megbocsájtás

Találkoztam egy gondolattal... továbbgondolásra érdemes:

- Én megbocsátok, de nem felejtek!

- Hogyan? Ön nem tudja, hogy csak egyféle megbocsátás van, a felejtés?

a régiek borának seprője - kínai történet

Huan hercege a Nagy Csarnokban olvasgatott, a csarnok előtt meg Pien, a kerékgyártó egy keréken munkálkodott. Egyszer csak félretette szerszámait, felment a lépcsőkön, és így szólt a herceghez: „Szabad-e megkérdeznem uram, mit olvas?” „A bölcsek szavait” – mondta a herceg. „Élnek még ezek a bölcsek?” – kérdezett tovább. „Már rég meghaltak” – volt a válasz. „Így hát csak a régiek borának seprője az, amit nagyuram olvas.” A herceg erre így szólt: „Hogy jön egy kerékgyártó ahhoz, hogy leszólja olvasmányunkat? Ha van mit felhozni mentségedre, hát ki vele, ha nincs, meghalsz!” A kerékgyártó így felelt: „Szolgád csak saját mesterségéből tud példát mondani. Ha kereket csinálok, és csak gyengén szorítom meg, nem tart majd eléggé. Ha meg túl erősen, akkor nem illik egybe. Se túl gyengén, se túl erősen – akkor a kezemnek éppen úgy sikerül, ahogy elgondoltam. Szavakkal nem lehet ezt elmondani, ennek külön fogásai vannak. Még saját fiamnak sem tudnám elmagyarázni, és ő sem tudná megtanulni tőlem. Így van ez; hetvenedik évemet taposom, és öregségemre még mindig kerekeket csinálok. A régieknek is volt átadhatatlan tudásuk. Ők már mind halottak, hát ezért van, hogy amit nagyuram olvas, a régiek borának seprője csupán.”

(A pillangó álma című kötetből)

zsoltárok I.

Boldog ember ki az Isten útját járja.
Láthatatlan angyal az utazó társa.
Kő között se botlik, homályba se téved.
Az ilyen embernek a halál is élet.

Boldogtalan ember, ki nem néz az Égre
Széltől fujt ballangó az élete képe:
virágos mezőn is akadékot talál.
Az ilyen embernek az élet is halál.

(Gárdonyi Géza, 1904.)

jótanácsok életre & halálra

Életre szóló jótanácsok

· Az élet nem könnyű.
· De közel a segítség.
· Nem te vagy a világ közepe.
· Létezik isteni elrendezés.
· A szeretet az út.

Halálra szóló jótanácsok

· Majdnem minden dolog múlandó.
· A halál nem a vég, hanem átmenet.
· Engedd el ragaszkodásaidat.
· Kívül s belül rendezd el dolgaidat.
· Elmélkedj a Mindenhatón!

(forrás: a Kagylókürt folyóirat 45. száma)

intézményesíthető-e a lelki utazás?

Az alábbiakban Richard Rohr: A férfi útja című könyvének második kötetéből olvasható néhány bekezdés. A szerző ferences rendi szerzetes, így terminológiái, példái - és kritikája - természetesen a kereszténységhez kapcsolódnak. Ám a férfiak önmagukra találásának hiánya, és a lelki útkeresés intézményesülése sem csupán a kereszténységben felmerülő probléma, így az alábbi néhány mondatot, és Rohr könyvét is jó szívvel ajánlom.

Technológia-központú társadalmunk, különösen az üzleti világ, nem arra serkenti a férfiakat, hogy önmaguk felfedezésére és a lelki fejlődés belső útjára induljanak. Sőt, valójában épp az ellenkező irányba ösztönzi őket. Aki vezető beosztásban vagy önalkalmazásban vannak, annak olyan sok időt kell azzal töltenie, hogy ne maradjon le, sőt, előre jusson, hogy gyakran nem marad ideje arra, hogy kapcsolatokat ápoljon másokkal, még kevésbé önmagával vagy Istennel. A hagyományos, nyolctól-ötig tartó munkarendben dolgozó gyári és irodai munkásokat a társadalom kellő mennyiségű figyelemelvonó, izgató és bódító szerrel látja el ahhoz, hogy gondolataik elterelődjenek a monoton munka feszültségéről és unalmasságáról. És természetesen a világ nem figyelmeztet arra, hogy egyéb tennivaló is lenne, hogy belső utat is lehetne választani, amelyből senki nem tud profitot csinálni.
Lényegében az egyház sem segít. A nyugati világ az egyházat is egyfajta vállalattá változtatta, a püspök belvárosi irodája lett a cég székhelye, a bolthálózat pedig lefedi a központot és a külvárosokat. A negyedik században, amikor a keresztényeknek először engedték meg, hogy szabadon gyakorolják a vallásukat, beleegyeztek, hogy az egyház olvadjon bele a Római Birodalomba, ahelyett, hogy Jézus evangéliumának szellemében a birodalmi rendet formálták volna át. A püspökök és papok a hatalmas egyházi szervezet funkcionáriusai és menedzserei lettek.
Mert tulajdonképpen az evangélium egyáltalán nem foglalkozott az egyház szervezésével. A megváltásra és lelki átalakulásra fordított gondot, mind az egyén, mind a társadalom szintjén. A Szentírás tudósainak keményen meg kellett dolgozniuk azért, hogy az Újszövetség töredékeit összeillesztve legalább homályos elképzelést alakítsanak ki arról, hogy a korai egyház hogyan volt megszervezve. De a férfiak már az első évszázadban is szívesebben foglalkoztak a szervezéssel, mint az evangélium lelki bölcsességével, úgyhogy a szervezés nyert. A negyedik században az evangélium azon részei, melyek intézményesíthetők voltak, azok megmaradtak az egyházban, de amelyek nem, lényegében kimaradtak.
Intézményesíthető-e a lelki utazás? Nem nagyon. Megszervezhető-e magunk átalakítása és a megváltás? Ez lehetetlen. Vezetést lehet adni. Ötleteket és vezérfonalakat is lehet. Tanácsot és bátorítást is. De a lelki fejlődést nem lehet megszervezni és ellenőrizni, éppen azért, mert szellemi természetű, azaz a lélek nem lemérhető és nem ellenőrizhető.
Úgyhogy az egyház irányítói azt szervezték meg, amit ki tudtak mutatni és amit ellenőrizni tudtak. A viselkedés külsőségeit szabályozták, a kánonjog és a nyilvános erkölcs előírásai által.

Ferenc testvér levele

Bolyongunk ebben a világban Isten útjait keresve: egyszer járt utakon, máskor járatlanokon, s megesik az is, hogy a jártnak hitt útról kiderül, hogy nem a miénk. Néha másokkal együtt haladunk, máskor egyedül, s bizony előfordul, hogy elválnak azok, kiknek egy ideig együtt vezetett az útja. Ilyenkor legyen kéznél Ferenc testvér levele:

„Leó testvér, Ferenc testvéred üdvöt és békét kíván. Úgy beszélek hozzád, fiam, mint az édesanya; mert mindazt, amit az úton beszéltünk, röviden egy szóba és tanácsba foglalhatom össze, és ha újból hozzám kellene fordulnod tanácsért, akkor is csak azt tanácsolhatnám: Ha az Úristen tetszésének keresésében s az ő nyomdokának és szegénységének követésében bármilyen út célravezetőbbnek látszik előtted, az Úristen áldásával és az én engedelmemmel válaszd azt. És ha a lelked békéjéért, vagy más vigasztalásért szükségét éreznéd, hogy megint hozzám jöjj, csak jöjj, Leóm.”

tíz mondat

Nem lehetsz egyszerre vidám és barátságtalan.

~

Az Igazság felfedezéséhez kettő kell: egy, aki kimondja, és egy aki megérti.

~

A fák költemények, amelyeket a föld az égnek ír. Mi kivágjuk őket és papírrá változtatjuk, hogy haszontalanságainkat rányomtassuk.

~

Ha nem talál az élet dalnokot, aki szívéből daloljon, teremt egy filozófust, aki beszél az élet szelleméről.

~

A magasabb sugallatok állandóan dalolnak, és sohasem magyaráznak.

~

Hogy tudnál énekelni, ha tele van a szád étellel? Hogy tudnád áldásra emelni a kezed, ha arannyal van tele?

~

A szépség felülmúlja a vallást és a tudományt.

~

Amikor a szépségről énekelsz, lehetsz bár egyedül a sivatag szívében, meghallgatásra találsz.

~

A szeretet, amely nem újul meg magától naponta, megszokássá, majd rabsággá válik.

~

Annak, aki téged szolgál, többel tartozol, mint csak pénzzel. A szívedet is add neki, vagy szolgáld te őt.

(Kahlil Gibran: Homok és tajték)

sruti, szmrti, kávja

Abhinavagupta (filozófus költő, élt 950 - 1020 táján) szerint a Véda úgy tanítja az embert, mint a mestere: utasításait feltétel nélkül fogadjuk el. Az itihászák és puránák akár a tanácsot adó jóbarát, a kávja (költészet) pedig olyan, akár a szerető feleség édes szava.

hallgatás

Éheztem az imádságra. Erős vágy fogott el, hogy kiöntsem magam az imádságban, hiszen két napja nem volt nyugalmam s magányom, hogy egyedül lehessek. A szívemben valamiféle áramlást éreztem, amely szét akart áradni minden tagomban, s amint visszatartottam, erős fájdalom támadt a szívemben. Egyébként boldog fájdalom volt, amely csendes megnyugvásra és imával való eltelésre késztetett. Most feltárult előttem, miért menekültek el az emberek elől a tevékeny imádság igazi gyakorlói, s miért rejtegették magukat ismeretlenségben. Megértettem azt is, miért nevezi szent Hészükhiosz magát a lelki és hasznos beszédet fecsegésnek, ha mértéktelen, amint Szír Szent Efrém mondja: „A jó beszéd ezüst, a hallgatás azonban tiszta arany”.

(A zarándok elbeszélései; részlet a negyedik elbeszélésből)

a zarándok elbeszélései

A keleti ortodox kereszténységben élő gyakorlat a szüntelen imádság: a Jézus-ima (mantra) folyamatos zengése, ajkakkal, szívvel, lélekkel.
Az alábbi történet elbeszélője egy egyszerű orosz zarándok - megragadta őt a Szentírás (sásztra) utasítása: „Szüntelen imádkozzatok!" (1Thess 5.17.), s ezután mindenhol erről tudakozódott. Jósorsa egy sztarec (tapasztalt lelki vezető, guru) mellé vetette, aki bevezette őt a Jézus-ima zengésének gyakorlatába. Mestere halála után annak olvasójával (dzsapa) kezében járta a világot. Két könyv volt útitársa: a Biblia és a Filokália, ez utóbbi huszonöt szent szerzetes tanító gondolatai az imádságról.
Egy alkalommal zarándoklata közben betért egy házba, ahol szívesen fogadták a koldusokat, zarándokokat. Vacsora közben feltünt neki egy vak koldus, akinek mindig mozgott a szája, mintha szüntelen imákat mormolna. Vacsora után beszélgetni kezdtek: a vak elmondta, hogy betegség folytán vesztette el látását: korábban szabó volt, s egyszer egy parasztember kunyhójában talált néhány könyvet, s beleolvasott az egyikbe:

Kezembe vettem az egyik könyvet, föllapoztam, s a következő szavakat olvastam benne, jól emlékszem rá még most is: „A szüntelen imádság: mindig segítségül hívni az Úr nevét.” Miután ezt olvastam, gondolkozni kezdtem. Akár beszél, akár jár, akár tesz valamit az ember, akár eszik, akár valami mást csinál, mindenütt, minden helyen és mindenkor segítségül kell hívni az Isten nevét. De hiszen ez nagyon alkalmas nekem is. Elkezdtem gyakorolni suttogva ezt az imát varrás közben. Nagyon megtetszett. Akik velem laktak a kunyhóban, észrevették. Nevetni is kezdtek rajtam: Varázsló vagy talán, hogy állandóan suttogsz? Mit mondogatsz? Én pedig, hogy titokban tartsam, abbahagytam a suttogást ajkaimmal, csak a nyelvemmel kezdtem végezni az imádságot. Végül úgy hozzászoktam az imádsághoz, hogy éjjel-nappal ezt mondja a nyelvem, s ez nekem olyan jó.

Együtt indultak tovább, a vak koldus és a zarándok:

Így mentünk kettesben, a vak meg én. Nagyon kényelmesen mentünk, talán tíz-tizenöt versztát naponta. A többi időben magányos helyeken ültünk s olvastuk a Filokáliát. Sorban elolvastam neki mindent a szívbéli imádságról, amint elhunyt sztarecem tanította, vagyis elkezdtem Nikéforosz szerzetes, majd Grégoriosz könyvével stb. Micsoda szomjúsággal és figyelemmel hallgatta mindezt! Mennyire tetszett neki, mennyire gyönyörködtette! Aztán olyan kérdéseket tett fel nekem az imádságról, hogy az én eszem nem volt elegendő, magyarázatot adni rájuk.
Miután felolvastam neki a Filokáliából mindazt, ami szükséges, faggatni kezdett, mutassam meg neki az utat, hogyan találhatja meg az ember lelkével a szívét, s hogyan lehet Jézus Krisztus isteni nevét belevinni a szívbe, hogy kell bensőségesen a szívvel imádkozni.
El is kezdtem mondani neki:
- Figyelj ide! Ugye nem látsz semmit, mégis mindent el tudsz képzelni. Magad elé tudod állítani mindazt, amit régebben láttál: egy embert, vagy valamilyen dolgot, valamilyen tagodat, pl. kezedet, vagy lábadat. El tudod-e képzelni olyan elevenen, mintha valóban néznéd, rá tudod-e szegezni még vak szemeidet is?
- Igen - felelte a vak.
- Hát éppen így képzeld el a szívedet. Nézz rá, s amilyen élénken csak tudod, vedd képzeletedbe. Füleddel pedig hallgasd figyelmesen, mint dobog, hogyan ver egyet-egyet. Amikor ehhez már hozzászoktál, miközben ránézel, minden szívverésedhez illeszd hozzá az imádság egyes szavait. Ilyenformán: az első dobbanáshoz mondd, vagy gondold: „Uram”, a másodikhoz: „Jézus”. a harmadikhoz: „Krisztus”, a negyedikhez: „könyörülj”. az ötödikhez: „rajtam” és sokszor ismételd ezt. Ez neked könnyű, hiszen meg van benned a szívbeli imádság kezdete s a hozzá való előkészület. Majd miután hozzászoktál ehhez is, láss hozzá, hogy az egész Jézus-imát szívedben a be- és kilégzéssel együtt mondd, amint az atyák tanítják. Tehát szívd be a levegőt, mondd, képzeld: „Uram Jézus Krisztus”, kiengedve: „könyörülj rajtam”. Minél gyakrabban s minél többet foglalkozz ezzel. Hamarosan gyöngéd, kellemes fájdalmat fogsz érezni szívedben, majd melegség áraszt el. Így az Isten segítségével eléred a szív boldogító benső imádságát. De ügyelj, hogy elűzzed az értelmedben fellobbanó zavaró képzelődéseket. Ne fogadj be semmiféle képzetet. A szentatyák azt tanítják, hogy az embernek semmiféle képzetet sem szabad tartogatnia a benső imádság közben, nehogy kísértésbe essék.

A részletek forrása: http://www.atanaz.hu/seminary/mei/zoefosz/zarindex.htm

fegyelem

Az emberi lelket csak a fegyelem képes egészségben megtartani. A fegyelemnek persze belső fegyelemnek kell lennie. De még a külső fegyelem is jobb, mint a semmi.
A diktatúra megfegyelmezi az embereket. Rettegnek, vigyáznak arra, hogy mit mondanak, ezért megtanulják a nyelv fegyelmét.
Nyomorúság van - meg kell fegyelmezniük a birtoklási ösztöneiket. Zártak az országhatárok. Fegyelmezni kell a vándorlási, kalandozási kedvet. Így hát a lelkek egészségesebbek maradnak, mint a gazdag demokráciákban, ahol sem belső, sem külső fegyelem nincs.
Én azt láttam, hogy az európai gondolkodás nagyon fegyelmezetlen. Mindig az irrealitásokban bolyong. Hol a múltban vájkál, ami irrealitás, mert már nincs. Vagy a jövőn töpreng, ami a másik irrealitás, mert még nincs. S ezért csak rendkívül felszínesen éli meg az egyelten realitást, a jelent, az itt és most történéseit.

(Popper Péter idézi Buddharakkita Teyra apátot, a bangalore-i buddhista kolostor elöljáróját)