Bejegyzések
Válogatás Bhartrhari helyes életvitelről szóló verseiből.
ajñaḥ sukham ārādhyaḥ
sukhataram ārādhyate viśeṣajñaḥ |
jñāna-lava-durvidagdhaṁ
brahmāpi taṁ naraṁ na rañjayati ||3||
Tudatlan könnyen megbékíthető,
még könnyebben a lényeglátó.
Ám a tudás-morzsákkal bíró műveletlen
embert még Brahmá sem teheti elégedetté.
labheta sikatāsu tailam api yatnataḥ pīḍayan
pibec ca mṛga-tṛṣṇikāsu salilaṁ pipāsārditaḥ |
kadācid api paryaṭan śaśa-viṣāṇam āsādayet
natu pratiniviṣṭa-mūrkha-jana-cittam ārādhayet ||5||
Az ember kellő buzgalommal a homokból is sajtolhat olajat,
a szomjazó talán a délibábból is kortyolhat vizet,
hosszas kóborlás után még a nyúl szarva is föllelhető,
ám a makacs bolond elméjét senki sem teheti elégedetté.
yadā kiñcij-jño'haṁ dvipa iva madāndhaḥ samabhavaṁ
tadā sarvajño'smīty abhavad avaliptaṁ mama manaḥ |
yadā kiñcit kiñcid budhajana-sakāśād avagataṁ
tadā mūrkho'smīti jvara iva mado me vyapagataḥ ||8||
Amikor már tudtam valamicskét, tébolyult vakon éltem, akár az elefánt.
Mindentudóvá váltam! – az elmém ezzel kenegette magát akkoriban.
Ám amikor valamelyest is bölcsek közelébe kerültem,
felismertem: ostoba vagyok! s a büszkeség mámora, akár a láz, elenyészett.
varaṁ parvata-durgeṣu bhrāntaṁ vanacaraiḥ saha |
na mūrkha-jana-samparkaḥ surendra-bhavaneṣv api ||14||
Jobb a hegyek úttalan útjain barangolni vadállatok közt,
mint ostobák társaságában, akár az istenek királyának palotáiban is!
śāstropaskṛta-śabda-sundara-giraḥ śiṣya-pradeyāgamā
vikhyātāḥ kavayo vasanti viṣaye yasya prabhor nirdhanāḥ |
taj-jāḍyaṁ vasudhādipasya kavayas tv arthaṁ vināpīśvarāḥ
kutsyāḥ syuḥ kuparīkṣakā hi maṇayo yair arghataḥ pātitāḥ ||15||
Amikor a tudással megformált szavakkal ékesen szóló, tanítványaikat tudománnyal felvértező,
neves bölcsek szegénysorban élnek, az annak a jele, hogy az ország ura
csupán ostobaságának királya. A bölcsek vagyon nélkül is tehetősek.
Ha a drágakövet leértékelik, az csak a hitvány becsüs szégyene.
vidyā nāma narasya rūpam adhikaṁ pracchanna-guptaṁ dhanaṁ
vidyā bhogakarī yaśaḥ-sukhakarī vidyā gurūṇāṁ guruḥ |
vidyā bandhujano videśa-gamane vidyā parā devatā
vidyā rāja supūjyate na tu dhanaṁ vidyā-vihīnaḥ paśuḥ ||20||
A tudás több, mint szépség, rejtett-titkos vagyon,
a tudás a gyönyör forrása, a hírnévé és örömé, a tudás a mesterek mestere.
A tudás a társad mikor idegenben jársz, a tudás a legfőbb istenség.
A tudást tisztelik a királyok is, s nem a vagyont. Az ember tudás nélkül csupáncsak állat.
jayanti te sukṛtino
rasa-siddhāḥ kavīśvarāḥ |
nāsti yeṣāṁ yaśaḥ kāye
jarā-maraṇa-jaṁ bhayam ||24||
Dicsőség nektek, erényesek,
az ízek értői, tudós költők vezércsillagai!
Kiknek hírneve nem alávetettje a test
öregsége és halála okozta félelemnek.
yasyāsti vittaṁ sa naraḥ kulīnaḥ
sa paṇḍitaḥ sa śrutavān guṇajñaḥ |
sa eva vaktā sa ca darśanīyaḥ
sarve guṇāḥ kāñcanam āśrayanti ||41||
A vagyonos ember előkelő,
ő a tanult, a nagytudású, az erények ismerője.
Csak ő az ékesszóló, és csak rá kell figyelni –
minden jótulajdonság az aranytól függ hát.
daurmantryān nṛpatir vinaśyati yatiḥ saṅgāt suto lālanāt
vipro'nadhyayanāt kulaṁ kutanayāc chīlaṁ khalopāsanāt |
hrīr madyād anavekṣaṇād api kṛṣiḥ snehaḥ pravāsāśrayān
maitrī cāpraṇayāt samṛddhir anayāt tyāga-pramādād dhanam ||42||
Rossz tanácsadói miatt bukik el a király, ragaszkodása miatt az aszkéta, kényeztetés miatt a gyerek,
a szentírás tanulmányozásának hanyagolása miatt a bráhmana, hitvány utód miatt a család, alantas elfoglaltság miatt a jellem,
az ital miatt a szerénység, gondosság híján a termőföld, távollét miatt a gyöngéd szeretet,
őszintétlenség miatt a barátság, a rossz vezetés miatt a jólét, pazarlás és hanyagság miatt a vagyon.
ajñaḥ sukham ārādhyaḥ
sukhataram ārādhyate viśeṣajñaḥ |
jñāna-lava-durvidagdhaṁ
brahmāpi taṁ naraṁ na rañjayati ||3||
Tudatlan könnyen megbékíthető,
még könnyebben a lényeglátó.
Ám a tudás-morzsákkal bíró műveletlen
embert még Brahmá sem teheti elégedetté.
lényeglátó: a szanszkrt eredetiben viśeṣa-jñaḥ – különbségeket ismerő
A tudatlannal megegyezni könnyű; hát még a nagytudásuval,
de a csöppnyi tudástól kótyagosat maga Brahmá se győzi meg.
(Weöres Sándor fordítása)
labheta sikatāsu tailam api yatnataḥ pīḍayan
pibec ca mṛga-tṛṣṇikāsu salilaṁ pipāsārditaḥ |
kadācid api paryaṭan śaśa-viṣāṇam āsādayet
natu pratiniviṣṭa-mūrkha-jana-cittam ārādhayet ||5||
Az ember kellő buzgalommal a homokból is sajtolhat olajat,
a szomjazó talán a délibábból is kortyolhat vizet,
hosszas kóborlás után még a nyúl szarva is föllelhető,
ám a makacs bolond elméjét senki sem teheti elégedetté.
yadā kiñcij-jño'haṁ dvipa iva madāndhaḥ samabhavaṁ
tadā sarvajño'smīty abhavad avaliptaṁ mama manaḥ |
yadā kiñcit kiñcid budhajana-sakāśād avagataṁ
tadā mūrkho'smīti jvara iva mado me vyapagataḥ ||8||
Amikor már tudtam valamicskét, tébolyult vakon éltem, akár az elefánt.
Mindentudóvá váltam! – az elmém ezzel kenegette magát akkoriban.
Ám amikor valamelyest is bölcsek közelébe kerültem,
felismertem: ostoba vagyok! s a büszkeség mámora, akár a láz, elenyészett.
Mert a szavak találkozásakor a magánhangzók összeolvadnak, a vers eleje másként is értelmezhető, yadā kiñcij-jñaḥ „amikor valamicske-tudó voltam” helyett: yadā akiñcij-jñaḥ „amikor semmi-tudó voltam”.
A párzó hímelefánt elvakult, tébolyult indulata a költők gyakran emlegetett metaforája.
Elmém ezzel kenegette magát: az avalipta szó szerint megkentet jelent, átvitt értelemben büszke, öntelt, felfuvalkodott.
Dölyfös kamasz voltam s folyton őrjöngtem, mint párzó elefánt,
bolond elmém hitte, hogy az egekig ér bennem a tudás.
De aztán bölcsek közt végre felismertem kicsiségemet,
s botorságom, gőgöm hamarosan elmúlt, mint tavaszi láz.
(Weöres Sándor fordítása)
varaṁ parvata-durgeṣu bhrāntaṁ vanacaraiḥ saha |
na mūrkha-jana-samparkaḥ surendra-bhavaneṣv api ||14||
Jobb a hegyek úttalan útjain barangolni vadállatok közt,
mint ostobák társaságában, akár az istenek királyának palotáiban is!
Jobb a hegyszakadékokban kóborolni vadak között,
mint akár Indra mennyében tanyázni ostobák között.
(Weöres Sándor fordítása)
śāstropaskṛta-śabda-sundara-giraḥ śiṣya-pradeyāgamā
vikhyātāḥ kavayo vasanti viṣaye yasya prabhor nirdhanāḥ |
taj-jāḍyaṁ vasudhādipasya kavayas tv arthaṁ vināpīśvarāḥ
kutsyāḥ syuḥ kuparīkṣakā hi maṇayo yair arghataḥ pātitāḥ ||15||
Amikor a tudással megformált szavakkal ékesen szóló, tanítványaikat tudománnyal felvértező,
neves bölcsek szegénysorban élnek, az annak a jele, hogy az ország ura
csupán ostobaságának királya. A bölcsek vagyon nélkül is tehetősek.
Ha a drágakövet leértékelik, az csak a hitvány becsüs szégyene.
A vers harmadik pádájában a királyt a föld ura (vasudhā-ādipa) kifejezés írja körül, az összetételben a földet a méhében kincseket rejtő (vasu-dhā) szó jelenti. Bár a kincsek – a bölcsek – körülötte élnek, ám nem becsüli őket kellőképp.
vidyā nāma narasya rūpam adhikaṁ pracchanna-guptaṁ dhanaṁ
vidyā bhogakarī yaśaḥ-sukhakarī vidyā gurūṇāṁ guruḥ |
vidyā bandhujano videśa-gamane vidyā parā devatā
vidyā rāja supūjyate na tu dhanaṁ vidyā-vihīnaḥ paśuḥ ||20||
A tudás több, mint szépség, rejtett-titkos vagyon,
a tudás a gyönyör forrása, a hírnévé és örömé, a tudás a mesterek mestere.
A tudás a társad mikor idegenben jársz, a tudás a legfőbb istenség.
A tudást tisztelik a királyok is, s nem a vagyont. Az ember tudás nélkül csupáncsak állat.
Bölcsesség: csoda-kincs, csupán keveseké; rejtekben őrzött vagyon.
Bölcsesség ad erőt, sikert, sok örömet; minden tudás tőle jő.
Bölcsesség: idegenben ő a vezetőnk; nincs isten őnála jobb.
Bölcsesség, a király lehull színed előtt. Állat, kiben nincs tudás.
(Weöres Sándor fordítása)
jayanti te sukṛtino
rasa-siddhāḥ kavīśvarāḥ |
nāsti yeṣāṁ yaśaḥ kāye
jarā-maraṇa-jaṁ bhayam ||24||
Dicsőség nektek, erényesek,
az ízek értői, tudós költők vezércsillagai!
Kiknek hírneve nem alávetettje a test
öregsége és halála okozta félelemnek.
yasyāsti vittaṁ sa naraḥ kulīnaḥ
sa paṇḍitaḥ sa śrutavān guṇajñaḥ |
sa eva vaktā sa ca darśanīyaḥ
sarve guṇāḥ kāñcanam āśrayanti ||41||
A vagyonos ember előkelő,
ő a tanult, a nagytudású, az erények ismerője.
Csak ő az ékesszóló, és csak rá kell figyelni –
minden jótulajdonság az aranytól függ hát.
Csak rá kell figyelni: a darśanīyaḥ szó szerint láthatót, vagy látandót jelent – ebben az értelemben szépet, akit jó nézni. Ám a vers fanyar hangulatához ez az értelmezés tűnik közelebbinek: a világ a hírességeket, a gazdagokat és celebeket figyeli, mintha ők volnának a szakmai tudás (paṇḍitaḥ) és a szakrális tudás (śrutavān) megtestesítői.
Kit pénze fölvet: nemes is, tudós is,
megszívlelendő valahány tanácsa,
erényes, ékes-szavu és hatalmas.
Honnan fakad rang s uri sors? aranyból.
(Weöres Sándor fordítása)
daurmantryān nṛpatir vinaśyati yatiḥ saṅgāt suto lālanāt
vipro'nadhyayanāt kulaṁ kutanayāc chīlaṁ khalopāsanāt |
hrīr madyād anavekṣaṇād api kṛṣiḥ snehaḥ pravāsāśrayān
maitrī cāpraṇayāt samṛddhir anayāt tyāga-pramādād dhanam ||42||
Rossz tanácsadói miatt bukik el a király, ragaszkodása miatt az aszkéta, kényeztetés miatt a gyerek,
a szentírás tanulmányozásának hanyagolása miatt a bráhmana, hitvány utód miatt a család, alantas elfoglaltság miatt a jellem,
az ital miatt a szerénység, gondosság híján a termőföld, távollét miatt a gyöngéd szeretet,
őszintétlenség miatt a barátság, a rossz vezetés miatt a jólét, pazarlás és hanyagság miatt a vagyon.
Ragaszkodása miatt az aszkéta: a szanszkrt saṅga szó egyszerre jelent ragaszkodást, és társaságot is – a remete számára a társaság is bukást jelent.
Alantas elfoglaltság miatt a jellem: az upāsana jelent elfoglaltságot, szolgálást és törekvést is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése