A következő címkéjű bejegyzések mutatása: · Prabódhánanda Szaraszvatí. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: · Prabódhánanda Szaraszvatí. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. március 30., szombat

Rádhá-Krsna, Csaitanja


Szvarúp Dámódar naplójában e versben magasztalja Csaitanja Maháprabhut:

rādhā kṛṣṇa-praṇaya-vikṛtir hlādinī-śaktir asmād
ekātmānāv api bhuvi purā deha-bhedaṁ gatau tau |
caitanyākhyaṁ prakaṭam adhunā tad-dvayaṁ caikyam āptaṁ
rādhā-bhāva-dyuti-suvalitaṁ naumi kṛṣṇa-svarūpam ||

Rádhá és Krsna szerelmének kibontakozása az isteni gyönyör-energia. Ők
ketten egy lélek, s bár hajdan a földön különváltak egymástól,
most Csaitanjának nevezik kettejük együttes alakját.
Krsnát magasztalom, kit Rádhá érzelmeinek ragyogása ölel körül!

Srídhar Mahárádzs így fordítja és értelmezi e verset: „Csaitanja Maháprabhut imádom, aki nem más, mint maga Krsna, Rádhárání külső ragyogásába és érzelmeibe burkolózva. Mint uralt és uralkodó felek, Rádhá és Krsna egyéni azonosságukban is örökké egyek. Csaitanja formájában most újra egyesültek. Az Úr belső gyönyöradó energiájának e felfoghatatlan átalakulása Rádhá és Krsna szerelmes kedvteléseiből fakad.

E versében Szvarúp Dámódar azt bizonyítja, hogy Rádhá-Krsna valamint Csaitanja Maháprabhu kedvtelései örökkévalók és párhuzamosak. Nehéz megmondani, mi volt előbb, a tél vagy a nyár? Az Úr örök kedvtelései is körkörösen kergetik egymást. Ezért Szvarúp Dámódar nem tartja fontos kérdésnek azt, hogy vajon Csaitanja avatár volt-e előbb vagy Krsna, ha egyszer mindketten örökkévalóak.
De kicsoda Rádhárání? Nem más, mint a Krsnából áradó szépség és vonzalom kibontakozása. Ez a Rádháként kiteljesedő vonzerő tehát Krsnából származik. Rádhárání Krsna egy sajátságos energiáját, a hládiní saktit személyesíti meg. Így nem is lehet különállónak tekinteni Rádhát és Krsnát; ketten vannak, mégis egyek. Úgy mondják, az ősi időkben elváltak egymástól, majd újra egyesültek Csaitanja Maháprabhuként, kinek külseje és érzelemvilága Rádháráníé, belső lényege és természete pedig maga Krsna. A tűztől lehetetlen elválasztani a hőt, miként a Naptól is elválaszthatatlan a fény. A kettő egy és ugyanaz. Hasonlóan, az Abszolút Igazság egyetlen végső szubsztancia (advaja-gjána), ám néha Rádhá és Krsna különváltan jelenik meg, majd újra egyesül. Ha együtt vannak, élvezik egymás társaságát, máskor az elválás kegyetlen fájdalma kínozza őket, a találkozás leghalványabb reménye nélkül. Ilyen az ő isteni természetük.” (Az arany avatár)

Prabódhánanda Szaraszvatí e gondolatot így önti versbe:

navadvīpaḥ sākṣād vraja-puram aho gauḍa-paridhau
śacī-putraḥ sākṣād vraja-pati-suto nāgara-varaḥ |
sa vai rādhā-bhāva-dyuti-su-valitaḥ kāṇcana-cchato
navadvīpe līlāṁ vrajapura-durāpāṁ vitanute ||

Navadvíp maga Vrndávan, Gauda vidékén,
Sacsí anya fia pedig Vradzsa elöljárójának fia, a kiválók legkiválóbbja.
Rádhá tündöklő természetébe burkolt arany-hegy ő,
ki a vrndávani bizalmas kedvteléseket megnyilvánítja Navadvípban.

(Navadvíp-satakam 79.)

2011. december 10., szombat

Haré Krsna!


Az alábbi versek Prabódhánanda Szaraszvatí művéből, a Srí Vrndávana-mahimámrtából valók. (17.87-89.)


pragāyan naṭann uddhasan vā luṭhan vā
pradhāvan rudan sampatan mūrcchito vā |
kadā vā mahā-prema-mādhvī-madāndhaś
cariṣyāmi vṛndāvane loka-bāhyaḥ ||

Énekelve, táncolva, felkacagva, vagy a földön hemperegve, futva, zokogva, vagy ájultan a földre omolva –
vajon mikor kóborlok majd Vrndávanban, a rajongó szeretet mézédes mámorától vakon, a világról megfeledkezve?

A negyedik sor utolsó szava, a loka-bāhyaḥ („világon kívüli”, „világtól idegen”) kettős értelmű. Általában „kívülálló” értelemben használják, azaz a világ kívülállóként tekint a költőre, ám a következő vers más jelentést is sugall: vajon mikor érzem majd magam kívülállóként, nem e világhoz tartozóként?

na lokaṁ na dharmaṁ na gehaṁ na dehaṁ
na nindāṁ stutiṁ nāpi saukhyaṁ na duḥkham |
vijānan kim apy unmadaḥ prema-mādhvyā
graha-grasta-vat karhi vṛndāvane syām ||

A világot, a vallásos kötelességeimet, az otthont és testemet feledve, szidalmak vagy dicséret
által nem háborítva, vajon mikor tesz mámorossá a rajongó szeretet mézbora, s élhetek Vrndávanban, megszállottként?

A graha (megmarkoló) gonosz démon, mely ha megszállja (grasta) az embert, görcsös rángásokat okoz.

hare kṛṣṇa kṛṣṇeti kṛṣṇeti mukhyān
mahāścarya-nāmāvalī-siddha-mantrān |
kṛpā-mūrti-caitanya-devopagītān
kadābhyasya vṛndāvane syāṁ kṛtārthaḥ ||

„Haré Krsna! Krsna, Krsna!” A szent nevek e csodálatos füzérét, e tökéletes mantrákat
a megtestesült könyörület, Srí Csaitanja-déva énekelte. Mikor nyerem el az isteni szeretetet Vrndávanban, e mantrát ismételve?

A vers vége szó szerinti fordításban: mikor (kadā) lehetek (syām) megtett szándékú (azaz célbaért, kṛta-arthaḥ)?, a célra pedig az előző strófák utalnak: prema, a rajongó szeretet.
A versmérték bhujaṅgaprayāta (kígyósiklás): υ – – υ – – υ – – υ – –

2009. december 7., hétfő

Prabódhánanda Szaraszvatí


Prabódhánanda („az eszmélés öröme”) Szaraszvatí a Srí-szampradájához tartozó vaisnava volt, ám mikor Csaitanja Maháprabhuval találkozott, mindent maga mögött hagyva az ő szolgálatának szentelte magát. Unokaöccsét, Gópált (a későbbi Gópál Bhatta gószvámí) Prabódhánanda avatta be, s oktatta a bhakti tanaira. A Krsna-lílában a tudományokban és művészetekben jártas Tungavidjá gópí volt.

Az alábbi néhány vers Caitanyacandrāmṛta című művéből valók, a hetedik, upāsya-niṣṭhā (szilárd hit az imádandó Úrban) című fejezetből:

niṣṭhāṁ prāptā vyavahṛti-tatir laukikī vaidikī yā
yā vā lajjā-prahasana-samudgāna-nāṭyotsaveṣu |
ye vābhūvann ahaha sahaja-prāṇa-dehārtha-dharmā
gauraś cauraḥ sakalam aharat ko’pi me tīvra-vīryaḥ || 60 ||

A hétköznapi és védai tevékenységekbe vetett hitem,
a nevetés, a teli torokból való éneklés, s az önfeledt tánc miatti szégyenem
mik valaha voltak, ó, életemmel és testemmel kapcsolatos dharmáimat
mindenestül elragadta egy bizonyos nagyerejű, aranyszínű rabló.

A vers titokban tartja a rabló kilétét, ám ugyanakkor meg is nevezi. A ko’pi – egy bizonyos, valaki szófordulat miatt a gaura szót nem névként, hanem a rabló jelzőjeként kell értelmezzük: gauraḥ cauraḥ – arany(színű) rabló, ám természtesen Csaitanja Maháprabhura utal.

sāndrānandojjvala-nava-rasa-prema-pīyūṣa-sindhoḥ
koṭiṁ varṣan kim api karuṇa-snigdha-netrāñcalena |
ko’yaṁ devaḥ kanaka-kadalī-garbha-gaurāṅga-yaṣṭiś
ceto’kasmān mama nija-pade gāḍham uptaṁ cakāra || 61 |||

A sűrűn (áradó) boldogság pompás friss ízének, a rajongó szerelemnek nektáróceánját
záporozza milliószámra könyörülettől csillogó szemének sarkából.
Ki ez az Isten, kinek tündöklő alakja az arany banánfa szárához hasonlatos,
s kinek oly hirtelen lábai elé vettetett szívem?

A feltett kérdésre a vers harmadik pádája azonnal a választ is megadja, hiszen a „tündöklő alakú oszlophoz” (gaurāṅga-yaṣṭiḥ) hasonlatos Isten nem más, mint Gauránga. A banánfa szára a levelek körkörös egymásrarétegződéséből alakul ki, a hasonlat így arra is utal, hogy bár Csaitanja kívül aranyló színben tündököl, ám bensejében eltér ettől. Ám míg a banánfa törzse a levelek alatt üres, Csaitanja belül a fekete Krsna, kívül az aranyszínű Rádhá.
Mindkét vers mértéke: mandākrāntā (lassú előretörés, lassú győzelem):
– – – – / υ υ υ υ υ – / – υ – – υ – –


svayaṁ devo yatra druta-kanaka-gauraḥ karuṇayā
mahā-premānandojjvala-rasa-vapuḥ prādurabhavat |
navadvīpe tasmin pratibhavana-bhakty-utsava-maye
mano me vaikuṇṭhād api ca madhure dhāmni ramate || 62 ||

Ahol könyörületesen, olvadt aranyként tündökölve maga Isten jelent meg, magára öltve a rajongó szeretet boldogságának szerelmes hangulatát.
Ujjongó szívem a Vaikunthánál is édesebb Navadvípért dobog, hol minden helyet az odaadás örömünnepe jár át.

A versmérték: śikhariṇī (koronás): υ – – – – – / υ υ υ υ υ – – υ υ υ –

yat tad vadantu śāstrāṇi yat tad vyākhyantu tārkikāḥ |
jīvanaṁ mama caitanya-pādāmbhoja-sudhaiva tu || 63 ||

Mondjanak az Írások amit akarnak, s magyarázzák őket a bölcsek tetszésük szerint!
Engem csakis Csaitanja lótuszlábának nektárja éltet, (semmi más)!