Nárada: Bhakti-szútrák, 4.

Negyedik fejezet – a cél – a szeretet kifejtése

anirvacanīyaṁ prema-svarūpam | 51

anirvacanīyam – elmondhatatlan, leírhatatlan; prema-svarūpam – a szeretet természete

A rajongó szeretet természete leírhatatlan.

mūkāsvādanavat | 52

mūka-āsvādana-vat – néma kóstolóhoz hasonlatos

Miként a néma (ételt) kóstoló.

Az élmény nem foglalható szavakba úgy, hogy az is értse, akinek nincs hasonló tapasztalata.

prakāśate kvāpi pātre | 53

prakāśate – megnyilvánul; kva api – valamikor; pātre – méltó személyben

A méltó személy előtt néha mégis megnyilvánul.

A kvāpi (valahol, valamikor, olykor) bizonytalanságot fejez ki – a préma alászálló, nem érhető el törekvéssel – feltárul. „Ez a lélek tudós magyarázatokkal, mérhetetlen értelemmel, de sok-sok hallással sem érhető el. Csakis az érheti el, akit Ő választ magának, s néki saját formájában mutatkozik.” (Kaṭha-upaniṣad 1.2.23.)

Bár a préma leírhatatlan, a következő két szútra mégis kísérletet tesz rá: hét jellemzőjét sorolja el:

guṇa-rahitaṁ kāmanā-rahitaṁ prati-kśaṇa-vardhamānam-avicchinnaṁ sūkśmataram-anubhava-rūpam | 54

guṇa-rahitam – kötőerőktől/tulajdonságoktól mentes; kāmanā-rahitam – vágy-mentes; prati-kśaṇa-vardhamānam – minden pillanatban gyarapodó; avicchinnam – szakadatlan; sūkśmataram – finomabb; anubhava-rūpam – tapasztalat-forma

A kötőerőktől és az (anyagi) vágyakozástól mentes, minden pillanatban gyarapodó, szakadatlan, (mindennél) finomabb tapasztalat.

Tapasztalat, azaz csak személyes élményként élhető meg.

tat-prāpya tad-evāvalokayati tad-eva śṛṇoti tad-eva bhāṣayati tad-eva cintayati | 55

tat prāpya – azt elérve; tat eva – bizony őt; avalokayati – látja; tat eva – bizony őt; śṛṇoti – hallja; tat eva – bizony őróla; bhāṣayati – beszél; tat eva – bizony őt; cintayati – gondol

Ezt elérve (az ember) csak őt látja, csak őt hallja, csak őróla beszél, csak őrá gondol.

Miként az óceán felé természetes-mód hömpölygő folyó – mondja a Bhágavata-puránában (Bhág. 3.29.11.) Kapila az ilyen istenszeretetről. A bhakta magától értetődő természetességgel, csak imádottját látja mindenütt, Isten már elrejtőzni sem tudna előle.

gauṇī tridhā guṇa-bhedād ārtādi-bhedād vā | 56

gauṇī – másodlagos (bhakti); tridhā – háromféle; guṇa-bhedāt – a kötőerők felosztása szerint; ārta-ādi-bhedāt – szenvedő és a többi felosztása szerint; vā – vagy

A másodlagos bhakti háromféle a kötőerők felosztása, vagy a szenvedő s a többi csoportosítás szerint.

A másodrendű bhaktiról Kapila beszél a Bhágavata-puránában. A gyakorló Isten felé fordul – ám szíve még nem tiszta, így az általa megélt bhakti-jóga anyagi indíttatásokkal kevert, és a gyakorlóra jellemző kötőerők által színezett. E bhakták közös jellemvonása, hogy nem ismerik fel a lelki azonosságot: ők különbség-látók, ellentétpárokban, kettősségekben gondolkodók. Bhinna-dṛś (különbség-látó), vagy pṛthag-bhāvaḥ (elkülönült létű) – mondja Kapila – arra a személyre, aki magából kiindulva öröm és bánat kettősségeiben képes csak látni a világot. „A különbség-látónak, aki erőszakos, büszke vagy irigy indíttatással, haraggal telve imád, annak bhakti-jógáját a tompaság jellemzi. Szenvedély jellemzi azt a különbség-látót, aki érzékei tárgyaira gondolva, hírnévre vagy hatalomra vágyva imád engem múrtiként, vagy más módon. A jóság minőségében van az az imádó, aki a karmától való megszabadulás kedvéért, vagy (tetteit) a Legfelsőbbnek ajánlva szolgál.” (Bhág. 3.29.8-10.)
A gyakorló indítéka szerinti felosztásról pedig a Gítában olvashatunk. „Négyféle jámbor ember imád engem, ó Ardzsuna, a szenvedő (ārtaḥ), a kíváncsi (jijñāsuḥ), s a vagyonvágyó (arthārthī) és a bölcs (jñānī)” (Bg. 7.16.) – mondja Krsna, majd hozzáteszi: köztük az egyhegyű odaadással felé forduló bölcs a legkiválóbb, mert mindig kapcsolatban áll vele.

uttarasmād-uttarasmāt pūrva pūrvo śreyāya bhavati | 57

uttarasmāt uttarasmāt – a következőnél; pūrva pūrvaḥ – a megelőző; śreyāya – jobb; bhavati – lesz

A rákövetkezőnél jobb az előző.

A préma, a rajongó szeretet magától értetődően felette áll a másodlagos bhaktinak – így e szútra a másodlagos bhakti felosztásáról szól. A kötőerők szerinti felosztás is értelemszerű: a sor a jóságtól a szenvedélyen át a tompaságig tart. A szútra így nyilván az indítékok szerinti felosztást taglalja: ha a gyakorló indítéka a szenvedés, az jobb, mélyebb bhaktit eredményezhet, mint a kíváncsiság, s az anyagi siker, a vagyon áhítása miatti bhakti a legingatagabb. Oka ennek, hogy a szenvedés mélyebb hatást jelent, mint az intellektuális kíváncsiság. A vagyon, a befolyás, a hatalom megszerzése és fenntartása pedig a szenvedély kötelékével megbéklyózott világi ambíciók.
A bhakta-irodalomban más felosztásokkal is találkozunk. A Bhágavata-purána tizenegyedik énekében például Nimi király az Úr híveiről kérdi a bölcs Havit, aki így beszél a bhakták három csoportjáról: „Az a legkiválóbb bhakta, aki saját magából kiindulva minden lényben látja a lelki azonosságot s minden élőlényben a Legfelsőbbet, s minden lényt a Legfelsőbben lát. Közbülső szinten áll az a bhakta, aki imádja az Urat, barátságos a többi bhaktával, könyörületes az ártatlanokkal és közömbös ellenségeivel szemben. Anyagias (prákrta) bhakta pedig az az ember, aki ugyan hittel imádja a templomi kegyszobrokat, de nem szolgálja az Úr híveit s a többi élőlényt.” (Bhág. 11.2.45-47.)

anyasmāt saulabhyaṁ bhaktau | 58

anyasmāt – másnál; saulabhyam – egyszerűbben elérhető; bhaktau – a bhaktiban

A bhaktiban, az odaadó szeretetben (a végcél) más (utakhoz képest) egyszerűbben elérhető.

Hasonló témát jár körbe a második fejezet (25-33. szútrák) is.
A Bhagavad-gítá 12. fejezetében Ardzsuna Krsnát ugyanerről faggatja „Kik a jóga legkiválóbb ismerői, azok a bhakták, akik mindig hozzád kötődnek s téged imádnak, vagy akik a múlhatatlan megnyilvánulatlant?
A magasztos úr szólott: Akik gondolataikat nékem szentelve mindig hozzám kötődnek, s nagy hittel engem imádnak, őket tartom a legkiválóbb jógínak. Ám akik a múlhatatlant, a meghatározhatatlant, megnyilvánulatlant, mindent áthatót, felfoghatatlant, változatlant, mozdulatlant és szilárdat tisztelik érzékeiket szabályozva, mindig elfogulatlanul, és minden lény jólétéért cselekedve, ők is engem érnek el. A megnyilvánulatlanhoz vonzódók több megpróbáltatással (néznek szembe), mert a testetöltött (lélek) számára a megnyilvánulatlan állapot nagyobb nehézséget jelent. Ám akik minden tettüket nékem szentelve engem tekintenek a legfelsőbbnek s a szeretet jógájában elmélyedve engem imádnak, és mindig reám gondolnak, azokat hamarosan kimentem a halál szanszára-óceánjából, ó Pārtha!” (Bg. 12.1-7.)

pramāṇāntarasyānapekśatvāt svayaṁ pramāṇatvāt | 59

pramāṇa-antarasya-anapekśatvāt – bizonyság (ok) külső függetlenség miatt; svayam – maga; pramāṇatvāt – bizonyságosság (igaz ismeret) miatt

Mert nem függ külső októl, (hiszen) maga a bizonyosság,

A szútrában kétszer is ismétlődő pramāṇa szó jelentései: érték, bizonyság, bizonyíték, ok.

śānti-rūpāt paramānanda-rūpāc-ca | 60

śānti-rūpāt – békesség formája miatt; parama-ānanda-rūpāt – legnagyobb boldogság formája miatt; ca – és

és mert a békesség, és a legnagyobb boldogság a természete.

A śānti (békesség) a megnyugszik, lecsöndesedik, megbékül igéből képzett főnév – a világ zajának, zavarodottságának elcsöndesedése, megbékítése.

lokahānau cintā na kāryā niveditātma-loka-vedatvāt | 61

loka-hānau – a világ(i) veszteségben; cintā – aggodalom; na kāryā – nem teendő; nivedita-ātma-loka-vedatvāt – az átadott önmaga, világi és védaság miatt

A világi veszteség ne okozzon (semmilyen) aggodalmat (sem), hiszen világi és védai (kötelességeivel együtt) átadta önmagát.

na tat-siddhau loka-vyavahāro heyaḥ kintu phala-tyāgas tat-sādhanaṁ ca kāryam eva| 62

na – nem; tad-siddhau – annak (a bhaktinak) sikerében; loka-vyavahāraḥ – világi tett; heyaḥ – elhagyandó; kintu – de; phala-tyāgaḥ – gyümölcs feladása; tad-sādhanam – annak (a bhaktinak) a módját; ca – és; kāryam – teendő; eva – bizony

A siker érdekében (az ember) ne hagyja el a világi tetteket, ám (ajánlatos a tett) gyümölcsének feladása, s a (bhakti) gyakorlatainak végzése.

A 8. szútra szerint az önfegyelem a világi s a szent tevékenységek feladása. Ám ez nem jelenti azt, hogy a kezdő bhakta „ez csupán anyagi!” felkiáltással felhagyjon minden cselekvéssel – ellenben az anyagi motivációtól jó megszabadulni. A tett gyümölcsének feladása nem az eredmény minőségével szembeni érdektelenség – a phalam szó szerint gyümölcsöt, átvitt értelemben pedig eredményt, következményt, viszonzást, ellenszolgáltatást jelent. Így a szútra szerinti phala-tyāga az ellenszolgáltatás vágyának elhagyása, az önzetlen, viszonzásvágy nélküli cselekvés.

strī-dhana-nāstika-caritraṁ na śravaṇīyam | 63

strī-dhana-nāstika-caritram – nő, vagyon, nem védakövető története; na – nem; śravaṇīyam – hallandó

Nőkről, vagyonról és ateistákról szóló történeteket hallani sem ajánlatos.

A nāstika szó szerint nem védakövetőt jelent, ám a kontextus nem más vallások gyakorlóiról, hanem istentagadókról szól. Elhagyandó mindaz, ami az anyagi motivációt erősítené. A nők említése általában a szexuális késztetésre utal – a tradicionális társadalmakban az írástanulmányozás a férfiak feladata, míg a nők dharmája az otthoni imádatra fókuszált – így a szexualitást a nők említése jelentette. Bhaktivinód Thákur egy dalában hasonlóképpen énekel: „Kérlek, tisztíts meg a vagyon s a nők utáni sóvárgástól, a hírnév utáni vágytól! Ez az én fohászom.” (kanaka kāminī lobha pratiṣṭhā vāsanā, chāḍāiyā śodha more, e mora prārthanā, a Dzsaiva-dharma című könyvének ötödik fejezetében). A szexuális késztetés az egyik legmélyebb gyökerű motiváció, míg a vagyon, és a hírnév sokkal rejtettebb, finomabb, ám hasonlóan erőteljes késztetései az embernek, melyek sokszor megtévesztő, tetszetős köntösbe bújnak. Mit kezdjen az ember ezekkel a késztetéseivel? Ismerje föl, hogy a vagyon Nárájané, a fenséges istené, a szép nők Krsnáé, míg a hírnév Srí Gurué.

abhimāna-dambhādikaṁ tyājyam | 64

abhimāna-dambha-ādikam – büszkeség képmutatás s a többi; tyājyam – feladandó

A büszkeség, a képmutatás, s a többi (hiba) is elhagyandó.

Vajon miképpen válhat meg az ember saját hibáitól? A választ a következő szútra adja meg:

tadarpitākhilācāraḥ san kāmakrodhābhimānādikaṁ tasminneva karaṇīyam | 65

tad-arpita-akhila-ācāraḥ – néki (Istennek) átadott teljesen viselkedés; san – lévő; kāma-krodha-abhimāna-ādikam – kéj, düh, büszkeség, s a többi; tasmin eva – bizony iránta; karaṇīyam – teendő

Viselkedése legyen teljes egészében néki (Istennek) ajánlott, így a kéjt, haragot, büszkeséget s a többit is hozza kapcsolatba vele.

Suka szerint: „A kéjt (miként Kubdzsá), haragot (miként Sisupál), félelmet (mint Kansza), gyengédséget (mint atyja), egység-tudatot (mint a vradzsabéli pásztorlegények) vagy szeretetet (mint a fejőslánykák) mindig Hari iránt megélve hívei a benne való elmélyedést érik el.” (kāmaṁ krodhaṁ bhayaṁ sneham aikyaṁ sauhṛdam eva ca | nityaṁ harau vidadhato yānti tan-mayatāṁ hi te || Bhág.10.29.15.) A Bhagavad-gítában Krsna ezt tanácsolja Ardzsunának: „Amit teszel, amit eszel, amit áldozol, amit adsz s amit vezekelsz, Kauntéja, nékem tedd azt felajánlás gyanánt!” (Bg. 9.27.) E vers jelentését Indiában, Vrndávanban értettem meg igazán. Egy templom melynek zarándokszállásán laktunk, akkoriban egy háromnapos esküvői ceremónia helyszíne volt – s mi az utolsó napon érkeztünk meg. Azt láttuk, hogy az esküvői bált is ott, a templom kertjében rendezték meg. A szamádhi-mandir, az eltávozott ősök szentélye előtt volt a „táncparkett”, ahol éjszakába nyúlóan a bollywoodi slágerekre ropták a táncot a fiatalok. Nem szentségtörés ez? mi ez a profán viselkedés itt a templomkertben? – adódik a kérdés. Aztán e Gítá-vers jutott eszembe: „Amit teszel… tedd azt felajánlás gyanánt!” Örömödet, bánatodat… egész életedet. A vradzsa-vászík éppen ezt tették.

tri-rūpa-bhaṅga-pūrvakam nitya-dāsya-nitya-kāntā-bhajanātmakaṁ prema-kāryaṁ premaiva kāryam | 66

tri-rūpa-bhaṅga-pūrvakam – a három forma törésével kísért; nitya-dāsya – örök szolgálat; -nitya-kāntā-bhajana – és örök szerelmes imádat; -ātmakam – természetű; prema – szeretet; kāryam – teendő; prema – szeretet; eva – bizony; kāryam – teendő

A háromosztatú (bhaktit jellemző korlátok fokozatos) elmaradása után, az örök szolgálatkészség, és örök szerelmes imádat természetű szeretetnek éljen, bizony, az ilyen szeretetnek éljen!

A háromosztatú, vagy hármas-forma (tri-rūpa) az 56. szútrában említett másodlagos bhakti kötőerők, vagy motivációk szerinti tagolására utal. Az ismétlés a gondolatmenet, a fejezet lezárását jelzi.

~~~~~~~~~~~~
· Bhakti Kamala Tírtha Mahárádzs irodalmi fordítása, megjelent a Kagylókürtben
· Nárada: Bhakti-szútrák a Slókamálán

Nárada: Bhakti-szútrák, 3.

Harmadik fejezet – szádhana – a szeretet kibontakoztatásának útja-módja

tasyāḥ sādhanāni gāyanty-ācāryāḥ | 34

tasyāḥ – azé; sādhanāni – eszközeit; gāyanti – éneklik; ācāryāḥ – mesterek

A (bhakti) eszközeiről énekelnek a mesterek.

A sādhana olykor a kemény önfegyelmező gyakorlatok szinonimájaként használják – ám a sādhana egyszerűen lelki gyakorlatot jelent. A szó a sādh befejez, lezár jelentésű igéből származik, a jelentése befejezés, beteljesülés – azokat a módszereket jelenti, melyek elvezetnek a befejezéshez (sādhya – elvégzendő, befejezendő), a kívánt célhoz. A mester megjelölésére a szútra az ācārya szót használja: a szó az ācar (cselekszik, gyakorol) igéből származik, az ācārya így a cselekedeteivel tanító mester. A bhakti sajátos jellemvonása, hogy a mesterek nem csupán ismeretet közölve tanítanak, hanem énekelnek.

Milyen módon segíthetjük szívünkben az önátadó szeretet kibontakoztatását? A következő négy szútra e kérdésre keresi a választ.

tat-tu viṣaya-tyāgāt saṅga-tyāgāt ca | 35

tat – az; tu – ám; viṣaya-tyāgāt – érzéktárgyak feladása folytán; saṅga-tyāgāt – társaság (ragaszkodás) feladása folytán; ca – és

A (szádhana) az érzéktárgyak feladása, a ragaszkodás feladása,

A saṅga ragaszkodást és társulást esetünkben világi társulást is jelent. A szöveg nem pontosítja ezt – szándékosan, hiszen mindkettő elhagyandó.

avyāvṛtta-bhajanāt | 36

avyāvṛtta-bhajanāt – a szüntelen („nem elválasztott”) imádat folytán

a szüntelen imádat,

loke'pi bhagavad-guṇa-śravaṇa-kīrtanāt | 37

loke – világban; api – még; bhagavat-guṇa-śravaṇa-kīrtanāt – a magasztos tulajdonságainak hallása és magasztalása folytán

az Úr tulajdonságainak hallása és magasztalása, még a világban is,

mukhyatas-tu mahat-kṛpayaiva bhagavat-kṛpā-leśād vā | 38

mukhyataḥ – mindenek fölött; tu – ám; mahat-kṛpayā – nagy kegyével; eva – bizony; bhagavat-kṛpā-leśāt – a magasztos kegyének darabkája folytán; vā – vagy

ám mindenekelőtt a nagy (lelkek) kegye, vagy a magasztos kegyének egy morzsája.

A bhakti szádhanái tehát: 1. érzéktárgyak iránti vonzalom feladása, 2. a világi ragaszkodás (és társulás) feladása, 3. állandó bhadzsan, 4. Isten tulajdonságainak hallása és magasztalása, 5. a nagy lelkek kegye, 6.isteni kegy. A bhakti eszköztárának elemei két nagy csoportba sorolhatók: lelki gyakorlatokra, melyek végzése a gyakorlón múlik, és egy mikrocseppnyi isteni kegyre, ami megjelenhet a könyörületes nagy lelkek társaságaként is.
Más felsorolások is ismeretesek. Rúpa gószvámí a szádhana-bhakti hatvannégy elemét sorolja fel. A legfontosabbak: „Szentek társasága, a Szent Név magasztalása, a Bhágavata hallása, Mathurában (azaz szent helyen) élni, Srí Múrti hithű imádata.” (sādhu-saṅga nāma-kīrtana bhāgavata-śravaṇa | mathurā-vāsa śrī-mūrtira śraddhāya sevana || Cscs. 2.22.128. A Bhágavata kettős jelentésű: vonatkozhat a Bhágavata-puránára, de a Magasztos Úr híveire is.)
Mikor Csaitanja Maháprabhu bengáli hívei Orisszából hazaindulván instrukciót kértek, a szádhana-bhakti esszenciájaként az alábbi választ kapták: „Az Úr így felelt: A vaisnavák szolgálata és a Szent Név zengése – tedd e kettőt, s hamarost eléred Srí Krsna lábát!” (prabhu kahe: vaiṣṇava-sevā nāma-saṅkīrtana | dui kara śīghra pābe śrī-kṛṣṇa-caraṇa || Cscs. 2.16.70.)

mahat-saṅgas-tu durlabho'gamyo'moghaś-ca | 39

mahat-saṅgaḥ – a nagyok társasága; tu – ám; durlabhaḥ – nehezen elérhető; agamyaḥ – kifürkészhetetlen; amoghaḥ – hathatós; ca – és

Ám a nagy (lelkek) társasága ritka, kifürkészhetetlen és hathatós.

„Ritka”, szó szerint „nehezen elérhető” (dur-labhaḥ), nem terem minden útszéli bokorban. „Kifürkészhetetlen”, azaz nincs rá racionális magyarázat, indokolatlan. Ám hathatós. A bhakti a bhakti gyakorlóitól tanulható meg.

labhyate'pi tat-kṛpayaiva | 40

labhyate – el van érve; api – még; tat-kṛpayā – az ő kegyével; eva – bizony

Az ő kegye által érhető el,

A nagy lelkek Isten hívei felé nyújtott keze.

tasmiṁs-taj-jane bhedābhāvāt | 41

tasmin – azért; tat-jane – az ő embere; bheda-abhāvāt – különbség nem létezése folytán

mert nincs különbség ő, és híve közt.

tad-eva sādhyatāṁ tad-eva sādhyatām | 42

tat – azt; eva – bizony; sādhyatām – elérendőt; tat – azt; eva – bizony; sādhyatām – elérendőt

Bizony, azt kell elérni, azt kell elérni.

Megtudtuk, mi a teendő. S mi a leginkább elkerülendő?

duḥ-saṅgaḥ sarvathaiva tyājyaḥ | 43

duḥ-saṅgaḥ – rossz társaság; sarvathā – mindenképpen; eva – bizony; tyājyaḥ – feladandó

A rossz társaság mindenképpen kerülendő,

kāma-krodha-moha-smṛti-bhraṁśa-buddhi-nāśa-sarva-nāśa-kāraṇatvāt | 44

kāma-krodha-moha – a kéj, a düh, az illúzió; -smṛti-bhraṁśa – emlékezet-vesztés; -buddhi-nāśa – értelem elmúlása; -sarva-nāśa – mindennek az elmúlása; -kāraṇatvāt – oka miatt

mert ez a kéj, a harag, az illúzió, az emlékezet-vesztés, az értelem elmúlása és a teljes elbukás oka.

A saṅga jelentései összegyűlés, érintkezés, társaság és ragaszkodás, vonzalom. A nagy lelkek társaságának ellenpontjaként az előző szútra duḥ-saṅgája elsősorban nyilván a rossz társaságra vonatkozik. Ám a következmények felsorolása a Bhagavad-gítát idézi, ahol – a szövegkörnyezetből következően – a saṅga ragaszkodást jelent: „Az érzéktárgyakon merengő emberben ragaszkodás ébred (az érzéktárgyak) iránt, a ragaszkodásból vágy születik, a vágyból (pedig) düh. A dühből elvakultság (azaz teljes illúzió) lesz, az elvakultságból emlékezetzavar, az emlékezetvesztés értelemvesztéshez vezet, az értelemvesztés miatt pedig elbukik (az ember).” (dhyāyato viṣayān puṁsaḥ saṅgas teṣūpajāyate | saṅgāt saṁjāyate kāmaḥ kāmāt krodho’bhijāyate || krodhād bhavati saṁmohaḥ saṁmohāt smṛti-vibhramaḥ | smṛti-bhraṁśād buddhi-nāśo buddhi-nāśāt praṇaśyati || Bg. 2.62-63.) Így nyilvánvaló: a duḥ-saṅga valóban vonatkozik a rossz társaságra, és a világi ragaszkodásokra egyaránt. Nem minden ragaszkodás rossz: Istenhez, híveihez, a tanhoz, az igazsághoz való ragaszkodás inkább kívánatos. Az érzékek tárgyai sem rosszak önmagukban, s nem is az érzékeket kell megsemmisíteni, vagy az érzékelést megszüntetni –használja az ember érzékeit Istennel kapcsolatban: „Mikor független (ragaszkodástól mentes) személyek (a világi) tárgyakat a megfelelő módon, Krsna szolgálatában eltökélten használják, azt helyes lemondásnak (yukta-vairāgya) nevezik.” (Brsz. 1.2.255.) – javasolja Rúpa gószvámí a Bhakti-raszámrta-szindhuban. A lemondás nyelvünkben olykor az önmegtagadás, esetleg a valamitől kényszerű megfosztatás szinonimája – itt azonban nem erről van szó, inkább a függetlenségről, ragaszkodásmentességről (a vairāgya szó éppen ezt fedi). Dzsíva gószvámí kommentárjában józanságra intő és gyakorlatias gondolattal értelmezi Rúpa gószvámí fenti definícióját: a megfelelő mérték legyen önnön odaadásunk mértéke. Olyan ez, mint a régi íjász-analógia: ha a lemondás íját túlfeszíti a gyakorló, az eltörik. Ha nem feszíti meg kellőképpen, a nyílvessző nem ér célt.

taraṅgāyitā apīme saṅgāt samudrāyante | 45

taraṅgāyitā – „hullámkodottak”; api – bizony; ime – ezek; saṅgāt – ragaszkodás (társaság) folytán; samudrāyante – „tengerkednek”

Ezek (előbb) olyanok, akár a hullámok, (ám) a társaság folytán tengerré válnak.

Az apró hullámfodrok háborgó tengerré fokozódnak.

kas-tarati kas-tarati māyām yaḥ saṅgaṁ tyajati yo mahānubhāvaṁ sevate nirmamo bhavati | 46

kaḥ – ki; tarati – kel át; kaḥ – ki; tarati – kel át; māyām – illúziókeltő energián; yaḥ – aki; saṅgam – társaságot (ragaszkodást); tyajati – feladja; yaḥ – aki; mahā-anubhāvam – nagy kiválóságot; sevate – szolgál; nirmamaḥ – birtokvágynélküli; bhavati – lesz

Ki kel át, ki kel át a máján? Aki a (rossz) társaságot feladja, aki nagy szentet szolgál, aki birtokvágy nélkülivé válik,

Az isteni illúziókeltő energia, a májá óceánján átkelni – az óind tradíció gyakori metaforája az anyagvilágból való szabadulásra. Ez és a következő három szútra tizenkét pontban válaszol e kérdésre. A kérdés nem kötődik szorosan a bhaktihoz – így a válaszok sem feltétlenül, vagy azonos erővel. A magányos helyen élés (lásd a következő szútrát) sem feltétele, sem következménye az odaadó szeretetnek – bár lehet velejárója, hiszen a világi nyüzsgéstől távoli hely segítheti az Isten felé fordulást. Átvitt értelemben gondolhatunk a „magányos helyre” lelki gyakorlatként – mint a világi nyüzsgésből kivonódó meditáció, hiszen a hely belső helyre, tudatállapotra is utalhat. Mások szádhanaként kapcsolódnak a bhaktihoz (például a szentek társasága, az ő szolgálatuk), vagy annak következményei (birtokvágy nélkülivé válni).

yo vivikta-sthānaṁ sevate yo loka-bandham-unmūlayati nis-traiguṇyo bhavati yo yoga-kśemaṁ tyajati | 47

yaḥ – aki; vivikta-sthānam – magányos helyen; sevate – él; yaḥ – aki; loka-bandham-unmūlayati – a világi köteléket gyökerestül kitépi; nis-trai-guṇyaḥ – „nem három gunás”; bhavati – lesz; yaḥ – aki; yoga-kśemam – biztonsággal törődést; tyajati – feladja

aki magányos helyen él, aki a világi kötelékeket gyökerestől kiirtja, felülemelkedett a három kötőerőn, s nem törődik a biztonsággal,

A Bhagavad-gítában is hasonló gondolatokkal találkozhatunk: „A védák témái a három kötőerővel kapcsolatosak, ám te, Ardzsuna, emelkedj felül a három kötőerőn, légy a kettőségektől mentes, mindig az igazságban élő, a biztonsággal nem törődő, az átmanban szilárd!” (traiguṇya-viṣayā vedā nistraiguṇyo bhavārjuna | nirdvandvo nitya-sattva-stho niryoga-kṣema ātmavān || Bg.2.45.)

yaḥ karma-phalaṁ tyajati karmāṇi saṁnyasyati tato nirdvandvo bhavati | 48

yaḥ – aki; karma-phalam – tett gyümölcsét; tyajati – feladja; karmāṇi – tetteket; saṁnyasyati – feladja; tataḥ – ezért; nir-dvandvaḥ – „nem kettősséges”; bhavati – lesz

aki lemond a tett gyümölcséről, feladja a cselekvést, ezért túljut a kettősségeken,

yo vedān-api saṁnyasyati kevalam-avicchinnānurāgaṁ labhate | 49

yaḥ – aki; vedān – védákat; api – bizony; saṁnyasyati – feladja; kevalam – teljes, kizárólagos; avicchinna-anurāgam – szakadatlan ragaszkodást (szeretet); labhate – elér

aki még a védákat is feladja, (és) a kizárólagos, szakadatlan szeretetet éri el.

„A védákat is feladja”: lásd a 47., és korábban a 8. szútrához fűzött megjegyzéseket.
A fentiek közül legszorosabban az utolsó válasz (a kizárólagos, szakadatlan szeretetet éri el) kapcsolódik a bhaktihoz, nem véletlenül utolsóként a sorban: ez teszi fel a koronát a felsorolásra.

sa tarati sa tarati sa lokāṁs-tārayati | 50

saḥ – ő; tarati – átkel; saḥ – ő; tarati – átkel; saḥ – ő; lokān – világot; tārayati – átviszi (átkelésre készteti)

Ő kel át, ő kel át, s a világot is átviszi.

A gondolatmenetet lezáró szútra még inkább kiemeli a többi közül az Istenhez a kizárólagos, szakadatlan szeretettel kapcsolódó hívét. Ki kel át a máján? A válasz felsorol tizenkét pontot, ám legerőteljesebben az utolsóra mutat rá: ő kel át a máján, és átkelésre készteti az egész világot!

~~~~~~~~~~~~
· Bhakti Kamala Tírtha Mahárádzs irodalmi fordítása, megjelent a Kagylókürtben
· Nárada: Bhakti-szútrák a Slókamálán

Nárada: Bhakti-szútrák, 2.

Második fejezet – összevetés – a bhakti jelentősége

sā tu karma-jñāna-yogebhyo'py-adhikatarā | 25

sā – az; tu – ám; karma-jñāna-yogebhyaḥ – karmánál, tudásnál, jógánál; api – is; adhikatarā – több

Ám (a bhakti) több a karmánál, a gjánánál, és a jógánál is.

E fejezet szútrái a bhakti viszonyát taglalják a többi jógafolyamathoz képest. Csaitanja Maháprabhu – e témáról szólva – Szanátan gószvámínak az alábbi példabeszédet mondja el. Egy szegény embert felkeresi házában Szarvagja, az asztrológus, és így szól hozzá: Apád gazdag ember volt, nagy kincset hagyott rád, a házad alatt. De vigyázz, nem mindegy, hogy melyik oldalról próbálod meg kiásni. Ha délen próbálkozol, darázsfészekbe nyúlsz. A nyugati oldalon egy jaksa-szellem ütött tanyát, ha megzavarod, ő kísért majd, míg az északi oldalon egy óriáskígyó lakik, aki elnyel, ha közel merészkedsz hozzá. Ám keleten csak egy kevés földet kell kiásni, és rátalálsz a kincsre!
A történetben szereplő szegény ember az anyagvilágban szenvedő élőlény, Isten gyermeke. Ahogyan Szarvagja (nevének jelentése: mindentudó) szavai megalapozták a szegény ember kapcsolatát a kinccsel, a szentírások így mutatnak rá Istennel való örök kapcsolatunkra – ez a ház (anyagi test) alatt rejlő kincs. A különböző irányokból való próbálkozások a különféle jógafolyamatokban rejlő veszélyekre, téves motivációkra utalnak. A déli oldal (a nyüzsgő, az aktív) a karma-jóga útja – mint anyagi célok (vagyon, egészség, előnyös születés) érdekében végzett rituális imádat. A nyugati irány (a napkeltével szembeni, a Nap lenyugvásának, eltűnésének iránya) a száraz tudás szellemét idézi. Ez – bár felülemelkedik az anyagvilágon – míg csupán lemondás és puszta elméleti ismeretgyűjtés, nem visz közelebb Istenhez. Észak – a Patanydzsali-féle meditáció – a jóga-sziddhikbe való belefeledkezés, s az „én vagyok Isten” képzetének veszélyét hordozza, ami óriáskígyóként, egészben nyeli el a keresőt. Keleten sem hull a kereső ölébe a kincs, itt is el kell hánynia egy kevés földet, itt is meg kell szabadulni a félreértésektől, a rossz beidegződésektől, és felül kell emelkedni a kötőerőkön… ám a siker jóval közelebb.
A karma-jógát gyakran önzetlen cselekvésként határozzák meg – e példabeszédben a déli irány nem az önzetlen cselekvésre vonatkozik, hanem a haszonvágyó motivációra. A Bhagavad-gítá tizenkettedik fejezetében Krsna így tanítja Ardzsunát: „Egyedül rám irányuljon elméd, csakis rám összpontosítsd értelmed, így velem élsz majd ezután, semmi kétség. Ha gondolataidat képtelen vagy szilárdan reám irányítani, akkor a gyakorlás jógájával igyekezz elérni engem, Dhananydzsaja! Ha nem tudod gyakorolni (a reám emlékezést), szenteld minden tetted nekem, mert ha értem cselekszel, eléred majd a tökéletességet. S ha ezt sem tudod megtenni, akkor végezd jógámat úgy, hogy feladod tetteid minden gyümölcsét. Fegyelmezd így elmédet! Mert a gyakorlásnál jobb a tudás, ám a tudást fölülmúlja a meditáció, és a meditációnál is (jobb) a tett gyümölcsének feladása, hiszen ebből fakad a (belső) béke.” (Bg. 12.8-12.) Azaz: ha nem tudjuk minden tettünket Istennek szentelni, akkor szabaduljunk meg az önzéstől: ne magunkért dolgozzunk, hanem a szűkebb-tágabb környezetünkért – az ind szerzők kedves példája a kútásás és kórházalapítás –, jótékonysággal fegyelmezzük önzésünket. Ez az önzetlen cselekvés magától értetődően kívánatos és helyes, miként annak megértése is (jñāna-yoga), hogy a lélek nem anyagi természetű, ezért nem az én-központú anyagvilág, hanem az istenszeretet az igazi közege.

phalarūpatvāt | 26

phala-rūpatvāt – a gyümölcs-alakúság miatt

Mert magában hordozza az eredményt,

A szanszkrt phala szó gyümölcsöt jelent, átvitt értelemben eredményt, következményt. A gyümölcs-alakúság azt jelenti, hogy a bhakti természete a kívánt eredménnyel azonos – az út is és a cél is Isten szerető szolgálata.

īśvarasyāpy-abhimāna-dveṣitvāt dainya-priyatvāt ca | 27

īśvarasya – istené; api – még; abhimāna-dveṣitvāt – büszkeség-gyűlölés miatt; dainya-priyatvāt – alázatosság-szeretés miatt; ca – és

továbbá Isten büszkeség-gyűlölete és alázatosság-szeretete miatt.

A finom árnyalatokat kedvelő olvasó az előző szútra olvastán felkaphatja a fejét: hiszen a cél a préma, s az út a bhakti – s bár mindkettő szeretetteljes istenkapcsolat, mégsem ugyanaz a kettő! Ráadásul ott az odaadó szeretet a fenség hangulatában, és az isteni fenségről megfeledkező szeretet (lásd a 24. szútrát).
Vegyük sorra a fenti érveket! A préma a bhakti magasfoka, ami örök lehetőségként ott lakozik az élőlényben – hiszen létezésének beteljesülése, ha a kiáradó isteni szeretetnek részese és viszonzója lehet. S pusztán a bhaktit gyakorolva megtisztul a szív, s felcsillan a mélyén lakozó préma – ezért helyes az állítás, hogy az út és a cél azonos. Csaitanja Maháprabhu így beszél erről Szanátan gószvámínak: „A Krsna iránti örökkön tökéletes rajongó szeretet nem elérendő külső cél (sādhya), hanem a hallás, s a többi lelki gyakorlat révén tűnik elő a megtisztuló szívben.” (nitya-siddha kṛṣṇa-prema 'sādhya' kabhu naya | śravaṇādi-śuddha-citte karaye udaya || Cs.cs. 2.22.106.)
A második felvetéssel kapcsolatban: valóban, pusztán az előírások követése nem vezet el a rajongó istenszeretetig.: „Karma, önfegyelmezés, jóga, tudás, a bhakti előírásai, mantrazengés, meditáció – mindezzel az (istenszerelem) édessége nem ízlelhető meg, ám könnyedén feltárul annak, aki a spontán rajongás útján imádja Krsnát nagy szeretettel” (karma, tapa, yoga, jñāna, vidhi-bhakti, japa, dhyāna, ihā haite mādhurya durlabha | kevala ye rāga-mārge, bhaje kṛṣṇe anurāge, tāre kṛṣṇa-mādhurya sulabha || Cs.cs. 2.21.119.) – mondja Csaitanja Maháprabhu. A írások szerinti szerető odaadás, a vaidhí-bhakti nem tetőzik spontán rajongásban, azt a rágánuga, a spontán odaadást élők követése hozza meg. A rágánuga összetett szó (rāga-anuga), a rága jelentése érzés, vonzalom, szerelem, míg az anu-ga „utána megy” pedig követést jelent, így a rágánuga a rajongó szeretetben élők követése.
Az isteni fenségről megfeledkező rajongó szeretet olyannyira lebilincseli Krsnát, hogy ő maga is átadja magát ennek a hangulatnak, és híve alárendeltjévé válik. Dzsajadév így énekli meg e fordulópontot a Gíta Góvindában: „Kansza ellenségének gondolatai is csak Rádhá körül forogtak, a reá emlékezés kötötte őt gúzsba. Szívében Rádhát hordozva elhagyta Vradzsa szépséges leányait. A Szerelemisten nyilától sebzett, bánatos szívű Mádhavát a bűntudat emésztette. Mindenhová követte Rádhiká nyomait, (ám mert nem találta sehol) leroskadt a Jamuná menti lugasban, s ott búslakodott.” (G.G. 3.1.) Bilvamangal költeménye Krsnáról, a legkiválóbb tolvajról szól, aki ugyan elvesz hívétől mindent, ám annak szeretete mindörökre rabul ejti: „Elragadtad a vagyonom, a személyemet övező megbecsülést, sőt, érzékeimet és életemet is, mindenemmel együtt. Hová iszkolsz? Ó, te tolvaj, most elfoglak, és megkötözlek szeretetemmel. … Szívemben, a rettentő sötét tudatlanság e nyomorúságos tömlöcében kötlek gúzsba, s itt nyered majd el végül tolvaj hajlamod méltó büntetését, ó, Hari, én tolvajom! Szívem börtönében maradsz mindörökké, szerető odaadásom kötelével szorosan megkötözve, ó, Krsna, mindenem tolvaja, világkorszakok milliói múltán sem bocsátalak el szívemből!” (Śrī Caurāgragaṇyaṁ Puruṣāṣṭakam 5., 7-8.)

tasyāḥ jñānam eva sādhanam ity-eke | 28

tasyāḥ – annak (a bhaktinak); jñānam – tudás; eva – bizony; sādhanam – eszköz; iti – így; eke – egyesek

Egyesek szerint (a bhaktinak) a tudás a módszere,

anyonyāśrayatvam-ity-anye | 29

anyonya-āśrayatvam – kölcsönös támogatás; iti – így; anye – mások

(míg) mások szerint kölcsönösen támogatják (egymást).

svayaṁ phala-rūpateti brahma-kumāraḥ | 30

svayam – önmaga; phala-rūpatā – gyümölcs-alakúság; iti – így; brahma-kumāraḥ – Brahmá fia

Brahmá fia szerint önmaga jelenti az eredményt.

Brahmá fia utalhat Náradára, a szútrák szerzőjére, ám a Náradát oktató Szanat-kumárára is. „Önmaga jelenti az eredményt” – a 26. szútrát idézi.

rāja-gṛha-bhojanādiṣu tathaiva dṛṣṭatvāt | 31

rāja-gṛha-bhojana-ādiṣu – a király palotájában étkezésben s egyebekben; tathā – miként; eva – bizony; dṛṣṭatvāt – látottság

Bizony, akár a király palotája, a lakoma, s egyebekben a szemléltség folytán,

na tena rājā paritoṣaḥ kśuccāntirvā | 32

na – nem; tena – általa; rājā – király; paritoṣaḥ – elégedettség; kśud-śāntiḥ – az éhség csillapítása; vā – vagy

(hiszen pusztán nézés által) nem lesz elégedett a király, vagy csillapul az éhség.

A bhakti nem elmélet. Pusztán beszélni róla olyan, mint a kirakat üvegén keresztül éhesen bámulni a terített asztalt, s nem belekóstolni a finomságokba. A királynak sem elég, ha csupán trónkövetelőként, távolról szemléli a palotát, el kell foglalnia, be kell laknia, és országa javára kell használnia.

tasmāt saiva grāhyā mumukśubhiḥ | 33

tasmāt – ezért; sā – az (a bhakti); eva – bizony; grāhyā – elérendő, megragadandó; mumukśubhiḥ – megszabadulni vágyók által

Ezért a (bhakti útját) a megszabadulni vágyók is követik.

Szúta gószvámí szerint a megszabadultak is a bhakti útját járják: „Az átmárámák, a bölcsek, s még az (anyagi) kötelékeiktől megszabadultak is indokolatlan szeretettel fordulnak a Nagyléptű Visnu felé – ily csodálatosak az ő tulajdonságai!” (ātmārāmāś ca munayo nirgranthā apy urukrame | kurvanty ahaitukīṁ bhaktim ittham-bhūta-guṇo hariḥ || Bhág. 1.7.10.) Mint mondhatnánk hát a megszabadulásra vágyakozókról?!

~~~~~~~~~~~~
· Bhakti Kamala Tírtha Mahárádzs irodalmi fordítása, megjelent a Kagylókürtben
· Nárada: Bhakti-szútrák a Slókamálán

Nárada: Bhakti-szútrák, 1.

Bevezetés

A szútra jelentése fonál, vezérfonal, illetve olyan mű, mely egy tanrendszer vázlatos áttekintését foglalja magában. Efféle írásművet olvasni olyan élmény, mintha a mester jegyzetfüzetébe pillantanánk bele előadás előtt: a részletes kifejtés szóban hangzik majd el, az előadás vázlata pedig csupán emlékeztetőket, utalásokat tartalmaz, sokszor nyelvtanilag is hiányos mondatok formájában. Ezért a szútrák fordítója előtt két lehetőség kínálkozik. Az egyik, hogy teljes mondatokká egészíti ki a szöveget. Az ilyen irodalmi fordítás előnye a könnyebb olvashatóság és szebb szöveg, ám ára az utalások, a szöveg árnyalatainak korlátozása. A szútrák szó szerinti fordítása ezzel szemben a szanszkrt szöveg jellegéből adódóan darabos és töredékes, s az utalások magyarázatokat igényelnek, ám így a tanulmányozó közelebb kerülhet az eredeti szöveghez.

A Bhakti-szútrákról már föllelhető magyar nyelven jó irodalmi fordítás, így most a szó szerinti fordításra teszek kísérletet, néhány megjegyzéssel kiegészítve. Ezek részben megpróbálják közelebb hozni az olvasóhoz a szanszkrt szavak jelentéseit, részben egyszerűen a szöveg böngészése közben felötlő gondolatok, a részletes és átfogó magyarázat teljességének igénye nélkül.
Ahogy említettem: a szútra műfaj a tan vázlatát adja – ezért az áttekintést segíti, ha a szútrákat csoportosítjuk, fejezetekre bontjuk. A fejezetekre osztás nem a szöveg része, így a fordítók, kommentátorok olykor eltérőképpen csoportosítják a szútrákat, ám az alábbi szakaszokat a szöveg egyértelműen kínálja. Az első rész a szöveg tárgyának, a bhaktinak, az odaadó szeretetnek a meghatározásával foglalkozik. A második összevetés: a bhakti és a többi tradicionális jógafolyamat viszonyának leírása. A harmadik rész témája a szádhana, a bhakti elérésének eszköztára, majd a negyedik az út távlatait villantja fel. Ennyiben a felosztás hasonlatos a Védánta-szútrák tagolásához. A fejezetek száma négy – s ez a szám nem véletlen: a hármas az evilági tökéletesség, míg a negyedik annak meghaladása - emlékezzünk csak az óm mantra négyes tagolására, a tudatállapotokra, vagy az emberi élet céljaira (artha, dharma, káma, és a negyedik, a világból kivezető móksa). Ám míg a Védánta-szútra négy nagy részből áll, a Bhakti-szútrákban egy ötödik is felfedezhető. Az előzőekből adódna a párhuzam: ez talán az ötödik életcélra, a rajongó szeretetre (préma) tett utalás... ám valójában nem erről van szó, az ötödik egyszerűen az előzőek összefoglalása. Minden fejezet még további négy alfejezetre osztható, így a szöveg témái így foglalhatók össze:

1-24.1. a bhakti definíciója
1-6.1.1. mi a bhakti?
7-14.1.2. önfegyelem, sásztra
15-18.1.3. más iskolák véleménye szerint
19-24.1.4. Nárada szerint
25-33.2. összevetés
25-27.2.1. a bhakti több, mint a karma-gjána-jóga
28-29.2.2. talán összefonódnak?
30-32.2.3. nem, mert önmagában a cél
33.2.4. következtetés: ezért még a felszabadult lelkek is követik
34-50.3. szádhana
34-38.3.1. az eszközök felsorolása
39-42.3.2. a nagy lelkek társasága
43-45.3.3. óvás a kedvezőtlen társaságtól
46-50.3.4. ki kel át a máján?
51-66.4. a cél megvilágítása
51-55.4.1. a préma természete
56-57.4.2. a másodlagos bhakti
58-60.4.3. a végcél általa könnyen elérhető
61-66.4.4. a gyakorló élete
67-84.5. összefoglalás
67-73.5.1. a kizárólagos szeretetben élő bhakták magasztalása
74-81.5.2. tanácsok a gyakorló számára
82.5.3. a bhakti formái
83-84.5.4. a bhakti tanítói

A hagyomány szerint a szútrák szerzője Nárada muni. Nárada muni Brahmá fia, a bhakti atyamestere. Több vaisnava iskola is úgy tekint rá, mint a szampradája vezéralakja: hiszen Náradát Brahmá, és Brahmá első teremtményeinek, az ősbölcs kumárák egyike, Szanat-kumára is tanította.

Használati útmutató

A szútra nem esszé... kis dózisokban ajánlott olvasni. Ezt segíti a fejezetekre és szakaszokra tagolás is. Ezután jó az egyes szakaszokat alaposan megfontolni, józan logikával összevetve eddigi ismereteinkkel, tapasztalatainkkal, és kontemplációban (szemlélődő elmélyedés) is megízlelni. Hiszen a szútra a tan csontváza. A többi alkotóelemet – izmokat, ereket, bőrt – mestere útmutatását követve a tanítvány feladata rátenni, s ezzel a bensejében élő bhakti arcát szoborba formázni. S ez a vizsgálódás segít megérteni, mit, és miért teszünk. Néhány esztendő elmúltával aztán érdemes újra végiggondolni ismét „alkotásunkat” – mert változhatnak a hangsúlyaink: más jelentőséget tulajdoníthatunk egy-egy mozzanatnak, ezzel finomodnak szobrunk arcvonásai. S mert a szútra a tan váza, horizontális és vertikális áttekintésre is lehetőségünk nyílik, Isten áldásával valóban finomodnak a vonások, egyre gyönyörűbb, mélyebb, izgalmasabb a mű.
Kedves Olvasó, ha a szövegen eltűnődve megosztandó gondolat – hiányérzet, ellenvetés, kiegészítés – merül fel benned, kérlek, ne habozz, tedd közkinccsé a kommentár-blokkban.

Első fejezet – definíció, a bhakti természete

athāto bhaktiṁ vyākhyāsyāmaḥ | 1

atha – most; ataḥ – ezért; bhaktim – bhaktit; vyākhyāsyāmaḥ – mondom majd el

Most a bhaktiról szólok.

Az első szútra szövegünk tárgyát írja le, hasonlóan más témájú szútrákhoz. A szöveg első két szava atha ataḥ – most, ezért) szokásos bevezetés, íme néhány példa: athāto brahma-jijñāsā (Itt az ideje, hogy tudakozódjunk Brahman felől, Védánta-szútra), athāto dharma-jijñāsā (Itt az ideje a dharma felőli tudakozódásnak, Dzsaimini: Mímánsza-szútra), athāto dharma-vyākhyāmaḥ (Itt az ideje a dharma kifejtésének, Kanáda: Vaisésika-szútra).

sā tvasmin parama-prema-rūpā | 2

sā – az (a bhakti); tu – bizony; asmin – őiránta; parama-prema – a legnagyobb szeretet; -rūpā – formájú (valódi tulajdonsága, alapvető vonás); más szövegváltozatban lényegi jelentéskülönbség nélkül: para-prema-rūpā

A (bhakti) alapvető jellemvonása az őiránta érzett leghőbb rajongás.

A bhakti sokféle jelentéssel, jelentésárnyalattal bíró szó. A szó gyökéből fakadóan (bhaj – oszt, imád, tisztel, magasztal) jelent osztást (a matematikai műveletet) vagy osztozást, e részesedést viszonzó hűséget, tiszteletet, imádatot, odaadást, vallásos hitet és szeretetet egyaránt. Nárada ezért azonnal pontosítja a bhakti meghatározását: a bhakti mélyén nem a tisztelet, hanem a préma rejlik. A préma szó jelentése kedvesség, szerető, ragaszkodó hangulat (priyasya bhāva), a préma tehát minősített bhakti, olyan szeretet, melyben nyoma sincs elvárásnak vagy félelemnek.

amṛta-svarūpā ca | 3

amṛta-svarūpā – nektár (halhatatlan) természetű; ca – és

És nektárédes az.

Az és (ca) kötőszó jelzi, hogy e szútra az előző meghatározás, a bhakti természete leírásának folytatása. Az amṛta jelentése többes: a-mṛta – nem-halott, azaz halhatatlan, vonatkozhat az istenek italára, a tejóceánból kiköpült nektárra, s ehhez kapcsolódón vonatkozhat bármire, ami édes és vonzó, továbbá jelenthet gyönyörűt és kívánatost. A leíró jellegű definícióban megjelenik a másik fontos jellemző: a rasza, a lelki kapcsolatok íze, zamata, hangulata.

A bhakti meghatározásának folytatásaként a következő három szútra a szívbéli odaadásban élők tulajdonságait, s ezzel a bhaktinak szentelt élet távlatait villantja fel:

yal-labdhvā pumān siddho bhavaty-amṛto bhavati tṛpto bhavati | 4

yat – amit; labdhvā – elnyerve, megkapva; pumān – ember; siddhaḥ – tökéletes; bhavati – lesz; amṛtaḥ – halhatatlan; bhavati – lesz; tṛptaḥ – elégedett, örömöt lelt, boldog; bhavati – lesz

Amit elnyerve az ember tökéletességet ér el, halhatatlanná válik és teljesen elégedett lesz.

Siddha, tökéletes: A szó a sidh (befejeződik, végére jut, sikeressé válik, elér valamit) igéből képzett befejezett melléknévi igenév, jelentése: sikeres, beteljesült, tökéletessé vált, ill. természetfölötti hatalommal vagy képességekkel rendelkező. Vajon ki a tökéletes? A tévedhetetlen? Aki megadja az ötödfokú egyenlet megoldóformuláját? A végső titkok tudója? Jelen szövegkörnyezetben arra vonatkozik, aki a bhakti gyakorlása során vált sikeressé, kinek Isten iránti odaadó szeretete töretlen – a siddha ebben az értelemben célbaérkezett személy. Dzsíva gószvámí a Bhakti-szandarbhában a nagy lelkek két csoportjáról szól, aszerint, hogy milyen úton jutottak tökéletességre. A nagy lelkek egyik csoportja a lelki tudásuk révén tökéletessé váltak, ők a jñāna-siddhák. A másik csoportba az istenszeretetük által tökéletessé váltak (bhakta-siddhák) tartoznak – akikről a szútra is szól. Dzsíva gószvámí háromféle tökéletességről beszél: akik Bhagaván társaivá válván lettek tökéletesek (mint Nárada), akik bár anyagi testben élnek, függetlenné váltak minden anyagi ragaszkodástól (mint Suka). A tökéletesek harmadik csoportjába azokat sorolja, akik még nem mentesek teljesen az anyagi ragaszkodástól. Ennek példája megint csak Nárada, még korábbi születésében: kisgyermekként cselédsorban élt, s így lehetősége adódott, hogy az esős évszak ideje alatt néhány szentéletű bölcset szolgálhasson. E bölcsek tanítását hallgatva virágzott ki szívében az istenszeretet.
Az amṛta az előző szútrában bhakti jellemzője (nektárédes), itt a távlat része – a bhakti gyakorlója felülemelkedik az anyagvilágon.
A tṛpta jelentése örvendező, elégedett. A Bhagavad-gítá 3.17. verse szerint: Az átmanhoz vonzódó (ātma-rati), átman-örömű (ātma-tṛpta) és az átmanban teljesen elégedett (ātmani eva ca santuṣṭa) embernek nincs egyéb kötelessége, teendője (kārya).

yat-prāpya na kiñcid vāñchati na śocati na dveṣṭi na ramate notsāhī bhavati | 5

yat – amit; prāpya – elérve; na kiñcit – semmit; vāñchati – vágyakozik; na śocati – nem bánkódik; na dveṣṭi – nem gyűlölködik; na ramate – nem ujjong; na – nem; utsāhī – törtető (erőfeszítést tevő, aktív, tevékeny); bhavati – lesz

Amit elérve nem vágyakozik semmire, nem bánkódik és nem gyűlöl, nem ujjong, s (a saját érdekében) nem tesz erőfeszítést.

Az előző szútra az elért tulajdonságokat veszi számba, e szútra pedig azokat, melyektől megszabadul a bhakta. A bhakta-irodalom gyakran fogalmaz meg ajánlásokat: mit tegyen a gyakorló, s mit ne tegyen. Ahogy a Padma-purána is írja: „Az ember emlékezzék mindig Visnura, és soha ne feledje el őt, minden előírás és tiltás legyen e két elv szolgája.” Ám e szútra nem ilyen természetű ajánlás… nem az eszköztár elemzése, hanem a cél jellemzése.
A szútra szerint tehát az a személy, akiben kibontakozott az önátadó istenszeretet elfordul az anyagi léttől, abban nem vágyakozik, abban közömbös, és ott nem tesz erőfeszítést. Nem az életet utasítja el, csupán az én és enyém bűvkörét.

Ezt a következő szútra igazolja:

yaj-jñātvā matto bhavati stabdho bhavaty-ātmā-rāmo bhavati | 6

yat – amit; jñātvā – ismerve; mattaḥ – mámoros; bhavati – lesz; stabdhaḥ – mozdulatlan (állhatatos); bhavati – lesz; ātmā-rāmaḥ – átman-örömű; bhavati – lesz

Amit megismerve mámorossá válik, állhatatos lesz, és az önvalóból meríti örömét.

A bhakta vágytalan – talán céltalan, kiüresedett volna? Éppen ellenkezőleg! megmámorosodott… mondja Nárada.
A stabdha (állhatatos) szó szerint megállítottat jelent, jelenthet megszilárdítottat, elnémítottat, szemtelent (Indra is e szóval becsmérli Krsnát, mikor kisfiúként meghiúsítja a pásztorok tervezett áldozatát), önfejűt, és büszkét is. Az állhatatosként való értelmezés az előző szútra „nem tevékeny, nem erőfeszítést tevő” (na utsāhī) jelzőjét egészíti ki: a bhakti nem passzivitást, hanem odaadó szeretetet jelent.
A szót e szútrában olykor derűs nyugalomként értelmezik, s ez az értelmezés is helytálló – szép ellenpontja a matta (mámoros) jelzőnek. A bhakti (s az azt elért bhakta) nem evilági, így – miként Isten – paradoxonokkal feszíti szét gondolkodásunk kereteit. A Katha-upanisad ekképpen mutat rá az Úr és híve hasonlatosságára: „Ülve messze megy, s fekve jut el mindenhova – e józan s mámoros Istent ki más ismerhetné?" (āsīno dūraṁ vrajati śayāno yāti sarvataḥ | kastaṁ madāmadaṁ devaṁ madanyo jñātumarhati || Kaṭha-upaniṣad 1.2.21.)
Sőt, az önfejűként való értelmezés is megállhatja a helyét: a rágátmika-bhaktit élve az érzelmek akár a világi előírásokat, sőt, a szent instrukciókat is áthágva, ellenállhatatlanul törnek fel – ezt pedig a külvilág könnyen önfejűségnek értelmezheti.

Vizsgálatunk tárgyáról elmondtuk, hogy szerető ragaszkodás (préma) az alaptermészete, s a bhaktit megismerő mámorossá válik. E szerelmes mámor természetét tisztázza a következő szútra:

sā na kāmayamānā nirodha-rūpatvāt | 7

sā – az (a bhakti); na – nem; kāmayamānā – kéjsóvár; nirodha-rūpatvāt – önfegyelem (visszafogás, korlátozás) természet miatt

Az (istenszeretet) nem kéjsóvár, hiszen alapvető vonása az önfegyelem.

A nirodha szó szerint korlátozást, visszafogást jelent.

Mi ez a korlátozás? mi az önfegyelem? A kérdésre a következő két szútra válaszol:

nirodhas tu loka-veda-vyāpāra-nyāsaḥ | 8

nirodhaḥ – önfegyelem (visszafogás, korlátozás); tu – bizony; loka – világi; veda – véda (rítusok); vyāpāra – tevékenység; nyāsaḥ – lemondás, letevés

Az önfegyelem a világi és a szent tevékenységek feladása.

A nyās szógyök jelentései: lerak, letesz, illetve odaad, rábíz, átruház. A lemondás, elhagyás hátterében a világtól való elfordulás áll (lásd 5. szútra), illetve az, hogy a bhakta akár önérdekét is feledve minden tettét Istennek szenteli. A nyāsa rábízás értelmében is, válaszul Krsna Ardzsunát buzdító szavaira: „Minden dharmát feladva, hozzám, az egyetlen menedékhez jöjj! Megszabadítalak majd téged minden bűntől, ne félj!” (sarva-dharmān parityajya mām ekaṁ śaraṇaṁ vraja | ahaṁ tvām sarva-pāpebhyo mokṣayiṣyāmi mā śucaḥ || Bg. 18.66.)
A szent tevékenység feladására szép példák az alábbi versek, Rúpa gószvámí Padjávalíjából: „Napszakos imáim, legyetek áldottak! Ó, rituális fürdőm, hódolat néked! Istenek és ősatyák, bocsássatok meg nekem, nem tudok többé áldozni nektek, alkalmatlan vagyok. Leülök valahol, s a Jaduk kiválóságára, Kansza ellenségére emlékezem, csakis őrá emlékezem. Úgy vélem, ez elegendő, ezzel elpusztítom a bűnt. Mi másra volna szükségem?” (79., Mádhavéndra Purí költeménye) „Rituális fürdőm kiszáradt, kötelességeim elvégzetlenül maradtak, a napszakos imák meddők, a Véda jussa gyötrelem, a szentírások is ládikám bensejében maradtak. A dharma alapjaiban rendült meg, ám minden adharma megsemmisült, hiszen szívem szakadatlan a Jaduk urának lótuszlábát csókolja.” (ismeretlen szerző verse)
Ugyanez a téma ismétlődik majd a 62. szútrában is.

tasminn-ananyatā tad-virodhiṣūdāsīnatā ca | 9

tasmin – őiránta; ananyatā – nem-másság; tad-virodhiṣu – a vele ellenkezők iránt; udāsīnatā – közömbösség; ca – és

Továbbá kizárólagosság őiránta, s közömbösség a vele ellenkezők iránt.

A bhakta nem ellenséges a nemkívánatos dolgokkal szemben, csupán közömbös.

Mi a kizárólagosság?

anyāśrayāṇāṁ tyāgo’nanyatā | 10

anya – más; āśrayāṇām – oltalmaié; tyāgaḥ – lemondás; ananyatā – nem másság

A kizárólagosság a másokhoz (forduló) oltalomkeresésről (való) lemondást (jelent).

A Bhagavad-gítá szerint: „Ám akik nem egyéb (terveket) fontolgatnak, hanem engem imádnak mindenükkel, nékik, az irántam örökre elkötelezetteknek elhozom azt, amire szükségük van, s megőrzöm azt, amijük van.” (ananyāś cintayanto māṁ ye janāḥ paryupāsate | teṣāṁ nityābhiyuktānāṁ yoga-kṣemaṁ vahāmy aham || Bg. 9.22.)

Mit értsünk a 9. szútra közömbössége alatt?

loka-vedeṣu tad-anukūlācaraṇaṁ tad-virodhiṣūdāsīnatā | 11

loka-vedeṣu – világi és véda(rítusok) (tettekben); tad-anukūla-ācaraṇam – a vele összhangban lévő cselekvés; tad-virodhiṣu – a vele ellenkezők iránt; ūdāsīnatā – közömbösség

A vele ellenkezők iránti közömbösség a vele összhangban lévő cselekvést (jelenti) a világi és a szent (tettekben).

bhavatu niścaya-dārḍhyād-ūrdhvaṁ śāstra-rakṣaṇam | 12

bhavatu – legyen; niścaya-dārḍhyāt – elszánás szilárdságából; ūrdhvam – után, következtében; śāstra-rakṣaṇam – a szentírás oltalma

A szilárd elhatározás után következzék a szentírás oltalma.

A niścaya jelentése elszántság, szilárd hit. Az első lépés a szilárd elhatározás: az istenszeretetnek szentelem magam! Ezután a gyakorló keresse a szentírás, a tan (a śāstra szó mindkettőt jelenti) oltalmát – hiszen közvetlenül Istennel még nem éli kapcsolatát. S ez nem mond ellent a 8. szútrának, inkább megerősíti annak következtetését: az önközpontú tevékenység elhagyandó, legyen bár szakrális színezetű.
Visvanáth Csakravartí a Bhágavata-purána 1.2.16-21. verseit kommentálva az alábbiak szerint foglalja össze a bhakta útjának állomásait: „(1) A szentek kegye, (2) a nagy lelkek szolgálata, (3) hit, (4) a mester lábainak oltalma. (5) Az imádat utáni vágy, (6) a szerető odaadás, majd (7) az anarthák elmúlása. (8) A megszilárdult hit, (9) az íz, s (10) a ragaszkodás, (11) a szeretet, (12) a tiszta szeretet, majd (13) a látás, (14) s Hari édességének megízlelése – íme a tizennégy elem.” Rúpa gószvámí a Bhakti-raszámrta-szindhuban így foglalja össze ugyanezt: „Kezdetben a bizalom, majd a szentek társasága, aztán az imádat gyakorlata következik. Ezáltal elenyésznek az anarthák, a hit rendíthetetlenné válik, (s a bhakta megérzi odaadása) ízeit, ami fokozza ragaszkodását, fellobbantja a szerető érzelmeket, s a rajongó szeretetben tetőzik. A gyakorló (szívében) e mozzanatokkal ébred a rajongó szeretet.” (Brsz. 1.4.15-16.)
A bhakti útján jelentős vízválasztó a szilárd hit: az imádat (bhajana) gyakorlása következtében fokozatosan eltűnnek az anarthák, az akadályt képező régi beidegződések, ragaszkodások, s ezzel párhuzamosan szilárdul meg a gyakorló hite. Mindkét vers ugyanazt a szép szót használja a szilárd hitre: niṣṭhā. A sthā ige jelentése áll, a ni- igekötő pedig le-, alá- értelmű, a niṣṭhā így mélyen megalapozva állót, szilárdan, rendíthetetlenül megállapodottat jelent. A hit megszilárdulása előtti a vaidhí-bhakti, a törvény szerinti, írásokat követő rituális odaadás, míg a szilárd hitű ember alkalmassá válik a rágánugá-bhakti, Bhagaván társainak nyomdokait követő spontán szeretet ösvényére lépni. Mert a szútrában szereplő niścaya szó szilárd hitet is jelent, ezért értelmezik a szútrát úgy is, hogy e szilárd hit kibontakozásáig helyezze magát a gyakorló a szentírás oltalma alá, azaz gyakorolja a vaidhí-bhaktit. Ezen értelmezés – mint láthattuk – összhangban van az írásokkal, ám a szútra „elszánás szilárdságából” (niścaya-dārḍhyāt) szavainak eredethatározós ragozása mást sejtet. Amennyiben a niścayára a niṣṭhā szinonímájaként gondolunk, még egy további értelmezési lehetőség is megfontolható: még a hit megszilárdulása után is maradjon az ember a szentírás oltalma alatt. A spontán szeretetet élve ez vagy teljesül, vagy nem. Az írások tanácsai ésszerűek, az isteni rend szerintiek, a spontán szeretet útját követő élete így többnyire nem mond ellent nekik (még akkor sem, ha történetesen nem ismeri tételesen az írásokat), ám a szeretetet nem köti semmi.

anyathā pātityaśaṇkayā | 13

anyathā – máskülönben; pātitya – elbukás; śaṇkayā – gyanúval (aggállyal, feltételezéssel)


Máskülönben az elbukás lehetőségével (kell számolni).

loke'pi tāvadeva bhojanādi vyāpārastvāśarīradhāraṇāvadhi | 14


loke – világban; api – még; tāvat – teljesen; eva – bizony; bhojana-ādi – étkezés és egyebek; vyāpāraḥ – tevékenység; tu – ám; ā-śarīra-dhāraṇā-avadhi – a test fenntartásával bezárólag

Még a világi (életet) is teljesen (a szentírás oltalma alá kell vonni), az étkezést és egyéb tevékenységeket is, a test fenntartásával bezárólag.

Az ajánlásokat két nagy csokorra szokás bontani: az első csoport az elsődleges ajánlások (vidhi – a vidhā, elvégez, végrehajt gyökből, jelentése: elvégzés, gyakorlás, előírás), melyek közvetlenül az istenszeretettel kapcsolatosak, a második csoport a másodlagos ajánlások, melyek ugyan hétköznapi cselekedetnek tűnnek, mégis az istenszeretet ad nekik értelmet. Elsődleges ajánlás például a dzsapa-meditáció, vagy a múrti-imádat, míg másodlagos ajánlás a reggeli tisztálkodás – közönséges tett, ám a bhakta nem csupán a maga jóérzéséért teszi, hanem hogy alkalmas legyen az imádat végzésére. Hasonlóképpen az étkezés – alapvető emberi szükséglet, mégis: a közös étkezés a bizalmas kapcsolat jele. A praszádam pedig nem csupán testi táplálék, így az étkezés többé válik, mint a test üzemanyaggal való ellátása – lelki, szellemi táplálás, és az egymásról való figyelmes gondoskodás jele.

tallakśaṇāni vācyante nānāmatabhedāt | 15

tad-lakśaṇāni – annak jelei; vācyante – vannak mondva; nānā-mata-bhedāt – eltérő nézet különbsége miatt

(A bhakti) jeleit (különféleképp) határozzák meg, az eltérő nézőpontok miatt.

A bhaktira minden iskola tisztelettel tekint, ám másként hangsúlyozzák jeleit, kibontakoztatásának módját, s esetleg az elérendő célt is.

pūjādiṣv-anurāga iti pārāśaryaḥ | 16

pūjā-ādiṣu – imádat s a többiben; anurāga – ragaszkodás, elkötelezettség, hűség, szeretet; iti – így; pārāśaryaḥ – Parásara fia

Parásara fia (Vjásza) szerint: a (szerető) ragaszkodás az imádatban s a többi (lelki gyakorlatban).

kathādiṣv-iti gargaḥ | 17

kathā-ādiṣu – történet s a többiben; iti – így; gargaḥ – Garga

Garga szerint: a (szerető ragaszkodás az Istent dicsőítő) elbeszélésekben, s a többi (lelki gyakorlatban).

Garga muni jeles asztrológus, Krsna névadó ceremóniáját is ő végezte.

ātma-raty-avirodheneti śāṇḍilyaḥ | 18

ātma-rati-avirodhena – a lélek vonzalmának akadálytalansága által; iti – így; śāṇḍilyaḥ – Sándilja

Sándilja szerint: a lélek vonzalmának akadálytalansága által.

Az istenszeretet nem külső forrásból származik, hanem a lélek sajátja. Sándilja álláspontja szerint a lét tisztítása nyomán spontán sarjad.

Tett, szó, gondolat – az aktivitás háromféle területére hivatkozik az előző három szútra, melyek így nem egymásnak ellentmondók, inkább egymást kiegészítők. Ráadásul e szútrák finoman utalnak a tridandí szerzetesek jelképére, a dandára. E szerzetesek három egybekötözött bambuszpálcát viselnek szerzetesi bot gyanánt, ami a gondolatok, a szavak s a tettek Istennek szentelésére utal – s egy negyediket, mely az egész életük átadását szimbolizálja. E negyedik dandára tett utalás a következő szútra:

nāradastu tadarpitākhilācāratā tadvismaraṇe paramavyākulateti | 19

nāradaḥ – Nárada; tu – ám; tad-arpita-akhila-ācāratā – néki átadott teljes viselkedés; tad-vismaraṇe – őróla megfeledkezéskor; parama-vyākulatā – legnagyobb zaklatottság; iti – így

Ám Nárada szerint: teljesen őnéki ajánlott élet, s kínzó gyötrelem a róla megfeledkezés (pillanatában).

A bhakta elégedett, s elégedettségét Istenhez fűződő kapcsolatának nektárédes ízei adják. Ebben a helyzetben úgy látja, hogy elviselhetetlen fájdalommal járna, ha csupán egy pillanatra is megfeledkezne róla. Még az is fájdalmas, mikor pislogás közben csupán egy pillanatra is lecsukódik a szem. A gópík így énekelnek: „Mikor napközben az erdőben vándorolsz, számunkra egyetlen pillanat egész világkorszaknak tűnik, hiszen nem láthatunk téged. (És este,) göndör fürtjeid ölelte szépséges orcádban is csak az ostoba szempilla-teremtő (Brahmától kapott) szemekkel gyönyörködhetünk.” (Bhág. 10.31.15.) Ugyanezt az érzést foglalja versbe Csaitanja Maháprabhu, a Siksástaka hetedik strófájában: „Góvinda távollétében üressé vált az egész világ. Szememből záporoznak a könnyek, s egy pillanat felér egy világkorszakkal.” A távollét érzése nagyon intenzív, s még szorosabbra fűzi a szeretetet.

asty-evam evam | 20

asti – van; evam evam – így

Bizony, így van, így.

yathā vraja-gopikānām | 21

yathā – miként; vraja-gopikānām – Vradzsa fejőslánykáié

Miként Vradzsa fejőslánykáinak (szeretete).

A szerető ragaszkodás példájaként Krsna is a gópíkat említi Uddhavának: „Elméjük a szerelem (szálaival) kötődött hozzám, s teljességgel megfeledkeztek saját magukról és rokonaikról, erről s a következő világról, mint ahogyan a transzba esett bölcs sem tudatos a nevek és formák világáról. Miként a folyók ömlenek a tengerbe (úgy jöttek el hozzám).” (Bhág. 11.12.12.)

tatrāpi na māhātmya-jñāna-vismṛty-apavādaḥ | 22

tatra-api – akkor még; na – nem; māhātmya-jñāna-vismṛti-apavādaḥ – fenség-tudat-elfeledésének kritikája

Nem (állja meg a helyét) a fenség-tudat elfelejtésének kritikája.

tad-vihīnaṁ jārāṇāmiva | 23

tad-vihīnam – anélkül; jārāṇām – szeretőké; iva – mint

Anélkül (a fenség-tudata nélkül), (szeretetük) akár a (kéjvágyó) szeretőké.

Felmerülhet a kétely: a gópík Krsnához nem mint a fenséges Istenhez közeledtek, hanem mint kedvesükhöz –vajon nem kéjvágy ösztönzi őket? Alátámasztható e gondolat azzal, hogy a Bhágavata-purána éppen a vágy példájaként említi őket. Az ember valamiképpen gondoljon Krsnára – hangzik a jótanács –, hiszen az indítéka lehet bármi. Sikeressé válhat akkor is, ha vágya folytán, gyűlöletből, félelemből vagy akár rokoni ragaszkodásból gondol reá: „Vrndávan fejőslánykái a vágyuk miatt, Kansza félelme miatt, a Sisupál vezette királyok gyűlöletük miatt, a Vrsnik rokonságuk miatt, ti (a Pándavák) gyöngéd ragaszkodásotok miatt, mi pedig szerető érzéseink miatt (gondolunk Krsnára), ó, Hatalmas király!" (Bhág. 7.1.31.)

S ha kéjvágynak vélnénk a gópík szeretetét, íme az ellenérv: tévedés volna kéjvágyként jellemezni a gópík szeretetét, hiszen annak célja kizárólag Krsna öröme, márpedig...

nāstyeva tasmiṁstatsukhasukhitvam | 24

na-asti – nincs; eva – bizony; tasmin – abban; tad-sukha-sukhitvam – az ő (Krsna) örömének boldogsága

A (kéjvágyban) nem az „ő öröme” okoz boldogságot.

Nárada érvelése szerint ha azt állítjuk, hogy az isteni fenség híján a gópík indítéka a kéjvágy, akkor megfeledkezünk arról, hogy egy cseppnyi önzés sem mutatkozott bennük. Márpedig a káma önző természetű. Mi a boldogságom forrása? a saját örömöm, vagy az „ő öröme”, Krsna öröme? A gópík csakis Krsna öröméért éltek, s ez azt mutatja, hogy ha nem is a fenséges Istent imádták, rajongó szeretetük a bhaktinak azokkal a jellemvonásaival bír, melyet a 19. szútra említ: végleges és teljes, teljességgel önzetlen önátadás.
Csaitanja Maháprabhu a fenség és a rajongó istenszerelem témájával kapcsolatban ekképpen tanítja Rúpa gószvámít: „A Krsna iránti ragaszkodásnak két fajtája van, a fenség (aiśvarya) tudatával kevert az egyik, a kévalá a másik. Gókulában a fenség tudata nincs jelen, a kévalá szeretet (a jellemző), míg a két városban (Mathurában és Dvárakában) és a Vaikuntha világokban a fenség útját járják. A fenség tudatának elsődlegessége elnyomja a szeretetet, míg ha látja is a fenséget, nem törődik vele – ez (utóbbi jellemzi) a kévalá bhakti útját. A fenség a higgadt (śānta) és a szolgáló hangulatban fokozhatja az érzelmeket, ám a szülői, baráti és szerelmes hangulatban visszahúzódik.” (Csaitanja-csaritámrta 2.19.192-195.) A fenség-tudat (aiśvarya) árnyalta istenszeretet tudatában van Isten istenségének, így a hívő magától értetődő természetességgel alárendeltként viselkedik, ám ez az attitűd távolságot tart az imádó és az imádott között – elnyomja a szeretetet. Az isteni fenségről megfeledkező állapotot Csaitanja a kévalá kifejezéssel jellemzi… a szó jelentése kizárólagos, teljes, egész, illetve tiszta, egyszerű, zavartalan.
A beszélgetés folytatásában Csaitanja példákat is említ. Mikor Vaszudév és Dévakí kiszabadultak a börtönből, s végre találkozhattak Krsnával és Balarámmal, ahelyett, hogy a szokások szerint a gyermekek szüleik lábaihoz borultak volna, a szülők hajtották meg fejüket hódolattal fiaik előtt, felismerve isteni mivoltukat. Hasonlóképp szembesült Krsna csodálatos, isteni mivoltával Jasódá is Vrndávanban, mikor a megevett rögöt keresve belenézett fia szájába, ám ott nem csupán egy kis maszatos földdarabot látott, hanem az egész mindenséget – ő azonban a következő pillanatban megfeledkezett a látványról, s magához szorította kisfiát. Hasonlóképpen Ardzsuna: miután a kuruksétrai csatamezőn megpillantotta Krsna univerzális formáját, imáit felajánlva könyörgött bocsánatért (Bg. 11.41-42.), miközben Vradzsában a pásztorfiúk fesztelenül játszanak vele, együtt örvendeznek a démonok felett aratott rendkívüli győzelmeken, ám ha a birkózásban Krsna veszít, a vállán viszi játszótársát.

~~~~~~~~~~~~
· Bhakti Kamala Tírtha Mahárádzs irodalmi fordítása, megjelent a Kagylókürtben

· Nárada: Bhakti-szútrák a Slókamálán

óm tat szat

A Bhagavad-gítá tizenhetedik fejezete az önfegyelmezés, az áldozás és az adományozás különféle módjairól szól. Miután a háromféle minőség (a gunák) szerint jellemezte e cselekedeteket, tovább lép: arról beszél, milyen módon, vezetik e tettek a gyakorlót az anyagvilág kötőerőinek meghaladásához. Miképpen cselekednek hát a brahma-vádík, („brahmanról beszélők”, ahogy a szöveg nevezi őket), azaz a védák tanulmányozói, a brahman ismerői?
„Óm tat szat – e mantra a Brahmant jelöli. A teremtés hajnalán e három szóval teremtettek a bráhmanák, a védák és az áldozatok. Ezért a brahman ismerői – az előírásokat követve – az áldozás, adományozás és önfegyelmezés tetteit mindig az Óm zengésével kezdik. Jutalomra nem vágyva, a »tat« szóval végzik e tetteket az üdvösség kutatói. Ó, Pártha, a »szat« leírja a Létező természetét és a szent ember természetét egyaránt. Így jellemzi a dicséretes cselekvést, az áldozás, az adományozás és az önfegyelmezés állhatatosságát, és a Legfelsőbb örömére végzett tetteket egyaránt. A hit nélküli áldozatra, ajándékra, vezeklésre vagy más tettre azt mondják »aszat«, hiszen valótlan az, ebben, s a következő életben egyaránt.” (Bg. 17.23-28.)

ॐ तत्सत्

Óm tat szat – e mantra mindössze három szóból áll. Csupán a szótárra hagyatkozva így fordítható: az óm a Legfelsőbbre utaló szent szótag, védahimnuszok, fohászok áldásos bevezető szava. A tat mutató névmás, mellyel távolra mutatunk: ő, vagy az, hiszen jelölhet személyt és fogalmat egyaránt. A szat az asz létigéből képzett folyamatos melléknévi igenév, így a jelentése létező. A három szó együtt: Óm, Ő a Létező, vagy Óm, Az a Valóság. Egy mantra azonban mindig sokkal mélyebb jelentésekkel bír, mint az őket alkotó szavak elsődleges jelentéseinek összefűzése, érdemes hát mélyebbre hatolnunk a kutatásban.

„Óm tat szat – e mantra a Brahmant jelöli.” Vajon melyik brahmanra gondoljunk? A brahman szó nem csupán a Legfelsőbb személytelen arculatára utalhat, Parabrahmanként a Legfőbb Lélek, Isten megnevezése, utalhat a papi rendre, olykor a teljes anyagi természetre is (lásd „a nagy brahman az én anyaméhem”, Bg. 14.3.), ám a védahimnuszok megnevezése is brahman. A Srí-vaisnava irányzat atyamestere, Rámánudzsa ez utóbbi értelemben gondol a brahman szóra, az ő olvasata szerint a vers teljes fordítása így hangzik: „Óm tat szat – ez a védák utasítása, e három szóval rendelkezett a bráhmanák, a védák és az áldozatok felől, a teremtés hajnalán.”

A hagyományos kommentárok a mantra három szavában utalásokat látnak más mahávákjákra, az upanisadok „nagy kijelentéseire”. A Csaitanja-követő vaisnava iskola jeles tudósa, Baladév Vidjábhúsan kommentárjában ekképpen bontja ki a háromféle utalást:
„Óm Tat Szat – e három név Brahman, Visnu nevei, miként arra a bölcsek emlékeznek. Óm, ez első megjelölés, miként a kinyilatkoztatás mondja: »Óm, ez Brahman közvetlen megnevezése. Ennek zengése megment a létforgatag félelmétől, ezért Megmentőként ismerik« (1). A második név a Tad, miként az »Az vagy te« (2)  kijelentésben. A harmadik név a Szat: »Kedvesem, kezdetben mindez (a világmindenség) a Létként létezett« (3) Visnu e három nevével teremtette a négyarcú Brahmá a bráhmanákat, a védákat és az áldozatokat, ezért nagy erő rejlik e nevekben – orvosolják az áldozatok s a többi (tett) esetleges hiányosságait.”

ॐ

„Ó, Kuntí fia, Én vagyok a víz íze, a Nap és a Hold fénye, az óm szótag a védai mantrákban…” – mondja Krsna a Bhagavad-gítában (Bg. 7.8.) világossá téve, hogy az óm a védamantrák legfontosabbja. Hasonlóképpen magasztalják az upanisadok is az óm mantrát: „Az összes véda ezt a szót hirdeti, és erről szól az összes vezeklés is, / Erre vágyva élnek szent növendékként, röviden megmondom néked e jelet: az óm szó az (a Legfelsőbb Lélek).” (Kaṭha-upanisad 1.2.15.) A Mándúkja-upanisad szerint:

„ÓM – ez a Múlhatatlan, ez minden. Ennek kifejtése:
ami volt, ami van, s ami leendő, bizony, minden az ÓM-hang,
s ami egyéb (még létezik) a három időn túl, bizony az is az ÓM-hang.” (Mándúkja 1.)

Az óm az elmondhatatlan és leírhatatlan transzcendens megjelölése, ugyanakkor a teremtő hangrezgés, a teremtés szent zengése is, mely ennélfogva magában foglal minden teremtettet. Az óm tulajdonképpen három hang kombinációja: A, U, M. A mantra dévanágarí írásjele különleges szótag. Alapja az A hang írásjele: अ, melyből az ómban a hármas számjegyünkhöz hasonlatos jel marad meg. Az ehhez középen kapcsolódó hurokszerű vonal az U hang szokásos szótagközi írásjele, míg a félholdban a pont az M (anuszvára) írásjele. Az óm mindent felölelő voltát e három hanggal jelzett hármasságok felmutatásával jelzik, s az óm meditációjakor ezen hármasságok természete tárul fel. A Gópálatápaní-upanisad az óm mantrában Gópála-Krsnát és közvetlen környezetét látja: „Róhiní fia, Balarám az A hang, a ragyogó Pradjumna  (4) az U hang, Aniruddha (5), az értelmes az M hang. Krsna, akiben a mindenség nyugszik a félhang, (mely teljessé teszi az óm szótagot).” (Góp. 2.68-69.) Mások a világi lét kötőerőinek hármasságát (jóság, szenvedély, tompaság), és az azokat uraló isteni megnyilvánulásokat (Visnu, Brahmá, Siva), vagy a tudatállapotokat (ébrenlét, álom, mélyálom) látják az A-U-M hangokban (6). 
„Első része az éberségben rejlő hétágú, tizenkilenc arcú, a nyers valóságot tapasztaló, külvilág felé irányuló értelem – az Egyetemes (tudat). Második része az álomban rejlő hétágú, tizenkilenc arcú, az elvont valóságot tapasztaló, befelé forduló értelem – a Ragyogó (projektív tudat). Amikor az alvó ember nem vágyik bősz vágyakat, s burjánzó álomképeket sem lát, az a mélyalvás. Harmadik része a mélyalvásban rejlő, egyöntetű, színtisztán tudati, örömből való s örömöt élvező, tudat-arcú Értelem. Nem a befelé forduló értelem, nem is a külvilág felé irányuló értelem, és nem is mindkettő egyszerre, nem a színtisztán tudati értelem, nem az értelem és nem a nem-értelem, hanem a láthatatlan, nem szokványos, megfoghatatlan, jeltelen és kifürkészhetetlen, megnevezhetetlen, egyedülvaló és a meggyőződés veleje; akiben megszűnik a változatosság, ő a megnyugvás, az áldásos páratlanság. Ezt tartják a negyediknek, ez a Lélek, megismerni ezt kell.” (Mándúkja 3-7.) Bár az óm három hangjáról beszéltünk, észre kell vegyük, hogy az upanisadok rendre négy aspektusról szólnak: a Gópálatápaní-upanisadban Balarám, Pradjumna, Aniruddha mellett Krsna, akiben a mindenség nyugszik, a Mándúkja-upanisadban a három tudatállapot mellett (ébrenlét, álom, mélyálom) a misztikus negyedik (turija). E negyedik aspektus az áttörési pont. A három első a tudatállapot az evilági létállapotok összefoglalása, a negyedik – bár egyik sem –, mégis mindezek legbensőbb lényege és meghaladása is egyben. Az óm hangjait máskor a létszférákkal, vjáhritikkel azonosítják (föld, levegőég, menny - bhúh, bhuvasz, szvah (7), lásd Mundaka-upanisad 2.2.5.). A negyedik nem külön szféra, hanem az áthatolás e hármon – így haladva meg őket. Ezért van az, hogy a hagyományos tűzáldozat végzése során a pap először külön-külön áldoz a létszféráknak, majd negyedikként egyszerre mindnek. Hasonlóképpen: a kötőerőkkel azonosítva az óm hangjait a világi kötelékek meghaladása jelentik a negyedik állapotot. Finom utalás e negyedik aspektus természetére a Cshándógja-upanisad története: Szatjakáma tanítványnak szegődik mestere, Háridrumat mellé. Szolgálata a tehenek őrzése, ám ez a feladat távol tartja mestere ásramjától – nem hallhatja az ő tanításait. Hűsége és állhatatossága azonban elégedetté teszi a dévákat, akik négy alkalommal jelennek meg előtte, hogy a tan egy-egy részét megvilágítsák számára. Elsőként egy bika (a dharma képviselője) jelenik meg előtte, a tanítás is a durva fizikai létezésről szól – az ébrenlét állapotáról. Másodjára az áldozati tűz tanítja Szatjakámát – míg a bika a horizontális irányokról tanított, a tűz a vertikális irányokat tárja fel – ő a belső világ, az álom megtestesítője. A harmadik tanító (a mélyálomról) egy hattyú. A Napisten képviselője ő, a szárnyaló, s fehéren tündöklő. A negyedik tanító pedig egy kormorán. A kormorán az áttörés szimbóluma: zsákmánya után mélyre merül a vízbe, majd a vizet elhagyva felröppen egy magas partmenti sziklára, lerázza tollairól a vizet, és szárnyait kitárva szárítkozik. Éppígy ráz le magáról minden evilágit az anyagi léten túljutott személy: „Aki a mindenség aranyló Urát, teremtőjét, Brahmá atyját megpillantja, magáról jót s rosszat bölcsen lerázva megtisztulván Őhozzá válik hasonlóvá." (Mund.3.1.3.)

तत्

A „tat” (8) távolra mutató névmásként jelenik meg a „Az vagy te” (tat tvam aszi) mantrában is. A Bhagavad-gítá versében hasonlóképpen a távlatot villantja fel: az önfegyelmezés, az áldozás és az adományozás oka ne e tettek rövidtávú eredményei legyenek, hanem a létforgatagból való megszabadulás utáni vágy. („Jutalomra nem vágyva, a »tat« szóval végzik e tetteket az üdvösség kutatói.”, Bg. 17.25.)

Rámánudzsa kommentárjában arra utal, hogy a Tat Visnu egyik neve – az egyik az ezerből. A Mahábhárata Anusászana-parvájában, a Utasítások könyvében a halálos ágyán fekvő Bhísma végső jótanácsaival látja el a győztes Judhisthir királyt. Eközben zengi el Visnu ezer nevét, s e névfüzérben a Tat is felbukkan. Íme a vers: „Egy, Nem-egy, Ő, a Lakozó, a Tündöklő, a Ki, az Aki, az Az, a Legfőbb Cél” (eko naikaḥ sa vaḥ kaḥ kiṁ yat tat padam anuttamam, Mb. 13.135.91.) A szövegnek más olvasatai is lehetségesek, ám a Srí szampradájában azonban így, névmásokként értelmezik e vers szavait – ami első pillantásra talán zavarba ejtő lehet. Talán túlzásnak tűnhet névmásokkal megnevezni Istent. De fűzzük csak sorba a vers adta neveket, s láthatjuk, még a névmások is ugyanúgy Istenről szólnak, az Ő megnevezései: Ki (a bölcsek kutatásának célja), az Egy, aki Nem-egy (mert számtalan alakban mutatkozik), Ama (9) Legfőbb Cél, a Tündöklő, Ő, Aki ott Lakozik (mindenki szívében)?
Visnu neveként nem csupán így, névmásként tekintenek a tat szóra, további értelmezéseit a tan (kiterjeszt, kinyújt, megnövel) igéből eredeztetik. Srí Parásar Bhattar (10) kommentárja szerint a tat jelentése: „aki hívei tudását és odaadását kibontakoztatja, megnöveli.”

सत्

A szat szót a már korábban említett létező elsődleges jelentése mellett számos más értelemben is használják. Jelenthet jót (szaddzsana – jó ember), erényest, hűségest vagy erkölcsöst (a szatí a szó nőnemű alakja), de emelkedett, nem evilági helyzetűt is (szadguru – szent tanító), továbbá valóst, igazit, lényegest.

Milyen az önfegyelmezés, az áldozás és az adományozás? A Gítá bevezetőnkben idézett versei öt tényezőt neveznek szatnak, azaz létezőnek, valódinak, igaznak és lényegesnek. Ilyen i) a Legfelsőbb természete, akinek az ember e tetteket ajánlja, ii) a felajánló szádhu természete, iii) minden áldásos cselekedet, iv) az önfegyelmezésben, az áldozásban és az adományozásban mutatott állhatatosság, v) bármely olyan tevékenység, melynek célja a Legfelsőbb öröme.

A szanszkrt nyelvben a közismert felsorolásokra gyakorta utalnak pusztán az első elemük említésével. A szat így áttételesen a szaccsidánanda (szat - csit - ánanda), a lét-tudat-boldogság hármasára, a lélek jellemzőjeként felsorolt minőségekre is emlékezteti az olvasót.

Mert az önfegyelmezés, az áldozás és az adományozás transzcendens minőségének mantrája, az óm tat szat mantrát áldásos megerősítésként nem egyszer idézi az upanisad-irodalom, például így: „Óm! Hódolatom Gópálnak, aki túl van ébrenléten, álmon és mélyálmon, s túl a negyedik tudatállapoton is. Óm tat szat; bhúr bhuvaḥ szvaḥ. Hódolatom, hódolatom néki!” (Gópálatápaní-upanisad. 2.114.) S e mantrákra gondolva bizony nem elégedhetünk meg pusztán a szótári jelentéssel. Összefoglalva az eddigieket: óm: a már tárgyalt hármasságok, illetve e hármasságokat felülmúló negyedik aspektus: a teljesség. A tat szóval e teljességben kijelöljük a távoli célt, a szat szóval pedig belefogunk a leírhatatlan leírásába: ő a Létező, a valós valóság, az a létező (szat), aki tudatos (csit), és akinek a gyönyör (ánanda) a végső természete. Hozzá indulunk hódolatainkat felajánlani, át a világszférákon!


Jegyzetek:
1. om ityetad brahmaṇo nediṣṭam nāma yasmād uccāryamāṇa eva saṁsāra-bhayāt tārayati tasmād ucyate tāra iti
2. tat tvam asi, Cshándógja-upanisad 6.8.7.
3. sad eva saumyedam agra āst, Cshándógja-upanisad 6.2.1.
4. Pradjumna (pra-djumna – „hevesen tündöklő”) Krsna és Rukminí fia, különleges szépségéről híres
5. Aniruddha (a-niruddha – „korlátozhatatlan”, szabad, önhatalmú) Pradjumna fia
6. lásd Mándúkja-upanisad, a Kagylókürt 58. számában
7. A nagyvilág mindig párhuzamba állítható a belső világgal. A föld-levegőég-mennny hármasának a belső világban a tapasztalati-érzéki szféra, a zsigeri vonzalmak és gyűlöletek, azaz az elme dimenziója, és az intelligencia felelnek meg.
8. a szanszkrt hangzóilleszkedési szabályok (szandhi) miatt a tad névmás utolsó mássalhangzója a rákövetkező szó kezdőhangjától függően változik, így mondatban a szót láthatjuk tad, tat, tan és más alakokban is.
9. lásd még: tadviṣṇoḥ paramaṁ padaṁ (Ama Visnu legfőbb hajlékát, Rg. 1.22.20.)
10. Rámánudzsa követője a 12. századból, jeles kommentátor


(megjelent a Kagylókürt 63. számában)

metamorfózis

kastūrī-tilakaṁ lalāṭa-phalake vakṣaḥ-sthale kaustubhaṁ
nāsāgre nava-mauktikaṁ kara-tale veṇuṁ kare kaṅkaṇam |
sarvāṅge hari-candanaṁ ca kalayan kaṇṭhe ca muktāvaliṁ
gopa-strī-pariveṣṭito vijayate gopāla-cūḍāmaṇiḥ ||

Széles homlokán pézsma-tilak, mellkasa dombján Kausztubha ékkő,
orrában makulátlan gyöngyszem, kezei közt fuvolája, karján karperec,
tagjait szantálpép ékesíti, nyakában gyöngysort visel,
s fejőslánykák veszik őt körül – győzedelmeskedjék a pásztorok koronaékszere!

Megjegyzés: a negyedik páda elején gopa-strī-pariveṣṭitaḥ olvasható így is: „pásztorleány öleli”. A versmérték: śārdūlavikrīḍita.

A vers népszerű szerte Indiában. Bilvamangalnak tulajdonítják, a Srí Krsna-karnámrta második füzérében lelhető fel. 

Hallgassuk meg elsőként magát a költeményt (részlet egy általam ismeretlen filmből):



Klasszikus feldolgozásban, Pandit Jasraj énekével:




A költemény napjainkban nyugat felé veszi útját, az alábbi feldolgozás a pandzsábi származású, Londonban élő, Nitin Sawhney érdeme:




Majd Bilvamangal szavaitól elszakadva, gitárszólóvá alakul. Jeff Beck játszik:




Némileg megváltozott, s ez talán nem is baj, hiszen így térben és időben eljuthatott oda, ahol már Bilvamangal hangjára kevéssé figyelnek. Csak maradjanak néhányan, akik szívükben őrzik: "kastūrī-tilakam..."