Mádhavéndra Purí: Nyolc strófa az isteni párról

śrī mādhavendrapurī: śrī yugalāṣṭakam

Mádhavéndra Purí különleges helyet tölt be a középkori vaisnavizmus történetében. A Madhva-féle iskolához sorolják, ám szerzetesi neve (Purí) arra utal, hogy advaita szerzetestől kapta szerzetesi avatását… ám tudott róla, hogy Rádhá hangulatában , rajongó szeretettel imádja Krsnát.
Sőt, Mádhavéndra Purít a pusti-márg iskolában, Vallabha ácsárja irányzatában is nagyra becsülik. Mádhavéndra Purí találta meg, és kezdte meg az imádatát annak a Gópál múrtinak az imádatát, akit Srí Náthdzsí néven imádnak Vallabha utódai.

A hagyomány szerint az alábbi, az Isteni Párt magasztaló költeménynek ő a szerzője:

vṛndāvana-vihārāḍhyau sac-cid-ānanda-vigrahau |
maṇi-maṇḍapa-madhya-sthau rādhā-kṛṣṇau namāmy aham || 1||

Vrndávanbéli kedvtelésekben bővelkedő (Isteni Párnak), a testetöltött lét-tudat-gyönyörnek,
az ékköves pavilon közepén helyet foglaló Rádhá-Krsnának hódolok!

pīta-nīla-paṭau śāntau śyāma-gaura-kalevarau |
sadā rāsaratau satyau rādhā-kṛṣṇau namāmy aham || 2||

Sárga és kék ruhát viselő, békés, sötét és világos testszínű,
mindig a rászatáncba feledkező (Abszolút) Igazságnak, Rádhá-Krsnának hódolok!

bhāvāviṣṭau sadā ramyau rāsa-cāturya-paṇḍitau |
muralī-gāna-tattva-jñau rādhā-kṛṣṇau namāmy aham || 3||

Az érzelmeiktől lenyűgözött, csodásan elragadó (Isteni Párnak), a rásza-tánc rátermett mestereinek,
a Muralí hangjának valóságát jól ismerő Rádhá-Krsnának hódolok!

yamunopavanāvāsau kadamba-vana-mandirau |
kalpa-druma-vanādhīśau rādhā-kṛṣṇau namāmy aham || 4||

A Jamuná menti ligetben lakozó, a kadamba-erdőbéli hajlékban élő (Isteni Párnak),
a kívánságteljesítő fákkal teli erdők urainak, Rádhá-Krsnának hódolok!

yamunā-snāna-subhagau govardhana-vilāsinau |
divya-mandāra-mālāḍhyau rādhā-kṛṣṇau namāmy aham || 5||

A Jamunában fürdőzést kedvelő, a Góvardhan (barlangjában) játszadozó,
csodás koralljázminvirág füzért viselő Rádhá-Krsnának hódolok!

A koralljázminfa (mandāra, vagy pārijāta) éjszaka virágzik, virága erős, áthatóan édes illatú.

mañjīra-rañjita-padau nāsāgra-gaja-mauktikau |
madhura-smera-sumukhau rādhā-kṛṣṇau namāmy aham || 6||

Kösöntyűvel ékes lábaik, orrkarikájukban igazgyöngy,
mosolyuk mézédes, orcájuk gyönyörű – (az Isteni Párnak,) Rádhá-Krsnának hódolok!

Orrkarikájukban igazgyöngy: szó szerint: orruk hegyén (nāsāgra) elefánt-gyöngy (gaja-mauktika). A költők szerint az elefánt homlokdudora igazgyöngyöt rejt magában.

ananta-koṭi-brahmāṇḍe sṛṣṭi-sthity-antakāriṇau |
mohanau sarva-lokānāṁ rādhā-kṛṣṇau namāmy aham || 7||

A megszámlálhatatlan világegyetem teremtését, fenntartását és megsemmisülését okozó,
(illúzókeltő energiája révén) minden világot elámító Rádhá-Krsnának hódolok!

paraspara-samāviṣṭau paraspara-gaṇa-priyau |
rasa-sāgara-sampannau rādhā-kṛṣṇau namāmy aham || 8||

Egymásnak szentelik magukat, felettébb kedvelik egymás híveinek körét,
a rasza-óeánná vált Rádhá-Krsnának hódolok!

A sampanna a sampad (sikerül, beteljesül, valamivé válik, beleveti magát, elnyer) igéből képzett befejezett melléknévi igenév: így a harmadik páda fordítása lehet ’a rasza-óceánt elnyert’ is.

Parásara Bhattárja – Tanítás nyolc versben

Parāśara Bhaṭṭārya: Aṣṭaślokī

śrī parāśarabhattāryaḥ
śrīrangeśa-purohitaḥ |
śrīvatsānka-sutaḥ śrīmān
śreyase me’stu bhūyas ||

Srí Parásar Bhattárja,
Srírangam urának papja és legfőbb jóakarója,
Srívatszánka nemes fia
szórja rám bőkezű áldását!

Parāśara Bhaṭṭārya a 12. században élt, a Srí szampradája egyik kiváló tudósa, Rámánudzsa ácsárja unokatanítványa, aki Srírangam templomának vezető papja is volt. Édesapja, Srívatszánka Rámánudzsa egyik vezető tanítványa, s édesanyja, Ándál is az írások és a tan kiváló ismerője. Nevét Rámánudzsa ácsárjától kapta.
Parāśara egy legendás ṛṣi neve (a név szokásos etimológiája: parā-śara – vissza-ölő, azaz a halált megfordító, holtakat feltámasztó), a Viṣṇu-purāṇa szerzője, a Bhaṭṭārya szó pedig a tudós bráhmanáknak kijáró tisztelgő cím.

Parāśara Bhaṭṭārya e költeménye a Srí szampradája három nagy mantráját magyarázza. E mantrák – kettő közülük bizonnyal – bizalmas természetű, hagyományosan a mester súgja a beavatáskor a jelölt fülébe, s bár beszélnek, tanítanak róla, ám többnyire csak körülírva említik – hogy ne felolvasás közben avassa be akaratlanul a felolvasó a hallgatót. Az ok nem a titkolózás, hanem a mantra különösen nagy becsben tartása.
A három mantra közül az első a mūla-mantra. A mūla szó gyökeret jelent, valami alapját, forrását, kiindulópontját. Mūla-mantra, mert ez a mantra az imádat alapja – mondja az egyik megközelítés. A mantra mūla, mert a mindenség eredetéről, s az élőlény eredeti természetéről, legbensőbb valójáról szól – így a másik magyarázat. A Nárájan-upanisad ekképpen említi, írja körül a nyolcszótagú múla-mantrát:

Óm! először ezt kell mondani, majd utána: „namah”,
s aztán: „Nárájanája”. Óm, ez egy szótag (vagy: az egy-szótag),
a „namah” két szótag, s a „Nárájanája” öt szótag.
Bizony, ez Nárájan nyolc szótagos mantrája.

Az olvasó feladatát megkönnyítve, pusztán az egyértelműség kedvéért közöljük a mantra szövegét (a hagyományt tisztelve a cikk szövegének hangos felolvasásakor a szanszkrt mantrát kivételesen hagyjuk el):

oṁ namo nārāyaṇāya
ÓM! Hódolat Nárájannak!

Ám a mantra jóval több, mint szavainak egyszerű fordítása – Parāśara Bhaṭṭārya költeményének első fele éppen erre világít majd rá.

A költemény rákövetkező két strófája a dvaya-mantra értelmezésében segíti az olvasót:

śrīman-nārāyaṇa-caraṇau śaranaṁ prapadye ||
śrīmate nārāyaṇāya namaḥ ||

Srímat Nárájan lábainak menedékét keresem.
Srímat Nárájannak hódolat!

A költemény utolsó két strófája pedig a carama-śloka (végső vers) magyarázata. Ez is titok – majd látjuk –, ám másként, mint az előző két mantra.

Az első négy strófa tehát a nyolcszótagú mantrát értelmezi. Először a mantra szavainak mögöttes értelmére világít rá, majd a gyakorló elé tornyosuló akadályok legyőzésére tanít. Az első szóval, az oṁ-mal kapcsolatban így szól:

a-kārārtho viṣṇur jagad-udaya-rakṣā-pralaya-kṛt
ma-kārārtho jīvas tad-upakaraṇaṁ vaiṣṇavam idam |
u-kāro’nanyārhaṁ niyamayati saṁbandham-anayoḥ
trayī sāras tryātmā praṇava imam artham samadiśat ||1||

versmérték: śikhariṇī (koronás)

Az a hang Visnut jelenti, a mindenség létrejöttének, megoltalmazásának és megsemmisülésének beteljesítőjét.
A ma hang az élőlényre, az Ő eszközére, e Visnuhoz tartozó (létezőre) utal,
az u hang pedig kizárólagosan fűzi össze kettejüket.
A három Véda leglényege, a hármas jellegű óm mantra e jelentést tárta elénk.

Az értelmezés kézenfekvő az óm dévanágarí írásjelére ॐ tekintve. Az írásjel három hang kombinációja: A, U, M. Alapja az A hang írásjele: अ, melyből az ómban a hármas számjegyünkhöz hasonlatos jel marad meg. Az ehhez középen kapcsolódó hurokszerű vonal az U hang szokásos szótagközi írásjele, míg a félholdban a pont az M (anuszvára) írásjele.
A vers az M hang kifejtésekor az élőlényt semlegesnemű mutatószóval jelzi (idam), s ez annak a jele, hogy az élőlény – azaz mindannyian – csupáncsak eszköz Isten kezében.

A második strófa a namaḥ szó jelentéseinek rétegeit bontja ki:

mantra-brahmaṇi madhyamena namasā puṁsaḥ svarūpaṁ gatiḥ
gamyaṁ śikṣitam īkṣitena purataḥ paṣcādapi sthānataḥ |
svātantryaṁ nija-rakṣaṇaṁ ca samucitā vṛttiś ca nānyocitā
tasyaiveti harer vivicya kathitaṁ svasyāpi nārham tataḥ ||2||

versmérték: śārdūlavikrīḍita (tigrisjáték)

A szent mantra a középső namaḥ szóval az ember eredeti természetét, útját
és elérendő célját tanítja meg, attól függően, hogy a megelőző, vagy rákövetkező szóval olvassuk.
(A lélek) alkalmatlan a teljesen független létezésre és önmaga megoltalmazására,
„csupán az övé”, Harié. Szétválasztva (a szótagokat) pedig azt mondja: nem a sajátjáé.

A mantra második szavának (namaḥ) jelentése tisztelet, hódolat, melynek vonzata a részeshatározós eset – ez jelöli meg, hogy kinek jár meg a hódolat. Ám a vers szerint kétféleképpen is olvasható: az óm mantrával együtt olvasva a namaḥ (oṁ namaḥ) szinte így hangzik: oṁ na-mama, azaz „nem az enyém”. Így a szópár a lélek eredeti természetéről tanít, arról, hogy a lélek nem az anyagvilághoz tartozik, „nem az enyém”, nem az én világom. Olyan, akár a partravetett hal. Ám a két szó együtt a lélekszikra valódi hovatartozását is megmutatja, hiszen az első szó az ÓM!, azaz a lélek természete transzcendens! nem evilághoz, hanem Istenhez tartozó.
S mi az útja? az ő eszköze? a szádhanája? hódolatainak felajánlása: namaḥ.
S mi az elérendő célja? Erre a namaḥ rákövetkező szóval való olvasása tanít: namo nārāyaṇāya – hódolat Nárájannak. „Nem az enyém” értettük meg a megelőző szóval való kapcsolatból… hanem Nárájané – egészíti ki a rákövetkező szóval való összefonódás. Miért? erre felel a vers második fele: a lélek nem alkalmas a független létezésre, és önmaga megoltalmazására. Létének csak Harihoz kötődve van értelme.

A versmérték a szabályos, azonos szótagszámú śārdūlavikrīḍita, ám a harmadik páda kivételesen egy szótaggal hosszabb. Talán nija-rakṣaṇaṁ ca végén a ca lehet a beékelődő felesleges szótag,

A mantra harmadik szava: nārāyaṇāya – a költemény harmadik strófája ezt értelmezi:

akārārthāyaiva svamahamatha mahyaṁ na nivahāḥ
narāṇām nityānām ayanam iti nārāyaṇapadam |
yamāhāsmai kālaṁ sakalamapi sarvatra sakalāsv
avasthāsvāviḥ syuḥ mama sahaja-kaiṅkarya vidhayaḥ ||3||

versmérték: śikhariṇī (koronás)

Bizony, csakis az (óm) A hangjával megszólítottnak, s nem magamnak (élek).
Az örökkévaló lelkek oltalma – ezt (jelenti) a Nárájan név.
„Őnéki” – mondja, mert minden időben, mindenhol és mindenféle
helyzetben csakis az őiránta érzett természetes szolgálatkészség módozatait érezzem!

A második szó (namaḥ) tisztázta, hogy nem magamnak élek. Kinek is? Az óm A hangjával megszólítottnak, azaz Istennek. Reá utal a Nārāyaṇa név.
A szóösszetétel kétféle értelemben is felbontható, a „minden lény (nāra) menedéke (ayana)”, ha az összetételt birtokos szóösszetételnek (tatpuruṣa) tekintjük… miként a magyar nyelvben a tengerpart szót – a tengerpart a tenger partja, az előtag az utótag birtokosa.
Ám a szóösszetételt másként is értelmezhetjük: a bahuvrīhi összetételben a főnévből melléknév lesz, így a nārāyaṇa jelentése „mindenember-hajlékú”. Előbbi („minden lény menedéke”) értelemben ő az, akinél a lények menedéket keresnek, utóbbiban pedig aki áthatja a lényeket, aki bennük lakozik.
Őnéki – kezdődik a vers harmadik sora, s ez a Nārāyaṇa név részeshatározós esetben ragozott alakjára utal – helytől, időtől és körülménytől függetlenül csakis Isten iránti szolgálatkészség (kaiṅkarya) hasson át. E szolgálatkészség jelzője a sahaja („vele-született”), azaz magától értetődőn természetes.
A Nárájan név további jelentésárnyalatait a Bhágavata-purána versei alapján Srídhar szvámí kommentárja fedi fel.

Aki tökéletesen zengi a mantrát, a fentiek szerint éli azt. Ám aki nincs ebben az áldott helyzetben, számára is van esély – ugyanennek a mantrának a zengésével. A tévedések és kételyek eloszlatásának módja szintén a múla-mantrán való meditáció… az alábbiak szerint:

dehāsaktātma-buddhir yadi bhavati padaṁ sādhu vidyāt tṛtīyam
svātantryāndho yadi syāt prathamam itara śeṣatva-dhīś cet dvitīyam |
ātmatrāṇonmukhaś cen nama iti ca padaṁ bāndhavābhāsa-lolaḥ
śabdaṁ nārāyaṇākhyaṁ viṣaya-capala-dhīś cet caturthīṁ prapannaḥ ||4||

versmérték: sragdharā (virágfüzéres)

Amennyiben a szádhu úgy vélné, hogy a lélek nem más, mint a test, emlékezzék a harmadik (hangra),
ha függetlenség vakítaná el, akkor az elsőre, ha pedig mást tekintene végső menedéknek, a másodikra.
Ha túlságosan bízik önnön oltalmában, (emlékezzék) a hódolat szóra, ha a látszat-rokonság után sóvárog,
Nárájan nevére, míg ha az érzéktárgyakon csapong nyughatatlan értelme, a negyedik részre (gondoljon) a meghódolt lélek.

A testi tudattal élő emlékezzék arra, hogy ő az óm mantrában (ॐ) a pici pötty, a lélek-parány – akit a szeretet szétszakíthatatlan köteléke fűz a hatalmas létezőhöz, Istenhez. Akit elvakít önnön függetlensége, gondoljon a Legfőbb Létezőre, s aki másnál keresne menedéket, gondoljon arra a szeretet-kötelékre, ami természete szerint Istenhez fűzi őt – még ha ma nem is ennek él. Aki túlságosan magabiztossá válik, az hajtsa meg a fejét a namaḥ szóra gondolva. Az ātma-trāṇa-unmukhaḥ (önnön oltalmában elszánt) kifejezésben az unmukhaḥ szó szerint felfelé tekintőt jelent – aki így, dacosan vetné fel a fejét, az inkább a namaḥ szóra emlékezve hajtsa meg azt. Aki a világi létben elmerülve az ideiglenes kapcsolatokba vetné bizalmát, az emlékezzék az örök rokonságra, Nárájanra. Míg aki az érzékek tárgyai után sóvárog, gondoljon a mantra negyedik részére, azaz a Nárájan szó részes esetű ragjára (-āya): ami az érzékeknek szentelt élet helyett Isten iránti szolgálatkészségre, az őérte való életre emlékeztet mindannyiunkat.

A következő két strófa új gondolatmenetet nyit, a páros mantra értelmezésébe vezeti be az olvasót:

netṛtvaṁ nitya-yogaṁ samucita-guṇa-jātaṁ tanu-khyāpanam co-
pāyaṁ kartavya-bhāgam tvatha mithuna-paraṁ prāpyam evaṁ prasiddham |
svāmitvaṁ prārthanāṁ ca prabalatara virodhi prahāṇaṁ daśaitān
mantāraṁ trāyate cetyadhigata-nigamaḥ ṣaṭpado’yaṁ dvikhaṇḍaḥ ||5||

versmérték: sragdharā (virágfüzéres)

Vezetés, örök kapcsolat, a szükséges tulajdonságok tárháza, formájának hirdetése,
az út, (az általunk) itt és most elvégzendő rész, a Legfelsőbbel való találkozás mint ünnepelt cél,
tulajdonosság, fohászkodás, és az áthatolhatatlan akadályok ledöntése – e tíz (tényezőt feltáró),
hat szavú, két részből álló, s a Védából megismert mantra zengése megszabadítja a mantrazengőt.

Az ötödik strófa tíz tényezőt említ, ezeket a rákövetkező, hatodik vers bontja ki, értelmezi:

īśānāṁ jagatām adhīśa-dayitām nityānapāyām śriyam
saṁśrityāśrayaṇocitākhila-guṇasyānghrī harer āśraye |
iṣṭopāyatayā śriyā ca sahitāyātmeśvarāyārthaye
kartuṁ dāsyam aśeṣam apratihataṁ nityaṁ tv ahaṁ nirmamaḥ ||6||

versmérték: śārdūlavikrīḍita (tigrisjáték)

A világok hatalmasságai legfőbb urának kedves hitvesét, az örökkön múlhatatlan Srít
megközelítve, az oltalmat keresők számára leginkább kívánatos Hari lábaihoz folyamodom.
A legkedvesebb módon, Laksmíval együtt hadd fűzzön a lelkek urához
a szolgálat teljes, akadálytalan és örök köteléke, s hadd tegyem e szolgálatot teljesen önzetlenül!

A páros mantra (dvaya-mantra) voltaképpen két, az isteni páron meditáló mantra – így kétféle értelemben is páros. Az ötödik strófa ezért említi két részből állónak. A (két) mantra így hangzik:

śrīman-nārāyaṇa-caraṇau śaranaṁ prapadye ||
śrīmate nārāyaṇāya namaḥ ||

Srímat Nárájan lábainak menedékét keresem.
Srímat Nárájannak hódolat!

Bár látszólag mindkét mantra csupán a Nárájan előtti hódolat kifejezése, Nárájan nevét mindkét részben megelőzi śīmat szó. E szó többféleképpen is értelmezhető. A -mat képző főnévből melléknevet képez, valamivel ellátott értelemben. A śrī jelentései vagyon, siker, szépség, fenség – és a szerencse úrnőjének, Laksmínak egyik neve is ez. Így a śrīmat jelenthet vagyonost, sikerest, szépségest, fenségest vagy dicsőt (ebben az jelentésben istenségek, nagyrabecsült személyek, vagy róluk szóló írásművek neve előtti magasztaló szótag is lehet a śrīmat, pl: Śrīmad Bhāgavatam), ám „Laksmís”, „Laksmí ura” értelemben Nárájan jelzője is.
Mindkét mantra-rész három-három szóból áll (a śrīman-nārāyaṇa-caraṇau szóösszetétel, így egy szónak tekintendő) – ezért említi a költemény ötödik strófája hatszavúnak.
Az ötödik strófában említett tíz tényező a rákövetkező vers fényében látszik igazán – e tényezők a dvaya-mantra egy-egy szóeleméhez kapcsolódnak:

1. netṛtvam (vezetés), mert Srí vezeti a híveit a szolgálatban, s ő vezeti őket Nárájan elé – ez a dvaya-mantra śrī szavára utal.

2. nitya-yogam (örök kapcsolat), mert Srí a Legfőbb Úr, Nárájan kedves hitvese – erre a mantra -mat képzője emlékeztet bennünket

3. samucita-guṇa-jātam (a szükséges – alkalmas – tulajdonságok tárháza), ő Nárájan, ahogy a hatodik strófa is megállapítja: a dzsíva-lelkek végső menedéke, oltalma. A legfőbb menedék neve Hari – hiszen ő a bűnök eltörlője. A Brhan-náradíja-purána szerint:

harir harati pāpāni duṣṭa-cittair api smṛtaḥ |
anicchayāpi saṁspṛṣṭo dahaty eva hi pāvakaḥ ||

„Hari elveszi [harati] még a gonosz szándékkal reá emlékezők bűneit is,
miként a véletlenül megérintett tűz is perzsel.” (Brhan-náradíja-purána 1.11.100.)

Ám Parāśara Bhaṭṭārya figyelme először mégis Laksmí felé fordul… őt közelíti meg, hogy Hari kedvesének társaságában, áldását, támogatását elnyerve részesülhessen a Legfelsőbb Úr szolgálatának lehetőségéből – s eközben, mintegy mellékesen megszabaduljon az én és enyém tévkoncepciójától is (ahaṁ nirmamaḥ, a nir-mama jelentése enyém-nélküli, azaz önzetlen).

4. tanu-khyāpanam (formájának hirdetése), hiszen Hari – bár teste nem anyagi –, mégsem forma nélküli. A mantra caraṇau (lábait) szava emlékeztet bennünket erre a tényre.

5. upāyam (szó szerint eszköz, átvitt értelemben út, módszer), s ez nem más, mint a menedék (śaranam ) keresése. A śaranāgati, az oltalomkeresés a legfontosabb út – hirdeti e szampradája. Az oltalomkeresést a Váju-purána ekképpen határozza meg:

ānukūlyasya saṅkalpaḥ prātikūlyasya varjanaṁ |
rakṣiṣyatīti viśvāso goptṛtve varaṇaṁ tathā |
ātma-nikṣepa-kārpaṇye ṣaḍ-vidhā śaraṇāgatiḥ ||

A (vele) egybevágónak akarása, a (vele) ellenkezőnek elhagyása,
a szilárd hit abban, hogy majd megoltalmaz, gondviselőként őt választani,
önmegtagadás és alázat („szegénység”) – e hatféle az oltalomkeresés.

6. kartavya-bhāgam (elvégzendő rész), az amit mi tehetünk meg, itt és most. Erre a mantra prapadye (menedéket keresek, hozzá lépek) szava utal.
A menedék (śaranam) két részből áll. A bhakta kívánja és keresi ezt a menedéket, Nárájan pedig megajándékozza vele hívét. Azt mondják, míg az ember egy lépést tesz Isten felé, Isten ezret őfeléje. Ezért tartja fontosnak kiemelni a szerző az általunk megteendő részt.

7. mithuna-paraṁ prāpyam (a Legfelsőbbel való találkozás), mint az elérendő magasztos cél. E Legfelsőbb pedig nem más, mint az isteni pár. A dvaya-mantra második részének bevezető szava, a śrīmate (Srí urának) mutat erre.

8. svāmitvam (tulajdonosság, uralkodói helyzet), ez a Legfelsőbb Úrra, Nárájanra vonatkozik, minden dolog (tétlen, és tudatosságot nélkülöző anyag, acit), minden lény (tudatos létező, cit) – beleértve Laksmít is – birtokosa ő. Ez a tényező a második mantránk Nārāyaṇa szavához kötődik – a részeshatározós eset ragját a következő pontban, külön tárgyaljuk.

9. prārthanām (fohászkodás), a fohászok egyedüli iránya a Srí társaságában lévő Nárájan, erre a részeshatározós eset ragja (-āya) emlékezteti a mantra zengőjét.

10. prabalatara virodhi prahāṇam (áthatolhatatlan akadályok ledöntése) végezetül a hódolat felajánlása ledönti a gyakorló előtt tornyosuló legnagyobb akadályokat is – nem azért, mert a gyakorló maga ilyen erős volna, hanem az isteni oltalom folytán. Ezt azonban a harmadik titok bontja majd ki részletesebben.

A harmadik titok, a Bhagavad-gítá végkövetkeztetése az utolsó két strófa témája:

mat-prāptyarthatayā mayoktam akhilam saṁtyajya dharmaṁ punaḥ
mām ekam mad-avāptaye śaraṇam ity ārto ’vasāyaṁ kuru |
tvām evam vyavasāya-yuktam akhila-jñānādi-pūrṇo hy aham
mat-prāpti-pratibandhakaiḥ virahitaṁ kuryāṁ śucam mā kṛthāḥ ||7||

versmérték: śārdūlavikrīḍita (tigrisjáték)

Teljességgel feladva mindazt a dharmát, amit az imént neked elmondtam, csupán az én elérésem kedvéért,
hogy velem találkozhass – így keress oltalmat, egyedül nálam! Erről tégy szilárd elhatározást, óh szenvedő!
Hiszen enyém a tudás, és a többi fenség teljessége. Elszánásod látva ezért
ledöntök majd minden köztünk tornyosuló akadályt, ne aggodalmaskodj hát!

Ez, és a rákövetkező strófa a Bhagavad-gítá 18.66. versét idézi fel. Ez Krsna tanításának végkövetkeztetése, ezért carama-śloka (végső vers) néven említik:

sarva-dharmān parityajya mām ekaṁ śaraṇaṁ vraja |
ahaṁ tvām sarva-pāpebhyo mokṣayiṣyāmi mā śucaḥ ||66||

Minden dharmát feladva, hozzám, az egyetlen menedékhez jöjj!
Megszabadítalak majd téged minden bűntől, ne félj!

A vers – bár nem titkos mantra –, mégis illik a titkok sorába, hiszen a Gítá 64. versében Krsna maga is így utal rá, a legeslegnagyobb titokként, a legfelsőbb tanításként [sarva-guhyatamaṁ, paramaṁ vacaḥ] említi e gondolatot.
A Gítá mint egy enciklopédia, a lehetőségek széles tárházát kínálja fel az olvasónak… így mindenki megtalálja benne azt, ami az aktuális helyzetében a leginkább neki való. Minden dharmát feladva – tégy félre mindent, mit az imént eléd tártam, s keresd az én oltalmam! – mondja Krsna. Az oltalomkeresés (śaranāgati, szó szerint „oltalomért való érkezés”) az áldásos tettek végzéséhez vagy tudás elmélyítéséhez képest egy új dimenziót nyit.
A ledöntök majd minden köztünk tornyosuló akadályt szó szerint: az én elérésem ellen ható béklyók nélkülivé teszem.

niścitya tvad-adhīnatāṁ mayi sadā karmādy-upāyān hare
kartum tyaktum api prapattum analaṁ sīdāmi duḥkhākulaḥ |
etat jñānam upeyuṣo mama punas sarvāparādha-kṣayam
kartāsīti dṛḍho’smi te tu caramaṁ vākyaṁ smaran sāratheḥ ||8||

versmérték: śārdūlavikrīḍita (tigrisjáték)

Kétségtelen, örökkön alárendelted vagyok, óh, uram, Hari! A karmát s a többi utat
végigjárni, ám feladni sem tudom, s meghódolni sem vagyok képes. Így tengetem nyomorúságos életem,
egyvalamit azonban megértettem: készen állsz minden bűn
eltörlésére! Szilárdan emlékszem a kocsihajtó e végső tanítására.

A Srí szampradája tenkalai („déli”) ágának alapvetése e strófa hangulata. Az isteni kegy indokolatlan, a lélek bár képtelen a meghódolásra is, ám az indokolatlan isteni kegy minden bűnt, minden hiányosságot eltörölve megmenti őt. A vers azonban túllép a fenséges hangulaton, hiszen Krsnát Ardzsuna kedves barátjaként említi… aki a kocsihajtó szerepét vállalja barátja szolgálatában. Hari az életek sokasága alatt felhalmozott bűn-hegyeket elragadó Isten, aki azonban kedves, együttérző jóbarát is egyben… az egyedüli esély.

Srí Gangánárájan Csakravartí magasztalása

śrī-śrī-gaṅgā-nārāyaṇa-devāṣṭakam

Gangánárájan Csakravartí tudós bráhmana volt, aki Naróttam dász Thákur tanítványául szegődött. Családos ember volt, s mert fia nem született, sajátjaként nevelte hittestvére, Srí Rámakrsna Bhattácsárja fiát. E fiú volt Krsna-csarana, és Visvanáth Csakravartí az ő tanítványának lett tanítványa.

kula-sthitān karmiṇa uddidhīrṣur
gaṅgaiva yasmin kṛpayāviśeṣa |
śrī-cakravartī dayatāṁ sa gaṅgā-
nārāyaṇaḥ prema-rasāmbudhir mām ||1||

Miként a munkájuk gyümölcseire vágyó családosokat felemelni vágyó könyörületes Gangesz,
Srí Gangánárájan Csakravartí, rajongó szeretet nektáróceánja, kérlek, légy kegyes hozzám!
 

A csakravartí szó nem név, hanem megtisztelő titulus: aki emberek széles körére (csakra) gyakorol mély benyomást (vartin: mozgató, működtető).

narottamo bhakty-avatāra eva
yasmin sva-bhaktiṁ nidadhau mudaiva |
śrī-cakravartī dayatāṁ sa gaṅgā-
nārāyaṇaḥ prema-rasāmbudhir mām ||2||

A tiszta szeretet megtestesülése, Naróttam dász boldogan ruházta rád saját odaadását –
Srí Gangánárájan Csakravartí, rajongó szeretet nektáróceánja, kérlek, légy kegyes hozzám!
 

 Más olvasatban sva-bhaktim (saját odaadását) helyett sva-śaktim: saját energiáját.

vṛndāvane yasya yaśaḥ prasiddhaṁ
adyāpi gīyeta satāṁ sadaḥsu |
śrī-cakravartī dayatāṁ sa gaṅgā-
nārāyaṇaḥ prema-rasāmbudhir mām ||3||

Dicsőséged mind a mai napig megéneklik Vrndávanban, a szentek gyülekezetében –
Srí Gangánárájan Csakravartí, rajongó szeretet nektáróceánja, kérlek, légy kegyes hozzám!

govinda-deva-dvibhujatva-śaṁsi-
śrutiṁ vadan sad-vipadaṁ nirāsthat |
śrī-cakravartī dayatāṁ sa gaṅgā-
nārāyaṇaḥ prema-rasāmbudhir mām ||4||

Kifejtetted a kétkarú Góvinda-dévát magasztaló szentírásokat, elhárítván ezzel a bhaktákra leselkedő vészt –
Srí Gangánárájan Csakravartí, rajongó szeretet nektáróceánja, kérlek, légy kegyes hozzám!
 

Mikor a nem bráhmana születésű Naróttam dász Thákur bráhmana családból való fiúkat fogadott tanítványává, a helyi brahmin közösség ezt sértőnek találta. A királyhoz fordultak, hogy segítse ügyüket, és egy nagyhírű tudós pandit társaságában Kéthuri-grámba (a mai Bangladés területén fekvő település), Naróttam lakhelyére indultak, hogy vitában győzzék le őt. Gangánárájan és barátja, Rámacsandra Kavirádzs hírét vette a pandit és az uralkodó érkezésének, és elébük siettek. A szomszéd városka, Kumárapur piacán felállítottak egy-egy árusítóhelyet, és agyagedény-, illetve bételdióárusként kínálták a portékájukat az utazóknak – így a király kíséretének is. Ékes szanszkrt nyelven szólították meg őket, akik megdöbbentek ennek hallatán (a szanszkrt a tudás nyelvének számított, a művelt bráhmanák ismerték), s beszélgetésbe elegyedtek az árusokkal. Hamarosan komoly filozófiai vita alakult ki, melyben végül Ganganárájan és Rámacsandra Kavirádzs diadalmaskodtak. A pandit és a király megértették a leckét, és büszkeségüket félretéve, alázatos szívvel keresték fel Naróttam dász Thákurt… később mindketten tanítványai lettek.

sauśīlya-yukto guṇa-ratna-rāśiḥ
pāṇḍitya-sāraḥ pratibhā-vivasvān |
śrī-cakravartī dayatāṁ sa gaṅgā-
nārāyaṇaḥ prema-rasāmbudhir mām ||5||

A tiszta jellem, a jótulajdonságok drágakövének csodás tárháza, a műveltség tündöklő Napja –
Srí Gangánárájan Csakravartí, rajongó szeretet nektáróceánja, kérlek, légy kegyes hozzám!

janān kṛpā-dṛṣṭibhir eva sadyaḥ
prapadyamānān sva-pade’karod yaḥ |
śrī-cakravartī dayatāṁ sa gaṅgā-
nārāyaṇaḥ prema-rasāmbudhir mām ||6||

Könyörületesen nézel a nálad oltalmat keresőkre, s lábaid árnyékában nyomban menedéket nyújtasz nékik –
Srí Gangánárájan Csakravartí, rajongó szeretet nektáróceánja, kérlek, légy kegyes hozzám!

loke prabhutvaṁ sthira-bhakti-yogaṁ
yasmai svayaṁ gaura-harir vyatānīt |
śrī-cakravartī dayatāṁ sa gaṅgā-
nārāyaṇaḥ prema-rasāmbudhir mām ||7||

Maga Gaurahari adományozta néked bhakti-jóga kincsét, mely a legdicsőbb dolog az egész földkerekségen –
Srí Gangánárájan Csakravartí, rajongó szeretet nektáróceánja, kérlek, légy kegyes hozzám!
 

Naróttam dász Thákur szervezte azt a híres ünnepséget Khéturi-grámban melyre messze földről elzarándokoltak Csaitanja Maháprabhu követői. Az ünnepség tetőpontja természetesen a kírtana volt, melyről a Bhakti-ratnákar így számol be: „S ekkor, mint ahogyan a ragyogó napsugár áttör a felhőkön, Gauránga Maháprabhu megjelent örök társaival együtt. Hogyan is lehetne szavakba önteni a bhakták határtalan örömét, hiszen személyesen láthatták a könyörületes Csaitanját, amint köztük énekel és táncol?” Gangánárájan az ünnepet követően lett Naróttam dász Thákur tanítványa.

vṛndāvanīyātirahasya-bhakter
jñānaṁ vinā yaṁ na kuto’pi siddhyet |
śrī-cakravartī dayatāṁ sa gaṅgā-
nārāyaṇaḥ prema-rasāmbudhir mām ||8||

A vrndávani bizalmas odaadó szeretet ismerete nélkül sehogy sem érhetünk célt –
Srí Gangánárájan Csakravartí, rajongó szeretet nektáróceánja, kérlek, légy kegyes hozzám!

viśrambhavān yaś caraṇeṣu
gaṅgā-nārāyaṇa-premāmbu-rāśeḥ |
etat paṭhed aṣṭakam eka-cittaḥ
sa tat-parīvāra-padaṁ prayāti ||9||

Az a szilárdhitű, ki a rajongó szeretet nektáróceánja, Srí Gangánárájan Csakravartí lábainál
nagy figyelemmel olvassa e költeményt, elnyeri e nagy szent társaságát.

Prémánanda Bháratí

A slókamálá egy korábbi cikkében ezt írtam: „Az első nyugati vaisnavák így 1935-ben utaztak Indiába…”. A mondat sajnos nem volt pontos, helyesen így hangzik: A Bhaktisziddhánta Szaraszvatít követő első nyugati vaisnavák így 1935-ben utaztak Indiába – hiszen korábban is imádták Krsnát a nyugati világban.
Az ezernyolcszázas évek végén a spiritualitás iránt érdeklődő nyugatiak felfedezték maguknak Indiát, a hinduizmust és a buddhizmust. Ezekben az ezoterikus körökben prédikált egy Csaitanja-követő vaisnava is: Prémánanda Bháratí.

 1868-ban, Kalkuttában született Szuréndranáth Mukhérdzsí néven. A Nitjánanda Prabhut követő tanítványi lánchoz tartozó Dzsagadbandhu Szundar tanítványa lesz, később a szerzetesi rendbe lép. Ekkor kapja a Prémánanda Bháratí nevet (Maháprabhuhoz hasonlóan az ő szannjász-guruja is advaita szerzetes, ezért a Bháratí név). Amerikába utazik, s ott Csaitanja Maháprabhu tanítását hirdeti. 1902-ben New Yorkban megalapítja a Krsna Szamádzs-ot (Krsna Társaság). Számos városban tart előadást, publikál (Srí Krsna, a Szeretet Ura című könyve kedvező fogadtatásra talál), tanítását sokan követik. 1907-ben Los Angelesben templomot alapít, ahol Rádhá-Góvindát imádják. 1909-ben néhány nyugati tanítványa kíséretében visszatér Indiába, Kalkuttában prédikál. 1914-ben távozik e világból. Halála után amerikai követői más ezoterikus társaságokban működnek tovább, például a Szerető Szolgálat Rendje (a harmincas években), és az Univerzális Igazság AUM Temploma nevű szervezetekben.

Visvanáth Csakravartí mesterei

Bhaktisziddhánta Szaraszvatí dalában azt énekeljük: „Visvanáth Csakravartí Thákur egyetlen vágya Naróttam dász Thákur lótuszvirág lábainak szolgálata volt” („narottama … jāra pada viśvanātha-āśa”). Tudjuk, hogy Naróttam dász a 16. században élt, míg Visvanáth Csakravartí a 17. század második felében. Hogy is van ez? merülhet fel a kétely… miképpen lehetséges, hogy nem egy időben éltek, mégis közvetlen egymás után soroljuk fel őket a mesterek sorában… netán egy jó százéves lyuk tátongana a szampradájában?
Nem, nem erről van szó, a dal csupán a legnevesebb tanítókat veszi sorra. Naróttam dász után sem szakadt meg a mesterek sora, hanem így folytatódott: Naróttam dász, Gangánárájan, Krsnacsarana, Rádhá-raman, Visvanáth Csakravartí... ő tehát a negyedik a Naróttam dászt követő tanítványi láncban. Az alábbiakban Visvanáth Csakravartí mesteréhez írott versét olvashatjátok, s a jövőben igyekszem megosztani a param-guruihoz írott magasztaló költeményeit is, melyeket a Sztavámrta-lahari (Dicshimnuszok nektárhulláma) című műben találtam.

śrī-guru-caraṇa-smaraṇāṣṭakam
Meditáció Srí Guru lótuszlábain, nyolc versben

prātaḥ śrī-tulasī-natiḥ sva-karatas tat-piṇḍikā-lepanaṁ
tat-sāmmukhyam atha sthitiṁ smṛtir atha sva-svāminoḥ pādayoḥ |
tat-sevārtha-bahu-prasūna-cayanaṁ nityaṁ svayaṁ yasya taṁ
śrī-rādhā-ramaṇaṁ mudā guru-varaṁ vande nipatyāvanau ||1||

Hajnalban meghajol Srí Tulaszí előtt, sajátkezűleg ajánlja fel talapzatánál az illatszert,
könyörületes természetén meditál, majd, hogy mesterei lótuszlábait
szolgálhassa, virágokat szed, mindig személyesen, ő maga.
Leborulok mesterem, Srí Rádhá-raman előtt, őt magasztalom boldogan!
 

Visvanáth Csakravartí gurujának, Rádhá-ramannak urai (sva-svāminoḥ), pontosabban úrnője és ura: Rádhá és Krsna.
A vers refrénszerűen ismétlődő negyedik pádájában magasztaló jelzőként a guru-varam, azaz a legkiválóbb mester kifejezés szerepel – ne egy tárgyszerű összehasonlítás eredményének közléseként, hanem a tanítvány szerető szívéből fakadó fohászként olvassuk.

madhyāhne tu nijeśa-pāda-kamala-dhyānārcanānnārpaṇa-
prādakṣiṇyanati-stuti-praṇayitā nṛtyaṁ satāṁ saṅgatiḥ |
śrīmad-bhāgavatārtha-sīdhu-madhurāsvādaḥ sadā yasya taṁ
śrī-rādhā-ramaṇaṁ mudā guru-varaṁ vande nipatyāvanau ||2||

Napközben ura lótuszlábain meditál, őt imádja, néki ajánl ételt,
körbejárja, leborul, fohászokat zeng, utána epekedik, néki táncol, a szentek társaságát keresi,
és a Srímad Bhágavatam jelentései nektárjának mézét ízlelgeti.
Leborulok mesterem, Srí Rádhá-raman előtt, őt magasztalom boldogan!

prakṣālyāṅghri-yugaṁ nati-stuti-jayaṁ kartuṁ mano’tyutsukaṁ
sāyaṁ goṣṭham upāgataṁ vana-bhuvo draṣṭuṁ nija-svāminam |
premānanda-bhareṇa netra-puṭayor dhārā cirād yasya taṁ
śrī-rādhā-ramaṇaṁ mudā guru-varaṁ vande nipatyāvanau ||3||

Alkonyatkor az erdőből Vrndávanba megy, hogy láthassa urát,
megmoshassa lótuszlábait, és földre borulva fohászokkal magasztalhassa. Vágyakozva nézi,
miközben a rajongó szeretet könnyei potyognak szeméből.
Leborulok mesterem, Srí Rádhá-raman előtt, őt magasztalom boldogan!
 

 A könnyebb érthetőség kedvéért az első és második páda fordítását megcseréltem.

rātrau śrī-jayadeva-padya-paṭhanaṁ tad-gīta-gānaṁ rasā-
svādo bhakta-janaiḥ kadācid abhitaḥ saṅkīrtane nartanam |
rādhā-kṛṣṇa-vilāsa-kely-anubhavād unnidratā yasya taṁ
śrī-rādhā-ramaṇaṁ mudā guru-varaṁ vande nipatyāvanau ||4||

Éjszakánként Dzsajadév verseit olvassa, dalait énekli, azokat ízlelgeti.
vagy a bhakták társaságában táncol a szankírtan közepette,
máskor Rádhá és Krsna kedvtelésein meditál szakadatlan.
Leborulok mesterem, Srí Rádhá-raman előtt, őt magasztalom boldogan!

szakadatlan: a versben az unnidratā szó szerepel, minek pontos jelentése éberség, álmatlanság.

nindety-akṣarayor dvayaṁ paricayaṁ prāptaṁ na yat-karṇayoḥ
sādhūnāṁ stutim eva yaḥ sva-rasanām āsvādayaty anvaham |
viśvāsyaṁ jagad eva yasya na punaḥ kutrāpi doṣa-grahaḥ
śrī-rādhā-ramaṇaṁ mudā guru-varaṁ vande nipatyāvanau ||5||

„Megvet” – e két szótag sehogy sem fér meg fülében,
ám nyelvét nap nap után a szentek magasztalására használja.
Bízik ő az emberekben, s nem hibakereső –
leborulok mesterem, Srí Rádhá-raman előtt, őt magasztalom boldogan!

A nindā szó becsmérlést, megvetést, gyalázkodást jelent egyaránt – egy bhakta nem ilyen kincseket gyűjtöget.

yaḥ ko’py astu padābjayor nipatito yaḥ svīkaroty eva taṁ
śīghraṁ svīya-kṛpā-balena kurute bhaktau tu matvāspadam |
nityaṁ bhakti-rahasya-śikṣaṇa-vidhir yasya sva-bhṛtyeṣu taṁ
śrī-rādhā-ramaṇaṁ mudā guru-varaṁ vande nipatyāvanau ||6||

Elfogad ő mindenkit, aki oltalmat keres lótuszlábánál,
s kegyének erejével hamar az odaadó szolgálatba fogadja.
Az odaadás legmélyebb titkait tárja fel hívei számára –
leborulok mesterem, Srí Rádhá-raman előtt, őt magasztalom boldogan!

sarvāṅgair nata-bhṛtya-mūrdhni kṛpayā yasya sva-pādārpaṇaṁ
smitvā cāru kṛpāvaloka-sudhayā tan-mānasodāsanam |
tat-premodaya-hetave sva-padayoḥ sevopadeśaḥ svayaṁ
śrī-rādhā-ramaṇaṁ mudā guru-varaṁ vande nipatyāvanau ||7||

Megszánja a dandavatjait felajánló tanítványát, a fejére teszi lábát,
kedvesen mosolyogva nektár-pillantásával messzire száműzi szívéből (az anyagi vágyakat),
és az odaadó szolgálatról tanítja, hogy felébredhessen benne a rajongó szeretet.
Leborulok mesterem, Srí Rádhá-raman előtt, őt magasztalom boldogan!

A vers harmadik pádájában szó szerint ez áll: „saját lábainak szolgálatának oktatása” (sva-padayoḥ sevā upadeśaḥ), ám itt nem valamiféle személyi kultuszról van szó, hanem a szentek nyomdokainak követéséről. Az istenszeretet kincse a szentek szívének mélyén rejtezik, ahogy a Mahábháratában Judhisthir király megfogalmazza: „A dharma igazsága a nagy lélek szívének rejtekén lakozik, az út az, amit ő járt be.” Miképpen juthatunk e kincs birtokába? E szenteket követve, nyomdokaikban járva, őket szolgálva. A tanítás így nem pusztán elméleti megfontolásokat jelent, hanem személyes példát és szolgálatot.

rādhe kṛṣṇa iti pluta-svara-yutaṁ nāmāmṛtaṁ nāthayor
jihvāgre naṭayan nirantaram aho no vetti vastu kvacit |
yat kiñcid vyavahāra-sādhakam api premnaiva magno’sti yaḥ
śrī-rādhā-ramaṇaṁ mudā guru-varaṁ vande nipatyāvanau ||8||

Rádhé! Krsna! Ura, s úrnője nevének nektárját
táncoltatja szüntelenül nyelve hegyén, nem ismer semmi egyebet.
Számára még a hétköznapi tettek is a prémáról szólnak, hiszen a rajongó szeretetben merült el –
leborulok mesterem, Srí Rádhá-raman előtt, őt magasztalom boldogan!

rādhe kṛṣṇa iti pluta-svara-yutam – pluta intonációval invitálja Rádhát és Krsnát – olvassuk az első pádában, azaz a nevek második magánhangzót hosszan megnyújtva kiáltozik, vagy sóhajtozik az isteni pár után. (a „Rádhé” Rádhá nevének megszólító alakja)

tvat-pādāmbuja-sīdhu-sūcakatayā padyāṣṭakaṁ sarvathā
yātaṁ yat-paramāṇutāṁ prabhu-vara prodyat-kṛpā-vāridhe |
mac-ceto-bhramaro’valambya tad idaṁ prāpyāvilambaṁ bhavat-
saṅgaṁ mañju-nikuñja-dhāmni juṣatāṁ tat-svāminoḥ saurabham ||9||

Legkiválóbb mester! Áradó kegy-óceán! E nyolcstrófás költemény lótuszlábad nektárjának apró töredékét mutathatta fel csupán.
Hadd nyugodjon rajta szívem méhecskéje, hogy így, társaságod elnyerve Vradzsa szépséges ligeteiben úrnőd s urad illatát ízlelgethesse!
 

Mestere lábának lótuszát itt (idam), azaz e világban elérve a méhecske késedelem nélkül (avilambam) Vrndávanban (mañju-nikuñja-dhāmni, a szépséges liget-hajlékban) találja magát, az isteni pár közelében.
A versmérték: śārdūlavikrīḍita (tigrisjáték).

Madhva tanainak foglalata

A védánta suddha-dvaita iskolájának atyamestere, Ánanda Tírtha azaz Madhávácsárja tanításának foglalata az alábbi vers:

śrīman madhva-mate hariḥ paratamaḥ satyaṁ jagat tattvato
bhedo jīva-gaṇāḥ harer anucarāḥ nīcocca-bhāvaṁ gatāḥ |
muktir naija-sukhānubhūtir amalā bhaktiś ca tat-sādhanaṁ
hy akṣādi tritayaṁ pramāṇam akhilāmnāyaika-vedyo hariḥ ||

Srímat Madhva tanítása szerint: a Legfelsőbb Hari. A világ valóságos, miként
a különbözőség is. A lények Hari szolgái, kik alacsonyabb, vagy magasabb létbe jutnak.
Az üdvösség (a lélek) önnön boldogságának megtapasztalása, s ennek (elérésének) módja a makulátlan odaadás.
A bizonyság az érzékeléssel kezdődő hármas, minden szentírás egyedüli célja csakis Hari.

A vers kilenc tételben foglalja Madhva tanítását:

1. A Legfelsőbb Hari (hariḥ paratamaḥ). A legelső, legfontosabb állítás: van Isten, s ő Hari. 

2. A világ valóságos (satyaṁ jagat). A tétel szinte Sankara állításának ellenpontjaként fogalmazódik meg. Sankara így ír a Brahman-ismeret füzére című nevezetes versében: „Brahman a valóság, a világ valótlan (*), az élőlény bizony Brahman, s nem más. Így értelmezendő a szentírás, ezt hirdeti a védánta.” (szó szerint: ez a védánta-kisdobja, brahma satyaṁ jaganmithyā jīvo brahmaiva nāparaḥ | anena vedyaṁ sacchāstramiti vedāntaḍiṇḍimaḥ ||, Brahma-jñānāvalī-mālā, 20.) Ezzel szemben Madhva tanítása szerint a világ valóságos, létező, ám nem független (a-svatantra, nem független, mert teljes mértékben Isten akaratától függ), öntudatlan (acetana), ideiglenes (anitya) teremtés.

3. A különbözőség valóságos (tattvato bhedaḥ). Míg a Sankara képviselte advaita-védánta szerint az élőlény azonos Brahmannal (jīvo brahmaiva nāparaḥ), Madhva tiszta kettősség (śuddha-dvaita) tana Isten és az élőlények különbözőségét hirdeti. Ötféle különbözőséget határoz meg:
Az élőlények és Isten különbsége, a tompa anyag és Isten különbsége, az élőlények egymás közti különbsége, a tompa anyag és az élőlények különbsége, valamint az egyik anyag másiktól való különbsége – ez az ötféle különbözőség kifejtése (jīveśvara-bhidā caiva jaḍeśvara-bhidā tathā | jīva-bhedo mithaś caiva jaḍa-jīva-bhidā tathā | mithaś ca jaḍa-bhedo ’yaṁ prapañco bheda-pañcakaḥ).

4. A lények Hari szolgái (jīva-gaṇāḥ harer anucarāḥ). Az anucara szó szerint követőt jelent. Az előző tételek Istenről és a világról szóltak, az élőlényekről csupán annyit tudtunk meg, hogy különböznek Istentől. E tétel leszögezi: társak, ám nem egyenrangúak – így az odaadó szolgálat (lásd a 7. tétel) az élőlények számára valódi természetük szerint való cselekvést jelenti.

5. (Az élőlények) alacsonyabb, vagy magasabb létbe jutnak (nīcocca-bhāvaṁ gatāḥ). Az élőlények korábbi tetteik következményeként különféle léthelyzetekbe kerülnek.

6. Az üdvösség (a lélek) önnön boldogságának megtapasztalása (muktir naija-sukhānubhūtiḥ). Fontos megállapítás, a lélek eredeti természete szerint sat-cit-ānanda, azaz létező, tudatos és öröm-természetű. Az üdvösség az illúzió fátyla mögé pillantva a leglényegünkben rejlő természetünk fellelése.

7. (Az üdvösség elérésének) módja a makulátlan odaadás (amalā bhaktiś ca tat-sādhanam). 

8. A bizonyság az érzékeléssel kezdődő hármas (akṣādi tritayaṁ pramāṇam), azaz az ismeretszerzés három forrásból táplálkozik: az érzéki tapasztalás (pratyakṣa), a következtetés (anumāna) és a bizonyságok koronája, a kinyilatkoztatás (śabda).

9. Minden szentírás egyedüli célja csakis Hari (akhilāmnāyaika-vedyo hariḥ). A szöveg szó szerinti fordítása: minden szentírás egyedüli megismerendője (vedya) Hari, azaz minden szentírás róla szól, és őt jelöli meg megismerendőként (athāto brahma-jijńāsā).

A vers szerzője az a Vjászatírtha (1460–1539), akit a Csaitanja-követő hagyomány Mádhavéndra Purí tanítójának tanítójaként ismer. A versmérték: śārdūlavikrīḍita (tigrisjáték).

–––––––––––––––––––––––– = o O o = ––––––––––––––––––––––
*: A teljesség kedvéért tegyük hozzá, hogy Sankara tanainak, s e versének is többféle interpretációja ismeretes. A mithyā szó ellentmondásost, hamist jelent: így a jagan mithyā állítást sokan a vers első felének fényében (Brahman a valóság) „világ valótlan”-ként értelmezik, míg mások szerint az állítás nem a világ létéről, hanem ellentmondásos természetéről szól: sem nem valós, sem nem valótlan, hiszen létező, ám illúzió-természetű. ↑

PDF

Jámunácsárja: Csatuh-slókí

A Laksmín keresztül alászálló Srí-szampradája Rámánudzsa előtti egyik neves tanítója Jámunácsárja (Szvámí Álavandára). A Csatur-slókí (Négy strófa) című költeménye Laksmí előtt hódol, aki Jámuna számára több, mint Nárájan hitvese.


kāntaste puruṣottamaḥ phaṇipatiḥ śayyā''sanam vāhanam
vedātmā vihageśvaro yavanikā māyā jaganmohinī |
brahmeśādi-suravrajaḥ sadayitas tvaddāsa-dāsīgaṇaḥ
śrīrityeva ca nāma te bhagavati brūmaḥ kathaṁ tvām vayam ||1||

A Legfőbb Úr a kedvesed, a Kígyó-úr (Sésa) az ágyad, hátasod és hordozód
a testetöltött véda, a Madárkirály (Garuda), fátylad a világot elámító illúzió,
Brahmá, Siva és más istenek párjaikkal a szolgálóid és szolgálóleányaid.
Srí! – ez a neved, úrnőm. Miképpen is szólíthatnánk téged?

Mi jellemzi leginkább Laksmí fenségét? Hogy a Legfőbb Úr a kedvese. Nem csupán férje a Legfőbb Úr, hanem kedvese (kānta). Ananta-sésa a fekhelye, és Garuda, kinek szárnyai véda-himnuszok, a trónusa (āsana) és hordozója (vāhana). Az illúziókeltő energia az ő fátyla, a tizennégy világot uraló félistenek pedig a szolgálói.
A neved fenség, bőség (srī), végtelenül magasztos vagy – mondja Jamunácsárja –, miként is szólíthatnánk hát téged, hiszen szavaink elégtelennek bizonyulnak, meg sem közelíthetnek.

yasyāste mahimānam ātmana iva tvadvallabho'pi prabhuḥ
nālam mātum iyattayā niravadhiṁ nityānukūlam svataḥ |
tām tvām dāsa iti prapanna iti ca stoṣyāmyahaṁ nirbhayaḥ
lokaikeśvari loka-nātha-dayite dānte dayāṁ te vidan ||2||

Dicsőséged – miként a sajátját – még kedves Urad
sem képes felmérni, végtelen kegyelmed oly határtalan!
Szolgád vagyok, meghódoltam. Oltalmad árnyékában magasztallak majd téged,
világok egyedüli istennője, világok urának kedvese, nagylelkű úrnőm! Megismertem kegyed.

Bár az Úrnő kegyét még párja, Nárájan sem képes felmérni, mindannyian megtapasztalhatjuk, csupán e két mondatot kell szívből kimondjuk: „Szolgád vagyok. Meghódoltam előtted.” (a szövegben e két mondat két idézőjelbe tett szó csupán: dāsaḥ, prapannaḥ). Oltalmát elnyerve rettenthetetlenné válunk (a nirbhaya félelemnélkülit, vagy biztonságot jelent).

īṣat tvat-karuṇā nirīkṣaṇa sudhā sandhukṣaṇād rakṣyate
naṣṭaṁ prāk tadalābhatas tribhuvanaṁ sampratyanantodayam |
śreyo na hyaravindalocana-manaḥ-kāntā-prasādādṛte
saṁsṛtyakṣara-vaiṣṇavādhvasu nṛṇāṁ sambhāvyate karhicit ||3||

Kegyed egyetlen cseppje, nektár-pillantásod ösztönzése megoltalmazza
a korábban azt el nem nyert, ezért végromlásnak indult három világot, s azonnal felemeli azt.
A lótuszszemű úr kedvesének kegye nélkül nem vár semmi jó az emberekre
sem a világi lét, sem az üdvösség vaisnava ösvényén.

Laksmí kegye nélkül végromlásra ítéltetett a teljes anyagi mindenség. Ám csupán egyetlen pillantása áldást hoz mindenkire, megoltalmaz, éltet és felemel. Mind a világi lét (saṁsṛti – lélekvándorlás), mind az üdvösség (akṣara) útját járva csakis a Nárájan szívének kedves Laksmí kegye révén érhetünk célt.

śāntānanta-mahāvibhūti paramaṁ yadbrahma rūpaṁ hareḥ
mūrtaṁ brahma tato'pi tatpriyataraṁ rūpaṁ yadatyadbhutam |
yānyanyāni yathāsukhaṁ viharato rūpāṇi sarvāṇi tāni
āhuḥ svair anurūpa-rūpavibhavair gāḍhopagūḍhāni te ||4||

Békesség, határtalanság, végtelen fenség, a legfőbb, a Brahman, Hari végső természete,
a testetöltött transzcendencia, ám kedvesebb őnéki a te csodás alakod!
Minden más megjelenés tetszése szerint módosul,
s mondják, (avatárjainak) formái a te saját, titkos formád követik!

Laksmíhoz közeledők először a szerencse istennőjét látják és imádják. Jámuna e strófában Laksmí titkos alakjához fordul: oly csodás vagy, hogy Hari – aki egyébként tetszése szerint ölt alakot – avatárjai képében téged követ! Ez a versszak az úrnő imádatának távlataira (prayojana) mutat rá, az első két versszak a kapcsolatról (sambandha) szól, Laksmí fenségéről, illetve arról, hogy még Nárájan sem képes ezt felmérni, míg a harmadik versszak témája a követendő út (abhidheya): Laksmí kegyének elnyerése.
A versszak első szava a „békesség” (śānta) megbékéltet, a hat gyengeségből meggyógyítottat jelent. A hat gyengeség (ūrmi): az aggodalom vagy bánat (śoka), illúzió vagy félreértés (moha), öregség (jarā), halál (mṛtyu), éhség (kṣudh) és szomjúság (pipāsa).
A versmérték: śārdūlavikrīḍita: – – – υ υ – υ – υ υ υ – / – – υ – – υ –

PDF
a hanganyag forrása

Vallabhácsárja: Csatuh-slókí

Vallabhácsárja (1479-1531) Csaitanja Maháprabhu kortársa, a Rudra vaisnava szampradája neves megújítója. Az általa alapított irányzat a pusti-márga (a táplálás útja) nevet viseli. Verse, a Csatuh-slókí (négy strófás) tanításának foglalata:

sarvadā sarva-bhāvena bhajanīyo vrajādhipaḥ |
svasyāyam eva dharmo hi nānyaḥ kvāpi kadācana ||1||
Imádd mindig szívvel-lélekkel Vradzsa urát,
ez (a lélek örök) dharmája, és nem más, soha, sehol.

evaṁ sadā sma kartavyaṁ svayam eva kariṣyati |
prabhuḥ sarva-samartho hi tato niścintatāṁ vrajet ||2||
Tegyük ezt mindig, a többiről majd ő maga gondoskodik.
Az Úr mindenható! Ezért nincs ok aggodalomra.

A negyedik páda kétféleképpen is értelmezhető, a „ne jusson aggodalmaskodásra” (niścintatāṁ vrajet) jelentheti azt is, hogy ne hezitáljunk, ne latolgassuk az esélyeket, hanem végezzük a lélek örök dharmáját.

yadi śrī-gokulādhīśo dhṛtaḥ sarvātmanā hṛdi |
tataḥ kim aparaṁ brūhi laukair vaidikair api ||3||
Ha Gókula ura teljesen a szívedben lakozik,
mondd, mi szükséged másra, akár világi, akár védai?

ataḥ sarvātmanā śaśvad gokuleśvara pādayoḥ |
smaraṇaṁ bhajanaṁ cāpi na tyājam iti me matiḥ ||4||
Ezért az ember adja át magát szakadatlan Gókula urának lótuszlábaira való
emlékezésnek és az imádatnak, és ne adja fel ezt soha – ez a határozott véleményem.

A négy strófát olykor a négy emberi életcél Krsna előtti meghódolás szerinti értelmezésének tekintik. Az erény (dharma) egyedül Krsna imádata, a gyarapodás (artha) forrása szintén Krsna imádata, hiszen az Úr gondoskodik híveiről. Ha Krsna a szívünkben lakozik, miféle más vágy (káma) ösztönözhetné az embert, s az üdvösség (móksa) útja is csak az ő imádata.

PDF