A következő címkéjű bejegyzések mutatása: szádhana. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: szádhana. Összes bejegyzés megjelenítése

2023. július 15., szombat

Vallabha: Az ifjak oktatása

bāla-bodhaḥ

Vallabha ácsárja már fiatalon jeles tudósnak számított. Mondják, hogy az alábbi költeményt első zarándokútja során írta 1494-ben, tizenöt éves korában. Később aztán a Ṣodaśa-grantha (Tizenhat kötet) című gyűjtemény második darabjává vált. Különféle darsanokat és imádatokat foglalja egységes rendbe: az elérendő cél, és a célokhoz vezető módszerek mentén csoportosítva őket. 


natvā hariṁ sadānandaṁ sarva-siddhānta-saṅgraham |
bāla-prabodhanārthāya vadāmi suviniścitam ||1||


Hari, az örök boldogság előtt meghajolva minden tan összefoglalását
fejtem most ki, az ifjak oktatása kedvéért.

A bāla szó szerint gyermeket, átvitt értelemben minden ifjúra vonatkozhat, így szövegünkben a tanban járatlanokat is jelentheti. a prabodhana tudomásra hozást, de felébresztést is jelent, a költemény címe így lehet ifjak oktatása, vagy a lelki életben járatlanok eszméletre térítése is.

dharmārtha-kāma-mokṣākhyāś catvāro 'rthā manīṣīṇām |
jīveśvara-vicāreṇa dvidhā te hi vicāritāḥ ||2||


Az emberi élet céljai az erény, a gyarapodás, a vágyak (betöltése) és a megszabadulás.
Önmagára, vagy Istenre (irányul) – ennek figyelembevételével oszthatók (e célok) két csoportba.

A jīva jelentése élő, ezt fordítottam önmagaként. Az erény (dharma), a gyarapodás (artha), a vágyak betöltése (kāma) az embert önmagát középpontba helyező életcélok, míg a megszabadulás (mokṣa), az üdvösség – Vallabha álláspontja szerint – más természetű, Istenre fókuszáló. Vallabha nem mondja ki egyértelműen milyen természetű a jīva – īśvara felosztás, ezt az olvasóra bízza. Ezért gondolhatunk például arra is, hogy az ember, vagy Isten segítségével elérhető célokról van szó.

alaukikās tu vedoktāḥ sādhya-sādhana-saṁyutāḥ |
laukikā ṛṣibhiḥ proktās tathaiveśvara-śikṣayā ||3||


A nem evilági célokról a védák szólnak, (kifejtve) az elérendő célt és a hozzá vezető utakat,
míg a világi célokról a bölcsek beszélnek, ahogy az Úr tanította nekik.

Az életcélok kétféle csoportját a vers a laukika, és a-laukika szóval írja le. A laukika melléknév a loka (világ) főnévből képzett melléknév: világi, közönséges, vagy profán, a szenttel szemben. Az elérendő cél: sādhya („beteljesítendő”, „elvégzendő”), a hozzá vezető út: sādhana („befejezés”, „módszer”).

laukikāṁs tu pravakṣyāmi vedād ādyā yataḥ sthitāḥ |
dharma-śāstrāṇi nītiś ca kāma-śāstrāṇi ca kramāt ||4||
tri-varga-sādhakānīti na tan-nirṇaya ucyate |


A védát megelőzően a világi (célokat csupán) megemlítem, hiszen (azokat)
a dharma-sásztrák, a káma-sásztrák és (a többiek) sorban kifejtik –
a három (világi) cél elérésének módját és azok vizsgálatát most nem tárgyaljuk (részletesen).
Az erényt a dharma-sásztra, a többi életcélt a többi, bölcsek által összeállított tanítás fejti ki.

mokṣe catvāri śāstrāni laukike parataḥ svataḥ ||5||
dvidhā dve dve svatas tatra sāṁkhya-yogau prakīrtitau |
tyāgātyāga-vibhāgena sāṁkhye tyāgaḥ prakīrtitaḥ ||6||


A megszabadulást négy tan (célozza), ezek természetesen jelentősebbek a világiaknál,
ezek két csoportra oszthatók. Kettő – a szánkhja és a jóga – önerőből (éri el a megszabadulást),
és a lemondás, és nem lemondás mentén oszthatók fel. A lemondást a szánkhja hirdeti.

Lemondásként a tyāga szót fordítottam. A szó gyöke a tyaj, jelentése elhagy, elenged, felad, lemond… így mondhatnánk akár elengedésnek, tudatos elengedésnek is. A sāṅkhya („számlálás”, „számbavétel”) világos különbséget tesz anyag, és nem-anyag közt, hogy aztán tudatosan eltávolodjon az anyagtól. A magyar nyelvben a lemondás szót többféle értelemben használjuk: a király lemondott a trónjáról, lemondott a jutalomról, benyújtotta a lemondását (mert vállalhatatlannak tartotta a körülményeket), lemondott az italról. Lemondásként tekintünk a magasabb cél érdekében tett áldozatvállalásra, de lemondónak nevezzük a csüggedt, beletörődő hangulatot, és az abban fogant viselkedést is. A tyāga nem enervált vagy reményvesztett, hanem tudatos elkülönülés.
A yoga („egyesítés”) a bensőnkben lakozó istenivel köt össze – így elsősorban nem az eltávolodás, nem a tyāga határozza meg, hanem odakapcsolás: a jóga gyakorlatai a mindennapos életmód, a test, az életerő uralása mind azért van, hogy a csapongó (örvénylő ¬– vṛtti) tudatát megfegyelmezve a gyakorló az isteni felé fordulhasson.
A Bhagavad-gítá 18.2. verse szerint a tyāga a tettek eredményéről, gyümölcséről való lemondás (sarva-karma-phala-tyāgaṁ prāhus tyāgam)

ahantā-mamatā-nāśe sarvathā nirahaṅkṛtau |
svarūpa-stho yadā jīvaḥ kṛtārthaḥ sa nigadyate ||7||


(E két iskolában) az „én és enyém” (központú világlátás) elenyészésével teljes önzetlenséget elérve
az eredeti helyzetében megállapodott embert tekintik célbaérkezettnek.

Én és enyém: ahantā-mamatā szó szerint énség és enyémség: abban a tudatban való élet, hogy én vagyok a világ közepe, és a dolgok hozzám tartoznak. Patanydzsali a Jóga-szútrákban így határozza meg a jógát:
yogaś citta-vṛtti-nirodhaḥ ||2|| tadā draṣṭuḥ svarūpe'vasthānam ||3|| vṛttisārūpyam itaratra ||4||
2. A jóga az elme-kerengések elnyomása. 3. Akkor a Szemlélő eredeti helyzetében állapodik meg. 4. Másként a kerengéssel azonosul.
Kapila sāṅkhya rendszerében meghatározott cél a szenvedések megszüntetése, ahogy a Szánkhja-szútra írja:
atha trividha-duḥkhātyanta-nivṛttiḥ atyanta-puruṣārthaḥ ||1||
A háromféle szenvedés teljes megszüntetése az (emberi) élet legfőbb célja.

tad-arthaṁ prakriyā kācit purāṇe 'pi nirūpitā |
ṛṣibhir bahudhā proktā phalam ekam abāhyataḥ ||8||


E cél elérésének módjait a Puránák is taglalják,
és a bölcsek is sokféleképp beszélnek róla – ám (a felkínált) eredmény ugyanaz.

Az eredmény ugyanaz: a móksa, a megszabadulás a világi lét körforgásából.

atyāge yoga-mārgo hi tyāgo 'pi manasaiva hi |
yamādayas tu kartavyāḥ siddhe yoge kṛtārthatā ||9||


A jóga ösvénye nem (külső) lemondás, mert ott a lemondás az elmében (valósul meg).
A tiltásokkal kezdődő (nyolc lépcső) gyakorlandó, hogy sikert érjen el (a gyakorló).

A tiltásokkal kezdődő (nyolc lépcső) a jóga nyolc foka: 1. tiltások (yama), 2. előírások (niyama), 3. ülőtartás (āsana) – a test feletti uralom, 4. a légzés megfegyelmezése (prāṇāyama) – a finom fizikai test feletti uralom, 5. visszavonás (pratyāhāra) – az érzékek visszavonása a külvilágból, belső figyelem, 6. koncentráció (dhāraṇā) – a tudat fixálása, 7. meditáció (dhyāna), 8. átlényegülés (samādhi) – a teljes egyhegyűség állapota.

Összefoglalva: Vallabha – a védák nyomán – beszélt az emberi élet négy céljáról, melyeket két csoportba sorol: az ember felé irányuló (vagy világi: dharma, artha, káma), és Isten felé forduló: móksa. A világi célokat tárgyalják a megfelelő sásztrák, míg a móksát négy tan irányozza: kettő önerőből éri el a móksát – a lemondást hirdető szánkhja, és az odafordulást megélő jóga –, míg kettő oltalomkereséssel: Siva illetve Visnu imádatával. A folytatásban az oltalomkeresésről lesz szó:


parāśrayeṇa mokṣas tu dvidhā so 'pi nirūpyate |
brahmā brāhmaṇatāṁ yātas tad-rūpeṇa susevyate ||10||


Az oltalomkereséssel (elnyert) megszabadulás is kétféle lehet.
Brahmát a bráhmanaság elérése érdekében imádják.

A parāśraya (para-āśraya) szokásosan mástól függést, vagy alárendeltséget jelent. Az āśraya alapra, támpontra és menedékre is utalhat, így parāśraya a másnál, vagy a legfelsőbbnél való oltalomkeresést is jelenthet – ami központi fogalom Vallabha számára. A következő versből látjuk majd: a „kétféle” a Sivánál illetve Visnunál való oltalomkeresésre vonatkozik.

te sarvārthā na cādyena śāstraṁ kiṁcid udīritam |
ataḥ śivaś ca viṣṇuś ca jagato hitakārakau ||11||


Az életcélok (elérése) nem az első (teremtmény, Brahmá) által (következik be), rajta keresztül a védák nyilvánultak meg.
Ennélfogva Siva és Visnu a világ jótevői.

Brahmá az első teremtmény, a négy véda az ő négy szájából nyilvánul meg. Az ő imádata közelebb visz a védák megértéséhez.

vastunaḥ sthiti-saṁhārau kāryau śāstra-pravartakau |
brahmaiva tādṛśaṁ yasmāt sarvātmaka-tayoditau ||12||


(Ők) a dolgok megmaradásának és visszavonásnak bevégzői, az (idevágó) szentírások ösztönzői,
olyanok ők, mint Brahman, ezért mindenek oltalmazójaként tisztelik őket.

nirdoṣa-pūrṇa-guṇatā tat-tac-chāstre tayoḥ kṛtā |
bhoga-mokṣa-phale dātuṁ śaktau dvāv api yady api ||13||
bhogaḥ śivena mokṣas tu viṣṇuneti viniścayaḥ |


Hibátlan, jótulajdonságokkal teljes – így magasztalják őket az általuk inspirált írások.
Noha mindketten képesek az élvezet és a megszabadulás gyümölcsét is megadni,
az élvezet (inkább) Siva, a megszabadulás (pedig inkább) Visnu által érhető el, ez kétségtelen.

élvezet: a bhoga a bhuj (eszik, használ, élvez) igéből leírt cselekvés megnevezése: evés, használás, élvezés… átvitt értelemben haszon, előny, élvezet. A következő szakasz világi példán mutatja be az Úrtól kapott adományok természetét:

loke 'pi yat prabhur bhuṅkte tan na yacchati karhicit ||14||
ati-priyāya tad api dīyate kvacid eva hi |
nityatārtha-pradānena tadīyatvaṁ tad-āśrayaḥ ||15||
pratyekaṁ sādhanaś caitad dvitīyārthe mahāñ chramaḥ |


Miként a világban is: amit az úr élvez (és használ), azt nem ajándékozza el bármikor,
csak a számára nagyon kedvesnek ad belőle olykor-olykor.
(Visnu és Siva) az örökkévalóság és a gyarapodás adományával (ajándékozzák meg) a náluk oltalmat keresőket,
és mindegyik (elérésének) megvan a maga útja-módja, (míg) a másikért (túl) nagy erőfeszítést (kell tenni).

Siva legnagyobb kincse a megszabadulás, míg Visnué Laksmí (a szerencse istennőjének) társasága – éppen ezért ne ezt, hanem a másik kincset – Sivától a világiakat, Visnutól pedig az üdvösséget – kérje az őket imádó.
Hadd jegyezzük meg, hogy Vallabha megközelítése egyedi: az általános felfogás szerint minden adománynak megvan a maga ura, amivel megajándékozza a hozzá fordulókat.
Útja-módja: a szanszkrt terminológia sādhana – beteljesedés, módszer, valaminek az elvégzési módja. A lelki életben ez a lelki gyakorlatokat jelenti.

jīvāḥ svabhāvato duṣṭā doṣābhāvāya sarvadā ||16||
śravaṇādi tataḥ premnā sarvaṁ kāryaṁ hi siddhyati |
mokṣas tu sulabho viṣṇor bhogaś ca śivatas tathā ||17||


Az élőlények természetüknél fogva romlottak, s hogy hibáikat leküzdjék,
végezzék mindig az (állhatatos) hallást és a többi (lelki) gyakorlatot szeretettel, hogy elérjék (a végső célt):
Visnu megszabadulása, vagy Siva élvezete így könnyen elnyerhető.

samarpaṇenātmano hi tadīyatvaṁ bhaved dhruvam |
atadīyatayā cāpi kevalaś cet samāśritaḥ ||18||
tad-āśraya-tadīyatva-buddhyai kiṁcit samācaret |
sva-dharmam anutiṣṭhan vai bhāra-dvaiguṇyam anyathā ||19||


Mert önátadással az (imádott Úr) sajátjai (közé kerül az ember) bizonyosan,
Ha az őhozzá tartozás állapota (még nem jött létre), az ember mindenével keresse (az Úr) menedékét.
Az őhozzá tartozás tudatával keresse (az Úr) oltalmát, és végezze (lelki gyakorlatait),
hogy megszilárduljék a szva-dharmában. Másként kettős lesz terhe.

Vallabha nem magyarázza külön a sva-dharma fogalmát: az isteni rendben a saját helyünk megtalálása. Ez jelenti a mindennapi életben való helytállást éppúgy, mint a lelkiekben való gyarapodást. Ha kettéválasztjuk e kettőt, kettős terhet cipelünk, ezért inkább társítsuk őket: éljünk a világban az Úr oltalmát keresve.

ity evaṁ kathitaṁ sarvaṁ naitaj jñāne bhramaḥ punaḥ ||20||

Ekképpen kifejtettünk mindent – nem lesz több félreértés ezzel kapcsolatban.

2022. május 21., szombat

Nimbárka: A védánta tíz verse

vedānta-daśa-ślokī 
 

jñāna-svarūpaṁ ca harer adhīnaṁ
śarīra-saṁyoga-viyoga-yogyam |
aṇuṁ hi jīvaṁ pratideha-bhinnaṁ
jñātṛtvavantaṁ yad anantam āhuḥ ||1||


Tudat-természetű, Hari alárendeltje.
Összekapcsolódik a testtel, majd különválik tőle
a parányi lélek, amit minden testben különbözőnek,
tudatossággal rendelkezőnek és végtelennek mondanak.

Az első két strófa az egyéni lelkek természetére világít rá. Tudatos, végtelen, sokféle testben megjelenő, ám mégis mindig Hari alárendeltje.

anādi-māyā-pariyukta-rūpaṁ
tv enaṁ vidur vai bhagavat-prasādāt |
muktaṁ ca baddhaṁ kila baddha-muktaṁ
prabheda-bāhulyam athāpi bodhyam ||2||


A kezdet nélküli illúzió tartja szoros testhez kötöttségben,
ám ezt Isten kegyelméből tudják meg.
Szabad, rab, vagy éppen szabadult rab –
így értendő a lelkek sokfélesége is.

A lelkek egy része örökkön szabad (mukta), ők sosem kerülnek az anyagvilágba, hiszen Isten társai. Mások az anyagvilágban keresik a boldogulásukat, ők a megkötött (baddha), rab lelkek. S lények harmadik csoportjába azok tartoznak, akik a bhakti révén megszabadultak a megkötött helyzetükből (baddha-mukta).

aprākṛtaṁ prākṛta-rūpakaṁ ca
kāla-svarūpaṁ tad acetanaṁ matam |
māyā-pradhānādi-pada-pravācyaṁ
śuklādi-bhedāś ca same'pi tatra ||3||


Természetfölötti, természeti és
idő – ezeket tartják öntudatlannak.
Az illúzió, az őstermészet, s a többi (ugyanazon) objektum megnevezése,
a fehér, és a többi tagolása is ugyanarra vonatkozik.

A vers az anyagvilág mindenségéről szól, mely elsődleges jellemzője az öntudatlanság (acetana). Háromféle lehet: nem az anyagi természetből (prakṛti) származó, azaz természetfölötti, az anyagi természetből származó, és az idő. Az illúzió (māyā) és az ősanyag (pradhāna) alapjában ugyanez, más szempontból megnevezve. A fehér és a többi (vörös és fekete) a kötőerők szerinti jellemzésre, felosztásra utal.

svabhāvato'pāsta-samasta-doṣam
aśeṣa-kalyāṇa-guṇaika-rāśim |
vyūhāṅginaṁ brahma paraṁ vareṇyaṁ
dhyāyema kṛṣṇaṁ kamalekṣaṇaṁ harim ||4||


Önnön természete folytán mentes mindenféle hibától vagy hiányosságtól,
Ő a végtelen áldásos tulajdonságok tárháza,
a mindenség ura, a legfőbb Brahman, a legkiválóbb.
Meditáljunk hát Krsnán, a lótuszszemű Harin…

aṅge tu vāme vṛṣabhānujāṁ mudā
virājamānām anurūpa-saubhagām |
sakhī-sahasraiḥ parisevitāṁ sadā
smarema devīṁ sakaleṣṭa-kāma-dām ||5||


... s mellette bal felől Vrsabhánu leányán,
aki a tündöklő boldogság, a megtestesült öröm,
s barátnői ezreinek imádottja.
Emlékezzünk mindig az istennőre, minden vágy teljesítőjére!

A 4. strófa vyūha-aṅgin szóösszetétele lehet: sokaság-testű, vagy akinek sokaság van alárendelve. Ezt értelmeztem a mindenség uraként.
Az első strófák valóság hármasságát tárgyalják, az első két strófa az egyéni lelkek természetét tárja fel (cit), a harmadik az anyagvilágról (acit) szólt, míg e két szakasz Istenre (Brahman) irányítja figyelmünket.
A 4. vers első fele filozófiai természetű megközelítés: fölötte áll az anyagvilágon, így annak hiányosságaitól mentes, ugyanakkor nem csupán az anyagvilágon való kívülállóságából fakadó negatív jelzőkkel írható le: ő minden jótulajdonság legteljesebb tárháza is. A bráhmanák napi fohászaiban magasztalt (a brahma-gájatrí szövegéből vett vareṇyam jelző erre utal), s az upanisadokban leírt Brahman nem más, mint a lótuszszemű Hari, Krsna, aki soha nincs egyedül. Balján kedvese, Rádhiká, az isteni gyönyör kiáradása. A „minden vágy teljesítője” nem a világi gyönyörökre, hanem az istenkapcsolat boldogságának adományozására vonatkozik. Rádhá és Krsna nem magányosak – Rádhá barátnői veszik körül őket.

upāsanīyaṁ nitarāṁ janaiḥ sadā
prahāṇaye'jñāna-tamo'nuvṛtteḥ |
sanandanādyair munibhis tathoktaṁ
śrī-nāradāyākhila-tattva-sākṣiṇe ||6||


Imádjuk szüntelen az (isteni párt),
hogy meghaladhassuk a tudatlanságot és tompaságot,
miként azt Szanandana s a többi bölcs elmondta
Náradának, a teljes valóság látnokának.

„Imádjuk szüntelen az (isteni párt)”: szó szerint „az emberek számára mindig (az isten pár) imádandó”.
Nimbárka a Kumára szampradája atyamestere. A Hattyú (haṁsa) képében megjelenő Isten tanította az univerzum első lényeit, a Kumárákat, akik később Náradát oktatták, miként ez a Cshándógja-upanisad hetedik fejezetében is olvasható.
„teljes valóság”: a tattva (valóság, mint ’az-ság’) jelzője a szövegben: akhila, ami ’hiánytalant’, ’rés nélkülit’, ’maradéktalant’ jelent. A teljes valóság így minden dologra a maga valóságában való rálátás.

sarvaṁ hi vijñānam ato yathārthakaṁ
śruti-smṛtibhyo nikhilasya vastunaḥ |
brahmātmakatvād iti vedavin-mataṁ
trirūpatāpi śruti-sūtra-sādhitā ||7||


Bizony a teljes valóság minden bölcsessége igaz,
a kinyilatkoztatás, s a szent hagyomány (állítása) folytán,
annak isteni természete miatt – ez a véda-tudók álláspontja,
s a három-formájúságot támasztja alá a kinyilatkoztatás szútrája is.

A „kinyilatkoztatás szútrája” a Brahma-szútra (Védánta-szútra), minek e vers az összegzése.

nānyā gatiḥ kṛṣṇa-padāravindāt
sandṛśyate brahma-śivādi-vanditāt |
bhaktecchayopātta-sucintya-vigrahād
acintya-śakter avicintya-sāśayāt ||8||


Krsna lótuszvirág lábán kívül nyilvánvalóan nincs más út,
Brahmá, Siva és más (félistenek) is őt imádják.
Ő hívei vágya szerint könnyen elgondolható formát ölt,
bár a rejtélyek hajlékaként hatalma felfoghatatlan.

Krsna számos avatár formájában jelenik meg a világban – hívei vágya szerint.

kṛpāsya dainyādi-yuji prajāyate
yayā bhavet prema-viśeṣa-lakṣaṇā |
bhaktir hy ananyādhipater mahātmanaḥ
sā cottamā sādhana-rūpikāparā ||9||


Az alázatban s a többi jó tulajdonságban bővelkedő (hívére) száll kegye,
mi által a leghőbb szerető ragaszkodás jellemezte
szívbéli odaadás bontakozik ki, mely a nagy lelkeket
egyedül az Úrhoz fűzi. Szádhana végzéséből fakad a bhakti másik fajtája.

A legmagasabbrendű odaadás (uttamā bhakti) forrása kizárólag az isteni kegy. Bár a kegy indokolatlan, mégis, az alázat és a többi kedvező tulajdonság kibontakoztatása készíti fel a gyakorlót a kegy befogadására. Míg szádhana (módszer, törekvés) végzéséből – meditáció gyakorlása, imádat végzése, kírtana, bhadzsanok éneklése – fakad a „másik bhakti” (aparā bhakti). A szádhana gyakorlója Isten felé fordul – ám szíve még nem tiszta, így az általa megélt bhakti-jóga anyagi indíttatásokkal kevert, és a gyakorlóra jellemző kötőerők által színezett.

upāsya-rūpaṁ tad-upāsakasya ca
kṛpā-phalaṁ bhakti-rasas tataḥ param |
virodhino rūpam athaitad āpter
jñeyā ime'rthā api pañca sādhubhiḥ ||10||


(1) Az imádandó, s (2) az ő szolgája
(3) kegyének gyümölcse, (4) a szerető odaadás ízei, (5) s az attól különböző,
a (bhaktinak) ellentmondó – mindezek megértése
még a szentek számára is kívánatos.

Az upās (upa-as) gyök jelentése mellé ül, mellette él. S mert a tanítvány vagy a szolgáló ül mestere lábainál, ez a tisztelet, az alázat, az imádat kifejezése. Upāsya: az imádandó Úr, Krsna, és az ő balján helyet foglaló Rádhá. Upāsaka, az imádó, az isteni pár híve. Az és (ca) kötőszó arra utal, hogy kettejük kegyének gyümölcse (kṛpā-phalam) a rajongó, szerető odaadás. A bhakti ízei (bhakti-rasa) és a bhakti kibontakozását akadályozó, azzal ellentmondó (virodhin) tényezők – ez az öt téma, amit mindenkinek, még a szádhuknak is fontos megismerni.

2020. szeptember 5., szombat

Rámánanda-szamvád – az út


sādhya-vastu sādhana vinu keha nāhi pāya |
kṛpā kari' kaha, rāya, pābāra upāya ||197||


(197) (Az Úr folytatta:) A tökéletesség az ahhoz vezető út nélkül nem érhető el.
Kérlek szépen, Ráj, beszélj most az elérés módjáról!

A sādhana (eszköz, módszer, út) és a sādhya (elérendő cél, tökéletesség) szavak gyöke egyaránt a sādh – befejez, lezár, tökéletessé tesz. A sādhya a gyökből képzett beálló melléknévi igenév: befejezendő, tökélyre viendő – főnévként maga a tökéletesség. Az -ana képző (ha a szó főnév) a cselekvés megnevezésére utal: befejezés, tökéletessé tevés – és átvitt értelemben mindaz az eszköztár, minek révén elérhető a tökéletesség.

Az eszményekről való beszélgetés önmagában üres volna, szorosan hozzátartozik az eszmény elérésnek útja-módja is. A beszélgetés folytatása tehát erről, a legmagasabb eszmények elérésének módjáról szól majd.


rāya kahe – yei kahāo, sei kahi vāṇī |
ki kahiye bhāla-manda, kichui nā jāni ||198||
tribhuvana-madhye aiche haya kon dhīra |
ye tomāra māyā-nāṭe ha-ibeka sthira ||199||
mora mukhe vaktā tumi, tumi hao śrotā |
atyanta rahasya, śuna, sādhanera kathā ||200||


(198) Rámánanda Ráj így felelt: Csupán azokat a szavakat ismétlem melyek kimondására te késztetsz,
legyen az jó, vagy rossz. Azon túl nem tudok semmit.
(199) E három világban vajon ki lehetne józan,
ki maradhat szilárd illúziód táncában?
(200) Az ajkaimmal te beszélsz, és te is hallgatod szavaim –
bizony, roppant rejtélyes mindez. Halld hát most az elérés módjának (szádhana) kifejtését:

rādhā-kṛṣṇera līlā ei ati gūḍhatara |
dāsya-vātsalyādi-bhāve nā haya gocara ||201||
sabe eka sakhī-gaṇera ihāṅ adhikāra |
sakhī haite haya ei līlāra vistāra ||202||
sakhī vinā ei līIā puṣṭa nāhi haya |
sakhī līlā vistāriyā, sakhī āsvādaya ||203||
sakhī vinā ei līlāya anyera nāhi gati |
sakhī-bhāve ye tāṅre kare anugati ||204||
rādhā-kṛṣṇa-kuñjasevā-sādhya sei pāya |
sei sādhya pāite āra nāhika upāya ||205||


(201) Rádhá és Krsna kedvtelései felettébb bensőségesek,
nem ragadható meg a szolgai, szülői vagy más érzelemben.
(202) Mindenki közül egyedül csupán Rádhá barátnői pillanthatnak be ide,
hiszen ők e kedvtelések kiáradásai.

Pillanthatnak be ide: a bengáli eredeti az adhikāra („rá-tevés”) kifejezést használja, ami felhatalmazást, jogosultságot jelent, olyan tekintélyt, aki méltóvá vált valamire. Itt egy olyan sajátos látásmódról van szó, mely egyedül Rádhá közvetlen barátnőié.
Kiáradás
: a vistāra szó kiterjedést jelent. A Rádhá és Krsna szerelme Rádhá társnőin, barátnőin, a szakhíkon keresztül árad ki, ők érzik át azt igazán, ezért e bensőséges kedvtelésekhez ők közeledhetnek egyedül.

(203) A barátnők nélkül nincs ki táplálhatná e kedvteléseket,
ők árasztják ki őket, és ők is ízlelik.
(204) Mások számára nélkülük nincs út e kedvtelések felé,
ám aki a barátnők hangulatában őket követi,
(205) az Rádhá és Krsna erdei lugasbéli szolgálatát nyeri el.
E tökéletességhez másként lehetetlen hozzájutni.

Ugyanerről szól a vers:

vibhur api sukha-rūpaḥ sva-prakāśo 'pi bhāvaḥ
kṣaṇam api na hi rādhā-kṛṣṇayor yā ṛte svāḥ |
pravahati rasa-puṣṭiṁ cid-vibhūtīr iveśaḥ
śrayati na padam āsāṁ kaḥ sakhīnāṁ rasa-jñaḥ ||206||


(206) Bár mindent átható, maga a megtestesült boldogság, és önragyogó ez az érzelem,
Rádhá és Krsna szerelme, még egy pillanatra sem lehet meg az övéi nélkül.
Ők érzik ezen ízek teljességét, mely lelki gazdagsággal áradó, akár az Úr maga.
Ki ne keresne hát menedéket Rádhá barátnőinél, kik mindent tudnak a lelki ízekről!
(Krsnadász Kavirádzs gószvámí: Góvinda-lílámrta 10.17.)

Más szövegváltozatban a vers eleje így hangzik: vibhur atisukha-rūpaḥ – a megtestesült rendkívüli boldogság.

sakhīra svabhāva eka akathya-kathana |
kṛṣṇa-saha nija-līlāya nāhi sakhīra mana ||207||
kṛṣṇa saha rādhikāra līlā ye karāya |
nija-sukha haite tāte koṭi sukha pāya ||208||
rādhāra svarūpa – kṛṣṇa-prema-kalpalatā |
sakhī-gaṇa haya tāra pallava-puṣpa-pātā ||209||
kṛṣṇa-līlāmṛta yadi latāke siñcaya |
nija-sukha haite pallavādyera koṭi-sukha haya ||210||


(207) A barátnők természetében van egy megmagyarázhatatlan vonás:
soha nem merül fel bennük a gondolat, hogy Krsnával csupán a saját örömükre legyenek.
(208) Amilyen boldogságot okoznak Rádhiká kedvtelései Krsnával,
annak a boldogságnak ők a milliószorosát érzik.
(209) Rádhá eredeti természete szerint a Krsna iránti szerelem csoda-liánja,
barátnői pedig e növényke hajtásai, virágai és levelei.

csoda-lián: A mennyek növénye a kalpa-taru, a kívánságteljesítő fa, melynek az árnyékába érve az ember minden kívánsága teljesül. Ahogy a fára felkúszik a lián, éppúgy öleli Krsnát Rádhá – így a kalpa-latā, a kívánságteljesítő lián Rádhá jelképe.

(210) Amikor Krsna kedvteléseinek ambróziája öntözi a liánt,
a hajtások, virágok és levelek boldogsága milliószorosa a növény saját boldogságának.

Erről szól a vers is:

sakhyaḥ śrī-rādhikāyā vraja-kumuda-vidhor hlādinī-nāma-śakteḥ
sārāṁśa-prema-vallyāḥ kisalaya-dala-puṣpādi-tulyāḥ sva-tulyāḥ |
siktāyāṁ kṛṣṇa-līlāmṛta-rasa-nicayair ullasantyām amuṣyāṁ
jātollāsāḥ sva-sekāc chata-guṇam adhikaṁ santi yat tan na citram ||211||


(211) Vradzsa éj-lótusza holdjának gyönyört árasztó (hládiní) energiája Srí Rádhiká.
Az ő leglényege a rajongó szerelem, mely olyan akár egy lián. Barátnői e lián hajtásai, levelei és virágai, kik így azonosak vele.
E tündöklő növényt Krsna kedvteléseinek nektárjával megöntözve az őbennük
ébredő boldogság százszorosa a növény sajátjánál, s ebben semmi meglepő nincs.
(Krsnadász Kavirádzs gószvámí: Góvinda-lílámrta 10.16.)

Éj-lótusz: a kumuda olyan lótuszvirág, mely a telihold sugarainak érintésére bontja ki szirmait. Vradzsa éj-lótuszának Krsnacsandra a holdja, ám e hold (ami szokásosan a nektár forrása) a nektárt Rádhától nyeri. Lásd a fejezet korábbi verseiben:
(157) Megörvendezteti Krsnát, ezért mondják gyönyör-adónak (hládiní).
E sakti révén ő maga kóstolja az örömöket.
(158) A megtestesült öröm, Krsna így ízleli az örömöt,
ám a bhakták sokaságát is a gyönyör-adó (hládiní) energia örvendezteti meg.

yadyapi sakhīra kṛṣṇa-saṅgame nāhi mana |
tathāpi rādhikā yatne karāna saṅgama ||212||
nānā-cchale kṛṣṇe preri' saṅgama karāya |
ātma-kṛṣṇa-saṅga haite koṭi-sukha pāya ||213||
anyonye viśuddha preme kare rasa puṣṭa |
tāṅ-sabāra prema dekhi' kṛṣṇa haya tuṣṭa ||214||
sahaja gopīra prema nahe prākṛta kāma |
kāma-krīḍā-sāmye tāra kahi kāma-nāma ||215||


(212) Bár a barátnők nem gondolnak arra, hogy Krsna társaságában legyenek,
Rádhiká mégis nagy buzgalommal próbálkozik létrehozni az ilyen találkozókat.
(213) Változatos ürügyekkel küldi őket Krsnához, hogy elrendezze a találkát,
s ez neki milliószor nagyobb boldogságot jelent, mintha ő maga találkozna Krsnával.
(214) A (barátnők) egymás iránt érzett makulátlan szeretete fokozza a (szerelem) ízét,
s e szeretetük láttán Krsna maga is elégedetté válik.
(215) A gópík szeretetének természete, hogy nyoma sincs benne anyagi kéjnek,
ám mert hasonlatos a kéjes évődéshez, ezért kéjnek (káma) mondják.

premaiva gopa-rāmāṇāṁ kāma ity agamat prathām |
ity uddhavādayo 'py etaṁ vāñchanti bhagavat-priyāḥ ||216||


(216) A pásztorleányok szeretete kéjként híresült el,
bár Uddhava, s Magasztos Úr többi kedves híve is erre vágynak csupán.
(Rúpa gószvámí: Bhakti-raszámrta-szindhu 1.2.285-286.)

A vers első fele idézet a Szátvata-tantrából (4.12.):

premaiva gopa-rāmāṇāṁ kāma ity agamat prathām
ekaiva bhaktiḥ śrī-viṣṇoḥ prītir ity ucyate budhaiḥ
nirguṇatvād akhaṇḍatvād ānandatvād dvijottama ||


A pásztorleányok szeretete kéjként híresült el,
ám e Srí Visnu iránti kizárólagos szeretet a bölcsek prítinek nevezik,
mert anyagi vonásoktól mentes, töretlen, és gyönyörrel teli, ó bráhmana.

A príti szó jelentése: szeretet.
A Bhakti-raszámrta-szindhu versének második fele pedig a Bhágavata purána 10.47.58. versére tett utalás, melyben Uddhava ekképp a gópíkat magasztalja:

etāḥ paraṁ tanu-bhṛto bhuvi gopa-vadhvo
govinda eva nikhilātmani rūḍha-bhāvāḥ |
vāñchanti yad bhava-bhiyo munayo vayaṁ ca
kiṁ brahma-janmabhir ananta-kathā-rasasya ||


E pásztorleányok a legkiválóbb élőlények a földkerekségen
kik Góvinda, a mindenség lelke iránt táplálnak heves érzelmeket.
(Ilyen érzelmekre) vágynak a léttől rettegők, a bölcsek, és mi is.
Mire hát az isteni születések azoknak, kik a Végtelenről szóló történeteket ízlelik?

E versben a brahma-janma jelentése kétféle lehet, vagy Brahmá születésére, vagy a bráhmanák háromféle születésére utal (vér szerinti, beavatás szerinti, és az áldozat szerinti).

Mi hát a különbség a barátnők érzelmei és az anyagi kéj között?

nijendriya-sukha-hetu kāmera tātparya |
kṛṣṇa-sukha-tātparya gopī-bhāva-varya ||217||
nijendriya-sukha-vāñchā nāhi gopikāra |
kṛṣṇe sukha dite kare saṅgama-vihāra ||218||


(217) A kéj a saját érzékeink örömét célozza,
míg a gópík érzelmei csupán Krsna örömét kívánják.
(218) Szemernyi vágy nincs bennük saját érzékeik megörvendeztetésére.
Krsnának örömöt szerezni: a találkozásnak és kedvteléseknek ez ad értelmet.

yat te sujāta-caraṇāmburuhaṁ staneṣu
bhītāḥ śanaiḥ priya dadhīmahi karkaśeṣu |
tenāṭavīm aṭasi tad vyathate na kiṁ svit
kūrpādibhir bhramati dhīr bhavad-āyuṣāṁ naḥ ||219||


(219) Puha lótuszlábad durva keblünkre
óvatosan, finoman helyezzük, ó, kedves!
Ahogy az erdőt járod, vajon nem kínoznak
az apró kavicsok? Feldúl minket e gondolat, hiszen te vagy az életünk.
(Bhág. 10.31.19.)

A vers a gópík éneke című fejezet záróverse.

sei gopī-bhāvāmṛte yāṅra lobha haya |
veda-dharma-loka tyaji' se kṛṣṇe bhajaya ||220||
rāgānuga-mārge tāṅre bhaje yei jana |
sei-jana pāya vraje vrajendra-nandana ||221||
vraja-lokera kona bhāva lañā yei bhaje |
bhāva-yogya deha pāñā kṛṣṇa pāya vraje ||222||
tāhāte dṛṣṭānta – upaniṣad śruti-gaṇa |
rāga-mārge bhaji' pāila vrajendra-nandana ||223||


(220) Aki a gópík érzelmeinek nektárjára sóvárog,
az a véda, a dharma vagy a világ véleményét mellőzve imádja Krsnát.
(221) Aki őt imádja a szeretet példáját követő ösvényen (a rágánuga-bhaktin) járva,
az Vradzsában a pásztorok vezérének fiát éri el.
(222) Aki Vradzsa világának bármely érzelmében végzi imádatát,
az ahhoz az érzelemhez illő testet kapva éri el Krsnát Vrndávanban.

Világi mércével nem mérhető Rádhá és Krsna szerelme, s így a gópík érzelemvilága sem. Az őket követő hívő nem felelőtlen – ám nincs más mércéje, csakis ez a lobogó érzelem, így sem a világi erkölcs, sem a dharma rendje, de még a véda eszményei sem mérvadóak számára. A spontán szeretetben élőket (a gópíkat) követve kétségtelenül a gópík rajongásának tárgyát, Rádhá-Krsnát éri majd el.

(223) Példája ennek az upanisadok és a szentírások megtestesítői,
kik a spontán szeretet útján imádva érték el a pásztorok vezérének fiát.

nibhṛta-marun-mano 'kṣa-dṛḍha-yoga-yujo hṛdi yan
munaya upāsate tad arayo 'pi yayuḥ smaraṇāt |
striya uragendra-bhoga-bhuja-daṇḍa-viṣakta-dhiyo
vayam api te samāḥ sama-dṛśo 'ṅghri-saroja-sudhāḥ ||224||


(224) Ő él a szabályozott légzéssel és elmével, az érzékeik megszilárdításával jógát gyakorlók szívében,
őt imádják a bölcsek, ám még az ellenségei is elérik őt, mert szakadatlanul reá gondolnak.
E leányok pedig gondolataikat csupán a kígyókirály testéhez hasonlatos karjaira szegezik –
mi pedig hozzájuk hasonlóak, vélük azonosan látók, s lótuszlábad nektárjára vágyók vagyunk.
(Bhág. 10.87.23.)

sama-dṛśaḥ-śabde kahe sei bhāve anugati |
samāḥ-śabde kahe śrutira gopī-deha-prāpti ||225||
aṅghri-padma-sudhāya kahe kṛṣṇa-saṅgānanda |
vidhi-mārge nā pāiye vraje kṛṣṇa-candra ||226||


(225) Az „azonosan látó” kifejezéssel azt mondják: ugyanazt az érzelmet élik,
a „hasonlóak” szóval pedig azt, hogy a megszemélyesült szentírások gópí-testet nyernek,
(226) a „lótuszlábad nektárja” pedig a Krsna társaságából fakadó gyönyör.
Ám a rituális szeretet (vaidhi-bhakti) útján járva nem érhető el a vradzsabéli Krsnacsandra.

nāyaṁ sukhāpo bhagavān dehināṁ gopikā-sutaḥ |
jñānināṁ cātma-bhūtānāṁ yathā bhakti-matām iha ||227||


(227) E Magasztos Úr, a pásztorasszony fia nem érhető el oly könnyedén a test-tudatban élők,
a lemondásnak szentelődő tudósok, vagy akár a lelki természetben megállapodottak számára, mint az odaadó szeretettel felé fordulóknak.
(Bhág. 10.9.21.)

Baladév Vidjábhúsan e verset kommentálva a Krsnát nem egykönnyen elérők csoportjait az alábbiak szerint magyarázza: dehin (szó szerint „testes”, testetöltött): a világi tettekbe bonyolódó, test-tudatú; jñānin (tudó, bölcs): vezeklők, akik lelki természetüknek és a Felsőléleknek is alapos ismerői; ātma-bhūta (lélekben létező, vagy maga-teremtette): akik szilárdan és végérvényesen elkülönülnek a testtudattól, mint a Szanaka vezette kumárák, vagy pedig Suka által az előző versben említett Brahmára, Sivára, Laksmíra, és a többi kiválóságra vonatkozik.

ataeva gopī-bhāva kari aṅgīkāra |
rātri-dina cinte rādhā-kṛṣṇera vihāra ||228||
siddha-dehe cinti' kare tāhāṅñi sevana |
sakhī-bhāve pāya rādhā-kṛṣṇera caraṇa ||229||
gopī-ānugatya vinā aiśvarya-jñāne |
bhajileha nāhi pāya vrajendra-nandane ||230||
tāhāte dṛṣṭānta lakṣmī karila bhajana |
tathāpi nā pāila vraje vrajendra-nandana ||231||


(228) Ezért a gópík érzelmeit felvállalva
(az ember) gondoljon éjjel s nappal Rádhá és Krsna kedvteléseire,
(229) és szolgáljon odaát, lelki teste tudatában,
így Rádhá barátnői érzelmeivel Krsna lábát nyeri el.

lelki test: siddha-deha, azaz tökéletes, nem anyagi test.

(230) Ám a gópík követése nélkül, a fenség tudatában
imádva nem éri el a pásztorok vezérének fiát (Krsnát).
(231) Jó példa erre Laksmí imádata,
aki nem érte el a pásztorok vezérének fiát.

nāyaṁ śriyo 'ṅga u nitānta-rateḥ prasādaḥ
svar-yoṣitāṁ nalina-gandha-rucāṁ kuto 'nyāḥ |
rāsotsave 'sya bhuja-daṇḍa-gṛhīta-kaṇṭha-
labdhāśiṣāṁ ya udagād vraja-sundarīṇām ||232||


(232) Ez nem a hőn szeretett, mellkasán pihenő hitves, Srí iránti szívélyesség,
nem is a mennyek hajadonjainak lótusz-illatú szépsége, mit sem szólva másokéról!
A rásza-tánc ünnepén az Ő karjai ölelték nyakukat,
ebben az áldásban részesültek Vradzsa szépségei!
(Bhág. 10.47.60.)

E vers a fejezetben már felbukkant, a 80. strófa szintén idézi.

eta śuni' prabhu tāṅre kaila āliṅgana |
dui jane galāgali karena krandana ||233||
ei-mata premāveśe rātri goṅāilā |
prātaḥ-kāle nija-nija-kārye duṅhe gelā ||234||


(233) Ezt hallván az Úr megölelte őt,
és egymás vállát átkarolva könnyekre fakadtak.
(234) Így, a rajongó istenszeretetben elmerülve telt az éjszaka.
Reggel aztán mindketten távoztak, hogy eleget tegyenek kötelességeiknek.


A sorozat többi írása itt érhető el: Rámánanda-szamvád

2018. március 24., szombat

Nárada: Bhakti-szútrák, 3.


Harmadik fejezet – szádhana – a szeretet kibontakoztatásának útja-módja

tasyāḥ sādhanāni gāyanty-ācāryāḥ | 34

tasyāḥ – azé; sādhanāni – eszközeit; gāyanti – éneklik; ācāryāḥ – mesterek

A (bhakti) eszközeiről énekelnek a mesterek.

A sādhana olykor a kemény önfegyelmező gyakorlatok szinonimájaként használják – ám a sādhana egyszerűen lelki gyakorlatot jelent. A szó a sādh befejez, lezár jelentésű igéből származik, a jelentése befejezés, beteljesülés – azokat a módszereket jelenti, melyek elvezetnek a befejezéshez (sādhya – elvégzendő, befejezendő), a kívánt célhoz. A mester megjelölésére a szútra az ācārya szót használja: a szó az ācar (cselekszik, gyakorol) igéből származik, az ācārya így a cselekedeteivel tanító mester. A bhakti sajátos jellemvonása, hogy a mesterek nem csupán ismeretet közölve tanítanak, hanem énekelnek.

Milyen módon segíthetjük szívünkben az önátadó szeretet kibontakoztatását? A következő négy szútra e kérdésre keresi a választ.

tat-tu viṣaya-tyāgāt saṅga-tyāgāt ca | 35

tat – az; tu – ám; viṣaya-tyāgāt – érzéktárgyak feladása folytán; saṅga-tyāgāt – társaság (ragaszkodás) feladása folytán; ca – és

A (szádhana) az érzéktárgyak feladása, a ragaszkodás feladása,

A saṅga ragaszkodást és társulást esetünkben világi társulást is jelent. A szöveg nem pontosítja ezt – szándékosan, hiszen mindkettő elhagyandó.

avyāvṛtta-bhajanāt | 36

avyāvṛtta-bhajanāt – a szüntelen („nem elválasztott”) imádat folytán

a szüntelen imádat,

loke'pi bhagavad-guṇa-śravaṇa-kīrtanāt | 37

loke – világban; api – még; bhagavat-guṇa-śravaṇa-kīrtanāt – a magasztos tulajdonságainak hallása és magasztalása folytán

az Úr tulajdonságainak hallása és magasztalása, még a világban is,

mukhyatas-tu mahat-kṛpayaiva bhagavat-kṛpā-leśād vā | 38

mukhyataḥ – mindenek fölött; tu – ám; mahat-kṛpayā – nagy kegyével; eva – bizony; bhagavat-kṛpā-leśāt – a magasztos kegyének darabkája folytán; vā – vagy

ám mindenekelőtt a nagy (lelkek) kegye, vagy a magasztos kegyének egy morzsája.

A bhakti szádhanái tehát: 1. érzéktárgyak iránti vonzalom feladása, 2. a világi ragaszkodás (és társulás) feladása, 3. állandó bhadzsan, 4. Isten tulajdonságainak hallása és magasztalása, 5. a nagy lelkek kegye, 6.isteni kegy. A bhakti eszköztárának elemei két nagy csoportba sorolhatók: lelki gyakorlatokra, melyek végzése a gyakorlón múlik, és egy mikrocseppnyi isteni kegyre, ami megjelenhet a könyörületes nagy lelkek társaságaként is.
Más felsorolások is ismeretesek. Rúpa gószvámí a szádhana-bhakti hatvannégy elemét sorolja fel. A legfontosabbak: „Szentek társasága, a Szent Név magasztalása, a Bhágavata hallása, Mathurában (azaz szent helyen) élni, Srí Múrti hithű imádata.” (sādhu-saṅga nāma-kīrtana bhāgavata-śravaṇa | mathurā-vāsa śrī-mūrtira śraddhāya sevana || Cscs. 2.22.128. A Bhágavata kettős jelentésű: vonatkozhat a Bhágavata-puránára, de a Magasztos Úr híveire is.)
Mikor Csaitanja Maháprabhu bengáli hívei Orisszából hazaindulván instrukciót kértek, a szádhana-bhakti esszenciájaként az alábbi választ kapták: „Az Úr így felelt: A vaisnavák szolgálata és a Szent Név zengése – tedd e kettőt, s hamarost eléred Srí Krsna lábát!” (prabhu kahe: vaiṣṇava-sevā nāma-saṅkīrtana | dui kara śīghra pābe śrī-kṛṣṇa-caraṇa || Cscs. 2.16.70.)

mahat-saṅgas-tu durlabho'gamyo'moghaś-ca | 39

mahat-saṅgaḥ – a nagyok társasága; tu – ám; durlabhaḥ – nehezen elérhető; agamyaḥ – kifürkészhetetlen; amoghaḥ – hathatós; ca – és

Ám a nagy (lelkek) társasága ritka, kifürkészhetetlen és hathatós.

„Ritka”, szó szerint „nehezen elérhető” (dur-labhaḥ), nem terem minden útszéli bokorban. „Kifürkészhetetlen”, azaz nincs rá racionális magyarázat, indokolatlan. Ám hathatós. A bhakti a bhakti gyakorlóitól tanulható meg.

labhyate'pi tat-kṛpayaiva | 40

labhyate – el van érve; api – még; tat-kṛpayā – az ő kegyével; eva – bizony

Az ő kegye által érhető el,

A nagy lelkek Isten hívei felé nyújtott keze.

tasmiṁs-taj-jane bhedābhāvāt | 41

tasmin – azért; tat-jane – az ő embere; bheda-abhāvāt – különbség nem létezése folytán

mert nincs különbség ő, és híve közt.

tad-eva sādhyatāṁ tad-eva sādhyatām | 42

tat – azt; eva – bizony; sādhyatām – elérendőt; tat – azt; eva – bizony; sādhyatām – elérendőt

Bizony, azt kell elérni, azt kell elérni.

Megtudtuk, mi a teendő. S mi a leginkább elkerülendő?

duḥ-saṅgaḥ sarvathaiva tyājyaḥ | 43

duḥ-saṅgaḥ – rossz társaság; sarvathā – mindenképpen; eva – bizony; tyājyaḥ – feladandó

A rossz társaság mindenképpen kerülendő,

kāma-krodha-moha-smṛti-bhraṁśa-buddhi-nāśa-sarva-nāśa-kāraṇatvāt | 44

kāma-krodha-moha – a kéj, a düh, az illúzió; -smṛti-bhraṁśa – emlékezet-vesztés; -buddhi-nāśa – értelem elmúlása; -sarva-nāśa – mindennek az elmúlása; -kāraṇatvāt – oka miatt

mert ez a kéj, a harag, az illúzió, az emlékezet-vesztés, az értelem elmúlása és a teljes elbukás oka.

A saṅga jelentései összegyűlés, érintkezés, társaság és ragaszkodás, vonzalom. A nagy lelkek társaságának ellenpontjaként az előző szútra duḥ-saṅgája elsősorban nyilván a rossz társaságra vonatkozik. Ám a következmények felsorolása a Bhagavad-gítát idézi, ahol – a szövegkörnyezetből következően – a saṅga ragaszkodást jelent: „Az érzéktárgyakon merengő emberben ragaszkodás ébred (az érzéktárgyak) iránt, a ragaszkodásból vágy születik, a vágyból (pedig) düh. A dühből elvakultság (azaz teljes illúzió) lesz, az elvakultságból emlékezetzavar, az emlékezetvesztés értelemvesztéshez vezet, az értelemvesztés miatt pedig elbukik (az ember).” (dhyāyato viṣayān puṁsaḥ saṅgas teṣūpajāyate | saṅgāt saṁjāyate kāmaḥ kāmāt krodho’bhijāyate || krodhād bhavati saṁmohaḥ saṁmohāt smṛti-vibhramaḥ | smṛti-bhraṁśād buddhi-nāśo buddhi-nāśāt praṇaśyati || Bg. 2.62-63.) Így nyilvánvaló: a duḥ-saṅga valóban vonatkozik a rossz társaságra, és a világi ragaszkodásokra egyaránt. Nem minden ragaszkodás rossz: Istenhez, híveihez, a tanhoz, az igazsághoz való ragaszkodás inkább kívánatos. Az érzékek tárgyai sem rosszak önmagukban, s nem is az érzékeket kell megsemmisíteni, vagy az érzékelést megszüntetni –használja az ember érzékeit Istennel kapcsolatban: „Mikor független (ragaszkodástól mentes) személyek (a világi) tárgyakat a megfelelő módon, Krsna szolgálatában eltökélten használják, azt helyes lemondásnak (yukta-vairāgya) nevezik.” (Brsz. 1.2.255.) – javasolja Rúpa gószvámí a Bhakti-raszámrta-szindhuban. A lemondás nyelvünkben olykor az önmegtagadás, esetleg a valamitől kényszerű megfosztatás szinonimája – itt azonban nem erről van szó, inkább a függetlenségről, ragaszkodásmentességről (a vairāgya szó éppen ezt fedi). Dzsíva gószvámí kommentárjában józanságra intő és gyakorlatias gondolattal értelmezi Rúpa gószvámí fenti definícióját: a megfelelő mérték legyen önnön odaadásunk mértéke. Olyan ez, mint a régi íjász-analógia: ha a lemondás íját túlfeszíti a gyakorló, az eltörik. Ha nem feszíti meg kellőképpen, a nyílvessző nem ér célt.

taraṅgāyitā apīme saṅgāt samudrāyante | 45

taraṅgāyitā – „hullámkodottak”; api – bizony; ime – ezek; saṅgāt – ragaszkodás (társaság) folytán; samudrāyante – „tengerkednek”

Ezek (előbb) olyanok, akár a hullámok, (ám) a társaság folytán tengerré válnak.

Az apró hullámfodrok háborgó tengerré fokozódnak.

kas-tarati kas-tarati māyām yaḥ saṅgaṁ tyajati yo mahānubhāvaṁ sevate nirmamo bhavati | 46

kaḥ – ki; tarati – kel át; kaḥ – ki; tarati – kel át; māyām – illúziókeltő energián; yaḥ – aki; saṅgam – társaságot (ragaszkodást); tyajati – feladja; yaḥ – aki; mahā-anubhāvam – nagy kiválóságot; sevate – szolgál; nirmamaḥ – birtokvágynélküli; bhavati – lesz

Ki kel át, ki kel át a máján? Aki a (rossz) társaságot feladja, aki nagy szentet szolgál, aki birtokvágy nélkülivé válik,

Az isteni illúziókeltő energia, a májá óceánján átkelni – az óind tradíció gyakori metaforája az anyagvilágból való szabadulásra. Ez és a következő három szútra tizenkét pontban válaszol e kérdésre. A kérdés nem kötődik szorosan a bhaktihoz – így a válaszok sem feltétlenül, vagy azonos erővel. A magányos helyen élés (lásd a következő szútrát) sem feltétele, sem következménye az odaadó szeretetnek – bár lehet velejárója, hiszen a világi nyüzsgéstől távoli hely segítheti az Isten felé fordulást. Átvitt értelemben gondolhatunk a „magányos helyre” lelki gyakorlatként – mint a világi nyüzsgésből kivonódó meditáció, hiszen a hely belső helyre, tudatállapotra is utalhat. Mások szádhanaként kapcsolódnak a bhaktihoz (például a szentek társasága, az ő szolgálatuk), vagy annak következményei (birtokvágy nélkülivé válni).

yo vivikta-sthānaṁ sevate yo loka-bandham-unmūlayati nis-traiguṇyo bhavati yo yoga-kśemaṁ tyajati | 47

yaḥ – aki; vivikta-sthānam – magányos helyen; sevate – él; yaḥ – aki; loka-bandham-unmūlayati – a világi köteléket gyökerestül kitépi; nis-trai-guṇyaḥ – „nem három gunás”; bhavati – lesz; yaḥ – aki; yoga-kśemam – biztonsággal törődést; tyajati – feladja

aki magányos helyen él, aki a világi kötelékeket gyökerestől kiirtja, felülemelkedett a három kötőerőn, s nem törődik a biztonsággal,

A Bhagavad-gítában is hasonló gondolatokkal találkozhatunk: „A védák témái a három kötőerővel kapcsolatosak, ám te, Ardzsuna, emelkedj felül a három kötőerőn, légy a kettőségektől mentes, mindig az igazságban élő, a biztonsággal nem törődő, az átmanban szilárd!” (traiguṇya-viṣayā vedā nistraiguṇyo bhavārjuna | nirdvandvo nitya-sattva-stho niryoga-kṣema ātmavān || Bg.2.45.)

yaḥ karma-phalaṁ tyajati karmāṇi saṁnyasyati tato nirdvandvo bhavati | 48

yaḥ – aki; karma-phalam – tett gyümölcsét; tyajati – feladja; karmāṇi – tetteket; saṁnyasyati – feladja; tataḥ – ezért; nir-dvandvaḥ – „nem kettősséges”; bhavati – lesz

aki lemond a tett gyümölcséről, feladja a cselekvést, ezért túljut a kettősségeken,

yo vedān-api saṁnyasyati kevalam-avicchinnānurāgaṁ labhate | 49

yaḥ – aki; vedān – védákat; api – bizony; saṁnyasyati – feladja; kevalam – teljes, kizárólagos; avicchinna-anurāgam – szakadatlan ragaszkodást (szeretet); labhate – elér

aki még a védákat is feladja, (és) a kizárólagos, szakadatlan szeretetet éri el.

„A védákat is feladja”: lásd a 47., és korábban a 8. szútrához fűzött megjegyzéseket.
A fentiek közül legszorosabban az utolsó válasz (a kizárólagos, szakadatlan szeretetet éri el) kapcsolódik a bhaktihoz, nem véletlenül utolsóként a sorban: ez teszi fel a koronát a felsorolásra.

sa tarati sa tarati sa lokāṁs-tārayati | 50

saḥ – ő; tarati – átkel; saḥ – ő; tarati – átkel; saḥ – ő; lokān – világot; tārayati – átviszi (átkelésre készteti)

Ő kel át, ő kel át, s a világot is átviszi.

A gondolatmenetet lezáró szútra még inkább kiemeli a többi közül az Istenhez a kizárólagos, szakadatlan szeretettel kapcsolódó hívét. Ki kel át a máján? A válasz felsorol tizenkét pontot, ám legerőteljesebben az utolsóra mutat rá: ő kel át a máján, és átkelésre készteti az egész világot!


~~~~~~~~~~~~
· Bhakti Kamala Tírtha Mahárádzs irodalmi fordítása, megjelent a Kagylókürtben
· Nárada: Bhakti-szútrák a Slókamálán

2014. január 11., szombat

légy családos vagy szerzetes…


Akkortájt sokszor előfordult, hogy ellenkezéssel találkoztam: elképzeléseimmel nem értett egyet a családom, feleségem vagy gyermekeim sem értettek egyet velem, s ilyenkor alkalmazkodnom kellet az ő véleményükhöz. A családos életrend az alkalmazkodás iskolája. Ha az ember megtanul alkalmazkodni, családos léte is sikeressé válik. Mindenki kívánságára oda kell figyelni, észre kell venni mások nehézségeit, s az ember még kemény szavak hallatán sem sértődhet meg. így lesz sikeres a családos ember élete. A családos életrend nagyon komoly lelki gyakorlat (szádhana), melynek során az ember gyakorolhatja az alázatot és megtanul odafigyelni mindenkire. Szó sincs arról, hogy a családos életrendben minden akadálytalan. Meglehet, éppen a férjed vagy feleséged ellenkezik veled s az alkalmazkodás nagyon komoly áldozat, lelki gyakorlat. De milyen nagy eredmény, ha az ember megtanul alkalmazkodni másokhoz, akár az övével ellentétes nézetekhez is képes igazodni! Sikeressé akkor válik az ember a családos életrendben, ha szépen szolgála családját. A nyugati kultúra elfogadja a válást, de mi, vaisnavák nem követhetjük ezt a példát. A vaisnava hajlandó szolgálni, alkalmazkodni, nem akarja válással felbolygatni a családot. Aki megtanulja a szolgálatkészséget, sikeres házasember lesz. Miben is rejlik a siker? Ha alázatossá válik az ember, ha nem a hamis egoja vezeti, ha tisztel másokat, a férjét, az idősebbeket. Így tanulhatjuk meg, hogy mindenkit tisztelnünk kell. Olyan ez, mint az ember tanulóideje. Ha például fizikát vagy kémiát tanul az ember, előbb az elmélettel foglalkozik, később pedig gyakorlati kísérleteket folytat a kémia vagy fizika laborban. A házasélet éppen ilyen kísérleti terep: sikeresek leszünk vagy sem? Ha valaki sikerrel szolgálja családját, az egész emberiséget is képes szolgálni, ha viszont nem, akkor megbukott, mert nem képes szolgálni másokat. Amennyiben egyetértés uralkodik a családban, férj és feleség figyelnek egymásra, az Krsna kegye, de ha nem értenek egyet, nincsenek közös véleményen, eszményeik is eltérőek az is Krsna kegye, mert így erősödik az ember. Nem kell megváltoztatnod helyzetedet, ne hagyd ott családodat, hisz még nagyobb áldás az, ha az anyagi élet nagyobb követelményt támaszt veled szemben. Krsna így tesz erősebbé, így segít abban, hogy figyelni tudj másokra, s meg tudd oldani mások gondjait. Ha családodban szépen, szeretettel orvoslod a problémákat, az egész világ minden gondját meg tudod majd oldani.

részlet B.V. Szádhu Mahárádzs leckéjéből
(megjelent a Gangesz folyóiratban)

2013. november 23., szombat

az odaadás lépcsőfokai a Bhagavad-gítá 12. fejezetében


mayy eva mana ādhatsva mayi buddhiṁ niveśaya |
nivasiṣyasi mayy eva ata ūrdhvaṁ na saṁśayaḥ ||8||

Egyedül rám irányuljon elméd, csakis rám összpontosítsd értelmed,
így velem élsz majd ezután, semmi kétség.


A manas szó jelenthet elmét, gondolatot és értelmet is. A szó gyöke a man – gondol, vél jelentésű ige, ezért tudatos megfontoltságra utal, ám gyakran az érzékeket összefogó spontán működésünket írjuk le vele. E versben a buddhi (értelem) szó mellett szerepel, s ez többet jelent egyszerű ismétlésnél: a manas, azaz elme a zsigeri elfogadás és elutasítás (saṅkalpa, vikalpa) színtere, a buddhi (értelem) pedig az elemző és határozott megkülönböztető képességé. A rajongó odaadásban élő bhakta spontán és tudatosan csak Krsnát látja – a különféle raszák szerinti módon. Ki Krsna? Sankara kommentárja szerint az univerzális formáját feltáró Isten, Visvanáth Csakravartí szerint a sárgaruhás, erdei virágok füzérét viselő Sjámaszundar – irányuljon reá meditációnk.

atha cittaṁ samādhātuṁ na śaknoṣi mayi sthiram |
abhyāsa-yogena tato mām icchāptuṁ dhanaṁjaya ||9||

Ha gondolataidat képtelen vagy szilárdan reám irányítani,
akkor a gyakorlás jógájával igyekezz elérni engem, Dhananydzsaja!
 

Ha csapongó gondolatainknak még van más tárgya is, mint Isten, még nem élünk szamádhiban (cittaṁ samādhātum), úgy legyen mindennapos gyakorlatunk a reá való emlékezés. Sankara szerint a gyakorlás a szerteágazó gondolatok összegyűjtése és egyetlen pontra rögzítése újra meg újra. Rámánudzsa kommentárjában arról ír, hogy az Úr megannyi nagyszerű tulajdonsága lehetőséget nyit számunkra, hogy erre emlékezve, ezeket magasztalva reá irányítsuk kósza figyelmünket. A szádhana-bhakti útja éppen erről szól. Krsna Dhananydzsajaként, gazdagság meghódítójaként szólítja Ardzsunát, utalva arra, hogy a szádhana-bhakti követése nem pótcselekvés: a gyakorló a legnagyobb kincs birtokába jut.

abhyāse’py asamartho’si mat-karma-paramo bhava |
mad-artham api karmāṇi kurvan siddhim avāpsyasi ||10||

Ha nem tudod gyakorolni (a reám emlékezést), szenteld minden tetted nekem,
mert ha értem cselekszel, eléred majd a tökéletességet.


A versnek kétféle értelmezésével találkozhatunk. Sríla Prabhupád kommentárjának megvilágításában tekintve a versre az alábbi gondolatmenetet követhetjük: az asamartha melléknév jelent alkalmatlant, de gyöngét, erőtlent is – a meditáció gyakorlása elmaradhat emiatt is. Ám a lehetőségek nem zárultak le, ha nincs a szívünkben spontán odaadás, és gyöngeségünk miatt a figyelmünket sem tudjuk irányítani, akkor változtassunk a tetteink motivációján: ajánljuk minden cselekvésünket Istennek.
Rámánudzsa, Srídhar Szvámí, Visvanáth Csakravartí és Baladév Vidjábhúsan szerint a gyakorlás (abhyāsa) kifejezetten a meditáció gyakorlását jelenti, míg tetteink Istennek szentelése a szabálykövető odaadás (vaidhi-bhakti) elemeire vonatkozik. Srídhar Szvámí az ékádasí böjti fogadalmát, a púdzsá-szertartást és náma-szankírtant nevesíti, Visvanáth a hallással és zengéssel kezdődő kilenc gyakorlatot említi.

athaitad apy aśakto’si kartuṁ mad-yogam āśritaḥ |
sarva-karma-phala-tyāgaṁ tataḥ kuru yatātmavān ||11||

S ha ezt sem tudod megtenni, akkor végezd jógámat úgy,
hogy feladod tetteid minden gyümölcsét. Fegyelmezd így elmédet!


Az előző vers kétféle értelmezéséből kiindulva e versnek is kétféle olvasatával találkozunk. Ha nem tudjuk minden tettünket Istennek szentelni, akkor szabaduljunk meg az önzéstől: ne magunkért dolgozzunk, hanem a szűkebb-tágabb környezetünkért – az ind szerzők kedves példája a kútásás és kórházalapítás.
Más olvasatban a tettek gyümölcséről való lemondás azok Istennek ajánlását jelenti. Láthatjuk: a Gítá ezen verseinek értelmezései bár egy-egy ponton eltérnek, szellemiségükben hasonlóak. Az áhítat jógájának széles a spektruma: a legjobb, ha az ember minden gondolata Isten körül jár, ha csak őt látja… Nárada szavaival: „az istenszeretet az, ha a hívő minden tettét Istennek szenteli, s elviselhetetlen fájdalmat érez, ha egy percre is megfeledkezne róla.” (Bhakti-szútrák 19.) Ha nincs a szívünkben spontán rajongás, gyakoroljuk a meditációt, s az imádatot, hiszen ez megtisztítja a szívet, s a tiszta szívben bizonnyal kivirágzik majd a rajongás. Ha nem tudjuk gyakorolni az imádatot sem, tetteinket ajánljuk Istennek, ha pedig ezt sem tudnánk gyakorolni, legalább fegyelmezzük jótékonysággal önzésünket.
Végezd jógámat, fegyelmezd így elmédet: értelem szerinti fordítás, a szövegben e fordulatok a mondat alanya, „légy az én jógámhoz forduló” (mad-yogam āśritaḥ), „fegyelmezett elmével bíró” (yata-ātmavān). Sríla Prabhupád értelmezésében ez utóbbi felszólítás: horgonyozz az önvalóban!

2012. január 7., szombat

a helyes forrás szükségessége


avaiśṇava-mukhodgīrṇaṁ pūtaṁ harikathāmṛtam |
śravanaṁ naive kartavyaṁ sarpocchiṣtaṁ yathā payaḥ ||

avaiśṇava mukha-udgīrṇam – avaisnava szájából kibukó (származó); pūtam – tiszta; hari-kathā-amṛtam – Hariról szóló elbeszélés-nektárt; śravanam – hallás; na – ne; eva – bizony; kartavyam – teendő; sarpa-ucchiṣtam – kígyó által meghagyott; yathā – miként; payaḥ – tej

Ne hallgasd a Hariról szóló tanítást, ha nem vaisnavától származik. Olyan az, akár a tej, amelybe kígyó kóstolt.
(Padma-purána)

A Hariról, Krsnáról szóló elbeszélések (hari-kathā) olyanok, akár a nektár (amṛta), életadóak (az a-mṛta szó halhatatlant is jelent), és makulátlan tiszták (pūta). Mégis, akár mérgezőek is lehetnek, miként a tej, melybe belekóstolt a kígyó, és a méregfogáról belecsöppent a méreg a tejbe.
Az udgīrṇa szó alkalmazása a versben nagyon találó: a gīrṇa jelentése lenyelt, megevett, az ud-gīrṇa (fel-lenyelt) viszont felöklendezettet jelent. De az udgṝ gyök születik, származik jelentéssel is bír (ezt használtam a fordításban is: „nem vaisnava szájából származó”), de a gīrṇa magasztalást is jelent (ud-gīrṇa – fel-magasztalás). Ámbár első hallásra az avaisnava szavai is magasztalásként tűnnek, valójában mégis álságosak – tejbe csöpögtetett méreg.
Felmerül a fontos kérdés: vajon ki a nem-vaisnava? A Gauḍīya-kaṇṭhahāra (a Bhaktisziddhánta Szaraszvatí szerkesztette versgyűjtemény) e vers előtt mintha erről szólna:

śūdrāṇāṁ sūpakārī ca yo harer nāma-vikrayī |
yo vidyā-vikrayī vipro viṣahīno yathoragaḥ ||

śūdrāṇām –
súdráké; su-upakārī – szolgája, segítője; ca – és; yaḥ – aki; hareḥ – Harié; nāma-vikrayī – név-kereskedő; yaḥ – aki; vidyā-vikrayī – tudás-kereskedő; vipraḥ – tanult bráhmana; viṣa-hīnaḥ – méreg-mentes; yathā– mint; uragaḥ – kígyó

Aki súdrák szolgája, Hari nevét árulja,
vagy tudós bráhmanaként tudását bocsátja áruba, az olyan, akár mérgét vesztett kígyó.
(Brahma-vaivarta-purāṇa, a 2.21. fejezetből)

Tekintsünk el egy pillanatra a képzavartól, amit az eltérő szövegkörnyezetekből származó versek kígyóméreggel kapcsolatos hasonlatai jelentenek, s összpontosítsunk e vers jelentésére! A Gauḍīya-kaṇṭhahāra értelmezése szerint a vers első fele: „aki felhagy Krsna szolgálatával, és súdráknak főz”. Az upakārī jótevőként segítőt is jelenthet, ám itt nyilván nem az együttérzés nyomán megnyilvánuló segítőkészségről van szó. A vers folytatása az olyan bráhmanáról beszél, aki áruba bocsátja a szent tant, vagy Hari nevét… nyilvánvalóan ebben az értelemben kell tekintsük a vers első felét is: a súdrák szolgája az, aki alantas eszmék szolgálatába szegődik. Lehet akár tanult bráhmana, ki így cselekszik, olyan, mint a mérgét vesztett kígyó: akad talán, akit megtéveszt, de szavai, tettei valójában hatástalanok.

„Volt egyszer egy orvos, aki a rendelőjében sok beteget fogadott, s mindenkinek gyógyszert írt fel. Egy nap a rendelő ajtaja nyitva maradt, az orvos pedig sehol. Egy majom lopakodott a terembe, márpedig a majom jó utánzó. Elfoglalta az orvos székét, s osztogatta a gyógyszereket. De a majom gyógymódja nem olyan, mint az orvosé. Látszólag minden rendben van, de a lényeg hiányzik. Cselekedeteinkben hasonlóan a lelki lényeg a fontos.” (Srídhar Mahárádzs: Kövesd az angyalokat, részlet)

2011. június 4., szombat

az illúzió legyőzése – Prabhuddha tanítása


A Bhágavata-purána 11.3. fejezetében Nimi király imígyen faggatja a bölcs Prabhuddhát: „Miképpen győzheti le az isteni illúziókeltő energiát (māyā) a durva gondolkodású ember, aki testét hiszi önvalójának s elméjét sem képes fegyelmezni?”

Prabhuddha válaszában elsőként (18-20. versek) azokról beszél, akik nem képesek az illúzión túljutni.

karmāṇy ārabhamāṇānāṁ duḥkha-hatyai sukhāya ca |
paśyet pāka-viparyāsaṁ mithunī-cāriṇāṁ nṛṇām ||18||

Figyeld meg, amint az emberek házaspárként azon fáradoznak, hogy örömöt merítsenek s elkerüljék a szenvedést, de csak az ellenkezőjét érik el.

A mithuna, mithunī szó párt jelent, a mithunī-cārin szó szerint párosodással foglalkozó: a nemi életre, de a házasságra is utalhat.

Az anyagi tettekkel felhalmozott vagyon nem vezet boldogsághoz:

nityārti-dena vittena durlabhenātma-mṛtyunā |
gṛhāpatyāpta-paśubhiḥ kā prītiḥ sādhitaiś calaiḥ ||19||

Miféle boldogság származhat a nehezen elérhető, véres verejtékkel megszerzett gazdagságból, ami végül romláshoz vezet? Miféle örömöt nyújthat a ház, gyermekek, barátok, rokonok vagy jószágok mulandó birtoklása?

evaṁ lokaṁ paraṁ vidyān naśvaraṁ karma-nirmitam |
sa-tulyātiśaya-dhvaṁsaṁ yathā maṇḍala-vartinām ||20||

Vedd észre, hogy a tettek eredményeképpen elérhető mennyei bolygók éppúgy ideiglenesek (s ott is a szenvedés az úr), (s akárcsak ebben a világban), ott is versengés folyik a feljebbvalókkal, kölcsönös a viszály az egyenlők közt, gyűlölik az alárendelteket s rettegnek a bukástól, akárcsak itt a vezérek közt.

Srídhar Szvámí kommentárjában a Cshándógja-upanisadot idézi: „S ahogy itt a Földön elenyészik minden, amit az ember erőfeszítésével elért, ugyanúgy elenyészik mindaz, amit jámbor tetteivel (áldozatai fejében) nyerhet a túlvilágon. Ezért aki úgy távozik e világból, hogy nem ismerte meg a Lelket és az igazi vágyakat, az egyetlen világban sem lesz szabad. De aki úgy távozik e világból, hogy megismerte a Lelket és az igazi vágyakat, az szabad lesz bármely világban.” (Cshánd. 8.1.6.)
A vezérek (maṇḍala-vartin) szó az egymással rivalizáló kisebb királyságok uralkodóira vonatkozik.

Mit tegyen tehát az, aki le akarja győzni az illúziót?

tasmād guruṁ prapadyeta jijñāsuḥ śreya uttamam |
śābde pare ca niṣṇātaṁ brahmaṇy upaśamāśrayam ||21||

tasmād –
ezért; gurum – mestert; prapadyeta – keressen fel (keressen nála oltalmat); jijñāsuḥ – a tudásra vágyó; śreyaḥ – jobbat; uttamam – legfőbbet; śābde – kinyilatkoztatásban („a hanggal kapcsolatosban”); pare – legfőbben; ca – és; niṣṇātam – járatost; brahmaṇi – brahmanban; upaśama-āśrayam – önfegyelemhez (megnyugváshoz) folyamodott (vagy az önfegyelem tulajdonságával rendelkező)

Aki a legfőbb jó felől tudakozódik, forduljon egy olyan tanítómesterhez, aki alaposan ismeri a Védákat (Brahman hangzó megtestesülését) s a Legfelsőbbet, megvalósította a végső igazságot, valamint mentes a ragaszkodástól és a gyűlölettől.

Az illúziót legyőzni vágyó, az abszolút jó tudására szomjazó keresse egy mester oltalmát. Ki a mester? Aki jól ismeri a hangzó brahmant (śābda-brahman), azaz a kinyilatkoztatást, és a Legfőbbet (para-brahman). A mester harmadik jelzője, az upaśama-āśraya (elcsendesülés-oltalom) szóösszetétel többféleképpen is értelmezhető. Az āsraya jelenthet menedéket, hajlékot, így olyan személyre utal, aki az önfegyelem tárháza, az önfegyelem tulajdonságával rendelkezik, azaz felülemelkedett a ragaszkodás és gyűlölet kettősségén.
Az āśraya oltalomkeresésre is utalhat: a mester a Legfőbb Nyugalomnál lelt menedéket.
Srídhar Szvámí a niṣṇāta (járatos, hozzáértő) kifejezés magyarázatában felveti, hogy mert a mester az igazság tudója, ezért képes mások kételyeit eloszlatni… ennek a fényében az upaśama-āśraya a tanítvány lecsillapodásának menedékére is vonatkozik.
A Bhágavata-purána 5.14.41. versének magyarázatában Sríla Prabhupád így értelmezi e verset: „Akinek komolyan szándékában áll, hogy elérje az igazi boldogságot, annak fel kell keresnie egy hiteles lelki tanítómestert, és az avatás révén menedéket kell keresnie nála. Egy igaz lelki tanítómester meditáció útján már megvalósította az írások végkövetkeztetését, és képes meggyőzni másokat is ezekről. Tudnunk kell, hogy azok a nagy személyiségek, akik a Legfelsőbb Istenségnél kerestek menedéket, és félretettek minden anyagi gondolkodást, azok hiteles lelki tanítómesterek.” A „mások meggyőzése” Srídhar Szvámí kommentárjával összhangban a tanítvány kételyeinek eloszlatására utal, míg a „nagy személyiségek, akik a Legfelsőbb Istenségnél kerestek menedéket, és félretettek minden anyagi gondolkodást” az upaśama-āśraya két első értelmezését foglalja össze.

Mit tanuljon meg a tanítvány mestere oltalmában? A következő versek ezt tárják fel:

tatra bhāgavatān dharmān śikṣed gurv-ātma-daivataḥ |
amāyayānuvṛttyā yais tuṣyed ātmātma-do hariḥ ||22||

Mesterét szeresse úgy, mint önmagát, részesítse Istennek kijáró tiszteletben, és őszintén, nagy odaadással szolgálva őt, útmutatását követve sajátítsa el az Úr vallásának ama elemeit, melyekkel örömöt szerezhet az Úr Harinak, aki még saját magát is átadja híveinek.

A tanítvány mestere mellett Istenhez fűződő kapcsolatáról, s az ebből fakadó kötelességeiről (bhāgavata-dharma) tanul. Mesterét oltalmazó istenségeként imádja (ātma-daivata), s úgy érzi, a mestere teszi őt valójában élővé. (Dzsíva gószvámí az ātma szót a jīvana – élet, élővé tevő – szinonimával magyarázza.) Őszintesége (amāyā) és engedelmes szolgálata (anivṛtti) elégedetté teszi Harit, aki önmagát adja a tanítványnak. Visvanáth kommentárja szerint a „saját magát is átadja” a múrtira vonatkozik, melyet a tanítvány láthat, megérinthet, s közvetlenül szolgálhat. Ugyanakkor maga a mester Hari képviselője… így a mester személyében Hari önmagát adja a tanítványnak.

Majd a bhágavata-dharma elsajátítandó elemeit sorolja fel:

sarvato manaso’saṅgam ādau saṅgaṁ ca sādhuṣu |
dayāṁ maitrīṁ praśrayaṁ ca bhūteṣv addhā yathocitam ||23||

A tanítvány elsőként azt tanulja meg, miként vonhatja vissza elméjét minden tárgyról (test, gyermekek etc.), s hogyan kell társulnia a szentekkel. Tanuljon őszinte könyörületet (az alárendeltek iránt), barátságosságot (a vele egyenrangúakkal) s alázatot (feljebbvalóival szemben).

A tanítvány adja fel ragaszkodását minden más iránt, ragaszkodjék a szentek társaságához (a saṅga szó társaságot és ragaszkodást is jelent).

śaucaṁ tapas titikṣāṁ ca maunaṁ svādhyāyam ārjavam |
brahma-caryam ahiṁsāṁ ca samatvaṁ dvandva-saṁjñayoḥ ||24||

Legyen tiszta (külsőleg és belsőleg), fegyelmezett és kitartó, szabályozza beszédét, tanulmányozza a szent írásokat, gyakorolja az egyszerűséget s őszinteséget, önmegtartóztatást, erőszakmentességet és higgadtságot még a kettősségek (öröm vagy fájdalom, nyereség vagy veszteség) nyomása alatt is.

sarvatrātmeśvarānvīkṣāṁ kaivalyam aniketatām |
vivikta-cīra-vasanaṁ santoṣaṁ yena kenacit ||25||

Mindenben látnia kell az átmát (az értelem hordozóját) és a mindent átható Ísvarát (a Legfelsőbb Irányítót). Magányban kell élnie, s nem ragaszkodhat lakóhelyéhez, viseljen tiszta öltözetet vagy egyszerű kéregruhát s legyen elégedett azzal (az étellel), ami jut neki.

śraddhāṁ bhāgavate śāstre’nindām anyatra cāpi hi |
mano-vāk-karma-daṇḍaṁ ca satyaṁ śama-damāv api ||26||

Higgyen az Urat dicsőítő szent írásokban de ne becsüljön le más írásokat, s légzése, szavai és tettei szabályozásával zabolázza meg elméjét, beszédjét és tetteit. Legyen igazmondó, fegyelmezze érzékeit és gondolatait.

śravaṇaṁ kīrtanaṁ dhyānaṁ harer adbhuta-karmaṇaḥ |
janma-karma-guṇānāṁ ca tad-arthe’khila-ceṣṭitam ||27||

Hallgassa, zengje és tartsa emlékezetben az Úr csodálatos megjelenésének, tetteinek s tulajdonságainak történetét, minden cselekedetével csak az Ő örömét szolgálja.

iṣṭaṁ dattaṁ tapo japtaṁ vṛttaṁ yac cātmanaḥ priyam |
dārān sutān gṛhān prāṇān yat parasmai nivedanam ||28||

Szentelje a Legfelsőbb Úrnak minden áldozati cselekményét, ajándékát, vezeklését, halkan elmondott fohászait (dzsapa), erényes életmódját és mindent, amit magának szeretne, (sőt) hitvesét, gyermekeit, otthonát s egész életét is.

evaṁ kṛṣṇātma-nātheṣu manuṣyeṣu ca sauhṛdam |
paricaryāṁ cobhayatra mahatsu nṛṣu sādhuṣu ||29||

Jószívvel barátkozzék ama emberekkel, akik az Úr Krsnát tekintik lelkük urának, szolgálja a mozgó és mozdulatlan élőlényeket (mint az Úr parányi hasonmásait), valamint az embereket, különösképp a kötelességeikhez jámboran ragaszkodókat s az Úr híveit.

Srídhar szvámí kommentárja szerint az ubhayatra (mindkettő iránt) a mozgó és mozdulatlan élőlényeket jelenti. A bhakta legyen készen minden élőlény szolgálatára, különösképpen az emberek (nṛ), a dharmájukat komolyan követő szádhuk, és az Úr hívei (mahat) iránt.

parasparānukathanaṁ pāvanaṁ bhagavad-yaśaḥ |
mitho ratir mithas tuṣṭir nivṛttir mitha ātmanaḥ ||30||

Tanulja meg magasztalni az Úr szent dicsőségét, hirdesse azt a bhakták közt, s másokkal elégedettségben s örömben társulva megtisztul majd elméje az önzéstől.

Visvanáth Csakravartí kommentárja szerint a nivṛttir mitha ātmanaḥ a bhaktival ellentétes dolgok élvezetétől való elállást jelenti, a megtisztulást minden nemkívánatos vonástól.

Mestere oltalmában, az Úr hívei társaságában élő bhakta így megtisztul, szerető odaadása révén kibontakozik benne a rajongó szeretet (prema), melyről a következő versek szólnak… s így sikerrel legyőzheti az isteni illúziókeltő energiát.

2010. október 27., szerda

Upadésámrta 7-8. – a lelki gyakorlatok jelentősége


syāt kṛṣṇa-nāma-caritādi-sitāpy avidyā-
pittopatapta-rasanasya na rocikā nu |
kintv ādarād anudinaṁ khalu saiva juṣṭā
svādvī kramād bhavati tad-gada-mūla-hantrī ||7||

syāt –
van; kṛṣṇa-nāma-carita-ādi – Krsna neve, tettei s a többi; sitā – cukor (fehér, holdsugár, szépasszony); api – még; avidyā-pitta-upatapta-rasanasya – a tudatlanság epéjétől elhatalmasodott nyelvé (ízé); na – nem; rocikā – vonzó, kellemes; nu – bizonyosan; kintu – ám; ādarāt – figyelemből, gondosságból; anudinam – nap-nap után; khalu – bizony; sā – az; eva – bizony; juṣṭā – gyakorolt; svādvī – édes, zamatos; kramāt – lépésenként, lassanként; bhavati – lesz; tad-gada-mūla-hantrī – ama betegség gyökerének elpusztítója;

Krsna neve, tettei akár a cukor, mégis, a nyelvnek, melyen a tudatlanság epéje elhatalmasodott, nem lesz kedves.
Ám gondosan, nap-nap után ízlelgetve lassanként zamatossá válik, s a betegség gyökerét is elpusztítja.

tan-nāma-rūpa-caritādi-sukīrtanānu-
smṛtyoḥ krameṇa rasanā-manasī niyojya |
tiṣṭhan vraje tad-anurāgi-janānugāmī
kālaṁ nayed akhilam ity upadeśa-sāram ||8||

tad-nāma-rūpa-carita-ādi –
az ő neve, formája, tettei s a többi; sukīrtana-anusmṛtyoḥ – dicsőítésben és megemlékezésben; krameṇa – lépésenként; rasanā-manasī – a nyelvet s az elmét; niyojya – alkalmazva, használva; tiṣṭhan – lakozó; vraje – Vradzsában; tad-anurāgi-jana-anugāmī – az őhozzá vonzódó embert követő; kālam – időt; nayet – töltse („irányítsa”); akhilam – egészen; iti – így; upadeśa-sāram – tanítás leglényege;

Nyelvét és gondolatait mindinkább Krsna neve, alakja s tettei dicsőítésével és a rájuk emlékezésben foglalja el.
A Vradzsában lakozó, s az őhozzá vonzódókat követő (tanítvány) töltse így minden idejét – ez a tanítás leglényege.

Sríla Prabhupád fordításában: „ (7) Krsna transzcendentális szent neve jelleme és kedvtelései édesek akár a méz. S bár a tudatlanság sárgaságában szenvedő ezt nem érzi, mily csodálatos, hogy a nektári szent nevet figyelemmel, naponta zengve, azt egyre ízesebbnek találja, s lassan betegségéből is kigyógyul! (8) A jótanácsok lényege így hangzik: beszédünket és elménket napi huszonnégy órán át lefoglalva szüntelenül hirdessük és tartsuk emlékezetünkben Krsna szent nevét, transzcendentális formáját, jellemét és kedvteléseit. Éljünk Vradzsában, ahol Krsna szeretett, és az odaadó szolgálathoz szilárdan ragaszkodó bhaktáinak nyomdokait követve szolgáljuk Őt.”

A hatodik vers után adódik a kérdés: miképpen juthatunk magunk is a lelki látásmód birtokába? A választ e versek adják: a lelki gyakorlatok (szádhana) végzése nyomán tisztul meg a szív. Az örökkön tökéletes szeretet potenciálja bennünk rejlik, hiszen a lélek az isteni tűz szikrája, az isteni szeretet viszonzó részese. Csaitanja Maháprabhu is így oktatja Szanátan gószvámít: „A Krsna iránti örökkön tökéletes szeretet nem külső forrásból származik, hanem a hallás, s a többi lelki gyakorlat révén ébred a megtisztuló szívben.” (nitya-siddha kṛṣṇa-prema 'sādhya' kabhu naya, śravaṇādi-śuddha-citte karaye udaya. Cscs. 2.22.107.) Tehát a megvalósult odaadó szeretet nem a szádhana eredménye, ám a szádhana végzése megtisztítja a szívet, s így felcsillan a benne rejlő ékkő, a Krsna iránti szeretet.
Igen ám, de a lelki gyakorlatok a lelki tisztánlátás hiányában (a-vidyā) anyagias módon gondolkodó ember számára nem kedvesek (na rocikā), így Krsna nevének zengésében sem talál örömöt, ezért elutasítja azt. Az evilági mentalitás falán a szádhu képében megjelenő isteni könyörület üt rést, s később is a guru és a szent vaisnavák társasága inspirálja leginkább a gyakorlót. Mindkét vers hangsúlyozza a lelki gyakorlatok rendszerességét. Nap-nap után (anudinam), azaz mindennap – áll a hetedik versben, a nyolcadikban pedig: a tanítvány töltse így idejét egészen (kālam nayet akhilam), azaz a nap huszonnégy órájában szüntelen szentelje magát a lelki gyakorlatainak. Nincs kétféle életünk: egy az anyagi világ számára, egy másik pedig a lelki gyakorlatainknak, fontos feladat hát, hogy a világi tevékenységeinket is összhangba hozzuk szádhanánkkal.
Krsna neveinek zengése nem közönséges eszköz. Néhány mantra elmondásával kezdődik, ám a távlatok nektáriak, melyhez képest a bűnös élet negatív visszahatásaitól való mentesség és az üdvösség jelentéktelen semmiségek csupán. (Lásd Haridász Thákur szavait, melyeket Góvardhan és Hiranja Madzsumadár gyülekezetében mondott.) Ekképp gyógyul meg a világi látásmód betegségében szenvedő lélek.
A krameṇa (lépésenként, fokról-fokra, mindinkább) szó kifejezi, hogy a szádhaka (a gyakorló) egyre mélyebbre hatol, lelki gyakorlatai egyre intenzívebbé válnak. Sríla Prabhupád kommentárjában ezzel kapcsolatban példaként az emlékezés (smaraṇa) fokozatait sorolja fel.

Hadd hívjam fel a figyelmet a hetedik vers két finom utalására! A sitā a versben finomított cukrot jelent. A szó a fehér (sita) melléknévből származik, további jelentései: holdsugár, szép leány. Így kerül a vers első sorában egymás mellé a fekete (hiszen a kṛṣṇa szó feketét is jelent) és a fehér, Krsna és a Holdsugár Szépleány… Krsna neve és tettei elválaszthatatlanok Rádhától.
A vers a szent név zengésének gyakorlatát a juṣṭā szóval fejezi ki. A szó többet jelent egyszerű gyakorlásnál, a juṣ igei gyök jelentései: elégedetté válik, szeret, kedvel, örömét leli valamiben, valaminek szenteli magát. A gyakorlás tehát nem mechanikus ismétlést jelent, hanem komoly nekiszentelődést, mely azonban örömteli, s elégedetté teszi a szívet.

A szádhana-bhakti két módjáról beszélnek. A szabálykövető (vaidhí) odaadás a szentírásokban lefektetett előírások és tiltások szerinti életet jelent, míg a rágánuga-bhakti olyan személyes példakép követését jelenti, aki tiszta és spontán ragaszkodással viszonyul Istenhez. A nyolcadik versben ez utóbbira vonatkozik az őhozzá, azaz Krsnához vonzódókat követő (tad-anurāgi-janānugāmī) megjelölés.

Kövessük hát mi is Ambarísa király példáját, minden érzékünkkel az érzékek urát szolgálva!

(Ambarísa király) gondolatai Krsna lótuszlábai (körül forogtak),
szavai a Úr tulajdonságairól szóltak,
kezei Hari templomát takarították.
Fülével Acsjutáról szóló történeteket hallgatott,
szemeivel Mukunda múrtiját, s hajlékait (a híveket s a templomokat) látta,
s az ő szolgáinak testét érintette csupán.
Szaglását a felajánlott virágok illatának érzékelésére,
ízlelését a tulaszílevéllel felajánlott praszádam megízlelésére,
lábait Harival kapcsolatos zarándokhelyek felkeresésére,
fejét pedig Hrsíkésa lótuszlábához hajtásra használta.
A szent szolgálatra vágyott, s nem érzékei élvezetére,
éppoly ragaszkodással, mint az Úr más nagy hívei.

(Bhág. 9.4.18-20.)

2010. szeptember 15., szerda

lépésről lépésre


Az abszolút igazság olyan rokon az emberi lélekkel, hogy szinte intuitív módon járja azt át. Így hát az igaz vallás tanításához nincs szükség sem különösebb erőfeszítésre, sem szabályozott életmódra, vagy akár gyakorlati megvalósításra? – hallani sokszor ilyen és ehhez hasonló kijelentéseket, amik – ellentétben az igazsággal – felettébb gyorsan terjednek. Az ilyen, megtévesztő állítás. Igaz lehet az erkölcsre és a vallás ábécéjére nézve, de nem a hit legmagasabb formájára, mert azt csupán a fennkölt lélek képes megérteni. Bizony, nagyon is szükséges, hogy a lélek előzőleg jártasságot szerezzen a vallás alapelemeiben, miként a törtekkel számolónak is előbb gyakorlottá kell válnia az alapfokú számtanban és a geometriában.

Az igazság jó – ezt az elemi igazságot hamarabb elfogadja a tömeg. De ha azt hallja az egyszerű ember, hogy Isten végtelenül értelmes és hatalmas a maga lelki természetében, egészen mást fog érteni ezen, mint amit kellene. Minden magasabb igazság megértéséhez, bármilyen intuitív legyen is az, szükség van az egyszerűbbekben való előzetes jártasságra. Az a vallás a legtisztább, amely Isten legtisztább eszméjét adja; az abszolút vallás velejárója, hogy az ember abszolút fogalommal rendelkezik önnön lelki természetéről. Másképp miként volna lehetséges, hogy a tudatlan – amíg csak tudatlan marad – sohasem képes az abszolút vallást magáévá tenni ?
(Bhaktivinód Thákur: A Bhágavata)

2009. szeptember 5., szombat

Hari nevének hirdetése


etan nirvidyamānānām icchatām akuto-bhayam |
yogināṁ nṛpa nirṇītaṁ harer nāmānukīrtanam ||


etat – ez; nirvidyamānānām – megcsömörlőké; icchatām – vágyakozóké; akuto-bhayam – biztonságos, „sehonnan sem fenyegetett”;
yogināṁ – jógíké; nṛpa – király!; nirṇītam – megállapított; hareḥ nāma-anukīrtanam – Hari nevének hirdetése

A világtól megcsömörlötteknek, a vágyakozóknak és a jógíknak is Hari nevének hirdetése a legbiztosabb út, ó, király, (ezt már régen megállapították a bölcsek).
(Bhág. 2.1.11.)

A kīṛtana szó a kṝt – kijelent, hív, szólít, dicsőít, magasztal jelentésű igéből származik, jelentése így elmondás, szólongatás, dicsőítés, magasztalás. Az anu- (után) igekötővel kiegészítve: kihirdetés, nyilvánosságra hozatal.

Srídhar szvámí kommentárja: „A vers szerint a törekvő trancendentalisták (sādhaka), s a tökéletességre jutottak (siddha) számára sincs ennél jobb. A vágyakozók számára (icchatām) vágyaik gyümölcsének elérése. A megcsömörlötteknek, az üdvösségre vágyóknak maga az üdvösség. A jógík, a bölcsek is ebben határozzák meg (törekvésük) gyümölcsét. Nincs más, mi fontosabb volna ennél”

Visvanáth Csakravartí szerint Sukadév gószvámí korábban a bhakti részei közül megnevezte a három legfontosabbat, a hallást, a dicsőítést és az emlékezést:
tasmād bhārata sarvātmā bhagavān īśvaro hariḥ |
śrotavyaḥ kīrtitavyaś ca smartavyaś cecchatābhayam ||
„Ezért, ó, Bhárata, a Felsőlélekről, a magasztos Istenről, Hariról
kell hallania, őt kell dicsőítenie, s reá kell emlékeznie a biztonságra (üdvösségre) vágyónak.” (Bhág. 2.1.5.)

Versünk pedig e három közül a dicsőítést emeli ki legfontosabbként, Isten nevének, kedvteléseinek, tulajdonságainak magasztalását. Megállapított (nirṇītam), mondja a vers, hiszen az előző ácsárják véleménye ez, nem most találtam ki csupán.

Nincs más, mi fontosabb volna ennél. Milyen? biztonságos (akutobhayam). Idő, hely, körülmény, kellékek tisztátalansága, alkalmatlansága mit sem számít, így nem kell aggódni emiatt. Kik gyakorolhatják? A magasztos úr híveitől kezdve a türelmetlen mléccshákig mindenki. A törekvő trancendentalisták, s a tökéletességre jutottak számára sincs jobb ennél. Az érzékek világától megcsömörlöttektől a mindenfélére vágyakozókig, legyen bár vágyuk tárgya anyagi természetű, vagy az üdvösség. A megcsömörlöttek (nirvidyamāna) azok, kik elfordultak az anyagi világtól s a bhaktiban mélyedtek el, a vágyakozók (icchat) a mennyekbe, üdvösségre s más egyebekre vágynak, a jógík pedig azok, kik a lélekből merítik örömüket.