Csaitanja Maháprabhu: Siksástakam

Csaitanja Maháprabhu nem írt könyveket, bár követőit, a gószvámíkat arra buzdította, hogy könyvekben foglalják össze tanítását – így szavai e könyvek közvetítésével juthatnak el hozzánk. Csupán egy költemény fűződik közvetlenül a nevéhez… s ez a tanítását összegző nyolc strófa. Ezt jelenti a vers címe is (śiksāstakam), mely a śikṣā (tanítás) és az aṣṭaka (nyolcas, nyolc részből álló) szavak összetétele. A hindu tradícióban kedveltek a tant összegző rövid versek, melyek hagyományosan egy, négy vagy nyolc strófából állnak (néha többől, mint Rúpa gószvámí Upadésámrtája) – Csaitanja Maháprabhu költeménye ezek sorába illeszkedik. A költemény központi gondolata a Szent Név zengése. A vers első írásos formája Rúpa gószvámí Padjávalí című antológiájában lelhető fel, Krsnadász Kavirádzs gószvámí pedig Maháprabhu életét és tanítását bemutató műve, a Csaitanja-csaritámrta koronájaként, a utolsó fejezetben értelmezi a költeményt.
Gondoljuk át, értelmezzük a szanszkrt szöveget! – a költemény jelentősége miatt a Csaitanja-követő vaisnavák számára elgondolkodtató elmerülni a szavak jelentésében is.

1. győzedelmeskedik a Srí Krsna-szankírtan!

ceto-darpaṇa-mārjanaṁ bhava-mahā-dāvāgni-nirvāpaṇaṁ
śreyaḥ-kairava-candrikā-vitaraṇaṁ vidyā-vadhū-jīvanam |
ānandāmbudhi-vardhanaṁ prati-padaṁ pūrṇāmṛtāsvādanaṁ
sarvātma-snapanaṁ paraṁ vijayate śrī-kṛṣṇa-saṅkīrtanam ||1||

Az első strófa Srí Krsna magasztalása, a Szent Név zengésének nagyszerűsége. A kīrtana magasztalást, dicsőítést jelent, a sam (együtt, teljesen, tökéletesen) előtaggal együtt közös, tökéletes, teljes magasztalást. A strófa csupán egyetlen mondat. Állítmánya egyszerű kijelentés: győzedelmeskedik (vijayate) a legfelsőbb, a legvégső (param), Srí Krsna együttes magasztalása (śrī-kṛṣṇa-saṅkīrtanam). Krsna neve előtt a śrī szócskára gondolhatunk megtisztelő szócskaként… ám e szó Laksmí neve is, aki az Isten melletti Istennő, a śakti, az isteni energia megtestesítője – s így a śrī-kṛṣṇa-saṅkīrtanam nem csupán Krsna, hanem az Isten és kísérőjének, energiájának, az Istennőnek együttes magasztalása, miként a Haré Krsna mahámantrában is.
A strófa többi része pedig a szankírtan jelzője… hét áldása, melyek lépésről lépésre közelebb visznek a tökéletességhez.
E magasztalás 1. a szív (cetas) tükrét (-darpaṇa) megtisztító (-mārjanam). A régi időkben a tükör fémlap volt, amit finoman polírozni kellett, hogy felülete makulátlanul sima, s így torzításmentesen tükröződő legyen. Hogy valódi önvalónk megpillanthassuk, ilyen rendszeres és finom polírozásra van szükség… a szív tükrének folttalanítására. A magyar nyelv szív szava az érzelmek székhelyére utal, ám a szanszkrt cetas ennél komplexebb – az érzékelőképesség, gondolkodás, tudatosság és az érzelmek – a cit – működésének központja. A szív megtisztítása így bensőnk lényegi részének megtisztítása.
2. A (világi) lét (bhava) nagy (mahā) erdőtüzét (dāva-agni) kioltó (nirvāpanam) – az anyagi világhoz fűző vágyak akár az erdőtűz, felemésztenek mindent, elemésztik az ember életét, ám Isten magasztalása lecsillapítja, kioltja e sóvárgást.
3. Az áldás (śreyas) alkonyi lótuszának (-kairava) holdsugár-adományozója (-candrikā-vitaranam). A kép az áldás lótuszvirágát festi az olvasó elé. E lótuszvirág holdkeltekor nyílik, a hold fénye ébreszti fel… a Hold pedig a nektár szülőhelye, a kedvesség és szeretetreméltóság kiárasztója – a szív lótuszának virága pedig a Szent Név balzsamos és finom érintésétől bontakozik ki. E szavaknak azonban van egy rejtett jelentése is. Candrikā (azaz holdsugár) Rádhá egyik neve, míg a kairava nem csupán az alkonyi lótuszt, hanem szélhámost is jelent… Rádhá mellett ki másra utalhatna, mint Krsnára. A śreyas (áldás, jószerencse) szó melléknévként jobbat, kedvezőbbet, szebbet is jelent – azaz szebb a szélhámos Krsna, ha Rádhá árasztja rá fényét.
4. Tudás (vidyā) úrnőt (-vadhū) éltető (-jīvanam). A tudás nem pusztán ismeretek és elméletek könyvtára. Értelme, hogy alkalmazott bölcsességé váljon – a száraz ismereteket ez tölti meg éltető erővel.
A verset Rádhá-Krsna szerelmének hangulatában értő mesterek a vadhū szóra mutatnak rá, ami menyasszonyt, vagy hitvest jelent. Ezt figyelembe véve az előző – alkonyi lótuszt festő kép – a istenszeretet általános kibontakozására, míg a tudás úrnőt éltető Szent Név a mádhurja-rasza, a szerelem hangulatában való teljes önátadásra utal.
5. Gyönyör-óceánt (ānanda-ambudhi) duzzasztó (-vardhanam). A felidézett kép a kimeríthetetlen öröm óceánja, s éppen dagály idején. A dagály és óceán továbbra is a Holdra emlékezteti az olvasót, hiszen a Hold járása az apály-dagály jelenség oka – a Szent Név zengésének nektár-forrás Holdja duzzasztja az óceánt.
6. Minden lépést (prati-padam) teljes nektárral (pūrṇa-amṛta) ízleltető (-āsvādanam) – azaz a lelki élet minden apró mozzanatát a kezdettől a beteljesülésig (pratipad más jelentése kezdet) a halhatatlanság nektárjával ízesít, dinamikusan változatosan, soha el nem múló új és új ízeket kínálva.
A padam szó „láb” jelentésében értve a mondatot Krsna lábához érkezésről szól – e menedék a hűsítő nektár ízeivel örvendezteti meg az őt elérőt.
7. Az egész lelket (sarva-ātma) megfürdető (-snapanam). Végül a lélek belemerül a szeretet gyönyöróceánjába. A sarva szó jelenthet minden egyest, de teljest, egészet is. Ezért értelmezhető e szókapcsolat úgy is, hogy a lélek teljes egészében belemerül a gyönyöróceánba, de úgy is, hogy mindenki, minden egyes lélek megtisztul, aki bármely módon is kapcsolatba kerül vele.
A fentiek alapján a vers fordítása:

A szív tükrét megtisztító, a világi lét mindent felemésztő erdőtüzét kioltó,
az áldás alkonyi lótuszát holdsugárral nyitogató, tudás-úrnőt éltető,
gyönyör-óceánt duzzasztó, minden lépést a nektár teljességével ízesítő,
minden lelket megfürdető – ekképp győzedelmeskedik a legfelsőbb, a Srí Krsna-szankírtan.

Megjegyzések:
A vers egy más szövegváltozatban is ismert, pūrṇāmṛtāsvādanam helyett premāmṛtāsvādanam –„teljes nektárral ízleltető” helyett a rajongó szeretet (prema) nektárjával ízleltető.

2. ám mégsem becsülöm kellőképp…

nāmnām akāri bahudhā nija-sarva-śaktis
tatrārpitā niyamitaḥ smaraṇe na kālaḥ |
etādṛśī tava kṛpā bhagavan mamāpi
durdaivam īdṛśam ihājani nānurāgaḥ ||2||

A szanszkrt szöveg nyelvtani szerkezetével magyarul nehezen tudunk mit kezdeni: a neveké (nāmnām) tétetett (az akāri nyelvtanilag a kṛ – tesz – ige elbeszélő múlt passzív alakja) sokféleképp (bahudhā)… azaz neveid sokfélék. S e sokféle nevekben (tatra – ott) minden saját energiád (sarva-nija-śaktiḥ) beléfoglalt (arpitā), ráadásul az emlékezésben (smaraṇe) az idő (kālaḥ) sem jelent korlátot (a niyamitaḥ befejezett melléknévi igenév: korlátozott, kötött, szabályozott jelentéssel). A védamantrák elmondása adott rendben történik: a megfelelő személy az alkalmas időben meghatározott módon zengheti őket… az eredeti hangot felidézve. A Szent Név zengését – bár az minden isteni erővel felruházott – nem kötik ilyen előírások, mert a természete invitálás, odahangolódás.
Ilyen (etādṛśī) a te kegyed (tava kṛpā), ó Uram! (bhagavan!) S bizony (api) az én (mama) balszerencsém (dur-daivam) is ilyen (īdṛśam): nem született (na ajani) iránta (iha) ragaszkodás (anurāgaḥ) bennem!

Neveid sokféleképp valók, minden erőd
beléjük foglaltad, s korlátja sincs a rájuk való emlékezésnek.
Ily végtelen a kegyed, ó Uram, s ilyen az én
balsorsom is: nem ébred bennem ragaszkodás irántuk!

3. alázattal, tisztelettel zengd mindig a Szent Nevet!

tṛṇād api su-nīcena taror api sahiṣṇunā |
amāninā mānadena kīrtanīyaḥ sadā hariḥ ||3||

A szanszkrt költemények időmértékes verselésűek. A versek ritmusa gyakran állandó… ám a változó ritmusú versekben a versmérték az érzelmi hullámzás jele lehet. E költemény első strófájának versmértéke a fenséges śārdūlavikrīḍita (éppúgy, mint a Bhágavata-purána első verséé), a fennkölt magasztaló himnuszok versmértéke. A második strófa versmértéke a szárnyaló vasantatilakā (mint a Bhágavata-purána rásza-lílá fejezeteinek versei s számos fohász), míg a harmadiké a rövid és szikár anuṣṭubh, más néven śloka, a megrendültség, elesettség, bánat kifejezője. A hagyomány szerint Válmíki egy párjavesztett madár kesergését hallgatva alkotta meg e versmértéket, a śloka alaphangulata ezért a bánat (śoka) – legalábbis egyes változó ritmusú költeményekben.
A Siksástakában is erről van szó: mily csodálatos a Szent Név zengése – állapítjuk meg az első strófában –, ám ez csupán elméleti ismeret, hiszen a másodikban szembesülünk vele: bár valóban minden ott van benne, oly szerencsétlen vagyok, hogy nem ébred bennem vonzalom iránta. A felismerés – itt állok, teljesen esélytelenül, kisemmizve, nincstelenül – szétzúzza a hamis egot. A jelentéktelenség érzete pedig megnyitja az utat az alázatossághoz… és az ember kétségbeesetten megkapaszkodik… a Szent Névben.
Sokkal alacsonyabban (su-nīcena) – azaz alázatosabban – még (api) fűszálnál (tṛṇāt) is, béketűrőbben (sahiṣṇunā) még (api) a fánál (taroḥ) is. A māna jelentése tisztelet, megbecsülés, büszkeség. A mānin a megbecsült, vagy büszke, öntelt ember… az a-mānin pedig ennek ellentéte. A strófában a cselekvés módjára utalva – büszkeség nélkül (amāninā), ám tiszteletet adva (mānadena, mert māna-dā – tisztelet adása) dicsőítendő (kīrtanīyaḥ) mindig (sadā) Hari (hariḥ).

Alázatosabban, mint a fűszál, a fánál is türelmesebben
szerényen, ám a tiszteletet megadva dicsőítsd mindig Harit.

Megjegyzések:
A Padjávalíban ez a változat olvasható, míg a Csaitanja-csaritámrtában taror api helyett taror iva áll: akár a fáé. Egyes szövegváltozatokban a sahiṣṇunā helyett titikṣunā áll, a titikṣu jelentése szintén türelmes, béketűrő, így ez a jelentésmódosulást nem okoz.

4. fohász a távolból

na dhanaṁ na janaṁ na sundarīṁ
kavitāṁ vā jagad-īśa kāmaye |
mama janmani janmanīśvare
bhavatād bhaktir ahaitukī tvayi ||4||

Ez, és a rákövetkező két strófa viyoginī versmértékű. A viyoginī aszimmetrikus versmérték, a páratlan sorok egy szótaggal rövidebbek – a negyedik szótag hiányzik, ettől eltekintve a páros és páratlan sorok hasonlóak. A forma a kínzó hiányt jelzi, a versmérték neve is erre utal: viyoginī, a párjától elszakított nő.
A Szent Nevet zengő lélekben felébred az Istenszeretet, s ekképp fohászkodik: Ó, mindenség ura! (jagad-īśa!) nem kívánok (kāmaye – a tagadószavak a tárgyak előtt állnak) sem vagyont (na dhanam), sem embert (na janam) – azaz követőket –, sem szép nőt (sundarīm) vagy (vā) költészetet (kavitām).
A kavi szó jelenthet nagytudású bölcset, és költőt is… hiszen a tudás teljessége, amikor azt megfelelő szavakkal, költőien megformálva, az értelemet és a szívet egyaránt megérintve adják át. A -tā képző magyar megfelelője a -ság, -ség… így a kavitā a költőiség, költészet a tudós bölcs komoly és gyönyörű szavait jelenti. A négyes felsorolást fontolgatva az olvasóban felötlik az emberi élet négy célja, az erény, a gyarapodás, az érzékek élvezete és az üdvösség – s ennek rendre megfeleltethetők a felsorolás elemei (a vagyon a dharma szerinti életből eredő gazdagság, a követők a biztonságot nyújtó környezet, a szép nő az érzéki vágyak, míg a költészet az üdvösség jelképe). Bhaktivinód Thákur a sundarī (szépséges) szót a kavitā jelzőjeként értelmezi, így a felsorolás három elemű lesz: vagyon, követő és szépséges költészet. A kavitā bölcsessége hamar kivívja mások megbecsülését – így ennek elutasítása értelmezhető a megbecsülés elutasításaként is.
A fohász így folytatódik: a vágyam, hogy születésről születésre (janmani janmani) legyen (bhavatāt) enyém (mama) az Isten iránti (īśvare), az irántad (tvayi) való indokolatlan (ahaitukī) szeretet (bhaktiḥ)!
Az állítmány (bhavatāt) védai hangulatot kölcsönöz a szövegnek, hiszen a -tāt toldalék használata a védai nyelvben megszokott. A fohász a távoli Istent szólítja meg: mindenség ura (jagad-īśa) szól a megszólítás, és a távoli Úr, Isten iránti szeretetről szól.

Sem vagyont, sem követőket, sem szép nőt,
de megbecsülést sem kívánok, ó Mindenség Ura!
Vágyam csupán születésről születésre
az irántad való indokolatlan szeretet.

5. hadd legyek egy porszem lábaidnál!

ayi nanda-tanuja kiṅkaraṁ
patitaṁ māṁ viṣame bhavāmbudhau |
kṛpayā tava pāda-paṅkaja-
sthita-dhūlī-sadṛśaṁ vicintaya ||5||

A következő strófa közelebb lép. Eddig a fenséges, távoli Istenhez szólt, most a személyes kapcsolódás reményét fogalmazza meg. Ezért más a megszólítás: Nanda kisfia (nanda-tanuja)! Nem a mindenséget átható Visnu, vagy a teremtményeknek menedéket adó fenséges Nárájan, hanem a pásztortanya vezérének kicsiny fiacskája, az erdőben rejtőzködő Isten felé fordul. Az ayi a gyöngéd kérlelés, finom győzködés szava. Óh, Nanda kisfia, engem (mām), e rettentő (viṣame) lét-óceánba (bhava-ambudhau) esett (patitam) szolgádat (kiṅkaram) kérlek (kṛpayā), tekintsd (vicintaya) lótuszlábadnál (tava – tiéd, pāda – láb, paṅkaja – lótusz) elhelyezett (sthita) porszemhez (-dhūlī) hasonlatosnak (-sadṛśam). E fohász óvatos, finom kérlelés: elegendő, ha csupán megfontolod… hiszen ha te szeretnéd, az bizonnyal úgy lesz.

Óh, Nanda kisfia! e szolgád
a rettentő létóceán közepébe zuhant,
kérlek, tekints rá
a lótuszlábadra tapadt porszemként!

6. sóvárgás

nayanaṁ galad-aśru-dhārayā
vadanaṁ gadgada-ruddhayā girā |
pulakair nicitaṁ vapuḥ kadā
tava nāma-grahaṇe bhaviṣyati ||6||

Krsna lótuszlábának közelsége örvényként ragadja el a Szent Nevet zengőt. Már nem a szavai szólnak, a szeme beszél: a szem (nayanam) ömlő könnyek patakjával (galad-aśru-dhārayā), a száj (vadanam) dadogó, akadályozott (gadgada-ruddhayā) beszéddel (girā), a test (vapuḥ) lúdbőrzéssel (pulakaiḥ) takart (nicitam). Mikor (kadā) lesz (bhaviṣyati), azaz mikor következik ez be a te neved (tava nāma) megragadásakor (grahaṇe)? A grah gyök jelentése megfog, megszerez, a grahaṇa így megragadás, megszerzés, de megértést, felfogást, a vonzalom felébredését is jelentheti. Sokszor mondjuk a mantrát… de mikor zengjük a Szent Nevet? Mikor száll alá Námaprabhu a fülünkbe, szívünkbe, hogy aztán a nyelvünkön táncoljon?

Szemem könnyeim árjával,
szám elcsuklón dadogó szavakkal,
testem beleborzongással – mikor
zengem majd így neved?

7. a távollét hiánya

yugāyitaṁ nimeṣeṇa cakṣuṣā prāvṛṣāyitam |
śūnyāyitaṁ jagat sarvaṁ govinda-viraheṇa me ||7||

A rajongó szeretet, a prema iránti vágyakozás tudatosítja a hiányt. Így a hetedik strófa ismét a bánat hangján szól, śloka versmértékben.
A magyar nyelvben is használjuk a főnévből képzett igét: olyan, bár mégsem az… király – királykodik, bohóc – bohóckodik. Hasonló szóképzés a szanszkrtban is használatos… hasonló, ám szembetűnően mégsem az, vagy valamilyenné válik értelemben. E strófa három ilyen igét, pontosabban ilyen igéből képzett befejezett melléknévi igenevet sorol (yugāyitam, prāvṛṣāyitam, śūnyāyitam): a biztos támpont hiányát, az elveszettséget sugallva. Semmi sem az, aminek látszik. A befejezettség pedig a megváltoztathatatlanság, így a reménytelenség érzetét is kelti. A teljes bizonytalanság oka pedig a Góvindától való távollét. A viraha jelentései: elválás, hiány, távollét, nélkülözés. Milyen a Góvindától való távollétem (govinda-viraheṇa me) érzése? Minden értelmét veszítette, kiüresedett (śūnyāyitam) az egész világ (jagat sarvam). Hogyan? Világkorszakká lett (yugāyitam) pillanattal (nimeṣeṇa). A yuga világkorszakot jelent, de jelenthet tizenkét esztendőt is, s ez a jelentésárnyalat Csaitanja életének utolsó tizenkét esztendejére tett utalás, mikor teljes visszavonultságban, Rádhá érzéseivel kutatta Krsnát. Hogyan? „Monszunoskodott” (prāvṛṣāyitam) szemmel (cakṣuṣā), mikor nem csupán patakként, de felhőszakadásként ömlenek a könnyek. Az előző vers örömkönnyekről szól, e könnyek azonban forrók és keserűek.

A pillanat örökkévalóságnak tűnik, a szemem monszunfelhővé vált,
üressé lett az egész világ, úgy hiányolom Góvindát.

8. szemem fénye

āśliṣya vā pāda-ratāṁ pinaṣṭu mām
adarśanān marma-hatāṁ karotu vā |
yathā tathā vā vidadhātu lampaṭo
mat-prāṇa-nāthas tu sa eva nāparaḥ ||8||

Az utolsó strófa a teljes meghódolásé. Krsna a szemem fénye, azt tesz velem, amit csak akar. Akár (vā) átkarolva (āśliṣya) akár eltaposva, szétzúzva (pinaṣṭu) engem (mām), a lábaihoz vonzódót (pāda-ratām) akár összetöri szívem (szó szerint: szív-összetörést tegyen – marma-hatām karotu) azáltal, hogy nem láthatom (adarśanāt) – cselekedjék (vidadhātu) bárhogyan (yathā tathā) az a csalfa (lampaṭaḥ), csakis ő (eva saḥ) az én életem ura (mat prāṇa-nāthaḥ), nem más (na aparaḥ). E szavak Rádhiká szavai, a „lábaihoz vonzódó” (pāda-ratām) és az „összetört szívű” (marma-hatām) kifejezések nőnemű ragozása nem hagy kétséget.
Átkarolsz, eltaposol, vagy közömbösen átnézel rajtam – legyen bárhogy is, te vagy a szemem fénye!

Átölel, vagy eltipor engem, ahogy lábaihoz borulok,
vagy nem láthatom, s ezzel töri össze szívem,
történjék bárhogy! Tegyen bármit is ez a csalfa,
csak ő az én szemem fénye, senki más!


A Siksástakam iránt érdeklődőknek további tanulmányozásra ajánlom az alábbi kommentárokat:
- Bhaktisziddánta Szaraszvatí Prabhupád,és Szvámí Bhakti Kamala Tírtha kommentárjai itt s slókamálán
- Bhaktivinód Thákur kommentárja, a Szammódaja-bhásja (bhaktipedia.org)
- A Bhakti Raksak Srídhar tanításaiból összeállított Az arany avatár című kötet második fele is a Siksástakam ihletett kommentárja

Rúpa gószvámí: Himnusz Krsna tíz szerelmetes nevével

Rūpa gosvāmī: śrī-kṛṣṇasya śrī-līlāmṛta-nāmaka-daśa-nāma-stotram

Rúpa gószvámí költeményét a Sztava-málában (Himnusz-füzér) olvashatjuk, a címe egészen pontosan: „Himnusz, Srí Krsna kedvtelései nektárjával áradó tíz nevével”. A költemény első öt strófája sorolja Krsna tíz nevét, az utolsó strófa a himnuszoknál szokásos áldás az olvasóra. A műfaj erős megkötést jelent: minden strófa két név, egyszerű alanyesetben. E száraz merevséget a versek csengő-bongó hangzása, a téma szépsége, a metaforák finomsága és a szárnyaló szóösszetételek oldják. A precíz fordítás a név összetett szóval való visszaadása volna, például az első név (az első félversben) így hangzik: „Fuvolaszóval-Rádhiká-szívét-mámorosító-mézözön”. A szanszkrt nyelvben (különösen a klasszikus szanszkrtban) megszokott az ilyen nem bevett szóösszetételek használata... ehelyett megkíséreltem az eredeti szövegtől nem túlságosan elrugaszkodva kifejteni a nevek jelentését.

rādhikā-hṛdayonmādi-vaṁśī-kvāṇa-madhu-cchaṭaḥ |
rādhā-parimalodgāra-garimākṣipta-mānasaḥ ||1||

Fuvolájának hangja Rádhiká szívét mámorosító mézözön,
gondolatait a Rádhából áradó finom illatáram bűvöli el.
 
 A mānasa szó a manas-ból képzett melléknév: jelentése mentális, gondolati, ám a szó főnévként is használatos, a szív, vagy a gondolat megjelölésére. Rádhiká illata megolvasztja Krsna szívét, és ennek emlékét újra meg újra felidézve a gondolatait is. Az udgāra (itt kibocsájtás, kiáradás értelemben) szó nyomatékosítja, hogy az illat nem egyszerűen Rádhá illatszeréből, hanem magából Rádhából árad.

kamra-rādhā-mano-mīna-vaḍiśīkṛta-vibhramaḥ |
prema-garvāndha-gāndharvā-kilakiñcita-rañjitaḥ ||2||

Az epekedő Rádhá szívének halacskája kecses mozdulatai horgára akad,
civódó évődéssel örvendezteti meg a szerelemtől és büszkeségtől elvakult Rádhát.
 
Rádhá jelzője – kamra – epekedőt, és gyönyörűt is jelent egyszerre.
A kilakiñcita a szerelmesben ébredő érzelem, mikor párja évődve felette állónak mutatja magát. Ilyen érzelem ébred Rádhában, mikor Krsna és a pásztorfiúk megállítják a piacra siető gópíkat, és vámot követelnek. Vagy virágot szeretne szedni, ám Krsna megtiltja, hogy a virághoz érjen. A megszégyenítettség, dac, büszkeség, félelem érzései keverednek ilyenkor a szerelemmel.

lalitāvaśya-dhī-rādhā-mānābhāsa-vaśīkṛtaḥ |
rādhā-vakrokti-pīyūṣa-mādhurya-bhara-lampaṭaḥ ||3||

A pajkos és makrancos Rádhá tettetett féltékenysége teszi engedelmessé,
Rádhá csalafinta szavainak ambróziás ízeinek árjára sóvárog.

mukhendu-candrikodgīrṇa-rādhikā-rāga-sāgaraḥ |
vṛṣabhānu-sutā-kaṇṭha-hāri-hāra-harin-maṇiḥ ||4||

Holdorcájának sugarai duzzasztják Rádhiká szerelmének óceánját,
tündöklő zafír ő a Vrsabhánu leányának nyakát ékesítő gyöngysoron.
 
 Az óceán vizét a Hold vonzereje duzzasztja, az első kép erre utal. A negyedik páda harin-maṇi-t említ, szó szerint „zöld drágakőként”, azaz smaragdként utal Krsnára. Ám Krsna nem zöldes színű! Rúpa gószvámí másik művére, az Uddzsvala-nílamani (A lángoló szerelem zafírja, az ujjvala fellángolót jelent, de szerelmet is, a nīla-maṇi jelentése pedig kék drágakő, azaz zafír) címére emlékezve talán nem követek túl nagy hibát, ha tündöklő zafírént utalok rá. E név még egy rejtett utalással bír: az ékkő legszebben a nap fényében csillog, ezért említi a szerző Rádhát itt Vrsabhánu leányaként – a bhánu szó jelentése ugyanis Nap, Vrsabhánu neve annyit tesz: Napvezér. Krsna a Napleány fényében tündököl igazán.

phulla-rādhā-kamalinī-mukhāmbuja-madhuvrataḥ |
rādhikā-kuca-kastūrī-patra-sphurad-uraḥ-sthalaḥ ||5||

Rádhá lótuszorcáján kibomlott virága körül döngicsélő méhecske ő,
mellkasán Rádhiká keblének pézsmája csillog.

A lótuszvirágba záródó méhecske képe a szanszkrt költészet jól ismert toposza, hasonlóképpen a második kép is: Rádhá pézsma-illatszere most Krsna mellkasán csillog, azaz az imént még szorosan átölelték egymást.

iti gokula-bhūpālī-sūnu-līlā-manoharam |
yaḥ paṭhen nāma-daśakaṁ so’sya vallabhatāṁ vrajet ||6||

Ím, ezek Gókula ura fiának elbűvölő kedvtelései.
Ki e verseket olvassa, kedvessé válik néki!

Upadésámrta 9-11. – távlatok

vaikuṇṭāj janito varā madhu-purī tatrāpi rāsotsavād
vṛndāraṇyam udāra-pāṇi-ramaṇāt tatrāpi govardhanaḥ |
rādhā-kuṇḍam ihāpi gokula-pateḥ premāmṛtāplāvanāt
kuryād asya virājato giri-taṭe sevāṁ vivekī na kaḥ ||9||

Vaikunthánál jobb Mathurá, a születés miatt. Annál is jobb Vrndá erdeje, a rásza-ünnep okán.
Kiválóbb annál Góvardhan, mert a magasba emelte s a szerelmes kedvtelések miatt is.
S bizony annál is jobb Rádhá tavacskája, Gókula ura szerelme nektárjának túláradása folytán.
Ki az a tisztánlátó, ki ne szolgálná a hegy lábánál tündöklőt?

A költemény utolsó strófái a távlatokat villantják fel. A kilencedik versszak elsődleges jelentésében helyekről szól: Vaikuntha, Mathurá, Vrndávan, Góvardhan, Rádhá-kund – ám voltaképpen különféle istenkoncepciókat sorakoztat egymás mellé. Összefonódik a hely, és a hitem megélésének módja és iránya. Magától értetődő ez az összefonódás az óind gondolkodásban: a szanszkrt nyelvben a hitet jelentő szó (nisthá) is az áll, tartózkodik valahol jelentésű szthá igei gyökből származik, éppen úgy, ahogy a magyar nyelvben is összekapcsolódik a minőség és a lokáció; gondoljunk csak a helyes, helytelen szavainkra.
Ám ne feledjük azt sem, hogy az óind világlátás nem kizáró, inkább integráló. A vallás a mindenséget magában foglaló isteni forma mellkasa, a vallástalanság a háta. (Bhág. 2.1.32.) Vagy emlékezhetünk a Gítá 12. fejezetére: a tökéletesség csúcsa, ha egyhegyű figyelemmel, csak Istenre gondolva, őt látva él az ember… ám ha ez ma nem magától értetődően természetes, semmi gond, ne ezt erőltesd, pláne ne mímeld, fordítsd inkább figyelmed a bhakti-jóga szádhanái felé. S ez nem valamiféle pótcselekvés a tökéletesség helyett – a szádhana a beteljesedés gyakorlati lépései. Erre utal, hogy e helyen Krsna Dhananydzsajaként, gazdagság meghódítójaként szólítja meg Ardzsunát, utalva arra, hogy a gyakorló a legnagyobb kincs birtokába juthat. Ám az sem gond, ha ezt sem érzi testhezállónak, akkor végezze munkáját Istennek ajánlva, vagy dolgozzon másokért, hogy megélhesse az adás örömét, s hogy nem ő a középpont. Mindegyik tevékenység helyes, sőt, a legjobb annak, aki a saját természete szerint cselekszik, ám a felsorolás mégis kirajzolja a bejárható utat, és felmutatja az egyre magasabb eszményeket.

Így tesz versünk is. Fokról-fokra halad, mintha koncentrikus körökben lépkednénk egyre beljebb. (A hangulat a hindu esküvői szertartást idézi, ahol a házasulandók hét fogadalmat téve hét körön át haladnak a középpont felé.) Vaikuntha az Isten-tudat világa, ahol a fenséges Urat imádják tiszta szívű hívei.
A következő kör, a következő szféra Mathurá környéke. Nem csupán a város, hanem a vidék… ahol Krsna született, s ami a bensőséges hangulatú lílák helyszíne. Az isten-tudaton túl a Krsna-koncepció felé fordul a figyelem, ám nem a Bhagavad-gítát elzengő tanító Krsnára, Dváraká uralkodójára, hanem Mathurá megmentőjére, a pásztorok barátjára.
Majd tovább szűkül a fókusz Vrndá erdejére, s a gópík-kedvese Krsnára. Néhány lépéssel eljutottunk a fenséges imádat körétől a rajongó szeretet szerelmes hangulatáig.
Ám úgy tűnik, mintha a következő lépés tágítana a körön: Vrndá erdeje után Góvardhant említi a vers… a Góvardhan-hegy magasba emelése pedig az oltalmazó Krsnára emlékezés hangulata. Vajon miért következne az oltalmazó Krsna a rásza-tánc meghitt játéka után? A Góvardhan kiválóságának indoklása szó szerint így hangzik: udāra-pāṇi-ramaṇāt, azaz magas-kéz-örvendeztetés miatt. A magas-kéz, azaz magasbaemelés lehet a hegy felemelésére tett utalás, ám felmerül egy másik értelmezési lehetőség is. Az udāra nagylelkűt is jelent, így a udāra-pāṇi nagylelkű kézzel, bőkezűen áradóként a megörvendeztetés jelzője lesz, s ez így már a rásza-tánc folytatására tett utalás, mikor Krsna Rádhát ragadja ki a tánc köréből. Góvardhan jelentősége, hogy ez a hely az isteni pár találkáinak színtere. „Rádhá szerelmes civódásának büszke szavai, füldíszének elhervadt lótusza, (Krsna) fejékéből kihullott pávatollak, ligeteidben a fekhely tetején a Vaidzsajantí füzér szétgurult virágjai – ezek díszítik tested, óh, Góvardhan, kérlek, gyarapítsd mindig boldogságunkat!” (Rúpa gószvámí: Dvitíja Góvardhanástaka, 8.)
Egyre beljebb haladunk a körökön, fókuszáljuk Istenről alkotott képünket. Vaikunthán Krsna az Istenség Legfelsőbb Személyisége, majd Mathuránáth, Gópínáth után Rádháraman Krsnával találkozunk. Ám a középpontban Rádhikát találjuk, erre utal a Rádhá-kund Rádhá tavacskája. Raghunáth dász gószvámí, aki a távlat atyamestere a Csaitanja-követő vaisnavák közt, így fogalmazza meg ezt a Bánat bokrétájában:

āśā-bharair amṛta-sindhu-mayaiḥ kathañcit
kālo mayātigamitaḥ kila sāmprataṁ hi |
tvaṁ cet kṛpāṁ mayi vidhāsyasi naiva kiṁ me
prāṇair vrajena ca varoru bakāriṇāpi ||

„A nektáróceánra sóvárogva ezidáig csak elütöttem az időt valahogy, de ennek vége!
Ha te nem leszel kegyes hozzám, Combjaszép, semmit sem ér az életem, nem kell Vradzsa, de még Baka ellensége sem!” (Vilápa-kuszumánydzsali 102.)

Srídhar Mahárádzs így interpretálja e verset: „Egy remény éltet, ez tart életben. E reménység jegyében telnek napjaim, így vonszolom magam, át e nyomorúságos időkön. A reménység nektári óceánja tart a vonzásában. Ez éltet, csakhogy a türelmem a végére járt, nem bírok tovább várni. Ha nem mutatsz kegyet irántam ebben a minutában, akkor végem van. Örökre vége mindennek, élni sem akarok tovább. Kegyed nélkül minden haszontalan, egy percig sem bírom tovább. Vrndávan még az életemnél is kedvesebb számomra, de most attól is irtózom! Mily kínzó, gyötrelmes érzés! Már Krsnából is elegem van, hogy mást ne említsek. Szégyen ezt mondani, de őt sem tudom szeretni, amíg bizalmas szolgáid táborába be nem fogadsz.”
A versmérték: śārdūlavikrīḍita (tigrisjáték).

karmibhyaḥ parito hareḥ priyatayā vyaktiṁ yayur jñāninas
tebhyo jñāna-vimukta-bhakti-paramāḥ premaikaniṣṭhās tataḥ |
tebhyas tāḥ paśu-pāla-paṅkaja-dṛśas tābhyo 'pi sā rādhikā
preṣṭhā tadvad iyaṁ tadīya-sarasī taṁ nāśrayet kaḥ krtī ||10||

Nyilvánvaló, hogy a rítusok követőit minden tekintetben (felülmúlják) a Harit szerető bölcsek.
(Kiválóbbak) náluk az elméleteket maguk mögött hagyó, a rajongó szeretetben állhatatos tiszta bhakták.
(Legkiválóbbak) a lótuszszemű pásztorfiú (kedvesei), s közülük is Rádhiká az első.
Ugyanúgy kedves az ő tavacskája is, s van-e áldott ember, (aki) ne keresné ennek oltalmát?

Miért a Rádhá-kund (Rádhá tavacskája), azaz a Rádhával kapcsolatba hozó meditáció a legbensőségesebb? – merül fel a kérdés az előző strófa kapcsán. Ez és a következő vers e kérdést válaszolja meg. Távolról indít – míg az előző strófa az istenkoncepciókat tekinti át, e vers a hívek különféle csoportjait veszi számba. Szorosan összefügg az előző strófával, nyelvtanilag is, hiszen az előző vers „jobb” (vara) szava utal az összehasonlításra itt is.
Karmí, azaz cselekvő – mondja a vers, ami jelentheti az anyagi tetteket végzőket, s a rítusok végzőit egyaránt. Mert a vers az Isten felé fordulókat sorolja, így a fordításban az utóbbi jelentést vettem figyelembe. A szó önmagában nem minősít, ám gyakran használják a viszonzásvágy reményében történő Isten felé fordulás mentalitásának leírására. A Harit szerető bölcsek számára már mindegy, van-e viszonzás, vagy sem. A bölcsekről így szól a Gítában Krsna: „Négyféle jámbor ember imád engem, ó Ardzsuna, a szenvedő (ārtaḥ), a kíváncsi (jijñāsuḥ), a vagyonvágyó (arthārthī) és a bölcs (jñānī)” (Bg. 7.16.) – majd hozzáteszi: közülük is az egyhegyű odaadással (eka-bhakti) felé forduló bölcs a legkiválóbb, mert mindig kapcsolatban áll vele. Ennél szűkebb kör a rajongó szeretetben állhatatos tiszta bhakták. Róluk Rúpa gószvámí azt mondja: jñāna-vimukta („tudás-megszabadult”). A szóösszetétel kétféleképpen is értelmezhető. A jñāna jelentése tudás, elsősorban a Legfelsőbbel kapcsolatos tudás. Srídhar Szvámí kommentárjában például a jñāna a szentírásokon alapuló (śāstrīya) tudás, míg mellette a vijñāna a közvetlen, személyes tapasztalat, megértés, megélés (anubhava). A vimukta jelentése megszabadult, így a jñāna-vimukta jelenthet a lelki tudás által (a világi kötelékektől) megszabadultat, és az elméleteket, a pusztán írásokon alapuló tudás magunk mögött hagyását, meghaladását is.
Ha a raszákat sorra vesszük, a legbensőségesebb, a legsokszínűbb köztük a szerelem hangulata, így a rajongó szeretetben állhatatos tiszta bhakták közt a gópík kötődnek a legváltozatosabb módon Krsnához. A gópík koronaékszere Rádhiká, ezért tekinthető a végső célnak a Rádhá-dászjam, Rádhiká szolgálata.
Miként az előző strófánál, itt is fontos megemlíteni, hogy a távlatokról van szó. Nem másolható, mímelhető, és nem erőltethető, bármennyire szép, s ezért vonzó is.
A versmérték: śārdūlavikrīḍita (tigrisjáték).

kṛṣṇasyoccaiḥ praṇaya-vasatiḥ preyasībhyo 'pi rādhā
kuṇḍam cāsyā munibhir abhitas tādṛg eva vyadhāyi |
yat preṣṭhair apy alam asulabhaṁ kiṁ punar bhakti-bhājāṁ
tat premedaṁ sakṛd api saraḥ snātur āviṣkaroti ||11||

Krsna kedveseinél is (jelentősebb) a szeretet hajléka, Rádhá.
A bölcsek megállapítják, hogy tavacskája teljes mértékben hasonlatos (őhozzá).
Ami még a legkedvesebbeknek is nehezen elérhető, hát még azoknak, akik most szentelődnek a bhaktinak.
(Ám) az a szeretet feltárul annak, aki csak egyszer is megmártózik e tóban.

„A Krsna iránti ragaszkodásnak két fajtája van, a fenség tudatával kevert az egyik, a kévalá (teljes, tökéletes) a másik.” – áll a Csaitanja-csaritámrtában (2.19.192.) A legkedvesebbek a kévalá, a teljes ragaszkodás útját járják, míg mások számára („akik most szentelődnek a bhaktinak”) a Krsna iránti ragaszkodás a fenség tudatával elegyített.
A Rádhá tavacskájában való megmártózás a Rádhá-dászjam megélését jelenti… s ez még e legkedvesebbek számára is nehezen elérhető.
A versmérték: mandākrāntā (lassú előretörés, lassú győzelem).

Rúpa gószvámí: Srí Srí Rádhá-Mádhava nyolc páros-neve

śrī-śrī-rādhā-mādhavayor nāma-yugalāṣṭakam

Rúpa gószvámí verse az isteni pár néhány nevét veszi számba – minden strófával egyre beljebb lépve. Rádhá-Dámódar, Rádhá-Mádhava a fenséges isteni pár nevei. E nevek többféleképpen is értelmezhetők, s a rákövetkező strófák fényében ezek tűnnek a távolabbi megközelítésnek – Dámódar az Úr, kinek köldöke tavában nyíló lótuszvirág a mindenség otthona , Mádhava pedig a szerencseistennő férje, kit hallgatással, meditációval és jógával lehet megközelíteni . A második strófa nyilvánvalóan a kisgyermekek baráti hangulatát idézi, míg a harmadik a szerelmes kedvteléseket.

rādhā-mādhavayor etad vakṣye nāma-yugāṣṭakam |
rādhā-dāmodarau pūrvaṁ rādhikā-mādhavau tataḥ ||1||

Rádhá-Mádhava nyolc páros nevét zengem most el,
Elsőként (1) Rádhá-Dámódar, majd (2) Rádhá-Mádhava,

vṛṣabhānu-kumārī ca tathā gopendra-nandanaḥ |
govindasya priya-sakhī gāndharvā-bāndhavas tathā ||2||

(3) Vrsabhánu leánykája és a pásztorok vezérének kisfia,
(4) Góvinda kedves barátnője és Gándharvá barátja.

nikuñja-nāgarau goṣṭha-kiśora-jana-śekharau |
vṛndāvanādhipau kṛṣṇa-vallabhā-rādhikā-priyau ||3||

(5) A liget csalafinta hősei, (6) Vradzsa ifjúságának koronái,
(7) Vrndávan uralkodópárja, (8) Krsna szíve választottja, Rádhiká kedvese.

nikuñja-nāgarau: A nāgara szó szerint városit jelent, és – kontextustól függően – minden mást is, amit a városiaknak tulajdonítanak: előzékenységet vagy éppen kicsapongó romlottságot, és főleg gyors felfogóképességet, éleseszűséget, csalafintaságot. Nāgara: ez szokásosan a gópíkat elcsábító Krsna jelzője, ám Rádhá nem egyszerű fejőslányka, évődő furfangban maga mögé utasítja Krsnát.

a sznátaka élete

A védai hagyomány szerint mikor a növendéknek kitelik a tanulóideje, rituális fürdőt (sznánam) vesz, majd hazatér. Milyen elvek szerint éljen, hogyan kormányozza életét? Erről szól a Manu-szanhitá negyedik fejezete. Íme, néhány tanács:

nātmānamav amanyeta purvābhir asamṛddhibhiḥ |
ā mṛtyoḥ śriyam anvicchen naināṁ manyeta durlabhām || 4.137. ||

Korábbi sikertelenségei miatt ne vesse meg önmagát,
mindhalálig kutassa a sikert, s ne gondolja elérhetetlennek.
 

Fontos, hogy szembenézzünk kudarcainkkal. Mérlegeljük, tanuljunk belőle, értsük meg, mit tettünk helyesen, mit tennénk ma is éppen úgy, és hol követtünk el hibákat, hasonló helyzetben mit kellene másképpen tenni. A kudarcok miatt másokat okolni egyszerűen csak a felelősség áthárítása... meg kell tanulnunk hátrébb lépni, és a külső szemlélő józan szemével látni és értékelni saját helyzetünket. S miként hiba a másik hibáztatása, a felelősség áthárítása, éppúgy hiba önmagunk becsmérlése is, a józan értékelés helyett.
Kutassa a sikert: azaz kutassa Srít. Az utalás talányos, jelenthet vagyont, gazdagságot, jószerencsét, ám utalhat Nárájan feleségére, Laksmíra is.
Döntéseinkben általában választhatjuk a kedvesebbet (préjasz), ami rövidtávon előnyös, és a jobbat (sréjasz), ami pedig hosszú távon kedvező. Srí kutatása finom felhívás ez utóbbira.

satyaṁ brūyāt priyaṁ brūyān na brūyāt satyam apriyam |
priyaṁ ca nānṛtaṁ brūyād eṣa dharmaḥ sanātanaḥ || 4.138. ||

Igazat szóljon és kedvesen szóljon. Ám ne szóljon igazat, ha az bántó volna,
és ne szóljon hamisan, ha az netán kellemes volna is – ez az örök dharma.

Ajánlott olvasnivaló: Rúpa gószvámí verséből a pradzsalpától való óvás.

bhadraṁ bhadram iti brūyād bhadram ity eva vā vadet |
śuṣka-vairaṁ vivādaṁ ca na kuryāt kena cit saha || 4.139. ||

A jóra mondja, hogy jó, s csak annyit mondjon: jó,
senkivel ne keveredjen meddő viszályba, vitába.
 

Médhátithi, a Manu-szanhitá mértékadó kommentátora úgy értelmezi a verset, hogy még akkor is bólogasson az ember, ha nem ért egyet, illetve ne vitázzon pusztán a vita, érveinek hatásossága, éleselméjűsége csillogtatása kedvéért, s különösen ne kezdeményezzen vitát a királyi udvarban.
A vers békességre hív: a jóra mondja: jó – ne fukarkodjék a dicsérettel. Ne szóljon hamisan, még ha az kellemes volna is – szólt az előző tanács, ennek a fényében e strófa arra figyelmeztet, ne mondjon mást, csak dicsérő szavakat. Ez persze nem abszolút előírás: szülőként, tanítóként jó megtalálni a mértéket: a dicséret legyen ösztönző, mégse váljék elbizakodottá a növendék. S ebben a helyzetben fel kell hívni a figyelmet a hibákra is – együtt jár feladattal –, ám ne földbe döngölőn megsemmisítő, hanem szeretetteli, okos és figyelmes legyen. A hamis egot pusztító, ám a lelket éltető.

Himnusz, a Srí Krsna kedvtelései nektárjával áradó tíz névvel

śrī-kṛṣṇasya śrī-līlāmṛta-nāmaka-daśa-nāma-stotram

Rúpa gószvámí költeménye Krsna tíz nevét sorolja fel, Rádhá és Krsna szerelmes kedvteléseire emlékezve. A puránák többnyire* sakti-saktimán-ként beszélnek Rádháról és Krsnáról: Rádhá a sakti (erő, energia, képesség), míg Krsna e sakti birtokosa. Így Rádhá alárendelt, míg Krsna uralkodó. Rúpa gószvámí megközelítése alapvetően más: Rádhá és Krsna kölcsönösen elvarázsolják egymást.

rādhikā-hṛdayonmādi-vaṁśī-kvāṇa-madhu-cchaṭaḥ |
rādhā-parimalodgāra-garimākṣipta-mānasaḥ ||1||

Fuvolája méz-szavával mámorítja Rádhiká szívét,
ám gondolatai csak a Rádhából áradó elbűvölő illat körül forognak.

kamra-rādhā-mano-mīna-baḍiśīkṛta-vibhramaḥ |
prema-garvāndha-gāndharvā-kilakiñcita-rañjitaḥ ||2||

Dévaj bolondozása a horog, ami elragadja a gyönyörű Rádhá szívének halát,
őt pedig a szerelmes büszkeségétől elvakult Gándharvá évődése teszi boldoggá.
 

 A Gópála-tápaní-upanisad Gándharvá névem említi Rádhát.

lalitāvaśyadhī-rādhāmānābhāsa-vaśīkṛtaḥ |
rādhā-vakrokti-pīyūṣa-mādhurya-bhara-lampaṭaḥ ||3||

Leigázza a kacér és engesztelhetetlen Rádhá színlelt féltékenységből fakadó haragja,
míg csupán Rádhá csalafinta szavainak nektár-édességének megízlelésére sóvárog.

mukhendu-candrikodgīrṇa-rādhikā-rāga-sāgaraḥ |
vṛṣabhānu-sutā-kaṇṭha-hāri-hāra-harin-maṇiḥ ||4||

A hold-orcájából kiáradó ragyogás (kavarja fel) Rádhiká szerelmének óceánját,
ám ő Vrsabhánu leányának nyakát ékesítő gyönyörű füzér smaragdja.

A Hold vonzereje a tengerek árapályának oka, hasonlóképpen Rádhá szerelmének óceánjában keltett mindig megújuló kiáradás oka Krsna orcájának holdsugara.

phulla-rādhā-kamalinī-mukhāmbuja-madhuvrataḥ |
rādhikā-kuca-kastūrī-patra-sphurad-uraḥ-sthalaḥ ||5||

Ő a Rádhá kinyílt lótuszvirághoz hasonlatos orcája körül döngicsélő méhecske,
mellkasát a Rádhiká keblén illatozó mósusz ékesíti.

iti gokula-bhūpālī-sūnu-līlā-manoharam |
yaḥ paṭhen nāma-daśakaṁ so’sya vallabhatāṁ vrajet ||6||

Ím Gókula hercegének elragadó kedvtelései.
Aki e tíz nevet olvassa, kedvessé válik az Ő számára.

* Rádhá-Krsna kapcsolatát a fenséges Krsnát imádó hangulatban bemutató részletek a Brahma-vaivarta puránából:
- fohász Rádhá neveivel – a fenséges Rádhárání
- Rádhá és a védák (a Rádhá és Krsna házasságát elbeszélő 4.15. fejezetből)
Ellenpélda a Brahmánda-puránából való Rádhá-sztótram mely Krsna Rádhát magasztaló szavait idézi

Gópálguru gószvámí mahámantra magyarázata

ajñāna-tat-kārya-vināśa-hetoḥ
sukhātmanaḥ śyāma-kiśora-mūrteḥ |
śrī-rādhikāyā ramaṇasya puṁsaḥ
smaranti nityaṁ mahatāṁ mahāntaḥ ||1||

A tudatlanságot, s annak minden következményét megsemmisítő, boldogság-lényegű kékesfekete fiúcskára,
Srí Rádhiká örömére emlékeznek mindig a szentek, a kiválók legkiválóbbjai.

Az első két strófa bevezető: a komoly törekvő a nagyszerű szentek révén jut hozzá a három névből álló mantrához. Ám az első strófa első három pádája máris a kommentár része: Hari, Krsna és Ráma neveinek magyarázata. Hari a tudatlanságnak s a tudatlanság következményeinek elvevője, megsemmisítője (4. strófa), Krsna a kékesfekete testű fiúcska (11. strófa), Ráma pedig Rádháraman, Rádhikát boldoggá tevő Krsna (14. strófa).

vilokya tasmin rasikaṁ kṛtajñaṁ
jitendriyaṁ śāntam ananya-cittam |
kṛtārthayante kṛpayā suśiṣyaṁ
pradāya nāma-traya-yukta-padyam ||2||

Látva, hogy örömét leli benne, hálás, érzékeit fegyelmező, békés, és nincs más vágya,
könyörületesen sikeressé teszik az erényes tanítványt, megajándékozva őt a három névvel ékes verssel.

A bevezetőt követő strófák a három név, Haré, Krsna és Ráma értelmezései.
A Haré szó két jelentésű: hímnemben Hari, nőnemben Hará megszólítása. A 3-5 versek Hari nevének jelentéseit tárgyalják, majd a 6-8. versek Rádhá neveként, Haráként értelmezik a Haré szót. A rákövetkező három vers (9-11.) Krsna nevének jelentésárnyalatait bontja ki. A 12-13. versek a Ráma szó általánosabb jelentéseit vizsgálják meg, majd a 14-15. versek pedig a Rádhát boldoggá tevő (Rádháraman) Krsna neveként magyarázzák a Ráma nevet.

harir harati pāpāni duṣṭa-cittair api smṛtaḥ |
anicchayāpi saṁspṛṣṭo dahaty eva hi pāvakaḥ ||3||

Hari elveszi [harati] még a gonosz szándékkal reá emlékezők bűneit is,
miként a véletlenül megérintett tűz is perzsel.

A következő versek a Haré szót értelmező idézetek. E strófa a Brhan-náradíja-purána 1.11.100. verse, részlet Sukra és Bali beszélgetéséből.

vijñāpya bhagavat-tattvaṁ cid-ghanānanda-vigraham |
haraty avidyāṁ tat-kāryam ato harir iti smṛtaḥ ||4||

Az isteni igazságot, a Legfelsőbb Lélek gyönyör-formáját felfedve
elveszi [harati] a tudatlanságot s annak következményeit, ezért Harinak nevezik.

A tudatlanság (avidjá), a lelki mivoltunkkal kapcsolatos tudatlanságot jelenti - Patanydzsali definíciója szerint: az ideiglenest, tisztátalant, szenvedéssel járót, anátmát öröknek, tisztának, örömtelinek, átmannak tudni. (Jóga-szútrák 2.5.) Annak felismerése, hogy örökkön létező, tudatos és örömlényegű lények vagyunk (szat-csit-ánanda) véget vet e tudatlanságnak. Mi a felismerés módja? Megélése annak, hogy Istenhez tartozunk: az isteni, Abszolút Igazság (bhagavat-tattva), a teljes tudatosság (csit-ghana), és gyönyörlényegű forma (ánanda-vigraha) megpillantása e felismeréshez vezet el.
E slóka (és a kommentár több másik verse is) fellelhető Dzsíva gószvámí mahámantra kommentárjában.

athavā sarveṣāṁ sthāvara-jaṅgamādīnāṁ tāpatrayaṁ haratīti hariḥ | yadvā divya-sadguṇa-śravaṇa-kathana-dvārā sarveṣāṁ viśvādīnāṁ mano haratīti | yadvā sva-mādhuryeṇa koṭi-kandarpa-lāvaṇyena sarveṣāṁ avatārādīnāṁ mano haratīti hariḥ | hari-śabdasya saṁbodhane he hare ||5||

És megszünteti [harati] a mozdulatlan és mozgó lények háromféle szenvedését, ezért Hari az ő neve. Csodás isteni tulajdonságai hallása és elbeszélése révén mindenki gondolatait vonzza [harati], ezért is Harinak hívják. Kedvességével, és a milliónyi szerelemistent elhomályosító szépségének vonzerejével pedig még az avatárok szívét is elragadja [harati], ezért is Harinak nevezik. Hari pedig megszólítva: óh, Haré!

A szöveg a versidézetek közé ékelt prózai kommentár, melyben a háromlépcsős fokozatosságot fedezhetjük fel: Hari megszünteti minden lény szenvedését (a háromféle szenvedés: az önmagunktól, a másoktól, és a déváktól eredő fájdalom). A lények némelyike befedett tudattal létező ösztönlény – Hari az ő szenvedéseiknek is véget vet. A tudattal bíró lények – emberek, dévák – gondolatait elragadja, és magához vonzza, ám szépsége és kedvessége még az avatárokat is lenyűgözi.

rāsādi-prema-saukhyārthe harer harati yā manaḥ |
harā sā gīyate sadbhir-vṛṣabhānu-sutā parā ||6||

A rásza tánc, s a többi szerelmes gyönyör révén megfosztja [harati] Harit (józan) értelmétől,
Vrsabhánu nagyszerű leányát a szentek ezért Hará néven éneklik meg.

A manas jelentése elme, értelem, de szív is. Így a harati manas kétféleképpen is fordítható: „megfosztja értelmétől”, vagy „elragadja szívét”. A következő két vers hasonlóan két jelentésű.

svarūpa-prema-vātsalyair-harer-harati yā manaḥ |
harā sā kathyate sadbhiḥ śrī-rādhā vṛṣabhānujā ||7||

Szerető rajongásával megfosztja [harati] Harit (józan) értelmétől,
a szentek ezért Vrsabhánu leányát Harának nevezik.

harati śrī-kṛṣṇa manaḥ kṛṣṇāhlāda-svarūpiṇī |
ato haretyanenaiva śrī-rādhā parigīyate ||8||
ityādinā śrī-rādhā-vācaka-harā-śabdasya saṁbodhane hare ||

Elragadja [harati] Srí Krsna szívét ő, Krsna gyönyörének megtestesítője,
ezért Srí Rádhát Haráként magasztalják.
E versek Srí Rádhát Hará néven említik, megszólítva: Haré!

kṛṣir bhūr-vācakaḥ śabdo ṇaś ca nirvṛti-vācakaḥ |
tayor aikyaṁ paraṁ brahma kṛṣṇa ity abhidhīyate ||9||

A „krs” létezést jelent, a „na” az elcsendesülés örömére [nirvrti] utal,
e kettő együtt a legfőbb Brahman neve: Krsna.

A verset ebben a formában idézi a Csaitanja-csaritámrta 2.9.30. Az első két páda Mahábhárata ötödik könyvében (az Udjóga-parvában) a 68.5 vers első fele, melyben Dhrtarástra kérésére Szanydzsaja beszél Krsna, a Legfelsőbb Személy neveiről. A folytatás ekképp szól: kṛṣṇas tadbhāvayogāc ca kṛṣṇo bhavati śāśvataḥ – Krsna: és amazok kapcsolódásából Krsna lesz, az örökkévaló.
A nirvrti „abbahagyás” szó (nir – vmitől mentes; vṛt – halad, fordul) többféleképpen értelmezhető, a gaudíja magyarázók többnyire a gyönyör, boldogság szavakkal fordítják. A szó a világi aktivitás abbamaradására, s az ebből fakadó nyugodt örvendezésre utal. A létezéssel szemben (bhú – létezés) jelentheti az evilági lét megszűnését, az üdvösséget, esetleg felvethető még a nemlétként való értelmezés is (nir – vmitől mentes; vṛt – van, létezik, él), ekkor Krsna, a Legfelsőbb, a lét és nemlét teljességét is jelenti, miként a Bhagavad-gítában (9.19) is, ahol Krsna ezt mondja: amṛtaṁ caiva mṛtyuś ca sad asac cāham arjuna – én vagyok a halhatatlanság és a halál is, a lét és a nemlét is, Ardzsuna.
A verset több mahámantra-kommentár is idézi.

īśvaraḥ paramaḥ kṛṣṇaḥ sac-cid-ānanda-vigrahaḥ |
anādir ādir govindaḥ sarva-kāraṇa-kāraṇam ||10||

A legfőbb Isten Krsna, a lét-tudat-gyönyör-forma,
ő Góvinda, a kezdetnélküli, ki maga a kezdet, minden ok végső oka.

A vers a Brahma-szanhitá 5.1. verse.

ānandaika-sukhaḥ śrīmān śyāmaḥ kamala-locanaḥ |
gokulānandano nanda-nandanaḥ kṛṣṇa īryate ||11||
kṛṣṇa-śabdasya saṁbodhane kṛṣṇa ||

A páratlan gyönyört s boldogságot, a dicső lótusz-szemű Sjámát,
Nanda fiacskáját, Gókula megörvendeztetőjét, Krsnának hívják.
Krsna neve megszólítva: Krsna!

Dzsíva gószvámí kommentárja csekély eltéréssel (śrīmāṇ helyett svāmī) ugyanezt a verset közli.

rā-śabdoccāraṇāt devi bahir niryānti pātakāḥ |
punaḥ praveśakāle tu makāraśca kapāṭavat ||12||

Kedves Déví, a „rá” szótag kimondása után a bűnök mind (kapun) kívül kerülnek,
sőt, ha nyomban utána a „ma” szótag (is elhangzik), az ajtó is (végérvényesen bezáródik).

A verset Siva mondja Párvatínak, a Déví itt Párvatí megszólítása.

ramante yogino'nante satyānanda-cid-ātmani |
iti rāma-padenādaḥ para-brahmābhidhīyate ||13||

A misztikusok az örök létezésben, a gyönyörteli és tudatos lélekben örvendeznek [ramanté],
ezért őt, a legfőbb Brahmant, a Ráma névvel illetik.

Az anante satyānanda-cid-ātmani más olvasatban: anante satya-ānanda-cit-ātmani – az örökkévaló, igazság gyönyör és tudatos természetű lélekben.
A vers a Rámatápaní-upanisadból való (1.1.6.). Idézi a Csaitanja-csaritámrta 2.9.29., továbbá a Padma-purána is, melyben a Rámacsandra száz nevét magasztaló himnuszban ez a nyolcadik vers. Dzsíva gószvámí mahámantra-kommentárja is idézi.

vaidagdhī sāra-sarvasvaṁ, mūrta-līlādhidaivatam |
śrī-rādhāṁ ramayan nityaṁ rāma ity abhidhīyate ||14||

A szépség és elmésség mindenek felett álló teljességét, a szerelmes kedvtelések uralkodó istenét,
a Rádhikát mindig boldoggá tevőt [ramajan], Rámának nevezik.

A vers idézet a Brahmánda-puránából (Uttara-khanda 6.55.), Dzsíva gószvámí kommentárja is idézi.

śrī rādhāyāścittamākṛṣya ramate krīḍatīti rāmaḥ rāma-śabdasya saṁbodhane rāma tathā hi | krama-dīpikāyāṁ candraṁ prati śrī-kṛṣṇaḥ ||
mama nāma-śatenaiva rādhā-nāma saduttamam |
yaḥ smarettu sadā rādhāṁ na jāne tasya kiṁ phalam ||15||

Srí Rádhá szívét vonzva örvend [ramaté], s játszik Ráma, s Ráma neve megszólítva: Ráma! A Krama-dípikában Srí Krsna így szól Csandrához:
A nevemnél százszorosan kiválóbb Rádhá neve,
nem is tudom, mi lehet a gyümölcse, ha valaki mindig Rádhára emlékezik!

A Krama-dípiká a Nimbárka-szampradája jeles mesterének, Késava Ácsárjának műve.

Gópálguru gószvámí további mahámantra magyarázatai:
- a bebocsátásért fohászkodó hívő imája
- az isteni pár együttlétének hangulatában

További mahámantra kommentárok

Rúpa gószvámí: Srí Csaitanjástaka, 2

śrī-caitanya-devasya dvitīyāṣṭakam
Az Úr Csaitanját magasztaló második vers

kalau yaṁ vidvāṁsaḥ sphuṭam abhiyajante dyuti-bharād
akṛṣṇāṅgaṁ kṛṣṇaṁ makha-vidhibhir utkīrtanamayaiḥ |
upāsyaṁ ca prāhur yam akhila-caturthāśrama-juṣāṁ
sa devaś caitanyākṛtir atitarāṁ naḥ kṛpayatu ||1||

Kit ragyogása miatt a kali-korban még a művelt tudósok is magasztalnak,
őt, a nem feketés színben megjelenő Krsnát, kit a szankírtan-áldozattal
imádnak, s aki a negyedik életrendben élők istene –
kegyeljen minket ő, a Csaitanja alakját felöltő Úr!

A vers Karabhádzsana rsi szavait idézi a Bhágavata-puránból: „A kellő értelemmel rendelkezők a kali-korban a szankírtan-áldozattal, Krsna szent nevének zengésével fogják imádni a társaival együtt megjelenő Urat.” (Bhág. 11.5.32.) A negyedik életrend nem csupán sorszám, ez az életrendek betetőzése.

caritraṁ tanvānaḥ priyam aghavadāhlādana-padaṁ
jayodghoṣaiḥ samyag-viracita-śacī-śoka-haraṇaḥ |
udañcan-mārtaṇḍa-dyuti-hara-dukūlāñcita-kaṭiḥ
sa devaś caitanyākṛtir atitarāṁ naḥ kṛpayatu ||2||

Lénye a bűnösök számára is menedéket nyújtott.
Mikor így kiáltott: dzsaja! Sacsí minden bánata eloszlott.
Ruhájának tündöklése még a felkelő Nap aranyfényét is elhomályosítja–
kegyeljen minket ő, a Csaitanja alakját felöltő Úr!

Az első páda arra utal, hogy Csaitanja a legkönyörületesebb avatár, az isteni kegy megtestesülése: érdem nélkül, még a bűnösök is oltalmat lelnek nála.

apāraṁ kasyāpi praṇayi-jana-vṛndasya kutukī
rasa-stomaṁ hṛtvā madhuram upabhoktuṁ kam api yaḥ |
ruciṁ svām āvavre dyutim iha tadīyāṁ prakaṭayan
sa devaś caitanyākṛtir atitarāṁ naḥ kṛpayatu ||3||

Mohón kutatta az egyik gópí által érzett határtalan
ízek kavalkádját, s kóstolgatta az édes nektárt.
Saját színét elrejtve kedvese ragyogását öltötte fel –
kegyeljen minket ő, a Csaitanja alakját felöltő Úr!

anārādhyaḥ prītyā ciram asura-bhāva-praṇayināṁ
prapannānāṁ daivīṁ prakṛtim adhidaivaṁ trijagati |
ajasraṁ yaḥ śrīmān jayati sahajānanda-madhuraḥ
sa devaś caitanyākṛtir atitarāṁ naḥ kṛpayatu ||4||

A démoni létet kedvelők nem imádják,
ám e három világban ő az isteni természet oltalmában élő, meghódolt lelkek istensége.
Veleszületett öröme és édessége mindörökkön győzedelmeskedik –
kegyeljen minket ő, a Csaitanja alakját felöltő Úr!

gatir yaḥ pauṇḍrāṇāṁ prakaṭita-navadvīpa-mahimā
bhavenālaṁkurvan bhuvana-mahitaṁ śrotriya-kulam |
punāty aṅgīkārād bhuvi paramahaṁsāśrama-padaṁ
sa devaś caitanyākṛtir atitarāṁ naḥ kṛpayatu ||5||

A bengáliak menedéke Navadvípban tárta fel önnön dicsőségét.
Születésével a nagyra becsült védatudó bráhmanák közösségét ékesíti
és megszenteli a hattyútiszta szerzetesek rendjét –
kegyeljen minket ő, a Csaitanja alakját felöltő Úr!

mukhenāgre pītvā madhuram iha nāmāmṛta-rasaṁ
dṛśor dvārā yas taṁ vamati ghana-bāṣpāmbu-miṣataḥ |
bhuvi premṇas tattvaṁ prakaṭayitum ullāsita-tanuḥ
sa devaś caitanyākṛtir atitarāṁ naḥ kṛpayatu ||6||

Először ajkaival kortyolta a szent név nektárjának édességét,
majd könnyhullatást színlelve szemei kapuján árasztotta ki azt,
a rajongó istenszeretet igazságát nyilvánítva ki e világban.
Kegyeljen minket ő, a Csaitanja alakját felöltő Úr!

tanūm āviṣkurvan nava-puraṭa-bhāsaṁ kaṭi-lasat-
karaṅkālaṅkāras taruṇa-gaja-rājāñcita-gatiḥ |
priyebhyo yaḥ śikṣāṁ diśati nija-nirmālya-rucibhiḥ
sa devaś caitanyākṛtir atitarāṁ naḥ kṛpayatu ||7||

Feltárta aranyfényben tündöklő alakját: csípőjét
ivóedénye ékesíti, járása akár az ifjú királyi elefánté.
Társait a felajánlás maradékának megtisztelésével tanította –
kegyeljen minket ő, a Csaitanja alakját felöltő Úr!

„Csípőjét ivóedénye ékesíti”: az ivóedény a szerzetesek egyetlen vagyona.

smitālokaḥ śokaṁ harati jagatāṁ yasya parito
girāṁ tu prārambhaḥ kuśala-paṭalīṁ pallavayati |
padālambaḥ kaṁ vā praṇayati nahi prema-nivahaṁ
sa devaś caitanyākṛtir atitarāṁ naḥ kṛpayatu ||8||

Mosolya mindenki bánatát elűzi az univerzumban,
szavai nyomán az áldásosság fája is kihajt.
Lótuszlábait megragadva ne ébredne szívünkben rajongó istenszeretet?
kegyeljen minket ő, a Csaitanja alakját felöltő Úr!

śacīsūnoḥ kīrti-stavaka-nava-saurabhya-niviḍaṁ
pumān yaḥ prītātmā paṭhati kila padyāṣṭakam idam |
sa lakṣmīvān etaṁ nija-pada-saroje praṇayitāṁ
dadānaḥ kalyāṇīm anupadam abādhaṁ sukhayatu ||9||

Az örvendező szívű olvasót, ki e költeményt, Sacsí fia dicsőség-bokrétájának illat-felhőjét recitálja, az Úr lótuszlába iránti szeretettel ajándékozza meg, és elhárítja az akadályokat minden lépése elől!

A versek śikhariṇī (koronás) versmértékűek: υ – – – – – / υ υ υ υ υ – – υ υ υ –

Bhaktivinód Thákur Mahámantra kommentárja

Óh, Hari! Most, hogy elraboltad szívemet, kérlek szabadíts meg a világi kötelékektől!
Óh, Krsna! Kérlek ragadd el minden gondolatomat, vond magadhoz szívem!
Óh, Hari! Hadd ragadja el gondolatom páratlan kedvességed!
Óh, Krsna! Tisztítsd meg gondolataimat az odaadás tudományával, mire egy bhaktád tanít!
Óh, Krsna! Hadd legyek méltó isteni neved, alakod, vonásaid s kedvteléseid megismerésére!
Óh, Krsna! Szilárdítsd meg hitemet, kérlek!
Óh, Hari! Esedezem, tégy alkalmassá a szolgálatodra!
Óh Hari! Hadd legyek méltó isteni neved, alakod, vonásaid s kedvteléseid megismerésére!

Óh, Hari! Vezess engem, kérlek, hadd szolgáljalak, ahogy néked tetszik!
Óh, Ráma! Hadd halljak meghitt játékaidról legkedvesebb bhaktáid társaságában!
Óh, Hará (Rádhá)! Kérlek, tárd föl számomra szerető Krsnáddal titkos kedvteléseidet!
Óh, Ráma! Kérlek, tárd föl számomra imádott Rádhikáddal titkos kedvteléseidet!
Óh, Ráma! Segíts mindig emlékeznem isteni nevedre, alakodra, vonásaidra s játékaidra!
Óh, Ráma! Fogadj szolgáddá, míg isteni nevedre, alakodra, vonásaidra s tetteidre emlékezem!
Óh, Hari! Ha már elfogadtál szolgálódnak, használj engem kedved szerint!
Óh, Hari! Hadd szolgáljam mindenemmel isteni örömödet! Ez alázatos imám szent lábaidnál!

a mahámantra kifejtése

Jīva gosvāmī: mahā-mantrārtha-vyākhyā

Haré, Krsna és Ráma – Dzsíva gószvámí kommentárjában a mantra minden nevét Rádhá és Krsna szerelmes hangulatának más és más ízeiben értelmezi.

hare kṛṣṇa hare kṛṣṇa kṛṣṇa kṛṣṇa hare hare |
hare rāma hare rāma rāma rāma hare hare ||

sarvacetaharaḥ kṛṣṇastasya cittaṁ haratyasau |
vaidagdhī-sāra-vistārairato rādhā-harā-matā ||1||

Krsna minden szív meghódítója (hara), ám az ő szívét azonban a különleges tulajdonságokban bővelkedő Rádhiká ragadja el (harati) páratlan szépségével, ezért Rádhikát Harának nevezik.

karṣati svīya-lāvaṇya-muralī-kala-niḥsvanaiḥ |
śrī-rādhāṁ mohana-guṇālaṅkṛtaḥ kṛṣṇa īryate ||2||

Lényéből fakadó csáberejével, s a fuvola lágy hangjaival vonzza (krs) Rádhikát, ezért őt a magával ragadó tulajdonságok ékkövével díszített Krsnának nevezik.

śrūyate nīyate rāse hariṇā hariṇekṣaṇā |
ekākinī rahaḥ-kuñje hareyaṁ tena kathyate ||3||

Mondják, hogy Hari kivezette az őz-szemű (harinéksaná) Rádhikát a rásza-táncból, s egy rejtett, elhagyatott, lugasban Harának becézi.

A hareyaṁ tena kathyate szövegrész kétféleképpen is fordítható. A tena szó lehet a tad (ő) személyes névmás eszközhatározós esete: „egy férfi által”, ebben az értelemben Krsna az, aki őt (a rásza-táncból kivezetett Rádhikát) Harának nevezi, de fordítható „azért”-ként is, ebben az esetben a szövegrész jelentése: azért őt Harának nevezik.

aṅga-śyāmalima-stomaiḥ śyāmalīkṛta-kāñcanaḥ |
ramate rādhayā sārdhaṁ kṛṣṇo nigadyate ||4||

Mikor átöleli Rádhikát, testének kékesfekete (krsna) árnyalata elfedi kedvese arany színét, ezért nevezik Krsnának.

kṛtvāraṇye saraḥ-śreṣṭhaṁ kāntayānumatas tayā |
ākṛṣya sarva-tīrthāni taj-jñānāt kṛṣṇa īryate ||5||

Rádhiká kívánságára minden szent zarándokhelyet az erdőbe vonzott megalkotva Sjáma-kundát, a tavak legkiválóbbját. Tudván ezt, Krsnának nevezik.

kṛṣyate rādhayā premṇā yamunā-taṭa-kānanam |
līlayā lalitaś-cāpi dhīraiḥ kṛṣṇa udāhṛtaḥ ||6||

Rádhiká rajongása (préma), és mézédes játékaik (lílá) a Jamuná parti ligetbe vonzzák (krsjaté), ezért a bölcsek Rádhiká kedvesét Krsnának nevezik.

hṛtavān gokule tiṣṭhann-ariṣṭaṁ puṣṭa-puṅgavam |
śrī-haris-taṁ rasād-uccaī-rāyatīti harā-matā ||7||

Mikor Krsna Gókulában megfosztotta (hrtaván) életétől a legyőzhetetlen Aristát, a démonok hatalmas bika képében megjelent királyát, Rádhiká örömében hangosan így kiáltozott: „Srí Hari! Srí Hari!” Rádhikát ezért Haráként ismerik.

hy-asphuṭaṁ rāyati prīti-bhareṇa hari-ceṣṭitam |
gāyatīti matā dhīrair-harā-rasa-vicakṣaṇaiḥ ||8||

Olykor magában beszél, máskor meg önfeledt kiáltozással magasztalja Hari tetteit, ezért az isteni hangulatot (rasza) jól ismerő bölcsek Harának nevezik.

rasāveśa-parisrastāṁ jahāra muralīṁ hareḥ |
hareti kīrtitā devī vipine keli-lampaṭā ||9||

Mikor a gyengéd érzelmektől megmámorosodott Hari kezéből kicsúszott fuvolája, az évődő, szerelemittas istennő elcsente azt, ezért Rádhikát Haráként magasztalják.

govardhana-darī-kuñje parirambha-vicakṣaṇaḥ |
śrī-rādhāṁ ramayāmāsa rāmas-tena mato hariḥ ||10||

Hari, az ölelés mestere a Góvardhan melletti lugasban boldogsággal árasztja el (rama-jámásza) Rádhikát, ezért Ráma az Ő neve.

hanti duḥkhāni bhaktānāṁ rāti saukhyāni cānvaham |
harā-devī nigaditā mahā-kāruṇya-śālinī ||11||

Nap mint nap eloszlatja (hanti) bhaktái gyötrelmét, és örömmel ajándékozza meg (ráti) őket. A könyörület nagy úrnőjét ezért Hará-dévíként ismerik.

hanti: szó szerint: elpusztítja, megöli a gyötrelmeket, azaz: nap mint nap megöli a bhakták gyötrelmének démonját

ramate bhajato cetaḥ paramānanda-vāridhau |
atreti kathito rāmaḥ śyāmasundara-vigrahaḥ ||12||

Sjámaszundart e gyönyörű kékesfekete személyt Rámának nevezik, mert imádóinak szíve mindig a határtalan boldogság óceánjába merül.

határtalan boldogság óceánjába merül: s szó szerint: a határtalan boldogság óceánjában örvendezik (ramate)

ramayaty-acyutaṁ premṇā nikuñja-vana-mandire |
rāmā nigaditā rādhā rāmo yutas-tayā punaḥ ||13||

Rádhiká a szerelmével örvendezteti meg (ramajati) Acsjuta-krsnát ligetbéli kunyhójukban, ezért Rámá (szerető) a neve, s így Krsnát, ki mindig az ő társaságát élvezi, Rámaként ismerik.

rodanair-gokule dāvānalam aśayati hy-asau |
viśoṣayati tenokto rāmo bhakta-sukhāvahaḥ ||14||

Krsna Gókulában, bhaktái zokogását hallva elnyeli az erdőtüzet, így szárítva fel könnyeiket. Ezért Rámának, a hívek megörvendeztetőjének nevezik.

nihantum asurān yāto mathurā-puram-ity-asau |
tadāgamad-rahaḥ-kāmo yasyāḥ sāsau hareti ca ||15||

Mikor Mathurá városába ment, hogy legyőzze a démonokat, szívét Rádhiká titkos szerelme megbéklyózta, kit ezért Harának neveznek.

A harmadik és negyedik páda szó szerint: Akinek a titkos vágya/szerelme akkor vele ment, őt Harának hívják (a HAntum és a RAhaḥ-kāma szavak első szótagjaiból).
Mikor Krsna Akrúra kocsijára szállt, megígérte a gópíknak, hogy visszatér hozzájuk. (Bhág 10.39.35). Rádhiká titkos szerelme húzza (harati) vissza Krsna szívét Vrndávanba, ezért Hará az Ő neve. A versben erre a tadā-agamat – „akkor ment” szófordulat utal. Az összetétel önmagában ugyanis értelmezhető lenne tadā-āgamat – „akkor jött”-ként is, ez tehát a vers másodlagos, burkolt jelentése. Az elsődleges jelentést, miszerint Rádhiká titkos szerelme kísérte el Krsnát az útján, a további szövegösszefüggések támasztják alá. (Az „akkor” és a „vele” az első félverssel való egyidejűségre utal.)

āgatya duḥkha-hartā yo sarveṣāṁ vraja-vāsinām |
śrī-rādhā-hāri-carito hariḥ śrī-nanda-nandanaḥ ||16||

Nanda fia hazatérve Vradzsa minden lakójának bánatát elvette (duhkha-hartá), s Rádhiká szívét szerelmes játékokban újra és újra legyőzte, ezért Harinak nevezik.

aki megbéklyózta Kansza legyőzőjét

Az alábbi két vers a Gíta Góvinda harmadik fejezetéből való:

kaṁsārir api saṁsāra-
vāsanā-baddha-śṛṅkhalām |
rādhām ādhāya hṛdaye
tatyāja vraja-sundarīḥ || 3.1 ||

Kansza ellenségének gondolatai is csak Rádhá körül forogtak, a reá emlékezés kötötte őt gúzsba. Szívében Rádhát hordozva elhagyta Vradzsa szépséges leányait.

itas tatas tām anusṛtya rādhikām
anaṅga-bāṇa-vraṇa-khinna-mānasaḥ |
kṛtānutāpaḥ sa kalinda-nandinī-
taṭānta-kuñje viṣasāda mādhavaḥ ||

A Szerelemisten nyilától sebzett, bánatos szívű Mádhavát a bűntudat emésztette. Mindenhová követte Rádhiká nyomait, (ám mert nem találta sehol) leroskadt a Jamuná menti lugasban, s ott búslakodott.

A Gíta Góvinda második fejezete Rádhá Krsna iránti érzelmeit ecseteli… most pedig Krsna érzéseiről olvashatunk. Ezért az is (api) szócska a versben: Rádhá szenved Krsna távollétében, és Krsna is szenved Rádhá távollétében.
Kanszári, szanszára… nem csupán az összecsengés kedvéért illeszti egymás mellé e szavakat Dzsajadév. Krsna hős – Kansza legyőzője (kaṁsa-ariḥ) –, most mégis alulmaradt, megbéklyózták, hiszen gondolatai csak Rádhá körül forognak, Rádhá, Rádhá szerelme ejtette őt foglyul. Másra nem is tud gondolni, így otthagyja a szépséges fejőslánykák körét, s Rádhiká keresésére indul. Ráadásul a rákövetkező vers Mádhavaként, Laksmí anya, a szerencseistennő uraként utal rá: Krsna nem csupán hős, hanem maga Nárájan, Isten… ám mind a szerencse istennője, mind Vradzsa szépségeinek társasága jelentéktelenné válik Rádhá hiányában.

A szanszára szó a sam-sṛ gyökből (odamegy, forog, kering) származó főnév, jelentései: járás, körforgás, átvitt – és gyakori – jelentésében a világi élet körforgása, az evilági létezés. Ám felvethető a szónak másféle értelmezése is: a sam (együtt, teljesen, tökéletesen) előtag, és a sāra (valami lényege) főnév összetételeként, így a szó jelentése: valami leglényege, kvintesszenciája. A vāsanā (etimológiailag: „lakozás”) elsődlegesen emléket, és az emlékezetből merített tudást jelenti, de mert leggyakrabban a vágyaink járnak az eszükben, vágyódást, kívánságot is. Így a versben a Rádhá jelzőjeként szereplő saṁsāra-vāsanā-baddha-śṛṅkhalām félmondat egyfelől azt jelenti, hogy Krsna gondolatai (vāsanā) Rádhá körül forogtak (saṁsāra), s ez gúzsba kötötte (baddha-śṛṅkhalām) őt, másfelől utal Krsna gondolatainak természetére, ez pedig a leglényegre (saṁsāra) való vágyódása (vāsanā). Ez utóbbi értelemben fordítja Sríla Prabhupád a verset: „Az Úr Krsna, Kansza ellensége a rásza-tánc közben elhagyta a többi gópít, és Srímatí Rádháránít ölelte szívére, mert Ő segíti az Urat abban, hogy megvalósítsa vágyai eszenciáját.” (Csatanja-csaritámrta 1.4.219.)

Más kommentátorok a szanszára „evilági létezés” jelentésére fókuszálnak, így eviláginak, vagy evilágihoz hasonlítónak tekintik Krsna Rádhá iránti érzéseit. Ezért olvashatjuk Weöres Sándor versében is:

Szívére kötötte Krisna
e világ örömére kötő bilincsét,
Rádhát, és elpártolt
tüstént a pásztorok szépeitől.

Keresve Rádhát, suhan erre-arra,
sebezve élő szerelem nyilától,
siratva tettét, Jamuná szegélyén
csalit-sűrűben Hari összeroskadt.

Rámánanda Ráj és Csaitanja Maháprabhu nevezetes beszélgetésében is szóba kerülnek e versek (Csaitanja-csaritámrta 2.8.104-116.). Ha megértjük e két vers mélységét – mondja Rámánanda Ráj –, megérthetjük Rádhá szerelmének jelentőségét is. Mikor Rádhá úgy érezte, Krsna éppúgy bánik vele, mint a többi fejőslánykával, elhagyta a rásza-tánc körét. Krsna általában egyenlő mindenkivel, egyformán szeret mindenkit, ám Rádhával való kapcsolata egészen más: a szerelem természete csalafinta és kanyargós. Rádhá sértődötten elszaladt. Rámánanda Ráj a Gíta Góvinda versét idézte, s így magyarázta a vers szavait: a szanszára-vászaná szóösszetétel szamjak-szára vászanát, a teljes esszenciális vágyakozást jelenti, azaz a rásza-táncot, s a rásza-tánc gyönyöréhez csakis Rádhiká köti (śṛṅkhalām) Krsnát. (Cs.cs. 2.8.113.) Ezért Rádhá nélkül mit sem ér a rásza-tánc, Krsna így nyomban otthagyta a többi fejőslánykát, és Rádhá keresésére indult.

A fejőslánykák Krsna iránti szerelme feltétel nélküli („én a tiéd”), ám Rádhá szerelme Krsna iránt ennél is mélyebb („te az enyém”), s oly erős, hogy teljesen hatalmában tartja Mádhavát.

fohász Rádhá neveivel – a fenséges Rádhárání

E fohász a Brahma-vaivarta puránában olvasható:

rādhā rāseśvarī ramyā
kṛṣṇamantrādhidevatā |
sarvādyā sarvavandyā ca
vṛndāvanavihāriṇī ||

vṛndārādhyā ramāśeṣa-
gopīmaṇḍalapūjitā |
satyā satyaparā satya-
bhāmā śrīkṛṣṇavallabhā ||

vṛṣabhānusutā gopī
mūlaprakṛtirīśvarī |
gāndharvā rādhikā’’ramyā
rukmiṇī parameśvarī ||

parātparatarā pūrṇā
pūrṇacandranibhānanā |
bhuktimuktipradā nityaṁ
bhavavyādhivināśinī ||

Rádhá, a rasza tánc úrnője (Rászésvarí), a bájos (Ramjá),
a Krsna-mantra oltalmazó istennője (Krsnamantrádhidévatá),
a legkiválóbb mindenki közül (Szarvádjá), minden imádatra méltó (Szarvavandjá).
Vrndávanban hódol kedvteléseinek (Vrndávana-viháriní),

Vrndá imádottja (Vrndárádhjá), a szerelemistennő (Ramá),
akit minden gópí magasztal (Asésa-gópí-mandala-púdzsitá).
Ő az igazságosság (Szatjá), s aki az igazságnál is magasztosabb (Szatja-pará).
Szatjabhámá, az igazság ragyogása, Srí Krsna kedvese (Srí-Krsna-vallabhá),

Vrsabhánu király leánya (Vrsabhánu-szutá), a fejőslányka (Gópí),
akitől az anyagi természet is származik (Múla-prakrti), az istennő (Ísvarí),
a kiváló énekes (Gándharvá), Rádhiká, gyönyörű (Áramjá),
az aranyékszereket viselő (Rukminí), a legfőbb istennő (Paramésvarí),

kiválóbb a legkiválóbbnál is (Parát-paratará), tökéletes (Púrná),
a teliholdhoz hasonlatos (Púrnacsandra-nibhánaná),
az élvezet és a felszabadulás adományozója (Bhukti-mukti-pradá),
az anyagi lét kórjának elpusztítója (Bhava-vjádhi-vinásiní).

Korábban már (a Rádhá és a védák és a vajon milyen Vrndávan bejegyzésekben) megemlékeztünk arról a hangulati sokszínűségről, amivel a bhakták Rádhá felé fordulnak. Míg a Csaitanja-követő vaisnavák számára Rádhá talán még Krsnánál is fontosabb, más szampradájákban Krsna párjaként, a purusa-prakriti, lélek-anyag kettősségéből az anyagi természet istennőjeként tekintenek rá.
A fenti fohász ez utóbbi hangulatot testesíti meg, így magasztalja Rádháránít az anyagi természet forrásaként (mūla-prakṛti), vagy az élvezet és a felszabadulás adományozójaként (bhukti-mukti-pradā).

Gópálguru gószvámí mahámantra-magyarázata

Gópálguru gószvámí egyik mahámantra-kommentárja már olvasható a slókamálán. Ott a bebocsátásért fohászkodó hívő imájaként értelmezi a mahámantrát, míg a jelen kommentár a rásza-tánc, s az isteni pár együttlétének hangulatában született.
A mahámantra szavai megszólító esetben állnak – a szanszkrt nyelvben a főnévragozás nyolc esete ismeretes, ezek közül az egyik a megszólító eset. Míg magyarul úgy szólítunk meg valakit (megszólító eset), ahogy beszélünk róla (alanyeset), a szanszkrt megkülönbözteti ezen alakokat. A kṛṣṇa szótő alanyesetben ragozva kṛṣṇaḥ (kṛṣṇaḥ gośālam gacchati – Krsna a karámba megy), ám megszólítva: kṛṣṇa (kṛṣṇa rakṣa mām – Krsna! oltalmazz engem!) Hasonlóképpen Ráma neve alanyesetben rāmaḥ, megszólítva rāma. A Haré szó kétféleképpen is értelmezhető, a hímnemű Hari és a nőnemű Hará megszólítása egyaránt Haré, így Krsna és Rádhá megszólítása is lehet. A szövegben visszatérő fordulata: tasyāḥ/tasya sambodhane he hare/kṛṣṇa/rāma – az ő (neve) megszólító esetben óh, Hará/Krsna/Ráma! A száraz ténymegállapítás helyett személyesebb felszólításként fordítottam e részt, reményeim szerint Gópálguru gószvámí, s az olvasók ellenkezését nem vonom ezzel a fejemre.

hare ! kṛṣṇasya mano haratīti harā rādhā
tasyāḥ sambodhane he hare !

Haré – Elragadja (harati) Krsna szívét, ezért Rádhá neve Hará, szólítsd őt: Haré!

kṛṣṇa ! rādhāyā manaḥ karṣatīti kṛṣṇaḥ
tasya sambodhane he kṛṣṇa !

Krsna – Rádhá szívét ő vonzza (karsati), ezért Krsna a neve, szólítsd hát: Krsna!

hare ! kṛṣṇasya lokalajjādhairyādi sarvaṁ haratīti harā rādhā
tasyāḥ sambodhane he hare !

Haré – Krsna józan, szemérmes személy hírében áll, ám Hará azaz Rádhá megfosztja (harati) őt e jóhírétől, szólítsd őt: Haré!

kṛṣṇa ! rādhāyā lokalajjādhairyādi sarvaṁ karṣatīti kṛṣṇaḥ
tasya sambodhane he kṛṣṇa !

Krsna – Rádhá józan, szemérmes leány hírében áll, ám Krsna megfosztja (karsati) mindettől, szólítsd őt: Krsna!

kṛṣṇa ! yatra yatra rādhā tiṣṭhati gacchati vā
tatra tatra sā paśyati krsno māṁ spṛśati
balāt kañcukādikaṁ sarvaṁ karṣati haratīti kṛṣṇaḥ
tasya sambodhane he kṛṣṇa !

Krsna – Bárhol is legyen Rádhá, bárhol is járjon, mindenütt csak Krsnát látja, s úgy érzi, mintha megérintené, s erőszakkal húzkodná réklijét s ruházatát. Szólítsd hát a Rádhá ruháját cibálót (karsati): Krsna!

kṛṣṇa ! punar harṣatīṁ gamayati vanaṁ karṣatīti kṛṣṇaḥ
tasya sambodhane he kṛṣṇa !

Krsna ismét – Fuvolajátékával megörvendezteti Rádhát, s az erdőbe csábítja, a fák közé vezeti (karsati), szólítsd őt: Krsna!

hare ! yatra krsno gacchati tiṣṭhati vā tatra tatra paśyati rādhā mamāgre pārśve sarvatra tiṣṭhatīti harā
tasyāḥ sambodhane he hare !

Haré – Bármerre is jár, bárhol is legyen Krsna, mindig csak Rádhát látja, s arra gondol, hogy ott áll előtte és odasimul hozzá. Szólítsd hát a Krsnát elbűvölő (harati) Harát: Haré!

hare ! punas taṁ kṛṣṇaṁ harati sva-sthānam abhisārayatīti harā rādhā
tasyāḥ sambodhane he hare !

Haré ismét – Őt, Krsnát saját hajlékára viszi (harati), titkos találkára csábítja, Rádhá neve ezért Hará. Szólítsd őt: Haré!

hare ! kṛṣṇaṁ vanaṁ harati vanam āgamayatīti harā rādhā
tasyāḥ sambodhane he hare !

Haré – Rádhá az erdőbe viszi (harati), oda vezeti Krsnát, ezért Hará az ő neve, szólítsd hát Rádhát így: Haré!

rāma ! ramayati tāṁ narma-nirīkṣaṇādineti rāmaḥ
tasya sambodhane he rāma !

Ráma – Krsna tréfái, szerelmes pillantásai megörvendeztetik (ramajati) Rádhát, szólítsd ezért Krsnát így: Ráma!

hare ! tātkālikaṁ dhairyāvalambanādikaṁ kṛṣṇasya haratīti harā rādhā
tasyāḥ sambodhane he hare !

Haré – Nyomban elrabolja (harati) Krsna higgadtságát, szólítsd ezért Rádhát így: Haré!

rāma ! cumbana-stana-karṣaṇāliṅganādibhī ramate iti rāmaḥ
tasya sambodhane he rāma !

Ráma – Krsna megcsókolja Rádhát, megérinti keblét vagy átkarolja őt, így élvezi (ramaté) társaságát. Szólítsd hát Krsnát így: Ráma!

rāma ! punas tāṁ puruṣocitāṁ kṛtvā ramayatīti rāmaḥ
tasya sambodhane he rāma !

Ráma ismét – Krsna olykor úgy teszi boldoggá (ramajati) Rádhát, hogy átruházza reá a domináns szerepet. Szólítsd ezért Krsnát: Ráma!

rāma ! punas tatra ramate iti rāmaḥ
tasya sambodhane he rāma !

Ráma ismét – S mert ilyenkor ő is örvendezik (ramaté), szólítsd így: Ráma!

hare ! punaḥ rāsānte kṛṣṇasya mano hṛtvā gacchatīti harā rādhā
tasyāḥ sambodhane he hare !

Haré újfent – Mikor a rásza-tánc véget ér s Rádhá hazafelé indul, magával viszi Krsna gondolatait, elrabolva (hrtvá) kedvese szívét. Szólítsd ezért Rádhát: Haré!

hare ! rādhāyā mano hṛtvā gacchatīti hariḥ kṛṣṇaḥ
tasya sambodhane he hare !

Haré – Mikor a rásza-tánc véget ér, és Krsna is hazafelé indul, magával viszi Rádhá gondolatait, elrabolva (hrtvá) kedvese szívét. Krsna neve ezért Hari, szólítsd hát őt: Haré!

a lótusz kelyhének foglya

Lapozzuk tovább a Dzsagannáth-vallabhát! A rendező és a táncosnő beszélgetésének másik célja, hogy megteremtsék az alaphangulatot az előadáshoz:

naṭī: (puro’valokya) paśya paśya –
Natí (észrevesz valamit, s így kiált): Nézd, nézd!

mṛdula-malaya-vātācanta-vīci-pracāre
sarasi nava-parāgaiḥ piñjaro’yaṁ klamena |
prati-kamala-madhūnāṁ pāna-matto dvirephaḥ
svapiti kamala-kośe niścalāṅgaḥ pradośe ||

A lágy déli szellő vizet szürcsöl a tó hullámfodrairól,
s lám, egy méhecske elbágyadt a nektár-tehertől!
Megrészegült a lótuszok mézének kortyolásától,
s most moccanatlan alszik a lótusz kelyhében, bár jő az alkony.

Ahogy közeledik az alkonyat feltámad a déli szellő, s finoman borzolja a tavacska vizét. Ám egy méhecske olyannyira elfáradt a nektár szorgos gyűjtögetésében, s úgy megrészegült a virágok mézének kóstolgatásától, hogy ereje sincs már repülni: aludni tért a lótuszvirág kelyhében. Ám a virág alkonyatkor összezárja szirmait, s így a méhecskénket rabságba ejti. A szanszkrt költészet kedvelt képe a lótusz kelyhében fogságba esett méhecske, ám a történet most nem a megszokott toposzt követi… máskor a méhecske a nektár szívogatásába belefeledkezve mohóságának esik áldozatul. A méhecske sárga és fekete… igen, a szútradhárát is arra emlékezteti, amire Téged, kedves olvasó!

sūtradhāraḥ: (sa-harṣam) priye sādhu sādhu man-manaḥ kutūhala-jalanidhi-vivarte nihitaṁ bhavatyā yato gopāṅganā-śatādhara-madhu-pāna-nirbhara-keli-klamālasāpaghanaḥ kvacit prauḍha-vadhū-stanopadhanīya-maṇḍita-hṛdaya-paryaṅka-śāyī pītāmbaro nārāyaṇaḥ smāritaḥ |

Szútradhára: Jól mondod kedvesem! Az öröm-óceán örvénye ragadta magával szívem! Szavaid a sárgaruhás Nárájant idézik emlékezetembe, ki a fejőslánykák százai ajakának mézét kóstolta, s most a szerelmes játékoktól elcsigázottan álomra hajtotta fejét a fejőslánykák legszebbjének kebelén, szívének vánkosán.

Natí költői képére a rendező prózában felel… a Nárájan név ismét csak figyelmeztetés a néző számára: nem közönséges pásztoridillről szól a történet, az isteni kedvtelés nem értelmezhető evilági szemmel. A szerelem a minden mást maga mögött hagyó rajongás, a Rádhá keblére hajló Krsna pedig a transzcendens létezés középpontját jelöli ki: a megtestesült szeretet, Rádhá szívét, ami-aki még Istent is rabul ejti.

Rádhá-Krsna, Csaitanja

Szvarúp Dámódar naplójában e versben magasztalja Csaitanja Maháprabhut:

rādhā kṛṣṇa-praṇaya-vikṛtir hlādinī-śaktir asmād
ekātmānāv api bhuvi purā deha-bhedaṁ gatau tau |
caitanyākhyaṁ prakaṭam adhunā tad-dvayaṁ caikyam āptaṁ
rādhā-bhāva-dyuti-suvalitaṁ naumi kṛṣṇa-svarūpam ||

Rádhá és Krsna szerelmének kibontakozása az isteni gyönyör-energia. Ők
ketten egy lélek, s bár hajdan a földön különváltak egymástól,
most Csaitanjának nevezik kettejük együttes alakját.
Krsnát magasztalom, kit Rádhá érzelmeinek ragyogása ölel körül!

Srídhar Mahárádzs így fordítja és értelmezi e verset: „Csaitanja Maháprabhut imádom, aki nem más, mint maga Krsna, Rádhárání külső ragyogásába és érzelmeibe burkolózva. Mint uralt és uralkodó felek, Rádhá és Krsna egyéni azonosságukban is örökké egyek. Csaitanja formájában most újra egyesültek. Az Úr belső gyönyöradó energiájának e felfoghatatlan átalakulása Rádhá és Krsna szerelmes kedvteléseiből fakad.

E versében Szvarúp Dámódar azt bizonyítja, hogy Rádhá-Krsna valamint Csaitanja Maháprabhu kedvtelései örökkévalók és párhuzamosak. Nehéz megmondani, mi volt előbb, a tél vagy a nyár? Az Úr örök kedvtelései is körkörösen kergetik egymást. Ezért Szvarúp Dámódar nem tartja fontos kérdésnek azt, hogy vajon Csaitanja avatár volt-e előbb vagy Krsna, ha egyszer mindketten örökkévalóak.
De kicsoda Rádhárání? Nem más, mint a Krsnából áradó szépség és vonzalom kibontakozása. Ez a Rádháként kiteljesedő vonzerő tehát Krsnából származik. Rádhárání Krsna egy sajátságos energiáját, a hládiní saktit személyesíti meg. Így nem is lehet különállónak tekinteni Rádhát és Krsnát; ketten vannak, mégis egyek. Úgy mondják, az ősi időkben elváltak egymástól, majd újra egyesültek Csaitanja Maháprabhuként, kinek külseje és érzelemvilága Rádháráníé, belső lényege és természete pedig maga Krsna. A tűztől lehetetlen elválasztani a hőt, miként a Naptól is elválaszthatatlan a fény. A kettő egy és ugyanaz. Hasonlóan, az Abszolút Igazság egyetlen végső szubsztancia (advaja-gjána), ám néha Rádhá és Krsna különváltan jelenik meg, majd újra egyesül. Ha együtt vannak, élvezik egymás társaságát, máskor az elválás kegyetlen fájdalma kínozza őket, a találkozás leghalványabb reménye nélkül. Ilyen az ő isteni természetük.” (Az arany avatár)

Prabódhánanda Szaraszvatí e gondolatot így önti versbe:

navadvīpaḥ sākṣād vraja-puram aho gauḍa-paridhau
śacī-putraḥ sākṣād vraja-pati-suto nāgara-varaḥ |
sa vai rādhā-bhāva-dyuti-su-valitaḥ kāṇcana-cchato
navadvīpe līlāṁ vrajapura-durāpāṁ vitanute ||

Navadvíp maga Vrndávan, Gauda vidékén,
Sacsí anya fia pedig Vradzsa elöljárójának fia, a kiválók legkiválóbbja.
Rádhá tündöklő természetébe burkolt arany-hegy ő,
ki a vrndávani bizalmas kedvteléseket megnyilvánítja Navadvípban.

(Navadvíp-satakam 79.)