A következő címkéjű bejegyzések mutatása: szómagyarázat. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: szómagyarázat. Összes bejegyzés megjelenítése

2019. augusztus 10., szombat

Parásara Bhattárja – Tanítás nyolc versben


Parāśara Bhaṭṭārya: Aṣṭaślokī

śrī parāśarabhattāryaḥ
śrīrangeśa-purohitaḥ |
śrīvatsānka-sutaḥ śrīmān
śreyase me’stu bhūyas ||


Srí Parásar Bhattárja,
Srírangam urának papja és legfőbb jóakarója,
Srívatszánka nemes fia
szórja rám bőkezű áldását!

Parāśara Bhaṭṭārya a 12. században élt, a Srí szampradája egyik kiváló tudósa, Rámánudzsa ácsárja unokatanítványa, aki Srírangam templomának vezető papja is volt. Édesapja, Srívatszánka Rámánudzsa egyik vezető tanítványa, s édesanyja, Ándál is az írások és a tan kiváló ismerője. Nevét Rámánudzsa ácsárjától kapta.
Parāśara egy legendás ṛṣi neve (a név szokásos etimológiája: parā-śara – vissza-ölő, azaz a halált megfordító, holtakat feltámasztó), a Viṣṇu-purāṇa szerzője, a Bhaṭṭārya szó pedig a tudós bráhmanáknak kijáró tisztelgő cím.


Parāśara Bhaṭṭārya e költeménye a Srí szampradája három nagy mantráját magyarázza. E mantrák – kettő közülük bizonnyal – bizalmas természetű, hagyományosan a mester súgja a beavatáskor a jelölt fülébe, s bár beszélnek, tanítanak róla, ám többnyire csak körülírva említik – hogy ne felolvasás közben avassa be akaratlanul a felolvasó a hallgatót. Az ok nem a titkolózás, hanem a mantra különösen nagy becsben tartása.
A három mantra közül az első a mūla-mantra. A mūla szó gyökeret jelent, valami alapját, forrását, kiindulópontját. Mūla-mantra, mert ez a mantra az imádat alapja – mondja az egyik megközelítés. A mantra mūla, mert a mindenség eredetéről, s az élőlény eredeti természetéről, legbensőbb valójáról szól – így a másik magyarázat. A Nárájan-upanisad ekképpen említi, írja körül a nyolcszótagú múla-mantrát:

Óm! először ezt kell mondani, majd utána: „namah”,
s aztán: „Nárájanája”. Óm, ez egy szótag (vagy: az egy-szótag),
a „namah” két szótag, s a „Nárájanája” öt szótag.
Bizony, ez Nárájan nyolc szótagos mantrája.

Az olvasó feladatát megkönnyítve, pusztán az egyértelműség kedvéért közöljük a mantra szövegét (a hagyományt tisztelve a cikk szövegének hangos felolvasásakor a szanszkrt mantrát kivételesen hagyjuk el):

oṁ namo nārāyaṇāya
ÓM! Hódolat Nárájannak!

Ám a mantra jóval több, mint szavainak egyszerű fordítása – Parāśara Bhaṭṭārya költeményének első fele éppen erre világít majd rá.

A költemény rákövetkező két strófája a dvaya-mantra értelmezésében segíti az olvasót:

śrīman-nārāyaṇa-caraṇau śaranaṁ prapadye ||
śrīmate nārāyaṇāya namaḥ ||


Srímat Nárájan lábainak menedékét keresem.
Srímat Nárájannak hódolat!

A költemény utolsó két strófája pedig a carama-śloka (végső vers) magyarázata. Ez is titok – majd látjuk –, ám másként, mint az előző két mantra.

Az első négy strófa tehát a nyolcszótagú mantrát értelmezi. Először a mantra szavainak mögöttes értelmére világít rá, majd a gyakorló elé tornyosuló akadályok legyőzésére tanít. Az első szóval, az oṁ-mal kapcsolatban így szól:

a-kārārtho viṣṇur jagad-udaya-rakṣā-pralaya-kṛt
ma-kārārtho jīvas tad-upakaraṇaṁ vaiṣṇavam idam |
u-kāro’nanyārhaṁ niyamayati saṁbandham-anayoḥ
trayī sāras tryātmā praṇava imam artham samadiśat ||1||

versmérték: śikhariṇī (koronás)

Az a hang Visnut jelenti, a mindenség létrejöttének, megoltalmazásának és megsemmisülésének beteljesítőjét.
A ma hang az élőlényre, az Ő eszközére, e Visnuhoz tartozó (létezőre) utal,
az u hang pedig kizárólagosan fűzi össze kettejüket.
A három Véda leglényege, a hármas jellegű óm mantra e jelentést tárta elénk.

Az értelmezés kézenfekvő az óm dévanágarí írásjelére ॐ tekintve. Az írásjel három hang kombinációja: A, U, M. Alapja az A hang írásjele: अ, melyből az ómban a hármas számjegyünkhöz hasonlatos jel marad meg. Az ehhez középen kapcsolódó hurokszerű vonal az U hang szokásos szótagközi írásjele, míg a félholdban a pont az M (anuszvára) írásjele.
A vers az M hang kifejtésekor az élőlényt semlegesnemű mutatószóval jelzi (idam), s ez annak a jele, hogy az élőlény – azaz mindannyian – csupáncsak eszköz Isten kezében.

A második strófa a namaḥ szó jelentéseinek rétegeit bontja ki:

mantra-brahmaṇi madhyamena namasā puṁsaḥ svarūpaṁ gatiḥ
gamyaṁ śikṣitam īkṣitena purataḥ paṣcādapi sthānataḥ |
svātantryaṁ nija-rakṣaṇaṁ ca samucitā vṛttiś ca nānyocitā
tasyaiveti harer vivicya kathitaṁ svasyāpi nārham tataḥ ||2||

versmérték: śārdūlavikrīḍita (tigrisjáték)

A szent mantra a középső namaḥ szóval az ember eredeti természetét, útját
és elérendő célját tanítja meg, attól függően, hogy a megelőző, vagy rákövetkező szóval olvassuk.
(A lélek) alkalmatlan a teljesen független létezésre és önmaga megoltalmazására,
„csupán az övé”, Harié. Szétválasztva (a szótagokat) pedig azt mondja: nem a sajátjáé.

A mantra második szavának (namaḥ) jelentése tisztelet, hódolat, melynek vonzata a részeshatározós eset – ez jelöli meg, hogy kinek jár meg a hódolat. Ám a vers szerint kétféleképpen is olvasható: az óm mantrával együtt olvasva a namaḥ (oṁ namaḥ) szinte így hangzik: oṁ na-mama, azaz „nem az enyém”. Így a szópár a lélek eredeti természetéről tanít, arról, hogy a lélek nem az anyagvilághoz tartozik, „nem az enyém”, nem az én világom. Olyan, akár a partravetett hal. Ám a két szó együtt a lélekszikra valódi hovatartozását is megmutatja, hiszen az első szó az ÓM!, azaz a lélek természete transzcendens! nem evilághoz, hanem Istenhez tartozó.
S mi az útja? az ő eszköze? a szádhanája? hódolatainak felajánlása: namaḥ.
S mi az elérendő célja? Erre a namaḥ rákövetkező szóval való olvasása tanít: namo nārāyaṇāya – hódolat Nárájannak. „Nem az enyém” értettük meg a megelőző szóval való kapcsolatból… hanem Nárájané – egészíti ki a rákövetkező szóval való összefonódás. Miért? erre felel a vers második fele: a lélek nem alkalmas a független létezésre, és önmaga megoltalmazására. Létének csak Harihoz kötődve van értelme.

A versmérték a szabályos, azonos szótagszámú śārdūlavikrīḍita, ám a harmadik páda kivételesen egy szótaggal hosszabb. Talán nija-rakṣaṇaṁ ca végén a ca lehet a beékelődő felesleges szótag,

A mantra harmadik szava: nārāyaṇāya – a költemény harmadik strófája ezt értelmezi:

akārārthāyaiva svamahamatha mahyaṁ na nivahāḥ
narāṇām nityānām ayanam iti nārāyaṇapadam |
yamāhāsmai kālaṁ sakalamapi sarvatra sakalāsv
avasthāsvāviḥ syuḥ mama sahaja-kaiṅkarya vidhayaḥ ||3||

versmérték: śikhariṇī (koronás)

Bizony, csakis az (óm) A hangjával megszólítottnak, s nem magamnak (élek).
Az örökkévaló lelkek oltalma – ezt (jelenti) a Nárájan név.
„Őnéki” – mondja, mert minden időben, mindenhol és mindenféle
helyzetben csakis az őiránta érzett természetes szolgálatkészség módozatait érezzem!

A második szó (namaḥ) tisztázta, hogy nem magamnak élek. Kinek is? Az óm A hangjával megszólítottnak, azaz Istennek. Reá utal a Nārāyaṇa név.
A szóösszetétel kétféle értelemben is felbontható, a „minden lény (nāra) menedéke (ayana)”, ha az összetételt birtokos szóösszetételnek (tatpuruṣa) tekintjük… miként a magyar nyelvben a tengerpart szót – a tengerpart a tenger partja, az előtag az utótag birtokosa.
Ám a szóösszetételt másként is értelmezhetjük: a bahuvrīhi összetételben a főnévből melléknév lesz, így a nārāyaṇa jelentése „mindenember-hajlékú”. Előbbi („minden lény menedéke”) értelemben ő az, akinél a lények menedéket keresnek, utóbbiban pedig aki áthatja a lényeket, aki bennük lakozik.
Őnéki – kezdődik a vers harmadik sora, s ez a Nārāyaṇa név részeshatározós esetben ragozott alakjára utal – helytől, időtől és körülménytől függetlenül csakis Isten iránti szolgálatkészség (kaiṅkarya) hasson át. E szolgálatkészség jelzője a sahaja („vele-született”), azaz magától értetődőn természetes.
A Nárájan név további jelentésárnyalatait a Bhágavata-purána versei alapján Srídhar szvámí kommentárja fedi fel.

Aki tökéletesen zengi a mantrát, a fentiek szerint éli azt. Ám aki nincs ebben az áldott helyzetben, számára is van esély – ugyanennek a mantrának a zengésével. A tévedések és kételyek eloszlatásának módja szintén a múla-mantrán való meditáció… az alábbiak szerint:

dehāsaktātma-buddhir yadi bhavati padaṁ sādhu vidyāt tṛtīyam
svātantryāndho yadi syāt prathamam itara śeṣatva-dhīś cet dvitīyam |
ātmatrāṇonmukhaś cen nama iti ca padaṁ bāndhavābhāsa-lolaḥ
śabdaṁ nārāyaṇākhyaṁ viṣaya-capala-dhīś cet caturthīṁ prapannaḥ ||4||

versmérték: sragdharā (virágfüzéres)

Amennyiben a szádhu úgy vélné, hogy a lélek nem más, mint a test, emlékezzék a harmadik (hangra),
ha függetlenség vakítaná el, akkor az elsőre, ha pedig mást tekintene végső menedéknek, a másodikra.
Ha túlságosan bízik önnön oltalmában, (emlékezzék) a hódolat szóra, ha a látszat-rokonság után sóvárog,
Nárájan nevére, míg ha az érzéktárgyakon csapong nyughatatlan értelme, a negyedik részre (gondoljon) a meghódolt lélek.

A testi tudattal élő emlékezzék arra, hogy ő az óm mantrában (ॐ) a pici pötty, a lélek-parány – akit a szeretet szétszakíthatatlan köteléke fűz a hatalmas létezőhöz, Istenhez. Akit elvakít önnön függetlensége, gondoljon a Legfőbb Létezőre, s aki másnál keresne menedéket, gondoljon arra a szeretet-kötelékre, ami természete szerint Istenhez fűzi őt – még ha ma nem is ennek él. Aki túlságosan magabiztossá válik, az hajtsa meg a fejét a namaḥ szóra gondolva. Az ātma-trāṇa-unmukhaḥ (önnön oltalmában elszánt) kifejezésben az unmukhaḥ szó szerint felfelé tekintőt jelent – aki így, dacosan vetné fel a fejét, az inkább a namaḥ szóra emlékezve hajtsa meg azt. Aki a világi létben elmerülve az ideiglenes kapcsolatokba vetné bizalmát, az emlékezzék az örök rokonságra, Nárájanra. Míg aki az érzékek tárgyai után sóvárog, gondoljon a mantra negyedik részére, azaz a Nárájan szó részes esetű ragjára (-āya): ami az érzékeknek szentelt élet helyett Isten iránti szolgálatkészségre, az őérte való életre emlékeztet mindannyiunkat.

A következő két strófa új gondolatmenetet nyit, a páros mantra értelmezésébe vezeti be az olvasót:

netṛtvaṁ nitya-yogaṁ samucita-guṇa-jātaṁ tanu-khyāpanam co-
pāyaṁ kartavya-bhāgam tvatha mithuna-paraṁ prāpyam evaṁ prasiddham |
svāmitvaṁ prārthanāṁ ca prabalatara virodhi prahāṇaṁ daśaitān
mantāraṁ trāyate cetyadhigata-nigamaḥ ṣaṭpado’yaṁ dvikhaṇḍaḥ ||5||

versmérték: sragdharā (virágfüzéres)

Vezetés, örök kapcsolat, a szükséges tulajdonságok tárháza, formájának hirdetése,
az út, (az általunk) itt és most elvégzendő rész, a Legfelsőbbel való találkozás mint ünnepelt cél,
tulajdonosság, fohászkodás, és az áthatolhatatlan akadályok ledöntése – e tíz (tényezőt feltáró),
hat szavú, két részből álló, s a Védából megismert mantra zengése megszabadítja a mantrazengőt.

Az ötödik strófa tíz tényezőt említ, ezeket a rákövetkező, hatodik vers bontja ki, értelmezi:

īśānāṁ jagatām adhīśa-dayitām nityānapāyām śriyam
saṁśrityāśrayaṇocitākhila-guṇasyānghrī harer āśraye |
iṣṭopāyatayā śriyā ca sahitāyātmeśvarāyārthaye
kartuṁ dāsyam aśeṣam apratihataṁ nityaṁ tv ahaṁ nirmamaḥ ||6||

versmérték: śārdūlavikrīḍita (tigrisjáték)

A világok hatalmasságai legfőbb urának kedves hitvesét, az örökkön múlhatatlan Srít
megközelítve, az oltalmat keresők számára leginkább kívánatos Hari lábaihoz folyamodom.
A legkedvesebb módon, Laksmíval együtt hadd fűzzön a lelkek urához
a szolgálat teljes, akadálytalan és örök köteléke, s hadd tegyem e szolgálatot teljesen önzetlenül!

A páros mantra (dvaya-mantra) voltaképpen két, az isteni páron meditáló mantra – így kétféle értelemben is páros. Az ötödik strófa ezért említi két részből állónak. A (két) mantra így hangzik:

śrīman-nārāyaṇa-caraṇau śaranaṁ prapadye ||
śrīmate nārāyaṇāya namaḥ ||


Srímat Nárájan lábainak menedékét keresem.
Srímat Nárájannak hódolat!

Bár látszólag mindkét mantra csupán a Nárájan előtti hódolat kifejezése, Nárájan nevét mindkét részben megelőzi śīmat szó. E szó többféleképpen is értelmezhető. A -mat képző főnévből melléknevet képez, valamivel ellátott értelemben. A śrī jelentései vagyon, siker, szépség, fenség – és a szerencse úrnőjének, Laksmínak egyik neve is ez. Így a śrīmat jelenthet vagyonost, sikerest, szépségest, fenségest vagy dicsőt (ebben az jelentésben istenségek, nagyrabecsült személyek, vagy róluk szóló írásművek neve előtti magasztaló szótag is lehet a śrīmat, pl: Śrīmad Bhāgavatam), ám „Laksmís”, „Laksmí ura” értelemben Nárájan jelzője is.
Mindkét mantra-rész három-három szóból áll (a śrīman-nārāyaṇa-caraṇau szóösszetétel, így egy szónak tekintendő) – ezért említi a költemény ötödik strófája hatszavúnak.
Az ötödik strófában említett tíz tényező a rákövetkező vers fényében látszik igazán – e tényezők a dvaya-mantra egy-egy szóeleméhez kapcsolódnak:

1. netṛtvam (vezetés), mert Srí vezeti a híveit a szolgálatban, s ő vezeti őket Nárájan elé – ez a dvaya-mantra śrī szavára utal.

2. nitya-yogam (örök kapcsolat), mert Srí a Legfőbb Úr, Nárájan kedves hitvese – erre a mantra -mat képzője emlékeztet bennünket

3. samucita-guṇa-jātam (a szükséges – alkalmas – tulajdonságok tárháza), ő Nárájan, ahogy a hatodik strófa is megállapítja: a dzsíva-lelkek végső menedéke, oltalma. A legfőbb menedék neve Hari – hiszen ő a bűnök eltörlője. A Brhan-náradíja-purána szerint:

harir harati pāpāni duṣṭa-cittair api smṛtaḥ |
anicchayāpi saṁspṛṣṭo dahaty eva hi pāvakaḥ ||


„Hari elveszi [harati] még a gonosz szándékkal reá emlékezők bűneit is,
miként a véletlenül megérintett tűz is perzsel.” (Brhan-náradíja-purána 1.11.100.)

Ám Parāśara Bhaṭṭārya figyelme először mégis Laksmí felé fordul… őt közelíti meg, hogy Hari kedvesének társaságában, áldását, támogatását elnyerve részesülhessen a Legfelsőbb Úr szolgálatának lehetőségéből – s eközben, mintegy mellékesen megszabaduljon az én és enyém tévkoncepciójától is (ahaṁ nirmamaḥ, a nir-mama jelentése enyém-nélküli, azaz önzetlen).

4. tanu-khyāpanam (formájának hirdetése), hiszen Hari – bár teste nem anyagi –, mégsem forma nélküli. A mantra caraṇau (lábait) szava emlékeztet bennünket erre a tényre.

5. upāyam (szó szerint eszköz, átvitt értelemben út, módszer), s ez nem más, mint a menedék (śaranam ) keresése. A śaranāgati, az oltalomkeresés a legfontosabb út – hirdeti e szampradája. Az oltalomkeresést a Váju-purána ekképpen határozza meg:

ānukūlyasya saṅkalpaḥ prātikūlyasya varjanaṁ |
rakṣiṣyatīti viśvāso goptṛtve varaṇaṁ tathā |
ātma-nikṣepa-kārpaṇye ṣaḍ-vidhā śaraṇāgatiḥ ||


A (vele) egybevágónak akarása, a (vele) ellenkezőnek elhagyása,
a szilárd hit abban, hogy majd megoltalmaz, gondviselőként őt választani,
önmegtagadás és alázat („szegénység”) – e hatféle az oltalomkeresés.

6. kartavya-bhāgam (elvégzendő rész), az amit mi tehetünk meg, itt és most. Erre a mantra prapadye (menedéket keresek, hozzá lépek) szava utal.
A menedék (śaranam) két részből áll. A bhakta kívánja és keresi ezt a menedéket, Nárájan pedig megajándékozza vele hívét. Azt mondják, míg az ember egy lépést tesz Isten felé, Isten ezret őfeléje. Ezért tartja fontosnak kiemelni a szerző az általunk megteendő részt.

7. mithuna-paraṁ prāpyam (a Legfelsőbbel való találkozás), mint az elérendő magasztos cél. E Legfelsőbb pedig nem más, mint az isteni pár. A dvaya-mantra második részének bevezető szava, a śrīmate (Srí urának) mutat erre.

8. svāmitvam (tulajdonosság, uralkodói helyzet), ez a Legfelsőbb Úrra, Nárájanra vonatkozik, minden dolog (tétlen, és tudatosságot nélkülöző anyag, acit), minden lény (tudatos létező, cit) – beleértve Laksmít is – birtokosa ő. Ez a tényező a második mantránk Nārāyaṇa szavához kötődik – a részeshatározós eset ragját a következő pontban, külön tárgyaljuk.

9. prārthanām (fohászkodás), a fohászok egyedüli iránya a Srí társaságában lévő Nárájan, erre a részeshatározós eset ragja (-āya) emlékezteti a mantra zengőjét.

10. prabalatara virodhi prahāṇam (áthatolhatatlan akadályok ledöntése) végezetül a hódolat felajánlása ledönti a gyakorló előtt tornyosuló legnagyobb akadályokat is – nem azért, mert a gyakorló maga ilyen erős volna, hanem az isteni oltalom folytán. Ezt azonban a harmadik titok bontja majd ki részletesebben.

A harmadik titok, a Bhagavad-gítá végkövetkeztetése az utolsó két strófa témája:

mat-prāptyarthatayā mayoktam akhilam saṁtyajya dharmaṁ punaḥ
mām ekam mad-avāptaye śaraṇam ity ārto ’vasāyaṁ kuru |
tvām evam vyavasāya-yuktam akhila-jñānādi-pūrṇo hy aham
mat-prāpti-pratibandhakaiḥ virahitaṁ kuryāṁ śucam mā kṛthāḥ ||7||

versmérték: śārdūlavikrīḍita (tigrisjáték)

Teljességgel feladva mindazt a dharmát, amit az imént neked elmondtam, csupán az én elérésem kedvéért,
hogy velem találkozhass – így keress oltalmat, egyedül nálam! Erről tégy szilárd elhatározást, óh szenvedő!
Hiszen enyém a tudás, és a többi fenség teljessége. Elszánásod látva ezért
ledöntök majd minden köztünk tornyosuló akadályt, ne aggodalmaskodj hát!

Ez, és a rákövetkező strófa a Bhagavad-gítá 18.66. versét idézi fel. Ez Krsna tanításának végkövetkeztetése, ezért carama-śloka (végső vers) néven említik:

sarva-dharmān parityajya mām ekaṁ śaraṇaṁ vraja |
ahaṁ tvām sarva-pāpebhyo mokṣayiṣyāmi mā śucaḥ ||66||


Minden dharmát feladva, hozzám, az egyetlen menedékhez jöjj!
Megszabadítalak majd téged minden bűntől, ne félj!

A vers – bár nem titkos mantra –, mégis illik a titkok sorába, hiszen a Gítá 64. versében Krsna maga is így utal rá, a legeslegnagyobb titokként, a legfelsőbb tanításként [sarva-guhyatamaṁ, paramaṁ vacaḥ] említi e gondolatot.
A Gítá mint egy enciklopédia, a lehetőségek széles tárházát kínálja fel az olvasónak… így mindenki megtalálja benne azt, ami az aktuális helyzetében a leginkább neki való. Minden dharmát feladva – tégy félre mindent, mit az imént eléd tártam, s keresd az én oltalmam! – mondja Krsna. Az oltalomkeresés (śaranāgati, szó szerint „oltalomért való érkezés”) az áldásos tettek végzéséhez vagy tudás elmélyítéséhez képest egy új dimenziót nyit.
A ledöntök majd minden köztünk tornyosuló akadályt szó szerint: az én elérésem ellen ható béklyók nélkülivé teszem.

niścitya tvad-adhīnatāṁ mayi sadā karmādy-upāyān hare
kartum tyaktum api prapattum analaṁ sīdāmi duḥkhākulaḥ |
etat jñānam upeyuṣo mama punas sarvāparādha-kṣayam
kartāsīti dṛḍho’smi te tu caramaṁ vākyaṁ smaran sāratheḥ ||8||

versmérték: śārdūlavikrīḍita (tigrisjáték)

Kétségtelen, örökkön alárendelted vagyok, óh, uram, Hari! A karmát s a többi utat
végigjárni, ám feladni sem tudom, s meghódolni sem vagyok képes. Így tengetem nyomorúságos életem,
egyvalamit azonban megértettem: készen állsz minden bűn
eltörlésére! Szilárdan emlékszem a kocsihajtó e végső tanítására.

A Srí szampradája tenkalai („déli”) ágának alapvetése e strófa hangulata. Az isteni kegy indokolatlan, a lélek bár képtelen a meghódolásra is, ám az indokolatlan isteni kegy minden bűnt, minden hiányosságot eltörölve megmenti őt. A vers azonban túllép a fenséges hangulaton, hiszen Krsnát Ardzsuna kedves barátjaként említi… aki a kocsihajtó szerepét vállalja barátja szolgálatában. Hari az életek sokasága alatt felhalmozott bűn-hegyeket elragadó Isten, aki azonban kedves, együttérző jóbarát is egyben… az egyedüli esély.

2015. július 4., szombat

Aditi


Az aditi szó gyökerei a do igéhez nyúlnak vissza, a do jelentése: vág, oszt, tagol. A diti szó így vágást, hasadékot, de osztást, így nagylelkűséget és bőkezűséget is jelent. Az a-diti pedig osztás nélkülit, azaz határtalant, korlátlant, teljest, továbbá kimeríthetetlent, kötetlent, szabadot is. Aditi így a szabadság, a kimeríthetetlen bőség és biztonság úrnője.

A Rg-véda is e teljességként magasztalja Aditit:

aditir-dyaur aditir-antarikṣam
aditir-mātā sa pitā sa putraḥ
viśve devā aditiḥ pañca-janā
aditir-jātam aditir janitvam

Aditi a menny, Aditi a levegőég,
Aditi anya az atya, s a gyermek is.
Aditi a mindenség istenei, s az ötféle teremtmény,
Aditi a születettek, és Aditi a majdan megszületők. (Rg. 1.89.10.)

A patriarchális társadalmi berendezkedés leképeződése – mondják egyesek –, az isteni rend megmutatkozása – így mások – arról, hogy az Isten mellett megjelenő Istennő többnyire alárendelt szerepben mutatkozik: ő az energia (sakti) az energia birtokosa (saktimán) mellett. az anyagi természet (prakrti) a lélek (purusa) mellett, a befogadó Földanya az esőt hullajtó (magot adó) atya, az ég mellett. Vegyük észre, mennyire más hangulatban szól a vers Aditiről: ő a menny, s a levegőég, a határtalan. Nem csupán anya, hanem atya és fiú is egyszerre: ő a mindenség.

Daksa leányai révén népesült be a lények legkülönfélébb csoportjaival az univerzum, Aditi e leányok egyike, ő az istenek anyja, már csak neve alapján is ellenpontja testvérének, Ditinek, aki a démoni nemzetségek ősanyja lett. Ne feledjük a szavak jelentését: a diti (a felosztottság) a démoni lét forrása, míg aditi (az egységes, nem felosztott) pedig az isteni lété.

Aditi anyja Vámanának és Dévakíként megszületve Krsnának is.

2014. július 5., szombat

jukta-vairágja


A Gaudíja Math címerének kapcsán merült fel a jukta-vairágja (yukta-vairāgya) fogalma, s azt gondolom, az ottani rövid megemlítésen túl részletesebb kifejtésre érdemes.

A vairágja szót általában lemondásként szokás fordítani, a szó azonban kicsit mást jelent. Nyelvünkben lemondás a szóban forgó dologról szól: lemond valamiről, például a fogyókúra sikerének reményében lemondok a csokoládéról, a politikus lemondott a pozíciójáról, és így tovább. A vairágja azonban a személyről szól, rága, azaz szenvedély, ragaszkodás nemléte. Ragaszkodásmentesség, függetlenség… e szavak pontosabban fejezik ki a vairágja jelentését.

A jukta szó a judzs gyökből képzett befejezett melléknévi igenév, elsődleges jelentései: egyesített, összekapcsolt. Számos más jelentésárnyalatban használják: elkísért, igába fogott, elrendezett, valamit birtokló, valamivel felszerelt (ezért is meghökkentő a jukta-vairágja szóösszetétel: „birtokló lemondás”), tevékeny, alkalmas valamire.

Rúpa gószvámí a Bhakti-raszámrta-szindhuban definiálja a jukta-vairágját (helyes lemondást), ekképpen:

anāsaktasya viṣayān yathārham upayuñjataḥ | nirbandhaḥ kṛṣṇa-sambandhe yuktaṁ vairāgyam ucyate ||
Mikor független (ragaszkodástól mentes) személyek (a világi) tárgyakat a megfelelő módon, Krsna szolgálatában eltökélten használják, azt helyes lemondásnak (jukta-vairágja) nevezik. (1.2.255.)

Vegyük sorra a kritériumokat: a jukta-vairágja szerint élő személy i.) mentes a világi ragaszkodástól (anāsakta), ii.) a világi dolgokat a megfelelő módon, mértékkel (yathā arham), azaz odaadása mértékéhez szabottan használja iii.) Isten szolgálatában, e szolgálatban eltökélten, ehhez ragaszkodva (nirbandha). Ellenpontja a hamis lemondás:

prāpañcikatayā buddhyā hari-sambandhi-vastunaḥ | mumukṣubhiḥ parityāgo vairāgyaṁ phalgu kathyate ||
(Ám) ha az üdvkereső megtévedt értelemmel lemond a Harival kapcsolatos dolgokról, azt hiábavaló lemondásnak (phalgu-vairágja) nevezik. (1.2.256.)

A phalgu szó jelentései: hiábavaló, jelentéktelen, értéktelen. A hiábavaló lemondást Krsnadász Kavirádzs gószvámí száraz, vagy terméketlen lemondásnak (śuṣka-vairāgya) nevezi, mikor így foglalja össze Csaitanja Maháprabhu Szanátanhoz intézett tanítását: „A helyes lemondás helyzetét oktatta, / a száraz lemondást és tudást pedig megtiltotta.” (Cscs. 2.23.105.) Ez utóbbit olykor határozottan elutasítva markata-vairāgya, azaz „majomszerű lemondás” névvel is illetik. A majmok az erdőben élnek, akár a remeték, egyszerűen táplálkoznak, akár a remeték, látszólag lemondottnak is tűnhetnének. A tudatuk azonban ragaszkodó. Majmol - mondja a magyar, s valóban a markata lemondás csupán utánzó – így haszontalan.

A jukta-vairágja kényes fogalom… jól, pontosan kell lássuk a meghatározásban szereplő kritériumokat… mert könnyen adódhat a gondolat, hogy Krsna szolgálatának örve alatt olyasmit cselekedjék az ember, ami voltaképpen távol áll e szolgálattól. Láthatjuk, a jukta-vairágja nem jelent felmentést a lemondás alól – megköveteli a teljes függetlenséget. Dzsíva gószvámí kommentárjában józanságra intő és gyakorlatias gondolattal értelmezi Rúpa gószvámí definícióját: a megfelelő mérték legyen önnön odaadásunk mértéke.

2014. január 18., szombat

névmagyarázatok – Dámódar


Dámódar nevét általában a dāman és az udara szavak összetételeként értelmezik – a dāman jelentése kötél, füzér, míg az udara a gyomorra, vagy a derék tájára utal. A név így a kis Krsnára utal, akinek derekát Jasódá szeretetének kötele övezi:

rudantaṁ muhur netra-yugmaṁ mṛjantaṁ
karāmbhoja-yugmena sātaṅka-netram |
muhuḥ śvāsa-kampa-trirekhāṅka-kaṇṭha-
sthita-graivaṁ dāmodaraṁ bhakti-baddham ||

A zokogónak (hódolok), ki szemeit dörgöli
lótuszvirág kezecskéivel. Tekintete ijedt,
hüppögve kapkodja a levegőt. Nyakát három vonalú jel (díszíti).
Dámódarnak (hódolok), a szeretettel megkötöttnek. (Dámódarástaka, 2.)

sa ca tenaiva nāmnātra kṛṣṇo vai dāma-bandhanāt |
goṣṭhe dāmodara iti gopībhiḥ parigīyate ||

Mert (Jasódá) egy kötéllel megkötözte őt, ezért Krsnát Vrndávanban Dámódar néven ünneplik a pásztorok feleségei. (Hari-vamsa 63.36.)

A dāman (kötél) szó a dam (megszelídít, megfékez, visszafog) igéből származik, e gyökből ered a damaḥ (önfegyelem, szenvedélyek megfékezése) szó, vagy a damaṁ szó, melynek jelentése a védai nyelvben ház, otthon. A hajlékok sora pedig a világ, melynek egyik szinonimája a szanszkrt nyelvben a dāmam kifejezés – ebből fakad a Dámódar név egy újabb értelmezése: akinek a világok a dereka táján helyezkednek el.

A Mahábhárata Udjóga-parvájában olvasható Dhrtarástra és Szanydzsaja beszélgetése Krsnáról… Szanydzsaja Krsna neveinek jelentéseit tárja fel az uralkodójának. A Dámódar névről ezt olvashatjuk:

na jāyate janitryāṁ yad ajas tasmād anīkajit |
devānāṁ svaprakāśatvād damād dāmodaraṁ viduḥ
||

Nem anyától születik, ezért Születetlen a neve a seregek legyőzőjének.
Isteni fényének forrása önnön tündöklése, s fegyelmezettsége miatt Dámódarként ismeretes. (5.68.8.)

Az udara szó jelentése gyomor, ám az udāra emelkedettet jelent (ud-āra – fel menő) – így ezen értelmezés szerint Krsna páratlan önfegyelme miatt ilyen nemes természetű.

Sankarácsárja ezen értelmezéshez további magyarázatot fűz: Dámódar az, aki az önfegyelmezés (damaḥ) és más lelkigyakorlatok révén emelkedetté (udāra) váló gondolkodással felismerhető…a felismerés Sankara filozófiájában ráébredést jelent a dzsíva brahmannal való azonosságára.

A Mahábhárata Sánti-parvájában Vaisampájana felidéz egy Krsna és Ardzsuna közötti beszélgetést, melyben szintén hallhatunk a Dámódar név jelentéséről. E magyarázatban az udara szó valaminek a belsejét, közepét jelenti – a tökéletességre törekvők önfegyelmezés (damaḥ) révén Krsnát, mint a mindenséget vágyják: a mennyet, a földet, és a köztes levegőeget (svaḥ, bhūḥ, bhuvaḥ):

damāt siddhiṁ parīpsanto māṁ janāḥ kāmayanti hi |
divaṁ corvīṁ ca madhyaṁ ca tasmād dāmodaro hy aham ||

Az önfegyelmezéssel tökéletességet kívánó emberek voltaképpen engem szeretnének elnyerni,
ki a menny, a föld, s a közép is vagyok – ezért (neveznek) Dámódarnak. (Mahábhárata 12.328.39.)

Bár kétségkívül fontos erény a szenvedélyek megfékezése, zárszóként mégis inkább az első két értelmezést kapcsolnám össze, hiszen gyönyörűen egészíti ki egymást: bár a köldöke tavában nyíló lótuszvirág az otthona a mindenségnek, mégis hívei szeretete megkötözi őt.

2013. december 21., szombat

áldozat Naimisa erdejében


kalim āgatam ājñāya kṣetre 'smin vaiṣṇave vayam |
āsīnā dīrgha-satreṇa kathāyāṁ sakṣaṇā hareḥ ||1.1.21.||

Felismerve a kali-kor beköszöntét itt, ezen a vaisnava vidéken
telepedtünk le, hogy e hosszantartó áldozattal a Hari-kathának szentelődjünk.


(Bhágavata-purána 1.1.21.)

kalim āgatam ājñāya – „Kali jöttét megértve” – felismerve a közelgő nehézségeket a szentek Visnu lábai után vágyakoztak – mondja kommentárjában Srídhar Szvámí. „Vaisnava föld” (vaiṣṇava kṣetra), vaisnava zarándokhely, ahol a szentek összegyűlnek. Srídhar Szvámí kommentárjában a Naimisa (naimiṣa) szó kétféle eredetére utal a szentírások alapján. Az egyik változat szerint Brahmá egy Naphoz hasonlatos, gondolat-kereket teremtett, s a kerék agya által körbekerített terület lett Naimisa erdeje (így a nemiḥ – abroncs szóból eredeztetve az erdő nevét, naimīśa – az abroncs ura). Más változatban a bölcsek keresnek menedéket a kali-kor befolyása alól, Brahmá pedig elhajítja a kereket, s az Naimisa erdejében ér földet, ezzel jelölve ki a menedéket a bölcsek számára. Srídhar Szvámí másik értelmezése a Varáha-puránán alapul, mely szerint egy szempillantás (nimiṣa) alatt enyészik el itt a démonok ereje, ezért Szempillantás Erdő (Naimiṣa āranya) a neve. A Bhágavatam 1.1.4. verse talányos megfogalmazása is hasonló értelmezésen alapul: naimiṣe 'nimiṣa-kṣetre „Naimisán, Visnu földjén” – ahol az animiṣa szó a kommentátorok egybehangzó véleménye szerint Visnura utal, aki a mindenség fenntartása közben egy pillanatra sem hunyja le a szemét… szép a gondolat, az ember mindig a gondoskodó Isten szerető tekintetének fényében fürdik.

A bölcsek tehát letelepedtek Visnu földjén, hogy hosszantartó áldozatot mutassanak be… s bár az áldozat egy mozzanata tűzgyújtással is járt, e vers szerint mégis a Hari-kathá, Hari, Krsna dicsőségének hallása és magasztalása, a róla szóló történetek elbeszélése alkotta az áldozat leglényegét – valójában ez a mozzanat emelte ki a bölcseket a kali-kor óceánjából. A szentek hosszantartó áldozatra gyűltek össze, s ez az áldozat azóta sem fejeződött be, mind a mai napig folytatódik. Mikor a vaisnavák összegyűlnek Visnu földjén, a templomokban és ásramokban, a szentélyekben vagy bárhol a világon (vajon milyen hely ne volna a szemhunyásnyira sem megpihenő Úr látóterében), és Krsnáról szóló történeteket ismételnek, ott e naimisa-erdei áldozat részesévé válhatnak. Ez a leckék valódi értelme… a cél nem az intellektuális kíváncsiság kielégítése, vagy a friss hírek beszerzése, hanem a Hari-kathá hallása és ismétlése. 

Naimisa erdeje madártávlatból a wikimapián, és a google-mapsen.
(a fotón Naimisa erdeje a Gómatí folyó felől, forrás: antaryami.net)

2012. augusztus 4., szombat

Hiránjáksa „fohásza”



Hiránjáksa, a daitják vezérének erejétől rettegve messze menekültek a dévák. Hiránjáksa büszkén az óceán mélyére merült, hogy a vizek urát, Varunát hívja harcra. Ó, aszurák legjobbja, a Legősibb Személynél nem látok jobbat, aki elégedetté tehetne téged a csatában, keresd meg őt! – szólt Varuna. Hiránjáksa ekkor Visnu keresésére indult, s hamar rá is talált: éppen vadkan-formát öltve a vizek mélyére süllyedt Földet emelte fel.
Hiránjáksa felkacagott:

… aho vana-gocaro mṛgaḥ ||
āhainam ehy ajña mahīṁ vimuñca no
rasaukasāṁ viśva-sṛjeyam arpitā |
na svasti yāsyasy anayā mamekṣataḥ
surādhamāsādita-sūkarākṛte ||
 

aho – ó; vana-gocaraḥ – erdő-járó; mṛgaḥ – vadállat; āha – mondta (Hiránjáksa); enam – neki (Varáhának); ehi – jöjj; ajña – tudatlan!; mahīm – Földet; vimuñca – add fel!, engedd el!; naḥ – miénk; rasā-okasām – az alvilág lakóié; viśva-sṛjā – mindenség teremtője által; iyam – ez (a Föld); arpitā – odaadott; na – nem; svasti – jó; yāsyasi – fáradozol; anayā – ezzel; mama īkṣataḥ – enyém látóé; sura-adhama – szurák legalja!; āsādita – felvett; -sūkara-ākṛte – vadkan alakú!
 

 Ó, erdőjáró vadállat!
– mondta neki, – gyere csak, te ostoba, s tedd le a Földet, amit nekünk, az alvilág lakóinak adott a mindenség teremtője! Szurák legalja, ki most egy vadkan alakját öltötted magadra, mit csinálsz itt a két szemem láttára? Nem lesz ám jó így!

(Bhág. 3.18.3.)

Srídhar szvámí kommentárjában kifejti, hogy Hiránjáksa durva szavai fohászként is olvashatók. Az erdőjáró (vana-gocaraḥ) szóban a vana jelentése erdő, de mert a szó vizet is jelenthet, ezért a vana-gocaraḥ a víz-lakóra, azaz Nárájanra is vonatkozhat.
A mṛgaḥ jelentése vadállat… a szó a mṛg keres, kutat szógyökből származik, így a mṛgaḥ az Úrra vonatkozik, hiszen ő az, akit a nagy jógík kutatnak, illetve ő az, aki a gonoszokat felkutatja és megsemmisíti, mint a vadász a vadat.

Bhakti Raksak Srídhar Mahárádzs a kutatás további aspektusaira is felhívja figyelmünket „Az Úr túlcsorduló szeretettel kutat elveszett szolgái után – az egyszerű szavak mélységes érzéseket sejtetnek. Elkeseredetten, tébolyultan keresi őket, s alig várja, hogy felszabadíthassa és hazasegíthesse elveszett szolgáit. Krsna hazavezet bennünket.” – írja, majd Visvanáth Csakravartí kommentárját idézi, ki magyarázataiban az illúzióban lévő lelkek után kutató Csaitanja Maháprabhura ismer „a kedvese által vágyott káprázat szülte szarvast üldözte” vers kapcsán. (lásd Bhág. 11.5.34.)
Tudatlan, ostoba (ajña) – mondja Hiránjáksa. A szó két részből áll: nem-tudás (a-jña), így arra utal, aki előtt nem marad rejtve semmilyen tudás, aki mindentudó.
Akinél a szurák alantasabbak (surā adhamā), így ő az, aki a szurák, a félistenek ura – ez a surādhama (sura-adhama, félistenek legalja) valós jelentése.

A szura szó jelentése Isten, istenség. Az a-szura (nem-szura) Hiránjáksa azonban nyilván nem ebben az értelemben használja a kifejezést. Számára a szurák, a félistenek csupán a család másik, legyőzendő ága, s a vadkan alakját öltött Visnura is ekképpen tekint.
Szemem láttára (mamekṣataḥ), azaz engem semmibe véve, svasti, azaz minden áldással teli királyságot érsz el (yāsyasi), számunkra (naḥ – Srídhar szvámí nem tagadószóként értelmezi a na szócskát, hanem miénk névmásként).


2012. április 14., szombat

Szváhá és a Gópála-tápaní upanisad


A Gópála-tápaní upanisad első fejezetében (1.2.) a Kumárák négy kérdéssel fordulnak atyjukhoz, Brahmához:
- ki a legfőbb Isten,
- kitől retteg a halál,
- ki az, akit ismerve minden ismertté válik,
- ki által fordul a világ?

Brahmá először röviden megadja a válaszokat (1.3.), s ezzel a tizennyolc szótagú mantrát adja át fiainak:
- a legfőbb Isten Krsna,
- Góvindát féli a halál,
- Gópídzsana-vallabha ismerete által válik minden ismertté,
- s a szváhá által fordul a világ.

Krsna a legfőbb Úr, mert megszabadít a bűntől (az upanisadban a pāpa-karṣaṇa szóösszetétel szerepel: a Krsna név a kṛs – húz, vezet, legyőz szógyökből ered). Góvindát féli a halál: egyfelől, mert Góvinda oly sok aszurával végzett Vradzsában, másfelől Góvinda az örömet hozó Úr, aki így messzire űzi az emberek halálfélelmét, megmentve őket a halál markából. Gópídzsana-vallabha, a fejőslánykák kedvese ismeretével minden ismertté válik – a gópík és Krsna közti vonzalom természete a legvégső titok.

Szváhá Agni, a tűz hitvesének neve, felkiáltás, mellyel a déváknak áldoznak a bráhmanák – szu-áha, azaz jó mondás – írják a szótárak. Ám vajon hogy kerül e magasztos felsorolásba, a lelki kapcsolat, az út és a cél hármasába negyedikként a szváhá felkiáltás?
Vizsgáljuk meg alaposabban, mit mond az upanisad a szváháról!

A szváhá az áldozat szava, az első állítás tehát az, hogy az áldozat által fordul a világ, az áldozat működteti a mindenséget (svāhayedaṁ viśvaṁ saṁsarati, 1.3.). „Áldozat nélkül sohasem élhet az ember boldogan ezen a bolygón vagy ebben az életben, még kevésbé a következőben.” (nāyaṁ loko'sty ayajñasya kuto'nyaḥ, 4.31.) áll a Bhagavad-gítában, melyben Krsna az áldozati kör jelentőségéről is szól (lásd a 3.10-17. verseket).

A Kumárák tovább kérdeznek, melyeket megválaszolva Brahmá további mélységeket tár fel, a szváhával kapcsolatban is: tan-māyā, „az ő bűvereje”, mondja az 1.5. rész. A tad mutató névmás értelemszerűen a korábban említett személyre vonatkozik: Gópídzsana-vallabha, a gópík kedvesének bűverejéről van szó, a māyā így nem az anyagvilág nagy illúziója, hanem a yoga-māyā, a lelki energia, az isteni könyörület hona.
Dzsíva gószvámí az upanisad kommentárjában a szváhá kifejezés definícióját idézi a Gautamíja-tantrából: „A szva szótag az (anyagi test) mezejének ismerője (a lélek), a há pedig magasabb, lelki természet (sva-śabdena ca kṣetra-jño heti cit-prakṛtiḥ parā). A szváhá szóval e kettő egysége fakad az ajkak közül. A mindenség feloszlása ezért a szváhá árja.”
Lám, az áldozat – jellegétől, s az áldozó mentalitásától függően – nem csupán a világ fenntartását, működtetését szolgálhatja, hanem a lélek lelki természethez kapcsolását is.

Brahmá válaszai rendre a tizennyolc szótagú mantra részeit adják – amit nem említ szó szerint, csupán körülírja.
Az 1.13. versben így:

tad eṣa ślokaḥ |
klīm ity etad ādāv ādāya kṛṣṇāya
govindāya gopījana-vallabhāyeti |
bṛhad-bhānavyāsakṛd uccared yo' sau
gatis tasyāsti maṁkṣu nānyā gatiḥ syāt || iti ||

Miként a vers (is szól):
Így kezdődik: „klím”, majd: „Krsnának,
Góvindának, Gópídzsana-vallabhának”.
Ki a nagy Napleánnyal gyakorta zengi (e mantrát), az
hamarost célba ér, efelől nincs kétség.

A szváhá szót a vers a „nagy Napleány” kifejezéssel (bṛhad-bhānavā) írja körül. Vajon kire vonatkozhat e megjelölés?
Gondolhatunk Szváhára, a tűz hitvesére (ekkor a bhānu szót Nap helyett ragyogásként helyesebb fordítani: nagy Fény-asszony).
A Napleány utalhat a Jamuná folyóra is, kinek megszemélyesülése Krsna felesége lett – lásd Bhágavata-purána 10.58. fejezetét. Ott így mutatkozik be a megszemélyesült Jamuná: „A Napisten leánya vagyok, s a legkiválóbbat, Visnut vágyom férjemül.– ezért folyamodtam e vezekléshez.” (ahaṁ devasya savitur duhitā patim icchatī viṣṇuṁ vareṇyaṁ vara-daṁ tapaḥ paramam āsthitaḥ, Bhág. 10.58.20.)
Végezetül a Napleány vonatkozhat Rádhára is: Rádhá atyját Vṛṣabhānunak hívják, a név jelentése: a legkiválóbb (vṛṣa) Nap (bhānu). Így a világot mozgató, Gópídzsana-vallabha bűvereje szváhá nem más, mint Rádhá.

Az áldozat így forgatja, tartja
életben a világot (viśvaṁ saṁsarati), összekapcsolja az egyént a lelki létezés valós valóságával (tan-māyā, mint yoga-māyā), ám a végső áldozat a szeretetteljes önátadás rajongása, melyet a nagy Napleány, Rádhá képvisel. 

2011. szeptember 24., szombat

´


Amikor először hallottam a kunti-mala kifejezést, hosszasan eltűnődtem, vajon mi köze lehet a tulaszí-szemekből álló gyöngysornak Kuntí királynőhöz, a pándavák anyjához. Később persze megértettem, hogy nem róla beszélnek, a szó helyesen kaṇṭḥi-mālā, jelentése nyaklánc, a kaṇṭhi (nyakhoz tartozó) és a mālā (füzér) szavak összetétele… s a kiejtés szerinti angolos átírás nyomán lett a kaṇṭhi-ból kunti. Azt akkor még nem tudtam – pedig mennyi fejtörésre adott volna okot! – hogy a mala szó is létezik a szanszkrt nyelvben, a jelentése szenny, mocsok. A kunti-mala tehát értelmes szóösszetétel: Kuntí szennye.
Ahogy a nyelvünkben sem mindegy, hogy a magánhangzó rövid vagy hosszú, így van ez a szanszkrtban is. Magyarul is mást jelent a kar vagy kár, a var a seben vagy a vár hegyoldalon, a ver vagy vér, a veres, véres, vagy verés.

Érdemes odafigyelni tehát a szavak pontos kiejtésére. Íme néhány könnyen összekeverhető szanszkrt kifejezés:
A śāstra jelentése szentírás, tan, ám a śastra szó fegyvert jelent. A māyā szó nőnemű jelentése illúzió, ám ismeretes a szó hímnemű alakja is: māya – illuzionista, bűvész. A maya toldalékként valamiből állót, valamiből összetevődőt, valamit tartalmazót jelent, például ānandamaya kośa – boldogság természetű burok. De értelmes a mayā szó is, jelentése velem, általam (pl. cātur-varṇyaṁ mayā sṛṣṭaṁ – a négy társadalmi rend általam teremtetett, Bg. 4.13.)
Az āśrama jelentése remete-lak, hajlék, vagy életrend (brahmacārī, gṛhastha, …), az aśrama azonban egészen más: a śrama szó erőfeszítést, fáradtságot jelent, az aśrama pedig erőfeszítés nélkülit… a szövegösszefüggés szerint lustálkodót, vagy ellenkezőleg, fáradhatatlant.
A Dāmodara nevet hallottam többször így ejteni: Damódár. Ez is értelmes szó, de mást jelent. A dāmodara a dāman (kötél) és az udara (derék, gyomor) szavakból képzett összetett szó: „kötél-derekú”, azaz akinek kötelet kötöttek a dereka köré. A dama szó jelentése azonban önfegyelem, az érzékek szabályozása, az udāra („fel-menés”) szó pedig emelkedett, nemes, kiváló, igaz embert jelent, a damodāra így önfegyelmezett nemes.

Felmerül a kérdés: van-e egyáltalán jelentősége e témának? Bár a védamantrák pontatlan zengésének akár súlyos következményei is lehetnek (lásd Vrtra születése, Bhág. 6.9.11.), ám Krsna minden nyelv mestere, ráadásul a szívekbe lát – így bizonnyal megérti a hibásan kiejtett szavainkat is. S nem nyelvésszé, hanem bhaktává, Krsna odaadó hívévé szeretnénk válni. Mégis… felajánlásainkat figyelmünk, igényességünk, pontosságunk ékesíti.

Arra gondoltam, talán segíthetek másoknak is, ha összeállítok egy szójegyzéket, a bhakta-körökben leggyakrabban használt szanszkrt szavakból. E gondolat nyomán született a szanszkrt-szavak (https://sites.google.com/site/szanszkritszavak/) oldal. Ugyan még nagyon kezdetleges állapotban találod, de igyekszem bővíteni, s ebben a te segítségedre is számítok, kedves olvasó. Ha megjegyzésed, kiegészítésed volna, vagy érdekelne egy-egy szanszkrt szó háttere, kérlek, jelezd a kapcsolat aloldalon.

2011. május 7., szombat

a négy hiányosság


A feltételekhez kötött lelkek vizsgálódásait négy hiányosság jellemzi, ezek miatt saját erejéből soha nem juthat el a teljes megismeréshez. Melyek ezek a hiányosságok?

1. bhrama – tévedés, hiba. A szó a barangol, kószál, forog, eltévelyedik, hibázik (bhram) igéből származik, így tévelygést, helytelen ismeretet jelent – mikor az értelem összekeveri egyik dolgot a másikkal. A klasszikus példa szerint ilyen, ha a távoli ködben álló fát embernek véljük, vagy a kötéltekercset kígyónak… a valóst valótlannak, vagy éppen a valótlant valósnak.

2. pramāda – figyelmetlenség, gondatlanság. Az elme csapongó természetű, így könnyen elsiklik akár fontos részletek felett. Ennek oka lehet az, hogy máshol járnak a gondolataink – Baladév Vidjábhúsan a következő példát említi: mikor az ember nem észleli a közelében énekelt dalt. Ám e hiányosság az érzékelés működési mechanizmusából is következik: az érzékelés ugyanis arra épül, hogy észlelünk néhány jelenséget, majd azt összevetjük korábbi tapasztalatainkkal, s ennek alapján azonosítjuk az érzéktárgyakat. Pszichológusok a következő kísérletet végezték ezzel kapcsolatban: a kísérletben résztvevőknek játékkártyákat kellett felismerniük, úgy, hogy csak rövid ideig láthatták azokat. A kártyák többsége szabályos volt, ám akadt közöttük néhány szabálytalan is, piros pikk, vagy fekete kőr. A kísérleti alanyok többnyire hamar azonosították a kártyákat, ám a helytelen színűeket is szabályosként határozták meg – a korábbi tapasztalataik által felállított rendbe sorolva őket.
A pramāda szó gyöke a lerészegedik, megőrül, megmámorosodik (mad) ige, melyet a pra- (elöl, elé, kezdet) igekötő egészít ki. Így aztán Bhaktivinód Thákur a Dzsaiva-dharmában őrültségként is értelmezi: mikor a korlázott értelem megkísérli megérteni a határtalant – ez az illúzió.

3. vipralipsā – a félrevezetés vágya. A szó az elnyer (labh) igei gyökből ered, mely a vi- (szét, el) és a pra- igekötővel kiegészülve (vipralabh) a csal, félrevezet, fondorkodik jelentést veszi fel, s az erre való vágyakozás a vipralipsā – a megtévesztés szándéka – mikor az ember tudása nem elegendő, ám úgy tesz, mintha tudna; vagy ha az igazság birtokában van, ám azt elrejti mások elől.

4. karaṇāpāṭava – az érzékek tökéletlensége. A karaṇa szó érzéket jelent, az apāṭava pedig ügyetlenséget. Az érzékek gyöngeségének következtében még koncentrált figyelem mellett sem ismerhetők meg a dolgok úgy, ahogy vannak.

Bár az anyagi világ kutatásában a tökéletlen, hibás érzékelés és megismerés is jó szolgálatot tehet, az isteni világ megértéséhez a fenti hiányosságok miatt kevésnek bizonyul. Az isteni kinyilakoztatás mentes e hiányosságoktól, s hasonlóképpen, a nagy lelkek, a szentéletű bölcsek, kik a sásztrák szemével látnak.

Ajánlott olvasmány: ismeretforrások

2011. február 8., kedd

Lókanáth


Az alábbi verset egy szanszkrt versgyűjteményben találtam… finom fanyar humora miatt rögtön megtetszett, ráadásul egy kedves barátom nevével játszik:

ahaṁ ca tvaṁ ca rājendra lokanāthāvubhāvapi |
bahuvrīhirahaṁ rājan ṣaṣṭhitatpuruṣo bhavān ||

Ó, király, a te neved, s az én nevem is Lókanáth (Világ-ura) –
míg te a világ ura vagy, felettem a világ uralkodik.

A fordítás szó szerint így hangzik: „én is, te is lókanáthok vagyunk, óh, király, / én bahuvríhi, te pedig hatodik tatpurusa”. A szanszkrt nyelvben a szóösszetételek nem annyira kötöttek, mint a magyarban, sok esetben a szövegösszefüggés mutatja meg, mit is jelentenek pontosan. A lokanātha összetett szó, a loka jelentése világ, emberiség, régió, a nātha pedig urat jelent. Kézenfekvő és szokásos értelmezésben: a világ ura, ami birtokos esetet jelentő (ez a hatodik eset a szanszkrt főnévragozásban) tatpurusa szóösszetétel. Ám – szól a költő – esetemen ez a szóösszetétel bahuvríhi szóösszetételként értelmezendő, így a szóösszetétel jelentése világ-uras, akinek egy egész világ az ura.

2010. május 22., szombat

névmagyarázatok – Góvinda


A govinda szó a go és a vinda szavak összetétele. A go jelentései: tehén, Föld, szó (beszéd, szavak) és menny. A vinda szó vid igéből származik, melynek jelentései: kap, szerez, elnyer, megtalál, felfedez, felismer, ismer, tapasztal, érez, így a vinda megszerzőt, megtalálót, stb. jelent.

A Bhagavad-gítában kétszer találkozhatunk Góvinda nevével. Az 1.32. versben Ardzsuna szólítja így Krsnát: „Mit ér a királyság, Góvinda, mit ér az élvezet vagy az élet?”
Baladév magyarázata szerint: Góvinda, te minden érzék (go) működését ismered (vindasi) – szól Ardzsuna –, így ismered a gondolataimat, vágyaimat is, jól tudod hát, hogy nem vágyom a királyságot.

A 2.9. versben Szanydzsaja idézi fel Ardzsuna és Krsna párbeszédét: „»Nem fogok harcolni« – szólt Góvindához (Ardzsuna), majd elhallgatott.”
Baladév e vershez fűzött magyarázatában a Góvinda név újabb értelmezését bontja ki, a go a (szent) szavakat, azaz a védát jelenti, a vinda jelentése pedig: ismer, ezért Góvinda minden véda ismerője. Ezért is lehetünk biztosak abban, hogy felvilágosítja majd a megrendült Ardzsunát kötelességéről. Szanydzsaja szavai így oszlatják szét Dhrtarástra fiai győzelméhez fűzött reményét.

A Gópála-tápaní upanisadban a bölcsek több kérdéssel fordulnak Brahmához, ezek közül az egyik: kitől fél a halál? Brahmá így felelt: Góvindát féli. S vajon kicsoda Góvinda? – kérdeztek tovább a bölcsek, Brahmá válasza: ő a tehenek, a Föld s a Véda ünnepelt ismerője (go-bhūmi-veda-vidito viditā, Góp. 1.5.).
Szanátan gószvámí megjegyzi, hogy a go szó mennyet is jelent, ő tehát a menny, a Föld s a Véda ünnepelt ismerőjeként értelmezi Brahmá szavait. S mert látja Góvinda felsőbbrendőségét, s nincs fölötte hatalma, ezért féli őt a halál.

Góvinda a tehenek oltalmazója, vezére (gavām indra). A Góvardhan-hegy felemelése után, mikor Indra alászáll a mennyekből, hogy hódolatát ajánlja, a társaságában érkező Szurabhi így fohászkodik Krsnához: „Te vagy a legfõbb urunk, te vagy a mi vezérünk (indránk), Mindenség Ura!” (tvaṁ naḥ paramakaṁ daivaṁ tvaṁ na indro jagat-pate Bhág. 10.27.20.) Majd Szurabhi tejével, Airávata, Indra elefántja pedig a mennyei Gangesz vizével fürdette meg Krsnát, s Góvinda néven koronázták királlyá. A történetet a Harivamsa is elbeszéli. Ott Indra e szavakkal szól:

ahaṁ kilendro devānāṁ tvaṁ gavām indratāṁ gataḥ |
govinda iti lokās tvāṁ gāsyanti bhuvi śāśvatam ||

Én vagyok az istenek vezére (Indrája), te pedig a tehenek vezérségét nyerted el,
az emberek a földön ezért ezt éneklik majd mindörökké: Góvinda! (Harivamsa 2.19.45.)

A tehén anya… a tej a táplálkozás, a ghí pedig az áldozat, a dévák táplálásának jelképe, a tehenek ura így a mindenség táplálója egyben.

Srídhar Szvámí a Bhágavatam e részét (a 10.27.23. verset) kommentálva kifejti, hogy Góvinda nevében a go egyszerre jelenti a teheneket s a mennyet is, melyeket egyszerre ural, a Góvinda név tehát a menny vezérét is jelenti.

A vinda szó felfedező, megtaláló értelmével Góvinda az, aki az alámerült Földet megtalálta. Miként a Mahábháratában olvasható:

gāṁ vindatā bhagavatā govindenāmitaujasā |
varāharūpiṇā cāntarvikṣobhita jalāvilam ||

A Földet megtaláló (vindatā) magasztos vadkantestet öltött Góvinda hatalmas ereje kavarta fel az iszapos vizet. (Mahábhárata 1.19.11.)


Góvinda az, akit elérnek (vinda) a félistenek fohászai, szavai (go).
Dzsíva gószvámí a Brahma-szanhitát kommentálva ebben az értelemben idézi a Bhágavatamból Brahmá fohászát, aki gókulai születésre vágyva így szól:
„A legnagyobb szerencse az volna, ha itt születhetnék meg ebben az erdőben” (tad bhūri-bhāgyam iha janma kim apy aṭavyāṁ, Bhág. 10.14.34.)

Végül – de nem utolsósorban – Sríla Prabhupád így ír a Bhagavad-gítá 2.9. versének kommentárjában: „Ardzsuna először Góvindának szólítja Krsnát, mert Ő jelent gyönyört az érzékszerveknek és a teheneknek.”

~

smerāṁ bhaṅgī-traya-paricitāṁ sāci-vistīrṇa-dṛṣṭiṁ
vaṁśī-nyastādhara-kiśalayām ujjvalāṁ candrakeṇa |
govindākhyāṁ hari-tanum itaḥ keśi-tīrthopakaṇṭhe
mā prekṣiṣṭhās tava yadi sakhe bandhu-saṅge 'sti raṅgaḥ ||

Kedves barátnőm, ha az anyagi társaságot, barátságot és szerelmet akarod élvezni, akkor arra kérlek, ne nézz arra a mosolygó fiúra, Góvindára, aki fuvoláján játszva a Jamuná partján áll, s akinek ajka a telihold sugaraitól ragyog.

2010. április 10., szombat

a hiányos, mégis tökéletes szótár


Visvanáth Csakravartí a Vradzsa-ríti-csintámani című művében Vradzsa lakóit dicsőíti. Minden gondolatuk Rádhá és Krsna körül forog, így még csak véletlenül sem gondolhatnak rossz dolgokra. Fogalomtárukból, így szótárukból is hiányzik az irigység, a hiba, a bűnös, és a más hasonló szavak.

sve sve sarasy eva hi yatra matsara
iti prayogaḥ kriyate kvacij janaiḥ |
strī-mekhalādau khala ity udīryate
yat komalādau mala-śabda ucyate ||33||

Mert ami másoknak „irigység”, az számukra „a saját tavában”,
a „gazember” (khala) a nők „csípeje” (mékhalá), a „szenny” (mala) azt jelenti „lágy” (kómala).

A matsara szó jelentése irigység, ám ha szóösszetételként gondolunk rá: mat-saras, akkor: az én tavam. A khala (gazember) szót a vradzsabéliek nem is értik, hallatán a mekhalā szóra gondolnak, a nők csípejére. A mala jelentése szenny, folt, ám Vradzsa lakosainak csak lágy, puha (komala) dolgok jutnak eszükbe.

pradoṣa-doṣākara-roṣa-moṣa-
doṣādi-śabda-śrutir asti yatra |
sāyaṁ śaśāṅka-praṇayākhya-keli-
niśādikeṣv eva kadācid eva ||34||

A züllött, bűnös, a harag, a tolvaj vagy a hiba szót
estének, Holdnak, szerelemnek, játéknak s éjjelnek hallják.

A doṣa szó hibát, foltot, hiányosságot jelent, így a pradoṣa nagyon rosszat, züllöttet. Ugyanakkor a hasonló hangzású doṣā jelentése éjszaka, a pra-doṣa emiatt az elő-éj, azaz alkonyat vagy este értelemben is használatos. A doṣākara szóösszetételt hallva gondolhatunk a hibák (doṣa) bányájára (ākara), azaz bűnös emberrek, vagy az „éj-csinálóra” (doṣā-kara), a Holdra. A roṣa (harag, indulat, szenvedély) természetesen csak a szerelem szenvedélyes érzését jelentheti. A tolvajlás ( lassúságot jelent, ám ők ezt csak a lágy szellővel hozzák kapcsolatba. A moṣa) nem más, mint Krsna kedvtelése.

chatrādi-daṇḍe śubha-cāmarādi-
daṇḍe ca daṇḍe śrutir asti yatra |
nīvyādi-keśādika eva bandhaḥ
samādhi-yogādika ādhi-śabdaḥ ||35||

A büntetés szó hallatán az ernyő, vagy a csámara nyele jut eszükbe,
a béklyó a hajfonat, a szenvedés pedig a jóga transza.

A daṇḍa szó botot és büntetést jelent, ám Vradzsa lakóinak a bot csak az esernyő, vagy a jakfarok-legyező nyele lehet. A bandha béklyó, börtön, kötelék, kapcsolat vagy hajcsomó. Az ādhi mentális szenvedést, aggodalmat jelent, ám Vradzsában csak a sam – együtt, teljes előtag mellett ismerik: sam-ā-dhi, a jóga transzállapota.

kastūrikā-kuṅkuma-candanādi-
paṅkeṣu paṅka-śravaṇaṁ ca yatra |
kauṭilyam āste vara-kuṇḍalādau
kāṭhinyam apy asti śilādikeṣu ||36||

A vétek szót hallva mósuszra, kunkumra, szantálra, s a többi illatos pépre gondolnak,
az álnokság csupán a fülbevaló, a szívtelenség pedig a kő jellemzője.

A paṅka egyaránt jelent vétket, iszapot vagy kenőcsöt is. A kauṭilya görbeséget, így álnokságot jelent, ám Vradzsa lakóinak a görbeség csakis a fülbevaló, s más szépséges ékesség hajlított alakjára vonatkozhat. A kāṭhinya szó keménységet jelent, Vradzsában ez csak a kő keménységére vonatkozhat, hiszen ők nem ismerik a szív keménységét.

puṣpādi-dhulīṣu rajaḥ prayujyate
yatrāndhakāre tama ity udīryate |
dvandvaṁ ca yugme pavane ca mandatā
cāñcalyam āste hari-lokanāya ||37||

A szenvedély szót virágpor, a tompaságot sötétség értelemben használják.
A kettősség párt jelent, a lassúság szelet, a megbízhatatlanság pedig a Harit kutató pillantások.

A rajas szó port, szennyet, szenvedélyt jelent, ám Vradzsában ez csak a virágok porát jelenti. A tamas a tompaság, tudatlanság kötőereje, de a szó sötétséget is jelent. Máshol ez lehet ijesztő, Vradzsában azonban az éjszakára utal, mikor a gópík az erdőt járják Krsnával. A dvandva szót a filozófusok a világi lét kettősségére használják, az ellentétpár mások szerint összetűzést, veszekedést jelent, ám Vradzsában a „pár” szó Rádhára és Krsnára vonatkozik. A mandatācāṅcalya nyugtalanságot, csapongást jelent így megbízhatatlanságot vagy mulandóságot, ám a szem nyugtalanságát, a Harit kutató pillantásokat is.

madhyādike kṣīṇaḥ pada-prayogo
yatrodakeṣv eva ca nīcagatvam |
viṣāda-dainya-śrama-moha-nidrā-
lasyādayo’pi vyabhicāri-bhāve ||38||

A kicsi szót csak a nők derekára értik, a hitvány az alázúduló folyó,
a csüggedtség, alázat, kimerültség, zavarodottság, alvás, erőtlenség pedig csupán az eksztázist színező múló érzelmek.

A kṣīṇa kicsit, vékonyt, soványt jelent, Vradzsában ez csak a nők dereka lehet. A nīca-gatvam – „alacsonyra menés” hitványságra utal, vagy a hegyekből alázúduló folyó jelzője. A vyabhicāri-bhāva, az eksztázist kísérő múló érzések, a csüggedtség és a többi csak ennek kapcsán értelmezhető.

jānanti gā eva hi kāma-dhenuḥ
sāmānya vṛkṣān iti kalpa-vṛkṣān |
cintāmaṇīn yatra śilāvad eva
vrajasya kā sampadato hi vācyāḥ ||39||

A teheneket mennyei csodatehénként ismerik, a közönséges fákat kívánságteljesítő fákként,
a kavicsok mint megannyi bölcsek köve… milyen szavak is írhatnák le Vradzsa kiválóságát?

2010. április 5., hétfő

névmagyarázatok – Mádhava


Mādhava
nevét is többféleképpen értelmezhetjük:

1. mā-dhava: a szerencseistennő, Laksmí anya (a szó mindkettőt jelenti) férje (dhava).

2. Szanydzsaja ekképp értelmezi Mádhava nevét: maunād dhyānāc ca yogāc ca viddhi bhārata mādhavam – „a hallgatás (mauna), a meditáció (dhyāna) s a jóga miatt Mádhavaként ismerd, ó Bhárata!” (Mahábhárata 5.68.4.) azaz az ember a hallgatás (ez a bölcsek létállapota, az értelem szimbóluma), a meditáció s a jóga révén közeledjen Mádhava felé.

3. Jadu egyik leszármazottjának, Vrsni apjának neve Madhu… Madhu leszármazottainak neve: Mádhava.

4. A madhu szó mézet jelent, a mādhava így mézédest, mézhez hasonlót is jelent, továbbá

5. a tavaszt, a tavaszi hangulatot – e két utóbbi értelmezés a szerelmes Krsnára utal.


A képen a tavasz-virág, a mádhaví (Hiptage benghalensis) illatos virága.

2010. március 21., vasárnap

névmagyarázatok - Móhana


A Mohana név a muh igei gyökből származik, melynek jelentése: 1. elájul, eszméletét veszti, 2. zavarba jön, megtéved. A mohana szó jelentése így: elbűvölő, ámulatba ejtő, megtévesztő, vonzó, csábító, elvakulttá tevő.
S valóban, Krsna zavarba ejti, megtéveszti pl. Brahmát, a Szerelemistent (Madana – „mámorító") is vonzza (Madana-mohana).
Olykor Sivát is Mohana néven említik, mert őt tekintik az illúzió mesterének.
A mohana szóval a gópík eksztázisának jellemzésekor is találkozunk: a mahā-bhāvát két részre osztják: a találkozás mámorító eksztázisára (mādana) és az elválás zavarba ejtő eksztázisára (mohana).

Krsna az Elbűvölő (Mohana), de Rádhá az elbűvölő Krsnát is elbűvöli. Ennek tanúságaként hadd álljon itt végezetük egy vers az Uddzsvala-nílamaniból… Rúpa gószvámí Bilvamangal Thákur verseként idézi, példaként arra a felkavaró állapotra, mikor a szeretett személy véletlenül a rivális nevét említi.

rādhā-mohana-mandirād upagataś candrāvalīm ūcivān
rādhe kṣemam iheti tasya vacanaṁ śrutvāha candrāvalī |
kaṁsa kṣemam aye vimugdha-hṛdaye kaṁsaḥ kva dṛṣṭas tvayā
rādhā kveti vilajjito nata-mukhaḥ smero hariḥ pātu vaḥ ||

Rádhá bűvöletének hajlékából eltávozva így szólt Csandrávalíhoz:
„Rádhá, béke veled!” Szavai hallatán Csandrávalí így felelt:
„Kansza, béke veled!” (Krsna meglepve szólt:) „Ah, zavarodott szívű leány, ugyan hol látod Kanszát?”
(Mire Csandrávalí:) „S hol van Rádhá?” A megszégyenült, lehajtott fejjel mosolygó Hari oltalmazzon bennünket!

(a képen Rádhá-Móhan, a vrndávani Mungér Mandir oltárán imádott isteni pár)

2010. március 11., csütörtök

névmagyarázatok – Késava


1. A keśa szó jelentése haj, így a Keśava név széphajút jelent
. Rúpa gószvámí a Bhakti-raszámrta-szindhuban a vibhávákról szóló 2.1. fejezetben Krsna hatvannégy tulajdonságát veszi számba. Ezek közül az első: suramyāṅga – teste elbűvölően szép, s a sort záró, csak Góvindára jellemző különleges tulajdonságok koronája: rūpa-mādhurya – alakjának rendkívüli szépsége. A tulajdonságok sorában tehát már az első is Krsna szépsége, a végső szó pedig megint csak szépsége… szépségének egyik összetevője hajának szépsége.

2. A név utalhat a Keśī („sörényes”) démon fölött diadalmaskodó Krsnára is.
A Visnu-puránában a bölcs Parásara így szól:

yasmāt tvayaiṣa duṣṭātmā hataḥ keśī janārdana |
tasmātkeśavanāmnā tvaṁ loke khyāto bhaviṣyasi ||

Ó, Dzsanárdana, mert Késí, ez a gonosz lélek általad lelte halálát,
ezért Késava néven ismer majd a világ. (Visnu-purána 5.16.23.)

3.
A Késava név utalhat Brahmá és Siva eredetére is, hiszen Siva így szól Visnuhoz a Hari-vamsában:

ka iti brahmaṇo nāma īśo 'ham sarva-dehinām |
āvāṁ tavāṅga-saṁbhūtau tasmāt keśava-nāma-bhāk ||

„Kah” ez Brahmá neve, én pedig minden testetöltött ura (ísa) vagyok.
Mindketten a te részedként születtünk, ezért méltán viseled a Késava nevet. (Hari-vamsa 3.88.48.)

A szanszkrt nyelv hasonulási szabályai szerint a ka és īśa szavak egymás mellé kerülve összeolvadnak: keśa.

4. A keśa szó fénysugarat is jelent, minden s mert minden fényesség forrása Isten, a Késava név a fénysugarak forrását jelenti. A Mahábháratában így szól Krsna:

sūryasya tapato lokān agneḥ somasya cāpy uta |
aṁśavo ye prakāśante mama te keśa-saṁjñitāḥ |
sarvajñāḥ keśavaṁ tasmān mām āhur dvijasattamāḥ ||


A világot hevítő Nap, Agni és Szóma (a Hold)
késának nevezett tündöklő sugarai az enyémek,
a bölcsek ezért Késavaként szólítanak engem. (Mahábhárata 12.328.43.)

Továbbá:
Vannak, kik a Késava nevet hajszálból születettként értelmezik. Ennek kapcsán a Bhágavata-purána versét vizsgáljuk meg:

bhūmeḥ suretara-varūtha-vimarditāyāḥ
kleśa-vyayāya kalayā sita-kṛṣṇa-keśaḥ |

A félistenek ellenségeinek harcosaitól gyötört Föld
szenvedésének enyhítésére részével együtt (megszületett) a fehér és fekete keśa. (Bhág. 2.7.26.)

Srídhar Szvámí kommentárjában a keśa szó helyes értelmezését fontolja meg. A Visnu-puránában Parásara e szavakkal szól:

evaṁ saṁstūyamānastu bhagavānparameśvaraḥ |
ujjahārātmanaḥ keśau sitakṛṣṇau mahāmune ||

A (Brahmá) által ekképp magasztalt Legfőbb Isten, Bhagaván
kihúzta saját hajszálait, egy fehéret és egy feketét, ó bölcs… (Visnu-purána 5.1.60.)
s a szöveg úgy folytatódik, hogy e hajszálakból született Balarám és Krsna, Kansza, s a többi démon elpusztítója. Balarám és Krsna hajszálakból való születésére a Mahábhárata is utal (1.189.31-32.). Vjásza a pándavák származásával kapcsolatos történetet mesél el Drupada királynak, s eközben említi meg, hogy Balarám és Krsna Nárájan két kitépett hajszálából – egy fehér és egy fekete hajszálból – születtek.
Srídhar Szvámí azonban nem ért egyet azzal, hogy e versekben a keśa szót hajszálként értelmezzük. Mint korábban láthattuk, a keśa szó jelenthet hajszálat és fénysugarat is, így mindkét szöveg olvasható így: „kibocsájtott két fénysugarat, egy fehéret és egy feketét”, a Bhágavatam verse pedig ekképp: „A félistenek ellenségeinek harcosaitól gyötört Föld szenvedésének enyhítésére részével együtt (megszületett) a fehéren és feketén ragyogó Úr” (Bhág. 2.7.26.). Ez az olvasat feloldja az ellentmondást, ami a hajszálból születés, és a Krsna legfelsőbb voltát hangsúlyozó más kijelentések (pl .: „ám Krsna maga Bhagaván”, kṛṣṇas tu bhagavān svayam, Bhág. 1.3.28.) között feszül.

Dzsíva gószvámí a Krsna-szandarbha 29. fejezetében tovább vizsgálja e kérdést, részletesen megvizsgálva a Visnu-purána és a Mahábhárata idézeteket. Hosszas fejtegetésének konklúziójaként a Visnu-purána fenti versének olvasata: „Kedves félistenek, miért kéritek, hogy személyesen jelenjek meg a világban? Szankarsan és Vászudéva olyanok, mint egy-egy fehér és fekete hajszál a fejemen… őket menesztem, hogy kéréseteknek eleget téve enyhítsenek a démonoktól gyötört Földanya szenvedésén!”
A „fehér és fekete” nem vonatkozhat Bhagaván hajszálaira – érvel tovább Dzsíva gószvámí –, hiszen bár ő idősebb mindenkinél, örökifjú, nem mutatkoznak rajta az öregedés jelei, nincs ősz hajszála.

A Késava név több jelentésével játszik versében Csakrapáni is.

2010. január 23., szombat

névmagyarázatok – Nárájana


Brahmá, Krsna bocsánatáért esedezve hódolva ekképp imádkozott:


jagat-trayāntodadhi-samplavode
nārāyaṇasyodara-nābhi-nālāt |
vinirgato 'jas tv iti vāṅ na vai mṛṣā
kintv īśvara tvan na vinirgato 'smi ||

„A három világ megsemmisülésekor az óceánok összefolyó vizében
a Nárájana köldökéből (növő lótusz) szárából
született a születetlen (Brahmá).” E szavak bizony nem hamisak,
talán nem tőled születtem ó, Uram?

nārāyaṇas tvaṁ na hi sarva-dehinām
ātmāsy adhīśākhila-loka-sāksī |
nārāyaṇo 'ṅgaṁ nara-bhū jalāyanāt
tac cāpi satyaṁ na tavaiva māyā ||

Hiszen nem te volnál Nárájana, minden élőlény
lelke, Legfőbb Úr, az egész világ tanúja?
Nárájana rész, mert Nara-teremtette víz hajlékú,
s bizony, való ő, nem (csupán) a te illúziód. (Bhág. 10.14.13-14.)

„Nárájana rész”, azaz Nárájana a te részed, kedves Krsna – mondja Brahmá –, nem csupán illúziókeltő energiád teremtette káprázat, hanem a transzcendentális valóság („való ő”).

1. A nāra szó Narától, a Legfőbb Lélektől származó minden élőlényt jelenti, így „minden lény (nāra) menedéke (ayana)” a Nārāyaṇa név jelentése. Brahmá szavaiban a sarva-dehinām ātmā – minden élőlény lelke szavak a név e jelentésére utalnak. Bhísma hasonlóképpen így oktatja Judisthir királyt, a Mahábháratában:

narāj jātāni tattvāni nārāṇīti tato viduḥ |
tāny eva cāyanaṁ tasya tena nārāyaṇaḥ smṛtaḥ ||
nārāyaṇāj jagat sarvaṁ sargakāle prajāyate |
tasminn eva punas tac ca pralaye saṁpralīyate ||
nārāyaṇaḥ paraṁ brahma tattvaṁ nārāyaṇaḥ paraḥ |
parād api paraś cāsau tasmān nāsti parāt param ||

Narától (a Legfőbb Lélek) születtek a Valóságok (tattva), ezért ezeket Nára (Narától született) néven ismerik,
s aki ezen Valóságok menedéke (ayana), az ő neve Nárájana.
A teremtéskor Nárájanból született az egész mindenség,
s bizony a megsemmisülés idején ismét csak benne enyészik el.
Nárájana a legfőbb Brahman, Nárájana a legfőbb Valóság (tattva),
ő felsőbb a legfelsőbbnél is, ezért nincs nála felsőbb.

2. Brahmá fohászában az adhīśa – Legfelsőbb úr, egyeduralkodó szó arra utal, hogy Nārāyaṇa a lélekszikrák minden feljebbvalójának ura, a végső ok, a teremtés forrása, és a lények menedékeinek forrása.

3. Brahmá harmadik érve: akhila-loka-sāksī – az egész világ tanúja. Az ayana szó másik jelentése járás, keringés vándorlás, így a Nārāyaṇa az, aki minden lélek vándorlását ismeri.

4. S végezetül: Nārāyaṇa az, kinek hajléka (ayana) a teremtés vize (nāra), a nāra és ayana szavak összetételeként. A Brahma-purána az om namo nārāyaṇāya mantra magyarázatában hasonlóan értelmezi Nárájana nevét:

āpo narasya sūnutvānnārā itīha kīrtitāḥ |
viṣṇostāstvayanaṁ pūrvaṁ tena nārāyaṇaḥ smṛtaḥ || 60.25||
nārāyaṇaparā vedā nārāyaṇaparā dvijāḥ |
nārāyaṇaparā yajñā nārāyaṇaparāḥ kriyāḥ || 60.26||
nārāyaṇaparā pṛthvī nārāyaṇaparaṁ jalam |
nārāyaṇaparo vahnirnārāyaṇaparaṁ nabhaḥ || 60.27||
nārāyaṇaparo vāyurnārāyaṇaparaṁ manaḥ |
ahaṁkāraśca buddhiśca ubhe nārāyaṇātmake || 60.28||

A vizek Nara (a Legfőbb Lélek, Garbhódakasájí Visnu) szülöttei, ezért Nára néven nevezetesek,
Visnu volt azok hajléka (ayana), ezért az ő neve Nárájana.
Nárájanának szenteltek a védák, Nárájanának szenteltek a kétszerszületettek,
Nárájanának szenteltek az áldozatok, Nárájanának szenteltek a rítusok.
Nárájanának szentelt a föld, Nárájanának szentelt a víz,
Nárájanának szentelt a tűz, s Nárájanának szentelt a tér,
Nárájanának szentelt a szél, Nárájanának szentelt az elme,
az ahankár és az értelem is Nárájana-természetű. (Brahma-purána 60.25-28.)

A teremtés durva- s finomelemei is mind Nárájanától származnak. A Manu-szanhitá definíciója is ezt támasztja alá:

āpo nārā iti proktā āpo vai narasūnavaḥ |
tā yadasyāyanaṁ pūrvaṁ tena nārāyaṇaḥ smṛtaḥ ||

A vizeket Nárának nevezik, mert a vizek Nara teremtményei
ki az ő hajlékuk (ayana) volt hajdan, az ő neve Nárájana. (Manu-szanhitá 1.10.)

Az értelmezések Srídhar Szvámí Bhágavatam-kommentárjából valók, s Krsnadász Kavirádzs gószvámí is megismétli őket a Csaitanja-csaritámrtában, az 1.2. fejezetben.