tűzáldozat a Csaitanja-követő vaisnava iskolában 1.

A védai kor legfontosabb áldozati rítusa a tűzáldozat. A hagyományos tűzáldozatok mindenkit megmozgató, nagyszabású szakrális és egyben társadalmi események is voltak. Ugyanakkor az egyes ember életének jelentősebb eseményeit is áldozatok kísérték – a születés, a névadás, a tanulmányok megkezdése és befejezése, a házasságkötés, a különféle beavatások, és a halál is tűzáldozat révén vált szentséggé.
Bár a kali-kor elsődleges áldozata nem a tűzáldozat, a hagyomány a mai napig él, időről-időre megújulva. A Csaitanja-követő vaisnavák számára az irányadó Gópál Bhatta Gószvámí szertartáskönyve, a Szat-krijá-szára-dípiká (Szent rítusok lényegének megvilágítása). Az ebben leírt rítus némileg eltér a védai hagyomány monumentális áldozataitól, ám annak a leglényegesebb elemeit megtaláljuk benne. Talán a legfontosabb hangsúlybéli különbség, hogy a védai hagyomány a dévákon keresztül szólítja meg a Legfelsőbbet, addig itt Rádhá-Krsnát invitálják örök társaikkal együtt.

A rítus számos mozzanata három nagy részre osztható. Az előkészítő szakaszban (kuśaṇḍikā) felállítják az áldozati oltárt, megtisztítják az áldozati teret és eszközöket, és meginvitálják az áldozatot oltalmazó személyiségeket. Ezután következik maga az áldozat (homa), majd a lezáró szakasz (udīcya), melyben elbocsájtják a meginvitált tüzet.

Az egyes felajánlásokat mantrák kíséretében végzik el. A mantráknak – mint a védamantráknak általában – négy jellemzője ismeretes, ezek:
- a látnok bölcs (ṛṣi), akin keresztül a mantra megnyilvánult,
- a versmérték mellyel a mantrát zengik (chandas),
- a rítus uralkodó istensége (devatā),
- és az alkalmazás, a cél (viniyoga).

Kusandiká – az áldozat előkészítése

A szilárd elhatározás

Az első mozzanat szilárd elhatározás, s annak kinyilvánítása, hogy mikor, hol, s miért végzik az áldozatot. Majd felállítják tűzoltárt. Megtisztítják az áldozati teret a szennyeződésektől, és kelet felé tájolva lépcsőzetesen rakott téglákból felépítik a négyzet alakú oltárt. Az oltár belső terét tiszta homokkal töltik fel. Az oltárt levelekkel, ágakkal, virágfüzérekkel, zászlókkal ékesítik.

Az öt vonal

Ezután a pap kusa fűszállal öt vonalú ábrát (jantrát) rajzol a homokba, majd színes porfestékkel jelöli őket. A tűz maszkulin természetű, ám e jantra vonalai női jelképek: a Föld istennőjét sárga, a tehenet vörös, a Jamuná szent folyóját fekete, Laksmít, a szerencseistennőt, a jólét és siker adományozóját arany, Szaraszvatít a tudás és ékesszólás istennőjét fehér vonal szimbolizálja.

A tűz meginvitálása

A ceremónia következő eleme a szent tűz meginvitálása. A tűz alászálló isteni energia, ő továbbítja a hívek felajánlásait. A tűz fizikai formáját gyakran a templom oltárán vett tűzről gyújtják, máskor a Nap sugarait lencsével összegyűjtve. A meginvitált tüzet meditációban imádják, kiengesztelő mantrákkal köszöntik.

A tűz meginvitálásakor zengett szanszkrt mantra fordítása így hangzik: „Óh, Vidhu nevű tűz, kérlek, jöjj el hozzánk! Tűz, Te, kit Vidhunak neveznek! E tűz Srí Visnu fényessége (vagy: ereje, tejas)!” A rítus jellegétől függ, hogy Agni melyik aspektusát invitálják, Vidhu az engesztelő áldozat során invitált tűz.

Mert a tűz Srí Visnu – Krsna – fényessége, kiterjedése, így a pap Krsnaként imádja: ”Óm! »Óh Krsna, Ananta (végnélküli), Mukunda, Mádhava, Hari, Góvinda, ki a fuvoláján játszik! Óh, gópík kedvese, Vradzsa (lakóinak) barátja, bhaktáid szeretettje, fenséges Acsjuta! Híveid szeretetének kiszolgáltatottja, a szent áldozatok gyümölcse, ki egyedül a rásza-táncból meríted örömödet, óh, bánatosakkal együttérző szívű! Óh, Rádhá kedvese, világ balvégzetének elvevője« – e szavakat zengje mindig a nyelv!

Óm! Ama Visnu legfőbb hajlékát látják mindig a csillag-bölcsek, mint az eget betöltő (isteni) szemet.

Óm! Krsna a lét, tudat és boldogság sötét esőfellege, az eredeti és legfelsőbb személy. Ő a rítusok s minden más gyökere, így mindennel Ő imádandó. Krsna a lelki ragyogás forrása, az abszolút egyeduralkodó, mindenki imádottja. Krsna kezdetnélküli, így az univerzumban és azon kívül is minden boldogság csak az ő áldásával nyerhető el.”

Agni, a felajánlás továbbítója hidat képez a két világ között, ezért a következő mantrák előbb távoliként említik, majd a másik, azaz a közeli, a hívek szíveit ismerőként magasztalják, aki ennek a tudásnak a birtokában tudván tudja, miképpen közvetítse a felajánlásokat:
”Óm! Agnit, a távolit tisztelem, a felajánlás továbbítóját invitálom. Óh, isten, bárcsak eljönnél hozzánk!
Most e másik, a mindenkit ismerő Agni vigye tudón felajánlásunkat az isteneknek!”

„Egy az Isten. Az (Ő) elrendeléséből lett később minden. Ő az első élőlény, s Ő van az anyaméhen belül is.
Bizony megszületett már, és a jövőben is megszületik majd, s feléje fordulnak az emberek. A sokarcú mindenütt jelen van.”

A sokarcú (sarvato-mukhaḥ) a mindenki szívében jelenlévő Paramátmá szokásos jelzője. A vers a Svétásvatara-upanisad 2.16. verséhez hasonlatos.

Körbesöprés – rituális megtisztítás

Az áldozati oltár környékének rituális megtisztításakor a pap kusa fűvel söpri körbe az oltár oldalait. Eközben a következő mantrákat zengi a Rg-védából:
„E felajánlás az imádandó Agnié (ki a lények ismerője, jātavedā). Himnuszokkal magasztaljuk őt, ki hintóként (továbbítja felajánlásainkat). Gondoskodása révén áldás száll ránk e gyülekezetben. Óh, Tűz, barátunk, ne sértsünk téged!
Hordjuk a fát, áldozzuk a ghít néked, keresve a (kedvező alkalmat). (Áldd) élettel az átkelőket, beteljesüléssel a fohászokat. Óh, Tűz, barátunk, ne sértsünk téged!
Bárcsak elégedetté tennénk téged, s így beteljesülnének fohászaink. Benned fogyasztják el a félistenek a felajánlott ghít. Vidd hát e forróságban felajánlásainkat az Áditjákhoz. Óh, Tűz, barátunk, ne sértsünk téged!”
A fahordás a meghódolás szimbóluma. A tradíció megkövetelte a leendő tanítványoktól, hogy tűzifával a kézben keressék föl a mestert, ami a szolgálatkészségnek és a praktikus segítségnyújtásnak is jele.

Kusa-fű szétterítése

Ezután a pap kusa-füvet terít szét az oltár körül. A kusa (más néven darbha) szent fűféle (Desmostachya bipinnata). A hagyomány szerint mikor Visnu vadkan formájában jelent meg megrázta testét, és szőre lehulló szálából lett a kusa-fű.

Oltalmazók meginvitálása
 
Majd a pap meginvitálja a rítust oltalmazó szenteket. E szentek tíz irányból oltalmazzák az áldozatot, s mert ők Visnu hívei, ezért a pap a megfelelő irányból mahápraszádamot ajánl nekik.
Az irányok és oltalmazók az alábbiak:
• kelet: Nárada, az istenszeretet hatalmával felkent tanító,
• délkelet: Kapila, a szánkhja filozófiájának tanítója,
• dél: Jama, a holtakat megítélő félisten, az alvilág ura,
• délnyugat: Bhísma, szüzességi fogadalomban élő harcos, az erkölcs őre,
• nyugat: Suka, a Bhágavata-purána elbeszélője,
• északnyugat: Dzsanaka, erényes király, Ráma hitvesének, Szítának atyja
• észak: Szadásiva, a világ megsemmisítésében és újraalkotásában szerepet játszó istenség,
• északkelet: Prahlád, a gonosz Hiranjakasipu király szentéletű fia,
• felfelé: Brahmá, az első lény
• lefelé: Bali, az alvilág uralkodója, Prahlád unokája.

Az áldozati kellékek megtisztítása

A következő mozzanat az eszközök megtisztítása. A pap előbb egy köteg tűzifát áldoz, majd a felajánlandó ghít tisztítja meg a megfelelő mantrákkal, és a ghísedényt a tűz felett átemelve, majd az áldozókanalat tisztítja meg, a tűz felett átemelve.

Locsolás összetett kézzel

Majd a pap vízzel locsolja körbe az oltárt, miközben Visnu jóváhagyásáért fohászkodik, az alábbi neveken szólítva őt: Ananta (végtelen), Acsjuta (múlhatatlan, csalhatatlan), Szaraszván (ízes), Aniruddha (akadálytalan, szabad, önhatalmú), végül e mantrát zengi: „Óm! Óh uram, Aniruddha! Legyen sikeres az áldozat, s az áldoztató! Te vagy az oltalmazó, aki minden létezőben (szívében) lakozol. Óh, vágyak megtisztítója, tisztítsd meg szándékainkat! Óh, szavak ura, (tedd) beszédünket kedvessé!”

Siva-fohász

Végezetül a pap Sivához, a szépszeműhöz fohászkodik: „Szívvel lélekkel leborulok a dicső Szépszemű (Siva) lábaihoz. A kivillanó fogsorú, Szépszemű Siva Bhágavata levélágyán (nyugszik). Arany palotája a föld és az ég között helyezkedik el. Körülötte a félistenek, kiknek szíve-lényege e fémedényben rejlik. Egyrészt erős vagy, sőt, te leszel az erő, s így rezzenéstelen tekintettel s megfontolva vigyázol
Valóban az vagy, akié a tizenkét fiú. Ők évről évre a káma-préna áldozattal imádnak téged, s így (beteljesülnek céljaik) megszilárdulnak az önfegyelemben. Te vagy a bráhmana a félistenek között, én pedig az emberek között. A bráhmana a bráhmanát imádja (upadhāvati), ezért tehozzád (upa) fordulok (dhāvāmi, közelítek). Ne utasítsd vissza fohászainkat! Ne utasítsd vissza áldozatunkat! Ne utasítsd vissza e szertartást! Néked hódolok, s az általad megalapozott áldozatot végzem majd el. Legyen (áldozatunk) szívesen fogadott, virágzó, és sikeres.
Kegyelj engem Szamudra, világnagy lélek! Kegyelj engem Tutha, mindentudó, Brahmá-fia! Kegyelj engem erőtadó Svátra, ősbölcs, Mitrá-Varunafi!
Néki, a szépszeműnek, a kivillanó fogsorúnak, Szamudrának, a világnagynak, Tuthának, a mindentudónak, az erőtadó ősbölcsnek, az ezerszeműnek, Brahmá fiának, a bhágavaták legkiválóbbjának ajánlom hódolatom.”

Szépszemű (virúpa-aksa): A virúpa pontosan formátlant jelent, a szöveg Siva harmadik, misztikus szemére utal, a két szemhez képest szokatlanná teszi megjelenését. A későbbi utalás azonban a pislogás nélküli kifejezést használja, s az ember két szemével egyszerre pislog (ha csak egy szemmel hunyorít, azt kacsintásnak nevezik, de Siva nem kacsingat senkire, lévén Párvatí teljesen leköti a figyelmét.
Levélágya: más értelmezés szerint nyughelye a felhők között van (a szövegben szereplő kifejezés levelet és felhőt is jelenthet), s mert Sivát szokásosan egy banjan-fa alatt, meditációs pózban ábrázolják, relevánsnak tekinthető ez az értelmezés is.
Arany palotája: Siva birodalma a Kailásza-hegy, amely a Szuméru-hegytől délre fekvő magashegy.
Szíve-lényege e fémedényben rejlik: utalás az áldozat egyik kellékére: a ceremónia megkezdésekor vízzel teli hasas, vörösrézből készült edényt helyeznek el az oltár közelében, leterítik egy kendővel, majd kókuszdiót helyeznek a szájára. Ez az edény a kozmikus mindenséget képviseli, benne a világ dolgait irányító félistenekkel.
Erős vagy: Siva az erő birtokosa – nagyerejű lévén képes a mennyei Gangesz vizét is a fején felfogni – sőt, maga válik az erővé, vaisnava értelmezés szerint a démonpusztító-oltalmazó erővé, a szeretet erejévé, amely kettős felvértezettségben nemcsak a hódoló személyt vigyázza a belső démonoktól, hanem a világ rendjére is ügyel.

A folytatásban a hóma és az udícsja mozzanatait ismertetjük.

Prahlád fohásza a tenger alatt

A Visnu-puránában a bölcs Parásara elbeszéli, hogy mikor Hiranjakasipu sehogy sem tudott végezni fiával, gúzsbakötve a tengerbe vettette és köveket dobatott rá, hogy ha már elpusztítani nem tudta fiát, éljen hát a tenger mélyére temetve. Prahlád ekkor így fohászkodott:

namas te puṇḍarīkākṣa namas te puruṣottama |
namas te sarvalokātman namas te tigma-cakriṇe || 64 ||

Hódolat néked lótuszszemű, hódolat néked Legfőbb Személy,
hódolat néked, mindenség Lelke, hódolat néked éles csakrát viselő!

namo brahmaṇya-devāya go-brāhmaṇa-hitāya ca |
jagaddhitāya kṛṣṇāya govindāya namo-namaḥ || 65 ||

Hódolat a bráhmanák urának, a tehenek és bráhmanák jóbarátjának!
A világ jóakarójának, Krsnának, Góvindának hódolok újra és újra!

brahmatve sṛjate viśvaṁ sthitau pālayate punaḥ |
rudra-rūpāya kalpānte namas tubhyaṁ trimūrtaye || 66 ||

Brahmáként megteremted a mindenséget, fennmaradásában meg is oltalmazod azt,
a világkorszak végén pedig Rudra formádnak hódolok, ó háromalakú uram!

devā yakṣāḥ surāḥ siddhā nāgā gandharva-kinnarāḥ |
piśācā rākṣasāś caiva manuṣyāḥ paśavas tathā || 67 ||

Az istenek, a jaksák, a szentek, a tökéletesek, a kígyók, a gandharvák és kinnarák,
a boszorkányok, démonok, az emberek és az állatok,

pakṣiṇa-sthāvarāś caiva pipīlika-sarīsṛpāḥ |
bhūmy-āpo'gnir-nabho-vāyuḥ śabdaḥ sparśas tathā rasaḥ || 68 ||

a szárnyasok, a mozdulatlan (hegyek és fák), a hangyák és a hüllők,
a föld, víz, tűz, ég és a szél, a hang, az érintés és az íz,

rūpaṁ gandho mano buddhirātmā kālas tathā guṇāḥ |
eteṣāṁ paramārthaś ca sarvam etat tvam acyuta || 69 ||

a forma, az illat, az elme, az értelem és a lélek, az idő és az anyagi kötelékek,
mindezek igaz valója, s ez mind te vagy, ó, Acsjuta!

vidyāvidye bhavān satyam-asatyaṁ tvaṁ viṣāmṛte |
pravṛttaṁ ca nivṛttaṁ ca karma vedoditaṁ bhavān || 70 ||

A tudás és tudatlanság, igazság és valótlanság, méreg és nektár is te vagy.
Te vagy a cselekvés és nemcselekvés, s a védába foglalt rítus is.

samasta-karma-bhoktā ca karmopakaraṇāni ca |
tvam eva viṣṇo sarvāṇi sarva-karma-phalaṁ ca yat || 71 ||

Minden tett (eredményének) élvezője, a cselekvés módja (és eszköze),
és a tettek eredménye is te magad vagy uram, Visnu!

(Visnu-purána 1.19.64-71.)

Ekképpen kezdődik Prahlád fohásza. Imája végeztével a kötelékek lehullottak róla, a sziklák legördültek a mellkasáról, és a tenger lágyan partra tette őt. S hogy miért beszélem el mindezt? A 65. vers miatt, mellyel azóta is nap mint nap fordulnak Krsnához a vaisnavák.

PDF

Gópísvara

A rásza-táncba maga Siva is szeretett volna eljutni, ám oda csak egy férfi léphet: Krsna. Így megmerítkezett a Jamuná túlpartján lévő Mána-szaróvar tavacskában, s gyönyörű női testben lépett ki belőle… ám a nyakában megmaradt a kígyó. E kígyó Anantasésát jelképezi, Siva mesterét, kihez mindig hű marad. Az új gópí a Gópísvara nevet kapta Krsnától, s azt a szolgálatot, hogy őrizze a rásza-tánc színhelyét. Ezért is áll Vrndávanban temploma a Vamsí-vata közelében, ahonnan a fuvola hangja idecsábította a gópíkat.

śrīmad-gopīśvaraṁ vande
śaṅkaraṁ karuṇāmayam |
sarva-kleśa-haraṁ devaṁ
vṛndāraṇya-rati-pradam ||

A dicső Gópísvarának hódolok,
a könyörületes Sankarának, az áldást hozónak,
a gyötrelmektől megszabadító istennek,
Vrndávan iránti szeretet adományozójának.

vṛndāvanāvani-pate jaya soma-soma-
maule sanandana-sanātana-nāradeḍya |
gopīśvara vraja-vilāsi-yugāṅghri-padme
prema prayaccha nirupādhi namo namas te ||

Dicsőség néked Vrndávan földjének oltalmazója, holdvarkocsú Szóma, Szanandana, Szanátana és Nárada imádottja!
Ó, Gópísvara, kérlek add meg nékem a Vradzsa játékos isteni párjának lótuszlába iránti önzetlen szeretet ajándékát! Hódolat néked újra és újra! (Visvanáth Csakravartí: Szankalka-kalpadruma 103.)

PDF

amikor Krsna álmában beszélt

śambho svāgataṁ āsyatām ita ito vāmena padmodbhava
krauñcāre kuśalaṁ sukhaṁ surapate vitteśa no dṛśyase |
itthaṁ svapna-gatasya kaiṭabha-ripoḥ ṣrutvā jananyā giraḥ
kiṁ kiṁ bālaka jalpasīty anucitaṁ thūthū-kṛtaṁ pātu vaḥ ||

śambho – Siva!; su-āgatam – üdvözlet; āsyatām – ülj le!; itaḥ – itt; itaḥ – itt; vāmena – balomra; padma-udbhava – Lótuszonszületett! (Brahmá neve); krauñca-āre – Kraunycsa ellensége!, Szkanda neve; kuśalam – jólét, boldogság; sukham – öröm; sura-pate – félistenek ura! (Indra); vitta-īśa – Kincs-ura! (Kuvéra); na – nem; u – bizony; dṛśyase – vagy látva; ittham – így; svapna-gatasya – alvóé („alvásba menté”); kaiṭabha-ripoḥ – Kaitabha ellenségéé; ṣrutvā – hallván; jananyā – anyja által; giraḥ – szavait; kiṁ kiṁ – micsoda? hogyan?; bālaka – fiú!; jalpasi – mondasz; iti – ”; anucitam – szokatlan, illetlen; thūthū-kṛtaṁ – thúthú hangot hallató (a thúthú a köpés vagy a cuppogás hangutánzó szava); pātu – oltalmazzon!; vaḥ – titeket

„Üdvözöllek Sambhu, foglalj helyet! Kedves Lótuszonszületett (Brahmá), ide a baloldalamra! Kedves Szkanda, jól megy sorod? Ó, Indra, légy boldog! Kedves Kuvérám, rég nem láttalak!”
Az álmában motyogó Krsna szavait hallván édesanyja (felriadva) így kérdezte: „Hogyan? Mit mondasz kisfiam?” Ő oltalmazzon benneteket!

a versmérték: śārdūlavikrīḍita (tigrisjáték)

PDF

látogatóban Sivánál

Csaitanja Maháprabhu szerzetesi fogadalomtétele után Puriba indult. A bhakták természetesen elkísérték útján. Katakát elhagyva megérkeztek Bhuvanésvarba, ahol Maháprabhu felkereste Siva templomát. Murári Gupta a Kṛṣṇa-Caitanya-caritāmṛta (Krsna-Csaitanja nektári életútja) című könyvében a harmadik fejezet nyolcadik részében így számol be a látogatásról:

1. A bráhmanák fejedelme aztán továbbment, s idővel megérkezett Ekámraksétrára, ahol a hegyek királyán (a Kailásza hegyen) Girísa („Hegy-úr”, Siva) lakozik a Himalája leánya (Párvatí) társaságában, a világtájak oltalmazóitól körülvéve.
2. Hirtelen megpillantotta Siva szépségesen tündöklő templomának lobogó zászlaját, a hófödte hegycsúcsként magasodó torony tetején.

A torony jelzője a szanszkrt versben sudhāvaliptam, azaz „nektárral megkent”. Ez jelenthet nektárral felkentet, megszenteltet is, de utalhat arra is, hogy a bhakták este érkeztek Ekámraksétrára, s a tornyokat a Hold fénye világította meg. A Hold a nektár forrása, így a holdsugár is a nektár kiáradása.

3. Az úr a földre borulva ajánlotta hódolatát a Siva hajlékát jelző csodás toronynak, ormán a zászlóval, mely a szélbven lobogva a mennyei Gangesz játékos hullámának tűnt.
4. Majd boldogan Purári (Siva) városába sietett, hogy láthassa Ísvarát (Sivát). Sok szentélyben milliónyi Siva-lingam élt a városban, közöttük Visvésvara („a mindenség ura”) volt a legfőbb.

Siva egyik neve Purári („a városok elpusztója”) vagy Tripurári („a három város végzete”), mert egy alkalommal az aszurák három városát pusztította el. A történetet a Bhágavata-purána 7.10.54-69. versei is elbeszélik.

5. Szentélyek sokasága, kapuk, tündöklő zászlók, tornyok pompáztak e helyen, s az emberek is gyöngyökkel ékesek és bódító illatfelhőbe burkolódzók voltak, mintha csak Indra helyzetét próbálták volna elérni.
6. A szent zarándokhelyek legfontosabbja Manikarniká, ahová mind a négy világkorszakban mentek a jógík, hogy nehéz gyakorlataikat végezve gyorsan megszabaduljanak a testi kötöttségektől, és elérjék az üdvösséget.

Maṇikarṇikā eredetileg egy benáreszi zarándokhely neve, ahol a hagyomány szerint Siva füléből egy drágakő (maṇi) fülbevaló (karṇikā) esett ki. E helyen különösképpen áldásos megmerítkezni a Gangesz vizében. Ekámraksétrán többek közt e szent zarándokhelynek is megvan a mása.

7. Ott a Bindu-szaróvar, melyben az istenek legkiválóbbjai cseppenként gyűjtötték össze minden szent zarándokhely vizét. Aki csak megmártózik benne, bűntelenné válik.
8. Kásit elhagyva Mahésa (Siva), a makulátlan hős, a legkiválóbb, ide szólított minden áldásos szent helyet, hogy maga is itt lakjék.
9. Végtelen, isteni boldogságban él itt a tigrisbőrbe öltözött Úr linga formában, Ísvarí (Párvati) társaságában, s a szerzetesek vezérei imádják őt.
10. Testét illatos virágfüzérek borítják, hold-lámpások veszik körül, mrdangák és kagylókürtök hangjára istennők táncolnak körülötte.
11. Hari, a Legfőbb Úr híveivel együtt lépett a nektárfényben tündöklő Purári otthonába, miként a lótuszban született Brahmá jelent meg a nagy Indra ünnepén – Krsna lótuszlábának méhecskéjeként.
12. Meghajtott fejjel üdvözölte a tigrisbőrös istent, és dandavatját ajánlotta. (Srí Hari, aki máskor) csakrát tart kezében, most elcsukló hangon, meg-megborzongva így szólt Girísához:

namo namas te tridaśeśvarāya
bhūtādi-nāthāya mṛḍāya nityam |
gaṅgā-taraṅgotthita-bāla-candra-
cūḍāya gaurī-nayanotsavāya ||13||

namaḥ namaḥ – újra és újra hódolat; te – néked; tri-daśa-īśvarāya – a harminc fő félisten urának; bhūta-ādi-nāthāya – a teremtmények legfőbb („első”) istenének; mṛḍāya – könyörületesnek; nityam – mindig; gaṅgā-taraṅga – a Gangesz hulláma; utthita – felkelt, növekvő; bāla-candra – új-hold („gyermek hold”); cūḍāya – varkocsúnak; gaurī-nayana-utsavāya – Gaurí szeme ünnepének

13. Újra és újra néked hódolok, a harminc fő félisten urának, a teremtmények legfőbb istenének, a könyörületesnek, Gaurí örömünnepének, ki a Gangesz magasra törő hullámait újhold-varkocsán fogja fel.

A Gangesz alászállásának története röviden a következő: Vámana második lépésekor lábujja áttörte az univerzum burkolatát, így jutott az Okozati Óceán vize a mennyei bolygókra. Később Szagara király dédunokája, Bhagíratha invitálta a mennyből a Gangeszt a Földre. Az alázúduló vizet Siva a fején fogta fel, majd Bhagíratha őseinek hamvaihoz vezette a folyót, akik így megtisztulhattak. (Bhágavata-purána 9.8-9. fejezetek) Siva aszkétamód viseli a haját, összetapadt fürtjeit a feje tetején kontyba köti, s e hajcsomót a holdsarló ékesíti.
A fohász versei 11 szótagú pádákból állnak, s upajāti versmértékben íródtak.

sutapta-cāmīkara-candra-nīla-
padma-pravālāmbuda-kānti-vastraiḥ |
sunṛtya-raṅgeṣṭa-vara-pradāya
kaivalya-nāthāya vṛṣa-dhvajāya ||14||

sutapta-cāmīkara-candra – olvadt arany hold; nīla-padma – kék lótusz; pravāla-ambuda – friss felhő; kānti – tündöklés; vastraiḥ – öltözékeivel; su-nṛtya-raṅga – szépséges tánc; iṣṭa-vara-pradāya – vágyott áldást adományozó; kaivalya-nāthāya – az üdvösség (mint az anyagtól való elkülönülés) urának; vṛṣa-dhvajāya – bika-zászlósnak

14. Néked hódolok, ki olyan vagy, akár az olvadt arany fényében tündöklő Hold, ruhád színe pedig a kék lótusz s a gyülekező esőfelleg színére emlékeztet. Pompás táncoddal minden áldást megadsz a vágyakozóknak, ó, bika-zászlós, üdvösség ura!

Siva tánca a világegyetem örök mozgásának jelképe (mely minden anyagi boldogságot megad az erre vágyakozó híveinek), tāṇḍava nevezetű tánca azonban a mindenség pusztulását jelenti. Az univerzum megsemmisítése egyfelől Sivának a teremtő-fenntartó-visszarendező hármasban betöltött pusztító szerepére utal, másfelől az üdvösséget elérő híveinek ez a látszatvilág pusztulása, az illúziótól való megszabadulás.
Siva hátasállata Nandi („a boldog”) nevezetű bika.

sudhāṁśu-sūryāgni-vilocanena
tamo-bhide te jagataḥ śivāya |
sahasra-śubhrāṁśu-sahasra-raśmi-
sahasra-sañjittvara-tejase’stu ||15||

sudhā-aṁśu – nektár-sugaras (a Hold neve); sūrya – Nap; agni – tűz; vilocanena – szemmel; tamo-bhide – sötétséget eloszlatónak; te – neked; jagataḥ śivāya – a világ áldásának; sahasra-śubhra-aṁśu – ezernyi fehér sugaras; sahasra-raśmi – ezernyi fénysugaras; sahasra-sañjit-tvara-tejase – ezernyi győzedelmes nagy („gyors”) fényűnek; astu – legyen

15. Néked hódolok, a világ áldásának, ki három szemeddel, a Holddal, a Nappal és a tűzzel oszlatod szét a sötétséget, az ezernyi fehér (hold)sugárral, az ezernyi fénysugárral, s az ezernyi mindent legyőző, tündöklő ragyogással!

A háromszemű (tryambaka) Siva harmadik szeme misztikus tüzet áraszt, ezzel perzseli halálra ellenfeleit. Ugyanakkor a szemeiből áradó fénysugarak szétoszlatják a tudatlanság sötétjét.

nāgeśa-ratnojjvala-vigrahāya
śārdūla-carmāṁśuka-divya-tejase |
sahasra-patropari saṁsthitāya
varāṅgadāmukta-bhuja-dvayāya ||16||

nāga-īśa-ratna-ujjvala-vigrahāya – a kígyók ura ékkövekkel pompázó formájának; śārdūla-carma-aṁśuka-divya-tejase – tigris-bőr ruhájú isteni hősnek; sahasra-patra-upari saṁsthitāya – ezer levélen állónak; vara-aṅgada-āmukta – a legkiválóbb ékszereket viselt; bhuja – kar; dvayāya – kettőnek (két karúnak)

16. Néked hódolok, a kígyók ékkövekkel pompás testű urának, a tigrisbőr-ruhás isteni hősnek, az ezerlevelű (lótuszon) állónak, ki a legkáprázatosabb ékszereket viseli karjain!

Sivát általában három kígyó társaságában ábrázolják, az egyik varkocsában, a másik válla köré, a harmadik dereka köré tekeredik. A vers első pádájának más olvasata: kinek alakja (vigraha) úgy tündököl (ujjvala), akár Ananta-sésa (a kígyók ura, nāgeśa) ékköve (ratna).

sunūpurārañjita-pāda-padma-
kṣarat-sudhā-bhṛtya-sukha-pradāya |
vicitra-ratnaugha-vibhūṣitāya
premānam evādya harau vidhehi ||17||

su-nūpura-ārañjita-pāda-padma-kṣarat-sudhā-bhṛtya-sukha-pradāya – szépséges bokaláncos pirosas láb-lótusztól áradó nektárral szolgáidnak boldogságot adományozónak; vicitra-ratna-ogha-vibhūṣitāya – csodás ékkövek sokaságával ékesítettnek; premānam – szeretetet; eva – bizony; adya – most; harau – Hari iránt; vidhehi – adj!

17. Néked hódolok, csilingelő bokacsengettyűs, ki vöröses lótuszlábaidtól fakadó nektár-áradattal teszed boldoggá szolgáidat, s kit csodás drágakövek sokasága ékesít. Kérlek, áldj meg a Hari iránti tiszta szeretetet adományával!

śrī-rāma govinda mukunda śaure
śrī-kṛṣṇa nārāyaṇa vāsudeva |
ity ādi-nāmāmṛta-pāna-matta-
bhṛṅgādhipāyākhila-duḥkha-hantre ||18||

śrī-rāma – Srí Ráma!; govinda – Góvinda!; mukunda – Mukunda!; śaure – Sauri!; śrī-kṛṣṇa – Srí Krsna!; nārāyaṇa – Nárájan!; vāsudeva – Vászudév!; iti ādi-nāma-āmṛta- pāna-matta-bhṛṅga-adhipāya– az így kezdődő nevek nektárját kortyoló mámoros méhecskék fejedelmének; akhila-duḥkha-hantre – minden szenvedés elpusztítójának

18. Srí Ráma! Góvinda! Mukunda! Sauri! Srí Krsna! Nárájan! Vászudév! Néked hódolok, az e szent nevek nektárját kortyoló mámoros méhecskék fejedelmének, minden szenvedés elpusztítójának!

śrī-nāradādyaiḥ satataṁ sugopya-
jijñāsitāyāśu vara-pradāya |
tebhyo harer bhakti-sukha-pradāya
śivāya sarva-gurave namaḥ ||19||

śrī-nārada-ādyaiḥ – a Srí Nárada vezette (szentek) által; satatam – örökkön; sugopya-jijñāsitāya – nagy titkokat tudatni vágyónak; āśu – gyorsan; vara-pradāya – kegyet adományozónak; tebhyaḥ – őnékik; hareḥ bhakti-sukha-pradāya – a Hari iránti szeretet boldogsága adományozójának; śivāya – Sivának (az áldásosnak); sarva-gurave – a mindenség tanítójának; namaḥ – hódolat

19. Néked hódolok, kit a Nárada által vezetett bölcsek mindig a bensőséges titkokról faggatnak, s te gyorsan megáldod őket kegyeddel. Hari szeretetének boldogságát árasztod, néked hódolok hát, Sivának, a mindenség tanítójának.

śrī-gaurī-netrotsava-maṅgalāya
tat-prāṇa-nāthāya rasa-pradāya |
sadā samutkaṇṭha-govinda-līlā-
gāna-pravīṇāya namo’stu tubhyam ||20||

śrī-gaurī-netra-utsava-maṅgalāya – Srí Gaurí szemei ünnep-áldásának; tat-prāṇa-nāthāya – az ő élete urának; rasa-pradāya – a lelki ízek adományozójának; sadā – mindig; samutkaṇṭha – epekedő; govinda-līlā-gāna-pravīṇāya – Góvinda kedvtelései megéneklésében járatosnak; namaḥ – hódolat; astu – legyen; tubhyam – néked

20. Néked hódolok, Srí Gaurí szemei áldásos örömünnepének, szíve urának, a lelki ízek kiárasztójának, ki mestere vagy Góvinda kedvteléseit megéneklő sóvárgó daloknak! Hódolat legyen néked!

21. Aki e csodás fohászt hallja, gyorsan elnyeri a Hari iránti tiszta szeretetet, továbbá tudást és bölcsességet, s aki átéli a benne rejlő érzelmeket is, az soha nem látott erőt, a legfőbb szeretet érheti el.
22. Így fohászkodott hát, s miután Siva szolgái csodás illatú virágfüzérekkel ékesítették transzcendentális testét (Csaitanja) letelepedett a szentély közelében.

A rendelkezésemre álló forrásból itt valószínűleg hiányzik egy szó, Siva szolgáinak jelzője. A vers első két pádája így hangzik: iti (így) stuvantam (fohászkodót) utsukāḥ (a valami után sóvárgók, vmit kedvelők – e szó elől valószínűleg három szótag hiányzik, mely megmondaná, mi után sóvárognak) śivasya bhṛtyā (Siva szolgái) vara-mālya-gandhaiḥ (a legkiválóbb virágfüzér-illatosakkal)…

23. Elfogyasztotta a bhakták által felajánlott ételt, majd boldogan nyugovóra tért. Hajnalban ébredt, s Krsna kevteléseiről énekelve boldogság töltötte el szívét.
24. Ki felolvassa e magasztaló éneket, melyet lótuszszemű urunk a kimagasló személyiséghez, Purárihoz írt, az hamarost elnyeri a tiszta szeretetet, mely még a félistenek s bölcsek seregeinek is elérhetetlennek tűnik.

PDF

ismét az ajtó előtt

Csakrapáni versében megint csak a csukott ajtó két oldalán találjuk Rádhát és Krsnát. Ő így írja le beszélgetésüket (Padjávalí 282.):

kas tvaṁ bho niśi keśavaḥ śirasijaiḥ kiṁ nāma garvāyase
bhadre śaurir ahaṁ guṇaiḥ pitṛ-gataiḥ putrasya kiṁ syād iha |
cakrī candramukhi prayacchasi na me kuṇḍīṁ ghaṭīṁ dohanīm
itthaṁ gopa-vadhū-jitottaratayā hrīṇo hariḥ pātu vaḥ ||

kaḥ – ki?; tvam – te; bhoḥ – ó, uram!; niśi – éjjel; keśavaḥ – Késava; śirasijaiḥ – hajakkal; kim nāma – ugyan miért?; garvāyase – büszkélkedsz; bhadre – kedves lányka! (nők megszólítása); śauriḥ – Sauri; aham – én; guṇaiḥ – tulajdonságokkal, erényekkel; pitṛ-gataiḥ – ősökkel elmentekkel; putrasya – fiúé; kim – mi; syāt – legyen; iha – itt; cakrī – a kerekes, kereket tartó; candra-mukhi – Hold-arcú! (a szépség jele); prayacchasi – adsz; na – nem; me – nekem; kuṇḍīm – tálat; ghaṭīm – vizeskancsót; dohanīm – tejescsuprot; ittham – így; gopa-vadhū – tehénpásztor-leány; jita-uttaratayā – legyőzött a válaszokkal; hrīṇaḥ – megszégyenített, zavarba hozott; hariḥ – Hari; pātu – oltalmazzon!; vaḥ – minket;

– Ki vagy jó uram, ily késő éjjel?
– Késava.
– Ugyan miért büszkélkedsz a hajaddal?
– Sauri vagyok, kedvesem!
– Az erények elmúltak az ősökkel együtt, vajon mi maradt az utódnak?
– Én vagyok az, holdarcú szépségem, aki kereket tart a kezében!
– Nem adsz nekem tálat, vizeskancsót vagy tejescsuprot?
Oltalmazzon bennünket Hari, kit e pásztorlányka feleleteivel zavarba hozott, s legyőzött.


A Késava név jelentését többféleképpen is értelmezik. Jelenthet Széphajút (a haj jelentésű késa szóból), utalhat a Kési démon fölött diadalmaskodó Krsnára, továbbá Brahmá és Siva eredetére is, hiszen Siva így szól Visnuhoz:

ka iti brahmaṇo nāma īśo 'ham sarva-dehinām |
āvāṁ tavāṅga-saṁbhūtau tasmāt keśava-nāma-bhāk ||
„Kah” ez Brahmá neve, én pedig minden testetöltött ura (ísa) vagyok.
Mindketten a te részedként születtünk, ezért méltán viseled a Késava nevet.

(A szanszkrt nyelv hasonulási szabályai szerint a ka és īśa szavak egymás mellé kerülve összeolvadnak: keśa.
A verset Baladév Vidjábhúsan idézi a Visnu-szahaszra-náma-sztótram kommentárjában)

Krsna tehát Kési démon legyőzőjeként mutatkozik be, ám az éles nyelvű Rádhiká rápirít: miért büszkélkedsz a hajaddal?
Krsna ekkor így szól: Sauri vagyok, azaz Súraszéna király unokája. Súraszéna Vaszudéva apja volt, nevében a súra szó bátort, hősiest jelent, ezért a Sauri név érthető így is: a hős unokája. Az őseid bátrak voltak – szól hát Rádhá – s vajon te? Benned mennyi hősiesség maradt?
A Csakrí név jelentéséről már az előző vers kapcsán szóltunk.

A versmérték: śārdūlavikrīḍita (tigrisjáték) : – – – υυ– υ– υυυ– / – – υ– – υ–

PDF

Karabhádzsana rsi fohásza

Nimi király és Karabhádzsana rsi beszélgetése megvilágítja, hogy a különböző világkorszakokban miként imádják az emberek Istent. A kali-korban a szankírtan-áldozattal imádják az Urat – mondja Karabhádzsana, majd Mahápurusát magasztaló himnuszt zeng.

dhyeyaṁ sadā paribhava-ghnam abhīṣṭa-dohaṁ
tīrthāspadaṁ śiva-viriñci-nutaṁ śaraṇyam |
bhṛtyārti-haṁ praṇata-pāla-bhavābdhi-potaṁ
vande mahā-puruṣa te caraṇāravindam ||

dhyeyam – hadd meditáljak; sadā – mindig; paribhava-ghnam – a kudarc-ölőn; abhīṣṭa-doham – a vágyott beteljesülésen; tīrtha-āspadam – a szentek/zarándokhelyek hajlékán; śiva-viriñci-nutam – Siva és Virinycsi magasztaltján; śaraṇyam – oltalmazón; bhṛtya-ārti-ham – szolga szenvedésének végetvetőn; praṇata-pāla – meghódoltak oltalmazóján, s; bhava-abdhi-potam – létezés óceánjának hajóján; vande – üdvözlöm, magasztalom; mahā-puruṣa – nagy személyiség!; te – tiéd; caraṇāravindam – lótuszlábnak;

Hadd meditáljak mindig (az anyagi létezés) megvetett (létét) megsemmisítő olyannyira vágyott beteljesülésen, / a szentek (s a szent zarándokhelyek) hajlékán, az oltalmazón, kit Siva és Brahmá (Virinycsi) magasztal, / ki véget vet szolgái szenvedésének, a néki meghódoltak menedéke, s hajó, (melyen átszelik ők) a létóceánt. / Ó, nagy személy, lótuszlábad magasztalom! (Bhág. 11.5.33.)

E vers a szankírtan fontos jellemzőjét tárja fel: dhyeyaṁ sadā – hadd meditáljak mindig. Mindig, tehát a szent nevek zengése formaságoktól mentes, nem kötik időre, helyre vonatkozó szabályok. Visvanáth Csakravartí kommentárjában Sivát Advaita Ácsárjával, Virinycsit Haridász Thákurral azonosítja.

tyaktvā su-dustyaja-surepsita-rājya-lakṣmīṁ
dharmiṣṭha ārya-vacasā yad agād araṇyam |
māyā-mṛgaṁ dayitayepsitam anvadhāvad
vande mahā-puruṣa te caraṇāravindam ||

tyaktvā – feladva; su-dustyaja-sura-īpsita-rājya-lakṣmīm – nagyon nehezen feladható, félistenek által vágyott királyságot s vagyont; dharmiṣṭhaḥ – fölöttébb jámbor; ārya-vacasā – a nemesember (a három felsőbb varnába tartozó személy) szavával; yat – amit; agāt – ment; araṇyam – erdőbe; māyā-mṛgam – illúzió-szarvast; dayitayā – felesége (kedvese) által vágyottat; īpsitam – vágyottat; anvadhāvat – utána szaladt; vande – üdvözlöm, magasztalom; mahā-puruṣa – nagy személyiség!; te – tiéd; caraṇāravindam – lótuszlábnak;

Lemondva az oly nehezen feladható királyi vagyonról, / (ő,) a vallás elveinek megalapozója a nemesember szavára az erdőbe vonult, / s a kedvese által vágyott káprázat szülte szarvast üldözte. / Ó, nagy személy, lótuszlábad magasztalom! (Bhág. 11.5.34.)

A verset a kommentárok egyaránt vonatkoztatják Rámára, Krsnára és Csaitanja Maháprabhura is.
Srídhar Szvámí szerint Ráma történetét idézi fel: a dharma-követő Ráma apja parancsára („a nemesember szava”) erdei száműzetésébe vonult („az erdőbe ment”), feladva a mások által olyannyira vágyott királyságot, s vagyont. A ráksasza Rávanának megtetszett Ráma felesége, Szítá. Hogy elrabolhassa, Márícsát a varázsló-démont rávette, hogy öltse fel egy arany-szarvas képét. Szítának megtetszett az arany-szarvas, Ráma pedig üldözőbe vette („a kedvese által vágyott káprázat szülte szarvast üldözte”), így Rávana harc nélkül rabolhatta el Szítát.

Dzsíva gószvámí Krsna vradzsabéli kedvteléseit látja a versben: Krsna Mathurá gazdagságát hagyta el, a gyilkos Kanszától őt féltő apja („a nemesember”) kívánságára. Apja a tulaszí-erdőbe (Vrndá-vana) vitte. A májá jóga-máját jelenti, minek a forrása Rádhá. A mrga nem csupán szarvast, hanem általában állatot is jelent, e versben játék-állatot: Krsna játékbabává válik kedvese, Rádhiká kezében.

Visvanáth Csakravartí álláspontja szerint a vers Csaitanja Maháprabhut dicsőíti. Odahagyva szerető felesége, Visnuprijá társaságát szerzetessé lett („az erdőbe ment”). A vers a nemesember szavát említi, ez Csaitanja Maháprabhu esetében a bráhmana átkára vonatkozik. A történetet röviden a Csaitanja-csaritámrta is megemlíti, a 1.17.60-64. részben olvashatjuk. A bhakták éjszakánként Srívász házában gyűltek össze, ám az ajtókat bezárták: illetéktelen így nem vehetett részt a kírtanban. Egyszer egy bráhmana érkezett, s követelte, nyissák ki előtte az ajtót, mondván: ő csak tejet fogyaszt, tisztasága pedig feljogosítja, hogy kinyissák előtte az ajtót. „A tejivás nem elégséges ahhoz, hogy bebocsátást nyerj a krsna-bhaktiba” – hangzott Maháprabhu válasza. Válaszképpen a bráhmana megátkozta őt: „Sose legyen részed anyagi boldogságban!” A májá-mrga arra utal, hogy az illúzióban élő lelkeket kutatja [mrgjati, a mrg igei gyök jelentése: keres, kutat, felkeres], szánalommal, könyörülettel [dajá] eltelve szalad utánuk [anvadhávat], hogy megmenthesse őket.
Csaitanja Maháprabhu másik jellemző vonása, hogy Rádhiká érzelmeivel eltelve Krsnát kutatja, élete utolsó szakaszában ezt jelenti a „kedvese által vágyott” után szaladni.

E háromféle magyarázatot jól illusztrálja a Ṣaḍ-bhuja-gaura forma, Csaitanja Maháprabhu hat karú ábárázolása. Két karjában íjat és nyílvesszőt tart, miként Rámacsandra. Két karjával vradzsabéli Krsnaként fuvoláján játszik, két karjában pedig a szerzetesek vándorbotja és vizesedénye: hiszen ő Csaitanja Maháprabhu, az elesett lelkeket felkutató vándorszerzetes.

PDF