2018. június 2., szombat

engedelmesség


A Mahábhárata Sánti-parvájában (a 258. fejezetben) a győzedelmes Judhisthir király a halálára várakozó Bhísmához járul, s a dharmával kapcsolatos kérdéseket tesz fel neki. Miképpen vizsgálja meg az ember a teendőit – szól az egyik kérdése – gyorsan, vagy inkább hosszasan?
A kérdésben szereplő kārya szó elvégzendőt, teendőt, kötelességet jelent… ami lehet személyes utasítás, a szentírás utasítása, vagy belső késztetés következménye egyaránt. Adódna a válasz: az ember ne hezitáljon sokat, védakövető tanítványként engedelmesen kövesse a kapott utasításokat.


Bhísma azonban feleletképpen egy régi történetet beszél el. Úgy esett, hogy Indra elcsábította Gautama feleségét, Ahalját. Az alaptörténet egyébként többféle változatban ismert, Bhísma most csupán azt a mozzanatot eleveníti fel, mikor a haragos Gautama ráparancsolt fiára: öld meg ezt az asszonyt! – majd távozott. Gautama fia, név szerint Csirakárí (a név beszédes: lassan cselekvőt, késlekedőt jelent) töprengeni kezdett: „Nem akarom megölni édesanyámat, ám mégis teljesítenem kell apám parancsát. A legfőbb dharma az apa utasítása (ājñā), ám éppígy a dharmám anyám oltalmazása is. Miként kerülhető el hát a bűn?”

Csirakárí alaposan fontolóra vette, miért is elsődleges az apa akarata: „ő az, aki felnevel, aki tanít, ő az első feljebbvaló,
ezért az apa szava megfontolás nélkül végrehajtandó kötelesség,
semmivé válik a bűne annak, aki az apa utasítását teljesíti.
tasmāt pitur vacaḥ kāryaṁ na vicāryaṁ kathañcana |
pātakānyapi pūyante pitur vacana-kāriṇaḥ ||18||


(Hiszen) az apa a menny, az apa a dharma, az apa a legfőbb vezeklés,
az apa elégedettségét elérve örvendeznek mind az istenek!
pitā svargaḥ pitā dharmaḥ pitā paramakaṁ tapaḥ |
pitari prītim āpanne sarvāḥ prīyanti devatāḥ ||20||


Ám a másik oldalon ott az anya: aki az oltalom, a gyógyír minden bajban. Egészséges vagy nem, sovány vagy nem, az anya mindig védi a fiát. Az elrendelés szerint a fiúnak nincs más védelmezője. A fiú akkor öregszik meg, akkor sújtja a bánat, akkor tűnik a szemében üresnek a világ, amikor elveszti az anyját. Nincs még egy olyan menedék, mint az anya. Nincs olyan védelem, mint az anya. Senki sem olyan kedves, mint az anya. Ő a fiú fenntartója (dhátri), mivel a méhében hordozta. Dzsanani, mert a születésének fő oka. Ambá, mert fölnevelte. Viraszu, mert bátor gyermeket szült. Szurá, mert etette és törődött vele.”

Hosszasan töprengett a lehetetlen feladaton, s mert nem jutott olyan döntésre, mellyel tiszta lelkiismerettel cselekedhetett volna, inkább nem tett semmit. Gautama napokig feldúltan barangolt az erdőben. Ráébredt, hogy valójában nem Ahaljá az igazi vétkes, és marcangolta a bűnbánat, hogy meggondolatlanul megölette a feleségét. Mikor hazatért, fia a lába elé vetette magát, és megpróbálta kiengesztelni apját, aki azonban megkönnyebbülten, boldogan ölelte magához késlekedő fiát. Megáldotta őt, s Bhísma is e szavakat vonja le tanulságként:
Mindig alaposan fontolja meg az ember, amit tesz,
ki hosszasan jut bizonyosságra, azt sokáig elkerüli a szenvedés.
evaṁ sarveṣu kāryeṣu vimṛśya puruṣas tataḥ |
cireṇa niścayaṁ kṛtvā ciraṁ na paritapyate ||70||


A történet az utasítás alapos megfontolására tanít. De hol van itt az engedelmesség? merülhet fel a kérdés. Adott a hierarchia – amivel a fiú tépelődése közben egyet is ért, apám szava nem mellőzhető –, ám mégsem hajlítja saját akaratát a felsőbb akarathoz*.

A történet kulcsa az, hogy a helyes engedelmesség nem a vak követés, hanem az azonos meggyőződésre jutás: niścayam – a bizonyosság, a határozott, szilárd elszántság megérlelése. Persze: nincs minden helyzetben lehetőség erre. Háborúban, vészhelyzetben fontos a gyors reagálás… egyébként pedig az, hogy az ember összhangban cselekedjék önmagával, a saját megértésével. És ez a megértés legyen összhangban az Abszolút Igazsággal, a Szépséggel és Szeretettel. Naróttam dász így énekel sādhu-śāṣtra-guru-vākya cittete kariyā aikya – „eggyé téve szívemben a szádhuk, a szentírás és a mester szavát”**. Ideális esetben három tényező formálja hát a meggyőződést, ami az értelem legmélyén, a szívben*** kerül harmóniába a gyakorló lelkiismeretével. Ekkor helyes cselekedni – véli Bhísma.

Engedelmesség ez? Mindenesetre törekvés az összhang megtalálására. A guru, a szádhuk pedig ezen összhang meglelésében, megformálásában segítik a törekvőt. Gyermek esetében az esetleges gyermeki dacot kell áttörni – az adott helyzethez illő módon, szigorúan, vagy éppen kedves játékossággal. Jó mintát adni, nevelni… ám a nevelés végső célja éppen az, hogy a gyerek felnőtté, felelősségteljes, gondolkodni és egymaga is helyes döntést hozó emberré váljék. Aki maga is képessé válik „a szádhuk, a szentírás és a mester szavát eggyé tenni szívében”, félelem, vagy az elvárásoknak való megfelelés szándéka nélkül, pusztán azért, mert azt látja helyesnek. Nem azért, mert sikeresen szorították sarokba, nem azért, mert ügyesen manipulálták, vagy vették rá valamire, hanem mert a szíve azt diktálja, mert valóban azonosult az adott gondolattal. Ám felnőtt ember esetében parancsszóval megtörni a belső meggyőződést, szembefordítani az embert önmagával visszahelyezés, visszaerőszakolás volna a gyermeki létbe. Parancs, szankció, kikényszerített engedelmesség – nem a felnőttek közti szeretet útja, ezek erőltetése nem a tanítvány, hanem a tanító csődje.

Láthatjuk az óind tradíció klasszikus példáját, a Bhagavad-gítá történetét. Ardzsuna meghátrál, és Krsna, mint afféle ksatrija jóbarát tréfálkozik vele, böllenkedik, gyávának nevezi (ami egyébként a legdurvább sértés volna egy ksatrija számára, ám itt a barátságba ez is belefér), s amikor Ardzsuna komolyan, tanítványként fordul hozzá, megváltozik a hozzáállása, szelíd mosollyal az arcán, végtelen türelemmel válaszolja meg Ardzsuna minden kérdését, s végül, mikor már elfogytak a kérdések így szól: fontold meg ezt, s tégy kedved szerint. Nyilvánvaló a törekvés, hogy kialakuljon a szilárd meggyőződés a tanítványban.


-----------
* Engedelmesség: szófogadás; a parancsnak, intésnek meghallgatása s teljesítése; akaratunknak egy felsőbb akarathoz alkalmazkodása. (Czuczor Gergely, Fogarasi János: A magyar nyelv szótára. [1862.])

** sādhu-śāstra-guru-bākya cittete kariyā aikya
satata bhāsiba prema-majhe

(Śrī prema-bhakti-candrikā, 1.10.)
A szádhuk, a szentírás és a mester szavát eggyé téve szívemben
folyvást a rajongó szeretet árjában lubickolok.

*** Az ind tradíció számára az értelem nem csupán agyműködés, forrása a lélek, melynek lakhelye a szív.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése