ember

A Manu-szanhitá a házasember számára ötféle áldozatot javasol:

adhyāpanaṁ brahmayajñaḥ pitṛyajñas tu tarpaṇam |
homo daivo balir bhauto nṛyajño 'tithipūjanam || 3.70. ||

adhyāpanam – oktatás; brahma-yajñaḥ – brahman-áldozat; pitṛ-yajñaḥ – ősatyáknak bemutatott áldozat; tu – és; tarpaṇam – „felfrissítő, megörvendeztető” vízáldozat; homaḥ – égőáldozat (ghí locsolása a megszentelt tűzre); daivaḥ – isteni; baliḥ – felajánlás, ajándék, a napi élelem felajánlása minden élőlénynek; bhautaḥ – élőlényekkel kapcsolatos; nṛ-yajñaḥ – embernek bemutatott áldozat; atithi-pūjanam – „vendég-tisztelet”, szíves vendéglátás

A véda-tanítás áldozatát (ajánlják) Brahmannak, a vízáldozatot az ősatyáknak,
a tűzáldozatot a félisteneknek, bali-áldozat minden lénynek, s a szíves vendéglátást az embereknek.

A szöveg néhány verssel később így beszél ezen áldozatokról:

ahutaṁ ca hutaṁ caiva tathā prahutam eva ca |
brāhmyaṁ hutaṁ prāśitaṁ ca pañcayajñān pracakṣate || 3.73. ||

A nem (tűzbe öntött) áldozat, a (tűzbe öntött) áldozat, a nagy-áldozat,
áldozás a bráhmanáknak, és az „elfogyasztott”, ez az ötöt nevezik ötös-áldozatnak.

japo 'huto huto homaḥ prahuto bhautiko baliḥ |
brāhmyaṁ hutaṁ dvijāgryārcā prāśitaṁ pitṛtarpaṇam || 3.74. ||

A nem (tűzbe öntött) áldozat a mantrazengés (dzsapa), a (tűzbe öntött) áldozat az égőáldozat, a nagy-áldozat a lényeknek ajánlott étel-áldozat.
Áldozás a bráhmanáknak (azaz a bráhmana megvendégelése) a kétszerszületettek legmagasabbrendű imádata, a „elfogyasztott” pedig az ősatyáknak ajánlott vízáldozat.

Vajon mi a különbség állat és ember között? Az óind tradíció szerint a tudatos áldozatosság. A világ törvénye: jīvo jīvasya jīvanam – az élőnek élő az éltetője (Bhág. 1.13.47.) A növényi, állati létformákban a lélek befedett, ám emberként ott a lehetőség a tudatos életre: a tudatos ember felismeri, hogy adós. Elkötelezettje Istennek, ezért hozzá szállnak fohászai, róla tanul, s beszél. Ez a brahman-áldozat, a szent himnuszok, mantrák zengése, tanulása és tanítása. Adósa a világot működtető felsőbbrendű lényeknek, félisteneknek, őket tűzáldozattal táplálja. Az ősatyák iránti tiszteletet úgy fejezik ki, hogy segítik őket túlvilági útjukon. Gondoskodik a körülötte élő jószágokról (nem csupán a háztáji haszonállatokról), s Visnu képviselőjeként tekint a házához érkező vendégre.
Az ember tehát két világ határán él: a jīvo jīvasya jīvanam szellemében felfalja környezetét (s ezt nagyon hatékonyan teszi, a pillanatnyi előnyért, haszonért saját jövőjét is elherdálva), vagy valóban emberként él hosszú távon eredményes, áldozatos, gondoskodó életet.
Gandhi szavai jutnak eszembe: „Az erőszaknélküliség felel meg mivoltunknak, mint ahogy az erőszak a vadállat törvénye. A vadállatban szunnyad a szellem úgyhogy nem ismerhet más törvényt, mint a fizikai erőét. Az ember méltósága megköveteli, hogy egy magasabbrendű törvénynek – a szellem törvényének hódoljon.” (A kard tana, 1920.)

PDF

a kétféle életút

Az óind tradíció kétféle követhető életutat tár az ember elé, a pravṛtti és a nivṛtti útját. A vṛtti szó jelentése működés, fejlődés, a pra- előtaggal együtt: a „működés felé”. Ez az élet a világ dolgaiban való aktív részvételt jelent, mely fenntartja, táplálja, előreviszi, jobbá teszi a világot. Szimbóluma a növényeket éltető, hűsítő és életadó Hold, s az áldozat felszálló füstje. Az áldozatok és jótettek eredményének következtében halála után az ilyen ember hosszú ideig élvezi a mennyek örömeit, majd újra visszatér onnan.
A ni- előtag jelentése e szóösszetételben valami abbahagyása, megszűnése, így a nivritti a világ működéséből való kilépést jelenti. Az upaniṣadok szerint ezen az úton a Lelket (ātman) vezekléssel (tapas), cölibátussal (brahmacarya), hittel (śraddhā) és tudással (vidyā) keresők járnak. A nivṛtti-mārga („a nivṛtti útja”) szimbóluma a Nap, hiszen a Nap minden életerő (prāṇa) forrása, továbbá a transzcendens Nap, és a vezeklés ragyogó fénye. Ez az út kivezet az anyagvilágból.
Aki egyik utat sem járja, azt Kṛṣṇa démoninak nevezi (pravṛttiṁ ca nivṛttiṁ ca janā na vidur āsurāḥ – A démoni emberek sem az (áldozatos) aktív életet, sem a cselekvéstől tartózkodást nem ismerik (1) , Bg. 16.7.), a Chāndogya-upaniṣad szerint pedig: „a kicsinyke, örökkön vissza-visszatérő élőlények egyik utat se járják. Ezekre mondják: »Szüless és pusztulj!« Ez a harmadik út.” (Chānd. 5.10.8.)

Ez a háttere Bhagavad-gītā harmadik fejezetében leírt áldozati körnek is.

saha-yajñāḥ prajāḥ sṛṣṭvā purovāca prajāpatiḥ |
anena prasaviṣyadhvam eṣa vo’stv-iṣṭa-kāma-dhuk ||10||

saha-yajñāḥ – együtt az áldozatokkal; prajāḥ – teremtményeket; sṛṣṭvā – teremtve; purā – hajdanán, valaha; uvāca – mondta; prajāpatiḥ – a teremtmények ura; anena – ezzel; prasaviṣyadhvam – teremtsetek majd!; eṣaḥ – ez; vaḥ – tiétek; astu – legyen; iṣṭa-kāma-dhuk – óhajtott vágyakat teljesítő;

Hajdanán az áldozatokkal együtt a teremtményeket teremtve így szólt Prajāpati (Brahmā): ezzel teremtsetek majd, ezzel töltsétek be vágyaitok!

devān bhāvayatānena te devā bhāvayantu vaḥ |
parasparaṁ bhāvayantaḥ śreyaḥ param avāpsyatha ||11||

devān – félisteneket; bhāvayata – éltessétek, tápláljátok!; anena – ezzel; te – azok; devāḥ – félistenek; bhāvayantu – éltessenek, tápláljanak!; vaḥ – titeket; parasparaṁ – egymást; bhāvayantaḥ – éltetők; śreyaḥ – áldást, jólétet; param – legfelsőbbet; avāpsyatha – értek majd el;

Tápláljátok ezzel az isteneket, s az istenek pedig tápláljanak titeket. Egymást éltetve igazi jólétben éltek majd.

E versek a pravṛtti útjáról szólnak, az élőlények, emberek és dévák kölcsönösen egymásról gondoskodva, egymást táplálva élnek jólétben, boldogságban. A világnak ezen működésén isteni áldás van, ahogyan később a 14-15. versekben olvasható: „Mindenki teste gabonaféléken él, melyeket az eső termel. Yajña végzéséből ered az eső, yajña pedig az előírt kötelességekből. A szabályozó cselekedeteket a Védák írják elő, a Védák pedig az Istenség Legfelsőbb Személyiségének közvetlen megnyilvánulásai. Következésképpen a mindent átható Transzcendencia mindig jelen van az áldozati tettekben.”
Ám aki csak az érzékeinek él, nem követi (azaz nem működteti, nem forgatja: na anuvartayati, 3.16.) ezt az áldozat-kört, csupán elveszi az istenek adományait, de nem táplálja őket, az tolvaj (3.12.), bűnös, és léte hiábavaló (3.16.) – ez a „szüless és pusztulj” harmadik útja.
Aki azonban a nivṛtti útján a Lélekkel jár, az kilépett a világból: „De aki az önvalóban találja meg örömét, az önvalóban felvilágosult és egyedül az önvalóval teljesen elégedett - számára nincsen kötelesség.” (3.17.)
____________________________
(1) A vers másfajta értelmezése: sem a dharma gyakorlását (pravṛtti), sem az adharma elutasítását (nivṛtti) nem ismerik.

PDF