vajon milyen Vrndávan?

Bhaktisziddhánta Szaraszvatí Prabhupád tanítványai beszélgettek egyszer egy tekintélyes ember, Bharatpur állam elöljárójának a Rádhá-kundnál, Rádhiká tavacskájánál tett zarándoklatáról. Teljes testével a földre borult, majd újra fölegyenesedett, odalépett, ahol a keze a földet érintette, majd ott újra leborult, s így tovább: „körbedandavatolta" a tavat. Tisztelettel említették, milyen nagyra becsüli ez az ember Rádháránít. Bhaktisziddhánta Szaraszvatí Prabhupád azonban így szólt: „Igen, igen, de ahogyan ők imádják Rádháránít s ahogy mi imádjuk őt, az két különböző dolog. Ők azért tisztelik Rádháránít, mert Krsna kedveli Rádhikát. Mi azonban éppen ellenkezőleg: azért imádjuk Krsnát, mert Rádhárání kedveli Őt. A mi célunk Rádhárání. Krsna pedig Rádhiká kedvence, ezért mi is foglalkozunk Krsnával."
A Csaitanja-csaritámrtában (2.14 fejezet) olvashatunk egy történetet, melyben Szvarúp Dámódar és Srívász Thákur beszélgetnek Maháprabhuval. Miután Szvarúp Dámódar hosszasan magasztalja Rádhikát és a gópíkat, Srívász a fenség (aisvarja) hangulatában tréfálkozva így szólt: „Óh, a gópík, folyton csak tejet forralnak, meg vajat köpülnek, bezzeg az én úrnőm (Laksmí) drágaköves trónuson üldögél! Mi gazdagsága volna Vrndávannak? Néhány ág meg levél!" Szvarúp Dámódar válaszában Vrndávan transzcendens természetéről beszél: „Ott minden fa transzcendentális kívánságfa, a föld lelki csodakövekből való, a víz valóságos nektár. Minden szó egy dal, minden lépés egy táncmozdulat, s a fuvola a legkedvesebb társ."
Vajon milyen Vrndávan? Gyöngyös gyémántos, vagy virágok meg némi színes porfesték a hegy köveiből? És kicsoda Rádhá? Tejet forral, vagy a királyi trónuson üldögél? Esetleg a Góvardhan barlangjának levélágya volna a királyi trónus?

Szvámí Szadánanda dász

 

Szvámí Szadánanda dász
(1908 - 1977)

Bhaktisziddhánta Szaraszvatí vágyának eleget téve tanítványai - az ortodox hindu felfogással szakítva - a nyugati világba utaztak, hogy ott tanítsák Csaitanja Maháprabhu üzenetét. Először 1933-ban Londonban nyitottak prédikáló központot, előadásokat tartottak az érdeklődőknek s a tudós közönségnek. Az első nyugati vaisnavák így 1935-ben utaztak Indiába, köztük Ernst Schulze is, aki aztán később Bhaktisziddhánta Szaraszvatí Prabhupád tanítványa is lett, mesterétől a Szadánanda nevet kapta.
Szadánanda dász korábban összehasonlító vallástudománnyal foglalkozott, buddhista szöveget fordított szanszkrtból, így került Japánba, ahol Bhaktisziddhánta Szaraszvatí egy másik tanítványának, Prof. N. Sanyal-nak Csaitanja Maháprabhuról írt könyve került a kezébe. Felvette a kapcsolatot a szerzővel, és mesterével, majd az ő instrukcióit követve Londonba utazott, hogy találkozzék az ottani bhaktákkal, Bhakti Pradíp Tírtha Maháráddzsal, és Bhakti Hridaja Vana Maháráddzsal.
1935-ben utazott Indiába, itt is telepedett le, s mikor a második világháború kitört, német állampolgársága miatt internálótáborba került. A táborban találkozott fogolytársával, Walther Eidlitz-cel (a későbbi Vámana dásszal), aki eredetileg azért utazott Indiába, hogy meglelje mesterét.
Az alábbi részlet Vámana dász Ismeretlen India című könyvéből való:

- Ahogy a tűz természete az hogy égjen éppen így az emberi lélek természete az hogy szeressen, Istent szeresse. - mondta Szadánanda. Magas volt, vékony, feje kopaszra borotválva. Bár európai volt, az indiai szerzetesek öltözetét viselte. Egy napon ott állt új jövevényként az ebédlő barakk előtt ahol az internáltak már éhesen sorakoztak, s mely felett az izgatott ragadozó madarak nagy rajokban köröztek. Megszólítottam s ő tőmondatokban, szigorúan a tárgyra szorítkozva válaszolt. Első igazi beszélgetésünk az éjszakai futballpályán zajlott. Ott mesélt nekem egy antik görög vázáról, amit egyszer régen látott. A vázára egy kerék volt festve tizenhat küllővel. A kerék körül képek voltak a régi görög misztériumokból, s egy felirat: „Leugrottam Ixion kerekéről.”
Ixionnak nevezték azt a vétkekkel teli halottat, aki a holtak világában örök időkre egy forgó kerékre van kötözve; erre emlékeztem. De nem tudtam, hogy egyes görög misztériumok nem a halottak világát, hanem a mi saját világunkat tekintették szánalmas helynek, ahol valamennyi élőlény anélkül hogy tudna róla egy kérlelhetetlenül forgó kerékre van felfeszítve, az állandóan ismétlődő földi életek kerekére.
Egy rég nem működő erdei vízimalom kerekére kellett hirtelen gondolnom, melyet gyermekkoromban sokszor órákig bámultam rémülten, amint színehagyott, mohával borított küllői értelmetlenül forogtak miközben alatta a mélyben a megfeketedett, kikövezett mederben zubogó patak vizét a magasba emelte, szétfröccsentette, majd ismét a magasba emelte: nyereség és veszteség, tisztelet és szégyen, vereség és győzelem, boldogság és szenvedés, egészség és betegség, egyesülés és elválás, hervadás, halál, és új születés. Saját vágyaink ereje válik azzá az erővé, mely a változó világ kerekét hajtja végtelenül előre. Az összes indiai bölcselet azt az utat kereste, mely az Ixion kerekéről való szabaduláshoz vezet. Srí (1) is ezt a szabadulást nevezte a legfőbb célnak.
- Az izzó fájdalom változó világának kerekéről való szabadulás nem a legfőbb cél. - mondta kísérőm. - Ez csupán az első lépés a soha véget nem érő ösvényen, mely Isten elfeledett világába visz, ahová az istenszeretet guruja vezeti tanítványát.
- Mi az út? Mi a cél? - faggattam, miközben úgy éreztem, hűtlen lettem Srí mahárádzshoz, gurumhoz azzal hogy feltettem e kérdést.
- Az út a szeretet, a cél a szeretet; egyre nagyobb, a szívből előtörő istenszeretet. Ahogy a szikra tanusítja a tűz létét azzal hogy éget, éppen így ad bizonyságot Isten létéről a lélek azzal hogy szereti őt. A szikra az egyéni lélek, a szeretet nagy tüze Isten maga. A szikra parányi a tűzhöz képest melyből kipattan, de végtelen parányisága csupán formájára vonatkozik. A lelket burok rejti, s nem tud semmit igazi természetéről. De ha ráébred önmagára, s szereti Istent, s kimondhatatlanul vágyakozik vissza hozzá, akkor ő is részesévé válik az örökkévalónak, az ő gazdagságának, becsületességének, szabadságának. Ekkor levetkőzi az önérdek valamennyi formáját, s nem marad más vágya mint hogy Istennek örömet szerezzen. Ekkor részt tud venni Isten belső életében a szeretetteljes odaadó szolgálatban.
- Nem az Igazság ismerete a legfőbb cél? A gurum ezt mondta nekem.
- Bölcsességhez az ember nem jut tudni akarás útján, csak az odaadó szolgálat által. A puszta tudásvágy még önzés, és az egoizmus kielégítése.

....

- Szvámídzsí- kezdtem - Mit mondott az ön guruja, szerinte miért élünk? Miért kaptuk ezt a testet?
Szadánanda kigyúlt:
- A gurum azt mondta: „Azért kaptuk ezt a lusta testet, hogy valamennyi lélegzetvételünkkel elégessük az isten iránti szeretet tüzében.” Ezt azonban ön még nem értheti Vámanadász. Ön még nem tudja ki is Isten, ki Krsna...
- Ó, én szeretném látni Istent - mondtam.
- Nem arról van szó, hogy ön látja Istent - utasított rendre szigorúan kísérőm. - Sokkal inkább arról, hogy Isten tekint önre, hogy vonzza Őt az ön szeretetteljes odaadás iránti vágyának szépsége és tisztasága. Ha valaki Istent látni akarja, akkor ez a kívánság még mindig kizsákmányoló hajlamának utolsó foszlányaiból ered. Mint ahogy az emberek önzésükből fakadóan a Földön valamennyi dolgot objektummá alacsonyítanak le, melyeket csak aszerint képesek értékelni, hogy számukra hasznosak-e vagy sem, s mindent élvezni akarnak, s egyesek így tekintenek Istenre is.
- Hogy szabadulhatok meg ettől az egoizmustól?
- Így sem szabad kérdezni. - válaszolta Szadánanda keményen. - Ez a kérdés is egoizmusból fakad. Kérje Krsnát, az ismeretlent, a rejtetett, hogy adjon önnek erőt, hogy a jövőben egyszer őszintén tudja majd kérni, hogy őt igazán szolgálhassa, és megtanulja szeretni. De már későre jár. Aludnunk kell. Jó éjt Vámanadász.

–––––––––––––––––––––––––––
(1) Srí: szerzetes tanító, a szerző korábban az ő himalájai ásramjában élt

· A könyv magyar nyelven itt olvasható.
· Szvámí Szadánanda dász élete és írásai (angol, német és svéd nyelven)

Bhaktisziddhánta Szaraszvatí születése és missziója

Gószvámí Bhaktisziddhánta Szaraszvatí Prabhupád Dzsagannáth Puríban, Bhaktivinód Thákur negyedik fiaként született 1874. február 6-án. Anyja Bhagavatí déví volt, a kisfiú pedig a Bimala Praszád nevet kapta. A védikus írások harminckét jelet sorolnak fel, amiről egy nagy személyiség felismerhető. Az orr, a kezek, az állkapocs, a szemek és a térd hosszú, a bőr, haj, ujjperecek, fogak és a szőrzet finom, a szem, talp, tenyér, szájpadlás s az ajkak pirosasak, a mellkas, váll, a körmök, az orr, az ajkak és az arc magas, a nyak rövid, a csípő, homlok és mellkas széles, a köldök, a hang és az ember természete mély. Aki e harminckét jellel rendelkezik, az nagy személyiség, mahápurusa. E jelek a kisgyermek testén feltűnően szembeötlők voltak, s a gyermek horoszkópját elkészítő asztrológus is kivételes személyiségre utaló jeleket talált. Bhaktivinód Thákur azért fohászkodott, hogy olyan fia születhessék, aki kiteljesíti majd a bhakti missziót, és amit ő maga könyveivel megalapozott, azt továbbviszi, valamint templomokat alapít, prédikál. Az asztrológus megállapította, hogy Bímal Praszád híre szerte a világon elterjed, s olyan tanítóként ismerik majd, aki feltárja az emberi élet igazi célját. A védikus szokásoknak megfelelően hathónapos korában kapott először gabonafélét, nevezetesen rizst. Ez egybeesett a Ratha-játra (szekérfesztivál) ünnepséggel. Dzsagannáth szekere éppen Bhaktivinód Thákur háza elé érkezett, s ott megállt, meg sem lehetett mozdítani. Bár a szekeret sok ember húzza kötéllel, mások pedig tolják, néha mégis előfordul, hogy megáll. Ilyenkor az óriási szekéren utazó Úr Dzsagannáth úgy határoz, hogy nem megy tovább - aztán hiába is próbálkoznak a hívek, a szekér meg sem moccan. Egyszer Csaitanja Maháprabhu idejében is előfordult, hogy a szekér megállt. Rengeteg katona próbálkozott, sőt, elefántokat fogtak be a szekér elé, de mindhiába. Maháprabhu, aki ott táncolt Dzsagannáth előtt, amikor látta, hogy hiába erőlködnek, a szekér mögé lépett, a fejével tolni kezdte, mire a szekér könnyedén el is indult. Most is ilyesmi történt. Bhaktivinód Thákur házánál megállt a szekér s három napig meg se moccant. Ekkor férje kérésének eleget téve Bhagavatí déví karjaiba vette kisfiát és felszállt Dzsagannáth szekerére. A féléves kisfiút Dzsagannáth kegyszobrának lótuszvirág lábaihoz helyezte. Hölgyek általában nem mennek fel a szekérre, de Bhaktivinód Thákur felesége megtehette. A kisfiú kinyújtotta kezét és megpaskolta Dzsagannáth lábait. Ekkor egy nagy virágfüzér oldódott le Dzsagannáth nyakáról és a kisgyermek fejére hullott. Bhagavatí déví kimondhatatlanul boldognak érezte megát. Mikor a gyermek természetét próbára tették, a szokásoknak megfelelően egyik oldalán pénzt és ételt helyeztek el, míg másik oldalán a Bhágavata-purána kötetét. Úgy tartják, ha a gyermek a pénz felé mászik, jó üzletember lesz belőle, ha viszont a könyv felé, akkor szent életet fog élni. A pénz s az étel nem is érdekelte Bímalt, rögtön a könyv felé fordult. Mihelyt elérte a Bhágavata-puránát, körös-körül mindenki Hari szent nevét kiáltotta.

...

Az első világháború kitörésekor atyja elhalálozott. A tőle való elválás nagyon megviselte, mert nemcsak apja volt számára, hanem mestere, guruja is, hisz gyermekkorától fogva Krsna imádatára nevelte. Később fölvette a szannjász rendet, fölelevenítve ezzel ezt a szinte kihalt tradíciót. A Bhágavata-purána említi a tridandi szannjászt, vagyis a vaisnavák által követett lemondás rendjét, s Rámánudzsa Ácsárja idejében is ismeretes volt ez az életrend, de Csaitanja korában, s őutána már nem. Maga Csaitanja Maháprabhu is májávádí mestertől vette fel a szannjászt, az utána következő bhakták pedig vagy házasemberek, vagy bábádzsík, visszavonult szentek voltak. Az ő jelvényük nem a danda (a szannjászík botja), hanem a kaupin, a fehér gyolcs ágyékkötő volt, s nem utaztak, nem prédikáltak, hanem magányos helyre elvonulva meditáltak Krsna szent nevein és kedvtelésein, tanulmányozták az írásokat, s emellett persze ők maguk is írtak. Bhaktisziddhánta viszont újfent bevezette a sáfrányszínű ruhát, a dandát s a prédikálást, s ugyanezt, az aktív prédikálást, írást, utazást várta el a szannjászíktól. Emiatt sok ortodox pap kritizálta, de ő nem zavartatta magát. Sok nem-bráhmana családból származó embert szentelt bráhmanává, ami szintén komoly ellenállást váltott ki. Előfordult az is, hogy az egyik városban tanítványaival együtt kőzápor fogadta. Forradalmi prédikálása tehát igen komoly visszhangot keltett egész Indiában, de ezzel nem elégedett meg, hanem amint lehetősége nyílott rá, külföldre is elküldte tanítványait, Londonba, Németországba, Ausztriába, Csehországba, Franciaországba, illetve Burmába és más országokba. Prabhupád A. Cs. Bhaktivédánta Szvámít is arra kérte, hogy angol nyelven, külföldön is hirdesse a bhakti filozófiát. Bhaktisziddhánta Szaraszvatí missziója röviden úgy foglalható össze, hogy Indiában s India határain túl is megismertette a tiszta bhaktit, Krsna minden önző, anyagi érdektől mentes szolgálatát. Ennek érdekében szinte bármire hajlandó volt. Nem volt szűklátókörű, mint annyian mások, hanem mint Krsna tiszta szolgája, aki közvetlenül a lelki világból érkezett, úgy látta, a bhakti terjesztése érdekében mindent meg kell tenni. Ezt persze mi nem utánozhatjuk, tudnunk kell, hol a határ. Egyszer például a Jóga-píthánál tartott nagy összejövetelre neves filozófusokat, gazdag embereket, befolyásos társadalmi személyiségeket is meghívott, gondolván, hogy ha ők eljönnek és nekik megtetszik a bhakti, akkor sok emberen tudnak majd segíteni, latba vetve befolyásukat. Sokan el is jöttek, s mivel közülük többen húsevők voltak, Bhaktisziddhánta Szaraszvatí elrendelte, hogy egy közeli szállodából hozzanak húsételeket a vendégek számára. Szvámí B. R. Srídhar, aki ekkoriban már a tanítványa volt, ellenkezett kissé, mondván ez a lépés rosszt hírt fog kelteni az egész misszióra nézve, de Bhaktisziddhánta Szaraszvatí azt válaszolta, hogy ezt a döntését már millió születéssel korábban meghozta. Igen merészen terjesztette tehát a bhakti filozófiát. Mikor felvette a szannjász rendet, ellátogatott Vrndávanba. Autón utazott, két tanítványa, Paramánanda és Kundzsa Babu pedig európai öltözékben, öltönyben, nyakkendőben kísérte őt. (Paramánanda nagyon fiatalon állt a szolgálatába, s a tanítványok közül csak ő tegezte mesterét. Olyan meghitt viszonyban voltak, hogy Sríla Bhaktisziddhánta minden kérését teljesítette habozás nélkül.) Indiában abban az időben - az angol uralom alatt - ez a viselet amúgy is nagy port vert fel, sőt, inkább lenézték az európai módra öltözködő embereket. Ő volt az első guru, aki gépkocsit használt, s a hithű hinduk már ettől is valósággal sokkos állapotba kerültek. De hogy Vrndávanba látogatván autón érkezzék és európai ruhába bújt ind tanítványai kísérjék, ezt már végképp felháborítónak találták. S nemcsak tanítványai megjelenése keltett megütközést, hanem Sríla Bhaktisziddhánta Szaraszvatí sáfrányszínű dhótija is. Ő viszont azt mondta, mindez csak külsőség, a lényeg a bhakti terjedése, s ha van két komoly tanítvány, aki minden anyagi dologról lemondott, mit számít akkor a viselet? A bhakti folyamatában valóban az a cél, hogy a szívünket megtisztítsuk, s nem külsőleg kell a ruházatunkra ügyelni, bensőnkben pedig valamilyen aljas gondolatot, szándékot forgatni. Éppen ellenkezőleg, a szív megtisztítása a lényeg, s ha ezt a hagyományok nem akadályozzák, akkor szívesen követjük azokat. S abban az időben a nyugati viselet nagyon is segítette a bhakti terjedését, ugyanis akkoriban Indiában még angol világ volt, s az angolok lenézték az indiaiakat, sokszor a viseletük miatt is. Ha viszont valaki úgymond "civilizált" módon öltözködött, azzal inkább szóba álltak. Bhaktisziddhánta Szaraszvatí azt akarta, hogy maguk a hódító angolok váljanak bhaktákká. Akkoriban Anglia világhatalom volt, s ha egy világhatalom polgárai megismerkednek a bhaktival, az minden bizonnyal az egész világra pozitív hatással lesz. Bhaktisziddhánta Szaraszvatí igen előrelátó, reformer lélek volt, aki tisztán látta, mennyire szenvednek az emberek a világban, s tudta azt is, hogy szenvedéseiket a bhakti hiánya okozza. Olyan gyógyszert akart nyújtani, aminek segítségével az emberek föleleveníthetik szunnyadó odaadásukat Isten iránt. Olyannyira érezte ennek szükségét, hogy valósággal türelmetlen volt, nem tudott várni a bhakti terjesztésével. Nagyon aktívan prédikált, minden nap más városban tartott előadásokat, amint volt rá lehetősége, elküldte tanítványait, alapítsanak új templomokat, nyomtassanak könyveket. De más szempontból is forradalmár volt, mert a nyomdagépeket például úgy helyezte el, hogy a templom kegyszobrai láthatták azokat, amint a transzcendentális üzenetet nyomtatták. Ő nem küszködött azzal, hogyan haladjon a lelki életben, mert "fölülről" érkezett. Az emberek az anyagi világban általában alacsonyabb szintről indulnak, s úgy haladnak fölfelé. Ritkán, de jönnek olyan személyiségek is, akik a lelki világból érkeznek az anyagiba, hogy Isten szeretetére tanítsák az embereket. Ilyen volt Bhaktisziddhánta Szaraszvatí is, aki annyira szívügyének tekintette az Isten személyiségét tagadók (monisták, advaitisták vagy májávádík) elleni föllépést, hogy Dzsagannáth Puríban beköltözött az ottani Sankara-mathba, vagyis egy monista kolostorba. Meghozta azt az áldozatot, hogy hónapokon át tanulmányozta Sankara és más májávádí filozófusok tanait. Végül tanítványai és jóakarói már igen aggódtak érte, de miután otthagyta a monista kolostort, logikus érveivel, nagyszerű vitakészségével minden májávádí nézetet képes volt megcáfolni. Egész Indiában nagy hírnévre tett szert, olyannyira, hogy ha megjelent egy városban, a helybéli szvámík, jógík és panditok valamilyen ürüggyel gyorsan távoztak, nehogy ki kelljen állniuk egy filozófiai párbajban s alulmaradjanak. Bhaktisziddhánta Szaraszvatí tehát igen fontos guru a tanítványi láncban, s láthatjuk, hogy tanítványai között is olyan kivételes lelkek voltak, mint Szvámí B. R. Srídhar, vagy Prabhupád A. Cs. Bhaktivédánta Szvámí, akik sikeresen folytatták misszióját. részletek

Szvámí B. A. Narayan előadásából, 1986. december 20. Bécs.
megjelent a Gangesz című folyóirat 3. számában

Bhakti Vaibhav Puri Mahárádzs

Tegnap, március 3.án távozott e világból Bhakti Vaibhav Puri Mahárádzs.
1913-ban született Orisszában. Ájurvédát tanult, majd tanára bátorítására 1936-ban Bhaktisziddhánta Szaraszvatí Prabhupád tanítványa lett. 1966-ban tett szerzetesi fogadalmat. Megalapította a Srí Krsna Csaitanja Missziót, számos könyvet adott ki, prédikált Orisszában és Dél-Indiában, a '90-es évek végétől Európában is.

ki a guru?

Guru az, aki képes megvédeni a haláltól, vagyis az anyagi élettől. Aki képes eloszlatni halálfélelmemet, akihez ha eljutok, nem kell máshoz fordulnom, akit hallgatva nem kell senki másra hallgatnom. Az én gurum az a kegyes személy, akit a Legfelsőbb Úr, a legfőbb jó, egyenesen az én védelmemre, jobbításomra rendelt. Guru az, akinek kegye folytán megszabadulhatom uralomvágyó egómtól. Guru az, aki elhozza a kinyilatkoztatott tudást, aki e tudás záporával alázatosabbá tesz a fűszálnál s béketűrőbbé a fánál. Guru az, aki megtanít mindenkit tisztelni, anélkül, hogy magamnak tiszteletet követelnék; aki saját hatalmát közvetítve transzcendentális kírtant varázsol ajkamra; aki maga is az Úr energiájának megtestesítője. Csakis Srí Guru lótuszvirág lábai jelentik a menekvést az illúzió börtönéből.
Aki megadja nekem azt a transzcendentális tudást, miszerint a világon minden embert tisztelnem s imádnom kell, s hogy a világon minden gurum szolgálatára való, sőt mindenki a gurum; aki megérteti velem, hogy Krsna szolgája vagyok, s legfőbb kötelességem az Úr szolgálata – ő az én lelki tanítómesterem, ő Srí Guru.

(Bhaktisziddhánta Szaraszvatí Prabhupád)

forrás: Gangesz folyóirat 24. száma

pranamámi szadá prabhupáda-padam - „hódolatom Prabhupádnak”

Śrī Śrī Prabhupāda-padma-stavakaḥ

sujanārbuda-rādhita-pāda-yugaṁ
yuga-dharma-durandhara-pātra-varam
varadābhaya-dāyaka-pūjya-padaṁ
praṇamāmi sadā prabhupāda-padam

Tiszteletteljes hódolatom ajánlom Prabhupádnak (Bhaktisziddhánta Szaraszvatí Thákurnak), aki oly rátermett a juga-dharma, a hari-kírtan hirdetésében. Milliónyi szent keres oltalmat imádatra méltó lótuszvirág lábainál, melyek rettenthetetlenséget s a legértékesebb lelki áldást nyújtják.

bhajanorjita sajjana-saṅghapatiṁ
patitādhika-kāruṇikaika-gatim
gati-vañcita-vañcakācintya-padaṁ
praṇamāmi sadā prabhupāda-padam

Hódolatom ajánlom Prabhupádnak, a kiváló bhakták vezérének. Végtelenül kegyesen ő az elesett, feltételekhez kötött lelkek egyedüli oltalma. Viselkedését aligha érthetik a csalók s becsapottak, akik nem is sejtik az igaz vallás útját.

ati-komala-kāñcana-dīrgha-tanuṁ
tanu-nindita-hema-mṛṇāla-madam
madanārbuda-vandita-candra-padaṁ
praṇamāmi sadā prabhupāda-padam

Ismételten hódolatom Prabhupádnak, akinek délceg és megnyerő alakja még az aranyló lótuszvirágok szépségét is fölülmúlja. Olyan ő, mint a milliónyi Kupidó által magasztalt telihold.

nija-sevaka-tāraka-rañji-vidhuṁ
vidhutāhita-huṅkṛta-siṁha-varam
varaṇāgata-bāliśa-śanda-padaṁ
praṇamāmi sadā prabhupāda-padam

Imádó hódolatom Prabhupádnak, aki taníyványai között olyan, mint a csillagok közt fölbukkanó áldásos hold. Az ateisták számára félelmetes oroszlán ő, akinek rettentő bömbölése megreszketteti a szívüket. Ám még a hozzá anyagi javakért forduló oktondi, gyermekded embert is lelki áldásban részesíti.

vipulī-kṛta-vaibhava-gaura-bhuvaṁ
bhuvaneṣu vikīrtita gaura-dayam
dayanīya-gaṇārpita-gaura-padaṁ
praṇamāmi sadā prabhupāda-padam

Hódolattal borulok le Prabhupád előtt, aki az Úr Csaitanja hajlékának (Navadvípnak) a hírét messze földön hirdette, s mindenfelé Maháprabhu kegyét magasztalta. Mindazokat részeltette Maháprabhu lótuszlábainak kincsében, akik el tudták azt fogadni.

cira-gaura-janāśraya-viśva-guruṁ
guru-gaurakiśoraka-dāsya-param
paramādṛta-bhaktivinoda-padaṁ
praṇamāmi sadā prabhupāda-padam

Ismételten hódolatom ajánlom Prabhupádnak, ki az Úr Csaitanját követő bhakták örök oltalmazója s az egész világ lelki tanítómestere. Buzgó odaadással szolgálja guruját, Gaurakisóra Dász Bábádzsít, s folyton Bhaktivinód lótuszvirág lábait imádja.

raghu-rūpa-sanātana-kīrti-dharaṁ
dharaṇī-tala-kīrtita-jīva-kavim
kavirāja-narottama-sakhya-padaṁ
praṇamāmi sadā prabhupāda-padam

Hódolat Prabhupádnak, aki Rúpa, Raghunáth Dász, Szanátan Gószvámík, valamint a nagy filozófus, Dzsíva Gószvámí dicsőségét a világ minden táján hirdette. Nagy lélek ő, Krsnadász Kavirádzs Gószvámí és Naróttam Dász Thákur társa.

kṛpayā hari-kīrtana-mūrti-dharaṁ
dharaṇī-bhara-hāraka-gaura-janam
janakādhika-vatsala-snigdha-padaṁ
praṇamāmi sadā prabhupāda-padam

Alázatos hódolat Prabhupádnak. Kegyessége folytán a hari-kírtan megszemélyesítőjeként jelent meg. Az Úr Csaitanja kiváló társa ő, aki megszabadította a világot Krsna oly terhes elfeledésétől. Szeretőbb és együttérzőbb ő még az ember édesatyjánál is.

śaraṇāgata-kiñkara kalpa-taruṁ
taru-dhik-kṛta-dhīra-vadānya-varam
varadendra-gaṇārcita-divya-padaṁ
praṇamāmi sadā prabhupāda-padam

Hódolatom Prabhupádnak, aki kívánságteljesítő fa a nála oltalmat kereső tanítványai számára, s még a fölöttébb gyorsan ítélkező, kritikus hajlamú, kevély tudósokkal szemben is oly nagylelkű. Isteni lótuszvirág lábait imádják a mindenkihez nyájas nagy bhakták.

parahaṁsa-varaṁ-paramārtha-patiṁ
patit-oddharaṇe kṛta-veśa-yatim
yati-rāja-gaṇaiḥ-pari-sevya-padaṁ
praṇamāmi sadā prabhupāda-padam

Hódolatom Prabhupádnak, a paramahanszák legkiválóbbjának. Ő az élet legfőbb célját, a Krsna iránti tiszta istenszeretetet nyújtó mester, aki azért lépett a lemondott rendbe, hogy felszabadítsa az elesett lelkeket. Lótuszvirág lábait szolgálják a nagy szannjászík mind.

vṛṣabhānu-sutā-dayitānucaraṁ
caraṇāśrita-reṇu-dharas-tam-aham
mahad-adbhuta-pāvana-śakti-padaṁ
praṇamāmi sadā prabhupāda-padam

Ismét s újra hódolatom ajánlom Prabhupádnak, aki Vrsabhánu király leányának párját, az Úr Krsnát szolgálja hűségesen. Lótuszvirág lábainak varázsos, tisztító erejű porát veszem a homlokomra.

A dalt a modernkori szanszkrt költészet egyik remeke, Bhakti Raksak Srídhar Mahárádzs írta mestere dicsőítésére.


http://www.youtube.com/watch?v=gaTbyohUVtM