az Úr Csaitanja Rámánanda Rájjal találkozik

Krsnadász Kavirádzs gószvámí főművének, a Csaitanja-csaritámrtának talán egyik legszebb része a Madhja-lílá nyolcadik fejezete, mely Csaitanja Maháprabhu és Rámánanda Ráj első találkozását és beszélgetését mondja el. A beszélgetés végigjárja az istenimádat eszményeit, a varnásram dharmától a rajongó szeretet változatos ízein keresztül Rádhá imádatáig, s még tovább.
Csaitanja és Rámánanda találkozásáról Lócsan dász Thákur Csaitanja-mangala című műve is beszámol, a Sésa-khanda első fejezetében – ám egészen más hangulatban. Krsnadász Kavirádzs elbeszélésében Rámánanda Ráj tárja fel az eszményeket sorban, egymás után, ő az aktív fél, Csaitanja sokáig szinte csak kérdez. A második nap beszélgetésében – ez a történet Kavi Karnapúra Csaitanjacsandródaja nátaka (Csaitanjacsandra holdjának felemelkedése) című színművében is felmerül – szintén Csaitanja kérdez.
Ám Lócsan dász elbeszélésében teljes mértékben a csodás Csaitanja a főszereplő, Rámánanda csupán részese az Úr kedvtelésének. Lócsan dász elbeszélése azt a pillanatot mutatja meg, amikor Csaitanja Krsnaként jelenik meg Rámánanda Ráj előtt. Krsnadász Kavirádzs művében is találunk hasonló mozzanatot: a beszélgetés végén Csaitanja Rádhá-Krsna alakját tárja fel Rámánandának (Cscs. 2.8.267-289.).

 Íme, a Csaitanja-mangala Sésa-khandájának első fejezete:


Másnap Gauránga és társa elhagyta Dzsijada-Nrszinhát, dél felé folytatva útját. Elmerülve a krsna-préma eksztázisban Kanycsiba érkezett. E város szemet gyönyörködtető, valódi ékkő a többi település közt.
Bár az Úr Csaitanja soha nem nézett az érzékkielégítésbe merülő emberek arcára, most mégis meglátogatta a vidék kormányzóját. Odament a palota kapuőréhez, és így szólt hozzá: „Látni szeretném a kormányzót!”
Eközben a kormányzó – Rámánanda Ráj – belső szobájában, az oltár előtt ült, és Krsna imádatába mélyedt. Mikor a kapuőr jelentette, hogy egy nagy szerzetes érkezett, hogy meglátogassa őt, a kormányzó nem szólt egy szót sem – folytatta meditációját. A kapuőr nem merte megzavarni a kormányzót, így visszatért a kapuhoz, és jelentette Gaurángának: „Sajnos nem tudtam átadni látogatásának hírét a kormányzónak, éppen a púdzsáját végzi. Senki nem zavarhatja őt ilyenkor!”
Az Úr – szívében mosollyal – figyelmen kívül hagyta a kapuőr figyelmeztetését, és belépett a palotába, hogy a kormányzóval találkozzék. Megállt a szobája előtt, ahol Rámánanda Ráj a múrtiját imádta.
A kormányzó éppen Krsnán meditált, ám váratlanul Gauracsandra alakja jelent meg a gondolataiban. Zavartan a mahá-mantra zengésébe fogott, majd újra megpróbált elmélyedni meditációjában. Ám megint csak Gauracsandrát látta Krsna helyett. „Mi történik? kit látok?” – tűnődött zavarodottan. Szilárd elhatározással ismét megpróbált meditációjába mélyedni, ám újfent Gauránga jelent meg a szívében. Zavarodottan nyitotta ki a szemeit, s pillantása rögtön Gauracsandrára, a szerzetesek legnagyszerűbbjére esett, aki éppen előtte állt.
A kormányzó tiszteletteljesen felállt, majd meghajolt az Úr lótuszlábai előtt. Csodálattal töltötte el Gauránga aranyló alakjának tündöklő szépsége. Szívében ujjongott, ám meg is lepődött: hogyan került az Úr a szobájába? Mosolyogva így kérdezte őt: „Miként jelentél meg a gondolataimban, hogyan léptél be a meditációmba? Végtelenül szerencsésnek érzem magam, hogy megpillanthattam lótuszlábad!”
Az Úr Csaitanja így felelt: „Nem tudod, ki vagy? Ismerj rám, azért jöttem, hogy magammal vigyelek!” Gaurahari szívből kacagott, majd aranyló alakjában megmutatta a Rámánanda Ráj szívében imádott istenségének képét. Aztán aranyfényű alakját feladva feketés Krsna formáját mutatta meg: kezében fuvola, dhótija fénylő sárga, varkocsában pávatoll, ragyogó ékszerekkel és erdei virágok füzéreivel ékesen. A kormányzó boldogan gyönyörködött benne – ám egy pillanat múlva az Úr ismét aranyfényű Gaurángaként állt előtte.
Madarak, vadállatok, fák, levelek, kúszónövények, és minden más Gauránga olvadt-arany ragyogását tükrözte vissza, Rámánanda Ráj pedig Gauránga lábaihoz omlott. Magához ölelte az Úr lótuszlábait, és elvesztette eszméletét. Az Úr Csaitanja felemelte őt, kézenfogta, majd távozott.
Lócsan dász így beszéli el az Úr Csaitanja Rámánanda Rájjal való találkozásának csodálatos kedvtelését.

Rámánanda-szamvád – Csaitanja Maháprabhu és Rámánanda Ráj találkozása

Ötszáz esztendővel ezelőtt Orissza állam déli részében, a Gódávarí torkolatvidékén, Rádzsamahéndrí városában élt Rámánanda Ráj. Orissza déli területeinek kormányzójaként állt Gadzsápati Pratáparudra Déva király (uralkodott: 1497–1540) szolgálatában.
Mielőtt Csaitanja Maháprabhu dél-indiai zarándokútjára indult, Szárvabhauma Bhattácsárja felhívta figyelmét: Rádzsamahéndríben járva feltétlenül keresse meg Rámánandát. A kérés szokatlan, több okból is: a szerzetesnek semmi köze a világi hatalmasságokhoz – miért találkozzon hát Csaitanja egy kormányzóval? Másfelől Rámánanda Ráj nem nemesember – csupán tehetsége révén jutott előre, s lett az uralkodó bizalmas tanácsadója. Írnok kasztban született – a kájaszthák ksatrija apa, és súdra anya utódai – így félig-meddig súdrának tekinthető. Ám ne gondold közönséges személynek, igazi raszik (a lelki ízeket értő, érző) bhakta, emellett nagyon művelt, tudós ember – érvelt Szárvabhauma Bhattácsárja. Rámánanda és Szárvabhauma mindketten a király belső, tanácsadói köréhez tartoztak, jól ismerték hát egymást. Szárvabhauma így folytatta: „Amikor először beszéltem vele, nem értettem különleges szavait és viselkedését, közönséges vaisnavának láttam csupán, ezért mosolyogtam rajta, ám most – kegyed folytán – felismertem nagyságát. Mikor majd beszélsz vele, te is látni fogod kiválóságát!” (Cs.cs. 2.7.66-67.)

Forrásművek

Így történt, hogy Csaitanja Maháprabhu és Rámánanda Ráj találkoztak egymással – vélhetően 1510 tavaszán. Hogy zajlott le ez a találkozó? Kézenfekvő javaslat, hogy lapozzuk fel a Csaitanjáról szóló életrajzi műveket a részletekért. Míg a Csaitanja Maháprabhu kedvteléseinek utolsó idejében, vagy néhány évvel eltávozása után készült életrajzok* egyáltalán nem említik e történetet, ám három másik, később született alkotás igen.

Legrészletesebben Krsnadász Kavirádzs beszéli el a Csaitanja-csaritámrtában (Csaitanja nektári életútja), mely művet a szerző hatvan-hetven évvel Csaitanja Maháprabhu eltávozása után írt meg (a mű utolsó verse szerint 1615-ben). Bár ő maga nem találkozott Maháprabhuval, műve megalkotása során részben a korábbi elbeszéléseket (elsősorban Vrndávan dász munkáját), részben pedig a Maháprabhu társainak beszámolóit használta fel. Krsnadász bengáli születésű, ám Vrndávanba költözött, s ott Raghunáth dász gószvámí tanítványaként a gószvámík társaságában élt. Ahogy ő maga elmondja:

Csaitanja kedvtelései drágaköveinek legjava jelentette Szvarúp Dámódar kincses házát.
Amit ő őrizgetett, abból Raghunáth dász gószvámí elbeszélésében
valami kevéskét hallottam, s írtam le itt,
hogy a bhakták közösségének ajándékozzam. (Cs.cs. 2.2.84.)

Csaitanja Maháprabhu és Rámánanda Ráj találkozásáról a Csaitanja-csaritámrta madhja-lílájának nyolcadik fejezete szól – a fejezet végén a szerző külön hivatkozik Szvarúp Dámódar jegyzeteire, mint forrásra (Cs.cs. 2.8.312.). E beszámoló szerint a kormányzó és a szerzetes a Gódávarí partján találkoznak, majd több estét töltenek meghitt beszélgetéssel. E beszélgetések során Csaitanja kérdez, Rámánanda pedig válaszol – először az élet végső céljáról, a raszákról, majd Rádhá és Krsna természetéről, együttlétükről és elválásukról, végül e tökéletességekhez vezető útról esik köztük szó. A második beszélgetés villámkérdések sora. Az efféle, gyors kérdések és rá adott találó, sokszor a megszokottól eltérő, ám a lényegre fókuszáló válaszok (praśnottara) sajátos és kedvelt műfaj – ilyen a Mahábháratában a száműzetésben vándorló Judhisthir király és a tó szellemének beszélgetése –, ám Csaitanja kérdései nem a dharmára, hanem a bhaktira irányulnak.  A mélyreható kérdések megválaszolása nem pusztán intellektuális kaland, komoly érzelmeket is felszít, a beszélgetés csúcspontján pedig Csaitanja eredeti formáját tárja fel Rámánanda Ráj előtt.

A másik forrásművünk Kavi Karnapúra munkája. Kavi Karnapúra gyermekként maga is ismerte Csaitanját, a bengáli követők közé tartozó Sivánanda Széna fia volt. Ifjú költőként Csaitanja-csaritámrta-mahákávja (Csaitanja nektári életútja – a nagy költemény) címen írta meg Maháprabhu történetét, majd később (1572-ben) egy színpadi művet is írt Csaitanja-csandródaja-nátaká (Csaitanja felkelő holdja – színmű) címmel. A darab hetedik színe a királyi udvart jeleníti meg, ahol Pratáparudra király és Szárvabhauma Bhattácsárja beszélgetnek – természetesen Csaitanjáról. Közben hírnökök érkeznek, akik beszámolnak az Úr dél-indiai zarándokútjának egyes eseményeiről. Egy hírnök idézi fel a Rámánanda Rájjal való találkozást – mint egy, a sokaság előtt lezajlott történést. E beszélgetés a Csaitanja-csaritámrta elbeszélésnek második, praśnottara részét ismétli.

A harmadik forrás Lócsan dász Csaitanja-mangala című műve. E kötet is egy egész fejezetet szentel a találkozásnak, ám Lócsan dász forrása vélhetően csupán két rövidke utalás lehetett: Csaitanja Maháprabhu feltárta isteni alakját Rámánanda Rájnak, és arra kérte, hogy vonuljon vissza a kormányzói tisztségből. E mozzanatokat aztán költői képzelete segítségével bontotta ki, így elbeszélése jelentősen különbözik a másik két forrástól.


A találkozás

Krsnadász Kavirádzs ekképp beszéli el a szerzetes és a kormányzó találkozását:

Csaitanja Maháprabhu a Gódávarí partjához ért. A folyó s a partmenti erdő a Jamunát és Vrndávant jutatta eszébe – táncra perdült hát, és eksztázisban énekelt. Később megmerítkezett a folyó vizében, majd kissé távolabb leült, s belefeledkezett a Szent Név zengésébe.
Zeneszó hallatszott. Népes kísérete élén megérkezett Rámánanda Ráj, hogy szent fürdőt vegyen a Gódávaríban. A kormányzót számos bráhmana kísérte, hogy ők is részesei legyenek az ősatyáknak bemutatott áldozatnak.
Csaitanja – bár szíve Rámánandához húzta – ülve maradt, ám a kormányzó nyomban észrevette a ragyogó szerzetest. Odalépett hozzá, s botként borult előtte a földre. Az Úr felállt, és így szólt Rámánandához:
– Kelj fel kérlek, s zengd Krsna! Krsna! Mondd csak? te vagy Rámánanda Ráj?
– Igen, az vagyok. Egy oktondi, súdra szolga.
A válasz hallatán az Úr szorosan magához ölelte Rámánanda Rájt, s a szeretetben elmerülve mindkettejük számára megszűnt a külvilág. Testükön az eksztázis jelei mutatkoztak, s elakadó hangon Krsna nevét igyekeztek kimondani.
A kísérettel érkezők megdöbbenve nézték a szerzetest és a kormányzót. Némelyek azt nem értették, hogy a kormányzó miért ölelget egy kóbor vándorszerzetest, mások pedig azon csodálkoztak, hogy miként fordulhat elő, hogy egy bráhmana szannjászí könnyekkel a szemében kapaszkodik egy rangjában hozzá nem illő emberhez.
Érzékelvén a zavart az Úr és híve kibontakoztak az ölelésből, és józan beszélgetésbe kezdtek. S bár mindketten nehezen viselték egymás hiányát, a kormányzót várta napi kötelessége – így hát hódolatát ajánlotta az Úrnak, és távozott. Egy helyi bráhmana illendően meginvitálta a vándorszerzetest ebédre. Így telt a napjuk, miközben várták az estét, amikor végre zavartalanul leülhettek beszélgetni egy félreeső helyen.


* a Murári Gupta által írt Krsna-csaitanja-csaritámrta, Vrndávan dász Nitjánanda Prabhu megbízásából és támogatásával írt műve, a Csaitanja-bhágavata, és Kavi Karnapúra költeménye, a Csaitanja-csaritámrta mahákávja

Az elkövetkező hetekben a Csaitanja Maháprahu és Rámánanda Ráj beszélgetését olvassuk. A cikkek az alábbi hivatkozásokkal érhetők el (zórójelben a Csaitanja-csaritámrta 2.8. fejezetének kapcsolódó versszámai):

1. bevezető, a találkozás
2. első lépések a tökéletesség felé (57-67.)
3. préma-bhakti (68-70.)
4. raszák (71-95.)
5. Rádhá szerelme (96-116.)
6. Krsna természete (134-149.)
7. hládiní sakti (150-159.)
8. testetöltött mahábháva (160-185.)
9. együttlét és elválás (186-196.)
10. a tökéletességhez vezető út (197-234.)
11. prasnóttara (245-260.)
12. Gauránga-szvarúpa-darsana (262-299.)

Csaitanja-mangala Sésa-khanda 1. - a találkozás Lócsan dász elbeszélésében
Csaitanja-csandródaja-nátaká, 7. szín, részlet - a találkozás Kavi Karnapúra elbeszélésében