meditáljunk a legfőbb valóságon!

oṁ namo bhagavate vāsudevāya |
janmādy-asya yato‘nvayād itarataś cārtheṣv-abhijñaḥ svarāṭ
tene brahma hṛdā ya ādi-kavaye muhyanti yat sūrayaḥ |
tejo-vāri-mṛdāṁ yathā vinimayo yatra tri-sargo‘mṛṣā
dhāmnā svena sadā nirasta-kuhakaṁ satyaṁ paraṁ dhīmahi ||

oṁ – óm; namaḥ – hódolat; bhagavate – a magasztos Úrnak; vāsudevāya – Vászudévának;
janma-ādi–teremtés, stb. (és fenntartás, megsemmisítés ); asya – ezé (a világé); yataḥ – akitől; anvayāt – közvetlenül; itarataḥ – másképpen (itt: közvetve); ca – és; artheṣu abhijñaḥ – az okok (vagy érzéktárgyak) ismerője; sva-rāj – önmaga ura; tene – átadta; brahma – a védikus tudást; hṛdā – a szívvel; yaḥ – aki; ādi-kavaye – az eredeti bölcsnek; muhyanti – megzavarodnak; yat – aki(től); sūrayaḥ – félistenek és szentek; tejaḥ – tűz; vāri – víz; mṛdām – föld; yathā – ahogy; vinimayaḥ – átalakulás; yatra – ahol; tri-sargaḥ – a három (kötőerő szerinti) teremtés; a-mṛṣā – nem-hamis; dhāmnā – hajlékával; svena – a sajáttal; sadā – mindig; nirasta – nélkül („elvetett”); kuhakam – érzékcsalódás; satyam – valóság, igazság; param – abszolút; dhīmahi – meditáljunk;

Óm! Hódolat a magasztos Vászudévának!
(Ő az,) akitől e világ teremtése (fenntartása és megsemmisítése) ered, aki közvetlenül és közvetve minden ok ismerője s önmaga ura, / aki a szívén át adta a védát az eredeti bölcsnek, s akitől zavarba jönnek a félistenek, / kiben a teremtés oly valóságos(nak látszik), akár a tűz, a víz s a föld egymásba tűnése, / s aki saját hajlékával együtt mindig túl van az érzékcsalódás világán – meditáljunk hát rajta, a Legfőbb Valóságon (Igazságon)!

(Bhág.1.1.1)

Sríla Prabhupád fordításában:
„Óh, Uram, Srí Krsna, Vaszudév fia! Óh, mindent átható Istenség Személyisége, tiszteletteljes hódolatomat ajánlom Neked! Az Úr Krsnán meditálok, mert ő az Abszolút Igazság, a megnyilvánult univerzumok teremtésében, fenntartásában és megsemmisülésében minden ok elsődleges oka. Ő közvetve és közvetlenül minden megnyilvánulásról tudatos, és független, mert nincs más ok Rajta kívül. Ő az, aki a védikus tudást először Brahmá, az első élőlény szívébe juttatta. Általa még a legkiválóbb szenteket és félisteneket is hatalmába keríti az illúzió, éppúgy, ahogyan az ember megzavarodik a tűzben látott víz, vagy a vízben látott föld káprázatától. Csupán őmiatta tűnnek valóságosnak a természet három kötőereje visszahatásaiként ideiglenesen megnyilvánult univerzumok, habár nem valóságosak. Ezért Rajta, az Úr Krsnán meditálok, aki mindig transzcendentális hajlékán él, amely örökre mentes az anyagi világ csalóka megnyilvánulásaitól. Rajta meditálok, mert ő az Abszolút Igazság.”

Megjegyzések:
A Védánta-szútrák első két szútrája így hangzik:
athāto brahma-jijñāsā – Itt az ideje, hogy tudakozódjunk Brahman felől.
janmādy-asya yataḥ – Akiből ennek a keletkezése s egyebek (származnak).
A Bhágavata-purána bevezető fohásza (mangalācaraṇa), melyben a szerző magát imádott Istenének szentelve kezdi meg a műve lejegyzését, tehát a Védánta-szútrák második szútrájával kezdődik, világossá téve a szoros kapcsolatot a két mű között. Az első mantra (oṁ namo bhagavate vāsudevāya) pedig világossá teszi, hogy a Legfőbb Brahman Vászudév-Krsna.
A gāyatrī-mantrák általában három részből állnak, s e három tagmondat az alábbi állítmányokkal jellemezhető: vidmahe (felismerem, szemlélem), dhīmahi (meditáljunk, összpontosítsuk figyelmünket – kívánalom kifejezése vidhi-liṅ esetttel) és pracodayāt (ösztönözzön, bátorítson – óhajtó mód). A Bhágavatam első mantrája (oṁ namo bhagavate vāsudevāya) – bár a vidmahe ige nem szerepel benne – mégis Vászudév-Krsna felismeréséről szól, hiszen néki ajánljuk hódolatunkat, a rákövetkező vers vége pedig (satyaṁ paraṁ dhīmahi, meditáljunk a legfőbb valóságon) a meditációra hív fel, így a vers a gāyatrī-mantrákhoz is kapcsolódik. Ezt Csaitanja Maháprabhu is megemlíti, mikor a benáreszi szannjászíknak beszél a Bhágavatamról: „A könyv kezdete a gájatrí mantra magyarázata, / a satyam param a kapcsolat (sambandha), / a dhīmahi pedig az eszköz (sādhana) és a távlat.” (Cscs. 2.25.147.)

Srídhar szvámí magyarázatában a Legfőbb Úr tulajdonságait két csoportba sorolja, a saját (személyes, svarūpa), és a másodlagos (taṭastha) jellemzőkre. Személyes vonások a testi ismertetőjegyek vagy az Úr természete, a másodlagos jellemzők pedig tettei. A vers végén, az állítmány (dhīmahi) köré csoportosulnak a személyes jellemzők (satyam param), míg a vers többi része a másodlagos jellemzőket sorolja fel. E másodlagos jellemzőkről így oktatja Csaitanja Maháprabhu Szanátan gószvámít: „Ő a mindenség teremtője (fenntartója és elpusztítója), aki Brahmának tanította a védát, / a mindentudó (artha-abhijñatā), aki személyes energiájával együtt független az illúziótól.” (Cscs. 2.20.361.)
Sríla Prabhupád e gondolatsort követve értelmezi a vers első pádáját, a szavak más csoportosításával azonban eltérő olvasata is lehet a szövegnek. Srídhar szvámí például így értelmezi a vers első sorát:
- akitől e világ teremtése (fenntartása és megsemmisítése) ered – janma-ādi asya yataḥ,
- aki közvetlenül és másképp is kapcsolatban van az érzéktárgyakkal – anvayāt itarataḥ ca artheṣu,
- aki mindentudó – abhijñaḥ,
- aki önmaga ura – sva-rāj.

Az idők folyamán a vershez számos kommentárt fűztek, ám most csak egy apró részletét emelném ki, a magyarázatok parányi töredékét. A harmadik páda vége így hangzik: yatra trisargo’mṛṣā – „kiben a teremtés valóság”. Sríla Prabhupád fordításában ez a mondat így hangzik: „Csupán őmiatta tűnnek valóságosnak a természet három kötőereje visszahatásaiként ideiglenesen megnyilvánult univerzumok, habár nem valóságosak.” Értelmezése Srídhar szvámíét követi, aki így ír kommentárjában, a Bhāvārtha-dīpikāban: „Ahol (yatra), azaz a brahmanban; a három (tri) kötőerőnek, a tompaságnak, a szenvedélynek és jóságnak, az elemek, érzékek és istenségek jellemezte teremtése (sargaḥ) amṛṣā, azaz valóság. A param satyam (Legfőbb Valóság) az a valóság, miáltal az illuzórikus teremtést az igazhoz hasonlónak ismerik – ez a magyarázat. Erre a példa: tejo-vāri-mṛdāṁ yathā vinimayaḥ. Vinimayaḥ, azaz átalakulás valami mássá, illetve másként érzékelni (a dolgokat, mint amilyenek.) Az isteni gondviselés folytán így véljük valóságosnak a tűzben (tejas) a vizet (vāri), mikor délibábot látunk. Hasonlóképp a föld (mṛd) kristály alakjában vízhez hasonlatos, (hiszen a szilárd kristály áttetsző, mint a víz).”
Dzsíva gószvámí a Krama-sandharbhában a trisargaḥ (három teremtés) kifejezés további értelmezéseit is felveti, jelentheti a három világot (pokol, föld, menny), vagy a három létszférát (vyāhṛti: föld, levegőég, menny).
Egészen más megközelítésben is tekinthetjük a kifejezést, hiszen a rákövetkező szavak Krsna saját, nem evilági hajlékáról szólnak. Ebben az értelmezésben: „kiben a három teremtés – Krsna három hajléka, Gókula, Mathurá és Dváraká – valóságos, s aki saját hajlékával együtt mindig túl van az érzékcsalódás világán.”
A szanszkrt nyelv hasonulási sajátosságai miatt a trisargo’mṛṣā kifejezésben az amṛṣā szókezdő „a” hangja eliminálódott, nem hallatszik, írásban is csak egy avagraha jel (a latin betűs átírásban az aposztróf) emlékeztet rá. Így értelmezve a szöveget versben az amṛṣā szó helyett a mṛṣā áll, mely jelentése hamis, téves, illetve fölösleges, értelmetlen. Visvanáth Csakravartí ennek értelmében ír így a vershez fűzött ötödik kommentárjában: „Kihez képest a kötőerők szerinti három teremtés mṛṣā, azaz jelentéktelen.”

Végezetül álljon itt egy nyersfordítás a Kṛṣṇa-sandarbhából (189.), melyben Dzsíva gószvámí Rádhá-Krsnára emlékezve ekképp értelmezi e verset:
A yato‘nvaya (akitől közvetlenül) Krsnát jelenti, aki Rádhához, mint saját legfőbb gyönyör-energiája személyes formájához mindig erősen ragaszkodik, az itaratah (másképp) pedig örök párja, Srí Rádhá. A yataḥ jelentése akitől (nőnemben), az ādi asya (az eredeti ezé) az ādi rasára (elsődleges íz) , a szerelem ízére vonatkozik, janma születés. Bizony az isteni pár a szerelem tudományának legfőbb forrása.
Kettejük csodás kedvteléseinek édes sokaságára vonatkozik az artheṣu szó, így az artheṣu abhijñaḥ e számtalan kedvtelésben járatost jelent. A sva-rāj pedig arra utal, aki kedvteléseiben saját kedvesével (svena, sajátjával) tündököl (rājate).
Vjásza önmagát nevezi első költőnek (ādi kavi), mert az isteni pár csodás alakját Krsna kegyéből elsőként ő mutathatja meg. A hṛdā (szív által) a szív kapuját jelenti, ahol a saját kedvteléseiről szóló transzcendentális szavakat (brahma) s e puránát is átadta (tene) Krsna Vjászának a teremtés hajnalán. Minderről Vjásza maga a Bhágavata-purána 1.7.4-6. verseiben is ír. A yad szó jelentése „akitől”, és Rádhikára vonatkozik, kinek csodás alakjától, szépségétől és tulajdonságaitól még az Anantasésa vezette istenek (sūrayaḥ) is megzavarodnak (muhyanti), s képtelenek megérteni őt.
A tejo-vāri-mṛdāṁ yathā vinimayaḥ (miként a tűz, a víz s a föld átalakulnak) kettejük csodás természetére utal, melytől még az öntudatlan elemek is megváltoztatják saját tulajdonságaikat. A tejas (tűz, ragyogás), azaz a tündöklő Hold s a csillagok elsápadnak, elhalványulnak Krsna lótuszlába körmének szépséges ragyogása mellett, s fényüket elvesztve olyanná válnak, akár a víz és a föld. A folyó vize megdermed Krsna fuvolajátékát hallva, és szilárddá válik mint a föld, a part kövei pedig meglágyulnak, s olyanná lesznek, akár a víz.
A yatra jelentése akiben (nőnemben): akiben megjelenik a három teremtés (tri-sargaḥ): a śrī-, bhū- és līlā-śakti hármasa, vagy a három isteni hajlék, Dváraká, Mathurá és Vrndávan, avagy a fejőslánykák három csoportja, Rádhá barátnői, a semlegesek és az ellenlábasok. A mṛṣā jelentése: fölösleges (/eredménytelen). Mert egyedül Rádhá szépsége, s a többi tökéletes tulajdonsága teszi elégedetti Krsnát, senki másé.
Őrajta meditáljunk (tad dhīmahi) – ez a tad jelentése. A tad (egyesszámú) névmással utalunk meditációnk témájára, mert a legfőbb (param) bhakti (Rádhá) és ezen energia birtokosa (Krsna) eggyéválnak a szerelemben, a mahábháva hangulatában, s ez a magyarázata annak, hogy a névmás semlegesnemű (így egyszerre hím és nőnemű is – acsd).
A svena dhāmnā jelentése: saját hatalma (a dhāman szó jelent hajlékot, székhelyt, de hatalmat, energiát is – acsd), így saját hatalma folytán örökkön (sadā) mentes az illúziótól (nirasta-kuhakam): az öregség s a többi tulajdonság jellemezte anyagi természettől, vagy a rivális gópík keltette illúziótól.
A satyam jelentése örök tökéletesség, kedvteléseik (s a többi: tulajdonságaik, formáik) szünet nélkülisége, örökkön élvezik gyönyörrel teli kedvteléseiket. A param így a senki másban nem látható tulajdonságokat, kedvteléseket, a mindenséget ámulatba ejtő legteljesebb kiválóságot jelent.

A versmérték: śārdūlavikrīḍita (tigrisjáték): – – – υυ– υ– υυυ– / – – υ– – υ–

PDF

Rádhá

maddhṛdaye girirastu...

Míg a Csaitanja-követő vaisnavák számára Krsna elképzelhetetlen Rádhá nélkül, addig a Krsnáról szóló talán legfontosabb szentírásban, a Bhágavata-puránában nem olvashatjuk Rádhiká nevét. Mondják azért, mert a Bhágavatam történeteinek elbeszélője, Suka nem más, mint Rádhiká kedves papagája, aki Vjásza fiaként megszületve Paríksit királyt tanította. Néhány napjuk volt csak a király haláláig, s ha Suka kiejtette volna a száján Rádhá nevét, eksztázisba merülve képtelen lett volna az elbeszélés folytatására. Olykor ennek a szellemében olvassák a śrī śuka uvāca (Srí Suka szólt) mondatot is: „Rádhá papagája szólt”, hiszen a śuka szó jelentése hímpapagáj, a śrī pedig Rádhá egyik neve.

Bár név szerint nem említi, mégis szól a Bhágavata-purána Rádháról: a 10.30. fejezetben, mikor Krsna a rásza-tánc éjszakáján hirtelen eltűnik a gópík közül, akik feldúltan kutatnak utána. Keresés közben lábnyomokra akadnak:

padāni vyaktam etāni nanda-sūnor mahātmanaḥ |
lakṣyante hi dhvajāmbhoja-vajrāṅkuśa-yavādibhiḥ || 25 ||

Ezek itt nyilvánvalóan Nanda fiának, a nagy léleknek lábnyomai,
mert a zászló, lótusz, villám, elefántösztöke, árpaszem, s a többi jel látszik rajta.

tais taiḥ padais tat-padavīm anvicchantyo’grato’balāḥ |
vadhvāḥ padaiḥ su-pṛktāni vilokyārtāḥ samabruvan || 26 ||

A lányok végigkövették a lábnyomokkal teli ösvényt.
Látva, hogy (Krsna nyomai) párjáéval keverednek, bánatosan így szóltak:

A vadhū szó, melyet Krsna párjaként fordítottam menyasszonyt, asszonyt, vagy általában nőt jelent.

kasyāḥ padāni caitāni yātāyā nanda-sūnunā |
aṁsa-nyasta-prakoṣṭhāyāḥ kareṇoḥ kariṇā yathā || 27 ||

Kinek a lábnyomai ezek, (vajon ki) távozott Nanda fiával?
(Kinek a) vállán pihentette karját, miként az elefánt (pihenteti ormányát) a nőstény-elefánt (vállán)?

anayārādhito nūnaṁ bhagavān harir īśvaraḥ |
yan no vihāya govindaḥ prīto yām anayad rahaḥ || 28 ||

Bizonyára boldoggá tette Harit, a magasztos Urat,
mert az elégedett Góvinda minket elhagyva egy magányos helyre vezette őt.

A 10.30.28. vers burkoltan Rádhára utal, kinek neve a rādh – boldoggá tesz szógyökből származik, a versben pedig Hari jelzője a rādhitaḥ – boldoggá tett, vagy ā-rādhitaḥ – imádott, boldoggá tett (1). Dzsíva gószvámí így kommentálja e verset: anayā rādhayā bhagavān rādhitaḥ sādhito vaśīkṛta ity-arthaḥ – „általa, Rádhá által Bhagaván boldoggá lett (rādhitaḥ), legyőzötté (sādhitaḥ) és alárendeltté (vaśīkṛtaḥ) vált - ez a magyarázat.” (Príti-szandarbha 109)
Krsnadász Kavirádzs gószvámí pedig így ír a Csaitanja-csaritámrtában: kṛṣṇa-vāñchā-pūrti-rūpa kare ārādhane | ataeva 'rādhikā' nāma purāṇe vākhāne || – „Imádata teljesen betöltötte Krsna vágyát, ezért a puránák Rádhiká néven említik őt.” (Cscs. 1.4.87.)

Rádhikával a Bhágavata-purána 10.47. fejezetében is találkozhatunk, e részlet neve Brahmara-gítá. Krsna hírvivőt küld Vradzsába, ám Rádhiká a hírnök Uddhava helyett egy méhecskét szólít meg, őt korholja, őnéki könyörög. Más puránák is említik ezt a történetet, az Agni-purána név szerint is említi Rádhát, ám a Bhágavatamban ezt olvashatjuk: kācin madhukaraṁ dṛṣṭvā dhyāyantī kṛṣṇa-saṅgamam – egyikük egy méhecskét látva Krsnával való együttlétén meditálva... (Bhág. 10.47.11.)

Rádhikáról, a fejőslánykák vezetőjéről az upanisad-irodalom is említést tesz, a Gópálatápaní upanisad Gándharvá néven említi őt. A rajongó szeretet írjával megkent szemű vaisnavák természetesen a sruti (kinyilatkoztott szentírás) más verseit is őrá vonatkoztatják, így róla szól a Gópálatápaní upanisad, mikor a Nagy Napleányról beszél, vagy a Rg-véda 1.154.6. verse, melyben ez áll: „Oda, kettőtök házaiba vágyunk eljutni, hol a pompás szarvú tehenek kószálnak.”

A Bhágavata-purána tehát csak nagyon titokzatosan említi Rádhát, ezzel szemben más puránákban jóval többet olvashatunk róla. Figyelemreméltó azonban, hogy e versek egészen más hangulatban beszélnek róla. A hindu tradícióban Isten mellett mindig megtaláljuk az Istennőt, mint a Purusa és Prakrti, a magot adó atya, és az univerzum méhe. Ebben a szellemben beszélnek Rádháról és Krsnáról is: Vaikunthán a négykarú Nárájannak Laksmí a hitvese, hasonlóképp a földi Gókulában a kétkarú Krsna hitvese Rádhárání. Példaként következzen egy részlet a Brahma-vaivarta puránából, a Rádhá és Krsna házasságát elbeszélő 4.15. fejezetből:

śrī-kṛṣṇa uvāca
rādhe smarasi goloke vṛttāntaṁ sura-saṁsadi |
adya pūrṇaṁ kariṣyāmi svī-kṛtaṁ yat purā priye || 56 ||

Srí Krsna szólt:
Ó, Rádhá, emlékszel, mi Gólókán történt, a bölcsek gyülekezetében,
most véghezviszem, mire akkor ígéretet tettem, kedvesem.

tvaṁ me prāṇādhikā rādhe preyasī ca varānane |
yathā tvaṁ tathāhaṁ ca bhedo hi nāvayor dhruvam || 57 ||

Ó, Rádhá, az életemnél is kedvesebb vagy nekem, drága Széparcúm.
Ahogy te, úgy én is, bizony, elválaszthatatlanok vagyunk, mi ketten.

yathā kṣīre ca dhāvalyaṁ yathāgnau dāhikā satī |
yathā pṛthivyāṁ gandhaś ca tathāhaṁ tvayi santatam || 58 ||

Miként a fehérség a tejben, a forróság a tűzben,
az illat a földben, úgy vagyok én benned mindörökké.

vinā mṛdā ghaṭaṁ kartuṁ vinā svarṇena kuṇḍalam |
kulālaḥ svarṇa-kāraś ca na hi śaktaḥ kadācana || 59 ||

Agyag nélkül korsót, arany nélkül fülbevalót
soha nem készíthet a fazekas s az aranyműves,

tathā tvayā vinā sṛṣṭiṁ na hi kartum ahaṁ kṣamaḥ |
sṛṣṭer ādhāra-bhūtā tvaṁ bīja-rūpo 'ham acyutaḥ || 60 ||

hasonlóan vagyok képtelen nálad nélkül a világot megteremteni.
Te vagy a teremtés hajléka, én pedig a múlhatatlan mag.

āgaccha śayanaṁ sādhvi kuru vakṣaḥ-sthalojjvalam |
tvaṁ me śobha-svarūpāsi dehasya bhūṣaṇaṁ yathā || 61 ||

Jöjj e kerevetre szentem, s ragyogj a mellkasomon!
Csillogó ékszerként egyedül te vagy testem tündöklésének forrása.

kṛṣṇaṁ vadanti māṁ lokās-tvayaiva rahitaṁ yadā |
śrī-kṛṣṇaṁ ca tadā te hi tvayaiva sahitaṁ param || 62 ||

Krsnának hívnak az emberek, mikor távol vagyok tőled,
ám ha együtt vagyunk, Srí Krsnának szólítanak.

tvaṁ ca śrīs-tvaṁ ca sampattis tvam ādhāra-svarūpiṇī |
sarva-śakti-svarūpāsi sarveṣāṁ ca mamāpi ca || 63 ||

Te vagy jószerencse (srí), a beteljesülés (szampatti), az eredeti hajlék (ádhára-szvarúpiní),
minden erőm (vagy hatalmam: sakti) eredeti formája, s mindenki más hatalmáé is.

tvaṁ strī pumān ahaṁ rādhe neti vedeṣu nirṇayaḥ |
tvaṁ ca sarva-svarūpāsi sarva-rūpo 'ham akṣare || 64 ||

„Te nő, én férfi” – nem ez a védák végkövetkeztetése, ó, Rádhá:
minden-formájú vagy te, s én is, ó Múlhatatlan!

Minden formájúak, azaz tetszésük szerint öltenek bármilyen alakot.

yadā tejaḥ-svarūpo 'haṁ tejo-rūpāsi tvaṁ tadā |
na śarīrī yadāhaṁ ca tadā tvam aśarīriṇī || 65 ||

Mikor (a Brahman) ragyogása vagyok, az vagy te is,
mikor testetlen vagyok, te is testetlen vagy.

sarva-bīja-svarūpo 'haṁ yadā yogena sundari |
tvaṁ ca śakti-svarūpāsi sarva-strī-rūpa-dhāriṇī || 66 ||

Szépségem, mikor misztikus hatalmam révén én vagyok a mindenség magja,
te vagy e hatalom maga, minden női szépség birtokosa.

svam ardhāṁśa-svarūpā tvaṁ mūla-prakṛtir īśvarī |
śaktyā buddhyā ca jñānena mama tulyā ca tejasā || 67 ||

Testem fele vagy. Ó, Istennő, te vagy a Természet eredete,
hatalomban, értelemben, tudásban s tündéklésben egyenlő velem.

āvayor bheda-buddhiṁ ca yaḥ karoti narādhamaḥ |
tasya vāsaḥ kālasūtre yāvac candra-divākarau || 68 ||

Hitvány ember, ki úgy véli, hogy mi ketten különbözünk,
s az Időfonal (Kálaszútra) nevű pokolban lakozik majd mindaddig, míg a Hold és a Nap (fenn van az égen).

pūrvān sapta parān sapta puruṣān pātayaty adhaḥ |
koṭi-janmārjitaṁ puṇyaṁ tasya naśyati niścitam || 69 ||

Hét előző, és hét elkövetkező generáció pusztulásának lesz oka,
s tízmillió születésének jótéteményének vet véget kétségtelen.

ajñānād āvayor nindāṁ ye kurvanti narādhamaḥ |
pacyante narake tavad yāvad vai brahmaṇaḥ śatam || 70 ||

Hitvány ember, ki tudatlansága folytán gyaláz bennünket,
a pokolban főzik majd őt, míg Brahmá száz élete (el nem telik).

rā-śabdaṁ kurvate trasto dadāmi bhaktim uttamām |
dhā-śabdaṁ kurvataḥ paścād yāmi śravaṇa-lobhataḥ || 71 ||

Ha valakit megijesztenek, s így (kiált) „Rá!”, annak a legfelsőbb bhaktit adományozom,
s ha melléteszi a „dhá” szócskát, mohó vággyal sietek, hogy halhassam őt.

ye sevante ca dattvā māṁ upacārāṇi ṣoḍaśa |
yāvaj jīvana-paryantaṁ nityaṁ bhaktyā su-samyutāḥ || 72 ||

Kik a tizenhat-kellékes felajánlással szolgálnak engem
töretlen odaadással, egész életükben,

yā prītir jāyate tatra rādhā-śabdaṁ tato 'dhikaḥ |
te priyā me yathā rādhe rādhā-vaktā tato 'dhikaḥ || 73 ||

őket nagyon szeretem, de kedvesebbek azok, ó, Rádhá, akik a te neved zengik.

szó szerint: ami szeretet ott születik, annál több a „Rádhá” szó / ők éppúgy kedvesek nekem, Rádhá, s a Rádhát mondók annál több.

brahmānantaḥ śivo dharmo nara-nārāyaṇāv ṛṣī |
kapilaś ca gaṇeśaś ca kārttikeyaś ca mat-priyaḥ || 74 ||

Brahmá, Ananta, Siva, Dharma (Jamarádzs), bölcs Nara és Nárájan,
Kapila, Ganésa, Kárttikéja (más néven Szkanda, Siva fia) kik kedvesek nekem,

lakṣmīḥ sarasvatī durgā sāvitrī prakṛtis tathā |
mama priyāś ca devyaś ca tās tathāpi na te samāḥ || 75 ||

Laksmí, Szaraszvarí, Durgá, Szávitrí, és Prakriti,
s a többi istennő se kedves nekem annyira, mint te.

te sarve prāṇa-tulyā me tvaṁ me prāṇādhikā satī |
bhinna-sthāna-sthitās te ca tvaṁ ca vakṣaḥ-sthala-sthitā || 76 ||

Ők mind olyanok nekem, mint az életem, ám te, hűséges kedvesem többet jelentesz.
Különféle helyeken lakoznak ők, ám te itt, a melkasomon pihensz.

yo me catur-bhujo mūrtir bibhārti vakṣasi śriyam |
yo 'haṁ kṛṣṇa-svarūpas tvāṁ bibhārmi hṛdayaṁ sadā || 77 ||

Négykarú formámban a Srí (Laksmí) pihen a mellkasomon,
Krsnaként pedig örökkön te pihensz szívemen.

E kétfajta hangulatot állítja szembe Szvarúp Dámódar és Srívász Thákur beszélgetése Csaitanja-csaritámrtában (2.14 fejezet) Csaitanja Maháprabhu és követői, a Bhágavata-purána rejtett, bensőséges hangulatában ismerik Rádhikát. Ez a hangulat búvópatakként húzódik végig a vaisnava gondolkodásban, föllelhetjük a Bhágavatamban, megtaláljuk Dzsjadév Gíta-góvindájában, és Mádhavéndra Puri is így, Rádhá hangulatában keresi Krsnát.


----------------------------
(1) Az anayārādhitaḥ kifejezést a szanszkrt hasonulási szabályok miatt kétféleképpen bonthatjuk szavakra: anayā rādhitaḥ vagy anayā ārādhitaḥ. Az első esetben rādh ige magában áll, a másodikban az ā- igekötővel kiegészítve.

PDF

hadd szóljak hát!

brahma-brahmaja-śarva-sarva-janatā rajyaj-janāḥ śrī-pateḥ
śabda-brahma-gaṇāś ca te ca nikhila-brahmāṇḍa-vaikuṇṭha-gāḥ |
aśrāntauṣṭham agha-ghna-goṣṭha-caritaṁ gāyanta eva sthitāḥ
yady adya pratipadyatāṁ mama kṛtaṁ gadyaṁ ca padyaṁ ca kim ||

brahma-brahmaja-śarva-sarva-janatāḥ - Brahmá, Brahmá fia (Nárada), Siva (Sarva) és minden élőlény; rajyat-janāḥ - a tündöklő lények (a dévák); śrī-pateḥ - a Szerencseistennő uráé; śabda-brahma-gaṇāḥ - a hangzó brahman (a védák) követői; ca - és; te - ők; ca -és; nikhila-brahmāṇḍa-vaikuṇṭha-gāḥ - az egész mindenség („Brahmá-tojás”) és Vaikuntha lakói; aśrānta-oṣṭham - fáradhatatlan ajak; agha-ghna-goṣṭha-caritaṁ - Agha („bűn”) elpusztítójának vradzsabéli történetét; gāyantaḥ - megéneklők; eva - bizony; sthitāḥ - állhatatosak; yadi - ha; adya - ma; pratipadyatām - legyen nekikezdve!; mama - enyém; kṛtam - megalkotott; gadyam - prózát; ca - és; padyam - verset; ca - és; kim - miért?;

Ha Brahmá, Brahmá fia (Nárada), Siva, s minden más élőlény: a Szerencseistennő tündöklő hívei (a félistenek), a védák tudós követői, az anyagvilág és Vaikuntha lakói is mind Agha elpusztítójának vradzsabéli kedvteléseiről énekelnek fáradhatatlan ajkakkal, állhatatosan, miért is ne tenném most én is ezt, hadd szóljak hát prózában s versben!

(Dzsíva gószvámí: Gópála-virudávalí 2.)

a versmérték śārdūlavikrīḍita (tigrisjáték): – – – υ υ – υ – υ υ υ – / – – υ – – υ –

PDF

Karabhádzsana rsi fohásza

Nimi király és Karabhádzsana rsi beszélgetése megvilágítja, hogy a különböző világkorszakokban miként imádják az emberek Istent. A kali-korban a szankírtan-áldozattal imádják az Urat – mondja Karabhádzsana, majd Mahápurusát magasztaló himnuszt zeng.

dhyeyaṁ sadā paribhava-ghnam abhīṣṭa-dohaṁ
tīrthāspadaṁ śiva-viriñci-nutaṁ śaraṇyam |
bhṛtyārti-haṁ praṇata-pāla-bhavābdhi-potaṁ
vande mahā-puruṣa te caraṇāravindam ||

dhyeyam – hadd meditáljak; sadā – mindig; paribhava-ghnam – a kudarc-ölőn; abhīṣṭa-doham – a vágyott beteljesülésen; tīrtha-āspadam – a szentek/zarándokhelyek hajlékán; śiva-viriñci-nutam – Siva és Virinycsi magasztaltján; śaraṇyam – oltalmazón; bhṛtya-ārti-ham – szolga szenvedésének végetvetőn; praṇata-pāla – meghódoltak oltalmazóján, s; bhava-abdhi-potam – létezés óceánjának hajóján; vande – üdvözlöm, magasztalom; mahā-puruṣa – nagy személyiség!; te – tiéd; caraṇāravindam – lótuszlábnak;

Hadd meditáljak mindig (az anyagi létezés) megvetett (létét) megsemmisítő olyannyira vágyott beteljesülésen, / a szentek (s a szent zarándokhelyek) hajlékán, az oltalmazón, kit Siva és Brahmá (Virinycsi) magasztal, / ki véget vet szolgái szenvedésének, a néki meghódoltak menedéke, s hajó, (melyen átszelik ők) a létóceánt. / Ó, nagy személy, lótuszlábad magasztalom! (Bhág. 11.5.33.)

E vers a szankírtan fontos jellemzőjét tárja fel: dhyeyaṁ sadā – hadd meditáljak mindig. Mindig, tehát a szent nevek zengése formaságoktól mentes, nem kötik időre, helyre vonatkozó szabályok. Visvanáth Csakravartí kommentárjában Sivát Advaita Ácsárjával, Virinycsit Haridász Thákurral azonosítja.

tyaktvā su-dustyaja-surepsita-rājya-lakṣmīṁ
dharmiṣṭha ārya-vacasā yad agād araṇyam |
māyā-mṛgaṁ dayitayepsitam anvadhāvad
vande mahā-puruṣa te caraṇāravindam ||

tyaktvā – feladva; su-dustyaja-sura-īpsita-rājya-lakṣmīm – nagyon nehezen feladható, félistenek által vágyott királyságot s vagyont; dharmiṣṭhaḥ – fölöttébb jámbor; ārya-vacasā – a nemesember (a három felsőbb varnába tartozó személy) szavával; yat – amit; agāt – ment; araṇyam – erdőbe; māyā-mṛgam – illúzió-szarvast; dayitayā – felesége (kedvese) által vágyottat; īpsitam – vágyottat; anvadhāvat – utána szaladt; vande – üdvözlöm, magasztalom; mahā-puruṣa – nagy személyiség!; te – tiéd; caraṇāravindam – lótuszlábnak;

Lemondva az oly nehezen feladható királyi vagyonról, / (ő,) a vallás elveinek megalapozója a nemesember szavára az erdőbe vonult, / s a kedvese által vágyott káprázat szülte szarvast üldözte. / Ó, nagy személy, lótuszlábad magasztalom! (Bhág. 11.5.34.)

A verset a kommentárok egyaránt vonatkoztatják Rámára, Krsnára és Csaitanja Maháprabhura is.
Srídhar Szvámí szerint Ráma történetét idézi fel: a dharma-követő Ráma apja parancsára („a nemesember szava”) erdei száműzetésébe vonult („az erdőbe ment”), feladva a mások által olyannyira vágyott királyságot, s vagyont. A ráksasza Rávanának megtetszett Ráma felesége, Szítá. Hogy elrabolhassa, Márícsát a varázsló-démont rávette, hogy öltse fel egy arany-szarvas képét. Szítának megtetszett az arany-szarvas, Ráma pedig üldözőbe vette („a kedvese által vágyott káprázat szülte szarvast üldözte”), így Rávana harc nélkül rabolhatta el Szítát.

Dzsíva gószvámí Krsna vradzsabéli kedvteléseit látja a versben: Krsna Mathurá gazdagságát hagyta el, a gyilkos Kanszától őt féltő apja („a nemesember”) kívánságára. Apja a tulaszí-erdőbe (Vrndá-vana) vitte. A májá jóga-máját jelenti, minek a forrása Rádhá. A mrga nem csupán szarvast, hanem általában állatot is jelent, e versben játék-állatot: Krsna játékbabává válik kedvese, Rádhiká kezében.

Visvanáth Csakravartí álláspontja szerint a vers Csaitanja Maháprabhut dicsőíti. Odahagyva szerető felesége, Visnuprijá társaságát szerzetessé lett („az erdőbe ment”). A vers a nemesember szavát említi, ez Csaitanja Maháprabhu esetében a bráhmana átkára vonatkozik. A történetet röviden a Csaitanja-csaritámrta is megemlíti, a 1.17.60-64. részben olvashatjuk. A bhakták éjszakánként Srívász házában gyűltek össze, ám az ajtókat bezárták: illetéktelen így nem vehetett részt a kírtanban. Egyszer egy bráhmana érkezett, s követelte, nyissák ki előtte az ajtót, mondván: ő csak tejet fogyaszt, tisztasága pedig feljogosítja, hogy kinyissák előtte az ajtót. „A tejivás nem elégséges ahhoz, hogy bebocsátást nyerj a krsna-bhaktiba” – hangzott Maháprabhu válasza. Válaszképpen a bráhmana megátkozta őt: „Sose legyen részed anyagi boldogságban!” A májá-mrga arra utal, hogy az illúzióban élő lelkeket kutatja [mrgjati, a mrg igei gyök jelentése: keres, kutat, felkeres], szánalommal, könyörülettel [dajá] eltelve szalad utánuk [anvadhávat], hogy megmenthesse őket.
Csaitanja Maháprabhu másik jellemző vonása, hogy Rádhiká érzelmeivel eltelve Krsnát kutatja, élete utolsó szakaszában ezt jelenti a „kedvese által vágyott” után szaladni.

E háromféle magyarázatot jól illusztrálja a Ṣaḍ-bhuja-gaura forma, Csaitanja Maháprabhu hat karú ábárázolása. Két karjában íjat és nyílvesszőt tart, miként Rámacsandra. Két karjával vradzsabéli Krsnaként fuvoláján játszik, két karjában pedig a szerzetesek vándorbotja és vizesedénye: hiszen ő Csaitanja Maháprabhu, az elesett lelkeket felkutató vándorszerzetes.

PDF

fekete és arany

kṛṣṇa-varṇaṁ tviṣākṛṣṇaṁ sāṅgopāṅgāstra-pārṣadam |
yajñaiḥ saṅkīrtana-prāyair yajanti hi sumedhasaḥ ||

kṛṣṇa-varṇam – a krs-na szótagokat (ismételve); tviṣā – ragyogással; akṛṣṇam – nem feketés; sa-aṅga – társakkal („rész”); upāṅga – szolga („alrész”); astra-fegyver; pārṣadam – bensőséges barátok; yajñaiḥ – áldozat által; saṅkīrtana-prāyaiḥ – közös dicsőítéssel; yajanti – imádják; hi – bizonnyal; su-medhasaḥ – az okos emberek („jó-értelműek”);
A kellő értelemmel rendelkezők a kali-korban a szankírtan-áldozattal, Krsna szent nevének zengésével fogják imádni a társaival együtt megjelenő Urat.
más fordításban:
A kellő értelemmel rendelkezők a Kali-korszakban a szankírtan-áldozattal (az Úr szent neveinek és dicsőségének zengésével) imádják az Urat, aki sötét színű, mégsem fekete, s aki fegyvereivel, kísérőivel, valamint meghitt örök társaival száll alá.

(Bhág.11.5.32, Karabhádzsana rsi szavai Nimi királyhoz)

A király kérdése, s a bölcs válasza ekképpen szólt:
„19. (Nimi) király szólt: Kérlek mondjátok el, mely korokban miféle formát és színt öltött az Úr, s milyen néven ismerik Őt! Milyen előírt szertartásokkal imádják Őt az emberek?
20. A bölcs Karabhádzsana válaszolt: Az Úr Késava a Szatja, Trétá, Dvápara és Kali korokban különböző színt, formát és nevet ölt és különböző módokon imádják Őt.
21. A Szatja korszakban az Úr fehér színű, négykarú, hajfürtjei összetapadtak, fakéregből és szarvasbőrből készül az öltözéke. Szent zsinórt visel, rudráksa-füzért, botot és kamandalut (kókuszdió héjából készült víztartó edényt) tart kezében.
22. Abban a korban az emberek elméje természetes mód nyugodt, nem táplálnak ellenséges érzelmeket senkivel szemben, barátságosak minden élőlénnyel és mindenkire egyenlően tekintenek. Az Urat (meditációs) lemondásokkal, az elme és az érzékek szabályozásával imádják.
23. A Szatja korszakban az Urat Hansza, Szuparna, Vaikuntha, Dharma, Jógésvar, Amala, Ísvara, Purusa, Avjakta és Paramátma néven ismerik.
24. A Trétá korban az Úr testszíne vöröses árnyalatú, négy karja van, háromsoros övet visel derekán (a három Védába nyert beavatást jelölendő) és aranyszőke fürtjei vannak. Az áldozatok formájában jelenik meg, ahogy a három Véda is leírja. Kezében áldozókanalat (szrukot, amivel a ghít locsolják a szent tűzre) és ghíadagolót (szruvát, fából készült áldozati eszközt) tart.
25. Akkor a Védákban járatos jámbor emberek a három Véda imádatszabályai szerinti áldozatokkal imádják az Úr Harit, mint minden imádandó félisten megtestesülését.
26. (A Trétá-koszakban) Visnu, Jagja, Prsnigarbha, Szarvadéva, Urukrama, Vrsákapi, Dzsajanta és Urugája néven ismerik Őt.
27. A Dvápara-korszakban az Úr feketés színű, sárga öltözéket visel, (kezeiben) fegyvereit és jelképeit tartja (azaz a kagylót, diszkoszt, buzogányt és lótuszvirágot), a kausztubha ékkövet viseli és a srívatsza jeléről (göndör fehér tincs a mellkas jobb oldalán) ismerhető fel.
28. Ebben a korban, óh király, a végső valóságot kutató emberek a Védákban és tantrákban foglaltak szerint imádják a Legfelsőbb Urat, akit királyi jelvények (ernyő, csamara-legyező s így tovább) ékesítenek.
29. Üdv néked Vászudév, Szankarsan, Pradjumna és Aniruddha, üdv néked, Legfelsőbb!
30. Dicsőség a mindenható Nárájan rsinek, a teremtőnek, az univerzum mindent átható és megtestesítő irányítójának, aki ott lakozik mindenki szívében!
31. Kedves királyom, így magasztalják az emberek az univerzum Urát a Dvápara-korszakban. Halld hát, hogyan imádják Őt a Kali-korszakban a tantrák által előírt rituációkkal!
32. A kellő értelemmel rendelkezők a Kali-korszakban a szankírtan-áldozattal (az Úr szent neveinek és dicsőségének zengésével) imádják az Urat, aki sötét színű, mégsem fekete, s aki fegyvereivel, kísérőivel, valamint meghitt örök társaival száll alá.33. Hadd meditáljak mindig (az anyagi létezés) megvetett (létét) megsemmisítő olyannyira vágyott beteljesülésen, a szentek (s a szent zarándokhelyek) hajlékán, az oltalmazón, kit Siva és Brahmá (Virinycsi) magasztal, ki véget vet szolgái szenvedésének, a néki meghódoltak menedéke, s hajó, (melyen átszelik ők) a létóceánt. Ó, nagy személy, (Mahápurusa), lótuszlábad magasztalom!
34. Lemondva az oly nehezen feladható királyi vagyonról, (ő,) a vallás elveinek megalapozója a nemesember szavára az erdőbe vonult, s a kedvese által vágyott káprázat szülte szarvast üldözte. Ó, nagy személy, (Mahápurusa), lótuszlábad magasztalom!
35. Királyom, a különböző jugák emberei a korszakoknak megfelelő néven és formában így imádják az Úr Harit, minden áldás s a végső üdvösség adományozóját.
36. Az idősebb és jó ítélőképességű emberek, akik mindig a dolgok lényegét választják a legtöbbre ezt a Kali-korszakot becsülik, mert az Úr szent neveinek zengésével az ember betöltheti minden óhaját (amit máskülönben csak sok-sok jámbor cselekedettel érhetne el).” (Bhág. 11.5.19-36.)

A Csaitanja-előtti kommentátorok (így Srídhar Szvámí is) a versben a tviṣākṛṣṇam szófordulatot tviṣā kṛṣṇam-ként értelmezve az indraníla drágakőként tündöklő Krsnára vonatkoztatták, így az aṅga (rész) imádandó testrészeire, az upāṅga (alrész) ékszereire, a fegyverek a Szudarsan csakrára és Krsna más fegyvereire, a pārṣadam pedig Szunanda vezette társaira vonatkozik.
Csaitanja Maháprabhut követően azonban egészen más értelmet nyert a szöveg. Dzsíva gószvámí a Tattva-szandarbhában így kommentálja a verset:

antaḥ kṛṣṇaṁ bahir gauraṁ darśitāṅgādi-vaibhavam |
kalau saṅkīrtanādyaiḥ smaḥ kṛṣṇa-caitanyam āśritāḥ ||
A belül fekete, kívül aranyszínű, társaival (híveivel, fegyvereivel s bensőséges barátaival együtt) dicsőségét megmutató Krsna-Csaitanjához a szankírtan-áldozattal folyamodunk oltalomért.

A Krama-szandarbhában mindezt részletesen is kifejti, magyarázatát Sríla Prabhupád a Csaitanja-csaritámrta 1.3.52. verséhez fúzött magyarázatában foglalja össze.
A varṇa szó jelent társadalmi osztályt, de színt, és szótagot is. Utóbbival a kṛṣṇa-varṇa jelentése: akinek az ajkai mindig Krsna nevének szótagjait zengik. Ám testszíne nem feketés, akṛṣṇa. Mikor Garga rsi Nanda kisfiának névadó ceremóniáját tartotta, a következőket mondta Krsnáról: „Korábbi inkarnációiban ez a fiú más és más külsővel jelent meg. Előbb fehér, majd vörös és aranyló [pīta] volt a bőrszíne, az adott kornak megfelelően. Most e feketés árnyalatot vette fel.” (Bhág. 10.8.13.) Közvetve ez a vers is Csaitanja Maháprabhu megjelenésére utal, hiszen minden korszakban más színű avatárról szól: a kali-korban aranyszínűről. A kali-korban megjelenő avatár így belül fekete, Krsna, mert ő nem más, mint Krsna, kívül pedig arany, mert Rádhiká érzelmeit ölti magára.
Az aṅga (rész) az ő elragadó mosolya, az upāṅga (alrész) a testén tündőklő szantálpép, fegyvere a szent név zengése, mellyel messzire űzi a tudatlanság sötétjét. Más értelmezés szerint az aṅga Nitjánanda Prabhu és Advaita Ácsárja, az upāṅga az ő híveik, a társak (pārṣada) pedig a Srívász vezette bhakták.

PDF

(folytatás...)
--
kapcsolódó vers: Szárvabhauma Bhattácsárja fohásza

a Bhagaván szó jelentése

Śrīla Prabhupādának a Bhagavad-gītā 2.2. verséhez fűzött magyarázatában ezt olvashatjuk: „Parāśara Muni, Vyāsadeva apja, a kiváló, hiteles szaktekintély megmagyarázta a szanszkrit bhagavān szó értelmét. Az Istenség Legfelsőbb Személyiségét, aki minden vagyon, erő, hírnév, szépség, tudás és lemondás birtokosa, Bhagavānnak hívják.”
A hivatkozott vers a Viṣṇu-purāṇa 6.5.74. verse, s az alábbiakban részletesebben olvashatjuk Parāśara muni fejtegetéseit:

„(66) Megnyilvánulatlan, örök, felfoghatatlan, születetlen, elpusztíthatatlan, elmondhatatlan, forma-nélküli, kéz és láb, s a többi nélküli. (67) Hatalmas, mindenhol jelenlévő, örök, a lények forrása, (ám néki) nincs forrása. Mindent átható, ám elkülönült (a világtól), akiből mindaz (ered, amit) a bölcsek látnak [paśyanti sūrayaḥ]. (68) Azon a brahmanon, a legfőbb hajlékon, azon meditálnak az üdvösségre vágyók, melyről a śruti szavai szólnak, (a mindent átható) finom-lelken, ama Viṣṇu legfőbb hajlékán [tadviṣṇoḥ paramaṁ padaṁ]. (69) Az a bhagavat (szó) közvetlen jelentése, az eredeti forma, a Felsőlélek.”

A Ṛg-veda 1.22.20 versére (tadviṣṇoḥ paramaṁ padaṁ sadā paśyanti sūrayaḥ | divīva cakṣurātatam „Ama Visnu legfőbb hajlékát figyelik mindig a bölcsek, mint az égben kiterjedt szemet.”) két helyen is utal a szöveg, ezekre a szanszkrt szöveg idézésével hívtam fel a figyelmet..
Beszélnek Brahmanról, Paramātmāról, Bhagavānról: e szövegrészletben együtt találjuk a jelzőket, a Brahmanra vonatkozókat (megnyilvánulatlan... forma-nélküli), a Felsőlélekre vonatkozókat (mindent átható finom-lélek) és a személyes Bhagavānra vonatkozókat is. Hiszen Bhagavān magában foglalja az összes többi koncepciót is.

A bhagavān szó szótári alakja „bhagavat”, így szerepel a szó a szóösszetétekben is (pl. Bhagavad-gītā), a „bhagavān” alak a szó alanyesetben ragozott formája. A bhaga jelentései: fenség, jószerencse, hírnév, szépség, mindenféle kiválóság, a -vat képző pedig olyan személyre utal, aki mindezen tulajdonságokkal rendelkezik.
A későbbiekben a bhagavat szó jelentését szótagokra bontva magyarázza Parāśara muni:

„(73) Ő mindennek a fenntartója (vagy az abszolút birtokos) [sambhartā], ezért ő az oltalmazó (vagy úr, férj, fenntartó) [BHArtā] a bha-betű tehát a Fenntartót jelenti. (Ő továbbá) a vezető, irányító [GAmayitā], teremtő, ez ga-betű jelentése, óh, bölcs. (74) Teljes isteni erő (vagy: egyeduralkodó hatalom, gazdagság), hősiesség, hírnév, szépség, tudás és lemondás, e hatot tartják fenségnek [BHAGA] . (75) Bennek lakoznak [VAsanti] a teremtmények, a lények lelkében, a mindenség lelkében, s ő (lakozik) minden teremtményben, a va-betű jelentése ezért az örökkévaló (múlhatatlan).”

Nevezetes még Jīva gosvāmī értelmezése is, ő a Bhakti-sandarbhában (2., a Bhāg. 2.2.6. versének magyarázata során) így ír: „bhagavān bhajanīya-guṇaḥ”, azaz a Bhagavān szó arra vonatkozik, akinek (elsődleges) tulajdonsága az, hogy imádandó. Akivel kapcsolatban feltámad az emberben a vágy, hogy imádja őt.

PDF

mahámantra magyarázatok

hare kṛṣṇa hare kṛṣṇa kṛṣṇa kṛṣṇa hare hare |
hare rāma hare rāma rāma rāma hare hare ||

Dzsíva gószvámí e kommentárjában háromféle hangulatban szól a mahámantráról.

Mahámantra-magyarázat a fenség-tudatában

harati tri-vidhaṁ tāpaṁ janma-koṭi-śatodbhavam |
pāpaṁ ca smaratāṁ yasmāt tasmāddharir iti smṛtaḥ ||

harati – elveszi; tri-vidhaṁ – háromféle; tāpaṁ – szenvedést; janma – születés; koṭi-śata – tízmillószor száz; udbhavam – vmiből származó; pāpaṁ – bűnt; ca – és; smaratāṁ – emlékezőké; yasmāt – amiatt; tasmāt – ezért; hariḥ – Hari; iti – így; smṛtaḥ – emlékezett;

Mivel elveszi [harati] az őrá emlékezők háromféle szenvedését és számtalan születésből származó bűneit, ezért Harinak nevezik.

kṛṣir bhūr-vācakaḥ śabdo ṇaś ca nirvṛti-sūcakaḥ |
tayor aikyaṁ paraṁ brahma kṛṣṇa ity abhidhīyate ||

kṛṣiḥ – a krs (szótag); bhūḥ – létező, létezés; vācakaḥ – kifejező; śabdaḥ – hang, szó, név; ṇaḥ – a na (szótag); ca – és; nirvṛti – “abbahagyás”: elégedettség, nyugodtság, üdvösség, befejezés; sūcakaḥ – mutató; tayoḥ – ama kettőé; aikyaṁ – egység; paraṁ – legfőbb; brahma – Brahman; kṛṣṇaḥ – Krsna; iti – így; abhidhīyate – van nevezve;

A “krs” létezést jelent, a “na” az elcsendesülés örömére [nirvrti] utal, e kettő együtt a legfőbb Brahman neve: Krsna.

A verset ebben a formában idézi a Csaitanja-csaritámrta 2.9.30
Az első két páda Mahábhárata ötödik könyvében (az Udjóga-parvában) a 68.5 vers első fele, melyben Dhrtarástra kérésére Szanydzsaja beszél Krsna, a Legfelsőbb Személy neveiről. A folytatás ekképp szól: kṛṣṇas tadbhāvayogāc ca kṛṣṇo bhavati śāśvataḥ – Krsna: és amazok kapcsolódásából Krsna lesz, az örökkévaló.
A nirvrti “abbahagyás” szó (nir–vmitől mentes; vrt–halad, fordul) többféleképpen értelmezhető, a gaudíja magyarázók többnyire a gyönyör, boldogság szavakkal fordítják. A szó a világi aktivitás abbamaradására, s az ebből fakadó nyugodt örvendezésre utal. A létezéssel szemben (bhú–létezés) jelentheti az evilági lét megszűnését, az üdvösséget, esetleg felvethető még a nemlétként való értelmezés is (nir–vmitől mentes; vrt–van, létezik, él), ekkor Krsna, a Legfelsőbb, a lét és nemlét teljességét is jelenti, miként a Bhagavad-gítában (9.19) is, ahol Krsna ezt mondja: amṛtaṁ caiva mṛtyuś ca sad asac cāham arjuna – én vagyok a halhatatlanság és a halál is, a lét és a nemlét is, Ardzsuna.

ramante yogino'nante satyānanda-cid-ātmani |
iti rāma-padenāsau para-brahmābhidhīyate ||

ramante – örvendeznek; yoginaḥ – jógík; anante – örökben; sati – létben; ānanda-cit-ātmani – gyönyör-tudat-lélekben; iti – így; rāma-padena – Ráma jelével (helyzetével); asau – ő; para-brahma – legfőbb Brahman; abhidhīyate – van nevezve;

A misztikusok az örök létezésben, a gyönyörteli és tudatos lélekben örvendeznek [ramanté], ezért őt, a legfőbb Brahmant, a Ráma névvel illetik.

Az anante satyānanda-cid-ātmani más olvasatban: anante satya-ānanda-cit-ātmani – az örökkévaló, igazság gyönyör és tudatos természetű lélekben.
A vers a Rámatápaní-upanisadból való (1.1.6.). Idézi a Csaitanja-csaritámrta 2.9.29., továbbá a Padma-purána is, melyben a Rámacsandra száz nevét magasztaló himnuszban ez a nyolcadik vers.

A mahámantra édes lelki ízekkel teli magyarázata

vijñāpya bhagavat-tattvaṁ cid-ghanānanda-vigraham |
haraty avidyāṁ tat-kāryam ato harir iti smṛtaḥ ||

vijñāpya – ismertetve; bhagavat-tattvaṁ – az isteni igazságot; cit-ghana – “tudat-felhő”, a Legfelsőbb Lélek megnevezése; ānanda-vigraham – gyönyör formáját; harati – elveszi; avidyāṁ – tudatlanságot; tat-kāryam – annak következményét; ataḥ – ezért; hariḥ – Hari; iti – így; smṛtaḥ – emlékezett;

Az isteni igazságot, a Legfelsőbb Lélek gyönyör-formáját felfedve elveszi [harati] a tudatlanságot s annak következményeit, ezért Harinak nevezik.

harati śrī-kṛṣṇa-manaḥ kṛṣṇāhlāda-svarūpiṇī |
ato harety anenaiva śrī-rādhā parikīrtitā ||

harati – elragadja; śrī-kṛṣṇa-manaḥ – Srí Krsna elméjét; kṛṣṇa-āhlāda-sva-rūpiṇī – Krsna gyönyörének természetes (“saját”) megtestesülése (szépsége); ataḥ – ezért; harā – Hará (“elragadó”) iti – így; anena – általa [férfi]; eva – bizony; śrī-rādhā – Srí Rádhá; parikīrtitā – nevezett;

Rádhá elrabolja [harati] Krsna elméjét, gyönyörének megtestesülése ő, kit Krsna Harának nevez.

ānandaika-sukha-svāmī śyāmaḥ kamala-locanaḥ |
gokulānandano nanda-nandanaḥ kṛṣṇa īryate ||

ānanda-eka-sukha-svāmī – gyönyör-egyedülálló-boldogság-mestere; śyāmaḥ – sötét; kamala-locanaḥ – lótusz-szemű; gokula-ānandanaḥ – Gókulát boldogító; nanda-nandanaḥ – Nanda fiacskája (“boldogsága”); kṛṣṇaḥ – Krsna; īryate – van mondva;

A gyönyör, s a páratlan boldogság e sötét testű mesterét, Nanda lótusz-szemű fiacskáját, Gókula megörvendeztetőjét, Krsnának hívják.

vaidagdhya-sāra-sarvasvaṁ mūrta-līlādhidaivatam |
śrī-rādhāṁ ramayan nityaṁ rāma ity abhidhīyate ||

vaidagdhya-sāra-sarva-svaṁ – a szépség (és elmésség) lényegének minden sajátját; mūrta-līlā-adhidaivatam – megtestesült (szerelmes) kedvtelések uralkodó istenségét; śrī-rādhāṁ – Srí Rádhát; ramayan – megörvendeztető; nityaṁ – mindig; rāmaḥ – Ráma; iti – így; abhidhīyate – van nevezve;

A szépség és elmésség mindenek felett álló teljességét, a szerelmes kedvtelések uralkodó istenét, a Rádhikát mindig boldoggá tevőt [ramajan], Rámának nevezik.

Mahámantra-magyarázat az isteni párra emlékezve

mano harati kṛṣṇasya kṛṣṇāhlāda-svarūpiṇī |
tato harā śrī-rādhaiva tasyāḥ sambodhanaṁ hare ||

manaḥ – elmét; harati – elragadja; kṛṣṇasya – Krsnáé; kṛṣṇa-āhlāda-sva-rūpiṇī – Krsna gyönyörének természetes (“saját”) megtestesülése (szépsége); tataḥ – ezért; harā – Hará (“elragadó”); śrī-rādhā – Srí Rádhá; eva – bizony; tasyāḥ – övé; sambodhanaṁ – megszólítás; hare – Haré;

Harának (elragadó) nevezik, mert elrabolja [harati] Krsna elméjét. Rádhiká ő, Krsna gyönyörének megtestesülése, kinek megszólítása ezért Haré.

apagṛhya trapāṁ dharmaṁ dhairyaṁ mānaṁ vraja-strīṇām |
veṇunā karṣati gṛhāt tena kṛṣṇo'bhidhīyate ||

apagṛhya – elvéve; trapāṁ – szégyenlősséget, szemérmességet; dharmaṁ – vallást; dhairyaṁ – higgadtságot; mānaṁ – büszkeséget; vraja-strīṇām – Vradzsa asszonyaié; veṇunā – fuvolával; karṣati – vonzza; gṛhāt – otthonról; tena – ezért; kṛṣṇaḥ – Krsna; abhidhīyate – van nevezve;

Fuvolájával csábítja [karsati] magához Vradzsa leányait, elvéve szemérmességüket, erényességüket, józanságukat és büszkeségüket, ezért Krsnának nevezik.

ramayaty aniśaṁ rūpa-lāvaṇyair vraja-yoṣitām |
manaḥ pañcendriyāṇīha rāmas tasmāt prakīrtitaḥ ||

ramayati – megörvendezteti; aniśaṁ – szakadatlan (“éjszakátlan”); rūpa-lāvaṇyaiḥ – alakjának szépségével; vraja-yoṣitām – Vradzsa hajadonjaié; manaḥ – elmét (szívet); pañca-indriyāṇi – öt érzéket; iha – itt, most; rāmaḥ – Ráma; tasmāt – ezért; prakīrtitaḥ – nevezett;

Alakjának szépségével szüntelenül boldoggá teszi [ramajati] Vradzsa hajadonjainak szívét s érzékeit, ezért Rámának nevezik.

PDF