áldás beavatáskor

apakrāman pauruṣeyād vṛṇāno daivyaṁ vacaḥ |
praṇītīr abhyāvartasva viśvebhiḥ sakhibhiḥ saha ||

Az emberek dolgait elhagyva és az isteni szót választva
szenteld magad a (felsőbb) útmutatásnak, barátaid körében.

Az Atharva-véda 7.105. szúktája a beavatásban részesült növendéknek szóló áldás. A pauruṣeya szó szerint emberiest jelent, ám nem az állatiassal szembeni nemes és emelkedett értelemben, hanem a közönséges, világi – nem isteni – dolgokra utal. A növendék olykor elhagyja korábbi életét, környezetét, és a mester mellé szegődve vele él tovább… máskor a tevékenysége látszólag nem változik meg, továbbra is végzi munkáját, neveli gyermekeit, ám gondolkodásában elhagyja a világi mentalitást, s az isteni szónak, a mantra zengésének szenteli életét. Maga mögött hagyja a világot, ám nincs egyedül – a bhakták szent társaságában („barátai körében”) él tovább.

PDF