A következő címkéjű bejegyzések mutatása: tökéletesség. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: tökéletesség. Összes bejegyzés megjelenítése

2019. július 27., szombat

a jótulajdonságok sora


A Bhagavad-gítá 16. fejezete a jó, és rossz tulajdonságok szétválasztásáról beszél. Vajon miért éppen itt és most kerül szóba e téma? Srídhar Szvámí az előző fejezet lezárására utal: aki így ismer engem, a Legfőbb Személyt, az mindentudó, s engem imád minden módon, egész lényével (Bg. 15.19.) – mondja Krsna. Ki tudja ezt az igazságot, ki ismeri, kinek van esélye felismerni Istent, és kinek nem? Ki a tudásra felhatalmazott, s ki nem?
Más kommentátorok (Madhuszúdan Szaraszvatí, Visvanáth, Baladév) a 15. fejezet második versére mutatnak rá: az anyagvilág banjanfájának lefelé is terjeszkednek gyökerei, az emberi világban a tettekkel fonódnak össze. S e tettek isteniek vagy démoniak. (Bg. 15.2.) Korábban már a kilencedik fejezetben is felbukkant az isteni és démoni természet (Bg. 9.12-13.), most ismét felmerült, eljött hát az ideje a részletes kifejtésnek.
S ott a 15.16. vers, mely a mulandó (kṣara) testbe zárt gyarló, és a múlhatatlan (akṣara), örökkön felszabadult lényeket tárja elénk. A mulandó testbe zárt lények pedig alapvetően kétfélék: jó, és rossz tulajdonságokkal bírók, e tulajdonságok pedig isteni vagy démoni létre vezetők.


śrī-bhagavān uvāca
abhayaṁ sattva-saṁśuddhir jñāna-yoga-vyavasthitiḥ |
dānaṁ damaś ca yajñaś ca svādhyāyas tapa ārjavam ||1||
ahiṁsā satyam akrodhas tyāgaḥ śāntir apaiśunam |
dayā bhūteṣv aloluptvaṁ mārdavaṁ hrīr acāpalam ||2||
tejaḥ kṣamā dhṛtiḥ śaucam adroho nātimānitā |
bhavanti saṁpadaṁ daivīm abhijātasya bhārata ||3||


A magasztos úr szólott:
1. Félelemnélküliség, léttisztítás, megszilárdulás a gjána-jógában,
adományozás, érzékfegyelmezés és áldozás, önálló védatanulmányozás, önfegyelem, egyenesség,
2. erőszaknélküliség, őszinteség, mentesség a dühtől, lemondás, békesség, tartózkodás a hibakereséstől,
könyörület az élőlények iránt, mentesség a kapzsiságtól, kedvesség, szégyenlősség, rendíthetetlenség,
3. bátorság, türelem, elszántság, tisztaság, a rosszindulat hiánya, önteltség hiánya,
(ezek) az isteni tökéletességre született (tulajdonságai), Bhárata.



A felsorolt huszonhat fogalom részben tulajdonság, részben cselekvés – a tulajdonság utóbbiak kapcsán az irántuk megmutatkozó hajlam, belső késztetés. Madhuszúdan Szaraszvatí és Baladév Vidjábhúsan kommentárjaikban e tulajdonságokat varnák és ásramok, a társadalmi- és életrendek szerint csoportosítják. S ugyan elmondható, hogy egy-egy élethelyzetben valamely tulajdonság különösen fontos, ezen elveket jó mindannyiunknak szem előtt tartanunk.

Az első három a szerzetes kívánatos tulajdonságai.
1. félelemnélküliség (abhaya): egyes kommentátorok a szerzetesi léttel együtt járó létbizonytalansághoz kötik a fogalmat, erre utal Sríla Prabhupád is: egyedül él, így egyedüli támasza az isteni gondviselés lehet. Mások általában beszélnek a félelemről: „a vágyott és nemkívánt dolgok, az elválás és együttlét alakját öltő szenvedés okának meglátása miatti gyötrődés a félelem, ennek elhagyása a félelemnélküliség” – mondja Rámánudzsa.

2. léttisztítás (sattva-saṁśuddhi): A sattva szó a létigéből (as) képzett folyamatos melléknévi igenév (sat – lévő) állapotának megjelölése: „lévőség”, az élőlényt magát, s annak lényegét, vagy természetét is jelentheti… és a jóság, emelkedett tisztaság minőségének (guṇa) is ez a neve. A saṁśuddhi jelentése: teljes megtisztítás. A léttisztítás a tudat emelkedettsége, ezáltal pedig a teljes lét megtisztulása. Rámánudzsa álláspontja szerint a tudatnak (a vers sattva szava) a jóság (szanszkrtul szintén sattva) állapotába helyezése, azaz felülemelkedés a szenvedély (rajas) és tompaság (tamas) kötelékein.
Visvanáth kommentárjában: citta-prasāda, azaz a szív (vagy értelem) jóindulata, kegyessége, nyugodt, tiszta állapota. Baladév szerint az elme (manas) megszilárdítása a gyakorló saját életrendje és dharmája szerinti helyes viselkedés révén.

3. megszilárdulás a gjána-jógában (jñāna-yoga-vyavasthiti): Sankara mellérendelő szóösszetételként értelmezi a jñāna-yoga szavakat: a jñāna az átman és tan más alapvető fogalmainak megértése a szentírások és mesterek segítségével, a jóga pedig mindezeknek a személyes életünkbe való átültetése, megélése – a megszilárdulás pedig e kettőben való meggyökerezés. Visvanáth Csakravartí a 13.8-12. versekre utal vissza, melyekben Krsna a tudás húsz ismérvét sorolja, az alázatossággal kezdve a sort.

A következő három tulajdonság a családosokban bontakozhat ki leginkább:
4. adományozás (dāna): az ember – képességeihez mérten – igyekezzék gondoskodni mások alapvető létszükségleteiről – mondja Sankara, s ezzel más kommentárok is egyetértenek: akár a saját élelmének szétosztásával is.
A kötőerők szerinti háromféle adományozásról a 17.20-22. versek szólnak: a belső ösztönzésre, alkalmas helyen időben, önzetlenül (azaz a viszonzás vágya nélkül) az arra méltó személynek adni a szattva (jóság) minősége szerinti adományozás. Míg radzsasz (szenvedély) jellemzi az adományozót, aki viszonzás elvárásával, a jótett gyümölcse iránti vággyal eltelve, vagy vonakodva ad. Az alkalmatlan helyen és időben, arra méltatlannak, tiszteletlenül, megvetéssel való adományozást a tamasz (tompaság) jellemzi.

5. érzékfegyelmezés (dama): a külső érzékek fölötti uralom elnyerése, megőrzése. A bensőnk uralása, fegyelmezése a 14. tulajdonság, a békesség témája, a kettő szorosan összetartozó fogalom. A dama szó gyöke a dam – megszelídül, megnyugszik ige, a dama e cselekvés neve, azaz a folyamat, mi által megszelídül, megnyugszik, elcsendesül az elme, s ezáltal az érzékek fölötti uralom is bekövetkezik.

6. áldozás (yajña): A kommentárok többnyire a védák ajánlott rítusait említik: az újholdkor és teliholdkor elvégzendő áldozatot (Srídhar Szvámí), a dévák imádatát általában (Visvanáth Csakravartí). Madhuszúdhan Szaraszvatí kommentárja a bráhmanák ötféle mindennapos áldozásait említi. Hiszen az ember adóssággal születik: Istennek, az anyagvilágot irányító erőknek (déváknak), családja, nemzetsége, népe őseinek (az ősatyáknak). És feladata, hogy lehetősége szerint gondoskodjon minden érző lényről, s különösképpen embertársairól. Ezen ötféle feladathoz ötféle áldozás társul. A legjelentősebbet, a brahman-áldozatot Krsna külön említi, a következő pontban – ez a szvádhjája.

A növendékekhez (brahmacsárí) és a remetékhez egy-egy tulajdonság sorolódik,
7. önálló védatanulmányozás (svādhyāya): Baladév Vidjábhúsan szerint: „A brahmacsárí (kötelességének) a szvádhjáját nevezi: ez a brahman-áldozat, ami a Magasztos úr energiáját ajándékozza, mely isteni hangok sokasága – erre gondolva szentelődjék egyedül véda-recitálásnak.” A svādhyāya a védahimnuszok és mantrák recitálása, zengése, mely szorosan összefonódik a hallottakban való elmélyedéssel is. (Bg. 4.28. „Más, fogadalmaikban szilárd aszkéták… a szvádhjája és tudás áldozatát végzik.”) A szvádhjája gyakorlója tudatosítja magában, hogy az isteni hangokat zengi, így e zengés folytán a Magasztos úr energiája (bhagavat-śakti) száll reá.

8. önfegyelmezés (tapas): a szó gyöke a tap – ragyog, süt, önfegyelmet gyakorol ige. Gyakorta fordítják vezeklésnek, ám itt nem a keresztény fogalomkörből ismerős penitenciáról van szó, a szó etimológiája inkább elhivatottságra, belső tűzre utal, olyasmire, ami erőt ad és inspirál. Krsna a Gítá 17. fejezetében ekképpen szól a három kötőerő szerinti önfegyelmezésről: Isten (vagy: a félistenek, égiek), a bráhmanák legkiválóbbjai, a tanítók és bölcsek tiszteletét, a tisztaságot, egyszerűséget, cölibátust és az erőszaknélküliséget tartják a test fegyelmezésének. A nem felzaklató (an-udvega, megnyugtató) beszéd, mely igaz, kedves és jóakaró, továbbá az önálló véda-tanulmányozás gyakorlása (svādhyāya-abhyasanam) jelenti a beszéd fegyelmezését. Derűs, nyugodt elme, kedvesség, hallgatás, önfegyelmezés és léttisztítás, ezt mondják az elme fegyelmezésének. Mindhármat nagy hittel gyakorló, tettei hasznát nem leső, odaadó ember önfegyelmezését szattva jellemzi. Ám radzsasz uralja a tisztelet, megbecsülés vagy imádat érdekében hivalkodón vagy képmutatón gyakorolt önfegyelmezést – ez ingatag, s mulandó. A balga elszánással véghezvitt, önkínzással, vagy másnak okozott szenvedéssel járó vezeklés jellemzője a tamasz. (Bg. 17.14-19.)

A bráhmana elérendő tulajdonságai az alábbiak:
9. egyenesség (ārjava); egyszerűség, nyíltság, a gondolat, szavak és tettek egysége... önmagunkban, és a másokkal való kapcsolatainkban is (Rámánudzsa szerint). Baladév szűkebben értelmezi: a tanító tisztán és világosan egészében tárja saját megértését a hittel eltelt tanítványa elé.

10. erőszaknélküliség (ahiṁsā): nem okoz szenvedést más lényeknek.

11. őszinteség (satya): úgy beszélni a dolgokról, ahogy azokat látjuk és gondoljuk, hátsó szándék nélkül, szem előtt tartva a jóindulatot, kedvességet. A Manu-szanhitá így inti a tanulmányait befejező ifjút: „Igazat szóljon és kedvesen szóljon. Ám ne szóljon igazat, ha az bántó volna, és ne szóljon hamisan, ha az netán kellemes volna is – ez az örök dharma.”

12. mentesség a dühtől (akrodha): kiegyensúlyozottság és béketűrés még nemtelen támadás közepette is.

13. lemondás (tyāga): Krsna a 18. fejezetben a lemondást általában, a tettek eredményétől, gyümölcsétől való függetlenségként határozza meg (Bg. 18.2.), ám Baladév itt az előző gondolatmenetet folytatja: elengedés, nem csupán fegyelmezettség, önuralom, hanem még egy rossz gondolata, rossz szava sincs az embernek, akkor sem, ha igaztalanul bántják.

14. békesség (śānti): míg az érzékek fegyelmezése (dama, a sorban az ötödik tulajdonság) a külső fegyelmezettség, a békesség a belső rend. A śānti szó gyöke a śam – megnyugszik, lecsöndesedik ige, a śānti szó e folyamat megnevezését jelöli, azaz a megnyugvás, lecsendesülés. Így hát nem csupán a nyugodt vízfelszín, hanem a képesség, amivel lecsendesítjük bensőnk háborgó tengerét.

15. tartózkodás a hibakereséstől (apaiśuna): A paiśuna gyalázkodás, vádaskodást, rossz hír keltését jelenti. Rámánudzsa szerint az olyan beszédtől és gondolattól való tartózkodás, ami másoknak kedvezőtlen lehet. Srídhar Szvámí gyakorlatiasan fogalmaz: a hibakereső mentalitástól való tartózkodást említi… talán azért is, mert a 25. tulajdonság (adroha – a rosszindulat hiánya) sok tekintetben hasonló ehhez. A vádaskodás nemléte nem az igazságra való vakságot jelent, ám nem feladat mindig irányítani, terelgetni az embereket: „A jóra mondja, hogy jó, s csak annyit mondjon: jó…” (Msz. 4.139.)

16. könyörület az élőlények iránt (dayā bhūteṣu): az együttérzés képessége, az ember nem fordul el közönyösen mások szenvedésétől.

17. mentesség a kapzsiságtól (aloluptva): a hagyományos kommentárok szerint egyszerűen a mohóság, sóvárgás nemléte. Újabb fordításokban más értelmezést is találhatunk, „semminek sem kívánása” (Baktay Ervin), „igénytelenség” (Vekerdi József).

18. kedvesség (mārdava): szelídség, lágyszívűség… ami által méltóvá válik az ember a tiszta szentek ölelésére – teszi hozzá Rámánudzsa –, ám türelmetlenné válik a tőlük való távollétben, folytatja a gondolatot Baladév.

19. szégyenlősség (hrī): ami visszatartja az embert a helytelen tettektől. Magyar fordításban találkozni a hrī szerénységként való értelmezésével. Szerény az, aki saját értékeivel nem dicsekszik, inkább csendesen visszahúzódó alkat, míg a szégyenlősség inkább a félénkség egyik formája, itt inkább az utóbbiról van szó. A hrī a Monier-Williams szótár szerint „shame, modesty, shyness, timidity”, Sríla Prabhupád a fordításában a modesty szót használja. A modesty egyfelől szerénységet, másrészt visszafogottságot jelent, olyan viselkedést, ami nem hívja fel a figyelmet magára – a hrī ez a visszafogottság, szemérmes viselkedés.

20. rendíthetetlenség (acāpala): nyugodt, rendíthetetlen megfontoltság. A cāpala jelentése gyors mozgás, kapkodás, megfontolatlanság, állhatatlanság, az a-cāpala mindennek az ellentéte. Srídhar Szvámí a kapkodás feladásáról beszél, amikor a hiábavaló tettek félretevéseként értelmezi e tulajdonságot. Baktay Ervin fordítása: „nyughatatlan mozgékonyság szándékos elkerülése” is innen fakad, bár itt vélhetően nem az adott esetben szükséges gyorsaság lelassítása, hanem a helyes célokra törő, gondos, pontos és figyelmes cselekvés a kívánatos tulajdonság.

A ksatrija számára három fontos tulajdonságot sorol fel:
21. bátorság (tejas): a szó jelent hőt, ragyogást, tündöklést, de a harci erények tündöklését, azaz erőt vagy hősiességet is. Ezért Sankara is igyekszik egyértelműsíteni: „bátorság, s nem a bőr ragyogása” – írja kommentárjában. Rámánudzsa szerint: a gonoszoknak való ellenállás, nem legyőzettetés.

22. türelem (kṣamā): a szív békessége, jóakarat akkor is, ha bántanak – mondja Rámánudzsa.

23. elszántság (dhṛti): a képesség, amivel a szellem a megfáradt testet és érzékeket megszilárdítja, új erővel tölti meg.

A vaisják számára különösen fontos tulajdonságok:
24. tisztaság (śauca): értve alatta a külső tisztaságot és a belsőt, az elme és értelem, a gondolatok tisztaságát, világosságát. Rámánudzsa a rituális külső és belső tisztaságot emeli ki, hogy a gyakorló alkalmassá váljon a szentírásba foglalt rítusok végzésére. Baladév – a vaisjákra fókuszálva – a tisztességes kereskedést, a csalárdságtól való mentességet említi.

25. a rosszindulat hiánya (adroha): a rosszindulat, ármány, gonoszság nemléte.

Végezetül a súdra jótulajdonsága:
26. önteltség hiánya (na atimānitā): az ember ne magát gondolja tiszteletreméltónak. A tisztelet nem elvárható… az másokban ébred.

Az isteni tökéletességre születettek eleve birtokolják e tulajdonságokat… a mi feladatunk pedig e nemes tulajdonságok kibontakoztatása önmagunkban.


2018. február 24., szombat

Nárada: Bhakti-szútrák, 1.


Bevezetés

A szútra jelentése fonál, vezérfonal, illetve olyan mű, mely egy tanrendszer vázlatos áttekintését foglalja magában. Efféle írásművet olvasni olyan élmény, mintha a mester jegyzetfüzetébe pillantanánk bele előadás előtt: a részletes kifejtés szóban hangzik majd el, az előadás vázlata pedig csupán emlékeztetőket, utalásokat tartalmaz, sokszor nyelvtanilag is hiányos mondatok formájában. Ezért a szútrák fordítója előtt két lehetőség kínálkozik. Az egyik, hogy teljes mondatokká egészíti ki a szöveget. Az ilyen irodalmi fordítás előnye a könnyebb olvashatóság és szebb szöveg, ám ára az utalások, a szöveg árnyalatainak korlátozása. A szútrák szó szerinti fordítása ezzel szemben a szanszkrt szöveg jellegéből adódóan darabos és töredékes, s az utalások magyarázatokat igényelnek, ám így a tanulmányozó közelebb kerülhet az eredeti szöveghez.

A Bhakti-szútrákról már föllelhető magyar nyelven jó irodalmi fordítás, így most a szó szerinti fordításra teszek kísérletet, néhány megjegyzéssel kiegészítve. Ezek részben megpróbálják közelebb hozni az olvasóhoz a szanszkrt szavak jelentéseit, részben egyszerűen a szöveg böngészése közben felötlő gondolatok, a részletes és átfogó magyarázat teljességének igénye nélkül.
Ahogy említettem: a szútra műfaj a tan vázlatát adja – ezért az áttekintést segíti, ha a szútrákat csoportosítjuk, fejezetekre bontjuk. A fejezetekre osztás nem a szöveg része, így a fordítók, kommentátorok olykor eltérőképpen csoportosítják a szútrákat, ám az alábbi szakaszokat a szöveg egyértelműen kínálja. Az első rész a szöveg tárgyának, a bhaktinak, az odaadó szeretetnek a meghatározásával foglalkozik. A második összevetés: a bhakti és a többi tradicionális jógafolyamat viszonyának leírása. A harmadik rész témája a szádhana, a bhakti elérésének eszköztára, majd a negyedik az út távlatait villantja fel. Ennyiben a felosztás hasonlatos a Védánta-szútrák tagolásához. A fejezetek száma négy – s ez a szám nem véletlen: a hármas az evilági tökéletesség, míg a negyedik annak meghaladása - emlékezzünk csak az óm mantra négyes tagolására, a tudatállapotokra, vagy az emberi élet céljaira (artha, dharma, káma, és a negyedik, a világból kivezető móksa). Ám míg a Védánta-szútra négy nagy részből áll, a Bhakti-szútrákban egy ötödik is felfedezhető. Az előzőekből adódna a párhuzam: ez talán az ötödik életcélra, a rajongó szeretetre (préma) tett utalás... ám valójában nem erről van szó, az ötödik egyszerűen az előzőek összefoglalása. Minden fejezet még további négy alfejezetre osztható, így a szöveg témái így foglalhatók össze:

1-24.1. a bhakti definíciója
1-6.1.1. mi a bhakti?
7-14.1.2. önfegyelem, sásztra
15-18.1.3. más iskolák véleménye szerint
19-24.1.4. Nárada szerint
25-33.2. összevetés
25-27.2.1. a bhakti több, mint a karma-gjána-jóga
28-29.2.2. talán összefonódnak?
30-32.2.3. nem, mert önmagában a cél
33.2.4. következtetés: ezért még a felszabadult lelkek is követik
34-50.3. szádhana
34-38.3.1. az eszközök felsorolása
39-42.3.2. a nagy lelkek társasága
43-45.3.3. óvás a kedvezőtlen társaságtól
46-50.3.4. ki kel át a máján?
51-66.4. a cél megvilágítása
51-55.4.1. a préma természete
56-57.4.2. a másodlagos bhakti
58-60.4.3. a végcél általa könnyen elérhető
61-66.4.4. a gyakorló élete
67-84.5. összefoglalás
67-73.5.1. a kizárólagos szeretetben élő bhakták magasztalása
74-81.5.2. tanácsok a gyakorló számára
82.5.3. a bhakti formái
83-84.5.4. a bhakti tanítói

A hagyomány szerint a szútrák szerzője Nárada muni. Nárada muni Brahmá fia, a bhakti atyamestere. Több vaisnava iskola is úgy tekint rá, mint a szampradája vezéralakja: hiszen Náradát Brahmá, és Brahmá első teremtményeinek, az ősbölcs kumárák egyike, Szanat-kumára is tanította.

Használati útmutató

A szútra nem esszé... kis dózisokban ajánlott olvasni. Ezt segíti a fejezetekre és szakaszokra tagolás is. Ezután jó az egyes szakaszokat alaposan megfontolni, józan logikával összevetve eddigi ismereteinkkel, tapasztalatainkkal, és kontemplációban (szemlélődő elmélyedés) is megízlelni. Hiszen a szútra a tan csontváza. A többi alkotóelemet – izmokat, ereket, bőrt – mestere útmutatását követve a tanítvány feladata rátenni, s ezzel a bensejében élő bhakti arcát szoborba formázni. S ez a vizsgálódás segít megérteni, mit, és miért teszünk. Néhány esztendő elmúltával aztán érdemes újra végiggondolni ismét „alkotásunkat” – mert változhatnak a hangsúlyaink: más jelentőséget tulajdoníthatunk egy-egy mozzanatnak, ezzel finomodnak szobrunk arcvonásai. S mert a szútra a tan váza, horizontális és vertikális áttekintésre is lehetőségünk nyílik, Isten áldásával valóban finomodnak a vonások, egyre gyönyörűbb, mélyebb, izgalmasabb a mű.
Kedves Olvasó, ha a szövegen eltűnődve megosztandó gondolat – hiányérzet, ellenvetés, kiegészítés – merül fel benned, kérlek, ne habozz, tedd közkinccsé a kommentár-blokkban.

Első fejezet – definíció, a bhakti természete

athāto bhaktiṁ vyākhyāsyāmaḥ | 1

atha – most; ataḥ – ezért; bhaktim – bhaktit; vyākhyāsyāmaḥ – mondom majd el

Most a bhaktiról szólok.

Az első szútra szövegünk tárgyát írja le, hasonlóan más témájú szútrákhoz. A szöveg első két szava atha ataḥ – most, ezért) szokásos bevezetés, íme néhány példa: athāto brahma-jijñāsā (Itt az ideje, hogy tudakozódjunk Brahman felől, Védánta-szútra), athāto dharma-jijñāsā (Itt az ideje a dharma felőli tudakozódásnak, Dzsaimini: Mímánsza-szútra), athāto dharma-vyākhyāmaḥ (Itt az ideje a dharma kifejtésének, Kanáda: Vaisésika-szútra).

sā tvasmin parama-prema-rūpā | 2

sā – az (a bhakti); tu – bizony; asmin – őiránta; parama-prema – a legnagyobb szeretet; -rūpā – formájú (valódi tulajdonsága, alapvető vonás); más szövegváltozatban lényegi jelentéskülönbség nélkül: para-prema-rūpā

A (bhakti) alapvető jellemvonása az őiránta érzett leghőbb rajongás.

A bhakti sokféle jelentéssel, jelentésárnyalattal bíró szó. A szó gyökéből fakadóan (bhaj – oszt, imád, tisztel, magasztal) jelent osztást (a matematikai műveletet) vagy osztozást, e részesedést viszonzó hűséget, tiszteletet, imádatot, odaadást, vallásos hitet és szeretetet egyaránt. Nárada ezért azonnal pontosítja a bhakti meghatározását: a bhakti mélyén nem a tisztelet, hanem a préma rejlik. A préma szó jelentése kedvesség, szerető, ragaszkodó hangulat (priyasya bhāva), a préma tehát minősített bhakti, olyan szeretet, melyben nyoma sincs elvárásnak vagy félelemnek.

amṛta-svarūpā ca | 3

amṛta-svarūpā – nektár (halhatatlan) természetű; ca – és

És nektárédes az.

Az és (ca) kötőszó jelzi, hogy e szútra az előző meghatározás, a bhakti természete leírásának folytatása. Az amṛta jelentése többes: a-mṛta – nem-halott, azaz halhatatlan, vonatkozhat az istenek italára, a tejóceánból kiköpült nektárra, s ehhez kapcsolódón vonatkozhat bármire, ami édes és vonzó, továbbá jelenthet gyönyörűt és kívánatost. A leíró jellegű definícióban megjelenik a másik fontos jellemző: a rasza, a lelki kapcsolatok íze, zamata, hangulata.

A bhakti meghatározásának folytatásaként a következő három szútra a szívbéli odaadásban élők tulajdonságait, s ezzel a bhaktinak szentelt élet távlatait villantja fel:

yal-labdhvā pumān siddho bhavaty-amṛto bhavati tṛpto bhavati | 4

yat – amit; labdhvā – elnyerve, megkapva; pumān – ember; siddhaḥ – tökéletes; bhavati – lesz; amṛtaḥ – halhatatlan; bhavati – lesz; tṛptaḥ – elégedett, örömöt lelt, boldog; bhavati – lesz

Amit elnyerve az ember tökéletességet ér el, halhatatlanná válik és teljesen elégedett lesz.

Siddha, tökéletes: A szó a sidh (befejeződik, végére jut, sikeressé válik, elér valamit) igéből képzett befejezett melléknévi igenév, jelentése: sikeres, beteljesült, tökéletessé vált, ill. természetfölötti hatalommal vagy képességekkel rendelkező. Vajon ki a tökéletes? A tévedhetetlen? Aki megadja az ötödfokú egyenlet megoldóformuláját? A végső titkok tudója? Jelen szövegkörnyezetben arra vonatkozik, aki a bhakti gyakorlása során vált sikeressé, kinek Isten iránti odaadó szeretete töretlen – a siddha ebben az értelemben célbaérkezett személy. Dzsíva gószvámí a Bhakti-szandarbhában a nagy lelkek két csoportjáról szól, aszerint, hogy milyen úton jutottak tökéletességre. A nagy lelkek egyik csoportja a lelki tudásuk révén tökéletessé váltak, ők a jñāna-siddhák. A másik csoportba az istenszeretetük által tökéletessé váltak (bhakta-siddhák) tartoznak – akikről a szútra is szól. Dzsíva gószvámí háromféle tökéletességről beszél: akik Bhagaván társaivá válván lettek tökéletesek (mint Nárada), akik bár anyagi testben élnek, függetlenné váltak minden anyagi ragaszkodástól (mint Suka). A tökéletesek harmadik csoportjába azokat sorolja, akik még nem mentesek teljesen az anyagi ragaszkodástól. Ennek példája megint csak Nárada, még korábbi születésében: kisgyermekként cselédsorban élt, s így lehetősége adódott, hogy az esős évszak ideje alatt néhány szentéletű bölcset szolgálhasson. E bölcsek tanítását hallgatva virágzott ki szívében az istenszeretet.
Az amṛta az előző szútrában bhakti jellemzője (nektárédes), itt a távlat része – a bhakti gyakorlója felülemelkedik az anyagvilágon.
A tṛpta jelentése örvendező, elégedett. A Bhagavad-gítá 3.17. verse szerint: Az átmanhoz vonzódó (ātma-rati), átman-örömű (ātma-tṛpta) és az átmanban teljesen elégedett (ātmani eva ca santuṣṭa) embernek nincs egyéb kötelessége, teendője (kārya).

yat-prāpya na kiñcid vāñchati na śocati na dveṣṭi na ramate notsāhī bhavati | 5

yat – amit; prāpya – elérve; na kiñcit – semmit; vāñchati – vágyakozik; na śocati – nem bánkódik; na dveṣṭi – nem gyűlölködik; na ramate – nem ujjong; na – nem; utsāhī – törtető (erőfeszítést tevő, aktív, tevékeny); bhavati – lesz

Amit elérve nem vágyakozik semmire, nem bánkódik és nem gyűlöl, nem ujjong, s (a saját érdekében) nem tesz erőfeszítést.

Az előző szútra az elért tulajdonságokat veszi számba, e szútra pedig azokat, melyektől megszabadul a bhakta. A bhakta-irodalom gyakran fogalmaz meg ajánlásokat: mit tegyen a gyakorló, s mit ne tegyen. Ahogy a Padma-purána is írja: „Az ember emlékezzék mindig Visnura, és soha ne feledje el őt, minden előírás és tiltás legyen e két elv szolgája.” Ám e szútra nem ilyen természetű ajánlás… nem az eszköztár elemzése, hanem a cél jellemzése.
A szútra szerint tehát az a személy, akiben kibontakozott az önátadó istenszeretet elfordul az anyagi léttől, abban nem vágyakozik, abban közömbös, és ott nem tesz erőfeszítést. Nem az életet utasítja el, csupán az én és enyém bűvkörét.

Ezt a következő szútra igazolja:

yaj-jñātvā matto bhavati stabdho bhavaty-ātmā-rāmo bhavati | 6

yat – amit; jñātvā – ismerve; mattaḥ – mámoros; bhavati – lesz; stabdhaḥ – mozdulatlan (állhatatos); bhavati – lesz; ātmā-rāmaḥ – átman-örömű; bhavati – lesz

Amit megismerve mámorossá válik, állhatatos lesz, és az önvalóból meríti örömét.

A bhakta vágytalan – talán céltalan, kiüresedett volna? Éppen ellenkezőleg! megmámorosodott… mondja Nárada.
A stabdha (állhatatos) szó szerint megállítottat jelent, jelenthet megszilárdítottat, elnémítottat, szemtelent (Indra is e szóval becsmérli Krsnát, mikor kisfiúként meghiúsítja a pásztorok tervezett áldozatát), önfejűt, és büszkét is. Az állhatatosként való értelmezés az előző szútra „nem tevékeny, nem erőfeszítést tevő” (na utsāhī) jelzőjét egészíti ki: a bhakti nem passzivitást, hanem odaadó szeretetet jelent.
A szót e szútrában olykor derűs nyugalomként értelmezik, s ez az értelmezés is helytálló – szép ellenpontja a matta (mámoros) jelzőnek. A bhakti (s az azt elért bhakta) nem evilági, így – miként Isten – paradoxonokkal feszíti szét gondolkodásunk kereteit. A Katha-upanisad ekképpen mutat rá az Úr és híve hasonlatosságára: „Ülve messze megy, s fekve jut el mindenhova – e józan s mámoros Istent ki más ismerhetné?" (āsīno dūraṁ vrajati śayāno yāti sarvataḥ | kastaṁ madāmadaṁ devaṁ madanyo jñātumarhati || Kaṭha-upaniṣad 1.2.21.)
Sőt, az önfejűként való értelmezés is megállhatja a helyét: a rágátmika-bhaktit élve az érzelmek akár a világi előírásokat, sőt, a szent instrukciókat is áthágva, ellenállhatatlanul törnek fel – ezt pedig a külvilág könnyen önfejűségnek értelmezheti.

Vizsgálatunk tárgyáról elmondtuk, hogy szerető ragaszkodás (préma) az alaptermészete, s a bhaktit megismerő mámorossá válik. E szerelmes mámor természetét tisztázza a következő szútra:

sā na kāmayamānā nirodha-rūpatvāt | 7

sā – az (a bhakti); na – nem; kāmayamānā – kéjsóvár; nirodha-rūpatvāt – önfegyelem (visszafogás, korlátozás) természet miatt

Az (istenszeretet) nem kéjsóvár, hiszen alapvető vonása az önfegyelem.

A nirodha szó szerint korlátozást, visszafogást jelent.

Mi ez a korlátozás? mi az önfegyelem? A kérdésre a következő két szútra válaszol:

nirodhas tu loka-veda-vyāpāra-nyāsaḥ | 8

nirodhaḥ – önfegyelem (visszafogás, korlátozás); tu – bizony; loka – világi; veda – véda (rítusok); vyāpāra – tevékenység; nyāsaḥ – lemondás, letevés

Az önfegyelem a világi és a szent tevékenységek feladása.

A nyās szógyök jelentései: lerak, letesz, illetve odaad, rábíz, átruház. A lemondás, elhagyás hátterében a világtól való elfordulás áll (lásd 5. szútra), illetve az, hogy a bhakta akár önérdekét is feledve minden tettét Istennek szenteli. A nyāsa rábízás értelmében is, válaszul Krsna Ardzsunát buzdító szavaira: „Minden dharmát feladva, hozzám, az egyetlen menedékhez jöjj! Megszabadítalak majd téged minden bűntől, ne félj!” (sarva-dharmān parityajya mām ekaṁ śaraṇaṁ vraja | ahaṁ tvām sarva-pāpebhyo mokṣayiṣyāmi mā śucaḥ || Bg. 18.66.)
A szent tevékenység feladására szép példák az alábbi versek, Rúpa gószvámí Padjávalíjából: „Napszakos imáim, legyetek áldottak! Ó, rituális fürdőm, hódolat néked! Istenek és ősatyák, bocsássatok meg nekem, nem tudok többé áldozni nektek, alkalmatlan vagyok. Leülök valahol, s a Jaduk kiválóságára, Kansza ellenségére emlékezem, csakis őrá emlékezem. Úgy vélem, ez elegendő, ezzel elpusztítom a bűnt. Mi másra volna szükségem?” (79., Mádhavéndra Purí költeménye) „Rituális fürdőm kiszáradt, kötelességeim elvégzetlenül maradtak, a napszakos imák meddők, a Véda jussa gyötrelem, a szentírások is ládikám bensejében maradtak. A dharma alapjaiban rendült meg, ám minden adharma megsemmisült, hiszen szívem szakadatlan a Jaduk urának lótuszlábát csókolja.” (ismeretlen szerző verse)
Ugyanez a téma ismétlődik majd a 62. szútrában is.

tasminn-ananyatā tad-virodhiṣūdāsīnatā ca | 9

tasmin – őiránta; ananyatā – nem-másság; tad-virodhiṣu – a vele ellenkezők iránt; udāsīnatā – közömbösség; ca – és

Továbbá kizárólagosság őiránta, s közömbösség a vele ellenkezők iránt.

A bhakta nem ellenséges a nemkívánatos dolgokkal szemben, csupán közömbös.

Mi a kizárólagosság?

anyāśrayāṇāṁ tyāgo’nanyatā | 10

anya – más; āśrayāṇām – oltalmaié; tyāgaḥ – lemondás; ananyatā – nem másság

A kizárólagosság a másokhoz (forduló) oltalomkeresésről (való) lemondást (jelent).

A Bhagavad-gítá szerint: „Ám akik nem egyéb (terveket) fontolgatnak, hanem engem imádnak mindenükkel, nékik, az irántam örökre elkötelezetteknek elhozom azt, amire szükségük van, s megőrzöm azt, amijük van.” (ananyāś cintayanto māṁ ye janāḥ paryupāsate | teṣāṁ nityābhiyuktānāṁ yoga-kṣemaṁ vahāmy aham || Bg. 9.22.)

Mit értsünk a 9. szútra közömbössége alatt?

loka-vedeṣu tad-anukūlācaraṇaṁ tad-virodhiṣūdāsīnatā | 11

loka-vedeṣu – világi és véda(rítusok) (tettekben); tad-anukūla-ācaraṇam – a vele összhangban lévő cselekvés; tad-virodhiṣu – a vele ellenkezők iránt; ūdāsīnatā – közömbösség

A vele ellenkezők iránti közömbösség a vele összhangban lévő cselekvést (jelenti) a világi és a szent (tettekben).

bhavatu niścaya-dārḍhyād-ūrdhvaṁ śāstra-rakṣaṇam | 12

bhavatu – legyen; niścaya-dārḍhyāt – elszánás szilárdságából; ūrdhvam – után, következtében; śāstra-rakṣaṇam – a szentírás oltalma

A szilárd elhatározás után következzék a szentírás oltalma.

A niścaya jelentése elszántság, szilárd hit. Az első lépés a szilárd elhatározás: az istenszeretetnek szentelem magam! Ezután a gyakorló keresse a szentírás, a tan (a śāstra szó mindkettőt jelenti) oltalmát – hiszen közvetlenül Istennel még nem éli kapcsolatát. S ez nem mond ellent a 8. szútrának, inkább megerősíti annak következtetését: az önközpontú tevékenység elhagyandó, legyen bár szakrális színezetű.
Visvanáth Csakravartí a Bhágavata-purána 1.2.16-21. verseit kommentálva az alábbiak szerint foglalja össze a bhakta útjának állomásait: „(1) A szentek kegye, (2) a nagy lelkek szolgálata, (3) hit, (4) a mester lábainak oltalma. (5) Az imádat utáni vágy, (6) a szerető odaadás, majd (7) az anarthák elmúlása. (8) A megszilárdult hit, (9) az íz, s (10) a ragaszkodás, (11) a szeretet, (12) a tiszta szeretet, majd (13) a látás, (14) s Hari édességének megízlelése – íme a tizennégy elem.” Rúpa gószvámí a Bhakti-raszámrta-szindhuban így foglalja össze ugyanezt: „Kezdetben a bizalom, majd a szentek társasága, aztán az imádat gyakorlata következik. Ezáltal elenyésznek az anarthák, a hit rendíthetetlenné válik, (s a bhakta megérzi odaadása) ízeit, ami fokozza ragaszkodását, fellobbantja a szerető érzelmeket, s a rajongó szeretetben tetőzik. A gyakorló (szívében) e mozzanatokkal ébred a rajongó szeretet.” (Brsz. 1.4.15-16.)
A bhakti útján jelentős vízválasztó a szilárd hit: az imádat (bhajana) gyakorlása következtében fokozatosan eltűnnek az anarthák, az akadályt képező régi beidegződések, ragaszkodások, s ezzel párhuzamosan szilárdul meg a gyakorló hite. Mindkét vers ugyanazt a szép szót használja a szilárd hitre: niṣṭhā. A sthā ige jelentése áll, a ni- igekötő pedig le-, alá- értelmű, a niṣṭhā így mélyen megalapozva állót, szilárdan, rendíthetetlenül megállapodottat jelent. A hit megszilárdulása előtti a vaidhí-bhakti, a törvény szerinti, írásokat követő rituális odaadás, míg a szilárd hitű ember alkalmassá válik a rágánugá-bhakti, Bhagaván társainak nyomdokait követő spontán szeretet ösvényére lépni. Mert a szútrában szereplő niścaya szó szilárd hitet is jelent, ezért értelmezik a szútrát úgy is, hogy e szilárd hit kibontakozásáig helyezze magát a gyakorló a szentírás oltalma alá, azaz gyakorolja a vaidhí-bhaktit. Ezen értelmezés – mint láthattuk – összhangban van az írásokkal, ám a szútra „elszánás szilárdságából” (niścaya-dārḍhyāt) szavainak eredethatározós ragozása mást sejtet. Amennyiben a niścayára a niṣṭhā szinonímájaként gondolunk, még egy további értelmezési lehetőség is megfontolható: még a hit megszilárdulása után is maradjon az ember a szentírás oltalma alatt. A spontán szeretetet élve ez vagy teljesül, vagy nem. Az írások tanácsai ésszerűek, az isteni rend szerintiek, a spontán szeretet útját követő élete így többnyire nem mond ellent nekik (még akkor sem, ha történetesen nem ismeri tételesen az írásokat), ám a szeretetet nem köti semmi.

anyathā pātityaśaṇkayā | 13

anyathā – máskülönben; pātitya – elbukás; śaṇkayā – gyanúval (aggállyal, feltételezéssel)


Máskülönben az elbukás lehetőségével (kell számolni).

loke'pi tāvadeva bhojanādi vyāpārastvāśarīradhāraṇāvadhi | 14


loke – világban; api – még; tāvat – teljesen; eva – bizony; bhojana-ādi – étkezés és egyebek; vyāpāraḥ – tevékenység; tu – ám; ā-śarīra-dhāraṇā-avadhi – a test fenntartásával bezárólag

Még a világi (életet) is teljesen (a szentírás oltalma alá kell vonni), az étkezést és egyéb tevékenységeket is, a test fenntartásával bezárólag.

Az ajánlásokat két nagy csokorra szokás bontani: az első csoport az elsődleges ajánlások (vidhi – a vidhā, elvégez, végrehajt gyökből, jelentése: elvégzés, gyakorlás, előírás), melyek közvetlenül az istenszeretettel kapcsolatosak, a második csoport a másodlagos ajánlások, melyek ugyan hétköznapi cselekedetnek tűnnek, mégis az istenszeretet ad nekik értelmet. Elsődleges ajánlás például a dzsapa-meditáció, vagy a múrti-imádat, míg másodlagos ajánlás a reggeli tisztálkodás – közönséges tett, ám a bhakta nem csupán a maga jóérzéséért teszi, hanem hogy alkalmas legyen az imádat végzésére. Hasonlóképpen az étkezés – alapvető emberi szükséglet, mégis: a közös étkezés a bizalmas kapcsolat jele. A praszádam pedig nem csupán testi táplálék, így az étkezés többé válik, mint a test üzemanyaggal való ellátása – lelki, szellemi táplálás, és az egymásról való figyelmes gondoskodás jele.

tallakśaṇāni vācyante nānāmatabhedāt | 15

tad-lakśaṇāni – annak jelei; vācyante – vannak mondva; nānā-mata-bhedāt – eltérő nézet különbsége miatt

(A bhakti) jeleit (különféleképp) határozzák meg, az eltérő nézőpontok miatt.

A bhaktira minden iskola tisztelettel tekint, ám másként hangsúlyozzák jeleit, kibontakoztatásának módját, s esetleg az elérendő célt is.

pūjādiṣv-anurāga iti pārāśaryaḥ | 16

pūjā-ādiṣu – imádat s a többiben; anurāga – ragaszkodás, elkötelezettség, hűség, szeretet; iti – így; pārāśaryaḥ – Parásara fia

Parásara fia (Vjásza) szerint: a (szerető) ragaszkodás az imádatban s a többi (lelki gyakorlatban).

kathādiṣv-iti gargaḥ | 17

kathā-ādiṣu – történet s a többiben; iti – így; gargaḥ – Garga

Garga szerint: a (szerető ragaszkodás az Istent dicsőítő) elbeszélésekben, s a többi (lelki gyakorlatban).

Garga muni jeles asztrológus, Krsna névadó ceremóniáját is ő végezte.

ātma-raty-avirodheneti śāṇḍilyaḥ | 18

ātma-rati-avirodhena – a lélek vonzalmának akadálytalansága által; iti – így; śāṇḍilyaḥ – Sándilja

Sándilja szerint: a lélek vonzalmának akadálytalansága által.

Az istenszeretet nem külső forrásból származik, hanem a lélek sajátja. Sándilja álláspontja szerint a lét tisztítása nyomán spontán sarjad.

Tett, szó, gondolat – az aktivitás háromféle területére hivatkozik az előző három szútra, melyek így nem egymásnak ellentmondók, inkább egymást kiegészítők. Ráadásul e szútrák finoman utalnak a tridandí szerzetesek jelképére, a dandára. E szerzetesek három egybekötözött bambuszpálcát viselnek szerzetesi bot gyanánt, ami a gondolatok, a szavak s a tettek Istennek szentelésére utal – s egy negyediket, mely az egész életük átadását szimbolizálja. E negyedik dandára tett utalás a következő szútra:

nāradastu tadarpitākhilācāratā tadvismaraṇe paramavyākulateti | 19

nāradaḥ – Nárada; tu – ám; tad-arpita-akhila-ācāratā – néki átadott teljes viselkedés; tad-vismaraṇe – őróla megfeledkezéskor; parama-vyākulatā – legnagyobb zaklatottság; iti – így

Ám Nárada szerint: teljesen őnéki ajánlott élet, s kínzó gyötrelem a róla megfeledkezés (pillanatában).

A bhakta elégedett, s elégedettségét Istenhez fűződő kapcsolatának nektárédes ízei adják. Ebben a helyzetben úgy látja, hogy elviselhetetlen fájdalommal járna, ha csupán egy pillanatra is megfeledkezne róla. Még az is fájdalmas, mikor pislogás közben csupán egy pillanatra is lecsukódik a szem. A gópík így énekelnek: „Mikor napközben az erdőben vándorolsz, számunkra egyetlen pillanat egész világkorszaknak tűnik, hiszen nem láthatunk téged. (És este,) göndör fürtjeid ölelte szépséges orcádban is csak az ostoba szempilla-teremtő (Brahmától kapott) szemekkel gyönyörködhetünk.” (Bhág. 10.31.15.) Ugyanezt az érzést foglalja versbe Csaitanja Maháprabhu, a Siksástaka hetedik strófájában: „Góvinda távollétében üressé vált az egész világ. Szememből záporoznak a könnyek, s egy pillanat felér egy világkorszakkal.” A távollét érzése nagyon intenzív, s még szorosabbra fűzi a szeretetet.

asty-evam evam | 20

asti – van; evam evam – így

Bizony, így van, így.

yathā vraja-gopikānām | 21

yathā – miként; vraja-gopikānām – Vradzsa fejőslánykáié

Miként Vradzsa fejőslánykáinak (szeretete).

A szerető ragaszkodás példájaként Krsna is a gópíkat említi Uddhavának: „Elméjük a szerelem (szálaival) kötődött hozzám, s teljességgel megfeledkeztek saját magukról és rokonaikról, erről s a következő világról, mint ahogyan a transzba esett bölcs sem tudatos a nevek és formák világáról. Miként a folyók ömlenek a tengerbe (úgy jöttek el hozzám).” (Bhág. 11.12.12.)

tatrāpi na māhātmya-jñāna-vismṛty-apavādaḥ | 22

tatra-api – akkor még; na – nem; māhātmya-jñāna-vismṛti-apavādaḥ – fenség-tudat-elfeledésének kritikája

Nem (állja meg a helyét) a fenség-tudat elfelejtésének kritikája.

tad-vihīnaṁ jārāṇāmiva | 23

tad-vihīnam – anélkül; jārāṇām – szeretőké; iva – mint

Anélkül (a fenség-tudata nélkül), (szeretetük) akár a (kéjvágyó) szeretőké.

Felmerülhet a kétely: a gópík Krsnához nem mint a fenséges Istenhez közeledtek, hanem mint kedvesükhöz –vajon nem kéjvágy ösztönzi őket? Alátámasztható e gondolat azzal, hogy a Bhágavata-purána éppen a vágy példájaként említi őket. Az ember valamiképpen gondoljon Krsnára – hangzik a jótanács –, hiszen az indítéka lehet bármi. Sikeressé válhat akkor is, ha vágya folytán, gyűlöletből, félelemből vagy akár rokoni ragaszkodásból gondol reá: „Vrndávan fejőslánykái a vágyuk miatt, Kansza félelme miatt, a Sisupál vezette királyok gyűlöletük miatt, a Vrsnik rokonságuk miatt, ti (a Pándavák) gyöngéd ragaszkodásotok miatt, mi pedig szerető érzéseink miatt (gondolunk Krsnára), ó, Hatalmas király!" (Bhág. 7.1.31.)

S ha kéjvágynak vélnénk a gópík szeretetét, íme az ellenérv: tévedés volna kéjvágyként jellemezni a gópík szeretetét, hiszen annak célja kizárólag Krsna öröme, márpedig...

nāstyeva tasmiṁstatsukhasukhitvam | 24

na-asti – nincs; eva – bizony; tasmin – abban; tad-sukha-sukhitvam – az ő (Krsna) örömének boldogsága

A (kéjvágyban) nem az „ő öröme” okoz boldogságot.

Nárada érvelése szerint ha azt állítjuk, hogy az isteni fenség híján a gópík indítéka a kéjvágy, akkor megfeledkezünk arról, hogy egy cseppnyi önzés sem mutatkozott bennük. Márpedig a káma önző természetű. Mi a boldogságom forrása? a saját örömöm, vagy az „ő öröme”, Krsna öröme? A gópík csakis Krsna öröméért éltek, s ez azt mutatja, hogy ha nem is a fenséges Istent imádták, rajongó szeretetük a bhaktinak azokkal a jellemvonásaival bír, melyet a 19. szútra említ: végleges és teljes, teljességgel önzetlen önátadás.
Csaitanja Maháprabhu a fenség és a rajongó istenszerelem témájával kapcsolatban ekképpen tanítja Rúpa gószvámít: „A Krsna iránti ragaszkodásnak két fajtája van, a fenség (aiśvarya) tudatával kevert az egyik, a kévalá a másik. Gókulában a fenség tudata nincs jelen, a kévalá szeretet (a jellemző), míg a két városban (Mathurában és Dvárakában) és a Vaikuntha világokban a fenség útját járják. A fenség tudatának elsődlegessége elnyomja a szeretetet, míg ha látja is a fenséget, nem törődik vele – ez (utóbbi jellemzi) a kévalá bhakti útját. A fenség a higgadt (śānta) és a szolgáló hangulatban fokozhatja az érzelmeket, ám a szülői, baráti és szerelmes hangulatban visszahúzódik.” (Csaitanja-csaritámrta 2.19.192-195.) A fenség-tudat (aiśvarya) árnyalta istenszeretet tudatában van Isten istenségének, így a hívő magától értetődő természetességgel alárendeltként viselkedik, ám ez az attitűd távolságot tart az imádó és az imádott között – elnyomja a szeretetet. Az isteni fenségről megfeledkező állapotot Csaitanja a kévalá kifejezéssel jellemzi… a szó jelentése kizárólagos, teljes, egész, illetve tiszta, egyszerű, zavartalan.
A beszélgetés folytatásában Csaitanja példákat is említ. Mikor Vaszudév és Dévakí kiszabadultak a börtönből, s végre találkozhattak Krsnával és Balarámmal, ahelyett, hogy a szokások szerint a gyermekek szüleik lábaihoz borultak volna, a szülők hajtották meg fejüket hódolattal fiaik előtt, felismerve isteni mivoltukat. Hasonlóképp szembesült Krsna csodálatos, isteni mivoltával Jasódá is Vrndávanban, mikor a megevett rögöt keresve belenézett fia szájába, ám ott nem csupán egy kis maszatos földdarabot látott, hanem az egész mindenséget – ő azonban a következő pillanatban megfeledkezett a látványról, s magához szorította kisfiát. Hasonlóképpen Ardzsuna: miután a kuruksétrai csatamezőn megpillantotta Krsna univerzális formáját, imáit felajánlva könyörgött bocsánatért (Bg. 11.41-42.), miközben Vradzsában a pásztorfiúk fesztelenül játszanak vele, együtt örvendeznek a démonok felett aratott rendkívüli győzelmeken, ám ha a birkózásban Krsna veszít, a vállán viszi játszótársát.

~~~~~~~~~~~~
· Bhakti Kamala Tírtha Mahárádzs irodalmi fordítása, megjelent a Kagylókürtben

· Nárada: Bhakti-szútrák a Slókamálán

2016. július 19., kedd

telihold üzenete - a minden vágyat teljesítő



paśyataitān mahā-bhāgān
parārthaikānta-jīvitān |
vāta-varṣātapa-himān
sahanto vārayanti naḥ || 32 ||

aho eṣāṁ varaṁ janma
sarva-prāṇy-upajīvanam |
su-janasyeva yeṣāṁ vai
vimukhā yānti nārthinaḥ || 33 ||

patra-puṣpa-phala-cchāyā-
mūla-valkala-dārubhiḥ |
gandha-niryāsa-bhasmāsthi-
tokmaiḥ kāmān vitanvate || 34 ||

etāvaj janma-sāphalyaṁ
dehinām iha dehiṣu |
prāṇair arthair dhiyā vācā
śreya ācaraṇaṁ sadā || 35 ||

„Nézzétek csak ezeket az áldott fákat,
ők csakis másokért élnek!
Eltűrik a szelet, az esőt, a nap hevét
és a hideget is, sőt, másokat is megóvnak mindettől.

Óh, milyen csodálatos! Övék a legkiválóbb születés,
hiszen minden lényről gondoskodnak.
Miként a nagy személyiségek, akiktől senki sem
távozik csalódottan ha kéréssel fordult hozzájuk.

Leveleikkel, virágjaikkal, gyümölcsükkel, árnyékukkal,
gyökerükkel, kérgükkel, és fájukkal,
illatukkal, gyantájukkal, hamujukkal, magjaikkal
és hajtásaikkal teljesítik mindenki vágyait.

Éppígy az életünk is akkor lesz gyümölcsöző,
ha e világban mások javára
életünkkel, vagyonunkkal, értelmünkkel és szavainkkal
mindig csak jót cselekszünk."


Krsna és pásztorfiú barátai beszélgetnek így a Bhágavata-puránában (10.22. fejezet).

Vannak személyek/dolgok, kikhez/melyekhez szorosan kapcsolódnak fogalmak… kedves idevágó példám: a védai esküvő egyik rítusa, mikor este az ifjú pár közösen megnézi a Sarkcsillagot... mert a Sarkcsillag a szilárdság, az állhatatosság szimbóluma, és azután majd minden este a fejük felett ragyogva emlékezteti őket az egymásnak tett fogadalmuk szilárdságára.
A fák éppígy a béketűrés és önzetlenség megtestesítői… így nézzünk hát rájuk!


2015. június 2., kedd

telihold üzenete - megtisztulás



„Az emberek megmossák az arcukat, kezöket, de vajjon hány az, aki mindennap megmossa a lelkét is.”
Gárdonyi Géza

Az óind filozófia újra meg újra megérintette Európát... voltak, akiket csupán a kelet titokzatossága vonzott, ám a bölcselete is elgondolkodásra késztette, inspirálta a komoly vizsgálódó elméket. Ilyen kutató volt Gárdonyi Géza is. Honnan a szenvedés a világban? Oly sokféle szörnyűséget kell átélnie az embernek, a megkínzott, megnyomorított, oktalanul elpusztított emberek sokasága vajon miként fér meg a Jó és Igazságos Isten képével? S vajon mi a hit? Isten ajándéka - hangzik a bevett válasz, ám akkor miként lehetséges, hogy éppen ez az ajándék volna szükséges az üdvözüléshez? S ugyanígy: miként lehet örök kárhozat a részem, ha nem részesültem ebben az ajándékban? Ilyen kérdések foglalkoztatják, s a választ a lélekvándorlás gondolatában, majd a védánta tanulmányozásában leli meg, miként titkosnaplójában 1920-ban megjegyzi: „Június végén és július első napjaiban kezdtem megérteni a Vedanta-filozófiát, s ez az én negyedik lelki forradalmam."

mala-nirmocanaṁ puṁsāṁ jala-snānaṁ dine dine |
sakṛd-gītāmbhasi snānaṁ saṁsāra-mala-nāśanam ||3||
(Śaṅkara: Gītā-māhātmyaṁ)

„Hogy a mocsoktól megszabaduljon, az ember nap mint nap vízben fürdik,
ám ha csak egyszer is megmártózik a Gítá vizében, lemossa magáról a szamszára szennyét.”
Sankarácsárja: Gítá-máhátmjam (A Bhagavad-gítá dicsérete).



2014. november 22., szombat

mindenkitől tanulhatsz


A szanszkrt nyelvű irodalomban különösképpen kedveltek a versbe foglalt bölcsességek, kádenciák. A megnevezésük subhāṣita, azaz szép beszéd (su-bhāṣita), ékesszólás. A subhāṣita-gyűjtemények leggyakrabban erkölcsi tanításokat, jótanácsokat tartalmaznak, de találhatunk benne szellemes fejtörőket, vagy egyszerűen szép verseket is. Az alábbi szöveg a sikeres élet receptjét nyújtja át az olvasónak.

siṁhād ekaṁ bakād ekaṁ śikṣec catvāri kukkuṭāt |
vāyasāt pañca śikṣec ca ṣaṭ śunas trīṇi gardabhāt ||

Az oroszlántól és a gémtől egyet-egyet, a kakastól négy,
a varjútól öt, a kutyától hat, a szamártól pedig három tulajdonságot tanuljon meg (az ember).

prabhūtaṁ kāryam alpaṁ vā yan naraḥ kartum icchati |
sarvārambheṇa tat kāryaṁ siṁhād ekaṁ pracakṣate ||

Legyen a feladat nagy vagy csekélyke, amit az ember tenni készül,
azt tegye teljes erejével – ezt (tanulja meg) az oroszlántól.

Az ārambha szó kezdetet jelent. A „teljes erejével” így azt jelenti, hogy rögtön az első pillanattól kezdve céltudatosan cselekedjék, ugyanakkor gondosan előkészítve mindent – az ārambha az előkészületre is vonatkozik.

indriyāṇi ca saṁyamya bakavat paṇḍito naraḥ |
deśa-kāla-balaṁ jñātvā sarva-kāryāṇi sādhayet ||

A bölcs ember, a gémhez hasonlóan uralja érzékeit,
a helyet, az időt, s erejét felmérve teljesíti be minden feladatát.

A gém nyugodt mozdulatlansággal várakozik a vízben állva, míg a hal közelebb nem úszik, s akkor villámgyors mozdulattal határozottan lecsap. Uralja, s használja az ember az érzékeit ilyen céltudatosan.
A szövegnek kétféle változata is ismeretes. A jelen változat a Dél-Indiában élt Baddéna (1220-1280) Níti-szára (Az erény esszenciája) című gyűjteményéből való (82-89. versek), ám az eredeti forrás Csánakja (Kr.e. 300 körül) műve, a Níti-darpana (Az erény tükre), melyben szövegünk a 6.15-22. rész. A két változat csupán e versben tér el egymástól, ez Csánakjánál így hangzik: indriyāṇi ca saṁyamya rāgadveṣa-vivarjitaḥ | sama-duḥkha-sukhaḥ śāntaḥ tattva-jñaḥ sādhur ucyate || „A bölcs uralja érzékeit, feledi a vonzalmat és gyűlöletet, / örömben és bánatban kiegyensúlyozott, higgadt, s a valóság tudója.”

pratyutthānaṁ ca yuddhaṁ ca saṁvibhāgaṁ ca bandhuṣu |
svayam ākramya bhuktaṁ ca śikṣec catvāri kukkuṭāt ||

(Korán) kel, harcos, (mindenét) megosztja a társaival,
maga szerzi az ételét – e négyet tanulja a kakastól.

A kakas harcos, azaz kiáll az igazáért, szövetségeseivel pedig megoszt mindent. Az ākram gyök jelentései: odamegy, megszerez, legyőz, a bhukta pedig evést, ételt, de élvezetet is jelent így a svayam ākramya bhuktam értelmezhető így is: „önmagát legyőzve élvezett”, azaz boldogságát abból meríti, hogy úrrá lesz önmagán.

gūḍha-maithuna-dhīratvaṁ kāle kāle ca saṁgraham |
apramattam aviśvāsaṁ pañca śikṣec ca vāyasāt ||

Titokban párosodik, állhatatos, minden időben gyűjtöget,
figyelmes és gyanakvó – ezt az ötöt tanulja a varjútól.

bahvāśī svalpa-santuṣṭaḥ sunidro laghu-cetanaḥ |
svāmi-bhaktaś ca śūraś ca ṣaḍ ete śvānato guṇāḥ ||

Sokra vágyik, de nagyon kevéssel is beéri, mélyen alszik, ám könnyen feleszmél,
hűséges a gazdájához és bátor – e hat a kutya jó tulajdonsága.

suśrānto’pi vahed bhāraṁ śītoṣṇau na ca paśyati |
santuṣṭaś carate nityaṁ trīṇi śikṣec ca gardabhāt ||

Viszi a terhét, még ha nagyon kimerült is, tekintet nélkül hidegre-melegre,
s mindig elégedett – e hármat tanulja meg a szamártól.

ya etān viṁśati-guṇān ācariṣyati mānavaḥ |
kāryāvasthāsu sarvāsu ajeyaḥ sa bhaviṣyati ||

Az az ember, aki e húsz tulajdonság szerint cselekszik,
minden helyzetben győzedelmeskedik.

2012. január 28., szombat

nisthá


A niṣṭhā jelentése a szótárak szerint hit, meggyőződés, de a száraz meghatározás önmagában keveset árul el a szóban forgó fogalomról. A szó a ni- igekötő – jelentése alá, le –, és a sthā – áll ige összetétele: a szó így valaminek a végleges, visszavonhatatlan megállapodását, megszilárdulását jelenti – a mélyen gyökerező hitet. Az alábbi két vers Rúpa gószvámí versgyűjteményéből, a Padjávalíból, a bhakták hite (bhaktānām niṣṭhā) című fejezetéből való:

na vayaṁ kavayo na tārkikā
na ca vedāntanitāntapāragāḥ |
na ca vādinivārakāḥ paraṁ
kapaṭābhīrakiśorakiñkarāḥ ||

Nem vagyunk tudós költők, sem a logika mesterei,
vagy a védánta jeles ismerői,
a szavakat sem forgatjuk jól, csupán
egy csalafinta pásztorlegényke szolgái vagyunk.

A vers szerzője az a Szárvabhauma Bhattácsárja, aki ötszáz éve a legjelentősebb orisszai védánta-iskolát vezette, s a kévala-advaita kiváló tudósaként tartották számon, ám Csaitanja Maháprabhuval való találkozása után Krsna szolgálatának szentelte életét.
A vers második sorában a pāra-ga szó szerint túlpartra jutottat, így a valamit teljes egészében elsajátított személyt jelenti.

parivadatu jano yathā tathā vā
nanu mukharo na vayaṁ vicārayāmaḥ
hari-rasa-madirā-madātimattā
bhuvi viluṭhāma naṭāma nirviśāma ||

Becsméreljenek csak a gyalázkodók kedvük szerint, nem törődünk vele, ugye?
Megrészegültünk Hari szeretetének borától, hemperegjünk hát a földön, táncoljunk, s élvezzük ízeit!

A mukhara szó egyszerre jelent beszédest (a szó a mukha – arc szóból származik), de nagyszájú gúnyolódót is, vagy zajos, folyton a hangját hallató csengőt… a legjobb magyar megfelelője talán a kereplő volna. A szó magában hordozza a vers folytatását: a gúnyolódók, bár be nem áll a szájuk, hiába beszélnek: megrészegedtünk Hari szeretetétől, és nem törődünk többé velük. A vers utolsó szavának (nirviśāma) pontos jelentései: élvez, illetve átél, megtapasztal, átérez.

2011. december 17., szombat

a gyönyör-lényegű Szent Név


jayati jayati nāmānanda-rūpaṁ murārer
viramita-nija-dharma-dhyāna-pūjādi-yatnam |
katham api sakṛd āttaṁ muktidaṁ prāṇināṁ yat
paramam amṛtam ekaṁ jīvanaṁ bhūṣaṇaṁ me ||

Dicsőség, dicsőség Murári gyönyör-lényegű nevének,
mely véget vet minden közönséges próbálkozásnak, legyen az dharma, meditáció vagy imádat.
Üdvösséget adományoz bárkinek, aki valahogyan, akár csak egyszer is kimondja.
A szent név a legédesebb nektár, az én egyetlen, életadó ékességem.
(Szanátan gószvámí: Brhad-bhágavatámrta 1.1.9.)

A rūpam szó alakot, formát, és szépséget is jelent. Összetétel végén valamiből álló, valamit tartalmazó értelemben is áll, az ānanda-rūpam emiatt gyönyör-lényegű. A szent nevet megízlelő hívek felhagynak minden más törekvéssel, legyen az világi kötelezettség, a világtól elvonult, és meditációnak szentelt élet, vagy a tiszteletteljes imádat.

2011. augusztus 13., szombat

szívbéli odaadás


A bhakták éppen búcsúzkodtak, induláshoz készülődtek. Csaitanja Maháprabhunak mindenkihez volt egy jó szava. Így szólt Szatjarádzs Khánhoz: „Atyádat nagyra becsülöm. Könyvében van egy mondat – ezzel az egy mondatával megvásárolt engem, s övéinek kezébe adott.”

Szatjarádzs Khán édesapja Máládhara Vaszu előkelő és jómódú ember volt. Nagyra becsülte az uralkodó is, a Gunarádzs Khán nevet és címet adományozta neki. Gunarádzs Khán ugyanakkor költő is volt – bengáli nyelven írta verseit. Ez akkoriban szokatlannak számított, hiszen a műveltség nyelvének akkoriban a szanszkrtot tekintették. Bár korábban is születtek bengáli nyelvű versek (Csandidász és Vidjápati is írt ilyent), Gunarádzs Khán 1480-ban (hat évvel Maháprabhu születése előtt) befejezett könyve, a Srí Krsna-vidzsaja egyedülálló volt a maga nemében. Sríla Prabhupád így ír e műről: „Egyszerű nyelven íródott, így még a félművelt bengáliak és a nők számára is rendkívül érthető volt. Még azok a közönséges emberek is el tudták olvasni és megértették, akik máskülönben nem sokat értettek a betűvetéshez. Nyelvezete nem túlságosan fennkölt, és a versek hangzása néha nem túlságosan kellemes. A szonett versformában minden sornak tizennégy szótagból kell állnia, Gunarádzs Khán verseiben azonban néha tizenhat, tizenkettő vagy tizenhárom szótagot találunk egy sorban. Sok akkoriban használatos szót csupán a helybéliek értettek. Ennek ellenére ez a könyv mindmáig oly népszerű, hogy enélkül egyetlen könyvkereskedés sem teljes, és nagy kincs azok számára, akik szeretnének fejlődni a Krsna-tudatban.” (Csaitanja-csaritámrta 2.15.99. kommentárja)

Csaitanja Maháprabhu idézi is a mondatot, mely olyannyira megragadta őt: nandanandana kṛṣṇa mora prāṇa-nāth – Nanda kisfia, Krsna a szemem fénye. Ez a második vers a Srí Krsna-vidzsajában – a művet bevezető fohász része, mely így hangzik:

praṇamaha nārāyaṇa anādi nidhan
sṛṣṭi-sthiti-pralaya jata tāhāra kāraṇ


Nárájannak hódolok, az örökkévalónak,
kitől a teremtés, a fennmaradás, és a végső megsemmisülés ered.

eka-bhābe banda hari joḍa kari hāt
nanda-nandana kṛṣṇa mora prāṇa-nāth


Összetett kézzel, szívemből imádom Harit –
Nanda kisfia, Krsna a szemem fénye.

A prāṇa-nātha kifejezés szó szerint a pránám, azaz az életem, életerőm urát jelenti – a fordításban a „szemem fénye” szófordulattal kíséreltem meg visszaadni az eredeti szöveg hangulatát. Az eka-bhābe (szanszkrtül: eka-bhāve) „egyetlen érzést”, azaz őszintén odaadó érzelmeket jelent, erre a fordítás „szívemből” szava utal.

brahmā maheśvara banda sṛṣṭira sahāy
gaṇapati praṇamaha bighna-hara tāy

Brahmát és Sivát imádom, a teremtés támaszait,
Ganapatinak hódolok, az akadályok elhárítójának.

sarba-deba-gaṇer bandiyā caraṇ
kṛṣṇera caritra kichu karila racan


Minden félisten lába elé borulva
most Krsna kedvteléseiről írok.

Sríla Prabhupád szavai helytállóak, valóban egyszerű, nem fennkölt nyelvezetű versről van szó. Vajon mi ragadhatta meg a költeményben Csaitanja Maháprabhut? Tudjuk jól: Maháprabhu mestere a szanszkrt nyelvnek, értő tudósa a költészetnek is (gondoljunk csak a Késava Kasmírivel folytatott vitára). Ám a fő szempont most nem ez. A kérdés az, milyen szívvel írta a szerző… Csaitanja a költő szerető odaadását látta, s ez az, amitől valóban sikeres lett Gunarádzs Khán.
Szolgálatainkkal mi is ugyanezt az esélyt kapjuk meg. Szívvel-lélekkel, odaadással tehetünk valamit.

2011. július 23., szombat

a tökéletesek


Dzsíva gószvámí a Bhakti-szandarbhában a nagy lelkek két csoportjáról szól, aszerint, hogy milyen úton jutottak tökéletességre. A nagy lelkek egyik csoportja a lelki tudásuk révén tökéletessé váltak, a jñāna-siddhák. Róluk szól az alábbi vers:

dehaṁ ca naśvaram avasthitam utthitaṁ vā
siddho na paśyati yato’dhyagamat svarūpam |
daivād apetam atha daiva-vaśād upetaṁ
vāso yathā parikṛtaṁ madirā-madāndhaḥ ||

A tökéletességre jutott személy (sziddha) többé már nem észleli mulandó testét sem – pedig ennek révén ismerte fel igaz önvalóját –, amikor (ültéből) felkel vagy (ismét) leül, a sors elrendezése folytán valahová elmegy vagy visszatér, mint ahogy a részeg ember sem tudja, rajta van-e ruhája vagy sem.
(Bhág. 11.13.36., Hansza oktatja a Kumárákat)

A másik csoportba az odaadásuk révén tökéletessé váltak tartoznak, a bhakta-siddhák. Ezeknek is három kategóriájáról beszélnek: az elsőbe azok tartoznak, akik Bhagaván társaivá váltak (prāpta-bhagavat-pārṣada-deha), mint Nárada:

prayujyamāne mayi tāṁ śuddhāṁ bhāgavatīṁ tanum |
ārabdha-karma-nirvāṇo nyapatat pāñca-bhautikaḥ ||

Miután megkaptam ezt a tiszta, Bhagavánhoz tartozó testet,
a karma szétfoszlott, s az öt elemből álló (testem) is levettem.
(Bhág. 1.6.28.)

Az odaadásuk révén tökéletessé váltak második csoportjába azok tartoznak, akik bár anyagi testben élnek, elhagytak minden ragaszkodást (nirdhūta-kaṣāya), miként Suka:

sva-sukha-nibhṛta-cetās tad-vyudastānya-bhāvo
'py ajita-rucira-līlākṛṣṭa-sāras tadīyam |
vyatanuta kṛpayā yas tattva-dīpaṁ purāṇaṁ
tam akhila-vṛjina-ghnaṁ vyāsa-sūnuṁ nato’smi ||

Szíve eltelt a legfőbb boldogsággal, ezért minden mást feladott –
csak a legyőzhetetlen Úr zamatos kedvtelései vonzották.
Könyörületesen megalkotta hát az igazság mécsesét, e (Bhágavata-)puránát,
néki, Vjásza fiának, a minden bánatot eloszlató (mesternek) hódolok.
(Bhág. 12.12.69)
legfőbb boldogságban: a sva-sukha szó szerinti jelentése: önnön öröme. Suka egyedül az önvalóból meríti örömét.
A harmadik csoportba pedig azok tartoznak, akik még nem menetesek az anyagi ragaszkodástól (mūrcchita-kaṣāya), mint Nárada is, még korábbi születésében. Kisgyermekként cselédsorban élt, s így lehetősége adódott, hogy az esős évszak ideje alatt néhány szentéletű bölcset szolgálhasson. E bölcsek tanítását hallgatva kivirágzott szívében az istenszeretet, majd meditációjában megpillantotta Harit, aki így szólt hozzá:

hantāsmin janmani bhavān mā māṁ draṣṭum ihārhati |
avipakva-kaṣāyāṇāṁ durdarśo’haṁ kuyoginām ||

Sajnos jelen születésedben nem láthatsz engem, méltatlan vagy rá.
Nem pillanthatnak meg engem azok, kiknek bűneik még nem hamvadtak el, a jógík, kik nem érték el céljukat.
(Bhág. 1.6.21.)

2010. november 27., szombat

a tökéletesség csak keveseké


manuṣyāṇāṁ sahasreṣu kaścid yatati siddhaye |
yatatām api siddhānāṁ kaścin māṁ vetti tattvataḥ ||3||

manuṣyāṇām – emberek közül; sahasreṣu – ezer közül; kaścit – valaki; yatati – törekszik; siddhaye – tökéletességért; yatatām – törekvők közül; api – még; siddhānām – tökéletesek közül; kaścit – valaki; mām – engem; vetti – ismer; tattvataḥ – igazán, valójában

Sok ezer ember közül talán egy törekszik tökéletességre,
s a tökéletességet elértek közül igazán alig ismer engem egy is. (Bg. 7.3.)


Vajon mi a tökéletesség, s milyen fokozatai léteznek? Lapozzuk fel a Bhagavad-gītā néhány kommentárját, miként magyarázzák e verset!

Śaṅkara: „Emberek ezrei, azaz számtalan ember közül egyvalaki tesz erőfeszítéseket a tökéletesség érdekében. S a tökéletesek, azaz az üdvösségre törekvők közül is ha egy ismer engem igazán.”
Śaṅkara értelmezésében a tökéletesség tehát a mokṣa, a saṁsārāból való megszabadulás, az üdvösség.

Rāmānuja: „Az emberek, azaz a śāstrák előírásait szem előtt tartók ezrei közül talán egy törekszik tökéletességre, ám a tökéletességre törekvők között is csak kevés az olyan, ki általam (azaz kegyem folytán) engem megismerve halad a tökéletesség felé. S bizony az engem ismerők ezrei közül senki sem ért engem valójában. Erről szólnak a későbbi versek is: »az ilyen nagy lélek felettébb ritka« (sa mahātmā sudurlabhaḥ, 7.19.), »ám engem nem ismer senki sem.« (māṁ tu veda na kaścana, 7.26.)”
Rāmānuja felhívja figyelmünket, hogy már a vers első szava, a manuṣyāṇām (emberek közül) is egy nagyobb csoport szűkítése. A milliárdnyi élőlény közül azok tekinthetők embernek, akik emberhez méltó, a dharma elveit követő életet élnek. Majd megállapítja: a vers második felében említett valódi megismerésnek nem csupán a célja, hanem a forrása is Kṛṣṇa. Ám Isten végső teljességében felfoghatatlan.

Az előző versben Kṛṣṇa így szólt: „Most hiánytalanul elmondom néked a jñānát a vijñānával együtt, mit tudván nem marad más tudnivaló e világon.” (Bg. 7.2.)

Śrīdhara Svāmī kommentárjának gondolatmenete szerint Kṛṣṇa az általa feltárandó tudás megértésével foglalkozik: „A következő vers e tudásra vonatkozik, mely elérhetetlen a Krsna iránt érzett odaadás nélkül. A megszámlálhatatlan sok élőlényt (jīva) az emberek kivételével egyáltalán nem foglalkoztatja a végső jó.”
A végső jóra a szöveg a śreyas kifejezést használja, melynek pontos jelentése: „jobb”. Az emberek cselekedetei kétfélék: a rövid távú érdekeket szem előtt tartó, azaz a „kedvesebbet” előtérbe helyező a preyas, míg a hosszú távú jó érdekében cselekvő a śreyas. Śrīdhara Svāmī leszögezi: csak az emberek képesek a hosszú távú jó, az üdvösség érdekében cselekedni.
„Az emberek ezrei között is ha egyet találunk, ki jámbor tettek segítségével a tökéletességre, a Lélek ismeretére törekszik. Az így cselekvők ezrei közül néhányan – szent életük folytán – megismerhetik a Lelket, ám az ilyen lélek-tudók (ātma-jña) ezrei közül is csak kevesen ismerhetik meg kegyem folytán a Felsőlelket. Bizony, nagyon nehéz megérteni azt a tudást, amit most elmondok néked, kedves Arjunám.”

Viśvanātha Cakravartī kommentárja így szól: „Ezt a rólam szóló tudást, a jñānát és a vijñānát a hatodik fejezetben jellemzett jñānīk és jógík nagyon nehezen érhetik csak el. A számtalan élőlény közül csak néhányan születnek emberként, s az emberek ezrei közül csak néhányan törekednek a végső jóra (śreyas). Az ilyen emberek ezrei között is kevés akad, aki igazán ismer, közvetlen megéléssel érzékel engem, Syāmasundart. A nirviśeṣa-brahman (a megkülönböztetéstől mentes Brahman) érzékelésének örömének ezerszerese a saviśeṣa-brahman (sajátságos tulajdonságokkal rendelkező Brahman) érzékelésének öröme.”
Viśvanātha az ismeret fogalmát pontosítja, nem pusztán elméleti megértésről van szó, hanem közvetlen érzékelésről (anubhū). Bhakti Rakṣaka Śrīdhara Mahārāja értelmezése hasonló, ám ő a tökéletesség első fokát, a végső jót az egyéni és Felsőlélek megismerésével azonosítja.

Baladeva Vidyābhūṣaṇa szinte az előző kommentárok összefoglalóját adja: „A rólam szóló tudás nehezen elérhető – szól (Kṛṣṇa) e versben. A sokféle élőlény közül néhányan emberként születnek, s közülük a szentírások előírásait szem előtt tartók egynémelyike a transzcendenshez való vonzódása folytán a tökéletességre, a Felsőlélek megpillantására törekszik. Az ilyen törekvők közül néhányan elérik a (kívánt) tökéletességet, megpillantják a Felsőlelket, ám ezer ilyen ember közül talán egy ismer meg engem, Krsnát igazán.
A szentírások előírásait követő emberek önnön lelküket, e tudat-parányt, és kiterjedésemet, a Felsőlelket érzékelve megszabadulnak (az anyagi világból). Ám engem, Yaśodā kisfiát, Kṛṣṇát, ki most a kocsihajtód, a transzcendenshez való vonzódása révén elnyert irántam való odaadása révén ismerheti meg igazán az ember. Ilyenkor közvetlenül érzékel (anubhū) engem, a teljes-Brahmant, felfoghatatlan, végtelen hatalmam teljében, mint mindennek az oka, mindent tudó és mindent irányító, híveim társaságában, kik a szülői s a többi raszában körülvesznek engem, a megszámlálhatatlan jótulajdonság drágakőbányájaként. Erről szólnak a későbbi versek is: »az ilyen nagy lélek felettébb ritka« (sa mahātmā sudurlabhaḥ, 7.19.), »ám engem nem ismer senki sem.« (māṁ tu veda na kaścana, 7.26.) ”

2010. október 9., szombat

a vaisnava tulajdonságai


sarva mahā-guṇa-gaṇa vaiṣṇava-śarīre |
kṛṣṇa-bhakte kṛṣṇera guṇa sakali sañcāre ||

A vaisnava testében minden nagyszerű tulajdonság jelen van,
Krsna hívében Krsna valamennyi tulajdonsága (apránként) megjelenik.
(Cscs. .2.22.75.)

kṛpālu, akṛta-droha, satya-sāra sama |
nidoṣa, vadānya, mṛdu, śuci, akiñcana ||
sarvopakāraka, śānta, kṛṣṇaika-śaraṇa |
akāma, anīha, sthira, vijita-ṣaḍ-guṇa ||
mita-bhuk, apramatta, mānada, amānī |
gambhīra, karuṇa, maitra, kavi, dakṣa, maunī ||

Könyörületes, nem ármánykodó, igazmondó, egyenlően bánik mindenkivel,
feddhetetlen, nagylelkű, szelíd, tiszta, nem tartja tulajdonosnak magát,
mindenki segítője, békés, egyedül Krsnánál keres oltalmat,
vágynélküli, közömbös (az anyagi nyereség iránt), rendíthetetlen, teljesen felülkerekedett a hat rossz tulajdonságon,
mértékletesen táplálkozó, éber, tisztelettudó, alázatos,
mély, együttérző, baráti, költői, ügyes, hallgatag.
(Cscs. 2.22.78-80.)

A droha jelentései: ármány, fondorlat, rosszindulat, gonoszság. Az akṛta-droha arra vonatkozik, aki nem teszi (akṛta) ezeket.
A mṛdu jelentései: lágy, finom, szelíd.
Az a-kiṅcana szó szerint tulajdon nélkülit jelent, ám nem a nincstelenség a kívánatos tulajdonság, hanem az, hogy az ember ne ragaszkodjon a tulajdonhoz. Tudja jól: minden Istené, aki most őt bízta meg egyes javai felügyeletével, és jó intézőként viselje gondját a rábízott értékeknek.
A „mindenki segítője” szóösszetétel felbontva: sarva upakāraka.
A legyőzendő hat rossz tulajdonság: kéj [kāma], düh [krodha], kapzsiság [lobha], illúzió [moha], bódulat [mada] és irigység [mātsarya].
Az apramatta szót éberként fordítottam, további jelentései bódulattól mentes, illetve figyelmes, gondos.
A mānī jelentése öntelt, magát nagyra becsülő, ennek ellentéte az amānī (alázatos). A mānī szót egyébként nem csak pejoratív jelző lehet, más szövegösszefüggésben vonatkozhat olyan személyre is, aki kivívta mások nagyrabecsülését.
A gambhīra jelző olyasvalakire vonatkozik, aki a dolgok mélyére hatolt, hiszen a szót a gam (megy) és az irā (víz) szavak összetételeként értelmezik. További jelentései: mélyértelmű, komoly, méltóságteljes, kifürkészhetetlen, titokzatos. Ellentéte a gādha (sekély, sekélyes).

2010. szeptember 15., szerda

lépésről lépésre


Az abszolút igazság olyan rokon az emberi lélekkel, hogy szinte intuitív módon járja azt át. Így hát az igaz vallás tanításához nincs szükség sem különösebb erőfeszítésre, sem szabályozott életmódra, vagy akár gyakorlati megvalósításra? – hallani sokszor ilyen és ehhez hasonló kijelentéseket, amik – ellentétben az igazsággal – felettébb gyorsan terjednek. Az ilyen, megtévesztő állítás. Igaz lehet az erkölcsre és a vallás ábécéjére nézve, de nem a hit legmagasabb formájára, mert azt csupán a fennkölt lélek képes megérteni. Bizony, nagyon is szükséges, hogy a lélek előzőleg jártasságot szerezzen a vallás alapelemeiben, miként a törtekkel számolónak is előbb gyakorlottá kell válnia az alapfokú számtanban és a geometriában.

Az igazság jó – ezt az elemi igazságot hamarabb elfogadja a tömeg. De ha azt hallja az egyszerű ember, hogy Isten végtelenül értelmes és hatalmas a maga lelki természetében, egészen mást fog érteni ezen, mint amit kellene. Minden magasabb igazság megértéséhez, bármilyen intuitív legyen is az, szükség van az egyszerűbbekben való előzetes jártasságra. Az a vallás a legtisztább, amely Isten legtisztább eszméjét adja; az abszolút vallás velejárója, hogy az ember abszolút fogalommal rendelkezik önnön lelki természetéről. Másképp miként volna lehetséges, hogy a tudatlan – amíg csak tudatlan marad – sohasem képes az abszolút vallást magáévá tenni ?
(Bhaktivinód Thákur: A Bhágavata)

2010. április 28., szerda

atha visesatah srí-gurór laksanáni – Srí Guru különleges tulajdonságai



A Hari-bhakti-vilász miután számos idézettel nyomatékosítja, hogy a törekvő jelölt keresse egy lelki tanítómester oltalmát, a mester tulajdonságairól szóló idézeteket sorakoztatja fel. A versek az első vilászból valók.

mantra-muktāvalyām
avadātānvayaḥ śuddhaḥ svocitācāra-tat-paraḥ |
āśramī krodha-rahito vedavit sarva-śāstravit ||38||
śraddhāvān anasūyaś ca priya-vāk priya-darśanaḥ |
śuciḥ suveśas taruṇaḥ sarva-bhūta-hite rataḥ ||39||
dhīmān anuddhata-matiḥ pūrṇo’hantā vimarśakaḥ |
sad-guṇo’rcāsu kṛtadhīḥ kṛtajñaḥ śiṣya-vatsalaḥ ||40||
nigrahānugrahe śakto homa-mantra-parāyaṇaḥ |
ūhāpoha-prakāra-jñaḥ śuddhātmā yaḥ kṛpālayaḥ |
ity ādi-lakṣaṇair yukto guruḥ syād garimā-nidhiḥ ||41||

A Mantra-muktávalíban:
„Jó családból származik, szentéletű, a helyes viselkedés gyakorlója,
az ásramok rendjében élő, mentes a haragtól, a véda tudója és minden sásztra ismerője.
Hithű és jóindulatú, kedves beszédű, kellemes megjelenésű,
tiszta, jólöltözött, fiatal, minden teremtmény jólétéért tevő,
intelligens, alázatos szívű, elégedett, mentes az erőszaktól, megfontolt,
erényes, jártas az imádatban, hálás, és szeretetteljesen viselkedik tanítványaival.
Hozzáértőn alkalmazza a fenyítést és jutalmazást, vonzódik a tűzáldozathoz és a mantrához.
A dolgokat több oldalról is megvizsgálja, tiszta szívű és könyörületes –
e tulajdonságok jellemzik a mestert, ki legyen a jótulajdonságok kincstára.”

Néhány tulajdonság kommentárja:
„Jó családból származik”: a családja mentes a romlottságtól, s a többi hibától.
„Szentéletű” (eredetiben: śuddha): ő maga is mentes a romlottságtól, s a többi hibától.
„Az ásramok rendjében élő” (āsramī): a varnásram dharmában élő.
A jelzők természetesen nem a mai fogalmaink szerint valók, így a „jólöltözött” sem az legutolsó divat szerinti öltönyre, hanem egyszerű és tiszta öltözék viselésére vonatkozik.
„A dolgokat több oldalról is megvizsgálja”: ūha-apoha-prakāra-jñaḥ, a pro- és kontra érvelés módszerének ismerője.
Számos további vers szól arról, milyen tulajdonságokkal rendelkezzék a mester. Szanátan gószvámí kommentárjában példaként a Bhágavata-puránából Prabuddha szavait idézi: aki a legfőbb jó felől tudakozódik, forduljon olyan mesterhez, aki jártas a védákban (śābde brahmaṇi niṣṇāta), a megállapodott Legfelsőbben (pare brahmaṇi niṣṇāta), továbbá a nyugalom (higgadtság, önfegyelem) tárháza (upaśama-āśraya) – így mentes a haragtól, a mohóságtól, s a többi hibától. (Bhág. 11.3.21.)

agastya-saṁhitāyāṁ ca
devatopāsakaḥ śānto viṣayeṣv api niḥspṛhaḥ |
adhyātmavid brahma-vādī veda-śāstrārtha-kovidaḥ ||42||
uddhartuṁ caiva saṁhartuṁ samartho brāhmaṇottamaḥ |
tattvajño yantra-mantrāṇāṁ marma-bhettā rahasyavit ||43||
puraścaraṇa-kṛd dhoma-mantra-siddhaḥ prayogavit |
tapasvī satya-vādī ca gṛhastho gurur ucyate ||44||

Az Agasztja-szanhitá szerint:
„Az istenség imádója, békés, nem fűzi ragaszkodás az érzékek tárgyaihoz,
a Legfelsőbb Lélek ismerője, a brahman (Véda) tanítója, a Véda és a sásztrák értelmének tudója.
Hozzáértő (az erények) felemelésében, és (az akadályok) elpusztításában, kiváló bráhmana,
az igazság tudója, a jantrák és a mantrák ismerője, a hiányosságok szétzúzója, a titkok tudója.
Purascsaranát végez, a jártas a tűzáldozatban és a mantrákban, jártas a gyakorlatban,
mértékletes, és igazmondó – ilyen a családos tanítómester.”

A brahma-vādī megjelölés a versben nem a kevala-advaita iskolához tartozó személyre vonatkozik, hanem olyan személyre, aki a brahmanról beszél.
A hiányosságok, vagy gyönge pontok (marman) a kételyekre vonatkoznak, így a „hiányosságok szétzúzója” a kételyek csomójának kettészelőjét jelentik.
A puraś-carana (előkészületi tevékenység) elvileg jelenthet speciális bevezető szertartásokat, a tanítvány számára jelenthet beavatást is, mint lelki életének kezdetét. Az Agasztja-szanhitá azonban így definiálja a purascsaranát: „Naponta háromszor rendszeres múrtiimádatot, a mantrameditációt, vízáldozatot és tűzáldozatot, valamint a bráhmanák megvendégelését nevezik purascsaranának.” (pūjā traikālikī nityaṁ japas tarpaṇam eva ca | homo brāhmaṇa-bhuktiś ca puraścaraṇam ucyate)
„Jártas a gyakorlatban” (prayoga-vid): A prayoga szó jelentése használat, alkalmazás… a mester nem csak az elmélet, hanem a gyarkorlat ismerője is.

viṣṇu-smṛtau
paricaryā-yaśo-lābha-lipsuḥ śiṣyād gurur nahi |
kṛpā-sindhuḥ susampūrṇaḥ sarva sattvopakārakaḥ ||45||
niḥspṛhaḥ sarvataḥ siddhaḥ sarva vidyā viśāradaḥ |
sarva saṁśaya saṁchettānālaso gurur āhṛtaḥ ||46||

A Visnu-szmrti szerint:
„Nem mester az, aki tanítványától imádatot, hírnevet vagy vagyont kíván szerezni,
ám aki a könyörület óceánja, teljesen elégedett, mindenki jótevője,
vágytalan, mindenképp tökéletes, minden tudásban jártas,
minden kételyt eloszlat, s nem tétlen – őt valóban mesternek nevezik.”

(A képen Bhaktisziddhánta Szaraszvatí tanítványok és követők körében. a kép forrása)
PDF