Dharma leszármazottai

A Bhágavata-purána negyedik énekének első fejezete Szvájambhuva Manu leszármazottjairól szól. Egyik leánya – Praszúti – Daksa felesége lett. A szöveg így sorolja fel Daksa és Praszúti utódait:

tasyāṁ sasarja duhitṝḥ ṣoḍaśāmala-locanāḥ |
trayodaśādād dharmāya tathaikām agnaye vibhuḥ ||48||

Tizenhat lótuszszemű leányt nemzett néki,
tizenhármat Dharmához adott a hatalmas Daksa, egyet pedig Agnihoz.

pitṛbhya ekāṁ yuktebhyo bhavāyaikāṁ bhava-cchide |
śraddhā maitrī dayā śāntis tuṣṭiḥ puṣṭiḥ kriyonnatiḥ ||49||

Egyet az összegyűlt ősatyákhoz, egyet pedig a lét kötelékeit elvágó (bhava-chid) Sivához (Bhava).
Sraddhá, Maitrí, Dajá, Sánti, Tusti, Pusti, Krijá, Unnati,

buddhir medhā titikṣā hrīr mūrtir dharmasya patnayaḥ |
śraddhāsūta śubhaṁ maitrī prasādam abhayaṁ dayā ||50||

Buddhi, Médhá, Titiksá, Hrí és Múrti lettek Dharma feleségei.
Sraddhá szülte Subhát, Maitrí Praszádamot, Dajá Abhaját,

śāntiḥ sukhaṁ mudaṁ tuṣṭiḥ smayaṁ puṣṭir asūyata |
yogaṁ kriyonnatir darpam arthaṁ buddhir asūyata ||51|

Sánti Szukhát, Tusti Mudát, Pusti pedig Szmaját szülte.
Krijá Jógát, Unnati Darpát, Buddhitól pedig Artha született.

medhā smṛtiṁ titikṣā tu kṣemaṁ hrīḥ praśrayaṁ sutam |
mūrtiḥ sarva-guṇotpattir nara-nārāyaṇāv ṛṣī ||52||

Medha fia Szmrti, Titiksáé Kséma, Hríé Prasraja,
Múrtié pedig minden jótulajdonság forrása, Nara és Nárájana, a két látnok bölcs.

Első pillantásra a szöveg egyszerű családfa leírás. Visvanáth Csakravartí azonban felhívja a figyelmünket a nevek jelentésére. Kommentárjában így ír: „a Sraddhával kezdődők saját nevük jelentésével a jóság minőségéhez kapcsolódó energiák (száttvika-sakti) oltalmazói.”

Az erény, a vallás (Dharma) gyakorlása során tehát a feleségek jellemezte tulajdonságok a fiak jellemezte tulajdonságokat eredményezik:

Dharma felesége	fia
Śraddhā (hit)	Śubha (áldásosság)
Maitrī (barátság, jóindulat)	Prasāda (kegyelem)
Dayā (könyörület)	Abhaya (rettenthetetlenség)
Śānti (békesség)	Sukha (boldogság)
Tuṣṭi (kiegyensúlyozottság)	Muda (elégedettség)
Puṣṭi (táplálás, vagyon)	Smaya (a dharmában való állhatatosság)
Kriyā (tevékenység)	Yoga (összekapcsolódás)
Unnati (kiválóság)	Darpa (büszkeség, hiúság)
Buddhi (értelem)	Artha (gyarapodás)
Medhā (memória, felfogókészség)	Smṛti (emlékezet)
Titikṣā (türelem, béketűrés)	Kṣema (biztonság, üdvösség)
Hrī (szégyenlősség)	Praśraya (tisztelet, udvariasság)
Mūrti (forma)	Nara és Nārāyaṇa

PDF

jñāna és vijñāna

A Bhagavad-gítá hetedik fejezete e versekkel kezdődik:

śrī-bhagavān uvāca
mayy āsakta-manāḥ pārtha yogaṁ yuñjan mad-āśrayaḥ |
asaṁśayaṁ samagraṁ māṁ yathā jñāsyasi tac chṛṇu ||1||

śrī-bhagavān uvāca – a magasztos úr szólott; mayi – irántam, hozzám; āsakta-manāḥ – ragaszkodó elméjű; pārtha – Pártha!; yogam – jógát; yuñjan – összpontosító, alkalmazó; mad-āśrayaḥ – nálam oltalmat lelő; a-saṁśayam – kétely nélkül; samagram – teljest; mām – engem; yathā – ahogyan; jñāsyasi – felismersz majd; tat – azt; śṛṇu – halld!

A Magasztos Úr szólt: Halld most, óh, Prthá fia, hogyan ismerhetsz meg Engem teljesen, kétségtelenül, a Rólam való teljes tudat által, a jóga gyakorlásával, az elmét Rám irányítva!

A hatodik fejezet utolsó verse elmondja: a legkiválóbb jógí az, aki mindig Krsnára gondolva nagy (mad-gatenāntarātmanā – „hozzám jött”, azaz bennem elmélyült értelemmel) hittel (śraddhāvān – erőshitű) imádja (bhajate) őt. Miképpen is ismerhető fel, milyen természetű legyen az odaadása, imádata annak, aki ezen az úton jár – e kérdésekre felelnek a most következő versek. Legyen hozzám (mayi), a Legfelsőbb úrhoz ragaszkodó értelmű (āsakta-manāḥ). Oltalmat egyedül nálam keressen (mad-āśrayaḥ), feladva a jñāna s a karma iránti vonzalmát. Gyakorolja így a jógát (yogaṁ yuñjan), fokról fokra a velem való összekapcsolódást keresve. S ha így teszel te is – szól Krsna –, akkor eloszlanak a kételyeid (a-saṁśayam) és teljességemben (samagram), azaz minden gazdagságom, hatalmam és pompám teljében ismersz majd fel engem (mām jñāsyasi).

jñānaṁ te’haṁ sa-vijñānam idaṁ vakṣyāmy aśeṣataḥ |
yaj jñātvā neha bhūyo’nyaj jñātavyam avaśiṣyate ||2||

jñānam – tudást; te – neked; aham – én; sa-vijñānam – bölcsességgel; idam – itt; vakṣyāmi – mondom majd el; aśeṣataḥ – maradéktalanul; yat – amit; jñātvā – tudva; na – nem; iha – itt (e világon); bhūyaḥ – további; anyat – más; jñātavyam – tudnivaló; avaśiṣyate – marad

Most részletesen megmagyarázom neked a fenomenális és a lelki tudományt is, s ha megértetted ezeket, nem lesz már semmi, amit tudnod kellene.

A vers szó szerinti fordítása:
Most hiánytalanul elmondom néked a jñānát a vijñānával együtt,
mit tudván nem marad más tudnivaló e világon.

A szótárak szerint a jñāna szó tudást, ismeretet, elsősorban a Legfelsőbbel kapcsolatos tudást jelent, a vijñāna értelmet, megértést, bölcsességet.
A kommentátorok eltérő árnyalatokkal értelmezik a jñāna és a vijñāna kifejezéseket. Srídhar Szvámí szerint a jñāna a szentírásokon alapuló (śāstrīya) tudás, míg a vijñāna a „megvalósítás”, a közvetlen, személyes tapasztalat, megértés (anubhava).
Sríla Prabhupád a nyugati világban prédikált, így fordításában is a nyugati filozófia terminológiáival keres párhuzamot. A jñāna a fenomenális, azaz az érzékelhető, a jelenségek világára vonatkozó ismeretek, a vijñāna pedig a numenális, azaz érzékfeletti világ tudása, a lelki tudás: „Teljes tudás vagy transzcendentális tudás alatt a fenomenális világ és a mögötte lévő lélek ismeretét értjük.” A Gítá más verseihez fűzött kommentárjaiban részletesebb magyarázattal is szolgál. A 3.41. vers szerint az ember az érzékei szabályozásával győzze le a kéjt, a jñāna és vijñāna pusztítóját. Sríla Prabhupád kommentárjában ezt olvashatjuk e két kulcsszóról: „Jñānam a nem-éntől (ahaṁkāra) különálló önvalóról szóló tudásra utal, arra az ismeretre, mely szerint a lélek nem azonos a testtel. Vijñānam az önvalóról szóló még sajátságosabb tudást, a lélek eredeti helyzetének és a Legfelsőbb Lélekhez fűződő kapcsolatának ismeretét jelenti.”
Visvanáth Csakravartí, és az ő nyomán Srídhar Mahárádzs értelmezése a jñānát az isteni fenségről szóló (aiśvarya-maya) tudással, a vijñānát pedig Krsna csodás édességének közvetlen megtapasztalásával (mādhurya-anubhava-maya) azonosítja.

A vers második fele e közvetlen megtapasztalással társuló tudást magasztalja: „ezt tudván nem marad más tudnivaló e világon”, azaz aki így ismeri a Krsnáról szóló igazságot, az mindent tud, amit tudni érdemes, így akár mindentudónak is nevezhetjük. Ám e tudás keveseké, ahogyan azt majd a rákövetkező versben olvashatjuk.

PDF

a kali-korban rejtőzködő

A Bhágavata-purána hetedik énekében Prahlád többek között így dicsőíti Nrszinhát:

itthaṁ nṛ-tiryag-ṛṣi-deva-jhaṣāvatārair
lokān vibhāvayasi haṁsi jagat pratīpān |
dharmaṁ mahā-puruṣa pāsi yugānuvṛttaṁ
channaḥ kalau yad abhavas tri-yugo 'tha sa tvam ||

ittham – ily módon; nṛ-tiryak-ṛṣi-deva-jhaṣa-avatāraiḥ – ember, állat („ferde”, a felegyenesedett ember antonimája), bölcs, félisten, hal avatárokkal; lokān – világokat; vibhāvayasi – megoltalmazod; haṁsi – megölöd; jagat-pratīpān – a világok ellenségeit (a pratīpa jelentése: ellentétes, akadályozó, engedetlen); dharmam – dharmát; mahā-puruṣa – nagy Isten!; pāsi – megoltalmazod; yuga-anuvṛttam – a korszakok szerint; channaḥ – rejtőző („burkolt, fedett”); kalau – a kali-korban; yad – aki; abhavaḥ – voltál; tri-yugaḥ – három-korszakos; atha – ezért; saḥ – az; tvam – te

Ily módon ember, állat, bölcs, félisten vagy hal (formájában) mutatkozva
megoltalmazod a világokat, elpusztítod ellenségeit,
s korszakról korszakra megoltalmazod a dharmát, ó, nagy Isten!
Rejtőzködtél a kali-korban, ezért Három-korszakos (a neved).

Srídhar Szvámí e verset így kommentálja:
vibhāvayasi pālayasi | haṁsi ghātayasi | kalau tu tan na karoṣi | yatas tadā tvaṁ channo’bhavaḥ | atas triṣv api yugeṣv āvirbhāvāt sa evaṁbhūtas tvaṁ triyuga iti prasiddhaḥ ||
Vibhāvayasi, azaz megoltalmazod, haṁsi, azaz elpusztítod. Ám a kali-korban nem teszed mindezt. Akkor rejtőzködő voltál (channaḥ abhavaḥ). Ezért, bizony a három korszakban való ilyesféle megjelenésed miatt Három-korszakos (néven) ünnepelnek téged.

A Csaitanja Maháprabhu kora előtt élt Srídhar Szvámí tehát három korszakban való megszületésről beszél, a rejtőzködés az ő értelmezésében azt jelenti, hogy Isten nem száll alá a kali-korban.

Más kommentárok (pl. Visvanáth Csakravartíé) azonban e verset Nimi király és a bölcs Karabhádzsana beszélgetésével hozzák kapcsolatba, melyet a Bhágavata-purána 11.5. fejezetében olvashatunk. Nimi király Isten különböző világkorszakokbéli megjelenéseiről kérdez, Karabhádzsana pedig így szól: „Halld hát, hogyan imádják Őt a kali-korszakban a tantrák által előírt rituációkkal!” (11.5.31.) Majd e szavakkal jellemzi a kali-kor avatárját:
kṛṣṇa-varṇaṁ tviṣākṛṣṇaṁ sāṅgopāṅgāstra-pārṣadam |
yajñaiḥ saṅkīrtana-prāyair yajanti hi sumedhasaḥ ||
A kellő értelemmel rendelkezők a kali-korban a szankírtan-áldozattal, Krsna szent nevének zengésével fogják imádni a társaival együtt megjelenő Urat. (11.5.32.)

S mert így maga a Bhágavatam szól a kali-kor avatárjáról ezért e verssel összhangban a kali-korban rejtőzködő kifejezést a Csaitanja-követő vaisnavák úgy értelmezik, hogy alászáll Isten, ám nem az előző korokban megszokott cselekedetek jellemzik, nem azért száll alá, hogy a világot oltalmazva elpusztítsa a gonoszokat, hanem rejtőzködve, a szankírtan-áldozatot felmutatva, ám egyszerű bhaktaként viselkedve. Dzsíva gószvámí további értelmezést ad a rejtőzködésnek: channatvaṁ ca preyasī-tviṣāvṛtatvaṁ bodhyam – s a rejtőzködés („fedettség”) úgy értendő: a kedvese (Rádhá) ragyogásával beburkolt. (Tattva-sandarbha 1.)

A teljesség kedvéért hadd jegyezzem meg, hogy a fentiek ellenére Srídhar Szvámí értelmezése sem ellentmondásos. Szerinte ugyanis a 11.5.32. vers nem a kor avatárjáról szól, hanem arról, miként imádják a dvápara-korban alászálló Krsnát a kali-korban.

PDF

kapcsolódó írások:
· 11.5.32. - fekete és arany
· 11.5.33-34. - Karabhádzsana rsi fohásza

a Bhagavad-gítá 10.8. verse

ahaṁ sarvasya prabhavo mattaḥ sarvaṁ pravartate |
iti matvā bhajante māṁ budhā bhāva-samanvitāḥ ||8||

aham – én; sarvasya – mindené; prabhavaḥ – eredet, forrás; mattaḥ – tőlem; sarvaṁ – minden; pravartate – keletkezik; iti – így; matvā – vélvén; bhajante – imádnak; mām – engem; budhāḥ – bölcsek; bhāva-samanvitāḥ – léttel összekapcsoltak (léttől befolyásoltak, érzelmeket birtoklók)

Én vagyok a mindenség eredete, minden belőlem árad.
Ezt fölismervén a lét örömétől mámoros bölcsek engem imádnak.

A Bhagavad-gítá három nagy gondolati egységre osztható. Az első hat fejezet kérdése: mi a teendő? Krsna és Ardzsuna beszélgetésének tárgya a módszerek vizsgálata: az anyag és lélek szétválasztása (szánkhja), a jógában megállapodott áldozatos cselekvés, a lemondás és a meditáció. A következő hat fejezet pedig a jóga összekapcsolódásának, a meditációnak az irányával, „tárgyával” foglalkozik, így jut el Krsna a kilencedik fejezetben a megszabadító legfőbb tudásig: ő maga Isten, mindennek a forrása, fennmaradása és feloszlása. A tizedik fejezetben megismétli e tanítást, részletesen ecsetelve az isteni fenség dicsőségét. Ő Isten, hiszen ő a mindenség eredete – jelenti ki e versben.
Külön figyelmet érdemel a bhāva-samanvitāḥ szókapcsolat, mely a Krsnát imádó bölcsek (budhāḥ) jelzője. A bhāva szó jelentései: 1. lét, létezés; 2. érzelem, a samanvita melléknévi igenév jelentései pedig: 1. összekapcsolt, természetes rendben kapcsolódó; 2. követett; 3. ellátott, felszerelt, birtokló, teli; 4. befolyásolt. A szóösszetétel jelentése eszerint a léttel összekapcsolt, a létet követő; vagy az érzelmeket birtokló, érzelmekkel rendelkező. A bölcsek tehát felismerik a lét igaz természetét: Krsna a forrása, így minden ővele áll kapcsolatban A különállónak tűnő jelenségek gyöngysora mögött is Krsna a fonál, a rendező elv (Bg. 7.7.). Ezért akár a világra tekintve is mindenben csak őt látják, Krsna már el sem tud rejtőzni előlük. Ez a felismerés örömmel tölti el őket, „befolyásolja” (samanvita) őket, azaz fellobbantja szerető érzelmeiket: megmámorosodnak a lét természetére való rácsodálkozás örömétől – így a bhāva-samanvitāḥ jelentése kettős: egyszerre a léttel összekapcsolt, s az érzelmekkel teli.
A vers negyedik pádája (budhā bhāva-samanvitāḥ, a lét örömétől mámoros bölcsek) magában foglalja a lét-tudatosság-boldogság (sat-cit-ānana) hármasát is, hiszen a létezés (bhāva) természetét ismerik fel az erről tudatos bölcsek (budha), s ez a rajongó szeretet örömteli érzéseivel (bhāva-samanvita) árasztja el őket.

A kommentátorok a vers bhāva szavát általában az érzelmekkel hozzák kapcsolatba, Sankara szerint a bhāva-samanvitāḥ jelentése „érzelmektől fűtött”, s az Abszolút Igazság utáni heves sóvárgásra vonatkozik. Rámánudzsa álláspontja: az elme szokásos működésétől különböző, tehát fokozott epekedéssel fordulnak Krsna felé. Srídhar Szvámí szerint a szókapcsolat szeretettel kötődőt jelent, Visvanáth Csakravartí pedig e gondolatot kibontva: a szolgai, baráti, s a többi érzelemmel (bhāva) kötődésről beszél. Baladév kommentárjában arról ír, hogy a szent tanító ajkairól felhangzó tanítást komoly figyelemmel és rajongó szeretettel (prema) hallgatva imádják Krsnát a bölcsek, ezért értelmezi szószedetében Sríla Prabhupád a bhāva-samanvitāḥ összetételt így: „nagy figyelemmel”, majd fordítja ekképp: „tiszta szívből”.

Srídhar Mahárádzsnak a Gítá négy tőverséhez fűzött kommentárja a rajongó szeretet szemszögéből vizsgálja e verseket, a legmagasztosabb következtetésekkel áldva meg az olvasót. Kifejti, hogy ha mindennek a forrása Krsna, akkor Isten imádatának is csak ő lehet az eredete. Az isteni szeretet-energia a guru képében nyilvánul meg, hiszen a guru tanít az imádatra, ám végső forrása az isteni szeretet megtestesítője, Rádhá. Krsna így voltaképpen Rádhára irányítja figyelmünket. A bhāva rágát, vagyis spontán, szívbéli szeretetet jelent, tehát a bölcsek , kiknek tudása a transzcendentális szférából származik, rajongó szeretettel, Rádhá szolgálata által imádják Krsnát.

PDF

a hiányos, mégis tökéletes szótár

Visvanáth Csakravartí a Vradzsa-ríti-csintámani című művében Vradzsa lakóit dicsőíti. Minden gondolatuk Rádhá és Krsna körül forog, így még csak véletlenül sem gondolhatnak rossz dolgokra. Fogalomtárukból, így szótárukból is hiányzik az irigység, a hiba, a bűnös, és a más hasonló szavak.

sve sve sarasy eva hi yatra matsara
iti prayogaḥ kriyate kvacij janaiḥ |
strī-mekhalādau khala ity udīryate
yat komalādau mala-śabda ucyate ||33||

Mert ami másoknak „irigység”, az számukra „a saját tavában”,
a „gazember” (khala) a nők „csípeje” (mékhalá), a „szenny” (mala) azt jelenti „lágy” (kómala).

A matsara szó jelentése irigység, ám ha szóösszetételként gondolunk rá: mat-saras, akkor: az én tavam. A khala (gazember) szót a vradzsabéliek nem is értik, hallatán a mekhalā szóra gondolnak, a nők csípejére. A mala jelentése szenny, folt, ám Vradzsa lakosainak csak lágy, puha (komala) dolgok jutnak eszükbe.

pradoṣa-doṣākara-roṣa-moṣa-
doṣādi-śabda-śrutir asti yatra |
sāyaṁ śaśāṅka-praṇayākhya-keli-
niśādikeṣv eva kadācid eva ||34||

A züllött, bűnös, a harag, a tolvaj vagy a hiba szót
estének, Holdnak, szerelemnek, játéknak s éjjelnek hallják.

A doṣa szó hibát, foltot, hiányosságot jelent, így a pradoṣa nagyon rosszat, züllöttet. Ugyanakkor a hasonló hangzású doṣā jelentése éjszaka, a pra-doṣa emiatt az elő-éj, azaz alkonyat vagy este értelemben is használatos. A doṣākara szóösszetételt hallva gondolhatunk a hibák (doṣa) bányájára (ākara), azaz bűnös emberrek, vagy az „éj-csinálóra” (doṣā-kara), a Holdra. A roṣa (harag, indulat, szenvedély) természetesen csak a szerelem szenvedélyes érzését jelentheti. A tolvajlás ( lassúságot jelent, ám ők ezt csak a lágy szellővel hozzák kapcsolatba. A moṣa) nem más, mint Krsna kedvtelése.

chatrādi-daṇḍe śubha-cāmarādi-
daṇḍe ca daṇḍe śrutir asti yatra |
nīvyādi-keśādika eva bandhaḥ
samādhi-yogādika ādhi-śabdaḥ ||35||

A büntetés szó hallatán az ernyő, vagy a csámara nyele jut eszükbe,
a béklyó a hajfonat, a szenvedés pedig a jóga transza.

A daṇḍa szó botot és büntetést jelent, ám Vradzsa lakóinak a bot csak az esernyő, vagy a jakfarok-legyező nyele lehet. A bandha béklyó, börtön, kötelék, kapcsolat vagy hajcsomó. Az ādhi mentális szenvedést, aggodalmat jelent, ám Vradzsában csak a sam – együtt, teljes előtag mellett ismerik: sam-ā-dhi, a jóga transzállapota.

kastūrikā-kuṅkuma-candanādi-
paṅkeṣu paṅka-śravaṇaṁ ca yatra |
kauṭilyam āste vara-kuṇḍalādau
kāṭhinyam apy asti śilādikeṣu ||36||

A vétek szót hallva mósuszra, kunkumra, szantálra, s a többi illatos pépre gondolnak,
az álnokság csupán a fülbevaló, a szívtelenség pedig a kő jellemzője.

A paṅka egyaránt jelent vétket, iszapot vagy kenőcsöt is. A kauṭilya görbeséget, így álnokságot jelent, ám Vradzsa lakóinak a görbeség csakis a fülbevaló, s más szépséges ékesség hajlított alakjára vonatkozhat. A kāṭhinya szó keménységet jelent, Vradzsában ez csak a kő keménységére vonatkozhat, hiszen ők nem ismerik a szív keménységét.

puṣpādi-dhulīṣu rajaḥ prayujyate
yatrāndhakāre tama ity udīryate |
dvandvaṁ ca yugme pavane ca mandatā
cāñcalyam āste hari-lokanāya ||37||

A szenvedély szót virágpor, a tompaságot sötétség értelemben használják.
A kettősség párt jelent, a lassúság szelet, a megbízhatatlanság pedig a Harit kutató pillantások.

A rajas szó port, szennyet, szenvedélyt jelent, ám Vradzsában ez csak a virágok porát jelenti. A tamas a tompaság, tudatlanság kötőereje, de a szó sötétséget is jelent. Máshol ez lehet ijesztő, Vradzsában azonban az éjszakára utal, mikor a gópík az erdőt járják Krsnával. A dvandva szót a filozófusok a világi lét kettősségére használják, az ellentétpár mások szerint összetűzést, veszekedést jelent, ám Vradzsában a „pár” szó Rádhára és Krsnára vonatkozik. A mandatācāṅcalya nyugtalanságot, csapongást jelent így megbízhatatlanságot vagy mulandóságot, ám a szem nyugtalanságát, a Harit kutató pillantásokat is.

madhyādike kṣīṇaḥ pada-prayogo
yatrodakeṣv eva ca nīcagatvam |
viṣāda-dainya-śrama-moha-nidrā-
lasyādayo’pi vyabhicāri-bhāve ||38||

A kicsi szót csak a nők derekára értik, a hitvány az alázúduló folyó,
a csüggedtség, alázat, kimerültség, zavarodottság, alvás, erőtlenség pedig csupán az eksztázist színező múló érzelmek.

A kṣīṇa kicsit, vékonyt, soványt jelent, Vradzsában ez csak a nők dereka lehet. A nīca-gatvam – „alacsonyra menés” hitványságra utal, vagy a hegyekből alázúduló folyó jelzője. A vyabhicāri-bhāva, az eksztázist kísérő múló érzések, a csüggedtség és a többi csak ennek kapcsán értelmezhető.

jānanti gā eva hi kāma-dhenuḥ
sāmānya vṛkṣān iti kalpa-vṛkṣān |
cintāmaṇīn yatra śilāvad eva
vrajasya kā sampadato hi vācyāḥ ||39||

A teheneket mennyei csodatehénként ismerik, a közönséges fákat kívánságteljesítő fákként,
a kavicsok mint megannyi bölcsek köve… milyen szavak is írhatnák le Vradzsa kiválóságát?

PDF

Visvanáth Csakravartí: Srí Góvindadévástaka

jāmbūnadoṣṇīṣa-virāji-muktā-
mālā-maṇi-dyoti-śikhaṇḍakasya |
bhaṅgyā nṛṇāṁ lolupayan dṛśaḥ śrī-
govinda-devaḥ śaraṇaṁ mamāstu ||1||

Tündöklő gyöngyfüzéres, drágaköves aranykoronájáról lehajló pávatolla elbűvöli az emberek szemeit – Srí Góvinda legyen az én oltalmam!

kapolayoḥ kuṇḍala-lāsya-hāsya-
cchavi-cchaṭā-cumbitayor yugena |
saṁmohayan sambhajatāṁ dhiyaḥ śrī-
govinda-devaḥ śaraṇaṁ mamāstu ||2||

Szépségesen ragyogó, mosolygó orcáját táncoló fülbevalói csókolják, s ez lenyűgözi hívei értelmét. Srí Góvinda legyen az én oltalmam!

sva-preyasī-locana-koṇa-śīdhu-
prāptyai purovarti janekṣaṇena |
bhāvaṁ kam apy udgamayan budhānāṁ
govinda-devaḥ śaraṇaṁ mamāstu ||3||

Kedvese szeme sarkának mámorító nektárja elnyeréséért pillant rá mindenki jelenlétében, s ezzel fellobbantja a bölcsek szerető érzelmeit. Ő, Góvinda legyen az én oltalmam!

vāma-pragaṇḍārpita-gaṇḍa-bhāsvat-
tāṭaṅka-lolālaka-kānti-siktaiḥ |
bhrū-valganair unmadayan kula-strīr
govinda-devaḥ śaraṇaṁ mamāstu ||4||

Bal vállához simuló arca, tündöklő fülönfüggői, lengő hajfürtjei, szemöldökének tánca megrészegíti Gókula nemes hölgyeit. Ő, Góvinda legyen az én oltalmam!

dūre sthitās tā muralī-ninādaiḥ
sva-saurabhair mudrita-karṇa-pālīḥ |
nāsārudho hṛd-gata eva karṣan
govinda-devaḥ śaraṇaṁ mamāstu ||5||

Muralí fuvolája hangjával messze távolról is lepecsételi a gópík füleit, illatával lezárja orrukat, a szívükbe hatol, s ott vonzza őket ellenállhatatlanul. Ő, Góvinda legyen az én oltalmam!

navīna-lāvaṇya-bharaiḥ kṣitau śrī-
rūpānurāgāmbu-nidhi-prakāśaiḥ |
sataś camatkāravataḥ prakurvan
govinda-devaḥ śaraṇaṁ mamāstu ||6||

Ifjúi szépsége özöne, fenséges formája, s tengernyi szeretete csodálattal tölti el a szenteket. Ő, Góvinda legyen az én oltalmam!

kalpa-drumādho-maṇi-mandirāntaḥ-
śrī-yoga-pīṭhāmbu-ruhāsyayā svam |
upāsayaṁs tatra vido’pi mantrair
govinda-devaḥ śaraṇaṁ mamāstu ||7||

Kívánságteljesítő fa alatt, ékköves templom közepében isteni lótuszvirágon ül, miközben a bölcsek mantráikkal imádják. Ő, Góvinda legyen az én oltalmam!

mahābhiṣeka-kṣaṇa-sarva-vāso
’laṅkṛty-anaṅgī-karaṇocchalantyā |
sarvāṅga-bhāsākulayaṁs trilokīṁ
govinda-devaḥ śaraṇaṁ mamāstu ||8||

A beavatás pillanatáért öltözékei és díszei pompájában, szerelemistenként ragyogó tündöklő testével bűvöli el a három világot. Ő, Góvinda legyen az én oltalmam!

govinda-devāṣṭakam etad uccaiḥ
paṭhet tadīyāṅghri-niviṣṭa-dhīr yaḥ |
taṁ majjayann eva kṛpā-pravāhair
govinda-devaḥ śaraṇaṁ mamāstu ||9||

Könyörülete özönével árasztja el az a személyt, ki lábaihoz tette szívét, s hangosan olvassa fel e Góvindadévát magasztaló fohászt. Ő, Góvinda legyen az én oltalmam!

PDF

Gópísvara

A rásza-táncba maga Siva is szeretett volna eljutni, ám oda csak egy férfi léphet: Krsna. Így megmerítkezett a Jamuná túlpartján lévő Mána-szaróvar tavacskában, s gyönyörű női testben lépett ki belőle… ám a nyakában megmaradt a kígyó. E kígyó Anantasésát jelképezi, Siva mesterét, kihez mindig hű marad. Az új gópí a Gópísvara nevet kapta Krsnától, s azt a szolgálatot, hogy őrizze a rásza-tánc színhelyét. Ezért is áll Vrndávanban temploma a Vamsí-vata közelében, ahonnan a fuvola hangja idecsábította a gópíkat.

śrīmad-gopīśvaraṁ vande
śaṅkaraṁ karuṇāmayam |
sarva-kleśa-haraṁ devaṁ
vṛndāraṇya-rati-pradam ||

A dicső Gópísvarának hódolok,
a könyörületes Sankarának, az áldást hozónak,
a gyötrelmektől megszabadító istennek,
Vrndávan iránti szeretet adományozójának.

vṛndāvanāvani-pate jaya soma-soma-
maule sanandana-sanātana-nāradeḍya |
gopīśvara vraja-vilāsi-yugāṅghri-padme
prema prayaccha nirupādhi namo namas te ||

Dicsőség néked Vrndávan földjének oltalmazója, holdvarkocsú Szóma, Szanandana, Szanátana és Nárada imádottja!
Ó, Gópísvara, kérlek add meg nékem a Vradzsa játékos isteni párjának lótuszlába iránti önzetlen szeretet ajándékát! Hódolat néked újra és újra! (Visvanáth Csakravartí: Szankalka-kalpadruma 103.)

PDF

Jasódá mama „hátraköti a kisfia sarkát"

Krsnadász Kavirádzs Gószvámí kijelenti, hogy Isten összes lelki formája és kedvtelése közül az emberéhez hasonlatos alakja (nara) és az emberi időtöltései (nara-lílá) a legédesebbek s a legmagasztosabbak.
Amikor például Jasódá anya a vajat köpülte, Krsna még aludt. Mikor felébred, anyjához szalad, húzza a száriját, szeretne az ölébe fölkapaszkodni. Jasódá anya a munkáját akarja befejezni, de Krsna követelőzik, mivel éhes. Így hát Jasódá félbehagyja a munkát, leül és megszoptatja kisfiát. De hirtelen eszébe jut, hogy föltette a tejet a tűzre, ami már éppen ki is fut. Leteszi hát Krsnát s szalad a tűzhelyhez. Krsna mérges: épp evés közben?! De Jasódá már a tejre figyel, amit persze Krsnának készít. Egy bhakta mindig Krsnára gondol, s egy anyának is mindig a fián jár az esze: mivel etesse, hogyan védelmezze? Krsna haragszik, s úgy érzi, meg kell mutatnia anyjának, hogy helytelenül viselkedett vele. Körbenéz, hogy valamin kitöltse haragját, s megpillantja a vajat, a mennyezetről aláfüggő köcsögben a hófehér vajat. „Mivel törhetném össze a köcsögöt? Kő nem jó, mert az zajt csap” – gondolja Krsna, ezért felmászik egy magas kosárra, lehúzza a köcsögöt, amit a földhöz csap, hogy darabokra törik. Nyomban előkerülnek Krsna majom-barátai, s Krsna is belekóstol a vajba, de inkább a majmok közt osztogatja a finomságot. Ám a haragja még nem párolgott el. Körös-körül tör-zúz, tönkretesz mindent. Mikor Jasódá anya visszatér, látja ám, hogy Krsna nincsen sehol. Elfogja az aggodalom, hová lett Krsna, s fia lábnyomait kezdi fürkészni, amiket a zászló, elefántösztöke s egyéb jelek díszítenek. Végre a kamrához ér, ahol a vajat tartották, s látja a romboló Krsnát, ahogy kóstolgatja a vajat s osztogatja azt a majmoknak. „Mindezt Krsnának őrizgettem, ő meg csak úgy szétosztogatja? – lobban haragra, s pálcát ragadva Krsna felé lép, hogy megfeddje fiát. De aztán eszébe jut, ha ijedtében elszalad Krsna, nem vigyáz rá senki, odakünn pedig oly sok a veszély, vadállatok, miegymás. Ezért leteszi a pálcát, de ahogy Krsna elszalad, ő a nyomába ered. Krsna pedig arra gondol: hiszen anyám idős, sohasem fog elcsípni, jobb, ha inkább megállok. Jasódá utol is éri Krsnát, s nem szeretné, ha fia bármikor is elszaladna, ki a házból, ezért hoz egy borjúkötelet, ami rövid ugyan, de ahhoz elegendő, hogy Krsnát megkösse vele. Csakhogy a zsineg két ujjnyival rövidebb a kelleténél. Nem egy és nem három ujjnyival, hanem éppen kétujjnyival. Mindig ennyivel rövidebb a kötél, s nem éri körül Krsna derekát. Visvanáth Csakravartí Thákur megemlíti magyarázataiban, hogy Jasódá egészen belefáradt a hiábavaló próbálkozásba. Jasódá mindenféleképp próbálta körülhurkolni Krsna derekát, s tudta jól, a kötél elég hosszú is volna, de mégsem sikeredett megkötöznie Krsnát. Akárhányszor próbálta, két ujjnyi mindig hiányzott. Egészen kimelegedett, zihált és verejtékezett, szoros kontyba kötött haja kibomlott, a hajfonatát ékesítő virágok s kis füzérek széthullottak s mindent virágszirmokkal borítottak. Ekkor értek oda a szomszéd asszonyok s a falubéli idősebb gópík, akik a lárma okát keresték.
- Miért akarod megkötözni Krsnát? – kérdezték. – Hisz ez nincs megírva a sorsában!
Mert úgy mondják, a gyermek születése után a hatodik napon eljő a Gondviselés (Vidhátr) s a gyermek homlokára írja annak sorsát.
- Nem is arról van szó! – válaszolta Jasódá anya. – Csak szeretném megtudni, milyen széles a fiam dereka! S ha kell, a ház összes kötelét összeszedem, de még a ti házatokból is – tette hozzá tréfálkozva Jasódá –, de meg kell tudnom, mekkora is a fiam dereka!
A hiányzó kétujjnyi kötél jelentéséről Visvanáth Csakravartí Thákur a következőket mondja.
Az első ujjnyi a bhakta buzgalma (parisrama) az odaadó szolgálatban, például Csaitanja utasításainak gyakorlásában, miszerint egy bhakta zengje százezerszer a szent neveket. Ez a szívbőljövő őszinte törekvés az első, aminek láttán Krsna nagyon könyörületesen közelebb lép törekvő bhaktájához, s elhalmozza kegyeivel. Ha tehát valaki szeretné megkötni Krsnát – mondja Visvanáth Csakravartí –, akkor ehhez mindkét dologra szükség van: a bhakta szívbőljövő, őszinte szolgálatkészségére, és Krsna alászálló kegyére. Ekkor képes a bhakta megkötni Krsnát a szeretet kötelével.

Részlet Bhakti Pramód Puri Mahárádzs 1994. november 11-i leckéjéből
(forrás: Gangesz folyóirat)

Hari nevének hirdetése

etan nirvidyamānānām icchatām akuto-bhayam |
yogināṁ nṛpa nirṇītaṁ harer nāmānukīrtanam ||

etat – ez; nirvidyamānānām – megcsömörlőké; icchatām – vágyakozóké; akuto-bhayam – biztonságos, „sehonnan sem fenyegetett”; yogināṁ – jógíké; nṛpa – király!; nirṇītam – megállapított; hareḥ nāma-anukīrtanam – Hari nevének hirdetése

A világtól megcsömörlötteknek, a vágyakozóknak és a jógíknak is Hari nevének hirdetése a legbiztosabb út, ó, király, (ezt már régen megállapították a bölcsek).

(Bhág. 2.1.11.)

A kīṛtana szó a kṝt – kijelent, hív, szólít, dicsőít, magasztal jelentésű igéből származik, jelentése így elmondás, szólongatás, dicsőítés, magasztalás. Az anu- (után) igekötővel kiegészítve: kihirdetés, nyilvánosságra hozatal.

Srídhar szvámí kommentárja: „A vers szerint a törekvő trancendentalisták (sādhaka), s a tökéletességre jutottak (siddha) számára sincs ennél jobb. A vágyakozók számára (icchatām) vágyaik gyümölcsének elérése. A megcsömörlötteknek, az üdvösségre vágyóknak maga az üdvösség. A jógík, a bölcsek is ebben határozzák meg (törekvésük) gyümölcsét. Nincs más, mi fontosabb volna ennél”

Visvanáth Csakravartí szerint Sukadév gószvámí korábban a bhakti részei közül megnevezte a három legfontosabbat, a hallást, a dicsőítést és az emlékezést:
tasmād bhārata sarvātmā bhagavān īśvaro hariḥ |
śrotavyaḥ kīrtitavyaś ca smartavyaś cecchatābhayam ||
„Ezért, ó, Bhárata, a Felsőlélekről, a magasztos Istenről, Hariról
kell hallania, őt kell dicsőítenie, s reá kell emlékeznie a biztonságra (üdvösségre) vágyónak.” (Bhág. 2.1.5.)

Versünk pedig e három közül a dicsőítést emeli ki legfontosabbként, Isten nevének, kedvteléseinek, tulajdonságainak magasztalását. Megállapított (nirṇītam), mondja a vers, hiszen az előző ácsárják véleménye ez, nem most találtam ki csupán.

Nincs más, mi fontosabb volna ennél. Milyen? biztonságos (akutobhayam). Idő, hely, körülmény, kellékek tisztátalansága, alkalmatlansága mit sem számít, így nem kell aggódni emiatt. Kik gyakorolhatják? A magasztos úr híveitől kezdve a türelmetlen mléccshákig mindenki. A törekvő trancendentalisták, s a tökéletességre jutottak számára sincs jobb ennél. Az érzékek világától megcsömörlöttektől a mindenfélére vágyakozókig, legyen bár vágyuk tárgya anyagi természetű, vagy az üdvösség. A megcsömörlöttek (nirvidyamāna) azok, kik elfordultak az anyagi világtól s a bhaktiban mélyedtek el, a vágyakozók (icchat) a mennyekbe, üdvösségre s más egyebekre vágynak, a jógík pedig azok, kik a lélekből merítik örömüket.

PDF

csalafinta vers

Az alábbi verset szintén Rúpa gószvámí Padjávalíjában (283.) olvashatjuk, szerzője ismeretlen:


vāsaḥ samprati keśava kva bhavato mugdhekṣaṇe nanv idaṁ
vāsaṁ brūhi śaṭha prakāma-subhage tvad-gātra-saṁsargataḥ |
yāminyāmuṣitaḥ kva dhūrta vitanur muṣṇāti kiṁ yāminī
śaurir gopavadhūṁ chalaiḥ parihasann evaṁvidhaiḥ pātu vaḥ ||

vāsaḥ – illatszer, hajlék, ruha; samprati – most; keśava – Késava!; kva – hol?; bhavataḥ – tiéd (Krsnáé); mugdha-īkṣaṇe – Szépszemű! vagy: a szép szemben; nanu – persze; idam – itt; vāsam – illatszert, hajlékot, ruhát; brūhi – mondd!; śaṭha – szélhámos! (Krsna); prakāma-subhage – ahogyan csak szeretnéd, szépségem! vagy: szerelemes szépségem! (Rádhá); tvad-gātra-saṁsargataḥ – a te testedhez érhessen; yāminyām – éjjel; uṣitaḥ – lakott; kva – hol?; dhūrta – fortélyos! (Krsna); vitanuḥ – testnélküli; muṣṇāti – ellop; kim – miért?; yāminī – éjszaka; śauriḥ – Sauri (Krsna neve); gopa-vadhūm – tehénpásztor-leányt; chalaiḥ – furfangokkal; parihasan – tréfálkozó; evam-vidhaiḥ– ilyen módon; pātu – oltalmazzon!; vaḥ – bennünket;

– Késava! Hol van most a lakhelyed?
– Elbűvölő szemű szépségem! Természetesen itt van!
– Az otthonod mondd, te szélhámos!
– Ahogy csak kívánod, szépségem, hogy a testedhez érhessen!
– Ó, te csibész, hol voltál az éjszaka?
– Miért is rabolt volna el a testetlen éjszaka?
Oltalmazzon bennünket a pásztorlánykát ilyen furfangosan megtréfáló Krsna!

A vers első fele a vāsa (illatszer, hajlék, ruha) szó értelmezésével játszik, Rádhiká Krsna lakhelyéről kérdez: Kedves Késavám, merrefelé ütöttétek fel most tanyátokat? Krsna azonban úgy tesz, mintha Rádhá a ruhájáról kérdezte volna: Természetesen itt van rajtam, hol is lenne máshol?! Azután meg illatként hallja: azért vagyok ilyen illatos, hogy a kedvedre tegyek, s hogy a testedhez érhessen a testem!
Rádhiká következő kérdését – hol töltötted az éjszakát? – ismét félreértelmezi Krsna. A versben lévő yāminyāmuṣitaḥ kifejezés kétféleképpen is olvasható: yāminyām uṣitaḥ – az éjjelt töltötted (a yāminyām itt a yāminī – éjszaka szó időhatározós ragozású alakja), illetve: yāminyā muṣitaḥ – az éjjel által elrabolt (a yāminyā pedig az éjszaka eszközhatározóként). Rádhiká kérdését tehát így hallja Krsna: miért rabolt el az éjszaka?

Rádhá és Krsna tréfálkozó beszélgetését elmesélő csalafinta vers úgy csalafinta igazán, ha többféleképpen is olvashatjuk. A fenti olvasat Visvanáth Csakravartíé, a Bhakti-szára-pradarsiníból (ez Visvanáth Bhakti-raszámrta-szindhu kommentárja). Ám a vers első fele így is olvasható:

– Késava! Hol a ruhád?
– Elbűvölő szemeidben. Persze, hogy ott!
– A ruhád mondd, te szélhámos!

Sríla Prabhupád az Odaadás nektárjában eszerint interpretálja e verset:
Lángelmének azt nevezik, aki minden ellenvéleményt újabb és újabb érvekkel képes megsemmisíteni. A Padyāvalīban ezzel kapcsolatban egy beszélgetést olvashatunk, amely Kṛṣṇa és Rādhā között hangzott el. Egy reggel, amikor Kṛṣṇa megjelent Rādhānál, Rādhā megkérdezte Tőle: „Kedves Keśavám! Hol van most a vāsád?” A szanszkrit vāsa szónak három jelentése van: lakhely, illat és ruha. Rādhārāṇī valójában azt kérdezte Kṛṣṇától: „Hol van a ruhád?” Kṛṣṇa azonban úgy értette, hogy a lakhelye felől érdeklődik, s így felelt Neki: „Kedves elbűvölt leány! Lakhelyem jelenleg a Te gyönyörű szemed!” Rādhārāṇī így válaszolt: „Te csalafinta fiú! Nem a lakhelyedről kérdeztelek, hanem a ruhádról!” Kṛṣṇa ekkor a vāsa szót „illat”-ként értette, s így szólt: „Óh, szerencsés lélek! (a su-bhaga szóban a bhaga szépséget és jószerencsét is jelent -acsd) Azért váltam ilyen illatossá, hogy tested társaságát élvezhessem!”
Śrīmatī Rādhārāṇī aztán újra így kérdezte Kṛṣṇát: „Hol töltötted az éjszakát?” Rādhārāṇī a yāminyāmuṣitaḥ szanszkrit szót használta. Yāminyām azt jelenti: „éjszaka”, uṣitaḥ pedig azt, hogy „tölteni”. Kṛṣṇa azonban a yāminyāmuṣitaḥ szót két külön szóra bontotta, yāminyāra és muṣitaḥra. A szó ekképpen elválasztva azt jelentette, hogy Yāminī, az éjszaka elrabolta Kṛṣṇát. Így aztán Kṛṣṇa azt felelte Rādhārāṇīnak: „Kedves Rādhārāṇīm! Hogyan rabolhatna el Engem az éjszaka?” Rādhārāṇī minden kérdésére olyan csalafintán felelt, hogy felvidította vele legkedvesebb gopīját.

A versmérték: śārdūlavikrīḍita (tigrisjáték): – – – υυ– υ– υυυ– / – – υ– – υ–

PDF

a bhakta útja

Szúta Gószvámí e szavakkal szól Naimisáranja bráhmanáihoz:

śuśrūṣoḥ śraddadhānasya vāsudeva-kathā-ruciḥ |
syān mahat-sevayā viprāḥ puṇya-tīrtha-niṣevaṇāt || 16 ||
śuśrūṣoḥ – a hallani vágyóé (szolgálóé); śraddadhānasya – hithűé; vāsudeva-kathā-ruciḥ – a Vászudéváról szóló történetek után vágyakozás; syāt – lehet; mahat-sevayā – a dicsők szolgálata által; viprāḥ – bráhmanák!; puṇya-tīrtha-niṣevaṇāt – jámbor szentek szolgálata folytán

Ó, bráhmanák, a hithű hallani (és szolgálni) vágyóban a Vászudéváról szóló történetek iránti vágyakozás ébred a nagy (bhakták) s a jámbor szentek szolgálata által.

A śuśrūṣu szó a śru – hallgat, figyelemmel kísér, engedelmeskedik, követ igéből származik. A gyök ismétlődése itt az adott cselekvés iránti vágyakozást jelenti: hallás iránti vágyakozás. Olyasvalakiről van tehát szó, aki figyelmesen hallgat, majd engedelmesen követi a hallott tanítást. A śuśrūśā maga a cselekvés: hallásvágy, engedelmes kötelességtudat és szolgálat, a śuśrūṣu pedig olyan személyt jelent, akiben felébredt a tanítás hallása iránti vágy, és hűséggel szolgálja tanítóját.

śṛṇvatāṁ sva-kathāḥ kṛṣṇaḥ puṇya-śravaṇa-kīrtanaḥ |
hṛdy antaḥ-stho hy abhadrāṇi vidhunoti suhṛt satām || 17 ||
śṛṇvatām – a hallóké; sva-kathāḥ – saját történeteit; kṛṣṇaḥ – Krsna; puṇya – jámbor, áldásos; śravaṇa – hallás; kīrtanaḥ – dicsőítés; hṛdi-antaḥ-sthaḥ – (az ember) szívében lakozó; hi – bizonyára; abhadrāṇi – romlottságokat, gonoszságokat, bűnöket; vidhunoti – tisztít; suhṛt – jószívű; satām – az őszintének

A róla szóló történeteket hallgató, őszinte és jószívű embereket megtisztítja bűneiktől Krsna, a szívükben lakozó, kit áldásos hallani s dicsőíteni.

naṣṭa-prāyeṣv abhadreṣu nityaṁ bhāgavata-sevayā |
bhagavaty uttama-śloke bhaktir bhavati naiṣṭhikī || 18 ||
naṣṭa – elpusztult; prāyeṣu – sokaságában/kor; abhadreṣu – bűnökben/kor; nityam – rendszeresen; bhāgavata sevayā – Bhágavata szolgálatával; bhagavati – Bhagaván iránt; uttama-śloke – transzcendentális imákkal magasztalt iránt; bhaktiḥ – szerető szolgálat; bhavati – lesz; naiṣṭhikī – visszavonhatatlan

Mikor a Bhágavata rendszeres szolgálata révén elenyészik a bűnök sokasága, megszilárdul a transzcendentális imákkal magasztalt Bhagaván iránti szerető odaadás.

A Bhágavata szó a Bhagavánhoz, a személyes Istenhez kötődőt jelent, így egyaránt vonatkozhat Isten híveire, és az Istent magasztaló szentírásra.

tadā rajas-tamo-bhāvāḥ kāma-lobhādayaś ca ye |
ceta etair anāviddhaṁ sthitaṁ sattve prasīdati || 19 ||
tadā – akkor; rajas tamas bhāvāḥ – a szenvedélyből és tudatlanságból fakadó létállapotok; kāma lobha ādayaḥ – kéj, a sóvárgás, és a többi; ca – és; ye – amik; cetaḥ – elme, szív; etaiḥ – ezek által; anāviddham – anélkül, hogy hatással lenne rá („át nem döfött”); sthitam – szilárd; sattve – jóságban; prasīdati – elégedetté válik, lecsillapodik

Ekkor a szív mentes marad a szenvedélyből és tudatlanságból fakadó létállapotoktól, a kéjtől és a kapzsiságtól, megszilárdul a jóságban, és lecsillapodik.

Dzsíva gószvámí e vers kommentárjában a bölcs Havi szavait idézi a Bhágavata-puránából: „Az Úr Visnu híveinek legjobbja mindig Őrá emlékezik, s a három világ uralmáért sem cserélné el fél pillanatra sem az Úr lótuszvirág lábainak imádatát, amit a félistenek s a legyőzhetetlen Úron meditálók is szeretnének elnyerni.” (Bhág. 11.2.53.) Az ilyen imádatra nem a jóság kötőereje, hanem a śuddha-sattva, a tiszta jóság minősége a jellemző.

evaṁ prasanna-manaso bhagavad bhakti-yogataḥ |
bhagavat-tattva-vijñānaṁ mukta-saṅgasya jāyate || 20 ||
evam – így; prasanna – elégedett, örvendező; manasaḥ – szívé; bhagavat-bhakti – az Úr odaadó szolgá¬lata; yogataḥ – következtében; bhagavat-tattva – Bhagaván igaz természete; vijñānam – megértés; mukta saṅgasya – mentes ragaszkodástól (a manas – a szív jelzője); jāyate – megszületik

A (világi) ragaszkodásaitól megszabadult s elégedetté vált szívben a Bhagaván iránti szerető odaadás következtében megszületik a megértés a magasztos Úr igaz természetéről.

bhidyate hṛdaya-granthiś chidyante sarva-saṁśayāḥ |
kṣīyante cāsya karmāṇi dṛṣṭa evātmanīśvare || 21 ||

bhidyate – el van vágva; hṛdaya-granthiḥ – a szív csomója; chidyante – fel van darabolva, meg van semmisítve; sarva-saṁśayāḥ – minden kétség; kṣīyante – meg van szűnve; ca – és; asya – övé; karmāṇi – tettei (a tettek láncolata); dṛṣṭe – megpillantása után; eva – bizonyára; ātmani-īśvare – a Lélek, az Úr (megpillantása után), vagy: az elmében az Úr (megpillantása után)

A Legfelsőbbet megpillantva széthasíttatik a szívet gúzsba kötő csomó, megszűnnek a kétségek és megszakad a cselekedetek láncolata.

A szívet gúzsba kötő csomó a tudatos (cit) lelket, és az érzéketlen (jaḍa), tudat nélküli anyagot összekapcsoló hamis ego (ahaṅkāra).

(Bhág.1.2.16-21.)

Visvanáth Csakravartí e verseket kommentálva az alábbiak szerint foglalja össze a bhakta útjának állomásait:

satāṁ kṛpā mahat-sevā śraddhā guru-padāśrayaḥ |
bhajaneṣu spṛhā bhaktir anarthāpagamas tataḥ ||
niṣṭhā rucir athāsaktī ratiḥ premātha darśanam |
harer mādhuryānubhava ity arthāḥ syuś caturdaśe ||
(1) A szentek kegye, (2) a nagy lelkek szolgálata, (3) hit, (4) a mester lábainak oltalma.
(5) az imádat utáni vágy, (6) a szerető odaadás, majd (7) az anarthák elmúlása.
(8) A megszilárdult hit, (9) az íz, s (10) a ragaszkodás, (11) a szeretet, (12) a tiszta szeretet, majd (13) a látás,
(14) s Hari édességének megízlelése – íme a tizennégy elem.

(Sārārtha-darśiṇī)

A tizennégy mozzanat két hetes csoportra bontható: az első hét állomás az evilági tényezőktől való megtisztulás fokai, a második hét a továbblépés, a lelki vonzalom megerősödésének és beteljesülésének állomásai. Az alábbiak szerint azonosítja a szövegben e tizennégy állomást:

„16. Ó, bráhmanák, a (3) hithű hallani (és szolgálni) vágyóban a (5) Vászudéváról szóló történetek iránti vágyakozás ébred (2) a nagy (bhakták) (4) s a jámbor szentek szolgálata által. (1: A hallásvágy forrása pedig a szentek mástól nem függő kegye.)
17. A róla szóló történeteket hallgató, őszinte és jószívű embereket (7) megtisztítja bűneiktől Krsna, a szívükben lakozó, (6) kit áldásos hallani s dicsőíteni.
18. Mikor a Bhágavata rendszeres szolgálata révén elenyészik a bűnök sokasága, (8) megszilárdul a transzcendentális imákkal magasztalt Bhagaván iránti szerető odaadás.
19. Ekkor a szív mentes marad a szenvedélyből és tudatlanságból fakadó létállapotoktól, a kéjtől és a kapzsiságtól, (9: megérzi az odaadás gyakorlatainak valódi ízét,) (10) megszilárdul a jóságban, és (11) lecsillapodik. (Visvanáth értelmezésében: azért érezheti a kírtana, s a többi gyakorlat igazi ízét, mert nem a betegség és öregség gyötörte, étel s többi burkolatú testben leli örömét, hanem az istenszerető érzelmekben, ez a rati, vagy bháva.)
20. A (világi) ragaszkodásaitól megszabadult s elégedetté vált szívben a (12) Bhagaván iránti szerető odaadás következtében megszületik (14) a megértés a magasztos Úr igaz természetéről (azaz alakjának, tulajdonságainak, kedvteléseinek édességéről).
21. (13) A Legfelsőbbet megpillantva széthasíttatik a szívet gúzsba kötő csomó, megszűnnek a kétségek és megszakad a cselekedetek láncolata.”

Rúpa gószvámí hasonlóképp írja le a rajongó szeretethez vezető lépéseket a Bhakti-raszámrta-szindhuban (ādau śraddhā..., 1.4.15-16.), ám erről egy másik írás szól majd itt a slókamálán.

––––––––––––––––––

Fordítsuk most figyelmünket a fenti szakasz utolsó versére (Bhág. 1.2.21.)!

bhidyate hṛdaya-granthiś chidyante sarva-saṁśayāḥ |
kṣīyante cāsya karmāṇi dṛṣṭa evātmanīśvare || 21 ||

A Legfelsőbbet megpillantva széthasíttatik a szívet gúzsba kötő csomó, megszűnnek a kétségek és megszakad a cselekedetek láncolata.

E verset szinte szó szerint megtaláljuk a Bhágavata-purána 11. énekében is, melyben Krsna így beszél Uddhavának a bhakti-jógáról:
„26. Erény az, ha az ember következetesen ragaszkodik személyes feladatköréhez (a bűn pedig annak elhanyagolása). Az erény és bűn ilyetén megkülönböztetése korlátozza a természetüknél fogva tisztátalan tetteket s így az ember képes lesz föladni (anyagi) ragaszkodását.
27-28. Kiknek szívében már föltámadt a tisztelet a rólam szóló történetek iránt, kik már az önérdekű cselekvéshez fűződő minden vonzalmukat elvesztették, s akik már látták, hogy az érzéki örömök bánatot és szenvedést rejtenek magukban, de még nem tudnak felhagyni velük, azok imádjanak engem szeretettel s elszánt hittel. Élvezzék ugyan az életet, de soha ne feledjék, hogy ez minden baj és szenvedés forrása.
29. Mivel a szívükben lakozom, hamarosan minden kíntól és gyötrelemtől megszabadítom azokat a bölcseket, akik az odaadás elvei szerint imádnak engem.
30. Az egoizmus szívet kínzó görcsei megszűnnek, minden kétség szertefoszlik s a tettek nyomasztó visszahatásai mind kifakulnak abban a pillanatban, amint fölismernek engem, az univerzum lelkét. (bhidyate hṛdaya-granthiś chidyante sarva-saṁśayāḥ | kṣīyante cāsya karmāṇi mayi dṛṣṭe’khilātmani ||)” (Bhág. 11.20.26-30.)

Az utolsó versnek csupán a negyedik pádája különbözik, ennek szó szerinti fordítása: az Egyetemes Lélek (akhila-ātmani), az én (mayi) megpillantásom után (dṛṣṭe).

Hasonlóképpen a Muṇḍaka-upaniṣadban is:
„7. A legbölcsebb, a mindentudó, kinek nagysága megnyilvánul a Földön, ebben az éterben (a szívben), s Brahman fényes városában Lélekként ismeretes.
8. Gondolat a lénye, ő a test és az érzékek irányítója. A durva testben (ételben) is ő lakik, s uralja a szívet. Mikor örömteliként és halhatatlanként megmutatja magát, a bölcsek szívük tisztaságával érzékelik őt.
9. A Legfelsőbbet megpillantva széthasíttatik a szívet gúzsba kötő csomó, megszűnnek a kétségek és megszakad a cselekedetek láncolata. (bhidyate hṛdayagranthiśchidyante sarvasaṁśayāḥ | kṣīyante cāsya karmāṇi tasmin dṛṣṭe parāvare ||)
10. A legfőbb aranyburokban lakozik a szenvedélytől s összetettségtől mentes Brahman. Tiszta ez, a fények fénye, amit az Önvaló ismerői ismernek.
11. Ott nem a Nap világít, sem a Hold vagy csillag, sem e villámok fénye, még kevésbe közönséges tűz. Azzal a fénnyel fényeskedik minden, az ő világossága ragyogja be a mindenséget.
12. Bizony Brahman ez a halhatatlan, ott van keleten és nyugaton, északon és délen, az ég magasán és alján. Brahman áthat mindent. Brahman a Teljesség, ez a legkiválóbb.” (Muṇḍaka-upaniṣad 2.2.7-12.)

Srídhar Mahárádzs Visvanáth Csakravartí kommentárjának szellemében így bontja ki e verset:

Az eksztázis (rasa) iránti belső sóvárgásunk gúzsbakötött és lepecsételt szívünk mélyén rejlik. Ám Krsna dicsőségének hallása és zengése feltöri a pecsétet, szívünk feleszmél és kitárulkozik, hogy befogadja Krsnát, minden gyönyör forrását, magát a rajongó eksztázist.
Szívünket a rajongás, a báj és a kellem tartja vonzásában. Ezt a szív érzi s nem az ész; ezért tartják legfontosabbnak a szívet. A bhakti másik hatása a tudás síkján mutatkozik meg. Egy kis ízelítő az isteni gyönyörökből minden kétséget eloszlat (rasa-varjaṁ raso’py asya paraṁ dṛṣṭvā nivartate, Bg. 2.59.). Ha az ember ténylegesen ráérez az igazi eksztázisra, a raszára, akkor minden kétsége szertefoszlik. A bhakti íze rabul ejti az ember szívét, s megindul az istenszeretet eksztázisának (prema) árja. Az elégedett szív így fog szólni: „Ez az, amit kerestem!” Mire az ész is a nyomába lép: „Semmi kétség, ez kutatásunk legfőbb célja. Hajíts el minden egyebet!”
– Érjen hát véget minden evilági cselekedet! – szól a szív, ha elnyerte a legfőbb kincset, az istenszeretetet. Ekkor a karma abbamarad.
A bhakti hatására először föleszmél a szív. Mikor szívünket elragadja az istenszeretet, eszünk is jóváhagyja vonzalmunkat, s a mindig rosszra csábító karma megszűnik. A bhakti-jóga a szív igazi kincse.

PDF

meditáljunk a legfőbb valóságon!

oṁ namo bhagavate vāsudevāya |
janmādy-asya yato‘nvayād itarataś cārtheṣv-abhijñaḥ svarāṭ
tene brahma hṛdā ya ādi-kavaye muhyanti yat sūrayaḥ |
tejo-vāri-mṛdāṁ yathā vinimayo yatra tri-sargo‘mṛṣā
dhāmnā svena sadā nirasta-kuhakaṁ satyaṁ paraṁ dhīmahi ||

oṁ – óm; namaḥ – hódolat; bhagavate – a magasztos Úrnak; vāsudevāya – Vászudévának;
janma-ādi–teremtés, stb. (és fenntartás, megsemmisítés ); asya – ezé (a világé); yataḥ – akitől; anvayāt – közvetlenül; itarataḥ – másképpen (itt: közvetve); ca – és; artheṣu abhijñaḥ – az okok (vagy érzéktárgyak) ismerője; sva-rāj – önmaga ura; tene – átadta; brahma – a védikus tudást; hṛdā – a szívvel; yaḥ – aki; ādi-kavaye – az eredeti bölcsnek; muhyanti – megzavarodnak; yat – aki(től); sūrayaḥ – félistenek és szentek; tejaḥ – tűz; vāri – víz; mṛdām – föld; yathā – ahogy; vinimayaḥ – átalakulás; yatra – ahol; tri-sargaḥ – a három (kötőerő szerinti) teremtés; a-mṛṣā – nem-hamis; dhāmnā – hajlékával; svena – a sajáttal; sadā – mindig; nirasta – nélkül („elvetett”); kuhakam – érzékcsalódás; satyam – valóság, igazság; param – abszolút; dhīmahi – meditáljunk;

Óm! Hódolat a magasztos Vászudévának!
(Ő az,) akitől e világ teremtése (fenntartása és megsemmisítése) ered, aki közvetlenül és közvetve minden ok ismerője s önmaga ura, / aki a szívén át adta a védát az eredeti bölcsnek, s akitől zavarba jönnek a félistenek, / kiben a teremtés oly valóságos(nak látszik), akár a tűz, a víz s a föld egymásba tűnése, / s aki saját hajlékával együtt mindig túl van az érzékcsalódás világán – meditáljunk hát rajta, a Legfőbb Valóságon (Igazságon)!

(Bhág.1.1.1)

Sríla Prabhupád fordításában:
„Óh, Uram, Srí Krsna, Vaszudév fia! Óh, mindent átható Istenség Személyisége, tiszteletteljes hódolatomat ajánlom Neked! Az Úr Krsnán meditálok, mert ő az Abszolút Igazság, a megnyilvánult univerzumok teremtésében, fenntartásában és megsemmisülésében minden ok elsődleges oka. Ő közvetve és közvetlenül minden megnyilvánulásról tudatos, és független, mert nincs más ok Rajta kívül. Ő az, aki a védikus tudást először Brahmá, az első élőlény szívébe juttatta. Általa még a legkiválóbb szenteket és félisteneket is hatalmába keríti az illúzió, éppúgy, ahogyan az ember megzavarodik a tűzben látott víz, vagy a vízben látott föld káprázatától. Csupán őmiatta tűnnek valóságosnak a természet három kötőereje visszahatásaiként ideiglenesen megnyilvánult univerzumok, habár nem valóságosak. Ezért Rajta, az Úr Krsnán meditálok, aki mindig transzcendentális hajlékán él, amely örökre mentes az anyagi világ csalóka megnyilvánulásaitól. Rajta meditálok, mert ő az Abszolút Igazság.”

Megjegyzések:
A Védánta-szútrák első két szútrája így hangzik:
athāto brahma-jijñāsā – Itt az ideje, hogy tudakozódjunk Brahman felől.
janmādy-asya yataḥ – Akiből ennek a keletkezése s egyebek (származnak).
A Bhágavata-purána bevezető fohásza (mangalācaraṇa), melyben a szerző magát imádott Istenének szentelve kezdi meg a műve lejegyzését, tehát a Védánta-szútrák második szútrájával kezdődik, világossá téve a szoros kapcsolatot a két mű között. Az első mantra (oṁ namo bhagavate vāsudevāya) pedig világossá teszi, hogy a Legfőbb Brahman Vászudév-Krsna.
A gāyatrī-mantrák általában három részből állnak, s e három tagmondat az alábbi állítmányokkal jellemezhető: vidmahe (felismerem, szemlélem), dhīmahi (meditáljunk, összpontosítsuk figyelmünket – kívánalom kifejezése vidhi-liṅ esetttel) és pracodayāt (ösztönözzön, bátorítson – óhajtó mód). A Bhágavatam első mantrája (oṁ namo bhagavate vāsudevāya) – bár a vidmahe ige nem szerepel benne – mégis Vászudév-Krsna felismeréséről szól, hiszen néki ajánljuk hódolatunkat, a rákövetkező vers vége pedig (satyaṁ paraṁ dhīmahi, meditáljunk a legfőbb valóságon) a meditációra hív fel, így a vers a gāyatrī-mantrákhoz is kapcsolódik. Ezt Csaitanja Maháprabhu is megemlíti, mikor a benáreszi szannjászíknak beszél a Bhágavatamról: „A könyv kezdete a gájatrí mantra magyarázata, / a satyam param a kapcsolat (sambandha), / a dhīmahi pedig az eszköz (sādhana) és a távlat.” (Cscs. 2.25.147.)

Srídhar szvámí magyarázatában a Legfőbb Úr tulajdonságait két csoportba sorolja, a saját (személyes, svarūpa), és a másodlagos (taṭastha) jellemzőkre. Személyes vonások a testi ismertetőjegyek vagy az Úr természete, a másodlagos jellemzők pedig tettei. A vers végén, az állítmány (dhīmahi) köré csoportosulnak a személyes jellemzők (satyam param), míg a vers többi része a másodlagos jellemzőket sorolja fel. E másodlagos jellemzőkről így oktatja Csaitanja Maháprabhu Szanátan gószvámít: „Ő a mindenség teremtője (fenntartója és elpusztítója), aki Brahmának tanította a védát, / a mindentudó (artha-abhijñatā), aki személyes energiájával együtt független az illúziótól.” (Cscs. 2.20.361.)
Sríla Prabhupád e gondolatsort követve értelmezi a vers első pádáját, a szavak más csoportosításával azonban eltérő olvasata is lehet a szövegnek. Srídhar szvámí például így értelmezi a vers első sorát:
- akitől e világ teremtése (fenntartása és megsemmisítése) ered – janma-ādi asya yataḥ,
- aki közvetlenül és másképp is kapcsolatban van az érzéktárgyakkal – anvayāt itarataḥ ca artheṣu,
- aki mindentudó – abhijñaḥ,
- aki önmaga ura – sva-rāj.

Az idők folyamán a vershez számos kommentárt fűztek, ám most csak egy apró részletét emelném ki, a magyarázatok parányi töredékét. A harmadik páda vége így hangzik: yatra trisargo’mṛṣā – „kiben a teremtés valóság”. Sríla Prabhupád fordításában ez a mondat így hangzik: „Csupán őmiatta tűnnek valóságosnak a természet három kötőereje visszahatásaiként ideiglenesen megnyilvánult univerzumok, habár nem valóságosak.” Értelmezése Srídhar szvámíét követi, aki így ír kommentárjában, a Bhāvārtha-dīpikāban: „Ahol (yatra), azaz a brahmanban; a három (tri) kötőerőnek, a tompaságnak, a szenvedélynek és jóságnak, az elemek, érzékek és istenségek jellemezte teremtése (sargaḥ) amṛṣā, azaz valóság. A param satyam (Legfőbb Valóság) az a valóság, miáltal az illuzórikus teremtést az igazhoz hasonlónak ismerik – ez a magyarázat. Erre a példa: tejo-vāri-mṛdāṁ yathā vinimayaḥ. Vinimayaḥ, azaz átalakulás valami mássá, illetve másként érzékelni (a dolgokat, mint amilyenek.) Az isteni gondviselés folytán így véljük valóságosnak a tűzben (tejas) a vizet (vāri), mikor délibábot látunk. Hasonlóképp a föld (mṛd) kristály alakjában vízhez hasonlatos, (hiszen a szilárd kristály áttetsző, mint a víz).”
Dzsíva gószvámí a Krama-sandharbhában a trisargaḥ (három teremtés) kifejezés további értelmezéseit is felveti, jelentheti a három világot (pokol, föld, menny), vagy a három létszférát (vyāhṛti: föld, levegőég, menny).
Egészen más megközelítésben is tekinthetjük a kifejezést, hiszen a rákövetkező szavak Krsna saját, nem evilági hajlékáról szólnak. Ebben az értelmezésben: „kiben a három teremtés – Krsna három hajléka, Gókula, Mathurá és Dváraká – valóságos, s aki saját hajlékával együtt mindig túl van az érzékcsalódás világán.”
A szanszkrt nyelv hasonulási sajátosságai miatt a trisargo’mṛṣā kifejezésben az amṛṣā szókezdő „a” hangja eliminálódott, nem hallatszik, írásban is csak egy avagraha jel (a latin betűs átírásban az aposztróf) emlékeztet rá. Így értelmezve a szöveget versben az amṛṣā szó helyett a mṛṣā áll, mely jelentése hamis, téves, illetve fölösleges, értelmetlen. Visvanáth Csakravartí ennek értelmében ír így a vershez fűzött ötödik kommentárjában: „Kihez képest a kötőerők szerinti három teremtés mṛṣā, azaz jelentéktelen.”

Végezetül álljon itt egy nyersfordítás a Kṛṣṇa-sandarbhából (189.), melyben Dzsíva gószvámí Rádhá-Krsnára emlékezve ekképp értelmezi e verset:
A yato‘nvaya (akitől közvetlenül) Krsnát jelenti, aki Rádhához, mint saját legfőbb gyönyör-energiája személyes formájához mindig erősen ragaszkodik, az itaratah (másképp) pedig örök párja, Srí Rádhá. A yataḥ jelentése akitől (nőnemben), az ādi asya (az eredeti ezé) az ādi rasára (elsődleges íz) , a szerelem ízére vonatkozik, janma születés. Bizony az isteni pár a szerelem tudományának legfőbb forrása.
Kettejük csodás kedvteléseinek édes sokaságára vonatkozik az artheṣu szó, így az artheṣu abhijñaḥ e számtalan kedvtelésben járatost jelent. A sva-rāj pedig arra utal, aki kedvteléseiben saját kedvesével (svena, sajátjával) tündököl (rājate).
Vjásza önmagát nevezi első költőnek (ādi kavi), mert az isteni pár csodás alakját Krsna kegyéből elsőként ő mutathatja meg. A hṛdā (szív által) a szív kapuját jelenti, ahol a saját kedvteléseiről szóló transzcendentális szavakat (brahma) s e puránát is átadta (tene) Krsna Vjászának a teremtés hajnalán. Minderről Vjásza maga a Bhágavata-purána 1.7.4-6. verseiben is ír. A yad szó jelentése „akitől”, és Rádhikára vonatkozik, kinek csodás alakjától, szépségétől és tulajdonságaitól még az Anantasésa vezette istenek (sūrayaḥ) is megzavarodnak (muhyanti), s képtelenek megérteni őt.
A tejo-vāri-mṛdāṁ yathā vinimayaḥ (miként a tűz, a víz s a föld átalakulnak) kettejük csodás természetére utal, melytől még az öntudatlan elemek is megváltoztatják saját tulajdonságaikat. A tejas (tűz, ragyogás), azaz a tündöklő Hold s a csillagok elsápadnak, elhalványulnak Krsna lótuszlába körmének szépséges ragyogása mellett, s fényüket elvesztve olyanná válnak, akár a víz és a föld. A folyó vize megdermed Krsna fuvolajátékát hallva, és szilárddá válik mint a föld, a part kövei pedig meglágyulnak, s olyanná lesznek, akár a víz.
A yatra jelentése akiben (nőnemben): akiben megjelenik a három teremtés (tri-sargaḥ): a śrī-, bhū- és līlā-śakti hármasa, vagy a három isteni hajlék, Dváraká, Mathurá és Vrndávan, avagy a fejőslánykák három csoportja, Rádhá barátnői, a semlegesek és az ellenlábasok. A mṛṣā jelentése: fölösleges (/eredménytelen). Mert egyedül Rádhá szépsége, s a többi tökéletes tulajdonsága teszi elégedetti Krsnát, senki másé.
Őrajta meditáljunk (tad dhīmahi) – ez a tad jelentése. A tad (egyesszámú) névmással utalunk meditációnk témájára, mert a legfőbb (param) bhakti (Rádhá) és ezen energia birtokosa (Krsna) eggyéválnak a szerelemben, a mahábháva hangulatában, s ez a magyarázata annak, hogy a névmás semlegesnemű (így egyszerre hím és nőnemű is – acsd).
A svena dhāmnā jelentése: saját hatalma (a dhāman szó jelent hajlékot, székhelyt, de hatalmat, energiát is – acsd), így saját hatalma folytán örökkön (sadā) mentes az illúziótól (nirasta-kuhakam): az öregség s a többi tulajdonság jellemezte anyagi természettől, vagy a rivális gópík keltette illúziótól.
A satyam jelentése örök tökéletesség, kedvteléseik (s a többi: tulajdonságaik, formáik) szünet nélkülisége, örökkön élvezik gyönyörrel teli kedvteléseiket. A param így a senki másban nem látható tulajdonságokat, kedvteléseket, a mindenséget ámulatba ejtő legteljesebb kiválóságot jelent.

A versmérték: śārdūlavikrīḍita (tigrisjáték): – – – υυ– υ– υυυ– / – – υ– – υ–

PDF