a Félelem féli e nevet

Saunaka az összegyűlt bölcsek szószólójaként kérdéseket tett fel Szúta gószvámínak. Beszélj a magasztos Krsnáról – kérlelte őt – hiszen ő az…

āpannaḥ saṁsṛtiṁ ghorāṁ yan-nāma vivaśo gṛṇan |
tataḥ sadyo vimucyeta yad bibheti svayaṁ bhayam ||

āpannaḥ – megtörtént, elért (valamilyen helyzetbe került); saṁsṛtim – világ folyásába, lélekvándorlásba, a születés és halál menetébe (sṛti); ghorām – rettentőbe; yad-nāma – akinek a nevét; vivaśaḥ – fegyelmezetlen; gṛṇan – zengő; tataḥ – abból; sadyas – gyorsan, azonnal; vimucyeta – megszabadulhat; yad – akit; bibheti – fél; svayam – maga; bhayam – félelem

… kinek nevét még ha figyelmetlenül is zengi a születés és halál szörnyű körforgásába jutott (ember),
ama (körforgásból) hamarost megszabadulhat, hiszen maga a Félelem féli (e nevet).

A vaśa szó alárendeltséget, függőséget jelent, a vi- előtaggal fegyelmezetlent, féktelent, vagy éppen tehetetlent, irányítás alatt állót (a vi- kifejezhet tagadást, de jelenthet fokozást is). Dzsíva gószvámí értelmezésében: annak ellenére, hogy más dolgokhoz ragaszkodik, mástól függ.
Visvanáth Csakravartí Adzsámil példájára emlékeztet: csupán kimondta Nárájan nevét, s így meghátrálni kényszerültek a jamadúták. Krsna nevétől a megtestesült Félelem, Mahákála (Siva rettenetes, pusztító arculata) is retteg, mit sem szólva Jamáról, a Halálistenről, vagy a jamadútákról, az ő követeiről.
Sríla Prabhupád az öntudatlanul, nem tudatosan szóval fordítja a vivaśaḥ kifejezést, s leszögezi: „Krsna transzcendentális neve még akkor is segíthet megszabadulni a születés és halál csapdájából, ha valaki csupán a körülmények kényszerítő hatására vagy nem tudatosan mondja ki.”

PDF

Sríla Prabhupádra emlékezve

Ez a videó sokat segített nekem abban, hogy közelebb kerüljek Sríla Prabhupád prédikálásához.

gjána-sunjá-bhakti - a tudástól független odaadás

Csaitanja Maháprabhu és Rámánanda Ráj nevezetes beszélgetése során Rámánanda verseket idézve sorolta fel a tökéletességet célzó eszményeket. Szólt a dharma szerinti viselkedésről, a tettek Krsnának ajánlásáról, a dharma feladásáról, és a tudással (elmélkedéssel) kombinált odaadásról, ám ezeket Csaitanja Maháprabhu mind csupán külsődlegesnek nyilvánította. Rámánanda ezután a tudás iránti törekvéstől mentes tiszta odaadást említette, mint a tökéletesség leglényegét – s ez a gondolat már elnyerte Csaitanja egyetértését.
Az alábbiakban a Rámánanda által idézett vers, és annak kommentárja olvasható Sríla Prabhupád tolmácsolásában:

jñāne prayāsam udapāsya namanta eva
jīvanti san-mukharitāṁ bhavadīya-vārtām |
sthāne sthitāḥ śruti-gatāṁ tanu-vāṅ-manobhir
ye prāyaśo 'jita jito 'py asi tais tri-lokyām ||

Kedves Uram, a bhakták nem kívánnak az empirikus tudás művelése révén eggyé válni veled,
hanem az önmegvalósult szentek ajkairól akarják hallani dicsőségedet.
Erényes életet élnek, s könnyedén elnyerhetik kegyedet,
habár téged a három világon senki sem képes legyőzni! (Bhág. 10.14.3.)

Az Istennel való eggyé válás mérge megöli az odaadó szolgálat csíráját. Aki valóban szeretné odaadással szolgálni Istent, egyszer s mindenkorra adja föl ezt az elképzelést. A Csaitanja-csaritámrta szerint az Istennel való eggyé válás gondolata a legmagasabb fokú elbizakodottság jele, aminek még az árnyéka is lehetetlenné teszi az odaadás fejlődését. Ez a legveszélyesebb félreértés a lelki életben, amitől nyomban meg kell szabadulni.
A mindenható Istennek, Srí Krsnának alárendelt tiszta élőlény hallgassa alázatosan az önmegvalósult lélek ajkairól fölcsendülő transzcendentális hangot, az Istenség Személyiségének dicsőítését. Csakis egy önmegvalósult lélek képes nagyhatású lelki hangot kelteni. A bhakták éljenek makulátlanul tiszta életet, testben, szóban és gondolatban. Ezek a lelki megvalósítás tökélyre vitelének egyszerű módszerei.
Az Úr Csaitanja a társadalmi vagy felekezeti hovatartozás, a képzettség vagy bőrszín különbségeitől függetlenül minden ember javára jóváhagyta eme egyszerű módszereket. E folyamatban a próbálkozókkal szemben támasztott egyetlen, megkerülhetetlen követelmény az, hogy egyszer s mindenkorra mondjanak le az Istennel való eggyé válás gondolatáról. E képzetet általában csak az empirikus filozófusok vallják, máskülönben minden ember érzi, hogy Isten nagyobb nála, s mi alárendeltjei vagyunk akaratának. Még az olyan kiválóság, mint Mahátmá Gandhi is mindig mondogatta: „Hatalmas az Isten! Egyetlen fűszál sem mozdul az Ő jóváhagyása nélkül.”
Így hát az Istennel való eggyé válás képzelt ideája az empirikus filozófus agyszüleménye, anyagi hiúságának eredménye. Egy tisztaszívű, egyszerű ember mindig ellenzi az ilyen mesterkélt gondolkodást. Természetes módon utasítja el az Istennel való eggyé válás gondolatát, s nem szükséges külön figyelmet fordítania eme ostobaság cáfolatára.
A következő követelmény az önmegvalósult lélek szavainak alázatos és nyájas hallgatása. A Bhagavad-gítá közvetlenül Isten transzcendentális üzenete, amit a leendő bhaktának teljes jámborsággal és alázattal kell befogadnia egy önmegvalósult lélektől.

(részlet az Élet végső célja című könyvből)
PDF

jñāna és vijñāna

A Bhagavad-gítá hetedik fejezete e versekkel kezdődik:

śrī-bhagavān uvāca
mayy āsakta-manāḥ pārtha yogaṁ yuñjan mad-āśrayaḥ |
asaṁśayaṁ samagraṁ māṁ yathā jñāsyasi tac chṛṇu ||1||

śrī-bhagavān uvāca – a magasztos úr szólott; mayi – irántam, hozzám; āsakta-manāḥ – ragaszkodó elméjű; pārtha – Pártha!; yogam – jógát; yuñjan – összpontosító, alkalmazó; mad-āśrayaḥ – nálam oltalmat lelő; a-saṁśayam – kétely nélkül; samagram – teljest; mām – engem; yathā – ahogyan; jñāsyasi – felismersz majd; tat – azt; śṛṇu – halld!

A Magasztos Úr szólt: Halld most, óh, Prthá fia, hogyan ismerhetsz meg Engem teljesen, kétségtelenül, a Rólam való teljes tudat által, a jóga gyakorlásával, az elmét Rám irányítva!

A hatodik fejezet utolsó verse elmondja: a legkiválóbb jógí az, aki mindig Krsnára gondolva nagy (mad-gatenāntarātmanā – „hozzám jött”, azaz bennem elmélyült értelemmel) hittel (śraddhāvān – erőshitű) imádja (bhajate) őt. Miképpen is ismerhető fel, milyen természetű legyen az odaadása, imádata annak, aki ezen az úton jár – e kérdésekre felelnek a most következő versek. Legyen hozzám (mayi), a Legfelsőbb úrhoz ragaszkodó értelmű (āsakta-manāḥ). Oltalmat egyedül nálam keressen (mad-āśrayaḥ), feladva a jñāna s a karma iránti vonzalmát. Gyakorolja így a jógát (yogaṁ yuñjan), fokról fokra a velem való összekapcsolódást keresve. S ha így teszel te is – szól Krsna –, akkor eloszlanak a kételyeid (a-saṁśayam) és teljességemben (samagram), azaz minden gazdagságom, hatalmam és pompám teljében ismersz majd fel engem (mām jñāsyasi).

jñānaṁ te’haṁ sa-vijñānam idaṁ vakṣyāmy aśeṣataḥ |
yaj jñātvā neha bhūyo’nyaj jñātavyam avaśiṣyate ||2||

jñānam – tudást; te – neked; aham – én; sa-vijñānam – bölcsességgel; idam – itt; vakṣyāmi – mondom majd el; aśeṣataḥ – maradéktalanul; yat – amit; jñātvā – tudva; na – nem; iha – itt (e világon); bhūyaḥ – további; anyat – más; jñātavyam – tudnivaló; avaśiṣyate – marad

Most részletesen megmagyarázom neked a fenomenális és a lelki tudományt is, s ha megértetted ezeket, nem lesz már semmi, amit tudnod kellene.

A vers szó szerinti fordítása:
Most hiánytalanul elmondom néked a jñānát a vijñānával együtt,
mit tudván nem marad más tudnivaló e világon.

A szótárak szerint a jñāna szó tudást, ismeretet, elsősorban a Legfelsőbbel kapcsolatos tudást jelent, a vijñāna értelmet, megértést, bölcsességet.
A kommentátorok eltérő árnyalatokkal értelmezik a jñāna és a vijñāna kifejezéseket. Srídhar Szvámí szerint a jñāna a szentírásokon alapuló (śāstrīya) tudás, míg a vijñāna a „megvalósítás”, a közvetlen, személyes tapasztalat, megértés (anubhava).
Sríla Prabhupád a nyugati világban prédikált, így fordításában is a nyugati filozófia terminológiáival keres párhuzamot. A jñāna a fenomenális, azaz az érzékelhető, a jelenségek világára vonatkozó ismeretek, a vijñāna pedig a numenális, azaz érzékfeletti világ tudása, a lelki tudás: „Teljes tudás vagy transzcendentális tudás alatt a fenomenális világ és a mögötte lévő lélek ismeretét értjük.” A Gítá más verseihez fűzött kommentárjaiban részletesebb magyarázattal is szolgál. A 3.41. vers szerint az ember az érzékei szabályozásával győzze le a kéjt, a jñāna és vijñāna pusztítóját. Sríla Prabhupád kommentárjában ezt olvashatjuk e két kulcsszóról: „Jñānam a nem-éntől (ahaṁkāra) különálló önvalóról szóló tudásra utal, arra az ismeretre, mely szerint a lélek nem azonos a testtel. Vijñānam az önvalóról szóló még sajátságosabb tudást, a lélek eredeti helyzetének és a Legfelsőbb Lélekhez fűződő kapcsolatának ismeretét jelenti.”
Visvanáth Csakravartí, és az ő nyomán Srídhar Mahárádzs értelmezése a jñānát az isteni fenségről szóló (aiśvarya-maya) tudással, a vijñānát pedig Krsna csodás édességének közvetlen megtapasztalásával (mādhurya-anubhava-maya) azonosítja.

A vers második fele e közvetlen megtapasztalással társuló tudást magasztalja: „ezt tudván nem marad más tudnivaló e világon”, azaz aki így ismeri a Krsnáról szóló igazságot, az mindent tud, amit tudni érdemes, így akár mindentudónak is nevezhetjük. Ám e tudás keveseké, ahogyan azt majd a rákövetkező versben olvashatjuk.

PDF

a szent név

Egy csúnya embert is hívhatnak Adonisznak, ám ilyen esetben a név nem jelent semmit. Az Istenség Személyiségével azonban más a helyzet. Ő Abszolút, ezért minden egyes tulajdonsága is abszolút, nem különbözik a neveitől és vonásaitól. Különböző neveken ismerik Őt: személytelen Brahman, Paramátmá, mindenható Teremtő, Nárájana, Gópínáth, Krsna, Góvinda, és még sorolhatnánk.
Az Abszolút minden egyes neve önmagában is abszolút, ám aki az univerzum teremtőjeként imádja Istent, mégsem tapasztalhatja ugyanazt a lelki boldogságot, mint aki Nárájanaként imádja Őt. Az univerzum teremtője megnevezést inkább az anyagias emberek kedvelik, mert e név illik érzéki boldogságkeresésükhöz. A Teremtő elnevezés sem fedi teljesen Isten valódi lényét, ugyanis a teremtés Isten külső energiájának feladata. Ha Brahmanként igyekszünk Őt felfogni, nem ismerhetjük meg összes energiáját, mert személytelen arculata nem tükrözi transzcendentális üdvösségét, tudását, tulajdonságait és formáját. Istent még a Paramátmá megnevezés sem írja le teljességgel. A Bhagavad-gítá a Paramátmát Isten helyhezkötött aspektusának nevezi, aki minden élőlény szívében jelen van, de csak részleges képviselője az Istenség Személyiségének, Nárájanának. S végső soron még Nárájana hívei sem ízlelhetik meg az Úr Krsna szolgálatában tapasztalható teljes lelki boldogságot.
Srí Krsna tiszta bhaktái nem óhajtják Nárájanát imádni, mert személyében Krsna transzcendentális bája csak részlegesen mutatkozik meg.

(Sríla Prabhupád: Az élet végső célja, részlet)

Sríla Prabhupád: ki a guru?

Az ácsárja, vagyis a lelki tanítómester az Istenség Személyiségének felhatalmazott inkarnációja. Nem szabad az Úr teljesrész-kiterjedésének tekinteni, ám a lelki tanítómester kétségkívül nagyon kedves Istennek. A tanítvány Isten hiteles képviselőjét látja az ácsárjában. Az ácsárjának nincs más dolga, mint hogy szolgálja az Istenség Személyiségét, és az Úr nevében oltalmat adjon a törekvő tanítványnak.
Ám aki anélkül válik úgymond lelki tanítómesterré, hogy nem szolgálja szívvel-lélekkel az Istenség Személyiségét, az valójában nem guru, s tettei sem követendők. A guru jellemének teljességgel az Istenség Személyiségére kell emlékeztetnie, ami abban nyilvánul meg, hogy a tanítómester minden percben Istent szolgálja. Az érzéki örömöknek élő tömegek olykor megirigylik az igazi ácsárját. De az ácsárja az Istenség Személyisége transzcendentális testének egyenértékű kiterjedése, aki pedig megirigyli az ilyen lelki tanítómestert, számolhat azzal a következménnyel, hogy elesik az Úr kegyétől.
A lelki tanítómester az Úr Csaitanja örök szolgája, mégis úgy kell tisztelni, mint magát az Úr Csaitanját. A lelki tanítómester az Úr Csaitanja természetét tükrözi. Azt azonban sohase gondoljuk, hogy a lelki tanítómester teljes mértékben azonos Istennel, mint ahogy a májávádí filozófusok vélik. A vaisnavák az acsintja-bhédábhéda-tattva szellemében tekintenek a lelki tanítómesterre, vagyis az Istenség Személyiségével egyidejűleg azonosnak látják, ugyanakkor tőle különbözőnek is.
Az odaadó szolgálat szabályait ismertető lelki tanítómestert siksá-gurunak, vagyis oktató lelki tanítómesternek nevezik. Nem lehet lelki tanítómester az, aki nem szolgálja az Istenség Személyiségét és beteges rossz szokások rabja.
Az oktató lelki tanítómester kétféle lehet: a) önmegvalósult lélek, aki szakadatlanul szolgálja az Istenség Személyiségét, b) tiszta tudatállapotban lévő lélek, aki állandó tanácsaival nyújt segítséget az Úr kedvező szolgálatában. Az Isten szolgálatára vonatkozó instrukciók is kétfélék lehetnek: a) a szolgálat céljára vonatkozó, és b) a szolgálat szabályozó elveire vonatkozó instrukciók.
Az élőlényt az Istenség Személyiségével, Srí Krsnával a felavatás révén összekapcsoló lelki tanítómester a díksá-guru, vagyis beavató lelki tanítómester. Nincs különbség az oktató és a beavató lelki tanítómester között. Mindketten oltalmat jelentenek a tanítványnak, ásraja-vigrahák, vagyis oltalmat nyújtó személyiségek, akik védelmében megalapozható az Istenhez fűződő örök kapcsolat, s elsajátítható az Úr megközelítésének szolgálatkész módja. Vétek az egyik lelki tanítómestert tisztábbnak tekinteni, mint a másikat.

(részlet Az élet végső célja című könyvéből)

a meghódolás, mint hajtóerő

A Bhagavad-gítá végső instrukciója az anyagi vallásosság föladására, és Isten fenntartás nélküli követésére buzdít. A Bhagavad-gítá elején Krsna kijelenti, a vallástalanság túlsúlyba kerülésekor alászáll a Földre, hogy megoltalmazza híveit, eltörölje a gonoszokat, s visszaállítsa a vallási elveket.
Krsna két állítása ellentmondásosnak tűnik. Az Istenség Személyisége a vallás megoltalmazására száll alá a Földre, mégis arra buzdítja Ardzsunát, adja föl a vallási elveket. Ennek ellenére egyértelmű a magyarázat. A vallásosság igazi alapelve a feltétel nélküli, teljes meghódolás Isten akarata előtt. Ha másképp cselekszik az ember, szolgálja bár felebarátait, az mégsem számít vallásosságnak, mert tettei a világi kéjsóvárságnak a vallás köntösében pompázó változatai csupán.
A Bhagavad-gítá tanácsait akkor követi igazán az ember, ha lelki meggyőződéssel Isten örök szolgájának érzi magát, és ennek szellemében cselekszik. Ám ha saját magát hiszi tettei élvezőjének, az a világi kéjsóvárság jele.
Aki teljesen átadja magát Srí Krsna édes akaratának, nem válik erőtlen, élettelen géppé. Ha az ember Srí Krsna örök szolgálatába szegődik, az új lelki hajtóerőt szabadít föl benne az Úr akaratának megvalósítására a lelki tanítómester isteni médiumán keresztül, aki szándékában egy Ővele. Mindez csak abban az esetben lehetséges, ha az embert a tiszta istenszeretet motiválja, ami nem más, mint a lelki élet sikerét garantáló természetfölötti értelem (vjavaszájátmiká-buddhi).

(Sríla Prabhupád: Az élet végső célja, részlet)

a Bhagavad-gítá 10.8. verse

ahaṁ sarvasya prabhavo mattaḥ sarvaṁ pravartate |
iti matvā bhajante māṁ budhā bhāva-samanvitāḥ ||8||

aham – én; sarvasya – mindené; prabhavaḥ – eredet, forrás; mattaḥ – tőlem; sarvaṁ – minden; pravartate – keletkezik; iti – így; matvā – vélvén; bhajante – imádnak; mām – engem; budhāḥ – bölcsek; bhāva-samanvitāḥ – léttel összekapcsoltak (léttől befolyásoltak, érzelmeket birtoklók)

Én vagyok a mindenség eredete, minden belőlem árad.
Ezt fölismervén a lét örömétől mámoros bölcsek engem imádnak.

A Bhagavad-gítá három nagy gondolati egységre osztható. Az első hat fejezet kérdése: mi a teendő? Krsna és Ardzsuna beszélgetésének tárgya a módszerek vizsgálata: az anyag és lélek szétválasztása (szánkhja), a jógában megállapodott áldozatos cselekvés, a lemondás és a meditáció. A következő hat fejezet pedig a jóga összekapcsolódásának, a meditációnak az irányával, „tárgyával” foglalkozik, így jut el Krsna a kilencedik fejezetben a megszabadító legfőbb tudásig: ő maga Isten, mindennek a forrása, fennmaradása és feloszlása. A tizedik fejezetben megismétli e tanítást, részletesen ecsetelve az isteni fenség dicsőségét. Ő Isten, hiszen ő a mindenség eredete – jelenti ki e versben.
Külön figyelmet érdemel a bhāva-samanvitāḥ szókapcsolat, mely a Krsnát imádó bölcsek (budhāḥ) jelzője. A bhāva szó jelentései: 1. lét, létezés; 2. érzelem, a samanvita melléknévi igenév jelentései pedig: 1. összekapcsolt, természetes rendben kapcsolódó; 2. követett; 3. ellátott, felszerelt, birtokló, teli; 4. befolyásolt. A szóösszetétel jelentése eszerint a léttel összekapcsolt, a létet követő; vagy az érzelmeket birtokló, érzelmekkel rendelkező. A bölcsek tehát felismerik a lét igaz természetét: Krsna a forrása, így minden ővele áll kapcsolatban A különállónak tűnő jelenségek gyöngysora mögött is Krsna a fonál, a rendező elv (Bg. 7.7.). Ezért akár a világra tekintve is mindenben csak őt látják, Krsna már el sem tud rejtőzni előlük. Ez a felismerés örömmel tölti el őket, „befolyásolja” (samanvita) őket, azaz fellobbantja szerető érzelmeiket: megmámorosodnak a lét természetére való rácsodálkozás örömétől – így a bhāva-samanvitāḥ jelentése kettős: egyszerre a léttel összekapcsolt, s az érzelmekkel teli.
A vers negyedik pádája (budhā bhāva-samanvitāḥ, a lét örömétől mámoros bölcsek) magában foglalja a lét-tudatosság-boldogság (sat-cit-ānana) hármasát is, hiszen a létezés (bhāva) természetét ismerik fel az erről tudatos bölcsek (budha), s ez a rajongó szeretet örömteli érzéseivel (bhāva-samanvita) árasztja el őket.

A kommentátorok a vers bhāva szavát általában az érzelmekkel hozzák kapcsolatba, Sankara szerint a bhāva-samanvitāḥ jelentése „érzelmektől fűtött”, s az Abszolút Igazság utáni heves sóvárgásra vonatkozik. Rámánudzsa álláspontja: az elme szokásos működésétől különböző, tehát fokozott epekedéssel fordulnak Krsna felé. Srídhar Szvámí szerint a szókapcsolat szeretettel kötődőt jelent, Visvanáth Csakravartí pedig e gondolatot kibontva: a szolgai, baráti, s a többi érzelemmel (bhāva) kötődésről beszél. Baladév kommentárjában arról ír, hogy a szent tanító ajkairól felhangzó tanítást komoly figyelemmel és rajongó szeretettel (prema) hallgatva imádják Krsnát a bölcsek, ezért értelmezi szószedetében Sríla Prabhupád a bhāva-samanvitāḥ összetételt így: „nagy figyelemmel”, majd fordítja ekképp: „tiszta szívből”.

Srídhar Mahárádzsnak a Gítá négy tőverséhez fűzött kommentárja a rajongó szeretet szemszögéből vizsgálja e verseket, a legmagasztosabb következtetésekkel áldva meg az olvasót. Kifejti, hogy ha mindennek a forrása Krsna, akkor Isten imádatának is csak ő lehet az eredete. Az isteni szeretet-energia a guru képében nyilvánul meg, hiszen a guru tanít az imádatra, ám végső forrása az isteni szeretet megtestesítője, Rádhá. Krsna így voltaképpen Rádhára irányítja figyelmünket. A bhāva rágát, vagyis spontán, szívbéli szeretetet jelent, tehát a bölcsek , kiknek tudása a transzcendentális szférából származik, rajongó szeretettel, Rádhá szolgálata által imádják Krsnát.

PDF

tiszta forrás

Mikor Prabhupád eljött nyugatra, komolysága és tisztasága rendkívül sok embert meggyőzött. Korábban is sokan mondogatták a mantrát, szvámík és rockzenészek egyaránt, de ha voltak is követőik, hamar szétszéledtek. Ez is azt bizonyítja, hogy a hang tisztasága és eredete a döntő. Ha Prabhupád nem vág neki a világnak, nem is lett volna esélyünk a tiszta szint megismerésére. Egyszerűen azt sem tudnánk mi a mantrázás, vagy ha tudnánk is, nem vennénk komolyan. Ezért olyan fontos a tiszta forrás. S mivel Prabhupád olyan tisztán mantrázott, másokat is vonzott. Könyvei mély benyomást gyakoroltak az emberekre. Tisztasága, komolysága átérződik a lapokon. Sokakat ez inspirált a mantrázásra.

(egy gondolat Bhakti Abhay Narayan leckéjéből)

Sríla Prabhupád pranám

nama oṁ viṣṇu-pādāya kṛṣṇa-preṣṭhāya bhū-tale |
svāmī śrī bhaktivedānta prabhupādāya te namaḥ ||
gurvājñāṁ śīrasi-dhāryaṁ śaktyāveśa-sva-rūpine |
hare-kṛṣṇeti mantreṇa pāścatya-prācya-tāriṇe ||
viśvācārya-pravaryāya divya-kāruṇya-mūrtaye |
śrī bhāgavata-mādhurya-gīta-jñāna-pradāyine ||
gaura-śrī-rūpa-siddhānta-sarasvatī-niṣevine |
rādhā-kṛṣṇa-padāmbhoja-bhṛṅgāya gurave namaḥ ||

namaḥ – hódolat; oṁ – OM; viṣṇu-pādāya – a Visnunak kedvesnek; kṛṣṇa-preṣṭhāya – Krsna legkedvesebbjének; bhū-tale – a Föld színén; svāmī śrī bhaktivedānta prabhupādāya – Szvámí Srí Bhaktivédánta Prabhupádnak; te – néked; namaḥ – hódolat; guru-ājñām – mestere utasítását; śīrasi-dhāryam – fejen tartandót; śaktyāveśa-sva-rūpine – felhatalmazottként saját formájúnak; hare-kṛṣṇa iti – „Haré Krsna”; mantreṇa – mantrával; pāścatya-prācya-tāriṇe – nyugatot és keletet megszabadítónak; viśa-ācārya-pravaryāya – a világ-tanítók legkiválóbbjának; divya-kāruṇya-mūrtaye – az isteni könyörület megtestesülésének; śrī bhāgavata-mādhurya-gīta-jñāna-pradāyine – Srí Bhágavata édességét, s a Gítá tudását adományozónak; gaura-śrī-rūpa-siddhānta-sarasvatī niṣevine – Gaura, Srí Rúpa és Sziddhánta Szaraszvatít szolgálónak; rādhā-kṛṣṇa-pada-ambhoja-bhṛṅgāya – Rádhá és Krsna láb-lótusza méhecskéjének; gurave – mesterek; namaḥ – hódolat

Tiszteletteljes hódolatomat ajánlom Ő Isteni kegyelme A. Cs. Bhaktivédánta Szvámí Prabhupádnak, aki igen kedves az Úr Krsnának, mert az Ő lótuszvirág lábainál keresett menedéket.
Komolyan megszívlelte lelki tanítómesterének utasításait, Nitjánanda Prabhu pedig felhatalmazta arra, hogy saktjávésa avatárként tevékenykedjék. A Haré Krsna mantrát Nyugaton s Keleten egyaránt elterjesztette, megmentve s fölemelve ezzel az elesett lelkeket.
Lévén az isteni kegyelem megszemélyesítője, ő minden dzsagat-guru legkiválóbbja. Szerte a világon a Bhágavata-purána legédesebb nektárját, valamint a Bhagavad-gítá transzcendentális tudományát hirdette önzetlenül.
Megszakítás nélkül szolgálja Bhaktisziddhánta Szaraszvatí Thákurt, Rúpa Gószvámít és Csaitanja Maháprabhut. Tiszteletteljes hódolatomat ajánlom Sríla Prabhupádnak, aki szüntelenül Srí Srí Rádhá és Góvinda lótusz lábainak nektárját élvezi, akár egy méhecske.

E Sríla Prabhupádot magasztaló fohászt Bhakti Szundar Góvinda Mahárádzs írta.

PDF

interpretációk

A minap egy kedves bhaktával a szanszkrt szövegek sokféle interpretációjáról beszélgettünk… hogy sokszor izgalmasabbak ezek az értelmezések, mint maga a vers. Példaként tekintsünk egy teljesen hétköznapi, egyszerű részletet a Bhagavad-gítából:

na māṁ duṣkṛtino mūḍhāḥ prapadyante narādhamāḥ |
māyayāpahṛta-jñānā āsuraṁ bhāvam āśritāḥ ||

na – nem; mām – engem; duṣkṛtinaḥ – gonosztevők; mūḍhāḥ – ostobák; prapadyante – hódolnak; nara-adhamāḥ – emberek, a leghitványabbak; māyayā – illúzió által; apahṛta-jñānāḥ – megrabolt tudásúak; āsuram – aszurai, démoni; bhāvam – létet; āśritāḥ – élők, vmihez folyamodók, vmit követők

Az alábbi gonosztevők nem hódolnak nékem: az ostobák, a leghitványabb emberek (az emberiség alja), az illúzió által megrabolt tudásúak, az aszura-létben élők. (Bg. 7.15.)

Íme a vers kétféle kommentárja teljes egészében:

Sankara (8-9. sz.):
Ha a néked meghódoltak túllépnek ezen az illúzión (utalás a 7.14. versre: „Az anyagi természet három kötőerejéből álló Isteni energiámat nagyon nehéz legyőzni. De akik átadták magukat Nekem, azok könnyen túllépnek rajta.”), miért nem hódol meg néked mindenki? A vers adja meg a választ:
Nem hódolnak meg nékem, a legfőbb Istennek, Nárájannak a gonosztevők (duṣkṛtinaḥ), az ostobák (mūḍhāḥ), az emberek közül a leghitványabbak (nara-adhamāḥ). Továbbá azok, akik teljesen megfosztattak a tudásuktól, s a démoni létet, az erőszak és hamisság jellemezte életet élnek.

Rámánudzsa (11. sz.):
Miért nem vesz részt mindenki Bhagaván imádatában, miért nem hódol meg mindenki Bhagaván előtt? A vers adja meg a választ:
A gonosztevőknek a bűnös tetteik szerinti négyféle csoportja nem hódol nékem.
1. Az ostobák, kiknek tudása hamis. Mert nincsenek tisztában az én természetemmel, az anyagi természethez, az érzékeik tárgyaihoz ragaszkodnak, így ahelyett, hogy magukat Bhagavánnak szentelnék, öntelten saját élvezetüknek élnek.
2. a hitvány emberek, akik bár tudnak rólam, mégis büszkén elfordulnak tőlem.
3. az illúzió által megrabolt tudásúak: akik tudtak rólam s fenségemről, ám álnok mesterkedés folytán azt nemlétezőnek vélik.
4. a démoni életet élők, akik tudnak rólam, s fenségemről, ám gyűlölnek engem.
Ezek fokról fokra egyre bűnösebbek.

A továbbiakban lássunk még néhány kommentárt, az egyszerűség és könnyebb áttekinthetőség kedvéért csupán a lényeget kiemelve:

	Srídhar Szvámí (14-15. sz.)	Visvanáth (17. sz.)	Sríla Prabhupád (20. sz.)
mūdha (ostoba, elámított)	viveka-śūnya: megkülönböztető képesség hiánya	kik úgy cselekszenek, akár az állatok	munkája gyümölcsét maga akarja élvezni (nem osztja meg Legfelsőbbel - nem áldozó)
narādhama (hitvány ember)	bűnben élő	aki ugyan belefog a bhakti művelésébe, ám később a szádhanát elhagyva, tettei gyümölcsére áhítozva elveti azt	a vallástalan életet élők
māyayāpahṛta-jñāna (az illúzió által megrabolt tudású)	kiben a sásztra/ácsárja tanítása ellenére nem nyilvánul meg a tudás	kinek Ráma vagy Krsna közönséges ember, így Nárájant imádja – róluk beszél a Gítá 9.11. verse	a képzett s művelt emberek, kik elutasítják Istent
āsuraṁ bhāvam āśrita (démoni létben élő)	a 16.4. versben leírt lét	az aszurák, mint Dzsarászandha, kik nyilaikkal döfködik testem, s hasonlóképpen azok, kik hitvány érveléssel marcangolnak engem (kik megfosztanának személyességemtől)	az ateisták, s akik a személyes Istent a személytelen Brahman alárendeltjének tartják

Az említett Gítá-versek:
„Az ostobák kigúnyolnak, mikor alászállok emberi alakomban.” (Bg. 9.11.)
„Óh, Pártha, büszkeség, dölyf, beképzeltség, düh, durvaság és tudatlanság tartozik a démoni természethez.” (Bg. 16.4.)

PDF

a szent név holdsugaras balzsama

A szent név holdsugaras balzsama (Nāma-kaumudī) Laksmídhara Szvámí műve, aki a jeles Bhágavatam-kommentátor, Srídhar Szvámí testvére. Sajnos a rendelkezésemre álló források között csak egy verset találtam e műből, Rúpa-gószvámí Padjávalíjában:

aṁhaḥ samharad akhilaṁ
sakṛd udayād eva sakala-lokasya |
taraṇir iva timira-jaladhiṁ
jayati jagan-maṅgalaṁ harer nāma ||

aṁhaḥ sam-harat – a bűnöket teljesen elpusztító; akhilam – teljes; sakṛt – egyszer, egyszerre, hirtelen; udayāt – felemelkedés miatt; eva – bizony; sakala-lokasya – az egész világé; taraṇiḥ iva – mint a Nap; timira-jaladhim – sötét óceán; jayati – győzedelmeskedjék; jagat-maṅgalam – a világ áldása; harer nāma – Hari neve

Felemelkedése nyomán végérvényesen elpusztul az egész világ minden bűne, miként a felkelő Nap oszlatja szét egy szempillantás alatt a tengernyi sötétséget – győzedelmeskedjék hát Hari neve, mely áldást hoz a világra!

(Nāma-kaumudī 1.2., Padyāvalī 16.)

A Nap értelemben használt taraṇi szó jelentése a védai nyelvben átjáró, átható, s ebben az értelemben az átható sugárzású Napot jelenti. Ám a tṛ szógyök átkel, átszel jelentése miatt az átkelést segítő megmentőre is utal, így kiválóan illik a hasonlatba. A tenger, óceán jelentésű jala-dhī („víz-tartó”) szó százmilliárdot is jelent.
Sríla Prabhupád értelmezésében a sakala-loka kifejezés a világ minden emberét jelenti: bárki is zengi a szent nevet, megszabadul bűneitől: „Ahogy a kelő nap szétoszlatja a világban a sötétséget, amely olyan mély, akár az óceán, úgy az Úr szent neve, még ha csak egyszer mondja is ki valaki sértés nélkül, az élőlény bűnös életének minden visszahatását elpusztítja. Minden dicsőséget az Úr szent nevének, amely az egész világra áldást hoz!” (Csaitanja-csaritámrta 3.3.181.)

PDF

a hat kérdés

Sríla Prabhupád e szavakkal kommentálja a Bhágavata-purána 1.2.1. versét: „Naimisáranja bölcsei hat kérdést tettek fel Szúta gószvámínak, aki most egyenként mindet megválaszolja.”
Vajon melyik e hat kérdés, s melyek a rájuk adott válaszok?

Az első fejezetben Saunaka hatszor kérleli Szúta gószvámít, az alábbi szavakkal:
· 1.1.9. śamsitum arhasi (kérlek beszéld el)
· 1.1.11. brūhi (mondd el!)
· 1.1.13. anuvarṇitum arhasi (kérlek, magyarázd el)
· 1.1.17. brūhi (mondd el!)
· 1.1.18. ākhyāhi (mondd el!)
· 1.1.23. brūhi (mondd el!)
A hat kérdés tehát e versek köré csoportosul:

1. Vajon mi szolgálja az emberiség kizárólagos jólétét? (1.1.9.)
2. A kali-kor emberei lusták, értelmük gyönge, s hiányzik belőlük a jámborság is, s a szentírások mégis sokféle feladatot jelölnek ki számukra. Vajon mi e sokféle szentírás lényege? Mi az, ami a szívet, az értelmet megbékíti? (1.1.10-11.)
A kérdésekre Szúta gószvámí a második fejezetben válaszol: A legmagasztosabb dharma az, minek nyomán a szívben kibontakozik a szerető odaadás, a bhakti, hiszen a tudás, és a függetlenség is a bhakti nyomában jár. (1.2.6-7.) Ám az a dharma, ami nem ébreszt vonzalmat a Hari-kathá iránt, csupán hiábavaló erőfeszítés. Az ember ne az érzékei elégedettségét kutassa, hanem az Abszolút Igazságot! A pillanatnyi élethelyzetekhez igazodó feladatok is e célt kell szolgálják, az ember dharmáját betöltve is Hari elégedettségéért cselekedjen. Ezért hallgassa egyhegyű figyelemmel a róla szóló elbeszéléseket, dicsőítse buzgón urát, meditáljon mindig rajra, s imádja őt! (1.2.8-14.) A Vászudéváról szóló történetek hallgatva, s a szenteket szolgálva az őszinte hívő megtisztul bűneitől, odaadása megszilárdul, s végül a Legfelsőbbet megpillantva a szívét gúzsba kötő csomó is széthasíttatik. Vászudéva-Krsna imádata így teszi elégedetté a szívet. (1.2.16-22.)

3. Beszélj Bhagaván-Krsnáról! (1.1.12-16.)
Szúta gószvámí válasza: régen az üdvösségre vágyó nagy szentek mind Vászudévát, a legfelsőbbet imádták... (1.2.25-29.)

4. Beszélj nekünk Bhagaván alászállásainak tetteiről! (1.1.17.)
A válasz: ő teremtette a mindenséget, beléhatol s fenntartja azt. (1.2.30.) Azért jelenik meg e világban, hogy gondoskodjon híveiről. (1.2.34.)

5. Beszélj nekünk az avatárokról, Hari megannyi megjelenéséről a világban! (1.1.18.)!
Válaszul Szúta gószvámí a harmadik fejezetben sorolja fel a huszonkét legfontosabb avatárt. (1.3.1-29.)

6. Ki oltalmazza a dharmát, miután Krsna saját hajlékára távozott? (1.1.23.)
A válasz: Krsna eltávoztával beköszönt a sötétség, hiszen a dharma és a tudás is eltávoznak vele együtt. Ám felkel majd a Bhágavata-purána Napja, s fényesen tündököl a látásukat vesztett útkeresők számára! (1.3.43.)

Dzsíva gószvámí némileg másképp sorolja fel e témaköröket, az első két kérdést egy témakörnek tekinti, míg az 1.1.12-16. verseket két témakörre bontja: Krsna szándéka (1.1.12.), és Krsna dicsősége (1.1.13-16.). A témakörök eszerint így alakulnak:

2. Mi Krsna alászállásának célja? (1.1.12.)
Szúta gószvámí válasza: hogy gondoskodjon híveiről, hiszen ez minden avatár alászállásának célja. (1.2.34.)

3. Beszélj nekünk Krsnáról, az ő dicsőségéről és kedvteléseiről! (1.1.13-16., majd megismételve 1.1.19-20.)
A válasz: régen az üdvösségre vágyó nagy szentek mind Vászudévát, a legfelsőbbet imádták... (1.2.25-29.)

4. Beszélj nekünk Bhagaván alászállásainak tetteiről! (1.1.17.)
A válasz: ő teremtette a mindenséget, beléhatol s fenntartja azt. (1.2.30.)

„Srídhar szvámí magyarázata hat kérdést említ. Az első az 1.1.9. verstől, majd az 1.1.12-16. versekben két kérdést olvashatunk Krsna megjelenéseinek szándékáról, és Krsna történetéről. Az 1.19-20. versek e két kérdés megerősítése, s az 1.2.34. vers válaszol rá, őt a világ oltalmazása foglalkoztatja.
Így lelhető fel a kommentárban említett hat kérdés, melyből a második fejezet négyet is megválaszol. A negyedik kérdés a mindenség teremtéséről (1.1.17.), s a többi kedvtelésről szól, s a rá adott válasz az 1.2.30. verstől olvasható. Az avatárok történeteiről szóló kérdésre (1.1.18.) a harmadik fejezet válaszol, s a dharma oltalmáról (1.1.23.) szóló kérdésre pedig a harmadik fejezet utolsó verse (1.3.43.).” (Dzsíva gószvámí: Krama-szandarbha, 1.2.1.)

csalafinta vers

Az alábbi verset szintén Rúpa gószvámí Padjávalíjában (283.) olvashatjuk, szerzője ismeretlen:


vāsaḥ samprati keśava kva bhavato mugdhekṣaṇe nanv idaṁ
vāsaṁ brūhi śaṭha prakāma-subhage tvad-gātra-saṁsargataḥ |
yāminyāmuṣitaḥ kva dhūrta vitanur muṣṇāti kiṁ yāminī
śaurir gopavadhūṁ chalaiḥ parihasann evaṁvidhaiḥ pātu vaḥ ||

vāsaḥ – illatszer, hajlék, ruha; samprati – most; keśava – Késava!; kva – hol?; bhavataḥ – tiéd (Krsnáé); mugdha-īkṣaṇe – Szépszemű! vagy: a szép szemben; nanu – persze; idam – itt; vāsam – illatszert, hajlékot, ruhát; brūhi – mondd!; śaṭha – szélhámos! (Krsna); prakāma-subhage – ahogyan csak szeretnéd, szépségem! vagy: szerelemes szépségem! (Rádhá); tvad-gātra-saṁsargataḥ – a te testedhez érhessen; yāminyām – éjjel; uṣitaḥ – lakott; kva – hol?; dhūrta – fortélyos! (Krsna); vitanuḥ – testnélküli; muṣṇāti – ellop; kim – miért?; yāminī – éjszaka; śauriḥ – Sauri (Krsna neve); gopa-vadhūm – tehénpásztor-leányt; chalaiḥ – furfangokkal; parihasan – tréfálkozó; evam-vidhaiḥ– ilyen módon; pātu – oltalmazzon!; vaḥ – bennünket;

– Késava! Hol van most a lakhelyed?
– Elbűvölő szemű szépségem! Természetesen itt van!
– Az otthonod mondd, te szélhámos!
– Ahogy csak kívánod, szépségem, hogy a testedhez érhessen!
– Ó, te csibész, hol voltál az éjszaka?
– Miért is rabolt volna el a testetlen éjszaka?
Oltalmazzon bennünket a pásztorlánykát ilyen furfangosan megtréfáló Krsna!

A vers első fele a vāsa (illatszer, hajlék, ruha) szó értelmezésével játszik, Rádhiká Krsna lakhelyéről kérdez: Kedves Késavám, merrefelé ütöttétek fel most tanyátokat? Krsna azonban úgy tesz, mintha Rádhá a ruhájáról kérdezte volna: Természetesen itt van rajtam, hol is lenne máshol?! Azután meg illatként hallja: azért vagyok ilyen illatos, hogy a kedvedre tegyek, s hogy a testedhez érhessen a testem!
Rádhiká következő kérdését – hol töltötted az éjszakát? – ismét félreértelmezi Krsna. A versben lévő yāminyāmuṣitaḥ kifejezés kétféleképpen is olvasható: yāminyām uṣitaḥ – az éjjelt töltötted (a yāminyām itt a yāminī – éjszaka szó időhatározós ragozású alakja), illetve: yāminyā muṣitaḥ – az éjjel által elrabolt (a yāminyā pedig az éjszaka eszközhatározóként). Rádhiká kérdését tehát így hallja Krsna: miért rabolt el az éjszaka?

Rádhá és Krsna tréfálkozó beszélgetését elmesélő csalafinta vers úgy csalafinta igazán, ha többféleképpen is olvashatjuk. A fenti olvasat Visvanáth Csakravartíé, a Bhakti-szára-pradarsiníból (ez Visvanáth Bhakti-raszámrta-szindhu kommentárja). Ám a vers első fele így is olvasható:

– Késava! Hol a ruhád?
– Elbűvölő szemeidben. Persze, hogy ott!
– A ruhád mondd, te szélhámos!

Sríla Prabhupád az Odaadás nektárjában eszerint interpretálja e verset:
Lángelmének azt nevezik, aki minden ellenvéleményt újabb és újabb érvekkel képes megsemmisíteni. A Padyāvalīban ezzel kapcsolatban egy beszélgetést olvashatunk, amely Kṛṣṇa és Rādhā között hangzott el. Egy reggel, amikor Kṛṣṇa megjelent Rādhānál, Rādhā megkérdezte Tőle: „Kedves Keśavám! Hol van most a vāsád?” A szanszkrit vāsa szónak három jelentése van: lakhely, illat és ruha. Rādhārāṇī valójában azt kérdezte Kṛṣṇától: „Hol van a ruhád?” Kṛṣṇa azonban úgy értette, hogy a lakhelye felől érdeklődik, s így felelt Neki: „Kedves elbűvölt leány! Lakhelyem jelenleg a Te gyönyörű szemed!” Rādhārāṇī így válaszolt: „Te csalafinta fiú! Nem a lakhelyedről kérdeztelek, hanem a ruhádról!” Kṛṣṇa ekkor a vāsa szót „illat”-ként értette, s így szólt: „Óh, szerencsés lélek! (a su-bhaga szóban a bhaga szépséget és jószerencsét is jelent -acsd) Azért váltam ilyen illatossá, hogy tested társaságát élvezhessem!”
Śrīmatī Rādhārāṇī aztán újra így kérdezte Kṛṣṇát: „Hol töltötted az éjszakát?” Rādhārāṇī a yāminyāmuṣitaḥ szanszkrit szót használta. Yāminyām azt jelenti: „éjszaka”, uṣitaḥ pedig azt, hogy „tölteni”. Kṛṣṇa azonban a yāminyāmuṣitaḥ szót két külön szóra bontotta, yāminyāra és muṣitaḥra. A szó ekképpen elválasztva azt jelentette, hogy Yāminī, az éjszaka elrabolta Kṛṣṇát. Így aztán Kṛṣṇa azt felelte Rādhārāṇīnak: „Kedves Rādhārāṇīm! Hogyan rabolhatna el Engem az éjszaka?” Rādhārāṇī minden kérdésére olyan csalafintán felelt, hogy felvidította vele legkedvesebb gopīját.

A versmérték: śārdūlavikrīḍita (tigrisjáték): – – – υυ– υ– υυυ– / – – υ– – υ–

PDF

meditáljunk a legfőbb valóságon!

oṁ namo bhagavate vāsudevāya |
janmādy-asya yato‘nvayād itarataś cārtheṣv-abhijñaḥ svarāṭ
tene brahma hṛdā ya ādi-kavaye muhyanti yat sūrayaḥ |
tejo-vāri-mṛdāṁ yathā vinimayo yatra tri-sargo‘mṛṣā
dhāmnā svena sadā nirasta-kuhakaṁ satyaṁ paraṁ dhīmahi ||

oṁ – óm; namaḥ – hódolat; bhagavate – a magasztos Úrnak; vāsudevāya – Vászudévának;
janma-ādi–teremtés, stb. (és fenntartás, megsemmisítés ); asya – ezé (a világé); yataḥ – akitől; anvayāt – közvetlenül; itarataḥ – másképpen (itt: közvetve); ca – és; artheṣu abhijñaḥ – az okok (vagy érzéktárgyak) ismerője; sva-rāj – önmaga ura; tene – átadta; brahma – a védikus tudást; hṛdā – a szívvel; yaḥ – aki; ādi-kavaye – az eredeti bölcsnek; muhyanti – megzavarodnak; yat – aki(től); sūrayaḥ – félistenek és szentek; tejaḥ – tűz; vāri – víz; mṛdām – föld; yathā – ahogy; vinimayaḥ – átalakulás; yatra – ahol; tri-sargaḥ – a három (kötőerő szerinti) teremtés; a-mṛṣā – nem-hamis; dhāmnā – hajlékával; svena – a sajáttal; sadā – mindig; nirasta – nélkül („elvetett”); kuhakam – érzékcsalódás; satyam – valóság, igazság; param – abszolút; dhīmahi – meditáljunk;

Óm! Hódolat a magasztos Vászudévának!
(Ő az,) akitől e világ teremtése (fenntartása és megsemmisítése) ered, aki közvetlenül és közvetve minden ok ismerője s önmaga ura, / aki a szívén át adta a védát az eredeti bölcsnek, s akitől zavarba jönnek a félistenek, / kiben a teremtés oly valóságos(nak látszik), akár a tűz, a víz s a föld egymásba tűnése, / s aki saját hajlékával együtt mindig túl van az érzékcsalódás világán – meditáljunk hát rajta, a Legfőbb Valóságon (Igazságon)!

(Bhág.1.1.1)

Sríla Prabhupád fordításában:
„Óh, Uram, Srí Krsna, Vaszudév fia! Óh, mindent átható Istenség Személyisége, tiszteletteljes hódolatomat ajánlom Neked! Az Úr Krsnán meditálok, mert ő az Abszolút Igazság, a megnyilvánult univerzumok teremtésében, fenntartásában és megsemmisülésében minden ok elsődleges oka. Ő közvetve és közvetlenül minden megnyilvánulásról tudatos, és független, mert nincs más ok Rajta kívül. Ő az, aki a védikus tudást először Brahmá, az első élőlény szívébe juttatta. Általa még a legkiválóbb szenteket és félisteneket is hatalmába keríti az illúzió, éppúgy, ahogyan az ember megzavarodik a tűzben látott víz, vagy a vízben látott föld káprázatától. Csupán őmiatta tűnnek valóságosnak a természet három kötőereje visszahatásaiként ideiglenesen megnyilvánult univerzumok, habár nem valóságosak. Ezért Rajta, az Úr Krsnán meditálok, aki mindig transzcendentális hajlékán él, amely örökre mentes az anyagi világ csalóka megnyilvánulásaitól. Rajta meditálok, mert ő az Abszolút Igazság.”

Megjegyzések:
A Védánta-szútrák első két szútrája így hangzik:
athāto brahma-jijñāsā – Itt az ideje, hogy tudakozódjunk Brahman felől.
janmādy-asya yataḥ – Akiből ennek a keletkezése s egyebek (származnak).
A Bhágavata-purána bevezető fohásza (mangalācaraṇa), melyben a szerző magát imádott Istenének szentelve kezdi meg a műve lejegyzését, tehát a Védánta-szútrák második szútrájával kezdődik, világossá téve a szoros kapcsolatot a két mű között. Az első mantra (oṁ namo bhagavate vāsudevāya) pedig világossá teszi, hogy a Legfőbb Brahman Vászudév-Krsna.
A gāyatrī-mantrák általában három részből állnak, s e három tagmondat az alábbi állítmányokkal jellemezhető: vidmahe (felismerem, szemlélem), dhīmahi (meditáljunk, összpontosítsuk figyelmünket – kívánalom kifejezése vidhi-liṅ esetttel) és pracodayāt (ösztönözzön, bátorítson – óhajtó mód). A Bhágavatam első mantrája (oṁ namo bhagavate vāsudevāya) – bár a vidmahe ige nem szerepel benne – mégis Vászudév-Krsna felismeréséről szól, hiszen néki ajánljuk hódolatunkat, a rákövetkező vers vége pedig (satyaṁ paraṁ dhīmahi, meditáljunk a legfőbb valóságon) a meditációra hív fel, így a vers a gāyatrī-mantrákhoz is kapcsolódik. Ezt Csaitanja Maháprabhu is megemlíti, mikor a benáreszi szannjászíknak beszél a Bhágavatamról: „A könyv kezdete a gájatrí mantra magyarázata, / a satyam param a kapcsolat (sambandha), / a dhīmahi pedig az eszköz (sādhana) és a távlat.” (Cscs. 2.25.147.)

Srídhar szvámí magyarázatában a Legfőbb Úr tulajdonságait két csoportba sorolja, a saját (személyes, svarūpa), és a másodlagos (taṭastha) jellemzőkre. Személyes vonások a testi ismertetőjegyek vagy az Úr természete, a másodlagos jellemzők pedig tettei. A vers végén, az állítmány (dhīmahi) köré csoportosulnak a személyes jellemzők (satyam param), míg a vers többi része a másodlagos jellemzőket sorolja fel. E másodlagos jellemzőkről így oktatja Csaitanja Maháprabhu Szanátan gószvámít: „Ő a mindenség teremtője (fenntartója és elpusztítója), aki Brahmának tanította a védát, / a mindentudó (artha-abhijñatā), aki személyes energiájával együtt független az illúziótól.” (Cscs. 2.20.361.)
Sríla Prabhupád e gondolatsort követve értelmezi a vers első pádáját, a szavak más csoportosításával azonban eltérő olvasata is lehet a szövegnek. Srídhar szvámí például így értelmezi a vers első sorát:
- akitől e világ teremtése (fenntartása és megsemmisítése) ered – janma-ādi asya yataḥ,
- aki közvetlenül és másképp is kapcsolatban van az érzéktárgyakkal – anvayāt itarataḥ ca artheṣu,
- aki mindentudó – abhijñaḥ,
- aki önmaga ura – sva-rāj.

Az idők folyamán a vershez számos kommentárt fűztek, ám most csak egy apró részletét emelném ki, a magyarázatok parányi töredékét. A harmadik páda vége így hangzik: yatra trisargo’mṛṣā – „kiben a teremtés valóság”. Sríla Prabhupád fordításában ez a mondat így hangzik: „Csupán őmiatta tűnnek valóságosnak a természet három kötőereje visszahatásaiként ideiglenesen megnyilvánult univerzumok, habár nem valóságosak.” Értelmezése Srídhar szvámíét követi, aki így ír kommentárjában, a Bhāvārtha-dīpikāban: „Ahol (yatra), azaz a brahmanban; a három (tri) kötőerőnek, a tompaságnak, a szenvedélynek és jóságnak, az elemek, érzékek és istenségek jellemezte teremtése (sargaḥ) amṛṣā, azaz valóság. A param satyam (Legfőbb Valóság) az a valóság, miáltal az illuzórikus teremtést az igazhoz hasonlónak ismerik – ez a magyarázat. Erre a példa: tejo-vāri-mṛdāṁ yathā vinimayaḥ. Vinimayaḥ, azaz átalakulás valami mássá, illetve másként érzékelni (a dolgokat, mint amilyenek.) Az isteni gondviselés folytán így véljük valóságosnak a tűzben (tejas) a vizet (vāri), mikor délibábot látunk. Hasonlóképp a föld (mṛd) kristály alakjában vízhez hasonlatos, (hiszen a szilárd kristály áttetsző, mint a víz).”
Dzsíva gószvámí a Krama-sandharbhában a trisargaḥ (három teremtés) kifejezés további értelmezéseit is felveti, jelentheti a három világot (pokol, föld, menny), vagy a három létszférát (vyāhṛti: föld, levegőég, menny).
Egészen más megközelítésben is tekinthetjük a kifejezést, hiszen a rákövetkező szavak Krsna saját, nem evilági hajlékáról szólnak. Ebben az értelmezésben: „kiben a három teremtés – Krsna három hajléka, Gókula, Mathurá és Dváraká – valóságos, s aki saját hajlékával együtt mindig túl van az érzékcsalódás világán.”
A szanszkrt nyelv hasonulási sajátosságai miatt a trisargo’mṛṣā kifejezésben az amṛṣā szókezdő „a” hangja eliminálódott, nem hallatszik, írásban is csak egy avagraha jel (a latin betűs átírásban az aposztróf) emlékeztet rá. Így értelmezve a szöveget versben az amṛṣā szó helyett a mṛṣā áll, mely jelentése hamis, téves, illetve fölösleges, értelmetlen. Visvanáth Csakravartí ennek értelmében ír így a vershez fűzött ötödik kommentárjában: „Kihez képest a kötőerők szerinti három teremtés mṛṣā, azaz jelentéktelen.”

Végezetül álljon itt egy nyersfordítás a Kṛṣṇa-sandarbhából (189.), melyben Dzsíva gószvámí Rádhá-Krsnára emlékezve ekképp értelmezi e verset:
A yato‘nvaya (akitől közvetlenül) Krsnát jelenti, aki Rádhához, mint saját legfőbb gyönyör-energiája személyes formájához mindig erősen ragaszkodik, az itaratah (másképp) pedig örök párja, Srí Rádhá. A yataḥ jelentése akitől (nőnemben), az ādi asya (az eredeti ezé) az ādi rasára (elsődleges íz) , a szerelem ízére vonatkozik, janma születés. Bizony az isteni pár a szerelem tudományának legfőbb forrása.
Kettejük csodás kedvteléseinek édes sokaságára vonatkozik az artheṣu szó, így az artheṣu abhijñaḥ e számtalan kedvtelésben járatost jelent. A sva-rāj pedig arra utal, aki kedvteléseiben saját kedvesével (svena, sajátjával) tündököl (rājate).
Vjásza önmagát nevezi első költőnek (ādi kavi), mert az isteni pár csodás alakját Krsna kegyéből elsőként ő mutathatja meg. A hṛdā (szív által) a szív kapuját jelenti, ahol a saját kedvteléseiről szóló transzcendentális szavakat (brahma) s e puránát is átadta (tene) Krsna Vjászának a teremtés hajnalán. Minderről Vjásza maga a Bhágavata-purána 1.7.4-6. verseiben is ír. A yad szó jelentése „akitől”, és Rádhikára vonatkozik, kinek csodás alakjától, szépségétől és tulajdonságaitól még az Anantasésa vezette istenek (sūrayaḥ) is megzavarodnak (muhyanti), s képtelenek megérteni őt.
A tejo-vāri-mṛdāṁ yathā vinimayaḥ (miként a tűz, a víz s a föld átalakulnak) kettejük csodás természetére utal, melytől még az öntudatlan elemek is megváltoztatják saját tulajdonságaikat. A tejas (tűz, ragyogás), azaz a tündöklő Hold s a csillagok elsápadnak, elhalványulnak Krsna lótuszlába körmének szépséges ragyogása mellett, s fényüket elvesztve olyanná válnak, akár a víz és a föld. A folyó vize megdermed Krsna fuvolajátékát hallva, és szilárddá válik mint a föld, a part kövei pedig meglágyulnak, s olyanná lesznek, akár a víz.
A yatra jelentése akiben (nőnemben): akiben megjelenik a három teremtés (tri-sargaḥ): a śrī-, bhū- és līlā-śakti hármasa, vagy a három isteni hajlék, Dváraká, Mathurá és Vrndávan, avagy a fejőslánykák három csoportja, Rádhá barátnői, a semlegesek és az ellenlábasok. A mṛṣā jelentése: fölösleges (/eredménytelen). Mert egyedül Rádhá szépsége, s a többi tökéletes tulajdonsága teszi elégedetti Krsnát, senki másé.
Őrajta meditáljunk (tad dhīmahi) – ez a tad jelentése. A tad (egyesszámú) névmással utalunk meditációnk témájára, mert a legfőbb (param) bhakti (Rádhá) és ezen energia birtokosa (Krsna) eggyéválnak a szerelemben, a mahábháva hangulatában, s ez a magyarázata annak, hogy a névmás semlegesnemű (így egyszerre hím és nőnemű is – acsd).
A svena dhāmnā jelentése: saját hatalma (a dhāman szó jelent hajlékot, székhelyt, de hatalmat, energiát is – acsd), így saját hatalma folytán örökkön (sadā) mentes az illúziótól (nirasta-kuhakam): az öregség s a többi tulajdonság jellemezte anyagi természettől, vagy a rivális gópík keltette illúziótól.
A satyam jelentése örök tökéletesség, kedvteléseik (s a többi: tulajdonságaik, formáik) szünet nélkülisége, örökkön élvezik gyönyörrel teli kedvteléseiket. A param így a senki másban nem látható tulajdonságokat, kedvteléseket, a mindenséget ámulatba ejtő legteljesebb kiválóságot jelent.

A versmérték: śārdūlavikrīḍita (tigrisjáték): – – – υυ– υ– υυυ– / – – υ– – υ–

PDF

vajon mennyi nektárt rejt Krsna nevének két szótagja?

A Vidagdha-mádhava első felvonásában Paurnamászí és unokája, Nándímukhí beszélgetnek. Nándímukhí elmeséli nagyanyjának, hogy Krsna nevét hallván Rádhikán az eksztázis tünetei mutatkoztak. Így van ez jól, lányom – feleli Paurnamászí – mert:

tuṇḍe tāṇḍavinī ratiṁ vitanute tuṇḍāvalī-labdhaye
karṇa-kroḍa-kaḍambinī ghaṭayate karṇārbudebhyaḥ spṛhām |
cetaḥ-prāṅgaṇa-saṅginī vijayate sarvendriyāṇāṁ kṛtiṁ
no jāne janitā kiyadbhir amṛtaiḥ kṛṣṇeti varṇa-dvayī ||

tuṇḍe – szájban; tāṇḍavinī – táncoló; ratim – vonzalmat; vitanute –formál, okoz; tuṇḍa-āvalī-labdhaye –szájak sokaságának elérésért; karṇa-kroḍa-kaḍambinī – a fül nyílásában szárba-szökő; ghaṭayate – ösztönöz, sürget; karṇa-arbudebhyaḥ – fülek százmillióiért; spṛhām –vágyat; cetaḥ-prāṅgaṇa-saṅginī – a szív udvarán sóvárgó (vagy találkozó); vijayate – győzedelmeskedik; sarva-indriyāṇām kṛtim – minden érzék cselekvésén; na u – bizony nem; jāne – tudom; janitā – teremtett; kiyadbhiḥ – mekkora?, milyen mértékű?; amṛtaiḥ –nektárokkal; kṛṣṇa – Krsna; iti – ”; varṇa-dvayī – szótag-pár;

Az ajkak közt táncolva szájak sokaságának vágyát kelti,
a fülben kinyílva pedig százmilliónyi fül megszerzésére ösztönöz.
A szív udvarán lakozva minden érzék működésén győzedelmeskedik –
vajon mennyi nektárt rejt még Krsna nevének két szótagja?

Rūpa gosvāmī: Vidagdha-mādhava (1.15.)

Sríla Prabhupád fordításában: Nem tudom, mennyi nektár áradhat ebből a két szótagból: Krs-na! Amikor Krsna szent nevét énekeljük, úgy tűnik, táncra perdül a szánkban, így aztán sok-sok szájra vágyunk. Amikor ez a név behatol fülünk nyílásába, millió és millió fület szeretnénk. És amint szívünk udvarában járja táncát a szent név, felülkerekedik elménk működésén, s ettől minden érzékünk mozdulatlanná dermed.

Srídhar Mahárádzs kommentárja: Midőn Krsna szent neve alászáll, s elejti az ajkakat és a nyelvet, oly erősen fogva tartja őket, hogy rábírja őket a szent név éneklésére - mintha a nyelv és az ajkak megőrültek volna. Így a név ereje elmerül bennük, s az ember csak azt érzi, hogy egyetlen nyelv és egyetlen száj nem elég; több ezer száj kell, hogy megízlelje a nevet. Majd Krsna szent neve oly erővel s áradattal lép a fülbe, hogy elejti a füleket, s azt érezni, hogy csupán két fül nem elegendő; milliónyi fület akar, hogy figyelhesse a beléjük hatoló édes áradást. Semmi számára a két fül, milliónyi fület akar. A szent név nektárja árvízként zuhog keresztül fülein, utat találva szívébe.
Oly édes, hogy amint a szívet, az érzékek központját készül elejteni, minden megbénul. Amit csak megérint az édes támadó, azt mind elfoglalja, oly erővel, hogy minden egyébről megfeledkezel. Rúpa gószvámí így ír: „Nem tudom, nem tudom kimondani, képtelen vagyok kifejezni, mennyi nektár is van Krsna szent nevében. Oly sok édességet, s az édesség oly magasztos minőségét tartalmazza e két szótag. S ez az édesség oly agresszív, hogy elejt mindent.”

A versmérték: śārdūlavikrīḍita (tigrisjáték): – – – υυ– υ– υυυ– / – – υ– – υ–

PDF