az imádat dicsősége

Rúpa gószvámí Rádhá-Krsnát, a szívbéli odaadást, a bhaktákat dicsőítő, nagyszerű tulajdonságaikat, tetteiket ecsetelő költeményekből szőtte a Padjávalí szőttesét. A Padjávalí („versfüzér”) vaisnava antológia, mely 123 szakaszra osztja a gyűjtemény 392 versét. A költemények közt találunk verseket puránákból, a szerzők közt föllelhetünk ismert, kevéssé ismert költőket is, sőt, magát Csaitanja Maháprabhut is – a Siksástaka strófáit e műben jegyezték le először.
Az alábbiakban az imádat dicsősége (bhajana-māhātmyam) című fejezet versei olvashatók. A fejezet első versével már korábban találkozhattál a Slókamálán: http://slokamala.blogspot.hu/2013/12/indokolatlan.html

anucitam ucitaṁ vā karma ko ’yaṁ vibhāgo
bhagavati param āstāṁ bhakti-yogo draḍhīyān |
kirati viṣamahīndraḥ sāndra-pīyūṣam indur
dvayam api sa maheśo nirviśeṣaṁ bibharti ||9||

Jó vagy rossz tettek – mi a különbség?
Csak a magasztos úr iránti szerető odaadás legyen bizonyosság!
A kígyókirály mérgét szórja szét, a Hold nektárt áraszt,
ám Siva különbséget nem téve viseli mindkettejüket.

Siva fejéke a nektárt záporozó félhold, nyakán pedig Vászuki, a kígyókirály tekergőzik.

yadi madhu-mathana tvad-aṅghri-sevāṁ
hṛdi vidadhāti jahāti vā vivekī |
tad-akhilam api duṣkṛtaṁ tri-loke
kṛtam akṛtaṁ na kṛtaṁ kṛtam ca sarvam ||10||

Ó, Madhu végzete! Ha egy józan bölcs szívében lábaid szolgálja, akkor bármi rosszat is tett e három világban, az mind meg nem történtté válik – ám ha elhagyja szolgálatod, még amit nem követett el, az is fejére hullik.

kāśāyan na ca bhojanādi-niyamān no vā vane vāsato
vyākhyānād athavā muni-vrata-bharāc cittodbhavaḥ kṣīyate |
kintu sphīta-kalinda-śaila-tanayā-tīreṣu vikrīḍato
govindasya padāravinda-bhajanārambhasya leśād api ||11||

Nem a vörös ruha viselése, sem az evés, s a más hasonlók fegyelmezése, sem az erdőben lakozás,
még csak a szentírások magyarázata, vagy a buzgó hallgatási fogadalmak megtartása sem fékezi meg a szerelemistent,
csakis a hatalmas Kalinda-hegy leányának partján játszadozó
Góvinda lótuszlába imádatának egy csekélyke töredéke.

Kalinda-hegy leánya: a Jamuná folyó

alam alam iyam eva prāṇināṁ pātakānāṁ
nirasana-viṣaye yā kṛṣṇa kṛṣṇeti vāṇī |
yadi bhavati mukunde bhaktir ānanda-sāndrā
viluṭhati caraṇābje mokṣa-sāmrājya-lakṣmīḥ ||12||

Krsna! Krsna! Csupáncsak e szavak kimondása elegendő a lények bűneinek messze űzéséhez.
S ahol Mukunda örömteli szolgálata is megjelenik, ott az üdvösség királynője, Laksmí is a földre borul.

nānopacāra-kṛta-pūjanam ārta-bandhoḥ
premṇaiva bhakta-hṛdayaṁ sukha-vidrutaṁ syāt |
yāvat kṣud asti jaṭhare jaraṭhā pipāsā
tāvat sukhāya bhavato nanu bhakṣya-peye ||13||

A szenvedők barátjának számtalan felajánlással végzett szerető imádata megolvasztja a híve szívét,
hasonlóképp: akit éhség mardos és szomjúság gyötör, azt megörvendezteti az evés-ivás.

Csaitanja Maháprabhu arra kérte Rámánanda Rájt, idézzen verseket az élet végső céljáról. Rámánanda különböző célokat jelölt meg, ám Csaitanja mindegyiket felszínesnek tartotta. Az eszmények sorában elértek a préma-bhaktiig, a rajongó szeretetig – Rámánanda ekkor saját költeményeit szavalta – ezt és a rákövetkező verset. Csaitanja a verseket hallván így kiáltott: „Úgy van! Kérlek, mondd tovább!” A két vers a bhakti kétféle útjára mutat rá, e vers rituális bhaktit méltatja, míg a következő a spontán odaadást.

kṛṣṇa-bhakti-rasa-bhāvitā matiḥ
krīyatāṁ yadi kuto 'pi labhyate |
tatra laulyam api mūlyam ekalaṁ
janma-koṭi-sukṛtair na labhyate ||14||

A Krsna iránti szerető odaadás ízeivel eltöltött értelmet
vedd csak meg, bárhol is kapható!
A sóvárgás az egyedüli ára,
milliónyi élet jótetteivel sem érhető el.

jñānam asti tulitaṁ ca tulāyāṁ
prema naiva tulitaṁ tu tulāyām |
siddhir eva tulitātra tulāyāṁ
kṛṣṇa-nāma tulitaṁ na tulāyām ||15||

A lelki tudás értéke mérhető, ám a rajongó szeretet mérhetetlen.
A tökéletesség mérhető, ám Krsna neve felmérhetetlen!

A lelki tudás (jñāna) és a jógík által elnyert tökéletességek (siddhi) nagy erőt képviselnek, komoly súllyal esnek latba – ám mérhetőek, míg a rajongó szeretet és Krsna neve nem állítható mérlegre… összehasonlíthatatlanok, felmérhetetlenek. E vers szerzője Srídhar Szvámí, a Bhágavata-purána jeles kommentátora.

Rághava-jádavíjam 1.

A Srí szampradája egyik jeles alakja Veṅkaṭādhvari kavi (1590 – 1660). Versének címe Rāghava-yādavīyam, azaz: A jádavás Ráma. A cím rögtön magyarázatra szorul. Raghu a Nap-dinasztia egyik híres királya, az ő leszármazottai a rághavák, de Rághava Rámacsandra neve is, hiszen ő is a napdinasztia uralkodójának fiaként született. Jadu a Hold-dinasztia kiválósága, a jádavák őse. Krsna is a Hold-dinasztia szülötte, így Jádava Krsna egyik neve. A jádavíja a Jádava névből képzett melléknév, így: A krsnás Ráma. A furcsa cím magyarázata a vers különlegessége. A harminc strófás költemény minden versszaka oda- és visszafelé is olvasható. A szokásos módon olvasva Rámát magasztaló vers, ám ha visszafelé olvassuk a strófákat, Krsnát magasztaló szöveggel találkozunk – a költemény a Páridzsáta fa Indra mennyéből való elrablásának története.

Ízelítőként íme az első strófa.

vande'haṁ devaṁ taṁ śrītaṁ rantāraṁ kālaṁ bhāsā yaḥ |
rāmo rāmādhīr āpyāgo līlāmārāyodhye vāse ||1||

vande – magasztalom; aham – én; devam – istent; tam – őt; śrī-itam – Sríért elment; rantāram – örvendezőt; kālam – időt; bhāsā – dicsőséggel, pompával; yaḥ – aki; rāmaḥ – Ráma; rāmā-dhīḥ – Rámára (itt Szítá neve, ám a szó eredeti jelentésében szép nőt, feleséget jelent) gondoló; āpya-agaḥ – átkelt a hegyen („elérhető hegy”); līlām – kedvtelést; āra – elért [ṛ]; ayodhye – Ajódhjában; vāse – hajlékán
 
 Az Urat magasztalom, ki elment Srí után, hogy aztán véle örvendhessék fény és ragyogás közepette.
Ő Ráma, aki Szítán merengve kelt át a hegyen, hogy Ajódhjábéli palotájába visszatérve hódoljon kedvteléseinek.

Visszafelé olvasva a szöveget a szanszkrt nyelv írásmódjának megfelelően szótagokat olvasunk. Így a strófa utolsó pádájának szótagjai: lī-lā-mā-rā-yo-dhye-vā-se visszafelé olvasva: se-vā-dhye-yo-rā-mā-lā-lī, a teljes versszakot tekintve:

sevādhyeyo rāmālālī gopyārādhī mārāmorāḥ |
yassābhālaṁkāraṁ tāraṁ taṁ śrītaṁ vande'haṁ devam ||1||
 
sevā-dhyeyaḥ – szolgálandó és meditálandó; rāmā-lālī – kedvesét cirógató; gopyā-ārādhī – fejőslánykák által imádott; mā-ārāma-urāḥ – Laksmí öröm-mellkasú; yaḥ – aki; sa-ābhā-alaṁkāram – tündöklő díszekkel; tāram – hangosan; tam – őt; śrī-itam – Srível haladót; vande – magasztalom; aham – én; devam – istent 
Szolgálat és meditáció révén közelíthető meg – ő a kedvesével pajkosan játszadozó, a fejőslánykák imádottja, kinek a szerencseistennő boldogan pihen a mellkasán.
Tündöklő díszekkel megjelenő Laksmí párját magasztalom hangos örömmel, mert ő Isten!


hasonló versek Rúpa gószvámítól:
    · játékos versek a játékos Istenről
    · nnnnnnnn…
    · oda és vissza
    · oda és vissza, le és fel

kétely

Kételkedem tehát gondolkodom,
gondolkodom tehát vagyok,
vagyok tehát Isten létezik.
(Dubito ergo cogito,
cogito ergo sum,
sum ergo Deus est.
René Descartes, francia filozófus a 17. századból)

A Bhagavad-gítá 4.40. verse a kétkedő sorsát tárja elénk:

ajñaś cāśraddadhānaś ca saṁśayātmā vinaśyati |
nāyaṁ loko 'sti na paro na sukhaṁ saṁśayātmanaḥ ||

A tudatlan, hitetlen és a kétkedő kudarcot vall,
sem e világ, sem a másik, de a boldogság sem a kétkedőé.

Vajon ki a kétkedő? S mit kezdhetünk a kétellyel? A vers alapján könnyen juthatunk arra a következtetésre, hogy azonnal vessük el, hiszen a kudarc, a romlás kezdete. Hogyan tehetjük ezt meg? Miképpen lesz a bizonytalanságból bizonyosság?
Vizsgáljuk meg a szóban forgó vers szövegkörnyezetét. Kezdjük a legtávolabbról: a Gítá úgy kezdődik, hogy Ardzsuna feltárja kétségeit a helyes cselekvést illetően, s aztán folyamatosan újra meg újra Krsna szavaiban fellelt látszólagos ellentmondásokkal (3.1-2., 5.1., 12.1.), vagy az elmondottak érvényességével (4.4., 6.33-34. ) kapcsolatos kételyeit tárja fel, mindaddig, míg el nem jut a következtetésig: bizonytalanságom szertefoszlott (gata-sandehaḥ, 18.73.).
A negyedik fejezetben az áldozatok különféle módozatairól szól Krsna, s arról, hogy e sokféle áldozat mind helyes, majd világossá teszi: az áldozatok közül mégis kiemelkedik a tudás-áldozat (4.33.). A tudást az igazság látói tárják fel (4.34.), s az erős hitű érheti el (4.39.). Ám – s itt jutunk el versünkhöz – a tudatlan, hitetlen és kételkedő kudarcot vall. Mert aki a jógával lemond a cselekvés (gyümölcséről), a tudással elmetszi a kételkedés csomóját (jñāna-saṁchinna-saṁśayam), azt az átmanban megállapodottat nem kötik tettei (4.41.).

Miképpen értelmezhetők a versben említett fogalmak? A tudatlan (ajña) Sankara értelmezésében az, akinek az átmanról nincs tudása (mert korábban Krsna a tudás jeleként azt jelöli meg, hogy a tudó minden lényt az átmanban, a Legfelsőbb Lényben lát 4.35.). Rámánudzsa a guru által feltárt tudás hiányára mutat rá, míg a Csaitanja-követő kommentátorok kissé szélesebben értelmezik a fogalmat. Az ember tudatos lény, aki a dharma szerint próbálja igazítani életét, s a dharmát a kinyilatkoztatás fedi fel – így a tudatlan az, aki elfordul a szentírástól.
Hitetlen (aśraddadhāna) az, aki bár ismeri, ám nem bízik a mester vagy a szentírás szavában, aki halogató (Rámánudzsa kiegészítése), illetve aki veszekedő természetű (Baladév).
A kétkedő (saṁśayātmā) szót Sankara egyszerűen csak lefordítja: akinek természetévé vált a kétkedés (a saṁśaya-ātmā összetett szó, a saṁśaya jelentése kétely, az ātman szóösszetétel utótagjaként valamilyen természetűt jelent). Srídhar Szvámí nyomán a kételkedést az embernek önmagában való kételkedéseként értelmezik: aki ugyan találkozott a tudással, bízik is benne, ám abban nem, hogy általa ő maga is célba juthat. S az ilyen – ma úgy mondanánk: önbizalomhiánnyal küszködő ember – előtt elzárul a lehetőség, semmilyen célját nem éri el (nem lesz boldog), sem e világban, sem következő születésben. Sríla Prabhupád kommentárjában a kétkedő az, aki nem az Istenség Legfelsőbb Személyiségeként tekint Krsnára: „a kételkedőknek tehát nincs helyük a lelki felszabadulás folyamatában.”

A hosszan fenntartott kételkedő állapot valóban romboló, felőrli az embert. Úgy jár, mint a Buridán szamara, aki egyforma távolságra áll két ínycsiklandó szénakupac között, s mert nem tud dönteni, elsőként melyikből falatozzon, éhen hal. A szanszkrt saṁśaya szó is a tétovázással áll kapcsolatban, a szó gyökének (saṁ-śī) jelentése tétovázik, habozik, bizonytalankodik.
Ám a kétely nem csupán pusztító hatású… erőforrás is lehet, a további kutatásra, a mélyebb megértésre ösztönző tényező. Gautama Nyája-szútrája így definiálja a kételyt: „A kétség (saṁśaya) a tárgy sajátosságát kutató megfontolás. Több dolog közös tulajdonságának tapasztalásából, véleménykülönbségből, valamint a tapasztalás bizonytalanságából származik.” (NS. 1.1.23.) Azaz a kétely, a bizonytalanság forrása lehet
- elégtelen ismeret: mert egy eredmény több okból is következhet, ezért a következmény tapasztalásából nem lehetünk biztosak annak okában,
- véleménykülönbség: tekintélyek ellentmondónak tűnő álláspontjai – ide sorolhatók eddigi meggyőződéseink, megértéseink is,
- bizonytalan tapasztalás: érzékcsalódás.
Az így felmerülő kétely jó, mert ösztönző erőt jelent, további vizsgálatra sarkall, így a megismerés szolgálatába áll. A kétely így visz lépésről lépesre előre a végkövetkeztetés felé (NS. 2.1.7.) . Fontos megkülönböztetnünk az örökös kételyt (Gautama terminológiájával: atyanta-saṁśaya), mely egy helyben topogást, s így egyre elmélyülő tehetetlenség-állapotot jelent, és a kétely-megismerés ciklusokra épülő fokozatosan megszilárduló bizonyosságot – aminek szép példáját éppen a Bhagavad-gítában Ardzsuna mutatja. Minden egyes ilyen kétely-megismerés ciklus nyugvópontja a döntés. Gautama definíciójával: a döntés a kétség megszüntetése a felmerült érvek és ellenérvek alapján. (NS. 1.1.41.) A döntés tehát felszámolja a kételyeket, ám minél többet tud az ember, újabb, mélyebb kérdések merülnek fel benne – ez a kutatás természetes folyamata.
Néhány további szempont: a döntést sem kell elsietni: akkor kell meghozni, amikor minden szükséges információ a rendelkezésünkre áll. Bár vannak olyan kérdések, kételyek, melyeket nem jó hosszan elnyújtani, mert akkor a kételkedés állapottá, alaptermészetté merevedik. Ez pedig veszélyes, kudarchoz vezet, ahogy a szóban forgó vers is mondja… ennél a hibás döntés is jobb, hiszen kevesebb kárt okoz.

Mit tegyen hát a gyakorló, ha tetten éri gondolataiban a kételyt? A fentiekben a megismeréssel kapcsolatban szóltunk a kételyről, ám a kétely nem csupán intellektuális tényező, hanem a bizonytalanság érzete is – feloldása során tartsuk szem előtt ezt is.
Ha a gyakorló megretten és elnyomja kétségét, az a felszín alatt tovább mardossa, megoldatlan problémaként kísérti majd – ez tehát hosszú távon nem jó megoldás. Használja inkább a kutatás erőforrásaként: a megismerés, a tudás, ám az elmélyülő érzelmi elkötelezettség, és a más lelki gyakorlatai során megerősödő hite segítségével is megszabadulhat a kételytől. Azonban az intellektuális kérdésekre sem a hit, sem az érzelmi biztonság nem jelent választ – Krsna is tételesen megválaszolta Ardzsuna kérdéseit.

S mit tehet a közösség, ha egy kételkedő gyakorlóra lel tagjai közt? Hibás, ám gyakori reakció, hogy a közösség ilyenkor elutasítással reagál: akiben kétely ébred, másokat is „megfertőzhet”, ezért karanténba zárás, kiközösítés a válasz. Ám ez nem segít az egyénnek, csak a biztosnak vélt talajt is kihúzza a lába alól, így elmélyíti válságát, de a közösségnek sem, csupán rámutat annak erőtlenségére. A helyes megoldás felkarolni, segíteni azt, akiben kétely ébredt: érzelmi biztonságot adni, vagy a megértéshez szükséges együttgondolkodásban segíteni – ez ilyenkor a társak feladata.

Balarám – a fohászok királya

Egy Balarámról szóló poszthoz kerestünk illusztrációt. Ábrándos szemű, lágy vonalakkal megrajzolt finom képekkel találkoztunk. A művészek láthatóan abból indulnak ki, hogy Balarám Krsna vaibhava-prakás megjelenése. „Krsna vaibhava megnyilvánulása Srí Balarám, csupán testszíne eltérő, mindenben Krsnával azonos.” (Cs.cs.2.20.174.)
A vaibhava, azaz „fenség” megnyilvánulás (prakás) fenségét, nagyságát, dicsőségét tekintve éppen olyan, mint Krsna (a prakāśa szó jelentése megnyilvánulás, de összetétel végén hasonlóságot is jelent: „fenségében reá emlékeztető”). Ugyanaz, de mégis más: „Ha egy forma vagy arculat a különböző érzelmi vonásoknak megfelelően másképpen nyilvánul meg, azt vaibhava-prakásnak hívják.” - olvassuk Csaitanja Maháprabhu magyarázatát (Cs.cs.2.20.172.) 

Ám Balarám mégiscsak a pásztorlegények vezére, a nyers erő, aki Vradzsában szilajul a pásztorbotját forgatja, később ekéjét vagy buzogányát. Fél szeme mindig öccsén, Krsnán van, hiszen jó testvérként vigyáz rá. Harsány öröm (ráma) és mérhetetlen erő (bala) sugárzik belőle. Krsna így beszél róla:

garbha-saṅkarṣaṇāt taṁ vai prāhuḥ saṅkarṣaṇaṁ bhuvi |
rāmeti loka-ramaṇād balabhadraṁ balocchrayāt ||

Áthelyeztetett Róhiní méhébe (szó szerint: méhben átvonzás miatt) hívják őt Szankarsanának a világban,
Rámának (is nevezik majd) mert boldoggá teszi a világot, s Balabhadrának, hatalmas ereje miatt. (Bhág. 10.2.13.)

A Szankarsana (sam-karṣaṇa – össze-húzás, összevonás, vonzás, szántás) névnek más értelme is van, Gargamuni Balarám névadó szertartásán indokolja így a névválasztást: „Továbbá Szankarsana, mert (családodat) egyesíti a Jadukéval.” (yadūnām apṛthag-bhāvāt saṅkarṣaṇam uśanty api, Bhág 10.8.12.)
Gyakran említik őt Haladhara vagy Halájudha néven is, mert egy ekét forgat fegyverként (hala-dhara – eke-hordozó; hala-āyudha – eke-fegyverű).

A Svétásvatara-upanisad (6.8.) így jellemzi Istent:
„Nincs néki teendője, sem érzékszerve,
hozzá senki se fogható s nincs nála jobb,
Magasztos ereje, úgy mondják, sokrétű:
tudás, erő, tett természetes néki.”

A végtelen mindentudás Krsna jellemzője, az erő Balarámé, míg a kreatív energia Rádháé.

Balarámra emlékezve ím egy fohász, a Garga-szanhitá teljes 8.11. fejezete. A fejezet címe: Śrī Balabhadra-stava-rāja – A Srí Balabhadrához intézett fohászok királya. Talán nem a szanszkrt költészet csúcsteljesítménye, de szép összefoglaló:

duryodhana uvāca
stotraṁ śrī-baladevasya prāḍvipāka mahā-mune |
vada māṁ kṛpayā sākṣāt sarva-siddhi-pradāyakam ||1||

Durjódhana szólt:
Ó, nagy bölcs, Prádvipáka, légy kegyes hozzám, és mondd el nékem Srí Baladéva dicséretét, mert az minden tökéletességgel megáld.

śrī-prāḍvipāka uvāca
stava-rājaṁ tu rāmasya vedavyāsa-kṛtaṁ śubham |
sarva-siddhi-pradaṁ rājan chṛnu kaivalyadaṁ nṛṇām ||2||

Srí Prádvipáka szólt:
Halld ó király a Védavjásza által írt áldásos imát, a Balarámhoz intézett fohászok királyát, mely megad minden tökéletességet, s üdvösséget adományoz mindenkinek.

devādideva bhagavan kāma-pāla namo 'stu te |
namo 'nantāya śeṣāya sākṣād-rāmāya te namah ||3||

Istenek vezére, Magasztos úr, Vágyak őre, hódolat néked!
Hódolat néked Végtelenség kígyója, Te vagy a Gyönyör, néked hódolok hát!

Nárájan az univerzumot fenntartó Ananta Sésán, a Végtelenség kígyóján pihen, ő tartja csuklyáján a mindenséget – innen a következő strófa Dhará-dhara (a Föld fenntartója) neve is.

dharā-dharāya pūrṇāya sva-dhāmne sīra-pāṇaye |
sahasra-śirase nityaṁ namah saṅkarṣaṇāya te ||4||

Föld fenntartójának, az (önmagában) Teljes Úrnak, az Eke-tartónak,
az Ezerfejűnek, Szankarsannak hódolok mindörökké!

revatī-ramaṇa tvaṁ vai baladevācyutāgraja |
halāyudha pralamba-ghna pāhi māṁ puruṣottama ||5||

Ó, Révatí öröme, te vagy Baladéva, Acsjuta testvérbátyja,
az Eke-fegyveres, Pralamba elpusztítója, oltalmazz engem, Legfőbb Isten!

A Nap-dinasztia egyik jeles királyának, Kakudmínak volt egy szépséges leánya, ám mikor eljött az ideje, a király s a lánya nem tudtak választani a jelentkező kérők közül. Elutaztak hát Brahmához, hogy tanácsát kérjék. A kérők, s a leszármazottjaik is már rég eltávoztak az élők sorából – szólt mosolyogva Brahmá –, hiszen sok-sok világkorszak eltelt már a Földön, mióta elutaztatok onnan. Ám ha visszatértek a Földre, ajánld szépséges leányod, Révatí kezét a kor legkiválóbbjának, Balarámnak! Így lett Révatí Balarám felesége.
Pralamba („nagyszerű”), az aranysisakos démonóriás pásztorfiú képét öltötte, hogy közel férkőzhessen Krsnához és Balarámhoz, s elrabolhassa őket. A játékban vállára vette Balarámot, hogy eliszkoljon vele, ám Balarám felismerte és végzett vele.

balāya balabhadrāya tālāṅkāya namo namah |
nīlāmbarāya gaurāya rauhiṇeyāya te namah ||6||

Balának, Balabhadrának, a pálma-zászlósnak hódolok újra meg újra!
Róhiní fehér színben ragyogó kékruhás fiának, néked hódolok!

dhenukārir muṣṭikārih kūṭārir balvalāntakah |
rukmy-arih kūpakarṇārih kumbhāṇḍāris tvam eva hi ||7||

Dhénuka, Mustika és Kúta ellensége, Balvala végzete,
Rukmí, Kúpakarna és Kumbhánda ellensége vagy.

Dhénuka szamárdémon, őt Tálavana erdejében győzte le Balarám. Mustika Kansza bizalmasa, Mathurában birkózóversenyre hívta Balarámot, aki Kútával is ugyanazon a viadalon végzett.
A kuruksétrai csatában Balarám nem vett részt, a jeles zarándokhelyeket látogatta végig – így maradhatott semleges a kibontakozó viszályban. Ekkortájt Naimisa erdejében egy Balvala nevű gonosztevő zaklatta a szenteket, ám Balarám buzogányával lesújtotta. Rukmí Rukminí bátyja volt, és Sisupált szemelte ki húga férjéül. Rukminí ekkor egy hírvivőt küldött Krsnához, arra kérve, mentse meg őt. Krsna elragadta Rukminít, és megszégyenítette bátyját. Rukmí ezután mindig ellenségének tartotta Krsnát, és Balarámot. Krsna unokája, Aniruddha, és Rukmí unokája, Rócsaná esküvőjén történt, hogy Rukmí kockajátékra hívta ki Balarámot. A játék során hamisan önmagát kiáltotta ki győztesnek, és sértegetni kezdte Balarámot, aki a sértésekre végül buzogányával válaszolt.
Kúpakarna és Kumbhánda Bánászura hadvezérei voltak.

kālindī-bhedano 'si tvaṁ hastināpura-karṣakah |
dvividārir yādavendro vraja-maṇḍala-maṇḍaṇah ||8||

Te szakítod fel a Jamuná folyót, s húzod Hasztinápur felé,
Te vagy Dvivida ellensége, a Jádavák vezére, Vradzsa vidékének ékessége.

kaṁsa-bhrātṛ-prahantāsi tīrtha-yātrā-karah prabhuh |
duryodhana-guruh sākṣāt pāhi pāhi prabho tv atah ||9||

Kansza testvéreinek szétzúzója, a zarándokhelyeket látogató Úr,
Durjódhan mestere, oltalmazz engem! Uram, oltalmazz engem!

Kansza halála után annak nyolc öccse Krsnára és Balarámra támadt. Mert Kansza Krsna édesanyjának, Dévakínak volt a testvére, ezért Balarám szállt szembe velük.
Balarám Dzsanaka király vendége volt Mithilában, Durjódhan ekkor tanulta tőle a buzogányforgatás művészetét.

jaya jayācyuta-deva parāt para
svayam ananta-dig-anta-gata-śruta |
sura-munīndra-phaṇīndra-carāya te
musaline baline haline namaḥ ||10||

Dicsőség, dicsőség néked, Acsjuta! Legeslegfelsőbb!
Hírneved messzeföldön jól ismerik,
az istenek, a bölcsek vezérei és a kígyók vezérei imádnak téged,
Buzogányos, Nagyerejű, Eke-hordozó, hódolat néked!

yah paṭhet satataṁ stavanaṁ narah
sa tu hareh paramaṁ padam āvrajet |
jagati sarva-balaṁ tv ari-mardanaṁ
bhavati tasya dhanaṁ sva-janaṁ dhanam ||11||

Aki mindig e fohászt olvassa,
az Hari legfőbb hajlékát éri el,
A világban övé lesz minden erő, legyőzi ellenségeit,
övé lesz minden vagyon, utódok és jószágok.


Az illusztráció forrása: https://bhaktianandascollectedworks.wordpress.com/2010/11/20/god-is-blue-continued/

a sznátaka élete

A védai hagyomány szerint mikor a növendéknek kitelik a tanulóideje, rituális fürdőt (sznánam) vesz, majd hazatér. Milyen elvek szerint éljen, hogyan kormányozza életét? Erről szól a Manu-szanhitá negyedik fejezete. Íme, néhány tanács:

nātmānamav amanyeta purvābhir asamṛddhibhiḥ |
ā mṛtyoḥ śriyam anvicchen naināṁ manyeta durlabhām || 4.137. ||

Korábbi sikertelenségei miatt ne vesse meg önmagát,
mindhalálig kutassa a sikert, s ne gondolja elérhetetlennek.
 

Fontos, hogy szembenézzünk kudarcainkkal. Mérlegeljük, tanuljunk belőle, értsük meg, mit tettünk helyesen, mit tennénk ma is éppen úgy, és hol követtünk el hibákat, hasonló helyzetben mit kellene másképpen tenni. A kudarcok miatt másokat okolni egyszerűen csak a felelősség áthárítása... meg kell tanulnunk hátrébb lépni, és a külső szemlélő józan szemével látni és értékelni saját helyzetünket. S miként hiba a másik hibáztatása, a felelősség áthárítása, éppúgy hiba önmagunk becsmérlése is, a józan értékelés helyett.
Kutassa a sikert: azaz kutassa Srít. Az utalás talányos, jelenthet vagyont, gazdagságot, jószerencsét, ám utalhat Nárájan feleségére, Laksmíra is.
Döntéseinkben általában választhatjuk a kedvesebbet (préjasz), ami rövidtávon előnyös, és a jobbat (sréjasz), ami pedig hosszú távon kedvező. Srí kutatása finom felhívás ez utóbbira.

satyaṁ brūyāt priyaṁ brūyān na brūyāt satyam apriyam |
priyaṁ ca nānṛtaṁ brūyād eṣa dharmaḥ sanātanaḥ || 4.138. ||

Igazat szóljon és kedvesen szóljon. Ám ne szóljon igazat, ha az bántó volna,
és ne szóljon hamisan, ha az netán kellemes volna is – ez az örök dharma.

Ajánlott olvasnivaló: Rúpa gószvámí verséből a pradzsalpától való óvás.

bhadraṁ bhadram iti brūyād bhadram ity eva vā vadet |
śuṣka-vairaṁ vivādaṁ ca na kuryāt kena cit saha || 4.139. ||

A jóra mondja, hogy jó, s csak annyit mondjon: jó,
senkivel ne keveredjen meddő viszályba, vitába.
 

Médhátithi, a Manu-szanhitá mértékadó kommentátora úgy értelmezi a verset, hogy még akkor is bólogasson az ember, ha nem ért egyet, illetve ne vitázzon pusztán a vita, érveinek hatásossága, éleselméjűsége csillogtatása kedvéért, s különösen ne kezdeményezzen vitát a királyi udvarban.
A vers békességre hív: a jóra mondja: jó – ne fukarkodjék a dicsérettel. Ne szóljon hamisan, még ha az kellemes volna is – szólt az előző tanács, ennek a fényében e strófa arra figyelmeztet, ne mondjon mást, csak dicsérő szavakat. Ez persze nem abszolút előírás: szülőként, tanítóként jó megtalálni a mértéket: a dicséret legyen ösztönző, mégse váljék elbizakodottá a növendék. S ebben a helyzetben fel kell hívni a figyelmet a hibákra is – együtt jár feladattal –, ám ne földbe döngölőn megsemmisítő, hanem szeretetteli, okos és figyelmes legyen. A hamis egot pusztító, ám a lelket éltető.

a fény sebességéről

Íme, a Rg-véda egyik himnuszának strófája:

taraṇir viśvadarśato jyotiṣkṛd asi sūrya |
viśvam ā bhāsi rocanam || 1.50.4.

Átható s a mindenséget gyönyörködtető vagy, ó Nap, a Fény forrása,
te ragyogsz be minden eget!

Szájana (1315-1387), a Rg-véda jeles kommentátora a taraṇi – gyors, átható szó magyarázataként az alábbi slókát idézi:

yojanānāṁ sahasre dve dve śate dve ca yojane |
ekena nimiṣārdhane kramamāṇa namo’stu te ||

Hódolat néked, ki egyetlen fél-pillanat alatt 2202 jódzsanát jársz be.

Vajon mekkora sebességgel száguldanak Szájana szerint a Nap sugarai? Nem könnyű pontosan meghatározni, mennyi is a fél-pillanat, és a 2202 jódzsana a megszokott mértékeink szerint.
Az idő mérésével talán könnyebb a helyzet, a Mahábhárata Sánti-parvájában Bhísma a következőképpen beszél a különböző időegységekről:
kāṣṭhā nimeṣā daśa pańca caiva | triṁśat tu kāṣṭhā gaṇayet kalāṁ tām ||
triṁśat kalāś cāpi bhaven muhūrto bhāgaḥ kalāyā daśamaś ca yaḥ syāt ||
triṁśan muhūrtaś ca bhaved ahaś ca | rātriś ca saṁkhyā munibhiḥ |||

Egy kásthá tizenöt nimésa (pillanat), harminc kásthá számlál egy kalát,
Harminc kalá lesz egy muhúrta, továbbá a kalá tizedrésze
harminc muhúrta ad egy nappalt s egy éjjelt, a bölcsek szerint. (Mb. 12.224.12-13.)

Egy nap és egy éjjel másodpercekben kifejezve: 60*60*24s = 86 400s
Ugyanez nimésában 15*30*30,1*30= 406 350
Így 1 nimésa = 86400/406 350 = 0,2126 s
A szövegünkben szereplő fél nimésa: 0,1063 s

A hosszmérték egyeztetése nehezebb dió, nincs ennyire precíz viszonyítási alapunk. Bár a mértékek felsorolása elérhető akár Csánakja Arthasásztrájának 2.20. fejezetében, akár a Visnu-purána 1.6. fejezetében, a mai mértékeinkhez nehezen mérhető, ezért itt kalkulációnk mindenképpen jókora pontatlanságot szenved. Mindenesetre egy jódzsana nagyjából 9 mérföld, azaz 14,4 km.

Fél-pillanat alatt 2202 jódzsana tehát 2202*14,4/0,1063 = 298 295 km/s, ami meglepően közelíti a fény vákuumban mért sebességét. A nyugati tudomány a 17. századig annyit tudott a fény sebességéről, hogy nem kell idő a fény terjedéséhez (Descartes), vagy legalábbis mérhetetlenül gyors (Galilei). A legkorábbi mérést Ole Rømer dán fizikus végezte, a Jupiter egyik holdjának, az Io keringésének megfigyelése alapján. Szerinte a fény sebessége 227 000 km/s. A későbbi pontosabb mérések szerint 299 796 km/s.

Persze: míg ismerjük Rømer számítási módszerét, homályban marad előttünk, Szájana versének eredete, vagy hogy közlése milyen eljáráson alapul. S láttuk, a hosszmérték egyeztetése is meglehetősen problémás. Ám vegyük figyelembe: Szájana célja nem tudományos adatok közlése, verse egyszerűen a Nap tündöklő sugarainak hódoló fohász.

Visvanáth Csakravartí: Srí Gurudévástakam

saṁsāra-dāvānala-līḍha-loka-
trāṇāya kāruṇya-ghanāghanatvam |
prāptasya kalyāṇa-guṇārṇavasya
vande guroḥ śrī-caraṇāravindam ||1||

saṁsāra-dāva-anala-līḍha – létforgatag erdőtüze (által) felnyalt; -loka-trāṇāya – emberek megszabadításáért; kāruṇya-ghanāghanatvam – könyörület esőfellegségét; prāptasya – elérőé; kalyāṇa-guṇa-arṇavasya – kedvező tulajdonságok tengeréé; vande – imádom; guroḥ – mesteré; śrī-caraṇa-aravindam – áldásos lótuszlábát

A létforgatag erdőtüzének hevében perzselődő emberek megszabadítása érdekében lett ő a könyörület esőfellege. Az áldásos tulajdonságok hömpölygő óceánjának, mesteremnek lótuszlábát imádom!

mahāprabhoḥ kīrtana-nṛtya-gīta-
vāditra-mādyan-manaso rasena |
romāñca-kampāśru-taraṅga-bhājo
vande guroḥ śrī-caraṇāravindam ||2||

mahāprabhoḥ – Maháprabhué; kīrtana-nṛtya-gīta-vāditra – kírtana, tánc, ének, zene; -mādyan-manasaḥ – örvendező szívű; rasena – íz által; romāñca-kampa – lúdbőrzés, remegés; -aśru-taraṅga – könny-hullám; -bhājaḥ – tapasztalóé; vande – imádom; guroḥ – mesteré; śrī-caraṇa-aravindam – áldásos lótuszlábát

Szíve Maháprabhu kírtanjának, táncának, énekének és zenéjének örvend, s ezt ízlelgetve lúdbőrzik bőre, fut rajta végig a reszketés, ontja szeme könnyhullámok árját – mesterem lótuszlábát imádom!

śrī-vigrahārādhana-nitya-nānā-
śṛṅgāra-tan-mandira-mārjanādau |
yuktasya bhaktāṁś ca niyuñjato 'pi
vande guroḥ śrī-caraṇāravindam ||3||

śrī-vigraha-ārādhana – az Úr formájának imádata; -nitya – mindig; -nānā – számtalan; -śṛṅgāra – szerelem (itt csinos ruha); -tan-mandira-mārjana-ādau – az ő templomának tisztításában, s a többiben; yuktasya – elkötelezetté; bhaktān – híveit; ca – is; niyuñjataḥ – megbízóé; api – még; vande – imádom; guroḥ – mesteré; śrī-caraṇa-aravindam – áldásos lótuszlábát

Elkötelezett ő az Úr múrtijának imádatában, szépséges ruhába öltözteti őket, tisztogatja templomukat, és a bhaktákat is ilyen feladatokkal bízza meg – mesterem lótuszlábát imádom!

catur-vidha-śrī-bhagavat-prasāda-
svādv-anna-tṛptān hari-bhakta-saṅghān |
kṛtvaiva tṛptiṁ bhajataḥ sadaiva
vande guroḥ śrī-caraṇāravindam ||4||

catur-vidha – négyféle; -śrī-bhagavat-prasāda – a magasztos Úr praszádája; -svādu-anna-tṛptān – ízletes ételt elégedetteket; hari-bhakta-saṅghān – Hari híveinek társaságát; kṛtvā – téve; eva – bizony; tṛptim – elégedettséget; bhajataḥ – tapasztalóé; sadā – mindig; eva – bizony; vande – imádom; guroḥ – mesteré; śrī-caraṇa-aravindam – áldásos lótuszlábát

Hari híveinek gyülekezetét az Úr négyféle ízletes praszádájával teszi elégedetté, ő maga pedig ebből meríti örömét. Mesterem lótuszlábát imádom!

A négyféle ízletes étel alatt gondolhatnánk az ízekre: édes, sós, savanyú, keserű, akár az élelmiszerek fő csoportjaira (zöldség és gyümölcs, gabonafélék, tejtermék, hüvelyesek), ám e felosztásban az ételek elfogyasztási módját szokták említeni: carvya – rágható, azaz szilárd étel (más felsorolásban: bhakṣya), cūṣya vagy coṣya– szürcsölhető (szívható), lehya – nyalható, peya – iható (más felsorolásban bhojya)

śrī-rādhikā-mādhavayor apāra-
mādhurya-līlā-guṇa-rūpa-nāmnām |
prati-kṣaṇāsvādana-lolupasya
vande guroḥ śrī-caraṇāravindam ||5||

śrī-rādhikā-mādhavayoḥ – Srí Rádhiká és Mádhaváé; apāra-mādhurya-līlā – kimeríthetetlen szerelmes kedvtelései; -guṇa-rūpa-nāmnām – tulajdonságának, formájának és nevének; prati-kṣaṇa – minden pillanatban; -āsvādana – ízlelés; -lolupasya – sóvárgóé; vande – imádom; guroḥ – mesteré; śrī-caraṇa-aravindam – áldásos lótuszlábát

Srí Rádhiká és Mádhava kimeríthetetlen szerelmes kedvteléseinek, tulajdonságaiknak, formáiknak és neveiknek ízeire sóvárog minden pillanatban – mesterem lótuszlábát imádom!

nikuñja-yūno rati-keli-siddhyai
yā yālibhir yuktir apekṣaṇīyā |
tatrāti-dākṣyād ati-vallabhasya
vande guroḥ śrī-caraṇāravindam ||6||

nikuñja-yūnaḥ – ligetbéli találkozóké; rati-keli-siddhyai – szerelmes játékok tökéletessége céljából; yā yā – akármi (a találkozás jelzője); ālibhiḥ – barátnőkkel; yuktiḥ – találkozás; apekṣaṇīyā – kívánatos; tatra – ott; ati-dākṣyāt – nagy ügyesség miatt; ati-vallabhasya – nagyon kedvesé; vande – imádom; guroḥ – mesteré; śrī-caraṇa-aravindam – áldásos lótuszlábát

(Rádhá) barátnőivel együtt nagy jártasságra tett szert a ligetben randevúzó (ifjú pár) által vágyott találkozók elrendezésében, így nagyon kedvessé vált számukra. Mesterem lótuszlábát imádom!

sākṣād-dharitvena samasta-śāstrair
uktas tathā bhāvyata eva sadbhiḥ |
kintu prabhor yaḥ priya eva tasya
vande guroḥ śrī-caraṇāravindam ||7||

sākṣāt-haritvena – közvetlen Harisággal; samasta-śāstraiḥ – minden szentírással; uktaḥ – mondott; tathā – szintén; bhāvyate – van gondolva; eva – bizony; sadbhiḥ – szentek által; kintu – ám; prabhoḥ – Úré; yaḥ – aki; priyaḥ – kedves; eva – bizony; tasya – övé; vande – imádom; guroḥ – mesteré; śrī-caraṇa-aravindam – áldásos lótuszlábát

Minden szentírás úgy mondja, hogy ő olyan, mint Hari, s ezt gondolják a szentek is mind. Kedves ő az Úrnak – mesterem lótuszlábát imádom!

yasya prasādād bhagavat-prasādo
yasyāprasādān na gatiḥ kuto 'pi |
dhyāyan stuvaṁs tasya yaśas tri-sandhyaṁ
vande guroḥ śrī-caraṇāravindam ||8||

yasya – akié; prasādāt – kegye folytán; bhagavat-prasādaḥ – az Úr kegye; yasya – akié; aprasādāt – nem-kegyéből, kegyvesztettség folytán, elégedetlensége miatt; na – nincs; gatiḥ – haladás; kutaḥ api – sehogy; dhyāyan – meditáló; stuvan – magasztaló; tasya – övé; yaśaḥ – dicsőség; tri-sandhyam – három napszak-találkozáskor; vande – imádom; guroḥ – mesteré; śrī-caraṇa-aravindam – áldásos lótuszlábát

Kegye folytán (száll ránk) az Úr kegye, ám elégedettsége híján nincs haladás sehogyan sem. Dicsőségén meditálok, s ezt magasztalom hajnalban, délben és este. Mesterem lótuszlábát imádom!

A prasāda jelentése kegy, a második pádában ennek tagadása, a-prasāda: nem-kegy, azaz kegyvesztettség, nemtetszés, a feljebbvaló elégedetlensége. Vajon létezhet-e olyan, hogy valaki elveszti a guru kegyét? Lehet-e a mester vagy Isten kegy nélküli, már-már kegyetlen? Gyakran a „kegye nélkül” kifejezéssel fordítják – a guru kegye nélkül nincs haladás. Így is ugyanez a kérdés vethető fel, a guru kegye nélkül tulajdonképpen a „nála nélkül” megfogalmazással lehetne azonos.

śrīmad-guror aṣṭakam etad uccair
brāhme muhūrte paṭhati prayatnāt |
yas tena vṛndāvana-nātha sākṣāt
sevaiva labhyā januṣo’nta eva ||9||

Aki ezt a mestert magasztaló áldásos nyolcstrófás költeményt brahmá-muhúrta idején kitartóan és fennhangon olvassa, az élete végén közvetlenül Vrndávan urának szolgálatát éri el.