citā ciṁtā samāproktā bindumātraṁ viśeṣatā |
sajīvaṁ dahate ciṁtā nirjīvaṁ dahate citā ||
A máglya (citā) és az aggodalom (ciṁtā) között csupán egy apró pont a különbség,
a holtat a halotti máglya égeti, ám az élőt az aggodalom perzseli.
Az aggodalom és a halotti máglya közt szinte semmi különbség sincs: erre emlékeztet a citā (चिता) és a ciṁtā (चिंता) írásképe is, az eltérés csupán egy apró pontocska a szavak tetején húzódó vonal felett. Az aggodalmaskodás, a szorongás és önvád csak a sírba dönt. S mi az aggodalmaskodás ellentéte? A bizalom.
kaḥ kālaḥ kāni mitrāṇi ko deśaḥ kau vyayāgamau |
kaścāhaṁ kā ca me śaktir iti cintyaṁ muhurmuhuḥ ||
Melyik az alkalmas idő? Kik a szövetségeseim? Melyik az ideális helyszín? Mik a várható nyereségek, s ezért milyen árat kell fizetnem? S ki vagyok én? Mik az erősségeim? Ezt fontolja meg az ember újra meg újra.
A SWOT elemzés a stratégiaalkotás egy mozzanata. Felméri az erősségeket (Strengths) és gyengeségeket (Weaknesses), azaz azokat a belső tényezőket, melyekre befolyásunk lehet, továbbá a lehetőségeket (Opportunities) és veszélyeket (Threats) mint olyan külső tényezőket, melyekre nincs befolyásunk, ám számolnunk kell velük. Az elemzés neve az angol szavak kezdőbetűiből áll.
A fenti vers ennek a vizsgálódásnak az ősi változata. Mielőtt az ember bármely új dologba kezd, fontolja meg az alkalmas helyszínt és időpontot, tartson önvizsgálatot, vizsgálja meg erősségeit és gyengeségeit.
sajjanasya hṛdayaṁ navanītaṁ
yad vadanti kavayas tad alīkam |
anya-deha-vilasat-paritāpāt
sajjano dravati no navanītam ||
„A jó emberek szíve akár a vaj – mondják a költők, ám ez így nem helyes:
mások szenvedésétől csak a jók szíve olvad meg, a vaj nem.”
A szanszkrt vers finom szójáték: a paritāpa egyszerre jelent perzselő hőséget, kánikulát, és kínt, szenvedést is. A mást érő hőtől nem olvad meg a vaj… mások szenvedése meglágyítja az igaz emberek szívét.
karāgre vasate lakṣmīḥ karamadhye sarasvatī |
karamūle tu govindaḥ prabhāte karadarśanam ||
Az ujjhegyen Laksmí lakozik, a tenyéren Szaraszvatí,
a csuklón pedig Góvinda – pirkadatkor így nézz a kezedre.
E mantra a munkakezdés meditációja. Mielőtt az ember a napi tevékenységéhez lát, belepillant kezébe – amivel munkáit elvégzi. S mit lát ott? Az élethez szükséges egy ujjhegynyi szerencse – Laksmí a szerencse istennője – ám a siker a bölcsességen, a tudáson múlik, melyeknek Szaraszvatí az irányítója. Ám a tetteink alapja Góvinda imádata legyen. A vers kara-mūla szava finom áthallás. A kara valamit csinálót, elvégzőt jelent, ám kezet is, a mūla szó szerint gyökér, valaminek az alapja. A kara-mūla így a cselevő kéz gyökerét jelenti, azaz a csuklót, ám átvitt értelemben a cselekvéseink alapjára, azaz a motivációnkra is utal – ezért „a csuklón Góvinda lakozik” rejtett jelentése az, hogy a hétköznapi tetteinket is végezzük Istennek végzett felajánlásként.
Indiában Istent számos néven szólítják, s minden név sajátos arculatot hordoz. A Góvinda a tehenek, a Föld, s a védák (a go szó mindegyiket jelentheti) ismerője (vinda), oltalmazója, Isten azon formája, ki örömmel viszonozza hívei közeledését. A vers így biztatás is: felajánlásainkat örömmel fogadja majd az Úr.
gataśokaṁ na kurvīta bhaviṣyaṁ naiva cintayet |
vartamāneśu kāryeśu vartayanti vicakṣanāḥ ||
Ne aggodalmaskodj a múlt miatt, s ne latolgasd a jövőt,
a bölcsek a jelen munkájával foglalkoznak.
A múlt történelem – a rajta való tépelődés nem segít. Összegezzük a tanulságait, hogy megérthessük a jelent, és hogy legyen világos képünk az irányról, ami felé haladunk. „Semmilyen szél nem kedvez annak, aki nem tudja, melyik kikötőbe tart” – írja Seneca –, ám ha túl sok időt töltünk a jövő tervezgetésével, ha túl mélyre merülünk a lehetőségek latolgatásában, megfeledkezünk arról, ami valójában a kezünkben van: a jelen. A jelen abban az értelemben, hogy az ember találja meg a mindennapjaiban a szívet melengető szépséget, és abban az értelemben is, amire a vers emlékeztet: a jelen munkája. A múlton már nem tudunk változtatni, a jövőt azonban a ma döntései és tettei építik.
Az upanisadok szerint vágyból áll az ember. Amilyen a vágya, olyan az akarata, amilyen az akarata, olyan a cselekedete, s amilyen cselekedetet végez, oda jut majd el. Milyenek hát a tetteink? Milyen a mentalitásunk? S milyenek a vágyaink?
bho dāridryaṁ namas tubhyaṁ siddho’haṁ tat-prasādātaḥ |
paśyāmy-ahaṁ jagat sarvaṁ na māṁ paśyati kaścana ||
Ó, szegénység, hódolat néked! Kegyed révén tökéletessé lettem!
Bár látom az egész világot, engem nem lát senki sem.
A jóga gyakorlása Patanydzsali szerint számos misztikus tökéletesség (sziddhi) eléréséhez vezet. Ilyenek a parányivá, vagy éppen hatalmassá válás művészete (így az atomi vagy a kozmikus folyamatok részese lehet a jógí), súlytalanná válni, távoli dolgokat megragadni, akaratátvitelt gyakorolni, vagy éppen teremtő képességet birtokolni.
A vers egy újabb „misztikus tökéletességre” világít rá, a láthatatlanná válás művészetére. A szegény ember mások tekintetének vakfoltjában él, mindenki keresztülnéz rajta – ám a vers szerzője mindezt mosolyogva, békés derűvel veszi tudomásul.
pātraṁ kim annadāne kṣudhitaṁ"
- Ki méltó az étel-adományra?
- Aki éhes.
(Sankara: Kérdések és válaszok ékköveinek füzére 177. kérdés)
Az óind tradíció szerint az erényes ember egyik fontos kötelessége az adományozás. Így fontos kérdéssé válik a helyes adományozás... hiszen a méltatlanul, kelletlenül vagy megvetően adott adomány senkit sem tesz elégedetté, míg a viszonzást váró adomány pedig inkább megvesztegetés, mint ajándék,
A Bhagavad-gitá szerint:
"A kötelességből, helyes időben és megfelelő helyen, érdemes személynek adott ajándékot, amely mentes az ellenszolgáltatás reményétől, a jóság minőségében végzett adományozásnak kell tekinteni." (Bg. 17.20.)
S vajon ki lehet az ételadományra érdemes személy? Az éhező, azaz a szenvedő aki híján van a tápláléknak - válaszolja meg a kérdést Sankara. A táplálék persze nem csak testi lehet...
Bejegyzések
