Vallabha: megkülönböztetőképesség, higgadtság, oltalomkeresés

viveka-dhairyāśrayaḥ

A Ṣodaśa-grantha (Tizenhat kötet) című gyűjtemény tizenhat rövid, jellemzően tanító költeményt foglal magába. A slókamálán már olvasható a gyűjtemény három darabja:
- a „Kilenc drágakő” (navaratna) című költemény a hatodik a gyűjteményben, a mű Vallabha tanításának rövid összefoglalása;
- a gyűjtemény kilencedik darabja a „Krsna oltalmának magasztaló éneke” (kṛṣṇāśraya stuti) című gondolatfüzér, mely szerint mikor éppen szétesik az ember körül minden, Krsna akkor is szilárdan áll, legyen hát ő az oltalmunk;
- a gyűjtemény tizedik darabja pedig a „Négy strófa” (catuḥ ślokī), ami a négy emberi életcél (dharma, artha, káma, móksa) Vallabha szerinti értelmezését adja meg.
Jelen költemény a nyolcadik vers, és a lelki életben fontos tulajdonságokra emlékezteti az olvasót.

viveka-dhairye satataṁ rakṣaṇīye tathāśrayaḥ |
vivekas tu hariḥ sarvaṁ nijecchātaḥ kariṣyati ||1||

(A bhakta számára nélkülözhetetlen tulajdonságok ) a megkülönböztetőképesség, a higgadtság, és az oltalomkeresés állapotának állandó megőrzése.
A megkülönböztetőképesség (annak megértése, hogy) Hari saját akarata szerint cselekszik.

A viveka a vi-vic szét-oszt, elválaszt, megkülönböztet ige cselekvésének megnevezése: megkülönböztetés. A fogalom klasszikus hasonlattal kapcsolódik össze: megkülönböztetőképesség híján a félhomályos szoba sarkában heverő kötéltekercset az ember kígyónak véli, és megretten tőle. A vivéka – fordíthatnánk éleslátásnak is – a józan ítélőképesség, aminek segítségével az ember nyomban és természetesen különválasztja a helytelent és a helyest, a védántában: amivel a világi dolgokat megkülönbözteti a lelkiektől. Ahogyan például Sankara A megkülönböztetés koronaékszere (Vivékacsúdámani) című munkájában így fogalmaz:

brahma satyaṃ jaganmithyety-evaṃ rūpo viniścayaḥ |
so'yaṃ nityānityavastu-vivekaḥ samudāhṛtaḥ || 20 ||

„Brahman a valóság, a világ hamis" az ilyen természetű döntés
az, amit az örök és ideiglenes dolgok megkülönböztetésének neveznek. (Vivékacsúdámani, 20.)

Vallabha a klasszikus fogalomnak merőben új értelmezést ad: az éleslátás mindenben Isten akaratát észrevenni.
A Navaratnában ugyanezt a gondolatot így fogalmazza meg „Bármit is tesz Hari, még ha aggodalmaskodnál is emiatt, / tudd, az mind az ő kedvtelése! Hagyd el hát gyorsan a nyugtalanító gondolatokat!”
A nyugati olvasó számára adódik a párhuzam Jézus elfogatása előtti imájával: „mindazáltal ne az én akaratom legyen meg, hanem a tied" (Márk.14.36.)

prārthite vā tataḥ kiṁ syāt svāmy-abhiprāya-saṁśayāt |
sarvatra tasya sarvaṁ hi sarva-sāmarthyam eva ca ||2||

Mire a könyörgés? Az csupán az Úr akaratában való kételkedésből fakad.
Ő a mindenhol jelenlévő, minden az övé, s minden képességnek teljesen birtokában van.

A bhakta szívében Isten társaságában él: mi más imára volna szükség, mint a társaság elérésére, fenntartására, elmélyülésére, és a hálaérzet kifejezésére mindezért?
Az aggodalmaskodásnak a teljes bizalom vet véget: Hari a jóakaróm, mindentudó, és mindenható. Az ő tökéletes tervének része az is, ami most van, éljem meg bárhogyan is ebben a pillanatban.

abhimānaś ca saṁtyājyaḥ svāmy-adhīnatva-bhāvanāt |
viśeṣataś ced ājñā syād antaḥ-karaṇa-gocaraḥ ||3||
tadā viśeṣa-gaty-ādi bhāvyaṁ bhinnaṁ tu daihikāt |

A büszkeséget teljesen elvetve, az Úrtól való függőség megtapasztalásából (cselekedjünk),
különösképpen, ha az a szíven keresztül megnyilvánuló utasítás,
(mert) ez a sajátos helyzet élesen különbözik a test dolgaitól.

„Szíven keresztül megnyilvánuló”: a versben antaḥ-karaṇa-gocaraḥ. Antaḥ-karaṇa (belső szerv), lélek, vagy ebben az értelemben szív. A go-cara tehén-menést, szó szerint az a terület, amit a tehenek legelészés közben bebóklásznak. Átvitt értelemben valamiben lakozó, ahogy a jószág a legelőn lakozik (például vana-gocara – erdőben lakozó, erdei), valamit bejáró, abban működő (például dṛg-gocara – a dṛś látás szóból – a látással bejárt terület, azaz látóhatáron belüli, vagy dhyāna-gocara – meditációval bejárt, azaz a meditáció tárgya, vagy śabda-gocara – a kinyilatkoztatással bejárt, azaz a kinyilatkoztatás befogadása által elérhető). Itt az utasítás (ājñā) járja be, tölti el a bhakta szívét.
Az Úr szívünkön keresztül megnyilvánuló akarata egészen más, mint az anyagi világ problémái – mondja a következő vers még ide tartozó első fele.

āpad-gaty-ādi-kāryeṣu haṭhas tyājyaś ca sarvathā ||4||
anāgrahaś ca sarvatra dharmādharmāgra-darśanam |
viveko 'yaṁ samākhyāto dhairyaṁ tu vinirūpyate ||5||

Bármilyen viszontagságos legyen a helyzet, minden körülmény közepette mondjunk le az erőszakról,
mindig makacsság nélkül, a dharma és az adharma közti éles határvonalat jól látva.
Ez a megkülönböztetőképesség kifejtése. Most pedig vizsgáljuk meg a higgadtságot.

tri-duḥkha-sahanaṁ dhairyaṁ āmṛteḥ sarvataḥ sadā |
takravad dehavad bhāvyaṁ jaḍavad gopa-bhāryavat ||6||

A higgadtság a háromféle szenvedés elviselése, mindig és minden körülmény közepette, mindhalálig.
A test, akár vaj írója, mint Dzsada (Bharat), vagy mint a pásztorlánykák esetében.

A háromféle szenvedés az ādhyātmika (önmaga, azaz az ember saját testéből, vagy mentális működéséből fakadó szenvedés – ādhi), az āḍhibhautika (a más élőlények okozta szenvedés), és az ādhidaivika (a természeti erők – istenek okozta szenvedés).
A test akár a vaj köpülése után megmaradt savanykás maradék lé, az író. A köpülés választja ki a tejből a legértékesebb részt, a vajat – éppen így test köpülése a szenvedés. Az ember ezért viselje higgadtan a megpróbáltatásokat, s tudja, ezek arra valók, hogy a vajat – a tiszta istenszeretetet – köpüljék ki belőle.
Bharat király következő életében egy bráhmana fiaként született meg. Mert a fiú teljes egészében semmibe vette a világot, nem volt tanulni semmit, elmebetegnek (jaḍa) vélték, így Dzsada lett a neve. Szülei halála után bátyjai dolgoztatták, ám enni csak szemetet kapott. Egy alkalommal Kálí imádók csoportja akarta áldozatként a vérét venni a múrti előtt, ám az istennő haragra gerjedve kilépett a szoborból, és lemészárolta a gyülekezetet.
A világgal szembeni közönyösség, a testi szenvedéseket elviselő türelem példája Dzsada Bharat.
A gópík világgal szembeni közömbösségének oka Krsna iránti odaadó szeretetük volt. Ám Krsna nem maradt mindig Vradzsában – ám a gópík szeretete az elválás fájdalmának megélése ellenére sem csökkent.

pratīkāro yadṛcchātaḥ siddhaś cen nāgrahī bhavet |
bhāryādīnāṁ tathānyeṣām asataś cākramaṁ sahet ||7||

Ha akadna gyógymód – az ő akaratából –, azt fogadjuk el.
A feleség, és mások igaztalan álnokságát pedig viseljük (türelemmel).

Felmerül a kérdés: a testi szenvedések elviselése jelentse azt, hogy az ember ne vegyen be orvosságot, ami enyhíti, akár meg is oldja a problémát? Nem, hiszen a gyógymód is az ő édes akarata – adja meg a választ Vallabha a strófa első felében.
Előfordul, hogy közeli hozzátartozók használják ki az ember, vagy támadnak rá igaztalan módon. Nyilván mások is viselkedhetnek rosszul, de a hozzátartozóktól – házastárstól, fiaktól – sokkal jobban fáj az ilyen viselkedés. Légy türelmes, gyakorold a higgadtság erényét ekkor is – int Vallabha. Igaztalanul bántanak? a küzdelem méreg, téged öl meg… inkább viseld el az álnokságot. Tekints rá úgy, mint korábbi tetteid következménye, ahogy a Bhávagata-puránában Brahmá mondja imájában:

tat te 'nukampāṁ su-samīkṣamāṇo
bhuñjāna evātma-kṛtaṁ vipākam |
hṛd-vāg-vapurbhir vidadhan namas te
jīveta yo mukti-pade sa dāya-bhāk ||

Aki a kegyedbe vetett mély meggyőződéssel él,
miközben türelemmel viseli korábbi tettei keserű visszahatásait
s szívében, szavaival és tetteivel is néked hódol,
bizonyosan méltó a fölszabadulásra, aminek méltó örököse. (Bhág. 10.14.8.)

svayam indriya-karyāṇi kāya-vāṅ-manasā tyajet |
aśūreṇāpi kartavyaṁ svasyāsāmarthya-bhāvanāt ||8||

A saját érzékekhez (kötöző) tetteket hagyjuk el a test, a beszéd és a gondolatok (segítségével).
Ez erő híján is megtehető, éppen a magunk erőtlenségének megértése folytán.

Ha az ember önmagához őszinte, és belátja, hogy ő maga képtelen megtenni, akkor tud segítségért folyamodni: tiszta szívvel Istenhez fordulni, s az Ő ereje legyőzhetetlen.

aśakye harir evāsti sarvam āśrayato bhavet |
etat sahanam atroktam āśrayo 'to nirūpyate ||9||

Elviselhetetlen helyzetben tudd: csak Hari a minden, s keress nála menedéket.
Így szóltam a türelemről, most pedig az oltalomkeresésről beszélek.

„Elviselhetetlen helyzet”: az śakya szó lehetségest, elvégezhetőt jelent, a śak képes valamit elvégezni gyökből képzett beálló melléknévi igenév. A gyök másik jelentése elvisel, eltűr. Így az aśakya lehetetlent, tűrhetetlent jelent.

aihike para-loke ca sarvathā śaraṇaṁ hariḥ |
duḥkha-hānau tathā pāpe bhaye kāmādy-apūraṇe ||10||
bhakta-drohe bhakty-abhāve bhaktaiś cātikrame kṛte |
aśakye vā suśakye vā sarvathā śaraṇaṁ hariḥ ||11||
ahaṅkāra-kṛte caiva poṣya-poṣaṇa-rakṣaṇe |
poṣyātikramaṇe caiva tathāntevāsy-atikrame ||12||
alaukika-manaḥ-siddhau sarvathā śaraṇaṁ hariḥ |
evaṁ citte sadā bhāvyaṁ vācā ca parikīrtayet ||13||

Az itteni és a túli világban is, mindenféleképpen Hari a menedék.
Bánatban és kudarcban éppúgy, mint bűnben, félelemben, vagy éppen a vágyak s más célok nem teljesülésekor,
bhakták megsértésekor, a bhakti hiányában, vagy ha éppen a bhakták bántanak meg,
lehetetlen helyzetben, vagy ha éppen könnyen megvalósítható valami – minden helyzetben Hari a menedék.
A hamis ego dédelgetésekor, az eltartottak táplálásában és oltalmazásában,
ha megbántanak az eltartottak vagy akár a tanítványok,
a nem evilági értelem tökéletesítésében – mindenféleképpen Hari a menedék.
Ezt forgasd mindig gondolataidban, és ezt hirdesse szavad!

Vallabha a legszélsőségesebb és a legelképzelhetetlenebb eseteket sorolja fel. Nem csupán bánatban vagy kudarcban (bár olyankor könnyebben jut eszébe az embernek oltalmat keresni), nem csupán az elviselhetetlen lehetetlen (a-śakya) helyzetekben, de akkor is, amikor könnyedén adódnak a megoldások (su-śakya). Gondolhatunk itt az eszköztelenség tehetetlen állapotára, és ezzel szemben a teljhatalom biztosságára. És bizony, megesik, hogy a bhakta-társakkal kerül konfliktusba az ember: ő sért meg másokat, vagy őt támadják – ekkor is, mindig Hari az oltalom.
„A hamis ego dédelgetésekor”: eredetiben: ahaṅkāra-kṛte – „ahankár-elkészített”, ahankárt célzó.
„A nem evilági értelem”: A lok – néz, lát gyökből ered a loka szó: a világ, ami körülöttünk, a látóterünkben van. A laukika ebből képzett melléknév, jelentése: világi, az a-laukika így nem evilági, nem közönséges, szent.
„Megbántanak a tanítványok”: A antevāsin szót általában a tanítványra értik – aki a tanító házának végében (ante) lakik (vāsin), de jelentheti a faluszélén lakó páriát is.

anyasya bhajanaṁ tatra svato gamanam eva ca |
prārthanāḥ kārya-mātre 'pi tathānyatra vivarjayet ||14||

Más imádata, vagy magadban elmenni
akár csak egy fohász erejéig is máshova, kerülendő (viselkedés).

aviśvāso na kartavyaḥ sarvathā bādhakas tu saḥ |
brahmāstra-cātakau bhāvyau prāptaṁ seveta nirmamaḥ ||15||
yathā kathaṁcit kāryāṇi kuryād uccāvacāny api |
kiṁ vā proktena bahunā śaraṇaṁ bhāvayed dhariḥ ||16||

Kerüljétek a hitetlenséget, bármennyire is zaklat.
Meditáljatok a brahmásztrán és a csátakán, szolgáljatok önzetlenül
minden feladatotokban, legyen az akár fontos, vagy jelentéktelen.
De mire a sok beszéd? Meditáljunk mindig azon, hogy Hari jelenti a menedéket!

Mikor Hanumán Lanká szigetén rátalált Szítára, nyomban rátámadt a ráksaszákra. Heves küzdelem után végül Rávana fia, az Indra felett is győzedelmeskedő Indradzsit fogta el: a brahmásztra fegyverrel támadt Hanumánra, így döntötte földre. A brahmásztrának azonban van egy különleges tulajdonsága: visszavonul, ha más, fizikai erő társul mellé. A ráksaszák nem a brahmásztra erejében, hanem a jól ismert kötelek erejében bíztak, ezért a bénultan ledöntött Hanumánt gyorsan megkötözték. Ám ekkor a brahmásztra ereje visszavonult… Hanumán pedig később így kedve szerint szétszaggathatta béklyóit, mikor a ráksaszák úgy kínozták, hogy égő olajos rongyokat tekertek a farkára. A brahmásztra ezért a hitetlenség hibájára emlékeztet, mely Lankán végzetes következményekkel járt – a kiszabadult Hanumán felgyújtotta Rávana városát.
A csátaka, a könyörgőmadár a költők szerint csakis esővizen él: ezért az ég felé nyújtja a csőrét, az esőt várva, rendíthetetlen hittel, elutasítva minden más vizet.

evam āśrayaṇam proktaṁ sarveśāṁ sarvadā hitam |
kalau bhakty-ādi-mārgā hi duḥsādhyā iti me matiḥ |||17||

Ekképpen szóltam az oltalomkeresésről, mely mindenki számára mindig áldásos,
mert a kali-korban a bhakti s a többi út (enélkül) nehezen valósítható meg – ez a véleményem.

Csaitanja Maháprabhu és Rámánanda Ráj beszélgetése

Kavi Karnapúra a Srí Csaitanja felkelő holdja (Śrī Caitanya-candrodaya-nāṭaka) című drámájának hetedik színében mutatja be Csaitanja Maháprabhu és Rámánanda Ráj találkozását és beszélgetését. E szín a király tanácskozótermében játszódik. A király és tanácsadója, Szárvabhauma Bhattácsárja a zarándokútján lévő Csaitanja Maháprabhuról beszélgetnek. Hogy hagyhatta itt Maháprabhu az Úr Dzsgannáthot? s vajon visszatér-e valaha? – kérdi a király. A szentek a szívükben viszik magukkal az Urat – feleli Szárvabhauma –, s mert barátai vannak itt, így idővel bizonnyal vissza is tér majd.
E beszélgetés közben jelenti az ajtónálló, hogy egy bráhmana érkezett hírekkel… őt Szárvabhauma Bhattácsárja küldött Maháprabhu nyomába. Nyomban beinvitálják, a király hellyel kínálja, és Szárvabhaumával együtt faggatni kezdi: merre járt az Úr, mi történt vele? A hírnök pedig elbeszéli Mahárabhu Kúrmaksétrai látogatásának történetét, és Vászudéva, a leprás bráhmana meggyógyítását. Ám adjuk át a szót a szereplőknek!

sārvabhaumaḥ: tatas tataḥ |

Szárvabhauma: És mi történt aztán?

vipraḥ: tataś ca nṛsiṁha-kṣetram upagamyāgamyānubhāvo bhagavantaṁ nṛsiṁhaṁ dṛṣṭvā stutvā praṇamya pradakṣiṇīkṛtya pratasthe |

Bráhmana: Az Úr azután felkereste Nrszinha-ksétrát. Ahogy megérkezett, s megpillantotta Úr Nrszinhát, imáit és hódolatát ajánlotta, aztán tisztelgőn körbejárta az oltárt, és folytatta útját.

kāñcanācala-marīci-vīcibhir
gaurayan kim api dakṣiṇāṁ diśam |
darśanena karuṇā-taraṅgiṇā
drāvayan jana-manāṁsi sarvataḥ ||4||

(4) Arany-hegyként tündökölve fénysugarak özönével
árasztotta el a délvidéket.
Láthatták őt, könyörületének kiáradó hullámai pedig
mindenfelé megolvasztották az emberek szívét.

api ca,
kṛṣṇa kṛṣṇa jaya kṛṣṇa kṛṣṇa he
kṛṣṇa kṛṣṇa jaya kṛṣṇa kṛṣṇa he |
kṛṣṇa kṛṣṇa jaya kṛṣṇa kṛṣṇa he
kṛṣṇa kṛṣṇa jaya kṛṣṇa pāhi naḥ ||5||

(s aztán)
(5) Krsna, Krsna, dicsőség néked, Krsna, Krsna!
Krsna, Krsna, dicsőség néked, Krsna, Krsna!
Krsna, Krsna, dicsőség néked, Krsna, Krsna!
Krsna, Krsna, dicsőség Krsna, oltalmazz minket!

ittham ambuda-vikasvara-svara-
snigdha-mugdha-vacanāmṛta-dravaiḥ |
hlādayan śrutimatāṁ śruti-dvayaṁ
cittam apy apaharan sa jagmivān ||6||

(6) E dalt énekelte, felhőmorajlásnak tűnő, zengő hangján.
Elbűvölő, ártatlanul egyszerű szavai nektár-áradásával
gyönyörködtette mindazok fülét, akik hallhatták őt,
s amerre csak elhaladt, mindenki szívét elrabolta.

A mugdha itt egyszerűt, ártatlanul tisztát, természetest jelent.

sārvabhaumaḥ: satyam evāttha | tasyaivam eva prakṛtiḥ |

Szárvabhauma: Így igaz. Ilyen az ő természete.

vipraḥ: tato godāvarī-tīram āsādya vihita-viśrame jagaj-jana-manobhirāme nirupama-kṛpābhirāme prema-saubhagavati bhagavati kanaka-ketakopavana iva parimalāmodita-dig-valaye sakala-guṇa-nilaye svayam-prakāśikayā tat-prathayā ko 'yaṁ ko 'yam iti kṛta-samūhaḥ samūhaḥ kṣauṇi-surāṇāṁ tatra militavān | nimantritaś ca kenāpi |
samanantaram ananta-rahasye sarvataḥ sañcarati jana-caya-śravaṇa-kānte tad-udante mantrākṛṣṭa iva graha-gṛhīta iva vismaya-camatkāra-vikāra-viśaṁsthūla iva rāmānanda-rāyaḥ samupeyivān |

Bráhmana: Aztán a Gódávarí partjára érve az egész világot elbűvölő, páratlanul könyörületes Úr megpihent. Szeretet és jószerencse áradt belőle. Olyan volt, akár egy arany-kétakí virágokkal pompázó illatos kert. Tündöklő ragyogása nyilvánvalóvá tette (az egész világ számára), hogy ő minden jótulajdonság tárháza, s hirdette kiválóságát. „Ki ez? Ki ez?” – kérdezgették egymástól a bráhmanák csoportjai, ahogy megpillantották őt – „Valakinek meg kellene hívnia őt!”
Végül megérkezett Rámánanda Ráj is, hogy találkozhasson a végtelen titokzatos, és a sokaság szívének oly kedves személlyel. Ámulattól izgatottan közeledett, akár ha varázslat vonzaná, vagy ha szellem szállta volna meg.

A sárga virágú kétakí a kiengesztelés virága. Bár fája girbe-gurba, levelei hegyesek és élesek, a közöttük megbúvó virág kellemes illatú. A hasonlat Csaitanja könyörületes természetére is utal.
A bráhmanákat a szöveg földi istenekként említi (kṣauṇi-sura). A sokaság szívének oly kedves személy: a szövegben a jana-caya-śravaṇa-kānta (ember-tömeg-hírnév-kedves) arra utal, hogy a tömegben futótűzként terjedt a csodálatos szerzetes felbukkanásának híre, és a kormányzót először ez vonzotta oda. Aztán ahogy megpillantotta Csaitanját, már messziről lenyűgözte személyének varázsa.

rājā: rāmānanda dhanyo’si dhanyo’si | yasya te nayana-viṣayībhūtās te caraṇāḥ |

Király: Ó, Rámánanda, nagyon áldott vagy, nagyon áldott! Megpillanthattad az Úr lábait!

vipraḥ: samanantaram āgatyaiva caraṇa-kamala-parisare sarerīyamānāśru nipatati sma svayam eva | aye tvam eva rāmānando 'sīti bhagavatā sānugraham ukte | atha kim iti ca pratyuce | tad anu bhagavatāpi sārvabhaumānurodhena bhagavad-ālokanam abhīṣṭaṁ mameti mayātra kṣaṇam avasthitam | tat su-vihitam eva vihitaṁ bhavatā yat svayam eva samupasede | tad ucyatāṁ kiñcid ity ābhāni |

Bráhmana: Azután szemében könnyei gyöngyeivel az Úr lótuszlábához omlott. „Óh, te vagy hát Rámánanda!?” – szólította meg könyörületesen az Úr. „Valóban” – felelte Rámánanda. „Szárvabhauma javaslatára vágytam megpillantani téged, s ím, most bekövetkezett e pillanat. Ez itt egy alkalmas hely, hadd üljek le ide melléd. Kérlek, válaszold meg a kérdéseim!”

tato yadyapi rāmānando hi ko 'yaṁ kiṁ nāma kiṁ mahimā kim āśayaḥ kiṁ tattvam iti kim api bhagavad-viṣayaka-jñāna-viśeṣaṇābhijñas tathāpi cira-kāla-kalita-satata-sakhya-sukha-subhaga-gam-bhāvuka iva niḥsādhvasa eva kim api paṭhituṁ upacakrame –

„Ki Ő? Milyen néven szólítható? Milyen a dicsősége? Miképpen menedék? Mi az (Abszolút) Igazság?” Noha Rámánanda részletekbe menően jártas e témákban, most előbb hosszasan ízlelte a meghitt barátság boldog, áldott hangulatát, majd határozott hangon e verset zengte:

A színmű előadásakor itt a figyelem a színpad másik oldalára fordul, ahol a hírnök bráhmana elbeszélésében megidézett Csaitanja Maháprabhu és Rámánanda Ráj beszélgetnek.

mano yadi na nirjitaṁ kim amunā tapasyādinā
kathaṁ sa manaso jayo yadi na cintyate mādhavaḥ |
kim asya ca vicintanaṁ yadi na hanta ceto-dravaḥ
sa vā katham aho bhaved yadi na vāsanā-kṣālanam ||7||

(7) Ha az elme nem kontrollált, mit ér az önfegyelem, s a többi gyakorlat?
S vajon miként uralhatná az ember az elméjét, ha nem Mádhavára gondolva?
Ám mire a gondolat, ha nem olvad meg a szív?
És hogyan is lágyulhatna meg a szív, ha nem tiszták a vágyak?

A versmérték: pṛthivī (széles).

bhagavān: bāhyam etat |

A magasztos Úr: Ez csupán a felszín.

kā vidyā – hari-bhaktir eva, na punar vedādi-niṣpannatā
kīrtiḥ kā – bhagavat-paro’yam iti yā khyātir na dānādi-jā |
kā śrīḥ – tat-priyatā na vai dhana-jana-grāmādi-bhūyiṣṭhatā
kiṁ duḥkham – bhagavat-priyasya viraho no hṛd-vraṇādi-vyathā ||8||

(8) Mi a tudás? Csupán a Hari iránti szeretet (hari-bhaktir eva). E nélkül a véda is befejezetlen.
Mi a hírnév? Az Úrnak szentelődés (bhagavat-paraḥ). Az adományozásból és semmilyen más jótettből nem születik ehhez fogható hírnév.
Mi a gazdagság? Az Ő szeretete (tat-priyatā) . Sem vagyon, sem követők sokasága nem lehet ennél jelentősebb.
Mi a szenvedés? Elválás az Úrnak kedvestől (bhagavat-priyasya virahaḥ), nincs ennél szívettépőbb fájdalom!

A bāhya (felszín) szó szerint külsődlegest, kívül lévőt jelent. A verset a Csaitanját és Rámánandát játszó színészek szavaikat egymásba öltve szavalják. A 8. és 12. versek közti rész a Csaitanja-csaritámrta 2.8.245-260. részletével állítható párhuzamba.
A versmérték: śārdūlavikrīḍita (tigrisjáték).

bhagavān: bhadram | ke muktāḥ |

A magasztos Úr: Úgy van! És kik a megszabadultak?

rāmānandaḥ:
pratyāsattir hari-caraṇayoḥ sānurāge na rāge
prītiḥ premātiśayini harer bhakti-yoge na yoge |
āsthā tasya praṇaya-rabhasasyopadehe na dehe
yeṣāṁ te hi prakṛti-sarasā hanta muktā na muktāḥ ||9||

Rámánanda:
(9) Akiknek Hari lábainak szeretetteljes közelségén kívül nincs más vonzalmuk,
Hari iránti forró szeretet bhakti-jógáján kívül nem ismernek más jógát,
és testüket mindig az iránta érzett heves ragaszkodás takarója fedi,
bizony, ők a természetüknél fogva megszabadultak, s nem a „megszabadultak”.

A versmérték: mandākrāntā (lassú léptű).

bhagavān: bhavatu |

A magasztos Úr: Igen!

kiṁ geyaṁ – vraja-keli-karma – kim iha śreyaḥ – satāṁ saṅgatiḥ
kiṁ smartavyam – aghāri-nāma – kim anudhyeyaṁ – murāreḥ padam |
kva stheyam – vraja eva – kiṁ śravaṇayor ānandi – vṛndāvana-
krīḍaikā – kim upāsyam atra – mahasī śrī-kṛṣṇa-rādhābhidhe ||10||

(10) Mit énekeljünk meg? A vradzsabéli kedvteléseket. Mi a legjobb e világban? A szentek társasága.
Mire emlékezzünk? Agha ellenségének nevére. Min meditáljunk? Murári lábain.
Hol éljünk? Csakis Vradzsában. Mi a fül gyönyöre? A vrndávan-béli
kedvtelések. Mi az imádandó? Srí Krsna és Rádhá neveinek magasztaló éneke!

Az első kérdések és válaszok lassú ütemben váltják egymást, kérdés, majd válasz és indoklás. A megszabadulás kibontása után azonban felgyorsul a beszélgetés, szinte egymás szavába vágva beszélget Csaitanja Maháprabhu és Rámánanda Ráj.
Agha ellensége, Mura ellensége (Murári): Agha egy hatalmas kígyó testét felöltő démon, akit Krsna pusztított el. Az agha szó jelentése bűn, kín fájdalom – Agha démon így a megtestesült bűn, míg Mura az önhittség megtestesítője, melynek bástyái mögé bújunk (a név jelentése: körülzárás, körbevétel). Murával szintén Krsna végzett.
A versmérték: śārdūlavikrīḍita (tigrisjáték).

bhagavān: bhadram | ucyatām ucyatām |

A magasztos Úr: Úgy van! Mondd még, mondd tovább!

rāmānandaḥ: (sva-gatam) itaḥ paraṁ kiṁ vaktavyam | praśnānurūpam uditam eva | adhunā yad vaktavyaṁ tenāsya sukhaṁ bhavati na veti na jānāmi | (iti kṣaṇam abhicintya prakāśam) –

Rámánanda: (maga elé) Ez a legvégső, mit mondhatnék még? Csak a kérdéseit követve válaszoltam. Mit mondhatnék most neki, ami elégedetté tenné… nem tudom. (Így tűnődik kis ideig, majd fennhangon folytatja)

nirvāṇa-nimba-phalam eva rasānabhijñāś
cuṣyantu nāma rasa-tattva-vido vayaṁ tu |
śyāmāmṛtaṁ madana-manthara-gopa-rāmā-
netrāñjalī-culukitāv asitaṁ pibāmaḥ ||11||

(11) Az ízeket nem ismerők csupán a nirvána nimba-gyümölcsét
szívogatják, ám mi, a lelki ízek igazságának tudói
a sötét nektárt, a szerelemtől felajzott fejőslánykák
szeme sarkának fekete vizét kortyoljuk.

A nimba (Azadirachta indica) apró gyümölcsének íze erősen kesernyés.
A versmérték: vasantatilakā (a tavasz ékessége).

bhagavān: punar anyad ucyatām | samānarthakam etat |

A magasztos Úr: Folytasd tovább! Ahogy eddig!

rāmānandaḥ: itaḥ paraṁ pratipādyam eva nāsti | kim anyad vaktavyam | (iti manasi vicārya prakāśam) –

Rámánanda: Nincs elmondható ezen túl semmi. Mi mást mondhatnék? (Elgondolkodik kissé, majd fennhangon)

līḍhān eva pathaś cakora-yuvatī-yūthena yāḥ kurvate
sadyaḥ spāṭikayanti ratna-ghaṭitāṁ yāḥ pāda-pīṭhāvalīm |
yāḥ prakṣālita-mṛṣṭayor jala-lava-prasyanda-śaṅkākṛtas
tāḥ kṛṣṇasya padābjayor nakha-maṇi-jyotsnāś ciraṁ pāntu vaḥ ||12||

(12) A csakóra madárkák raja csókolta végig az ösvényt,
melyen ékkövekkel kirakott kristályok soraként csillognak nyomainak oltárai,
s melyet a reménykedő könnyek zápora áztatott, és kent fel –
Krsna lótuszlába körmeinek tündöklő ragyogása oltalmazzon benneteket mindörökké!

A csakóra olyan fogoly-madár, ki a költők szerint kizárólag holdfényen él. A Hold a nektár forrása, így a holdfény a nektár tündöklése – a csakóra madarat pedig csak ez teszi elégedetté (a madár megnevezése a cak – megelégszik igéből származik). Másfelől a heves, ám viszonzatlan szerelem szimbóluma is: hiszen a földön szaladó madár számára a Hold elérhetetlen messzeségben ragyog az égen.
A vers azt a pillanatot állítja elénk, mikor a rásza-tánc köre felbomlik. Krsna Rádhá keresésére indul, a gópík pedig az éjszakai erdőben nyomaikat kutatják. A gópík csakóra madárként állnak előttünk, kik végigcsókolják Krsna lábnyomait.
A versmérték: śārdūlavikrīḍita (tigrisjáték)

bhagavān: kāvyam evaitat | punar ucyatam |

A magasztos Úr: Ez valódi költészet! Kérlek, folytasd!

rāmānandaḥ: (kṣaṇaṁ vicintya) –

Rámánanda: (egy pillanatra eltűnődve)

śrīvatsasya ca kaustubhasya ca ramā-devyāś ca garhākaro
rādhā-pāda-saroja-yāvaka-raso vakṣaḥ-sthala-stho hareḥ |
bālārka-dyuti-maṇḍalīva timiraiś chandena vandīkṛtā
kālindyāḥ payasīva pīva-vikacaṁ śoṇotpalaṁ pātu naḥ ||13||

(13) A Srívatsza, a Kausztubha, de még maga a szerencseistennő is jelentéktelenné válik
Hari domború mellkasán, Rádhá lótuszlábának piros nyoma mellett.
Akár a felkelő nap bíbor-fény ragyogása, kit a sötétség köszönt imáival,
vagy a kibomlott vörös lótusz a Jamuná vizén – e lábnyom oltalmazzon bennünket!

A Srívatsza fehér szőrtincs Krsna és Visnu mellkasán, annak jeleként, hogy Srí, a szerencseistennő mindig ott pihen. A Kausztubha ékkő a tejóceán kiköpülése során bukkant a felszínre, és Visnu mellkasát díszíti. Ám mindezen ékességeket elhomályosítja Rádhá talpának pirosló nyoma – a fenséges istenimádat válik jelentéktelenné a rajongó istenszerelem mellett. A sötétség köszöntötte bíbor nap, a Jamuná sötét vizén tündöklő vörös lótusz – mindkét kép a sötét háttérben tündöklő piros ragyogás kontrasztját festi elénk.
A versmérték: śārdūlavikrīḍita (tigrisjáték)

bhagavān: idam api tathā |

A magasztos Úr: Így, így!

rāmānandaḥ: (caraṇau dhṛtvā) –

Rámánanda: (az Úr lábait megragadva)

sakhi na sa ramaṇo nāhaṁ ramaṇīti bhidāvayor āste |
prema-rasenobhaya-mana iva madano niṣpipeṣa balāt ||14||(

14) Kedves barátnőm, nincs két személy immár – ő egy szerelmes férfi,
és én egy szerelmes leány –, nincs már különbség!
A Szerelemisten erővel összezúzta,
és a szerelem ambróziájává préselte szíveinket.

athavā,
ahaṁ kāntā kāntas tvam iti na tadānīṁ matir abhūn
mano-vṛttir luptā tvam aham iti nau dhīr api hatā |
bhavān bhartā bhāryāham iti yad idānīṁ vyavasitis
tathāpi prāṇānāṁ sthitir iti vicitraṁ kim aparam ||15||

(vagy)
(15) Én az egyik szerelmes, s te a másik – e látásmód már a múlté,
a józan ész csónakja megfeneklett, nincs többé te és én. Mindkettőnk értelme elveszett.
Most mégis így próbálok gondolkodni: te a férj, s én a feleség –
életek hosszú során át vajon történhet-e ennél különlegesebb?

Rámánanda Ráj úgy fordul Csaitanjához, mint Rádhához egy barátnője. A Csaitanja-csaritámrtában ugyanez a hangulat a 2.8.194. versben lelhető fel, ott Rámánanda az elválástól szenvedő Rádhá szavait énekli meg.
A versmérték: śikhariṇī (koronás)

sārvabhaumaḥ: tato bhagavatā kim uditam ?

Szárvabhauma: S aztán mit mondott az Úr?

vipraḥ: tadā yad avalokitaṁ tad ākalaya –

Bráhmana: Íme, ezt láttam, akkor:

dhṛta-phaṇa iva bhogī gāruḍīyasya gānaṁ
tad-uditam ati-raty-ākarṇayan sāvadhānam |
vyadhikaraṇatayā vānanda-vaivasyato vā
prabhur atha kara-padmenāsyam asyāpy adhatta ||16||

(16) Akár egy kifeszített csuklyájú kobra, ki a kígyó-orvos énekét
hallgatja, úgy csüngött szavain, feszült figyelemmel.
Aztán mert alkalmatlannak találta, vagy talán túláradó boldogsága miatt?
az Úr lótuszkezét Rámánanda szájára tette.

A versmérték: mālinī (megkoszorúzott, virágfüzérrel övezett)

rājā: bhaṭṭācārya! ko’yaṁ sandarbhaḥ?

Király: Bhattácsárja! Mit jelent ez?

sārvabhaumaḥ: mahārāja | nirupādhi hi prema kathañcid apy upādhiṁ na sahata iti pūrvārdhe bhagavatoḥ kṛṣṇa-rādhayor anupadhi-prema śrutvā tad eva puruṣārthīkṛtam | bhagavatā mukha-pidhānaṁ cāsya tad-rahasyatv aprakāśakam |

Szárvabhauma: Királyom! A minden korláton túllépő szerelem semmilyen megjelölést nem tűr, ezért hallván Krsna és Rádhá szerelméről szóló nyílt beszédet, az emberek javára tekintettel az Úr elfedte Rámánanda száját, hogy ne fedhesse fel e titkot.

vipraḥ: tadā cikura-kalāpaṁ dvidhā kṛtvā tenaiva tac-caraṇa-yugaṁ veṣṭayitvā nipatya gaditam –

Bráhmana: És akkor (Rámánanda az Úr) lábaihoz omlott, hajával beborítva lábait, és így szólt:

mahā-rasika-śekharaḥ sarasa-nāṭya-līlā-guruḥ
sa eva hṛdayeśvaras tvam asi me kim u tvāṁ stumaḥ |
tavaitad api sāhajaṁ vividha-bhūmikā-svīkṛtir
na tena yati-bhūmikā bhavati no’ti-vismāpanī ||17||

(17) A lelki ízek értőinek koronaékszere, a szerelmes táncos kedvtelések mestere,
bizony ő, a Szívek Ura nem más, mint te magad! Mi pedig magasztalunk téged.
Magától értetődő természetességgel öltesz magadra számos szerepet,
ám oly csodálatos ez a szerzetes-szerep, amit most magadra vettél!

(iti ciraṁ caraṇa-kamalaṁ dhṛtvā rudann āsīt | madhye madhye kiñcid gadati ca |

(Az Úr lótuszlábát hosszasan ölelve felzokog, s eközben így szól:)

ākasmiko na vidhinā nidhir abhyanāyi
bhagnaḥ kim indur amṛtasya yad eṣa pātaḥ |
ānanda-bhūruha-phalaṁ su-vipac-cāriṇāṁ
dṛṣṭaṁ yad eva tava deva padāravindam ||18||

(18) Jósorsom váratlanul kincsekkel halmoz el –
de mire a Holdból aláhulló nektárzuhatag?
A boldogság fájának legérettebb, legkívánatosabb gyümölcsét,
lótuszlábad pillanthattam most meg, óh, Uram!

bhagavan, yathaivādya mayā svapne dṛṣṭaṁ tathaiva sākṣād api |

Uram, ahogy álmomban láttalak, éppúgy jelentél meg most előttem.

(iti punar api pādau dhṛtvā roditi | bhagavān gāḍhaṁ pariṣvajate)

(Így szólván, újra csak zokogott és az Úr lábait szorongatta, ám ő fölemelte, és szorosan magához ölelte.)

ataḥ paraṁ nimantrayitvā, vipra-vareṇa samāgatya, deva aparāhṇo jātaḥ ity ukto bhagavān mādhyandina-karmaṇe calitavān | vayam api tac-caraṇāravindaṁ praṇamya tad ahar eva pratyājigamiṣavaḥ smaḥ |

Majd egy jeles bráhmana lépett oda, és meginvitálta (Maháprabhut), mondván: Uram, itt a délután! ekkor az Úr távozott, hogy eleget tegyen déli kötelességeinek. Mi is hódolatainkat ajánlottuk lótuszlábánál, és még aznap elindultunk visszafelé.

sārvabhaumaḥ: tad adhunā viśrāmyatāṁ bhavadbhiḥ |

Szárvabhauma: Most pedig pihenj meg, kérlek.

vipraḥ: yathājñāpayati bhavān |

Bráhmana: Ahogy kívánod, uram.


A sorozat többi írása itt érhető el: Rámánanda-szamvád

Rámánanda-szamvád – kérdések és válaszok

Ahogy közeledett az alkonyat, Rámánanda Ráj ismét felkereste Csaitanja Maháprabhut. Letelepedtek egy félreeső helyen, és folytatták a beszélgetést.

prabhu kahe – kon vidyā vidyā-madhye sāra |
rāya kahe – kṛṣṇa-bhakti vinā vidyā nāhi āra ||245||

(245) Az Úr szólt: Mely tudás minden bölcsesség közül a legfontosabb?
Rámánanda Ráj így felelt: Krsna-bhakti nélkül nincs semmilyen tudás.

kīrti-gaṇa-madhye jīvera kon baḍa kīrti |
kṛṣṇa-bhakta baliyā yāṅhāra haya khyāti ||246||

(246) A különféle elismerésre méltó dolgok közül melyik a legdicsőbb?
Krsna bhaktájának lenni – övé a legnagyobb hírnév.

sampattira madhye jīvera kon sampatti gaṇi |
rādhā-kṛṣṇe prema yāṅra, sei baḍa dhanī ||247||

(247) A számtalan vagyon közt mely gazdagság a legnagyobb?
Rádhá és Krsna iránti rajongó szeretet – aki ezzel bír, ő legvagyonosabb.

duḥkha-madhye kona duḥkha haya gurutara |
kṛṣṇa-bhakta-viraha vinā duḥkha nāhi dekhi para ||248||

(248) A szenvedések közt mely szenvedés a legsúlyosabb?
Krsna hívétől való elválásnál nem látok nagyobb szenvedést.

mukta-madhye kon jīva mukta kari' māni |
kṛṣṇa-prema yāṅra, sei mukta-śiromaṇi ||249||

(249) A megszabadultak közt ki a valóban megszabadult?
Kit rajongó szeretet fűz Krsnához, ő a megszabadultak koronaékszere.

gāna-madhye kona gāna – jīvera nija dharma |
rādhā-kṛṣṇera prema-keli – yei gītera marma ||250||

(250) A magasztaló énekek közül melyik dal az élőlény személyes dharmája?
A Rádhá-Krsna szerelmes kedvteléseit megéneklő – ez a dalok legbelsőbb titka”

śreyo-madhye kona śreyaḥ jīvera haya sāra |
kṛṣṇa-bhakta-saṅga vinā śreyaḥ nāhi āra ||251||

(251) Az áldásos (tettek) közt melyik a lélek számára a legfontosabb?
Krsna hívének társaságán kívül nincs más.

A śreyas a śrī melléknév középfoka, így szó szerinti jelentése jobb, kedvezőbb. Átvitt értelemben áldást, jólétet jelent.

kāṅhāra smaraṇa jīva karibe anukṣaṇa |
kṛṣṇa'-nāma-guṇa-līlā – pradhāna smaraṇa ||252||

(252) Mire emlékezzen az ember minden pillanatban?
Krsna neve, tulajdonságai és kedvtelései – ez a legfontosabb, erre emlékezzünk.

dhyeya-madhye jīvera kartavya kon dhyāna |
rādhā-kṛṣṇa-padāmbuja-dhyāna – pradhāna ||253||

(253) A meditáció fajtái közt melyik meditációt gyakorolja az ember?
Rádhá-Krsna lótuszlábainak meditációja – ez a legfontosabb.

sarva tyaji' jīvera kartavya kāhāṅ vāsa |
vraja-bhūmi vṛndāvana yāhāṅ līlā-rāsa ||254||

(254) Hol éljen az ember, miután mindent elhagyott?
Vradzsa-bhúmi földjén, Vrndávanban, a rásza-tánc színhelyén.

śravaṇa-madhye jīvera kon śreṣṭha śravaṇa |
rādhā-kṛṣṇa-prema-keli karṇa-rasāyana ||255||

(255) A megannyi tanulmányozható téma közül melyik a legkedvezőbb?
Rádhá-Krsna szerelmes kedvtelései, ezek jelentik a fül gyönyörét.

upāsyera madhye kon upāsya pradhāna |
śreṣṭha upāsya – yugala rādhā-kṛṣṇa nāma ||256||

(256) Az imádandók közt mi a leginkább imádandó?
Az isteni pár, Rádhá-Krsna neve a legáldásosabb imádandó.

mukti bhukti vāñche yei kāhāṅ duṅhāra gati |
sthāvara-deha, deva-deha yaiche avasthiti ||257||
arasa-jña kāka cūṣe jñāna-nimba-phale |
rasa-jña kokila khāya premāmra-mukule ||258||
abhāgiyā jñānī āsvādaye śuṣka jñāna |
kṛṣṇa-premāmṛta pāna kare bhāgyavān ||259||

(257) Mire jutnak azok, akik megszabadulásra, vagy érzékeik élvezetére vágynak?
Ők mozdulatlan testben, vagy dévák testében lakoznak majd.
(258) Az íztelen szárazság ismerői varjakként a tudás nimba gyümölcsét szürcsölik,
míg az ízeket értők – akár a kakukkok – a rajongó szeretet mangójának rügyét csipegetik.
(259) A szerencsétlen filozófusok a száraz tudást ízlelik,
míg a szerencsések a Krsna iránti rajontó szeretet nektárját kortyolják.

A mozdulatlan test a növényekre tett utalás.
A nimba kesernyés gyümölcsével szemben a mangó mézédes.

ei-mata dui jana kṛṣṇa-kathā-rase |
nṛtya-gīta-rodane haila rātri-śeṣe ||260||

(260) Mindketten elmerültek a Krsnáról szóló beszélgetés hangulatában,
táncoltak, énekeltek, vagy éppen zokogtak, míg rájuk nem virradt.


A sorozat többi írása itt érhető el: Rámánanda-szamvád

Krsna oltalmának magasztaló éneke

Vallabha ácsárja 1479–1531

kṛṣṇāśraya stuti

A Vallabha ácsárja nevéhez kötődő pusti-márg szampradája alapélménye Krsna oltalmának keresése. Ezt jelzi, hogy az iskola fő mantrája: śrī-kṛṣṇaḥ śaraṇaṁ mama (Srí Krsna az én oltalmam).
A költeményt maga az ácsárja, Vallabha írta 1514-ben, egy tanítványának, Bula Misrának. Szilárd támpontot mutat, mikor minden éppen szétesik vagy összedől.


sarva-mārgeṣu naṣṭeṣu kalau ca khala-dharmiṇi |
pāṣaṇḍa-pracure loke kṛṣṇa eva gatir mama ||1||

A kali-korban, melyben minden ösvény tévút lett, mikor elzüllöttek a vallásos emberek is,
e hitetlenségben tobzódó világban egyedül Krsna az én oltalmam.

mlecchākrānteṣu deśeṣu pāpaika-nilayeṣu ca |
sat-pīḍāvyagra-lokeṣu kṛṣṇa eva gatir mama ||2||

A barbárok által leigázott földön, hol csak a bűn ver tanyát
és közönyösek a jók kínlódásával szemben – egyedül Krsna az én oltalmam.

A barbárok által leigázott föld a muszlim hódításra utal.

gaṁgādi-tīrtha-varyeṣu duṣṭair evāvṛteṣv-iha |
tirohitādhi-deveṣu kṛṣṇa eva gatir mama ||3||

Mikor a szent Gangá környékét, s más zarándokhelyeket is már mind ellepték a gonoszok,
mikor elrejtőztek az istenek is – egyedül Krsna maradt az én oltalmam.

ahaṁkāra-vimūḍheṣu satsu pāpānuvartiṣu |
lobha-pūjārtha-yatneṣu kṛṣṇa eva gatir mama ||4||

Mikor még a jó embereket is összezavarja a hamis egojuk, a bűn bábjaivá lesznek,
és már az imádatukban is csak a kapzsiság vezérli őket – egyedül Krsna marad az én oltalmam.

aparijñāna-naṣṭeṣu mantreṣv-avratayogiṣu |
tirohitārtha-vedeṣu kṛṣṇa eva gatir mama ||5||

A tapasztaláson túli tudás elsorvadásakor, mikor a jógík már nem törődnek sem a mantrákkal sem fogadalmaikkal,
mikor a védák valódi jelentése végképp ködbe vész – egyedül Krsna marad az én oltalmam.

Tapasztaláson túli tudás: a tudás, ami túl van az empírián. A megismerés módjai az empíria vagyis pratjaksa (prati-aksa, azaz a szem előtt), a más tapasztalataiból származó ismeret, vagyis paróksa (parah aksa, a szem mögött), s a meditáció, az aparóksa (paróksa elvetése). Isten fenséges imádatából fakadó felismerés az adhóksadzsa (a fenséges Visnu imádata), a rajongó istenszeretet felismeréseinek neve aprákrta (nem anyagi).

nānā-vāda-vinaṣṭeṣu sarva-karma-vratādiṣu |
pāṣaṇḍaika-prayatneṣu kṛṣṇa eva gatir mama ||6||

Mikor a számtalan magyarázat tönkretette a rítusokat és fogadalmakat,
s a törekvés csupáncsak képmutatás, egyedül Krsna maradt az én oltalmam.

A törekvés csupáncsak képmutatás: a szóösszetétel kétféleképpen is értelmezhető, a törekvés képmutató, vagy törekvés van, ám a képmutató tevékenységre irányul.

ajāmilādi-doṣāṇāṁ nāśako'nubhave sthitaḥ |
jñāpitākhila-māhātmyaḥ kṛṣṇa eva gatir mama ||7||

Ő törli el Adzsámil és mások hibáit, ezt világosan láthattuk,
s ő nyilvánította meg teljes dicsőségét – egyedül Krsna az én oltalmam.

Adzsámil történetét a Bhágavata-purána hatodik éneke beszéli el. Adzsámil bráhmana sarj, aki ifjan rossz társaságba keveredik, és végképp elzüllik. Végül tolvajjá és csalóvá vált. Már idős emberként egyszer csak megpillantotta Jamarádzs szolgáit, akik kötéllel a kezükben érkeztek, hogy megfosszák életétől, s a lelkét magukkal hurcolják. Kétségbeesésében Nárájan nevű kisfia után kiáltott, ám ezzel akaratlanul is Nárájan nevét zengte. Nyomban megjelentek előtte Nárájan követei, hogy megoltalmazzák Jamarádzs szolgáitól. Adzsámil végighallgatta Jamarádzs szolgáinak és Nárájan követeinek párbeszédét, s ennek hatására megértette, milyen bűnöket követett is el korábban, szembenézett s leszámolt korábbi életével, és a szent név zengésének, és a meditációnak szentelte életét.

prākṛtāḥ sakala devā gaṇitānandakaṁ bṛhat |
pūrṇānando haris tasmāt kṛṣṇa eva gatir mama ||8||

Evilágiak az istenek mind! Míg a végtelen (Brahman) áldása felmérhető,
Hari maga a teljes gyönyör. Ezért egyedül Krsna az én oltalmam.

A dévák az anyagvilág működését irányító halandó lények, így áldásuk is csak evilági lehet.

viveka-dhairya-bhakty-ādi-rahitasya viśeṣataḥ |
pāpā-saktasya dīnasya kṛṣṇa eva gatir mama ||9||

Híján vagyok a megkülönböztetőképességnek, józan higgadtságnak, szeretetnek, s a többi jó tulajdonságnak,
a bűnhöz ragaszkodom csupán. E nyomorultnak Krsna az egyedüli oltalma.

sarva-sāmarthyasahitaḥ sarvatraivākhilārtha-kṛt |
śaraṇastha-samuddhāraṁ kṛṣṇaṁ vijñāpayāmy-aham ||10||

Ő minden hatalommal teljes, s bizony mindig kész megörvendeztetni híveit.
A nála menedéket keresőket megoltalmazó, felemelő Krsnához könyörgök!

Kész megörvendeztetni híveit: a szanszkrt eredetiben: akhila-artha-kṛt – „maradéktalanul vágyakat teljesítő”. A versben nyilván a hozzá könyörgő híve vágyainak teljesítéséről van szó. Az artha-kṛt további jelentése: gazdagító, gyarapító.

kṛṣṇāśrayam idaṁ stotraṁ yaḥ paṭhet kṛṣṇa-sannidhau |
tasyāśrayo bhavet kṛṣṇa iti śrī vallabho'bravīt ||11||

Ki Krsna közelében recitálja ezt a Krsna oltalmát magasztaló éneket,
ő bizony elnyeri Krsna menedékét – mondja Srí Vallabha.

Vallabhácsárja más versei a slókamálán:
- Navaratna („kilenc drágakő”), a pusti-márg iskola tanainak alapjait lefektető kilenc strófás költemény
- Csatuh-slókí („négy stófás” tanítás), az emberi élet céljairól
- Madhurástakam („mézes nyolcas”), Krsna mézédes magasztalása

telihold üzenete - a vajszívűek

sajjanasya hṛdayaṁ navanītaṁ
yad vadanti kavayas tad alīkam |
anya-deha-vilasat-paritāpāt
sajjano dravati no navanītam ||

„A jó emberek szíve akár a vaj – mondják a költők, ám ez így nem helyes:
mások szenvedésétől csak a jók szíve olvad meg, a vaj nem.”

A szanszkrt vers finom szójáték: a paritāpa egyszerre jelent perzselő hőséget, kánikulát, és kínt, szenvedést is. A mást érő hőtől nem olvad meg a vaj… mások szenvedése meglágyítja az igaz emberek szívét.