Siksástaka 2. – s én mégsem becsülöm kellőképp…

Krsnadász Kavirádzs (†1582), az egyik legátfogóbb, filozófiailag és történetileg is legjobban dokumentált életrajz szerzője gyakran olyan verseket ad Csaitanja szájába, amiket csak eltávozása után írtak meg a tanítványai. Ez jelzi a tanítványok hűségét, akik a Csaitanjától hallottak szellemében összegezték a tanítást, vagy egyenesen az ő szavait foglalták verseikbe. Jóllehet Krsnadász személyesen nem találkozott Csaitanjával, olyan kortársak elbeszéléseiből és feljegyzéseiből rekonstruálta az eseményeket, akik személyes követői voltak. Csaitanja halála után mintegy ötven évvel, 1581-ben íródott a Csaitanja-csaritámrta, Krsnadász Kavirádzs főműve, majd maga is távozott az árnyékvilágról.

A Siksástaka nyolc verse egybehangzóan hirdeti az Istenhez fűződő kapcsolat, a módszer és a lelki távlat hármas elvét, s részletezi az önmegvalósítás módszerét. A korábbiakban elemzett első vers átfogóan ismerteti a rajongás és a lelki fejlődés egyes lépcsőfokait, majd az ötödik verssel bezárólag Csaitanja az Istenhez fűződő kapcsolat tudományát tárgyalja. Ez az első öt vers a rajongás elemi gyakorlatait sorakoztatja fel. A Csaitanja követői által részletezett rajongó istenszeretet két szakaszra tagolódik: a szabályszerű és a spontán gyakorlatra. Az előbbivel az első öt vers foglalkozik, az utóbbi témát – ami egyben a végső cél is – a további három vers taglalja.

A szabályszerű odaadás is további két szakaszra oszlik: előírások szerinti (vaidhi) és példakövető (rágánuga). Az első, bevezető, valóban elemi szinten a szabályok, tiltások és előírások követésében merül ki a bhakti gyakorlása. Tekinthetjük ezt a gyakorlati filozófiának is, amely az ember testi dimenzióját fegyelmezi, tisztítja meg. Ez a vadállat megszelídítése, a hamis öntudat legyőzése. A kitartás és fegyelmezettség sikerrel jár, a csapongó figyelem összpontosíthatóvá válik, az anyagi vágyak csillapulnak, az ember rosszabbik énje legyőzhetővé lesz. A rigorózus gyakorlatok, a hithű szabálykövetés ugyanakkor nem végcél, hanem eszköz a magasabb eszmény elérésében. Szent Ágoston mondja, hogy „az ember ne használja a törvényt a megérkezés eszközeként, mikor már célba érkezett.” Ez már a magasabb filozófia, amely a lelket kapcsolja össze Istennel. Ez a csatlakozás a körtánchoz, a tiszta öntudat kibontakoztatása.

A hosszadalmas és bonyolult szabálykövetés mellett a másik tisztító folyamat a még mindig eleminek számító példakövetés. Ez olyan megtisztult, lelkileg megvilágosodott személyek követését jelenti, akik rendelkeznek az isteni ragaszkodással. Ilyenkor a hívő választott példaképét követi, annak tanácsai, gyakorlata szerint, a személyes elkötelezettség nyomán alakítja életét. Itt nem az előírások, hanem a személyes vonzódás játssza az irányító szerepet. De akár egyik, akár másik módszert tekinti követendőnek az ember, a cél mindkét esetben a spontán rajongás elérése. Ezt a fejlődési utat veszi sorra Csaitanja verse.

2. vers.

nāmnām akāri bahudhā nija-sarva-śaktis
tatrārpitā niyamitaḥ smaraṇe na kālaḥ |
etādṛśī tava kṛpā bhagavan mamāpi
durdaivam īdṛśam ihājani nānurāgaḥ ||2||

nāmnām – neveké; akāri – készített (passzív alak); bahudhā – sokféleképp; nija-sarva-śaktiḥ – saját minden hatalom; tatra – abban; arpitā – belefoglalt, átadott (az erő, hatalom jelzője); niyamitaḥ – korlátozott (az idő jelzője); smaraṇe – emlékezésben; na – nem; kālaḥ – idő; etādṛśī – ilyen; tava kṛpā – a te kegyed; bhagavan – óh, Bhagaván!; mama – enyém; api– bizony; dur-daivam – rossz sors, rossz végzet, balszerencse; īdṛśam – ilyen; iha – itt, most; ajani – született (ösvény); na – nem; anurāgaḥ – ragaszkodás, hűség (pirosság, vörösség)

A sokféleképpen való neveké minden hatalmad,
az emlékezésben nem szab korlátot az idő.
Ilyen a te kegyed, Uram,
de balszerencsémre nem született (bennem) ragaszkodás.

A sokféle szó Isten elsődleges, illetve másodlagos neveire utal. Az előbbiek közül például a Krsna, Gópínáth az Isten szeretői hangulatára utalnak, míg mások – Ráma, Vászudév, Naraszinha – fenséges, tekintélyt parancsoló megnevezései. A másodlagos nevek – mint Brahman, Paramátmá s egyebek – részleges, elkülönült megnevezések, az Úr hatalmát is csak töredékes mértékben hordozzák, míg az elsődleges nevek nem különböznek az Úr lényétől, személyétől, s minden energiájával fel vannak ruházva. A transzcendens harmóniában a megnevezett nem különbözik a megnevezéstől.

A védai mantrák zengése szigorú szabályokhoz kötött az alkalmas időt, a gyakorló jogosultságát s egyéb tényezőket illetően, a szent név mantrák azonban kötetlenek és szabadon alkalmazhatók. Kegyelmi alapú a szent név meditáció. Objektív részről az isteni kegy kiáradása, szubjektív részről pedig annak befogadása a szükséges feltétel. A ragaszkodás (anurága) kifejezés a bhakti magasabb szintjeit is sejteti, mert másik jelentése nagyfokú vonzalom, a vörös jelentéstartalom pedig az isteni rajongás szenvedélyes voltára is utal.

(B.K.Tírtha kommentárja, forrás: Kagylókürt folyóirat)
PDF

~~~~~~~~~~~~

Siksástaka-kommentárok a Slókamálán