Madhva - Dvádasa-szótram 1.

atha prathama-stotram

 
A Brahmá-Madhva szampradája nagyrabecsült fohászgyűteménye a tizenkét darabból álló Dvádasa-sztótram, melynek most az első imáját olvashatjuk: 

vande vandyaṁ sadānandaṁ vāsudevaṁ nirañjanam |
indirā-patim ādyādi-varadeśa-varapradam ||1||

Hódolatom az imádandó örök boldogságnak, Vászudévának, a makulátlannak,
Indirá (Laksmí) hitvesének! Ő a legfontosabb, s a többi áldást adó istenek megáldója.

Az áldások (vara) az emberek életcéljaival kapcsolatosak... az áldások legfontosabbja (ādya – 'első') a megszabadulás (mokṣa), de a többi jótéteményt is a dévák adják az embereknek. Ám Vászudéva-Krsna az istenek megáldója.

namāmi nikhilādhīśa-kirīṭā-ghṛṣṭa-pīṭhavat |
hṛttamaḥ śamane'rkābhaṁ śrīpateḥ pādapaṅkajam ||2||

A mindenség urai koronáival érintett zsámolyon (nyugvó),
és szívünk sötétségét eloszlató Napként tündöklő lótuszlábnak hódolok.

A vers harmadik pádája ki is mondja, hogy Srípati, azaz Laksmí hitvesének lótuszlábáról van szó.

jāmbūnadāmbarādhāraṁ nitambaṁ cintyam īśituḥ |
svarṇa-mañjīra-saṁvītaṁ ārūḍhaṁ jagadambayā ||3||

Meditáljunk a Mindenség Urának aranyszínű ruha fedte csípőjén,
mely aranyövvel ékes, és a Világ anyjának (Laksmí) helye!

A cintya (megfontolandó) a cit (megfigyel, érzékel, tud, felismer, megért) gyökből képzett beálló melléknévi igenév – ezt fordítottam „meditáljunk" felhívásként. A több strófában is hasonlóan jártam el.

udaraṁ cintyaṁ īśasya tanutve'pi akhilam bharam |
vali-trayāṅkitaṁ nityaṁ ārūḍhaṁ śriyaikayā ||4||

Meditáljunk az Úr hasán, ami bár vékonynak tűnik, a mindenséget tartja!
Három redő ékesíti, s mindig csak egyedül Srí öleli.

Az udara a derék és has táját jelöli. Az Úr egyik neve dāmodara – a névnek több jelentése is van. A dāman kötelet jelent, dāma-udara így a 'köteles derekú'. A dama semlegesnemű főnév a védai nyelvben házat, otthont jelent – a hajlékok sora pedig a világ, melynek így egyik szinonimája a szanszkrt nyelvben a dāma szó – ebből fakad a dāmodara név egy újabb értelmezése: 'világ-derekú'. A „mindenséget tartja" erre tett utalás.
A has finom redői a szépség jelei.

smaraṇīyam uro viṣṇoḥ indirā-vāsam uttamam |
anantaṁ antavadiva bhujayor antaraṅgatam ||5||

Meditáljunk Visnu mellkasán, Indirá (Laksmí) legkiválóbb lakhelyén,
mely végtelen, mégis korlátos – a két kar fogja közre!

śaṅkha-cakra-gadā-padma-dharāś cintyā harer bhujāḥ |
pīna-vṛttā jagad-rakṣā kevalodyogino'niśam ||6||

Meditáljunk Hari karjain, melyek kagylókürtöt, csakrát, buzogányt és lótuszvirágot tartanak,
izmosak, és a világ megoltalmazásával törődnek szüntelen!

santataṁ cintayet kaṇṭhaṁ bhāsvat-kaustubha-bhāsakam |
vaikuṇṭhasyākhilā vedā udgīryante'niśaṁ yataḥ ||7||

Meditáljunk mindig Vaikuntha urának a tündöklő Kausztubha ékkőtől fénylő nyakán,
ahonnan a teljes véda árad szüntelen!

smareta yāminī-nātha-sahasrāmita-kāntimat |
bhavatā-pāpa-nodīḍyaṁ śrīpateḥ mukha-paṅkajam ||8||

Meditáljunk ezernyi teliholdat maga mögé utasító szépségű
a (világi) lét romlottságát eltörlő lótusz-arcon!

A Hold megjelölése a versben: yāminī-nātha, 'az éjszaka ura'.
A kānti jelentése szépség, kedvesség. A Hold a szépség, és kedvesség esszencia is egyben.

pūrṇānanya-sukhodbhāsiṁ anda-smitam adhīśituḥ |
govindasya sadā cintyaṁ nityānanda-pada-pradam ||9||

Meditáljunk örökkön a Mindenség Egyeduralkodója, Góvinda teljes és páratlan boldogságot árasztó, lebilincselő mosolyán, mely megajándékoz az örök boldogság helyzetével.

smarāmi bhava-santāpa-hānidāmṛta-sāgaram |
pūrṇānandasya rāmasya sānurāgāvalokanam ||10||

A lét minden szenvedését megszüntető nektáróceánon meditálok,
a gyönyörrel teljes Ráma szeretetteljes pillantásán.

dhyāyed ajasram īśasya padmajādi-pratīkṣitam |
bhrū-bhaṅgaṁ pārameṣṭhy ādi padadāyi vimukti-dam ||11||

Meditálj az Úr a Lótuszonszületett (Brahmá) és sokan mások által kutatott, múlhatatlan
szemöldökíven, mely a legfelsőbb, s a többi helyzetet, s a megszabadulást adományozza.

Az alattvalók az uralkodó szemöldökrándítását lesik.

santataṁ cintaye'nantaṁ anta-kāle viśeṣataḥ |
naivodāpuḥ gṛṇanto'ntaṁ yadguṇānāṁ ajādayaḥ ||12||

Mindig a végtelenen meditálok – különösen az utolsó időkben –
minek végére bizony soha nem értek el a magasztalók, akit a születetlenség, s a többi tulajdonság (jellemez).

„Utolsó időkben" anta-kāle a végső időt, azaz a halál idejét jelenti. Azt tudhatjuk, hogy mennyi idővel ezelőtt születtünk, ám a legtöbbünk nem tudja a halála idejét – az bármikor bekövetkezhet.
A végtelenen meditálunk... ám a végtelen soha nem fér a véges emberi elmébe. Ám a végtelen nem volna végtelen, ha nem volna képes feltárni magát a felé szeretettel forduló hívei előtt. A végtelenen meditálunk – s az ő kegye nélkül nem érjük el őt, ám kegyéből minden lehetséges.

|| iti śrīmad ānandatīrtha-bhagavatpādācārya viracitaṁ
dvādaśa-stotreṣu prathama-stotraṁ sampūrṇam ||

Ím, a Srímad Ánandatírtha Bhagavatpádácsárja által írt
Tizenkét fohász első imája, teljes egészében.

Madhva: Fohász Srí Naraszinha karmaihoz

śrī narasiṁha-nakha-stutiḥ

Váju-sztuti címmel Trivikramácsárja, Madhva jeles tanítványa írt egy 41 strófából álló fohászt mestere tiszteletére – Madhvát a szélisten Hanumán és Bhíma utáni harmadik megjelenéseként magasztalva. Mestere elfogadta Trivikramácsárja felajánlását, azonban megírta az alábbi imát, s bevezette azt a gyakorlatot, hogy a Váju-sztuti zengése előtt és után is ezt zengjék követői.

pāntvasmān puruhūtavairi-balavan-mātaṅga-mādyad-ghaṭā-
kumbhoccādri-vipāṭanādhi-kapaṭu-pratyeka-vajrāyitāḥ |
śrīmat-kaṇṭhīravāsya-pratata su-nakharā dāritārātidūra-
praddhvasta-dhvānta-śānta-pravitata-manasā bhāvitā nāki-vṛndaiḥ ||1||

Oltalmazzanak bennünket (az Úr Nrszinha karmai)! Hatalmas elefántok mámoros csordáinak
koponyáit éles hegyével felszaggató, és szétzúzó villámként (tündököl) minden egyes karma.
Ordításra tárt szájú Oroszlán! Kinyújtott gyönyörű karmaid
eloszlatják a sötétséget, így megbékélt szívvel meditálnak rajta a mennyek lakói (mind).

A strófát Madhvácsárja rendhagyó módon alkotta meg. Szokásosan a vers mindegyik sora ugyanolyan versmértékű, ám e strófában az első két sort śārdūlavikrīḍita (tigrisjáték), míg a második két sort sragdharā (virágfüzéres) mértékben alkotta meg a szerző.
Az első két sorban Nrszinha karmai az akadályokat hárítják el – az ellenséget semmisítik meg. Milyen ellenséget? Indra (a vers Puruhūta, ’számtalanszor meginvitált’ néven nevezi) ellenségeit. Ellenségként természetesen gondolhatunk a dévákkal szembenálló aszurákra, de feledjük, Indra az elme, a gondolatok megszemélyesítője: a Nrszinha karmai által széttépett démonok az elme ellenségei: kéj, düh, kapzsiság, stb. Ezek az akadályok nagyerejű, hatalmas (balavat) és mámoros (mādyat) elefántok (mātaṅga) csordáihoz (ghaṭā) hasonlatosak. Igen ám, de koponyáikat (a kumbha az elefánt domborodó homlokát jelenti), könnyedén, akár egy vizeskorsót (a kumbha vékonyfalú, nagyhasú agyag vizesedényt is jelent, ami könnyedén széttörhet) zúzza be Nrszinha karma. A szóösszetételben a kumbha után álló uccādri (ucca-adri) jelenthet magas hegyet, de hangos mennydörgést is – így a jelentések háromfelé is ágazhatnak: az elefántok 1. hatalmas hegyekhez fogható homlokát Nrszinha 2. hatalmas hegyhez fogható karma 3. zajos mennydörgés közepette zúzza szét. Ráadásul minden egyes (pratyeka) karma éppoly csodálatos, és hívei oltalmazásának éppolyan hatékony fegyvere. A vajrāyita szót nem tudom egy szóval visszaadni: a vajra villámot is jelent, gyémántot is – valamit, ami törhetetlenül kemény, és ragyogó egyszerre. Az -ayita kettős képző: a főnévből képeznek igét, abból befejezett melléknévi igenevet képez – főnévből igét (úgy, mint a magyar királykodik szóban) valamihez hasonlatos, valamivé váló értelemben: gyémánthoz/villámhoz vált hasonlatossá.
Az oroszlán karmához illően a versmérték az első két pádában tigrisjáték (śārdūlavikrīḍita).
Az akadály-ellenségek megsemmisítése után vers második fele Nrszinha kinyújtott karmainak tündöklését csodálja – a mennyek lakói, az istenek is eme isteni fényen meditálnak – ez a rész a vágyott cél elérésének útjáról szól. Tágra nyílt szájjal bömbölő oroszlánként szólítja meg Nrszinhát (kaṇṭhī-rava ’torkából bömbölő’, pratata ’tágra nyílt’ āsya ’száj’, ’szájú’). A śrīmat lehet a magasztalt személyek neve előtti szokásos megtisztelő szócska (śrī-mat, azaz śrī-vel ’’bőséggel’, ’fenséggel’, ’szépséggel’ rendelkező), de Laksmí egyik neve is śrī, így olvasható a vers úgy is, hogy Laksmí-Nrszinhához kiált a szerző. Kinyújtott, hegyes karmaid olyanok, mint az ár, felszaggatják a tudatlanság sötétségének szöveteit és ragyogásukkal eloszlatják a sötétséget, így lecsillapodik, megbékül mindenki szíve, aki rajta meditál. A megbékélt szívvel való meditáláshoz illően a versmérték itt virágfüzéres (sragdharā).
A vers más változatában a negyedik páda végén nāki-vṛndaiḥ ’a mennyek lakóinak sokasága által’ helyett bhūri-bhāgaiḥ ’a hatalmasok sokasága által’ áll.
S ne feledjük: Naraszinha különös lény. Hiranjakasipu olyan áldást csikart ki Brahmától, miszerint nem ölheti őt meg sem állat, sem ember, sem déva – így szállt alá Isten maga félig ember (nṛ, vagy nara), félig oroszlán (siṁha) alakban, hogy elpusztítsa a hatalmas démonkirályt. A kétféle versmérték erre a különös kettősségre is emlékezteti az olvasót.

lakṣmīkānta samantato'pikalayan naiveśitus te samaṁ
paśyāmy-uttama vastu dūratarato’pāstaṁ raso yo'ṣṭamaḥ |
yadrośotkara-dakṣa-netra-kuṭilaḥ prāntotthitāgni sphurat
khadyotopama visphuliṅga-bhasitā brahmeśa-śakrotkarāḥ ||2||

Ó, Laksmí hitvese! Bár alaposan megvizsgáltam minden (szentírást), hozzád foghatót
nem látok, sem magasabb valóságot. Te vagy a legmesszebbre jutott, a nyolcadik rasza.
Fölgerjedő haragú szemed sarkából kicsapó tűz tündöklő lángjának
szikrái megannyi Napként hamvasztják el a Brahmák, Sivák, Indrák seregeit.

A versben hitves, férj értelemben álló kānta (szeretett, kívánt) szó a kam (szeret, epekedik) igei gyökből képzett befejezett melléknévi igenév. Ugyanakkor tekinthetünk rá összetett szóként is: a ka hímnemű főnévként többek közt lehet Brahmá neve, jelenthet levegőt vagy időt is, míg semlegesnemű főnévként boldogságot, örömöt, az antaḥ jelentése pedig valaminek a vége, végső határa. A kānta (mint ka-anta) így lehet a boldogság vége – kétféle értelemben is, éppúgy, mint a magyar nyelvben: a boldogság megszűnése, vagy a boldogság végső határa, netovábbja – azaz a boldogság teljessége. Laksmí hitvese tehát Laksmí boldogságának tetőpontja.
Nyolcadik raszával kapcsolatban többféle értelmezéssel találkoztam. A Cshándógja-upanisad felvezetesében ez áll: „Mindeme lények lényege a föld (pṛthivī), a föld lényege a víz (āpas), a víz lényege a növényzet (oṣadhi), a növények lényege az ember (puruṣa), az ember lényege a beszéd (vāc), a beszéd lényege a himnusz (ṛc), a himnusz lényege a dalhimnusz (sāman), a dalhimnusz lényege a zengődal (udgītha). Ez a leglényege minden lényegnek, a transzcendens, a legfőbb, a nyolcadik, nevezetesen a zengődal (azaz az om).” (Cshánd. 1.1.2-3.) A nyolcadik rasza, azaz a nyolcadik lényeg a transzcendens, az om.
Mások a rasza szó ’íz’ jelentését veszik számba, arra emlékeztetve, hogy csupán hat rasza, íz ismeretes: édes (madhura), sós (lavaṇa), savanyú (amla), keserű (tikta), csípős (kaṭuka) és fanyar (kaṣāya). Ezzel lefedtünk minden ízt, a hetedik talán lehetne az ízek összessége, ám a nyolcadik már túl van az emberi képzeleten – ebben az értelemben transzcendentális.
S ha a raszákra, mint esztétikai „ízre” gondolunk, akkor a kapcsolódó száttvika bhávák (állandósult érzelmek) közül a nyolcadik a pralaya (megsemmisülésérzet) – a vers utolsó két sora pedig a világ teljes megsemmisülésének képét tárja az olvasó elé. A univerzumok leghatalmasabb lényei is hamuvá válnak a nagy világégésben – Nrszinha szeme sarkából kicsapó tűz lángjainak szikrái olyanok mint a szétrebbenő szentjánosbogarak. Ám ezek az aprónak tűnő szentjánosbogarak valójában hatalmas, izzó Napok (a khadyota jelenthet szentjánosbogarat, de Napot is), melyek felperzselik a világokat, élén azok uraival.
A második strófa versmértéke śārdūlavikrīḍita.