A Bhágavata-purána 12. énekének három fejezete Mrkandu fiának, Márkandéjának történetét beszéli el. Márkandéja hosszú életű látnok bölcs, rsi. Miután beavatást kapott a tanba, fogadalmat tett a vezeklő életmódra: egyszerű brahmacsárí életet élt, s oly elszántan hogy a halált is legyőzte. Mikor Indra tudomást szerzett Márkandéja szigorú, fegyelmezett életéről, megpróbálta megingatni őt: mennyei énekeseket és táncosnőket, sőt, magát szerelemistent is elküldte, hogy kizökkentsék Márkandéját meditációjából - ám minden próbálkozásuk kudarcot vallott.
Márkandéja állhatatosságát látva Nara és Nárájan rsik, Visnu avatárjai is megjelentek Márkandéja kunyhójánál. Márkandéja odaadó szeretettel fogadta vendégeit, imáit ajánlotta fel. Nara és Nárájan áldását ígérte, Márkandéja pedig elmondta: az illúzió-keltő energia működését szeretné látni - hiszen az evilági lét az illúzió markában van, ezért megértésre így tehet szert.
Hogy mi történt ezután, miként élte át Márkandéja a világvégét, s mit látott eközben, azt a Bhágavata-purána 12.9. fejezetében olvashatjuk:
7. Szúta szólt: “Úgy legyen!” – szólt a mindenható Úr, miután a bölcs így magasztalta és imádta Őt, majd pedig mosolyogva Badarikásram felé vette útját, óh, Saunaka.Visvanáth Csakravartí kommentárjáben hozzáteszi: azért húzódott mosolyra az Úr szája, mert az illúziókeltő energia látása általában az evilági lét és szenvedés oka - ám nem tagadta meg híve kérését, hanem úgy teljesítette, hogy a bölcs iránta való ragaszkodása még hevesebb legyen.
8-9. Márkandéja (minden percben) hőn óhajtott céljára (Májá megpillantására) gondolt, majd ő is hajlékára indult. Mindenütt az Úr Harit látta: a szent tűzben, a Napban s a Holdban, a föld-, víz-, lég-elemben s az éterben és saját szívében is, s gondolatban (válogatott) fölajánlásokkal imádta Őt. Olykor azonban olyannyira hatalmába kerítették transzcendentális érzelmei, hogy megfeledkezett még az Úr imádatáról is.
10. Óh, (Saunaka) bráhmana, Bhrguk ékessége! Egy este a bölcs éppen az Úr imádatával foglalatoskodott a Puspabhadrá-folyó partján, mikor hirtelen félelmetes szélroham kerekedett.
11. A félelmetesen bömbölő szélroham nyomán ijesztő fellegek gyülekeztek az égen. Dörgött, villámlott, s úgy zuhogott, mintha dézsából öntötték volna.
12. Majd pedig a négy égtáj felől az óceánok már-már elönteni látszottak a szárazföldet. Félelmetes örvények kavarogtak, a vihar magasra korbácsolta a hullámokat, morajlott a víz, s nyüzsögtek benne a rettentő szörnyek.
13. A bölcs szívét aggodalom fogta el és rémülten szemlélte a már-már víz alá kerülő szárazföldet, az égigérő hullámoktól, villámoktól és égzengéstől kínzott, külső és belső gyötrelmeknek kitett négyféle (elevenszülő, tojásrakó, verejtékből, illetve földből sarjadó) teremtett lényt s önmagát.
14. Amíg így szemlélődött, a szélvihartól felkorbácsolt vizű, félelmetes hullámokat hányó határtalan óceán, amit a szakadatlan esők vize is duzzasztott, elöntötte az egész Földet, kontinenseivel (Dvípáival), vidékeivel (a varsákkal) s hegyeivel egyetemben.
15. Az egész univerzum - a föld, a levegőég, a mennyek és a világító égitestek (s az összes teremtmény) - szerte a négy égtájon víz alá került. Egyedül a nagy bölcs, Márkandéja maradt életben, s szinte eszét vesztett, vak lényként sodródott, a hullámok összegubancolódott hajába kapaszkodtak.
16. Éhség és szomjúság gyötörte, alligátorok és cetek kísérték, a vihar s a hullámok cibálták. Egyre kimerültebb lett, s a végtelen sötétségben a bölcs nem észlelte sem az égtájakat, sem az eget vagy földet.
17. Egyszer az örvény rántotta magával, másszor a hullámok dobálták, olykor a vízi élőlények martak belé, vagy egymást falták föl.
18. Hol a bánat kerítette hatalmába, hol az elragadtatottság, egyszer nyomorultnak érezte magát, másszor öröm járta át, vagy félelem vett erőt rajta, s mintha meghalt volna, máskor mintha betegség kínozta volna.
19. Millió és millió év pergett le a bölcs szeme előtt ahogy az özönvíz hullámain sodródott, mert értelmét elhomályosította az Úr Visnu káprázata.
20. Ahogy a vízen sodródott, a bráhmana egyszerre egy kis földhalmot vett észre (a víz közepén) rajta egy pompás levélruhába öltözött, gyümölcsöktől roskadozó fiatal banjan-fával.
21-25. A fa észak-keleti ágán, egy levél ölén megpillantott egy csecsemőt, akinek ragyogása fény volt a sötétségben. A legkiválóbb bráhmana (Márkandéja) döbbenten szemlélte a páratlanul szép, smaragdzöldes bőrszínű csecsemőt. Egész megjelenése egy lótuszvirágra emlékeztetett, nyaka akár a kagyló héja, mellkasa széles, orra szép metszésű, szemöldökei elbűvölőek, s ahogy lélegzett, szép hajfürtjei hullámzottak. Fülei akár a gránátalmafa virága, (fülének) nyílása akár a kagylókürté, mosolyát - amely vakító volt, akár a tej - korall-színű ajkai tették rózsássá. Szeme sarka pirosas, akár a lótuszvirág szirma, pillantását a mindenki szívét elbűvölő mosolya tette még csodásabbá. Hasa a szent fügefa levelére emlékeztetett, köldöke mély volt, körülötte pihe szőrzet, s (hasa) légzése ritmusára hullámzott. A gyermek szájába vette lótuszvirághoz hasonlatos lábaujját. Kecses kezeivel fogta lábát, úgy szopta lábaujját.
26. A kisgyermek láttán nyomban eloszlott a bölcs minden fáradtsága, szívének s szemének lótuszai az örömre nyíltak, megborzongott az örömtől s a gyermek felé sietett, hogy tudakozódjon kiléte felől, bár a csodálatos látvány félelemmel vegyes tiszteletet keltett benne.
27. A kisgyermek lélegzetvételével beszippantotta Bhrgu utódját (Márkandéját), mintha csak egy szúnyog lett volna. A bölcs (a gyermek hasában) megpillantotta a világegyetem egészét, épp olyan elrendezésben, mint (a vízözön) előtt. Ettől egészen zavarba jött.
28-29. Látta a Földet, a levegőeget és a mennyeket, a fénylő égitestek sokaságát, a hegységeket és tengereket, a kontinenseket és vidékeket, az égtájakat, a félisteneket és démonokat, erdőket, országokat és folyókat, városokat és bányákat, paraszti gazdaságokat és hajlékokat, tehénlegelőket, a (négy) társadalmi- és életrendet, feladataikkal együtt, valamint az öt durva fizikai elemet és termékeiket is, továbbá az időt s (az időegységeket) a jugákat és kalpákat, s mindazt, ami lehetővé teszi a világi létet. Az egész univerzum teljességgel valósághűnek tűnt.
30. Látta továbbá a Himálaja-hegységet, a Puspabhadrá-folyamot s partján saját remetelakát s az ott élő bölcseket. Ám miközben így látta az egész univerzumot, a gyermek kilélegzése magával sodorta s mint ismeretes, hirtelen visszazuhant a tengerárba.
31-32. Újra maga előtt látta a földmagaslaton nőtt banjan-fát s rajta a levél kelyhében fekvő kisgyermeket, aki a szeme sarkából pillantott rá, ajkán a szeretet nektári mosolyával. A bölcs teljességgel lenyűgözve sietett volna átölelni a kicsit, aki maga sz Úr Visnu volt. (Márkandéja) a látásán keresztül már a szívébe zárta Őt.
33. Ebben a minutumban a kisgyermek - maga a mindenható Úr, a jóga mestere, a mindenki szívében ott lakozó - hirtelen eltűnt, mint az ügyetlen ember törekvésének eredménye, így a bölcs hiába próbálta (átölelni).
34. Óh, bölcs bráhmana, az Úr nyomában egy pillantás alatt eltűnt a banjan-fa, az áradás vize, s a világvége is a bölcs elől, aki ismét remetelakában találta magát.
Bejegyzések
