meg a bhakti e magas fokát:

anyābhilāṣitā-śūnyaṁ jñāna-karmādy-anāvṛtam |
ānukūlyena kṛṣṇānuśīlanaṁ bhaktir uttamā ||11||

Másra irányuló vágytól mentes, a tudással, rítussal és a többi (úttal) nem elfedett,
véle összhangban lévő Krsnának szentelődés – ez a legkiválóbb szeretetteljes odaadás (bhakti).

Krsnának szentelődés (kṛṣṇa-anuśīlanaṁ): A śīl igei gyök jelenthet meditálást, szolgálást és imádást is, az anu- igekötővel kiegészülve mindezek gyakori, ismétlődő végzését. A Krsnának szentelődés cselekvő, és érzelemgazdag, erre utalunk, amikor a bhakti szót a szeretetteljes odaadás, vagy önátadó szeretet kifejezéssel fordítjuk.
Véle összhangban lévő (ānukūlyena): A kūla szó partot jelent, az anukūla pedig partmentit. Partmentiesen – e szóval fejezi ki a szanszkrt nyelv az áramlattal tartó, kedvező irányú dolgot, vagy a kedves, barátságos, nyájas személyt. A Krsnának szentelődés nem minden esetben pozitív – gondoljunk csak a Krsnát elpusztítani vágyó Kansza esetére –, ezért szükséges jelző a meghatározásban.

Szavai alátámasztására a Bhakti-raszámrta-szindhu szerzője verseket idéz… elsőként a másra irányuló vágytól mentességet értelmezi a Nárada-panycsarátra versével:

sarvopādhi-vinirmuktaṁ tat-paratvena nirmalam |
hṛṣīkeṇa hṛṣīkeśa-sevanaṁ bhaktir ucyate ||12||

Minden hátsó szándéktól mentes, az őnéki szentelődés által makulátlanná vált
érzékekkel az érzékek urának szolgálata - ezt tartják a szeretetteljes odaadásnak (bhakti). (Brsz. 1.1.12.)

Ezután a Bhágavata-puránából idéz, illusztrálva azt, hogy a bhakti útján járó közömbös mindenféle más eredménnyel szemben:

lakṣaṇaṁ bhakti-yogasya nirguṇasya hy udāhṛtam |
ahaituky avyavahitā yā bhaktiḥ puruṣottame ||13||
sālokya-sārṣṭi-sāmīpya- sārūpyaikatvam apy uta |
dīyamānaṁ na gṛhṇanti vinā mat-sevanaṁ janāḥ ||14||

Az anyagi vonások nélküli bhakti-jóga jelei az alábbiak:
indokolatlan és közvetlen bhakti a Legfőbb Személy iránt.
A véle azonos világban élés, a hasonló hatalom, közelség, hozzá hasonlóvá válni vagy eggyéválni vele –
híveim az én szolgálatom lehetősége nélkül nem fogadják el mindezeket, még ha önként kínálkozna is. (Bhág. 3.29-12-13.)

Majd felsorolja a bhakti legfontosabb jellemvonásait, hogy jól azonosíthassuk: amit az alábbi jelek kísérnek, az bizonnyal bhakti:

kleśaghnī śubhadā mokṣa-laghutā-kṛt sudurlabhā |
sāndrānanda-viśeṣātmā śrī-kṛṣṇākarṣiṇī ca sā ||17||

Bánatot elűző, áldásosztó, az üdvösséget megvető, nehezen elérhető,
lényege a szünet nélküli heves boldogság, és Srí Krsnát vonzza ez (a szívbéli szeretet.) (Brsz. 1.1.17.)

A bhakti fokozatai

A Nárada Bhakti-szútrák szerint a bhakti azért jelentősebb más utaknál, mert a bhakti esetében az út és a cél is azonos: Isten szerető szolgálata:

sā tu karma-jñāna-yogebhyo'py-adhikatarā | 25
phalarūpatvāt | 26

(25) Ám (a bhakti) több a karmánál, a gjánánál, és a jógánál is.
(26) Mert magában hordozza az eredményt.

Bár ebben az értelemben a bhakti egy, mégis megkülönböztethető az út, az eszköz (sādhana), és a cél, a tökéletesség (sādhya). Az utóbbit rāgātmikā bhaktinak, spontán ragaszkodás természetű szeretetnek is nevezik.

A sādhana-bhakti további két részből áll, vaidhī (szabálykövető), és rāgānugā (a spontán szeretetben élőt követő) bhakti. Abhay Narayan így jellemzi e két részt: „Az előző az Írások szabályait, előírásait (vidhi) követi, vagyis meglehetősen formális, mechanikus és – a szabályok megszegésétől való félelem miatt – eléggé kötött.
Kétféle szabály létezik: amelyek megteremtik a bhaktira való hajlamot (pravrtti-hétuh), és a tiltott, illetve ajánlott cselekedetek, melyek célja e hajlamok megszilárdítása.
A rágánugá bhakti ezzel szemben spontán és kötetlen, ami az Írások parancsainak megszegésétől való félelmet illeti. Azért hívják így, mert Bhagaván meghitt társai nyomdokában járva szüntelenül a rágátmika-bhaktit, az Istenhez fűződő ragaszkodást és odaadást követi (anugá), ami egyben lehetetlenné teszi a bhakta számára a vaidhí-bhakti előírásai, szabályai követését. E kétfajta bhaktit úgy is lehetne hívni, mint a Törvény (vaidhí) Életét, illetve a Szeretet (rága) Életét.” (B.A.Narayan: Csaitanja Maháprabhu élete és tanítása)

A Rámánanda Ráj által zengett két vers a gyakorló istenszeretetet (sādhana-bhakti), és a spontán rajongó szeretetet (rāgātmikā bhakti) állítja elénk. Az első vers a szívet megolvasztó imádatról a gyakorló istenszeretetre, míg a heves vágy a spontán rajongásra utal – ami nem külső tényező, hanem a szív sajátja.

A sorozat többi írása itt érhető el: Rámánanda-szamvád