a négy hiányosság

A feltételekhez kötött lelkek vizsgálódásait négy hiányosság jellemzi, ezek miatt saját erejéből soha nem juthat el a teljes megismeréshez. Melyek ezek a hiányosságok?

1. bhrama – tévedés, hiba. A szó a barangol, kószál, forog, eltévelyedik, hibázik (bhram) igéből származik, így tévelygést, helytelen ismeretet jelent – mikor az értelem összekeveri egyik dolgot a másikkal. A klasszikus példa szerint ilyen, ha a távoli ködben álló fát embernek véljük, vagy a kötéltekercset kígyónak… a valóst valótlannak, vagy éppen a valótlant valósnak.

2. pramāda – figyelmetlenség, gondatlanság. Az elme csapongó természetű, így könnyen elsiklik akár fontos részletek felett. Ennek oka lehet az, hogy máshol járnak a gondolataink – Baladév Vidjábhúsan a következő példát említi: mikor az ember nem észleli a közelében énekelt dalt. Ám e hiányosság az érzékelés működési mechanizmusából is következik: az érzékelés ugyanis arra épül, hogy észlelünk néhány jelenséget, majd azt összevetjük korábbi tapasztalatainkkal, s ennek alapján azonosítjuk az érzéktárgyakat. Pszichológusok a következő kísérletet végezték ezzel kapcsolatban: a kísérletben résztvevőknek játékkártyákat kellett felismerniük, úgy, hogy csak rövid ideig láthatták azokat. A kártyák többsége szabályos volt, ám akadt közöttük néhány szabálytalan is, piros pikk, vagy fekete kőr. A kísérleti alanyok többnyire hamar azonosították a kártyákat, ám a helytelen színűeket is szabályosként határozták meg – a korábbi tapasztalataik által felállított rendbe sorolva őket.
A pramāda szó gyöke a lerészegedik, megőrül, megmámorosodik (mad) ige, melyet a pra- (elöl, elé, kezdet) igekötő egészít ki. Így aztán Bhaktivinód Thákur a Dzsaiva-dharmában őrültségként is értelmezi: mikor a korlázott értelem megkísérli megérteni a határtalant – ez az illúzió.

3. vipralipsā – a félrevezetés vágya. A szó az elnyer (labh) igei gyökből ered, mely a vi- (szét, el) és a pra- igekötővel kiegészülve (vipralabh) a csal, félrevezet, fondorkodik jelentést veszi fel, s az erre való vágyakozás a vipralipsā – a megtévesztés szándéka – mikor az ember tudása nem elegendő, ám úgy tesz, mintha tudna; vagy ha az igazság birtokában van, ám azt elrejti mások elől.

4. karaṇāpāṭava – az érzékek tökéletlensége. A karaṇa szó érzéket jelent, az apāṭava pedig ügyetlenséget. Az érzékek gyöngeségének következtében még koncentrált figyelem mellett sem ismerhetők meg a dolgok úgy, ahogy vannak.

Bár az anyagi világ kutatásában a tökéletlen, hibás érzékelés és megismerés is jó szolgálatot tehet, az isteni világ megértéséhez a fenti hiányosságok miatt kevésnek bizonyul. Az isteni kinyilakoztatás mentes e hiányosságoktól, s hasonlóképpen, a nagy lelkek, a szentéletű bölcsek, kik a sásztrák szemével látnak.

Ajánlott olvasmány: ismeretforrások