A következő címkéjű bejegyzések mutatása: szépség és szeretet. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: szépség és szeretet. Összes bejegyzés megjelenítése

2020. augusztus 8., szombat

Rámánanda-szamvád – együttlét és elválás


prabhu kahe – jāniluṅ kṛṣṇa-rādhā-prema-tattva |
śunite cāhiye duṅhāra vilāsa-mahattva ||186||
rāya kahe – kṛṣṇa haya dhīra-lalita |
nirantara kāma-krīḍā yāṅhāra carita ||187||


(186) Az Úr szólt: Megértettem most Krsna és Rádhá szerelméről szóló igazságot,
ám kettejük szerelmes kedvteléseinek hevéről is vágyom hallani!
(187) Rámánanda Ráj így felelt: Krsna vakmerő és játékos.
Szakadatlan szerelmes játékok – ez az ő élete.

Vakmerő és játékos – dhīra-lalita. A dhīra jelentése bátor, vakmerő ugyanakkor a szó jelent józant is, míg a lalita játékos és szerelmes – dhīra-lalita a drámák egyik tipikus hős alakja, aki a bátor, eltökélt, ugyanakkor játékos is.


vidagdho nava-tāruṇyaḥ parihāsa-viśāradaḥ |
niścinto dhīra-lalitaḥ syāt prāyaḥ preyasī-vaśaḥ ||188||


(188) Leleményes üde ifjú, aki a járatos a dévaj tréfálkozásban,
ugyanakkor elszánt – ilyen a vakmerő és játékos hős, aki általában elbűvöli és irányítja kedvesét.
(Rúpa gószvámí: Bhakti-raszámrta-szindhu 2.1.230.)

rātri-dina kuñje krīḍā kare rādhā-saṅge |
kaiśora vayasa saphala kaila krīḍā-raṅge ||189||


(189) Éjt nappallá téve a bokrok közi ligetekben élvezi Rádhá társaságát.
Így telik fiatalsága, a szerelmes kedvtelések gyümölcseit ízlelve.

Fiatalsága: a szövegben szereplő kaiśora egészen pontosan serdülő életszakaszt jelent. A felcseperedő gyerek életszakaszait a szanszkrt nyelvben a következőképpen nevezik: bālya a csecsemő-, és óvodáskorú kisgyermekkor (azaz nagyjából az első öt év), a következő szakasz a paugaṇḍa, ami a kamaszkor kezdetéig tart (tíz éves korig), majd a kaiśora, a kamaszkor következik (tizenöt-tizenhat éves korig). Aztán az ifjúkor, a yauvana kezdődik.
Ám Krsna gyermekkorának szakaszait másként számolják. Az első három év és négy hónapot, amit Mahávanában töltöttek a pásztorok tekintik a bālya időszakának, a Gókulában töltött időt, míg hat éves és nyolc hónapos nem lett a paugaṇḍa idejének, majd a Nandagrámban töltött időt a kaiśora időszakának – egészen tíz éves és hét hónapos koráig, ekkor utazott ugyanis Akrúra szekerén Mathurába.
Ugyanakkor Krsna nem közönséges gyermek, a gyermekként töltött idő nem korlát, hanem játék a számára. A kisgyermekkor, a bālya idején környezete szeretetét a vātsalya rasa, a szülői gyöngédség hangulatában ízleli. A gyerekkor, a paugaṇḍa idején elsősorban barátai szeretetében, a sakhya rasában él, míg a kaiśora idején a mādhurya rasát, a gópík szerelmének hangulatait kóstolgatja.

vācā sūcita-śarvarī-rati-kalā-prāgalbhyayā rādhikāṁ
vrīḍā-kuñcita-locanāṁ viracayann agre sakhīnām asau |
tad-vakṣoruha-citra-keli-makarī-pāṇḍitya-pāraṁ gataḥ
kaiśoraṁ saphalī-karoti kalayan kuñje vihāraṁ hariḥ ||190||


(190) Amikor Krsna szavaival nyíltan az éjszaka gyönyöreire utalt, Rádhiká
szégyenében lehunyta szemeit. Ekkor ő – barátnői előtt –
ügyesen egy delfin képét rajzolt Rádhá keblére.
Így telt Hari fiatalsága, a bokrok közi ligetekben a szerelmes kedvtelések gyümölcseit ízlelve.
(Rúpa gószvámí: Bhakti-raszámrta-szindhu 2.1.231.)

A dhīra-lalita hős látszólag kézben tartja a helyzetet, és uralja a szereplőket. Valójában azonban maga is egyre mélyebben lekötelezetté válik. A történet első hallásra némileg aggályos: a hős kétszer is szégyenbe hozza a kedvesét annak barátnői előtt! Ám ezzel csak szorosabbra fűzi a szálakat mindannyiuk közt – a szégyenkezéssel való játék a korlátok teljes lebontását jelképezi, a feltétel nélküli teljes önátadás kibontakozását. Míg végül Krsna maga is azt mondja: „Képtelen vagyok ezt az elmondhatatlanul tökéletes találkozást kellően megszolgálni nektek, még az istenek élethossza alatt sem!” (Bhág. 10.32.22.)
A játék attól játék, hogy kétoldalú, azaz máskor Rádhá hallgattatja el, szégyeníti meg fortélyosan Krsnát. A költők által megénekelt egyik kedves ilyen jelenet, mikor az éj közepén Krsna Rádhá ajtajához oson, és halkan megkocogtatja az ajtót:

ko’yaṁ dvāri hariḥ prayāhy upavanaṁ śākhāmṛgeṇātra kiṁ
kṛṣṇo’haṁ dayite bibhemi sutarāṁ kṛṣṇaḥ kathaṁ vānaraḥ |
mugdhe’haṁ madhusūdano vraja latāṁ tām eva puṣpānvitām
itthaṁ nirvacanīkṛto dayitayā hrīṇo hariḥ pātu vaḥ ||

– Ki van itt az ajtónál? – Hari! – Menj csak tovább, a kertbe! Mit keres itt egy ágakon ugráló majom?
– Krsna vagyok, kedvesem! – Ó, jaj, nagyon félek: egy fekete majom vagy?!
– Szépségem, én vagyok, Madhuszúdana! – Nosza, akkor menj csak azokhoz a virágos bokrokhoz!
A kedvese által így elhallgattatott, s megszégyenített Hari oltalmazzon benneteket!

A vers Subhankara költeménye, a Szad-ukti-karnámrta (A füleket nektárral elárasztó szép szavak) című versgyűjteményből, 1.56.2. Krsna az ajtón kopog, ám a kopogásra felriadt Rádhá – bár jól tudja, hogy kedvese áll az ajtónál – nem engedi be, tréfálkozik vele. Halkan kiszól:
– Ki az?
– Hari – súgja Krsna. A szanszkrt nyelvben egy-egy szónak akár tucatnyi jelentése is lehet. A hari jelenthet színt: sárgászöldet, vörösesbarnát. A szó töve a hṛ elragad, elvesz, így aztán a vadakat elragadó oroszlán is hari, de a majom is. Rádhiká kicsúfolja hát Krsnát:
– Talán egy majom van itt? Nosza, a majom ugráljon csak a fák ágain, maradj hát kinn a kertben!
A śākhā-mṛga („ág-vad”) ágakon ugráló állatot jelent, majmot vagy mókust.
Krsna tovább kérleli:
– Engedj be, én vagyok az, Krsna!
A kṛṣṇa szó is értelmezhető többféleképpen, jelent többek között fekete színt is. Rádhá tehát így fűzi a szót
– Szóval te egy hatalmas, fekete majom volnál. Dehogy engedlek be, félek tőled!
– Madhuszúdana vagyok! – próbálkozik Krsna tovább. A név Krsnával kapcsolatban Madhu démon elpusztítóját jelenti. A madhu szó azonban mézet is jelent, a madhu-sūdana így méz-pusztítót, azaz méhet.
– Szóval méh vagy? Akkor csak keresgélj nektárt amott, a virágos bokroknál! – kacag Rádhá.

prabhu kahe – eho haya, āge kaha āra |
rāya kahe – ihā va-i buddhi-gati nāhi āra ||191||
yebā prema-vilāsa-vivarta eka haya |
tāhā śuni' tomāra sukha haya, ki nā haya ||192||
eta bali' āpana-kṛta gīta eka gāhila |
preme prabhu sva-haste tāṅra mukha ācchādila ||193||


(191) Az Úr szólt: Úgy van! kérlek, mondd tovább!
Rámánanda Ráj így felelt: Az értelem nem képes ennél messzebb menni.
(192) Bár van még egy dolog: a szerelmes kedvtelések átalakulása.
Ezt hallván nem tudom, elégedett leszel-e vagy sem.
Így szólt, majd egy maga komponálta dalt kezdett énekelni,
ám az Úr szeretetében nyomban betapasztotta száját.

pahilehi rāga nayana-bhaṅge bhela |
anudina bāḍhala, avadhi nā gela ||
nā so ramaṇa, nā hāma ramaṇī |
duṅhu-mana manobhava peṣala jāni' ||
e sakhi, se-saba prema-kāhinī |
kānu-ṭhāme kahabi vichurala jāni' ||
nā khoṅjaluṅ dūtī, nā khoṅjaluṅ ān |
duṅhukeri milane madhya ta pāṅca-bāṇa ||
ab sohi virāga, tuṅhu bheli dūtī
su-purukha-premaki aichana rīti ||194||


A vonzalom kezdetben a szemek táncát jelentette,
majd napról napra fokozódva minden határon túl nőtt.
Nem két személy – ő egy szerelmes férfi, és én egy szerelmes leány –,
hanem eggyé préselődött a két szív! Ez a Szerelem, tudom.
Ezek, barátom, mindazon szerelmes szavak, melyeket
Gyönyörűm színe elé érve, kérlek, mondj el, hisz talán már is feledett!
Valaha nem kereste őt hírnök, nem kereste senki más,
együtt voltunk, s a szerelem öt nyila fűzött össze bennünket.
Ám most, az elválás idején légy te hírvivőm!
Látod, ez a vége, ha ilyen határtalan szépségbe leszünk szerelmesek!

Rámánanda Ráj dala az elválás fájdalmában perzselődő Rádhá kesergő szavait énekli meg. Ez a hangulat, melyben Csaitanja is utolsó éveit éli – Rádhá hangulatában mindenütt Krsnát keresve. A szerelmes kedvtelések átalakulása (prema-vilāsa-vivarta) ez a kétségbeesett kutatás. Jele, hogy mindenütt és mindenben csak kedvesét látja a szerelmes, vagy vele kapcsolatosként érzékel mindent – miként Rádhá a fekete kérgű tamála fát Krsnának, vagy Csaitanja a tengerparti homokdűnéket Góvardhannak látja.

Az Amarakósa szerint a Szerelemisten öt nyila:

unmādanas tāpanaś ca śoṣaṇaḥ stambhanas tathā |
saṁmohanaś ca kāmasya pañca-bāṇāḥ prakīrtitāḥ ||


Mámorító (unmādana), perzselő (vagy hevítő: tāpana) sorvasztó (śoṣaṇa) és bénító (stambhana),
továbbá megigéző (sammohana) – ezeket ismerik a Szerelemisten öt nyilaként.

rādhāyā bhavataś ca citta-jatunī svedair vilāpya kramād
yuñjann adri-nikuñja-kuñjara-pate nirdhūta-bheda-bhramam |
citrāya svayam anvarañjayad iha brahmāṇḍa-harmyodare
bhūyobhir nava-rāga-hiṅgula-bharaiḥ śṛṅgāra-kāruḥ kṛtī ||195||


(195) Rádhá s a te szíved sellakját verítékeitekkel feloldva lassanként
egybeolvasztod, ó, Góvardhan ligeteinek elefánt-ura, így feledtetve az elválásból fakadó félreértést.
S hogy fokozd e csodát, magad festetted be itt, a világ-palota közepén
a friss szerelem bíbor-özönével, ó, mester, művésze a szerelemnek!
(Rúpa gószvámí: Uddzsvala-nílamani 14.155.)

A sellak természetes gyanta, vöröses vagy arany színárnyalatban lelhető fel. Dzsíva gószvámí megjegyzése szerint a sveda (veríték) szó az ellágyult szív kívül látható jelére, illetve a tűzforróra hevült érzelmekre is utal (a szó másik jelentése meleg, hőség). A friss szerelem (nava-rāga) az örök, ám mindig új ízeket jelentő transzcendentális szerelmet írja le. A citra pedig jelenthet csodát, különös és szépséges jelenséget, de képet, festményt is – Rádhá és Krsna ellágyult, s egybeolvadó szíve így Csaitanja alakját rajzolja ki.

prabhu kahe – sādhya-vastura avadhi ei haya |
tomāra prasāde ihā jāniluṅ niścaya ||196||


(196) Az Úr szólt: Ez a tökéletesség legvégső határa,
és kegyed révén most kétségtelenül megértettem.


A sorozat többi írása itt érhető el: Rámánanda-szamvád

2020. június 27., szombat

Rámánanda-szamvád – Rádhá szerelme


prabhu kahe – ei sādhyāvadhi suniścaya |
kṛpā kari' kaha, yadi āge kichu haya ||96||


(96) Az Úr szólt: ez kétségtelenül a tökéletesség legvégső határa,
de kérlek, légy kegyes, mondd tovább, ha van még ezen túl is valami.

rāya kahe – ihāra āge puche hena jane |
eta-dina nāhi jāni, āchaye bhuvane ||97||
iṅhāra madhye rādhāra prema sādhya-śiromaṇi |
yāṅhāra mahimā sarva-śāstrete vākhāni ||98||


(97) Rámánanda Ráj így felelt: Mindezidáig nem ismertem
senkit e világban, ki ennél tovább kérdezett volna.
(98) A tökéletesség koronaékszere mindenek közül Rádhá szerelme,
ennek dicsőségét zengi valamennyi szentírás.


yathā rādhā priyā viṣṇos tasyāḥ kuṇḍaṁ priyaṁ tathā |
sarva-gopīṣu saivaikā viṣṇor atyanta-vallabhā ||99||


(99) Miként Visnunak kedves Rádhá, az ő tavacskája éppúgy kedves néki.
Minden gópí közül egyedül ő Visnu legeslegszeretettebbje.
(Padma-purána, Rúpa gószvámí: Laghu-bhágavatámrta 2.1.45.)

anayārādhito nūnaṁ bhagavān harir īśvaraḥ |
yan no vihāya govindaḥ prīto yām anayad rahaḥ ||100||


(100) Bizonyára boldoggá tette Harit, a magasztos Urat,
mert az elégedett Góvinda minket elhagyva egy magányos helyre vezette őt.
(Bhág. 10.30.28.)

Bár e vers (és a Bhágavata-purána) név szerint nem említi Rádhát, a szövegösszefüggésből következően nyilván róla van szó. Krsna a rásza-tánc éjszakáján hirtelen eltűnik a gópík közül, akik feldúltan kutatnak utána. Keresés közben lábnyomokra akadnak, Krsna és párja – Rádhá – nyomaira. Ekkor beszélnek így egymást közt.

prabhu kahe – āge kaha, śunite pāi sukhe |
apūrvāmṛta-nadī vahe tomāra mukhe ||101||
curi kari' rādhāke nila gopī-gaṇera ḍare |
anyāpekṣā haile premera gāḍhatā nā sphure ||102||
rādhā lāgi' gopīre yadi sākṣāt kare tyāga |
tabe jāni, rādhāya kṛṣṇera gāḍha-anurāga ||103||


(101) Az Úr szólt: Folytasd kérlek! Boldogságban úszom, ahogy hallom
az ajkaidról felfakadó páratlan nektárfolyam hömpölygését!
(102) Elrabolta Rádhikát a gópík köréből, attól tartva,
hogy mások előtt a szerelem valódi heve nem mutatkozhat meg.
(103) Rádhához ragaszkodva még a gópík társaságáról is lemondott –
ebből érthetjük meg Krsna Rádhá iránt érzett nagyon mély szeretetét.

rāya kahe – tabe śuna premera mahimā |
tri-jagate rādhā-premera nāhika upamā ||104||
gopī-gaṇera rāsa-nṛtya-maṇḍalī chāḍiyā |
rādhā cāhi' vane phire vilāpa kariyā ||105||


(104) Rámánanda Ráj így felelt: Hallj most a rajongó szeretet (préma) dicsőségéről!
Rádhá szeretetének a három világban nincs párja!
(105) Krsna a rásza-táncot lejtő gópík körét elhagyva,
Rádhára vágyva, bánatosan bolyongott az erdőben.

kaṁsārir api saṁsāra-vāsanā-baddha-śṛṅkhalām |
rādhām ādhāya hṛdaye tatyāja vraja-sundarīḥ ||106||
itas tatas tām anusṛtya rādhikām
anaṅga-bāṇa-vraṇa-khinna-mānasaḥ |
kṛtānutāpaḥ sa kalinda-nandinī
taṭānta-kuñje viṣasāda mādhavaḥ ||107||


(106) Kansza ellenségének gondolatai is csak Rádhá körül forogtak, a reá emlékezés kötötte őt gúzsba.
Szívében Rádhát hordozva elhagyta Vradzsa szépséges leányait.
(107) A Szerelemisten nyilától sebzett, bánatos szívű Mádhavát a bűntudat emésztette. Mindenhová követte Rádhiká nyomait,
(ám mert nem találta őt sehol) leroskadt a Jamuná menti lugasban, s ott búslakodott.
(Dzsajadév: Gíta-góvinda 3.1-2.)

A Gíta-góvinda második fejezete Rádhá Krsna iránti érzelmeit ecseteli… most pedig Krsna érzéseiről olvashatunk. Ezért az is (api) szócska a versben: Rádhá szenved Krsna távollétében, és Krsna is szenved Rádhá távollétében.
Kanszári, szanszára… nem csupán az összecsengés kedvéért illeszti egymás mellé e szavakat Dzsajadév. Krsna hős – Kansza legyőzője (kaṁsa-ariḥ) –, most mégis alulmaradt, megbéklyózták, hiszen gondolatai csak Rádhá körül forognak, Rádhá, Rádhá szerelme ejtette őt foglyul. Másra nem is tud gondolni, így otthagyja a szépséges gópík körét, és Rádhiká keresésére indul. Ráadásul a rákövetkező vers Mádhavaként, Laksmí anya, a szerencseistennő uraként utal rá: Krsna nem csupán hős, hanem maga Nárájan, Isten… ám mind a szerencse istennője, mind Vradzsa szépségeinek társasága jelentéktelenné válik Rádhá hiányában.

ei dui-ślokera artha vicārile jāni |
vicārite uṭhe yena amṛtera khani ||108||
śata-koṭi gopī-saṅge rāsa-vilāsa |
tāra madhye eka-mūrtye rahe rādhā-pāśa ||109||
sādhāraṇa-preme dekhi sarvatra'samatā |
rādhāra kuṭila-preme ha-ila vāmatā ||110||


(108) E két vers értelmében elmerülve világossá válik,
hogy itt egész nektár-bánya bukkan a felszínre!
(109) Krsna sok millió gópí társaságában a rásza-táncot élvezte,
ám egyetlen, eredeti formájában mindig Rádhá mellett maradt.
(110) Az isteni szeretet általában mindenkire egyenlően árad,
ám Rádhá huncut szerelme ellenkező természetű.

aher iva gatiḥ premṇaḥ svabhāva-kuṭilā bhavet |
ato hetor ahetoś ca yūnor māna udañcati ||111||


(111) A szerelem természete akár a kígyó siklása, kanyargós.
Ezért a fiatalokban – okkal vagy ok nélkül – felébred a neheztelés (māna).
(Rúpa gószvámí: Uddzsvala-nílamani 15.102.)

E strófa kommentárjai az Alankára-kausztubha (A poézis ékköve) című mű idevágó részletét idézik:

nadīnāṁ ca vadhūnāṁ ca bhujagānāṁ ca sarvadā |
premṇām api gatir vakrā kāraṇaṁ tatra neṣyate |


A folyók, az asszonyok és a kígyók is mindig
– miként a szerelem – kanyargósan haladnak, ám ennek oka ismeretlen.

krodha kari' rāsa chāḍi' gelā māna kari' |
tāṅre nā dekhiyā vyākula haila śrī-hari ||112||
samyak-sāra vāsanā kṛṣṇera rāsa-līlā |
rāsa-līlā-vāsanāte rādhikā śṛṅkhalā ||113||
tāṅhā vinu rāsa-līlā nāhi bhāya citte |
maṇḍalī chāḍiyā gelā rādhā anveṣite ||114||
itas tataḥ bhrami' kāhāṅ rādhā nā pāñā |
viṣāda karena kāma-bāṇe khinna hañā ||115||
śata-koṭi-gopīte nahe kāma-nirvāpaṇa |
tāhātei anumāni śrī-rādhikāra guṇa ||116||


(112) (Rádhá) haragosan és sértődötten hagyta ott a rásza-táncot,
s mert nem látta őt, Srí Hari nagyon megijedt.
(113) A rásza-tánc Krsna vágyának legteljesebb lényege,
ám a rásza-lílá vágyában Rádhiká az összekötő kapocs.

Azaz Krsna rásza-lílára irányuló vágyának Rádhiká a megtestesítője, ő a béklyó (a śṛṅkhalā szó jelentése lánc, béklyó), ami/aki fogva tartja Krsnát.

(114) Nélküle a rásza-lílá nem ragyog Krsna szívében,
ezért a körből kilépve nyomban Rádhá keresésére indult.
(115) Ide-oda kóborolt, ám mert sehol nem találta Rádhát,
a szerelemisten nyilától sebzetten búslakodni kezdett.
(116) Még a sok millió gópí közt sem csillapult vágya!
Ebből láthatjuk Srí Rádhiká csodás tulajdonságait.

Ebből láthatjuk: szó szerint anumāni, azaz „következtethetünk”

prabhu kahe – ye lāgi' āilāma tomā-sthāne |
sei saba tattva-vastu haila mora jñāne ||117||
ebe se jāniluṅ sādhya-sādhana-nirṇaya |
āge āra āche kichu, śunite mana haya ||118||
kṛṣṇera svarūpa kaha rādhāra svarūpa |
rasa kon tattva, prema kon tattva-rūpa ||119||
kṛpā kari' ei tattva kaha ta' āmāre |
tomā-vinā keha ihā nirūpite nāre ||120||


(117) Az Úr szólt: Ami miatt hozzád jöttem,
azokat immáron mind a végső valóság leglényegeként tudhatom.
(118) Megértettem következtetéseidet a végső célról és a hozzá vezető útról.
Ám ha van más, több ennél, akkor szívem azt is hallani vágyja!
(119) Beszélj kérlek Krsna természetéről és Rádhá tulajdonságairól!
Milyen a rasza természete? A préma a valóság mely formája?
(120) Légy kegyes! Tárd fel előttem e valóságokat!
Rajtad kívül senki sem képes megmutatni őket!

Milyen a rasza természete: szó szerint: mi a raszáról szóló igazság, valóság (tattva)?
Megmutatni
: a szövegben szereplő nirūpite szó gyökének (nirūp) jelentései: felfog, megállapít, meghatároz, kijelöl.


A sorozat többi írása itt érhető el: Rámánanda-szamvád

2020. június 13., szombat

Rámánanda-szamvád – a raszák


Csaitanja Maháprabhu tanításában az Istenhez fűződő kapcsolatokat ötféle fő-, és hétféle mellékhangulat jellemzi. Elsődlegesek (pradhāna-rasa) a békesség (śānta), a szolgáló (dāsya), baráti (sakhya), szülői, vagy gyermekszerető (vātsalya), és a szerelem (śṛṅgāra, vagy mādhurya). A másodlagos, vagy mellérendelt hangulatok (gauna-rasa) színesítik az előbbieket, ezek klasszikus kilences lista többi tagja: humor (hāsya), bánat, sajnálat, megrendültség (karuṇa), düh (raudra), hősiesség (vīra), ijedtség (bhayānaka), undor (bībhatsa), csodálat (adbhuta).


Rámánanda Ráj a préma témájának tárgyalásakor az elsődleges raszákat sorolja fel, ám a raszák felsorolását a szolgáló szeretetével kezdi. Nem említi a śānta (békés, kiegyensúlyozott) hangulatot, melynek fő jellemzője a kiegyensúlyozottság, nyugalom, azaz a śama.
A megértés nem lehet teljes e nélkül, így hát vessünk egy pillantást a higgadt, áhítatos śānta-rasára is, a lelki béke jellemezte hangulatra. A śānta szó a śam (lecsillapodik, megnyugszik) igéből képzett befejezett melléknévi igenév: a lecsillapodott, megnyugodott, aki az anyagvilág zavaraival szemben, azok ellenére is békés. A továbbiakban áhítatos imádatként utalunk rá, talán e szókapcsolat fejezi ki legpontosabban a śānta-rasa Isten felé fordulásának jellegét. A Bhakti-raszámrta-szindhu meghatározása szerint:

śamo man-niṣṭhatā buddher iti śrī-bhagavad-vacaḥ |
tan-niṣṭhā durghaṭā buddher etāṁ śānta-ratiṁ vinā ||47||
nāsti yatra sukhaṁ duḥkhaṁ na dveṣo na ca matsaraḥ |
samaḥ sarveṣu bhūteṣu sa śāntaḥ prathito rasaḥ ||48||


(47) „A nyugalom az értelem nékem szentelése” ezek a Magasztos Úr szavai.
E kiegyensúlyozott vonzalom nélkül lehetetlen az értelem néki szentelése.
(48). Kiben nincs sem öröm, sem bánat, sem gyűlölet sem irigység,
ám egyenlő minden lénnyel, az ő hangulata az áhítatos imádat (śānta-rasa).

A hívő hite szilárd (nisthā) Istenben, s mert teljességgel őfeléje fordult, közömbössé vált az anyagvilág dolgai iránt – az anyagi vágyak teljes feladása (tṛṣṇā-tyāga) jellemzi. Történhet bármi, minden nehézség közepette, akár a halál árnyékában is csupán béke lesz szívében, semmi más. Mindegy számára, hogy pokol vagy üdvösség jut osztályrészéül.
Mégsem üres – a hála, kegyelem és oltalom tölti be. A śānta-rasa tiszteletteljes kapcsolat hívő és Isten közt, ugyanakkor ez a tisztelet némi távolságot is eredményez – ám ez a távolság nem hiányolja a meghittséget, természetes velejárója a kapcsolatnak, ezért nem okoz zavart. Áhítatos imádat hangulata jellemzi például a Kumárákat.

A raszákra gondolva ne feledjük, hogy bár a megnevezések a hétköznapi tapasztalatainkban megismert kapcsolatokra utalnak, ám e
hétköznapi tapasztalataink nem azonosak az istenszeretettel, csupán halvány visszfényei annak. Amikor erről kérdik őket, a raszákat megélők helyzete nem különbözik a látótól, aki a születése óta vaknak próbálja elmagyarázni a színek közti különbségeket. Lehetnek támpontjai, beszélhet benyomásokról, ám az élmény maga nem adható át.

prabhu kahe – eho haya āge kaha āra |
rāya kahe – dāsya-prema sarva-sādhya-sāra ||71||


(71) Az Úr szólt: Úgy van! kérlek, mondd tovább!
Rámánanda Ráj így felelt: A szolgáló szeretet – ez a tökéletesség leglényege.

yan-nāma-śruti-mātreṇa pumān bhavati nirmalaḥ |
tasya tīrtha-padaḥ kiṁ vā dāsānām avaśiṣyate ||72||


(72) Csupán nevét hallván az ember makulátlanul tisztává válik,
lába nyomai a szent zarándokhelyek – van-e hát lehetetlen az ő szolgáinak?
(Bhág. 9.5.16.)

Van-e lehetetlen az ő szolgáinak: a versben szó szerint: „vajon mi marad az ő szolgáinak?”, azaz van –e még további teendőjük, vagy olyan, ami elérhetetlen, lehetetlen volna számukra.
A vers a Bhágavata-purána kilencedik énekéből való, Ambarísa és Durvászá történetéből. Bár Durvászá egy vélt sértés miatt meg akarta ölni Ambarís királyt, ám ő továbbra is az ő jólétéért imádkozott. Durvászá a királyt magasztalta e szavakkal, miután felismerte Ambarís nagylelkűségét.

bhavantam evānucaran nirantaraḥ
praśānta-niḥśeṣa-mano-rathāntaraḥ |
kadāham aikāntika-nitya-kiṅkaraḥ
praharṣayiṣyāmi sa-nātha-jīvitam ||73||


(73) A szakadatlanul téged szolgáló
szívének minden vágya teljesen lecsendesül.
Mikor leszek örök szolgád,
s örvendezem majd veled, urammal-éltetőmmel?
(Jámunácsárja: Sztótra-ratna 43.)

Szívének minden vágya: költőien utal a vers a vágyakra: mano-ratha, az elme szekere. A szolgálóra a finom hangulatú anu-caran, azaz „utána járó”, társ, követő szó utal – aki ura mellett, annak nyomaiban jár, azaz ura közvetlen, személyes szolgálója.
A szolga ura oltalmát élvezi, szíve békés, mert együtt örvendezik urával, éltetőjével. A szilárd hit, és az anyagvilággal szembeni közömbösség éppúgy jellemzi őt, mint az áhítatos imádat hangulatában élőt, ám az kapcsolata urával személyes és szoros, elkötelezett az isteni fenség, és a szolgálatnak szentelődés mellett. A szolgáló szeretet jó példája Hanumán.

Az illúzió két jellemzője, hogy az ember magát gondolja a középpontnak, s hogy magáénak véli a dolgokat (ahantā – „énség”, mamatā – „enyémség”). A śānta-rasa teljességgel mentes az illúziótól, így az önteltségtől és a birtoklásérzettől is. A dāsya-rasāban azonban újra felbukkan valamiféle birtoklásérzet: az én uram! A teljes önátadás – én a tiéd vagyok – mellett megjelenik a „te az enyém” tudata is, mely a további raszákban csak fokozódik majd.

prabhu kahe – eho haya kichu āge āra |
rāya kahe – sakhya-prema sarva-sādhya-sāra ||74||


(74) Az Úr szólt: Úgy van! van még ennél több?
Rámánanda Ráj így felelt: A baráti szeretet – ez a tökéletesség leglényege.

itthaṁ satāṁ brahma-sukhānubhūtyā
dāsyaṁ gatānāṁ para-daivatena |
māyāśritānāṁ nara-dārakeṇa
sārdhaṁ vijahruḥ kṛta-puṇya-puñjāḥ ||75||


(75) A szentek brahman-örömének forrásával,
a szolgálatnak szentelődők Legfőbb Istenségével,
s az illúzióban élők ember-gyerekével
játszadoztak együtt ők, kik mögött jámbor tettek sokasága van.
(Bhág. 10.12.11.)

A felidézett vers egészen más hangulatot tár elénk. Krsna gyerekkora barátai körében telik, s Bhágavata-purána e részlete színesen meséli el, miként játszottak Krsna és barátai:

(7) Néhányan fuvolán játszottak, mások bivalyszarv kürtöt fújtak,
volt, aki a méhekkel zümmögött együtt, vagy a kakukk hangját utánozta.
(8) A madarak árnyékát kergették, vagy a hattyúkkal vonultak,
némán figyeltek, akár a darvak, és pávákkal táncoltak.
(9) A majomcsemetéket csalogatták, felkapaszkodtak a fákra,
vagy őket utánozva, velük együtt himbálóztak a levelek közt.
(10) Mások a békákkal ugrándoztak, pancsoltak a vízben,
nevetgéltek a tükörképükön, és feleseltek a visszhangjukkal.

A baráti szeretet hangulatában az áhítat és tisztelet háttérbe szorul, helyét a meghitt, bizalmas légkör veszi át. Ugyanakkor megmaradhat a szolgálatkészség is… miként olyan barátok közt, akik szívesen állnak egymás szolgálatára – kölcsönösen. A korábban említett birtoklásérzet (mamatā) tovább erősödik: a barátok egyenlőnek, azonosnak látják egymást.
Ugyanakkor, e a meghitt légkörbe is utat találhat az isteni fenség (aiśvarya) tudata. Példa erre Ardzsuna: miután a kuruksétrai csatamezőn megpillantotta Krsna univerzális formáját, nyomban imáit felajánlva könyörgött bocsánatért korábbi tiszteletlennek vélhető szavaiért (Bg. 11.41-42.), miközben Vradzsában a pásztorfiúk bármikor fesztelenül játszanak vele. A démonok felett aratott rendkívüli és csodás győzelmek csupán örömujjongást váltanak ki, megkülönböztetett tiszteletet nem, s bár látták rendkívüli hatalmát, a fiúk továbbra is lelkesen mérik össze erejüket Krsnával birkózásban. Sőt, ha győznek, akkor Krsna a vesztesre rótt büntetésként a vállán viszi játszótársát (Bhág. 10.18.-24.).

prabhu kahe – eho uttama āge kaha āra |
rāya kahe – vātsalya-prema sarva-sādhya-sāra ||76||


(76) Az Úr szólt: Ez a legkiválóbb! kérlek, mondd tovább!
Rámánanda Ráj így felelt: A szülői szeretet – ez a tökéletesség leglényege.

A vātsalya szó gyöke a vatsa (borjú, kisgyermek), így a vātsalya a gyermekek, általános értelemben a kicsik, az alárendeltek iránti gyöngéd szeretet. A vātsalya-rasa a gyermek Krsna iránti szeretetet jelenti.

nandaḥ kim akarod brahman śreya evaṁ mahodayam |
yaśodā vā mahā-bhāgā papau yasyāḥ stanaṁ hariḥ ||77||


(77) Ó, bráhmana, vajon milyen emelkedett és áldásos tettet végezhetett Nanda,
vagy a szerencsés Jasódá, kinek tejét Hari itta?
(Bhág. 10.8.46.)

nemaṁ viriñco na bhavo na śrīr apy aṅga-saṁśrayā |
prasādaṁ lebhire gopī yat tat prāpa vimukti-dāt ||78||


(78) Sem Brahmá, sem Siva, s még Laksmí sem, ki pedig mindig az ő mellkasán pihen
nem érhette el ezt a kegyet, amit e gópí kapott a megszabadulás adományozójától!
(Bhág. 10.9.20.)

A fenti két vers Paríksit király és Suka beszélgetéséből való, a kis Krsna megkötözésének történetéből. A szülői szeretet az előbbi hangulatok tulajdonságait magában foglalja. A meghittség tovább fokozódik, és megjelenik két új vonás: a gondoskodás, illetve a dorgálás, büntetés.
Miként a baráti szeretetben, a szülői szeretetben is felbukkanhat a fenség tudata. Mikor Vaszudév és Dévakí kiszabadultak börtönből, s végre találkozhattak Krsnával és Balarámmal, ahelyett, hogy a szokások szerint a gyermekek szüleik lábaihoz borultak volna, a szülők hajtották meg fejüket hódolattal fiaik előtt, felismerve isteni mivoltukat. Hasonlóképp szembesült Krsna csodálatos, isteni mivoltával Jasódá is Vrndávanban, mikor a megevett rögöt keresve belenézett fia szájába, ám ott nem csupán egy kis maszatos földdarabot látott, hanem az egész mindenséget – ő azonban a következő pillanatban már meg is feledkezett a látványról, és keblére szorította kisfiát.

Mert Rámánanda Ráj gondolatsora a hívő és Istene közti hangulatokat fejtegeti, ezért nem beszél róla, de vātsalya, a kicsinyek felé forduló szeretet Isten hívei felé forduló gondoskodása is. Rúpa gószvámí a Padjávalí című antológiában Daksinátja versét idézi Isten szeretetének illusztrálására:

atandrita-camūpati-prahita-hastam asvīkṛta-
praṇīta-maṇi-pādukaṁ kim iti vismṛtāntaḥpuram |
avāhana-pariṣkriyaṁ pataga-rājam ārohataḥ
kari-pravara-bṛṁhite bhagavatas tvarāyai namaḥ ||50||


A figyelmes őrparancsnok kinyújtott kezéből felajánlott
ékköves lábbelit „miért is?” felkiáltással utasítja el, miközben királynőit feledve
dísztelen hátasára, Garudára pattan.
Az elefánttrombitálást meghalló magasztos Úr sietségének ajánlom hódolatom!

Bhaktái hívásának eleget téve oly sietősen pattan a madárkirály (pataga-rāja), Garuda hátára, hogy nincs idő Garuda illő felékesítésére, megfeledkezik királynőiről (az antaḥpura szó szerint belső palotát jelent, a király feleségeinek lakrészét, átvitt értelemben pedig magukat a királynőket), s nem is érti, miért nyújtja felé az őrparancsnok ékkövekkel díszített lábbelijét.
Az elefánttrombitálás utalás Gadzséndra történetére: a bajba jutott és kétségbeesett elefántkirály utolsó erejével egy sietve leszakajtott lótuszvirágot ajánl az Úrnak.

prabhu kahe – eho uttama āge kaha āra |
rāya kahe – kāntā-prema sarva-sādhya-sāra ||79||


(79) Az Úr szólt: Ez a legkiválóbb! kérlek, mondd tovább!
Rámánanda Ráj így felelt: A szerelmes ragaszkodás – ez a tökéletesség leglényege.

nāyaṁ śriyo 'ṅga u nitānta-rateḥ prasādaḥ
svar-yoṣitāṁ nalina-gandha-rucāṁ kuto 'nyāḥ |
rāsotsave 'sya bhuja-daṇḍa-gṛhīta-kaṇṭha-
labdhāśiṣāṁ ya udagād vraja-sundarīṇām ||80||


(80) Ez nem a hőn szeretett, mellkasán pihenő hitves, Srí iránti szívélyesség,
nem is a mennyek hajadonjainak lótusz-illatú szépsége, mit sem szólva másokéról!
A rásza-tánc ünnepén az Ő karjai ölelték nyakukat,
ebben az áldásban részesültek Vradzsa szépségei!
(Bhág. 10.47.60.)

A verset a Vrndávanba látogató Uddhava mondja a gópíkról, a gópíknak.

tāsām āvirabhūc chauriḥ smayamāna-mukhāmbujaḥ |
pītāmbara-dharaḥ sragvī sākṣān manmatha-manmathaḥ ||81||


(81) Megjelent köztük Sauri, lótusz-orcáján mosollyal,
sárga ruháját viselve, virágfüzéresen, Ő maga, kibe a Szerelem szerelmes!
(Bhág. 10.32.2.)

A vers a Bhágavata-purána rásza-táncot leíró részéből való.
Kibe a Szerelem szerelmes: szó szerint: manmatha-manmathaḥ. A man-matha jelentése szívet felkavaró, ez a Szerelemisten, és a szerelem megjelölése is egyben.

A szerelmes ragaszkodás magában foglalja a Krsna iránt mélységes ragaszkodást (kṛṣṇa-niṣṭhā), a szolgálat odaadó, szívbéli voltát (sevā atiśaya), a barátság szabad fesztelenségét (asaṅkoca), és a szülői szeretet gyöngéd gondoskodását, dédelgető cirógatását (lālana), ám mindezek összeadódnak és egészen felfokozódnak a teljes önátadásban.

kṛṣṇa-prāptira upāya bahu-vidha haya |
kṛṣṇa-prāpti-tāratamya bahuta āchaya ||82||
kintu yāṅra yei rasa, sei sarvottama |
taṭa-stha hañā vicārile, āche tara-tama ||83||


(82) Krsna elérésének számos módja létezik,
és Krsna elérésének fokozatai is számosak.
(83) Bár mindenkinek az a legmagasabb rendű, amilyen hangulat (őt fűzi Istenhez),
elfogulatlan szemmel nézve mégis vannak jobbak és még jobbak.

Az istenszeretetben megélt érzelmek tökéletesek, lényegük a szünet nélküli heves boldogság, ahogy Rúpa gószvámí fogalmaz a Bhakti-raszámrta-szindhuban (sāndrānanda-viśeṣātmā, Brsz.1.1.17.). Mert tökéletesek, az adott hangulatban élő nem érez semmilyen hiányosságot, s nem is vágyik másféle hangulat megélésére. Ám mégis beszélhetünk az egyes raszák kapcsán jobbakról és még jobbakról, azok színességének, változatosságának tekintetében. Erről szólnak a következő versek:

yathottaram asau svāda-viśeṣollāsa-mayy api |
ratir vāsanayā svādvī bhāsate kāpi kasyacit ||84||


(84) A különféle ízek öröm-lényege sorban egymás után (fokozódik),
s a vágy révén egyszer csak megjelenik a szeretet (rati) édes íze.
(Rúpa gószvámí: Bhakti-raszámrta-szindhu 2.5.38.)

pūrva-pūrva-rasera guṇa pare pare haya |
dui-tina gaṇane pañca paryanta bāḍaya ||85||
guṇādhikye svādādhikya bāḍe prati-rase |
śānta-dāsya-sakhya-vātsalyera guṇa madhurete vaise ||86||
ākāśādira guṇa yena para-para bhūte |
dui-tina krame bāḍe pañca pṛthivīte ||87||
paripūrṇa-kṛṣṇa-prāpti ei 'premā' haite |
ei premāra vaśa kṛṣṇa - kahe bhāgavate ||88||


(85) A megelőző ízek tulajdonságai jelen vannak a rákövetkezőkben,
kettő, majd három, összeadódva növekszik az ötödikig bezáróan.
(86) A tulajdonságok fokozódásával növekszik a zamat minden hangulatban.
A nyugodt, szolgai, baráti és szülői hangulatok tulajdonságai mind megjelennek a szerelemben.
(87) Miként a tér és a többi elem tulajdonságai megjelennek a rákövetkezőben,
kettőé, háromé, majd a földben együtt mind az öt.

Az öt durva fizikai elem a tér, a levegő, a tűz, a víz, a föld. A tér, ami helyet ad a betöltekezésnek, a levegő e teret mozgással, keveredéssel tölti meg. A tűz, az energia a felfokozott mozgás, míg a víz a kohézió, a föld pedig a szilárd anyag. Az áhítatos imádattól (śānta-rasa) kezdődően hasonlóképpen fokozódnak és szélesednek a raszák jellemzői.

(88) Krsna tökéletes elérése ez a préma.
Ez a préma még Krsnát is irányítása alá vonja – ő maga mondja a Bhágavatamban.

mayi bhaktir hi bhūtānāmv amṛtatvāya kalpate |
diṣṭyā yad āsīn mat-sneho bhavatīnāṁ mad-āpanaḥ ||89||


(89) Az irántam való szeretet minden lényt alkalmassá tesz a halhatatlanságra.
Szerencsére ti az irántam érzett gyöngédségetek révén elértek engem!
(Bhág. 10.82.44.)

kṛṣṇera pratijñā dṛḍha sarva-kāle āche |
ye yaiche bhaje, kṛṣṇa tāre bhaje taiche ||90||


(90) Krsna ígérete határozott, mindenkor:
aki ahogy őt szereti, Krsna akképpen viszonozza néki szeretetét.

A bhaj ige többes jelentésű szó: oszt, imád, tisztel, magasztal, de választ, élvez, kegyel értelemben is állhat. Ezért kétféleképpen is gondolhatunk rá. Egyfelől a rákövetkező Gítá vers értelmében: a bárki, bármilyen módon is – akár elutasítással – fordul Isten felé, ő akképpen osztja ki neki tettei gyümölcsét („Tőle származik minden eredmény, mert ez indokoltabb” – phalam ata upapatteḥ, mondja a Védánta-szútra 3.2.39.). Másfelől pedig a szó szeret értelmében: a szeretetteljes közeledést szeretettel viszonozza. A rajongó szeretettel kapcsolatos gondolatsorba az utóbbi értelmezés illik inkább.

ye yathā māṁ prapadyante tāṁs tathaiva bhajāmy aham |
mama vartmānuvartante manuṣyāḥ pārtha sarvaśaḥ ||91||


(91) Miként hozzám folyamodnak, én éppen úgy viszonzom közeledésüket.
Az én utamon járnak az emberek mind, Pártha!
(Bg. 4.11.)

ei 'premera anurūpa nā pāre bhajite |
ataeva ṛṇī haya - kahe bhāgavate ||92||


(92) E szeretetet illőn nem képes viszonozni,
ezért adóssá válik – ahogy a Bhágavatam is mondja:

na pāraye 'haṁ niravadya-saṁyujāṁ
sva-sādhu-kṛtyaṁ vibudhāyuṣāpi vaḥ |
yā mābhajan durjaya-geha-śṛṅkhalāḥ
saṁvṛścya tad vaḥ pratiyātu sādhunā ||93||


(93) Képtelen vagyok ezt az elmondhatatlanul tökéletes találkozást
kellően megszolgálni nektek, még az istenek élethossza alatt sem!
Engem imádtok, még az elszakíthatatlan családi kötelékeket
is elvágva! Saját jótetteitek erénye legyen hát a viszonzás.
(Bhág. 10.32.22.)

yadyapi kṛṣṇa-saundarya mādhuryera dhurya |
vraja-devīra saṅge tāṅra bāḍaye mādhurya ||94||


(94) Noha Krsna szépsége édességének legfelsőbb foka,
Vradzsa leányai társaságában édessége csak növekszik.

Bár az isteni tulajdonságok sora megszámlálhatatlan, Rúpa gószvámí a Bhakti-raszámrta-szindhuban (2.1.23-44.) felsorolja a hatvannégy legfontosabbat – e tulajdonságok az Isten iránti ragaszkodás megalapozói (ālambana). A tulajdonságok egy részével az élőlények is rendelkezhetnek, nagyobb hányadukkal az avatárok, ám van négy tulajdonság, mely egyedül Krsna sajátja. A felsorolásban a szépség különleges helyet foglal el. A tulajdonságok sora a szépséggel kezdődik: teste elbűvölő szépségű (suramyāṅga), s mint majd látjuk, a felfokozott, páratlan szépséggel zárul. Az utolsó négy, egyedül Krsnára jellemző tulajdonságról az alábbi versek szólnak:

sarvādbhuta-camatkāra-līlā-kallola-vāridhiḥ |
atulya-madhura-prema-maṇḍita-priya-maṇḍalaḥ ||41||
trijagan-mānasākarṣi-muralī-kala-kūjitaḥ |
asamānordhva-rūpa-śrī-vismāpita-carācaraḥ ||42||


(41) Mindenkit ámulatba ejtő csodás kedvtelései hullámával hömpölygő óceán,
páratlan szerelemmel ékesített, szerető társai veszik körbe,
(42) a három világban mindenki szívét felkavaró lágy fuvolamuzsikája,
végül páratlan, mindenek felett álló szépsége és bája, mely ámulatba ejti a mozgó és mozdulatlan lényeket egyaránt.

Csodás kedvtelései, szerető társai, mindenkit megigéző és invitáló fuvolajátéka, és végezetül szépsége. Ami mégsem ugyanaz, mint a tulajdonságok közt az első… szép bárki lehet, ám Krsna maga a testet öltött Szépség, ahogy Rádhá a testet öltött Szeretet.

E négy tulajdonságot együtt jeleníti meg a rásza-tánc:

tatrātiśuśubhe tābhir bhagavān devakī-sutaḥ |
madhye maṇīnāṁ haimānāṁ mahā-marakato yathā ||95||


(95) Általuk tündökölt ott az Úr, Dévakí fia,
akár egy csodás smaragd, az aranyba foglalt ékkövek körében.
(Bhág. 10.33.6.)

A strófa a Bhágavata-purána rásza-táncról szóló fejezetéből való.


A sorozat többi írása itt érhető el: Rámánanda-szamvád

2020. április 18., szombat

Krsnadász Kavirádzs gószvámí: Srí Rádhikástakam


A Góvinda-lílámrta 17.fejezetéből, az 59-67. versek.
A versmérték tūnaka – υ – υ – υ – υ – υ – υ – υ –



kuṅkumākta-kāñcanābja-garva-hāri-gaurabhā
pītanāñcitābja-gandha-kīrti-nindi-saurabhā |
ballaveśa-sūnu-sarva-vāñchitārtha-sādhikā
mahyam ātma-pāda-padma-dāsyadāstu rādhikā ||1||


Aranyfénye elhomályosítja a kunkummal megkent aranylótusz büszkeségét,
illata mellett a sáfránnyal meghintett lótusz oly magasztalt aromája is semmiség.
A pásztorok urának fiának minden kívánságát tökéletesen betöltő –
bárcsak Rádhiká megajándékozna lótuszlába szolgálatával!

kauravinda-kānti-nindi-citra-paṭṭa-śāṭikā
kṛṣṇa-matta-bhṛṅga-keli-phulla-puṣpa-vāṭikā |
kṛṣṇa-nitya-saṅgamārtha-padma-bandhu-rādhikā
mahyam ātma-pāda-padma-dāsyadāstu rādhikā ||2||


Színpompás selyemszárija maga mögé utasítja a rubin ragyogását.
Kinyílt virágokban dús kert, hol a mámoros fekete méhecske játszadozik.
Megörvendezteti a lótuszok barátját, csak hogy újra meg újra találkozhassék Krsnával –
bárcsak Rádhiká megajándékozna lótuszlába szolgálatával!

A harmadik pádában a lótuszok barátja (padma-bandhu) a Nap, vagy a méhecske neve. Finom utalás az előző strófára is, melynek képében Rádhá a tágra nyílt virág, aki a fekete (azaz Krsna) méhecskét várja. Ám itt a lótuszok barátja a Nap, mert Rádhá a Napistent imádja, hogy elnyerje Krsna társaságát.

saukumārya-sṛṣṭa-pallavāli-kīrti-nigrahā
candra-candanotpalendu-sevya-śīta-vigrahā |
svābhimarśa-ballavīśa-kāma-tāpa-vādhikā
mahyam ātma-pāda-padma-dāsyadāstu rādhikā ||3||


Lágy finomsága mellett szégyenkezik a friss rügyek sora,
üde alakját a Hold, a szantálpép, a kéklótusz s a kámfor szolgálja.
Érintése lecsillapítja a pásztorleányok urának perzselő vágyát –
bárcsak Rádhiká megajándékozna lótuszlába szolgálatával!

A Hold, a szantálpép, az éjjel nyíló kéklótusz és a kámfor mind a perzselő hőséget csillapítja… Rádhá érintése éppígy csillapítja Krsna perzselő vágyát – mondja a vers. Az érintés (abhimarśa) nem csupán a bőrfelületek könnyed és puha találkozására vonatkozik, hanem érintkezést, nemi egyesülést is jelenthet.
Elgondolkodtató, mit kereshet egy efféle nagyon anyaginak tűnő utalás egy magasztaló fohászban? A válasz keresésében kicsit távolról indulnék el: A Gópála-tápaní upanisad második fejezetének kerettörténete szerint egyszer Vradzsa szenvedélytől fűtött leányai miután az egész éjszakát Krsnával töltötték, így kérdezték őt: ki legyen a méltó bráhmana, akinek ételadományainkat adjuk? Durvászá – felelte Krsna. Ám Durvászá a Jamuná másik oldalán lakik – faggatóztak tovább a gópík – hogyan kelhetnénk át a folyón, hogy meglátogathassuk? Mondjátok: Krsna brahmacsárí – szólt Krsna –, és a folyó utat nyit nektek. A gópík csodálkozva nézek össze, de hittek a szónak, s Krsna tanácsát követve valóban átjutottak a folyó túlpartjára. Durvászá ásramjához járultak, s átadták néki az elkészített finomságokat. Durvászá jóllakott, majd elégedetten bocsájtotta útjára a leánysereget. Hogy keljünk át a folyón hazafelé? – tűnődtek el, s most a bráhmanától tudakozódtak. Mondjátok, hogy Durvászá durvá füvet eszik – felelte a bölcs. A válasz szójáték, a Durvászá név jelentése: dur-vászá, azaz rosszul öltözött (hiszen aszkéta), de nagyon hasonlít a durvásá (durvá-ásá), vagyis durvá (kusa) füvet evő szóra. Ez azonban már sok volt a gópíknak: most lakattuk jól a legfinomabb falatokkal! hogyhogy füvet eszik? Rádhá, a vezetőjük szóvá is tette, fejtsd meg kérlek, szavaid értelmét! – kérte a bölcstől. Durvászá válaszában az anyag és a lélek különbözőségéről beszélt: Én lélek vagyok – hogyan lehetnék hát élvező, az anyagi élvezetek rabja? Krsna ¬– ki nektek a legkedvesebb – a kétféle test, a durva- és finom fizikai test teremtője. Vele kapcsolatban semmi esetre sem beszélhetünk anyagi vágyakról, mert teljes egészében felette áll azoknak. S erről ugyan már nyílt határozottsággal nem beszélt Durvászá, de éppen ez a helyzet a lelket látó bölcs esetében is… bár jóízűen elfogyasztotta a gópík felajánlásait, ez nem hoz anyagi ragaszkodást… független marad, miként Krsna, mert a létezés más minőségét szemléli, más minőségében él.
Akkor hát mire véljük ezeket a történeteket? Evilági tapasztalataink szerint is a szerelem nagyon intenzív kapcsolat: feloldja az énhatárokat, és összehangolja a szerelmeseket. Gyönyörű előképe a hamis én lebontásának, és a Legfelsőbbel való összehangolódásnak. Nem véletlen hát, hogy a szerelem, mint az intenzív istenkapcsolat szimbóluma felbukkan a legtávolabbi kultúrákban is. S ez a vonzalom oly erős, hogy még Istent is befolyása alá vonja: Krsna Rádhá lábaihoz borul.
S mert a hindu tradícióban a szexualitáshoz nem kötődik bűn, vagy negatív gondolat, így találkozhatunk hasonló utalásokkal szakrális költeményekben is. Ám ezeknek nincs köze a világi szexualitáshoz… ahogyan a Siva-lingam és a jóni látványa sem kelt szexuális képzetet a hindu imádóban, úgy itt sem a világi szerelmeskedés az, ami eszébe ötlik a vers recitálásakor, hanem a kapcsolat nagyszerű mélysége és intenzitása. Hogy van, amihez/akihez a független Isten mégis kötődik. S ez a kutatásunk tárgya! Ott ajánljuk fel szolgálatainkat, ahol ezt a csodát látjuk!
Ám a más kultúrában felnőtt olvasót rendre figyelmeztetni szokták: ne tévedjen meg, hiszen ha Rádhá és Krsna szerelmét csupán a világi szerelem dimenziójában értelmezi, akkor tévúton jár.

viśva-vandya-yauvatābhivanditāpi yā ramā
rūpa-navya-yauvanādi-sampadā na yat-samā |
śīla-hārda-līlayā ca sā yato’sti nādhikā
mahyam ātma-pāda-padma-dāsyadāstu rādhikā ||4||


Még a mindenki által imádott, s az ifjú lányok koszorúja által magasztalt Ramá
sem fogható őhozzá szépségben, zsenge ifjúságban s a többi kiválóságban.
Jellem, szeretet, s édes kedvtelések terén nincs, ki nála jobb volna –
bárcsak Rádhiká megajándékozna lótuszlába szolgálatával!

Ramá, azaz a megörvendeztető Laksmí neve.

rāsa-lāsya-gīta-narma-satkalāli-paṇḍitā
prema-ramya-rūpa-veśa-sadguṇāli-maṇḍitā |
viśva-navya-gopa-yoṣid-ālito’pi yādhikā
mahyam ātma-pāda-padma-dāsyadāstu rādhikā ||5||


A rásza-tánc, az ének, tréfálkozás és a finom művészetek mestere,
szeretete, gyönyörű alakja, öltözéke, s jótulajdonságai ékesítik.
Kiválóbb ő még a mindenség által magasztalt pásztorleányok sokaságánál is –
bárcsak Rádhiká megajándékozna lótuszlába szolgálatával!

nitya-navya-rūpa-keli-kṛṣṇa-bhāva-sampadā
kṛṣṇa-rāga-bandha-gopa-yauvateṣu kampadā |
kṛṣṇa-rūpa-veśa-keli-lagna-sat-samādhikā
mahyam ātma-pāda-padma-dāsyadāstu rādhikā ||6||


Az örökifjú szépség, a szerelmes játékok, s a Krsna iránti érzelmek tökéletessége,
ki megremegteti a Krsna iránti ragaszkodással megkötött pásztorleányok szíveit.
Krsna alakján, viseletén, szerelmes kedvtelésein meditál állhatatosan –
bárcsak Rádhiká megajándékozna lótuszlába szolgálatával!

sveda-kampa-kaṇṭakāśru-gadgadādi-sañcitā
marṣa-harṣa-vāmatādi-bhāva-bhūṣaṇāñcitā |
kṛṣṇa-netra-toṣi-ratna-maṇḍanālidādhikā
mahyam ātma-pāda-padma-dāsyadāstu rādhikā ||7||


Veríték, remegés, lúdbőrzés, könnyek, elcsukló hang, s az olthatatlan szeretet többi jele mutatkozik rajta,
míg csáberejét a türelem, ujjongás, ellenkezés és más érzelem-díszek fokozzák.
Krsna szemeit gyönyörködtető drágaköves ékszereket visel –
bárcsak Rádhiká megajándékozna lótuszlába szolgálatával!

Bár Rádhá szemet gyönyörködtető ékszereket visel, igazi díszei szerető érzelmeinek megmutatkozó jelei.

yā kṣaṇārdha-kṛṣṇa-viprayoga-santatoditā-
neka-dainya-cāpalādi-bhāva-vṛnda-toditā |
yatna-labdha-kṛṣṇa-saṅga-nirgatākhilādhikā
mahyam ātma-pāda-padma-dāsyadāstu rādhikā ||8||


Aki ha csak egy fél pillanatra is elválik Krsnától mély
és keserves szomorúság, aggodalom, s más érzések gyötrik.
Ám mikor nagy erőfeszítések révén végül elnyeri Krsna társaságát, minden fájdalma szertefoszlik –
bárcsak Rádhiká megajándékozna lótuszlába szolgálatával!

Más szövegváltozatban a második pádában a toditā – gyötretett – helyett moditā – megörvendeztetett áll.

aṣṭakena yas tv anena nauti kṛṣṇa-vallabhāṁ
darśane’pi śailajādi-yoṣid-ādi-durlabhām |
kṛṣṇa-saṅga-nanditātma-dāsya-sīdhu-bhājanaṁ
taṁ karoti nanditāli-sañcayāśu sā janam ||9||


Aki ezzel a nyolc strófás költeménnyel Krsna kedvesét magasztalja,
kinek megpillantására még Párvatí, s a többi szépség is vágyik,
őt a Krsna társaságának örvendező Rádhiká önnön szolgálatának nektárjával
ajándékozza meg, s befogadja az elragadtatott társnői körébe.

2018. július 14., szombat

Rúpa gószvámí: Srí Srí Rádhá-Mádhava nyolc páros-neve


śrī-śrī-rādhā-mādhavayor nāma-yugalāṣṭakam

Rúpa gószvámí verse az isteni pár néhány nevét veszi számba – minden strófával egyre beljebb lépve. Rádhá-Dámódar, Rádhá-Mádhava a fenséges isteni pár nevei. E nevek többféleképpen is értelmezhetők, s a rákövetkező strófák fényében ezek tűnnek a távolabbi megközelítésnek – Dámódar az Úr, kinek köldöke tavában nyíló lótuszvirág a mindenség otthona , Mádhava pedig a szerencseistennő férje, kit hallgatással, meditációval és jógával lehet megközelíteni . A második strófa nyilvánvalóan a kisgyermekek baráti hangulatát idézi, míg a harmadik a szerelmes kedvteléseket.


rādhā-mādhavayor etad vakṣye nāma-yugāṣṭakam |
rādhā-dāmodarau pūrvaṁ rādhikā-mādhavau tataḥ ||1||


Rádhá-Mádhava nyolc páros nevét zengem most el,
Elsőként (1) Rádhá-Dámódar, majd (2) Rádhá-Mádhava,

vṛṣabhānu-kumārī ca tathā gopendra-nandanaḥ |
govindasya priya-sakhī gāndharvā-bāndhavas tathā ||2||


(3) Vrsabhánu leánykája és a pásztorok vezérének kisfia,
(4) Góvinda kedves barátnője és Gándharvá barátja.

nikuñja-nāgarau goṣṭha-kiśora-jana-śekharau |
vṛndāvanādhipau kṛṣṇa-vallabhā-rādhikā-priyau ||3||


(5) A liget csalafinta hősei, (6) Vradzsa ifjúságának koronái,
(7) Vrndávan uralkodópárja, (8) Krsna szíve választottja, Rádhiká kedvese.

nikuñja-nāgarau: A nāgara szó szerint városit jelent, és – kontextustól függően – minden mást is, amit a városiaknak tulajdonítanak: előzékenységet vagy éppen kicsapongó romlottságot, és főleg gyors felfogóképességet, éleseszűséget, csalafintaságot. Nāgara: ez szokásosan a gópíkat elcsábító Krsna jelzője, ám Rádhá nem egyszerű fejőslányka, évődő furfangban maga mögé utasítja Krsnát.

2013. június 22., szombat

a szívrabló szépség


A rendező és táncosnő beszélgetését a színfalak mögül megszólaló hang szakítja félbe: kezdődik a játék! Az istenek legfőbb Ura pajtásaival játszani indul az erdőbe!

(nepathye)
(a színfalak mögül)


dvātriṁśal-lakṣaṇair yukto deva-deveśvaro hariḥ |
gopāla-bālakaiḥ sārdhaṁ jagāma yāmuna-vanam ||

Hari, a harminckét isteni tulajdonságban bővelkedő Legfelsőbb Úr,
a pásztorfiúk társaságában éppen most indul a Jamuná-menti erdőbe.



E vers harminckét isteni tulajdonságot említ, míg a Bhágavata-purána 1.16.26-30. versei negyven tulajdonságot vesznek számba, Rúpa gószvámí a Bhakti-raszámrta-szindhuban hatvannégy tulajdonságot sorol (2.1.45-217.), ám ne feledjük a verset, Brahmá fohászát:
guṇātmanas te 'pi guṇān vimātuṁ hitāvatīṛnasya ka īśire 'sya |
kālena yair vā vimitāḥ su-kalpair bhū-pāṁśavaḥ khe mihikā dyu-bhāsaḥ ||
„A szakértők idővel bizonnyal összeszámolják a Föld valamennyi porszemét, vagy hópelyheket az égen, netán számba veszik a csillagok fényét, ám képtelenek lesznek felmérni mindazon jótulajdonságokat, melyekkel Te rendelkezel, óh Uram!” (Bhág. 10.14.7.)

Majd egy dal következik, melyben Rámánanda Ráj Krsna szépségét énekli meg. Rúpa gószvámí az isteni tulajdonságok felsorolását a szépséggel kezdi (suramyāṅga – csodaszép alakú), s az utoljára számba vett tulajdonság, egyike azoknak, melyekkel csak a vradzsabéli Krsna rendelkezik, a lenyűgöző szépség (rūpa-mādhuryam). Mi a különbség e kettő között? szép lehet bárki, a mindenkit vonzó, lenyűgöző Szépség azonban egyedül Krsna.

mṛdutara-maruta-vellita-pallava-valli-valita-śikhaṇḍam |
tilaka-viḍambita-marakata-maṇi-tāla-bimbita-śaśadhara-khaṇḍam ||

A lágyan fújdogáló szellő meglibbenti a liánok virágait, s a hajába tűzött pávatollat.
Tündöklő szépsége maga mögé utasítja a smaragdtükörben feltűnő hold ragyogását is,

yuvati-manohara-veśam |
kalaya kalānidhim iva dharaṇīm anu pariṇata-rūpa-viśeṣam ||

csodás megjelenése elragadja a hajadon leányok szívét!
Nézd csak! Finom alakja akár a földre szállt telihold!
 

 E strófa a dal refrénje. A kalaya kalānidhim szófordulat szépsége nem csupán az alliteráció, a Holdra utaló kalā-nidhi (részeket összefogó) szó is több egyszerű hasonlatnál. A Holddal való összevetés alapja, hogy míg a Nap az életerő forrása és gyűjtőhelye, addig a Hold a szépségé, a nektáré. A kalā-nidhi szóban a kalā szokásosan részt jelent, ám csalást, rászedést is, kalā-nidhi – „a csalafintaság kincsestára” így a fondorlatos Krsna jelzője. A refrén utolsó szavai is kettős értelműek. A pariṇata-rūpa-viśeṣam jelentheti azt a személyt, kinek a sajátos vonása tökéletes alakja, ám „meghajlott szépséget” is. Ez pedig a Gíta-góvinda egyik fontos jelenetét idézi, melyben Krsna – hogy kiengesztelje kedvesét – Rádhá lábaihoz borul.

khelā-dolayita-maṇi-kuṇḍala-ruci-rucirānana-śobham |
helā-taralita-madhura-vilocana-janita-vadhū-jana-lobham ||

Orcájának ragyogása meg-megcsillan játékosan hintázó ékköves fülbevalóin,
édesen évődő oldalpillantásai pedig felszítják a fejőslánykák sóvár vágyát.

gajapati-rudra-narādhipa-cetasi janayatu mudam anuvāram |
rāmānanda-rāya-kavi-bhaṇitaṁ madhuripu-rūpam udāram ||

Örvendeztesse meg Gadzsapati Rudra király szívét újra meg újra
Madhu ellenségének szépséges alakja, melyről a költő Rámánanada Ráj dalol.

2013. május 11., szombat

a lótusz kelyhének foglya


Lapozzuk tovább a Dzsagannáth-vallabhát! A rendező és a táncosnő beszélgetésének másik célja, hogy megteremtsék az alaphangulatot az előadáshoz:

naṭī: (puro’valokya) paśya paśya –
Natí
(észrevesz valamit, s így kiált): Nézd, nézd!


mṛdula-malaya-vātācanta-vīci-pracāre
sarasi nava-parāgaiḥ piñjaro’yaṁ klamena |
prati-kamala-madhūnāṁ pāna-matto dvirephaḥ
svapiti kamala-kośe niścalāṅgaḥ pradośe ||

A lágy déli szellő vizet szürcsöl a tó hullámfodrairól,
s lám, egy méhecske elbágyadt a nektár-tehertől!
Megrészegült a lótuszok mézének kortyolásától,
s most moccanatlan alszik a lótusz kelyhében, bár jő az alkony.


Ahogy közeledik az alkonyat feltámad a déli szellő, s finoman borzolja a tavacska vizét. Ám egy méhecske olyannyira elfáradt a nektár szorgos gyűjtögetésében, s úgy megrészegült a virágok mézének kóstolgatásától, hogy ereje sincs már repülni: aludni tért a lótuszvirág kelyhében. Ám a virág alkonyatkor összezárja szirmait, s így a méhecskénket rabságba ejti. A szanszkrt költészet kedvelt képe a lótusz kelyhében fogságba esett méhecske, ám a történet most nem a megszokott toposzt követi… máskor a méhecske a nektár szívogatásába belefeledkezve mohóságának esik áldozatul. A méhecske sárga és fekete… igen, a szútradhárát is arra emlékezteti, amire Téged, kedves olvasó!

sūtradhāraḥ: (sa-harṣam) priye sādhu sādhu man-manaḥ kutūhala-jalanidhi-vivarte nihitaṁ bhavatyā yato gopāṅganā-śatādhara-madhu-pāna-nirbhara-keli-klamālasāpaghanaḥ kvacit prauḍha-vadhū-stanopadhanīya-maṇḍita-hṛdaya-paryaṅka-śāyī pītāmbaro nārāyaṇaḥ smāritaḥ |

Szútradhára
: Jól mondod kedvesem! Az öröm-óceán örvénye ragadta magával szívem! Szavaid a sárgaruhás Nárájant idézik emlékezetembe, ki a fejőslánykák százai ajakának mézét kóstolta, s most a szerelmes játékoktól elcsigázottan álomra hajtotta fejét a fejőslánykák legszebbjének kebelén, szívének vánkosán.


Natí költői képére a rendező prózában felel… a Nárájan név ismét csak figyelmeztetés a néző számára: nem közönséges pásztoridillről szól a történet, az isteni kedvtelés nem értelmezhető evilági szemmel. A szerelem a minden mást maga mögött hagyó rajongás, a Rádhá keblére hajló Krsna pedig a transzcendens létezés középpontját jelöli ki: a megtestesült szeretet, Rádhá szívét, ami-aki még Istent is rabul ejti.

2013. április 27., szombat

imádjátok Krsnát!


Rámánanda Ráj drámájában, a Srí Dzsagannáth-vallabhában ez az első dal Krsnáról:

mṛdula-malayaja-pavana-taralita-cikura-parigata-kalapakam |

saci-taralita-nayana-manmatha-śaṅku-saṅkula-citta-sundarī-jana-janita-kautukam ||

A Malaja-hegy felől fújdogáló lágy szellő a hajába tűzött pávatollat lengeti. 

A szerelemisten nyilaival átjárt szívű szépségekben felébred a vágyódás, és szemük sarkából újra meg újra reápillantanak.

manasija-keli-nandita-mānasam
bhajata madhuripum indu-sundara-ballavī-mukha-lālasam ||

Szívét a szerelmes játékok vidítják fel.
Imádjátok Krsnát, ki belefeledkezett a hold-arcú fejőslánykák látványába.

laghu-taralita-kandharaṁ hasita-nava-sundaram 

gajapati-pratāparudra-hṛdayānugatam anudinam
sa-rasaṁ racayati rāmānanda-rāya iti cāru ||

E mosolygó, ifjú szépség, ki finoman ingatja fejét 

költözzön mindörökre Gadzsapati Pratáparudra király szívébe!
Rámánanda Ráj komponálta e dalt, fogadd hát uram jó szívvel!

Rámánanda Ráj az orisszai király, Pratáparudra bizalmas tanácsadója volt. Egy ideig az ország déli területeinek kormányzójaként szolgálta uralkodóját. Már ekkor jeles bhaktaként ismerték, így mikor Csaitanja Maháprabhu dél-indiai zarándokútjára indult, Szárvabhauma Bhattácsárja javaslatára őt is felkereste. Csaitanja tanácsát követve Rámánanda Ráj később lemondott hivataláról, és ismét Puríba költözött, ahol Csaitanja egyik legbensőségesebb társa lett.
A király felkérésére írta ötfelvonásos művét, a Dzsagannáth-vallabhát. A darabban számos dal is elhangzik, s ezek végén a kor szokásának megfelelően a szerző rendre a királynak ajánlja alkotását. Csaitanja Maháprabhu nagyra becsülte Rámánanda darabját, verseit Dzsajadév és Bilvamangal költeményeivel együtt idézte.
A fenti dal a mű elején, közvetlenül a bevezető áldáskérés után hangzik el. A dal refrénje a második strófa: „Szívét a szerelmes játékok vidítják fel. Imádjátok Krsnát…” Kit imádjunk? Hívei a Legfelsőbbre Teremtőként, gondoskodó Atyaként, az ellenség felett győzedelmeskedő Uralkodóként gondolnak, Rámánanda azonban az isteni fenséget feledve a játékos Krsnáért rajong… kinek elbűvölte szívét Rádhiká szépsége.
A Malaja-hegy felől fújó, szantálillattal teli déli szellő a szerelem szimbóluma. A pávatoll a győzelem jelképe (lévén a páva Kárttikéja, a hadisten hátasa) is, így a pávatollat lágyan ringató déli szellő a szerelem beteljesedését sejteti. A fejőslánykák szerelmes oldalpillantásokat vetnek Krsnára, aki karmestere a mindenségnek: ahogy mosolyogva fejét ingatja, úgy fúj a szél, rebbennek a gópík szemei, s ébred vágyódás a szívükben – Krsna pedig boldogan feledkezik bele a pásztorlánykák orcájának látványába.
Ő az imádandó Isten – dalolja Rámánanda Ráj.

2013. március 30., szombat

Rádhá-Krsna, Csaitanja


Szvarúp Dámódar naplójában e versben magasztalja Csaitanja Maháprabhut:

rādhā kṛṣṇa-praṇaya-vikṛtir hlādinī-śaktir asmād
ekātmānāv api bhuvi purā deha-bhedaṁ gatau tau |
caitanyākhyaṁ prakaṭam adhunā tad-dvayaṁ caikyam āptaṁ
rādhā-bhāva-dyuti-suvalitaṁ naumi kṛṣṇa-svarūpam ||

Rádhá és Krsna szerelmének kibontakozása az isteni gyönyör-energia. Ők
ketten egy lélek, s bár hajdan a földön különváltak egymástól,
most Csaitanjának nevezik kettejük együttes alakját.
Krsnát magasztalom, kit Rádhá érzelmeinek ragyogása ölel körül!

Srídhar Mahárádzs így fordítja és értelmezi e verset: „Csaitanja Maháprabhut imádom, aki nem más, mint maga Krsna, Rádhárání külső ragyogásába és érzelmeibe burkolózva. Mint uralt és uralkodó felek, Rádhá és Krsna egyéni azonosságukban is örökké egyek. Csaitanja formájában most újra egyesültek. Az Úr belső gyönyöradó energiájának e felfoghatatlan átalakulása Rádhá és Krsna szerelmes kedvteléseiből fakad.

E versében Szvarúp Dámódar azt bizonyítja, hogy Rádhá-Krsna valamint Csaitanja Maháprabhu kedvtelései örökkévalók és párhuzamosak. Nehéz megmondani, mi volt előbb, a tél vagy a nyár? Az Úr örök kedvtelései is körkörösen kergetik egymást. Ezért Szvarúp Dámódar nem tartja fontos kérdésnek azt, hogy vajon Csaitanja avatár volt-e előbb vagy Krsna, ha egyszer mindketten örökkévalóak.
De kicsoda Rádhárání? Nem más, mint a Krsnából áradó szépség és vonzalom kibontakozása. Ez a Rádháként kiteljesedő vonzerő tehát Krsnából származik. Rádhárání Krsna egy sajátságos energiáját, a hládiní saktit személyesíti meg. Így nem is lehet különállónak tekinteni Rádhát és Krsnát; ketten vannak, mégis egyek. Úgy mondják, az ősi időkben elváltak egymástól, majd újra egyesültek Csaitanja Maháprabhuként, kinek külseje és érzelemvilága Rádháráníé, belső lényege és természete pedig maga Krsna. A tűztől lehetetlen elválasztani a hőt, miként a Naptól is elválaszthatatlan a fény. A kettő egy és ugyanaz. Hasonlóan, az Abszolút Igazság egyetlen végső szubsztancia (advaja-gjána), ám néha Rádhá és Krsna különváltan jelenik meg, majd újra egyesül. Ha együtt vannak, élvezik egymás társaságát, máskor az elválás kegyetlen fájdalma kínozza őket, a találkozás leghalványabb reménye nélkül. Ilyen az ő isteni természetük.” (Az arany avatár)

Prabódhánanda Szaraszvatí e gondolatot így önti versbe:

navadvīpaḥ sākṣād vraja-puram aho gauḍa-paridhau
śacī-putraḥ sākṣād vraja-pati-suto nāgara-varaḥ |
sa vai rādhā-bhāva-dyuti-su-valitaḥ kāṇcana-cchato
navadvīpe līlāṁ vrajapura-durāpāṁ vitanute ||

Navadvíp maga Vrndávan, Gauda vidékén,
Sacsí anya fia pedig Vradzsa elöljárójának fia, a kiválók legkiválóbbja.
Rádhá tündöklő természetébe burkolt arany-hegy ő,
ki a vrndávani bizalmas kedvteléseket megnyilvánítja Navadvípban.

(Navadvíp-satakam 79.)

2013. március 16., szombat

fohász Vradzsa királyának fiához


nava-nīrada-nindita-kānti-dharaṁ
rasa-sāgara-nāgara-bhūpa-varam |
śubha-vaṅkima-cāru-śikhaṇḍa-śikhaṁ
bhaja kṛṣṇa-nidhiṁ vraja-rāja-sutam ||1||

Szépsége szégyenbe hozza a frissen gyülekező esőfelleget!
A lelki ízek óceánja királyainak legkiválóbbja
Ő, a hajában pávatollat viselő, áldásosan ívelt testű szépség.
Imádd hát e fekete kincset, Vradzsa királyának fiát!

A második pádában a sāgara szó jelentése óceán, míg a rákövetkező, vele szépen összecsengő szó, a nāgara várost jelent… egészen pontosan tehát az óceán városainak királyairól van szó.
A harmadik páda vaṅkima szava a vakrima prákrt alakja: íveltet, hajlottat jelent – így a fuvolázó Krsna három ívben hajló alakjára utal –, ugyanakkor görbeséget, azaz csalafintaságot is, ezért a harmadik páda eleje így is olvasható: „az áldásosan csalafinta szépséget, hajában pávatollal”.

bhru-viśaṅkita-vaṅkima-śakra-dhanuṁ
mukha-candra-vinindita-koṭi-vidhum |
mṛdu-manda-suhāsya-subhāṣya-yutaṁ
bhaja kṛṣṇa-nidhiṁ vraja-rāja-sutam ||2||

Szemöldöke szélesen ívelt miként Indra íja, a szivárvány,
holdorcája milliónyi hold tündöklését is elhomályosítja,
mosolya és beszéde finom és lágy –
imádd hát e fekete kincset, Vradzsa királyának fiát!


Krsna szemöldökeinek ívei akár az íj szarvai… a nyílvesszők pedig a fejőslánykákra vetett oldalpillantásai. Orcáját a Holdhoz hasonlítják – a hűsítő Hold a nektár forrása.
 
suvikampad-anaṅga-sad-aṅga-dharaṁ
vraja-vāsi-manohara-veśa-karam |
bhṛśa-lāñchita-nīla-saroja-dṛśaṁ
bhaja kṛṣṇa-nidhiṁ vraja-rāja-sutam ||3||

Isteni tagjai finoman remegnek a szerelemtől.
Öltözéke elbűvöli Vradzsa lakóit,
különleges ékessége pedig a kék lótuszhoz hasonlatos szeme –
imádd hát e fekete kincset, Vradzsa királyának fiát!

alakāvali-maṇḍita-bhāla-taṭaṁ
śruti-dolita-mākara-kuṇḍalakam |
kaṭi-veṣṭita-pīta-paṭaṁ sudhaṭaṁ
bhaja kṛṣṇa-nidhiṁ vraja-rāja-sutam ||4||

Magas homlokát hajának fürtjei övezik,
füleiben cápaalakú fülbevalói hintáznak,
csípejét szépséges, sárga dhóti öleli –
imádd hát e fekete kincset, Vradzsa királyának fiát!

cápaalakú fülbevaló: a hal, különösen a halak királya, a cápa a szerelemisten szimbóluma.

kala-nūpura-rājita-cāru-padaṁ
maṇi-rañjita-gañjita-bhṛṅga-madam |
dhvaja-vajra-jhaṣāṅkita-pāda-yugaṁ
bhaja kṛṣṇa-nidhiṁ vraja-rāja-sutam ||5||

Elbűvölő lábán lágyan csilingelnek bokacsengettyűi,
s az összekoccanó drágakövek hangja mámorossá teszi a körötte döngicsélő méheket.
Zászló, villám, hal jelöli lábnyomát –
imádd hát e fekete kincset, Vradzsa királyának fiát!

bhṛśa-candana-carcita-cāru-tanuṁ
maṇi-kaustubha-garhita-bhānu-tanum |
vraja-bāla-śiromaṇi-rūpa-dhṛtaṁ
bhaja kṛṣṇa-nidhiṁ vraja-rāja-sutam ||6||

Csodaszép testét szantálpép fedi,
tündöklése a Kausztubha-drágakő ragyogását is elhomályosítja.
Vrndávan ifjai koronaékszerének alakját öltötte magára ő –
imádd hát e fekete kincset, Vradzsa királyának fiát!

sura-vṛnda-suvandya-mukunda-hariṁ
sura-nātha-śiromaṇi-sarva-gurum |
giridhāri-murāri-purāri-paraṁ
bhaja kṛṣṇa-nidhiṁ vraja-rāja-sutam ||7||

Ő a félistenek seregei imádatának középpontja, az üdvözítő, Hari,
az uralkodó hatalmasságok legragyogóbb ékköve, a mindenség mestere,
a Hegyemelő, Mura végzete, ki még az Úr Sivánál is magasztosabb
imádd hát e fekete kincset, Vradzsa királyának fiát!

vṛṣabhānu-sutā-vara-keli paraṁ
rasa-rāja-śiromaṇi-veśa-dharam |
jagadīśvaram-īśvaram-īḍya-varaṁ
bhaja kṛṣṇa-nidhiṁ vraja-rāja-sutam ||8||

A Vrsabhánu leányával való évődésnek szenteli önmagát
s a lelki ízek királyainak koronaékszereként tündököl ő
a mindenség Legfőbb Ura, az imádatra méltók legkiválóbbja –
imádd hát e fekete kincset, Vradzsa királyának fiát!

A versmérték: toṭaka (υ υ – υ υ – υ υ – υ υ –)

2013. február 16., szombat

a szépség, és a fuvola hangja


tāruṇyāmṛta pārāvāra, taraṅga lāvaṇya-sāra,
tāte se āvarta bhāvodgama
vaṁśī-dhvani cakravāta, nārīra mana tṛṇa-pāta,
tāhā ḍubāya nā haya udgama

Az ifjúság öröküde nektárja az az óceán, melynek hullámfodrai Krsna különleges szépsége
örvényei pedig a szerető érzelmek fellobbanása.
A fuvola hangja forgószél, míg a gópík szíve gyönge szalmaszál,
mely (Krsna lótuszlábához) zuhan, s nem hagyja el soha többé.

(Csaitanja-csaritámrta 2.21.113.)


2010. november 20., szombat

Szekfüvirágleheletzuhatagos-örömillatu délövi szélben…


Orbán Ottó meséli el a történetet, miszerint: „a magyar-indiai kultúrkapcsolatoknak meghitt perce volt, amikor e sorok írója Új-Delhiben egy hozzá ellátogató helybelinek magyarul kezdte el skandálni az elképesztő nyelvi lovasmutatványt: »Szekfüvirágleheletzuhatagos-örömillatu délövi szélben...« – A Gíta Govinda? – nézett rá elképedve a fiatal indiai újságíró – magyarul?”

Weöres Sándor verse valóban lenyűgöző szépségű… mégis, talán érdemes a slókamálá füzérére e verset is felfűzni, hiszen bár a döcögő és nyers fordítás fakó árnyéka csupán az eredetinek, ám Dzsajadév versének értelmezéséhez közelebb vezethet. Dzsajadév Gíta-góvindájának 1.3.1. verse így hangzik:

Szekfüvirágleheletzuhatagos-örömillatu délövi szélben,
fülemüleszavú kusza méhzizegésű lugas susogó sürüjében
Hari vigad a gyönyörü dalu kikeletben,
sírjon az elhagyatott, íme táncol a vadörömü lánykaseregben.

lalita-lavaṅga-latā-pariśīlana-komala-malaya-samīre |
madhukara-nikara-karambita-kokila-kūjita-kuñja-kuṭīre ||
viharati harir iha sarasavasante
nṛtyati yuvati-janena samaṁ sakhi virahi-janasya durante || 1||

lalita-lavaṅga-latā –
lágy szegfűszeg-kúszónövény; pariśīlana-komala-malaya-samīre – érintés lágy Malaja-szél; madhukara-nikara-karambita – méh („méz-csináló”) sokasággal elegyített; kokila-kūjita – kakukk-dalos; kuñja-kuṭīre – sűrű cserjés kunyhójában; viharati – mulat; hariḥ – Hari; iha – itt; sarasa-vasante – elbűvölő (sa-rasa –szerelemmel, érzelmi fűtöttséggel) tavasszal (más olvasat szerint: sara – gyere!; saḥ – ő; vasante – tavasszal); nṛtyati – táncol; yuvati-janena – leánnyal; samam – együtt, egyidejűleg; sakhi – barátném!; virahi-janasya – elhagyatott emberé; durante – végtelen, rosszul végződő

A Malaja-hegy felől lengedező szellő lágyan simogatja a szegfűszeg zsenge bimbóit.
Méhzümmögés vegyül a kakukkok dalába, a ligetbéli kis kunyhónál,
ahol Hari mulat. E csodás (szerelemillatú) tavaszon
ott táncol (ő) a fiatal lánykákkal, ó, barátném, az elhagyatott bánatára.

A szanszkrt szövegeket hagyományosan elválasztás nélkül írják le, emiatt a vers második fele másként is olvasható:
…ahol Hari mulat, e tavaszon, ott táncol ő a fiatal lánykákkal, az elhagyatott bánatára. Gyere, hát, ó barátném!

A szegfűszeg bimbóinak megjelenése a tavasz hírnöke, a tavasz pedig Indiában is a szerelem évszaka (a tavaszt magát is a szerelemisten feleségének tartják). A Malaja-hegy egy dél-indiai hegység, melyen dúsan terem a szantálfa. Ezért a déli szellőt szantálillatúnak tartják, mely elbódítja a szerelemeseket. Így a vers bevezető képe a lágy szantálillatú szellő, mely lágyan végigsimítja a tavaszi szegfűszeg zsenge bimbóit: virágnyelven a transzcendentális szerelemisten Krsnára és kedvesére, Rádhára utal.
A szerelem hangulatát (śṛṅgāra rasa) fokozza a második páda is… a méhzümmögés és a kakukkok dala az érzelmeket fokozó körülmények (uddīpana vibhāva) közé tartoznak.

2010. június 26., szombat

áldás


Rámánanda Ráj művének, a Dzsagannátha-vallabhának első három versének áldása szálljon ránk!

svarāñcita-vipañcikā-muraja-veṇu-saṅgītakaṁ
tri-bhaṅga-tanu-vallarī-valita-valgu-hāsolbanam |
vayasya-karatālika-raṇita-nūpurair ujjvalaṁ
murāri-naṭanaṁ sadā diśatu śarma loka-traye ||1||

svara-añcita – hang-hajlított; vipañcikā-muraja-veṇu-saṅgītakam – lant (vīṇā), dob, fuvola zenéjét; tri-bhaṅga-tanu – háromszor ívelt test; vallarī-valita-valgu-hāsa ulbanam – lián mozgó bájos mosolyban bőséges; vayasya-karatālika-raṇita-nūpuraiḥ – társai tapsa csilingelés bokacsengettyűkkel; ujjvalam – szépséges, tündöklő; murāri-naṭanam – Murári tánca; sadā – mindig;
diśatu – ad; śarma – boldogság, áldás; loka-traye – világ-hármasban

Lant, dob és fuvola lágyan hullámzó hangjainak dallamára

liánként mozog három ívben hajló, elbűvölően mosolygó alakja.
Murári szépséges tánca – melyet társai tapsa s a bokacsengettyű csilingelése kísér –
hozzon boldogságot mindig a három világra!

Krsna táncának jelzője: ujjvala („fellángoló”) tündöklőt, szépségest jelent, főnévként azonban szerelmet.

smitaṁ nu na sita-dyuti-taralam akṣi nāmbhoruhaṁ
śrutir na ca jagaj-jaye manasijasya maurvī-latā |
mukunda-mukha-maṇḍale rabhasa-mugdha-gopāṅganā-
dṛg-añcala-bhavo bhramaḥ śubha-śatāya te kalpatām ||2||

smitam –
mosoly; nu – bizony; na – nem; sita-dyuti-taralam – fehér-fényű (a Hold) csillogása; akṣi – szem; na– nem; ambhoruham – lótuszvirág („vízből növő”); śrutiḥ – fül; na – nem; ca – és; jagat-jaye – a világ meghódításakor; manasijasya – szerelemistené („képzelet szülte”); maurvī-latā – íjhúr (a latā a szépség kifejezője); mukunda-mukha-maṇḍale – Mukunda arc-körében; rabhasa-mugdha-gopa-aṅganā-dṛś-añcala-bhavaḥ – örömtől mámoros pásztorlányok szeme sarkából eredő; bhramaḥ – zavarodottság; śubha-śatāya – áldások százaira; te – neked; kalpatām – eredményezzen!

Nem mosoly ez, hanem a fehérfényű Hold ragyogása! Szem(nek hinnéd, pedig) lótuszvirág,

s nem fül, hanem, a szerelemisten íjának csodás húrja, miközben legyőzi az egész világot!
A gyönyörittas pásztorlánykák Mukunda arcát lesik,
szemük sarkából reápillantva. Zavarodottságuk hozzon reád ezernyi áldást!

Az első két vers versmértéke: pṛthvī (széles): υ – υ υ υ – υ – / υ υ υ – υ – – υ –

kāmaṁ kāma-payonidhiṁ mṛga-dṛśām udbhāvayan nirbharaṁ
cetaḥ-kairava-kānanāni yaminām atyantam ullāsayan |
rakṣaḥ-koka-kulāni śoka-vikalāny ekāntam ākalpayann
ānandaṁ vitanotu vo madhuripor vaktrāpadeśaḥ śaśī ||3||

kāmam –
kedve szerint; kāma-payonidhim – vágyak óceánját; mṛga-dṛśām – őz-szeműeké; udbhāvayan – gyarapító; nirbharam – nagyon, hevesen; cetaḥ-kairava-kānanāni – szív lótusz-rengetegét; yaminām – vezeklőké (jógíké); atyantam – fölöttébb; ullāsayan – boldogító; rakṣaḥ-koka-kulāni – démonok vadliba seregeit; śoka-vikalāni – bánat sújtottakat; ekāntam – magányossá; ākalpayan – tevő; ānandam – gyönyört; vitanotu – okozzon; vaḥ – nektek; madhu-ripoḥ – Madhu ellenségéé; vaktra-apadeśaḥ – arcaként ismert; śaśī – Hold

Az őz-szemű (gópík) vágyainak óceánját hatalmasra duzzasztó,

a jógík szíveinek lótusz-rengetegét végnélkül boldogító,
a démonok vadliba seregeit magányossá s bánattól sújtottá tevő
Madhu végzetének Hold arca árasszon el gyönyörrel mindannyiótokat!

śārdūlavikrīḍita (tigrisjáték): – – – υυ– υ– υυυ– / – – υ– – υ–

egy dal a Dzsagannátha-vallabhából: ide-oda rebben tekintete…

PDF

2009. augusztus 27., csütörtök

dal az isteni párról




kṛṣṇa-prema-mayī rādhā
rādhā-prema-mayo hariḥ |
jīvane nidhane nityaṁ
rādhā-kṛṣṇau gatir mama ||1||

Krsna iránti szerelemmel eltöltött Rádhá,
Rádhá iránti szerelemmel eltöltött Hari –
életemben, halálomban
náluk lelek oltalomra.

kṛṣṇasya dravinaṁ rādhā
rādhāyā dravinaṁ hariḥ |
jīvane nidhane nityaṁ
rādhā-kṛṣṇau gatir mama ||2||

Krsna kincse Rádhá,
Rádhá kincse Hari –
életemben, halálomban
náluk lelek oltalomra.

kṛṣṇa-prāṇa-mayī rādhā
rādhā-prāṇa-mayo hariḥ |
jīvane nidhane nityaṁ
rādhā-kṛṣṇau gatir mama ||3||

Krsna szeme fénye Rádhá,
Rádhá szeme fénye Hari –
életemben, halálomban
náluk lelek oltalomra.

kṛṣṇa-drava-mayī rādhā
rādhā-drava-mayo hariḥ |
jīvane nidhane nityaṁ
rādhā-kṛṣṇau gatir mama ||4||

Krsnától ellágyult Rádhá,
Rádhától ellágyult Hari –
életemben, halálomban
náluk lelek oltalomra.

kṛṣṇa-gehe sthitā rādhā
rādhā-gehe sthito hariḥ |
jīvane nidhane nityaṁ
rādhā-kṛṣṇau gatir mama ||5||

Krsna hajlékában lakozó Rádhá,
Rádhá hajlékában lakozó Hari –
életemben, halálomban
náluk lelek oltalomra.

kṛṣṇa-citta-sthitā rādhā
rādhā-citta-sthito hariḥ |
jīvane nidhane nityaṁ
rādhā-kṛṣṇau gatir mama ||6||

Krsna szívében megbúvó Rádhá,
Rádhá szívében megbúvó Hari –
életemben, halálomban
náluk lelek oltalomra.

nīlāmbara-dharā rādhā
pītāmbara-dharo hariḥ |
jīvane nidhane nityaṁ
rādhā-kṛṣṇau gatir mama ||7||

Kékruhás Rádhá,
sárgaruhás Hari –
életemben, halálomban
náluk lelek oltalomra.

vṛndāvaneśvarī rādhā
kṛṣṇo vṛndāvaneśvaraḥ |
jīvane nidhane nityaṁ
rādhā-kṛṣṇau gatir mama ||8||

Vrndávan úrnője Rádhá,
Vrndávan ura Krsna –
életemben, halálomban
náluk lelek oltalomra.


Dzsíva gószvámí dalában így öleli egymást Rádhá és Krsna.