Sankara: Kérdések és válaszok ékköveinek füzére 2.

praśnottara-ratna-mālikā

A sorozat első része itt olvasható.

cintāmaṇir iva durlabham iha kiṁ kathayāmi tac-catur-bhadraṁ |
kiṁ tad vadanti bhūyo vidhūta-tamasā viśeṣeṇa || 24||

(62.) Mi elérhetetlen, akár a bölcsek köve? Elárulom neked: a négy áldás az.
(63.) Gyakorta emlegetik, hogy nagyszerűségével eloszlatja a sötétséget, melyek volnának azok?

dānaṁ priyavāksahitaṁ jñānamagarvaṁ kṣamānvitaṁ śauryaṁ |
vittaṁ tyāgasametaṁ durlabhametaccaturbhadraṁ || 25||

A kedves szavakkal kísért adományozás, az alázatos és türelmes tudás, a bátorság,
és a lemondással kísért vagyon – ez a négy áldás, mely ritka, mint a fehér holló.

Dur-labham („nehezen elérhető”) szófordulat jelentése ritka, elérhetetlen.

kiṁ śocyaṁ kārpaṇyaṁ sati vibhave kiṁ praśastam audāryaṁ |
kaḥ pūjyo vidvadbhiḥ svabhāvataḥ sarvadā vinīto yaḥ || 26||

(64.) Ki a szánalomra méltó? A fösvény vagy a nincstelen. (65.) Mit tegyen a vagyonos? Legyen nagylelkű.
(66.) Kit magasztaljanak a műveltek? Aki önnön természetéből fakadóan alázatos, szerény.

64. A kāṛpanya szó gyöke a kṛp – megkönyörül, gyöngélkedő, erőtlen, maga a szó pedig jelenthet szegényt, de szegényként viselkedő gazdagot, azaz fösvényt is.

kaḥ kula-kamala-dineśaḥ sati guṇa-vibhave'pi yo namraḥ |
kasya vaśe jagad etat priya-hita-vacanasya dharma-niratasya || 27||

(67.) Ki a család lótuszvirágának fénylő Napja? Aki bár bővelkedik a jótulajdonságokban, mégis szerény, tisztelettudó.
(68.) Kire hallgat ez az egész világ? Aki kedvesen és jóakaróan beszél, s aki a dharma hű követője.

67. A kamala nappal nyíló lótuszvirág: este összezárja a szirmait, és a napfény hatására bontja ki újra őket – ekkor mutatkozik meg valódi pompájában.
68. A kérdés az ötvenegyediket idézi, s erősíti meg újra.

vidvan manoharā kā sat-kavitā bodha-vanitā ca |
kaṁ na spṛśati vipattiḥ pravṛddha-vacanānuvartinaṁ dāntaṁ || 28||

(69.) Ki ragadja el a bölcsek elméjét? A nemes költészet és tudás úrnői.
(70.) Kit nem ér szerencsétlenség? Az önfegyelmezettet, aki követi a vének jó tanácsait.

69. A kérdőszó nőnemű.

kasmai spṛhayati kamalā tv analasa-cittāya nīti-vṛttāya |
tyajati ca kaṁ sahasā dvija-guru-sura-nindā-karaṁ ca sālasyaṁ || 29||

(71.) Kit kedvel a szerencseistennő? Ki szorgosan igyekszik célja felé, és viselkedése is erkölcsös.
(72.) S kit hagy el azonnal? Aki megveti a bráhmanákat, a tanítókat, és az isteneket, továbbá a lustákat.

kutra vidheyo vāsaḥ saj-jana-nikaṭe'thavā kāśyāṁ |
kaḥ parihāryo deśaḥ piśuna-yuto lubdha-bhūpaś ca || 30||

(73.) Hol ajánlatos élni? Jóemberek szomszédságában, vagy Kásiban.
(74.) S milyen helyeket kerüljön el az ember? Gonoszok lakhelyét, s ahol kapzsi az uralkodó.

73. Kási (Benáresz) a hét szent város egyike, sokan India spirituális fővárosának tekintik.

kenāśocyaḥ puruṣaḥ praṇata-kalatreṇa dhīra-vibhavena |
iha bhuvane kaḥ śocyaḥ saty api vibhave na yo dātā || 31||

(75.) Kit nem lesz okunk sohasem siratni? Kinek felesége szerény és jóléte tartós.
(76.) És kit sirassunk e világban? Akinek van ugyan vagyona, ám nem adakozó.

75. Jóléte tartós: dhīra-vibhava. A vibhava nemességet, nagylelkűséget, de üdvösséget is jelent, míg a dhīra jelentései: tartós, józan, állhatatos, nyugodt, bölcs… így a szóösszetétel akár bölcs nemességet is jelenthetne, ám a rákövetkező kérdés fényében nyilvánvalóan anyagi javakról van szó.

kiṁ laghutāyā mūlaṁ prākṛtapuruṣeṣu yā yācñā |
rāmādapi kaḥ śūraḥ smaraśaranihato na yaścalati || 32||

(77.) Mi a könnyelműség forrása? Alantas embereket kérlelni.
(78.) Ki nagyobb hős még Rámánál is? Aki nem inog meg akkor sem, ha eltalálta a szerelemisten nyila.

77. A kérdés azonos a huszonnegyedikkel.
78. E kérdés a tizennyolcadikkal állítható párhuzamba.

kim aharniśam anucintyaṁ bhagavac-caraṇaṁ na saṁsāraḥ |
cakṣuṣmanto'py andhāḥ ke syuḥ ye nāstikā manujāḥ || 33||

(79.) Mire emlékezzék az ember éjjel s nappal? Az Úr lábaira, ne a világi létre.
(80.) Bár szemeik vannak, mégis világtalanok – kik ők? Az istentagadók.

kaḥ paṅgur iha prathito vrajati ca yo vārddhake tīrthaṁ |
kiṁ tīrtham api ca mukhyaṁ citta-malaṁ yan nivartayati || 34||

(81.) Kit tartanak sántának e világban? Aki csak vénségére keresi fel a zarándokhelyeket.
(82.) Melyik a legfontosabb zarándokhely? Ami lemossa az elme tisztátalanságait.

kiṁ smartavyaṁ puruṣaiḥ hari-nāma sadā na yāvanī bhāṣā |
ko hi na vācyaḥ sudhiyā paradoṣaś cānṛtaṁ tadvat || 35||

(83.) Mire emlékezzünk mindig? Hari nevére, s ne az idegen beszédre.
(84.) Miről ne beszéljen a bölcs? Ne emlegesse mások hibáit, és ne szóljon hamisan.

kiṁ saṁpādyaṁ manujaiḥ vidyā vittaṁ balaṁ yaśaḥ puṇyaṁ |
kaḥ sarva-guṇa-vināśī lobhaḥ śatruś ca kaḥ kāmaḥ || 36||

(85.) Mire tegyen szert az ember? Tudásra, vagyonra, erőre, hírnévre és jámborságra.
(86.) Mi pusztít el minden jó tulajdonságot? A kapzsiság. (87.) Mi az ellenség? A vágy.

kā ca sabhā parihāryā hīnā yā vṛddha-sacivena |
iha kutrāvahitaḥ syān manujaḥ kila rāja-sevāyāṁ || 37||

(88.) Mely gyülekezetet kerülje el az ember? Ahol figyelmen kívül hagyják a vének tanácsait.
(89.) Hol legyen különösen óvatos? Az uralkodó szolgálatában.

88. A sabhā (gyülekezet, társaság) jelentheti az uralkodó audienciáját, tudósok tanácskozó testületét, bíróságot… ne baráti társaságra gondoljunk a szó hallatán. A válasz nem jelöli meg pontosan, a gyülekezet miért van jó tanácsok híján: nem fogadják meg őket, vagy nincsenek bölcs elöljáróik.

prāṇād api ko ramyaḥ kula-dharmaḥ sādhu-saṅgaś ca |
kā saṁrakṣyā kīrtiḥ pativratā naijabuddhiśca || 38||

(90.) Mi legyen az embernek az életénél is kedvesebb? A családi kötelességek és a szentek társasága.
(91.) Mire vigyázzon gondosan? A jó hírére, hűséges feleségére, és értelmére.

90.A kula-dharma (családi dharma, családi kötelességek) mellett érvel Ardzsuna Bhagavad-gítá első fejezetében: „úgy mondják, a családi hagyományok lerombolóinak a pokolban a helyük.” (Bg. 1.43.) A bevezető versben Sankara látható és nemlátható, evilági és transzcendens tanulságokat ígért: a családi kötelesség az első, míg a szentek társasága a második csoportba tartozik.

kā kalpa-latā loke sac-chiṣyāyārpitā vidyā |
ko'kṣaya-vaṭa-vṛkṣaḥ syāt vidhivat-satpātra-datta-dānaṁ yat || 39||

(92.) Mi a vágyakat valóra váltó csoda-lián e világban? A jó tanítványnak átadott tudás.
(93.) Mi a múlhatatlan banjan-fa? Méltó személynek az előírások szerint adott adomány.

92. Míg a létszomj, a világi lét liánja fojtogat (lásd a 14. kérdést), az alkalmas tanítványnak átadott tudás vágyteljesítő kúszónövényként tör a magasba.
93. A léggyökereivel a földre támaszkodó, majd így szétterjedő banjan-fa az élet megújhodásának szimbóluma. Gajában áll egy ilyen szent fügefa, ahol a hívek felajánlják szent adományaikat.

kiṁ śastraṁ sarveṣāṁ yuktiḥ mātā ca kā dhenuḥ |
kiṁ nu balaṁ yad dhairyaṁ ko mṛtyuḥ yad avadhāna-rahitatvaṁ || 40||

(94.) Mindenki fegyvere – mi az? A társulás. (95.) Mindenki anyja – ki az? A tehén.
(96.) S mi az erő? Az állhatatosság. (97.) Mi a halál? Minden, ami nélkülözi a gondosságot.

94.: A yuktiḥ sokjelentésű szó: egyesülés, társulás, alkalmasság, érvelés – a válasz tehát lehet az összefogás ereje éppúgy, mint az érvelés ereje.
96.: A dhairyam jelenthet állhatatosságot, bátorságot, fegyelmezettséget.

kutra viṣaṁ duṣṭa-jane kim ihāśaucaṁ bhavet ṛṇaṁ nṛṇāṁ |
kim abhayam iha vairāgyaṁ bhayam api kiṁ vittam eva sarveṣāṁ || 41||

(98.) Hol van a méreg? A gonoszok szívében. (99.) Miből fakad a tisztátalanság? Az emberek adósságából.
(100.) Mi a rettenthetetlenség forrása? A függetlenség. (101.) És a félelemé? Mindenkinek a saját vagyonkája.

101. A félelem forrása a sok vagy kevés „nekem van” elvesztéséből fakad, legyen az bármi: pénz, biztonság, élet.

kā durlabhā narāṇāṁ hari-bhaktiḥ pātakaṁ ca kiṁ hiṁsā |
ko hi bhagavat-priyaḥ syāt yo'nyaṁ nodvejayed anudvignaḥ || 42||

(102.) Mi oly ritka az emberek közt? Hari iránti szerető odaadás. (103.) Mi a bűn? Az erőszak.
(104.) Ki válik az Úrnak kedvessé? Aki nem bántalmaz másokat, s maga sem aggodalmaskodó.

kasmāt siddhiḥ tapasaḥ buddhiḥ kva nu bhūsure kuto buddhiḥ |
vṛddhopasevayā ke vṛddhā ye dharma-tattva-jñāḥ || 43||

(105.) Miből fakad a tökéletesség? Az önfegyelemből. (106.) Hol az értelem? A szent emberekben. (107.) Honnan származik az értelem?
A vének szolgálatából. (108.) Kik a vének? Akik jól ismerik a dharma igazságát.

108. A vṛḍḍḥa szó a vṛḍḥ növekedik, gyarapodik, fejlődik igéből képzett befejezett melléknévi igenév – így jelentése öreg, vén, de nem csupán az életkort, hanem a tapasztalatot, a bölcsességet tekintve „vén”. A szövegben többször fordul elő ebben az értelemben (70., 88. kérdések, illetve a guru szó is a 9. kérdésben).

saṁbhāvitasya maraṇād adhikaṁ kiṁ duryaśo bhavati |
loke sukhī bhavet ko dhanavān dhanam api ca kiṁ yataś ceṣṭam || 44||

(109.) Mi rosszabb a halálnál is a tekintélyes embernek? Ha rossz hírbe kerül.
(110.) Ki lesz boldog ebben a világban? A vagyonos. (111.) És mi a vagyon? Ami beteljesíti a törekvéseit.

111. A vagyon nem mérhető pénzben, tárgyakban… csupán annak, akinek törekvése nem irányul másra.

sarva-sukhānāṁ bījaṁ kiṁ puṇyaṁ duḥkham api kutaḥ pāpāt |
kasyaiśvaryaṁ yaḥ kila śaṅkaram ārādhayedb haktyā || 45||

(112.) Mi minden öröm magja? A jámborság. (113.) S miből fakad a szenvedés? A bűnből.
(114.) S kié a fenséges nagyság? Aki Sivát magasztalja nagy odaadással.

114. Siva az anyagvilág áldásosztó (Sankara) nagyura. A hindu tradíciót rendszerbe foglalók a hinduizmus számos irányzatát három nagy irányzatba sorolják: a Siva-követő saivák, a Visnu-hívő vaisnavák, és az istenanyát imádó sákták csoportjába. A kérdésre adott válasz nem e logikát követő szektás gondolkodásra vall: azt teszi nyilvánvalóvá, hogy a hatalom, a fenség Sankara-Siván keresztül száll alá.

ko vardhate vinītaḥ ko vā hīyeta yo dṛptaḥ |
ko na pratyetavyo brūte yaś cānṛtaṁ śaśvat || 46||

(115.) Ki gyarapodik a dharmában? Aki alázatos, önfegyelmezett és jól képzett. (116.) És ki marad le? Az öntelt.
(117.) Ki a megbízhatatlan? Aki gyakran állít valótlant.

115. A kérdés talányos. A kérdésben csupán a gyarapodik (vardhate) ige szerepel, melynek gyöke (vṛdh) növekedést, felvirágzást jelent. Ám a 108. válaszból kiderült, hogy a vének (a felnövekedettek vṛddha) a dharma ismerői, a kérdés egyértelműen nem életkorra, magasságra, testsúlyra vagy vagyonra vonatkozik, hanem arra, hogy ki halad előre, ki növekedik a dharmában. A válasz egy szó: vinītaḥ, ám e szó egyszerre jelent alázatost, önfegyelmezettet és jól képzettet.

kutrānṛte'py apāpaṁ yac-coktaṁ dharma-rakṣārthaṁ |
ko dharmo'bhimato yaḥ śiṣṭānāṁ nija-kulīnānāṁ || 47||

(118.) Mikor lehet bűntelen a hazugság? Ha a dharma megoltalmazásának érdekében hangzik el.
(119.) Mi a dharma? Amit a családod kiválóságai jóváhagynak.

119. A kula szó családot, de általában közösséget is jelent. A Bhágavata-purána jelenkorra vonatkozó komor jóslata szerint: „A kali-korszakban a tekintély, erkölcs és erény egyetlen ismérve a vagyon lesz, míg az igazság és becsület dolgában egyedül az erő dönt majd.” (Bhág. 12.2.2.) S mert a kor alkonyán a család és a közösség is hanyatlásnak indul, a fenti praktikus válasz helyett azt javasolják, az ember a szentek, a szentírás, és tanítómestere (sādhu-śāstra-guru) tanácsait kövesse.

sādhu-balaṁ kiṁ daivaṁ kaḥ sādhuḥ sarvadā tuṣṭaḥ |
daivaṁ kiṁ yat sukṛtaṁ kaḥ sukṛtī ślāghyate ca yaḥ sadbhiḥ || 48||

(120.) Mi a szentek ereje? Az isteni erő. (121.) Ki a szent? Aki mindenkor elégedett.
(122.) Mi az isteni erő? A jótett. (123.) Ki végez jótetteket? Akit a szentek magasztalnak.

120. A daiva szó szerinti jelentése isteni. Főnévként sorsot, végzetet jelent, ellenállhatatlan isteni erőt – ugyanakkor a segíts magadon, Isten is megsegít szólás szanszkrt megfelelőjében: vinā puruṣakāreṇa daivam atra na sidhyate – az ember munkája nélkül a sors (daivam) sem visz sikerre. Ez magyarázza a százhuszonkettedik kérdésre adott választ: a daivam a jótettekben gyökerezik. Ugyanakkor nem juthatunk arra a végkövetkeztetésre, hogy egyedül a tetteinkben rejlik a sors, inkább arról van szó, hogy ami rajunk áll a jövőnk alakításában, azok a tetteink.

gṛha-medhinaś ca mitraṁ kiṁ bhāryā ko gṛhī ca yo yajate |
ko yajño yaḥ śrutyā vihitaḥ śreyas-karo nṛṇāṁ || 49||

(124.) Ki a házasember legjobb barátja? A felesége. (125.) És ki tekinthető házasembernek? Aki áldoz.
(126.) Mi az áldozat? Amit a szentírások jóváhagynak, és ami az emberek jólétét szolgálja.

124-125. A Bhágavata-purána egy versében Sukadév arról beszél Paríksit királynak, hogy sokan vannak az „otthonaikban élő grha-médhík, kik vakok a Lélek igazságára” (apaśyatām ātma-tattvaṁ gṛheṣu gṛha-medhinām, Bhág. 2.1.2.). Srídhar Szvámí, és más kommentátorok a medhin szót a meth szógyökből származtatják, minek jelentése: megsebez, megöl, s így a methiḥ jelentése az az oszlop, amihez a leölendő jószágot kötik. Ugyanakkor a medhaḥ jelentése áldozat (talán éppen az állatáldozatból eredeztetve, de később általánosabb értelemben), ezért szövegünkben a gṛha-medhi nem az állatáldozatra, hanem az otthon végzett szent áldozatra utal – így a következő kérdésben tulajdonképpen a válasz is benne foglaltatik.

(folytatása következik)

Sankara: Kérdések és válaszok ékköveinek füzére - a kérdések, 2.

praśnottara-ratna-mālikā

A kérdések sora folytatódik... a kérdésekre kattintva továbbra is Sankara válaszai olvashatók:

(62.) Mi elérhetetlen, akár a bölcsek köve? A négy áldás az: a kedves szavakkal kísért adományozás, az alázatos és türelmes tudás, a bátorság, és a lemondással kísért vagyon – ez a négy áldás, mely ritka, mint a fehér holló.

(64.) Ki a szánalomra méltó? A fösvény vagy a nincstelen.

(65.) Mit tegyen a vagyonos? Legyen nagylelkű.

(66.) Kit magasztaljanak a műveltek? Aki önnön természetéből fakadóan alázatos, szerény.

(67.) Ki a család lótuszvirágának fénylő Napja? Aki bár bővelkedik a jótulajdonságokban, mégis szerény, tisztelettudó.

(68.) Kire hallgat ez az egész világ? Aki kedvesen és jóakaróan beszél, s aki a dharma hű követője.

(70.) Kit nem ér szerencsétlenség? Az önfegyelmezettet, aki követi a vének jó tanácsait.

(71.) Kit kedvel a szerencseistennő? Ki szorgosan igyekszik célja felé, és viselkedése is erkölcsös.

(72.) S kit hagy el azonnal? Aki megveti a bráhmanákat, a tanítókat, és az isteneket, továbbá a lustákat.

(73.) Hol ajánlatos élni? Jóemberek szomszédságában, vagy Kásiban.

(74.) S milyen helyeket kerüljön el az ember? Gonoszok lakhelyét, s ahol kapzsi az uralkodó.

(75.) Kit nem lesz okunk sohasem siratni? Kinek felesége szerény és jóléte tartós.

(76.) És kit sirassunk e világban? Akinek van ugyan vagyona, ám nem adakozó.

(77.) Mi a könnyelműség forrása? Alantas embereket kérlelni.

(79.) Mire emlékezzék az ember éjjel s nappal? Az Úr lábaira, ne a világi létre.

(80.) Bár szemeik vannak, mégis világtalanok – kik ők? Az istentagadók.

(81.) Kit tartanak sántának e világban? Aki csak vénségére keresi fel a zarándokhelyeket.

(82.) Melyik a legfontosabb zarándokhely? Ami lemossa az elme tisztátalanságait.

(83.) Mire emlékezzünk mindig? Hari nevére, s ne az idegen beszédre.

(84.) Miről ne beszéljen a bölcs? Ne emlegesse mások hibáit, és ne szóljon hamisan.

(85.) Mire tegyen szert az ember? Tudásra, vagyonra, erőre, hírnévre és jámborságra.

(86.) Mi pusztít el minden jó tulajdonságot? A kapzsiság.

(87.) Mi az ellenség? A vágy.

(88.) Mely gyülekezetet kerülje el az ember? Ahol figyelmen kívül hagyják a vének tanácsait.

(89.) Hol legyen különösen óvatos? Az uralkodó szolgálatában.

(90.) Mi legyen az embernek az életénél is kedvesebb? A családi kötelességek és a szentek társasága.

(91.) Mire vigyázzon gondosan? A jó hírére, hűséges feleségére, és értelmére.

(92.) Mi a vágyakat valóra váltó csoda-lián e világban? A jó tanítványnak átadott tudás.

(94.) Mindenki fegyvere – mi az? A társulás.

(95.) Mindenki anyja – ki az? A tehén.

(96.) S mi az erő? Az állhatatosság.

(97.) Mi a halál? Minden, ami nélkülözi a gondosságot.

(98.) Hol van a méreg? A gonoszok szívében.

(99.) Miből fakad a tisztátalanság? Az emberek adósságából.

(100.) Mi a rettenthetetlenség forrása? A függetlenség.

(101.) És a félelemé? Mindenkinek a saját vagyonkája.

(102.) Mi oly ritka az emberek közt? Hari iránti szerető odaadás.

(103.) Mi a bűn? Az erőszak.

(104.) Ki válik az Úrnak kedvessé? Aki nem bántalmaz másokat, s maga sem aggodalmaskodó.

(105.) Miből fakad a tökéletesség? Az önfegyelemből.

(106.) Hol az értelem? A szent emberekben.

(109.) Mi rosszabb a halálnál is a tekintélyes embernek? Ha rossz hírbe kerül.

(112.) Mi minden öröm magja? A jámborság.

(113.) S miből fakad a szenvedés? A bűnből.

(115.) Ki gyarapodik a dharmában? Aki alázatos, önfegyelmezett és jól képzett.

(116.) És ki marad le? Az öntelt.

(117.) Ki a megbízhatatlan? Aki gyakran állít valótlant.

(118.) Mikor lehet bűntelen a hazugság? Ha a dharma megoltalmazásának érdekében hangzik el.

(124.) Ki a házasember legjobb barátja? A felesége.

Sankara: Kérdések és válaszok ékköveinek füzére 1.

praśnottara-ratna-mālikā

Jól kérdezni legalább akkora feladat, mint jól válaszolni. A jó kérdés inspirálja a válaszadót, s ilyen inspirált helyzetben a válasz több, mint a válaszadó gondolatainak kombinációja. Sankarácsárja művében 181 látszólag egyszerű kérdést olvashatunk: életről-halálról, erényről és bűnről. Láthatjuk, ezerkétszáz éve is hasonló kérdések foglalkoztatták az embereket, mint ma: mi a jólét, ki a vagyonos, hogyan éljünk helyesen, mi az erény… a válaszok persze olykor másként hangzanak. Bár a kérdések és válaszok füzéréből kirajzolódik Sankara korának életeszménye, s olvasható a szöveg így is, ám nem ilyen tanulmánynak szánom. A szöveget kis dózisban javallott olvasni… nem fogyasztani, inkább egy-egy kérdést alaposan végiggondolva kialakítani a saját álláspontunkat, ezután egyeztetni Sankara válaszával: olykor vitázva, akár ellentmondva, máskor rácsodálkozva válasza örök igazságára. A védánta filozófia kedvelt műfaja a vitairat… ezért meggyőződésem, hogy ez a módszer Sankarácsárjának sem lenne ellenére.

Ráhangolódásképpen álljon itt egy részlet a Taittiríja-upanisadból, melyben a mester végső útravalóval látja el tanítványát:
„Növendékét a védákra megtanítva a mester így inti őt:
– Mondj igazat! Gyakorold az erényt! Napi tanulmányaidat el ne hanyagold! Ha mesterednek kedves ajándékot hoztál, ügyelj arra, ne szakadjon meg nemzetséged fonala. Az igazságot el ne hanyagold! Az erényt el ne hanyagold! A boldogulást el ne hanyagold! A gyarapodást el ne hanyagold! A tanulást és tanítást el ne hanyagold! Az istenek és ősök szolgálatát el ne hanyagold!
Istenként tekints anyádra! Istenként tekints atyádra! Istenként tekints mesteredre! Istenként tekints vendégedre! A makulátlan cselekedet gyakorlandó, nem más! Amely gyakorlat helyes, azt kövesd, ne mást!
A náladnál kiválóbb bráhmanákat ülőhellyel kínáld. Hittel adakozzál, s ne hitetlenül! Bőkezűen adakozzál, szerényen adakozzál, félve és együttérzéssel adakozzál.
Ha pedig kétséged támad egy cselekedet, avagy esemény felől, úgy viselkedj te is, ahogyan a jó ítélőkészségű bráhmanák viselkednének, akik (a jónak) szentelik magukat, nem függenek másoktól, nyájasak s az erény elkötelezettjei.
A hitványak között pedig úgy viselkedj te is, ahogyan a jó ítélőkészségű bráhmanák viselkednének, akik (a jónak) szentelik magukat, nem függenek másoktól, nyájasak s az erény elkötelezettjei.
Ez a parancsolat. Ez a tanítás. Ez a védák titkos tanítása. Ez az útmutatás. Ez az imádat módja, bizony, ez az imádat módja!” (Taittiríja-upanisad 1.11.)


kaḥ khalu nālaṅkriyate dṛṣṭādṛṣṭārthasādhanapaṭīyān |
amuyā kaṇṭha-sthitayā praśnottara-ratna-mālikayā || 1||

Akad-e a látható és nemlátható dolgok beteljesítésének módjaiban jártas személy, ki ne ékesítené
nyakát (örömmel) a kérdések és válaszok ékköveinek e füzérével?

A kérdések egy része az evilági léttel kapcsolatos, más részük a létforgatag elhagyásáról tudakozódik – ezt jelenti a „látható és nemlátható”. A nyak szimbóluma kettős: a füzérrel az ember a nyakát ékesíti, a kérdések és válaszok elzengésével, pedig a torkát, a hangképző szerveit. A címben az uttara szó a jelenthet választ is, a szó későbbi, rákövetkező, azaz a kérdés (praśna) után következő jelentése miatt, ám az uttara kiválóra, jelentősre is utalhat, így már a szóválasztás is rávilágít a soron következő kérdések fontosságára.

bhagavan kim upādeyaṁ guru-vacanaṁ heyam api kim akāryaṁ |
ko guruḥ adhigata-tattvaḥ śiṣya-hitāyodyataḥ satataṁ || 2||

Uram! (1.) Mit kell megfogadni? A mester szavát. (2.) S mit kell elhagyni? A rossz tetteket.
(3.) Ki a mester? Az igazság tudója s a tanítvány örök jóakarója.

2. Az elhagyandó, akāryam rossz tetteket jelent, de akārya-kārī lehet olyan személy is, aki a kötelességét elhanyagolja.
3. A mester természetesen nem csupán tudója az igazságnak, hanem e szerint is él (a vers az adhi-gam – „odamegy”, elér, azaz elnyer, megért igével fejezi ki a tudást).

tvaritaṁ kiṁ kartavyaṁ viduṣāṁ saṁsāra-santati-cchedaḥ |
kiṁ mokṣa-taror bījaṁ samyakjñānaṁ kriyāsiddhaṁ || 3||

(4.) A tudás birtokában mi legyen az azonnali teendő? A létforgatag láncolatának elvágása.
(5.) Mi a megszabadulás fájának magja? A helyes tudás és a cselekvés tökéletessége.

5. A megszabadulás fájának magja: a kiindulópont, melyből majdan kisarjad a móksa. A megszabadulás, az üdvösség nem csupán ismeret, hanem ismeret és az abból fakadó tökéletes cselekvés. Más helyütt Sankara azt mondja, hogy az ismeret maga helyes cselekvésre ösztönöz, miként ha az újdonsült apának azt mondják: megszületett a fiad!, rögtön az újszülöttel kapcsolatos tevékenységekbe fog: fát ültet, megvendégeli a falu népét, elvégzi az ilyenkor szükséges rítusokat.

kaḥ pathyataro dharmaḥ kaḥ śucir iha yasya mānasaṁ śuddhaṁ |
kaḥ paṇḍito vivekī kiṁ viṣam avadhīraṇā guruṣu || 4||

(6.) Mi a legkedvezőbb? A dharma. (7.) Ki az erényes? Akinek a gondolatai tiszták.
(8.) Ki a tudós? Aki birtokában van a megkülönböztetés képességének. (9.) Mi a méreg? A tiszteletre méltók megvetése.

6. A dharma egyaránt jelent vallást, törvényt, jóságot és jogot, továbbá erényt.
7. A kérdésben eredetileg: ki itt az erénye? Az itt (iha) több egyszerű töltelékszónál –az anyagvilágra tett utalás: ki lehet egyáltalán tiszta, erényes ebben a világban? A śuci szó szerint tisztát, de átvitt értelemben erényes, jámbor, őszinte, egyenes embert is jelenthet. A válaszban a mānasa jelentése gondolati, elme vagy akár szív… erényes tehát az, akinek szíve, elméje és gondolatai egyaránt tiszták.
8. A valódi tudós az, aki képes az anyag és a lélek, az illúzió és a valós valóság megkülönbözetésére.
9. Az életet kioltó méreg a tiszteletre méltók (a guru jelent tanítót, de többes számban gyakran tiszteletre méltó, tekintélyes vénekre vonatkozik) megvetése, hiszen így az ember képtelenné válik a mester szavának megfogadására (lásd 1. vers) éppúgy, mint bármi más megtanulására.

kiṁ saṁsāre sāraṁ bahuśo'pi vicintyamānam idam eva |
kiṁ manujeṣviṣṭatamaṁ sva-para-hitāyodyataṁ janma || 5||

(10.) Mi a legfontosabb a létforgatagban? Ennek gyakori végiggondolása.
(11.) Mi a legkívánatosabb tulajdonság az emberek közt? Önmaga és mások hasznára váló születés.

10. A válasz jelentése: újra és újra végiggondolni, eltöprengeni azon, hogy mi is a szanszára, mit keresünk itt, s hogyan tovább? Nem elég feltenni a kérdést, és megadni a sablonválaszt, aztán megfeledkezni róla. Az állandó vizsgálat (és önvizsgálat) komoly hajtóerőt jelent.

madir eva moha-janakaḥ kaḥ snehaḥ ke ca dasyavo viṣayāḥ |
kā bhava-valli tṛṣṇā ko vairī yas tv anudyogaḥ || 6||

(12.) Mi okoz bódulatot, akár a szesz? A ragaszkodás. (13.) Kik az útonállók? Az érzéktárgyak.
(14.) Mi a világi lét liánja? A létszomj. (15.) Ki az ellenség? A tétlenség.

12. A szesz (madirā) szó a lerészegedik, elbódít (mad) igéből ered, a moha jelentése pedig eszméletvesztés, tompaság, bódulat és illúzió, mellyel a valótlant valósnak véli az ember.
13. Az érzéktárgyak akár az útonállók ragadják el az ember figyelmét. A Bhagavad-gítá így szól erről:
dhyāyato viṣayān puṁsaḥ saṅgas teṣūpajāyate |
saṅgāt saṁjāyate kāmaḥ kāmāt krodho’bhijāyate ||62||
krodhād bhavati saṁmohaḥ saṁmohāt smṛti-vibhramaḥ |
smṛti-bhraṁśād buddhi-nāśo buddhi-nāśāt praṇaśyati ||63||
„Az érzéktárgyakat felidéző emberben ragaszkodás ébred az érzéktárgyak iránt,
a ragaszkodásból vágy születik, a vágyból pedig düh.
A dühből elvakultság lesz, az elvakultságból emlékezetzavar,
az emlékezetvesztés miatt elvész az értelem, s így elbukik az ember.” (Bg. 2.62-63.)
14. A liánok a talajban gyökereznek, s gyors növekedéssel magasra felkapaszkodnak a fákra, sziklákra tapadva – a világi lét gyorsan felkúszó, s fojtogató liánja a létszomj.
15. Lásd még a 87.-es kérdést.

kasmād bhayam iha maraṇād andhād iha ko viśiṣyate rāgī |
kaḥ śūro yo lalanā-locana-bāṇair na ca vyadhitaḥ || 7||

(16.) Mitől félnek az emberek? A haláltól. (17.) Ki világtalanabb a vaknál is? A ragaszkodó.
(18.) Ki a hős? Kit nem sebzett meg az asszonyok szemeinek szerelmes pillantása.

18. A költők a szemöldököt íjnak, a szerelmes oldalpillantásokat kiröppenő nyílvesszőnek látják, hős az, aki sértetlen kerül ki e nyílzáporból.

pāntuṁ karṇāñjalibhiḥ kim amṛtam iha yujyate sad-upadeśaḥ |
kiṁ gurutāyā mūlaṁ yad etad aprārthanaṁ nāma || 8||

(19.) Milyen nektárt kortyoljon az ember a füleivel? A szentek tanítását.
(20.) Mi a tisztelet forrása? Ha valaki nem kéri azt.

19. Az añjali marokba fogott kezeket jelent, az ivással kapcsolatban azt idézi, mikor az ember a markába merített forrásvizet kortyolja. Hasonlóképpen kortyolja a szentek tanításának nektárját füleivel, ez a karṇānjali („fül-marok”).
20. A gurutā szó szerint súlyosságot jelent (guru – nehéz, súlyos), átvitt értelemben tiszteletet, tekintélyt.

kiṁ gahanaṁ strī-caritaṁ kaś caturo yo na khaṇḍitas tena |
kiṁ duḥkhaṁ asantoṣaḥ kiṁ lāghavam adhamato yācñā || 9||

(21.) Mi a kifürkészhetetlen? A női természet. (22.) Ki a furfangos? Akit nem győztek le az asszonyok.
(23.) Mi a szenvedés? Az elégedetlenség. (24.) Mi a könnyelműség? Hitványakhoz fordulni segítségért.

22, A válasz eredetiben: aki általuk (az előző válaszban említett női természetűek) által nem legyőzetett: furfangos az, akit a kifürkészhetetlen természetű asszonyok nem győznek le. A khaṇḍita jelent legyőzöttet, de szerelemben csalódottat, kiábrándultat vagy kikosarazottat is, így a huszonkettedik kérdésre a válasz akár ellenkező értelemben, így is fordítható: akit nem kosaraztak ki a széplányok.
24. Az előző vers utolsó kérdése a tisztelet, a súlyosság okára kérdezett, ezzel szemben most könnyelműség (lāghavam, a laghu – könnyű melléknévből) mibenlétéről tudakozódik a kérdező. A segítségkérés (yācñā szó szerint kérlelést, esedezést jelent) elkötelezettséghez vezet, s az ember ne keveredjen rossz adósságba, ne köteleződjön el érdemtelen személyeknek.

kiṁ jīvitam anavadyaṁ kiṁ jāḍyaṁ pāṭhato'py anabhyāsaḥ |
ko jāgarti vivekī ko nidrā mūḍhatā jantoḥ || 10||

(25.) Milyen az ideális élet? A feddhetetlen. (26.) Mi a tompaság? A megtanultak gyakorlásának elmulasztása.
(27.) Ki éber? Aki képes a megkülönböztetésre. (28.) Ki az alvó? Az élőlény elámítottsága.

26. A „megtanultak gyakorlásának elmulasztása” kicsit kiterjeszti a választ. Az „olvasottak nem-gyakorlása” Sankara fogalomkörében a megtanult véda-versek recitálásának elmulasztását jelenti, azaz a szent gyakorlatok elmulasztását.
27. A megkülönböztető képesség az anyag és a lélek, az illúzió és a valós valóság szétválasztása – éppúgy, mint a nyolcadik kérdésben.
28. Figyelemreméltó, hogy az alvó nem a teremtmény maga, hanem a pillanatnyi (tehát múlandó) zavart állapota.

nalinī-dala-gata-jalavat-taralaṁ kiṁ yauvanaṁ dhanaṁ cāyuḥ |
kathaya punaḥ ke śaśinaḥ kiraṇa-samāḥ saj-janā eva || 11||

(29.) Mi múlandó, akár a lótuszlevélen lepergő vízcsepp? Az ifjúság, a vagyon és az élet.
(30.) És mondd, kik olyanok, akár a holdsugár? Csak a jó emberek.

30. A Hold a kedvesség, nyájasság szimbóluma, egyben a nektár forrása.

ko narakaḥ para-vaśatā kiṁ saukhyaṁ sarva-saṅga-viratir yā |
kiṁ satyaṁ bhūta-hitaṁ priyaṁ ca kiṁ prāṇinām asavaḥ || 12||

(31.) Milyen a pokoli lét? Az alárendeltség. (32.) Mi az elégedettség? Mikor megszűnt minden ragaszkodás.
(33.) Mi az igazság? Jóakarat minden lény iránt. (34.) És mi kedves minden élőlénynek? Az élete.

33. A kérdés kétféle szövegváltozata ismeretes: mi az igazság (satyam)? vagy mi a tökéletesség (sādhyam – elvégzendő, beteljesítendő)? Az igazsággal kapcsolatban lásd még a 48.-as kérdést.

ko'nartha-phalo mānaḥ kā sukha-dā sādhu-jana-maitrī |
sarva-vyasana-vināśe ko dakṣaḥ sarvathā tyāgī || 13||

(35.) Mi terem rossz gyümölcsöt? Az önteltség. (36.) Mi hoz boldogságot? A jó emberek barátsága.
(37.) Ki képes minden nyomorúságot felszámolni? Aki mindenben elengedő.

36, A válasz: „ jó emberek barátsága” (sādhu-jana-maitrī) értelmezhető így is: a szádhuk, a szent emberek barátsága.
37. A tyāga szó szerint lemondást, elhagyást, elengedést jelent, ám valójában többről van szó, mint fáradt sóhajjal, keserű szájízzel elengedni valamit. A szó szinonimája pontosabban fejezi ki a mögötte húzódó gondolatot: vairāgya, azaz ragaszkodásmentesség, függetlenség. Ez az attitűd több kérdésre adott válaszban is feltűnik: a ragaszkodás elbódít, akár a szesz (12.), a ragaszkodó világtalanabb a vaknál (17.), a szenvedés oka az elégedetlenség (23.), ellenben az elégedettség a ragaszkodás megszűnéséből fakad (32.). Ebbe a sorba illeszkedik e kérdés is: minden nyomorúságot felszámol az, aki ragaszkodásmentesen él.

kiṁ maraṇaṁ mūrkhatvaṁ kiṁ cānarghaṁ yad avasare dattaṁ |
āmaraṇāt kiṁ śalyaṁ pracchannaṁ yat kṛtaṁ pāpaṁ || 14||

(38.) Mi a halál? Az ostobaság. (39.) Mi a felbecsülhetetlen? A megfelelő pillanatban adott adomány.
(40.) Mi fájdalmasabb a halálnál is? Az eltitkolt bűn.

40. A „fájdalmasabb a halálnál is” szó szerint: ami nagyobb „tüske a halálnál”. A śalya jelentése tüske, átvitt értelemben azonban az, ami a szívszaggató fájdalom oka. Az eltitkolt bűn nem nyert megbocsátást.

kutra vidheyo yatno vidyābhyāse sad-auṣadhe dāne |
avadhīraṇā kva kāryā khala-parayoṣit-paradhaneṣu || 15||

(41.) Miben legyen erőfeszítésünk állhatatos? A tudás gyakorlásában, a gyógyításban és az adományozásban.
(42.) Mi iránt legyen közömbösek? A gonosztevők, más felesége és más vagyona iránt.

kāharniśam anucintyā saṁsārāsāratā na tu pramadā |
kā preyasī vidheyā karuṇā dīneṣu saj-jane maitrī || 16||

(43.) Mire emlékezzünk éjt nappallá téve? A létforgatag ideiglenes jelentéktelenségére, nem pedig a szépasszonyokra.
(44.) Mi legyen a legkedvesebb kötelesség? Könyörület az elesettek iránt, és barátságosság a jó emberek iránt.

43. A válasz ironikus felhangját a kérdőszó (kā) nőnemű alakja indukálja. Az asāratā egyaránt jelent ideiglenest és jelentéktelent is, ezért indokolt a saṁsāra-asāratā szóösszetételt a létforgatag ideiglenes jelentéktelenségeként fordítani.

kaṇṭhagatair apy-asubhiḥ kasya hy-ātmā na śakyate jetuṁ |
mūrkhasya śaṅkitasya ca viṣādino vā kṛta-ghnasya || 17||

(45.) Ki nem tudja megfékezni az elméjét még a halál küszöbén sem?
Az ostoba, a bizalmatlan kételkedő, a kiábrándult csüggedő és a hálátlan.

45. A közelgő halált a vers a kaṇṭha-gatair apy asubhiḥ – a torokból elszálló lélegzet szófordulattal írja le. A Mahábhárata egy történetében Judhisthir királynak feltesznek egy kérdést: mi a legcsodálatosabb? A király válasza: „E világban nap mint nap lények sokasága távozik a Halál birodalmába, ám a többiek mégis változatlanságra vágynak – mi lehetne ennél csodálatosabb?” A pillanat, mikor az ember valóban szembenéz a mulandósággal sorsfordító – erről szól a kérdés. Ennél talán csak az a fontosabb pillanat, amikor a halhatatlanságra ébred rá.
A viṣādin jelenthet vigasztalhatatlanul bánkódót, kiábrándultat és csüggedőt is. A mély bánat sem foszt meg a továbblépés lehetőségétől, ám a kiábrándult csüggedés apátiához, így tompult tehetetlenséghez vezet. A kṛta-ghna (az elvégzettet elpusztító) jelenthet hálátlant, illetve olyan embert, aki rendszeresen felülbírálja korábbi döntéseit.

kaḥ sādhuḥ sad-vṛttaḥ kam adhamam ācakṣate tv asad-vṛttaṁ |
kena jitaṁ jagad etat satya-titikṣāvatā puṁsā || 18||

(46.) Ki a jó ember? Az erényes. (47.) Kit tartanak alantasnak? A becstelen viselkedésűt.
(48.) Ki győzte le ezt a világot? Az igaz és türelmes ember.

48. A jita (legyőzött) befejezett melléknévi igenévként nem jövőbeni lehetőségre, hanem befejezett tényre utal. Az igaz ember már úrrá lett a világ felett – jóllehet ez talán még nem nyilvánvaló, talán még néhány váratlan fordulatot tartogat útja – ezért szükséges a türelem is –, ám az igazság kétségkívül mindig győzedelmeskedik. Erről szól a Mundaka-upanisad verse is:
satyameva jayate nānṛtaṁ satyena panthā vitato devayānaḥ |
yenā kramanty ṛṣayo hyāptakāmā yatra tat satyasya paramaṁ nidhānam ||
Egyedül az igazság győzedelmeskedik, nem más. Igazság által tárul fel az isteni ösvény,
mit járva a bölcsek vágya beteljesül, s ahol az igazság legfőbb hajléka. (Mund. 3.1.6.)
„Egyedül az igazság győzedelmeskedik” (satyameva jayate) a modern India jelmondata is lett.

kasmai namāṁsi devāḥ kurvanti dayā-pradhānāya |
kasmād udvegaḥ syāt saṁsārāraṇyataḥ sudhiyaḥ || 19||

(49.) Kinek hódolnak még az istenek is? Azoknak, akik a könyörületnek szentelik magukat.
(50.) Mi az aggodalom oka? Az értelmes ember (egyedül) a létforgatag dzsungelétől tart.

kasya vaśe prāṇi-gaṇaḥ satya-priya-bhāṣiṇo vinītasya |
kva sthātavyaṁ nyāyye pathi dṛṣṭādṛṣṭa-lābhāḍhye || 20||

(51.) Kire hallgat mindenki? Aki alázatos, igaz és kedvesen beszél.
(52.) Hol állapodjon meg az ember? A helyes ösvényen, mely bővelkedik a látható és nemlátható eredményekben.

51. A kérdés eredeti formájában: kinek a befolyása (vaśe) alatt állnak az élőlények? Ám vaśa szónak nincs negatív felhangja, nem manipulatív ráhatásról van szó, pusztán a függő viszony létéről. Olykor talán rosszkedvünk mást mondat velünk, mert úgy látszik, inkább az erőszakos, hazug rábeszélők irányítják élőlénytársainkat. De ne feledjük az előbbi verseket: az igazság, és egyedül az igazság győzedelmeskedik, ki más lehetne akkor a végső irányító?

ko'ndho yo'kārya-rataḥ ko badhiro yo hitāni na śṛṇoti |
ko mūko yaḥ kāle priyāṇi vaktuṁ na jānāti || 21||

(53.) Ki a vak? A bűnhöz ragaszkodó. (54.) Ki a süket? Aki nem hallgatja meg a jótanácsokat.
(55.) Ki a néma? Aki a kellő időben nem tud kedves szavakat mondani.

53. Az akārya („nemteendő”) jelenthet bűnt, de méltatlan tettet, akár a kötelesség elhanyagolását is.

kiṁ dānam anākāṅkṣaṁ kiṁ mitraṁ yo nivārayati pāpāt |
ko'laṅkāraḥ śīlaṁ kiṁ vācāṁ maṇḍanaṁ satyaṁ || 22||

(56.) Mi az ajándék? Amit nem vágynak vissza. (57.) Ki a barát? Aki visszafordít a rossztettektől.
(58.) Mi ékesíti az embert? Az erős jellem. (59.) Mi ékesíti a szavakat? Az igazság.

56. Az an-ākāṅkṣam szó szerint nem visszavágyottat jelent, de nem csupán az adomány visszakerüléséről van szó: amiért nem várnak semmit cserébe.

vidyud vilasita capalaṁ kiṁ durjana-saṅgatir yuvatayaś ca |
kula-śīla-niṣprakampāḥ ke kali-kāle'pi saj-janā eva || 23||

(60.) Mi az, ami villámként tűnik fel, csupán egy pillanatra? A rossz társaság, és az ifjú hölgyek.
(61.) Kik nem rendítik meg a család jó hírét, még a kali-korban sem? A jó emberek.

60. A kérdés talányos. A vilasita tündöklőt, megnyilvánultat jelent, de játékost vagy szerelmes enyelgést is. Így a villám átmeneti jellege mellett a kívánatos tündöklése is a kérdésbe foglaltatik, sőt, a szerelmes hangulatok röpke öröme is megjelenik a kérdésben.
61. A „család jó híre” (kula-śīla) szó szerint a család erénye, erkölcsi tartása, nemes jelleme.

(folytatása következik)

Sankara: Kérdések és válaszok ékköveinek füzére - a kérdések, 1.

praśnottara-ratna-mālikā

Jól kérdezni legalább akkora feladat, mint jól válaszolni. A jó kérdés inspirálja a válaszadót, s ilyen inspirált helyzetben a válasz több, mint a válaszadó gondolatainak kombinációja. Sankarácsárja művében 181 látszólag egyszerű kérdést olvashatunk: életről-halálról, erényről és bűnről. Láthatjuk, ezerkétszáz éve is hasonló kérdések foglalkoztatták az embereket, mint ma: mi a jólét, ki a vagyonos, hogyan éljünk helyesen, mi az erény… a válaszok persze olykor másként hangzanak. Bár a kérdések és válaszok füzéréből kirajzolódik Sankara korának életeszménye, s olvasható a szöveg így is, ám nem ilyen tanulmánynak szánom. A szöveget kis dózisban javallott olvasni… nem fogyasztani, inkább egy-egy kérdést alaposan végiggondolva kialakítani a saját álláspontunkat, ezután egyeztetni Sankara válaszával: olykor vitázva, akár ellentmondva, máskor rácsodálkozva válasza örök igazságára. A védánta filozófia kedvelt műfaja a vitairat… ezért meggyőződésem, hogy ez a módszer Sankarácsárjának sem lenne ellenére.

A tanulmányozást segítendő két szövegváltozatot készítettem. Az elsőben csak a kérdések olvashatók, és Sankara válaszai csak a kérdőjelre kattintva jelennek meg – így van mód a nyugodt átgondolásra. Ebből a változatból kihagytam néhány olyan kérdést, mely magyarázat nélkül nehezen értelmezhető, és kihagytam mindazokat a kérdéseket, melyek a dharma megvilágításán túlra visznek… mert ezek egyébként sem válaszolhatók meg hétköznapi tapasztalatainkat összegyűjtve. Természetesen szívesen várom a válaszokat, kiegészítéseket, ellenvetéseket a kommentárok között is: gondoljuk át közösen a lehetséges válaszokat!

A szokásos forma: szanszkrt szöveg, fordítás és az esetleges kiegészítő megjegyzések a jövő héten lesznek olvashatók. A művet terjedelmi okokból három részletben közöljük.

Ráhangolódásképpen álljon itt egy részlet a Taittiríja-upanisadból, melyben a mester végső útravalóval látja el tanítványát:

„Növendékét a védákra megtanítva a mester így inti őt:
– Mondj igazat! Gyakorold az erényt! Napi tanulmányaidat el ne hanyagold! Ha mesterednek kedves ajándékot hoztál, ügyelj arra, ne szakadjon meg nemzetséged fonala. Az igazságot el ne hanyagold! Az erényt el ne hanyagold! A boldogulást el ne hanyagold! A gyarapodást el ne hanyagold! A tanulást és tanítást el ne hanyagold! Az istenek és ősök szolgálatát el ne hanyagold!
Istenként tekints anyádra! Istenként tekints atyádra! Istenként tekints mesteredre! Istenként tekints vendégedre! A makulátlan cselekedet gyakorlandó, nem más! Amely gyakorlat helyes, azt kövesd, ne mást!
A náladnál kiválóbb bráhmanákat ülőhellyel kínáld. Hittel adakozzál, s ne hitetlenül! Bőkezűen adakozzál, szerényen adakozzál, félve és együttérzéssel adakozzál.
Ha pedig kétséged támad egy cselekedet, avagy esemény felől, úgy viselkedj te is, ahogyan a jó ítélőkészségű bráhmanák viselkednének, akik (a jónak) szentelik magukat, nem függenek másoktól, nyájasak s az erény elkötelezettjei.
A hitványak között pedig úgy viselkedj te is, ahogyan a jó ítélőkészségű bráhmanák viselkednének, akik (a jónak) szentelik magukat, nem függenek másoktól, nyájasak s az erény elkötelezettjei.
Ez a parancsolat. Ez a tanítás. Ez a védák titkos tanítása. Ez az útmutatás. Ez az imádat módja, bizony, ez az imádat módja!” (Taittiríja-upanisad 1.11.)

Íme a kérdések, s a kérdésekre kattintva megjelennek majd Sankara válaszai:

(1.) Mit kell megfogadni? A mester szavát.

(2.) S mit kell elhagyni? A rossz tetteket.

(3.) Ki a mester? Az igazság tudója s a tanítvány örök jóakarója.

(4.) A tudás birtokában mi legyen az azonnali teendő? A létforgatag láncolatának elvágása.

(7.) Ki az erényes? Akinek a gondolatai tiszták.

(8.) Ki a tudós? Aki birtokában van a megkülönböztetés képességének.

(9.) Mi a méreg? A tiszteletre méltók megvetése.

(10.) Mi a legfontosabb a létforgatagban? Ennek gyakori végiggondolása.

(11.) Mi a legkívánatosabb tulajdonság az emberek közt? Önmaga és mások hasznára váló születés.

(12.) Mi okoz bódulatot, akár a szesz? A ragaszkodás.

(13.) Kik az útonállók? Az érzéktárgyak.

(15.) Ki az ellenség? A tétlenség.

(16.) Mitől félnek az emberek? A haláltól.

(17.) Ki világtalanabb a vaknál is? A ragaszkodó.

(18.) Ki a hős? Kit nem sebzett meg az asszonyok szemeinek szerelmes pillantása.

(19.) Milyen nektárt kortyoljon az ember a füleivel? A szentek tanítását.

(20.) Mi a tisztelet forrása? Ha valaki nem kéri azt.

(21.) Mi a kifürkészhetetlen? A női természet.

(22.) Ki a furfangos? Akit nem győztek le az asszonyok.

(23.) Mi a szenvedés? Az elégedetlenség.

(24.) Mi a könnyelműség? Hitványakhoz fordulni segítségért.

(25.) Milyen az ideális élet? A feddhetetlen.

(26.) Mi a tompaság? A megtanultak gyakorlásának elmulasztása.

(27.) Ki éber? Aki képes a megkülönböztetésre.

(28.) Ki az alvó? Az élőlény elámítottsága.

(29.) Mi múlandó, akár a lótuszlevélen lepergő vízcsepp? Az ifjúság, a vagyon és az élet.

(31.) Milyen a pokoli lét? Az alárendeltség.

(32.) Mi az elégedettség? Mikor megszűnt minden ragaszkodás.

(33.) Mi az igazság? Jóakarat minden lény iránt.

(34.) És mi kedves minden élőlénynek? Az élete.

(35.) Mi terem rossz gyümölcsöt? Az önteltség.

(36.) Mi hoz boldogságot? A jó emberek barátsága.

(37.) Ki képes minden nyomorúságot felszámolni? Aki mindenben elengedő.

(38.) Mi a halál? Az ostobaság.

(39.) Mi a felbecsülhetetlen? A megfelelő pillanatban adott adomány.

(40.) Mi fájdalmasabb a halálnál is? Az eltitkolt bűn.

(41.) Miben legyen erőfeszítésünk állhatatos? A tudás gyakorlásában, a gyógyításban és az adományozásban.

(42.) Mi iránt legyen közömbösek? A gonosztevők, más felesége és más vagyona iránt.

(43.) Mire emlékezzünk éjt nappallá téve? A létforgatag ideiglenes jelentéktelenségére, nem pedig a szépasszonyokra.

(44.) Mi legyen a legkedvesebb kötelesség? Könyörület az elesettek iránt, és barátságosság a jó emberek iránt.

(46.) Ki a jó ember? Az erényes.

(47.) Kit tartanak alantasnak? A becstelen viselkedésűt.

(48.) Ki győzte le ezt a világot? Az igaz és türelmes ember.

(49.) Kinek hódolnak még az istenek is? Azoknak, akik a könyörületnek szentelik magukat.

(51.) Kire hallgat mindenki? Aki alázatos, igaz és kedvesen beszél.

(52.) Hol állapodjon meg az ember? A helyes ösvényen, mely bővelkedik a látható és nemlátható eredményekben.

(53.) Ki a vak? A bűnhöz ragaszkodó.

(54.) Ki a süket? Aki nem hallgatja meg a jótanácsokat.

(55.) Ki a néma? Aki a kellő időben nem tud kedves szavakat mondani.

(56.) Mi az ajándék? Amit nem vágynak vissza.

(57.) Ki a barát? Aki visszafordít a rossztettektől.

(58.) Mi ékesíti az embert? Az erős jellem.

(59.) Mi ékesíti a szavakat? Az igazság.

(60.) Mi az, ami villámként tűnik fel, csupán egy pillanatra? A rossz társaság, és az ifjú hölgyek.

az illúziót szétzúzó pöröly

Śaṅkara: Moha-mudgara

bhaja govindaṁ bhaja govindaṁ
govindaṁ bhaja mūḍhamate |
saṁprāpte sannihite kāle
nahi nahi rakṣati ḍu-kṛñ-karaṇe || 1||

Imádd Góvindát! Imádd Góvindát! Ó, te bolond, csak Góvindát imádd!
Időd hamarosan lejár, s a nyelvtanod akkor nem véd meg majd téged!

A hagyomány szerint Sankarácsárja híres versét Kásiban írta. Tanítványai kíséretében haladt éppen, mikor egy idős emberre lett figyelmes, aki buzgón tanulmányozta a szanszkrt nyelvtant, Pánini Astadhjájí című művét memorizálva. S mert az illúzióban élő ember nem éber, olyan mint aki alszik, és az idő is sürget, nagyon határozott felütéssel szólította meg őt: ó, te ostoba, hiábavalóságokra fecsérled el az életed!
A nyelvtant a műveltség kapujának tekintik, sőt, a védatanulmányozás egyik fontos segédtudományának tartják… ám csupán eszközről van szó, s nem a célról. S mit mondjunk akkor más elfoglaltságokról?
A történet szerint Sankara egy idős emberhez szól így, de vajon tudjuk-e, mennyi időnk van még vissza jelen születésünkből? „Időd hamarosan lejár” – e szavakat mindannyian magunkra vehetjük, hiszen csak azt mérhetjük fel teljes bizonyossággal, hogy mennyi időt töltöttünk el jelen születésünkből. S ha végiggondoltuk, vajon nem sóhajtunk-e fel mi is ekképp: „halt 36 évig, élt néhány napot”.

mūḍha jahīhi dhanāgamatṛṣṇāṁ
kuru sadbuddhiṁ manasi vitṛṣṇām |
yallabhase nijakarmopāttaṁ
vittaṁ tena vinodaya cittam || 2||

Ó, te ostoba, hagyj fel a vagyonszerzés utáni sóvárgással, értelmed fűzd a Létezőhöz, s légy vágytalan!
Szíved elégedjen meg mindazzal a gazdagsággal, amit saját (korábbi) tetteiddel kiérdemeltél.

A rákövetkező versek a világi lét hiábavalóságát ecsetelik. Szólnak a kéjvágyról, mint a legszembeszökőbb tünetről, majd rámutatnak az illúzió okára s az anyagi lét múlandóságára. Ezután két strófa következik a testtel való önazonosítás tévfelfogásáról, majd a ragaszkodásról olvashatunk. A nyolcadik vers a keresés kezdete… nem kész recepttel szolgál, hanem megfontolásra alkalmas egyszerű kérdéseket ajánl végiggondolásra. A kilencedik vers a kiútra mutat rá, majd három strófában összegzi a tanítást.

nārī-stanabhara-nābhīdeśaṁ
dṛṣṭvā māgāmohāveśam |
etan māṁsavasādi vikāraṁ
manasi vicintaya vāraṁ vāram || 3||

Szép nők telt keblei vagy köldöke láttán ne ess illúzióba!
Mindez csak hús és zsír – fontold meg ezt alaposan, újra és újra.

„nézz a dolgok mélyére!”

nalinī-dala-gata-jalam atitaralaṁ
tadvaj-jīvitam atiśaya-capalam |
viddhi vyādhyabhimāna-grastaṁ
lokaṁ śokahataṁ ca samastam || 4||

A lótusz leveléről lepergő vízcsepp illékony és múlandó, ilyen átmeneti az élet is.
Tudd, az egész világot felfalta az önteltség kórja, s legyűrte a szomorúság.

A harmadik páda vyādhyabhimāna (betegség-önteltség) szóösszetételt gyakran mellérendelő értelemben fordítják: lenyelte (elpusztította) a „betegség és az önteltség”. Mert az elsődleges ok az önteltség, a hamis ego, ezért jobbnak láttam az összetételt magyarázó értelemben fordítani: az „önteltség kórja”.
A legtöbb ember sírva jön a világra, panaszkodva él, majd csalódottan távozik – nem túlzás hát az állítás, hogy az egész világot maga alá gyűrte a szomorúság.

yāvad vittopārjana-saktas
tāvan nija parivāro raktaḥ |
paścāj jīvati jarjara dehe
vārtāṁ ko'pi na pṛcchati gehe || 5||

Ameddig jól keresel, körbevesz a ragaszkodó rokonság,
ám ha már öreg és erőtlen testben élsz, senkit sem érdekelsz.

yāvat pavano nivasati dehe
tāva tpṛcchati kuśalaṁ gehe |
gatavati vāyau dehāpāye
bhāryā bibhyati tasminkāye || 6||

Ameddig az életerő a testedben lakozik, addig érdeklődnek a hogyléted felől,
ám ha elhagy a prána, a feleséged is retteg ugyanattól a testtől.

Vajon mi értelme a testi önazonosításnak? A test ugyanaz, ám ha elhagyja a lélek, a családtagok is rettegve, undorral fordulnak el a tetemtől.

bālas-tāvat krīḍā-saktaḥ
taruṇas-tāvat taruṇī-saktaḥ |
vṛddhas-tāvaccintā-saktaḥ
pare brahmaṇi ko'pi na saktaḥ || 7||
 
Az ember gyermekként a játékokhoz ragaszkodik, ifjúként a széplányokhoz,
vénkorában pedig az emlékeihez. Csak a Legfőbb Brahmanhhoz nem ragaszkodik senki.

de…

kāte kāntā kaste putraḥ
saṁsāro'yamatīva vicitraḥ |
kasya tvaṁ kaḥ kuta āyātaḥ
tattvaṁ cintaya tadiha bhrātaḥ || 8||

Ki a feleséged? Ki a fiad? A létforgatag nagyon különös hely!
Kié vagy, s ki vagy te? Honnan jöttél? Ó, testvér, vedd fontolóra az Igazságot!

satsaṅgatve nissaṅgatvaṁ
nissaṅgatve nirmohatvam |
nirmohatve niścalatattvaṁ
niścalatattve jīvanmuktiḥ || 9||

A szent társulásból fakad a ragaszkodásmentesség, s a ragaszkodások elengedése megszabadít az illúziótól.
Az illúziótól való mentesség megszilárdít az igazságban, s az igazságban való elmélyedés vezet az üdvösséghez.

A világi lét hiábavalósága után Sankara az üdvösséghez vezető út állomásait veszi sorra. A saṅga („össze-menés”, találkozás) társulást és ragaszkodást is jelent egyszerre, innen adódik az első páda szójátéka: a sat-saṅga a szent társulás nis-saṅgához, ragaszkodásmentességhez vezet. Az elérendő célt a jīvan-mukti állapotában jelöli meg, ami megszabadulást, függetlenséget jelent a világi léttől, itt és most, a jelen születésben.

vayasigate kaḥ kāmavikāraḥ
śuṣke nīre kaḥ kāsāraḥ |
kṣīṇevitte kaḥ parivāraḥ
jñāte tattve kaḥ saṁsāraḥ || 10||

Az ifjúság elmúltával mire az érzéki vágyak? Mire a tó, ha rég kiszáradt?
Hol vannak a rokonok, ha elveszett a vagyon? S hol a létforgatag, az igazság felismerése után?

mā kuru dhana-jana-yauvana-garvaṁ
harati nimeṣātkālaḥ sarvam |
māyāmayamidamakhilaṁ hitvā
brahmapadaṁ tvaṁ praviśa viditvā || 11||

Ne törődj a vagyon, követők s ifjúság képében mutatkozó hamis egoval, elvesz tőled mindent egy szempillantás alatt,
Add fel hát az illúzió-természetű világot, s lépj értőn a Brahman-létbe!

dinayāminyau sāyaṁ prātaḥ
śiśiravasantau punarāyātaḥ |
kālaḥ krīḍati gacchatyāyuḥ
tadapi na muñcatyāśāvāyuḥ || 12||

A nappal és az éjszaka, az alkonyat és a hajnal, a tél és a tavasz újra meg újra megérkezik –
az Idő játsza játékát, miközben eltelik az egész életed… s a vágyak vihara nem ereszt.

Így végződik Sankarácsárja költeménye, az Illúziót szétzúzó pöröly. Tanítványai további versekkel egészítették ki a költeményt, így annak teljes hossza harminckét versszak.

a méh

A szanszkrt nyelvű költészet számos utalása nem csupán a nyelvi akadályok miatt érthető nehezen a nyugati olvasó számára – a megszokottól eltérő kultúrkör, sokszor egyszerűen csak a különböző éghajlat más megvilágításba helyezi a jól ismert szavakat, fogalmakat. Példaként gondoljunk csak az esőre… a nyugati művészetben az eső a bánat, a könnyek szimbóluma, ám egészen mást jelent Indiában. A forró, tikkasztó nyár után megváltásként érkezik a monszun. Az eső új életet hoz, áldásként záporoz… ezért is pardzsanja, másokat tápláló, gyarapító a neve. Ezzel a szemmel érdemes nézni arra költői képre is, mely Krsna feketés testszínét a gyülekező esőfellegekhez hasonlítja – nem az őszi ég szürke mélabújára, hanem az új élet örömére utalva.

E cikkben, és terveim szerint néhány következőben a szanszkrt versek élővilággal kapcsolatos toposzai közül szemezgetnék, a méhekkel kapcsolatos versekkel kezdve a sort.

A méh számos szanszkrt neve közül az egyik a madhupa, azaz nektár-kortyoló. A madhu többjelentésű szó… melléknévként édes, kellemes, vonzó, csábító, így főnévként jelenthet mézet, a virág nektárját, édességet, de édes részegítő italt, likőrt is. A madhupa így nem csupán kortyolja a nektárt, hanem meg is mámorosodik tőle, miképpen Krsna az örvendező fejőslánykák lótusz-ajkainak csókjaitól:

kadācit kālindī-taṭa-vipina-saṅgītaka-ravo
mudābhīrī-nārī-vadana-kamalāsvāda-madhupaḥ |
ramā-śambhu-brahmāmara-pati-gaṇeśārcita-pado
jagannāthaḥ svāmī nayana-patha-gāmī bhavatu me ||1||
 
(Dzsagannáth) olykor zenés mulatságot (rendez) a Jamuná parti ligetben,
s az örvendező pásztorlánykák lótusz orcájának mézét kortyolja, akár egy méhecske.
Az ő (lótusz)lábát imádja Laksmí, Siva, Brahmá, (a halhatatlanok ura) Indra és Ganésa.
Bárcsak mindig láthatnám az Úr Dzsagannáthot!

(Sankara: Dzsagannáthástaka)

S amilyen az úr, olyanok a hívei is: a bölcsek, mint megannyi méhecske döngicsélnek Krsna virágfüzére, máskor lótusz-keze, lótusz-lába, lótusz-szeme körül, s megrészegülnek annak nektárától:

(kṛṣṇa) deva bhavantaṁ vande |
man-mānasa-madhukaram arpaya
nija-pada-paṅkaja-makarande ||
 
Uram (Krsna), néked hódolok!
Kérlek vezesd elmém méhecskéjét
lótuszlábad nektárjához!

(Rúpa gószvámí: Krsna! Déva! Bhavantam vandé)

pārāśarya-vacaḥ sarojam amalaṁ gītārtha-gandhotkaṭaṁ
nānākhyānaka-keśaraṁ hari-kathā-sambodhanābodhitam |
loke sajjana-ṣaṭpadair aharahaḥ pepīyamānaṁ mudā
bhūyād bhārata-paṅkajaṁ kali-mala-pradhvaṁsi naḥ śreyase ||6||
 
Parásara fiának szavából született a makulátlan (lótusz), melynek csodás illata a Gítá mondandója,
rostjai a megszámlálhatatlan történet, melyek a Hariról szóló történetektől virágzanak.
E világ szentjei méhecskeként nap mint nap kortyolják, s megmámorosodnak nektárjától,
áldjon meg hát bennünket a Mahábhárata lótusza, Kali szennyének eltörlője!

(Sankara: Srí Gítá-dhjánam)

yadīya-rīti-rāga-raṅga-bhaṅga-digdha-mānaso
naro`pi yati tūrṇam eva nārya-bhāva-bhājanam |
tam ujjvalākta-cittam etu citta-matta-śatpado
bhajāmy-ahaṁ gadādharaṁ supaṇḍitaṁ guruṁ prabhum || 8 ||
 
Ha szerető ragaszkodásának egyetlen csöppje megérinti a szívet,
még a (világi) ember is könnyen méltóvá válhat a gópí-létre,
csak döngicséljenek gondolatai mámoros méhecske gyanánt Gadádhar szerelemmel ékesített szíve körül!
Gadádhart imádom hát, a tanult bölcset, a mestert, az Urat!

(Szvarúp Dámódar: Srí Gadádharástaka)

Ha a bölcsek a Krsna körül döngicsélő méhecskék, akkor zümmögésük a szakrális tudás továbbadásának szimbóluma:

pārāvatānyabhṛta-sārasa-cakravāka-
dātyūha-haṁsa-śuka-tittiri-barhiṇāṁ yaḥ |
kolāhalo viramate 'cira-mātram uccair
bhṛṅgādhipe hari-kathām iva gāyamāne ||
 
A galambok, kakukkok, darvak, vadludak,
csátakák, hattyúk, fogolymadarak és flamingók hangzavara
nyomban elcsendesül, mikor magas hangján
a méhek királya a Hari-kathá éneklésébe kezd.

(Bhágavata-purána 3.15.18.)

A méhek zümmögése gyakran a szerelem hangulatának kifejezője. Dzsajadév versében minden kis apró részlet az ébredező szerelemre utal: a lágyan lengedező déli szellő, tavasz (aki a szerelemisten felesége), a szegfűszeg bimbózása, és a kakukkok éneke is:

lalita-lavaṅga-latā-pariśīlana-komala-malaya-samīre |
madhukara-nikara-karambita-kokila-kūjita-kuñja-kuṭīre ||
viharati harir iha sarasavasante
nṛtyati yuvati-janena samaṁ sakhi virahi-janasya durante ||1||
 
A Malaja-hegy felől lengedező szellő lágyan simogatja a szegfűszeg zsenge bimbóit.
Méhzümmögés vegyül a kakukkok dalába, a ligetbéli kis kunyhónál,
ahol Hari mulat. E csodás (szerelemillatú) tavaszon
ott táncol (ő) a fiatal lánykákkal, ó, barátném, az elhagyatott bánatára.

(Dzsajadév: Gíta Góvinda 1.3.1.)

Máskor a méhek felbukkanása egyszerűen csak ürügy arra, hogy a szerelmesek átöleljék egymást:

mauli-mālā-milan-matta-bhṛṅgī-latā
bhīta-bhīta-priyā-vibhramāliṅgitaḥ |
srasta-gopī-kucābhoga-saṁmelitaṁ
sañjagau veṇunā devakī-nandanaḥ ||5||
 
A füzére körül zümmögő mámoros méhektől megrettent kedvese sietve belékapaszkodott,
így a leány keble a mellkasához ért, mikor Dévakí fia a fuvoláján játszott.

(Bilvamangal: Rásza-krídástaka)

Talán a leggyakoribb költői kép szerint a nappali lótusz kelyhe éjszakára összezárul, és rabságba ejti a virágméz szívásába belefeledkezett, mohó méhet.

mṛdula-malaya-vātācanta-vīci-pracāre
sarasi nava-parāgaiḥ piñjaro’yaṁ klamena |
prati-kamala-madhūnāṁ pāna-matto dvirephaḥ
svapiti kamala-kośe niścalāṅgaḥ pradośe ||
 
A lágy déli szellő vizet szürcsöl a tó hullámfodrairól,
s lám, egy méhecske elbágyadt a nektár-tehertől!
Megrészegült a lótuszok mézének kortyolásától,
s most moccanatlan alszik a lótusz kelyhében, bár jő az alkony.

(Rámánanda Ráj: Srí Dzsagannáth-vallabha)

névmagyarázatok – Dámódar

Dámódar nevét általában a dāman és az udara szavak összetételeként értelmezik – a dāman jelentése kötél, füzér, míg az udara a gyomorra, vagy a derék tájára utal. A név így a kis Krsnára utal, akinek derekát Jasódá szeretetének kötele övezi:

rudantaṁ muhur netra-yugmaṁ mṛjantaṁ
karāmbhoja-yugmena sātaṅka-netram |
muhuḥ śvāsa-kampa-trirekhāṅka-kaṇṭha-
sthita-graivaṁ dāmodaraṁ bhakti-baddham ||

A zokogónak (hódolok), ki szemeit dörgöli
lótuszvirág kezecskéivel. Tekintete ijedt,
hüppögve kapkodja a levegőt. Nyakát három vonalú jel (díszíti).
Dámódarnak (hódolok), a szeretettel megkötöttnek. (Dámódarástaka, 2.)

sa ca tenaiva nāmnātra kṛṣṇo vai dāma-bandhanāt |
goṣṭhe dāmodara iti gopībhiḥ parigīyate ||

Mert (Jasódá) egy kötéllel megkötözte őt, ezért Krsnát Vrndávanban Dámódar néven ünneplik a pásztorok feleségei. (Hari-vamsa 63.36.)

A dāman (kötél) szó a dam (megszelídít, megfékez, visszafog) igéből származik, e gyökből ered a damaḥ (önfegyelem, szenvedélyek megfékezése) szó, vagy a damaṁ szó, melynek jelentése a védai nyelvben ház, otthon. A hajlékok sora pedig a világ, melynek egyik szinonimája a szanszkrt nyelvben a dāmam kifejezés – ebből fakad a Dámódar név egy újabb értelmezése: akinek a világok a dereka táján helyezkednek el.

A Mahábhárata Udjóga-parvájában olvasható Dhrtarástra és Szanydzsaja beszélgetése Krsnáról… Szanydzsaja Krsna neveinek jelentéseit tárja fel az uralkodójának. A Dámódar névről ezt olvashatjuk:

na jāyate janitryāṁ yad ajas tasmād anīkajit |
devānāṁ svaprakāśatvād damād dāmodaraṁ viduḥ ||

Nem anyától születik, ezért Születetlen a neve a seregek legyőzőjének.
Isteni fényének forrása önnön tündöklése, s fegyelmezettsége miatt Dámódarként ismeretes. (5.68.8.)

Az udara szó jelentése gyomor, ám az udāra emelkedettet jelent (ud-āra – fel menő) – így ezen értelmezés szerint Krsna páratlan önfegyelme miatt ilyen nemes természetű.

Sankarácsárja ezen értelmezéshez további magyarázatot fűz: Dámódar az, aki az önfegyelmezés (damaḥ) és más lelkigyakorlatok révén emelkedetté (udāra) váló gondolkodással felismerhető…a felismerés Sankara filozófiájában ráébredést jelent a dzsíva brahmannal való azonosságára.

A Mahábhárata Sánti-parvájában Vaisampájana felidéz egy Krsna és Ardzsuna közötti beszélgetést, melyben szintén hallhatunk a Dámódar név jelentéséről. E magyarázatban az udara szó valaminek a belsejét, közepét jelenti – a tökéletességre törekvők önfegyelmezés (damaḥ) révén Krsnát, mint a mindenséget vágyják: a mennyet, a földet, és a köztes levegőeget (svaḥ, bhūḥ, bhuvaḥ):

damāt siddhiṁ parīpsanto māṁ janāḥ kāmayanti hi |
divaṁ corvīṁ ca madhyaṁ ca tasmād dāmodaro hy aham ||

Az önfegyelmezéssel tökéletességet kívánó emberek voltaképpen engem szeretnének elnyerni,
ki a menny, a föld, s a közép is vagyok – ezért (neveznek) Dámódarnak. (Mahábhárata 12.328.39.)

Bár kétségkívül fontos erény a szenvedélyek megfékezése, zárszóként mégis inkább az első két értelmezést kapcsolnám össze, hiszen gyönyörűen egészíti ki egymást: bár a köldöke tavában nyíló lótuszvirág az otthona a mindenségnek, mégis hívei szeretete megkötözi őt.

személyes vagy személytelen?

Személyes vagy személytelen? – ez a témája a Bhagavad-gítá 12. fejezete első verseinek:

arjuna-uvāca
evaṁ satata-yuktā ye bhaktās tvāṁ paryupāsate |
ye cāpy akṣaram avyaktaṁ teṣāṁ ke yoga-vittamāḥ ||1||

Ardzsuna szólt:
Kik a jóga legkiválóbb ismerői, azok a bhakták, akik mindig hozzád kötődnek s téged imádnak, vagy akik a múlhatatlan megnyilvánulatlant?

A személyes Isten imádata, vagy a múlhatatlan megnyilvánulatlan tisztelete a magasabbrendű – merül fel a kérdés Ardzsunában. Vajon miért? „A hozzád kötődnek, téged imádnak” nyilván az előző mondatra utal: „Aki értem cselekszik, engem tekint a legfőbbnek, az én hívem…” (11.55.), ezért is kezdődik az „így” (evam) szóval a vers. Ám Krsna tanításában különféle eszményeket mutat fel egymás mellett. A hatodik fejezet végén megtudtuk: a legkiválóbb jógí (yuktatamaḥ) az, aki mindig Krsnára gondolva nagy hittel imádja őt. Ugyanakkor később arról is beszél, hogy létezik a múlandó Brahmá-világoknál magasabbrendű, másik létezés:
avyakto 'kṣara ity uktas tam āhuḥ paramāṁ gatim |
yaṁ prāpya na nivartante tad dhāma paramaṁ mama ||8.21||
„Megnyilvánulatlan és múlhatatlan – ezt mondják, akik a legfőbb célról szólnak,
amit elérve nem térnek vissza soha – az az én legfőbb hajlékom.” (8.21.)
Az akṣara (múlhatatlan) szó több mint egyszerű jelző, az örökkévaló, nem anyagi természetű Brahmanra utaló fogalom. Jágjavalkja így tanít róla: „Ez az, Gárgí, amit a bráhmanák Múlhatatlannak neveznek. Nem durva és nem finom, nem hosszú és nem rövid, nem izzó (mint a tűz) és nem folyékony (mint a víz), nem árnyék és nem sötét, nem lég és nem űr, nem ragad, nincsen íze, nincsen szaga, nincsen szeme, nincsen füle, nincsen szava, nincsen gondolata, nem meleg és nem lélegzik, nincsen szája, nincs mérete, nincs belseje és külseje, semmit nem eszik, és azt sem fogyasztja semmi.” (Brhadáranjaka-upanisad 3.8.8.)
A megnevezésből (múlhatatlan, megnyilvánulatlan – a-kṣara, a-vyakta – csupa fosztóképzővel képzett szóalak), és az előbbi részletből is azt gondolhatnánk, hogy csak tagadásként írható körül e Múlhatatlan. Ezért is elgondolkodtató az upanisad folytatása, ahol Jágjavalkja pozitív állításokat fogalmaz meg: „Bizony, Gárgí, e Múlhatatlan parancsára válik szét a Nap és a Hold. Bizony, Gárgí, e Múlhatatlan parancsára válik szét a Föld és Ég. Bizony, Gárgí, e Múlhatatlan parancsára válnak szét a pillanatok, órák, napok és éjszakák, a hónapok és az esztendők. Bizony, Gárgí, e Múlhatatlan parancsára egyes folyók a havas hegyekből keletre, mások nyugatra hömpölyögnek, melyik melyik a maga útján. Bizony, Gárgí, e Múlhatatlan parancsára dicsőítik az emberek az adakozót, követik az istenek az áldozót, s az ősatyák a darví-áldozatot.
Bizony, Gárgí, aki e Múlhatatlant nem ismerve folytat áldozatot, imádatot, vagy vezekel akár ezer esztendőkig e világon, annak erőfeszítése céltalan, s aki e Múlhatatlant nem ismerve távozik e világból, bizony Gárgí, sajnálatos annak sorsa. Ám aki a Múlhatatlant ismerve távozik e világból, az bizony Brahman igaz ismerője, Gárgí.” (Brhadáranjaka-upanisad 3.8.9-10.)
Srídhar Szvámí kommentárjában a Legfelsőbb felé közeledők két csoportjáról ír. Az előző vers, és más korábbi versek („hirdesd bátran, az én hívem nem vész el soha!”, 9.31.) is a bhakta helyzetét magasztalják, míg mások a jñānī helyzetének fontosságáról szólnak, például a hetedik fejezetben a négyféle istenkeresőről szóló tanítás végén: „közülük a teljes tudással rendelkező bölcs (jñānī) a legjobb, aki a tiszta, odaadó szolgálat által egyesül Velem” (teṣāṁ jñānī nitya-yukta eka-bhaktir viśiṣyate, 7.17), vagy: „a tudás hajóján a bűn-óceánt is biztosan átszeled” (sarvaṁ jńāna-plavenaiva vṛjinaṁ saṁtariṣyasi, 4.36.).

śrī bhagavān uvāca
mayy āveśya mano ye māṁ nitya-yuktā upāsate |
śraddhayā parayopetās te me yuktatmā matāḥ ||2||

A magasztos úr szólott:
Akik gondolataikat nékem szentelve mindig hozzám kötődnek,
s nagy hittel engem imádnak, őket tartom a legkiválóbb jógínak.

A világos kérdésre határozott, egyértelmű választ kapunk.
Az āveśya manaḥ (a gondolatok belépve) egyhegyű meditációt, szilárd állhatatosságú odaszentelődést jelent.
Sankara nem lép ki a meditáció köréből, az imád (upās) igét is „meditál”-ként értelmezi. A szó ennél többet jelent, az upa-ās (melléülni) vagy upa-as (mellette lenni) jelentése a megbecsülés és alázat jeleként letelepedni valaki mellé, őt szolgálni és imádni. Ez természetesen magában foglalja a meditációt is, ám inkább az „aki értem cselekszik” (11.55.) utalásra vonatkozik. A „hozzám” „engem” szavakat Sankara az univerzális formához való kötődésként, az univerzális formán való meditációként értelmezi, hiszen az előző fejezetben pillantja meg Ardzsuna e formát, míg más kommentátorok értelemszerűen a gondolatot kifejtő magasztos úrra (Śrī-bhagavān), „a mindentudás, és más tulajdonságok jellemezte Legfőbb Úrra” (idézet Srídhar Szvámí magyarázatából) Sjámaszundar Krsnára vonatkoztatják.

ye tv akṣaram anirdeśyam avyaktaṁ paryupāsate |
sarvatra-gam acintyaṁ ca kūṭastham acalaṁ dhruvam ||3||

Ám akik a múlhatatlant, a meghatározhatatlant, megnyilvánulatlant,
mindent áthatót, felfoghatatlant, változatlant, mozdulatlant és szilárdat tisztelik

sanniyamyendriya-grāmaṁ sarvatra sama-buddhayaḥ |
te prāpnuvanti mām eva sarva-bhūta-hite ratāḥ ||4||

érzékeiket szabályozva, mindig elfogulatlanul,
és minden lény jólétéért cselekedve, ők is engem érnek el.
 

 Brahman, Paramátmá és Bhagaván – három arculata ugyanannak a létezőnek (lásd Bhág. 1.2.11.), így a személyes VAGY személytelen imádatot firtató kérdés személyes ÉS személytelen imádat gondolattá szelídül. Mégsem egyforma, mégsem ugyanaz minden!
A Brahman kutatói megértik, hogy nem az anyagvilághoz tartoznak, ezért függetlenné válnak a világtól, érzékeiket fegyelmezve felülemelkednek a világi felfogáson. Felismerik a létezők összetartozását, ezért elfogulatlanul, egyenlőként tekintenek mindenkire, ám e kiegyensúlyozott látásmód következménye nem közönyösség, hanem a mindenki jólétéért való cselekvés. Aki így cselekszik, az a Brahman valódi kutatója, s el is éri célját – mondja Krsna.
Gyakori hasonlat a lelki élettel kapcsolatban, miszerint a hegy csúcsára több út vezet fel, így bár az utak különböznek – a szerpentin hosszabb ám kényelmesebb, míg toronyiránt megerőltetőbb de rövidebb – a cél és a célbaérés ugyanaz… s ugyanez volna igaz az istenkeresés különféle módjaira is. A hasonlat több szempontból is pontatlan. Istent homogén egynek tekinti (a hegy csúcsának), ám ő sokféleképp mutatkozik, hívei a vele való kapcsolatok számos hangulatát élhetik át… s éppen ebben van jelentősége a bejárt útnak. Való igaz, minden hiteles istenkeresés kivezet az anyagvilágból – ahogyan e vers is megfogalmazza a kritériumokat: 1., önfegyelem, 2., egyenlő látásmód, 3., mindenki jólétéért való cselekvés – e szempontból valóban nincs különbség, sőt, egyik sem tévút… mégis, egészen más célt jelent az egység felismerése, a tiszteletteljes imádat vagy a rajongó szeretet.

kleśo'dhikataras teṣām avyaktāsakta-cetasām |
avyaktā hi gatir duḥkhaṁ dehavadbhir avāpyate ||5||

A megnyilvánulatlanhoz vonzódók több megpróbáltatással (néznek szembe),
mert a testetöltött (lélek) számára a megnyilvánulatlan állapot nagyobb nehézséget jelent.

A gondolat kétféle értelmezésével találkozhatunk. Az egyik álláspont szerint a „testetöltött” alatt test-tudatos lelket kell értsünk (Sankara magyarázatából), aki számára a megnyilvánulatlan állapot szokatlan és érthetetlen, ezért kézenfekvőbb a személyes imádat – e magyarázat fényében Krsna a könnyebben járható, egyszerűbb, kényelmesebb módszert javasolja.
A másik nézőpont szerint az élőlény természetes helyzete Isten társaként való lét, így ennek hiánya száraz, boldogtalan állapotot jelent. Ráadásul fogalmat nem lehet szeretni, míg személyt igen.
A két eltérő nézőpont közti különbség megvitatásának kiindulópontja a nirguṇa és a saguṇa brahman elsőségének kérdése… e témáról korábban már szóltunk, így most egyszerűen csak a következő versekre utalnék: a rajongó odaadás itt megfogalmazott eszménye nem a kényelemről szól.

ye tu sarvāṇi karmāṇi mayi sannyasya mat-parāḥ |
ananyenaiva yogena māṁ dhyāyanta upāsate ||6||

Ám akik minden tettüket nékem szentelve engem tekintenek a legfelsőbbnek
s a szeretet jógájában elmélyedve engem imádnak, és mindig reám gondolnak,

teṣām ahaṁ samuddhartā mṛtyu-saṁsāra-sāgarāt |
bhavāmi na cirāt pārtha mayy āveśita-cetasām ||7||

azokat hamarosan kimentem a halál szanszára-óceánjából, ó Pārtha!