śrī-caitanya-devasya dvitīyāṣṭakam
Az Úr Csaitanját magasztaló második vers
kalau yaṁ vidvāṁsaḥ sphuṭam abhiyajante dyuti-bharād
akṛṣṇāṅgaṁ kṛṣṇaṁ makha-vidhibhir utkīrtanamayaiḥ |
upāsyaṁ ca prāhur yam akhila-caturthāśrama-juṣāṁ
sa devaś caitanyākṛtir atitarāṁ naḥ kṛpayatu ||1||
Kit ragyogása miatt a kali-korban még a művelt tudósok is magasztalnak,
őt, a nem feketés színben megjelenő Krsnát, kit a szankírtan-áldozattal
imádnak, s aki a negyedik életrendben élők istene –
kegyeljen minket ő, a Csaitanja alakját felöltő Úr!
A vers Karabhádzsana rsi szavait idézi a Bhágavata-puránból: „A kellő értelemmel rendelkezők a kali-korban a szankírtan-áldozattal, Krsna szent nevének zengésével fogják imádni a társaival együtt megjelenő Urat.” (Bhág. 11.5.32.) A negyedik életrend nem csupán sorszám, ez az életrendek betetőzése.
caritraṁ tanvānaḥ priyam aghavadāhlādana-padaṁ
jayodghoṣaiḥ samyag-viracita-śacī-śoka-haraṇaḥ |
udañcan-mārtaṇḍa-dyuti-hara-dukūlāñcita-kaṭiḥ
sa devaś caitanyākṛtir atitarāṁ naḥ kṛpayatu ||2||
Lénye a bűnösök számára is menedéket nyújtott.
Mikor így kiáltott: dzsaja! Sacsí minden bánata eloszlott.
Ruhájának tündöklése még a felkelő Nap aranyfényét is elhomályosítja–
kegyeljen minket ő, a Csaitanja alakját felöltő Úr!
Az első páda arra utal, hogy Csaitanja a legkönyörületesebb avatár, az isteni kegy megtestesülése: érdem nélkül, még a bűnösök is oltalmat lelnek nála.
apāraṁ kasyāpi praṇayi-jana-vṛndasya kutukī
rasa-stomaṁ hṛtvā madhuram upabhoktuṁ kam api yaḥ |
ruciṁ svām āvavre dyutim iha tadīyāṁ prakaṭayan
sa devaś caitanyākṛtir atitarāṁ naḥ kṛpayatu ||3||
Mohón kutatta az egyik gópí által érzett határtalan
ízek kavalkádját, s kóstolgatta az édes nektárt.
Saját színét elrejtve kedvese ragyogását öltötte fel –
kegyeljen minket ő, a Csaitanja alakját felöltő Úr!
anārādhyaḥ prītyā ciram asura-bhāva-praṇayināṁ
prapannānāṁ daivīṁ prakṛtim adhidaivaṁ trijagati |
ajasraṁ yaḥ śrīmān jayati sahajānanda-madhuraḥ
sa devaś caitanyākṛtir atitarāṁ naḥ kṛpayatu ||4||
A démoni létet kedvelők nem imádják,
ám e három világban ő az isteni természet oltalmában élő, meghódolt lelkek istensége.
Veleszületett öröme és édessége mindörökkön győzedelmeskedik –
kegyeljen minket ő, a Csaitanja alakját felöltő Úr!
gatir yaḥ pauṇḍrāṇāṁ prakaṭita-navadvīpa-mahimā
bhavenālaṁkurvan bhuvana-mahitaṁ śrotriya-kulam |
punāty aṅgīkārād bhuvi paramahaṁsāśrama-padaṁ
sa devaś caitanyākṛtir atitarāṁ naḥ kṛpayatu ||5||
A bengáliak menedéke Navadvípban tárta fel önnön dicsőségét.
Születésével a nagyra becsült védatudó bráhmanák közösségét ékesíti
és megszenteli a hattyútiszta szerzetesek rendjét –
kegyeljen minket ő, a Csaitanja alakját felöltő Úr!
mukhenāgre pītvā madhuram iha nāmāmṛta-rasaṁ
dṛśor dvārā yas taṁ vamati ghana-bāṣpāmbu-miṣataḥ |
bhuvi premṇas tattvaṁ prakaṭayitum ullāsita-tanuḥ
sa devaś caitanyākṛtir atitarāṁ naḥ kṛpayatu ||6||
Először ajkaival kortyolta a szent név nektárjának édességét,
majd könnyhullatást színlelve szemei kapuján árasztotta ki azt,
a rajongó istenszeretet igazságát nyilvánítva ki e világban.
Kegyeljen minket ő, a Csaitanja alakját felöltő Úr!
tanūm āviṣkurvan nava-puraṭa-bhāsaṁ kaṭi-lasat-
karaṅkālaṅkāras taruṇa-gaja-rājāñcita-gatiḥ |
priyebhyo yaḥ śikṣāṁ diśati nija-nirmālya-rucibhiḥ
sa devaś caitanyākṛtir atitarāṁ naḥ kṛpayatu ||7||
Feltárta aranyfényben tündöklő alakját: csípőjét
ivóedénye ékesíti, járása akár az ifjú királyi elefánté.
Társait a felajánlás maradékának megtisztelésével tanította –
kegyeljen minket ő, a Csaitanja alakját felöltő Úr!
„Csípőjét ivóedénye ékesíti”: az ivóedény a szerzetesek egyetlen vagyona.
smitālokaḥ śokaṁ harati jagatāṁ yasya parito
girāṁ tu prārambhaḥ kuśala-paṭalīṁ pallavayati |
padālambaḥ kaṁ vā praṇayati nahi prema-nivahaṁ
sa devaś caitanyākṛtir atitarāṁ naḥ kṛpayatu ||8||
Mosolya mindenki bánatát elűzi az univerzumban,
szavai nyomán az áldásosság fája is kihajt.
Lótuszlábait megragadva ne ébredne szívünkben rajongó istenszeretet?
kegyeljen minket ő, a Csaitanja alakját felöltő Úr!
śacīsūnoḥ kīrti-stavaka-nava-saurabhya-niviḍaṁ
pumān yaḥ prītātmā paṭhati kila padyāṣṭakam idam |
sa lakṣmīvān etaṁ nija-pada-saroje praṇayitāṁ
dadānaḥ kalyāṇīm anupadam abādhaṁ sukhayatu ||9||
Az örvendező szívű olvasót, ki e költeményt, Sacsí fia dicsőség-bokrétájának illat-felhőjét recitálja, az Úr lótuszlába iránti szeretettel ajándékozza meg, és elhárítja az akadályokat minden lépése elől!
A versek śikhariṇī (koronás) versmértékűek: υ – – – – – / υ υ υ υ υ – – υ υ υ –
Āñjaneya-trikāla-vandanam
prātaḥ smarāmi hanumantam ananta-vīryaṁ
śrī rāmacandra-caraṇāmbuja-cancarīkam |
laṅkāpurī-dahana-nandita-deva-vṛndaṁ
sarvārtha-siddhisadanaṁ prathita-prabhāvam || 1 ||
Hajnalban Hanumánra emlékezem, a nagyerejű hősre,
a Srí Rámacsandra lótuszlábai körül döngicsélő méhecskére,
aki Lanká városának felégetésével megörvendeztette a félistenek seregeit,
aki minden tökéletesség tárháza, és kinek csodás erejét mindenki magasztalja.
madhyaṁ namāmi vṛjinārṇava-tāraṇaikā-
dhāraṁ śaraṇya-muditānupama-prabhāvam |
sītādhi-sindhu-pariśoṣaṇa-karma-dakṣaṁ
vandāru-kalpatarum avyayam āñjaneyam || 2 ||
Délben a gyötrelmektől zaklatottak megmentőjének, támogatójának hódolok,
az oltalmat keresőket megörvendeztető páratlan erejűnek,
ki oly rátermett Szítá fájdalma tengerének kiszárításában,
ki tisztelői számára olyan, akár egy kívánságteljesítő fa, a múlhatatlan Ánydzsanéjának.
śāyam bhajāmi śaraṇopasṛtākhilārti
puṅja-praṇāśanavidhau prathita-pratāpam |
akśāntakaṁ sakala-rākśasa-vaṁśa-dhūma-
ketuṁ pramodita-videha-sutaṁ dayālum || 3 ||
Alkonyatkor (Anydzsanéját) imádom, ki a hozzá oltalomért fordulók
minden fájdalmát elpusztítja. Ünnepelt hős ő
Aksa végzete, a ráksaszákra hulló tüzes meteor,
ki megörvendezteti Vidéha királyának leányát, s ki oly együttérző.
A versmérték: vasantatilakā (a tavasz ékessége)
śrī-caitanya-devasya prathamāṣṭakam
Az Úr Csaitanját magasztaló első vers
sadopāsyaḥ śrīmān dhṛta-manuja-kāyaiḥ praṇayitāṁ
vahadbhir gīrvāṇair giriśa-parameṣṭhi-prabhṛtibhiḥ |
sva-bhaktebhyaḥ śuddhāṁ nija-bhajana-mudrām upadiśan
sa caitanyaḥ kiṁ me punar api dṛśor yāsyati padam ||1||
Mindörökké urunkat imádják az emberi testet öltött, szeretettel
csordultig telt, Siva és Brahmá vezette istenek.
Saját imádatának páratlan titkát tanítja híveinek –
vajon megpillanthatom-e még valaha Csaitanját?
Az emberek fohászaikkal (gīr) a dévákhoz fordulnak, ám ők Maháprabhut imádják.
sureśānāṁ durgaṁ gatir atiśayenopaniṣadāṁ
munīnāṁ sarva-svaṁ praṇata-paṭalīnāṁ madhurimā |
viniryāsaḥ premṇo nikhila-paśu-pālāmbuja-dṛśāṁ
sa caitanyaḥ kiṁ me punar api dṛśor yāsyati padam ||2||
Ő a félistenek vezéreinek erővel elérhetetlen célja, az upanisadok
és a bölcsek mindene, az alázatos bhakták édessége,
a lótuszszemű fejőslánykák szeretetének esszenciája.
Vajon megpillanthatom-e még valaha Csaitanját?
svarūpaṁ bibhrāṇo jagad-atulam advaita-dayitaḥ
prapanna-śrīvāso janita-paramānanda-garimā
harir dīnoddhārī gajapati-kṛpotseka-taralaḥ
sa caitanyaḥ kiṁ me punar api dṛśor yāsyati padam ||3||
E világban egyedülálló formát öltött, meghallgatván Advaita kívánságát.
Ő Srívász oltalma, ki tiszteli Paramánanda Purí kiválóságát.
Ő Hari, az elesettek megmentője, ki Gadzsapati Pratáparudrára záporozza kegyét.
Vajon megpillanthatom-e még valaha Csaitanját?
Paramánanda Purí Mádhavéndra Purí tanítványa, kit ezért Csaitanja úgy becsült, mint mesterét. A Gaura-ganóddésa-dípiká szerint Paramánanda Purí a Krsna-lílában Uddhava volt.
rasoddāmā kāmārbuda-madhura-dhāmojjvala-tanur
yatīnām uttaṁsas taraṇi-kara-vidyoti-vasanaḥ
hiraṇyānāṁ lakṣmī-bharam abhibhavann āṅgika-rucā
sa caitanyaḥ kiṁ me punar api dṛśor yāsyati padam ||4||
Lelki ízeket kóstoló pompás alakja milliónyi szerelemisten méz-hajléka.
A szerzetesek koronaékszere, kinek Napként tündöklő ruhája,
és testének ragyogása elhomályosítja még az arany fényét is.
Vajon megpillanthatom-e még valaha Csaitanját?
hare kṛṣṇety uccaiḥ sphurita-rasano nāma-gaṇanā-
kṛta-granthi-śreṇī-subhaga-kaṭi-sūtrojjvala-karaḥ
viśālākṣo dīrghārgala-yugala-khelāñcita-bhujaḥ
sa caitanyaḥ kiṁ me punar api dṛśor yāsyati padam ||5||
„Haré Krsna” – táncol hangosan nyelvén, s a szent neveket
szépséges kezével övének csomóin számlálja.
Szemei nagyok, s hosszú karjait az égnek emeli –
vajon megpillanthatom-e még valaha Csaitanját?
payorāśes tīre sphurad-upavanālī-kalanayā
muhur vṛndāraṇya-smaraṇa-janita-prema-vivaśaḥ
kvacit kṛṣṇāvṛtti-pracala-rasano bhakti-rasikaḥ
sa caitanyaḥ kiṁ me punar api dṛśor yāsyati padam ||6||
Mikor az óceán partján szeme elé táruló ligeteket megpillantotta,
Vrndávanra emlékezve ragadták el őt a szeretet hullámai.
Máskor Krsna neveit ismételve ízlelgette az odaadás érzéseit.
Vajon megpillanthatom-e még valaha Csaitanját?
rathārūḍhasyārād adhipadavi nīlācala-pater
adabhra-premormi-sphurita-naṭanollāsa-vivaśaḥ
sa-harṣaṁ gāyadbhiḥ parivṛta-tanur vaiṣṇava-janaiḥ
sa caitanyaḥ kiṁ me punar api dṛśor yāsyati padam ||7||
A szekér-trónuson ülő Dzsagannáth, Nílácsala ura előtt
elöntötte a szeretet árja, és boldogságban úszva lejtette táncát,
örömmámorban éneklő bhaktái körében.
Vajon megpillanthatom-e még valaha Csaitanját?
bhuvaṁ siñcann aśru-śrutibhir abhitaḥ sāndra-pulakaiḥ
parītāṅgo nīpa-stabaka-nava-kiñjalka-jayibhiḥ
ghana-sveda-stoma-stimita-tanur utkīrtana-sukhī
sa caitanyaḥ kiṁ me punar api dṛśor yāsyati padam ||8||
Könnyeinek árja a földet öntözte, borzongó testét pedig
mintha friss kadambavirág-szirmok borították volna.
A szankírtan öröme közepette verítékében fürdött –
vajon megpillanthatom-e még valaha Csaitanját?
adhīte gaurāṅga-smaraṇa-padavī-maṅgalataraṁ
kṛtī yo viśrambha-sphurad-amala-dhīr aṣṭakam idam
parānande sadyas tad-amala-padāmbhoja-yugale
parisphārā tasya sphuratu nitarāṁ prema-laharī ||9||
A bölcset, ki tiszta értelmében kibontakozó hittel e Gaurángára emlékező felettébb áldásos verset olvassa, töltsék el a rajongó szeretet hullámai, az úr tündöklő lótuszlábai iránt.
A versek śikhariṇī (koronás) versmértékűek: υ – – – – – / υ υ υ υ υ – – υ υ υ –
Kaptam egy mondatot.
Szabadon mozogni a karma világában és a szabadság szabályozó elveit követve élni a szabadsággal és nem visszaélni azzal – ez az emberi hivatás.
A szabadság eszményét sokféleképp értelmezik. Abszolút értelemben nyilván nem rendelkezünk teljes és korlátlan szabadsággal. Hiába szeretnék mondjuk felszállni a Kanári-szigetekre menő repülőre, hogy ott süttessem a hasam a napon, ennek megvannak a feltételei... s ha nem rendelkezem a szükséges feltételekkel, akkor nem áll a szabadságomban megtenni ezt. Más dolgokat azért nem tehetek meg, mert mások szabadságába ütközne.
Ám ha eltekintünk ezektől az extrém esetektől, vajon van-e önrendelkezésünk? Ebben az értelemben korlátozott szabad akarat, vagy teljes predesztináció? Erről nyitható vita... hosszasan... ezt most nem tenném meg.
A szabadság kincs. Isteni adomány... az ember ugyanis nem robotnak teremtetett... döntési szabadságot kapott Istentől, aminek ugyan van korlátja... de ezek a korlátok nem másból, mint a saját tetteiből fakadnak - ez a karma. Ezért az első lépés ennek az önrendelkezésnek a megélése... minden téren. Apró példa: a személyes életben is a kamaszkor az, amikor a szülői gondoskodásból tör ki a fiatal ember... hogy elnyerje az önrendelkezést... legalább annak illúzióját. De nem csak erről van szó... hanem felelős önrendelkezésről.
„Szabadon mozogni a karma világában” – a kijelentés önellentmondásnak tűnik. A karma világa a megkötések, a feltételek világa. Olyan korlátozott mozgástér, melynek korlátait magunk állítottuk magunknak – ám ezek a korlátok erősek. Megszülettünk oda ahova, olyan hatások értek bennünket amilyenek, a tehetségeink, gondolkodásunk vakfoltjai lehetőségek, és korlátok is egyben. Járjuk be e rendelkezésünkre álló mozgásteret, ismerjük fel, és éljünk jól a lehetőségeinkkel, legyenek ezek erőforrásaink. A korlátok ne rettentsenek, hanem olykor feszüljünk neki, és próbáljuk tágítani őket. Ne sodorjanak az események, hanem vegyük kézbe életünk irányítását. És a felelős önrendelkezéssel, a kivívott szabadsággal a legszebb amit az ember tehet, ha azt felajánlja másnak... ez szeretet.
A ki nem vívott szabadság átadása nem valós, pusztán szavakban megnyilvánuló jószándék.
A szabadságért tehát tenni kell – élni vele – ám valójában mégis lehetőség, isteni ajándék: visszaélünk vele, ha magunk, vagy mások ellen fordítjuk, illetve ha eltékozoljuk.
Ez külső szabadság, ami a körülményekhez való viszonyunkkal kapcsolatos. Az idézet második fele („a szabadság szabályozó elveit követve élni a szabadsággal és nem visszaélni azzal”) a belső szabadságról beszél. Az ember testbe zárt lélek. Olyan helyzet ez, mint a kalitkába zárt madáré: a kalitka jó, mert megóvja a veszélyektől, biztonságos világot teremt, ám megfosztja lakóját a függetlenségtől, a repülés szabadságától. A test ugyanígy jó: elkülönít Istentől és a többi lélekszikrától, teret ad, ahol megpróbálhatjuk megvalósítani önmagunkat - kapcsolatot egy olyan világgal, amelyet megpróbálhatunk uralni. Tudom, kedves olvasó, most felkapod a fejed: de ez a kísérlet eleve kudarcra ítélt!... igazad van, ám a lélek mégis ide, s erre vágyik... tehát akkor úgy véli, ez számára jó.
Másfelől a test bezár az érzékek, a késztetések kalitkájába. A belső szabadság a késztetéseken való felülemelkedés, mikor már nem a saját teste rángatja zsinóron a lelket. Miképpen érhető el ez a szabadság? Ez „a szabadság szabályozó elvei”. A szófordulat Sríla Prabhupád leleménye, a Bhagavad-gítá fordításából. A Gítá 2.64. verse így szól:
rāga-dveṣa-viyuktais tu viṣayān indriyaiś caran |
ātma-vaśyair vidheyātmā prasādam adhigacchati ||64||
Ám aki ragaszkodástól és gyűlölettől mentes, fegyelmezett érzékekkel fordul az érzékek tárgyai felé, az az engedelmes lélek eléri az Úr kegyét, a szív békéjét.
(A prasādam kegyet, de nyugalmat is jelent.)
Sríla Prabhupád a vidheyātmā (engedelmes, kezes lélek) szóösszetételt fordítja a szabadság szabályozó elveinek gyakorlásaként. A vers a romlás útjának leírása után következik, annak ellenpontja: „Az érzéktárgyakon merengő emberben felébred a ragaszkodás az érzéktárgyak iránt, a ragaszkodásból vágy, a vágyból pedig düh születik. A düh következménye az elvakultság (teljes illúzió), az elvakultság emlékezetzavarhoz vezet, s így elvész az értelem is, s emiatt véglegessé válik a bukás. Ám aki ragaszkodástól és gyűlölettől mentes, fegyelmezett érzékekkel fordul az érzékek tárgyai felé, az az engedelmes lélek eléri az Úr kegyét, a szív békéjét.” (Bg. 2.62-64.)
A szabadság szabályozó elvei így voltaképpen arról szólnak, a karma világában élve az ember miként forduljon a külvilág, az érzéktárgyak felé. Rúpa gószvámí ugyanezt yukta-vairāgyának (helyes lemondás) nevezi, s így határozza meg: „Mikor független (ragaszkodástól mentes) személyek (a világi) tárgyakat a megfelelő módon, Krsna szolgálatában eltökélten használják, azt helyes lemondásnak (yukta-vairāgya) nevezik.” (Brsz. 1.2.255.)
Vegyük sorra a kritériumokat: a yukta-vairāgya szerint élő személy i.) mentes a világi ragaszkodástól, ii.) a világi dolgokat a megfelelő módon, mértékkel, azaz odaadása mértékéhez szabottan használja iii.) Isten szolgálatában, e szolgálatban eltökélten, ehhez ragaszkodva – a szabadság szabályozó elvei tehát ezt jelentik.
A szabadság témában elmélkedésre ajánlom még ezt a cikket: http://slokamala.blogspot.hu/2015/07/aditi.html
Csaitanja Maháprabhu a legkegyesebb avatár, hiszen bőkezűen osztogatja a rajongó istenszeretet gyümölcseit. Mégis, olykor szigorúan bánik bhaktáival… megfeddi, így tanítja őket. Alább egy kis csokorra való ilyen történet olvasható. Bár a történetek sokfélék, egy közös elem mégis felfedezhető mindegyikben: a bhakták, mint megannyi védőügyvéd ott állnak, még vétkes társuk mellett is… s finoman, de állhatatosan, akár a legvégsőkig feszítve is a húrt ellenkeznek Maháprabhuval.
Cshóta Haridász – Csaitanja Maháprabhu bhaktája, aki mindig énekelt neki.
Bhagaván Ácsárja egy alkalommal meghívta Maháprabhut ebédelni. Cshóta Haridászt elküldte Mádhaví-dévíhez, egy idősebb asszonyhoz, hogy hozzon rizst a főzéshez. Maháprabhu mikor tudomást szerzett az esetről megtiltotta, hogy Haridász felkeresse őt. Haridász ekkor böjtölni kezdett. Szvarúp Dámódar és más bhakták így érdeklődtek Maháprabhutól: „Milyen súlyos sértést követett el Haridász? Miért nem engeded őt magadhoz?” Maháprabhu így felelt: „Képtelen vagyok elviselni egy olyan személy látványát, aki ugyan a lemondott rendben él, ugyanakkor meghitten beszélget egy nővel!” Másnap a bhakták újra felkeresték az Urat: „Haridász sértése nem súlyos, légy kegyes hozzá, többé nem követ el ilyen hibát!” – de Maháprabhu hajthatatlan volt. „Ha megint szóba hozzátok Haridászt, elmegyek innen!”– válaszolta. A bhakták másnap Paramánanda Purí közbenjárását kérték, de ő sem járt sikerrel. Ekkor a bhakták Cshóta Haridászhoz mentek: „Srí Csaitanja Maháprabhu rendületlenül kitart dühös hangulata mellett, de ne feledd, ő a független Istenség Személyisége. Idővel dühe csillapodik majd, akkor bizonyosan kimutatja kegyét feléd is!” – s rávette Haridászt hogy fürödjön, s egyen. Azután Haridász csak messziről figyelte az Urat, mikor a templomba ment. Egy év elmúltával – anélkül, hogy bárkinek is szólt volna – Prajágba ment, s Trivénínél megvált az életétől. Ekkor megkapta az Úr kegyét, s egy gandharvához hasonló testben éjszakánként Maháprabhunak énekelt.
Kálá Krsnadász – tekintélyes bráhmana család sarja. Ő kísérte Csaitanja Maháprabhut dél-indiai zarándokútján. Egy alkalommal Mallára-dés mellett bhattahárík befolyása alá került, akik egy asszony segítségével édesgették magukhoz. Maháprabhu a hajánál fogva visszahozta, de Puríba visszatérve kijelentette, nem kívánja többé társaságát. „Mehet, ahová akar – nem vagyok többé felelős érte” – szólt. A bhakták azonban felkarolták, s őt küldték Navadvípba Maháprabhu visszatérésének hírével.
Mukunda Datta – Csaitanja Maháprabhu osztálytársa és barátja, jeles énekes. Gyakran járt olyan helyekre, ahol bhakti ellen voltak, Maháprabhu ezért eltiltotta magától. Mukunda nagy bánatában a bhaktákon keresztül tudakozódott, vajon egy nap találkozhat-e majd az Úrral. Maháprabhu ezt üzente: „Mukunda sok millió év múlva kap csak engedélyt arra, hogy láthasson.” Amikor a bhakták ezt Mukundának elmondták, az örömében táncra perdült, s ezt hallván Maháprabhu azonnal visszafogadta.
Kamalákánta Visvásza – Advaita Ácsárja szolgája. Advaita minden kiadásáról tudott, s egyszer levelet küldött Pratáparudra Mahárádzsnak. A levélben leírta, hogy Advaita Ácsárja az Istenség Személyisége, ugyanakkor megemlítette, hogy az Ácsárja 300 rúpiás adósságba keveredett, s ezt ő ki szeretné egyenlíteni. A levél Maháprabhu kezébe került, aki így szólt: „Kamalákánta helyesen megállapította, hogy Advaita Ácsárja az Istenség Legfelsőbb Személyisége (ísvara), ugyanakkor nincstelen koldusnak nevezte. Megbüntetem, hogy okulhasson!” – s megparancsolta Góvindának, hogy többé ne engedje Kamalákántát a színe elé.
Kamalákánta, hallván a büntetésről, nagyon elkeseredett, Advaita Ácsárja azonban így vigasztalta: „Nagyon szerencsés vagy, hisz maga a Legfelsőbb Úr szabta ki büntetésed!” Maháprabhuhoz pedig így szólt: „Képtelen vagyok felfogni transzcendentális kedvteléseid! Ilyen nagy kegyet gyakorolsz Kamálákántával! Hozzám sose voltál ilyen könyörületes. Milyen sértést követtem el lótuszlábad ellen?” E szavakat hallva Csaitanja Maháprabhu nagyot nevetett, s elégedetten hívatta Kamalákántát.
Gópínáth Pattanájaka – Rámánanda Ráj öccse, a király adószedője. Egy alkalommal nagy összegű hiányt állapítottak meg – a hiány tényleges okáról nem szól a történet. Gópínáth felajánlotta a király fiának – aki a vizsgálatot vezette –, hogy apránként megtéríti a kárt, elsőként értékes lovait ajánlotta fel. A király fia azonban túl alacsony áron akarta beszámítani a lovakat, emiatt vita kerekedett köztük, s Gópínáth megsértette a trónörököst… aki válaszul nyomban a vesztőhelyre vitette Gópínáthot. A bhakták szaladtak a hírrel Maháprabhuhoz: meghódolt szolgádat, Gópínáthot ki akarják végezni sikkasztás miatt! Én csak egy szerzetes vagyok, egyszerű koldus, nem tehetek semmit – utasította el Maháprabhu a hozzá fordulókat.
Ekkor a bhakták egyike, Haricsandan Pátra, a király egy hivatalnoka ment el magához a királyhoz, és mondta el neki, mi történt. A király azonnal intézkedett: Gópínáthot szabadon engedték, s méltányos határidőt szabtak az adósság visszafizetésére.
Később Maháprabhu Kási Misrával beszélt: felzaklatnak a világi dolgaitok, elköltözöm hát, hogy békére leljek. Kási Misra megbékítette Maháprabhut: nem Gópínáth, hanem barátai küldték a hírnököket, Gópínáth meghódol lélek, aki megbékélt a sorsával. Később Kási Misra beszélt a királlyal is, aki elengedte Gópínáth tartozását.
A mester mondotta: „Tanulni és nem gondolkodni: hiábavaló fáradság; gondolkodni és nem tanulni pedig: veszedelmes.”
A mester mondotta: „A nemes ember nem használati tárgy.”
Ce-kung megkérdezte, ki a nemes ember, és a mester mondotta: „A nemes cselekszik, mielőtt beszél, és azután tetteinek megfelelően tanít.”
A mester mondotta: „A nemes egyetemes és nem részrehajló; a kis ember részlehajló és nem egyetemes.”
A mester mondotta: „A nemes ember az igazságossághoz ért jól, a kis ember pedig a haszonleséshez.”
A mester mondotta: „A nemes ember lassú akar lenni a szavaiban, de fürge a tetteiben.”
A mester mondotta: „A nemes ember három dolgot tisztel. Tiszteli az égi elrendelést, tiszteli a nagy embereket és tiszteli a szent emberek szavait. A közönséges ember nem ismeri az égi elrendelést, tehát nem is tiszteli, tiszteletlen a nagy emberekkel szemben, és gúnyt űz a szentek szavaiból.”
(Kung-ce mondásaiból)
Abhīṣṭa-sūcanam
abhīra-pallī-pati-putra-kāntā-
dāsyābhilāsāti-balāśva-vāraḥ |
śrī-rūpa-cintāmaṇi-sapti-saṁstho
mat-svānta-durdānta-hayecchur āstām ||1||
Srí Rúpa gondolatainak ékköves paripája kezes jószág, kinek hős lovasa nem más, mint Krsna kedvesének szolgálata. Minden vágyam, hogy szívem betöretlen vadlova hozzá váljon hasonlóvá!
yad-yatnataḥ śama-damātma-viveka-yogair
adhyātma-lagnam avikāram abhūn mano me |
rūpasya tat smita-sudhāṁ sadayāvalokam
āsādya mādyati hareś caritair idānīm ||2||
Akinek erőfeszítése folytán, a nyugalom, önfegyelmezettség, megkülönböztetőképesség és jóga által a Legfelsőbb iránti ragaszkodás végérvényessé vált szívemben, / az nem más, mint Rúpa, az ő nektár-mosolya, könyörületes tekintete. Ezt elnyerve most megrészegedtem Hari kedvteléseitől.
nibhṛta-vipina-līlāḥ kṛṣṇa-vaktraṁ sadākṣṇā
prapibatha mṛga-kanyā yūyam evāti-dhanyāḥ |
kṣaṇam api na viloke sārameyī vrajasthāpy
udara-bharaṇa-vṛttyā bambhramantī hatāham ||3||
Ó, ligetek mélyén élő őzsuták, áldottak vagytok, hiszen Krsna orcájának nektárját kortyolhatjátok szemeitekkel!
Magam egy pillantást sem vethetek rá, egy Vradzsában kóborló elveszett kutya vagyok csupán, aki a hasa megtöltésével törődik.
man-mānasonmīlad-aneka-saṅgama-
prayāsa-kuñjodara-labdha-saṅgayoḥ |
nivedya sakhy arpaya māṁ sva-sevane
vīṭī-pradānāvasare vrajeśayoḥ ||4||
Gondolataimban számtalanszor megjelentek már, ahogy a liget mélyén találkoznak – ó, barátnőm, Vradzsa urának és úrnőjének szolgálója, kérlek, add nekem bételük maradékát!
niviḍa-rati-vilāsāyāsa-gāḍhālasāṅgīṁ
śrama-jala-kaṇikābhiḥ klinna-gaṇḍāṁ nu rādhāṁ |
vraja-pati-suta-vakṣaḥ-pīṭha-vinyasta-dehām
api sakhi bhavatībhiḥ sevyamānāṁ viloke ||5||
A szenvedélyes szerelemtől kimerült ernyedt, verítékcseppektől nedves orcájú Rádhát
látom, ki Vradzsa hercege mellkasának oltárára omlott. Ó barátnőm, hadd szolgáljam veletek őt!
ditija-kula-nitānta-dhvāntam aśrāntam asyan
svajana-jana-cakora-prema-pīyūṣa-varṣī |
kara-śiśirita-rādhā-kairavotphulla-vallī
kuca-kusuma-gulucchaḥ pātu kṛṣṇauṣadhīśaḥ ||6||
Diti méhe szülötteinek komor éjsötétjét fáradhatatlanul szétoszlató, csakóra madárhoz hasonlatos övéire szeretet-nektárt záporozó,
Rádhá kibomlott lótuszliánjára, keblei bokrétáira enyhet hozó – oltalmazzon Krsna tündöklő Holdja!
rāse lāṣyaṁ rasavati samaṁ rādhayā mādhavasya
kṣmābhṛt-kacche dadhikara-kṛte sphāra-kelī-vivādam |
ālī-madhye smara-pavanajaṁ narma-bhaṅgī-taraṅgaṁ
kāle kasmin kuśala-bharite hanta sākṣāt karomi ||7||
Az elbűvölő rásza táncban Rádhá és Mádhava mozdulatai,
a hegyoldalban a joghurtkészítés feletti évődő vita,
a gópík társaságában a szerelem szellői által keltett játékos szóhullámai –
ó, mikor jön el az alkalmas idő, mikor magam is ott lehetek!
rohiṇy-agre kṛtāśīḥ-śatam atha sabhayānandam ābhīra-bhartā
bhītyā śaśvan nṛsiṁhe halini sakhi-kule nyasya sāsraṁ vrajeśyā |
sāṭopa-sneham udyad-vraja-jana-nivahai rādhikādi-priyābhiḥ
sa-ślāghaṁ vīkṣyamānaḥ śrita-surabhir aṭan navya-gopaḥ sa pāyāt ||8||
A pásztorok vezére, ki most Róhiní előtt féltő gonddal száz meg száz áldást oszt boldogan,
miközben Vradzsa aggódó úrnője könnyes szemmel figyeli az oroszlánerejű Ekehordozót, s barátait.
A lelkes Vradzsabéliek sokasága, Rádhikával, s a többi kedves gópíval az élen büszkeséggel vegyes gyöngédséggel magasztalják őt, s gyönyörködnek benne – bárcsak ő, a mezőkön kószáló pásztorlegény oltalmazna bennünket, ő, akinél Szurabhí is menedéket lelt!
adṛṣṭā dṛṣṭeva sphurati sakhi keyaṁ vraja-vadhūḥ
kuto'sminn āyātā bhajitum atulā tvāṁ madhu-purāt |
apūrveṇāpūrvāṁ ramaya hariṇainām iti sa-rā-
dhikodyad-bhaṅgy-uktyā vidita-yuvatitvaḥ smitam adhāt ||9||
„Soha nem láttam még e leányt, barátnőm, vajon ki lehet ő?” „Egy vradzsabéli hajadon.” „Honnan, s miért jött ide?” „Madhu városából, hogy téged imádjon, s hogy úgy lehess együtt Harival, mint még soha!” Mikor Rádhiká a csalafinta szavak nyomán megértette, hogy a leány (az álruhás Krsna), elmosolyodott.
rādheti nāma nava-sundara-sīdhu mugdhaṁ
kṛṣṇeti nāma madhurādbhuta-gāḍha-dugdham |
sarva-kṣaṇaṁ surabhi-rāga-himena ramyaṁ
kṛtvā tadaiva piba me rasane kṣudhārte ||10||
Ó, szomjúságtól epedő nyelvem, kortyold mindig Rádhá nevének friss, elbűvölően finom nektárját Krsna nevének mézédes sűrű tejével elegyítve, s a szerelem illatos kámforával hűsítve!
caitanyacandra mama hṛt-kumudaṁ vikāśya
hṛdyaṁ vidhehi nija-cintana-bhṛṅga-raṅgaiḥ |
kiṁ cāparādha-timiraṁ niviḍaṁ vidhūya
pādāmṛtaṁ sa-daya pāyaya durgataṁ me ||11||
Ó, Csaitanja-csandra! Kérlek, ragyogd be szívem lótuszát, s áraszd el a rólad szóló gondolatok méhecskéinek rajával!
Oszlasd el vétkeim sűrű sötétjét, s kegyesen itasd meg lótuszlábad nektárjával e szerencsétlen nyomorultat!
pika-paṭu-rava-vādyair bhṛṅga-jhaṅkāra-gānaih
sphurad-atula-kuḍuṅga-kroḍa-raṅge sa-raṅgam |
smara-sadasi kṛtodyan nṛtyataḥ śrānta-gātraṁ
vraja-nava-yuva-yugmaṁ nartakaṁ vījayāni ||12||
Vradzsa örökifjú párja a kakukkok muzsikájának hangjára s a méhek zümmögésének dalára táncolt, a pompás erdei lugas mélyének színpadán, Kámadév csarnokában, s most testük kimerült. Hadd legyezhessem őket!
yat-pādāmbuja-yugma-vicyuta-rajaḥ-sevā-prabhāvād ahaṁ
gāndharvā sarasī girīndra-nikaṭe kaṣṭe 'pi nityaṁ vasan |
tat-preyo-gaṇa-pālito jita-sudhā rādhā-mukundābhidhā
udgāyāmi śṛṇomi māṁ punar aho śrīmān sa rūpo 'vatu ||13||
A lótuszlábairól lehulló por szolgálatának erejéből élhetek mindörökké a Hegykirály tövében, Gándharvá tavacskájánál, még bajok idején is. Kedves társai oltalmaznak, Rádhá és Mukunda nektár-édes szent neveit éneklem és hallhatom újra meg újra – ő, Srímán Rúpa oltalmazzon engem!