Csaitanja Maháprabhu és Rámánanda Ráj beszélgetése

Kavi Karnapúra a Srí Csaitanja felkelő holdja (Śrī Caitanya-candrodaya-nāṭaka) című drámájának hetedik színében mutatja be Csaitanja Maháprabhu és Rámánanda Ráj találkozását és beszélgetését. E szín a király tanácskozótermében játszódik. A király és tanácsadója, Szárvabhauma Bhattácsárja a zarándokútján lévő Csaitanja Maháprabhuról beszélgetnek. Hogy hagyhatta itt Maháprabhu az Úr Dzsgannáthot? s vajon visszatér-e valaha? – kérdi a király. A szentek a szívükben viszik magukkal az Urat – feleli Szárvabhauma –, s mert barátai vannak itt, így idővel bizonnyal vissza is tér majd.
E beszélgetés közben jelenti az ajtónálló, hogy egy bráhmana érkezett hírekkel… őt Szárvabhauma Bhattácsárja küldött Maháprabhu nyomába. Nyomban beinvitálják, a király hellyel kínálja, és Szárvabhaumával együtt faggatni kezdi: merre járt az Úr, mi történt vele? A hírnök pedig elbeszéli Mahárabhu Kúrmaksétrai látogatásának történetét, és Vászudéva, a leprás bráhmana meggyógyítását. Ám adjuk át a szót a szereplőknek!

sārvabhaumaḥ: tatas tataḥ |

Szárvabhauma: És mi történt aztán?

vipraḥ: tataś ca nṛsiṁha-kṣetram upagamyāgamyānubhāvo bhagavantaṁ nṛsiṁhaṁ dṛṣṭvā stutvā praṇamya pradakṣiṇīkṛtya pratasthe |

Bráhmana: Az Úr azután felkereste Nrszinha-ksétrát. Ahogy megérkezett, s megpillantotta Úr Nrszinhát, imáit és hódolatát ajánlotta, aztán tisztelgőn körbejárta az oltárt, és folytatta útját.

kāñcanācala-marīci-vīcibhir
gaurayan kim api dakṣiṇāṁ diśam |
darśanena karuṇā-taraṅgiṇā
drāvayan jana-manāṁsi sarvataḥ ||4||

(4) Arany-hegyként tündökölve fénysugarak özönével
árasztotta el a délvidéket.
Láthatták őt, könyörületének kiáradó hullámai pedig
mindenfelé megolvasztották az emberek szívét.

api ca,
kṛṣṇa kṛṣṇa jaya kṛṣṇa kṛṣṇa he
kṛṣṇa kṛṣṇa jaya kṛṣṇa kṛṣṇa he |
kṛṣṇa kṛṣṇa jaya kṛṣṇa kṛṣṇa he
kṛṣṇa kṛṣṇa jaya kṛṣṇa pāhi naḥ ||5||

(s aztán)
(5) Krsna, Krsna, dicsőség néked, Krsna, Krsna!
Krsna, Krsna, dicsőség néked, Krsna, Krsna!
Krsna, Krsna, dicsőség néked, Krsna, Krsna!
Krsna, Krsna, dicsőség Krsna, oltalmazz minket!

ittham ambuda-vikasvara-svara-
snigdha-mugdha-vacanāmṛta-dravaiḥ |
hlādayan śrutimatāṁ śruti-dvayaṁ
cittam apy apaharan sa jagmivān ||6||

(6) E dalt énekelte, felhőmorajlásnak tűnő, zengő hangján.
Elbűvölő, ártatlanul egyszerű szavai nektár-áradásával
gyönyörködtette mindazok fülét, akik hallhatták őt,
s amerre csak elhaladt, mindenki szívét elrabolta.

A mugdha itt egyszerűt, ártatlanul tisztát, természetest jelent.

sārvabhaumaḥ: satyam evāttha | tasyaivam eva prakṛtiḥ |

Szárvabhauma: Így igaz. Ilyen az ő természete.

vipraḥ: tato godāvarī-tīram āsādya vihita-viśrame jagaj-jana-manobhirāme nirupama-kṛpābhirāme prema-saubhagavati bhagavati kanaka-ketakopavana iva parimalāmodita-dig-valaye sakala-guṇa-nilaye svayam-prakāśikayā tat-prathayā ko 'yaṁ ko 'yam iti kṛta-samūhaḥ samūhaḥ kṣauṇi-surāṇāṁ tatra militavān | nimantritaś ca kenāpi |
samanantaram ananta-rahasye sarvataḥ sañcarati jana-caya-śravaṇa-kānte tad-udante mantrākṛṣṭa iva graha-gṛhīta iva vismaya-camatkāra-vikāra-viśaṁsthūla iva rāmānanda-rāyaḥ samupeyivān |

Bráhmana: Aztán a Gódávarí partjára érve az egész világot elbűvölő, páratlanul könyörületes Úr megpihent. Szeretet és jószerencse áradt belőle. Olyan volt, akár egy arany-kétakí virágokkal pompázó illatos kert. Tündöklő ragyogása nyilvánvalóvá tette (az egész világ számára), hogy ő minden jótulajdonság tárháza, s hirdette kiválóságát. „Ki ez? Ki ez?” – kérdezgették egymástól a bráhmanák csoportjai, ahogy megpillantották őt – „Valakinek meg kellene hívnia őt!”
Végül megérkezett Rámánanda Ráj is, hogy találkozhasson a végtelen titokzatos, és a sokaság szívének oly kedves személlyel. Ámulattól izgatottan közeledett, akár ha varázslat vonzaná, vagy ha szellem szállta volna meg.

A sárga virágú kétakí a kiengesztelés virága. Bár fája girbe-gurba, levelei hegyesek és élesek, a közöttük megbúvó virág kellemes illatú. A hasonlat Csaitanja könyörületes természetére is utal.
A bráhmanákat a szöveg földi istenekként említi (kṣauṇi-sura). A sokaság szívének oly kedves személy: a szövegben a jana-caya-śravaṇa-kānta (ember-tömeg-hírnév-kedves) arra utal, hogy a tömegben futótűzként terjedt a csodálatos szerzetes felbukkanásának híre, és a kormányzót először ez vonzotta oda. Aztán ahogy megpillantotta Csaitanját, már messziről lenyűgözte személyének varázsa.

rājā: rāmānanda dhanyo’si dhanyo’si | yasya te nayana-viṣayībhūtās te caraṇāḥ |

Király: Ó, Rámánanda, nagyon áldott vagy, nagyon áldott! Megpillanthattad az Úr lábait!

vipraḥ: samanantaram āgatyaiva caraṇa-kamala-parisare sarerīyamānāśru nipatati sma svayam eva | aye tvam eva rāmānando 'sīti bhagavatā sānugraham ukte | atha kim iti ca pratyuce | tad anu bhagavatāpi sārvabhaumānurodhena bhagavad-ālokanam abhīṣṭaṁ mameti mayātra kṣaṇam avasthitam | tat su-vihitam eva vihitaṁ bhavatā yat svayam eva samupasede | tad ucyatāṁ kiñcid ity ābhāni |

Bráhmana: Azután szemében könnyei gyöngyeivel az Úr lótuszlábához omlott. „Óh, te vagy hát Rámánanda!?” – szólította meg könyörületesen az Úr. „Valóban” – felelte Rámánanda. „Szárvabhauma javaslatára vágytam megpillantani téged, s ím, most bekövetkezett e pillanat. Ez itt egy alkalmas hely, hadd üljek le ide melléd. Kérlek, válaszold meg a kérdéseim!”

tato yadyapi rāmānando hi ko 'yaṁ kiṁ nāma kiṁ mahimā kim āśayaḥ kiṁ tattvam iti kim api bhagavad-viṣayaka-jñāna-viśeṣaṇābhijñas tathāpi cira-kāla-kalita-satata-sakhya-sukha-subhaga-gam-bhāvuka iva niḥsādhvasa eva kim api paṭhituṁ upacakrame –

„Ki Ő? Milyen néven szólítható? Milyen a dicsősége? Miképpen menedék? Mi az (Abszolút) Igazság?” Noha Rámánanda részletekbe menően jártas e témákban, most előbb hosszasan ízlelte a meghitt barátság boldog, áldott hangulatát, majd határozott hangon e verset zengte:

A színmű előadásakor itt a figyelem a színpad másik oldalára fordul, ahol a hírnök bráhmana elbeszélésében megidézett Csaitanja Maháprabhu és Rámánanda Ráj beszélgetnek.

mano yadi na nirjitaṁ kim amunā tapasyādinā
kathaṁ sa manaso jayo yadi na cintyate mādhavaḥ |
kim asya ca vicintanaṁ yadi na hanta ceto-dravaḥ
sa vā katham aho bhaved yadi na vāsanā-kṣālanam ||7||

(7) Ha az elme nem kontrollált, mit ér az önfegyelem, s a többi gyakorlat?
S vajon miként uralhatná az ember az elméjét, ha nem Mádhavára gondolva?
Ám mire a gondolat, ha nem olvad meg a szív?
És hogyan is lágyulhatna meg a szív, ha nem tiszták a vágyak?

A versmérték: pṛthivī (széles).

bhagavān: bāhyam etat |

A magasztos Úr: Ez csupán a felszín.

kā vidyā – hari-bhaktir eva, na punar vedādi-niṣpannatā
kīrtiḥ kā – bhagavat-paro’yam iti yā khyātir na dānādi-jā |
kā śrīḥ – tat-priyatā na vai dhana-jana-grāmādi-bhūyiṣṭhatā
kiṁ duḥkham – bhagavat-priyasya viraho no hṛd-vraṇādi-vyathā ||8||

(8) Mi a tudás? Csupán a Hari iránti szeretet (hari-bhaktir eva). E nélkül a véda is befejezetlen.
Mi a hírnév? Az Úrnak szentelődés (bhagavat-paraḥ). Az adományozásból és semmilyen más jótettből nem születik ehhez fogható hírnév.
Mi a gazdagság? Az Ő szeretete (tat-priyatā) . Sem vagyon, sem követők sokasága nem lehet ennél jelentősebb.
Mi a szenvedés? Elválás az Úrnak kedvestől (bhagavat-priyasya virahaḥ), nincs ennél szívettépőbb fájdalom!

A bāhya (felszín) szó szerint külsődlegest, kívül lévőt jelent. A verset a Csaitanját és Rámánandát játszó színészek szavaikat egymásba öltve szavalják. A 8. és 12. versek közti rész a Csaitanja-csaritámrta 2.8.245-260. részletével állítható párhuzamba.
A versmérték: śārdūlavikrīḍita (tigrisjáték).

bhagavān: bhadram | ke muktāḥ |

A magasztos Úr: Úgy van! És kik a megszabadultak?

rāmānandaḥ:
pratyāsattir hari-caraṇayoḥ sānurāge na rāge
prītiḥ premātiśayini harer bhakti-yoge na yoge |
āsthā tasya praṇaya-rabhasasyopadehe na dehe
yeṣāṁ te hi prakṛti-sarasā hanta muktā na muktāḥ ||9||

Rámánanda:
(9) Akiknek Hari lábainak szeretetteljes közelségén kívül nincs más vonzalmuk,
Hari iránti forró szeretet bhakti-jógáján kívül nem ismernek más jógát,
és testüket mindig az iránta érzett heves ragaszkodás takarója fedi,
bizony, ők a természetüknél fogva megszabadultak, s nem a „megszabadultak”.

A versmérték: mandākrāntā (lassú léptű).

bhagavān: bhavatu |

A magasztos Úr: Igen!

kiṁ geyaṁ – vraja-keli-karma – kim iha śreyaḥ – satāṁ saṅgatiḥ
kiṁ smartavyam – aghāri-nāma – kim anudhyeyaṁ – murāreḥ padam |
kva stheyam – vraja eva – kiṁ śravaṇayor ānandi – vṛndāvana-
krīḍaikā – kim upāsyam atra – mahasī śrī-kṛṣṇa-rādhābhidhe ||10||

(10) Mit énekeljünk meg? A vradzsabéli kedvteléseket. Mi a legjobb e világban? A szentek társasága.
Mire emlékezzünk? Agha ellenségének nevére. Min meditáljunk? Murári lábain.
Hol éljünk? Csakis Vradzsában. Mi a fül gyönyöre? A vrndávan-béli
kedvtelések. Mi az imádandó? Srí Krsna és Rádhá neveinek magasztaló éneke!

Az első kérdések és válaszok lassú ütemben váltják egymást, kérdés, majd válasz és indoklás. A megszabadulás kibontása után azonban felgyorsul a beszélgetés, szinte egymás szavába vágva beszélget Csaitanja Maháprabhu és Rámánanda Ráj.
Agha ellensége, Mura ellensége (Murári): Agha egy hatalmas kígyó testét felöltő démon, akit Krsna pusztított el. Az agha szó jelentése bűn, kín fájdalom – Agha démon így a megtestesült bűn, míg Mura az önhittség megtestesítője, melynek bástyái mögé bújunk (a név jelentése: körülzárás, körbevétel). Murával szintén Krsna végzett.
A versmérték: śārdūlavikrīḍita (tigrisjáték).

bhagavān: bhadram | ucyatām ucyatām |

A magasztos Úr: Úgy van! Mondd még, mondd tovább!

rāmānandaḥ: (sva-gatam) itaḥ paraṁ kiṁ vaktavyam | praśnānurūpam uditam eva | adhunā yad vaktavyaṁ tenāsya sukhaṁ bhavati na veti na jānāmi | (iti kṣaṇam abhicintya prakāśam) –

Rámánanda: (maga elé) Ez a legvégső, mit mondhatnék még? Csak a kérdéseit követve válaszoltam. Mit mondhatnék most neki, ami elégedetté tenné… nem tudom. (Így tűnődik kis ideig, majd fennhangon folytatja)

nirvāṇa-nimba-phalam eva rasānabhijñāś
cuṣyantu nāma rasa-tattva-vido vayaṁ tu |
śyāmāmṛtaṁ madana-manthara-gopa-rāmā-
netrāñjalī-culukitāv asitaṁ pibāmaḥ ||11||

(11) Az ízeket nem ismerők csupán a nirvána nimba-gyümölcsét
szívogatják, ám mi, a lelki ízek igazságának tudói
a sötét nektárt, a szerelemtől felajzott fejőslánykák
szeme sarkának fekete vizét kortyoljuk.

A nimba (Azadirachta indica) apró gyümölcsének íze erősen kesernyés.
A versmérték: vasantatilakā (a tavasz ékessége).

bhagavān: punar anyad ucyatām | samānarthakam etat |

A magasztos Úr: Folytasd tovább! Ahogy eddig!

rāmānandaḥ: itaḥ paraṁ pratipādyam eva nāsti | kim anyad vaktavyam | (iti manasi vicārya prakāśam) –

Rámánanda: Nincs elmondható ezen túl semmi. Mi mást mondhatnék? (Elgondolkodik kissé, majd fennhangon)

līḍhān eva pathaś cakora-yuvatī-yūthena yāḥ kurvate
sadyaḥ spāṭikayanti ratna-ghaṭitāṁ yāḥ pāda-pīṭhāvalīm |
yāḥ prakṣālita-mṛṣṭayor jala-lava-prasyanda-śaṅkākṛtas
tāḥ kṛṣṇasya padābjayor nakha-maṇi-jyotsnāś ciraṁ pāntu vaḥ ||12||

(12) A csakóra madárkák raja csókolta végig az ösvényt,
melyen ékkövekkel kirakott kristályok soraként csillognak nyomainak oltárai,
s melyet a reménykedő könnyek zápora áztatott, és kent fel –
Krsna lótuszlába körmeinek tündöklő ragyogása oltalmazzon benneteket mindörökké!

A csakóra olyan fogoly-madár, ki a költők szerint kizárólag holdfényen él. A Hold a nektár forrása, így a holdfény a nektár tündöklése – a csakóra madarat pedig csak ez teszi elégedetté (a madár megnevezése a cak – megelégszik igéből származik). Másfelől a heves, ám viszonzatlan szerelem szimbóluma is: hiszen a földön szaladó madár számára a Hold elérhetetlen messzeségben ragyog az égen.
A vers azt a pillanatot állítja elénk, mikor a rásza-tánc köre felbomlik. Krsna Rádhá keresésére indul, a gópík pedig az éjszakai erdőben nyomaikat kutatják. A gópík csakóra madárként állnak előttünk, kik végigcsókolják Krsna lábnyomait.
A versmérték: śārdūlavikrīḍita (tigrisjáték)

bhagavān: kāvyam evaitat | punar ucyatam |

A magasztos Úr: Ez valódi költészet! Kérlek, folytasd!

rāmānandaḥ: (kṣaṇaṁ vicintya) –

Rámánanda: (egy pillanatra eltűnődve)

śrīvatsasya ca kaustubhasya ca ramā-devyāś ca garhākaro
rādhā-pāda-saroja-yāvaka-raso vakṣaḥ-sthala-stho hareḥ |
bālārka-dyuti-maṇḍalīva timiraiś chandena vandīkṛtā
kālindyāḥ payasīva pīva-vikacaṁ śoṇotpalaṁ pātu naḥ ||13||

(13) A Srívatsza, a Kausztubha, de még maga a szerencseistennő is jelentéktelenné válik
Hari domború mellkasán, Rádhá lótuszlábának piros nyoma mellett.
Akár a felkelő nap bíbor-fény ragyogása, kit a sötétség köszönt imáival,
vagy a kibomlott vörös lótusz a Jamuná vizén – e lábnyom oltalmazzon bennünket!

A Srívatsza fehér szőrtincs Krsna és Visnu mellkasán, annak jeleként, hogy Srí, a szerencseistennő mindig ott pihen. A Kausztubha ékkő a tejóceán kiköpülése során bukkant a felszínre, és Visnu mellkasát díszíti. Ám mindezen ékességeket elhomályosítja Rádhá talpának pirosló nyoma – a fenséges istenimádat válik jelentéktelenné a rajongó istenszerelem mellett. A sötétség köszöntötte bíbor nap, a Jamuná sötét vizén tündöklő vörös lótusz – mindkét kép a sötét háttérben tündöklő piros ragyogás kontrasztját festi elénk.
A versmérték: śārdūlavikrīḍita (tigrisjáték)

bhagavān: idam api tathā |

A magasztos Úr: Így, így!

rāmānandaḥ: (caraṇau dhṛtvā) –

Rámánanda: (az Úr lábait megragadva)

sakhi na sa ramaṇo nāhaṁ ramaṇīti bhidāvayor āste |
prema-rasenobhaya-mana iva madano niṣpipeṣa balāt ||14||(

14) Kedves barátnőm, nincs két személy immár – ő egy szerelmes férfi,
és én egy szerelmes leány –, nincs már különbség!
A Szerelemisten erővel összezúzta,
és a szerelem ambróziájává préselte szíveinket.

athavā,
ahaṁ kāntā kāntas tvam iti na tadānīṁ matir abhūn
mano-vṛttir luptā tvam aham iti nau dhīr api hatā |
bhavān bhartā bhāryāham iti yad idānīṁ vyavasitis
tathāpi prāṇānāṁ sthitir iti vicitraṁ kim aparam ||15||

(vagy)
(15) Én az egyik szerelmes, s te a másik – e látásmód már a múlté,
a józan ész csónakja megfeneklett, nincs többé te és én. Mindkettőnk értelme elveszett.
Most mégis így próbálok gondolkodni: te a férj, s én a feleség –
életek hosszú során át vajon történhet-e ennél különlegesebb?

Rámánanda Ráj úgy fordul Csaitanjához, mint Rádhához egy barátnője. A Csaitanja-csaritámrtában ugyanez a hangulat a 2.8.194. versben lelhető fel, ott Rámánanda az elválástól szenvedő Rádhá szavait énekli meg.
A versmérték: śikhariṇī (koronás)

sārvabhaumaḥ: tato bhagavatā kim uditam ?

Szárvabhauma: S aztán mit mondott az Úr?

vipraḥ: tadā yad avalokitaṁ tad ākalaya –

Bráhmana: Íme, ezt láttam, akkor:

dhṛta-phaṇa iva bhogī gāruḍīyasya gānaṁ
tad-uditam ati-raty-ākarṇayan sāvadhānam |
vyadhikaraṇatayā vānanda-vaivasyato vā
prabhur atha kara-padmenāsyam asyāpy adhatta ||16||

(16) Akár egy kifeszített csuklyájú kobra, ki a kígyó-orvos énekét
hallgatja, úgy csüngött szavain, feszült figyelemmel.
Aztán mert alkalmatlannak találta, vagy talán túláradó boldogsága miatt?
az Úr lótuszkezét Rámánanda szájára tette.

A versmérték: mālinī (megkoszorúzott, virágfüzérrel övezett)

rājā: bhaṭṭācārya! ko’yaṁ sandarbhaḥ?

Király: Bhattácsárja! Mit jelent ez?

sārvabhaumaḥ: mahārāja | nirupādhi hi prema kathañcid apy upādhiṁ na sahata iti pūrvārdhe bhagavatoḥ kṛṣṇa-rādhayor anupadhi-prema śrutvā tad eva puruṣārthīkṛtam | bhagavatā mukha-pidhānaṁ cāsya tad-rahasyatv aprakāśakam |

Szárvabhauma: Királyom! A minden korláton túllépő szerelem semmilyen megjelölést nem tűr, ezért hallván Krsna és Rádhá szerelméről szóló nyílt beszédet, az emberek javára tekintettel az Úr elfedte Rámánanda száját, hogy ne fedhesse fel e titkot.

vipraḥ: tadā cikura-kalāpaṁ dvidhā kṛtvā tenaiva tac-caraṇa-yugaṁ veṣṭayitvā nipatya gaditam –

Bráhmana: És akkor (Rámánanda az Úr) lábaihoz omlott, hajával beborítva lábait, és így szólt:

mahā-rasika-śekharaḥ sarasa-nāṭya-līlā-guruḥ
sa eva hṛdayeśvaras tvam asi me kim u tvāṁ stumaḥ |
tavaitad api sāhajaṁ vividha-bhūmikā-svīkṛtir
na tena yati-bhūmikā bhavati no’ti-vismāpanī ||17||

(17) A lelki ízek értőinek koronaékszere, a szerelmes táncos kedvtelések mestere,
bizony ő, a Szívek Ura nem más, mint te magad! Mi pedig magasztalunk téged.
Magától értetődő természetességgel öltesz magadra számos szerepet,
ám oly csodálatos ez a szerzetes-szerep, amit most magadra vettél!

(iti ciraṁ caraṇa-kamalaṁ dhṛtvā rudann āsīt | madhye madhye kiñcid gadati ca |

(Az Úr lótuszlábát hosszasan ölelve felzokog, s eközben így szól:)

ākasmiko na vidhinā nidhir abhyanāyi
bhagnaḥ kim indur amṛtasya yad eṣa pātaḥ |
ānanda-bhūruha-phalaṁ su-vipac-cāriṇāṁ
dṛṣṭaṁ yad eva tava deva padāravindam ||18||

(18) Jósorsom váratlanul kincsekkel halmoz el –
de mire a Holdból aláhulló nektárzuhatag?
A boldogság fájának legérettebb, legkívánatosabb gyümölcsét,
lótuszlábad pillanthattam most meg, óh, Uram!

bhagavan, yathaivādya mayā svapne dṛṣṭaṁ tathaiva sākṣād api |

Uram, ahogy álmomban láttalak, éppúgy jelentél meg most előttem.

(iti punar api pādau dhṛtvā roditi | bhagavān gāḍhaṁ pariṣvajate)

(Így szólván, újra csak zokogott és az Úr lábait szorongatta, ám ő fölemelte, és szorosan magához ölelte.)

ataḥ paraṁ nimantrayitvā, vipra-vareṇa samāgatya, deva aparāhṇo jātaḥ ity ukto bhagavān mādhyandina-karmaṇe calitavān | vayam api tac-caraṇāravindaṁ praṇamya tad ahar eva pratyājigamiṣavaḥ smaḥ |

Majd egy jeles bráhmana lépett oda, és meginvitálta (Maháprabhut), mondván: Uram, itt a délután! ekkor az Úr távozott, hogy eleget tegyen déli kötelességeinek. Mi is hódolatainkat ajánlottuk lótuszlábánál, és még aznap elindultunk visszafelé.

sārvabhaumaḥ: tad adhunā viśrāmyatāṁ bhavadbhiḥ |

Szárvabhauma: Most pedig pihenj meg, kérlek.

vipraḥ: yathājñāpayati bhavān |

Bráhmana: Ahogy kívánod, uram.


A sorozat többi írása itt érhető el: Rámánanda-szamvád

a társadalmat megrontó hét bűn

Móhandász Karancsand Gandhi a múlt század húszas éveiben jegyezte le az alábbi listát. A kereszténység hét halálos bűnének mintájára a társadalom hét főbűnét írta le, mintegy kortünetként – szomorúan konstatálhatjuk, hogy szavai mindmáig érvényesek:

· a politika szilárd elvek nélkül,
· a gazdagság munka nélkül,
· az élvezet lelkiismeret nélkül,
· a tudás jellemesség nélkül,
· a kereskedelem erkölcs nélkül,
· a tudomány emberiesség nélkül,
· a vallásosság áldozathozatal nélkül.
 
Gandhi elsősorban politikus, az indiai függetlenségi mozgalom jeles vezéralakja, ám egyben komoly spirituális kutató is. Számára a politika nem a hatalom megragadását és a koncért való marakodást jelenti, hanem az igazsághoz, igazságossághoz való ragaszkodás (szatjágraha) és az erőszakmentesség (ahinszá) pillérein nyugvó eszköze a közjó előmozdításának.

 

A gazdagság (artha, gyarapodás), és élvezet (káma) és a vallásosság (dharma) a védák evilági életcéljaira tett utalás… az óind felfogás nem ítéli el a gazdagságot, ám a másokról való gondoskodás fontosságára bíztatja a tehetős embert. Gandhi ezt egészíti ki: ha a nagy jövedelem vele arányos munka nélkül keletkezik, az felborítja a társadalom rendjét és békéjét.
Az ember boldogságra törekszik, ez tettei motorja. „Akár verd adósságba magad, csak szerezz ghít” – így hangzik a kihasználó szemlélet mottója ind megfogalmazásban… a ghí az élvezetek szimbóluma, az adósság pedig nem csupán pénzbeli, de karmikus eladósodást is jelent. Ezt a szemléletet utasítja el Gandhi, az efféle élvezettel az ember tönkreteszi maga és környezete létét, hiszen másokon átgázolva hajszolja a hiábavaló megelégedést.
„Áldozat nélkül sohasem élhet az ember boldogan ezen a bolygón vagy ebben az életben, még kevésbé a következőben” – olvassuk a Bhagavad-gítában (Bg. 4.31.), a vallásosság e nélkül puszta formaság, csupán üzleti vállalkozás.

Bár Gandhi listája hét bűnt tartalmaz, azt gondolom, a lista – sajnos – bővíthető, íme néhány további gondolat:
· jogok kötelességek nélkül (Arun Gandhitól, M.K. Gandhi unokájától),
· média az igazmondás melletti elkötelezettség nélkül,
· közösség együttműködési hajlandóság nélkül,
· kritika példamutatás nélkül.

Kedves Olvasó, ha indíttatást érzel rá, a megjegyzések közt várom a Te listád!