a kali-korban rejtőzködő

A Bhágavata-purána hetedik énekében Prahlád többek között így dicsőíti Nrszinhát:

itthaṁ nṛ-tiryag-ṛṣi-deva-jhaṣāvatārair
lokān vibhāvayasi haṁsi jagat pratīpān |
dharmaṁ mahā-puruṣa pāsi yugānuvṛttaṁ
channaḥ kalau yad abhavas tri-yugo 'tha sa tvam ||

ittham – ily módon; nṛ-tiryak-ṛṣi-deva-jhaṣa-avatāraiḥ – ember, állat („ferde”, a felegyenesedett ember antonimája), bölcs, félisten, hal avatárokkal; lokān – világokat; vibhāvayasi – megoltalmazod; haṁsi – megölöd; jagat-pratīpān – a világok ellenségeit (a pratīpa jelentése: ellentétes, akadályozó, engedetlen); dharmam – dharmát; mahā-puruṣa – nagy Isten!; pāsi – megoltalmazod; yuga-anuvṛttam – a korszakok szerint; channaḥ – rejtőző („burkolt, fedett”); kalau – a kali-korban; yad – aki; abhavaḥ – voltál; tri-yugaḥ – három-korszakos; atha – ezért; saḥ – az; tvam – te

Ily módon ember, állat, bölcs, félisten vagy hal (formájában) mutatkozva
megoltalmazod a világokat, elpusztítod ellenségeit,
s korszakról korszakra megoltalmazod a dharmát, ó, nagy Isten!
Rejtőzködtél a kali-korban, ezért Három-korszakos (a neved).

Srídhar Szvámí e verset így kommentálja:
vibhāvayasi pālayasi | haṁsi ghātayasi | kalau tu tan na karoṣi | yatas tadā tvaṁ channo’bhavaḥ | atas triṣv api yugeṣv āvirbhāvāt sa evaṁbhūtas tvaṁ triyuga iti prasiddhaḥ ||
Vibhāvayasi, azaz megoltalmazod, haṁsi, azaz elpusztítod. Ám a kali-korban nem teszed mindezt. Akkor rejtőzködő voltál (channaḥ abhavaḥ). Ezért, bizony a három korszakban való ilyesféle megjelenésed miatt Három-korszakos (néven) ünnepelnek téged.

A Csaitanja Maháprabhu kora előtt élt Srídhar Szvámí tehát három korszakban való megszületésről beszél, a rejtőzködés az ő értelmezésében azt jelenti, hogy Isten nem száll alá a kali-korban.

Más kommentárok (pl. Visvanáth Csakravartíé) azonban e verset Nimi király és a bölcs Karabhádzsana beszélgetésével hozzák kapcsolatba, melyet a Bhágavata-purána 11.5. fejezetében olvashatunk. Nimi király Isten különböző világkorszakokbéli megjelenéseiről kérdez, Karabhádzsana pedig így szól: „Halld hát, hogyan imádják Őt a kali-korszakban a tantrák által előírt rituációkkal!” (11.5.31.) Majd e szavakkal jellemzi a kali-kor avatárját:
kṛṣṇa-varṇaṁ tviṣākṛṣṇaṁ sāṅgopāṅgāstra-pārṣadam |
yajñaiḥ saṅkīrtana-prāyair yajanti hi sumedhasaḥ ||
A kellő értelemmel rendelkezők a kali-korban a szankírtan-áldozattal, Krsna szent nevének zengésével fogják imádni a társaival együtt megjelenő Urat. (11.5.32.)

S mert így maga a Bhágavatam szól a kali-kor avatárjáról ezért e verssel összhangban a kali-korban rejtőzködő kifejezést a Csaitanja-követő vaisnavák úgy értelmezik, hogy alászáll Isten, ám nem az előző korokban megszokott cselekedetek jellemzik, nem azért száll alá, hogy a világot oltalmazva elpusztítsa a gonoszokat, hanem rejtőzködve, a szankírtan-áldozatot felmutatva, ám egyszerű bhaktaként viselkedve. Dzsíva gószvámí további értelmezést ad a rejtőzködésnek: channatvaṁ ca preyasī-tviṣāvṛtatvaṁ bodhyam – s a rejtőzködés („fedettség”) úgy értendő: a kedvese (Rádhá) ragyogásával beburkolt. (Tattva-sandarbha 1.)

A teljesség kedvéért hadd jegyezzem meg, hogy a fentiek ellenére Srídhar Szvámí értelmezése sem ellentmondásos. Szerinte ugyanis a 11.5.32. vers nem a kor avatárjáról szól, hanem arról, miként imádják a dvápara-korban alászálló Krsnát a kali-korban.

PDF

kapcsolódó írások:
· 11.5.32. - fekete és arany
· 11.5.33-34. - Karabhádzsana rsi fohásza

a Bhagavad-gítá 10.8. verse

ahaṁ sarvasya prabhavo mattaḥ sarvaṁ pravartate |
iti matvā bhajante māṁ budhā bhāva-samanvitāḥ ||8||

aham – én; sarvasya – mindené; prabhavaḥ – eredet, forrás; mattaḥ – tőlem; sarvaṁ – minden; pravartate – keletkezik; iti – így; matvā – vélvén; bhajante – imádnak; mām – engem; budhāḥ – bölcsek; bhāva-samanvitāḥ – léttel összekapcsoltak (léttől befolyásoltak, érzelmeket birtoklók)

Én vagyok a mindenség eredete, minden belőlem árad.
Ezt fölismervén a lét örömétől mámoros bölcsek engem imádnak.

A Bhagavad-gítá három nagy gondolati egységre osztható. Az első hat fejezet kérdése: mi a teendő? Krsna és Ardzsuna beszélgetésének tárgya a módszerek vizsgálata: az anyag és lélek szétválasztása (szánkhja), a jógában megállapodott áldozatos cselekvés, a lemondás és a meditáció. A következő hat fejezet pedig a jóga összekapcsolódásának, a meditációnak az irányával, „tárgyával” foglalkozik, így jut el Krsna a kilencedik fejezetben a megszabadító legfőbb tudásig: ő maga Isten, mindennek a forrása, fennmaradása és feloszlása. A tizedik fejezetben megismétli e tanítást, részletesen ecsetelve az isteni fenség dicsőségét. Ő Isten, hiszen ő a mindenség eredete – jelenti ki e versben.
Külön figyelmet érdemel a bhāva-samanvitāḥ szókapcsolat, mely a Krsnát imádó bölcsek (budhāḥ) jelzője. A bhāva szó jelentései: 1. lét, létezés; 2. érzelem, a samanvita melléknévi igenév jelentései pedig: 1. összekapcsolt, természetes rendben kapcsolódó; 2. követett; 3. ellátott, felszerelt, birtokló, teli; 4. befolyásolt. A szóösszetétel jelentése eszerint a léttel összekapcsolt, a létet követő; vagy az érzelmeket birtokló, érzelmekkel rendelkező. A bölcsek tehát felismerik a lét igaz természetét: Krsna a forrása, így minden ővele áll kapcsolatban A különállónak tűnő jelenségek gyöngysora mögött is Krsna a fonál, a rendező elv (Bg. 7.7.). Ezért akár a világra tekintve is mindenben csak őt látják, Krsna már el sem tud rejtőzni előlük. Ez a felismerés örömmel tölti el őket, „befolyásolja” (samanvita) őket, azaz fellobbantja szerető érzelmeiket: megmámorosodnak a lét természetére való rácsodálkozás örömétől – így a bhāva-samanvitāḥ jelentése kettős: egyszerre a léttel összekapcsolt, s az érzelmekkel teli.
A vers negyedik pádája (budhā bhāva-samanvitāḥ, a lét örömétől mámoros bölcsek) magában foglalja a lét-tudatosság-boldogság (sat-cit-ānana) hármasát is, hiszen a létezés (bhāva) természetét ismerik fel az erről tudatos bölcsek (budha), s ez a rajongó szeretet örömteli érzéseivel (bhāva-samanvita) árasztja el őket.

A kommentátorok a vers bhāva szavát általában az érzelmekkel hozzák kapcsolatba, Sankara szerint a bhāva-samanvitāḥ jelentése „érzelmektől fűtött”, s az Abszolút Igazság utáni heves sóvárgásra vonatkozik. Rámánudzsa álláspontja: az elme szokásos működésétől különböző, tehát fokozott epekedéssel fordulnak Krsna felé. Srídhar Szvámí szerint a szókapcsolat szeretettel kötődőt jelent, Visvanáth Csakravartí pedig e gondolatot kibontva: a szolgai, baráti, s a többi érzelemmel (bhāva) kötődésről beszél. Baladév kommentárjában arról ír, hogy a szent tanító ajkairól felhangzó tanítást komoly figyelemmel és rajongó szeretettel (prema) hallgatva imádják Krsnát a bölcsek, ezért értelmezi szószedetében Sríla Prabhupád a bhāva-samanvitāḥ összetételt így: „nagy figyelemmel”, majd fordítja ekképp: „tiszta szívből”.

Srídhar Mahárádzsnak a Gítá négy tőverséhez fűzött kommentárja a rajongó szeretet szemszögéből vizsgálja e verseket, a legmagasztosabb következtetésekkel áldva meg az olvasót. Kifejti, hogy ha mindennek a forrása Krsna, akkor Isten imádatának is csak ő lehet az eredete. Az isteni szeretet-energia a guru képében nyilvánul meg, hiszen a guru tanít az imádatra, ám végső forrása az isteni szeretet megtestesítője, Rádhá. Krsna így voltaképpen Rádhára irányítja figyelmünket. A bhāva rágát, vagyis spontán, szívbéli szeretetet jelent, tehát a bölcsek , kiknek tudása a transzcendentális szférából származik, rajongó szeretettel, Rádhá szolgálata által imádják Krsnát.

PDF

lelki gyakorlatok – a kilencféle odaadás

Mikor fia hazatért az iskolából, Hiranjakasipu jó apa módjára arról kérdezgette, mit tanult tanítóitól. Ám Prahlád inkább a Náradától tanultakról beszélt, a bhakti kilenc módjáról:

śravaṇaṁ kīrtanaṁ viṣṇoḥ smaraṇaṁ pāda-sevanam |
arcanaṁ vandanaṁ dāsyaṁ sakhyam ātma-nivedanam ||
iti puṁsārpitā viṣṇau bhaktiś cen nava-lakṣaṇā |
kriyeta bhagavaty addhā tan manye 'dhītam uttamam ||

Visnuról hallás, az ő magasztalása, reá emlékezés, lábainak szolgálata,
imádat, fohászkodás, szolgává s baráttá válni s a teljes meghódolás – bizony azt vélem a legkiválóbbnak, amit tanultam, ha e kilencrétű Visnu-bhaktit ajánlja az ember Bhagavánnak.

(Bhág. 7.5.23-24.)

A kommentár szerint: A pāda-sevanam (lábainak szolgálata) szolgálatot (kiszolgálást), az arcanam (imádat) múrti-imádatot jelent. A dāsyam (szolgálás) a tettek (Istennek) szentelése, sakhyam (barátság) a bizalom, s a többi (tulajdonság jellemezte kapcsolat). Az ātma-nivedanam pedig az, mikor saját testét (mindenestül Istenének) szenteli. Ahogy az eladott tehén s ló táplálására, oltalmazására nincs többé gondja az eladónak, úgy a testet néki ajánlva annak gondját is elhagyja az ember.

„Srídhar Szvámí hozzáfűzi, nem szabad elvárásokat támasztanunk a hallás és magasztalás folyamatával szemben. Fohászkodjunk inkább azért, hogy szolgálataink eljussanak az Úrhoz, hisz nem mi vagyunk a dolgok élvezői - minden az ő tulajdonát képezi. A lelki gyakorlatok azonban csak egy bizonyos feltétel teljesülése esetén tekinthetők tényleges odaadásnak. Máskülönben csak törekvésnek, tudálékosságnak, jógának vagy ami még rosszabb, bűnös cselekedetnek minősülnek. Tényleges istenszeretetről csak akkor beszélhetünk, ha fölismerjük, hogy Krsnához tartozunk. Semmi sem a miénk, minden az ő tulajdonát képezi, beleértve saját magunkat is...” (részlet Srídhar Mahárádzs a Kutatás című könyvéből)

E gyakorlatok mindegyike önmagában is elegendő ahhoz, hogy az ember elérje a tökéletességet. Rúpa gószvámí ezzel kapcsolatban e verset idézi:

śrī-viṣṇoḥ śravaṇe parīkṣid abhavad vaiyāsakiḥ kīrtane
prahlādaḥ smaraṇe tad-aṅghri-bhajane lakṣmīḥ pṛthuḥ pūjane |
akrūras tv abhivandane kapi-patir dāsye ‘tha sakhye ‘rjunaḥ
sarvasvātma-nivedane balir abhūt kṛṣṇāptir eṣāṁ parā ||

Paríksit csupán azzal, hogy hallott Srí Visnuról, Vjásza fia (Suka) a magasztalással,
Prahlád az emlékezéssel, Laksmí az Úr lábainak szolgálatával, Prthu az imádattal,
Akrúra a fohászkodással, a majmok ura (Hanumán) szolgálataival, Ardzsuna barátságával,
Bali pedig mindene teljes átadásával nyerte el a tökéletességet, érte el Krsnát.

(Bhakti-raszámrta-szindhu 1.2.265.)

S végezetül egy bhadzsan bolgár hittestvéreimtől: Krsna Day Mi Milostta. ▼ A bolgár szöveg fordítása: Krsna add a kegyed, hadd szolgáljam Szent Neved.

PDF

névmagyarázatok – Késava

1. A keśa szó jelentése haj, így a Keśava név széphajút jelent. Rúpa gószvámí a Bhakti-raszámrta-szindhuban a vibhávákról szóló 2.1. fejezetben Krsna hatvannégy tulajdonságát veszi számba. Ezek közül az első: suramyāṅga – teste elbűvölően szép, s a sort záró, csak Góvindára jellemző különleges tulajdonságok koronája: rūpa-mādhurya – alakjának rendkívüli szépsége. A tulajdonságok sorában tehát már az első is Krsna szépsége, a végső szó pedig megint csak szépsége… szépségének egyik összetevője hajának szépsége.

2. A név utalhat a Keśī („sörényes”) démon fölött diadalmaskodó Krsnára is.
A Visnu-puránában a bölcs Parásara így szól:

yasmāt tvayaiṣa duṣṭātmā hataḥ keśī janārdana |
tasmātkeśavanāmnā tvaṁ loke khyāto bhaviṣyasi ||

Ó, Dzsanárdana, mert Késí, ez a gonosz lélek általad lelte halálát,
ezért Késava néven ismer majd a világ. (Visnu-purána 5.16.23.)

3. A Késava név utalhat Brahmá és Siva eredetére is, hiszen Siva így szól Visnuhoz a Hari-vamsában:

ka iti brahmaṇo nāma īśo 'ham sarva-dehinām |
āvāṁ tavāṅga-saṁbhūtau tasmāt keśava-nāma-bhāk ||

„Kah” ez Brahmá neve, én pedig minden testetöltött ura (ísa) vagyok.
Mindketten a te részedként születtünk, ezért méltán viseled a Késava nevet. (Hari-vamsa 3.88.48.)

A szanszkrt nyelv hasonulási szabályai szerint a ka és īśa szavak egymás mellé kerülve összeolvadnak: keśa.

4. A keśa szó fénysugarat is jelent, minden s mert minden fényesség forrása Isten, a Késava név a fénysugarak forrását jelenti. A Mahábháratában így szól Krsna:

sūryasya tapato lokān agneḥ somasya cāpy uta |
aṁśavo ye prakāśante mama te keśa-saṁjñitāḥ |
sarvajñāḥ keśavaṁ tasmān mām āhur dvijasattamāḥ ||

A világot hevítő Nap, Agni és Szóma (a Hold)
késának nevezett tündöklő sugarai az enyémek,
a bölcsek ezért Késavaként szólítanak engem. (Mahábhárata 12.328.43.)

Továbbá:
Vannak, kik a Késava nevet hajszálból születettként értelmezik. Ennek kapcsán a Bhágavata-purána versét vizsgáljuk meg:

bhūmeḥ suretara-varūtha-vimarditāyāḥ
kleśa-vyayāya kalayā sita-kṛṣṇa-keśaḥ |

A félistenek ellenségeinek harcosaitól gyötört Föld
szenvedésének enyhítésére részével együtt (megszületett) a fehér és fekete keśa. (Bhág. 2.7.26.)

Srídhar Szvámí kommentárjában a keśa szó helyes értelmezését fontolja meg. A Visnu-puránában Parásara e szavakkal szól:

evaṁ saṁstūyamānastu bhagavānparameśvaraḥ |
ujjahārātmanaḥ keśau sitakṛṣṇau mahāmune ||

A (Brahmá) által ekképp magasztalt Legfőbb Isten, Bhagaván
kihúzta saját hajszálait, egy fehéret és egy feketét, ó bölcs… (Visnu-purána 5.1.60.)
s a szöveg úgy folytatódik, hogy e hajszálakból született Balarám és Krsna, Kansza, s a többi démon elpusztítója. Balarám és Krsna hajszálakból való születésére a Mahábhárata is utal (1.189.31-32.). Vjásza a pándavák származásával kapcsolatos történetet mesél el Drupada királynak, s eközben említi meg, hogy Balarám és Krsna Nárájan két kitépett hajszálából – egy fehér és egy fekete hajszálból – születtek.
Srídhar Szvámí azonban nem ért egyet azzal, hogy e versekben a keśa szót hajszálként értelmezzük. Mint korábban láthattuk, a keśa szó jelenthet hajszálat és fénysugarat is, így mindkét szöveg olvasható így: „kibocsájtott két fénysugarat, egy fehéret és egy feketét”, a Bhágavatam verse pedig ekképp: „A félistenek ellenségeinek harcosaitól gyötört Föld szenvedésének enyhítésére részével együtt (megszületett) a fehéren és feketén ragyogó Úr” (Bhág. 2.7.26.). Ez az olvasat feloldja az ellentmondást, ami a hajszálból születés, és a Krsna legfelsőbb voltát hangsúlyozó más kijelentések (pl .: „ám Krsna maga Bhagaván”, kṛṣṇas tu bhagavān svayam, Bhág. 1.3.28.) között feszül.

Dzsíva gószvámí a Krsna-szandarbha 29. fejezetében tovább vizsgálja e kérdést, részletesen megvizsgálva a Visnu-purána és a Mahábhárata idézeteket. Hosszas fejtegetésének konklúziójaként a Visnu-purána fenti versének olvasata: „Kedves félistenek, miért kéritek, hogy személyesen jelenjek meg a világban? Szankarsan és Vászudéva olyanok, mint egy-egy fehér és fekete hajszál a fejemen… őket menesztem, hogy kéréseteknek eleget téve enyhítsenek a démonoktól gyötört Földanya szenvedésén!”
A „fehér és fekete” nem vonatkozhat Bhagaván hajszálaira – érvel tovább Dzsíva gószvámí –, hiszen bár ő idősebb mindenkinél, örökifjú, nem mutatkoznak rajta az öregedés jelei, nincs ősz hajszála.

A Késava név több jelentésével játszik versében Csakrapáni is.

PDF

névmagyarázatok – Nárájana

Brahmá, Krsna bocsánatáért esedezve hódolva ekképp imádkozott:

jagat-trayāntodadhi-samplavode
nārāyaṇasyodara-nābhi-nālāt |
vinirgato 'jas tv iti vāṅ na vai mṛṣā
kintv īśvara tvan na vinirgato 'smi ||

„A három világ megsemmisülésekor az óceánok összefolyó vizében
a Nárájana köldökéből (növő lótusz) szárából
született a születetlen (Brahmá).” E szavak bizony nem hamisak,
talán nem tőled születtem ó, Uram?

nārāyaṇas tvaṁ na hi sarva-dehinām
ātmāsy adhīśākhila-loka-sāksī |
nārāyaṇo 'ṅgaṁ nara-bhū jalāyanāt
tac cāpi satyaṁ na tavaiva māyā ||

Hiszen nem te volnál Nárájana, minden élőlény
lelke, Legfőbb Úr, az egész világ tanúja?
Nárájana rész, mert Nara-teremtette víz hajlékú,
s bizony, való ő, nem (csupán) a te illúziód. (Bhág. 10.14.13-14.)

„Nárájana rész”, azaz Nárájana a te részed, kedves Krsna – mondja Brahmá –, nem csupán illúziókeltő energiád teremtette káprázat, hanem a transzcendentális valóság („való ő”).

1. A nāra szó Narától, a Legfőbb Lélektől származó minden élőlényt jelenti, így „minden lény (nāra) menedéke (ayana)” a Nārāyaṇa név jelentése. Brahmá szavaiban a sarva-dehinām ātmā – minden élőlény lelke szavak a név e jelentésére utalnak. Bhísma hasonlóképpen így oktatja Judisthir királyt, a Mahábháratában:

narāj jātāni tattvāni nārāṇīti tato viduḥ |
tāny eva cāyanaṁ tasya tena nārāyaṇaḥ smṛtaḥ ||
nārāyaṇāj jagat sarvaṁ sargakāle prajāyate |
tasminn eva punas tac ca pralaye saṁpralīyate ||
nārāyaṇaḥ paraṁ brahma tattvaṁ nārāyaṇaḥ paraḥ |
parād api paraś cāsau tasmān nāsti parāt param ||

Narától (a Legfőbb Lélek) születtek a Valóságok (tattva), ezért ezeket Nára (Narától született) néven ismerik,
s aki ezen Valóságok menedéke (ayana), az ő neve Nárájana.
A teremtéskor Nárájanból született az egész mindenség,
s bizony a megsemmisülés idején ismét csak benne enyészik el.
Nárájana a legfőbb Brahman, Nárájana a legfőbb Valóság (tattva),
ő felsőbb a legfelsőbbnél is, ezért nincs nála felsőbb.

2. Brahmá fohászában az adhīśa – Legfelsőbb úr, egyeduralkodó szó arra utal, hogy Nārāyaṇa a lélekszikrák minden feljebbvalójának ura, a végső ok, a teremtés forrása, és a lények menedékeinek forrása.

3. Brahmá harmadik érve: akhila-loka-sāksī – az egész világ tanúja. Az ayana szó másik jelentése járás, keringés vándorlás, így a Nārāyaṇa az, aki minden lélek vándorlását ismeri.

4. S végezetül: Nārāyaṇa az, kinek hajléka (ayana) a teremtés vize (nāra), a nāra és ayana szavak összetételeként. A Brahma-purána az om namo nārāyaṇāya mantra magyarázatában hasonlóan értelmezi Nárájana nevét:

āpo narasya sūnutvānnārā itīha kīrtitāḥ |
viṣṇostāstvayanaṁ pūrvaṁ tena nārāyaṇaḥ smṛtaḥ || 60.25||
nārāyaṇaparā vedā nārāyaṇaparā dvijāḥ |
nārāyaṇaparā yajñā nārāyaṇaparāḥ kriyāḥ || 60.26||
nārāyaṇaparā pṛthvī nārāyaṇaparaṁ jalam |
nārāyaṇaparo vahnirnārāyaṇaparaṁ nabhaḥ || 60.27||
nārāyaṇaparo vāyurnārāyaṇaparaṁ manaḥ |
ahaṁkāraśca buddhiśca ubhe nārāyaṇātmake || 60.28||

A vizek Nara (a Legfőbb Lélek, Garbhódakasájí Visnu) szülöttei, ezért Nára néven nevezetesek,
Visnu volt azok hajléka (ayana), ezért az ő neve Nárájana.
Nárájanának szenteltek a védák, Nárájanának szenteltek a kétszerszületettek,
Nárájanának szenteltek az áldozatok, Nárájanának szenteltek a rítusok.
Nárájanának szentelt a föld, Nárájanának szentelt a víz,
Nárájanának szentelt a tűz, s Nárájanának szentelt a tér,
Nárájanának szentelt a szél, Nárájanának szentelt az elme,
az ahankár és az értelem is Nárájana-természetű. (Brahma-purána 60.25-28.)

A teremtés durva- s finomelemei is mind Nárájanától származnak. A Manu-szanhitá definíciója is ezt támasztja alá:

āpo nārā iti proktā āpo vai narasūnavaḥ |
tā yadasyāyanaṁ pūrvaṁ tena nārāyaṇaḥ smṛtaḥ ||

A vizeket Nárának nevezik, mert a vizek Nara teremtményei
ki az ő hajlékuk (ayana) volt hajdan, az ő neve Nárájana. (Manu-szanhitá 1.10.)

Az értelmezések Srídhar Szvámí Bhágavatam-kommentárjából valók, s Krsnadász Kavirádzs gószvámí is megismétli őket a Csaitanja-csaritámrtában, az 1.2. fejezetben.

PDF

Hari nevének hirdetése

etan nirvidyamānānām icchatām akuto-bhayam |
yogināṁ nṛpa nirṇītaṁ harer nāmānukīrtanam ||

etat – ez; nirvidyamānānām – megcsömörlőké; icchatām – vágyakozóké; akuto-bhayam – biztonságos, „sehonnan sem fenyegetett”; yogināṁ – jógíké; nṛpa – király!; nirṇītam – megállapított; hareḥ nāma-anukīrtanam – Hari nevének hirdetése

A világtól megcsömörlötteknek, a vágyakozóknak és a jógíknak is Hari nevének hirdetése a legbiztosabb út, ó, király, (ezt már régen megállapították a bölcsek).

(Bhág. 2.1.11.)

A kīṛtana szó a kṝt – kijelent, hív, szólít, dicsőít, magasztal jelentésű igéből származik, jelentése így elmondás, szólongatás, dicsőítés, magasztalás. Az anu- (után) igekötővel kiegészítve: kihirdetés, nyilvánosságra hozatal.

Srídhar szvámí kommentárja: „A vers szerint a törekvő trancendentalisták (sādhaka), s a tökéletességre jutottak (siddha) számára sincs ennél jobb. A vágyakozók számára (icchatām) vágyaik gyümölcsének elérése. A megcsömörlötteknek, az üdvösségre vágyóknak maga az üdvösség. A jógík, a bölcsek is ebben határozzák meg (törekvésük) gyümölcsét. Nincs más, mi fontosabb volna ennél”

Visvanáth Csakravartí szerint Sukadév gószvámí korábban a bhakti részei közül megnevezte a három legfontosabbat, a hallást, a dicsőítést és az emlékezést:
tasmād bhārata sarvātmā bhagavān īśvaro hariḥ |
śrotavyaḥ kīrtitavyaś ca smartavyaś cecchatābhayam ||
„Ezért, ó, Bhárata, a Felsőlélekről, a magasztos Istenről, Hariról
kell hallania, őt kell dicsőítenie, s reá kell emlékeznie a biztonságra (üdvösségre) vágyónak.” (Bhág. 2.1.5.)

Versünk pedig e három közül a dicsőítést emeli ki legfontosabbként, Isten nevének, kedvteléseinek, tulajdonságainak magasztalását. Megállapított (nirṇītam), mondja a vers, hiszen az előző ácsárják véleménye ez, nem most találtam ki csupán.

Nincs más, mi fontosabb volna ennél. Milyen? biztonságos (akutobhayam). Idő, hely, körülmény, kellékek tisztátalansága, alkalmatlansága mit sem számít, így nem kell aggódni emiatt. Kik gyakorolhatják? A magasztos úr híveitől kezdve a türelmetlen mléccshákig mindenki. A törekvő trancendentalisták, s a tökéletességre jutottak számára sincs jobb ennél. Az érzékek világától megcsömörlöttektől a mindenfélére vágyakozókig, legyen bár vágyuk tárgya anyagi természetű, vagy az üdvösség. A megcsömörlöttek (nirvidyamāna) azok, kik elfordultak az anyagi világtól s a bhaktiban mélyedtek el, a vágyakozók (icchat) a mennyekbe, üdvösségre s más egyebekre vágynak, a jógík pedig azok, kik a lélekből merítik örömüket.

PDF

interpretációk

A minap egy kedves bhaktával a szanszkrt szövegek sokféle interpretációjáról beszélgettünk… hogy sokszor izgalmasabbak ezek az értelmezések, mint maga a vers. Példaként tekintsünk egy teljesen hétköznapi, egyszerű részletet a Bhagavad-gítából:

na māṁ duṣkṛtino mūḍhāḥ prapadyante narādhamāḥ |
māyayāpahṛta-jñānā āsuraṁ bhāvam āśritāḥ ||

na – nem; mām – engem; duṣkṛtinaḥ – gonosztevők; mūḍhāḥ – ostobák; prapadyante – hódolnak; nara-adhamāḥ – emberek, a leghitványabbak; māyayā – illúzió által; apahṛta-jñānāḥ – megrabolt tudásúak; āsuram – aszurai, démoni; bhāvam – létet; āśritāḥ – élők, vmihez folyamodók, vmit követők

Az alábbi gonosztevők nem hódolnak nékem: az ostobák, a leghitványabb emberek (az emberiség alja), az illúzió által megrabolt tudásúak, az aszura-létben élők. (Bg. 7.15.)

Íme a vers kétféle kommentárja teljes egészében:

Sankara (8-9. sz.):
Ha a néked meghódoltak túllépnek ezen az illúzión (utalás a 7.14. versre: „Az anyagi természet három kötőerejéből álló Isteni energiámat nagyon nehéz legyőzni. De akik átadták magukat Nekem, azok könnyen túllépnek rajta.”), miért nem hódol meg néked mindenki? A vers adja meg a választ:
Nem hódolnak meg nékem, a legfőbb Istennek, Nárájannak a gonosztevők (duṣkṛtinaḥ), az ostobák (mūḍhāḥ), az emberek közül a leghitványabbak (nara-adhamāḥ). Továbbá azok, akik teljesen megfosztattak a tudásuktól, s a démoni létet, az erőszak és hamisság jellemezte életet élnek.

Rámánudzsa (11. sz.):
Miért nem vesz részt mindenki Bhagaván imádatában, miért nem hódol meg mindenki Bhagaván előtt? A vers adja meg a választ:
A gonosztevőknek a bűnös tetteik szerinti négyféle csoportja nem hódol nékem.
1. Az ostobák, kiknek tudása hamis. Mert nincsenek tisztában az én természetemmel, az anyagi természethez, az érzékeik tárgyaihoz ragaszkodnak, így ahelyett, hogy magukat Bhagavánnak szentelnék, öntelten saját élvezetüknek élnek.
2. a hitvány emberek, akik bár tudnak rólam, mégis büszkén elfordulnak tőlem.
3. az illúzió által megrabolt tudásúak: akik tudtak rólam s fenségemről, ám álnok mesterkedés folytán azt nemlétezőnek vélik.
4. a démoni életet élők, akik tudnak rólam, s fenségemről, ám gyűlölnek engem.
Ezek fokról fokra egyre bűnösebbek.

A továbbiakban lássunk még néhány kommentárt, az egyszerűség és könnyebb áttekinthetőség kedvéért csupán a lényeget kiemelve:

	Srídhar Szvámí (14-15. sz.)	Visvanáth (17. sz.)	Sríla Prabhupád (20. sz.)
mūdha (ostoba, elámított)	viveka-śūnya: megkülönböztető képesség hiánya	kik úgy cselekszenek, akár az állatok	munkája gyümölcsét maga akarja élvezni (nem osztja meg Legfelsőbbel - nem áldozó)
narādhama (hitvány ember)	bűnben élő	aki ugyan belefog a bhakti művelésébe, ám később a szádhanát elhagyva, tettei gyümölcsére áhítozva elveti azt	a vallástalan életet élők
māyayāpahṛta-jñāna (az illúzió által megrabolt tudású)	kiben a sásztra/ácsárja tanítása ellenére nem nyilvánul meg a tudás	kinek Ráma vagy Krsna közönséges ember, így Nárájant imádja – róluk beszél a Gítá 9.11. verse	a képzett s művelt emberek, kik elutasítják Istent
āsuraṁ bhāvam āśrita (démoni létben élő)	a 16.4. versben leírt lét	az aszurák, mint Dzsarászandha, kik nyilaikkal döfködik testem, s hasonlóképpen azok, kik hitvány érveléssel marcangolnak engem (kik megfosztanának személyességemtől)	az ateisták, s akik a személyes Istent a személytelen Brahman alárendeltjének tartják

Az említett Gítá-versek:
„Az ostobák kigúnyolnak, mikor alászállok emberi alakomban.” (Bg. 9.11.)
„Óh, Pártha, büszkeség, dölyf, beképzeltség, düh, durvaság és tudatlanság tartozik a démoni természethez.” (Bg. 16.4.)

PDF

Indra szidalmai

Mikor a pásztorok a szokásos Indrának szánt áldozat bemutatására készültek, Krsna meggyőzte őket, hogy Indra helyett a Góvardhan hegyet, és a helyi bráhmanákat imádják. A pásztorok eleget tettek kérésének, ám ezzel magukra vonták a félistenek királyának haragját, aki e szavakkal szidalmazta Krsnát.

vācālaṁ bāliśaṁ stabdham
ajñaṁ paṇḍita-māninam |
kṛṣṇaṁ martyam upāśritya
gopā me cakrur apriyam ||

vācālaṁ – fecsegőhöz; bāliśaṁ – gyerekeshez; stabdham – szemtelenhez; ajñaṁ – tudatlanhoz; paṇḍita-māninam – magát bölcsnek vélőhöz; kṛṣṇaṁ – Krsnához; martyam – halandóhoz; upāśritya – folyamodva; gopāḥ – pásztorok; me – nekem; cakruḥ – tettek; a-priyam – nem kedveset

Fecsegő, gyerekes, szemtelen, ostoba, és ráadásul bölcsnek képzeli magát – e halandó Krsnához fordulva a pásztorok nem tettek kedvemre.

(Bhág. 10.25.5.)

Srídhara Szvámí kommentárja szerint azonban Szaraszvatí, a tudás istennője fohásszá változtatja e becsmérlő szavakat. A vācāla (fecsegő) szó jelentése szerinte veda-pravartaka, azaz aki a kinyilatkoztatott tudásra, a védára alapozza szavait, ám mégsem öntelt, hiszen olyan akár egy gyermek, bāliśa (gyerekes). A stabdha szó szerint állót, megállítottat, mozdulatlant, így csökönyöst vagy szemtelent is jelent, mert az ilyen ember állva marad, nem hajol meg a felsőbb tekintély előtt. Ha azonban azért marad állva, mert már nincs aki előtt meg kelljen hajolnia, akkor a szó a Legfelsőbb Létezőre utal. Az ajña (nem-tudó, azaz ostoba) szó pedig arra utal, hogy nincs aki tudóbb volna nála, előtte semmi nem marad titokban. A paṇḍita-mānin kifejezés összetett szó, a paṇḍita jelentése bölcs, a mānin pedig elképzelő, valaminek vélő, vagy becsült értelemben használatos. Az összetétel így jelentheti azt, aki bölcsnek véli magát, vagy akit a bölcsek tisztelnek. S végül mert kedveli híveit, halandó (martya) emberi alakban mutatkozik előttük. A Csaitanja-csaritámrta 3.5 fejezetében Szvarúp Dámódar e kommentárt idézi.

PDF

meditáljunk a legfőbb valóságon!

oṁ namo bhagavate vāsudevāya |
janmādy-asya yato‘nvayād itarataś cārtheṣv-abhijñaḥ svarāṭ
tene brahma hṛdā ya ādi-kavaye muhyanti yat sūrayaḥ |
tejo-vāri-mṛdāṁ yathā vinimayo yatra tri-sargo‘mṛṣā
dhāmnā svena sadā nirasta-kuhakaṁ satyaṁ paraṁ dhīmahi ||

oṁ – óm; namaḥ – hódolat; bhagavate – a magasztos Úrnak; vāsudevāya – Vászudévának;
janma-ādi–teremtés, stb. (és fenntartás, megsemmisítés ); asya – ezé (a világé); yataḥ – akitől; anvayāt – közvetlenül; itarataḥ – másképpen (itt: közvetve); ca – és; artheṣu abhijñaḥ – az okok (vagy érzéktárgyak) ismerője; sva-rāj – önmaga ura; tene – átadta; brahma – a védikus tudást; hṛdā – a szívvel; yaḥ – aki; ādi-kavaye – az eredeti bölcsnek; muhyanti – megzavarodnak; yat – aki(től); sūrayaḥ – félistenek és szentek; tejaḥ – tűz; vāri – víz; mṛdām – föld; yathā – ahogy; vinimayaḥ – átalakulás; yatra – ahol; tri-sargaḥ – a három (kötőerő szerinti) teremtés; a-mṛṣā – nem-hamis; dhāmnā – hajlékával; svena – a sajáttal; sadā – mindig; nirasta – nélkül („elvetett”); kuhakam – érzékcsalódás; satyam – valóság, igazság; param – abszolút; dhīmahi – meditáljunk;

Óm! Hódolat a magasztos Vászudévának!
(Ő az,) akitől e világ teremtése (fenntartása és megsemmisítése) ered, aki közvetlenül és közvetve minden ok ismerője s önmaga ura, / aki a szívén át adta a védát az eredeti bölcsnek, s akitől zavarba jönnek a félistenek, / kiben a teremtés oly valóságos(nak látszik), akár a tűz, a víz s a föld egymásba tűnése, / s aki saját hajlékával együtt mindig túl van az érzékcsalódás világán – meditáljunk hát rajta, a Legfőbb Valóságon (Igazságon)!

(Bhág.1.1.1)

Sríla Prabhupád fordításában:
„Óh, Uram, Srí Krsna, Vaszudév fia! Óh, mindent átható Istenség Személyisége, tiszteletteljes hódolatomat ajánlom Neked! Az Úr Krsnán meditálok, mert ő az Abszolút Igazság, a megnyilvánult univerzumok teremtésében, fenntartásában és megsemmisülésében minden ok elsődleges oka. Ő közvetve és közvetlenül minden megnyilvánulásról tudatos, és független, mert nincs más ok Rajta kívül. Ő az, aki a védikus tudást először Brahmá, az első élőlény szívébe juttatta. Általa még a legkiválóbb szenteket és félisteneket is hatalmába keríti az illúzió, éppúgy, ahogyan az ember megzavarodik a tűzben látott víz, vagy a vízben látott föld káprázatától. Csupán őmiatta tűnnek valóságosnak a természet három kötőereje visszahatásaiként ideiglenesen megnyilvánult univerzumok, habár nem valóságosak. Ezért Rajta, az Úr Krsnán meditálok, aki mindig transzcendentális hajlékán él, amely örökre mentes az anyagi világ csalóka megnyilvánulásaitól. Rajta meditálok, mert ő az Abszolút Igazság.”

Megjegyzések:
A Védánta-szútrák első két szútrája így hangzik:
athāto brahma-jijñāsā – Itt az ideje, hogy tudakozódjunk Brahman felől.
janmādy-asya yataḥ – Akiből ennek a keletkezése s egyebek (származnak).
A Bhágavata-purána bevezető fohásza (mangalācaraṇa), melyben a szerző magát imádott Istenének szentelve kezdi meg a műve lejegyzését, tehát a Védánta-szútrák második szútrájával kezdődik, világossá téve a szoros kapcsolatot a két mű között. Az első mantra (oṁ namo bhagavate vāsudevāya) pedig világossá teszi, hogy a Legfőbb Brahman Vászudév-Krsna.
A gāyatrī-mantrák általában három részből állnak, s e három tagmondat az alábbi állítmányokkal jellemezhető: vidmahe (felismerem, szemlélem), dhīmahi (meditáljunk, összpontosítsuk figyelmünket – kívánalom kifejezése vidhi-liṅ esetttel) és pracodayāt (ösztönözzön, bátorítson – óhajtó mód). A Bhágavatam első mantrája (oṁ namo bhagavate vāsudevāya) – bár a vidmahe ige nem szerepel benne – mégis Vászudév-Krsna felismeréséről szól, hiszen néki ajánljuk hódolatunkat, a rákövetkező vers vége pedig (satyaṁ paraṁ dhīmahi, meditáljunk a legfőbb valóságon) a meditációra hív fel, így a vers a gāyatrī-mantrákhoz is kapcsolódik. Ezt Csaitanja Maháprabhu is megemlíti, mikor a benáreszi szannjászíknak beszél a Bhágavatamról: „A könyv kezdete a gájatrí mantra magyarázata, / a satyam param a kapcsolat (sambandha), / a dhīmahi pedig az eszköz (sādhana) és a távlat.” (Cscs. 2.25.147.)

Srídhar szvámí magyarázatában a Legfőbb Úr tulajdonságait két csoportba sorolja, a saját (személyes, svarūpa), és a másodlagos (taṭastha) jellemzőkre. Személyes vonások a testi ismertetőjegyek vagy az Úr természete, a másodlagos jellemzők pedig tettei. A vers végén, az állítmány (dhīmahi) köré csoportosulnak a személyes jellemzők (satyam param), míg a vers többi része a másodlagos jellemzőket sorolja fel. E másodlagos jellemzőkről így oktatja Csaitanja Maháprabhu Szanátan gószvámít: „Ő a mindenség teremtője (fenntartója és elpusztítója), aki Brahmának tanította a védát, / a mindentudó (artha-abhijñatā), aki személyes energiájával együtt független az illúziótól.” (Cscs. 2.20.361.)
Sríla Prabhupád e gondolatsort követve értelmezi a vers első pádáját, a szavak más csoportosításával azonban eltérő olvasata is lehet a szövegnek. Srídhar szvámí például így értelmezi a vers első sorát:
- akitől e világ teremtése (fenntartása és megsemmisítése) ered – janma-ādi asya yataḥ,
- aki közvetlenül és másképp is kapcsolatban van az érzéktárgyakkal – anvayāt itarataḥ ca artheṣu,
- aki mindentudó – abhijñaḥ,
- aki önmaga ura – sva-rāj.

Az idők folyamán a vershez számos kommentárt fűztek, ám most csak egy apró részletét emelném ki, a magyarázatok parányi töredékét. A harmadik páda vége így hangzik: yatra trisargo’mṛṣā – „kiben a teremtés valóság”. Sríla Prabhupád fordításában ez a mondat így hangzik: „Csupán őmiatta tűnnek valóságosnak a természet három kötőereje visszahatásaiként ideiglenesen megnyilvánult univerzumok, habár nem valóságosak.” Értelmezése Srídhar szvámíét követi, aki így ír kommentárjában, a Bhāvārtha-dīpikāban: „Ahol (yatra), azaz a brahmanban; a három (tri) kötőerőnek, a tompaságnak, a szenvedélynek és jóságnak, az elemek, érzékek és istenségek jellemezte teremtése (sargaḥ) amṛṣā, azaz valóság. A param satyam (Legfőbb Valóság) az a valóság, miáltal az illuzórikus teremtést az igazhoz hasonlónak ismerik – ez a magyarázat. Erre a példa: tejo-vāri-mṛdāṁ yathā vinimayaḥ. Vinimayaḥ, azaz átalakulás valami mássá, illetve másként érzékelni (a dolgokat, mint amilyenek.) Az isteni gondviselés folytán így véljük valóságosnak a tűzben (tejas) a vizet (vāri), mikor délibábot látunk. Hasonlóképp a föld (mṛd) kristály alakjában vízhez hasonlatos, (hiszen a szilárd kristály áttetsző, mint a víz).”
Dzsíva gószvámí a Krama-sandharbhában a trisargaḥ (három teremtés) kifejezés további értelmezéseit is felveti, jelentheti a három világot (pokol, föld, menny), vagy a három létszférát (vyāhṛti: föld, levegőég, menny).
Egészen más megközelítésben is tekinthetjük a kifejezést, hiszen a rákövetkező szavak Krsna saját, nem evilági hajlékáról szólnak. Ebben az értelmezésben: „kiben a három teremtés – Krsna három hajléka, Gókula, Mathurá és Dváraká – valóságos, s aki saját hajlékával együtt mindig túl van az érzékcsalódás világán.”
A szanszkrt nyelv hasonulási sajátosságai miatt a trisargo’mṛṣā kifejezésben az amṛṣā szókezdő „a” hangja eliminálódott, nem hallatszik, írásban is csak egy avagraha jel (a latin betűs átírásban az aposztróf) emlékeztet rá. Így értelmezve a szöveget versben az amṛṣā szó helyett a mṛṣā áll, mely jelentése hamis, téves, illetve fölösleges, értelmetlen. Visvanáth Csakravartí ennek értelmében ír így a vershez fűzött ötödik kommentárjában: „Kihez képest a kötőerők szerinti három teremtés mṛṣā, azaz jelentéktelen.”

Végezetül álljon itt egy nyersfordítás a Kṛṣṇa-sandarbhából (189.), melyben Dzsíva gószvámí Rádhá-Krsnára emlékezve ekképp értelmezi e verset:
A yato‘nvaya (akitől közvetlenül) Krsnát jelenti, aki Rádhához, mint saját legfőbb gyönyör-energiája személyes formájához mindig erősen ragaszkodik, az itaratah (másképp) pedig örök párja, Srí Rádhá. A yataḥ jelentése akitől (nőnemben), az ādi asya (az eredeti ezé) az ādi rasára (elsődleges íz) , a szerelem ízére vonatkozik, janma születés. Bizony az isteni pár a szerelem tudományának legfőbb forrása.
Kettejük csodás kedvteléseinek édes sokaságára vonatkozik az artheṣu szó, így az artheṣu abhijñaḥ e számtalan kedvtelésben járatost jelent. A sva-rāj pedig arra utal, aki kedvteléseiben saját kedvesével (svena, sajátjával) tündököl (rājate).
Vjásza önmagát nevezi első költőnek (ādi kavi), mert az isteni pár csodás alakját Krsna kegyéből elsőként ő mutathatja meg. A hṛdā (szív által) a szív kapuját jelenti, ahol a saját kedvteléseiről szóló transzcendentális szavakat (brahma) s e puránát is átadta (tene) Krsna Vjászának a teremtés hajnalán. Minderről Vjásza maga a Bhágavata-purána 1.7.4-6. verseiben is ír. A yad szó jelentése „akitől”, és Rádhikára vonatkozik, kinek csodás alakjától, szépségétől és tulajdonságaitól még az Anantasésa vezette istenek (sūrayaḥ) is megzavarodnak (muhyanti), s képtelenek megérteni őt.
A tejo-vāri-mṛdāṁ yathā vinimayaḥ (miként a tűz, a víz s a föld átalakulnak) kettejük csodás természetére utal, melytől még az öntudatlan elemek is megváltoztatják saját tulajdonságaikat. A tejas (tűz, ragyogás), azaz a tündöklő Hold s a csillagok elsápadnak, elhalványulnak Krsna lótuszlába körmének szépséges ragyogása mellett, s fényüket elvesztve olyanná válnak, akár a víz és a föld. A folyó vize megdermed Krsna fuvolajátékát hallva, és szilárddá válik mint a föld, a part kövei pedig meglágyulnak, s olyanná lesznek, akár a víz.
A yatra jelentése akiben (nőnemben): akiben megjelenik a három teremtés (tri-sargaḥ): a śrī-, bhū- és līlā-śakti hármasa, vagy a három isteni hajlék, Dváraká, Mathurá és Vrndávan, avagy a fejőslánykák három csoportja, Rádhá barátnői, a semlegesek és az ellenlábasok. A mṛṣā jelentése: fölösleges (/eredménytelen). Mert egyedül Rádhá szépsége, s a többi tökéletes tulajdonsága teszi elégedetti Krsnát, senki másé.
Őrajta meditáljunk (tad dhīmahi) – ez a tad jelentése. A tad (egyesszámú) névmással utalunk meditációnk témájára, mert a legfőbb (param) bhakti (Rádhá) és ezen energia birtokosa (Krsna) eggyéválnak a szerelemben, a mahábháva hangulatában, s ez a magyarázata annak, hogy a névmás semlegesnemű (így egyszerre hím és nőnemű is – acsd).
A svena dhāmnā jelentése: saját hatalma (a dhāman szó jelent hajlékot, székhelyt, de hatalmat, energiát is – acsd), így saját hatalma folytán örökkön (sadā) mentes az illúziótól (nirasta-kuhakam): az öregség s a többi tulajdonság jellemezte anyagi természettől, vagy a rivális gópík keltette illúziótól.
A satyam jelentése örök tökéletesség, kedvteléseik (s a többi: tulajdonságaik, formáik) szünet nélkülisége, örökkön élvezik gyönyörrel teli kedvteléseiket. A param így a senki másban nem látható tulajdonságokat, kedvteléseket, a mindenséget ámulatba ejtő legteljesebb kiválóságot jelent.

A versmérték: śārdūlavikrīḍita (tigrisjáték): – – – υυ– υ– υυυ– / – – υ– – υ–

PDF

Karabhádzsana rsi fohásza

Nimi király és Karabhádzsana rsi beszélgetése megvilágítja, hogy a különböző világkorszakokban miként imádják az emberek Istent. A kali-korban a szankírtan-áldozattal imádják az Urat – mondja Karabhádzsana, majd Mahápurusát magasztaló himnuszt zeng.

dhyeyaṁ sadā paribhava-ghnam abhīṣṭa-dohaṁ
tīrthāspadaṁ śiva-viriñci-nutaṁ śaraṇyam |
bhṛtyārti-haṁ praṇata-pāla-bhavābdhi-potaṁ
vande mahā-puruṣa te caraṇāravindam ||

dhyeyam – hadd meditáljak; sadā – mindig; paribhava-ghnam – a kudarc-ölőn; abhīṣṭa-doham – a vágyott beteljesülésen; tīrtha-āspadam – a szentek/zarándokhelyek hajlékán; śiva-viriñci-nutam – Siva és Virinycsi magasztaltján; śaraṇyam – oltalmazón; bhṛtya-ārti-ham – szolga szenvedésének végetvetőn; praṇata-pāla – meghódoltak oltalmazóján, s; bhava-abdhi-potam – létezés óceánjának hajóján; vande – üdvözlöm, magasztalom; mahā-puruṣa – nagy személyiség!; te – tiéd; caraṇāravindam – lótuszlábnak;

Hadd meditáljak mindig (az anyagi létezés) megvetett (létét) megsemmisítő olyannyira vágyott beteljesülésen, / a szentek (s a szent zarándokhelyek) hajlékán, az oltalmazón, kit Siva és Brahmá (Virinycsi) magasztal, / ki véget vet szolgái szenvedésének, a néki meghódoltak menedéke, s hajó, (melyen átszelik ők) a létóceánt. / Ó, nagy személy, lótuszlábad magasztalom! (Bhág. 11.5.33.)

E vers a szankírtan fontos jellemzőjét tárja fel: dhyeyaṁ sadā – hadd meditáljak mindig. Mindig, tehát a szent nevek zengése formaságoktól mentes, nem kötik időre, helyre vonatkozó szabályok. Visvanáth Csakravartí kommentárjában Sivát Advaita Ácsárjával, Virinycsit Haridász Thákurral azonosítja.

tyaktvā su-dustyaja-surepsita-rājya-lakṣmīṁ
dharmiṣṭha ārya-vacasā yad agād araṇyam |
māyā-mṛgaṁ dayitayepsitam anvadhāvad
vande mahā-puruṣa te caraṇāravindam ||

tyaktvā – feladva; su-dustyaja-sura-īpsita-rājya-lakṣmīm – nagyon nehezen feladható, félistenek által vágyott királyságot s vagyont; dharmiṣṭhaḥ – fölöttébb jámbor; ārya-vacasā – a nemesember (a három felsőbb varnába tartozó személy) szavával; yat – amit; agāt – ment; araṇyam – erdőbe; māyā-mṛgam – illúzió-szarvast; dayitayā – felesége (kedvese) által vágyottat; īpsitam – vágyottat; anvadhāvat – utána szaladt; vande – üdvözlöm, magasztalom; mahā-puruṣa – nagy személyiség!; te – tiéd; caraṇāravindam – lótuszlábnak;

Lemondva az oly nehezen feladható királyi vagyonról, / (ő,) a vallás elveinek megalapozója a nemesember szavára az erdőbe vonult, / s a kedvese által vágyott káprázat szülte szarvast üldözte. / Ó, nagy személy, lótuszlábad magasztalom! (Bhág. 11.5.34.)

A verset a kommentárok egyaránt vonatkoztatják Rámára, Krsnára és Csaitanja Maháprabhura is.
Srídhar Szvámí szerint Ráma történetét idézi fel: a dharma-követő Ráma apja parancsára („a nemesember szava”) erdei száműzetésébe vonult („az erdőbe ment”), feladva a mások által olyannyira vágyott királyságot, s vagyont. A ráksasza Rávanának megtetszett Ráma felesége, Szítá. Hogy elrabolhassa, Márícsát a varázsló-démont rávette, hogy öltse fel egy arany-szarvas képét. Szítának megtetszett az arany-szarvas, Ráma pedig üldözőbe vette („a kedvese által vágyott káprázat szülte szarvast üldözte”), így Rávana harc nélkül rabolhatta el Szítát.

Dzsíva gószvámí Krsna vradzsabéli kedvteléseit látja a versben: Krsna Mathurá gazdagságát hagyta el, a gyilkos Kanszától őt féltő apja („a nemesember”) kívánságára. Apja a tulaszí-erdőbe (Vrndá-vana) vitte. A májá jóga-máját jelenti, minek a forrása Rádhá. A mrga nem csupán szarvast, hanem általában állatot is jelent, e versben játék-állatot: Krsna játékbabává válik kedvese, Rádhiká kezében.

Visvanáth Csakravartí álláspontja szerint a vers Csaitanja Maháprabhut dicsőíti. Odahagyva szerető felesége, Visnuprijá társaságát szerzetessé lett („az erdőbe ment”). A vers a nemesember szavát említi, ez Csaitanja Maháprabhu esetében a bráhmana átkára vonatkozik. A történetet röviden a Csaitanja-csaritámrta is megemlíti, a 1.17.60-64. részben olvashatjuk. A bhakták éjszakánként Srívász házában gyűltek össze, ám az ajtókat bezárták: illetéktelen így nem vehetett részt a kírtanban. Egyszer egy bráhmana érkezett, s követelte, nyissák ki előtte az ajtót, mondván: ő csak tejet fogyaszt, tisztasága pedig feljogosítja, hogy kinyissák előtte az ajtót. „A tejivás nem elégséges ahhoz, hogy bebocsátást nyerj a krsna-bhaktiba” – hangzott Maháprabhu válasza. Válaszképpen a bráhmana megátkozta őt: „Sose legyen részed anyagi boldogságban!” A májá-mrga arra utal, hogy az illúzióban élő lelkeket kutatja [mrgjati, a mrg igei gyök jelentése: keres, kutat, felkeres], szánalommal, könyörülettel [dajá] eltelve szalad utánuk [anvadhávat], hogy megmenthesse őket.
Csaitanja Maháprabhu másik jellemző vonása, hogy Rádhiká érzelmeivel eltelve Krsnát kutatja, élete utolsó szakaszában ezt jelenti a „kedvese által vágyott” után szaladni.

E háromféle magyarázatot jól illusztrálja a Ṣaḍ-bhuja-gaura forma, Csaitanja Maháprabhu hat karú ábárázolása. Két karjában íjat és nyílvesszőt tart, miként Rámacsandra. Két karjával vradzsabéli Krsnaként fuvoláján játszik, két karjában pedig a szerzetesek vándorbotja és vizesedénye: hiszen ő Csaitanja Maháprabhu, az elesett lelkeket felkutató vándorszerzetes.

PDF

fekete és arany

kṛṣṇa-varṇaṁ tviṣākṛṣṇaṁ sāṅgopāṅgāstra-pārṣadam |
yajñaiḥ saṅkīrtana-prāyair yajanti hi sumedhasaḥ ||

kṛṣṇa-varṇam – a krs-na szótagokat (ismételve); tviṣā – ragyogással; akṛṣṇam – nem feketés; sa-aṅga – társakkal („rész”); upāṅga – szolga („alrész”); astra-fegyver; pārṣadam – bensőséges barátok; yajñaiḥ – áldozat által; saṅkīrtana-prāyaiḥ – közös dicsőítéssel; yajanti – imádják; hi – bizonnyal; su-medhasaḥ – az okos emberek („jó-értelműek”);
A kellő értelemmel rendelkezők a kali-korban a szankírtan-áldozattal, Krsna szent nevének zengésével fogják imádni a társaival együtt megjelenő Urat.
más fordításban:
A kellő értelemmel rendelkezők a Kali-korszakban a szankírtan-áldozattal (az Úr szent neveinek és dicsőségének zengésével) imádják az Urat, aki sötét színű, mégsem fekete, s aki fegyvereivel, kísérőivel, valamint meghitt örök társaival száll alá.

(Bhág.11.5.32, Karabhádzsana rsi szavai Nimi királyhoz)

A király kérdése, s a bölcs válasza ekképpen szólt:
„19. (Nimi) király szólt: Kérlek mondjátok el, mely korokban miféle formát és színt öltött az Úr, s milyen néven ismerik Őt! Milyen előírt szertartásokkal imádják Őt az emberek?
20. A bölcs Karabhádzsana válaszolt: Az Úr Késava a Szatja, Trétá, Dvápara és Kali korokban különböző színt, formát és nevet ölt és különböző módokon imádják Őt.
21. A Szatja korszakban az Úr fehér színű, négykarú, hajfürtjei összetapadtak, fakéregből és szarvasbőrből készül az öltözéke. Szent zsinórt visel, rudráksa-füzért, botot és kamandalut (kókuszdió héjából készült víztartó edényt) tart kezében.
22. Abban a korban az emberek elméje természetes mód nyugodt, nem táplálnak ellenséges érzelmeket senkivel szemben, barátságosak minden élőlénnyel és mindenkire egyenlően tekintenek. Az Urat (meditációs) lemondásokkal, az elme és az érzékek szabályozásával imádják.
23. A Szatja korszakban az Urat Hansza, Szuparna, Vaikuntha, Dharma, Jógésvar, Amala, Ísvara, Purusa, Avjakta és Paramátma néven ismerik.
24. A Trétá korban az Úr testszíne vöröses árnyalatú, négy karja van, háromsoros övet visel derekán (a három Védába nyert beavatást jelölendő) és aranyszőke fürtjei vannak. Az áldozatok formájában jelenik meg, ahogy a három Véda is leírja. Kezében áldozókanalat (szrukot, amivel a ghít locsolják a szent tűzre) és ghíadagolót (szruvát, fából készült áldozati eszközt) tart.
25. Akkor a Védákban járatos jámbor emberek a három Véda imádatszabályai szerinti áldozatokkal imádják az Úr Harit, mint minden imádandó félisten megtestesülését.
26. (A Trétá-koszakban) Visnu, Jagja, Prsnigarbha, Szarvadéva, Urukrama, Vrsákapi, Dzsajanta és Urugája néven ismerik Őt.
27. A Dvápara-korszakban az Úr feketés színű, sárga öltözéket visel, (kezeiben) fegyvereit és jelképeit tartja (azaz a kagylót, diszkoszt, buzogányt és lótuszvirágot), a kausztubha ékkövet viseli és a srívatsza jeléről (göndör fehér tincs a mellkas jobb oldalán) ismerhető fel.
28. Ebben a korban, óh király, a végső valóságot kutató emberek a Védákban és tantrákban foglaltak szerint imádják a Legfelsőbb Urat, akit királyi jelvények (ernyő, csamara-legyező s így tovább) ékesítenek.
29. Üdv néked Vászudév, Szankarsan, Pradjumna és Aniruddha, üdv néked, Legfelsőbb!
30. Dicsőség a mindenható Nárájan rsinek, a teremtőnek, az univerzum mindent átható és megtestesítő irányítójának, aki ott lakozik mindenki szívében!
31. Kedves királyom, így magasztalják az emberek az univerzum Urát a Dvápara-korszakban. Halld hát, hogyan imádják Őt a Kali-korszakban a tantrák által előírt rituációkkal!
32. A kellő értelemmel rendelkezők a Kali-korszakban a szankírtan-áldozattal (az Úr szent neveinek és dicsőségének zengésével) imádják az Urat, aki sötét színű, mégsem fekete, s aki fegyvereivel, kísérőivel, valamint meghitt örök társaival száll alá.33. Hadd meditáljak mindig (az anyagi létezés) megvetett (létét) megsemmisítő olyannyira vágyott beteljesülésen, a szentek (s a szent zarándokhelyek) hajlékán, az oltalmazón, kit Siva és Brahmá (Virinycsi) magasztal, ki véget vet szolgái szenvedésének, a néki meghódoltak menedéke, s hajó, (melyen átszelik ők) a létóceánt. Ó, nagy személy, (Mahápurusa), lótuszlábad magasztalom!
34. Lemondva az oly nehezen feladható királyi vagyonról, (ő,) a vallás elveinek megalapozója a nemesember szavára az erdőbe vonult, s a kedvese által vágyott káprázat szülte szarvast üldözte. Ó, nagy személy, (Mahápurusa), lótuszlábad magasztalom!
35. Királyom, a különböző jugák emberei a korszakoknak megfelelő néven és formában így imádják az Úr Harit, minden áldás s a végső üdvösség adományozóját.
36. Az idősebb és jó ítélőképességű emberek, akik mindig a dolgok lényegét választják a legtöbbre ezt a Kali-korszakot becsülik, mert az Úr szent neveinek zengésével az ember betöltheti minden óhaját (amit máskülönben csak sok-sok jámbor cselekedettel érhetne el).” (Bhág. 11.5.19-36.)

A Csaitanja-előtti kommentátorok (így Srídhar Szvámí is) a versben a tviṣākṛṣṇam szófordulatot tviṣā kṛṣṇam-ként értelmezve az indraníla drágakőként tündöklő Krsnára vonatkoztatták, így az aṅga (rész) imádandó testrészeire, az upāṅga (alrész) ékszereire, a fegyverek a Szudarsan csakrára és Krsna más fegyvereire, a pārṣadam pedig Szunanda vezette társaira vonatkozik.
Csaitanja Maháprabhut követően azonban egészen más értelmet nyert a szöveg. Dzsíva gószvámí a Tattva-szandarbhában így kommentálja a verset:

antaḥ kṛṣṇaṁ bahir gauraṁ darśitāṅgādi-vaibhavam |
kalau saṅkīrtanādyaiḥ smaḥ kṛṣṇa-caitanyam āśritāḥ ||
A belül fekete, kívül aranyszínű, társaival (híveivel, fegyvereivel s bensőséges barátaival együtt) dicsőségét megmutató Krsna-Csaitanjához a szankírtan-áldozattal folyamodunk oltalomért.

A Krama-szandarbhában mindezt részletesen is kifejti, magyarázatát Sríla Prabhupád a Csaitanja-csaritámrta 1.3.52. verséhez fúzött magyarázatában foglalja össze.
A varṇa szó jelent társadalmi osztályt, de színt, és szótagot is. Utóbbival a kṛṣṇa-varṇa jelentése: akinek az ajkai mindig Krsna nevének szótagjait zengik. Ám testszíne nem feketés, akṛṣṇa. Mikor Garga rsi Nanda kisfiának névadó ceremóniáját tartotta, a következőket mondta Krsnáról: „Korábbi inkarnációiban ez a fiú más és más külsővel jelent meg. Előbb fehér, majd vörös és aranyló [pīta] volt a bőrszíne, az adott kornak megfelelően. Most e feketés árnyalatot vette fel.” (Bhág. 10.8.13.) Közvetve ez a vers is Csaitanja Maháprabhu megjelenésére utal, hiszen minden korszakban más színű avatárról szól: a kali-korban aranyszínűről. A kali-korban megjelenő avatár így belül fekete, Krsna, mert ő nem más, mint Krsna, kívül pedig arany, mert Rádhiká érzelmeit ölti magára.
Az aṅga (rész) az ő elragadó mosolya, az upāṅga (alrész) a testén tündőklő szantálpép, fegyvere a szent név zengése, mellyel messzire űzi a tudatlanság sötétjét. Más értelmezés szerint az aṅga Nitjánanda Prabhu és Advaita Ácsárja, az upāṅga az ő híveik, a társak (pārṣada) pedig a Srívász vezette bhakták.

PDF

(folytatás...)
--
kapcsolódó vers: Szárvabhauma Bhattácsárja fohásza