Ráhu és a holdfogyatkozás

A puránák elbeszélése szerint a nap- és holdfogyatkozást a démon Ráhu okozza. Mikor a dévák és aszurák közös erővel kiköpülték a tejóceánt, az aszurák ellopták a nektárt. Vitázni kezdtek, mert maguk sem tudtak megegyezni, ki igyon a nektárból. Ám ekkor egy szépséges nő képében maga Visnu jelent meg közöttük, s az elbűvölt aszurák rábízták a nektár elosztását. Így aztán mégiscsak a déváknak jutott a nektár. Az aszurák egyike, Ráhu azonban ravaszul elvegyült a dévák között. A Nap és a Hold azonban leleplezték őt, éppen akkor, mikor ajkához emelte a korsót. Visnu nyomban lefejezte Ráhut, ám mert a halhatatlanság itala hozzáért ajkához, a feje nem pusztult el. Azóta is üldözi a Napot és a Holdat, s a nap- és holdfogyatkozás akkor következik be, amikor Ráhu utoléri őket.

A természettudományok azonban feltárják, hogy e természeti jelenségek oka a Nap, a Hold és a Föld adott pozíciója: holdfogyatkozáskor a Hold a Föld árnyékába kerül, napfogyakatkozáskor a Hold takarja el a Napot. Vajon mit kezdhetünk e kétféle magyarázattal? Vessük el talán a puránák magyarázatát?

Srídhar Mahárádzs ezzel kapcsolatban úgy érvel, hogy a védai civilizációban minden létezőt tudati minőségében szemléltek, minden létező „mögött” látták az azt irányító személyt, a félisteneket. A Nap, a Hold, a szél, a különböző fajta esők, a folyók, hegyek, mind-mind személyek. Így Ráhu sem más, mint az árnyék „megszemélyesítője”. A név is erre utal, a „rah” ige jelentése elhagy, eltávozik, otthagy, kiürít, ráhu így az elhagyó, távozó személyt jelenti, esetünkben a fény távozását.
Srídhar Mahárádzs így ír: „Amikor ennek az árnyéknak a személyes képviselőjére gondolunk, akkor beszélünk Ráhuról. Lelki síkon minden tudattal rendelkezik: az árnyék, az árnyék okozta jelenség - minden. Amikor a Hold, a Nap és a Föld között van, a Hold árnyéka a Földre száll. Ez az alászálló árnyék is eredeti lelki létében tudattal bír. Első lépésben, tiszta tudati síkon szemlélve minden tudatos, és csak azután anyagiasul számunkra, hogy a mi tudatunk beszennyeződik, és anyaginak látjuk. A tudatunk először szennyezett, mentális személyiséggel ruházza fel a tökéletes lelki személyiségű létezőt, majd ezen a síkon áthaladva durva, gyakorlatilag tudatnélküli anyagként kezdi érzékelni. Így hát eredendően mindennek van személyisége. Ezért a rsik a valóság e szemléletével, mindent mindig személyként szólítottak meg: a fákat, a hegyeket, a Napot, az óceánt. Mielőtt a tiszta tudat tapasztalni kezdi a tisztán anyagit, lennie kell egy átmeneti, kevert állapotnak, ez az az állapot, amikor a létezőket mentális személyiségekként, a karma törvényeitől szenvedőknek látjuk. Tehát a rsik állítása, miszerint minden személyiséggel bír, valóban igaz, nem a képzelet szüleménye.”