a sznátaka élete

A védai hagyomány szerint mikor a növendéknek kitelik a tanulóideje, rituális fürdőt (sznánam) vesz, majd hazatér. Milyen elvek szerint éljen, hogyan kormányozza életét? Erről szól a Manu-szanhitá negyedik fejezete. Íme, néhány tanács:

nātmānamav amanyeta purvābhir asamṛddhibhiḥ |
ā mṛtyoḥ śriyam anvicchen naināṁ manyeta durlabhām || 4.137. ||

Korábbi sikertelenségei miatt ne vesse meg önmagát,
mindhalálig kutassa a sikert, s ne gondolja elérhetetlennek.
 

Fontos, hogy szembenézzünk kudarcainkkal. Mérlegeljük, tanuljunk belőle, értsük meg, mit tettünk helyesen, mit tennénk ma is éppen úgy, és hol követtünk el hibákat, hasonló helyzetben mit kellene másképpen tenni. A kudarcok miatt másokat okolni egyszerűen csak a felelősség áthárítása... meg kell tanulnunk hátrébb lépni, és a külső szemlélő józan szemével látni és értékelni saját helyzetünket. S miként hiba a másik hibáztatása, a felelősség áthárítása, éppúgy hiba önmagunk becsmérlése is, a józan értékelés helyett.
Kutassa a sikert: azaz kutassa Srít. Az utalás talányos, jelenthet vagyont, gazdagságot, jószerencsét, ám utalhat Nárájan feleségére, Laksmíra is.
Döntéseinkben általában választhatjuk a kedvesebbet (préjasz), ami rövidtávon előnyös, és a jobbat (sréjasz), ami pedig hosszú távon kedvező. Srí kutatása finom felhívás ez utóbbira.

satyaṁ brūyāt priyaṁ brūyān na brūyāt satyam apriyam |
priyaṁ ca nānṛtaṁ brūyād eṣa dharmaḥ sanātanaḥ || 4.138. ||

Igazat szóljon és kedvesen szóljon. Ám ne szóljon igazat, ha az bántó volna,
és ne szóljon hamisan, ha az netán kellemes volna is – ez az örök dharma.

Ajánlott olvasnivaló: Rúpa gószvámí verséből a pradzsalpától való óvás.

bhadraṁ bhadram iti brūyād bhadram ity eva vā vadet |
śuṣka-vairaṁ vivādaṁ ca na kuryāt kena cit saha || 4.139. ||

A jóra mondja, hogy jó, s csak annyit mondjon: jó,
senkivel ne keveredjen meddő viszályba, vitába.
 

Médhátithi, a Manu-szanhitá mértékadó kommentátora úgy értelmezi a verset, hogy még akkor is bólogasson az ember, ha nem ért egyet, illetve ne vitázzon pusztán a vita, érveinek hatásossága, éleselméjűsége csillogtatása kedvéért, s különösen ne kezdeményezzen vitát a királyi udvarban.
A vers békességre hív: a jóra mondja: jó – ne fukarkodjék a dicsérettel. Ne szóljon hamisan, még ha az kellemes volna is – szólt az előző tanács, ennek a fényében e strófa arra figyelmeztet, ne mondjon mást, csak dicsérő szavakat. Ez persze nem abszolút előírás: szülőként, tanítóként jó megtalálni a mértéket: a dicséret legyen ösztönző, mégse váljék elbizakodottá a növendék. S ebben a helyzetben fel kell hívni a figyelmet a hibákra is – együtt jár feladattal –, ám ne földbe döngölőn megsemmisítő, hanem szeretetteli, okos és figyelmes legyen. A hamis egot pusztító, ám a lelket éltető.

telihold üzenete - a vajszívűek

sajjanasya hṛdayaṁ navanītaṁ
yad vadanti kavayas tad alīkam |
anya-deha-vilasat-paritāpāt
sajjano dravati no navanītam ||

„A jó emberek szíve akár a vaj – mondják a költők, ám ez így nem helyes:
mások szenvedésétől csak a jók szíve olvad meg, a vaj nem.”

A szanszkrt vers finom szójáték: a paritāpa egyszerre jelent perzselő hőséget, kánikulát, és kínt, szenvedést is. A mást érő hőtől nem olvad meg a vaj… mások szenvedése meglágyítja az igaz emberek szívét.

telihold üzenete - dharma

Boldogok akarunk lenni. Ez minden törekvésünk.
De mi a boldogság?
A testi-embernek testi jóérzések: rakott tál, tölt kancsó, heverés, állat-gyilkolás, kártya, no meg a pénz, amely ezeknek a meg nem szűnését biztosítja.
A lelki-ember tudja már, hogy ezek illékony javak; van ezeknél különb, tartósabb. Ő már a salaktalan jóra tör, olyan javakra, amely után nem marad keserű szájíz, amelyeket nem követ levertség, bánat, üresség érzete.
(Gárdonyi Géza)

āhāra nidrā bhaya maithunaṁ ca
sāmānyaṁ etad paṣubhir narāṇāṁ |
dharmo hi teśāṁ adhiko viṣeśaḥ
dharmeṇa hīnāḥ paṣubhis samānāh ||

Az ember evése, alvása, félelme és párzása akár az állaté.
Csakis a dharma különböztet meg, dharma nélkül az ember olyan, mint az állat.

A dharma szót nehéz egy szóval kifejezni magyarul: jelent vallást, erényt, kötelességet, törvényt, jogot, jámborságot... s ezt mind együtt. Talán közelebb jutunk a fogalomhoz, ha megvizsgáljuk a szó eredetét: a dhr ige jelentése "fenntart", a dharma így az az elv, ami fenntartja a mindenséget. Ebben mindenkinek megvan a maga hivatása, ez az ő saját (szva) dharmája. Tulajdonképpen nem is egyféle saját dharmánk van: férfi vagyok vagy nő, felnőtt vagy gyermek - e változó helyzetekből megannyi eltérő kötelesség, megannyi dharma fakad. S mindezen változó körülmény mögött ott az állandó, örök dharma: Isten szeretetének viszonzó részesévé válni - ez a lélek örök dharmája.

Sankara: Kérdések és válaszok ékköveinek füzére 3.

praśnottara-ratna-mālikā

A sorozat előző része itt olvasható.

kasya kriyā hi saphalā yaḥ punar ācāravāṁ śiṣṭaḥ |
kaḥ śiṣṭo yo veda-pramāṇavāṁ ko hataḥ kriyā-bhraṣṭaḥ || 50||

(127.) Kinek a tettei lesznek gyümölcsözők? Aki nemes jellemű és kiváló személy.
(128.) Ki a kiváló személy? Aki a védának szenteli magát. (129.) És ki az elveszett? Aki elhanyagolja az előírt tettek végzését.

129. A kṛyā szó tettet, de rítust és áldozatot is jelent. A vers utolsó kérdésének fényében általában a szentírásokban előírt kötelességekre gondolhatunk.

ko dhanyaḥ saṁnyāsī ko mānyaḥ paṇḍitaḥ sādhuḥ |
kaḥ sevyo yo dātā ko dātā yo'rthi-tṛptim ātanute || 51||

(130.) Ki a vagyonos? A lemondott szerzetes. (131.) Kit tiszteljünk? A tudóst és a szentet.
(132.) Kit szolgáljunk? A bőkezűt. (133.) Ki a bőkezű? Aki megelégedést nyújt a vágyakozónak.

130., 133. A vers első kérdésére meglepő a válasz: tekintsük vagyonosnak a nincstelen koldust, az élet lemondott rendjében élő szerzetest? Miért? mert ő valóban bőkezű: betölti a lelki vágyakat.

kiṁ bhāgyaṁ dehavatām ārogyaṁ kaḥ phalī kṛṣi-kṛt |
kasya na pāpaṁ japataḥ kaḥ pūrṇo yaḥ prajāvāṁ syāt || 52||

(134.) Mi a testetöltöttek jószerencséje? Az egészség. (135.) Ki lesz sikeres? A szántó-vető (azaz a munkálkodó).
(136.) Kit kerül el a bűn? A mantrazengőt. (137.) Ki teljes? Akinek utódai vannak.

137. Az utódra ne csupán biológiai értelemben gondoljunk.

kiṁ duṣkaraṁ narāṇāṁ yan manaso nigrahaḥ satataṁ |
ko brahmacaryavāṁ syāt yaś cāskhalitordhva-retaskaḥ || 53||

(138.) Mi okoz nehézséget az embereknek? Az elme uralása.
(139.) Ki a brahmacsárí (cölibátusban élő tanítvány)? Aki állhatatos magja felemelésében.

kā ca para-devatoktā cic-chaktiḥ ko jagat-bhartā |
sūryaḥ sarveṣāṁ ko jīvana-hetuḥ sa parjanyaḥ || 54||

(140.) Kit neveznek a Legfőbb Istenségnek? A tudat-energiát. (141.) Ki a világ oltalmazó ura?
A Nap. (142.) Ki mindenki életének forrása? A másokat gyarapító eső.

140. A cit-śakti, a tudat-energia vonatkozhat az intelligenciára, az intellektuális erőre, de a lélek megnevezése is lehet. A vaisnava felfogásban a tudat-energia, a cit-śakti Vászudév-Kṛṣṇa, az erő, mire támaszkodik Balarám, míg a gyönyöradó energia (hlādinī-śakti) Rádhá.
142. A parjanya szó esőt jelent, ám szokásos etimológiája: másokat gyarapító (anyat pṛc).

kaḥ śuro yo bhītatrātā trātā ca kaḥ sadguruḥ |
ko hi jagadgururuktaḥ śaṁbhuḥ jñānaṁ kutaḥ śivādeva || 55||

(143.) Ki a bátor hős? Aki megoltalmaz a félelemtől. (144.) Ki az oltalmazó? A lelki tanítómester.
(145.) És ki az egész világ tanítója? Sambhu (Siva). (146.) Ki a tudás forrása? Siva.

145-146. A 114. kérdés kapcsán már szóltunk Siva különleges helyzetéről. A vaisnavák is nagyra tartják Sivát, a Bhágavata-puránában természetes tényként közli, hogy Sambhu, vagyis Siva a legkiválóbb vaisnava:
nimnagānāṁ yathā gaṅgā devānām acyuto yathā |
vaiṣṇavānāṁ yathā śambhuḥ purāṇānām idam tathā ||
A folyók közül, mint a Gangá, az istenek közül, mint Acsjuta,
a vaisnavák közül, mint Sambhu éppoly (kiváló) e purána. (Bhág. 12.13.16.)

muktiṁ labheta kasmānmukundabhakteḥ mukundaḥ kaḥ |
yastārayedavidyāṁ kā cāvidyā yadātmano'sphūrtiḥ || 56||

(147.) Miből fakad a megszabadulás (üdvösség, a mukti)? A Mukunda iránti szerető odaadásból. (148.) Ki Mukunda?
Aki megszabadít a tudatlanságtól. (149.) És mi a tudatlanság? A lélek elrejtezése.

147-148. Mukunda: Krsna neve, szokásos értelmezése az üdvösség adományozója (mukum dāti).
149.A lélek elrejtezése: szó szerint a „lélek nem-megnyilvánulása”.

kasya na śoko yaḥ syād akrodhaḥ kiṁ sukhaṁ tuṣṭiḥ |
ko rājā rañjana-kṛt kaś ca śvā nīca-sevako yaḥ syāt || 57||

(150.) Kit kerül el a bánat? Aki mentes a haragtól. (151.) Ki örvend? Az elégedett.
(152.) Ki a király? Aki gondoskodik mások megörvendeztetéséről. (153.) És ki az eb? Aki alantasak szolgálatába szegődik.

152-153. A két kérdés a társadalmi ranglétra csúcsán és alján álló személyeket azonosítja.

ko māyī parameśaḥ ka indrajālāyate prapañco'yaṁ |
kaḥ svapna-nibho jāgrad-vyavahāraḥ satyam api ca kiṁ brahma || 58||

(153.) Ki a Mágus? Isten. (154.) Mi a ő nagy varázslata? Ez a megnyilvánult világ.
(155.) Mi álomszerű? Az éber viselkedés. (156.) És mi valós? Brahman.

155. Az upanisadok négy tudatállapotról beszélnek: a külvilágban csapongó tudatállapot a mindennapi működésünk világa, ezért ennek ébrenlét (jāgrat) a neve, bár a valós éberséghez semmi köze.

kiṁ mithyā yad vidyā-nāśyaṁ tucchaṁ tu śaśa-viṣāṇādi |
kā cānirvācyā māyā kiṁ kalpitaṁ dvaitaṁ || 59||

(157.) Mi az illúzió? Ami lerombolja a tudást. (158.) És mi jelentéktelen? A nyúl szarva, s más hasonlók.
(159.) És mi a meghatározhatatlan? Az illúzió. (160.) Mi az elrendezett? A (világi) kettősségek.

156-157. E két kérdés és válasz Sankara advaita tanításának összegzése. A Brahman tudásának imafüzére (brahma-jñānāvalī-mālā) című versében így fogalmazza meg: Brahman a valóság, a világ (csupán) illúzió. Az élőlény nem más, mint brahman (brahma satyaṁ jaganmithyā jīvo brahmaiva nāparaḥ, Bm, 20.)
158. Nyúl szarva: szólás a képtelenség kifejezésére, további hasonlók: ghoṭā-ḍimba – ló tojása, kha-puṣpa – égi virág.

kiṁ pāramārthikaṁ syād advaitaṁ cājñatā kuto'nādiḥ |
vapuṣaś ca poṣakaṁ kiṁ prārabdhaṁ cānna-dāyi kiṁ cāyuḥ || 60||

(161.) Mi a legfőbb cél? A kettősség megszüntetése (advaitam). (162.) Miből fakad a tudatlanság? Kezdetnélküli az.
(163.) S mi tartja fenn ezt a testet? Az elkezdett (tettek). (164.) S mi ad hozzá ételt? A hosszú élet.

161. Az advaita kifejezést általában az egyén és Brahman azonosságaként (a-dvaita, nem-kettősség) értelmezik, Sankara itt más definíciót ad: a világi kettősségek megszüntetése. A védákban az élet négy célját említik, erény (dharma), gyarapodás (artha), a szenvedély megélése (káma) és a megszabadulás, az üdvösség (móksa). Csaitanja Maháprabhu másban jelöli meg a legfőbb célt: Rámánanda Rájjal folytatott nevezetes beszélgetésében a fenti életcélokat csupán külsődlegesnek minősítette, s a rajongó szeretet (préma) különféle formáit tekintette a legfőbbnek.
162. Az advaita-tan kezdetnélkülinek, kiváltó ok nélkülinek tekinti az illúziót (májá), míg más védánta iskolák a Bhagavad-gítá versével összhangban isteni eredetűnek tartják: „mert isteni ez, a kötőerőkből álló illúziókeltő energiám, s nehezen legyőzhető” (daivī hyeṣā guṇa-mayī mama māyā duratyayā, Bg. 7.14.).
163. A prárabdha-karma olyan tett, melynek következményei most kezdenek beérni.

ko brahmaṇair upāsyo gāyatryarkāgni-gocaraḥ śaṁbhuḥ |
gāyatryām āditye cāgnau śaṁbhau ca kiṁ nu tat-tattvaṁ || 61||

(165.) Kit imádnak a bráhmanák? Gájatrít, az égbe repítő tüzet, a Napot, és Sambhut (Sivát).
(166.) És mit imádnak a Gájatríban, a Napban, a tűzben és Sambhuban? Azt (a végső) valóságot.

165. A go-caraḥ szóösszetételben a go jelentései tehén vagy ég, a cara menés, így az összetétel jelenthet égen-járót, de tehén-legelőnyit is, ami átvitt értelemben valaminek a kiterjedése, hatóköre, befolyása.

prātyakṣa-devatā kā mātā pūjyo guruś ca kaḥ tātaḥ |
kaḥ sarva-devatātmā vidyā-karmānvito vipraḥ || 62||

(167.) Ki a szemmel látható istennő? Az anya. (168.) És ki az imádandó mester? Az apa.
(170.) Ki minden istenség leglényege? A tudós és bölcsen cselekvő bráhmana.

kaś ca kula-kṣaya-hetuḥ santāpaḥ saj-janeṣu yo'kāri |
keṣām amogha vacanaṁ ye ca punaḥ satya-mauna-śama-śīlāḥ || 63||

(171.) Ki a család pusztulásának oka? Aki bánatot okozott a jó embereknek.
(172.) Kinek a szavai csalhatatlanok? Aki igaz, csendes, higgadt és erős jellemű.

171. A sat-jana jó, igaz, szent embert is jelenthet. A szentek köre szűkebb, a jó embereké tágabb – a szövegben többször is előforduló kifejezést mindenütt jó emberként fordítottam.
A szövegben többször esik szó családról: a hagyományban a család sokkal erősebb összetartó kapocs, mint napjainkban. Ám nem csupán vérségi értelemben gondolhatunk a családra: beszélhetünk spirituális családról (mint a mester körül összegyűlt tanítványok közösségéről), vagy bármely más érték mentén szerveződő közösségről is.

kiṁ janma viṣaya-saṅgaḥ kim uttaraṁ janma putraḥ syāt |
ko'parihāryo mṛtyuḥ kutra padaṁ vinyasec ca dṛk-pūte || 64||

(173.) Mi a születés? Ragaszkodás az érzékek tárgyaihoz. (174.) Mi a rákövetkező születés? Az ember fia.
(175.) Mi elkerülhetetlen? A halál. (176.) És hova tegye az ember a lábát? Ahol tisztaságot lát.

174. A fiúgyermekben apja él tovább – ebben az értelemben következő születésnek tekinthető.
176. Hova tegye az ember a lábát: a kérdés és a válasz több mint higiéniai kérdés: átvitt értelemben a makulátlanul tiszta ösvényt válassza az ember.

pātraṁ kim annadāne kṣudhitaṁ ko'rcyo hi bhagavad-avatāraḥ |
kaśca bhagavān maheśaḥ śaṁkara-nārāyaṇātmakaḥ || 65||

(177.) Ki méltó az étel-adományra? Aki éhes. (178.) Ki imádandó? Az Úr avatárja.
(178.) És ki a magasztos Úr? A Nagy Isten Siva és Nárájan természetű.

177. A pātra jelentése ivóedény, áldozati edény, átvitt értelemben az a személy, aki méltó az adományra. Az óind tradícióban fontos elem az adományozás, s ugyanilyen fontos, hogy a megfelelő módon, a méltó személynek adjunk. Ki méltó az étel-adományra? Aki éhes – nincs más megfontolás, nem számít, hogy nemes vagy alantas születésű, hogy miként él… egyetlen szempont: ha éhes, adj neki táplálékot.
178. A brahmavád iskola istenkoncepciójának és általában filozófiájának kritikája nem ezen írás témája… erről más alkalommal szólunk.

phalam api bhagavad-bhakteḥ kiṁ tal-loka-svarūpa-sākṣāttvaṁ |
mokṣaś ca ko hyavidyāstamayaḥ kaḥ sarva-veda-bhūḥ atha ca om || 66||

(179.) Mi a gyümölcse az Úr iránti szerető odaadásnak? Az Ő hajlékának, természetének közvetlen elérése.
(180.) Mi a megszabadulás? A tudatlanság elmúlása, nem más. (181.) Mi minden véda forrása? Az ÓM mantra.

180. A megszabadulás, az üdvösség alábbi formái ismeretesek: szalókatám – az isteni hajlékra jutás; szamípatám – Isten közelsége; szarúpatám – isteni forma elnyerése, más értelmezés szerint beolvadás Isten testébe; szájudzsjatám – eggyéválás az istenséggel, más értelmezésben meghitt együttlét.
Azonban a bhakti, a szerető odaadás eredményéről másként szól a Bhágavata-purána. A kilencedik szkandhában olvasható történet szerint Durvászá Muni rárontott Ambarísa királyra, akit azonban megoltalmazott Nárájan fegyvere, a Szudarsan csakra. Durvászá oltalmat keresett e fegyver elől, ám sehol sem lelt menedékre. Végül Nárájanhoz fordult. Ő többek közt így szólt: „Szolgálatom által elérik ők az üdvösség négy formáját, ám nem kívánják (ezeket), mit sem szólva más (érdemekről), melyek csupán az enyészet martalékai. Szolgálataik által lesznek ők teljessé.” (mat-sevayā pratītaṁ te sālokyādi-catuṣṭayam | necchanti sevayā pūrṇāḥ kuto'nyat kāla-viplutam ||, Bhág. 9.4.67.)
Sríla Prabhupád e vershez írt kommentárjában Bilvamangal versét idézi: „Az üdvösség maga imára kulcsolt kézzel szolgál bennünket” (muktiḥ svayaṁ mukulitāñjaliḥ sevate 'smān, Srí Krsna-karnámrta 107.)
Krsna így beszél Uddhavához:
jñāninas tv aham eveṣṭaḥ svārtho hetuś ca sammataḥ |
svargaś caivāpavargaś ca nānyo’rtho mad-ṛte priyaḥ ||
„Ám a bölcsnek egyedül én vagyok kedves, én vagyok a cél és az odavezető út is, s a végső tekintély.
Én vagyok számára a menny (az öröm) és az üdvösség (a szenvedés megszűnte) is. Rajtam kívül senki sem kedves néki.” (Bhág. 11.19.2.)

ityeṣā kaṇṭha-sthā praśnottara-ratna-mālikā yeṣāṁ |
te muktā-bharaṇā iva vimalāś cābhānti sat-samājeṣu || 67||

Mindazok, akik nyakukban a Kérdések és válaszok ékkövének füzérét
igazgyöngysorként viselik kristálytisztává válnak, s úgy tündökölnek majd az igazak gyülekezetében.

Az utolsó vers a mű tanulmányozásának eredményét csillantja meg. A „nyakukban viseli” nem csupán a külsőleg hordott ékességre utal: a „torkában hordja”, azaz rendszeresen idézi, a nyelve hegyén van.

iti śrīmad śaṅkarācārya viracitā praśnottara-ratna-mālikā samāptā
Ím, a Srímad Sankarácsárja műve, a „Kérdések és válaszok ékkövének füzére”, teljes egészében.

Sankara: Kérdések és válaszok ékköveinek füzére - a kérdések, 3.

praśnottara-ratna-mālikā

Íme az utolsó kérdések... a kérdésekre kattintva továbbra is Sankara válaszai olvashatók:

(127.) Kinek a tettei lesznek gyümölcsözők? Aki nemes jellemű és kiváló személy.

(128.) Ki a kiváló személy? Aki a védának szenteli magát.

(129.) És ki az elveszett? Aki elhanyagolja az előírt tettek végzését.

(130.) Ki a vagyonos? A lemondott szerzetes.

(131.) Kit tiszteljünk? A tudóst és a szentet.

(132.) Kit szolgáljunk? A bőkezűt.

(133.) Ki a bőkezű? Aki megelégedést nyújt a vágyakozónak.

(134.) Mi a testetöltöttek jószerencséje? Az egészség.

(135.) Ki lesz sikeres? A szántó-vető (azaz a munkálkodó).

(136.) Kit kerül el a bűn? A mantrazengőt.

(138.) Mi okoz nehézséget az embereknek? Az elme uralása.

(143.) Ki a bátor hős? Aki megoltalmaz a félelemtől.

(144.) Ki az oltalmazó? A lelki tanítómester.

(149.) És mi a tudatlanság? A lélek elrejtezése.

(150.) Kit kerül el a bánat? Aki mentes a haragtól.

(151.) Ki örvend? Az elégedett.

(152.) Ki a király? Aki gondoskodik mások megörvendeztetéséről.

(153.) És ki az eb? Aki alantasak szolgálatába szegődik.

(167.) Ki a szemmel látható istennő? Az anya.

(168.) És ki az imádandó mester? Az apa.

(172.) Kinek a szavai csalhatatlanok? Aki igaz, csendes, higgadt és erős jellemű.

(173.) Mi a születés? Ragaszkodás az érzékek tárgyaihoz.

(177.) Ki méltó az étel-adományra? Aki éhes.

Sankara: Kérdések és válaszok ékköveinek füzére 2.

praśnottara-ratna-mālikā

A sorozat első része itt olvasható.

cintāmaṇir iva durlabham iha kiṁ kathayāmi tac-catur-bhadraṁ |
kiṁ tad vadanti bhūyo vidhūta-tamasā viśeṣeṇa || 24||

(62.) Mi elérhetetlen, akár a bölcsek köve? Elárulom neked: a négy áldás az.
(63.) Gyakorta emlegetik, hogy nagyszerűségével eloszlatja a sötétséget, melyek volnának azok?

dānaṁ priyavāksahitaṁ jñānamagarvaṁ kṣamānvitaṁ śauryaṁ |
vittaṁ tyāgasametaṁ durlabhametaccaturbhadraṁ || 25||

A kedves szavakkal kísért adományozás, az alázatos és türelmes tudás, a bátorság,
és a lemondással kísért vagyon – ez a négy áldás, mely ritka, mint a fehér holló.

Dur-labham („nehezen elérhető”) szófordulat jelentése ritka, elérhetetlen.

kiṁ śocyaṁ kārpaṇyaṁ sati vibhave kiṁ praśastam audāryaṁ |
kaḥ pūjyo vidvadbhiḥ svabhāvataḥ sarvadā vinīto yaḥ || 26||

(64.) Ki a szánalomra méltó? A fösvény vagy a nincstelen. (65.) Mit tegyen a vagyonos? Legyen nagylelkű.
(66.) Kit magasztaljanak a műveltek? Aki önnön természetéből fakadóan alázatos, szerény.

64. A kāṛpanya szó gyöke a kṛp – megkönyörül, gyöngélkedő, erőtlen, maga a szó pedig jelenthet szegényt, de szegényként viselkedő gazdagot, azaz fösvényt is.

kaḥ kula-kamala-dineśaḥ sati guṇa-vibhave'pi yo namraḥ |
kasya vaśe jagad etat priya-hita-vacanasya dharma-niratasya || 27||

(67.) Ki a család lótuszvirágának fénylő Napja? Aki bár bővelkedik a jótulajdonságokban, mégis szerény, tisztelettudó.
(68.) Kire hallgat ez az egész világ? Aki kedvesen és jóakaróan beszél, s aki a dharma hű követője.

67. A kamala nappal nyíló lótuszvirág: este összezárja a szirmait, és a napfény hatására bontja ki újra őket – ekkor mutatkozik meg valódi pompájában.
68. A kérdés az ötvenegyediket idézi, s erősíti meg újra.

vidvan manoharā kā sat-kavitā bodha-vanitā ca |
kaṁ na spṛśati vipattiḥ pravṛddha-vacanānuvartinaṁ dāntaṁ || 28||

(69.) Ki ragadja el a bölcsek elméjét? A nemes költészet és tudás úrnői.
(70.) Kit nem ér szerencsétlenség? Az önfegyelmezettet, aki követi a vének jó tanácsait.

69. A kérdőszó nőnemű.

kasmai spṛhayati kamalā tv analasa-cittāya nīti-vṛttāya |
tyajati ca kaṁ sahasā dvija-guru-sura-nindā-karaṁ ca sālasyaṁ || 29||

(71.) Kit kedvel a szerencseistennő? Ki szorgosan igyekszik célja felé, és viselkedése is erkölcsös.
(72.) S kit hagy el azonnal? Aki megveti a bráhmanákat, a tanítókat, és az isteneket, továbbá a lustákat.

kutra vidheyo vāsaḥ saj-jana-nikaṭe'thavā kāśyāṁ |
kaḥ parihāryo deśaḥ piśuna-yuto lubdha-bhūpaś ca || 30||

(73.) Hol ajánlatos élni? Jóemberek szomszédságában, vagy Kásiban.
(74.) S milyen helyeket kerüljön el az ember? Gonoszok lakhelyét, s ahol kapzsi az uralkodó.

73. Kási (Benáresz) a hét szent város egyike, sokan India spirituális fővárosának tekintik.

kenāśocyaḥ puruṣaḥ praṇata-kalatreṇa dhīra-vibhavena |
iha bhuvane kaḥ śocyaḥ saty api vibhave na yo dātā || 31||

(75.) Kit nem lesz okunk sohasem siratni? Kinek felesége szerény és jóléte tartós.
(76.) És kit sirassunk e világban? Akinek van ugyan vagyona, ám nem adakozó.

75. Jóléte tartós: dhīra-vibhava. A vibhava nemességet, nagylelkűséget, de üdvösséget is jelent, míg a dhīra jelentései: tartós, józan, állhatatos, nyugodt, bölcs… így a szóösszetétel akár bölcs nemességet is jelenthetne, ám a rákövetkező kérdés fényében nyilvánvalóan anyagi javakról van szó.

kiṁ laghutāyā mūlaṁ prākṛtapuruṣeṣu yā yācñā |
rāmādapi kaḥ śūraḥ smaraśaranihato na yaścalati || 32||

(77.) Mi a könnyelműség forrása? Alantas embereket kérlelni.
(78.) Ki nagyobb hős még Rámánál is? Aki nem inog meg akkor sem, ha eltalálta a szerelemisten nyila.

77. A kérdés azonos a huszonnegyedikkel.
78. E kérdés a tizennyolcadikkal állítható párhuzamba.

kim aharniśam anucintyaṁ bhagavac-caraṇaṁ na saṁsāraḥ |
cakṣuṣmanto'py andhāḥ ke syuḥ ye nāstikā manujāḥ || 33||

(79.) Mire emlékezzék az ember éjjel s nappal? Az Úr lábaira, ne a világi létre.
(80.) Bár szemeik vannak, mégis világtalanok – kik ők? Az istentagadók.

kaḥ paṅgur iha prathito vrajati ca yo vārddhake tīrthaṁ |
kiṁ tīrtham api ca mukhyaṁ citta-malaṁ yan nivartayati || 34||

(81.) Kit tartanak sántának e világban? Aki csak vénségére keresi fel a zarándokhelyeket.
(82.) Melyik a legfontosabb zarándokhely? Ami lemossa az elme tisztátalanságait.

kiṁ smartavyaṁ puruṣaiḥ hari-nāma sadā na yāvanī bhāṣā |
ko hi na vācyaḥ sudhiyā paradoṣaś cānṛtaṁ tadvat || 35||

(83.) Mire emlékezzünk mindig? Hari nevére, s ne az idegen beszédre.
(84.) Miről ne beszéljen a bölcs? Ne emlegesse mások hibáit, és ne szóljon hamisan.

kiṁ saṁpādyaṁ manujaiḥ vidyā vittaṁ balaṁ yaśaḥ puṇyaṁ |
kaḥ sarva-guṇa-vināśī lobhaḥ śatruś ca kaḥ kāmaḥ || 36||

(85.) Mire tegyen szert az ember? Tudásra, vagyonra, erőre, hírnévre és jámborságra.
(86.) Mi pusztít el minden jó tulajdonságot? A kapzsiság. (87.) Mi az ellenség? A vágy.

kā ca sabhā parihāryā hīnā yā vṛddha-sacivena |
iha kutrāvahitaḥ syān manujaḥ kila rāja-sevāyāṁ || 37||

(88.) Mely gyülekezetet kerülje el az ember? Ahol figyelmen kívül hagyják a vének tanácsait.
(89.) Hol legyen különösen óvatos? Az uralkodó szolgálatában.

88. A sabhā (gyülekezet, társaság) jelentheti az uralkodó audienciáját, tudósok tanácskozó testületét, bíróságot… ne baráti társaságra gondoljunk a szó hallatán. A válasz nem jelöli meg pontosan, a gyülekezet miért van jó tanácsok híján: nem fogadják meg őket, vagy nincsenek bölcs elöljáróik.

prāṇād api ko ramyaḥ kula-dharmaḥ sādhu-saṅgaś ca |
kā saṁrakṣyā kīrtiḥ pativratā naijabuddhiśca || 38||

(90.) Mi legyen az embernek az életénél is kedvesebb? A családi kötelességek és a szentek társasága.
(91.) Mire vigyázzon gondosan? A jó hírére, hűséges feleségére, és értelmére.

90.A kula-dharma (családi dharma, családi kötelességek) mellett érvel Ardzsuna Bhagavad-gítá első fejezetében: „úgy mondják, a családi hagyományok lerombolóinak a pokolban a helyük.” (Bg. 1.43.) A bevezető versben Sankara látható és nemlátható, evilági és transzcendens tanulságokat ígért: a családi kötelesség az első, míg a szentek társasága a második csoportba tartozik.

kā kalpa-latā loke sac-chiṣyāyārpitā vidyā |
ko'kṣaya-vaṭa-vṛkṣaḥ syāt vidhivat-satpātra-datta-dānaṁ yat || 39||

(92.) Mi a vágyakat valóra váltó csoda-lián e világban? A jó tanítványnak átadott tudás.
(93.) Mi a múlhatatlan banjan-fa? Méltó személynek az előírások szerint adott adomány.

92. Míg a létszomj, a világi lét liánja fojtogat (lásd a 14. kérdést), az alkalmas tanítványnak átadott tudás vágyteljesítő kúszónövényként tör a magasba.
93. A léggyökereivel a földre támaszkodó, majd így szétterjedő banjan-fa az élet megújhodásának szimbóluma. Gajában áll egy ilyen szent fügefa, ahol a hívek felajánlják szent adományaikat.

kiṁ śastraṁ sarveṣāṁ yuktiḥ mātā ca kā dhenuḥ |
kiṁ nu balaṁ yad dhairyaṁ ko mṛtyuḥ yad avadhāna-rahitatvaṁ || 40||

(94.) Mindenki fegyvere – mi az? A társulás. (95.) Mindenki anyja – ki az? A tehén.
(96.) S mi az erő? Az állhatatosság. (97.) Mi a halál? Minden, ami nélkülözi a gondosságot.

94.: A yuktiḥ sokjelentésű szó: egyesülés, társulás, alkalmasság, érvelés – a válasz tehát lehet az összefogás ereje éppúgy, mint az érvelés ereje.
96.: A dhairyam jelenthet állhatatosságot, bátorságot, fegyelmezettséget.

kutra viṣaṁ duṣṭa-jane kim ihāśaucaṁ bhavet ṛṇaṁ nṛṇāṁ |
kim abhayam iha vairāgyaṁ bhayam api kiṁ vittam eva sarveṣāṁ || 41||

(98.) Hol van a méreg? A gonoszok szívében. (99.) Miből fakad a tisztátalanság? Az emberek adósságából.
(100.) Mi a rettenthetetlenség forrása? A függetlenség. (101.) És a félelemé? Mindenkinek a saját vagyonkája.

101. A félelem forrása a sok vagy kevés „nekem van” elvesztéséből fakad, legyen az bármi: pénz, biztonság, élet.

kā durlabhā narāṇāṁ hari-bhaktiḥ pātakaṁ ca kiṁ hiṁsā |
ko hi bhagavat-priyaḥ syāt yo'nyaṁ nodvejayed anudvignaḥ || 42||

(102.) Mi oly ritka az emberek közt? Hari iránti szerető odaadás. (103.) Mi a bűn? Az erőszak.
(104.) Ki válik az Úrnak kedvessé? Aki nem bántalmaz másokat, s maga sem aggodalmaskodó.

kasmāt siddhiḥ tapasaḥ buddhiḥ kva nu bhūsure kuto buddhiḥ |
vṛddhopasevayā ke vṛddhā ye dharma-tattva-jñāḥ || 43||

(105.) Miből fakad a tökéletesség? Az önfegyelemből. (106.) Hol az értelem? A szent emberekben. (107.) Honnan származik az értelem?
A vének szolgálatából. (108.) Kik a vének? Akik jól ismerik a dharma igazságát.

108. A vṛḍḍḥa szó a vṛḍḥ növekedik, gyarapodik, fejlődik igéből képzett befejezett melléknévi igenév – így jelentése öreg, vén, de nem csupán az életkort, hanem a tapasztalatot, a bölcsességet tekintve „vén”. A szövegben többször fordul elő ebben az értelemben (70., 88. kérdések, illetve a guru szó is a 9. kérdésben).

saṁbhāvitasya maraṇād adhikaṁ kiṁ duryaśo bhavati |
loke sukhī bhavet ko dhanavān dhanam api ca kiṁ yataś ceṣṭam || 44||

(109.) Mi rosszabb a halálnál is a tekintélyes embernek? Ha rossz hírbe kerül.
(110.) Ki lesz boldog ebben a világban? A vagyonos. (111.) És mi a vagyon? Ami beteljesíti a törekvéseit.

111. A vagyon nem mérhető pénzben, tárgyakban… csupán annak, akinek törekvése nem irányul másra.

sarva-sukhānāṁ bījaṁ kiṁ puṇyaṁ duḥkham api kutaḥ pāpāt |
kasyaiśvaryaṁ yaḥ kila śaṅkaram ārādhayedb haktyā || 45||

(112.) Mi minden öröm magja? A jámborság. (113.) S miből fakad a szenvedés? A bűnből.
(114.) S kié a fenséges nagyság? Aki Sivát magasztalja nagy odaadással.

114. Siva az anyagvilág áldásosztó (Sankara) nagyura. A hindu tradíciót rendszerbe foglalók a hinduizmus számos irányzatát három nagy irányzatba sorolják: a Siva-követő saivák, a Visnu-hívő vaisnavák, és az istenanyát imádó sákták csoportjába. A kérdésre adott válasz nem e logikát követő szektás gondolkodásra vall: azt teszi nyilvánvalóvá, hogy a hatalom, a fenség Sankara-Siván keresztül száll alá.

ko vardhate vinītaḥ ko vā hīyeta yo dṛptaḥ |
ko na pratyetavyo brūte yaś cānṛtaṁ śaśvat || 46||

(115.) Ki gyarapodik a dharmában? Aki alázatos, önfegyelmezett és jól képzett. (116.) És ki marad le? Az öntelt.
(117.) Ki a megbízhatatlan? Aki gyakran állít valótlant.

115. A kérdés talányos. A kérdésben csupán a gyarapodik (vardhate) ige szerepel, melynek gyöke (vṛdh) növekedést, felvirágzást jelent. Ám a 108. válaszból kiderült, hogy a vének (a felnövekedettek vṛddha) a dharma ismerői, a kérdés egyértelműen nem életkorra, magasságra, testsúlyra vagy vagyonra vonatkozik, hanem arra, hogy ki halad előre, ki növekedik a dharmában. A válasz egy szó: vinītaḥ, ám e szó egyszerre jelent alázatost, önfegyelmezettet és jól képzettet.

kutrānṛte'py apāpaṁ yac-coktaṁ dharma-rakṣārthaṁ |
ko dharmo'bhimato yaḥ śiṣṭānāṁ nija-kulīnānāṁ || 47||

(118.) Mikor lehet bűntelen a hazugság? Ha a dharma megoltalmazásának érdekében hangzik el.
(119.) Mi a dharma? Amit a családod kiválóságai jóváhagynak.

119. A kula szó családot, de általában közösséget is jelent. A Bhágavata-purána jelenkorra vonatkozó komor jóslata szerint: „A kali-korszakban a tekintély, erkölcs és erény egyetlen ismérve a vagyon lesz, míg az igazság és becsület dolgában egyedül az erő dönt majd.” (Bhág. 12.2.2.) S mert a kor alkonyán a család és a közösség is hanyatlásnak indul, a fenti praktikus válasz helyett azt javasolják, az ember a szentek, a szentírás, és tanítómestere (sādhu-śāstra-guru) tanácsait kövesse.

sādhu-balaṁ kiṁ daivaṁ kaḥ sādhuḥ sarvadā tuṣṭaḥ |
daivaṁ kiṁ yat sukṛtaṁ kaḥ sukṛtī ślāghyate ca yaḥ sadbhiḥ || 48||

(120.) Mi a szentek ereje? Az isteni erő. (121.) Ki a szent? Aki mindenkor elégedett.
(122.) Mi az isteni erő? A jótett. (123.) Ki végez jótetteket? Akit a szentek magasztalnak.

120. A daiva szó szerinti jelentése isteni. Főnévként sorsot, végzetet jelent, ellenállhatatlan isteni erőt – ugyanakkor a segíts magadon, Isten is megsegít szólás szanszkrt megfelelőjében: vinā puruṣakāreṇa daivam atra na sidhyate – az ember munkája nélkül a sors (daivam) sem visz sikerre. Ez magyarázza a százhuszonkettedik kérdésre adott választ: a daivam a jótettekben gyökerezik. Ugyanakkor nem juthatunk arra a végkövetkeztetésre, hogy egyedül a tetteinkben rejlik a sors, inkább arról van szó, hogy ami rajunk áll a jövőnk alakításában, azok a tetteink.

gṛha-medhinaś ca mitraṁ kiṁ bhāryā ko gṛhī ca yo yajate |
ko yajño yaḥ śrutyā vihitaḥ śreyas-karo nṛṇāṁ || 49||

(124.) Ki a házasember legjobb barátja? A felesége. (125.) És ki tekinthető házasembernek? Aki áldoz.
(126.) Mi az áldozat? Amit a szentírások jóváhagynak, és ami az emberek jólétét szolgálja.

124-125. A Bhágavata-purána egy versében Sukadév arról beszél Paríksit királynak, hogy sokan vannak az „otthonaikban élő grha-médhík, kik vakok a Lélek igazságára” (apaśyatām ātma-tattvaṁ gṛheṣu gṛha-medhinām, Bhág. 2.1.2.). Srídhar Szvámí, és más kommentátorok a medhin szót a meth szógyökből származtatják, minek jelentése: megsebez, megöl, s így a methiḥ jelentése az az oszlop, amihez a leölendő jószágot kötik. Ugyanakkor a medhaḥ jelentése áldozat (talán éppen az állatáldozatból eredeztetve, de később általánosabb értelemben), ezért szövegünkben a gṛha-medhi nem az állatáldozatra, hanem az otthon végzett szent áldozatra utal – így a következő kérdésben tulajdonképpen a válasz is benne foglaltatik.

(folytatása következik)

Sankara: Kérdések és válaszok ékköveinek füzére - a kérdések, 2.

praśnottara-ratna-mālikā

A kérdések sora folytatódik... a kérdésekre kattintva továbbra is Sankara válaszai olvashatók:

(62.) Mi elérhetetlen, akár a bölcsek köve? A négy áldás az: a kedves szavakkal kísért adományozás, az alázatos és türelmes tudás, a bátorság, és a lemondással kísért vagyon – ez a négy áldás, mely ritka, mint a fehér holló.

(64.) Ki a szánalomra méltó? A fösvény vagy a nincstelen.

(65.) Mit tegyen a vagyonos? Legyen nagylelkű.

(66.) Kit magasztaljanak a műveltek? Aki önnön természetéből fakadóan alázatos, szerény.

(67.) Ki a család lótuszvirágának fénylő Napja? Aki bár bővelkedik a jótulajdonságokban, mégis szerény, tisztelettudó.

(68.) Kire hallgat ez az egész világ? Aki kedvesen és jóakaróan beszél, s aki a dharma hű követője.

(70.) Kit nem ér szerencsétlenség? Az önfegyelmezettet, aki követi a vének jó tanácsait.

(71.) Kit kedvel a szerencseistennő? Ki szorgosan igyekszik célja felé, és viselkedése is erkölcsös.

(72.) S kit hagy el azonnal? Aki megveti a bráhmanákat, a tanítókat, és az isteneket, továbbá a lustákat.

(73.) Hol ajánlatos élni? Jóemberek szomszédságában, vagy Kásiban.

(74.) S milyen helyeket kerüljön el az ember? Gonoszok lakhelyét, s ahol kapzsi az uralkodó.

(75.) Kit nem lesz okunk sohasem siratni? Kinek felesége szerény és jóléte tartós.

(76.) És kit sirassunk e világban? Akinek van ugyan vagyona, ám nem adakozó.

(77.) Mi a könnyelműség forrása? Alantas embereket kérlelni.

(79.) Mire emlékezzék az ember éjjel s nappal? Az Úr lábaira, ne a világi létre.

(80.) Bár szemeik vannak, mégis világtalanok – kik ők? Az istentagadók.

(81.) Kit tartanak sántának e világban? Aki csak vénségére keresi fel a zarándokhelyeket.

(82.) Melyik a legfontosabb zarándokhely? Ami lemossa az elme tisztátalanságait.

(83.) Mire emlékezzünk mindig? Hari nevére, s ne az idegen beszédre.

(84.) Miről ne beszéljen a bölcs? Ne emlegesse mások hibáit, és ne szóljon hamisan.

(85.) Mire tegyen szert az ember? Tudásra, vagyonra, erőre, hírnévre és jámborságra.

(86.) Mi pusztít el minden jó tulajdonságot? A kapzsiság.

(87.) Mi az ellenség? A vágy.

(88.) Mely gyülekezetet kerülje el az ember? Ahol figyelmen kívül hagyják a vének tanácsait.

(89.) Hol legyen különösen óvatos? Az uralkodó szolgálatában.

(90.) Mi legyen az embernek az életénél is kedvesebb? A családi kötelességek és a szentek társasága.

(91.) Mire vigyázzon gondosan? A jó hírére, hűséges feleségére, és értelmére.

(92.) Mi a vágyakat valóra váltó csoda-lián e világban? A jó tanítványnak átadott tudás.

(94.) Mindenki fegyvere – mi az? A társulás.

(95.) Mindenki anyja – ki az? A tehén.

(96.) S mi az erő? Az állhatatosság.

(97.) Mi a halál? Minden, ami nélkülözi a gondosságot.

(98.) Hol van a méreg? A gonoszok szívében.

(99.) Miből fakad a tisztátalanság? Az emberek adósságából.

(100.) Mi a rettenthetetlenség forrása? A függetlenség.

(101.) És a félelemé? Mindenkinek a saját vagyonkája.

(102.) Mi oly ritka az emberek közt? Hari iránti szerető odaadás.

(103.) Mi a bűn? Az erőszak.

(104.) Ki válik az Úrnak kedvessé? Aki nem bántalmaz másokat, s maga sem aggodalmaskodó.

(105.) Miből fakad a tökéletesség? Az önfegyelemből.

(106.) Hol az értelem? A szent emberekben.

(109.) Mi rosszabb a halálnál is a tekintélyes embernek? Ha rossz hírbe kerül.

(112.) Mi minden öröm magja? A jámborság.

(113.) S miből fakad a szenvedés? A bűnből.

(115.) Ki gyarapodik a dharmában? Aki alázatos, önfegyelmezett és jól képzett.

(116.) És ki marad le? Az öntelt.

(117.) Ki a megbízhatatlan? Aki gyakran állít valótlant.

(118.) Mikor lehet bűntelen a hazugság? Ha a dharma megoltalmazásának érdekében hangzik el.

(124.) Ki a házasember legjobb barátja? A felesége.

Sankara: Kérdések és válaszok ékköveinek füzére 1.

praśnottara-ratna-mālikā

Jól kérdezni legalább akkora feladat, mint jól válaszolni. A jó kérdés inspirálja a válaszadót, s ilyen inspirált helyzetben a válasz több, mint a válaszadó gondolatainak kombinációja. Sankarácsárja művében 181 látszólag egyszerű kérdést olvashatunk: életről-halálról, erényről és bűnről. Láthatjuk, ezerkétszáz éve is hasonló kérdések foglalkoztatták az embereket, mint ma: mi a jólét, ki a vagyonos, hogyan éljünk helyesen, mi az erény… a válaszok persze olykor másként hangzanak. Bár a kérdések és válaszok füzéréből kirajzolódik Sankara korának életeszménye, s olvasható a szöveg így is, ám nem ilyen tanulmánynak szánom. A szöveget kis dózisban javallott olvasni… nem fogyasztani, inkább egy-egy kérdést alaposan végiggondolva kialakítani a saját álláspontunkat, ezután egyeztetni Sankara válaszával: olykor vitázva, akár ellentmondva, máskor rácsodálkozva válasza örök igazságára. A védánta filozófia kedvelt műfaja a vitairat… ezért meggyőződésem, hogy ez a módszer Sankarácsárjának sem lenne ellenére.

Ráhangolódásképpen álljon itt egy részlet a Taittiríja-upanisadból, melyben a mester végső útravalóval látja el tanítványát:
„Növendékét a védákra megtanítva a mester így inti őt:
– Mondj igazat! Gyakorold az erényt! Napi tanulmányaidat el ne hanyagold! Ha mesterednek kedves ajándékot hoztál, ügyelj arra, ne szakadjon meg nemzetséged fonala. Az igazságot el ne hanyagold! Az erényt el ne hanyagold! A boldogulást el ne hanyagold! A gyarapodást el ne hanyagold! A tanulást és tanítást el ne hanyagold! Az istenek és ősök szolgálatát el ne hanyagold!
Istenként tekints anyádra! Istenként tekints atyádra! Istenként tekints mesteredre! Istenként tekints vendégedre! A makulátlan cselekedet gyakorlandó, nem más! Amely gyakorlat helyes, azt kövesd, ne mást!
A náladnál kiválóbb bráhmanákat ülőhellyel kínáld. Hittel adakozzál, s ne hitetlenül! Bőkezűen adakozzál, szerényen adakozzál, félve és együttérzéssel adakozzál.
Ha pedig kétséged támad egy cselekedet, avagy esemény felől, úgy viselkedj te is, ahogyan a jó ítélőkészségű bráhmanák viselkednének, akik (a jónak) szentelik magukat, nem függenek másoktól, nyájasak s az erény elkötelezettjei.
A hitványak között pedig úgy viselkedj te is, ahogyan a jó ítélőkészségű bráhmanák viselkednének, akik (a jónak) szentelik magukat, nem függenek másoktól, nyájasak s az erény elkötelezettjei.
Ez a parancsolat. Ez a tanítás. Ez a védák titkos tanítása. Ez az útmutatás. Ez az imádat módja, bizony, ez az imádat módja!” (Taittiríja-upanisad 1.11.)


kaḥ khalu nālaṅkriyate dṛṣṭādṛṣṭārthasādhanapaṭīyān |
amuyā kaṇṭha-sthitayā praśnottara-ratna-mālikayā || 1||

Akad-e a látható és nemlátható dolgok beteljesítésének módjaiban jártas személy, ki ne ékesítené
nyakát (örömmel) a kérdések és válaszok ékköveinek e füzérével?

A kérdések egy része az evilági léttel kapcsolatos, más részük a létforgatag elhagyásáról tudakozódik – ezt jelenti a „látható és nemlátható”. A nyak szimbóluma kettős: a füzérrel az ember a nyakát ékesíti, a kérdések és válaszok elzengésével, pedig a torkát, a hangképző szerveit. A címben az uttara szó a jelenthet választ is, a szó későbbi, rákövetkező, azaz a kérdés (praśna) után következő jelentése miatt, ám az uttara kiválóra, jelentősre is utalhat, így már a szóválasztás is rávilágít a soron következő kérdések fontosságára.

bhagavan kim upādeyaṁ guru-vacanaṁ heyam api kim akāryaṁ |
ko guruḥ adhigata-tattvaḥ śiṣya-hitāyodyataḥ satataṁ || 2||

Uram! (1.) Mit kell megfogadni? A mester szavát. (2.) S mit kell elhagyni? A rossz tetteket.
(3.) Ki a mester? Az igazság tudója s a tanítvány örök jóakarója.

2. Az elhagyandó, akāryam rossz tetteket jelent, de akārya-kārī lehet olyan személy is, aki a kötelességét elhanyagolja.
3. A mester természetesen nem csupán tudója az igazságnak, hanem e szerint is él (a vers az adhi-gam – „odamegy”, elér, azaz elnyer, megért igével fejezi ki a tudást).

tvaritaṁ kiṁ kartavyaṁ viduṣāṁ saṁsāra-santati-cchedaḥ |
kiṁ mokṣa-taror bījaṁ samyakjñānaṁ kriyāsiddhaṁ || 3||

(4.) A tudás birtokában mi legyen az azonnali teendő? A létforgatag láncolatának elvágása.
(5.) Mi a megszabadulás fájának magja? A helyes tudás és a cselekvés tökéletessége.

5. A megszabadulás fájának magja: a kiindulópont, melyből majdan kisarjad a móksa. A megszabadulás, az üdvösség nem csupán ismeret, hanem ismeret és az abból fakadó tökéletes cselekvés. Más helyütt Sankara azt mondja, hogy az ismeret maga helyes cselekvésre ösztönöz, miként ha az újdonsült apának azt mondják: megszületett a fiad!, rögtön az újszülöttel kapcsolatos tevékenységekbe fog: fát ültet, megvendégeli a falu népét, elvégzi az ilyenkor szükséges rítusokat.

kaḥ pathyataro dharmaḥ kaḥ śucir iha yasya mānasaṁ śuddhaṁ |
kaḥ paṇḍito vivekī kiṁ viṣam avadhīraṇā guruṣu || 4||

(6.) Mi a legkedvezőbb? A dharma. (7.) Ki az erényes? Akinek a gondolatai tiszták.
(8.) Ki a tudós? Aki birtokában van a megkülönböztetés képességének. (9.) Mi a méreg? A tiszteletre méltók megvetése.

6. A dharma egyaránt jelent vallást, törvényt, jóságot és jogot, továbbá erényt.
7. A kérdésben eredetileg: ki itt az erénye? Az itt (iha) több egyszerű töltelékszónál –az anyagvilágra tett utalás: ki lehet egyáltalán tiszta, erényes ebben a világban? A śuci szó szerint tisztát, de átvitt értelemben erényes, jámbor, őszinte, egyenes embert is jelenthet. A válaszban a mānasa jelentése gondolati, elme vagy akár szív… erényes tehát az, akinek szíve, elméje és gondolatai egyaránt tiszták.
8. A valódi tudós az, aki képes az anyag és a lélek, az illúzió és a valós valóság megkülönbözetésére.
9. Az életet kioltó méreg a tiszteletre méltók (a guru jelent tanítót, de többes számban gyakran tiszteletre méltó, tekintélyes vénekre vonatkozik) megvetése, hiszen így az ember képtelenné válik a mester szavának megfogadására (lásd 1. vers) éppúgy, mint bármi más megtanulására.

kiṁ saṁsāre sāraṁ bahuśo'pi vicintyamānam idam eva |
kiṁ manujeṣviṣṭatamaṁ sva-para-hitāyodyataṁ janma || 5||

(10.) Mi a legfontosabb a létforgatagban? Ennek gyakori végiggondolása.
(11.) Mi a legkívánatosabb tulajdonság az emberek közt? Önmaga és mások hasznára váló születés.

10. A válasz jelentése: újra és újra végiggondolni, eltöprengeni azon, hogy mi is a szanszára, mit keresünk itt, s hogyan tovább? Nem elég feltenni a kérdést, és megadni a sablonválaszt, aztán megfeledkezni róla. Az állandó vizsgálat (és önvizsgálat) komoly hajtóerőt jelent.

madir eva moha-janakaḥ kaḥ snehaḥ ke ca dasyavo viṣayāḥ |
kā bhava-valli tṛṣṇā ko vairī yas tv anudyogaḥ || 6||

(12.) Mi okoz bódulatot, akár a szesz? A ragaszkodás. (13.) Kik az útonállók? Az érzéktárgyak.
(14.) Mi a világi lét liánja? A létszomj. (15.) Ki az ellenség? A tétlenség.

12. A szesz (madirā) szó a lerészegedik, elbódít (mad) igéből ered, a moha jelentése pedig eszméletvesztés, tompaság, bódulat és illúzió, mellyel a valótlant valósnak véli az ember.
13. Az érzéktárgyak akár az útonállók ragadják el az ember figyelmét. A Bhagavad-gítá így szól erről:
dhyāyato viṣayān puṁsaḥ saṅgas teṣūpajāyate |
saṅgāt saṁjāyate kāmaḥ kāmāt krodho’bhijāyate ||62||
krodhād bhavati saṁmohaḥ saṁmohāt smṛti-vibhramaḥ |
smṛti-bhraṁśād buddhi-nāśo buddhi-nāśāt praṇaśyati ||63||
„Az érzéktárgyakat felidéző emberben ragaszkodás ébred az érzéktárgyak iránt,
a ragaszkodásból vágy születik, a vágyból pedig düh.
A dühből elvakultság lesz, az elvakultságból emlékezetzavar,
az emlékezetvesztés miatt elvész az értelem, s így elbukik az ember.” (Bg. 2.62-63.)
14. A liánok a talajban gyökereznek, s gyors növekedéssel magasra felkapaszkodnak a fákra, sziklákra tapadva – a világi lét gyorsan felkúszó, s fojtogató liánja a létszomj.
15. Lásd még a 87.-es kérdést.

kasmād bhayam iha maraṇād andhād iha ko viśiṣyate rāgī |
kaḥ śūro yo lalanā-locana-bāṇair na ca vyadhitaḥ || 7||

(16.) Mitől félnek az emberek? A haláltól. (17.) Ki világtalanabb a vaknál is? A ragaszkodó.
(18.) Ki a hős? Kit nem sebzett meg az asszonyok szemeinek szerelmes pillantása.

18. A költők a szemöldököt íjnak, a szerelmes oldalpillantásokat kiröppenő nyílvesszőnek látják, hős az, aki sértetlen kerül ki e nyílzáporból.

pāntuṁ karṇāñjalibhiḥ kim amṛtam iha yujyate sad-upadeśaḥ |
kiṁ gurutāyā mūlaṁ yad etad aprārthanaṁ nāma || 8||

(19.) Milyen nektárt kortyoljon az ember a füleivel? A szentek tanítását.
(20.) Mi a tisztelet forrása? Ha valaki nem kéri azt.

19. Az añjali marokba fogott kezeket jelent, az ivással kapcsolatban azt idézi, mikor az ember a markába merített forrásvizet kortyolja. Hasonlóképpen kortyolja a szentek tanításának nektárját füleivel, ez a karṇānjali („fül-marok”).
20. A gurutā szó szerint súlyosságot jelent (guru – nehéz, súlyos), átvitt értelemben tiszteletet, tekintélyt.

kiṁ gahanaṁ strī-caritaṁ kaś caturo yo na khaṇḍitas tena |
kiṁ duḥkhaṁ asantoṣaḥ kiṁ lāghavam adhamato yācñā || 9||

(21.) Mi a kifürkészhetetlen? A női természet. (22.) Ki a furfangos? Akit nem győztek le az asszonyok.
(23.) Mi a szenvedés? Az elégedetlenség. (24.) Mi a könnyelműség? Hitványakhoz fordulni segítségért.

22, A válasz eredetiben: aki általuk (az előző válaszban említett női természetűek) által nem legyőzetett: furfangos az, akit a kifürkészhetetlen természetű asszonyok nem győznek le. A khaṇḍita jelent legyőzöttet, de szerelemben csalódottat, kiábrándultat vagy kikosarazottat is, így a huszonkettedik kérdésre a válasz akár ellenkező értelemben, így is fordítható: akit nem kosaraztak ki a széplányok.
24. Az előző vers utolsó kérdése a tisztelet, a súlyosság okára kérdezett, ezzel szemben most könnyelműség (lāghavam, a laghu – könnyű melléknévből) mibenlétéről tudakozódik a kérdező. A segítségkérés (yācñā szó szerint kérlelést, esedezést jelent) elkötelezettséghez vezet, s az ember ne keveredjen rossz adósságba, ne köteleződjön el érdemtelen személyeknek.

kiṁ jīvitam anavadyaṁ kiṁ jāḍyaṁ pāṭhato'py anabhyāsaḥ |
ko jāgarti vivekī ko nidrā mūḍhatā jantoḥ || 10||

(25.) Milyen az ideális élet? A feddhetetlen. (26.) Mi a tompaság? A megtanultak gyakorlásának elmulasztása.
(27.) Ki éber? Aki képes a megkülönböztetésre. (28.) Ki az alvó? Az élőlény elámítottsága.

26. A „megtanultak gyakorlásának elmulasztása” kicsit kiterjeszti a választ. Az „olvasottak nem-gyakorlása” Sankara fogalomkörében a megtanult véda-versek recitálásának elmulasztását jelenti, azaz a szent gyakorlatok elmulasztását.
27. A megkülönböztető képesség az anyag és a lélek, az illúzió és a valós valóság szétválasztása – éppúgy, mint a nyolcadik kérdésben.
28. Figyelemreméltó, hogy az alvó nem a teremtmény maga, hanem a pillanatnyi (tehát múlandó) zavart állapota.

nalinī-dala-gata-jalavat-taralaṁ kiṁ yauvanaṁ dhanaṁ cāyuḥ |
kathaya punaḥ ke śaśinaḥ kiraṇa-samāḥ saj-janā eva || 11||

(29.) Mi múlandó, akár a lótuszlevélen lepergő vízcsepp? Az ifjúság, a vagyon és az élet.
(30.) És mondd, kik olyanok, akár a holdsugár? Csak a jó emberek.

30. A Hold a kedvesség, nyájasság szimbóluma, egyben a nektár forrása.

ko narakaḥ para-vaśatā kiṁ saukhyaṁ sarva-saṅga-viratir yā |
kiṁ satyaṁ bhūta-hitaṁ priyaṁ ca kiṁ prāṇinām asavaḥ || 12||

(31.) Milyen a pokoli lét? Az alárendeltség. (32.) Mi az elégedettség? Mikor megszűnt minden ragaszkodás.
(33.) Mi az igazság? Jóakarat minden lény iránt. (34.) És mi kedves minden élőlénynek? Az élete.

33. A kérdés kétféle szövegváltozata ismeretes: mi az igazság (satyam)? vagy mi a tökéletesség (sādhyam – elvégzendő, beteljesítendő)? Az igazsággal kapcsolatban lásd még a 48.-as kérdést.

ko'nartha-phalo mānaḥ kā sukha-dā sādhu-jana-maitrī |
sarva-vyasana-vināśe ko dakṣaḥ sarvathā tyāgī || 13||

(35.) Mi terem rossz gyümölcsöt? Az önteltség. (36.) Mi hoz boldogságot? A jó emberek barátsága.
(37.) Ki képes minden nyomorúságot felszámolni? Aki mindenben elengedő.

36, A válasz: „ jó emberek barátsága” (sādhu-jana-maitrī) értelmezhető így is: a szádhuk, a szent emberek barátsága.
37. A tyāga szó szerint lemondást, elhagyást, elengedést jelent, ám valójában többről van szó, mint fáradt sóhajjal, keserű szájízzel elengedni valamit. A szó szinonimája pontosabban fejezi ki a mögötte húzódó gondolatot: vairāgya, azaz ragaszkodásmentesség, függetlenség. Ez az attitűd több kérdésre adott válaszban is feltűnik: a ragaszkodás elbódít, akár a szesz (12.), a ragaszkodó világtalanabb a vaknál (17.), a szenvedés oka az elégedetlenség (23.), ellenben az elégedettség a ragaszkodás megszűnéséből fakad (32.). Ebbe a sorba illeszkedik e kérdés is: minden nyomorúságot felszámol az, aki ragaszkodásmentesen él.

kiṁ maraṇaṁ mūrkhatvaṁ kiṁ cānarghaṁ yad avasare dattaṁ |
āmaraṇāt kiṁ śalyaṁ pracchannaṁ yat kṛtaṁ pāpaṁ || 14||

(38.) Mi a halál? Az ostobaság. (39.) Mi a felbecsülhetetlen? A megfelelő pillanatban adott adomány.
(40.) Mi fájdalmasabb a halálnál is? Az eltitkolt bűn.

40. A „fájdalmasabb a halálnál is” szó szerint: ami nagyobb „tüske a halálnál”. A śalya jelentése tüske, átvitt értelemben azonban az, ami a szívszaggató fájdalom oka. Az eltitkolt bűn nem nyert megbocsátást.

kutra vidheyo yatno vidyābhyāse sad-auṣadhe dāne |
avadhīraṇā kva kāryā khala-parayoṣit-paradhaneṣu || 15||

(41.) Miben legyen erőfeszítésünk állhatatos? A tudás gyakorlásában, a gyógyításban és az adományozásban.
(42.) Mi iránt legyen közömbösek? A gonosztevők, más felesége és más vagyona iránt.

kāharniśam anucintyā saṁsārāsāratā na tu pramadā |
kā preyasī vidheyā karuṇā dīneṣu saj-jane maitrī || 16||

(43.) Mire emlékezzünk éjt nappallá téve? A létforgatag ideiglenes jelentéktelenségére, nem pedig a szépasszonyokra.
(44.) Mi legyen a legkedvesebb kötelesség? Könyörület az elesettek iránt, és barátságosság a jó emberek iránt.

43. A válasz ironikus felhangját a kérdőszó (kā) nőnemű alakja indukálja. Az asāratā egyaránt jelent ideiglenest és jelentéktelent is, ezért indokolt a saṁsāra-asāratā szóösszetételt a létforgatag ideiglenes jelentéktelenségeként fordítani.

kaṇṭhagatair apy-asubhiḥ kasya hy-ātmā na śakyate jetuṁ |
mūrkhasya śaṅkitasya ca viṣādino vā kṛta-ghnasya || 17||

(45.) Ki nem tudja megfékezni az elméjét még a halál küszöbén sem?
Az ostoba, a bizalmatlan kételkedő, a kiábrándult csüggedő és a hálátlan.

45. A közelgő halált a vers a kaṇṭha-gatair apy asubhiḥ – a torokból elszálló lélegzet szófordulattal írja le. A Mahábhárata egy történetében Judhisthir királynak feltesznek egy kérdést: mi a legcsodálatosabb? A király válasza: „E világban nap mint nap lények sokasága távozik a Halál birodalmába, ám a többiek mégis változatlanságra vágynak – mi lehetne ennél csodálatosabb?” A pillanat, mikor az ember valóban szembenéz a mulandósággal sorsfordító – erről szól a kérdés. Ennél talán csak az a fontosabb pillanat, amikor a halhatatlanságra ébred rá.
A viṣādin jelenthet vigasztalhatatlanul bánkódót, kiábrándultat és csüggedőt is. A mély bánat sem foszt meg a továbblépés lehetőségétől, ám a kiábrándult csüggedés apátiához, így tompult tehetetlenséghez vezet. A kṛta-ghna (az elvégzettet elpusztító) jelenthet hálátlant, illetve olyan embert, aki rendszeresen felülbírálja korábbi döntéseit.

kaḥ sādhuḥ sad-vṛttaḥ kam adhamam ācakṣate tv asad-vṛttaṁ |
kena jitaṁ jagad etat satya-titikṣāvatā puṁsā || 18||

(46.) Ki a jó ember? Az erényes. (47.) Kit tartanak alantasnak? A becstelen viselkedésűt.
(48.) Ki győzte le ezt a világot? Az igaz és türelmes ember.

48. A jita (legyőzött) befejezett melléknévi igenévként nem jövőbeni lehetőségre, hanem befejezett tényre utal. Az igaz ember már úrrá lett a világ felett – jóllehet ez talán még nem nyilvánvaló, talán még néhány váratlan fordulatot tartogat útja – ezért szükséges a türelem is –, ám az igazság kétségkívül mindig győzedelmeskedik. Erről szól a Mundaka-upanisad verse is:
satyameva jayate nānṛtaṁ satyena panthā vitato devayānaḥ |
yenā kramanty ṛṣayo hyāptakāmā yatra tat satyasya paramaṁ nidhānam ||
Egyedül az igazság győzedelmeskedik, nem más. Igazság által tárul fel az isteni ösvény,
mit járva a bölcsek vágya beteljesül, s ahol az igazság legfőbb hajléka. (Mund. 3.1.6.)
„Egyedül az igazság győzedelmeskedik” (satyameva jayate) a modern India jelmondata is lett.

kasmai namāṁsi devāḥ kurvanti dayā-pradhānāya |
kasmād udvegaḥ syāt saṁsārāraṇyataḥ sudhiyaḥ || 19||

(49.) Kinek hódolnak még az istenek is? Azoknak, akik a könyörületnek szentelik magukat.
(50.) Mi az aggodalom oka? Az értelmes ember (egyedül) a létforgatag dzsungelétől tart.

kasya vaśe prāṇi-gaṇaḥ satya-priya-bhāṣiṇo vinītasya |
kva sthātavyaṁ nyāyye pathi dṛṣṭādṛṣṭa-lābhāḍhye || 20||

(51.) Kire hallgat mindenki? Aki alázatos, igaz és kedvesen beszél.
(52.) Hol állapodjon meg az ember? A helyes ösvényen, mely bővelkedik a látható és nemlátható eredményekben.

51. A kérdés eredeti formájában: kinek a befolyása (vaśe) alatt állnak az élőlények? Ám vaśa szónak nincs negatív felhangja, nem manipulatív ráhatásról van szó, pusztán a függő viszony létéről. Olykor talán rosszkedvünk mást mondat velünk, mert úgy látszik, inkább az erőszakos, hazug rábeszélők irányítják élőlénytársainkat. De ne feledjük az előbbi verseket: az igazság, és egyedül az igazság győzedelmeskedik, ki más lehetne akkor a végső irányító?

ko'ndho yo'kārya-rataḥ ko badhiro yo hitāni na śṛṇoti |
ko mūko yaḥ kāle priyāṇi vaktuṁ na jānāti || 21||

(53.) Ki a vak? A bűnhöz ragaszkodó. (54.) Ki a süket? Aki nem hallgatja meg a jótanácsokat.
(55.) Ki a néma? Aki a kellő időben nem tud kedves szavakat mondani.

53. Az akārya („nemteendő”) jelenthet bűnt, de méltatlan tettet, akár a kötelesség elhanyagolását is.

kiṁ dānam anākāṅkṣaṁ kiṁ mitraṁ yo nivārayati pāpāt |
ko'laṅkāraḥ śīlaṁ kiṁ vācāṁ maṇḍanaṁ satyaṁ || 22||

(56.) Mi az ajándék? Amit nem vágynak vissza. (57.) Ki a barát? Aki visszafordít a rossztettektől.
(58.) Mi ékesíti az embert? Az erős jellem. (59.) Mi ékesíti a szavakat? Az igazság.

56. Az an-ākāṅkṣam szó szerint nem visszavágyottat jelent, de nem csupán az adomány visszakerüléséről van szó: amiért nem várnak semmit cserébe.

vidyud vilasita capalaṁ kiṁ durjana-saṅgatir yuvatayaś ca |
kula-śīla-niṣprakampāḥ ke kali-kāle'pi saj-janā eva || 23||

(60.) Mi az, ami villámként tűnik fel, csupán egy pillanatra? A rossz társaság, és az ifjú hölgyek.
(61.) Kik nem rendítik meg a család jó hírét, még a kali-korban sem? A jó emberek.

60. A kérdés talányos. A vilasita tündöklőt, megnyilvánultat jelent, de játékost vagy szerelmes enyelgést is. Így a villám átmeneti jellege mellett a kívánatos tündöklése is a kérdésbe foglaltatik, sőt, a szerelmes hangulatok röpke öröme is megjelenik a kérdésben.
61. A „család jó híre” (kula-śīla) szó szerint a család erénye, erkölcsi tartása, nemes jelleme.

(folytatása következik)

Sankara: Kérdések és válaszok ékköveinek füzére - a kérdések, 1.

praśnottara-ratna-mālikā

Jól kérdezni legalább akkora feladat, mint jól válaszolni. A jó kérdés inspirálja a válaszadót, s ilyen inspirált helyzetben a válasz több, mint a válaszadó gondolatainak kombinációja. Sankarácsárja művében 181 látszólag egyszerű kérdést olvashatunk: életről-halálról, erényről és bűnről. Láthatjuk, ezerkétszáz éve is hasonló kérdések foglalkoztatták az embereket, mint ma: mi a jólét, ki a vagyonos, hogyan éljünk helyesen, mi az erény… a válaszok persze olykor másként hangzanak. Bár a kérdések és válaszok füzéréből kirajzolódik Sankara korának életeszménye, s olvasható a szöveg így is, ám nem ilyen tanulmánynak szánom. A szöveget kis dózisban javallott olvasni… nem fogyasztani, inkább egy-egy kérdést alaposan végiggondolva kialakítani a saját álláspontunkat, ezután egyeztetni Sankara válaszával: olykor vitázva, akár ellentmondva, máskor rácsodálkozva válasza örök igazságára. A védánta filozófia kedvelt műfaja a vitairat… ezért meggyőződésem, hogy ez a módszer Sankarácsárjának sem lenne ellenére.

A tanulmányozást segítendő két szövegváltozatot készítettem. Az elsőben csak a kérdések olvashatók, és Sankara válaszai csak a kérdőjelre kattintva jelennek meg – így van mód a nyugodt átgondolásra. Ebből a változatból kihagytam néhány olyan kérdést, mely magyarázat nélkül nehezen értelmezhető, és kihagytam mindazokat a kérdéseket, melyek a dharma megvilágításán túlra visznek… mert ezek egyébként sem válaszolhatók meg hétköznapi tapasztalatainkat összegyűjtve. Természetesen szívesen várom a válaszokat, kiegészítéseket, ellenvetéseket a kommentárok között is: gondoljuk át közösen a lehetséges válaszokat!

A szokásos forma: szanszkrt szöveg, fordítás és az esetleges kiegészítő megjegyzések a jövő héten lesznek olvashatók. A művet terjedelmi okokból három részletben közöljük.

Ráhangolódásképpen álljon itt egy részlet a Taittiríja-upanisadból, melyben a mester végső útravalóval látja el tanítványát:

„Növendékét a védákra megtanítva a mester így inti őt:
– Mondj igazat! Gyakorold az erényt! Napi tanulmányaidat el ne hanyagold! Ha mesterednek kedves ajándékot hoztál, ügyelj arra, ne szakadjon meg nemzetséged fonala. Az igazságot el ne hanyagold! Az erényt el ne hanyagold! A boldogulást el ne hanyagold! A gyarapodást el ne hanyagold! A tanulást és tanítást el ne hanyagold! Az istenek és ősök szolgálatát el ne hanyagold!
Istenként tekints anyádra! Istenként tekints atyádra! Istenként tekints mesteredre! Istenként tekints vendégedre! A makulátlan cselekedet gyakorlandó, nem más! Amely gyakorlat helyes, azt kövesd, ne mást!
A náladnál kiválóbb bráhmanákat ülőhellyel kínáld. Hittel adakozzál, s ne hitetlenül! Bőkezűen adakozzál, szerényen adakozzál, félve és együttérzéssel adakozzál.
Ha pedig kétséged támad egy cselekedet, avagy esemény felől, úgy viselkedj te is, ahogyan a jó ítélőkészségű bráhmanák viselkednének, akik (a jónak) szentelik magukat, nem függenek másoktól, nyájasak s az erény elkötelezettjei.
A hitványak között pedig úgy viselkedj te is, ahogyan a jó ítélőkészségű bráhmanák viselkednének, akik (a jónak) szentelik magukat, nem függenek másoktól, nyájasak s az erény elkötelezettjei.
Ez a parancsolat. Ez a tanítás. Ez a védák titkos tanítása. Ez az útmutatás. Ez az imádat módja, bizony, ez az imádat módja!” (Taittiríja-upanisad 1.11.)

Íme a kérdések, s a kérdésekre kattintva megjelennek majd Sankara válaszai:

(1.) Mit kell megfogadni? A mester szavát.

(2.) S mit kell elhagyni? A rossz tetteket.

(3.) Ki a mester? Az igazság tudója s a tanítvány örök jóakarója.

(4.) A tudás birtokában mi legyen az azonnali teendő? A létforgatag láncolatának elvágása.

(7.) Ki az erényes? Akinek a gondolatai tiszták.

(8.) Ki a tudós? Aki birtokában van a megkülönböztetés képességének.

(9.) Mi a méreg? A tiszteletre méltók megvetése.

(10.) Mi a legfontosabb a létforgatagban? Ennek gyakori végiggondolása.

(11.) Mi a legkívánatosabb tulajdonság az emberek közt? Önmaga és mások hasznára váló születés.

(12.) Mi okoz bódulatot, akár a szesz? A ragaszkodás.

(13.) Kik az útonállók? Az érzéktárgyak.

(15.) Ki az ellenség? A tétlenség.

(16.) Mitől félnek az emberek? A haláltól.

(17.) Ki világtalanabb a vaknál is? A ragaszkodó.

(18.) Ki a hős? Kit nem sebzett meg az asszonyok szemeinek szerelmes pillantása.

(19.) Milyen nektárt kortyoljon az ember a füleivel? A szentek tanítását.

(20.) Mi a tisztelet forrása? Ha valaki nem kéri azt.

(21.) Mi a kifürkészhetetlen? A női természet.

(22.) Ki a furfangos? Akit nem győztek le az asszonyok.

(23.) Mi a szenvedés? Az elégedetlenség.

(24.) Mi a könnyelműség? Hitványakhoz fordulni segítségért.

(25.) Milyen az ideális élet? A feddhetetlen.

(26.) Mi a tompaság? A megtanultak gyakorlásának elmulasztása.

(27.) Ki éber? Aki képes a megkülönböztetésre.

(28.) Ki az alvó? Az élőlény elámítottsága.

(29.) Mi múlandó, akár a lótuszlevélen lepergő vízcsepp? Az ifjúság, a vagyon és az élet.

(31.) Milyen a pokoli lét? Az alárendeltség.

(32.) Mi az elégedettség? Mikor megszűnt minden ragaszkodás.

(33.) Mi az igazság? Jóakarat minden lény iránt.

(34.) És mi kedves minden élőlénynek? Az élete.

(35.) Mi terem rossz gyümölcsöt? Az önteltség.

(36.) Mi hoz boldogságot? A jó emberek barátsága.

(37.) Ki képes minden nyomorúságot felszámolni? Aki mindenben elengedő.

(38.) Mi a halál? Az ostobaság.

(39.) Mi a felbecsülhetetlen? A megfelelő pillanatban adott adomány.

(40.) Mi fájdalmasabb a halálnál is? Az eltitkolt bűn.

(41.) Miben legyen erőfeszítésünk állhatatos? A tudás gyakorlásában, a gyógyításban és az adományozásban.

(42.) Mi iránt legyen közömbösek? A gonosztevők, más felesége és más vagyona iránt.

(43.) Mire emlékezzünk éjt nappallá téve? A létforgatag ideiglenes jelentéktelenségére, nem pedig a szépasszonyokra.

(44.) Mi legyen a legkedvesebb kötelesség? Könyörület az elesettek iránt, és barátságosság a jó emberek iránt.

(46.) Ki a jó ember? Az erényes.

(47.) Kit tartanak alantasnak? A becstelen viselkedésűt.

(48.) Ki győzte le ezt a világot? Az igaz és türelmes ember.

(49.) Kinek hódolnak még az istenek is? Azoknak, akik a könyörületnek szentelik magukat.

(51.) Kire hallgat mindenki? Aki alázatos, igaz és kedvesen beszél.

(52.) Hol állapodjon meg az ember? A helyes ösvényen, mely bővelkedik a látható és nemlátható eredményekben.

(53.) Ki a vak? A bűnhöz ragaszkodó.

(54.) Ki a süket? Aki nem hallgatja meg a jótanácsokat.

(55.) Ki a néma? Aki a kellő időben nem tud kedves szavakat mondani.

(56.) Mi az ajándék? Amit nem vágynak vissza.

(57.) Ki a barát? Aki visszafordít a rossztettektől.

(58.) Mi ékesíti az embert? Az erős jellem.

(59.) Mi ékesíti a szavakat? Az igazság.

(60.) Mi az, ami villámként tűnik fel, csupán egy pillanatra? A rossz társaság, és az ifjú hölgyek.