rajtam nyugszik, mint gyöngysor a fonálon

mattaḥ parataraṁ nānyat kiñcid asti dhanañjaya |
mayi sarvam idaṁ protaṁ sūtre maṇi-gaṇā iva ||7||

mattaḥ – nálamnál; parataram – felsőbb; na – nincs; anyat – más; kiñcit – valami; asti – van; dhanañjaya – Dhananydzsaja!; mayi – bennem; sarvam – minden; idam – itt; protam – felfűzött; sūtre – fonalon; maṇi-gaṇāḥ – ékkövek sokasága; iva – mint

Nálamnál nincs felsőbb semmi, Dhananydzsaja, ami csak létezik,
mind rajtam nyugszik, mint gyöngysor a fonálon.

(Bhagavad-gítá 7.7.)

Fontos megállapítása ez a Bhagavad-gítának. Milyen természetű a Legfelsőbb? – vetik fel olykor a kérdést, s a különféle iskolák egymásnak ellentmondó véleményeket fogalmaznak meg. Az advaita iskolák személytelennek, tekintik a Legfelsőbb Brahmant, mely maga a tiszta lét és tudat, a végtelenség és a makulátlan tisztaság, így
tulajdonságok nélküli (nirguṇa). E felfogás szerint a tulajdonságokkal rendelkező Brahman (saguṇa) alacsonyabbrendű, hiszen a világi kötőerők (guṇa) érintik.
E versben azonban Krsna, a személy mondja: „nálamnál nincs felsőbb semmi.” Vajon akkor Krsna nirguṇa, vagy saguṇa mikor e szavakat mondja? – teszi fel a kérdést Baladév Vidjábhúsan a Góvinda-bhásjában, az 1.1.10. szútrát magyarázva. Hiszen ha tulajdonságokkal rendelkezőnek tekintjük, akkor nem mondana igazat… felsőbb volna nála a nirguṇa Brahman. Így csakis nirguṇa lehet… de akkor miképpen tulajdonságok nélküli?
Következtetésében Baladév egyfelől elveti a nirguṇa és saguṇa Brahmanra vonatkozó advaita értelmezést: „A védák tételeinek közös vonása az, hogy egyöntetűen egy olyan Legfelsőbb Lényről tanítanak, aki maga a megtestesült tudat, mindentudó, mindenható, makulátlanul tiszta, az univerzum oka, híveinek felszabadítója. Ez a tanítás minden védában közös. Ennek folytán csak egyetlen Brahmanról lehet szó. A védákban nincs helye Brahman saguṇa és nirguṇa megkülönböztetésének.”
Ám e fogalmak valóban szerepelnek a védákban. Baladév kommentárja folytatásában a nirguṇa fogalmának tisztázásával oldja fel az ellentmondást. A tulajdonságok nem csupán evilági kötőerőket jelenthetnek, hanem transzcendentális tulajdonságokat is. A nirguṇa így a világi kötőerőktől nem érintett, a saguṇa pedig a transzcendens tulajdonságokban bővelkedő Brahmanra vonatkozik.
Így fordulhat elő, hogy pl. a Svétásvatara-upanisad versében a nirguṇa Brahman mégis cselekvő: „Minden lényben ott rejlik az egy Isten, a lények mindentudó belsőura (antaryāmī). / Tetteket elrendez, és mindent áthat a vonásanincs (nirguṇa) egyedüli tanú.” (6.11.)
Hasonlóképpen a Bhágavata-purána, mely világi kötelékektől mentesnek (nirguṇa) nevezi a személyes Istent, Harit, s az őt imádó makulátlan szenteket is:
harir hi nirguṇaḥ sākṣāt puruṣaḥ prakṛteḥ paraḥ | sa sarva-dṛg-upadraṣṭā taṁ bhajan nirguṇo bhavet ||
Mert Hari anyagi kötelékektől mentes, az anyagi természeten túli Istenszemély maga, / ki mindent lát, s mindennek tanúja – az őt imádó maga is kötelékektől mentessé válik. (Bhág. 10.88.5.)


Krsna nagyon szemléletes hasonlattal él: „mind rajtam nyugszik, mint gyöngysor a fonálon”. Ha ránézünk egy gyöngysorra, látjuk az egyes gyöngyszemeket, éppúgy, mint a világban észleljük a különféle jelenségeket. A gyöngyszemek eltakarják a fonalat, mely azonban összerendezi a gyöngyöket, hasonlóképpen, a különállónak látszó jelenségek mögött ott az isteni rendező elv.
A védák máskor a szövés allegóriájával szemléltetik ugyanezt: Visnu lépi ki, feszíti ki a világot, s ő is hatja át. Ota-protam (széltében-hosszában) – mondja a szanszkrt –, az ota a vetülékfonal, a prota a láncfonal, a függőleges, rögzített szál neve. A Gítá verse a protam (felfűzött) szó használatával finoman utal e képre.
Az összefűzöttség (protam) összekapcsolt létet is jelent, minden hozzám kapcsolódik, Felsőlélekként, belső irányítóként (antaryāmī) áthatom a mindenséget, és rajtam, tőlem függ minden, legyen bár tudatos vagy tompa (lélek vagy anyag), miként a gyöngyök sokasága a fonálon – mondja Krsna.

PDF

ajánlott olvasmány:
Abhay Narayan: a nehézségekről
a Bhagavad-gítá és a dasamúla

a tökéletesség csak keveseké

manuṣyāṇāṁ sahasreṣu kaścid yatati siddhaye |
yatatām api siddhānāṁ kaścin māṁ vetti tattvataḥ ||3||

manuṣyāṇām – emberek közül; sahasreṣu – ezer közül; kaścit – valaki; yatati – törekszik; siddhaye – tökéletességért; yatatām – törekvők közül; api – még; siddhānām – tökéletesek közül; kaścit – valaki; mām – engem; vetti – ismer; tattvataḥ – igazán, valójában

Sok ezer ember közül talán egy törekszik tökéletességre,
s a tökéletességet elértek közül igazán alig ismer engem egy is. (Bg. 7.3.)

Vajon mi a tökéletesség, s milyen fokozatai léteznek? Lapozzuk fel a Bhagavad-gītā néhány kommentárját, miként magyarázzák e verset!

Śaṅkara: „Emberek ezrei, azaz számtalan ember közül egyvalaki tesz erőfeszítéseket a tökéletesség érdekében. S a tökéletesek, azaz az üdvösségre törekvők közül is ha egy ismer engem igazán.”

Śaṅkara értelmezésében a tökéletesség tehát a mokṣa, a saṁsārāból való megszabadulás, az üdvösség.

Rāmānuja: „Az emberek, azaz a śāstrák előírásait szem előtt tartók ezrei közül talán egy törekszik tökéletességre, ám a tökéletességre törekvők között is csak kevés az olyan, ki általam (azaz kegyem folytán) engem megismerve halad a tökéletesség felé. S bizony az engem ismerők ezrei közül senki sem ért engem valójában. Erről szólnak a későbbi versek is: »az ilyen nagy lélek felettébb ritka« (sa mahātmā sudurlabhaḥ, 7.19.), »ám engem nem ismer senki sem.« (māṁ tu veda na kaścana, 7.26.)”

Rāmānuja felhívja figyelmünket, hogy már a vers első szava, a manuṣyāṇām (emberek közül) is egy nagyobb csoport szűkítése. A milliárdnyi élőlény közül azok tekinthetők embernek, akik emberhez méltó, a dharma elveit követő életet élnek. Majd megállapítja: a vers második felében említett valódi megismerésnek nem csupán a célja, hanem a forrása is Kṛṣṇa. Ám Isten végső teljességében felfoghatatlan.

Az előző versben Kṛṣṇa így szólt: „Most hiánytalanul elmondom néked a jñānát a vijñānával együtt, mit tudván nem marad más tudnivaló e világon.” (Bg. 7.2.)
Śrīdhara Svāmī kommentárjának gondolatmenete szerint Kṛṣṇa az általa feltárandó tudás megértésével foglalkozik: „A következő vers e tudásra vonatkozik, mely elérhetetlen a Krsna iránt érzett odaadás nélkül. A megszámlálhatatlan sok élőlényt (jīva) az emberek kivételével egyáltalán nem foglalkoztatja a végső jó.”

A végső jóra a szöveg a śreyas kifejezést használja, melynek pontos jelentése: „jobb”. Az emberek cselekedetei kétfélék: a rövid távú érdekeket szem előtt tartó, azaz a „kedvesebbet” előtérbe helyező a preyas, míg a hosszú távú jó érdekében cselekvő a śreyas. Śrīdhara Svāmī leszögezi: csak az emberek képesek a hosszú távú jó, az üdvösség érdekében cselekedni.

„Az emberek ezrei között is ha egyet találunk, ki jámbor tettek segítségével a tökéletességre, a Lélek ismeretére törekszik. Az így cselekvők ezrei közül néhányan – szent életük folytán – megismerhetik a Lelket, ám az ilyen lélek-tudók (ātma-jña) ezrei közül is csak kevesen ismerhetik meg kegyem folytán a Felsőlelket. Bizony, nagyon nehéz megérteni azt a tudást, amit most elmondok néked, kedves Arjunám.”

Viśvanātha Cakravartī kommentárja így szól: „Ezt a rólam szóló tudást, a jñānát és a vijñānát a hatodik fejezetben jellemzett jñānīk és jógík nagyon nehezen érhetik csak el. A számtalan élőlény közül csak néhányan születnek emberként, s az emberek ezrei közül csak néhányan törekednek a végső jóra (śreyas). Az ilyen emberek ezrei között is kevés akad, aki igazán ismer, közvetlen megéléssel érzékel engem, Syāmasundart. A nirviśeṣa-brahman (a megkülönböztetéstől mentes Brahman) érzékelésének örömének ezerszerese a saviśeṣa-brahman (sajátságos tulajdonságokkal rendelkező Brahman) érzékelésének öröme.”

Viśvanātha az ismeret fogalmát pontosítja, nem pusztán elméleti megértésről van szó, hanem közvetlen érzékelésről (anubhū). Bhakti Rakṣaka Śrīdhara Mahārāja értelmezése hasonló, ám ő a tökéletesség első fokát, a végső jót az egyéni és Felsőlélek megismerésével azonosítja.

Baladeva Vidyābhūṣaṇa szinte az előző kommentárok összefoglalóját adja: „A rólam szóló tudás nehezen elérhető – szól (Kṛṣṇa) e versben. A sokféle élőlény közül néhányan emberként születnek, s közülük a szentírások előírásait szem előtt tartók egynémelyike a transzcendenshez való vonzódása folytán a tökéletességre, a Felsőlélek megpillantására törekszik. Az ilyen törekvők közül néhányan elérik a (kívánt) tökéletességet, megpillantják a Felsőlelket, ám ezer ilyen ember közül talán egy ismer meg engem, Krsnát igazán.
A szentírások előírásait követő emberek önnön lelküket, e tudat-parányt, és kiterjedésemet, a Felsőlelket érzékelve megszabadulnak (az anyagi világból). Ám engem, Yaśodā kisfiát, Kṛṣṇát, ki most a kocsihajtód, a transzcendenshez való vonzódása révén elnyert irántam való odaadása révén ismerheti meg igazán az ember. Ilyenkor közvetlenül érzékel (anubhū) engem, a teljes-Brahmant, felfoghatatlan, végtelen hatalmam teljében, mint mindennek az oka, mindent tudó és mindent irányító, híveim társaságában, kik a szülői s a többi raszában körülvesznek engem, a megszámlálhatatlan jótulajdonság drágakőbányájaként. Erről szólnak a későbbi versek is: »az ilyen nagy lélek felettébb ritka« (sa mahātmā sudurlabhaḥ, 7.19.), »ám engem nem ismer senki sem.« (māṁ tu veda na kaścana, 7.26.) ”

PDF

a Bhagavad-gítá 10.8. verse

ahaṁ sarvasya prabhavo mattaḥ sarvaṁ pravartate |
iti matvā bhajante māṁ budhā bhāva-samanvitāḥ ||8||

aham – én; sarvasya – mindené; prabhavaḥ – eredet, forrás; mattaḥ – tőlem; sarvaṁ – minden; pravartate – keletkezik; iti – így; matvā – vélvén; bhajante – imádnak; mām – engem; budhāḥ – bölcsek; bhāva-samanvitāḥ – léttel összekapcsoltak (léttől befolyásoltak, érzelmeket birtoklók)

Én vagyok a mindenség eredete, minden belőlem árad.
Ezt fölismervén a lét örömétől mámoros bölcsek engem imádnak.

A Bhagavad-gítá három nagy gondolati egységre osztható. Az első hat fejezet kérdése: mi a teendő? Krsna és Ardzsuna beszélgetésének tárgya a módszerek vizsgálata: az anyag és lélek szétválasztása (szánkhja), a jógában megállapodott áldozatos cselekvés, a lemondás és a meditáció. A következő hat fejezet pedig a jóga összekapcsolódásának, a meditációnak az irányával, „tárgyával” foglalkozik, így jut el Krsna a kilencedik fejezetben a megszabadító legfőbb tudásig: ő maga Isten, mindennek a forrása, fennmaradása és feloszlása. A tizedik fejezetben megismétli e tanítást, részletesen ecsetelve az isteni fenség dicsőségét. Ő Isten, hiszen ő a mindenség eredete – jelenti ki e versben.
Külön figyelmet érdemel a bhāva-samanvitāḥ szókapcsolat, mely a Krsnát imádó bölcsek (budhāḥ) jelzője. A bhāva szó jelentései: 1. lét, létezés; 2. érzelem, a samanvita melléknévi igenév jelentései pedig: 1. összekapcsolt, természetes rendben kapcsolódó; 2. követett; 3. ellátott, felszerelt, birtokló, teli; 4. befolyásolt. A szóösszetétel jelentése eszerint a léttel összekapcsolt, a létet követő; vagy az érzelmeket birtokló, érzelmekkel rendelkező. A bölcsek tehát felismerik a lét igaz természetét: Krsna a forrása, így minden ővele áll kapcsolatban A különállónak tűnő jelenségek gyöngysora mögött is Krsna a fonál, a rendező elv (Bg. 7.7.). Ezért akár a világra tekintve is mindenben csak őt látják, Krsna már el sem tud rejtőzni előlük. Ez a felismerés örömmel tölti el őket, „befolyásolja” (samanvita) őket, azaz fellobbantja szerető érzelmeiket: megmámorosodnak a lét természetére való rácsodálkozás örömétől – így a bhāva-samanvitāḥ jelentése kettős: egyszerre a léttel összekapcsolt, s az érzelmekkel teli.
A vers negyedik pádája (budhā bhāva-samanvitāḥ, a lét örömétől mámoros bölcsek) magában foglalja a lét-tudatosság-boldogság (sat-cit-ānana) hármasát is, hiszen a létezés (bhāva) természetét ismerik fel az erről tudatos bölcsek (budha), s ez a rajongó szeretet örömteli érzéseivel (bhāva-samanvita) árasztja el őket.

A kommentátorok a vers bhāva szavát általában az érzelmekkel hozzák kapcsolatba, Sankara szerint a bhāva-samanvitāḥ jelentése „érzelmektől fűtött”, s az Abszolút Igazság utáni heves sóvárgásra vonatkozik. Rámánudzsa álláspontja: az elme szokásos működésétől különböző, tehát fokozott epekedéssel fordulnak Krsna felé. Srídhar Szvámí szerint a szókapcsolat szeretettel kötődőt jelent, Visvanáth Csakravartí pedig e gondolatot kibontva: a szolgai, baráti, s a többi érzelemmel (bhāva) kötődésről beszél. Baladév kommentárjában arról ír, hogy a szent tanító ajkairól felhangzó tanítást komoly figyelemmel és rajongó szeretettel (prema) hallgatva imádják Krsnát a bölcsek, ezért értelmezi szószedetében Sríla Prabhupád a bhāva-samanvitāḥ összetételt így: „nagy figyelemmel”, majd fordítja ekképp: „tiszta szívből”.

Srídhar Mahárádzsnak a Gítá négy tőverséhez fűzött kommentárja a rajongó szeretet szemszögéből vizsgálja e verseket, a legmagasztosabb következtetésekkel áldva meg az olvasót. Kifejti, hogy ha mindennek a forrása Krsna, akkor Isten imádatának is csak ő lehet az eredete. Az isteni szeretet-energia a guru képében nyilvánul meg, hiszen a guru tanít az imádatra, ám végső forrása az isteni szeretet megtestesítője, Rádhá. Krsna így voltaképpen Rádhára irányítja figyelmünket. A bhāva rágát, vagyis spontán, szívbéli szeretetet jelent, tehát a bölcsek , kiknek tudása a transzcendentális szférából származik, rajongó szeretettel, Rádhá szolgálata által imádják Krsnát.

PDF

megjelent a Védánta-szútra

Örömmel tudatom, hogy a Védánta-szútra immáron magyarul is olvasható, Baladév Vidjábhúsan kommentárjával, a Góvinda-bhásjával.

Kapható a könyvesboltokban, és a kiadónál.


śrīmad-govinda-padāravinda
makaranda-lubdha-cetobhiḥ |
govinda-bhāṣyam etat pāṭhyaṁ
śapatho’rpito’nyebhyaḥ ||

Olvassák mindazok e Góvinda-bhásját, kik Góvinda lótuszlábának nektárja után epekednek, ám mások csak kárhozatukat találják meg benne.

oda és vissza, le és fel

Rúpa gószvámí játékos, szépséges versei között már találtunk oda és vissza is olvashatót. A most következő vers félsoronként oda-vissza is olvasható (rā-sā-va-hā visszafelé: hā-va-sā-rā). S ha a sorok azonos pozícióban lévő szótagjait lefelé majd felfelé is olvashatjuk. Az első szótagok lefelé olvasva: rā sā ba hā, majd felfelé: hā va sā rā. A harmadik sor első szótagja bontja meg kissé a vers e szimmetriáját, ott a va szótag helyett ott ba szótag áll, de vegyük figyelembe, hogy a két hang képzése nagyon közel áll egymáshoz, és emiatt a ba sokszor átveszi a va helyét.

rāsāvahā hāvasārā
sā lalāsa salālasā |
balāramā māralāva-
hāsamādadamāsahā ||

rāsa-āvahā – a rásza táncot elősegítő; hāva-sārā – a kacérság erejű; sā – ő; lalāsa – megjelent, táncolt, tündökölt; sa-lālasā – sóvárgással; bala-āramā – erős örömű; māra-lāva-hāsa – szerelmet (vagy: halált) megsemmisítő mosolyú; māda – mámoros; dama-āsahā – az önfegyelmet elviselni képtelen

A rásza táncot létrehozó (Istenség), vággyal telve táncolt, s a pásztorlánykák kacér pillantásai éltették.
Ebből az erőből meríti örömét ő, kinek mosolya megszégyeníti a szerelemistent, ki mámoros és zabolátlan.

Az āvahā szó valamit elősegítőt jelent, ugyanakkor az avahā igei gyök jelentése elhagy, így a rāsāvahā arra utal, kinek a vágya létrehozza, elősegíti a rásza táncot, ám ugyanakkor az avahā szógyöknek a szövegbe komponálása arra is utal, hogy később elhagyja azt. Baladév Vidjábhúsan szerint a vers Krsnáról, mint a rásza-tánc istenségéről (devatā) szól, ezért a versben használt nőnemű alak (a devatā szó nyelvtanilag nőnemű). A hāva szó a fejőslánykák kacér pillantásaira vonatkozik, a sāra jelentése valaminek a veleje, lényege, de erőt, életerőt is jelent, így a hāvasāra összetétel azt fejezi ki, hogy Krsna erejét a pásztorlánykák kacér pillantásaiból meríti. A balāramā szó arra utal, aki ebből az erőből (bala) meríti örömét (āramate). A māda az ifjúság kicsapongó mámorára vonatkozik, mely összeférhetetlen a mértéktartó józansággal (dama).

PDF
· oda és vissza
· játékos versek a játékos Istenről

lelki gyakorlatok

na vinā sādhanair devo jñāna-vairāgya-bhaktibhiḥ |
dadāti sva-padaṁ śrīmān atas tāni budhaḥ śrayet ||

na vinā – nélkül; sādhanaiḥ – lelki gyakorlatokkal; devaḥ – Isten; jñāna-vairāgya-bhaktibhiḥ – tudással, higgadtsággal (lemondással), odaadással; dadāti – ad; sva-padam – saját lábát (hajlékát, helyzetét); śrīmān – a szerencseistennő párja; atas – ezért; tāni – azokat; budhaḥ – bölcs, értelmes; śrayet – alkalmazza, szentelje magát ennek;

A Legfelsőbb Úr nem mutatja meg magát igazi mivoltában a megfelelő gyakorlatok híján, melyek lényege a bölcsesség, a higgadtság és a szeretet. A bölcs ezért gyakorolja e három erényt!

A verset Baladév Vidjábhúsan írta, ezzel vezeti be a Góvinda-bhásja harmadik könyvét, mely a Brahman elérését célzó lelki gyakorlatokkal foglalkozik. A Védánta-szútra első mondata kitűzi a célt: itt az ideje, hogy tudakozódjunk Brahman felől (athāto brahma-jijñāsā), s az első könyv kibontja, ki is a Brahman, aki felől ajánlatos tudakozódnunk – a versben erre a jñāna – tudás, bölcsesség szó utal.
Miután tudjuk, hogy kiről halljunk, megvizsgáljuk, hogy mitől forduljunk el… a második könyv ennek szellemében az ellentétes nézetek cáfolatát adja, a versben erre a vairāgya szó vonatkozik. A kifejezést gyakran lemondásként fordítják, ám nem kényszerű vagy keserű elfordulásról van szó: a rāga jelentése szenvedély, vonzalom, ragaszkodás, a vairāgya pedig a ragaszkodástól való mentességet, így higgadtságot, függetlenséget jelent.
A Védánta-szútra harmadik könyve pedig a Brahman eléréséről szól, ennek módja (sādhana) pedig a bhakti – a szerető odaadás.

A sva-padam kifejezés a Rg-véda nevezetes versére utal: tadviṣṇoḥ paramaṁ padaṁ.

A śrīmān szó értelmezése a következő: a śrī szó szépséget, gazdagságot, bőséget, nagyszerűséget jelent, s ez a szerencseistennő, Laksmí neve is. A -mat képzővel azt fejezzük ki, ha valaki rendelkezik az adott dologgal, így a śrīmat szó szépet, gazdagot, szerencsést, sikerest, nagyszerűt jelent, de jelentheti Nárájant is, kit mindig hitvese, Laksmí kísér. A śrīmān pedig egyszerűen a śrīmat szó alanyesetben ragozott alakja, így a versben a mondat alanya, a devaḥ szóval együtt.

PDF

Bhagavad-gítá 1.10.

aparyāptaṁ tad-asmākaṁ balaṁ bhīṣmābhirakṣitam |
paryāptaṁ tv-idam-eteṣāṁ balaṁ bhīmābhirakṣitam||

A verset ácsárjáink kétféleképpen értelmezik. Sríla Prabhupád fordítása így hangzik: „Erőnk mérhetetlen, s Bhísma nagyatya tökéletes védelmet nyújt, míg a Pándavák hadereje, amit Bhíma védelmez gondosan – korlátozott.” Srídhar Mahárádzsé viszont éppen fordítva: „Hadseregünk, melyet Bhísma vezet csekély, míg a Pándavák serege, melyet Bhíma védelmez, megfelelő.”

Vizsgáljuk meg a kérdést! A szavak fordítása egyenként a következő: abhirakṣitam - felügyelt, oltalmazott; balam - erő; tad asmākam - az a miénk; idam eteṣām - azoké (mondja Durjódhan, tehát a pándaváké). Mindezeket figyelembe véve mondatunk szerkezete így alakul: „A mi Bhísma által felügyelt haderőnk aparyāptam, míg az ő Bhíma által felügyelt haderejük paryāptam.” Most lássuk a kulcsszavakat.
A paryāptam szó az āp igéből származik, melynek jelentése elnyer, elér, megszerez, így az āpta az elnyert, az elért; a pari (körül, nagyon) igekötővel kiegészítve tehát a paryāpta (pari+ āpta) jelentése teljesen megszerzett, teljesen elért, s ebből következően még: megfelelő, alkalmas, kiterjedt. (Ez a szövegben a pándavák seregének jelzője).
Az a-paryāptam az a fosztóképzőként való értelmezésével pedig: „nem megfelelő”, azaz nem elégséges. Ez az értelmezés Srídhar Mahárádzs fordítását támasztja alá.

A Mahábhárata leírása szerint a csatában 18 hadtest (akṣauhinī) katona vett részt, egy hadtest 21870 harci kocsiból, 21870 harci elefántból, 65610 lovasból és 109350 gyalogosból áll. Az is kiderül, hogy Durjódhanék hadereje a nagyobb, hiszen Dhrtarástra így kérdezi Szanydzsaját: „A tizenegy hadtestnyi sereget látva hogyan rendezte el kisebb seregét Pándu fia, Judhisthir?” (Mahábhárata 6.19.1)
Miért panaszkodna Durjódhan, ha az ő serege nagyobb? Srídhar Szvámí és Visnaváth Csakravartí kommentárjaikban szólnak erről: Bhísma a kuruk seregének vezére mindkét oldalhoz húz, ez a számbéli fölényben lévő kurukat gyengíti, míg a pándavákat erősíti. Durjódhan itt ezt hányja nagyon finoman Bhísma szemére. S valóban, később Bhísma maga árulja el a pándaváknak, hogy Sikhandinnal nem harcol, így Ardzsuna Sikhandin háta mögül lőhette le a kuruk nagy harcosát, fosztva meg ezzel Durjódhan seregét vezérétől.

Sríla Prabhupád fordítását és kommentárját Baladév Vidábhúsan kommentárjára alapozza, aki az aparyāptam szót így magyarázza a-pari-āpta: nem-körül-elért, azaz körülzárhatatlan, legyőzhetetlen, felmérhetetlen (szanszkrt nyelvű kommentárjában az aparimita - felmérhetetlen szinonímát használja). A kuruk számbéli fölényben vannak – magyarázza Baladév Durjódhan szavait –, és Bhísma nagyatya éles elmével irányítja a seregét, míg kisebb haderejű pándavák vezérének, Bhímának értelme jelentéktelen.

PDF

nincs visszatérés

samuddhṛtya yo duḥkha-paṇkāt sva-bhaktān
nayaty-acyutaś-cit-sukhe dhāmni nitye |
priyān gāḍha-rāgāt tilārdhaṁ vimoktuṁ
na svecchaty-asāv-eva su-jñair niṣevyaḥ ||

samuddhṛtya – kimentve; yaḥ – aki; duḥkha-paṇkāt – szenvedés mocsarából; sva-bhaktān – saját híveit; nayati – vezeti; acyutaḥ – Acsjuta; cit-sukhe – tudat (értelem) boldogságában; dhāmni – hajlékban; nitye – örökkévalóban; priyān – kedveseket; gāḍha-rāgāt – az erős ragaszkodástól; tila-ardham – a parányi felét; vimoktum – elereszteni; na – nem; sva-icchati – maga szándékozik; asau – ő; eva – bizony; su-jñaiḥ – bölcsek által; niṣevyaḥ – imádandó;

Acsjuta, a szenvedés mocsarából kimentve s a tudatosság és boldogság örök honába vezetve híveit mély szeretete folytán még a legkisebbet sem hagyja veszni a néki kedvesek közül. Bizony ezért imádják őt a bölcsek!

A verset Baladév Vidjábhúsan írta, ezzel zárja Védánta-szútra kommentárját, a Góvinda-bhásját. A Védánta-szútra záró szútrája a fölszabadult lélek sorsáról szól: anāvṛttiḥ śabdādanāvṛttiḥ śabdāt – Nincs visszatérés az írások szerint, bizony nincs visszatérés az írások szerint. Baladév kommentárjában kifejti, hogy Srí Hari, és híve között a mélységes szeretet a kapocs, s e hőn égő szeretetet nem bonthatja meg semmi. Hari, a jóindulat tengereként oltalmazza meghódolt híveit, s nem hagyja el őket, ahogyan a Bhágavata-puránában is olvashatjuk: „Miként hagyhatnám el valaha is azt, aki hitveséről, otthonáról, gyermekeiről és rokonságáról, vagyonáról, sőt életéről is lemondva az én oltalmamba ajánlja magát?” (Bhág. 9.4.65.)
A bhakta pedig, aki végre visszatalált forrásához, már semmi egyébre nem vágyik, mint Istenre, csak őt követi, s egy percre sem tudna elszakadni tőle: „Ahogy hazaérve az utazó megszabadul az út minden fáradalmától, úgy a tiszta szívű ember sem hagyja el többé Krsna szentséges lábait.” (Bhág. 2.8.6.)

A versmérték bhujaṁga-prayāta (a kígyó siklása): υ – – υ – – υ – – υ – –

PDF