A következő címkéjű bejegyzések mutatása: praszádam. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: praszádam. Összes bejegyzés megjelenítése

2018. július 28., szombat

Sabarí


A Rámájana apró epizódja Sabarí története. Válmikí a Rámájana egy fejezetében éppen csak megemlíti Sabarí és Ráma találkozását. Sabarí idős asszony volt, aki mestere áldásából megtudta, hogy magával az Úrral találkozhat majd - így hátralévő életében csak őt várta. Végül megjelent Ráma és Laksman – Sabarí lábaikat megérintve üdvözölte őket, friss vízzel és erdei gyümölccsel kínálta vendégeit, majd Ráma áldásával elhagyta testét.


A hagyomány tovább színezi, mélyíti a történetet. Tudni vélik, hogy Sabarí egy cigány (bhil) törzshöz tartozó asszony volt... a történet egyik változata szerint egy vadász leánya, aki azért menekült az erdőbe, mert apja a közelgő esküvőjére állatáldozatot mutatott volna be, más változat szerint a részeges férje elől keresett menedéket.
Ám az erdei remeték is elutasították alacsony származása, egyszerű lénye miatt... végül egy Matanga nevű remete mellett lelt oltalomra. Mikor mestere eltávozott, legszívesebben utána halt volna, ám Matanga utolsó áldásként elmondta, hogy maga az Úr keresi majd fel, s őt szolgálhatja, így hát várakozott. E várakozással telt az élete, nap mint nap gyümölcsöket gyűjtött, és türelemmel várt, hosszú éveken keresztül. S egyszer csak elérkezett a nagy nap... a Szítát kereső Ráma és Laksman állt kunyhója előtt. Ekkor a maga gyűjtötte jujuba gyümölcsökből (más változatban mangóval) kínálta Rámát, ám mielőtt Rámának nyújtotta volna őket, mindegyik szembe belekóstolt, hogy csak az igazán édeseket ajánlhassa fel. Laksman eleinte méltatlankodott: miféle felajánlás ez, a vadász-asszony ételének maradékával kínálja Rámát?!, ám Ráma örömmel fogadta el Sabarí tiszta szívű felajánlását.

A szívből jövő szeretet felülír minden előírást és illemet – e gondolat univerzális, sokan sokféleképpen megfogalmazták már. Egy másik, ide illő történet az uralkodó és a tanácsadója esete. Ebben a kínai történetben azt láthatjuk, hogy az evilági motivációk fűtötte szeretet könnyen átfordulhat más érzelembe, egészen váratlan fordulatot hozva.

2017. április 29., szombat

a szabadság szabályozó elvei


Kaptam egy mondatot.

Szabadon mozogni a karma világában és a szabadság szabályozó elveit követve élni a szabadsággal és nem visszaélni azzal – ez az emberi hivatás.

A szabadság eszményét sokféleképp értelmezik. Abszolút értelemben nyilván nem rendelkezünk teljes és korlátlan szabadsággal. Hiába szeretnék mondjuk felszállni a Kanári-szigetekre menő repülőre, hogy ott süttessem a hasam a napon, ennek megvannak a feltételei... s ha nem rendelkezem a szükséges feltételekkel, akkor nem áll a szabadságomban megtenni ezt. Más dolgokat azért nem tehetek meg, mert mások szabadságába ütközne.
Ám ha eltekintünk ezektől az extrém esetektől, vajon van-e önrendelkezésünk? Ebben az értelemben korlátozott szabad akarat, vagy teljes predesztináció? Erről nyitható vita... hosszasan... ezt most nem tenném meg.

A szabadság kincs. Isteni adomány... az ember ugyanis nem robotnak teremtetett... döntési szabadságot kapott Istentől, aminek ugyan van korlátja... de ezek a korlátok nem másból, mint a saját tetteiből fakadnak - ez a karma. Ezért az első lépés ennek az önrendelkezésnek a megélése... minden téren. Apró példa: a személyes életben is a kamaszkor az, amikor a szülői gondoskodásból tör ki a fiatal ember... hogy elnyerje az önrendelkezést... legalább annak illúzióját. De nem csak erről van szó... hanem felelős önrendelkezésről.

„Szabadon mozogni a karma világában” – a kijelentés önellentmondásnak tűnik. A karma világa a megkötések, a feltételek világa. Olyan korlátozott mozgástér, melynek korlátait magunk állítottuk magunknak – ám ezek a korlátok erősek. Megszülettünk oda ahova, olyan hatások értek bennünket amilyenek, a tehetségeink, gondolkodásunk vakfoltjai lehetőségek, és korlátok is egyben. Járjuk be e rendelkezésünkre álló mozgásteret, ismerjük fel, és éljünk jól a lehetőségeinkkel, legyenek ezek erőforrásaink. A korlátok ne rettentsenek, hanem olykor feszüljünk neki, és próbáljuk tágítani őket. Ne sodorjanak az események, hanem vegyük kézbe életünk irányítását. És a felelős önrendelkezéssel, a kivívott szabadsággal a legszebb amit az ember tehet, ha azt felajánlja másnak... ez szeretet.
A ki nem vívott szabadság átadása nem valós, pusztán szavakban megnyilvánuló jószándék.

A szabadságért tehát tenni kell – élni vele – ám valójában mégis lehetőség, isteni ajándék: visszaélünk vele, ha magunk, vagy mások ellen fordítjuk, illetve ha eltékozoljuk.

Ez külső szabadság, ami a körülményekhez való viszonyunkkal kapcsolatos. Az idézet második fele („a szabadság szabályozó elveit követve élni a szabadsággal és nem visszaélni azzal”) a belső szabadságról beszél. Az ember testbe zárt lélek. Olyan helyzet ez, mint a kalitkába zárt madáré: a kalitka jó, mert megóvja a veszélyektől, biztonságos világot teremt, ám megfosztja lakóját a függetlenségtől, a repülés szabadságától. A test ugyanígy jó: elkülönít Istentől és a többi lélekszikrától, teret ad, ahol megpróbálhatjuk megvalósítani önmagunkat - kapcsolatot egy olyan világgal, amelyet megpróbálhatunk uralni. Tudom, kedves olvasó, most felkapod a fejed: de ez a kísérlet eleve kudarcra ítélt!... igazad van, ám a lélek mégis ide, s erre vágyik... tehát akkor úgy véli, ez számára jó.
Másfelől a test bezár az érzékek, a késztetések kalitkájába. A belső szabadság a késztetéseken való felülemelkedés, mikor már nem a saját teste rángatja zsinóron a lelket. Miképpen érhető el ez a szabadság? Ez „a szabadság szabályozó elvei”.  A szófordulat Sríla Prabhupád leleménye, a Bhagavad-gítá fordításából. A Gítá 2.64. verse így szól:

rāga-dveṣa-viyuktais tu viṣayān indriyaiś caran |
ātma-vaśyair vidheyātmā prasādam adhigacchati ||64||

Ám aki ragaszkodástól és gyűlölettől mentes, fegyelmezett érzékekkel fordul az érzékek tárgyai felé, az az engedelmes lélek eléri az Úr kegyét, a szív békéjét.
(A prasādam kegyet, de nyugalmat is jelent.)

Sríla Prabhupád a vidheyātmā (engedelmes, kezes lélek) szóösszetételt fordítja a szabadság szabályozó elveinek gyakorlásaként. A vers a romlás útjának leírása után következik, annak ellenpontja: „Az érzéktárgyakon merengő emberben felébred a ragaszkodás az érzéktárgyak iránt, a ragaszkodásból vágy, a vágyból pedig düh születik. A düh következménye az elvakultság (teljes illúzió), az elvakultság emlékezetzavarhoz vezet, s így elvész az értelem is, s emiatt véglegessé válik a bukás. Ám aki ragaszkodástól és gyűlölettől mentes, fegyelmezett érzékekkel fordul az érzékek tárgyai felé, az az engedelmes lélek eléri az Úr kegyét, a szív békéjét.” (Bg. 2.62-64.)
A szabadság szabályozó elvei így voltaképpen arról szólnak, a karma világában élve az ember miként forduljon a külvilág, az érzéktárgyak felé. Rúpa gószvámí ugyanezt yukta-vairāgyának (helyes lemondás) nevezi, s így határozza meg: „Mikor független (ragaszkodástól mentes) személyek (a világi) tárgyakat a megfelelő módon, Krsna szolgálatában eltökélten használják, azt helyes lemondásnak (yukta-vairāgya) nevezik.” (Brsz. 1.2.255.)
Vegyük sorra a kritériumokat: a yukta-vairāgya szerint élő személy i.) mentes a világi ragaszkodástól, ii.) a világi dolgokat a megfelelő módon, mértékkel, azaz odaadása mértékéhez szabottan használja iii.) Isten szolgálatában, e szolgálatban eltökélten, ehhez ragaszkodva – a szabadság szabályozó elvei tehát ezt jelentik.

A szabadság témában elmélkedésre ajánlom még ezt a cikket: http://slokamala.blogspot.hu/2015/07/aditi.html

2015. július 18., szombat

Murári Gupta: Srí Siva ételmaradékának megtisztelése


Murári Gupta Srí Krsna-csaitanja-csaritámrta című költeményének 3.9. fejezete.

Csaitanja Maháprabhu a szerzetesi fogadalomtétele után Puríba indult. Az út Siva lakhelyén, Bhuvanésvaron vezet keresztül. Maháprabhu bhaktáival felkereste Mahésvar templomát, hódolatát és fohászait ajánlotta a bhakták legkiválóbbjának, Sivának. Ezután hívei körében lepihent – e ponton kapcsolódunk be a történetbe:

1. A magasztos Úr megmártózott Bindu tavában, meglátogatta Sivát, a világok urát, majd elégedetten leült, és elmerült a rajongó szeretet gyönyörhullámaiban.
2. Elfogyasztotta az ételt, mellyel a hívei tették elégedetté, aztán lepihent, és túláradó örömmel meditált Krsna lótuszlábain.
3. Később így tűnődött: „Milyen örömteli is volna, ha hozzájuthatnék az istenek istenének, a szigonyos nagyúrnak mahápraszádjához!”
4. Ez járt a fejében, mikor megállt előtte egy bráhmana. Egy kis mahádév-praszádot kínált neki a tenyeréből,
5. és így szólt: „Kérlek, fogadd el Mahádév ételmaradékát!” Hallván ezt az Úr nyomban felemelkedett, és fejét meghajtva fogadta el az ételt.
6. Átvette a mahápraszádot, és szolgái körében nektárként tisztelte azt meg. Így mutatta meg Hari, hogy Srí Krsnának mily nagyon kedves Siva.
7. Kora reggel aztán boldogan felserkent, sietve megmerítkezett a Bindu-tóban, hódolatát ajánlotta Sivának, majd nyomban útra kelt.
8. Mikor a kiváló Srí Dámódar pandit tudomást szerzett arról, hogy az Úr miként tisztelte meg Siva ételmaradékát, így szólt:
9. „Nem ajánlatos Sivadév ételmaradékát elfogyasztani, hiszen Bhrgu átka ül rajta – jól tudja ezt Urunk. Miként történhetett hát, hogy mégis evett belőle?”

Csaitanja Maháprabhu Krsna maga – ám bhakta képében alászállva bhaktaként viselkedik, olykor meglepve környezetét. Bhrgu átka régi történet, a Bhágavata-purána 4.2. fejezetében olvashatunk róla. Egy alkalommal az univerzum kiválóságai áldozatra gyűltek össze. Mikor Daksa a gyülekezetbe lépett, mindenki tisztelettel feláll, ám Siva (akit Daksa csupán vejének tartott) ülve maradt. Daksa becsmérelni kezdte Sivát, végül megátkozta őt: az áldozati felajánlásokból a dévák mind részesülnek, ám Siva nem! Hallván ezt Nandísvar, Siva híve emelkedett szólásra, Daksát, és a Daksa szavait némán tűrő bráhmanákat kárhoztatva: lényeglátás híján, anyagi szemmel nézve a világot maguk is materialistává válnak: szülessenek meg hát újra meg újra a szanszára világában! Nandísvar átkára válaszolva átkozta meg Bhrgu Siva híveit: pásandi, azaz hitetlen képmutató az, aki arra tesz fogadalmat, hogy Sivát elégedetté teszi, az ilyen a tan ellenségévé válik!
10. Hallotta ezt Murári, a bráhmanák gyöngye, s így felelt: „Hallgass meg kérlek, s elmondom, miért ette meg az Úr Sivadév ételének maradékát.
11. Mikor Srí Krsna megérkezett, Mahádév áldottnak érezte magát, és vendégeként, nagy örömmel fogadta őt. Hallgasd meg kérlek a másik okot is.
12. A bhakták a legkiválóbb vaisnavaként imádják Mahésvart, ezért az általuk felajánlott ételt dicső, tisztító erejű kegyként kell fogadni.

A Bhágavata-purána nevezi Sivát a legkiválóbb vaisnavának: „A folyók közül, mint a Gangá, az istenek közül, mint Acsjuta, a vaisnavák közül, mint Sambhu éppoly kiváló e purána.” (Bhág. 12.13.16.)
13. Elbuknak azok, kik elkülönülten gondolkodnak Srí Krsnáról és Krsna bhaktáiról. Bhakta képében maga Hari jelent meg, hogy az ilyen viszályt szító embereket oktassa.
14. Az istenek ura, minden lény jóakarója saját viselkedésével tanított, mikor elfogadta a mindenség urának ételmaradékát.
15. Ahol elkülönült szemléletmóddal imádják Siva múrtiját, ott érvényes a bráhmana átka, éppen az egység látásának hiánya miatt.
16. Azonban Harit és Sankarát egységben, a Siva-lingam jelenlétében, osztatlan értelemmel imádva az átok elenyészik,
17. hiszen így csak fokozódik a hívek szeretete Hari, és Sankara iránt is. Ilyen összhangban imádni Sivát kiváló dolog.

Murári két kiváló választ ad Dámódar pandit felvetésére. Az egyik azért szép, mert nagyon személyes: Csaitanja Maháprabhu maga Krsna, s ha ő meglátogatja kedves hívét, Sivát, akkor természetes, hogy vendéglátója gondoskodik a vendégéről. A másik válasz pedig felülemelkedik az „én istenem te istened” típusú kettősségen: Sivát a legkiválóbb vaisnavaként, a szent zarándokhelyek őrzőjeként imádni áldásos tett.
18. A mahápraszádot e szellemben megízlelve az ember elérheti a megszabadulást, felgyógyulhat súlyos betegségéből, és zavartalan jólétet nyer.
19. Ám akik illúziójuk folytán elutasítják a mahápraszádot, ők Hari és Siva ellen is vétkeznek, elvesztik jószerencséjüket, még egészségüket is.
20. Ahol a vaisnavák Srí Siva örök múrtiját azért imádják megkülönböztetett tisztelettel, hogy Krsna iránti szeretetük még inkább fokozódjék,
21. ott nem merül fel kétely az ételmaradék elfogadásával kapcsolatban. Ó, bráhmana, az ilyen odaadás bizony áldásos minden lény számára.

2013. június 1., szombat

haldokló a családban


Indiában a hagyományos vallás követői, az ősatyáknak is mutatnak be áldozatokat, ez a sráddha. Évente egyszer Visnunak fölajánlott ételt kínálnak, áldoznak nekik. S ezzel segítenek a köztes állapotnak, a karmikus visszahatásoknak a csökkentésében, elrendezésében. A bhakták nem ezt a rítust gyakorolják, hanem megpróbálnak maguk megtisztulni. Ha egy bhakta megtisztul, akkor az a fölmenő és a lemenő rokonságára, tízegynéhány generációra vissza és előre fölszabadítólag hat. Ez persze nem jelenti azt, hogy teszem azt valamelyik dédapánk, aki nem valami szépen élt ebben a világban, akkor nyomban üdvözül. Azt jelenti, hogy a bhakta megtisztulása olyan áldást jelent, hogy a rokonai élete is helyes irányt vesz. Nagy esély hát a lelki megtisztulás. Ezért a bhaktának nagyon nagy a felelőssége, már a közvetlen szerettei iránt is.

Mit tehetünk tehát, ha a családban valaki távozni készül ebből a világból? A Bhagavad-gítában (8.6.) ez áll:
jam jam vápi szmaran bhávam tjadzsatjanté kalévaram |
tam tam evaiti kauntéja szadá tad-bháva-bhávitah ||

Ki, milyen létformára gondol teste elhagyásakor,
azt éri el majd kétségtelenül.
Azt tanácsolják, hogy mindig emlékezzünk Krsnára, Istenre, de különösképpen a halál pillanatában. Ha az eltávozás pillanatában az ember Istenre emlékezve hagyja el a testét, akkor nyilvánvalóan Isten a közelébe fogja őt emelni. Ezért, ha egy bhakta haldoklik, akkor mit csinálnak a bhaktatársai? Mantráznak. Ez a legtökéletesebb emlékeztető Krsnára. Ez Krsnának is kedves, nekem is jó, meg annak is jó, aki hallja. Tehát, a mantrazengés ilyen értelemben a legközvetlenebb módszer arra, hogy segítsünk valakinek az eltávozásban, megkönnyítsük ezt az utat, megkönnyítsük azt a pillanatot.

Ha látunk egy elütött madarat az úton, vagy véletlenül eltaposunk egy hangyát, akkor mi a teendő? Ha már megtörtént, visszafordítani már nem lehet, az életét visszaadni nem vagyunk képesek, akkor elmondhatunk hozzá egy fohászt: "Hari ból", vagy elmondhatjuk a mahámantrát:
Haré Krsna Haré Krsna Krsna Krsna Haré Haré
Haré Ráma Haré Ráma Ráma Ráma Haré Haré
s akkor ezzel egyengetjük az eltávozott élőlény lelki útját. Ugyanígy, az ember útját is egyengeti a mahámantra.

De mi a teendő, ha valaki nem fogadja ezt a felajánlást pozitívan?
Ugye sokszor van ez:
– Hívjunk papot?
– Nem kell pap, nem kell nekem az utolsó kenet!
Még akkor is, a halálos ágyán is ellenkedik. Nos, akkor nem hiszem, hogy az lenne igazán üdvös, hogy a fülébe ordítva zengjük a mahámantrát, és erősködünk: „De, neked ez kell!" Ez csak ellenkező érzést vált ki. Viszont nagyon jó, ha mi magunk zengjük és ily módon fohászkodunk érte, mert a lélek hall. A test ellenkezik, de a lélek hallja. A lélek megrezdül tőle, mert ez transzcendentális hangvibráció, lelki hang. Ezért a lélek hallja, s ez olyan atmoszférát teremt, ami védőburkot jelent a számára. Ezért ilyen esetben is nagyon jó zengeni legalább elmében, gondolatban mondani, s ily módon áldást kérni.

A szentírások más lehetőséget is említenek. A praszádamot magasztalva azt mondják, hogy ha egy állat praszádát kap, akkor az emberként születik meg a legközelebbi alkalommal. S ha az ember életében akár csak egyszer is praszádához jut, az azt jelenti, hogy az számára természetes lesz a következő alkalommal. Különösképpen tisztító, ha a múrtik előtt fölajánlott mahápraszádból kap. Vagy ott van a szent tulaszí-levél, mint Krsna kedvenc növénye, mint egy tiszta bhakta, mint a fölajánlás igazi hordozója, Krsna ételének megszentelője. Ez is nagyon, nagyon kedvező. Még ha csak egy csipet, ha egy morzsa, egy pici falat is… más energiával hatja át még a haldokló testet is, és a léleknek ez nagyon kedvező.

Ezek mind, mind alkalmazhatók és hogy milyen hatása van, az az ember hitétől is nagymértékben függ.
Volt egyszer egy fiú, akinek valamilyen gyulladás volt a szemén, s már kínlódott vele egy ideje. Ám egyszer így szólt: „tudom mi segít, a múrtik fürdető vize!” – amivel Nandafalván minden reggel megfürdetik a múrtikat. Kimosta, kiöblögette vele a szemét és másnapra eltűnt róla a baj.

Nagyon sok lehetőségünk van, hogy segítsünk embertársainkon. Egy üzenet, egy gondolat…
Ha valaki nem Krsnában hisz, akkor emlékeztethetjük Istenre. Javasolhatjuk: „Próbáld az életedet az Ő kezébe ajánlani, próbálj Hozzá fohászkodni, próbálj meg emlékezni Rá!”. Valamiképpen ezt a kapcsolatot, ezt a szándékot kell erősíteni, s az nagyon hatásos lesz.

(elhangzott 1999 őszén, Hásságyon)