Bejegyzések
Vaisnava körökben az advaita tant gyakran májáváda (azaz illúzió-tan), a gyakorlót májávádí néven említik. A megnevezés erősen pejoratív, a tan bírálói bélyegzik meg így ellenlábasaikat. Nem új megnevezésről van szó, Bhászkara, a bhédábhéda filozófiai iskola kiválósága, Sankara kortársa és első bírálója is említi – talán elsőként –, illetve a Padma-puránában is fellelhető a kifejezés.
Mi a bírálat alapja? Az advaita tan egy fontos tételét ekképpen foglalja össze Sankara:
brahma satyaṁ jagan-mithyā jīvo brahmaiva nāparaḥ |
anena vedyaṁ sacchāstramiti vedānta-ḍiṇḍimaḥ ||20||
„A Brahman valóság, a világ valótlan, az élőlény Brahman, nem más.
Így értendő a szent tan – dübögi a védánta dobja.” (Sankara: Brahma-gjánávalí-málá, 20.)
Ha mármost a világ valótlan, miképpen értsük, hogy mégiscsak látunk magunk körül elkülönült dolgokat, sőt, magunkat is elkülönült entitásnak érzékeljük másoktól, a világtól?
Csupán egyetlen a létező, s ez minden más oka (ekameva sad aneka-kāraṇaṁ, Vivéka-csúdámani 260.) – véli Sankara – így minden más ennek az egynek az illuzórikus látszat-képe. A brahman tulajdonságok nélküli (nirguṇa), a tapasztalható világ pedig a tudatlanság (avidyā) miatt látszik olyannak, amilyen. Sőt, a személyes Isten (saguṇa brahman) is csak az illúzió miatt látszik tulajdonságokkal rendelkezőnek. S ez az a pont – Isten az illúzió alávetettje volna –, ami végképp elfogadhatatlan az Isten felé szeretettel közeledő dvaita iskolák követői számára – innen az éles kritika.
E fogalmakat Csaitanja ekképpen értelmezi: az illúzió az, amikor a nem evilághoz tartozó létező, az élőlény a testtel azonosítja önmagát. A világ is létező… ám átmeneti létező. Igaz, a védák ellentmondásosan szólnak a Legfelsőbbről… éppen azért, mert semmilyen ember alkotta keretbe, kategóriába nem fér bele. Például a Svétásvatara-upanisadban: „mintha érzékek árnyalnák, még sincsenek érzékei” (3.17.), „nincs keze sem lába, mégis ő a leggyorsabb, s elfogadó, szem nélkül lát, fül nélkül hall…” (3.19.), „kisebb a legkisebbnél, ám nagyobb a leghatalmasabbnál…” (3.20.) Ezek kétségtelenül személyes tulajdonságok, s megfosztani Istent e testi – ám nem anyagi – vonásoktól téves nézet.
A hangulat érzékeltetésére álljon itt egy rövid történet a Csaitanja-csaritámrtából. Egy bengáli bhakta öccse hazatért bátyja házába, aki meghívta Szvarúp Dámódart, hogy hallgassa meg testvére védánta-magyarázatait.
Szvarúp Dámódar így szólt: „Mégis, a májáváda magyarázatot hallgatva
csupán a »gondolat, brahman, illúzió, hamis« szavakat hallani.
Az élőlényt a tudatlanság formálja, sőt Isten is tudatlanság –
e tan hallgatása összetöri a bhakta szívét, s véget vet életének!” (Cscs. 3.2.98-99.)
Akad helyzet, melyben az érzelmi felindultság folytán nem meglepő az ilyen erőteljes szóhasználat, ám tárgyilagos álláspont kifejtésében, esetleg vitában mégsem javasolnám – jobb olyan megnevezéssel élni, mellyel a tan követői megnevezik magukat.
Mi a baj a májáváda kifejezéssel? – vethető fel a kérdés –, hiszen a Padma-purána is így hivatkozik Sankara tanítására! A felvetés helytálló, a Padma-purána Uttara-khandájában, a Tudatlanság minőségében lévő tanok felsorolása (tāmasa-śāstra-kathanam) című fejezetben Siva beszél erről Párvatínak. Ám a magam részéről nem jó szívvel hivatkozom e szövegre… találkoztam olyan véleménnyel is, mely utólagos betoldásnak tartja – részben szájbarágósan didaktikus stílusa, részben túlságosan egyszerű nyelvezete miatt. S valóban, sem hangulatában, sem a megfogalmazás finomságában nem mondható a szöveg szépnek. De ne én mondjak véleményt, a szöveg beszéljen magáért. Az advaita tanításról szóló rész a 7-11. versekben olvasható:
Padma-purána, 6.236. fejezet
pārvaty uvāca
tāmasāni ca śāstrāṇi samācakṣva mamānagha |
samproktāni ca tair viprair bhagavad-bhakti-varjitaiḥ |
teṣāṁ nāmānikramaśaḥ samācakṣva sureśvara ||1||
Párvatí szólt:
Ó, Bűntelen, mondd el nékem a tudatlan tanokat,
melyeket az Úr iránti szeretetet (bhagavad-bhakti) híján lévő bráhmanák fejtettek ki.
Istenek ura, mondd el nékem sorban neveiket!
rudra uvāca
śṛṇu devi pravakṣyāmi tāmasāni yathā kramam ||2||
Rudra szólt:
Halld, úrnőm, ahogy eléd tárom a tudatlanokat, sorban, egymás után.
teṣāṁ smaraṇa-mātreṇa mohaḥ syāj jñāninām api |
prathamaṁ hi mayaivoktaṁ śaivaṁ pāśupatādikam ||3||
mac-chaktyā veśitair vipraiḥ proktāni ca tataḥ śṛṇu |
kaṇādena tu samproktaṁ śāstraṁ vaiśeṣikaṁ mahat ||4||
gautamena tathā nyāyaṁ sāṅkhyaṁ tu kapilena vai |
dhiṣaṇena tathā proktaṁ cārvāka-mati-garhitam ||5||
Csupán rájuk emlékezve még a bölcsek is illúzióba esnek.
Elsőként az magam hirdette saiva (irányzatokat), a pásupatát és a társait (említem),
s halld a hatalmammal felruházott bráhmanak által tanítottak többit is:
Kanáda a nagy vaisésika tant fejtette ki,
Gautama a njáját, Kapila a szánkhját.
Dhisana pedig a mélyen megvetett csárváka (tant) tanította.
daityānāṁ nāśanārthāya viṣṇunā buddha-rūpiṇā |
bauddha-śāstram asat-proktaṁ nagna-nīla-paṭādikam ||6||
A démonok elpusztítása végett Visnu, Buddha alakjában pedig
a hamis buddhista tant, a ruhátlan, s kékruhást.
māyāvādam asac-chāstraṁ pracchannaṁ bauddham ucyate |
mayaiva kathitaṁ devi kalau brāhmaṇa-rūpiṇā ||7||
apārthaṁ śruti-vākyānāṁ darśayan loka-garhitam |
svakarma-rūpaṁ tyājyatvam atraiva pratipādyate ||8||
sarva-karma-paribhraṣṭair vaidharmatvaṁ tad ucyate |
pareśa-jīva-pāraikyaṁ mayā tu pratipādyate ||9||
brahmaṇo’sya svayaṁ rūpaṁ nirguṇaṁ vakṣyate mayā |
sarvasya jagato'py atra mohanārthaṁ kalau yuge ||10||
vedārthavan mahā-śāstraṁ māyayā yad avaidikam |
mayaiva kalpitaṁ devi jagatāṁ nāśa-kāraṇāt ||11||
Az illúzió-tant, e hamis tanítást, a burkolt buddhizmust
én fejtettem ki a kali-korban, egy bráhmana képében.
A kinyilatkoztatás szavát értéktelennek mutatja, (ezért) megveti a világ.
Az ember csupán saját kötelességének feladatását éri általa.
Dharmát nélkülözőnek (/eretneknek) tartják, mert minden rítust mellőz.
Az úr és az élőlény teljes azonosságát tanítom,
s e Brahman végső alakját tulajdonságok nélkülinek mutatom be,
hogy a kali-korban megtévesszem az egész világot.
Az illúzió által a védák értelméhez hasonló nagy tant, ami ugyanakkor mégsem védai –
ezt alkottam, ó, úrnőm, a világ elpusztítása kedvéért.
mad-ājñayā jaimininā pūrvaṁ vedam apārthakam |
nirīśvareṇa vādena kṛtaṁ śāstraṁ mahattaram ||12||
Akaratom követve Dzsaimini a semmitmondó púrva mímánszát
alkotta meg, az istentelen tant hirdető terjedelmes elméletet.
śāstrāṇi caiva girije tāmasāni nibodha me |
purāṇāni ca vakṣyāmi tāmasāni yathā kramāt ||13||
Ó, Giridzsá, a tudatlan tanokat magyaráztam el,
most pedig a puránákat, a tudatlan (minőségéhez tartozókat, s a többit), sorban, egymás után.
brāhmaṁ pādmaṁ vaiṣṇavaṁ ca śaivaṁ bhāgavataṁ tathā |
tathaiva nāradīyaṁ tu mārkaṇḍeyaṁ tu saptamam ||14||
āgneyam aṣṭamaṁ proktaṁ bhaviṣyaṁ navamaṁ tathā |
daśamaṁ brahma-vaivartaṁ liṅgam ekādaśaṁ smṛtam ||15||
dvādaśaṁ ca varāhaṁ ca vāmanaṁ ca trayodaśam |
kaurmaṁ caturdaśaṁ proktaṁ mātsyaṁ pañcadaśaṁ smṛtam ||16||
ṣoḍaśaṁ gāruḍaṁ proktaṁ skandaṁ saptadaśaṁ smṛtam |
aṣṭādaśaṁ tu brahmāṇḍaṁ purāṇāni yathā kramam ||17||
Brahmá, Padma, Visnu, Siva, Bhágavata,
aztán a Náradíja, hetedikként a Márkandéja,
az Agni a nyolcadik, Bhavisja a kilencedik,
Brahma-vaivarta és Linga a tizedik és tizenegyedik,
Varája és Vámana a tizenkettedik és tizenharmadik,
Kúrma és Matszja a tizennegyedik és tizenötödik,
Garuda a tizenhatodik, Szkanda a tizenhetedik,
míg a Brahmánda-purána a tizennyolcadik.
mātsyaṁ kaurmaṁ tathā laiṅgaṁ śaivaṁ skāndantathaiva ca |
āgneyaṁ ca ṣaḍ etāni tāmasāni nibodha me ||18||
vaiṣṇavaṁ nāradīyaṁ ca tathā bhāgavataṁ śubham |
gāruḍaṁ ca tathā pādmaṁ vārāhaṁ śubha-darśane ||19||
sāttvikāni purāṇāni vijñeyāni śubhāni vai |
brahmāṇḍa-brahma-vaivartaṁ mārkaṇḍeyaṁ tathaiva ca ||20||
bhaviṣyaṁ vāmanaṁ brāhmaṁ rājasāni nibodha me |
A Matszja, Kúrma, Linga, Siva, Szkanda,
és Agni – tudd meg, e hat a tudatlanság (minőségéhez tartozik).
Visnu, Náradíja, az áldásos Bhágavata,
Garuda, Padma, Varáha – áldásos tekintetű hitvesem –,
ezeket a jóság (minőségével rendelkező) puránákként tekintik.
A Brahmánda, Brahma-vaivarta, Márkandéja,
Bhavisja, Vámana és Brahmá (puránákat) a szenvedély (minőségéhez tartozóként) ismerd.
sāttvikā mokṣa-dāḥ proktā rājasāḥ sarvadāśubhāḥ ||21||
tathaiva tāmasā devi niraya-prāpti-hetavaḥ |
A jóság (minőségéhez tartozók) üdvösséget hoznak, a szenvedély (minőségéhez tartozók) is mindig áldásosak,
míg a tudatlanság minőségéhez tartozók a pokolra juttatnak.
tathaiva smṛtayaḥ proktā ṛṣibhis triguṇānvitāḥ ||22||
sāttvikā rājasāś caiva tāmasā śubha-darśane |
vāsiṣṭhaṁ caiva hārītaṁ vyāsaṁ pārāśaraṁ tathā ||23||
bhāradvājaṁ kāśyapaṁ ca sāttvikā muktidāḥ śubhāḥ |
yājñavalkyaṁ tathātreyaṁ taittiraṁ dākṣam eva ca ||24||
kātyāyanaṁ vaiṣṇavaṁ ca rājasāṁ svargadāḥ śubhāḥ |
gautamaṁ bārhaspatyaṁ ca sāṁvartaṁ ca yamaṁ smṛtam ||25||
sākhyaṁ cauśanasaṁ ceti tāmasā niraya-pradāḥ |
Éppen így hirdetik a bölcsek a három kötőerő fölé emelkedett szent hagyomány törvénykönyveit (szmrtit),
jóság, szenvedély, és tudatlanság (minőségéhez tartozóként), áldásos tekintetű hitvesem.
Vaszistha, Harita, Vjásza, Parásara,
Bharadvádzsa, Kasjapa a jóság (minőségében lévő), üdvhozó és áldásos.
Jágjavalkja, Atri, Tittiri, Daksa,
Kátjájana és Visnu a szenvedély (minőségében lévő), mennybevezető és áldásos.
Gautama, Brhaszpati, Számvarta, Jama,
Szákhja és Usanasz a tudatlanság (minőségében van), s a pokolba visznek.
kim atra bahunoktena purāṇeṣu smṛtiṣv api ||26||
tāmasā narakāyaiva varjayet tān vicakṣaṇaḥ |
etat te sarvam ākhyātaṁ prasaṅgāc-chubha-darśanam |
śeṣāṁ ca prabhavāvasthāṁ harer vakṣyāmite śṛṇu ||27||
Mire e sok beszéd a puránákról és törvénykönyvekről?
A tudatlanság (minőségében lévők) a pokolba visznek, a körültekintő ember mellőzi őket.
Mindent elmondtam neked, s alkalmas időben az áldásos filozófiákról is beszélek majd.
Végezetül Hari nagyszerű megjelenéseiről szólok, halld hát!
(az illusztráció forrása)
Mi a bírálat alapja? Az advaita tan egy fontos tételét ekképpen foglalja össze Sankara:
brahma satyaṁ jagan-mithyā jīvo brahmaiva nāparaḥ |
anena vedyaṁ sacchāstramiti vedānta-ḍiṇḍimaḥ ||20||
„A Brahman valóság, a világ valótlan, az élőlény Brahman, nem más.
Így értendő a szent tan – dübögi a védánta dobja.” (Sankara: Brahma-gjánávalí-málá, 20.)
Ha mármost a világ valótlan, miképpen értsük, hogy mégiscsak látunk magunk körül elkülönült dolgokat, sőt, magunkat is elkülönült entitásnak érzékeljük másoktól, a világtól?
Csupán egyetlen a létező, s ez minden más oka (ekameva sad aneka-kāraṇaṁ, Vivéka-csúdámani 260.) – véli Sankara – így minden más ennek az egynek az illuzórikus látszat-képe. A brahman tulajdonságok nélküli (nirguṇa), a tapasztalható világ pedig a tudatlanság (avidyā) miatt látszik olyannak, amilyen. Sőt, a személyes Isten (saguṇa brahman) is csak az illúzió miatt látszik tulajdonságokkal rendelkezőnek. S ez az a pont – Isten az illúzió alávetettje volna –, ami végképp elfogadhatatlan az Isten felé szeretettel közeledő dvaita iskolák követői számára – innen az éles kritika.
E fogalmakat Csaitanja ekképpen értelmezi: az illúzió az, amikor a nem evilághoz tartozó létező, az élőlény a testtel azonosítja önmagát. A világ is létező… ám átmeneti létező. Igaz, a védák ellentmondásosan szólnak a Legfelsőbbről… éppen azért, mert semmilyen ember alkotta keretbe, kategóriába nem fér bele. Például a Svétásvatara-upanisadban: „mintha érzékek árnyalnák, még sincsenek érzékei” (3.17.), „nincs keze sem lába, mégis ő a leggyorsabb, s elfogadó, szem nélkül lát, fül nélkül hall…” (3.19.), „kisebb a legkisebbnél, ám nagyobb a leghatalmasabbnál…” (3.20.) Ezek kétségtelenül személyes tulajdonságok, s megfosztani Istent e testi – ám nem anyagi – vonásoktól téves nézet.
A hangulat érzékeltetésére álljon itt egy rövid történet a Csaitanja-csaritámrtából. Egy bengáli bhakta öccse hazatért bátyja házába, aki meghívta Szvarúp Dámódart, hogy hallgassa meg testvére védánta-magyarázatait.
Szvarúp Dámódar így szólt: „Mégis, a májáváda magyarázatot hallgatva
csupán a »gondolat, brahman, illúzió, hamis« szavakat hallani.
Az élőlényt a tudatlanság formálja, sőt Isten is tudatlanság –
e tan hallgatása összetöri a bhakta szívét, s véget vet életének!” (Cscs. 3.2.98-99.)
Akad helyzet, melyben az érzelmi felindultság folytán nem meglepő az ilyen erőteljes szóhasználat, ám tárgyilagos álláspont kifejtésében, esetleg vitában mégsem javasolnám – jobb olyan megnevezéssel élni, mellyel a tan követői megnevezik magukat.
Mi a baj a májáváda kifejezéssel? – vethető fel a kérdés –, hiszen a Padma-purána is így hivatkozik Sankara tanítására! A felvetés helytálló, a Padma-purána Uttara-khandájában, a Tudatlanság minőségében lévő tanok felsorolása (tāmasa-śāstra-kathanam) című fejezetben Siva beszél erről Párvatínak. Ám a magam részéről nem jó szívvel hivatkozom e szövegre… találkoztam olyan véleménnyel is, mely utólagos betoldásnak tartja – részben szájbarágósan didaktikus stílusa, részben túlságosan egyszerű nyelvezete miatt. S valóban, sem hangulatában, sem a megfogalmazás finomságában nem mondható a szöveg szépnek. De ne én mondjak véleményt, a szöveg beszéljen magáért. Az advaita tanításról szóló rész a 7-11. versekben olvasható:
Padma-purána, 6.236. fejezet
pārvaty uvāca
tāmasāni ca śāstrāṇi samācakṣva mamānagha |
samproktāni ca tair viprair bhagavad-bhakti-varjitaiḥ |
teṣāṁ nāmānikramaśaḥ samācakṣva sureśvara ||1||
Párvatí szólt:
Ó, Bűntelen, mondd el nékem a tudatlan tanokat,
melyeket az Úr iránti szeretetet (bhagavad-bhakti) híján lévő bráhmanák fejtettek ki.
Istenek ura, mondd el nékem sorban neveiket!
rudra uvāca
śṛṇu devi pravakṣyāmi tāmasāni yathā kramam ||2||
Rudra szólt:
Halld, úrnőm, ahogy eléd tárom a tudatlanokat, sorban, egymás után.
teṣāṁ smaraṇa-mātreṇa mohaḥ syāj jñāninām api |
prathamaṁ hi mayaivoktaṁ śaivaṁ pāśupatādikam ||3||
mac-chaktyā veśitair vipraiḥ proktāni ca tataḥ śṛṇu |
kaṇādena tu samproktaṁ śāstraṁ vaiśeṣikaṁ mahat ||4||
gautamena tathā nyāyaṁ sāṅkhyaṁ tu kapilena vai |
dhiṣaṇena tathā proktaṁ cārvāka-mati-garhitam ||5||
Csupán rájuk emlékezve még a bölcsek is illúzióba esnek.
Elsőként az magam hirdette saiva (irányzatokat), a pásupatát és a társait (említem),
s halld a hatalmammal felruházott bráhmanak által tanítottak többit is:
Kanáda a nagy vaisésika tant fejtette ki,
Gautama a njáját, Kapila a szánkhját.
Dhisana pedig a mélyen megvetett csárváka (tant) tanította.
Dhisanát Brhaszpatival azonosítják. A csárváka tan a védát elutasító ateista irányzat.
daityānāṁ nāśanārthāya viṣṇunā buddha-rūpiṇā |
bauddha-śāstram asat-proktaṁ nagna-nīla-paṭādikam ||6||
A démonok elpusztítása végett Visnu, Buddha alakjában pedig
a hamis buddhista tant, a ruhátlan, s kékruhást.
māyāvādam asac-chāstraṁ pracchannaṁ bauddham ucyate |
mayaiva kathitaṁ devi kalau brāhmaṇa-rūpiṇā ||7||
apārthaṁ śruti-vākyānāṁ darśayan loka-garhitam |
svakarma-rūpaṁ tyājyatvam atraiva pratipādyate ||8||
sarva-karma-paribhraṣṭair vaidharmatvaṁ tad ucyate |
pareśa-jīva-pāraikyaṁ mayā tu pratipādyate ||9||
brahmaṇo’sya svayaṁ rūpaṁ nirguṇaṁ vakṣyate mayā |
sarvasya jagato'py atra mohanārthaṁ kalau yuge ||10||
vedārthavan mahā-śāstraṁ māyayā yad avaidikam |
mayaiva kalpitaṁ devi jagatāṁ nāśa-kāraṇāt ||11||
Az illúzió-tant, e hamis tanítást, a burkolt buddhizmust
én fejtettem ki a kali-korban, egy bráhmana képében.
A kinyilatkoztatás szavát értéktelennek mutatja, (ezért) megveti a világ.
Az ember csupán saját kötelességének feladatását éri általa.
Dharmát nélkülözőnek (/eretneknek) tartják, mert minden rítust mellőz.
Az úr és az élőlény teljes azonosságát tanítom,
s e Brahman végső alakját tulajdonságok nélkülinek mutatom be,
hogy a kali-korban megtévesszem az egész világot.
Az illúzió által a védák értelméhez hasonló nagy tant, ami ugyanakkor mégsem védai –
ezt alkottam, ó, úrnőm, a világ elpusztítása kedvéért.
mad-ājñayā jaimininā pūrvaṁ vedam apārthakam |
nirīśvareṇa vādena kṛtaṁ śāstraṁ mahattaram ||12||
Akaratom követve Dzsaimini a semmitmondó púrva mímánszát
alkotta meg, az istentelen tant hirdető terjedelmes elméletet.
śāstrāṇi caiva girije tāmasāni nibodha me |
purāṇāni ca vakṣyāmi tāmasāni yathā kramāt ||13||
Ó, Giridzsá, a tudatlan tanokat magyaráztam el,
most pedig a puránákat, a tudatlan (minőségéhez tartozókat, s a többit), sorban, egymás után.
brāhmaṁ pādmaṁ vaiṣṇavaṁ ca śaivaṁ bhāgavataṁ tathā |
tathaiva nāradīyaṁ tu mārkaṇḍeyaṁ tu saptamam ||14||
āgneyam aṣṭamaṁ proktaṁ bhaviṣyaṁ navamaṁ tathā |
daśamaṁ brahma-vaivartaṁ liṅgam ekādaśaṁ smṛtam ||15||
dvādaśaṁ ca varāhaṁ ca vāmanaṁ ca trayodaśam |
kaurmaṁ caturdaśaṁ proktaṁ mātsyaṁ pañcadaśaṁ smṛtam ||16||
ṣoḍaśaṁ gāruḍaṁ proktaṁ skandaṁ saptadaśaṁ smṛtam |
aṣṭādaśaṁ tu brahmāṇḍaṁ purāṇāni yathā kramam ||17||
Brahmá, Padma, Visnu, Siva, Bhágavata,
aztán a Náradíja, hetedikként a Márkandéja,
az Agni a nyolcadik, Bhavisja a kilencedik,
Brahma-vaivarta és Linga a tizedik és tizenegyedik,
Varája és Vámana a tizenkettedik és tizenharmadik,
Kúrma és Matszja a tizennegyedik és tizenötödik,
Garuda a tizenhatodik, Szkanda a tizenhetedik,
míg a Brahmánda-purána a tizennyolcadik.
mātsyaṁ kaurmaṁ tathā laiṅgaṁ śaivaṁ skāndantathaiva ca |
āgneyaṁ ca ṣaḍ etāni tāmasāni nibodha me ||18||
vaiṣṇavaṁ nāradīyaṁ ca tathā bhāgavataṁ śubham |
gāruḍaṁ ca tathā pādmaṁ vārāhaṁ śubha-darśane ||19||
sāttvikāni purāṇāni vijñeyāni śubhāni vai |
brahmāṇḍa-brahma-vaivartaṁ mārkaṇḍeyaṁ tathaiva ca ||20||
bhaviṣyaṁ vāmanaṁ brāhmaṁ rājasāni nibodha me |
A Matszja, Kúrma, Linga, Siva, Szkanda,
és Agni – tudd meg, e hat a tudatlanság (minőségéhez tartozik).
Visnu, Náradíja, az áldásos Bhágavata,
Garuda, Padma, Varáha – áldásos tekintetű hitvesem –,
ezeket a jóság (minőségével rendelkező) puránákként tekintik.
A Brahmánda, Brahma-vaivarta, Márkandéja,
Bhavisja, Vámana és Brahmá (puránákat) a szenvedély (minőségéhez tartozóként) ismerd.
sāttvikā mokṣa-dāḥ proktā rājasāḥ sarvadāśubhāḥ ||21||
tathaiva tāmasā devi niraya-prāpti-hetavaḥ |
A jóság (minőségéhez tartozók) üdvösséget hoznak, a szenvedély (minőségéhez tartozók) is mindig áldásosak,
míg a tudatlanság minőségéhez tartozók a pokolra juttatnak.
tathaiva smṛtayaḥ proktā ṛṣibhis triguṇānvitāḥ ||22||
sāttvikā rājasāś caiva tāmasā śubha-darśane |
vāsiṣṭhaṁ caiva hārītaṁ vyāsaṁ pārāśaraṁ tathā ||23||
bhāradvājaṁ kāśyapaṁ ca sāttvikā muktidāḥ śubhāḥ |
yājñavalkyaṁ tathātreyaṁ taittiraṁ dākṣam eva ca ||24||
kātyāyanaṁ vaiṣṇavaṁ ca rājasāṁ svargadāḥ śubhāḥ |
gautamaṁ bārhaspatyaṁ ca sāṁvartaṁ ca yamaṁ smṛtam ||25||
sākhyaṁ cauśanasaṁ ceti tāmasā niraya-pradāḥ |
Éppen így hirdetik a bölcsek a három kötőerő fölé emelkedett szent hagyomány törvénykönyveit (szmrtit),
jóság, szenvedély, és tudatlanság (minőségéhez tartozóként), áldásos tekintetű hitvesem.
Vaszistha, Harita, Vjásza, Parásara,
Bharadvádzsa, Kasjapa a jóság (minőségében lévő), üdvhozó és áldásos.
Jágjavalkja, Atri, Tittiri, Daksa,
Kátjájana és Visnu a szenvedély (minőségében lévő), mennybevezető és áldásos.
Gautama, Brhaszpati, Számvarta, Jama,
Szákhja és Usanasz a tudatlanság (minőségében van), s a pokolba visznek.
kim atra bahunoktena purāṇeṣu smṛtiṣv api ||26||
tāmasā narakāyaiva varjayet tān vicakṣaṇaḥ |
etat te sarvam ākhyātaṁ prasaṅgāc-chubha-darśanam |
śeṣāṁ ca prabhavāvasthāṁ harer vakṣyāmite śṛṇu ||27||
Mire e sok beszéd a puránákról és törvénykönyvekről?
A tudatlanság (minőségében lévők) a pokolba visznek, a körültekintő ember mellőzi őket.
Mindent elmondtam neked, s alkalmas időben az áldásos filozófiákról is beszélek majd.
Végezetül Hari nagyszerű megjelenéseiről szólok, halld hát!
(az illusztráció forrása)
