Bejegyzések
ei ta' saṅkṣepe kahila kṛṣṇera svarūpa |
ebe saṅkṣepe kahi śuna rādhā-tattva-rūpa ||150||
kṛṣṇera ananta-śakti, tāte tina pradhāna |
cic-chakti, māyā-śakti, jīva-śakti-nāma ||151||
antaraṅgā, bahiraṅgā, taṭasthā kahi yāre |
antaraṅgā svarūpa-śakti sabāra upare ||152||
(150) (Rámánanda Ráj folytatta:)
Röviden beszéltem Krsna természetéről,
halld most összefoglalómat a Rádhá helyzetéről szóló tanról.
(151) Krsna energiái végtelenek, ám közülük három az alapvető,
tudatos (lelki) energia, illúziókeltő energia, és az élőlények – így nevezik őket.
(152) Más néven: belső rész, külső rész, és határhelyzetű.
Közülük a belső rész, a személyes energia a legfőbb.
A 119. strófában Csaitanja több témáról kérdez: Krsna természetéről, Rádhá természetéről, a raszáról, a prémáról. Rámánanda Ráj válaszában a 134-149. versekben Krsna természetéről beszélt, e szakaszban pedig Krsna energiáiról, kiemelten a hládiní saktiról, majd annak megtestesítőjéről, Rádháról szól.
Elsőként a megszámlálhatatlan isteni energiákat sorolja három nagy csoportba. A śakti szó szokásos fordítása: energia, ám a fogalom szélesebb az energia arisztotelészi „működésben lévő”, „valóságos” jelentésnél, magába foglalja az erőt, képességet, hatalmat is. Sőt, tulajdonképpen minden Istenhez tartozik, tőle ered, ezért minden – beleértve a világot és az élőlényeket is – isteni energia, śakti. (lásd: „Pók gyanánt burkolózik ősanyag-hálójába természete szerint az egyedüli Úr”, Svétásvatara up. 6.10.)
A csoportosítás alapja az Istennel való kapcsolatról való tudatosság. Az antar-aṅgā (belső rész) Istent magát jelenti, közvetlen környezetével együtt. Bahir-aṅgā (külső rész) neve az anyagvilágnak, melyet éppúgy áthat Isten, és éppúgy őhozzá tartozik, ám tudat nélküli tompa volta, vagy illúziója révén nem tudatos erről. Éppen ezért a belső rész a cit-śakti, a tudatos energia, míg a külső rész neve māyā-śakti, azaz illúzió, illúziókeltő energia. A harmadik rész e kettő közt ingadozik, ők az élőlények (jīva-śakti). E rész másik megnevezése taṭasthā-śakti, part-helyzetű, azaz határenergia. A taṭa szó partot jelent, s ha a parti fövenyre gondolunk, akkor nyomban szemléletessé válik az elnevezés: a föveny ugyan talaj, ám homokos, laza, vízzel átitatott, így víz is és szárazföld is. Határ-helyzetű, mert az illúziókeltő energia hatása alatt nem tudatos Istenhez fűződő örök kapcsolatáról, ám az illúzión túllépve tudatossá válhat róla – a külső energia hatása alól a belső energia hatása alá kerül.
A felosztás mindig hármas: a Rg-véda is arról beszél, hogy Visnu három léptével feszíti ki a mindenséget. Így a három rész újra meg újra felbukkan, akár különféle hármasságokra vonatkoztatva: föld, levegőég, menny vagy anyagvilág, Vaikuntha a fenséges lelki világ, és Gólóka, a rajongó szeretet világa, de a három időre, a három kötőerőre is gondolhatunk, ha csupán az anyagvilágra tekintünk.
A saktikat bemutató vers után hivatkozásként egy erről szóló slóka következik:
viṣṇu-śaktiḥ parā proktā kṣetrajñākhyā tathā parā |
avidyā-karma-saṁjñānyā tṛtīyā śaktir iṣyate ||153||
(153) Visnu energiája felsőbb, a mező-ismerő szintén felsőbb,
tudatlan tett jellegű a harmadik energiaként nevezett, ezektől eltérő.
(Visnu-purána 6.7.61.)
A Visnu-purána ezen részében Késidhvádzsa király beszél a jógáról, s ezen belül a Visnun való meditációról. A purána megelőző versei az anyagvilágot írják le, ehhez képest felsőbb Visnu belső világa, és a mező-ismerő (kṣetra-jña), az élőlény. A Bhagavad-gítá 13. fejezetének eleje beszél e mezőről: az érzékeken keresztül a birtoklás, az élvezet lakhelye, az anyagi test a mező (kṣetra), a világi tettek és az élvezet mezeje. A mező-ismerő pedig az élőlény, aki megtapasztalja a testi létezést, aki az „én és enyém” felfogással bírva kötődik ehhez a létezéshez, vagy ezt maga mögött hagyva megszabadul tőle. A Gítában folytatódik a gondolatsor: mező-ismerő éppúgy Isten is, Felsőlélekként – ám a Visnu-purána e versében a mező-ismerő önálló kategóriaként csupán az élőlényekre vonatkozik.
sac-cid-ānanda-maya kṛṣṇera svarūpa |
ataeva svarūpa-śakti haya tina rūpa ||154||
ānandāṁśe hlādinī, sad-aṁśe sandhinī |
cid-aṁśe samvit, yāre jñāna kari' māni ||155||
(154) Lét, tudat és boldogság jellegű Krsna eredeti természete,
ezért a személyes energiája szintén három rétű.
(155) A boldogság rész neve gyönyör-adás (hládiní), a lét-jellegű részé a lét teljessége (szandhiní)
a tudat-részé pedig szamvit (mindentudás), melyet tudásnak is neveznek.
hlādinī sandhinī samvit tvayy ekā sarva-saṁśraye |
hlāda-tāpa-karī miśrā tvayi no guṇa-varjite ||156||
(156) A gyönyöradás, a teljes létezés, és a mindentudás egy benned, s ez mindennek az alapja.
Mentes vagy az anyagi kötelékektől, melyek az örömöt, a szenvedést és a kettő elegyét okozzák.
(Visnu-purána 1.12.69.)
A végtelen isteni energiákat három nagy csoportba osztottuk, majd a belső energiát további három részre. A tudat-nélküli (acit) világgal szemben a lélekkel kapcsolatban három alapvető tulajdonságot sorolnak fel: sat, cit és ānanda. A sat létezőt jelent, a szó voltaképpen az as létigéből képzett folyamatos melléknévi igenév. Az élők első fontos tulajdonsága tehát maga a létezés. Az óind felfogás szerint a nemlétből nem keletkezik lét, így a létezés szükségképpen örökkévaló. A létező különféle formákat ölt, vagy a formák átalakulnak egymásba, ám a lét maga nem keletkezik, és nem szűnik meg. Miként a Bhagavad-gítá is megerősíti:
na jāyate mriyate vā kadācin
nāyaṁ bhūtvā bhavitā vā na bhūyaḥ |
ajo nityaḥ śāśvato’yaṁ purāṇo
na hanyate hanyamāne śarīre ||
Nem születik, s nem is hal meg soha,
nem keletkezett, s nem lesz ismét létrejövő.
Születetlen, örök, maradandó, ősi,
s a pusztuló testben sem hal meg. (Bg. 2.20.)
A létező érzékel, az érzékelő pedig feldolgozza a begyűjtött információkat, és szervezi, alakítja maga körül a világot. Ez a működés a lélek három alapvető tulajdonság közül már a másodikhoz, a tudatossághoz kapcsolódik. A cit tudatosságot, gondolatot, értelmet jelent – a tudatos létező pedig kutat. Kutatja a körülötte lévő világot, kutatja saját eredetét, ám a stabil, harmonikus élet lehetőségét is. Ez utóbbi már a harmadik alapvető tulajdonságból, a boldogság (ānanda) igényéből fakad.
Istennel kapcsolatban a lét-tudat-boldogság hármasa jóval mélyebb. A lét vele kapcsolatban a lét teljessége (sandhinī), a tudatosság egyenesen a minden tudása (samvit), a boldogság nem csupán annak keresése vagy megízlelése, hanem kiárasztása is: gyönyöradás (hlādinī). A hlādinī szó a hlād – örvendezik igéből származik. Az -in (nőnemben -inī) képző melléknevet képez a szóból, mint a magyar -os -es -ös képző. A hlādinī tehát jelentése tehát: „örömös”, amit örvendező, vagy gyönyört adó, boldogító értelemben is használnak. „A hládiní energia ad örömet Krsnának, és táplálja Krsna bhaktáit.” – olvassuk a Csaitanja-csaritámrtában (1.4.60.). Az óind tradíció személyként tekint mindenre, így ezen energiákat, isteni tulajdonságokat is egy-egy isteni személy forma képvisel. A lét teljességét az erőt adó és megalapozó Balarám képviseli, a mindentudást Vászudév-Krsna, míg a gyönyöradó energia személyes megjelenése Rádhá.
A Svétásvatara-upanisad is ugyanezt a három saktit írja le, csupán a szavak tűnhetnek első pillanatra másnak:
na tasya kāryaṁ karaṇaṁ ca vidyate
na tat-samaś cābhyadhikaś ca dṛśyate |
parāsya śaktir vividhaiva śrūyate
svābhāvikī jñāna-bala-kriyā ca ||
Teendője és (anyagi) érzékszerve nincs neki,
senki sem egyenlő, vagy több nála.
Felsőbb energiái sokfélék:
a tudás, az erő és a tett. (Svét. 6.8.)
Az erő (bala) a megalapozó, a létezést alátámasztó, energiával ellátó sakti. A fenség világában a végtelenség kígyója, Ananta-sésa jeleníti meg ezt a saktit, az ő összetekeredett teste alkotja az ágyat, amin Nárájan nyugszik. Nárájan a mindentudást képviseli… látszólag nem cselekszik – hiszen pihen a kígyó-ágyon –, ám tudatos mindenről, és akarata irányítja az egész mindenséget. Az upanisad hármasában ő a tudás (jñāna), míg a tett (kriyā) az aktív, az ösztönző, a kreatív energia, Laksmí. Rámánanda felsorolásában ez az energia a gyönyöradó, boldogító, a hlādinī śakti.
kṛṣṇake āhlāde, tā'te nāma hlādinī |
sei śakti-dvāre sukha āsvāde āpani ||157||
sukha-rūpa kṛṣṇa kare sukha āsvādana |
bhakta-gaṇe sukha dite hlādinī kāraṇa ||158 ||
hlādinīra sāra aṁśa, tāra prema nāma |
ānanda-cinmaya-rasa premera ākhyāna ||159||
(157) Megörvendezteti Krsnát, ezért mondják gyönyör-adónak (hládiní).
E sakti révén ő maga kóstolja az örömöket.
(158) A megtestesült öröm, Krsna így ízleli az örömöt,
ám a bhakták sokaságát is a gyönyör-adó (hládiní) energia örvendezteti meg.
(159) A gyönyör-adó (hládiní) energia lényegi részét rajongó szeretetnek (préma) nevezik.
A gyönyör és (lelki) tudatosság esszenciája a préma kifejtése.
A sorozat többi írása itt érhető el: Rámánanda-szamvád
