Az Apostolok cselekedetei beszámol Pál athéni útjáról. Arész dombján e szavakkal kezdte az egybegyűlt athéniakhoz intézett beszédét: Látom, igen istenfélők vagytok, sok különféle szentéllyel találkoztam városotokban. Ráakadtam egy oltárra, melyet az ismeretlen istennek emeltetek – nos, én most az ő nevében szólok hozzátok.
Minden bizonnyal az Újszövetség ezen részlete ihlette az egyébként hittérítői ambíciókat is dédelgető Max Müllert, a Rg-véda első nyugati fordítóját, mikor a 10.121., Pradzsápatihoz szóló himnusznak az „ismeretlen isten” címet adta.
hiraṇyagarbhaḥ samavartatāgre bhūtasya jātaḥ patir eka āsīt |
sa dādhāra pṛthivīṁ dyām utemāṁ kasmai devāya haviṣā vidhema ||1||
Hiranjagarbha volt kezdetben, ő volt a teremtmények teremtett ura egyedül.
Ő tartotta a földet és az eget. Mely istennek ajánljuk áldozatunkat?
A Hiranyagarbha név összetett szó, eleme: hiranya – arany, garbha – embrió, magzat, méh, esetleg tojás, de jelentheti valaminek a belső részét is. A Hiranyagarbha névvel Garbhodakaśāyī Viṣṇura, Brahmāra, esetenként a finom fizikai testbe zárt lélekre utalnak. Uvaṭa (élt a 11. században) kommentárja szerint e szövegben az első testetöltött élőlényre, Brahmāra vonatkozik.
ya ātmadā baladā yasya viśva upāsate praśiṣaṁ yasya devāḥ |
yasya chāyāmṛtaṁ yasya mṛtyuḥ kasmai devāya haviṣā vidhema ||2||
Aki életet s erőt ad, kinek utasítását szolgálják az istenek mind, kik az övéi.
(Ő,) kinek árnyéka a halhatatlanság, s akié a halál is – mely istennek ajánljuk áldozatunkat?
Az ātman szó lelket, de lélegzetet is jelent, az ātma-dā (ātmant adó) szóösszetétel utalhatna akár a valakinek életet, azaz megélhetését biztosítóra is. A kommentárok szerint a híveinek üdvösséget (sāyujya) adó Istenről van szó.
„Kinek árnyéka a halhatatlanság”: Uvaṭa és Mahīdhara (16. sz.) szerint ő nyújt menedéket a halhatatlanságnak, Sāyaṇa (14. sz.) véleménye szerint néki alárendeltet, őt kísérőt jelent, miként az árnyék is mindig követi forrását.
yaḥ prāṇato nimiṣato mahitvaika idrājā jagato babhūva |
ya īśe asya dvipadaś catuṣpadaḥ kasmai devāya haviṣā vidhema ||3||
Aki nagyságával a lélegző és hunyorgó világ egyeduralkodója lett,
aki a kétlábúakat s a négylábúakat is irányítja. Mely istennek ajánljuk áldozatunkat?
Bár a nimiṣa inkább pillanatnyi szemlehunyást, pislogást jelent, felmerülhet a hosszabb ideig tartó szemlehunyás, a szendergés értelmezés is: „a lélegző és szendergő világ ura lett”.
yasyeme himavanto mahitvā yasya samudraṁ rasayā sahāhuḥ |
yasyemāḥ pradiśo yasya bāhū kasmai devāya haviṣā vidhema ||4||
Akié e havasok, s akié óceán is a Raszá folyóval együtt, oly nagy ő – így mondják –,
kinek két karja az égtájak. Mely istennek ajánljuk áldozatunkat?
„Akié e havasok – nagysággal”: Max Müller értelmezésében: „kinek az ereje révén e havasok léteznek”.
A rasā szó további jelentéseiben lehet föld, vagy talaj is, így a második páda jelentése: „akié az óceán a Földdel együtt” – a kommentárok azonban a Rg-védában (Rg. 10.108.) említett Rasā folyóra gondolnak.
yena dyaur ugrā pṛthivī ca dṛḍhā yena sva stabhitaṁ yena nākaḥ |
yo antarikṣe rajaso vimānaḥ kasmai devāya haviṣā vidhema ||5||
Ki által hatalmas az ég, s szilárd a föld, ki által támaszra lelt a Nap s a mennybolt,
s aki a levegőégben a pára alkotója. Mely istennek ajánljuk áldozatunkat?
Uvaṭa szerint az ugrā magasba emeltet jelent: a Teremtés Ura felemelte az eget, így az esőt ad, a föld szilárd, ezért ő fogadja az esőt, és élelmet ad.
yaṁ krandasī avasā tastabhāne abhy aikṣetām manasā rejamāne |
yatrādhi sūra udito vibhāti kasmai devāya haviṣā vidhema ||6||
Akit a két felsorakozott sereg segítséget remélve reszkető szívvel figyel,
ahol felkelő nap ragyog. Mely istennek ajánljuk áldozatunkat?
A krandas csatazajt, harci kiáltást jelent, a versben a szó kettesszámú alakja (krandasī) szerepel. A hagyományos kommentátorok a szembenálló eget és a földet említik – így a csatazaj nyilván az eső előtt dörgő égre vonatkozik. Mások a félistenek és démonok szembenálló seregeire való utalásnak tartják e kifejezést. „Ahol a felkelő nap ragyog”: támogatást remélve reá tekintenek a seregek, miközben a felkelő nap ragyog rájuk.
āpo ha yad bṛhatīr viśvam āyan garbhaṁ dadhānā janayantīr agnim |
tato devānāṁ sam avartatāsur ekaḥ kasmai devāya haviṣā vidhema ||7||
Amikor a a mindenség-magzatot, a tüzet tartó vizek hatalmassá váltak,
akkor született az istenek közül az egy lélegző. Mely istennek ajánljuk áldozatunkat?
A hatalmassá váló víz az előző világkorszak végén a mindenséget elborító vízre vonatkozik, a tűz Hiranjagarbhára utal. A harmadik pádában „az istenek közül az egy élő” más olvasatban: „az istenek egy lélegzete”. A versmérték e helyen éppen két szótaggal hosszabb, ezért Hermann Günter Grassmann felveti annak lehetőségét, az egy (ekaḥ) szócska utólagos betoldás lehet – bár a következő versben is szerepel az egy szó, ott a versmértékhez illeszkedve.
yaścid āpo mahinā paryapaśyad dakṣaṁ dadhānā janayantīr yajñam |
yo deveṣv adhi deva eka āsīt kasmai devāya haviṣā vidhema ||8||
Nagysága révén széttekintett a Daksát tartó, áldozatot teremtő vizeken,
ki az egy volt, a legfőbb isten az istenek között. Mely istennek ajánljuk áldozatunkat?
Uvaṭa szerint a yaścit (valaki) a belső vezérlőre (antaryāmī) utal, az áldozat pedig a a teremtés áldozatára.
mā no hiṁsīj janitā yaḥ pṛthivyā yo vā divaṁ satyadharmā jajāna |
yaś cāpaś candrā bṛhatīr jajāna kasmai devāya haviṣā vidhema ||9||
Ne bánts minket, hiszen te vagy a föld-teremtője, igazat fenntartó, eget-teremtő,
ki megalkotta a csillogó, hatalmas vizeket! Mely istennek ajánljuk áldozatunkat?
prajāpate na tvad etāny anyo viśvā jātāni pari tā babhūva |
yatkāmās te juhumas tan no astu vayaṁ syāma patayo rayīṇām ||10||
Teremtés ura! Te lettél az, senki más teremtmény!
Vágyad szerint áldozunk, legyen hát az a miénk! Hadd birtokoljuk a kincseket!
Max Müller felveti annak lehetőségét, hogy ez a vers utólagos kiegészítés. Az előző versek visszatérő refrénje valóban nem jelenik meg e versben, hiszen a kérdést megválaszolja, a gondolatot lezárja. Egyes szófordulatok (például yat-kāmāḥ) valóban nem találhatók máshol a Rg-védában, ám más védai gyűjteményekben igen. A himnusz verseit is megtaláljuk máshol, az Atharva-védában (4.2.) vagy a Sukla-jadzsur-védában. A Sukla-jadzsur-véda 23. fohászának első és utolsó verse a jelen himnusz első és utolsó verse… ez is a versek szerves összetartozását mutatja.
A dévák emberfölötti hatalommal bíró, finom fizikai testben (liṅgaśarīra) élő lények, ám a teremtés után születtek. A dévák ura (a legfőbb déva a dévák között, 8. vers) maga is teremtett lény, bár ő az első teremtmény (lásd 1. vers). Őt, a Teremtés Urát, Brahmát magasztalja a fohász, ám a kommentárok újra és újra tovább tekintenek: a Teremtés Urának imádatával az első teremtmény forrását, az üdvösséget adó (2. vers) Felsőlelket (antaryāmī, 8. vers) imádják.
Weöres Sándor így verselte meg e himnuszt:
A Teremtés Urához
Őskezdetben mint aranycsíra kelt ki,
majd lett a világ egyetlen urává,
helyére tette a földet s a mennyet:
ki az, akit tiszteljünk áldozattal?
Lélegzet s erő adományozója,
parancsait az istenek fogadják,
árnya öröklét, övé a halálunk;
ki az, akit tiszteljünk áldozattal?
Mind e világnak egyetlen királya,
ha lélegzik, ha szemeit lehunyja,
kétlábúak, négylábúak vezére;
ki az, akit tiszteljünk áldozattal?
Övé hófödte hegyek sokasága,
övé az óceán, mindenki mondja,
karjai égtájak, akárki tudja;
ki az, akit tiszteljünk áldozattal?
A magas mennyet s tartóját, a földet,
aki a fényt s égboltot elhelyezte,
a levegőben a teret kimérte;
ki az, akit tiszteljünk áldozattal?
A segítségre váró csatarendek
szorongó szívvel tekintenek őrá,
kitől a felkelő nap fénye árad;
ki az, akit tiszteljünk áldozattal?
Mikor a nagy hullámok útrakeltek,
minden csírát hordva, tüzet vajúdva,
akkor fakadt ő, az isteni lélek;
ki az, akit tiszteljünk áldozattal?
Ki végiglát az áldozat szülőjén,
az ajándékot osztó óceánon,
az istenek fölött egyetlen Isten;
ki az, akit tiszteljünk áldozattal?
Ne tegyen kárt bennünk a föld-teremtő,
az ég-szülő, az igaz törvénytartó,
a tündöklő nagy víz létrehozója;
ki az, akit tiszteljünk áldozattal?
Teremtés Ura, senki más, csakis Te,
nem uralkodhat más a sokaságon.
Amire vágyón áldozunk tenéked,
az legyen a miénk, mindannyi jószág.
Őskezdetben mint aranycsíra kelt ki,
majd lett a világ egyetlen urává,
helyére tette a földet s a mennyet:
ki az, akit tiszteljünk áldozattal?
Lélegzet s erő adományozója,
parancsait az istenek fogadják,
árnya öröklét, övé a halálunk;
ki az, akit tiszteljünk áldozattal?
Mind e világnak egyetlen királya,
ha lélegzik, ha szemeit lehunyja,
kétlábúak, négylábúak vezére;
ki az, akit tiszteljünk áldozattal?
Övé hófödte hegyek sokasága,
övé az óceán, mindenki mondja,
karjai égtájak, akárki tudja;
ki az, akit tiszteljünk áldozattal?
A magas mennyet s tartóját, a földet,
aki a fényt s égboltot elhelyezte,
a levegőben a teret kimérte;
ki az, akit tiszteljünk áldozattal?
A segítségre váró csatarendek
szorongó szívvel tekintenek őrá,
kitől a felkelő nap fénye árad;
ki az, akit tiszteljünk áldozattal?
Mikor a nagy hullámok útrakeltek,
minden csírát hordva, tüzet vajúdva,
akkor fakadt ő, az isteni lélek;
ki az, akit tiszteljünk áldozattal?
Ki végiglát az áldozat szülőjén,
az ajándékot osztó óceánon,
az istenek fölött egyetlen Isten;
ki az, akit tiszteljünk áldozattal?
Ne tegyen kárt bennünk a föld-teremtő,
az ég-szülő, az igaz törvénytartó,
a tündöklő nagy víz létrehozója;
ki az, akit tiszteljünk áldozattal?
Teremtés Ura, senki más, csakis Te,
nem uralkodhat más a sokaságon.
Amire vágyón áldozunk tenéked,
az legyen a miénk, mindannyi jószág.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése