satpadí sztótram

Śaṅkarācārya: ṣaṭpadī stotram

A vers címe szójáték. A ṣaṭ-padī kifejezés utal arra, hogy a magasztaló ének hat versszakból áll, a szó (hat-lábú) ugyanakkor méhecskét is jelent: a költő méhecskeként döngicsél Visnu lótuszlába körül.

avinayamapanaya viṣṇo damaya
manaḥ śamaya viṣaya-mṛga-tṛṣṇām |
bhūta-dayāṁ vistāraya
tāraya saṁsāra-sāgarataḥ ||1||

Ó, Visnu, vedd el arcátlanságom, fékezd meg
elmém, csillapítsd le az érzéktárgyakat kutató szomjúságom!
Terjeszd ki a teremtmények iránti könyörületed,
és ments ki a létforgatag óceánjából!

Terjeszd ki a teremtmények iránti könyörületed: ez a rész kétféleképpen is érthető. Olvashatjuk így: „áraszd ki rám kegyed, hiszen én is teremtményed vagyok, és ments meg a létforgatagból!” Ám fűzhetjük a vers első feléhez is: „kedves Uram, segítsd rajtam… vedd el arcátlan, alaptalan büszkeségem (az a-vinaya a szerénység, alázat ellentéte), fékezd meg elmém, csillapítsd az érzékek tárgyai iránti sóvárgásom, és tölts el a teremtmények iránti könyörülettel.”

divya-dhunī-makarande
parimala-paribhoga-saccidānande |
śrīpati padāravinde
bhava-bhaya-khedacchide vande ||2||

Az isteni folyó nektárjában,
a lét-tudat-boldogság éltető illatában,
Laksmí urának lótuszlábánál
hódolok a létezés félelmének gyötrelmét megszüntetőnek.

Laksmí ura, Nárájan lába lótuszhoz hasonlatos, melyhez mámorosan közelít a dalnok. E lótuszvirág nektárja az isteni folyó, a Gangesz, illata pedig a lét-tudat-boldogság természetű transzcendens. Az illat a nem evilági létezés szokásos szimbóluma, hiszen finom és átható.

satyapi bhedāpagame nātha
tavāham na māmakī nastvam |
sāmudro hi taraṅgaḥ
kvacana samudro na tāraṅgaḥ ||3||

Ámbár az öröklétben elenyészik a különbség, Uram,
(mégis), én vagyok a tiéd, s nem te az enyém.
A tengerből származik a hullám is,
s nem a tenger a hullámból.

uddhṛta-naga nagabhid-anuja
danuja-kulāmitra mitra-śaśi-dṛṣṭe |
dṛṣṭe bhavati prabhavati na
bhavati kim bhava-tiraskāraḥ ||4||

Hegyemelő! Indra öccse!
A démoni nemzetségek ellensége! Nap-Hold-szemű!
Hatalmas úr, téged látva ne
tűnne el a világi lét?

A szanszkrt költészet egyik kedvelt díszítőeleme, hogy ugyanazon szavak többféle jelentéssel szerepelnek a szövegben – e versszakban öt ilyen párt is találunk: uddhṛta-naga nagabhid-anuja danuja-kulāmitra mitra-śaśi-dṛṣṭe, dṛṣṭe bhavati prabhavati na bhavati kim bhava-tiraskāraḥ. S mert a bhavati szó négyszer szerepel, ezzel két párt is kitesz, ezért a vers címének szellemében akár hat párról is beszélhetünk.
Hegyemelő: Krsna, a Góvardhan hegy felemelője, Vradzsa pásztorai és jószágai megoltalmazója.
Indra öccse: Az Úr Vámanaként, mint Indra öccse jelent meg, hogy megvédelmezze a félisteneket. Indrát a vers Hegy-daraboló (naga-bhit) néven említi, utalva arra, hogy Indra levágta a hegyek szárnyait. Ez utóbbi történet itt olvasható, a második vershez fűzött megjegyzésben.
Nap-Hold-szemű: Az égen világító két égitest ellentétes tulajdonságok hordozója – a Nap perzsel, a Hold hűsít, ám ők Isten univerzális formájának szemei (lásd: śaśi-sūrya-netram – Hold-Nap-szeműt, Bg. 11.19.).

matsyādibhir avatārair
avatāravatā'vatā sadā vasudhām |
parameśvara paripālyo
bhavatā bhavatāpa-bhīto’ham ||5||

Halként, és sok más alakban
örökkön a Földet védelmezed.
Legfőbb Úr! Oltalmadban bízom
én is, a születés és halál gyötrelmétől rettegő.

dāmodara guṇamandira
sundara vadanāravinda govinda |
bhava-jaladhi-mathana-mandara
paramaṁ daram apanaya tvam me ||6||

Minden jótulajdonság tárháza, Dámódar!
Szépséges, lótusz-orcájú Góvinda!
Lét-óceánt köpülő Mandara-hegy!
Vedd el legnagyobb félelmem!

Szépséges, lótusz-orcájú: a szöveg más olvasata: orcád akár a szépséges lótusz .
Mandara: hatalmas hegység, mellyel a félistenek és démonok kiköpülték a tejóceánt. A tejóceán számos értékes kincset tartalmazott, ám megannyi veszedelmet is – kiköpülésekor mindezek a felszínre kerültek. Így választja szét az Úr a világi létezés dolgait: elveszi a félelmet és megajándékoz a jótulajdonságokkal, legvégül a halhatatlanság nektárjával.
E strófával végződik a fohász, melyet az apanaya (vedd el!) ige foglal keretbe: vedd el arcátlanságom (1. vers), vedd el félelmem (6. vers).

nārāyaṇa karuṇāmaya śaraṇam
karavāṇi tāvakau caraṇau |
iti ṣaṭpadī madīye
vadana saroje sadā vasatu ||7||

Könyörületes Nárájan! Menedékem
hadd leljem meg lábaidnál!
(Kérlek add, hogy) e hatstrófás fohász
(méhecskeként) mindig arcom lótuszán lakozhassék!

A ṣaṭpadī, mint hat-részű a bevezetőben említetteken túl vonatkozhat e strófa első felének hat szavára is.
Arcom lótuszán: A lótuszvirág nem csupán isteni szimbólum, a körülötte mámorosan döngicsélő méhecske a szanszkrt költészet kedvelt toposza. Ajkaim hadd zengjék mindig e hódoló fohászt! – szól Sankara.

PDF

a hanganyag forrása

a tökéletesség csak keveseké

manuṣyāṇāṁ sahasreṣu kaścid yatati siddhaye |
yatatām api siddhānāṁ kaścin māṁ vetti tattvataḥ ||3||

manuṣyāṇām – emberek közül; sahasreṣu – ezer közül; kaścit – valaki; yatati – törekszik; siddhaye – tökéletességért; yatatām – törekvők közül; api – még; siddhānām – tökéletesek közül; kaścit – valaki; mām – engem; vetti – ismer; tattvataḥ – igazán, valójában

Sok ezer ember közül talán egy törekszik tökéletességre,
s a tökéletességet elértek közül igazán alig ismer engem egy is. (Bg. 7.3.)

Vajon mi a tökéletesség, s milyen fokozatai léteznek? Lapozzuk fel a Bhagavad-gītā néhány kommentárját, miként magyarázzák e verset!

Śaṅkara: „Emberek ezrei, azaz számtalan ember közül egyvalaki tesz erőfeszítéseket a tökéletesség érdekében. S a tökéletesek, azaz az üdvösségre törekvők közül is ha egy ismer engem igazán.”

Śaṅkara értelmezésében a tökéletesség tehát a mokṣa, a saṁsārāból való megszabadulás, az üdvösség.

Rāmānuja: „Az emberek, azaz a śāstrák előírásait szem előtt tartók ezrei közül talán egy törekszik tökéletességre, ám a tökéletességre törekvők között is csak kevés az olyan, ki általam (azaz kegyem folytán) engem megismerve halad a tökéletesség felé. S bizony az engem ismerők ezrei közül senki sem ért engem valójában. Erről szólnak a későbbi versek is: »az ilyen nagy lélek felettébb ritka« (sa mahātmā sudurlabhaḥ, 7.19.), »ám engem nem ismer senki sem.« (māṁ tu veda na kaścana, 7.26.)”

Rāmānuja felhívja figyelmünket, hogy már a vers első szava, a manuṣyāṇām (emberek közül) is egy nagyobb csoport szűkítése. A milliárdnyi élőlény közül azok tekinthetők embernek, akik emberhez méltó, a dharma elveit követő életet élnek. Majd megállapítja: a vers második felében említett valódi megismerésnek nem csupán a célja, hanem a forrása is Kṛṣṇa. Ám Isten végső teljességében felfoghatatlan.

Az előző versben Kṛṣṇa így szólt: „Most hiánytalanul elmondom néked a jñānát a vijñānával együtt, mit tudván nem marad más tudnivaló e világon.” (Bg. 7.2.)
Śrīdhara Svāmī kommentárjának gondolatmenete szerint Kṛṣṇa az általa feltárandó tudás megértésével foglalkozik: „A következő vers e tudásra vonatkozik, mely elérhetetlen a Krsna iránt érzett odaadás nélkül. A megszámlálhatatlan sok élőlényt (jīva) az emberek kivételével egyáltalán nem foglalkoztatja a végső jó.”

A végső jóra a szöveg a śreyas kifejezést használja, melynek pontos jelentése: „jobb”. Az emberek cselekedetei kétfélék: a rövid távú érdekeket szem előtt tartó, azaz a „kedvesebbet” előtérbe helyező a preyas, míg a hosszú távú jó érdekében cselekvő a śreyas. Śrīdhara Svāmī leszögezi: csak az emberek képesek a hosszú távú jó, az üdvösség érdekében cselekedni.

„Az emberek ezrei között is ha egyet találunk, ki jámbor tettek segítségével a tökéletességre, a Lélek ismeretére törekszik. Az így cselekvők ezrei közül néhányan – szent életük folytán – megismerhetik a Lelket, ám az ilyen lélek-tudók (ātma-jña) ezrei közül is csak kevesen ismerhetik meg kegyem folytán a Felsőlelket. Bizony, nagyon nehéz megérteni azt a tudást, amit most elmondok néked, kedves Arjunám.”

Viśvanātha Cakravartī kommentárja így szól: „Ezt a rólam szóló tudást, a jñānát és a vijñānát a hatodik fejezetben jellemzett jñānīk és jógík nagyon nehezen érhetik csak el. A számtalan élőlény közül csak néhányan születnek emberként, s az emberek ezrei közül csak néhányan törekednek a végső jóra (śreyas). Az ilyen emberek ezrei között is kevés akad, aki igazán ismer, közvetlen megéléssel érzékel engem, Syāmasundart. A nirviśeṣa-brahman (a megkülönböztetéstől mentes Brahman) érzékelésének örömének ezerszerese a saviśeṣa-brahman (sajátságos tulajdonságokkal rendelkező Brahman) érzékelésének öröme.”

Viśvanātha az ismeret fogalmát pontosítja, nem pusztán elméleti megértésről van szó, hanem közvetlen érzékelésről (anubhū). Bhakti Rakṣaka Śrīdhara Mahārāja értelmezése hasonló, ám ő a tökéletesség első fokát, a végső jót az egyéni és Felsőlélek megismerésével azonosítja.

Baladeva Vidyābhūṣaṇa szinte az előző kommentárok összefoglalóját adja: „A rólam szóló tudás nehezen elérhető – szól (Kṛṣṇa) e versben. A sokféle élőlény közül néhányan emberként születnek, s közülük a szentírások előírásait szem előtt tartók egynémelyike a transzcendenshez való vonzódása folytán a tökéletességre, a Felsőlélek megpillantására törekszik. Az ilyen törekvők közül néhányan elérik a (kívánt) tökéletességet, megpillantják a Felsőlelket, ám ezer ilyen ember közül talán egy ismer meg engem, Krsnát igazán.
A szentírások előírásait követő emberek önnön lelküket, e tudat-parányt, és kiterjedésemet, a Felsőlelket érzékelve megszabadulnak (az anyagi világból). Ám engem, Yaśodā kisfiát, Kṛṣṇát, ki most a kocsihajtód, a transzcendenshez való vonzódása révén elnyert irántam való odaadása révén ismerheti meg igazán az ember. Ilyenkor közvetlenül érzékel (anubhū) engem, a teljes-Brahmant, felfoghatatlan, végtelen hatalmam teljében, mint mindennek az oka, mindent tudó és mindent irányító, híveim társaságában, kik a szülői s a többi raszában körülvesznek engem, a megszámlálhatatlan jótulajdonság drágakőbányájaként. Erről szólnak a későbbi versek is: »az ilyen nagy lélek felettébb ritka« (sa mahātmā sudurlabhaḥ, 7.19.), »ám engem nem ismer senki sem.« (māṁ tu veda na kaścana, 7.26.) ”

PDF

a Bhagavad-gítá 10.8. verse

ahaṁ sarvasya prabhavo mattaḥ sarvaṁ pravartate |
iti matvā bhajante māṁ budhā bhāva-samanvitāḥ ||8||

aham – én; sarvasya – mindené; prabhavaḥ – eredet, forrás; mattaḥ – tőlem; sarvaṁ – minden; pravartate – keletkezik; iti – így; matvā – vélvén; bhajante – imádnak; mām – engem; budhāḥ – bölcsek; bhāva-samanvitāḥ – léttel összekapcsoltak (léttől befolyásoltak, érzelmeket birtoklók)

Én vagyok a mindenség eredete, minden belőlem árad.
Ezt fölismervén a lét örömétől mámoros bölcsek engem imádnak.

A Bhagavad-gítá három nagy gondolati egységre osztható. Az első hat fejezet kérdése: mi a teendő? Krsna és Ardzsuna beszélgetésének tárgya a módszerek vizsgálata: az anyag és lélek szétválasztása (szánkhja), a jógában megállapodott áldozatos cselekvés, a lemondás és a meditáció. A következő hat fejezet pedig a jóga összekapcsolódásának, a meditációnak az irányával, „tárgyával” foglalkozik, így jut el Krsna a kilencedik fejezetben a megszabadító legfőbb tudásig: ő maga Isten, mindennek a forrása, fennmaradása és feloszlása. A tizedik fejezetben megismétli e tanítást, részletesen ecsetelve az isteni fenség dicsőségét. Ő Isten, hiszen ő a mindenség eredete – jelenti ki e versben.
Külön figyelmet érdemel a bhāva-samanvitāḥ szókapcsolat, mely a Krsnát imádó bölcsek (budhāḥ) jelzője. A bhāva szó jelentései: 1. lét, létezés; 2. érzelem, a samanvita melléknévi igenév jelentései pedig: 1. összekapcsolt, természetes rendben kapcsolódó; 2. követett; 3. ellátott, felszerelt, birtokló, teli; 4. befolyásolt. A szóösszetétel jelentése eszerint a léttel összekapcsolt, a létet követő; vagy az érzelmeket birtokló, érzelmekkel rendelkező. A bölcsek tehát felismerik a lét igaz természetét: Krsna a forrása, így minden ővele áll kapcsolatban A különállónak tűnő jelenségek gyöngysora mögött is Krsna a fonál, a rendező elv (Bg. 7.7.). Ezért akár a világra tekintve is mindenben csak őt látják, Krsna már el sem tud rejtőzni előlük. Ez a felismerés örömmel tölti el őket, „befolyásolja” (samanvita) őket, azaz fellobbantja szerető érzelmeiket: megmámorosodnak a lét természetére való rácsodálkozás örömétől – így a bhāva-samanvitāḥ jelentése kettős: egyszerre a léttel összekapcsolt, s az érzelmekkel teli.
A vers negyedik pádája (budhā bhāva-samanvitāḥ, a lét örömétől mámoros bölcsek) magában foglalja a lét-tudatosság-boldogság (sat-cit-ānana) hármasát is, hiszen a létezés (bhāva) természetét ismerik fel az erről tudatos bölcsek (budha), s ez a rajongó szeretet örömteli érzéseivel (bhāva-samanvita) árasztja el őket.

A kommentátorok a vers bhāva szavát általában az érzelmekkel hozzák kapcsolatba, Sankara szerint a bhāva-samanvitāḥ jelentése „érzelmektől fűtött”, s az Abszolút Igazság utáni heves sóvárgásra vonatkozik. Rámánudzsa álláspontja: az elme szokásos működésétől különböző, tehát fokozott epekedéssel fordulnak Krsna felé. Srídhar Szvámí szerint a szókapcsolat szeretettel kötődőt jelent, Visvanáth Csakravartí pedig e gondolatot kibontva: a szolgai, baráti, s a többi érzelemmel (bhāva) kötődésről beszél. Baladév kommentárjában arról ír, hogy a szent tanító ajkairól felhangzó tanítást komoly figyelemmel és rajongó szeretettel (prema) hallgatva imádják Krsnát a bölcsek, ezért értelmezi szószedetében Sríla Prabhupád a bhāva-samanvitāḥ összetételt így: „nagy figyelemmel”, majd fordítja ekképp: „tiszta szívből”.

Srídhar Mahárádzsnak a Gítá négy tőverséhez fűzött kommentárja a rajongó szeretet szemszögéből vizsgálja e verseket, a legmagasztosabb következtetésekkel áldva meg az olvasót. Kifejti, hogy ha mindennek a forrása Krsna, akkor Isten imádatának is csak ő lehet az eredete. Az isteni szeretet-energia a guru képében nyilvánul meg, hiszen a guru tanít az imádatra, ám végső forrása az isteni szeretet megtestesítője, Rádhá. Krsna így voltaképpen Rádhára irányítja figyelmünket. A bhāva rágát, vagyis spontán, szívbéli szeretetet jelent, tehát a bölcsek , kiknek tudása a transzcendentális szférából származik, rajongó szeretettel, Rádhá szolgálata által imádják Krsnát.

PDF

Sankara: Srí Gangástakam

a Gangesz Rsikés mellett

bhagavati bhava-līlā-mauli-māle tavāmbhaḥ
kaṇam aṇu-parimāṇaṁ prāṇino ye spṛśanti |
amara-nagara-nārī-cāmara-grāhiṇīnāṁ
vigata-kali-kalaṅkātaṅkam aṅke luṭhanti ||1||

Siva játékainak szép koszorúja, Istennő!
Akire vizednek akár egy csöppje is permetez,
kali-kor szennye-gyötrelmétől örökre mentesen
menny-város legyezős lánya ölén pihenhet.

brahmāṇḍaṁ khaṇḍayantī hara-śirasi jaṭā-vallim-ullāsayantī
svar-lokād āpatantī kanaka-giri-guhā-gaṇḍa-śailāt skhalantī |
kṣoṇī pṛṣṭhe luṭhantī durita-caya-camūṁ nirbharaṁ bhartsayantī
pāthodhiṁ pūrayantī sura-nagara-sarit-pāvanī naḥ punātu ||2||

A mindenség burkát áttörő, Siva liánszerű kontyát ékesítő,
mennyből lezúduló, s aranyhegy barlangjából és ormáról aláhulló,
föld hátán hömpölygő, bűn-sokaság seregeit százszor megzabolázó,
óceánt betöltő, menny-város folyóját átmosó, tisztíts meg bennünket!

Siva liánszerű kontyát ékesítő: a mennyekből lezúduló Gangesz vizét Siva a fején fogja fel
aranyhegy: a mindenség közepét jelképező mitikus Meru-hegy
óceánt betöltő: Szagara király fiai apjuk ellopott áldozati lovát keresve ásták ki az óceán medrét, melyet feltöltött a mennyből alázúduló Gangesz.

majjana-mātaṅga-kumbha-cyuta-mada-madirāmoda-mattāli-jālaṁ
snānaiḥ siddhāṅganānāṁ kuca-yuga-vigalat-kuṅkumāsaṅga-piṅgam |
sāyaṁ-prātar munīnāṁ kuśa-kusuma-cayaiś channa-tīra-sthā-nīraṁ
pāyān no gāṅgam ambhaḥ kari-kara-makarākrānta-raṁhas-taraṅgam ||3||

A fürdőző elefánt homloknedve mámorította méhrajtól nyüzsgő,
sziddha-feleségek kebléről lemosódó sáfrányportól színeződő,
bölcsek hajnali-alkonyi virág- s kusafű-áldozatával dús partú
gangeszvíz áldjon minket, minek árja elefánt s krokodil akadályú.

az elefánt homloknedve: a költők szerint az üzekedő elefánt homlokdudorainak nedve mámort okoz
sziddha: lelki gyakorlataiknak köszönhetően tökéletességre jutott félisteni lény.

ādāv-ādi-pitāmahasya niyama-vyāpāra-pātre jalaṁ
paścāt pannaga-śāyino bhagavataḥ pādodakaṁ pāvanam |
bhūyaḥ śambhu-jaṭā-vibhūṣaṇa-maṇir jahnor maharṣer iyaṁ
kanyā kalmaṣa-nāśinī bhagavatī bhāgīrathī pātu mām ||4||

Legelébb az ősi nagyatya megszentelt edényében voltál víz,
lettél a kígyó-nyughelyű Magasztos lábát lemosó hullám is,
majd Siva kontyán a díszes ékkő, s a bölcs Dzsahnu király leánya.
Bűnök lemosója Bhágírathí Istennő, ne várass hiába!

ősi nagyatya: az univerzum teremtéséért felelős istenség, Brahmá. Mikor Brahmá Vámanát imádta, korsójában fogta fel az Okozati-óceán vizét, s azzal mosta meg Vámana lábát.
kígyó-nyughelyű Magasztos: Visnu, a teremtés rendje fenntartásának Istene, aki a végtelenség kozmikus kígyóján pihen a teremtés ősvizén
Dzsahnu király leánya: Dzsáhnaví, azaz Dzsahnu leszármazottja, a Gangesz egyik neve. Ennek története a következő: mikor Bhagíratha a Földre vezette a Gangeszt, az elöntötte Dzsahnu király áldozati térségét. A nagyhatalmú misztikus király válaszul egy kortyintással felitta a Gangesz vizét. A félistenek és Bhagíratha végül kiengesztelték a királyt, aki a fülén engedte ki a folyó vizét.

śailendrād avatāriṇī nija-jale majjaj-janottāriṇī
pārāvāra-vihāriṇī bhava-bhaya-śreṇī-samutsāriṇī |
śeṣāher anukāriṇī hara-śiro-vallī-dalākāriṇī
kāśī-prānta-vihāriṇī vijayate gaṅgā mano-hāriṇī ||5||

Hegyek királyán fakadó, vizedben megmártózót felemelő,
mindkét parton örvendező, létrettenet sokaságát elűző,
Sésaként kígyózó, Siva lián-haján levélként tekeredő,
Kási szélén játszadozó, légy győzedelmes, Gangesz, elbűvölő!

a hegyek királya: a Himalája, a Gangesz forrása itt húzódik
mindkét parton: azaz a mennyben és a földön is

kuto vīcir vīcis tava yadi gatā locana-pathaṁ
tvam āpītā pītāmbara-pura-nivāsaṁ vitarasi |
tvad-utsaṅge gaṅge patati yadi kāyas tanu-bhṛtāṁ
tadā mātaḥ śāta-kratava-pada-lābho’py atilaghuḥ ||6||

Hol az öröm, szemem ha hullámod habjára nem vethetem?
Aki vizedet issza, Visnu városába mehet vissza,
s ha egy testetöltött porhüvelye, Gangesz, öledbe zuhan,
óh, anyácska, száz-áldozatos érdem lesz övé legottan.

száz-áldozatos érdem: a száz lóáldozat bemutatása a mennyek királyának pozíciójához segíti az áldozót.

bhagavati tava tīre nīra-mātrāśano’haṁ
vigata-viṣaya-tṛṣṇaḥ kṛṣṇam ārādhayāmi |
sakala-kaluṣa-bhaṅge svarga-sopāna-saṅge
taralatara-taraṅge devi gaṅge prasīda ||7||

Vized étkemnek a mérték, Úrnőm, partodon élvén,
élvvágyó-szomjtól mentesen, Krsnának hódolok én.
Hitványság tömegét oldó, mennybevezető lépcső,
Magasra csapó hullámú Úrnő, Gangesz, oltalmazz!

vized étkemnek a mérték: egyes aszkéták kizárólag Gangesz-vizet fogyasztanak, semmi egyebet

mātar jāhnavi śambhu-saṅga-milite maulau nidhāyāñjaliṁ
tvat-tīre vapuṣo’vasāna-samaye nārāyaṇāṅghri-dvayam |
sānandaṁ smarato bhaviṣyati mama prāṇa-prayāṇotsave
bhūyād bhaktir avicyutā hari-harā-dvaitātmikā śāśvatī ||8||

Dzsáhnaví anyácska, Sivának társa, ki hódolva tart a fején,
Testemet lerázva Nárájan lábára gyönyörrel emlékszem én
partodon, a lélegzet eltávozásának ünnepe idején,
hadd szálljon Hari s Hará iránt odaadásom mindig fölfelé.

gaṅgāṣṭakam idaṁ puṇyaṁ yaḥ paṭhet prayato naraḥ |
sarva-pāpa-vinirmukto viṣṇu-lokaṁ sa gacchati ||9||

Gangeszhimnuszt, az áldásost, vezeklő ha elolvassa
minden bűntől megszabadul, s eljut Visnu világába.

A versmértékek:
1. mālinī (megkoszorúzott, virágfüzérrel övezett)
2-3. sragdharā (virágfüzéres)
4-5. śārdūlavikrīḍita (tigrisjáték)
6. śikhariṇī (koronás)
7. mālinī (megkoszorúzott, virágfüzérrel övezett)
8. śārdūlavikrīḍita (tigrisjáték)

PDF

Srí Gítá-dhjánam

E versében Sankara a Bhagavad-gítán meditál. A költemény olyannyira közkedvelt, hogy minden szampradájában olvassák, gyakran a Gítá olvasása előtt.

pārthāya pratibodhitāṁ bhagavatā nārāyaṇena svayaṁ
vyāsena grathitāṁ purāṇa-muninā madhye-mahābhāratām |
advaitāmṛta-varṣiṇīṁ bhagavatīm aṣṭadaśādhyāyinīm
amba tvām anusandadhāmi bhagavad-gīte bhava-dveṣiṇīm ||1||

A magasztos úr, maga Nárájan tanított téged Párthának,
s a régi bölcs, Vjásza foglalt a Mahábhárata szívébe.
E magasztos írás tizennyolc fejezete páratlan nektárt záporoz –
Ó, anya, Bhagavad-gítá! Rajtad meditálok, a világi lét ellenfelén!

namo’stu te vyāsa viśāla-buddhe
phullāravindāyata-padma-netre |
yena tvayā bhārata-taila-pūrṇaḥ
prajvālito jñāna-mayaḥ pradīpaḥ ||2||

Hódolat Vjászának, a kiváló értelműnek,
kinek lótusz-szemei a tágra nyílt lótuszvirághoz hasonlatosak.
Mahábhárata olajával töltötted csordultig
a ragyogó, bölcsesség-lényegű mécsest.

prapanna-parijātāya totra-vetraika-pāṇaye |
jñāna-mudrāya kṛṣṇāya gītāmṛta-duhe namaḥ ||3||

A tejóceánból született (Laksmí) urának, a kezében nádpálcát tartónak,
a tudás mudráját mutató Krsnának, a Gítá nektárját fejőnek hódolok.

Nárájan hitvese, a szerencseistennő a tejóceánból született, így a verset értelmezők olykor rá vonatkozónak tartják a „tejóceánból született” (pari-jāta) szóösszetételt, mások a mennyei bolygók Páridzsáta fájára gondolnak, mely szintén a tejóceánból született, s melyet kívánságteljesítő faként is ismernek.
Több szövegváltozattal találkoztam, melyekben e vers után a sarvopaniṣado gāvo kezdetű verset illesztették, ezzel kilencre egészítve ki a versek számát.

vasudeva-sutaṁ devaṁ kaṁsa-cāṇūra-mardanam |
devakī-paramānandaṁ kṛṣṇaṁ vande jagad-gurum ||4||

Vaszudéva fiának, Istennek, Kansza és Csánúra végzetének,
Dévakí legfőbb boldogságának, Krsnának, a világ tanítójának hódolok.

bhīṣma-droṇa-taṭā jayadratha-jalā gāndhāra-nīlotpalā
śālya-grāhavatā kṛpeṇa vahanī karṇena velākulā |
aśvatthāma-vikarṇa-ghora-makarā duryodhanāvartinī
sottīrṇā khalu pāṇḍavai raṇa-nadī kaivartakaḥ keśavaḥ ||5||

Bhísma és Dróna a part, Dzsajadratha a víz, Gandhára (királya) a kék lótusz,
Salja a ragadozóhal, Krpa az áramlat, Karna a hullámzás,
Asvatthámá és Vikarna a rettentő krokodilok s Durjódhana az örvény
a csatatér folyóján, ám átszelték a Pándavák, hiszen Késava volt a révész!

pārāśarya-vacaḥ sarojam amalaṁ gītārtha-gandhotkaṭaṁ
nānākhyānaka-keśaraṁ hari-kathā-sambodhanābodhitam |
loke sajjana-ṣaṭpadair aharahaḥ pepīyamānaṁ mudā
bhūyād bhārata-paṅkajaṁ kali-mala-pradhvaṁsi naḥ śreyase ||6||

Parásara fiának szavából született a makulátlan (lótusz), melynek csodás illata a Gítá mondandója,
rostjai a megszámlálhatatlan történet, melyek a Hariról szóló történetektől virágzanak.
E világ szentjei méhecskeként nap mint nap kortyolják, s megmámorosodnak nektárjától,
áldjon meg hát bennünket a Mahábhárata lótusza, Kali szennyének eltörlője!

A kali-kor szennyét lemosó lótuszra a vers ellentmondásosan a paṅka-ja szót használja, mely sárból születettet jelent.

mūkaṁ karoti vācālaṁ paṅguṁ laṅghayate girim |
yat-kṛpā tam ahaṁ vande paramānanda-mādhavam ||7||

A néma beszédes lesz, a béna átkel a hegyen,
az ő kegyéből. Néki hódolok hát, a legfőbb gyönyörnek, Mádhavának!

yaṁ brahmā varuṇendra-rudra-marutaḥ stunvanti divyaiḥ stavair
vedaiḥ sāṅga-pada-kramopaniṣadair gāyanti yaṁ sāma-gāḥ |
dhyānāvasthita-tad-gatena manasā paśyanti yaṁ yogino
yasyāntaṁ na viduḥ surāsura-gaṇā devāya tasmai namaḥ ||8||

Őt imádják mennyei himnuszokkal Brahmá, Varuna, Indra, Rudra s a marutok,
őt magasztalják a Száma-véda énekesei a védákkal, a védák kiegészítéseivel, a pada és krama olvasásmódokkal és az upanisadokkal,
Őt látják szívükben a misztikusok, mikor meditációjukba merülnek,
ám teljességgel nem ismerik őt a félistenek s a démonok seregei sem. Hódolat őnéki, Istennek!

Ez a Bhágavata-purána 12.13.1. verse. A védák kiegészítései a fonetika, a nyelvtan, a verstan, az etimológia, a csillagászat és a rítusok tana. A szanszkrt szövegben a mondatok egymás melletti szavainak hangjai hasonulnak vagy összeolvadnak, ha tehát a mondatot (mantrát) folyamatosan olvassuk, az a szanhitá olvasásmód, s ha szavakra szétbontva, az a pada olvasásmód. A krama olvasásmód során kettesével olvassák a mondat szavait, először az első kettőt együtt, majd a másodikat és a harmadikat, aztán a harmadikat és negyediket, s így tovább.

PDF

interpretációk

A minap egy kedves bhaktával a szanszkrt szövegek sokféle interpretációjáról beszélgettünk… hogy sokszor izgalmasabbak ezek az értelmezések, mint maga a vers. Példaként tekintsünk egy teljesen hétköznapi, egyszerű részletet a Bhagavad-gítából:

na māṁ duṣkṛtino mūḍhāḥ prapadyante narādhamāḥ |
māyayāpahṛta-jñānā āsuraṁ bhāvam āśritāḥ ||

na – nem; mām – engem; duṣkṛtinaḥ – gonosztevők; mūḍhāḥ – ostobák; prapadyante – hódolnak; nara-adhamāḥ – emberek, a leghitványabbak; māyayā – illúzió által; apahṛta-jñānāḥ – megrabolt tudásúak; āsuram – aszurai, démoni; bhāvam – létet; āśritāḥ – élők, vmihez folyamodók, vmit követők

Az alábbi gonosztevők nem hódolnak nékem: az ostobák, a leghitványabb emberek (az emberiség alja), az illúzió által megrabolt tudásúak, az aszura-létben élők. (Bg. 7.15.)

Íme a vers kétféle kommentárja teljes egészében:

Sankara (8-9. sz.):
Ha a néked meghódoltak túllépnek ezen az illúzión (utalás a 7.14. versre: „Az anyagi természet három kötőerejéből álló Isteni energiámat nagyon nehéz legyőzni. De akik átadták magukat Nekem, azok könnyen túllépnek rajta.”), miért nem hódol meg néked mindenki? A vers adja meg a választ:
Nem hódolnak meg nékem, a legfőbb Istennek, Nárájannak a gonosztevők (duṣkṛtinaḥ), az ostobák (mūḍhāḥ), az emberek közül a leghitványabbak (nara-adhamāḥ). Továbbá azok, akik teljesen megfosztattak a tudásuktól, s a démoni létet, az erőszak és hamisság jellemezte életet élnek.

Rámánudzsa (11. sz.):
Miért nem vesz részt mindenki Bhagaván imádatában, miért nem hódol meg mindenki Bhagaván előtt? A vers adja meg a választ:
A gonosztevőknek a bűnös tetteik szerinti négyféle csoportja nem hódol nékem.
1. Az ostobák, kiknek tudása hamis. Mert nincsenek tisztában az én természetemmel, az anyagi természethez, az érzékeik tárgyaihoz ragaszkodnak, így ahelyett, hogy magukat Bhagavánnak szentelnék, öntelten saját élvezetüknek élnek.
2. a hitvány emberek, akik bár tudnak rólam, mégis büszkén elfordulnak tőlem.
3. az illúzió által megrabolt tudásúak: akik tudtak rólam s fenségemről, ám álnok mesterkedés folytán azt nemlétezőnek vélik.
4. a démoni életet élők, akik tudnak rólam, s fenségemről, ám gyűlölnek engem.
Ezek fokról fokra egyre bűnösebbek.

A továbbiakban lássunk még néhány kommentárt, az egyszerűség és könnyebb áttekinthetőség kedvéért csupán a lényeget kiemelve:

	Srídhar Szvámí (14-15. sz.)	Visvanáth (17. sz.)	Sríla Prabhupád (20. sz.)
mūdha (ostoba, elámított)	viveka-śūnya: megkülönböztető képesség hiánya	kik úgy cselekszenek, akár az állatok	munkája gyümölcsét maga akarja élvezni (nem osztja meg Legfelsőbbel - nem áldozó)
narādhama (hitvány ember)	bűnben élő	aki ugyan belefog a bhakti művelésébe, ám később a szádhanát elhagyva, tettei gyümölcsére áhítozva elveti azt	a vallástalan életet élők
māyayāpahṛta-jñāna (az illúzió által megrabolt tudású)	kiben a sásztra/ácsárja tanítása ellenére nem nyilvánul meg a tudás	kinek Ráma vagy Krsna közönséges ember, így Nárájant imádja – róluk beszél a Gítá 9.11. verse	a képzett s művelt emberek, kik elutasítják Istent
āsuraṁ bhāvam āśrita (démoni létben élő)	a 16.4. versben leírt lét	az aszurák, mint Dzsarászandha, kik nyilaikkal döfködik testem, s hasonlóképpen azok, kik hitvány érveléssel marcangolnak engem (kik megfosztanának személyességemtől)	az ateisták, s akik a személyes Istent a személytelen Brahman alárendeltjének tartják

Az említett Gítá-versek:
„Az ostobák kigúnyolnak, mikor alászállok emberi alakomban.” (Bg. 9.11.)
„Óh, Pártha, büszkeség, dölyf, beképzeltség, düh, durvaság és tudatlanság tartozik a démoni természethez.” (Bg. 16.4.)

PDF

Góvindástaka - Fohász Góvindához

satyaṁ jñānamanantaṁ nityamanākāśaṁ paramākāśam |
goṣṭhaprāṅgaṇariṅkhaṇalolamanāyāsaṁ paramāyāsam |
māyākalpitanānākāramanākāraṁ bhuvanākāram |
kṣmāyā nāthamanāthaṁ praṇamata govindaṁ paramānandam || 1||

Góvidának hódoljatok, a legfőbb boldogságnak! Ő a valóság, a végnélküli tudás. Örökkévaló ő, a nem űr (természetű) legfőbb űr. A karám porában csúszik-mászik, (így látszólag) nem tesz semmit, ám nagy tettet hajtott végre, ő, a formanélküli, mikor megteremtette az illúzió végtelen sokszínűségét. (Hódoljatok hát) a mindenség teremtőjének, a Föld urának, kinek nincs ura.

mṛtsnāmatsīheti yaśodātāḍanaśaiśava santrāsam |
vyāditavaktrālokitalokālokacaturdaśalokālim |
lokatrayapuramūlastambhaṁ lokālokamanālokam |
lokeśaṁ parameśaṁ praṇamata govindaṁ paramānandam || 2||

Góvidának hódoljatok, a legfőbb boldogságnak! Földet eszel? (szólt rá) Jasódá, s ő kisfiúként rettegett a büntetéstől. Kitátott szájában (anyja) megpillantotta a Lókálóka hegyet, s a tizennégy világot. A három világ testének megalapozója ő, az evilágnak s a lelki világnak is. (Hódoljatok hát) a mindenség urának, a legfőbb úrnak, ki (a közönséges szemek számára) nem látható.

A Lókálóka hegylánc körülöleli a Földet, így választva el a világosságot a külső sötétségtől.
Más szövegváltozatban a második páda eleje: vyādita (nyitott) helyett vyadita (táplált). E változat szerint Jasódá az általa táplált szájban pillantja meg a mindenséget.

traiviṣṭaparipuvīraghnaṁ kśitibhāraghnaṁ bhavarogaghnam |
kaivalyaṁ navanītāhāramanāhāraṁ bhuvanāhāram |
vaimalyasphuṭacetovṛttiviśeṣābhāsamanābhāsam |
śaivaṁ kevalaśāntaṁ praṇamata govindaṁ paramānandam || 3||

Góvidának hódoljatok, a legfőbb boldogságnak! Ő pusztítja el a három világra rontó harcosokat, enyhítve így a Föld terhén. Ő a teljesség, a (világi) lét kórjának orvoslója. Friss vajat eszik, ő, a nem-evő, ki felfalja a világot. Tükröződés nélküli, kinek sajátos tükröződése a makulátlanul tiszta, világos elmeműködés. (Hódoljatok hát) az áldásos, tökéletes békességnek.

A negyedi páda első szava: śaiva jelenthet áldásost vagy utalhat Śiva hívére is.

gopālaṁ prabhulīlāvigrahagopālaṁ kulagopālam |
gopīkhelanagovardhanadhṛtilīlālālitagopālam |
gobhirnigadita govindasphuṭanāmānaṁ bahunāmānam |
gopīgocarapathikaṁ praṇamata govindaṁ paramānandam || 4||

Góvidának hódoljatok, a legfőbb boldogságnak! Ő Gópál, ki tehenészcsaládban, pásztorfiú képében hódol örökkévaló isteni kedvteléseinek, a fejőslánykákkal évődik, és magasba emeli a Góvardhan hegyet. A tehenek Góvindának nevezik őt, a soknevűt. (Hódoljatok hát) néki, ki a fejőslánykák után jár.

„A tehenek Góvindának nevezik őt”: a Bhágavata-purána 10.27. fejezete elbeszéli, hogy a Góvardhan hegy felemelése után a mennyekből alászálló Indra hódoló imákkal köszöntötte Krsnát, így kérve bocsánatát, majd Szurabhi tejével, Airávata, Indra elefántja pedig a mennyei Gangesz vizével fürdette meg őt, s Góvinda néven királlyá kenték föl.

gopīmaṇḍalagoṣṭhibhedaṁ bhedāvasthamabhedābham |
śaśvadgokhuranirdhūtoddhatadhūlīdhūsarasaubhāgyam |
śraddhābhaktigṛhītānandamacintyaṁ cintitasadbhāvam |
cintāmaṇimahimānaṁ praṇamata govindaṁ paramānandam || 5||

Góvidának hódoljatok, a legfőbb boldogságnak! Viszályt szít a fejőslánykák között, megosztottnak tűnik, ám osztatlan tündöklik. (Teste) a tehenek patái által felvert portól mindig szürkében pompázik. Ő a hit és odaadás eredményeként megtapasztalt boldogság. Felfoghatatlan, ugyanakkor ő a (bölcsek) meditációjának realitása. (Hódoljatok hát) néki, kitől a bölcsek kívánságteljesítő köve dicsősége is származik.

snānavyākulayośidvastramupādāyāgamupārūḍham |
vyāditsantīratha digvastrā dātumupākarṣantam tāḥ |
nirdhūtadvayaśokavimohaṁ buddhaṁ buddherantaḥstham |
sattāmātraśarīraṁ praṇamata govindaṁ paramānandam || 6||

Góvidának hódoljatok, a legfőbb boldogságnak! A fürdőzésben megzavart hajadon gópík ruháját elvéve elérte, hogy kijöjjenek (a vízből), majd (ruháikat) visszakapni vágyó meztelen lányokat magához csalogatta. Mentes a kettőségtől, a bánattól és a káprázattól, s ő a bölcs, ki az értelemben lakozik. (Hódoljatok hát) az abszolút igazság /valóság/ megtestesülésének!

kāntaṁ kāraṇakāraṇamādimanādiṁ kālaghanābhāsam |
kālindīgatakāliyaśirasi sunṛtyantaṁ muhuratyantam |
kālaṁ kālakalātītaṁ kalitāśeṣaṁ kalidoṣaghnam |
kālatrayagatihetuṁ praṇamata govindaṁ paramānandam || 7||

Góvidának hódoljatok, a legfőbb boldogságnak! Ő Kánta (kedves), az elsődleges ok, az első, a kezdetnélküli, kinek (színe) a feketés viharfelhőhöz hasonlatos. A Jamunában kecsesen táncol Kálija fejein ő, ki egy vas-szemcsétől távozott el. (Hódoljatok hát) a megértés teljességének, a kali-kor kórját orvoslónak, az idő-kerék forgatójának!

A vers szójátéka magyarul visszaadhatatlan, a kála szó többféle jelentésén alapul: fekete, idő, végzet és vas.

vṛndāvanabhuvi vṛndārakagaṇavṛndārādhyaṁ vande’ham |
kundābhāmalamandasmerasudhānandaṁ suhṛdānandam |
vandyāśeṣamahāmunimānasavandyānandapadadvandvam |
vandyāśeṣaguṇābdhiṁ praṇamata govindaṁ paramānandam || 8||

Góvidának hódoljatok, a legfőbb boldogságnak! A félistenek sokasága által imádott (Góvindát) magasztalom, kinek a lótuszhoz hasonlatos kedves mosolya nektári boldogságot (áraszt). Ő a (hozzá) szeretettel fordulók boldogsága, kinek lábain a tiszteletre méltó nagy bölcsek meditálnak. (Hódoljatok hát) a számtalan jótulajdonság óceánjának!

govindāṣṭakametadadhīte govindārpitacetā yo |
govindācyuta mādhava viṣṇo gokulanāyaka kṛṣṇeti |
govindāṅghrisarojadhyānasudhājaladhautasamastāgho |
govindaṁ paramānandāmṛtamantaḥsthaṁ sa tamabhyeti ||

Ki szívét Góvindának szenteli, s e Góvindástaka tanulmányozása után így (kiált): Góvinda! Acsjuta! Mádhava! Visnu! Gókula ura! Krsna!, azt Góvinda lótuszlábán való meditációjának nektár-vize tisztára mossa, még ha teljesen bűnös volna is, és a legfőbb boldogság nektárját, Góvindát, a bensőben lakozót éri el.

|| iti śrīmacchaṅkarācāryaviracitaṁ śrīgovindāṣṭakaṁ sampūrṇam ||
Íme, a Srímat Sankarácsárja által írt Srí Góvindástaka teljes egészében.

A himnusz szerzőjét, Sankarát a hagyomány Siva inkarnációjának tekinti, aki kérlelhetetlen érveléssel a buddhizmussal szemben visszaállította a Védák és a hindu szellemiség tekintélyét. Filozófiája ugyanakkor a dzsíva-lélek és a Brahman azonossága mellett érvel, emiatt a dualista védaiskolák számos ponton vitáznak vele, illetve követőivel. Méltatlan volna azonban, ha megfeledkeznénk nagyszerű ihletett himnuszairól, közülük egy a fenti Góvindástaka, a szanszkrt költészetben olyannyira kedvelt alliterációk, többes jelentések, paradoxonok, valóságos kincsestára. A szövegből természetesen kiderül, hogy Sankara miként tekint Krsnára: Góvinda a szívben lakozó átmannal azonos.



http://www.youtube.com/watch?v=okQUQqEYChk

PDF